ProgramMan
2009. február 17. írta: Francois Pignon

ProgramMan

 Aki azt várja, hogy most zsigerből jól lehúzom Gyurcsány Ferenc hétfői tévés beszédét, csalódni fog. Nem volt azzal nagyobb gond, pontosabban a formai részével nem. A beszédhez elég jól ért a miniszterelnök; ehhez és új programok meghirdetéséhez. A teljesség igénye nélkül: 100 lépés, Új Egyensúly, Új Magyarország, a Megegyezés, és a feledhetetlen ötéves adócsökkentési program áll már mögötte.

 Ha egy miniszterelnöki szónoklatot, egy új programot egyszerűen költségvetési tétellé lehetne konvertálni, mára tényleg minket irigyelne Európa. A következetesség azonban eddig mindig hiányzott. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki életműve csupa befejezetlen alkotásból áll. Öt év alatt öt befejezetlen szimfóniára futotta csak, most mégis egy újabbhoz kér több éves bizalmat. A Rendszerváltás blog jóvoltából tudhatjuk, hogy Gyurcsány már 20 éve a tisztességes, világos programok híve volt, s akkor még a maga szempontjából egész jól is sikerült a KISZ rendszerének lebontása és újjáépítése:

 Nem új gondolat, de annál inkább illik ide: új műsorhoz új férfi kell. Alkalmas tervhez alkalmas végrehajtó. Olyan, aki tovább jut a meghirdetésnél. A tapasztalatok alapján Gyurcsány eddig csak ennyire volt képes. Vagy bazírozzunk arra, hogy a nagy számok törvénye alapján egyszer neki is sikerülhet? Ennél nagyobb a tét, ami nem megy, azt nem muszáj a végtelenségig erőltetni.

 És ez szomorított el a gyurcsányi beszédet hallgatva: még mindig csak magával képes elképzelni az ország jövőjét. Nem tudja, vagy nem akarja észrevenni, hogy régen elfogyott mögüle a bizalom. A tapasztalatokból pedig tudni kell tanulni - ha nem a miniszterelnöknek, akkor legalább a választóknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr18947181

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buckafej 2009.02.17. 08:31:36

Pösze. Rettenetesen pösze.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.02.17. 08:38:13

Magyaro. elmúlt húsz évének történetét (s benne a Gyurcsány-jelenséget) nem lehet történeti vagy politológiai fogalmakkal leírni. Ne is erőlködjön senki, felesleges:-( Hívjatok inkább egy démonológust (pontosabban: egy teológiailag megfelelően képzett ördögűzőt)!

ü
bbjnick

ps: ez a nyomorult f*reg és a vérszopó bandája tegnap megadta a végső lökést az ország bedőléséhez (szerintem).

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.17. 08:47:48

Ez az újabb reform olyan, mint tüdőrákra a C vitamin: kis lépés a jó irányba, de nem valószínű, hogy segít.

Johnny336 2009.02.17. 08:55:18

"A beszédhez elég jól ért a miniszterelnök"

Nem vagyok se újságíró, se kommunikációs szakember, de mint egyszerű ember én lábrázást kapok attól, ahogy ő tud szónokolni. Attól függetlenül, hogy mennyire utálom vagy sem.

Egyébként az a gond, hogy elmondta már egyszer: végighazudtak másfél évet, nem csináltak semmit. Honnan tudjuk, hogy most csinálnak valamit? Miért nem húztak el a kékeresbe még idejében?

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.17. 09:01:15

Az országnak egy egyszeri nagy adó és járulékteher csökkentésre van szüksége, nem sok kis taknyolásra. Most ez történik. A jóléti rendszerek visszabontása nélkül ez nem képzelhető el. Persze sokan sivítani fognak, de nincs más út.

Johnny336 2009.02.17. 09:07:21

@nénike: az IMF is kérte, hogy csökkentsük a hiányt. Mivel bevétel nem lesz több (mégis honnan?), ezért a költségeket kell csökkenteni. Ami pedig tudjuk kiket érint...a könnyen megvehető szavazókat. Politikailag öngyilkos lépés, ezért nem lépik meg. Csak nem értem, hogy a csodára várnak? Esélyük nincsen már ezek után, akkor meg mit féltik a pozíciójukat?

Samott 2009.02.17. 09:17:05

"új műsorhoz új férfi kell" - nincs uj ferfi (se no, hogy PC-k legyunk), a tuloldalon is csak egy sokszor bukott luzer indul... ez van, ennyi jutott nekunk. :( Es most johet a kamu Szechenyi idezet az nemzetrol es kormanyarol es hogy megerdemlik egymast...

Bummer 2009.02.17. 09:24:59

@nénike:
Milyen "JÓléti" rendszerek?
Nem azokat a rendszereket kéne visszabontani, ami a nevetségesen alulfizetett milliók emberi méltóságát lehetővé teszik, hanem a minimálbérnek kéne elérnie a létminimumot, úgy, hogy a befizetett adók fedezzék az egyéb költségeket (gyerekek taníttatása pl.)

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.02.17. 09:26:09

Nekem is az a bajom, hogy látatlanul akár támogatnék is ilyen jellegű programokat, de elnézve a képviselőket, milyen fejet vágtak a beszéd alatt, + végigszámolva az összes eddigi programot, nem bírom elhinni, hogy bármi is megvalósulna ebből az egészből.

Már csak azért sem, mert fél év múlva EP-választás, 1év múlva meg ogy-választás. Kifutottak az időből.

Volt 7 évük...

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2009.02.17. 09:27:42

Persze lehet, hogy tévedek, és ez lesz a szuperprogram, amitől fényre derül a haza... :D

szazso2 2009.02.17. 09:27:51

csak a ruhája változott.... álságosan beszélt már akkor is...

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.17. 09:28:41

@Johnny336:

Ha valóban az ország érdekeit nézné az MSZP, akkor kicsit ráverne az ingyenélő törzsszavazóira, csak rászorultsági alapon osztana pénzt, a gyest levenné egy évre, családi pótlékot X jövedelemhatár felett megszűntetné, emelné a nyugdíjkorhatárt, 13. havi juttatásokat eltörölné (ezt meg is tette azt hiszem), segélyezésért közmunkaprogramot hirdetne, gyermekvállalást X gyerek fölött degresszív módon támogatná, rokkantosítást nagyon szigorúan ellenőrizné, stb.

Aztán menne a levesbe, de azzal a tudattal, hogy legalább tett valamit az ország jövője érdekében.

WUT (törölt) 2009.02.17. 09:29:48

" nénike · reakcio.hu 2009.02.17. 08:47:48
Ez az újabb reform olyan, mint tüdőrákra a C vitamin: kis lépés a jó irányba, de nem valószínű, hogy segít. "


ez egy nagyon eltalált megjegyzés.

" nénike · reakcio.hu 2009.02.17. 09:01:15
Az országnak egy egyszeri nagy adó és járulékteher csökkentésre van szüksége, nem sok kis taknyolásra. Most ez történik. A jóléti rendszerek visszabontása nélkül ez nem képzelhető el. Persze sokan sivítani fognak, de nincs más út. "

ez történik? "nagy" adó- és járulékteher-csökkentés? ez nagy csökkentésnek számít? szerintem ez nem nagy, ez édeskevés, de tudom, hogy nem lehet nagyobbat vágni, mert ahhoz, hogy járulékot lehessen vágni, ahhoz tartalék is kéne, amivel áthidaljuk azt az 1-2 évet, amíg a járulékcsökkentés behozza az azonnali kiesést, több helyről jövő adófizetés formájában.
az a baj, hogy már olyan szinten vagyunk, hogy nem tudunk úgy járulékot csökkenteni, hogy ugyanazt a pénzt ne szedjük azonnal vissza máshonnan. egyébként ez nem jó irány, amit csinálunk, ezzel nem fognak munkahelyeket megőrizni, hogy áfát növelünk, üdülési csekket adóztatunk, és kb. 6%-kal csökkentjük a járulékot. Az áfát érezni fogjuk, a benzint / italt /cigit érezni fogjuk, az idegenforgalomból élők az üdülési csekket érezni fogják, a néhány százalékos járulékcsökkentést nem fogja érezni senki. de nekem sincs ötletem. nem tudom, mi lenne ennél jobb. olyan helyzetben vagyunk, ahol már nincs jó döntés. innen már gyorsan lesz rosszabb.

Baromméter 2009.02.17. 09:30:45

"Ha egy miniszterelnöki szónoklatot, egy új programot egyszerűen költségvetési tétellé lehetne konvertálni, mára tényleg minket irigyelne Európa. "

Ki mondta, hogy nem lehet? Minden tevékenységnek van költsége, így egy szünoklat megaltkotásának is, és minden tevékenységet (így annak költségét is) lehet valamely (mindig általánosan megfogalmazott) közcéllal indokolni. Ezáltal a tevékenység közcélból támogathatóvá válik.

BOB 2009.02.17. 09:31:08

@Johnny336: valoszinuleg arra varnak, hogy majd 2010 utan egy masik kormanynak kelljen ezeket meglepnie es akkor ok jatszhassak el a "ne a zemberekkel fizettessek meg" c. operettet.

is 2009.02.17. 09:32:34

@nénike: "A jóléti rendszerek visszabontása nélkül ez nem képzelhető el. Persze sokan sivítani fognak, de nincs más út. "

esetleg vizitdíj, tandíj, mint két jóléti kiadás csökkentése? vagy az csak TB és adócsökkentéssel együtt, azaz nullszaldósan, azaz továbbra is költségvetési hiánnyal? egyelőre költségvetési egyensúly kell, kevesebb adócsökkentés, mint kiadáscsökkentés.

@poszt: én biztos nem fogok az MSZP-re szavazni, de most már kezd unalmassá válni, hogy 1357-szer is megírjátok, hogy Gyurcsány ne, hanem valaki más. KI? Tessék már valami konstruktivitást belevinni, mint ahogy a parlament is megkívánja a konstruktív bizalmatlanságot. Nevet! Nevet! a döglött oroszlánba én is tudok rugadlni, nem egy nagy hőstett.

és még mindig csak ott tartotok, hogy másik ember. a kétharmados törvények dzsungelében nem elég az ember, kétharmad nélkül kormányozhatatlan az ország, kétharmad meg alkotmányhoz elég. fasza, mert alkotmányt nem adnék egy párt kezébe, kormányozhatóság meg kellene. egy új közjogi rendszer kellene, ami hagyja a kormányozhatóságot, abban talán még Gyurcsány is el tudna kormányozni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.02.17. 09:33:08

A kommancsok is csak a szájkaratéhoz értenek meg az államvagyon pofátlan kijátszásához.
Már várom az ezüsthajó, bánya stb... szöveget :-)

Egyébként ez a "reform" vagys mi a fene csak a szöszmötölés. Tulajdonképpen egy nagy semmi. Csak a számokkal való trükközés. De ezekből a trükkökből elég!!!!!

Baromméter 2009.02.17. 09:33:38

"Egyébként az a gond, hogy elmondta már egyszer: végighazudtak másfél évet, nem csináltak semmit. Honnan tudjuk, hogy most csinálnak valamit? "

Az a baj, hogy még mindig nem látjuk elegen, hogy ez az igazi kérdés.

Stoney Hill Billy 2009.02.17. 09:35:30

Szerinted változna valami, hogyha a maga helyére ültetné a Bajnait? Nyilván ő egy kevésbé idegesítő alak, de azért a szálakat még mindig a gyurcsányi mozgatná

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.17. 09:37:28

Ebben a videóban az az érdekes, hogy 20 éve ugyanazt mondta a Pojáca - csak beszédhibásan - amit most: nagy a kaksi, de ezt ki kell használni a reformokra, blablabla...
Az világos vol az elmúlt évekből, hogy a Pojáca a nyolcvanas évek végi reformszoci példánya rengeteg ötletelés, és programírás. Igazból ez a kedvenc tevékenységük.
Azt azonban nem sejtettem, hogy 20 ve megtanult valami klisét, és ebből él azóta is. Nem tanult, igaz nem is felejtett.

Amúgy @Johnny336 mondja tutit :(

Baromméter 2009.02.17. 09:38:20

"kezd unalmassá válni, hogy 1357-szer is megírjátok, hogy Gyurcsány ne, hanem valaki más. KI? Tessék már valami konstruktivitást belevinni, mint ahogy a parlament is megkívánja a konstruktív bizalmatlanságot. Nevet! Nevet!"

Egyrészt mindegy, másrészt ez nem az emberek dolga; viszont ha az MSZP megnevezi a lehetséges alternatívákat, majd akár választunk is - ők maguk nem tudnak, ez valóban kiderült.

Bummer 2009.02.17. 09:39:32

@nénike:
Nekem még van néhány ötletem, amivel talán a levesbe se kerülne bele és mégis sokmindent meg lehet csinálni:
- családi jövedelemadózás, illetve minden jövedelemhatárhoz szabott juttatásnál figyelembe venni a gyerekek számát
- közbeszerzéseknél az árba bele kell számolni az adóbevételeket, így az itthon adózó vállalkozások előnyt élveznek

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2009.02.17. 09:39:47

Sajnálom, de nem ismerhettem meg elsőkézből az újabb programját mert már a hangjára allergiás vagyok. Egyszerűen ki kell kapcsolnom a TV-t rádiót ha meghallom a teátrális hanghordozását. Ennek az embernek egy őszinte gesztusa nincs már, pozőrséggel, ripacskodással leplezi a valódi tudás és kormányzási képesség hiányát. Olyan mint az egyetemeken jól ismert karakter: a tehetségtelen, de a felületes oktatókban értelmes diák benyomását kelteni képes tanuló, aki gondosan megválasztott szemüvegben okoskodva néhány csoporttársától ellesett gondolatot fűz tudományoskodó, de valójában üres szóvirágokká a vizsgán.
Pedig eddig egyes, leülhet. Most már jöjjön ki más a táblához.

nénike · http://mandiner.hu 2009.02.17. 09:44:53

@Bummer:

Egyetértek veled. Ösztönözni kell a munkát, és (max. 4-5 gyermekig) a családbővítést. Jelenjen meg az eltartottak aránya a házasok SZJA-jában.

