Rákosi-emberfarm: dolgozz, paraszt!
2009. március 11. írta: dobray

Rákosi-emberfarm: dolgozz, paraszt!

„Felszabadult ország felszabadult népe
Új országot épít a régi helyébe.”

 A fenti két sort nem Gyurcsány mondta, bár nem tudom, ha megvalósult volna, akkor most miféle új Magyarországgal kecsegtetne - valószínűleg semmilyennel. Épp a kommunizmus felé tartanánk a végtelen úton, a

„Hős szovjet nép nyomán, harcos szövetségbe’
Munkások parasztok összefogtak végre,
S munkásnak, parasztnak, városnak, falunak,
Győzelmes nagy Pártunk mutatja az utat.”

 Nem vitás, a haladás semmibe vesző országútjáról van szó. A kapitalizmus a szakadék szélén, a kommunizmus meg mindig egy lépéssel előtte... Szóval a Párt

„téged is vezetett és Défosz-tag lettél,
A haladás útján előre mehettél
Mivel így tettél, ezért megérdemled,
Jogosan a dobást, dobjál hát még egyet.”


 Elnézést, hogy Márairól és a többiekről, meg burzsoá kastélyokról szóló bejegyzések közt valami kommunista fűzfapoéta rímeit idézem – de hát a kiadó a magasabb szocreál művészi fok miatt versbe törette az 1950-ben megjelent, jeles rákosista társasjáték állomásainak szövegét. Piros kockára – bocs, négyzetre – lépsz: jó, kékre: rossz (azóta a két szín egész jól egymásra talált…). A fővárosi levéltár hűvös termeiben, hála a Magasságosnak, kihasználatlanul pihen a tábla.

„Nem vagy te jó ember, néped látja kárát,
Mert behoztad a Démoszba a zsivány kulákját.
Hűtlen vagy ügyünkhöz, kulák a barátod,
Orrodnál vezetnek és te ezt nem látod.
Dolgozó parasztnak vagy te ellensége
Menj vissza hát négyet – és tanuljál belőle.”


 Ha a való életben is elég lett volna négyet visszalépni… Aztán ha egy, a Terror Házában tett pesti múzeumlátogatás után a szerencsétlen paraszt megtört megtért, akkor már

„Öntudatos paraszt(ként), nem szóval nem tettben
Elfoglalja helyét a szövetkezetben.
Megtalál ott mindent, szerződést, jó magot
Nem kell kérni többé a hitvány gazdagot.
Szövetkezet növeli mindig öntudatod,
Mivel tagja lettél lépj előre hatot.”


 Be a szervezetbe, hogy a lé(t) határozza meg a tudatot! Szánthatunk, vethetünk a Haladás földjén.

„De, aki nem szeret dolgozni, tanulni
A szövetkezetben sem tud boldogulni.”

 Aztán következik egy fantasztikus rím, amilyent mindenki írt ovis korában, amikor az avantgárd szabadverseket meghazudtoló módon jegyezte rím nélküli mikulásos, bocsánat, télapós négysorosait:

„A földmíves szövetkezet boltjában sok áru
Cipő, textill, és sok egyéb, és mind olcsó árú”

 Az ember azonban, ha nem dolgozik sztahanovista paraszt módjára, vissza lesz rendelve a Haladás út-ján (hogy amúgy Kádárosan hiperkorrigáljunk).

(…) „Mert ocsút vetettél, így hát gazt arattál,
Begyűjtési versenyben is rendre lemaradtál.
Aki így cselekszik, népnek ellensége,
Az ilyen embernek az a büntetése,
Míg mások haladnak, nem léphetsz előre”
(…)

 Bezzeg:

„Nézd meg sógorodat: szerződéssel termelt,
Nem ismer magánál boldogabb embert.
Könnyen vesz kerékpárt, újruhát, rádiót,
Átvette az N. V. a lekötött hízót.”


