Gyurcsány gyermekgyilkossággal vádolja Orbánt
2009. február 28. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gyurcsány gyermekgyilkossággal vádolja Orbánt

 Mint ismeretes, Gyurcsány Ferenc nagyon szeret beszélni. Mit szeret - imád! Ez nem is lenne különösebb baj, így van ezzel a sarki fordrászcsaj és Pepin bácsi is. Csakhogy: a fodrászcsajnak jó mellei vannak, Pepin bácsi pedig alapvetően mégiscsak szórakoztató figura, míg a miniszterelnökről egyik sem mondható el. Ráadásul, mivel ő a miniszterelnök, néha a beszéden kívül munkaköri kötelessége lenne mást is csinálni (végül is fecsegés közben Anita is levágja a hajunkat), az pedig az ő pozíciójában kifejezetten kínos, hogy folyamatosan hülyeségeket és aljasságokat mond.

 A saját bevallása szerint lotyaszájúságban - mifelénk ezt szófosásnak nevezik - szenvedő kormányfő legutóbb, csütörtökön Miskolcon tartott hosszú szónoklatot félezer feldühödött nyugdíjas előtt. Mivel a beszéd szoci részről valószínűleg az egész EU-parlamenti választási kampány alaphangját megadja, érdemes lenne az egész szöveget egy neurológus segítségével végigelemezni, ehhez azonban most nincs kedvünk. Egy részletet azonban hadd emeljünk ki, amely napjaink egyik legtöbbet emlegetett témájával, a közbiztonsággal foglalkozik.

Többféle ok van. Engem mostanában arról kérdeznek újságírók is (...), hogy vajon miért lett rosszabb a hangulat. Itt nagyon különböző okok vannak. De itt is hadd mondjak egy nem is szociális természetű okot, és szeretnék ebben határozottan, pontosan fogalmazni.

Talán tegnap az egyik osztrák napilap közölt egy írást Magyarországról, a közbiztonság helyzetéről. És azt mondta - tartalmilag fogom idézni, nem szó szerint -, hogy nem lehet nem észrevenni, hogy Magyarországon azóta zaklatottabb a közélet, amióta 2002-ben a Fidesz elveszítette a választást és ebbe nem képes belenyugodni, és szinte mindent hajlandó elfogadni, támogatni és mindenre felhívni a támogatóit annak érdekében, hogy gyöngítse a kormányt akár azon az áron is, hogy gyöngíti a közbiztonságot és a köznyugalmat.

Kérem szépen, én is ezt gondolom, de azt tudom mondani, hogy ez kívülről is látszik! Magyarország egyik politikai vezetőjének - aki egyébként Magyarország egy része által a leginkább elfogadott politikai vezető - nem lehet büntetlenül azt mondani, hogy bármit meg lehet csinálni, bármilyen eszközt fel lehet használni, akár ki lehet menni az utcára és ott szembe lehet fordulni a renddel, a törvénnyel, csak azért, mert ez valakinek a politikai érdekében áll.

Ha valaki ezt sulykolja éveken keresztül, ha valaki állandóan azt mondja, hogy a népnek minden körülmények között igaza van, és nem érdekes, hogy mi a törvényesség és mi a rend, akkor igenis azok, akik eddig is úgy gondolták - csak legfeljebb szégyellték -, hogy ilyet nem lehet csinálni, azok közül jó néhányan bátorítva érzik magukat (...)

És azt tudom mondani, hogy ha valaki most már a hetedik éve gyújtogatja a magyarokat, azután ne csodálkozzon, hogy egyik-másik eszét vesztett őrült úgy gondolja, hogy oda lehet menni falu végén álló házhoz, azt fel lehet gyújtani és az emberekre rá lehet lőni. Ne gondolja, hogy az ő mondatai csak úgy, nyomtalanul eltűnnek a lelkekben, fejekben és szívekben. Én ezzel nem állítom, hogy az ilyen magatartás és az ilyen cselekmények között közvetlen az összefüggés, de azt igen, hogy aki ilyen hangulatot teremt az országban, az ne csodálkozzon, hogyha egy pont után olyan jelenségek is lábra kapnak, amely jelenségek aztán nagyon sokakban riadalmat, félelmet és aggodalmat keltenek.

Ez azoknak a felelőssége, akiknek a politikai hatalom visszaszerzése fontosabb, mint az ország nyugalmának és törvényes rendjének megőrzése.

Ez az egyik probléma, és ennek nincsen köze a válsághoz. Ennek nincsen köze a szociális helyzethez. Ennek ahhoz van köze, hogy az indulatot, az agressziót elfogadjuk-e, mint a társadalmi létezés egyik elemét.

 Tehát ki dob Molotov-koktélt a cigányok házaira, és lövi agyon a kimenekülő gyerekeket és felnőtteket? Természetesen Orbán Viktor. (Na jó, nem konkrétan, csak pszichikai bűnsegédként.) Vagyis nem az a baj, hogy a rendőrség korrupt, balfasz és tehetetlen, nem az a baj, hogy uzsorás és egyéb maffiák átvették a hatalmat az ország jelentős része felett az államtól, s nem is az, hogy helyi MSZP-s ismerőseinket lassan már csak golyó- és késálló mellényben merjük meglátogatni. Hanem az, hogy Orbán Viktor megpróbálja visszaszerezni a hatalmat.

 Mi jöhet még ezután? Orbán felrobbantja a biatorbágyi viaduktot? Autista kisfiúkat erőszakol meg? Ragulevest főz az édesanyjából? Dunába dobálja a francia cserediákokat? Éjszakánként válogatott sportolókra vadászik?

 Igen, ezután ez jön. Készüljünk fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr93970732

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MALACKA NEWS 2009.02.28. 11:15:21

Vérszagra gyűl ... Tatárszentgyörgyön éppúgy állatok öltek, mint ahogy állat volt az az emberi genommal bíró véglény is, aki Cozma szívében megforgatta 20 centis pengéjét. Ebben egyetértek Bayerral, és bármennyire is tűnhet humánusnak, én nem vagyok hajl…

Trackback: Konzervatórium 2009.02.28. 10:39:49

Cigányútra tévedtünk"Tatárszentgyörgyön agyonlőttek két cigányt, egy ötéves kisfiú is sörétet kapott, hátulról.Esélye sem volt a menekülésre. Ehhez hasonló eset már többször is előfordult, az elkövetők szándéka akkor is egyértelmű volt, kilétük pedig…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.03.01. 22:07:13

@Invictus: @Hattory Hanzo:

Ő mondta ki először a "nagy szót", hogy Koszovó, az itthoni
helyzetre. Tehát, terror van, és polgárháború lesz.