Pomme 2009.02.17. 09:50:41

A piac már megadta az értékelést a "forradalmi" reformcsomagra: Leülhetsz ferike, egyes.

Johnny336 2009.02.17. 09:54:51

@nénike: nem törölném el a családi pótlékot, hanem adókedvezménnyé változtatnám. Fizetsz adót? Vállalsz gyereket? Akkor megérdemled. Ha "gyerekgyárat" nyitsz, akkor magadra vess.

Megmondta a fővezér is, hogy "nincs ingyenebéd". Akkor mégis a mi a mákért (hú, de kultúráltam magam! :D) osztogatja zsákszámra a pénzt olyanoknak, akik meg sem érdemlik.
Csomó nyugdíjas az éhhalál szélén van, míg sokan mások, akik jó helyen dolgoztak tele vannak pénzzel, csak a nyugdíj miatt. Nem azt nézik, hogy mennyit dolgozott valaki, hanem hogy hol...

@BOB: a hiteltörlesztés is "egészen véletlenül" pont akkor kezdődik. Érdekes :)

Johnny336 2009.02.17. 09:59:18

@Baromméter: ha azt mondom, hogy Jobbik, akkor mindenki körberöhög itt.
Pedig jelen állás szerint ők azok, akik még nem járatták le magukat politikai szinten. Az, hogy voltak olyan megmozdulásaik, amik kicsit melegre sikeredtek, aláírom. De ők még nem voltak parlamentben, nem jöttek elő konkrét törvényjavaslatokkal, nem tudjuk mire képesek, ha a kezükbe adjuk a gyeplőt. Adjunk nekik egy esélyt. Tudom, nem vagyunk abban a helyzetben, hoyg kisérletezgessünk, de azzal mindenki tisztában van, hogy így nem mehet tovább a dolog, és jelenleg nincsen alternatíva egy felelős kormányzásra.
Vagy jöjjön vissza a Fityesz, és folytatódik a sárdobálás, meg a másikra mutogatás, miközben mi szívjunk a f...ogunkat.

bocage 2009.02.17. 10:00:50

@Karmadealer:
Találó hasonlat! Én olyan focistához hasonlítanám, aki évekig hetvenkedett, hogy ő úgy berúgja a 11-et, Panyenkás lesz, meg Tottis, aztán most áll a letett labda mögött, de nem mer nekifutni. Majd szipogva elcsoszog!
Egyébként vicces, amikor 2006-ban ismerősök között mondtam, hogy ezt a csávót ki kell rúgni a picsába: nem azért mert magyartalan, vagy hazudott, hanem már akkor egyértelmű volt, hogy ripacs és nem tud kormányozni, sokan leszóltak, hogy a tőke benne bízik, meg akkor 300 fölötti euró, meg hanyatlás lenne; jobb ha marad hátha csinál valamit.... Hát gyerekek meglett...

kill004 2009.02.17. 10:02:25

És közben az euro....306 Ft

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 10:06:11

307.24, csak a pontosság kedvéért

a dollár pedig 243.36

martonx 2009.02.17. 10:07:13

Az én javaslataim, bár nem vagyok közgazdász, csak elnézve a Szlovák modellt:

1. Szociális segélyek azonnali felezése
2. Nyugdíjak, közszféra fizetések sávos csökkentése, 13. havi nyugdíj teljes eltörlése
3. Járulék csökkentés, adókedvezmények eltörlése, gyerekek utáni adókedvezmény bevezetése
4. Büntetési tételek szigorítása, BTK komolyabban vétele.
5. TB, nyugdíj befizetések átláthatóvá tétele

szpal 2009.02.17. 10:08:16

"Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából PROGRAMOT adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor se."
...
"Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni."
...
"Azt a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni, Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával?"
...
"Volt elég miniszterelnökünk, ezen a pasin is túl leszünk majd."

morpho 2009.02.17. 10:08:53

" És ez szomorított el a gyurcsányi beszédet hallgatva: még mindig csak magával képes elképzelni az ország jövőjét."

Azt azért te sem gondolod komolyan,hogy teszemazt Orbán Viktorral képzelje el az ország jövőjét.Egy politikus nem azért szerzi meg a hatalmat,hogy utána odaadja a politikai ellenfelének.Ez milyen naív vaker már?? A politikusok nem az ország,hanem a saját érdekükben akarnak hatalomra kerülni.Ez a világon minden demokráciában így van.

kill004 2009.02.17. 10:10:48

@denever: Igaz. Folyamatosan emelkedik. :(

hcrules 2009.02.17. 10:12:12

@nénike: Tényleg meg kellene lépni ezeket, de senki sem fogja, legfeljebb egyes részeit. És sajnos világszinten is inkább az "adóemelés és majd az állam eldönti hogy ki a jófiú" típusú megoldások előretörését lehet megfigyelni (pl stimulus package).

@Johnny336: Sajnos nem ingyenebéd az sem, fizet érte eleget aki dolgozik.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.17. 10:13:06

@nénike:

Az átcsoportosítás, maszatolás nem reform. A valódi reformokat nincs merszük meglépni.

Viszont a hasonlatod nagyon jó. :)

szpal 2009.02.17. 10:14:16

@martonx: a szlovák kisbetű, ezt nem tanítják a BTK-n?

Johnny336 2009.02.17. 10:15:11

@hcrules: az országban jelenleg hányan fizetnek adót? És hányan kapaszkodnak a szociális hálóba? Van ingyenebéd.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 10:15:35

Nemcsak az a baj, hogy valaki nulla legitimációval játssza még mindig a felelős államférfit. Nemcsak az a baj, hogy neki ez semmi mást nem jelent, mint élete egyik nagy alakítását, narcisztikus személyiségével ijesztgetve jobb sorsra érdemes honjainkat.

Az is nagyon nagy baj, hogy úgy, ahogy azt más helyütt előre jeleztem, ez az egész egy nagy lófasz. Kicsike pénz tologatása egyik zsebből a másikba. Szánalmas bolhacirkusz. Vége lehetne már.

Boka1 2009.02.17. 10:15:51

Morpho ! El tudtad volna képzelni Viktort, hogy fejből százalékokról meg konkrét számokról beszéljen ? Ő Előadást tartott volna Jézus feltámadásáról, a magyar nemzet összetartozásáról, a felcsút fc hétvégi eredményéről ! Matolcsi kb elmondta volna a baromságait, majd Varga Mihály számokba önti. Egyébként tényleg feleslegesen hosszú volt Gyurcsány, az is igaz, hogy évente másfele van az előre, de üzenem a blogírónak, hogy remélem vége azoknak az időknek, amikor feláll Kádár elvtárs és elmondja a következő ötvéves terv célkitűzéseit és feladatait !

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.17. 10:16:16

@Johnny336:

A Patásördögék ezt csinálták részben, csak Feriék megszüntették persze, mert nem baloldali dolog.

szpal 2009.02.17. 10:16:25

@martonx: egy héten át mucsaizunk, aztán kiderül, hogy mi sem tudunk helyesen írni.

Bummer 2009.02.17. 10:17:55

@martonx:
Hát ha a célod az éhséglázadás, nálunk kis cigány polgárháborúval vegyítve...

bocage 2009.02.17. 10:17:58

@morpho:
Igen ez így van! Csak egy jó politikus észreveszi, hogyha olyan területre téved ahonnan nincs menekvés, pontosabban előtte észreveszi! Itt nem arról van szó, hogy mondjon le Viktor javára. Itt arról van szó, hogy Ferenc nem vette észre, hogy a pillanatnyi túlélés érdekében folyamatosan hozott döntések negatív hatásai miatt valójában már nincs mozgástere. Gazdaságilag kényszerpályán vagyunk, ha akarna se tudna nagy népszerű, szavazatszerző dolgokat csinálni, mert az IMF kontrollt gyakorol fölötte, csak államcsőd árán. A szocik népszerűsége látványosan zuhan az év végére esélyes, hogy több százezer ember fog bedőlni anyagilag. Hitegetnek mindennel, de nem hiszem, hogy ez az alja. Szóval az MSZP most könnyen beleszaladhat egy katasztrofális vereségbe.

tevevanegypupu 2009.02.17. 10:18:04

Pedig eppen ugy erezni, hogy tudja, hogy nagy valoszinuseggel 2010-tol nem o lesz mar. Igy aztan nyugodtan hazardirozhat, a nagyon rossz idoszakot nem o fogja vegigvinni, de azutan annal diadalmasabban ter majd vissza. Lesz o meg miniszterelnok, szinte biztos. Allamferfinek kepzeli magat, egesz fellepese es harcmodora egy gyoztes vezer attitudje, nyoma sincs benne empatianak es erzelemnek.

morpho 2009.02.17. 10:18:29

@martonx:

Ez jól hangzik,csak közben icipicit zavaró,hogy a jobboldal ennek pont az ellnkezőjét tűzi zászlajára és a13.havi nyugdíj megszüntetésekor,vagy a segélyek megkurtításakor brutális megszorításokról szónokol.Persze mindenki tudja,hogy ez csak politikai marketing,de ezzel az üzenettel mitől lesz jobb az országnak?

morpho 2009.02.17. 10:20:03

@decibá:

Ez legyen az ő bajuk.

88wx335dsf 2009.02.17. 10:22:10

Kiszámolta már valaki, hogy az ún. "gazdaságélénkítő", "adókönnyítő" csomag mennyit jelent a fizuban?

Mert nekem valamivel több mint 5000-ret, ha jól számolom. Ez szépen el is olvad a párhuzamos ÁFA növeléstől.

Ennek kár volt ekkora hírverést csapni, vagy valamit rosszul számolok?

bocage 2009.02.17. 10:22:14

@morpho:
Sajnos ez a mi bajunk is. A mi farkunkkal veri a csalánt.

OFF
Valaki tudja, hogy miért vagyok kisárgítva?

Boka1 2009.02.17. 10:24:25

"harcmodora egy gyoztes vezer attitudje, nyoma sincs benne empatianak es erzelemnek."


Inkább jó stratéga, amiben szerintem nincs párja a mai elitben.

Ha ellenzéki vezér lesz, remélem más stílusú lesz, mint a mostaniak, de ahogy a Viktorék és szavazói is kommunisták lettek ellenzékben, úgy tartok tőle a másik oldalon is hasonló lesz a helyzet.

hcrules 2009.02.17. 10:25:04

@Johnny336: Ezt úgy értettem, hogy valakinek fizetnie kell érte. Lehet, hogy annak ingyen van aki elfogyasztja, de mással megfizettetik az árát :(

@tevevanegypupu: Nagyon remélem hogy nem, és 2010 után elmegy k*rvajó könyveket írni a baloldalról. Lehetőleg külföldön.

@morpho: Azért vannak a jobboldalon más hangok is. És ugye ott van a Kéri-kör beli beszélgetés Orbánnal...

bocage 2009.02.17. 10:25:52

@88wx335dsf:
Én is számolgattam a dolgot, de nem tudom mennyivel lesz több a fizum. Jelenleg 189 ezer bruttó, ennél mennyit jelent? Mondjuk kis logikával sejthető, hogy ha átrendezésről van szó, akkor az a családi költségvetésben is hasonlóan működik: a növekvő kiadások a java részét elviszik!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.17. 10:26:22

"Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki életműve csupa befejezetlen alkotásból áll."

Hát igen. Ez sajnos ül.

Johnny336 2009.02.17. 10:26:23

@decibá: Mert a kommented alatti "Válasz erre" gombra kattintva reagálnak a kommentedre. Csak az a gond, hogy nem jelöli melyikre :D

morpho 2009.02.17. 10:26:25

@Boka1: Őszintén szólva nem,nem tudtam volna elképzelni.

Bummer 2009.02.17. 10:29:37

@Boka1:
Kurvára nem stratéga. Napról napra él.

Johnny336 2009.02.17. 10:29:39

@hcrules: Tudom, hogy értetted.
Csak saját magam húzom fel az ő ellentmondásos szövegelésén. :D

WiseLady 2009.02.17. 10:29:43

Azt nem értem, miért gondolja itt mindenki, hogy a szoci kormány megbukott, és Gy hülye, mert a választási győzelemre játszik.
8 millió szavazóból 3,5 millió nyugdíjas, félmillió cigány. Az ő hiteleik nem dőltek be (mert nincs nekik), az ő jövedelmüket nem nyírbálták meg. Miért szavaznának másképp? Majd arra, aki elveszi az alanyi jogon járó csp-t? Orbánék megtették annak idején. A nyugdíjasok 13. haviját bele bruttósítják a nyugdíjba. Szerintetek mitől szavaznának másképp?
Meg kellene velük értetni, hogy ha marad ez a kormány, akkor a gyerekeiket, unokáikat teszik tönkre!
Szóval 8 milliónak 4 a fele, egyáltalán nincs még ez a meccs lejátszva. Inkább tenni kellene azért, hogy újabb ciklusra ne üljenek a nyakunkra, mert akkor eltűnik ez a szegény kis Magyarország a süllyesztőben. Ébresztő!

morpho 2009.02.17. 10:30:08

@hcrules:
Igazad van,tényleg ott van a Kéri-kör beli beszélgetés Orbánnal..., de a Navrasics pont az ellenkezőjét mondta tegnap a Parlamentben.Melyiket higgyem el?Melyik az igazi Fidesz Mpsz?