 A traktor magasztalása és a kupecek szidalmazása után pedig következzék a szövetséges kormányzás dícsérete:

„A Párt egybefogja a dolgozó népet,
Építi a munkás-paraszt szövetséget.
Gépet ad a város kenyérért cserébe,
Lásd ezt és járj elől a terménybegyűjtésbe”


 No igen, ha nem akarod, hogy a már előtted Haladók lesöpörjék a padlást… de ez csak dezinformáció, a reakció, az ellenforradalmisták rémhíre:

„Aki nem dolgozik, s kulák a barátja,
Meséit hallgatja száját tágra tátva,
Segít terjeszteni a vad rémhíreket,
Melyeken mindenki hasán fogva nevet. (…)

Tanulás nélkül senki sem boldogul,
Okos parasztember állandóan tanul.
Közeleg szép jövőnk, dolgozni kell érte,
Úgy, mint Lenin, Sztálin számunkra kimérte
Aki olvas, tanul, jutalmat érdemel,
Dobása duplán számít, előbbre így jut el.”


 Vajon az Apró-villa padlásán is akad még pár leporolatlan példány a játékból? Vagy már karácsonyra megkapták a gyerekek? Elvégre válság van, nem lehet mindig új dolgokat venni, decemberben beérhették ezzel is…

„Most tehát, hogy minden, a szövetkezet tiéd,
Élj tehát jogaiddal, nincs hallgatnod miért.
Taggyűlésen szólalj fel, mondd meg ami hibás.
A kritika hasznos – nem úgy a hallgatás.”


 De a gyűlöletbeszédet azért mellőzd, mert ez itt nem Amerika, kisköcsög, meg burzsoá Nagy-Britannia, és Helsinki (ja, az észak, meg aztán majd bizottság), és szépen betiltjuk az alkotmányban.  

„Kulák, kupec egy se jó, szövetkezetbe nem való,
Míg dolgoztál vakulásig, pénzt keresett ő rogyásig.
Látja most már a világ, milyen ember a kulák.
Nem kell azért sokat várni, egytől-egyig ki kell zárni,
Kizárásban te kitűntél, ügyvezető elnök lettél.
Néped bizalommal fizet, még egy dobás jár neked.”


 Mint a Pártnak és társutasainak 2006-ban. Eggya-zutuk.

„Dolgos élet, vidám arcok, ilyen a termelőcsoport.
Összefogva jobban élünk, mert sokkal többet termelünk. (…)
A csoportban jól dolgoztál, és ezzel példát mutattál.
Nagy dicsőség ám ez, csoportba léphettél,
És abban a versenyben is a győztes te lettél.”


 Ellenben ha (korábbi versszak áthelyezve ide):

„Hitted a kulákok, kupecek meséit,
S nem vetted igénybe a gépállomás gépit,
Ezért a versenyben nagyon lemaradtál
Szántásban, vetésben leghátul kullogtál.
Így természetes, hogy lemaradsz a sorban,
Menj vissza gyorsan az ÖTV…”


 …Micsoda?! Az ötvenhatosra?  Hát azt én nem... Tisztelt tömbtársak, az utolsó számot a NÉPSZABADSÁG közli!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr16976657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.03.11. 08:26:21

Ez nagyon kemény, köszi, hogy előbányásztad!:)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.11. 08:35:33

Egyszer poénból végig kéne játszani :-)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 08:41:48

@Fedor: megvolt :) halálra röhögtük magunkat, egész éjjel idétlen rímekkel álmodtam.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.03.11. 08:53:59

Nagyon jó.:) Tisztára mintha Bokros híveit hallanám :)

-Claude- 2009.03.11. 09:02:34

a Bolsevita nevű társasjátékot nem ismeritek? "Vérremenő kalandozás a Szovjetunióban", bár annyira nem autentikus, mint a fenti szösszenet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.11. 09:04:01

@dszg: Felrakhatnátok a táblát nagyfelbontásban is, hogy ki lehessen nyomtatni. Dobókocka és néhány fadarabka, vagy más egyéb csak akad itthon :-)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 09:19:56