"S.Gy.: - Nem, de az, az igazság, hogy én úgy látom, hogy a magyar társadalom még nem vette tudomásul, hogy olyan helyzetbe kerülünk, mint a szerbek az albánokkal szemben, Koszovóban."

old.hirado.hu/nyomtatas.php?id=309036

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.01. 22:13:04

Mohácsi Viktória azt mondta, ebben az országban romákat ölnek. Hozzátette, a Magyar Gárda körül kéne keresgélni a gyilkosokat. A csaj ezzel a szöveggel haknizik a létező összes médiában. Minekutána a média alapvetően zsidó felségterület, érthető, hogy a világsajtónál dolgozó zsidók megsegítik a náci magyarok ellen hősiesen harcoló társaikat. Ezzel csak az a gond, hogy a közhangulatot jelentős mértékben elmérgesítik. Nagyon közel állunk a polgárháborúhoz. Ezek a férgek a hatalomban maradásért bármire képesek.

Pelso.. 2009.03.01. 22:16:34

Elpet,

Az ipari nagyvállalatokról olvastam nemrég: nem is olyan biztos, hogy a legjobb megoldás (komoly szerkezetátalakítás helyett) a gyors bezárás volt.... érdekekes dolgokat produkál az élet. Szó van a mecseki ércbányászat részleges újraindításáról is.
Sajnálom pl a DAM-ot. Emlékszem, micsoda kalandor senkiházik vették birtokukba.

Mindenesetre: a társadalmat abszolút felkészületlenül érte a 90-es évek eleje. Itt persze nem a szabadságjogok gyakorlásának lehetőségére gondolok, hanem a gazdasági változások okozta azonnali társadalmi sokkokra.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.03.01. 22:24:10

@Mr Falafel:

"Ezek a férgek a hatalomban maradásért bármire képesek"

Reménykedjünk a féreglyukak létezésében, h azon aztán teleportálódnak a világűrbe, egyenesen a nap közepibe.

bazmeg, de jól esne még egy gyurcsány takaroggy!

Gyurcsány takaroggy!

:-)

Hattory Hanzo 2009.03.01. 23:39:51

@gloire:

Oké, köszönöm, így már értem.

states 2009.03.01. 23:46:04

A mai magyar abszurd ott kezdődik, hogy bizonyíték csak arra van, cigányok ölnek magyarokat és hogy cigányok ölnek cigányokat. Arra, hogy faji alapon ölnének magyarok cigányokat semmilyen bizonyíték nincs. Ennek ellenére a hatalom és a mögötte álló média, az úgynevezett cigány vezetők ez utóbbit sulykolják a közvéleménybe. A kérdés, hogy Gyurcsányék miért játszanak a tűzzel, miért hiszik, ha itt elszabadul a pokol, akkor az az ő kezükre játszik...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.01. 23:58:01

@Mr Falafel: "...Nagyon közel állunk a polgárháborúhoz..."
a világtörténelem során először mi, magyarok fogjuk megvívni a gázpisztojos pháborút...

@malacka69 az édentől keletre...: há' de, mester...
féregluk...? minek...?
nem érdekli önöket a földönkívüli technológija (FÖT)...?
:))

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.03.02. 00:13:30

"miért hiszik, ha itt elszabadul a pokol, akkor az az ő kezükre játszik..."
Mert felmérték és ismerik az erőviszonyokat.
Csak ilyen helyzetben tudnak hatalmon maradni.

Lámpaoltó 2009.03.02. 04:58:50

éppen elmentek a hbuliból, pia még van. Sok sür után kérdem: Gyurcsit érdemes még gyalázni? szarra taposni? virágokat minden BKV ellenőrnek

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.02. 07:57:10

@states:
Viszonylag egyszerű a válasz. Az országon belüli hangulaton változtatni nem tudnak, tehát nem számít, ha az indulatokat tovább tüzelik. Viszont az országhatárokon túl számíthatnak erős támogatókra. Oka van annak, hogy Göncz Kinga EP-1-es státuszt kapott. Itthon hergelik a népet, kifelé pedig azt kommunikálják egyre nagyobb nyomatékkal, hogy itt zsidó- és cigányüldözés van. S mint már említettem, az zsidók uralta világsajtó megtolja majd a szekerüket. A válságból való kiábaláshoz elengedhetetlen, hogy a regnáló kormánynak jó külkapcsolatai legyenek. A zsidók most arra hajtanak, hogy a majdani magyar kormányt persona non grata-ként kezeljék nyugaton. Szerintem nem csinálják rosszul, és a nemzeti oldalnak alig van válasza. Ráadásul ez még csak a kezdet, ennél sokkal durvább támadásokra számíthatunk.

Bummer 2009.03.02. 08:32:14

Végre jól megmondta a hülye elvakult fideszeseknek.

kamasuka 2009.03.02. 10:51:53

Most olvasom, hogy Gyurcsány korlátozná a szólásszabadságot.
Ok, ne legyen fogalom a "cigánybűnözés", de büntessék a ciánbűnözést! :D

Bummer 2009.03.02. 10:57:46

Nem lehet nem észrevenni, hogy Gyurcsány nem engedi meg, hogy ne lehessen a tűzzel anélkül játszani, hogy ne legyenek következményei.
És én nem ezzel nem értek egyet, hanem nem gondolom, hogy nem lehet Gyurcsánynak nem megengedni, hogy ne mondja azt, amit nem csak lehet, hanem kell is.

tevevanegypupu 2009.03.02. 11:16:37

Gyurcsany nem engedheti meg azt, amit mas megengedhet maganak buntetlenul. Peldaul azt terjeszteni kulfoldon, hogy Magyarorszagon uldozik es megfelemleitik a ciganyokat. Minden hetre esik egy-ket gyilkossag, tuzeset es tomegverekedes..amit az uldozott kisebbseg kovet el. Nem vet rank kulonosebben jo fenyt, de talan ilyesmirol is ertesiteni kellene a felhaborodott kulfoldi sajtot, legyen a dolog egyensulyozott..Es talan a levont konzekvenciat is kozolni lehetne: tulnyoloreszt ciganyok tamadnak ciganyokra.Na persze ennek kimondasa manapsag a rasszizmus kategoriajaba esik, regebben inkabb tenykent kezeltek.
Olaszorszagot is eliteltek tobbek kozott ezert, elfeledve azt, hogy a roman ciganyok lopnak, megfelemlitenek, gyilkolnak es noket eroszakolnak. Gondolom ez emberi jogaik koze tartozik, vegulis nincs munkajuk szegenyeknek, valamivel el kell utni az idot, nyilvan errol az olaszok tehetnek.

szpal 2009.03.02. 11:39:48

Nekem egyszer ellopták a bicajom, mostmár világos, hogy ki áll a háttérben, hiába, közel lakom a Polgárok Házához, muszáj lesz vigyáznom. És ugye ott van az a Lengyel Zoltán is, az is az Orbán fia kölke, arra se bíznék rá semmit.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.03.02. 12:28:24

