Először is határozzuk meg, hogy mi a zombi az én olvasatomban. Zombi például az, aki hangoskodva ordít hungarista jelszavakat, karján ott virít a Trianon előtti Magyarország (nem Nagymagyarország – ezt a fogalmat rosszul használjuk), de ha megkérdezed, hány magyar él Erdélyben, buta szemmel néz, és azt mondja, ötvenezer. Minap az egyik ilyen zombi ismerősöm, aki egyébként 2006-ban még kőkeményen az MSZP-re szavazott, megkérdezte: tudom-e, hogy a komcsik ki akarják fosztani az országot. Mondom, tudom, már meg is tették az elmúlt hét évben, gazdaságpolitikában a magyar történelem egyik legsötétebb időszakát felmutatva. Mondja, nem, nem, olvassam el EZT!
„A hivatalos becslés szerint a makói földgázmező 600 milliárd eurót ér! (Mára már becslések szerint eléri az 1000 milliárdot! szerk.) Néhány % bevételért odaadta a kormány a lehetőségét annak, hogy a készletből az ország államadósságát könnyedén törleszthessük, és a jólét néhány év alatt elérje az ausztriai színvonalat. Ha nem idegen hatalmak érdekeit szolgálná a jelenlegi kormány, akkor nem lenne szükség semmilyen megszorító intézkedésre, és akár 100 évig is könnyedén élvezhetnénk ennek a kincsnek a javait. Végre jólétben élhetnénk. Minden magyar számára biztosított lenne a megélhetés. 2007-ben bejelentették, hogy megtalálták a Makóhoz hasonló, sőt nagyobb hozamú gázmezőt, melyet szintén Kanadaiak termelnek majd ki. Az ország egyéb helyein található hasonló nagyságú földgázmezőkről még mindig hallgatnak! Ugyanezekkel a módszerekkel bányászták ki a Kárpát-medence kincseit, ugyanígy irtották ki a Kárpátok őshonos fáit. Ébredjünk már fel! Lopják az országunkat!!!”
Próbálom Zombinak mondani, hogy nemá, valami sötét erő először kiírtja a Kárpátok őshonos fáit, osztán lenyúlja a nagyobbnál-nagyobb gázmezőket (600 milliárd ejró, nemis, már 1000, de ha most hív, akkor már 2000 milliárd lesz: touch the screen). Aztán Zombi, aki előszeretettel használ nagybetűket az emailjeiben, rámutat a VÉGSŐ ÉRV-re. A Bencsik is megírta.
BENCSIK ANDRÁS: Gombostűt a tűpárnában
...Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához. Mindebben nincs semmi túlzás.(Bencsik úr tájékoztatására: Ausztria az EU 4. leggazdagabb állama. Ha felzárkózunk Ausztriához, felzárkóztunk a gazdag Európához is. - Agent Ungur)
Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá. Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában
(Hát igen, az Alföld a mi kis Perzsa-öblünk. Van olaj, van gáz. Nem nehéz megtalálni. Ez nagyon jó. Megyek is le a nagyapai örökségre Félegyháza mellé a dugóhúzommal.)
A Falcon Oil, ez a kanadai központú multicég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt. A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oilnak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.
(A Falcon Oil fényévekre van attól, hogy multicég legyen. Az olaj és gáziparban az a cég, aminek kétszáz millió dollár előteremtése gondot okoz, az fing. Csak volt bátorságuk belefogni valamibe, amibe másnak nem. Ez a kapitalizmus: egy kis cég kockáztat a nagy profit érdekében. A MOL is megpróbálhatott volna koncessziót szerezni, csak ismerték a várható nagy nehézségeket, és nem szórtak bele 50 milliárd forintot valamibe, aminek kétes a megtérülése és kétes a profit is.)
Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz.
(Ez megint nem így van. A mező 40,4%-a a MOL-é, ugyanennyi az Exxon Mobilé, és csak 19,2% a Falcon Oilé. Miért? Mert kutanként 50 millió dollár a kutatófúrás, és a kanadaiknak nem volt pénzük folytatni a programot, ezért bevontak két valóban nagy céget, egy regionális és egy valódi multit. A „felfoghatatlanul” sok pénz 40%-a tehát egy magyar cégé lesz. Ha lesz valaha is ebből „felfoghatatlanul sok” pénz.)
Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát.
Na, az az a recept, amivel minden befektetőt el lehet zavarni egy országból. Idejön falconos csávókám, beleöl 50 milliárd forintot kutatásba, ha nem talál semmit, akkor elbukta a pénzt, ha talál valami nagyot, akkor a magyar állam lenyúlja a profit nagyrészét. Ezt szerintem szocializmusnak hívják, és mintha a recept pont húsz éve bukott volna meg. (Nem tartozik a témához, de a cikk utolsó felütése is egy gyöngyszem: Miközben a multimilliárdos elit lopakodva készíti elő a Gyurcsány-kormány bukását követően a jobboldalon is - az MDF és a Fidesz liberálisai mögé bújva - a maga hídfőállását, egy új neoliberális pártot, hogy majd az SZDSZ-től ide áramoljanak át, amint arról a Magyar Nemzet hétfői száma hírt adott, éppen időszerű a hiteles jobboldali politikusokat figyelmeztetni a rendkívüli helyzetre.)
A két kis szösszenetet elküldtem egy MOL-os kontaktnak, hogy kommentálja. Röviden: gáz van, tényleg, nagyon, nagyon sok gáz van Makón. A gond az: még ma is kérdés, ki lehet-e gazdaságosan termelni? 6000 méter mélyen 200 Celsius fok van. Baromi sokba kerül fúrni, és jóval több kút is kell, mint a hagyományos mezőknél. Frankó tehát, hogy van egy mai áron 1000 milliárd eurót érő mezőnk, ha a kitermelés költsége 1200 milliárd euró. Ez csak egy példa, mert igazából fogalmuk sincs még a pontos számokról. Az azonban biztosra vehető: Magyarországból nem lesz gázsejkség, és nem azért, mert az összeesküvők lenyúlják a profitot, hanem azért, mert extraprofittal eleve nem lehet számolni.
Egy kis szerencsével, ha tényleg gazdaságosan kitermelhető a gázmező egy jelentős része, kikerekedhet egy csinos kis profit mindenkinek. Azoknak a legtöbb, akik kockáztattak (Falcon, Exxon, MOL), de ez így van jól, mert ugyebár nem akarjuk átkeresztelni az országot Magyar Népköztársasággá. Aki mer, az nyer, csak így épülhet egy erős Magyarország, nem úgy, hogy lenyúljuk a sikeres cégeket. De a magyar államnak is lesz profitja, és nem csak a bányajáradékból. Ha lesz kitermelés, lesznek munkahelyek, infrastruktúra épül, és a kutak körüli földeket sokszoros áron veszik meg a magyar tulajdonosoktól.
Zombi persze nem érti ezt. Mondja, hogy engem is megvett a nagytőke. Mondom: Zombi, te Zombi vagy. Ha hiszel abban, hogy Makó alatt van fél Kuvait, vegyél MOL vagy Falcon Oil részvényt, és te is együtt kaszálhatsz az összeesküvőkkel. Mert ha a nettó 1000 milliárd euró 40%-a a MOL-é, akkor nem 8600-at fog érni egy részvénye, nem is 32 ezret, hanem nyolcvanezret. Vagy álljatok össze a Bencsikkel és fúrjatok együtt. De van egy olyan érzésem: a habzó szájon kívül csinálni is valamit, az túl bonyolult nektek.