@dszg: addig is, ha lemented, rá tudsz közelíteni, mi abból nyomtattuk ki... persze ez elég fapados megoldás. De megpróbálok intézkedni.

tevevanegypupu 2009.03.11. 09:25:07

A sok orom es a jo szorakozas biztos!

panyi.szabolcs 2009.03.11. 09:26:18

Bár csak tematikusan kapcsolódik ide, de a Kremlin/Kreml c. társasjáték már kapható nálunk is, nagyon szórakoztató darab:)

sztrelnyikov 2009.03.11. 09:29:50

Nem volt olyan nagyon nehéz "felkutatni" ezt a társast. Tavaly volt melléklet a Historiához.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 09:31:19

@sztrelnyikov: nekem meg a nagybátyám levéltáros, és ő találta, még jóval régebben, csak most jött az ötlet, hogy csinálok belőle egy posztot. Sajna Históriát ritkán olvasok.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.03.11. 09:33:11

Lassan aktuálissá válik: Jön Viktor az úthengerrel és eltakarítja a gaz lógósokat. Újra lesz KMK, meg hasonlók! :D

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.03.11. 09:36:36

Húbaszki, de durva. A verseket nem is bírtam már a végén mindet elolvasni, elmebeteg az egész.

leveliro1 2009.03.11. 09:38:14

Ilyenkor edlurran az agyam...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.03.11. 09:47:04

A képekre kattintva le lehet tölteni nagy felbontásban is őket.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.11. 09:58:42

@dszg:

"nekem meg a nagybátyám levéltáros, és ő találta"

Ühü, persze. ;)

b0risz · http://zahar.blog.hu 2009.03.11. 10:06:26

jóindulatú off:
olyat lehetne kérni, hogy magába az oldalba ne az eredeti méretben töltsétek fel a képeket, hanem vmi kis méretű előnézetet csak?
a reakció már így is a leglassabban betöltődő blog, amit sokszor az engem érdeklő téma ellenére sem nézek meg, mert egyszerűen napok mire betöltődik :(

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2009.03.11. 10:07:47

(az erőltetett áthallatásokért viszont kár...)

paráznabillegető 2009.03.11. 10:08:15

ebből a játékból is kitűnik, hogy felesleges gondolkodni.
dobsz, oszt ha (piros) szerencséd van, jó, de ha (kék) peches vagy, akkor meg rábasztál.

csináljuk meg inkább a magyar valóságot, a MUTYI!-t.
a játékosok pártokat irányítanak. a játéktér magyarország 19 megyéje és budapest. meg kell nyerni a választást. minden terület különböző szavazatpontot ér, budapest előkelő helyen.
aki megnyer egy választást, az négy körig privatizálhat, hitelt vehet fel, és mutyizhat meg hazudhat kedve szerint.
aztán új választás következik.
a játék addig tart, amíg az ország össze pénze el nem fogy...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 10:09:56

@Úlfhéðinn: nagyon nagy dicsőség ám ismeretlenül egy blogon, nickname alatt kitenni egy társast, baromira szükségem van effajta "dicsőségre". Visszanéztem neked, 2008.01.17-én küldte át a találatot emilen a levéltáros rokon. Akkoriban épp levéltározás és szakdoga közepén voltam töriből, mit ad Isten, ebből a korszakból. Csókoltatlak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.11. 10:38:00

dszg 2009.03.11. 10:09:56 :

Ne is törődj vele! Annyira kisszerű, lehúzós, rosszindulatú volt a megjegyzése, hogy csak undorral érdemes az ilyentől elfordulni. Nekem fölkavarodott a gyomrom, hogy van aki képes még ebbe is rosszakaratot vinni. Az ilyenek teszik tönkre a hazát, mérgezik a légkört. Komolyan visszataszító.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.11. 10:38:54

@dszg:

Félreértetted, csak egy rossz vicc volt, semmi több.
Eredetileg azt akartam írni, hogy "ühü, persze, véletlenül sem a nagyi padlásán találtad lomtalanítás közben".