Bummer 2009.02.17. 10:30:52

@WiseLady:
Én nem lennék meglepve, ha év végén hirtelen előkerülne a büdzséből egy 13. havi nyugdíjra való.

Bummer 2009.02.17. 10:31:43

@morpho:
Mit mondott Orbán a Kéri-körben? Hogy a középosztályra szeretnének nagyobb terhet rakni? Én nem így emlékszem.

Humgor 2009.02.17. 10:36:23

Előrehozott választás. 2009 nyár.

states 2009.02.17. 10:37:57

Az a piszok Cartoon Network nem közvetítette, pedig azt mondták, hogy minden jelentős csatorna sugározni fogja Fleto beszédét, most itt állok tudatlanul...

hcrules 2009.02.17. 10:38:59

@Johnny336: ok :)

@morpho: Nem olvastam/láttam még h mit mondott Navrasics tegnap. De remélem, hogy a 2006-os választás ráébresztette a Fideszt arra, hogy abban a játékban nem lehet megverni a szocikat.

Johnny336 2009.02.17. 10:41:38

@Bummer: középosztály? WTF?
Ne haragudj, de - meglátásom szerint - vannak a bérből-fizetésből élők, akik fizetik a lakáshitelt, és sokszor forintoznak, illetve élvezeti/luxuscikkekre nem tudnak költeni, ahogy szeretnének.
Vannak a "mélyszegénységben" élők, akik gyerekgyártásból, meg rokkantnyugdíjból élnek, illetve kuncsorognak segélyért.
Vannak a módosabb vállakozók, akik között sajnos nagyon kevés a becsületesen adózó, tisztességes.
Vannak nyögdíjasok. Ők ugye nem tesznek be a rendszerbe, tehát ne számoljuk őket (nem nézem le őket!).

Boka1 2009.02.17. 10:45:57

"8 millió szavazóból 3,5 millió nyugdíjas, félmillió cigány"


Akiknek a fele fideszes, a fele fidesz ellenes, mint mindenki más !

Kőbányán például a cigányok nagyrésze a Viktort komálja, " mer' tesó " !

Nincs csak ilyen vagy csak olyan népréteg vagy foglalkozás, de vannak eltolódások, pl. az építőiparban , a bíróságokon , a közszolgálatban, a vendéglátóiparban többnyire a fidesz a nyerő, az üzleti szférában pedig többnyire a másik oldal ( ott sem szeretik Gyurcsányt, de Orbántól rókáznak) .

Boka1 2009.02.17. 10:47:27

"Az a piszok Cartoon Network nem közvetítette, pedig azt mondták, hogy minden jelentős csatorna sugározni fogja Fleto beszédét, most itt állok tudatlanul..."

:DDDDDDDDD

morpho 2009.02.17. 10:47:35

@WiseLady: "Majd arra, aki elveszi az alanyi jogon járó csp-t? Orbánék megtették annak idején."
Az alanyi jogon járó Csp-t.A Horn kormány szüntette meg,a Bokros-csomag részeként és a fidesz állította vissza 1998-ban.

@Bummer: Orbán a Kéri körben(bár én nem voltam ott)úgy tudom,hogy a nyugdíjak reál értéken történő befagyasztásáról beszélt.A 13.havi nyugdíj elvétele kapcsán viszont a fidesz hőbörög és a 80 ezer forintos felső határt sem szavazta meg.

@hcrules: Úgy látszik nem ébresztette rá.

tevevanegypupu 2009.02.17. 10:52:51

@hcrules:

Gyurcsanynak esze agaban sincs elmenni sehova. Konyvet irni egyelore nem fog raerni, allandoan muszaj a poondon maradnia.

Bokla1

Nem Gyurcsany a jo, hanem a mogotte allo csapat. Ha Ferenc sajat magat adja altalaban hibazik, emlekezhetunk ra, hogy kezdte:"nagy a jolet..orgecskedo felesegek..stb.." Aztan kezelesbe vettek, nyilvan nagyon sokan dolgoznak rajta.(: Ha szerencseje van, akkor ez a csapat tamogatja tovabbra is. Es miert ne tamogatnak az Apro klan tagjat?

Bummer 2009.02.17. 10:53:44

@morpho:
De morpho, a 13. havi nyugdíj elvétele az nem reálértéken befagyasztás, hanem 8 %-os csökkentés.
Nem értem, hol az ellentmondás.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 10:54:01

Egyszerű ám a választási matematika

Elmennek mondjuk 6 millióan szavazni. Ebből 2 milliót a halálba szívatunk, és ebből eltartunk 4 milliót, aki nagyrészt ránk szavaz. A 2 millió ezután is dolgozni fog, akármi is lesz, mert nem tudja másképp elképzelni az életét. A 4 milliónak meg mindegy, hogy kicsit most szarabb, a lényeg az, hogy eltartják.

Ja, és mindegy, hogy én miként gondolkodom a nyugdíjasokról. A dolog akkor is így működik. És nem én vagyok aljas, hanem aki a fenti játékot játssza.

Francois Pignon 2009.02.17. 10:55:24

@Pomme: Jaja, úgy tűnik, a pénzpiac sem bízik Gyurcsányban.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 10:55:54

drága gazdaságélénkítők,
azért azt vegyük már figyelembe, hogy nem csak az szja, illetve a munkavállalói oldal terheinek csökkentéséről szól (kellene szólni) a litániának.

ugyanis most XY kerül a munkaadójának 500e ft-ba. ebből az ő bruttó fizetése kb 300e, amiből megkap mondjuk 160-at. talán.

a munkaadónál 500e van mint költség, és őt kevéssé érdekli, hogy XY a "reform" hatására majd 175e nettót fog kapni. maximum úgy, hogy akkor ő saját hatáskörben visszaszabályozza a dolgozó költségét mondjuk 480eft-re, amiből ismét 160nettó lesz a végeredmény, és a maradék havi 20e-ből elkezdhet kigazdálkodni új dolgokat: embert, paripát, fegyvert.

a munkaadó annak örülne - és a gazdaság is részben - ha az ő terhei direktben csökkennének. és nem kellene elvennie a munkavállalótól a zsetont, hogy neki maradjon pénze vállalkozásfejlesztésre.
és lehet, hogy ennek egy részét talán átadja is a munkavállaló fizetésében, de nem valószínű. embere válogatja.

persze a munkavállalói nettó fizetéstöbblet is jó, mert fogyasztásra ösztönöz, ami utána pörgetheti a termelést - már ha nem importáru iránt nő az igény.

ezért menő a szuperbruttósítás, mert egyértelművé válik hogy mennyi is a ráfordítás és mekkorák az adó- és járulékterhek. de ettől önmagában még nem lesz jobb a helyzet, csak egyet lépünk a tisztánlátás felé.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 10:56:31

Felháborodások elkerülése végett:

Az MSZP szavazóiból is sokan dolgoznak becsülettel. Csak az MSZP-n belül is az ő szavuk a leggyengébb, fent említett konstrukció eredményeképp.

Bummer 2009.02.17. 10:58:08

@denever:
Nekem például van egy nagyon egyszerű adóreform-javaslatom:
adó = 0,25*(szuperbruttó/eltartottak)

Adóbevallás:
- hány eltartott van a háztartásban?
- mennyi a szuperbruttó fizetése?

Ennyi.

Francois Pignon 2009.02.17. 10:58:14

@Johnny336: "ha azt mondom, hogy Jobbik, akkor mindenki körberöhög itt. Pedig jelen állás szerint ők azok, akik még nem járatták le magukat politikai szinten"

Még nem hallottam egy mondatot sem a gazdasági terveikről. Ahogy miniszterelnöki beszédet nem, cigányozást sem lehet költségvetési tétellé alakítani. Komolytalan társaság.

Boka1 2009.02.17. 10:58:35

Mivel a lakosság vagyona nagyrészt téglában és némi tetőcserépben van tezaurálva, a megtakarításról , befektetésről szintén ugyanez a két termék jut eszébe a lkosság nagyobb részének, úgy minket mindig a külföld fog finanszírozni.

Ekkora fizetések mellett a világon sehol sem adtak volna lakás hitelt senkinek, most meg azoknak a legnagyobb a szájuk, akik a saját felelőtlenségük miatt kerültek nehéz helyzetbe. El tudom képzelni, hogy amikor a hitelt felvették, meg a szülőket, rokonokat levették némi önerőre, akkor hogy osztották az észt. Már áldom a percet, amikor az összes " befektetési tanácsadót " elküldtem a fenébe .
Inkább kivárom, amíg mindenki el akar adni, akkor esetleg veszek valamit, majd utána én is fogom osztani az okosságokat.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2009.02.17. 10:58:53

@nénike: "Ez az újabb reform olyan, mint tüdőrákra a C vitamin: kis lépés a jó irányba, de nem valószínű, hogy segít."

Az egészben az a vicces, hogy épeszű ember nem várhatja el, hogy értelmes reformlépések következzenek. Egyrészt csökkentsünk adókat, ne növeljük az államadósságot, legyen 15. havi nyugdíj, ne az emberek fizessék meg a válságot, ingyenes egészségügy, ingyenes oktatás.

Komolyan gondolja valaki, hogy a kormányváltáshoz ilyen közel megcsinálják a tutit, hogy aztán megint faszán hallgathassák, hogy a Széchenyi terv milyen faszán kihozta a gödörből az országot. Meg Torgyán a gazdákat.

Szerintem politikailag a legkorrektebb döntés további engedmények adása lenne. Egy kis nyugdíjemelés, egy kis TB járulékcsökkentés, még több államilag finanszírozott felsőoktatási hely.

Aztán majd jön Viktor és csökkenti az adót, a járulékot, az üregi nyulak adójából finanszírozza meg a válságot, támogatja a gazdákat, a kisvállalkozókat, bezáratja az Audit (mert az multi köcsög és kinyírja a magyar autótermelést).

Az MSZP-nek elemi érdeke, hogy bizonyos kereteken túl ne csináljon semmit, hiszen az orbáni öngyilkos kommunikáció roppant módon elsülhet. A kormányváltás után meg rá kell erősíteni a kommunikációra, mely szerint az Orbán kormány a gonosz Bokros csomagja után is rendbe rakta az országot, akkor ez meg sem kottyan majd neki.

Kibaszott nagy csapda ez, hiszen a cselekvési tér a politikában beszűkült. Társadalmi felhatalmazást nem fog kapni senki ahhoz, amit meg kell tenni. Mert kibaszott könnyű azt mondani, hogy járulékcsökkentést akarunk, de ettől nem fognak egy kicsivel sem több Suzukit eladni.

gagauzz kalauzz 2009.02.17. 11:00:46

Fletó pályát tévesztett: Amerikában televíziós evangelizátorként sokra vihette volna, mert ahhoz piszkosul ért. Így viszont csinált pár ezer milliárd forintos államadósságot, és jó időre tönkrevágta a magyar baloldalt:)))

azértmertcsak 2009.02.17. 11:01:42

Szerintetek eljutott végre a drága Mszp-s képviselők agyáig, hogy a saját szavazóik fogják fellógatni őket? Mikor lépnek (le) végre már? Kő kövön nem marad. Miben bíznak még? Hisz' olyan erőtlenek, gyengék, hogy a saját vezetőjüket képtelenek leváltani...

Bedől a forint, a bankok utcára teszik a hiteleseket. Lesz hirtelen több tízezer (százezer) hajléktalan. Ők odamennek a bankukhoz és felgyújtják azt. Az összes fiókot. Szép új világ.

Jah... és ha mi dőlünk, bedől az euró is a dollárhoz képest...

Szerintetek mi kell ahhoz, hogy a karvalytőke megköszönje Fehér Pákónak a miniszterelnökösdit?

Boka1 2009.02.17. 11:02:56

"ha azt mondom, hogy Jobbik, akkor mindenki körberöhög itt"

A programjuk meg inkább Ballik !

Mint ahogy egy jobboldali tévének is arról kellene szólnia, hogy :

Széles Gábor megint Floridában tölti a telet és milyen jól érzi magát !

Nem a tőkés multik által kizsákmányolt kisember nehéz napjairól .

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 11:04:04

@denever:

A gazdaságélénkítés céljából a terheket csökkenteni nem elégséges, a vállalkozások adózatlan nyeresége is nagyon szűk forrás a fejlődéshez. Az adó- és járulékcsökkenés nem okoz okvetlenül gazdasági növekedést, ha az így felszabaduló források szűkösek, illetve egyéb okokból azokat másra fordítják. Ezen automatizmus feltételezése súlyos tévhit, a jövőt erre alapozni nagyon veszedelmes.

Bummer 2009.02.17. 11:04:22

@Boka1:
Ez már nyugaton se így van. Lásd Sarkozy.

