Ah, de mint az aranyvilág,
A rózsakor elrepül!
Olympusra más isten hág,
S Dodona berke dördül.
Elvirít a szép kikelet,
S véle a hesperi liget.
(Berzsenyi Dániel)
Dég, Festetics-kastély
Az egész természet készül csendességre,
Csak szivünk intetik elmés ébredtségre!
Melly hasznos gondolat jön itt elméinkbe,
Millyen szent irtózás zsibbog ereinkbe,
Ha jól megfontoljuk a nap elenyésztét,
Melly olly gyorsan éri fényessége vesztét!
Ebből vegyél példát ember életedről,
Ez int hathatósan mulandó végedről.
(Ányos Pál)
Vajta, Zichy-kastély
Ím, ím, felriadnak minden tartományok,
Dúlnak a magoknak just formált zsiványok;
Elordítja magát a szelíd csendesség,
Felreppen fészkéből a szunnyadt békesség;
Jus, törvény, tisztelet és jó rend megszorúl,
A négy elementum fergetegbe borúl.
(Csokonai Vitéz Mihály)
Simontornya, Ozorai-Garai vár
Az ember bíráját nem tudta fellelni,
Erdőkbe, hegyekbe ment Istent keresni.
Folyt a vér, s mind az ég, mind a föld hallgatott,
Világunk törvénye hol van, nem tudatott:
Hijában kiáltott belől a természet,
Nem volt, ki büntessen, az ember megveszett.
Egyik a másikát vagyonáért dúlta,
Az atyák törvényét nem igazollotta.
Ki-ki hitte, mint ma, hogy ő helyesen él
S cselekedetiben hatalomtul nem fél;
De mégis szüntelen rontott a gonoszság,
S csak némely lelkekben volt józan okosság.
(Bessenyei György)
Csókakő várának romjai
A mohosúlt sírkövekre ledűlsz,
S mély lelkesedéssel emeled hárfádat,
Az őszült kor képeibe merűlsz,
S édesen elsírod bús elégiádat.
(Berzsenyi Dániel)
Fehérvárcsurgó, Károlyi-kastély
Reng a negédes kőfal, az oszlopok
Rázkodva tartják terheiket, nehéz
Felhő huzódott össze, dördűl,
Csattanik, és zuhog, omlik a víz.
Hah! mint tör át a sűlyedező ködön
A tiszta villám bús lakaink felé!
Lecsap! s nyugatnak gőgös ormán
Széthasadoz, bomol a kemény szirt,
És a sebes tűz már kiveszett. - Hazám,
Ha tán enyészned kéne, dicső hazám,
Igy dőlsz-e sírba? Hajh! vagy elnyom
Csendes öröm közepett az álom?
(Vörösmarty Mihály)