Amúgy vigyázz, mert a Sz.O.Sz. beperelhet a copyright megsértéséért.

szpal 2009.03.11. 10:49:32

ja, hát egy diktatúrában ez természetes. Csak szólok, hogy a 60-70-es évek "lázadó" slágerei ugyanúgy a nép féken tartását szolgálták, csak sunyibb módon.
Amúgy meg ma sem áll távol az ideológia a játékoktól:
a Carcassonne nevű játék leírásából idézek:
"Carcassonne nemcsak egy délfrancia város, de ez a név egyben a középkori eretnekek egyházellenes harcának szimbóluma is."

Guild 2009.03.11. 10:54:57

Rákerestem a BoardGameGeeken és NINCS FENT! Hogy maradhatot ki, egy ilyen korszakalkotó társas?

boj (törölt) 2009.03.11. 10:55:55

Nekünk ugyanebből a kiadásból kettő is van otthon a padláson. Ki hitte volna, h még előkerül több is.

is 2009.03.11. 10:56:05

@paráznabillegető: ez nagyon jó, én a következőképpen csiszolnám: minden játékos egy párt. mindenki elindul 100 bábuval, ezeknek kell megélni, de dolgozni nem szabad. az ország termelését kell elosztani, és közben megélni. ha jól megélnek, akkor magas a lojalitás, viszont akkor sokba kerül, és a népszerűség csökken, mert az emberek elégedetlenek. a játékban van szerencsekártya is, a legfontosabb kártyát úgy hívják: másikra kenés. azt jelenti, hogy sikerült elhitetned a néppel, hogy csak a másik párt a hibás, és ezért kivéded, sőt - kockadobásnak megfelelően- még meg is fordítod a npszerűségvesztést. ha a bábuk nem kapnak eleget, akkor éhen halnak. az nyer, akinek legtovább megmarad 30 bábuja.

2009.03.11. 10:56:21

@A Hannibal Lektűr-attitűd: nagyon finom vagy, én inkább úgy mondanám, gyomorforgató, ahogy nem bír elszakadni az aktuálpolitikától, és lépten-nyomon szájbarágva utazik az olcsó gyurcsánytakaroggy népszerűségre. Kár érte, mert egyébként tök érdekes kordokumentum poszt. Az áthallásokat az emberek maguk is megtalálják. Ez az ufis időkre emlékeztet, amik jó, hogy elmúltak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.03.11. 10:56:58

@Úlfhéðinn:

Nem. A te kötözködésed volt baromi ciki. Megrontottad a levegőt. Tök kedves ötlet volt, mindenki derült, de neked szemétkedned kellett, védekezésre kényszerítned azt aki egyszerűne csak egy kis jó színt hozott ide.

Az, hogy rossz vicc, OK. Én hozzátenném, fölöslgeges is. És javaslom erre ne is válaszolj, mert több mint elég volt ebből ennyi.

Gyurcsány bérenc Úlfhéðinn
Hangulatot ront megin.
Büntetése kiállás,
két kocka közé pisálás(?).
Ha majd a nép fia lesz, és dolgozó.
A közösbe bejöhet a nagy dobó
Kockájával,
Cső, csaó

magyar-magyar szótár 2009.03.11. 11:00:35

Már elnézést, de a Kedves Vezető most legújabban a Patrióa & Hazaffyass Gazdálkodás Broggrammját hirdete meg! Hun van mán az úMMagyarórszág? Mán a zújBógárossodásson is túlnan vagyunk!
Úgyhogy most a Rendszeresen Bérmálkozó -hoz valami eukharisztikus illene...