Én már láttam az Orbán Viktort tankolni, nekem már akkor baromi gyanús volt a fickó! Nem kell magyaráznom, szerintem, aki akarja, az érti.

ildikonto 2009.03.02. 12:33:33

@tevevanegypupu: Mindenki pontosan tudja miről van szó, hát beszélni is arról kellene tisztelt gárdát, nyilas egyenruhához zászlóhoz megtévesztésig hasonlót viselőket NEM kritizálók és a MagyarHírlap nevű lapot ajánlók - ebben az "újságban" búzdítottak a romák lelövésére!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.03.02. 12:49:56

www.hirszerzo.hu/cikk.gyurcsany_ferenc_erdemes_talalkozni_olyanokkal_akiknek_a_borere_megy_a_jatek.2.99604.html

Emlékezzünk arra, hogy a móri mészárlás idején, vagy amikor a Fradi volt válogatott focistáját, Simon Tibort agyonverték, milyen lehetett a közbiztonság érzete. Megjegyzem, amikor ezek megtörténtek, Orbán Viktor kormányzott." Emellett szégyenteljesnek, megengedhetetlennek és felháborítónak nevezte elődje azon kijelentését, miszerint "cigánybűnözés nincsen, de a cigányok kimutathatóan sokkal több bűnt követnek el, mint korábban." Orbán Viktor szerinte szélhámos és szemforgató módon viselkedett az ügyben.

"Szerintem helyesen háborodom fel, amikor egy rendőrkapitány elkezd lamentálni azon, hogy bizonyos bűncselekményekben mi a bűnelkövetők származása" - utalt megint a miskolci rendőrkapitány kijelentésére. "De Tatárszentgyörgy akkor is szörnyű, ha nincs mögötte rasszista indíték" - tette hozzá.

"A Fidesz a Balatont az M3-ason keresi, és erről akarja meggyőzni az utasokat is" - vélekedett a kormányfő, majd arról értekezett: a Reformszövetség MSZP, az SZDSZ és az MDF azonos útvonalat, az M7-est választotta, csak épp a sebesség más. Azaz "a Reformszövetség és a kormány javaslatai alapirányokat és a struktúrát tekintve egyeznek."

A kérdésre, hogy nem tartunk-e ott, amit Balatonőszödön felvetett - "ha nem viheti végig a szándékait, lemond" -, Gyurcsány Ferenc visszakérdezett: "Hogy például olyan párt kerülhessen hatalomra", amelyik a "reformokat akadályozta, ami pedig megszületett az ország javára, azt hazaárulásnak nevezte? Válságkezelő programjának pedig se híre, se hamva?" Hozzátette: "Magyarországon egyetlen jelentős támogatású reformorientált párt van, ez az MSZP."

Szerinte az ország "jelenleg legnagyobb támogatottságú pártja pedig eközben reformellenes mozgalmat szervezett, megakadályozott minden átalakítást, iszonyatos károkat okozva ezzel az országnak. És mégis, ilyenkor nincs más, mint hogy az ember megrázza magát, és folytatja."
A politikus visszautasította azt a vádat, hogy semmittevéssel töltötte volna napjait: "Nem volt semmittevés az elmúlt években. Egyetlen percre sem. Ha valamikor volt, az 1998 után kezdődött. Sokak szerint éppen az a baj, hogy 2006 óta túl sok mindent csináltunk."

tevevanegypupu 2009.03.02. 14:28:45

@ildikonto:
nem kell garda, semmifele maganhadsereg, semmi kulon akcio vagy bosszuallo szervezetek. De ez a garda ami olyan sokkban tartja a balliberalis oldalt, a magyar demokratikus chartat es minden jogvedot, nem csinalt semmit. Az egadta vilagon semmit: jarkalnak, masiroznak, megjelennek, egyszer egy csaladot kikoltoztettek valami veszelyes helyrol. A zaszlovivok es tuntetok sem okoznak kulonosebb problemat, mehetnek tiltakozni, bantani nem bantanak senkit. Es annyi minden bant mas embereket, arrol nincs szo. Ciganyok lelovesere abban az esetben szolitott fel Bayer, ha azok nagy csapatban tamadnak vedtelen emberekre, rugdaljak halalra, csonkitjak, eroszakoljak meg, raboljakn verik felig agyon nap mint nap, zsaroljak, fenyegetik oket..Sok minden ki sem derul, hiszen az emberek felnek toluk, ciganyok ugyanugy mint nem ciganyok.
Az onvedelem jogos, annak eldontese pedig, hogy mikor kerulhet sor ra, gondolom nem ketseges: ha olyan veszelybe kerul valaki mint peldaul Szogi Lajos, Penzes Henrietta es Cozma..De persze naluk nem volt fegyver..a ciganyoknal viszont kes es vasalt orru bakancs.

ildikonto 2009.03.02. 15:42:49

@tevevanegypupu:
Végtelenül szomorú vagyok...

zoli29 2009.03.02. 15:58:09

@tevevanegypupu:

Bayer arról beszélt egészen pontosan, hogy Amerikában a rendőr lőhet, ha rátámadnak, és Magyarországon ez miért nincs így.

ildikonto 2009.03.02. 16:03:58

@tevevanegypupu: Milyen megalázónak találtuk anno amikor az osztrák boltokban ott virított a tábla: MAGYAR NE LOPJ! Pedig ott senki nem mondta, ha lop a magyar akkor le is kell lőni! Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában, ha egy Magyar a törvény ellen tesz, milyen igazságtalannak érezzük, hogy általában magyar bűnözésről beszélnek...
Tisztelt @tevevanegypupu! Mitt tennél, ha minden este avval feküdnél és reggel arra kelnél, hogy rád lehet lőni, mert a faludbéli lopott...
A gárda pedig nem a kormányt tartja sakkban, hanem a közáletet. Jobbról is, balról is! Veszélyes az üzenete, nagyon veszélyes... És itt a cinizmust lehet számon kérni OV-n és pártján!
Persze más területen is azt tapasztalni..

ildikonto 2009.03.02. 16:12:20

@Zoli28: Tehát Bayer arról beszélt, hogy pl a rendőrnek le kellet volna lőnie két olimpikon vizilabdázónkat?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.02. 16:40:48

@ildikonto: "Tehát Bayer arról beszélt, hogy pl a rendőrnek le kellet volna lőnie két olimpikon vizilabdázónkat? "

például igen, többek között...

tevevanegypupu 2009.03.02. 16:46:07

@Zoli28:
az onvedelemrol is beszelt regebben..olyan esetekre vonatkoztatva mint Szogi tragediaja volt..