Boka1 2009.02.17. 11:06:20

"Hisz' olyan erőtlenek, gyengék, hogy a saját vezetőjüket képtelenek leváltani... "


Kit raknának a helyére ? Az Mszp szavazónak mindegy ki a miniszterelnöke ! Lényeg, hogy az ellenfelet lenyomja ( mint más országban általában )

Guild 2009.02.17. 11:06:38

Kimaradt a postból a személyes kedvencem a 48 pont, amiből ugye nem endegünk:
reakcio.blog.hu/2007/09/13/az_ember_aki_nem_enged

Francois Pignon 2009.02.17. 11:09:51

@Boka1: Hát Orbán tényleg nem volt jó ebben, nem hirdetett nagyívű programokat, de a gazdasági teljesítménye mégis... Nos ezt a vitát pár napja lefolytattuk: reakcio.blog.hu/2009/02/12/hirszerzo_vs_progressziv_intezet
A számok magukért beszélnek

morpho 2009.02.17. 11:18:53

@Bummer: Nem veszik el,hanem beépítik a nyugdíjba.Aki eddíg kapta az nem fog kevesebbet kapni.Ez a -8% egy csacsiság.
@Boka1: Fektess fidesz részvényekbe.Tényleg,miért nincsenek pártrészvények,a Tóta w. mintha írt volna már valami ilyesmiről.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.17. 11:19:04

Ki beszél ma már az OGY méretére vonatkozó javaslatáról? Hány napig volt téma? Kettő? A Pojáca maga beszél-e róla még?
Komolya arc, nagyon.

Johnny336 2009.02.17. 11:22:05

@Francois Pignon: www.jobbik.hu/rovatok/partunkrol

Abban egyetértek, hogy nem tartalmaz számokat. De hogyan is tartalmazhatna, amikor ők nem látnak bele, mivel a parlamentben sincsenek?
Vannak benne elszállt ötletek. De melyik párt nem mondott még faszságot?!

Ja, mielőtt kapnám az anyázást: nem vagyok agitátor, se nem propagálom a jobbikot. Csak reagáltam egy kommentre. Most néztem én is utána.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.02.17. 11:22:35

"Ilyen nehéz helyzetben a szocialisták Tölgyessy szerint 1956 óta nem voltak, az események pedig szerinte könnyen felgyorsulhatnak.

A gáton már megjelentek a vízcseppek, és ebben a helyzetben már bármi kiválthatja a gátszakadást, aminek az egyébként hallatlanul ügyes Gyurcsány Ferenc sem tud majd ellenállni - mondta Tölgyessy Péter az Magyar Rádió reggeli műsorában."

Boka1 2009.02.17. 11:23:19

"nem hirdetett nagyívű programokat, de a gazdasági teljesítménye mégis"

Semmilyen programot nem hirdetett, mert torgyán úgysem tudta volna felfogni. Gazdasági teljesítménye egyedül a Bokros érának volt, Viktor csak a szokásos " majd kifizetjük, ha beindul a nyugati konjunktúra " receptet követte, amire még ferink is ráigért ( amivel a most leghangosabb anyázók voltak a kedvezményezettje), most, ogy a nyugat is bedőlt, mindenki anyáz! Hülyeség Orbánra meg Torgyánra nosztalgiázni, nem a gazdasági teljesítményük miatt váltottuk le, hanem a templomavató, külföldi " magyarok" előtérbe hozása, az ellenük nyilatkozók APEH megfélemlíttetése miatt . Feri is elkúrta, de azok anyázzák, akiknek a lakásában, autójában, családi pótlékjában, nyugdíjában, oktatásában van az elkúrt pénz !

Francois Pignon 2009.02.17. 11:26:47

@Boka1: "Gazdasági teljesítménye egyedül a Bokros érának volt"
Ja, egy 480 milliárdos privatizációs bevétel képében. Tényleg ajánlom, hogy olvass bele a hivatkozott bejegyzés hozzászólásaiba is.

Boka1 2009.02.17. 11:27:42

"Fektess fidesz részvényekbe"

Aztán majd kifizetnek, mint a Magyar Postát ?

Nem jó tezauráció !

A forintban meg az elemzőkben bíztam tavaly nyáron, a forint megtakarításaimat nem váltottam át, sőt a szüleimet is lebeszéltem róla. Most nem ráz a röhögés !

morpho 2009.02.17. 11:30:45

@Boka1:
Amikor a közalkalmazottak kaptak átlag 50% béremelést a Medgyessy-kormánytól,akkor az önkormányzati választást simán nyerték a szocik.Amikora Fletó őszödi beszédet mondott,meg vizitdíjban és tandíjban utazott,akkor ugyanazok a közalkalmazottak a fideszre bízták az önkormányzatokat.Amikor odaadták a 13.havi közalkalmazotti fizetést,imádták őket,most,amikor ugyancsak ők elveszik,tüntetnek ellenük.Ez egy ilyen játék,nincs benne semmi meglepő.

88wx335dsf 2009.02.17. 11:32:17

@decibá:

A FigyelőNeten van egy bérkalkulátor, én azzal dolgoztam. Jobboldalt, középtájt:

www.fn.hu/

Beírod a bruttód és számoltatsz majd megismétled ugyanezt úgy, hogy az szja résznél a következőképpen számolsz:

1. ha a havi bruttód nem haladja meg a 2200000/12=183333 Ft-ot

Szja=bruttó*0,19

2. ha meghaladja azt

Szja=183333*0,19+((bruttód-183333)*0,38)

Ez csak tájékoztató, mert a végső nettónál még van valami szja jóváírás dolog is, amit nem tudok továbbá a munkáltatói oldal könnyítéseit sem, amik (ha rendes a munkáltatód) akkor tovább gurulnak feléd (eddig is fizette utánad tehát odaadhatná).

Valaki okos segíthetne.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 11:32:53

@Elpet:

ezt nem is mondtam igy direktben. viszont hozzajarul.
es adott esetben a szuperbrutto es az egyszerubb adorendszer is lenditene a dolgon, mert bazi sok adminisztracios koltseg van. ami szar.

a corvinus egyetem vallfejl tanszekenek dekanja mondta nagyon okosan, hogy a tamogatasok/kedvezmenyek rendszere orrupciot szul, es a leginkabb vallalkozasbarat kornyezet az alacsony ado.

a masik persze a hitelezes. ezzel nekem csak egy bajom van: egyertelmuen a bankrendszerre alapul. tudom, hogy nincs mas ut a jelenlegi gazdasagi berendezkedesben. de a bankok tulsagosan reszei minden gazdasagi muveletnek - es adott esetben jol tudnak fekezni mindent. megint johetnek azzal, hogy tkeppen a bankoktol indult a penzpiaci valsag, rajtuk segitett az USA, es ha kozvetlenul a vallakozasokat segitene, az is csak a bankokon keresztul megy. tehat tulsagosan privilegizalt helyuk van a gazdasagban.

mindegy, mert valtoztatni ezen nem nagyon lehet.

viszont ami fontos lenne, az a belso piac tamogatasa. tudom, eu, meg kozosseg, de valsagbol most a "patriota gazdasagpolitika" tudna kimozditani. importra hagyatkozva meg vagyunk love. kicsit fel kellene tenni a szajkosarat a konkurrens termekeket dompingben importalo multikra - es adott esetben szabalyozni meg az orszagon beluli beszerzes kotelezo minimalis reszaranyat.
a tudatos vasarloneveles is fontos, de a reklamfaloknak hiaba a nemzeti trikolorbol font sziv. drasztikusabb eszkozok kellenek.

plusz, be kell latni, hogy fenntarthataltlan az adorendszer. kamu ellenorzesek es buntetesek, nincs 100%os megfeleloseg. egyszeruseg, egyszerubb, gyorsabb ellenorzes, olcsobb adminisztracio, szigoru - es jogszeru - szankciok. *mindenkire*

Boka1 2009.02.17. 11:33:19

"egy 480 milliárdos privatizációs bevétel képében"

Legalább volt valami ! A privatizáció nem valami negatív dolog.
Ha félretesszük a kommunizmus imádatáért felelős génünket, akkor rájövünk, hogy a privatizált vállalatok jobban hozzájárulnak a közhöz, mint a magyar maszek.

morpho 2009.02.17. 11:33:34

@Boka1: Én viszont szerencsére átváltottam az enyémeket,most meg figyelem a számlálót...

"Aztán majd kifizetnek, mint a Magyar Postát ?"
Hja kérem,kockázat minden üzletben van...

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.17. 11:34:47

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-257843

Szanyi Tibor: Válság idején a gazdaság kifehérítése másodlagos

"Hogyne, komplett iparágak vannak, amelyek majdhogynem a készpénzen kívül soha nem ismertek mást. Ilyen mondjuk a műkincs-kereskedelem, az ékszerkereskedelem, javarészt az építőipar is. Ma szerte a világon az az egyetlen jelszó működik a pénzügyi elszámolásoknál, hogy cash is king (a készpénz a király), tehát aki készpénzzel fizet, annak előnye van mindenki mással szemben."

"Megpróbálok mondani egy suta hasonlatot. Általában az emberek tisztességesen felöltözve szoktak egymással beszélgetni, egymás mellett közlekedni, mondjuk egy ház lépcsőházában, de ha földrengés van, akkor mindenki alsógatyában menekül. Valahogy így van ez is. Ezeket a dolgokat most hátra kell hagyni, többet veszítünk a gazdaság lelassulásával, mint amennyit nyerünk a fehérítéssel, s utóbbinak ráadásul vannak más módszerei is."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 11:36:27

@denever:
Ez egy alapkérdés egyébként. Este írok majd még néhány gondolatot hozzá, ha több időm lesz.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 11:38:35

@Boka1:

már bocsi, bazmeg, de privatizáció.
van fogalmad arról, hogy hogyan történt mindez?
hogy mekkora "működési költsége" volt a privatizációnak?

majd 50%os ráfordítási aránnyal ment. 3000mrd bevételhez kapcsolódott majd 1500mrd költség. cégalapítás, ügyvédi díjat, sikerdíjak, bizottsági költségek, etc.

ez tipikusan annak az iskolapéldája, amikor a nagykorúvá vált dzsentri eladja a zaciban a családi ezüstöt.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 11:39:40

@Elpet: ja. én is tolom inkább a melót. ott még tudok a dolgokon változtatni.
ettől a tehetetlenségtől meg csak az ideg basz szét.

Francois Pignon 2009.02.17. 11:40:17

@Boka1: Hát erről most nem nyitnék vitát ;) Vannak egyébként jó és rossz példák is.
De a tény tény, Orbánék nem privatizációs bevételekből csökkentették az államadósságot. MSZP kormány alatt négy olyan év is volt, amikor 300 milliárd fölött volt a privatizációs bevétel (a csúcs '95-ös bokrosi 480), mindhárom miniszterelnökükre jutott, a Fidesz pedig négy év alatt sem privatizál 300-at, enélkül is rendben volt akkoriban a költségvetés.

Boka1 2009.02.17. 11:40:53

"meg vizitdíjban és tandíjban utazott,akkor ugyanazok a közalkalmazottak a fideszre bízták az önkormányzatokat"

És ez így van jól ! A legjobb lenne, ha pártok az állami adminisztrációt tennék hatékonyabbá a vitáikkal, de ahogy leírtad, mindig arra szavaznak az érintettek, akik hízelegnek, nem arra, aki kivülállóknak beszél.

A Torgyán nyilatkozta mulkor, hogy a rendbe akarta hozni a földhivatali nyilvántartást és ehhez el kellett bocsájtani kb. 300 embert, akik annyira dühösek lettek, hogy töb mint 5000 aktát semmisítettek meg bosszúból. Régi úttörő tanulság:

Hiába akar négy kis úttörő átkisérni egy vak nénit a zebrán, ha a vén lotyó sehogy sem akar elindulni !

Boka1 2009.02.17. 11:42:34

bocs a helyesírásért, de a laptop feladta a közdelmet a kólával és chips-el szemben

wendriner úr 2009.02.17. 11:46:09

csak hogy idézzem magamat gyenge két hét távlatából egy másik blogról:

"wendriner úr 2009. 02. 06. 09:39:53
Tóta W, te annyira elvesztetted a realitásérzékedet, mint Viktor 2001 telén.

...

- arról nem is beszélve, hogy Feri már Öszödöt sem gondolta azért annyira komolyan, az előtte belengetett többszáz akta reformterv nem létezett, Feri megint hazudott, üres mappákkal ronhangált a kamerák előtt (is)
- Feri világ életében csak tologatni tudott: hiába, nincsen igazi tapasztalata a gazdaságban, ha pedig Veres, Gordon, Mónika es hasonlóak adnak tanácsot neked, akkor az Isten óvjon! tologatás legjobb példája a 2006-os megszorítás. koncepció nélkül, a gazdaságnak a legrosszabbat okozva, csak a szavazóbázist nézve.
- ebből következik, hogy most is csak tologatás lesz. igen, megint a munkára rakódó terheket mozgatják meg egy kicsit (nem nagyon, talán a munkáltató jön ki egy kicsit jobban), a program fő eleme az ÁFA-emelés lesz. jelenlegi nyugdíjasok: nuku. korhatáremelés esetleg. különben Feri 40%-ról 10% alá viszi a pártját.
- ha még nem derült volna ki, az MSZP-nek fontosabb a párt, mint az ország.

- a cél: bársonyos államcsőd (nem én találtam ki, de tetszik), lehetőleg jövő nyár végére időzítve"

azt hiszem, mindent eltaláltam - sajnos. a bársonyos államcsőd sajnos kódolva van a rendszerben, a Programman megint csak időt nyer egy kicsit, mi viszont veszítünk k@rva sokat.
az, hogy az MSZP-nek fontosabb a párt mint az ország, megint kiderült.

martonx 2009.02.17. 11:48:05

@morpho:

Ezt én sem értem, miért jó a Fidesznek összevissza beszélni. Ahogy én pontokba tudtam szedni, hogy szerintem mit kellene tenni, úgy kormányra készülve sem ártana látni egy konkrét cselekvési programot a Fidesztől.