na_most_akkor 2009.03.11. 11:01:51

Na most akkor ezt TÉNYLEG tegyétek fel valahova, nagyfelbontásban, mert meg akarom csinálni. (Biztosan mások is.)
Még megvan otthon a Capitaly, amit általános iskolás koromban rajzoltam le, egy osztálytársam eredeti példányáról. (Állítólag tilos volt ilyen játékot birtokolni, de nem mertünk illetékes elvtársakat megkérdezni róla ... ) A pénzekre büszke is voltam, olyan jól sikerült radírból kifaragni a nyomóformát.

sztrelnyikov 2009.03.11. 11:03:18

@dszg
Ha lehámozod a Historiáról a vörösfarkat, akkor egész olvasható. Ajánlom. De tény, hogy amiben van ideológia, abban erősen balratolódnak. Pl van ilyen társas trianonról is, mégis ezt közölték le.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:05:00

@Úlfhéðinn: bocsi, csak nem tűnt poénnak... hirtelen nem jut eszembe a szerzői jogi törvényből olyan, ami alapján beperelhetnének kopirájtért, mivel a szerző már valszeg meghalt, a fotó saját, de elhetne akár nekem is otthon, meg szabadon kutatható, és szabadon felhasználhatod munkádhoz.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:07:55

@sztrelnyikov: nem ideológiai megfontolásból nem ovlasom, hanem mert a történelmi magazinok közül a Rubicon szimpibb, de azt is csak akkor veszem, ha érdekes a téma (persze mindig az valahol), és tudom, hogy ciki, hogy nem követem állandóan, de sajna nincs időm rá, így is állandóan ovlasok amikor csak lehet.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:09:52

@na_most_akkor: fönn van, rákattintasz, akkor ki tudod nagyítani. Ekkorából nyomtattuk mi is.

szpal 2009.03.11. 11:12:52

Én abban is ideológiát sejtek, hogy az "Ember, ne mérgelődj" nevű játékot Mo-on "Ki nevet a végén?" néven emlegették. Gondolom, mert a szocialista embertípus nem mérgelődik.
de.wikipedia.org/wiki/Mensch_%C3%A4rgere_Dich_nicht
Aktuális: Szerb, ne mérgelődj (Oluja 1995, vagyis Vihar 1995)
index.hu/politika/kulfold/oluja081209

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:14:45

@sztrelnyikov: Az a trianonos társas kell nekem :) csak megyés kirakóm van otthon.

@boj: rögtön kettő is? Basszus, most mondanám, hogy szerencsések vagytok,hogy ilyen kincsek, érdekességek lapulnak nálatok, de nem vagyok benne biztos, hogy ennek nem épp az ellenkezője igaz...

szpal 2009.03.11. 11:16:17

Most látom csak, hogy lassan már dél, és ma még senki sem zsidózott. Pedig nekik is van egy ideológiai (vallási) játékuk:
hu.wikipedia.org/wiki/Trenderli

szpal 2009.03.11. 11:19:22

@dszg: megpróbálhatod a Catan mezőit Nagy-Magyarország alakban felrakni.

paráznabillegető 2009.03.11. 11:19:38

is, jó az ötlet.
tehát száz bábu.
- ha keveset kap, akkor éhenhal vagy átmegy a másik játékoshoz,
- ha meg sokat kap, akkor meg inkább hozzá jönnek.
a sokat kapáshoz kormányra kell jutni.
és mivel bábuk, eszük nincs, így csak felélni tudnak.
ja, a szerencsekártya jó, sárdobálás, fasza...
de kell pechkártya is, mint ügynökmúlt meg csontváz a szekrényben, de ezek maximum egy bábut ütnek ki a játékból véglegesen...