@ildikonto:
leegyszerusitve a kerdest: egy faluban vagy nagyobb kozsegben altalan ismerik egymast az emberek. Mindent de mindent tudnak egymasrol, ez lehet nagyon kinos de lehet hasznos is. Tehat azt is kell tudniuk, hogy kitol kell felni abban a faluban. Kevesse valoszinu, hogy az orszag masik reszebol jonnek at lovoldozni, penzt behajtani vagy eppen ellopni a paradicsomot. Egyelore csak az bizonyitott, hogy cigany csoportok, zsarolok es egyeni bunozok garazdalkodtak, az nem, hogy barmifele fajgyulolo, rasszista tamadas erte oket. Kiabalni kiabalnak gyalazatos dolgokat, de ez nem egyenlo mondjuk egy Molotiv-koktel dobassal vagy soretes puskaval lovoldozessel. A garda nem tart sakkban senkit., nem tamad es nem is fog. Hogy rettegnek tole az lehetseges. En viszont inkabb a ciganyoktol rettegnek, ha olyan helyen kellene laknom, ahol tul kozel van a ciganytelep es tudnam, hogy ott vannak azok, akik csak ugy szorakozasbol barmikor megtamadhatnak.
Ha ez fajgyulolet akkor legyen az.

ildikonto 2009.03.02. 16:48:13

@ufó - motoros pizzafutár a Lepratelepen:
IGEN! És a Kosutth téren sem gumilöviket hanem éles töltényt kellet volna alkalmazni, a vipera - ha volt csak cirógatásra alkalmas - helyett is élet kioltására alkalmas eszközöket kellet volna alkalmazni! Bayer szerint...

web17.0 2009.03.02. 16:53:35

@Zoli28: Nem, nem lőhet. Csak ha valóban veszélyes a helyzet. Ha valakinél lőfegyver van akkor lőhet. Ha el akarják gázolni lőhet, ha megpróbálják elvenni a fegyverét akkor lőhet, de nem minden esetben.

Görögországban ősszel rengeteg rendőrautót gyújtottak fel, egyszer lőttek ilyen esetben a rendőrök, a rendőrt letartóztatták, pedig az áldozatnál Molotov koktél volt, a rendőr bizonyitottan nem rá célzott, csak gellert kapott a lövedék. 2006 őszén Budapesten többször is rendőrökre támadtak tüntetők, botokkal, kövekkel, meg kellett volna őket ölni ? Amikor felgyujtották a rendőrautót a TV székház előtt benne a rendőrökkel, akkor azokat az embereket meg kellett volna ölni ?

ildikonto 2009.03.02. 16:57:40

@tevevanegypupu: EMBER! A gárda az EMBERI TÖRTÉNELEM LEGSÖTÉTEBB MÚLTJÁT, annak üzenetét képviseli! FÜGGETLENÜL ATTÓL HOGY KIK ALKOTJÁK! Ha mellém ül a villamoson, buszon v bárhol egy ápolatlan ember, nyilván nem örülök neki, ha cigány , ha nem cigány! Annak sem örülök, ha lopnak, sem a boltban kiflit, tejet , sem az ORSZÁG jAVAIT az országházban - függetlenül milyen a bőre színe!

tevevanegypupu 2009.03.02. 17:22:59

@ildikonto:
nem tudom mit kepvisel a garda, tulajdonkeppen nem is foglalkozom vele sokat, ugy latom a lapok es a kozvelemeny is csak nagy neha. Ilyesmi nemzeti garda sok orszagban van, ha hivatalosan engedelyezik oket akkor a letezesuk lehet, hogy kellemetlen, de mindenkeppen torvenyes. Kulonben engem az emberiseg legsotetebb multjara a volt kommunistak jelenlete vezeto poziciokban, kormanyon es a kozeletben is elegge emlekeztet.

web17.0 2009.03.02. 17:30:20

@tevevanegypupu: Biloxiban a fekete negyed durvább részén szerinted meddig maradnál életben szőke középosztálybeli háziasszonyként ? Hány fehér van a crack-cocaine terjesztők között ? Sokkal kevesebb fiatal fekete férfi van börtönben számarányukat tekintve mint Magyarországon cigány ? Borzalmas gyilkosságokat követnek el fekete vagy latino bandák, de amerikai konzervativ lap nem fog Gyilkoltak a feketék főcimmel megjelenni, noha a bünelkövetők faji hovatartozása public information. 1919-ben még megjelentek ilyen cikkek, a St Louisi Bayer Zsolt cikke után száz embert akasztottak fel a nyilt utcán. Háromezer feketét lincseltek meg a huszadik században. Az utolsó lincselőket azonban már villamosszékbe küldték. Előfordulnak Olaszliszka jellegü gyilkosságok ott is, nem is olyan régen öltek meg egy sofőrt, mindenféle szörnyüséges dolgok történnek, sokkal több mint Magyarországon, de nem feketéznek olyan modorban mint te vagy Bayer Zsolt.

ildikonto 2009.03.02. 17:37:17

Gondolom a FIDESZ kormányra gondolsz! Az 1998-2002 közötti kormányban volt a legtöbb volt MSZMP-s tag.
Másik téma: Vesd össze II világháborúban kivégzettek és a komcsik által kivégzettek számát! Megdöbbentő, de NEM IS EZ A LÉNYEG! A lényeg az, hogy a Német állam a zsidók és- a háború elvesztése miatt - jóval kisseb számban cigányok kivégzésére TÖRVÉNYT HOZOTT, tehát Németország befolyási területén a népirtás TÖRVÉNYES volt! Ezt szolgálta nálunk a NYILAS MOZGALOM, aminek egyenruháját és zászlaját - átvette az úgy nevezett MAGYAR GÁRDA! Számos olyan eset is volt, hogy valakit azért vittek el, mert a nyilas tiszttel nem volt jóba!
És most kommunistázhatsz, tessék!

web17.0 2009.03.02. 17:43:23

@ildikonto:Az 1998-2002 közötti kormányban volt a legtöbb volt MSZMP-s tag.

Urban legend.

ildikonto 2009.03.02. 17:44:45

@tevevanegypupu:
Még valami!
A háború vége felé már nem internáltak, hanem nemes egyszerűséggel kirángatták az ágyból az embereket és hajnalban a jeges Dunába lőtték őket! Nagymamát, anyát, csecsemőt...

tevevanegypupu 2009.03.02. 17:50:23

@ildikonto:
arrol nem nyitunk vitat, hogy kik es milyen mszmp-s tagok voltak a fidesz kormanyban, feltetelezem tudod, hogy oruletes kulonbsegek voltak a parttagsagon belul is, mas egy szimpla parttag es egy videki kisz titkar, mint mondjuk Horn Gyula vagy Gyurcsany..

A kommunistak ugy. kb 100 millio embert oltek meg.. a masodik vilaghaboruban kb 60 millio az aldozatok szama. Otvenhat utan a magyar kommunistak tobb embert akasztottak fel mint amennyit Haynau.