Samott 2009.02.17. 11:48:14

@denever: "ez tipikusan annak az iskolapéldája, amikor a nagykorúvá vált dzsentri eladja a zaciban a családi ezüstöt." - na ja, de inkabb adja zaciba, minthogy ellopjak a cseledek darabonkent.

Boka1 2009.02.17. 11:48:37

"3000mrd bevételhez kapcsolódott majd 1500mrd költség. cégalapítás, ügyvédi díjat, sikerdíjak, bizottsági költségek, etc."


Ez mind itt van a házunkban, autónkban, nyaralásunkban! Nem varrta be senki a párnájába. Az offshore pénzek is valahogy visszavándorolnak. Átjárunk szlovákiába regadót nem fizetni, de amit azon spórolunk azt itt elköltjük. Az a baj, hogy hogy minden elköltött pénz hozzánk, ugyanahhoz a 3 millió emberhez kerül, nem tudjuk a cirkulációt bővíteni ( nem engedjük)

martonx 2009.02.17. 11:49:14

@szpal:

Ha összesen ennyi kivetnivalót találtál a hozzászólásomban, akkor úgy tűnik nem is írtam hülyeséget. :-)

zoli29 2009.02.17. 11:49:17

Ja, az a baj, hogy annak, amit Gyurcsány tegnap elmondott, vannak ugyan elfogadható elemei, csak már senki nem hisz neki.
Ráadásul tegnapelőtt Daróczi előre kijelentette, hogy az, ami a Parlamentben elhangzik, még nem a végeleges csomag, az még akár teljes egészében át is alakulhat.
Innentől kezdve megint az a kérdés: Hogy viszonyuljunk ahhoz, amit GyF mondott?

martonx 2009.02.17. 11:55:44

@Bummer:

Nem célom a polgárháború. Célom, hogy az adófizető népesség ne tartson el több embert, mint amennyit elbír. Az egyensúly kétféleképpen jöhet létre:
1. inaktívak elmennek dolgozni, eredetileg erre gondoltam, ezért is írtam a büntetések szigorítását, hogy az inaktívak ne akarják a lázadást választani.
2. inaktívak fellázadnak, bebörtönözzük őket, ez az amire te gondoltál. Csakhogy ebben az esetben inaktívak maradnak, és továbbra is az adófizetők pénzéből élnek a börtönökben.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 12:06:09

@Boka1:

a regadó hülyeség. idehaza szoci találmány, azért, hogy az autóhoz (ami egyébként pont olyan dolog mint a konyhaszekrény) kapcsolódó bevétel hirtelen, egy cikluson belül kézzelfoghatóvá váljék.
a rendes, használaton alapuló terhek már középtávon is többet hoznának a konyhára, de a középtáv nyilvánvalóan 4+ év.

azontúl semmi - de semmi - hatása nincs a környezetvédelmi besorolásnak a bevételre. pénz - pénz. ha egy escalade hybridet veszek akkor 190e a regadó a 300LE-s villanymotor miatt. pedig ott zug mellette a 6200cm3-es vényóc. amiért villanymotor nélkül több mint 3 gurigát kellene letenni.

kérdem én, milyen céllal? ebből finanszírozzák az ország CO2 kvótáját?

vagy csak: nagy köbcenti = nagy verda = sok pénz = sok adó

mintha nem a kb 84%os adóteher melletti nettó fizuból venném.

zoli29 2009.02.17. 12:16:45

Népszabi nincs elragadtatva az új csomagtól. Hmmm...

nol.hu/lap/allaspont/lap-20090217-20090217-25

elfelejtette 2009.02.17. 12:34:56

Ez a csomag max. a munkanélküliségi ráta idei növekedését lenne képes finanszírozni, semmi másra nem jó. Nem fogja élénkíteni a gazdaságot, csökkenti a belső keresletet olyan időszakban, amikor a külső is csökken. Kábé minden a régiben marad, ez inkább egy túlélőcsomag GyF-nek, talán így meg tudja úszni az idei évet.

elfelejtette 2009.02.17. 12:35:37

"a munkanélküliségi ráta idei növekedését lenne képes finanszírozni"

epic fail, szóval:

a munkanélküliségi ráta idei növekedését lenne képes tompítani...

morpho 2009.02.17. 12:43:08

@elfelejtette:
Ez nem Gy.F. nek túlélőcsomag,hanem talán jónéhány embernek,akik így nem veszitík el a munkahelyüket.Nem tehet most mást senki.Nézz szét a nagyvilágban,hogy mi újság a munkahelyekkel.

elfelejtette 2009.02.17. 12:44:54

@morpho:

"Nézz szét a nagyvilágban,hogy mi újság a munkahelyekkel."

Szétnéztem. És?

zoli29 2009.02.17. 12:49:45

@morpho: Nézd meg a munkaadók terhei hogy változnak; amit az egyik zsebükbe betesznek, a másikból kiveszik. Nem jelent jelentős tehercsökkenést; csak emiatt nem fognak megtartani munkaerőt.
És radikálisabb kiadáscsökkentés mellett lehetett volna ennél jelentősebb adó- és járulékcsökkentést is bevállalni. Ez egyedül politikai akarat kérdése.

elfelejtette 2009.02.17. 12:58:30

@Zoli28:

Hallod, nem tehet mást. :)

Kábé annyi ez a program, hogy visszacsinálja a 2006-os áfacsökkentést, és az akkori TB járulék emelést, ami ugye a 2007-es és 2008-as remek eredményekhez vezetett. Persze nem 25% lesz az Áfa, és nagyobb a TB járulék csökkentése, mint anno az emelés volt.

morpho 2009.02.17. 12:58:31

@elfelejtette: Az más,akkor semmi.

@Zoli28: Az nem csak politikai akarat kérdése,hogy mennyi kiadást faragsz le a szociális juttatásokból.Így is erősen hozzányúlnak a Csp-hez,meg a Gyedhez is.Persze be is lehet fagyasztani minden szociális kiadást,de akkor meg egy csomó embernek hiába marad meg a munkahelye a jelenlegi bérszinten.Nem sokra megy vele.Szóval matek is van ebben,nem csak politikai akarat.

elfelejtette 2009.02.17. 13:05:14

A rendőrség kapott 2 milliárdot, Tom Lantos alapítványa kap hármat. Hogy egyem azt a zseniális prioritásérzékét kedvenc miniszterelnökünknek.

index.hu/belfold/2009/02/17/harom_milliarddal_stafirozzak_ki_a_lantos_alapivanyt/?rnd=663

zoli29 2009.02.17. 13:18:25

@morpho:
"Persze be is lehet fagyasztani minden szociális kiadást,de akkor meg egy csomó embernek hiába marad meg a munkahelye a jelenlegi bérszinten."

Miért hiába? Az igaz, hogy mindenkinek spórolni kell, de sztem ez nem olyan nagy baj. Persze az önhibájukon kívül munkanélkülieket segíteni kell, viszont az állami juttatásokat, amelyikeket csak lehet, rászorultsági alapon szabadna csak megítélni. Nincs más út.

wendriner úr 2009.02.17. 13:18:57

Nem lehetne mást tenni?

Adok pár ötletet, ami további 10 százalékpontos járulékcsökkentést tehetne lehetővé, vagy differenciáltan 6-7% TB és 3-5% TÁNYA csökkentés:

1) EVA+EKHÓ egységes 19% mától. kb 200 mrd FT
2) 13. havi nyugdíj teljes sávos elvétele azonnal átlagkereset felett. átlagkereset feletti nyugdíj befagyasztása 2 évre. újabb 200-300mrd FT.
3) Minimálbér felbruttósítása, majd megadóztatása 19%-os kulcson: 200-300mrd FT.
4) 4-es metró építésének felfüggesztése, idén mondjuk 100 mrd.
5) minivállalkozások költségleírásának megszüntetése, egységes 19% TÁNYA, iltt osztalékkivétel. 200 mrd.

egyik sem jelentene vállalhatatlan terhet jelen pillanatban. az EUR árfolyam miatta külföldi, minimálbéren alkalmazó cégek úgysem mennek el egy ideig, mert Szlokávia már jóval drágább. a kis cégek minimálbér emelkedés miatti terehnövekedését bőven kompenzálná a járulék és TÁNYA csökkentés.

Ez a négy pont megmozgatna mondjuk 1000 mrd FT-ot ezerszer egészségesebben érintve a kkv-ket és külföldi tőkét, és valóban majdnem versenyképesekké válnánk egy csapásra a lengyelekkel, csehekkel, szlovákokkal, románokkal.

arról nem is beszélve, hogy:

ad1) nem rúgtam ki senkit a közigazgatásból, amit el lehetne követni idén szintén egy kb tízezres nagyságrendben akár a hiány emelése mellett is.
ad2) nem nyúltam a szociális segélyezéshez. ott is a lehetőségek száma végtelen közeli.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 13:23:55

@wendriner úr:

4) 4-es metró építésének felfüggesztése, idén mondjuk 100 mrd.

a metró témában 100mrd egyből kiesne kötbérként. igaz, azt nem (direkt) a költségvetést terhelné, hanem a fővárost. tehát a költségvetést, mivel az állam vmi kezesi pozíciót tölt be a projektben.

a metroszerződést aláíróknak előre lefoglalt cellákat akarok a csillagbörtönben.

wendriner úr 2009.02.17. 13:27:28

oké, metró áut, helyette TB járulék fizetése szociális segélyeknél.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.17. 13:36:12

én most ezen vagyok kiakadva: ennyi pénzből 100 elmebeteg munkeveronikát foglalkoztatnak majd éveken át... jogtisztán.
index.hu/belfold/2009/02/17/harom_milliarddal_stafirozzak_ki_a_lantos_alapivanyt/?rnd=921

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.17. 13:37:17

@wendriner úr: átlagkereset feletti nyugdíj befagyasztása 2 évre

ezek?!?!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.17. 13:39:20

off(?):

A magyarországi civil szervezetek világában rekordnak számító, hárommilliárd forintos támogatást ad a miniszterelnökség az Egyesült Államokban néhány hónapja alapított Tom Lantos Foundation indulásához. A politikus tavalyi halála után létrehozott New Hampshire-i szervezeten keresztül jut majd pénz a Budapestre tervezett Lantos Nemzetközi Szabadság és Demokrácia Intézet megalapítására is, ezt azonban az alapítvány még nem reklámozza.

„A kutatóintézet a tervek szerint tudományos és tudományszervező feladatokat lát majd el, az emberi jogok egyetemes érvényesítését és a demokrácia terjesztését szolgálja majd. Az intézet mindamellett, hogy emléket állít Tom Lantos tevékenységének, hozzájárulna a néhai képviselő politikai örökségének, munkásságának továbbviteléhez. Az Intézet alkalmazott kutatókat foglalkoztatna, ösztöndíj lehetőséget biztosítana, konferenciákat szervezne, kiadványokat, publikációkat készítene, ezzel is hozzájárulva a kutatási terület feldolgozásához."

TLF az emberi jogokért folyó világméretű küzdelmet több díj és pénzes támogatás odaítélésével tervezi támogatni.

vazze, ahelyett hogy itt, most helyben létező, nagyon is konkrét problmákat oldanénak meg, odaküldenek egy valag pénzt elvont baromságok támogatására

index.hu/belfold/2009/02/17/harom_milliarddal_stafirozzak_ki_a_lantos_alapivanyt/

CrL 2009.02.17. 13:40:28

@tölgy: téved. Ferenc egy vezéráldozat. Mindig változtatni akar de valaki állandóan betesz neki: vagy a sajátjai vagy a hülyeellenzék vagy a hülyemagyarok. Legalább megpróbálta, bezzeg a többi: TP mottó!

Francois Pignon 2009.02.17. 13:41:02

@szamárfül/murci: Látom nem gyógyul még a mániád ;)

CrL 2009.02.17. 13:44:01

@Francois Pignon: jó lett a poszt, de hol van az Orbánról egy oldskool videó? Úgy lenne csak kiegyensúlyozott, így bulvár.

states 2009.02.17. 13:44:01

Egy ilyen retardált barom beszédével ennyit foglalkozni, nevetséges, nem tökmindegy, hogy mit mondott, úgysem igaz, még az ellenkezője sem...

elfelejtette 2009.02.17. 13:44:52

@CrL:

Pontosan. Gyurcsány nagyon akar, csupán három akadály van előtte: A hülye kormánypárt, a hülye ellenzék és a hülye nép. :D

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.17. 13:47:20

@Francois Pignon: a csaj csak a legfrisseb camingoutolt libbant, majd jön másik, akkor az lesz a "kedvenc"...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 13:49:41

CrL,
ez most melyik motto?

mert hogy nyerhet, ha bukik?
vagy ez erkolcsi gyozelem lenne? :-D
(fetreng a rohogestol)

zoli29 2009.02.17. 13:50:23

@CrL:
"jó lett a poszt, de hol van az Orbánról egy oldskool videó? Úgy lenne csak kiegyensúlyozott, így bulvár."