és kellenek ilyen választási lelkesítőlapok, mint adócsökkentés, LOPSTOP!, meg 17. havi nyugdíj, ingyensör, kékcédula, és bombatámadás meg cigányverés.

még kicsit finomítom, aztán már csak kiadót kell találni hozzá...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:22:03

@szpal: :):) sajna az épp nincs otthon, meg nem telepedett még rá a történelem dohos szaga. :)

Viszont azt az eretnek játékot sokat játszuk... éjféli mise előtt pl... de megmagyarázom én: tudatalatt így reintegráljuk a régi eretnekeket a zegyházba.

szpal 2009.03.11. 11:23:00

Dacii şi romani, ötletes kis román játék még a szocializmusból:
www.krossfire.ro/dacii-si-romanii-jocul/

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.11. 11:26:53

@dszg:

"hirtelen nem jut eszembe a szerzői jogi törvényből olyan, ami alapján beperelhetnének kopirájtért, mivel a szerző már valszeg meghalt, a fotó saját, de elhetne akár nekem is otthon, meg szabadon kutatható, és szabadon felhasználhatod munkádhoz."

Oh please. Küldök neked egy iróniamétert:

[......I.]

@A Nép - Te vagy!:

"Nem. A te kötözködésed volt baromi ciki. Megrontottad a levegőt. Tök kedves ötlet volt, mindenki derült, de neked szemétkedned kellett, védekezésre kényszerítned azt aki egyszerűne csak egy kis jó színt hozott ide."

Welcome to the NFL, rookie...

XD

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:36:38

@Úlfhéðinn:
www.artisjus.hu/aszerzoijogrol/jogszabalyok.html
Ha szabadon felhasználhatom a szakdogámhoz (nem történt meg), ami szabadon kutatható elméletileg (mégha a kutyát sem érdekli, akkor is), akkor itt is szabadon közölhető.

ValleyFloydRoad 2009.03.11. 11:43:27

Félelmetes! Kösz tényleg, hogy előbányásztátok. A rímekről nekem azoka diafilmek jutnak eszembe, amelyeket a Filmmúzeumon szoktak néha vetíteni, vagy legalábbis régebben volt ilyen:-)

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2009.03.11. 11:44:23

Eddig az év posztja!
(sajnos...)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.11. 11:49:21

@dszg:

Na jó, akkor még egyszer, mert látom az iróniaméter hatástalan:

NEM KOMOLYAN MONDTAM! :D

(Az Artisjus meg elmegy a picsába, úgy mellékesen).

na_most_akkor 2009.03.11. 11:50:05

@dszg: kösz, a tábla közepéről hiányzik egy pár pixel de fotosoppolni mindig lehet ...

Vidéki 2009.03.11. 11:51:59

Egykori szovjet operett filmben (Vidám vásár), gyönyörű, életvidám kolhozparaszt nők ezt énekelték:
„Úgy határoztunk, hogy hozzon
A mező bőtermést”

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:52:54

@Úlfhéðinn: vagy nem jár egy kaptafára az agyunk, vagy engem hagyott el a humorérzékem :) Az Artisjus télleg elmehetne a picsába. Újabban a pendrive-okra is fizethetjük a átalányjogdíjat, hogy kicsit offoljak. Így aztán ki tudja, talán télleg kell már a levéltári társasjátékok magánfotóira is fizetni...

sztrelnyikov 2009.03.11. 11:53:25

@dszg
Társasnak szar - ahogy ez is az - csak érdekes kordokumentum. Amúgy egy példánya megtekinthető a Hadtörténeti múzeum állandó kiállításán (mármint a trianonos társasnak).

A Rubicon az bulvár, persze attól még én is olvasom, de abból meg gyököt kell vonni.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.11. 11:55:36

Tiszta monopoli, bár abban öntudatos harácsolónak lenni kivételes lehetőség, és nem valami rejtett utópisztikus maszlag cinikus elmék hipnótizásából születvén.

sztrelnyikov 2009.03.11. 11:56:41

@szpal
Amennyire én látom, ez a Stratego román koppintása. Nem ez lenne az első, amit ellpotak. ;)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 11:59:23

@sztrelnyikov: persze, "népszerű történelem", magazin, nem szakfolyóirat, de azért vannak jó számai.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.11. 13:17:37

@dszg:

"vagy nem jár egy kaptafára az agyunk, vagy engem hagyott el a humorérzékem :)"

Szerencsére úgy látom azért nem végleg. ;]

"Az Artisjus télleg elmehetne a picsába. Újabban a pendrive-okra is fizethetjük a átalányjogdíjat, hogy kicsit offoljak."