Tudom, hogy Nemetorszagon belul a nepirtas torvenyes volt. Azt is tudom, hogy a fekete egyenruha rossz erzest kelt az emberekben. De tudod miert hord peldaul az In-Kal fekete egyenruhat? Mert azt mondtak, hogy az nem piszkolodik annyira. Ez nekem elegge logikus magyarazatnak tunik.

kill004 2009.03.02. 17:52:12

@ildikonto: Te is ilyen hivatásos rettegő vagy, kérdem tisztelettel?

ildikonto 2009.03.02. 17:55:33

Amit írsz az a (nem)tudásodról és a "jellemedről" ad képet!

ildikonto 2009.03.02. 17:57:19

@kill004: Ha arra gondolsz, hogy nem hordok nyilas ruhát és jelképet és egyéb undorítót sem teszek...

web17.0 2009.03.02. 18:04:52

Nem volt törvényes a népirtás Németországon belül. Ezért lehetett minden további nélkül elitélni azt aki résztvett benne. Nem hivatkozhattak arra sem, hogy parancsra tették. A Harmadik Birodalom törvényei szerint is bünt követtek el.


A kommunista diktatúrák nem voltak egymás feltétlen szövetségesei. 1956 után közép-európai szocialista országokban maximum tizezer áldozata lehetett a kommunista rendszereknek. A legtöbb áldozat Kinában volt, bizonyára többtizmillióan, a Szovjetúnióban pedig a huszadik kongresszus előtt történt a gyilkosságok 99 százaléka, a posztsztálinista kommunista rezsimek már közel sem voltak olyan vérengzőek mint Mao, Sztálin vagy Pol-Pot. Aznart vagy Suarezt sem teszik felelőssé Franco korai gyilkosságai miatt, különösen mivel nem is nagyon éltek amikor ezek megtörténtek. Mindketten tagjai voltak a falangista mozgalomnak. Gyurcsány Ferencnek pont annyi köze volt gyilkosságokhoz mint José Maria Aznarnak. Egy antidemokratikus rezsimben voltak fiatal karrieristák. Ahogy számos német politikus is, és szinte a teljes diplomáciai kar Nyugat-Németországban az ötvenes években, majd kancellár, miniszterek, és a többi. Fiatal karrieristák voltak a náci rezsimben, nem a Kádár-rezsimben, nem a puha francoista diktatúrában, hanem Hitler alatt.

kill004 2009.03.02. 18:05:29

@ildikonto: Nem. Vannak kis hazánkban elég szép számmal megélhetési rettegők. Akik állandóan Dunába lövésről vizionálnak. Bárhonnan képesek eljutni a gázkamrákig.

web17.0 2009.03.02. 18:11:07

@ildikonto: A mai magyar jobboldal ezekkel a rémtettekkel szemben definiálja magát. Ideológiájuknak semmi köze a fasizmushoz, nácizmushoz, bármiféle történelmi szeméthez.
Eltürnek maguk között néhány gonosz embert, de még azoknak sincs közük a nyilas rendszerhez. A mai magyar baloldal is Kádár János rendszere ellenében definiálja magát, ideológiájuknak nincs közük a kommunista diktatúrához de szintén eltürnek maguk között néhány gonosz embert.

Zsögöd Benő 2009.03.02. 18:11:54

@web17.0: "Nem volt törvényes a népirtás Németországon belül. Ezért lehetett minden további nélkül elitélni azt aki résztvett benne. Nem hivatkozhattak arra sem, hogy parancsra tették. A Harmadik Birodalom törvényei szerint is bünt követtek el. "
Ez nem teljesen igaz. Ugyan a népirtás, mint olyan, nem volt "legális", azonban ez csak sokadik volt a vádpontok között a nürnbergi perben. És sok olyan vádpont akadt, amelyeknél az alkalmazott jogszabály az 1945-ös londoni egyezményhez csatolt stautum volt, mely megkülönböztetett béke elleni, háborús és ún. emberiesség elleni bűncselekményeket. Pontosan emiatt a védelem egyik kifogása volt, hogy ex post facto, visszaható hatályú alkalmazása történik a normáknak.
Mindazonltal katonai bűncselekményként illetve emberölésként minősítve természetesen a német jogrend is tiltotta ezeket.

OFF
Hihetetlen. A knzervatorium.blog letiltott, mert vitába keveredtem az egyik cikkírójukkal és sérelmeztem, hogy megmásítja a szavaim, miközben nem válaszol a kritikámra. Vazzz, ez aztán a konzervatív attitűd.....Eddig is egyértelmű volt, hogy libsi ejtőernyősök és hülyegyerekek menedéke...de naív módon azt httem, azért írnak blogot, politikai-közéleti véleményt, hogy mások vitázzanak vele....de ezt a jelek szerint nem szabad.
ON

ildikonto 2009.03.02. 18:12:56

@web17.0: A GYŐZTESEK ÍRJÁK A TÖRTÉNELMET!!!

Zsögöd Benő 2009.03.02. 18:19:16

@ildikonto: mámint melyik részét? A nürnbergi pert?

ildikonto 2009.03.02. 18:21:49

@Zsögöd Benő: Nem, bár rám férne egy kis töri nem tagadom, ki tiltott le?

tevevanegypupu 2009.03.02. 18:26:06

Az mszp vallalta az mszmp szellemi orokseget. Vagy azota megtagadtak csak nem tudok rola? Aznar es a tobbi volt fiatal francoista tisztviselo nem Francot tekinti es tekintette szellemi atyjanak..es ugy tudom az Aznar kormany es partjuk egyik tagja sem nyilatkozta azt, hogy Franco jol tette, hogy gyilkolt..Az mszp frakcioban van olyan, aki reszt vett az 1956-os forradalom megtorlasaban, meg miniszterelnok is lehetett, es van olyan, aki fasiszta gyilkoskent emlegeti az 56-os forradalmarokat.
Mikor tavaly Hugo Chavez fasisztazta Aznart, a spanyol kiraly es Zapatero, a mostani kormany szocialista miniszterelnoke vedte meg. Talan demagogianak tunik, de Aznar nem a Franco kormany egyik fo emberenek a hazaban el, es annak felhalmozott vagyonabol gyarapitja a sajatjat..

Zsögöd Benő 2009.03.02. 18:27:13

konzervatorium.blog.hu/2009/02/28/ciganyutra_tevedtunk
Itt elolvashatod a remek üzenetváltásomat a poszt szerzőjével, aztán egyszercsak nem volt jogosultságom a kommenteléshez.
Egyébként az eddigi itteni hozzászólásaid alapján sztem nem nekem fogsz igazat adni a vitában :P Mindenesere tanulságos, hogy az ellenkező véleményt (bármilyen színű is legyen) egyszerűen elhallgattatni megoldás legyen valakinek.
Amúgy a nürnbergiről is szívesen :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.02. 18:27:55

szegény, szegény ildike...
hát nem etikus módon, de utánanéztem egy kicsit a kartotékodnak...

te a zuschlag menyasszonya vagy bmeg...

tudom, nehéz felfognod, hogy a jancsika már nem csak egy faszt szop, a ferencét, hanem a zárkában bizony 5-6 bodzagyűjtőt is kielégít naponta orálisan, a vajdát természetesen análisan is...
és most menj, te szegény kisleány, menj ki az istálóhoz, fogd meg a ló szerszámát ( ne a lószerszámot ), és told fel a csokibarlangodba...
én így köszöntelek tégedet az első napodon a reakción...