Ja, mint amikor a NOL-os blogger megfeddte a Borsot, mert csak Veres 14 milliós luxus Audijáról írt, és nem tette mellé, hogy 2006. október 23-án Orbán páncélozott BMW-vel jelent meg az ünnepségen.

wendriner úr 2009.02.17. 13:51:09

@szamárfül/murci: ezért kell előrehozott választás. de mondok jobbat, lehet hogy Ferinek még idén meg kell ezt lépni, ha -5% lesz a GDP.

kíváncsi vagyok, képes lesz-e paradigmaváltoztatásra a magyar társadalom az elkövetkező években, miszerint az aktív kisebbség folytonos b@szogatását felismerve az inaktív réteg önmérsékletet tanusít pár évig, avagy megbünteti kegyetlenül majd a következő Fidesz-vezette kormányt a rövidtávú igérgetések fejében, amikor az első cselekedeteként meglépi a nyugdíjak maximalizálását és befagyasztását bizonyos szint felett (amit Ferenc testvér ellenzékből gálánsan kompenzál majd heti szónoklataiban).

tevevanegypupu 2009.02.17. 13:53:12

@dszg:
Nem erti ezt maga. Az a penz - a Tom Lantos Alapitvanynak - nem azert megy eppen, amiert mondjak. Tom Lantos nyugodjek bekeben, a nevevel ha kopogtatnak, akkor sok ajto kinyilik meg Amerikaban. Erre-arra kell egy kis segitseg, nem mehetnek ures kezzel. Ha segelyezni akarnanak valamit, akkor a helyszinen segitenenek. Magyarorszagon is lehet alapitani kutato intezetet, programot szervezni, stb..azt hiszem hozzaerto emberekben meg egyelore nincs hiany. Kikuldik a penzt a Tom Lantos Alapitvanynak, aztan visszakuldik a Tom Lantos Alapitvanynak??Na neee..

CrL 2009.02.17. 13:54:05

@Zoli28: vagy olyan amikor Cusi mai vallomásában hozzáteszi, minden 98-ban kezdődött - azaz ő is csak egy rendszeráldozat

zoli29 2009.02.17. 14:00:37

@CrL:

"Cusi mai vallomásában hozzáteszi, minden 98-ban kezdődött"
Nem fog rosszul járni szabadulás után, ebben biztosak lehetünk. Ezért a kijelentéséért, és azért, hogy a komplett MSZP-vezérkart nem mártotta be, vszínűleg súlyos tízmillák ütik majd a markát.

wendriner úr 2009.02.17. 14:05:48

@Zoli28: nem üti meg ma az ingerküszöböt a kijelentése.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.17. 14:10:46

@tevevanegypupu: sejtem én azt, csak próbáltam álnaiv lenni...

zoli29 2009.02.17. 14:10:57

@wendriner úr:
"nem üti meg ma az ingerküszöböt a kijelentése."

Én arra tippelek, hogy a Tényekben a vezető hírek között lesz. Tudod, kell valami, ami ellensúlyozza a 309 Ft-os Euro hírét... ;-)

betyár (törölt) 2009.02.17. 14:25:27

@Boka1:

"Feri is elkúrta, de azok anyázzák, akiknek a lakásában, autójában, családi pótlékjában, nyugdíjában, oktatásában van az elkúrt pénz !"

na, akkor én nyugodtan anyázhatom, mert ezt mind nem kaptam tőle:P

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.02.17. 14:26:39

@CrL:
ja. sőt, ő jobbító céllal épült be. hogy aztán önmagát Dugovics Tituszként feláldozza végetvessen a pártkasszákat duzzasztó sikításnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.17. 14:46:34

@elfelejtette:
Biztató, hogy hosszú, hideg télre készülnek az elvtársak.

Ha csak ennyiből megúsznánk őket! :(

zoli29 2009.02.17. 15:01:05

Én azt nem értem, hogy a Fidesz miért hülyíti még mindig a népet ezzel "az emberekkel fizettetik meg a hazugságok árát" szöveggel.
Abban egyetértek, hogy Gyurcsány már régóta nem kérhetne semmit a néptől, és hogy tőle nem fogadják el a megszorításokat. De ha kormányra kerülnek, nekik sem lesz más választásuk.

Nem értem, mi az értelme ennek a kommunikációnak...

elfelejtette 2009.02.17. 15:01:37

Belegondolva, hogy mit is csinált az MSZP 2002 óta, és hogy most mire készülnek, majdhogynem restaurálják a 2002-es állapotot. Na jó, kis túlzással.

medve2 2009.02.17. 15:01:53

Amit a posztban írnak, az lefordítható úgy is: tök mindegy mit mond, már senki hisz neki.

states 2009.02.17. 15:02:54

Abban az országban, ahol a közbiztonság is a béka segge alatt van, a rendőrség 2 milliárdjával szemben a még meg sem alapított Tom Lantos Alapítvány 3-at kap. Az eset rögtön felvet 2 kérdést. Az első: ugyan mit tett, lobbizott ki Magyarország számára ez a néhai amerikai kongresszusi képviselő, hogy az országnak ebben az állapotában ilyen célra máris elkülönített ennyi pénzt pártunk és kormányunk. Miután Tom Lantos politikai pályafutásának legtüzetesebb vizsgálata után sem derült ki az égvilágon semmi, magyarán, hogy bármit is tett volna, marad a második kérdés. Minthogy ezt én nem tudom feltenni anélkül, hogy azonnal ne vonnám szerencsétlen fejemre a kénköves antiszemitizmus vádját, ezt most inkább nem tenném fel. Bayer Zsolt viszont aligha lesz ilyen szemérmes. Máris lehet fenni a késeket, kedves reakciósok, és folytatni a Bayer-MH-Széles post-szappanoperát. Ezzel mégiscsak könnyebb az Index-címlapjára kerülni, mint holmi Fletó-beszédelemzésekkel...

medve2 2009.02.17. 15:03:47

@Zoli28: Miért, mit kéne kommunikálniuk?

Francois Pignon 2009.02.17. 15:08:36

@states: Látod, engem az Index-címlap nem motivál, a fidesz.hu címoldalon lenni sokkal menőbb ;))

osborne 2009.02.17. 15:08:41

de neki van programja! hol a Fidexé????

zoli29 2009.02.17. 15:12:01

@medve2:
Nem mondom, hogy hirdessenek saját megszorítócsomagot, de legalább ne mondják azt, ami nyilvánvalóan nem állja meg a helyét. Maradjanak csendben!
Ahhoz, hogy jelentős adócsökkentést lehessen csinálni, még jelentősebb kiadáslefaragás kell, annak pedig mindenképpen vannak vesztesei.

Mondják azt, hogy az a miniszterelnök, aki becsapta a zembereket, és nagy részben felelős a mostani helyzetért, nem kérhet semmit a lakosságtól, ezért bármilyen megszorításokat is hirdet meg, ők nem fogják támogatni,

Francois Pignon 2009.02.17. 15:12:40

@medve2: Talán meg lehetne próbálkozni ezzel is, hogy az újabb és újabb félbehagyott programjaival már teljesen hiteltelenné tette magát.

medve2 2009.02.17. 15:13:00

Éppenséggel tegnap azt mondták, hogy ez a csomag nem modernizál. Szerintem ez nem rossz kommunikáció.

medve2 2009.02.17. 15:13:41

@Francois Pignon: Ezt Orbán elmondta a Népszabadságnak.

tevevanegypupu 2009.02.17. 15:18:51

@dszg:
Elottem van ahogy Gyurcsany felig sirva all es fogja Mme. Lantos kezet. Mondjuk az biztos, hogy valoban volt oka a sirasra - nem szeretnek profan lenni - mert nagyon sokat vesztett az szdsz-mszp-mdf szegeny Lantossal.

elfelejtette 2009.02.17. 15:19:27

Tényleg, Gyurcsánynak sikerült lebontani és újraépíteni a KISZ-t?

martonx 2009.02.17. 15:20:11

@osborne:

Sajnos Ferinek túl sok is van :-D
Mondjuk én is szívesen látnék már egy Fidesz programot. Jelenleg semmivel nem tűnnek hitelesebbnek, mint a komcsik.

medve2 2009.02.17. 15:20:20

@states: Továbbra sem értem, hogy attól, hogy elkívánom a francba Fletót, miért knem kritizálhatom a jobboldal hülyeségeit. Nem kevésbé legitim úgy jobboldalinak lenni, hogy nem osztod bizonyos újságíró-mogulok önimádatát.

medve2 2009.02.17. 15:21:32

@martonx: Szerintem csal a választások előtt fogsz látni. és szerintem ez így helyes.

zoli29 2009.02.17. 15:29:30

@medve2:
Szerintem sem kell 1 évvel a választások előtt a Fidesznek belemennie, hogy majd mit hogyan fagyasztanak be, de legalább az ellenkezőjét ne hirdessék annak, amit majd valószínűleg tesznek.
Lehetne ugyanilyen kemény retorikát alkalmazni, mégis sokkal árnyaltabban.

Amikor meghallottam, hogy Szijjártó elkerül a kommunikáció éléről, felcsillant egy reménysugár, de attól tartok, hogy gyökeres változás nem lesz így sem. Vszínűleg Cser-Palkovics veszi át a stafétát, vagy ami még rosszabb lenne: Ágh Péter.

medve2 2009.02.17. 15:33:31

@tevevanegypupu: Engem Önmagában nem zavar az intézet. Tom Lantos tett olyan kijelentéseket, melyek nem tetszettek. De attól hányingert kapok, amikor 90 előtt még a komcsik seggét nyaló radikálisok basztatják, mert éppenséggel 90 előtt az egész kibaszott nyugaton ő volt az egyetlen, aki a maga eszközeivel témává tette az erdélyi magyarság ügyét és az ő lobbyja gátolta meg, hogy a Los Angelesi olimpia után Ceaucescuék ne kapják meg a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt az USA-tól. Szóval lassan a Lantos gyalázással.

Az viszont kétségtelenül jogos felvetés, hogy hogyan kaphat ma egy ilyen kezdeményezés 3 milliárdot, amikor a lakosságot immár lassan két és fél éve szopatja a kormány. No meg az is jogos felvetés, hogy mindez furcsa a rendőrségi kétmilliárd tükrében. De erről már nem Lantos tehet.

medve2 2009.02.17. 15:35:50

@Zoli28: Egy szóvivőt sikk szídni. Nem akarom védeni Szíjgyártót, de darálóban van. Ez van. Én meg azt gondolom, hogy mind a tegnapi napot, mind a roma ügyeket a Fidesz mintha átgondoltan kezelné. Vagyis nem ismerek rájuk.

osborne 2009.02.17. 15:39:10

@martonx: az ellenzéktől kormányprogit várni jó trükk de ha van program az a baj vagy lenyúlják (lásd mostani adócsökkentésvuduzás Ferenctől) ha nincs pedig az.

90 óta ez a baloldal kedvenc fegyvere. és az, hogy még sajátjaik sem ismerik a számokat amikből a pénzügyéreik dolgoznak. Akkor ellenzék hogy látná át mi van? Ja és most még ráerősít ez a válság is.

komcsizni úriemberek nem szoktak ;]

zoli29 2009.02.17. 15:41:57

@medve2:
"Az viszont kétségtelenül jogos felvetés, hogy hogyan kaphat ma egy ilyen kezdeményezés 3 milliárdot, amikor a lakosságot immár lassan két és fél éve szopatja a kormány."

Nekem is ez az egy problémám van ezzel a dologgal, ez viszont nagyon ba...za a csőröm. Meg a 7,25 milliárdos (!) bútorbeszerzés.
Biztos vagyok benne, hogyha az ilyen teljesen felesleges, holdudvarnak szánt állami megrendeléseket befagyasztanák, legalább évi 100-150 milliárdot meg lehetne spórolni.

medve2 2009.02.17. 15:43:16

@osborne: Rá lehetne kényszeríteni a Fideszt arra, hogy megnyilatkozzon. De nem egy ilyen tökkelütött bagázsnak, mint Fletóék. Hihetetlen, hogy a 2006-os nyertes helyzetből meddig leküzdötték magukat. Most mondj egy jobb stratégiát annál, mint hallgatni Fletóékat, elhelyezni 1-2 üzenete, majd nézni mint Rozi a moziban.

medve2 2009.02.17. 15:44:01

@Zoli28: Hát ez jogosan idegesít, ezt nem vitathatom.

zoli29 2009.02.17. 15:45:18

@medve2: Ha jól tudom, SzP kommunikációs igazgató is (volt). Ez nem azt jelenti, hogy ő alakítja, felügyeli a kommunikációt?

tevevanegypupu 2009.02.17. 15:46:28

@medve2:
Ezt az erdelyi dolgot nem tudtam Lantosrol. Ezzel egyutt akkor foleg nem ertem, hogy miert kedvelte a maga modjon annyira Gyurcsanyt es a balliberalis politikusokat es David Ibolyat, akit nem tudom hova lehetne sorolni..Persze a rendszervaltas elott azok a balliberalis oldalrol aki Erdelyrol es a sanyaru magyar sorsrol irogattak, szempillantas alatt elfelejtettek az egeszet, amint szoba kerult a kettos allampolgarsag.

Kulonben nem is arrol van szo, hogy ne tegyenek valamit Tom Lantos emlekeert. De talan jobb lenne most valami teljesen oncelut, mondjuk egy emlektablat vagy csak egy intezetet elnevezni rola Magyarorszagon.

medve2 2009.02.17. 15:55:53

@tevevanegypupu: Hát éppenséggel ez nem Lantos specifíkuma volt, hanem az egész nemzetközi közösségéé. Sajnos. Amúgy ami mondandód második részét illeti, hát nyíltabban is lehet fogalmazni: ezzel az egész Intézettel meg lehetne várni a válsá végét. Elvégre 3 milliárdból nem tudom hány rendőörsöt lehetne létesíteni, így etnikai feszültséget csökkenteni, ami most mégis fontosabb.

medve2 2009.02.17. 15:57:00

@Zoli28: Szerintem igen. De hogy ebbe mennyire szólnak bele felülről, nem tudom, csak sehtem...