Akkor van azért amiben egy platformon vagyunk.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.11. 13:26:50

@Úlfhéðinn: bármikor hajlandó vagyok szidni az Artisjust és társait, ha nincs miért kommunistáznom, az Artisjussal helyettesítem a bolsikat. A jelzők ugyanazok. Talán közelíteni kellene a szerzői jogokat és azok érvényesítését a valósághoz. De utánajártam: úgy volna elegáns, ha közlési díjat fizetnék a levéltárnak, de mivel nem üzletszerű közzétételről van szó itt a blogon, ezért a dolog tkp tárgytalan. Ha meg nem írnám bele, hogy onnan van, akkor füllenthetném, hogy otthonról.

hphp 2009.03.11. 13:40:11

szemétdombon is van gyémánt:

"Tanulás nélkül senki sem boldogul,
Okos parasztember állandóan tanul.
Közeleg szép jövőnk, dolgozni kell érte,
Úgy, mint Lenin, Sztálin számunkra kimérte
Aki olvas, tanul, jutalmat érdemel,
Dobása duplán számít, előbbre így jut el.”

leszámítva a negyedik sort és a kínrímelést, nem tudok belekötni.

Bell & Sebastian 2009.03.11. 13:52:21

Mi malmoztunk orrba-szájba.
Feltéve hogy Nagy Imre meghagyott legalább egy marék kukoricát!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.03.11. 14:09:34

@dszg:

"az Artisjussal helyettesítem a bolsikat"

És ezzel nem is jársz messze a valóságtól...

zsidó részvénytársaság · http://www.youtube.com/watch?v=39Jk25JQo4g 2009.03.11. 14:21:09



Rosenfeld-kibuc?

amúgy róth vagy rosebfeld? vagy még zsidó névből is kettő volt neki? :)

zsidó részvénytársaság · http://www.youtube.com/watch?v=39Jk25JQo4g 2009.03.11. 14:22:04


Rosenfeld-kibuc?

amúgy róth vagy rosenfeld? vagy még zsidó névből is kettő volt neki? :)

Bell & Sebastian 2009.03.11. 14:37:25

@zsidó részvénytársaság:

Mit kapok, ha megtaláltam a különbséget?

Bell & Sebastian 2009.03.11. 14:42:07

Esetleg egy ingyen rágcsálóírtást?

zsidó részvénytársaság · http://www.youtube.com/watch?v=39Jk25JQo4g 2009.03.11. 14:51:35

@Bell & Sebastian:

elküldök hozzád egy

radai "roseb"-et :)

Bell & Sebastian 2009.03.11. 15:02:39

Megtarthatod, nekem már van. 2009 éve.

Bell & Sebastian 2009.03.11. 15:07:24

Egyébként Mátyás, az igazságtalan -nak hívták.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.11. 22:04:01

@Bell & Sebastian:

Drámát legjobban Shakespeare
Bolhát Ditrichstein irt.

Bell & Sebastian 2009.03.11. 23:21:49

@Elpet:

Eggyel még elbánok...
(de beugrottam a hosszú í miatt) :)

Bell & Sebastian 2009.03.11. 23:24:28

@Elpet:

Ami rövid, megyek is a töltőre.

bencsikp · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.03.12. 12:06:37

"Mert behoztad a Démoszba a zsivány kulákját."

tetszetős elszólás... Démosz :-))
továbbgondolva: "népi defokrácia"

(meg ne sértődj rajta! de a szigorlaton nem volt anyag a DÉFOSZ?)
:-)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.12. 12:14:13

@vastort: :) elírtam, biztos tudat alatt :)
süti beállítások módosítása