Zsögöd Benő 2009.03.02. 18:29:30

@tevevanegypupu: ez igaz. De sajnos egyre inkább ott tartok, hogy szinte a legkisebb problémám az a maszoppal, hogy vállalja az mszmp szellemi örökségét. Annyi mcsokságot tettek az emúlt években, hogy voltaképpen az ideológiai hátterük, hitviláguk érdekel a legkevésbé....pedig finoman szólva nem az ő oldalukon állok...

ildikonto 2009.03.02. 18:31:21

Valamit nem olvastál, web17.0 világosan fogalmaz, tessék...

web17.0 2009.03.02. 18:04:52

A kommunista diktatúrák nem voltak egymás feltétlen szövetségesei. 1956 után közép-európai szocialista országokban maximum tizezer áldozata lehetett a kommunista rendszereknek. A legtöbb áldozat Kinában volt, bizonyára többtizmillióan, a Szovjetúnióban pedig a huszadik kongresszus előtt történt a gyilkosságok 99 százaléka, a posztsztálinista kommunista rezsimek már közel sem voltak olyan vérengzőek mint Mao, Sztálin vagy Pol-Pot. Aznart vagy Suarezt sem teszik felelőssé Franco korai gyilkosságai miatt, különösen mivel nem is nagyon éltek amikor ezek megtörténtek. Mindketten tagjai voltak a falangista mozgalomnak. Gyurcsány Ferencnek pont annyi köze volt gyilkosságokhoz mint José Maria Aznarnak. Egy antidemokratikus rezsimben voltak fiatal karrieristák. Ahogy számos német politikus is, és szinte a teljes diplomáciai kar Nyugat-Németországban az ötvenes években, majd kancellár, miniszterek, és a többi. Fiatal karrieristák voltak a náci rezsimben, nem a Kádár-rezsimben, nem a puha francoista diktatúrában, hanem Hitler alatt.
web17.0 2009.03.02. 18:11:07
A mai magyar jobboldal ezekkel a rémtettekkel szemben definiálja magát. Ideológiájuknak semmi köze a fasizmushoz, nácizmushoz, bármiféle történelmi szeméthez.
Eltürnek maguk között néhány gonosz embert, de még azoknak sincs közük a nyilas rendszerhez. A mai magyar baloldal is Kádár János rendszere ellenében definiálja magát, ideológiájuknak nincs közük a kommunista diktatúrához de szintén eltürnek maguk között néhány gonosz embert.

ildikonto 2009.03.02. 18:35:51

@Zsögöd Benő: Nem hiszem, hogy a vita, még ha nem is vagyunk egy állásponton - elenségessé tenne, ha az érdemi! Sajna vannak - nem csak itt - olyanok akik csak az ökölrázáshoz és a lófaszozáshoz értenek, ösztön emberek..

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.02. 18:36:39

@ildikonto: "Még valami!
A háború vége felé már nem internáltak, hanem nemes egyszerűséggel kirángatták az ágyból az embereket és hajnalban a jeges Dunába lőtték őket! Nagymamát, anyát, csecsemőt... "

te melyik évben bóklászol, kisleány...?
nálad a falinaptár MIT MUTAT...???

tevevanegypupu 2009.03.02. 18:39:43

@Zsögöd Benő:
fontos az ideologia is. Nem mindegy, minek-kinek a neveben bolonditjak a tomeget.(:

Zsögöd Benő 2009.03.02. 18:41:28

@tevevanegypupu: persze. De a mai maszop ideológiája szerintem leginkább szélliberális szabadrablásban kulminál. Az, hogy a nosztalgiázó nyuggerekben kádár-fílinget keltenek és rájátszanak ilyenekre, merő szavazatszerzés/-megtartás.

ildikonto 2009.03.02. 18:42:24

@Zsögöd Benő: Olvastam! Én sem állítom, hogya bűnelkövetők rasszista inditékből öltek! De azt állítom, hogy a rendőrség igenis rasszista előitéletek miat végezte hanyagul a munkáját... Nem szándékosan, csak a disznóknak nem jár minden a szolg. előírás szerint! Vagy szerinted, ha a polg.m. asszonyt lőtték volna le ugyanígy helyszíneltek volna?

Zsögöd Benő 2009.03.02. 18:45:42

@ildikonto: akkor te sem értetted meg teljesen, mit is írtam. de ezt ne itt vitassuk meg, itt nagyon off lenne sztem.

ildikonto 2009.03.02. 18:49:44

@Zsögöd Benő: Való igaz, csak azt a hozzászólásod olvastam, de lényegében igazad van, egyenlőre nem bizonyítható a raszzista elkövetés...
De bocsáss meg kilépek, mert egyre több itt az ökölrázás és a ló....

California Sky (törölt) 2009.03.02. 18:56:21

Én mégis furcsállom, hogy pont egy olyan ember beszél riadalom keltésről, forrongásról, és tesz felelőssé másokat, akiről kiderült a kínos "Öszödi beszéd", ahol ugye saját bevallása szerint is, csak hazudtak, és költötték a pénzünket. Törvényességről szólva a TV ostromnál, nem tudom kinek a kormányzása alatt léptek utcára olyan rendőrök, akiket "azonosító" hiányában nem lehetett felelősségre vonni kriminális viselkedésük miatt. Szintén szembetűnő, hogy ugyebár "hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal", és az, hogy már hét éve nehezíti az ellenzék az ő és pártja munkáját. Ezek szerint nem csak két-három éve kezdtek el dolgozni? De megint kellett ez a csont amit a médiának lehetett dobni, elvégre legalább három hétig a polgár nem azzal foglalkozik majd, hogy mekkora a baj, és mennyi pénz tűnik el, hanem azzal, hogy rasszista indíttatású volt, a támadás vagy sem.

p orban 2009.03.02. 19:06:46

@California Morphium: Még szerencs van MAGYAR AKI SOSEM HAZUDOTT! :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.02. 19:09:41

@ildikonto: figyu, béjbi...
ekkora aktívitással én a helyedbe' blogot indítanék...
ilyesmi néven, hogy...