Francois Pignon 2009.02.17. 15:58:15

@medve2: A tapasztalatok azt mutatják, a Fidesz akkor szokott jobban állni, amikor csendben marad, a baloldal elintézi maga a többit. Ez persze nem vet túl jó fényt egyik félre sem.

medve2 2009.02.17. 16:03:28

@Francois Pignon: Hát, kétségtelenül van ilyen. De éppenséggel februárban, vagyis roma ügyben és a tegnapi napon a fidesz nem maradt csöndben, és most én, pontosabban a saját izlésemnek megfelelően nem csinálták rosszul. Persze tévedhetek, nem előszőr fordulna elő.

tevevanegypupu 2009.02.17. 16:08:15

@medve2:
A 3 milliard kezdetnek jo lenne peldaul cigany (roma) rendorok kepzesere.

zoli29 2009.02.17. 16:11:16

@tevevanegypupu:
Elhatárolódom tevétől, mert különbséget tesz roma és nem roma rendőrök között, ráadásul egyenesen cigánynak nevezte őket.

zoli29 2009.02.17. 16:28:56

@medve2: Te még össze is kacsintasz ezzel az újnáci, rasszista széljobberrel?? ;-)

zoli29 2009.02.17. 16:30:02

Apropó, ki látta Kolompár Orbán rasszista kirohanását a múlt heti Civil Kaszinóban? Nagyon ott volt a szeren!

zoli29 2009.02.17. 16:51:46

Most néztem csak meg a videót. Hát ez a Fodor János!
Ezek szerint ők már a rendszerváltás előtt közel kerültek egymáshoz...

states 2009.02.17. 16:55:28

He, he, a közvélemény-kutatók szerint a 49 év alattiak elkapcsolták a Fletó-beszédet, nem is tudtam, hogy itt ennyi nyugdíjas kommentelő van...

medve2 2009.02.17. 16:57:23

@states: Én is közéjük tartoztam. Egyébként mi a forrásod?

osborne 2009.02.17. 17:16:40

@medve2: a nincs programjuk! ellen érdemes lenne kitalálni okos programtervezetet és nem az új magyarország brossúrát lobogtatni vagy széchenyi progizni. ha át tudod adni az üzit, semmiképp se negatív-támadó legyen a kampány mert a zembereknek nem az kell, sőt.

medve2 2009.02.17. 17:23:29

@osborne: Az én üzeneteim elhalnak, jó ha tudod. Amúgy félreértés ne essék: én például a Fidesz 2006-os bukásának egyik legnagyobb okának az akkori hiteltelenségét tartom, amit jól szimbolizált a 14. havi nyugdíj. Szerintem őszintén kéne beszélni, mert azzal egyetértek, hogy az embereknek tele van a töke az eddigi praktikákkal. Én pusztán annyit állítok, hogy a Fidesznek most nem kell programot hírdetnie. Szerintem. Most az a dolga, hogy ellenőrizze a kormányt a parlamentáris demokrácia adta keretek között. A pénzügyi válság kezdetén ezt a feladatot kifejezetten rosszul látták el, mostanában viszont felvették a pörgést. Illettve pontosabban fogalmazva: mindha átgondolnák az ügyeket. Ez bíztató. De ha hamarosan megint meglátjuk Ovit barbna zakóval és új séróval, akkor viszont itt lesz az ideje az aggódásnak.

medve2 2009.02.17. 17:24:45

@osborne: És még annyit: a Fidesz ezt a lehetőséget, hogy így járhat el, Fletónak köszönheti.:

states 2009.02.17. 17:32:58

@medve2:
index.hu/kultur/media/2009/02/17/a_nyugdijasokat_erdekelte_gyurcsany_beszede/

Kik közé, akik elkapcsoltak, vagy akik bármire képesek, még arra is, hogy Gyurcsányt akár egy egész percen keresztül nézzék. Ismeretségi körömben nincs olyan, aki egy percen túl is bírná, persze az más, akinek hivatalból kell, mint szegény reakciósoknak...

osborne 2009.02.17. 17:34:45

@medve2: igen de a 2006 egyik nagy tanulsága, hogy a pesszimista negatív (rosszabbul blabla) kampánnyal csak bukni lehet. az igen-igen!-t jobban szeretik és kész. reményteli jövőkép kell de a brutáldrága tálcás nyújtott hibákat is ki kell használni persze. most a hibás szövetséges politika dolgokba nem is mennék bele.

medve2 2009.02.17. 17:36:31

@states: Köszi a linket. Nem bírtam egy percnél tovább.

medve2 2009.02.17. 17:38:20

@osborne: Értelek. De azt ne várdd tőlem, hogy megnyugtassalak: elképzelhetetlen, hogy a Fidesz még egyszer elcsessze.

nemkellnemzetivagta 2009.02.17. 17:47:19

@medve2: cser-p. andrás frizurája pedig arrafelé mutat

wendriner úr 2009.02.17. 18:24:08

Ferenc feladott mára mindent, két dolgot akar elkerülni: 10% körüli MSZP-t és államcsődöt 2010 nyara előtt. Erre szerintem képes is, szokásosan homályos és kidolgozatlan v21-es kormányprogramja erre alkalmas, semmi másra. ha tényleg az ország sorsa érdekelné és nem a saját és pártja túlélése, akkor azt lépi meg, amit feljebb írtam.

2010 a Fideszé lesz (lehelletnyi eséllyel előbb, viszont a tét nagy, korábban célegyenesből sem sikerült megtartani a hatalmat 4 év sikeres és látványos kormányzás után, most hogyan megy majd egy problémákkal erősen terhelt társadalomban.

Ugyanis a Fidesznek le kell bontani a szociális ellátórendszert (erre készülnek, tudják is, maximum nem mondják - még), és ott lesz a parlamentben a baloldali demagógia őrült szónoka, Feri, aki frakcóvezetőként hetente fogja verbálisan majd megvédeni azokat, akiket jelen pillanatban is körme szakadtáig védelmez: az inaktív réteget (igen, nyugdíjasok és cigányok döntő hányadában), és minden felszólalásában hazugnak fogja hívni a jobboldalt.

két esetben sikerülne Magyarországon tartós jobboldali kormyánytöbbséget alakítani:

ad1) paradigmaváltás következik be a társadalomban, és a többségi inaktív réteg rájön arra, hogy a kisebbségi aktívokat az utóbbi nyolc évben alaposan megszopatták, és ezért önmérsékletet tart, ráeszmélve arra, hogy a fejőstehén kimúlásával neki is vége. erre kicsi esélyt látok, a baloldali demagógia nem fogja hagyni érvényesülni ezt, hiszen óriási ziccer lesz a gyors hatalomvisszaszerzésre. az írástudók újra elárulják majd az országot a jövőbeni állami megrendelésekért.

ad2) a jobboldal kétharmados választási győzelmet arat. a sokat megénekelt választási rendszer miatt erre kicsi az esély. de mennyiben változna a helyzet, ha a Jobbik mondjuk elérné a küszöböt, és velük meglenne a kétharmad? gyanítom az MSZP pillanatok alatt hajlandó lenne alkotmányt változtatni...


véleményem szerint Orbán ad2)-re hajt jelen pillanatban, valószínűleg nálam jobban átlátva a helyzetet. kommunikációja, akcióik mind ezirányba mutatnak. ha nem sikerül neki, halott, jelen pillanatban úgy néz ki, hogy vele együtt a modern magyar társadalom is elbukik.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.17. 18:33:46

@wendriner úr:

hadd menjen a modern magyar társadalom, állítólag egy ideje már a posztmodern korban volnánk...

osborne 2009.02.17. 19:02:56

@medve2: nyilvánvalóan kétesélyes a vége ;]

ma folytatódik a der untergang magyarázása és a szarszétkenés by Feri:

A miniszterelnök 22:10-től az Estében beszél arról, mit tett és mit nem tett a politikai vezetés 1998 és 2006 között, ami miatt most gazdasági mélyponton van az ország, Gyurcsány Ferenc elmondja, miért nem tartalmaz változtatásokat az egészségügy és az oktatás területén a kormány válságkezelő csomagja és kiderül az is, hogy mikortól kell majd vagyonadót fizetni.

www.hirado.hu/Hirek/2009/02/17/18/Gyurcsany_nem_lesz.aspx

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.17. 19:13:28

@wendriner úr: HA a jobboldal elég bamba vagy valami paktum miatt hagyja, mint 1990-1994-ben.
Kellő elszánással az oligarchákat ki lehet csinálni.

wendriner úr 2009.02.17. 19:21:29

@tölgy: milyen oligarchák? mliyen paktum?

Peter252 2009.02.17. 19:47:33

Szerintem meg egyáltalán nem gondolja Gyurcsány, hogy veszíteni fog, hanem igenis győzelemre készül 2010 ben, ..látszik a nyilatkozatokból, hogy már 2014-sőt még 18 ban gondolkodik, és hiszi is, hogy győz...

Ami sajnos nem is lehetetlen annyira, ha akkor is 65-67 százalék lesz a részvétel és mennek tömegével a balos szavazók az urnához.., és persze óriási, hiperkampányt fognak csinálni a szocik és sajnos jól tudnak mozgósítani..

Mondom ezt úgy is, hogy persze az EU választást nagyon, zakóra el fogják veszteni a szocik, de nem az a lényeg, a szavazóik az országgyűlési választásokra szoktak elmenni, de oda tömegével,...és kampányolni, azt nagyon tud Gyurcsány..
És bizony éppen a legszegényebb, legelesettebb rétegek rajonganak érte , bizony...

osborne 2009.02.17. 19:54:26

@Peter252: szerintem is elhiszi Feri 2010-et (is), egyszerűen elképesztően magazbiztosnak tűnik, egyrészt a hatalom miatt ill, számít arra nagyon, hogy akár 1-2 hónap alatt meg lehet fordítani a választást mindenféle náci kártyával és titkos felvételekkel (van nekik ebben biztos vagyok).

wendriner úr 2009.02.17. 20:00:57

Feri még gondolhatja is, hogy győzni fog, de a talpasok mögötte már nem hisznek neki. nyáron EP választás, ősszel 3.0-ás csomag,
óriási veszekedés kezdődik a szociknál a befutó helyekért, vagy szomorú letargia. osztogatni nem lesz miből, kampányolni pedig a -5%-os GDP-vel nehéz lesz. a trükkökre pedig már az IMF fog figyelni, nem a töketlen EU.

ilyen előnyből a Fidesz sem tud elb@szni egy klasszikus "change" kampányt.

"Igen. Megcsinálták... Mindent, amit mondtunk."
"Sokkal rosszabbul élünk, mint 8 (4) éve"

wendriner úr 2009.02.17. 20:05:43

náci kártyával már nem tud mit csinálni, ott a Jobbik az 5% közelében. bepróbálkoztak vele mostanában is, el is halt pillanatok alatt. ilyen szempontból ideális a Fidesz számára a Jobbik megerősödése.

titkos felvétel? kompromittálhatna egyes politikusokat, dehát ott is max döntetlenre lehet kihozni a meccset Cusi, Hunvald, meg addigra remélhetőleg Verók mellett.

Peter252 2009.02.17. 20:11:06

Az Obama-kampányt Gyurcsány fogja nyomni, ezt már hetekkel ezelőtt látni lehetett, hogy a balliberális tábor és értelmiségiek Gyurcsányt "magyar Obama" ként mutatják...

És már látszik a trenden, hogy ez lesz a cél, Gyurcsányt megújulva mutatni, mintegy magyar Obama, aki felrázza az egész országot,...szóval ez az obamázás már gyurcsányék által foglalt...

Egyébként én is attól tartok, hogy 3-4 hónap alatt sajnos meg lehet fordítani a népszerűséget és itt akkora PR és költséges Gyurcsány kampány lesz, hogy olyat még nem láttunk, persze szinte le lesz másolva az Obama kampány...

Már előre látom a 20 emeletes háznyi Gyurcsány -fejeket, meg a tegezős , táncoló, ingújjas kampányt, meg persze gulyás-zónapörkölt-virsli-sör bűvöletben...

tevevanegypupu 2009.02.17. 20:20:56

Atyaeg 1998-2008-ig tarto idoszakrol elemez Gyurcsany a televizioban? Az 1998-2002-ig tarto ciklusrol fog a legtobbet beszelni. Pedig az lenne a legerdekesebb, hogy utana miert valtottak le Medgyessit, mik voltak azok a korrupcios ugyek amikkel az szdsz tele van, mit tudott Zuschlag ugyeirol sportminiszter koraban, miert nem csinaltak semmit, de semmit masfel eves elso miniszterelnoksege alatt, es ezt a semmit reszletezhetne is..Ennyirol elso felvonasban beszelni eleg lenne, ami utana kovetkezett esetleg talan egy birosagi targyalas keretein belul folytatodhatna..

Peter252 2009.02.17. 20:23:23

Szóval aggódom, nincs egyáltalán lefutva 2010,..mondom ezt úgy megint, hogy az EP választást zakóra, gatyára elveszítik a szocik, de tudja Gyurcsány, hogy az nem lényeges, a Fidesz meg megint nagyot fog örülni és elbizakodik...