Vörös terror
vagy
lenin után szabadon

első posznak pedig javaslom:
leszoptam fletót az enyingi határban egy bodzabokor tövibe'...

második
szádómázó szilvássygyurival a disznó-ólban
és aztán szépen lassan be fog indulni a blogod...

de fényképek is legyenek ám...
ne csak a fotósopolás...

p orban 2009.03.02. 19:12:29

@ufó - motoros pizzafutár a Lepratelepen: Hűha, csak most léptem be .... De te nem szarozol haver, te mondod a tutit!

kill004 2009.03.02. 19:34:50

Mi ez a sok friss reges mszp-szdsz droid???? Gyertek a vastagbőrre is, ott ballib deficit van.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.02. 19:38:23

@ildikonto: "Gondolom a Polgári Értékek törnek elő... "

mire gondulsz...?

@p orban: kösz...

AYBARS ANDA 2009.03.02. 20:48:06

@Invictus: Nyugi.

Én, a turáni magyarsággal a hátam megett a FIDESZ MELLETT ÁLLUNK!!

A TURÁNI ugyanis AZ a magyar, aki ÉPPEN parlamenti választás napján megy vásárba és lerészeged; akkor születnek a csibék, hát nem tud; a munka dandárja van-, há hova mán-e?; a tehenek belementek a rucelnácsba; ezt a kapanyelet holnapra meg köll faragnom; fut az egész konyha, nem érek én rá,; temetésen leszek; esküvő után másnapos vagyok; ma ér rá a kamionos mackó...jó nagy...darab;

Stb.

Ez a MAGYARSÁG MÉG SOHASEM SZAVAZOTT, hát majd most,m mert a bőrükre megy!

AYBARS ANDA 2009.03.02. 20:53:25

@malacka69 az édentől keletre...:

A FIDESZES gyönyörű romalány az EU Parlamentben OKOS, és bizony nyilatkozik: olvasd a cikkét, a FIDESZ.hu-n még fenn van....

Még "erlauer" = Hell István fajvédő szélsőbal újságíró is ellágyult-szerelmes blogot írt PhD Dr. Járóka Líviáról...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.03.02. 21:51:57

@states: A szívemhez oly közeli román nemzetiségi faluban szegregáltan, elnyomottan felnőtt (Ki is szegregálta? Bedőben csak román nemzetiségi iskola volt...) nácigány Mohácsi Viktória nem esett zavarba a hírtől. Rezzenéstelen arccal az identitás szabad megválasztásával való visszaélésről kezdett beszélni a királyi tévében, amikor Verebes célozgatni kezdett erre. (Akinek sok ideje van, keresse meg!) Akkor még nem adták hírül, hogy a nem rendőr Bogdán korábban nemcsak büntetve, de cigány kisebbségi önkormányzati képviselő is volt...

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.03.03. 03:28:36

@ufó - motoros pizzafutár a Lepratelepen: Nem lehetett volna egy kicsit finomabban fogalmazni? Végre beröppent egy madárka, te meg elkergeted. Amúgy Cusinak nincs menyasszonya, csak felesége; az esküvőjükön még Szili Katalin is ott volt. (www.es.hu/print.php?nid=17824)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.03. 08:26:06

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: szerintem minden csatornán jönni fognak csapatostúl lendvai ildikóék, ahogy közeledünk az ep-választáshoz...
ez a csaj csak az első fecske volt...
de majd legközelebb finoman osztom őket... :))

Agata 2009.03.03. 09:33:39

Bár vannak álcázott cigányok, mert keveredtek a magyarokkal, de a Bogdán testvérek rokonain - és a testvérek kitakart arca ellenére is - lerí, hogy oda tartoznak. Ezen nincs mit ragozni. Ennek a bűncselekménynek semmi köze nincs a rasszizmushoz, hanem egymás közötti leszámolás volt.

Más: Rendszerváltás utáni privatizáció.
Azok, akik végre hajtották,jobbára büntetést érdemelnek. Vizsgálni kellene, hogy mit, hogyan privatizáltak. Hogy köthettek olyan szerződéseket, hogy eladtak gyárakat és nem kötötték ki legalább 10 évre a működtetést? Sok gyárat azért vettek meg a külföldiek, hogy bezárhassák, így vettek piacot termékeiknek. Vagy ami még bűnösebb dolog: Miért kellett eladni pl. a francia állam többségi tulajdonában levő CGE-nek a Csongrád megyei DÉMÁSZ-t, DÉGÁZ-t, Vízműveket? Egyik cégnél sem volt szükség nagy arányú fejlesztésre, beruházásra - annyit azért tettek, hogy sok - 40 éve felállított - villanyoszlopon lehet látni a feliratot: A francia állam tulajdona..A nyereséget azóta nem a magyar állam, hanem a francia állam teszi zsebre. Nekik megéri. Ez az igazi bűn, így privatizálnii. Az országban még lehetne sorolni az ehhez hasonló cselekményeket. A mai fiatalok ezekről nem is tudnak semmit, hiszen akkor még gyerekek voltak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.04. 06:51:22

Egy apróság a média működéséről.

A fél 7-es m1 híradóban a bemondó a " szertartást vezető lelkész "-ről beszélt, és eközben Iványi Gábort mutatták. A szertartás valójában római katolikus volt, Iványi pedig beszédet mondott.

tevevanegypupu 2009.03.04. 08:59:57

Ivanyi.. az a szinjatek amit ott rendezett felhaborito. Nem lehet tudni, ki olte meg oket, es feltetelezni, hogy eleve csakis magyar lehetett, az nem kirekeszto es rasszista? Tragediat felhasznalni politikai celra.. teljesen mindegy milyen partrol van szo, ott helyuk nem volt. Mas, hasonlo tragediaknal kozel sem ereznek ilyen reszvetet es nem inditja meg oket az a fajdalom, amit a csaladok erezhetnek.Szegyenteljes komedia az egesz.

zoli29 2009.03.04. 09:31:25

@tevevanegypupu:

Ez az egész felhajtás a temetés körül a leggyomorforgatóbb dolog, ami az elmúlt években M.o.-n történt.
Persze az a ballib elit, aki mindig érzékeny arra, amikor emberi tragédiákat politikai célokra használnak fel, egy szót sem fog szólni. Mert persze ez úgy volt rendben, ahogy volt.

zoli29 2009.03.04. 09:32:33

OFF:

Kedves Kapcsolat!


Március 5-én, csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen az energiagazdálkodásról, távfűtésről beszélgetnek a szakemberek, és a döntéshozók 17 órától.

Ha el tudsz jönni, ha éppen Budapesten jársz, vagy Budapesten tanulsz, ne hagyd ki! Ez az első állomása a Kapcsolat.hu és a Keresztény Magyar Szövetség által szervezett KOMA (KOntraszt MAgyarország) vitasorozatnak, amely a közélet iránt érdeklődő fiataloknak szól.

Gyere, szállj be a beszélgetésbe! :)

Részletek itt:

kapcsolat.hu/esemeny/hoemelkedes_-tavho_jelene_es_jovoje


Üdvözlettel

Kapcsolat.hu Eseményajánló"

zoli29 2009.03.04. 09:38:09

@tevevanegypupu:


A NOL beszámolójának a címe a temetésről:

"Nekünk kell befogadni őket!"

Ez a szerkesztőség válasza Sólyomnak arra a kijelentésére, miszerint a cigányságnak is akarnia kell az integrációt.

kill004 2009.03.04. 09:50:42

@Zoli28: Vitafórumokkal tele a padlás. Érdemi munka kellene már végre.

kill004 2009.03.04. 09:54:18

@Zoli28: "Nekünk kell befogadni őket!"

És ezt hogyan gondolják ? Mert a cigányok, nem nagyon kapálóznak a befogadásért.

tevevanegypupu 2009.03.04. 10:01:22

@Zoli28:
nem egeszen ertem mit akar a NOL..Azt hiszem mar joparszaz eve befogadtuk a ciganyokat. El is fogadtuk oket, azt, hogy nehezen integralodnak, hogy meg akarjak orizni kulsosegeiket, kulturajukat..bar ez utobbibol eleg sokat, a legjobbat ugy tunik elvesztettek, a zene, a kezmuiparuk egyelore mintha hatterbe szorult volna es lett helyette..nem tudom mi.
Szocialis segely szempontjabol kiemelt helyet kapnak mindenutt, mas kerdes, hogy ebbol inkabb csak az anyagiakat veszik igenybe. Es ami az utobbi evekben tortent azt nem kell emlegetni, mindenki emlekszik ra, csak a helyzet ertekelese tortenik felemasan. Nehez helyzetbe kerultek a rendszervaltas utan - elotte sem volt konnyu - de azt senki nem tiltotta meg, hogy iskolaba jarjanak, hogy kicsit alkalmazkodjanak, hogy legalabb a gyerekeiket ugy neveljek, hogy ne a tarsadalom szelen alljanak. Husz ev eltelt, mar majdnem ket generacio felnohetett volna ugy, hogy egzisztenciat teremt maganak: tanult emberek lehetnenek..

kill004 2009.03.04. 10:06:15

Tegnap a temetésen érdekes volt Fodor Gábor, amikor a halottak emlékére páleszt öntöttek a földre. Úgy magyarázta el neki a cigány fazon, hogy hogyan és miért. A másik hülye meg könyvet olvas róluk. Tényleg képben vannak. És ezek magyarázzák Juliska, meg Mariska néninek, hogy a cigányok miért olyanok amilyenek, és különben is a magyarok a hibásak. Eszem megáll.

zoli29 2009.03.04. 10:06:47

@kill004:

A kapcsolat.hu-s meghívót csak érdekességképpen linkeltem be.
Nekem a kapcsolat.hu-Keresztény Magyar Szövetség kombináció lépte át az ingerküszöbömet.

"És ezt hogyan gondolják ?"

Én egyetértek vele, hogy befogadónak kell lennünk a cigánysággal, csak az veri ki a biztosítékot, hogy a NOL a tatárszentgyörgyi temetés kapcsán jelenti ezt ki, a temetésről szóló beszámoló címeként, ezzel gyakorlatilag ítéletet mondva, hogy a gyilkosságot nyilvánvalóan magyarok követték el, rasszista indítékkal.

kill004 2009.03.04. 10:10:48

@Zoli28: "Én egyetértek vele, hogy befogadónak kell lennünk a cigánysággal"

Ettől jobban? Hogyan? Most a mezei polgár szintjén kérdem.

zoli29 2009.03.04. 10:18:28

@kill004:

Nyilván akinek nem inge, ne vegye magára! Nekem sincs semmi problémám úgy általában a cigánysággal, de országos szinten biztos, hogy van mit javítani.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy M.o.-n tombolna a rasszizmus. Én akkor lepődnék meg, ha bármelyik cigányok elleni támadásról kiderülne, hogy azt valami náci vagy szélsőjobbolali csoport követte volna el kimondottan rasszista indítékkal.

tevevanegypupu 2009.03.04. 16:01:59

www.mno.hu/portal/620141

MV kicsit elveti a sulykot, ugy latszik semmi nem draga..

zoli29 2009.03.04. 16:08:02

@tevevanegypupu:

Erre mást nem tudok mondani: Mohácsi Viktória egy aljas gazember.

tevevanegypupu 2009.03.04. 16:17:02

@Zoli28:
Csak ugy sugarzik rola a rosszindulat. Olyan mint egy elszabadult hajoagyu.

zoli29 2009.03.04. 16:22:45

@tevevanegypupu:

B...meg, szerintem ő tényleg elhiszi, hogy ez a cigány érdekvédelem.

tevevanegypupu 2009.03.04. 16:26:56

@Zoli28:
a ciganyok beilleszkedesevel mindenhol baj van Europaban, mar ahol egyaltalan befogadjak oket. Ha kis mufelhaborodast okoz is itt-ott, azt azert tudja mindenki, hogy ez a kerdes korantsem olyan egyszeru. Az olaszok is eppen most tanuljak.

tevevanegypupu 2009.03.04. 17:30:40

@Zoli28:
MV bocsanatot kert. De egy szo senkitol, sem erre, sem Kuncze bravurjara az SZDSZ-tol.

Google 2009.03.04. 17:37:01

Teve, Zoli,
erre szokták azt mondani ballib körökben: nem olvastuk, nem láttuk, nem hallottuk.
Ne bocsánatot kérjenek, ne uszítsanak! Akkor bocsánatot sem kell kérni.

zoli29 2009.03.04. 17:44:47

@tevevanegypupu:

A bocsánatkérés kevés. Szó sincs félreérthető mondatról. Mondott, amit mondott, csak valaki utólag szólt neki, hogy ezt nem kellett volna.
El kellene tűnnie a közéletből.

zoli29 2009.03.04. 18:12:42

Végre egy jó cikk, ami betekint a felszín alá a magyarországi rasszizmus témájában:

inforadio.hu/hir/belfold/hir-261388

tevevanegypupu 2009.03.04. 18:41:04

@Zoli28:
MV nem fog eltunni a kozeletbol, sem az SZDSZ-bol, eppen oda valo. A sajto hallgat ugyanugy mint Kuczerol, egy-ket het mulva senki nem beszel roluk. Hogy a szelsojobbon kivul ezekrol a kerdesekrol miert nem beszel, nem tartja napirenden, nem tiltakozik a jobboldali media az erdekes, bar nem meglepo. Soha nem tudtak jol kommunikalni: vagy erzelemtol tulfutotten lottek tul a celon, rosszul ervelnek vagy nem is tartjak fontosnak. Jol turik a megalazo helyzeteket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.03.06. 11:07:01

@Zoli28: Pontosítsunk, mert kijelentésed sérti az egyszerű aljas gazembereket: Mohácsi Viktória nácigány.
A bedői cigányok meg mindenki máshoz mérten túlreprezentáltak a közéletben.
süti beállítások módosítása