Az EP választáson kicsi általában a részvétel és az időköziken is, tehát egyáltalán nem lehet következtetni arra, mikor a 2010 es választáson 67-70% ékos részvételnél mennek szavazni a szocialista tömegek,...és bizony a szocik és főleg Gyurcsány nagyon jól mozgósít, sokkal jobban, mint a Fidesz,pl...a 9.kerben pár hete a Fidesz hiába mond nagy győzelmet, elképesztően kevesen mentek el és nem volt jó a mozgósításuk.

wendriner úr 2009.02.17. 20:25:09

hát @Peter252 ne haragudj, de ez blődség. Gyurcsány minden héten megújul, ezzel nem lehet jövőre kampányolni, pontosan erre játszik rá (jól) a Fidesz pár hónapja. ráadásul Obama 8 év elb@szott kormányzására futott rá, amit Feri nem tud a saját szemszögéből elintézni egy mondattal. lehet róla 20 emeletes posztereket csinálni, de az könnyen kontraproduktív a hitelesség-deficitje miatt. ráadásul jól eltalált üzenettel a Fidesz elé tud menni ennek azzal, hogy válság idején ne költséges kampányokat folytasson, miközben a zemberek éheznek.

nehéz feldolgoztatni az emberekkel a következő logikát:
másfél évig semmit sem csináltam, csak hazudtam. utána négy évig sem csináltam gyakorlatilag semmit, viszont az ország csődbe ment miközben én elsősorban össze-vissza beszéltem. de majd most!

elfelejtette 2009.02.17. 20:26:30

@Peter252:

"Szerintem meg egyáltalán nem gondolja Gyurcsány, hogy veszíteni fog, hanem igenis győzelemre készül 2010 ben, ..látszik a nyilatkozatokból, hogy már 2014-sőt még 18 ban gondolkodik, és hiszi is, hogy győz..."

Szerintem nem feltétlenül a mostani győzelemre való készülés látszik rajta, ennyi realitásérzéke csak van, viszont a szeme előtt lebeghet Orbán Viktor példája, aki ugye mióta van a Fidesz élén van, kormányon - ellenzékben, sok-sok éve.

Gyurcsány pártpozíciókban is sokat machinált, hogy bebiztosítsa magát, elképzelhető, hogy csak a mostani helyzetét akarta stabilizálni a saját embereivel a kormányban és az MSZP kulcspozícióiban, de az is benne van a pakliban, hogy az ellenzék vezéreként akar túlélni, és készülni 2014-re.

Persze nyilván nem ugyanaz az eset, hisz Orbán egyben Fidesz alapító vezető is, a Fidesz az ő és kollégiumi szobatársai saját "biznisze", ellenben Gyurcsány nem MSZP founder.

Remélem, nem jön össze neki, egyetlen egy hónap nem hiányzik az ő uralkodásából, nemhogy újabb 4 év. Reményt adhat az, hogy az MSZP azért jóval könnyebben cserélgette a miniszterelnök jelöltjeit, mint mondjuk az MDF vagy pláne a Fidesz.

wendriner úr 2009.02.17. 20:37:46

Feri 2014-re készül, ez nem vitás.

én Viktor helyében nem vállalnám be jövőre a miniszterelnöki posztot a tuti bukó első két év miatt. lebegtetni, lebegtetni, aztán a miniszterelnökjelölti vitára meg Navra megy.

zsögödbenő 2009.02.17. 20:38:14

@wendriner úr: "nehéz feldolgoztatni az emberekkel a következő logikát:
másfél évig semmit sem csináltam, csak hazudtam. utána négy évig sem csináltam gyakorlatilag semmit, viszont az ország csődbe ment miközben én elsősorban össze-vissza beszéltem. de majd most! "

Sajnos a magyar választók egy jelentős része gyorsan felejt és szívesen hall olyat, ami ugyan nem igaz, de szép álomnak tűnik. Főleg ha majd előkerül egy kis plusz 2010 elején a nyugdíjasoknak, segélyeseknek...akkor máris lehet nyomni, hogy lám, a megszorítás eredményes volt, hiszen már adni is tud derék Fletó....
A Fidesz meg sajnos még mindig ezeknek a rétegknek keresi (feleslegesen) a kegyét ahelyett, hogy eldöntené, kiket és milyen programmal akar képviselni. Jelenleg ugyanis ezt nehéz lenne megmondani, a Fidesz ma nem az okos elkézelései és helyes programja (mert leginkább semmilyen nincs neki), hanem azon szerencsés helyzet miatt nyerne simán, melyben a maszop elbaszott mindent, amit csak lehet...
Az elvakult kommentelőknek mondanám előre, hogy nem, még véletlen sem vagyok maszop, szadesz etc. támogató.

wendriner úr 2009.02.17. 20:44:32

álljunk meg emberek egy pillanatra, legalább itt!

miért kell elhinni, hogy a Fidesznek nincsen programja? van.
ld. Kéri beszéd. drasztikus inaktív megszorítás az első két évben, amiből a vállalkozói szektor felé terelik a lóvét, és megpróbálják az aktivitást növelni.

nem lesz plusz a nyugdíjasoknak és a segélyeseknek.

elfelejtette 2009.02.17. 20:45:13

@zsögödbenő:

"A Fidesz meg sajnos még mindig ezeknek a rétegnek keresi (feleslegesen) a kegyét ahelyett, hogy eldöntené, kiket és milyen programmal akar képviselni."

Szerintem is kár hajtani erre a rétegre. 1998 óta szinte mindig ugyanannyian szavaznak a jobboldalra, ami növekedés történik, az betudható a demográfiai folyamatoknak. Itt igazából azon múlik, legalábbis azon múlt a végeredmény, hogy a baloldal mennyire tudja mozgósítani a saját bázisát, akár ígéretekkel, akár úgy, hogy pénzt dugdos a zsebükbe az utolsó hónapokban, akár a náciveszéllyel való ijesztgetéssel.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 20:48:56

@wendriner úr:
@elfelejtette:

Van egy kollégám, aki pontosan közvetíti az MSZP belső propagandáját, rajta keresztül mindig tudom, hogy mi a vonal. Szóval most folyamatosan a válság miatt siránkoznak, tehát a recept kész, és a belső vonalon már működik: mindenért a válság a hibás, éppen elindultunk volna felfelé, csak jött ez a fakingos válság. El is hiszik, simán. És a következő gondolat az, hogy itt a válság közepén aztán semmiképp nem szabad váltani, különösen nem Orbánra. Ha már bejáratták belső körökben, felugrasztják az ékszíjat, pörgetik a lendkereket, és már megy is át a társadalomra az aktuális irányvonal. Ne becsüljük le őket, működni szokott ez nekik. Mi pedig nem találtuk még meg az ellenszerét. És lássuk be, 4 millió inaktív szavazó nekik bőven elég, csak el kell hitetni velük, hogy Orbán majd megfingatja őket, ami persze igaz is. És még akkor Kende Péter Viktor 3 című könyvéről nem is tettem említést, és Lendvai Ildikó ki sem állt sipákolni. Kibaszott sok tartalékuk van még nekik, nem szabad őket lebecsülni. Nagy hibája a jobboldalnak, hogy egy rossz MSZP széria vagy Fidesznek kedvező közvélemény-kutatás után úgy gondolja, már meg is nyerte a következő 3 választást. Iszonyú sokat kell gürizni egy választás megnyeréséhez, és vereség esetén nem elég az ármányt és a balsorsot okolni.

osborne 2009.02.17. 20:49:27

@zsögödbenő: a magyar választók jelentős részét inkább nem jellemezném mert ronda lenne. A Fidesz Szijártó tempója sajna tetőzi a bajokat ez igaz, ahelyett, hogy érezhetően friss és az összeesőfélben lévő baloldalt szellemileg verő politikusokkal álltak volna elő az elmúlt években, sok változás nem történt. Navra ok, de ez azért édeskevés. Másik ügy sem oldódott meg nagyon, az olvasható-nézhető jobboldali média még mindig jóval kevesebbekhez jut el mint a bejáratott balos médiumok.

wendriner úr 2009.02.17. 20:53:30

@elfelejtette:
Maslow szükséglet-piramisát ajánlanám mindenki figyelmébe. a 2010-es választás a második, személyes és családi biztonságról fog szólni sokaknak sajnos, illetve annak elvesztéséről. a náciveszély ezeknek az embereknek nem üti meg az ingerküszöbét, szimplán azért, mert nincs energiájuk gondolkodni rajta. azt is figyelembe kell venni, hogy Fodor az SZDSZ elnöke manapság.

Pelso.. 2009.02.17. 20:56:34

Igen, meg azon is múlik majd, ki tudja a másikat jobban démonizálni..
Csak ezzel azonban most már nem lehet nyerni.

Már várom az ostoba, döbbent arcokat, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy mértéktől függetlenül, önmagában adó s járulékcsökkentéssel nem lehet munkahelyeket megtartani, meg világot váltani.. Lesz majd hallgatás, meg hogy 2+2 az valójában 5...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 20:58:54

@wendriner úr: Mindenki azt az Orbán-beszédet hallja meg, amelyik a szívéhez legközelebb áll. :) Hidd el nekem, ha a választási matematika szempontjából jobban megéri nyugdíjat emelni, mint családi pótlékot, akkor nyugdíjat fog emelni. Ez nála elvi kérdés.

@osborne: Szerinted Navra oké? Csak mert feltett a parlamentben egy színpadias kérdést : Maguk tényleg elhiszik, hogy adócsökkenést jelent a személyi jövedelemadó kulcsainak emelése?

Szerintem Navra nem oké fejben. Amúgy oké. De fejben, ott speciel nem annyira oké.

elfelejtette 2009.02.17. 20:59:26

@Elpet:

Az MSZP-nek nincs más választása, minthogy mindent a válságra kenjen. Kérdés, hogy egy ilyen bázis lesz-e elég megértő, illetve lehet-e ezzel a jelszóval mozgósítani vagy sem. Szerintem képtelenség.

Mindegyik fél követhet el még nagyon nagy hibákat, ami árnyalhatja a képet, de egy ilyen siralmas ciklus, illetve ilyen siralmas két! kormányzati ciklus után nem létezik, hogy nyerjenek.

Egyszer eljátszották az ígérethullámot: Bejött 2002-ben és akkor még a náciveszély is eladhatóbb volt.

Másodszor eljátszották azt, hogy ami pénzhez csak hozzájutottak, kiszórták a népnek: Bejött 2006-ban. Ehhez a jött Gyurcsány fiatalosnak tűnő lendülete, és a személyébe vetett hit, miszerint ő az az ember, aki képes modernizálni a baloldalt. Vegyük hozzá a Fidesz bénázását is természetesen.

A fiatalos lendület már a múlté, a náciveszély ma már egyre kevesebb embert mozgat meg, és pénzt sem nagyon lehet osztani. Nem maradt semmi, csak a nagy ígéretek, az meg, úgy gondolom, ezzel az emberrel a vezetői székben, kevés lesz.

wendriner úr 2009.02.17. 21:01:37

@Kettes: Viktornál ilyen alapon a bosszú is elvi kérdés, tehát nem emel nyugdíjat. csak szóban.

zsögödbenő 2009.02.17. 21:02:56

@wendriner úr: "miért kell elhinni, hogy a Fidesznek nincsen programja? van.
ld. Kéri beszéd. drasztikus inaktív megszorítás az első két évben, amiből a vállalkozói szektor felé terelik a lóvét, és megpróbálják az aktivitást növelni.
nem lesz plusz a nyugdíjasoknak és a segélyeseknek."

Ebben nem lennék ilyne biztos. Másrészt hogy gondoszkodjak kicsit: ez program? Példának okálért valahonnan elő is kéne teremteni azokat a forrásokat, amelyekből aktivitást növelhetnének. És sajnos a forrás bizony a pontosan a vállalkozói szektor kéne, hogy legyen: szigorúbb adópolitika és hasonlók. Mert az szép (és helyes) dolog, hogy lefaragunk a központi szervek kiadásaiból, nem veszünk új audit stb, csalókhogy ebből még nem lesz meg többszázmilliárd forint sem, nemhogy ezermilliárdok. És akkor a katasztrofális helyzetben lévő oktatás és egészségügy problémáiról, az ott hiányzó hasonló nagyságrendű összegekről nem is beszéltünk....

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 21:04:14

@wendriner úr: Nem a nyugdíjasokon akar ő bosszút állni, hanem Gyurcsányon.

Egyébként Maslow szükséglet-piramisa egy szamárság. Mindig megdöbbenek, hogy ezt még tanítják valahol. Elképesztő.

medve2 2009.02.17. 21:05:37

@osborne: Igen, láttam. Kampány van. Egyébkánt nagyon sokan elkapcsolatak tegnap Fletóról, de még így is 2.5 millióan látták. Ez nem olyan kevés.

wendriner úr 2009.02.17. 21:08:35

@zsögödbenő:
pont az a forrás, amiről beszélek. jófej vagyok, csak évi 500mrd az inaktívaktól. ez az OTP profitjának a duplája. még 1x évi 500mrd a költségvetési intézmények megkúrtításából.

ez így négy év alatt 4000mrd. ebből mondjuk 300-400e munkahely összehozható, ha csak mondjuk a felét forgatja vissza a vállalkozó.

Francois Pignon 2009.02.17. 21:10:05

@medve2: Mindhárom földi sugárzású adón az ment, sok helyen nem volt választás. Már ha ki nem lehet kapcsolni ;)

medve2 2009.02.17. 21:12:45

@elfelejtette: Azért a Fidesz esetleges bénázása még itt van.

zsögödbenő 2009.02.17. 21:13:26

@wendriner úr: én benne vagyok, hogy vegyünk el az inaktívaktól, főleg a segélyesek, álrokkantak, egyéb szocális alapon pénzt húzók körétől. Csak szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy tényleg meglépik-e majd.

medve2 2009.02.17. 21:14:22

@Kettes: Most megmondom, hogy családi pótlék fog emelni. Mint 98-ban.

wendriner úr 2009.02.17. 21:15:39

@Kettes: ezt majd meglátjuk. Maslow-t szamársággal elintézni enyhén felüleletes, kritizálni persze lehet. viszont tökéletesen illett a gondolatmenetembe.

medve2 2009.02.17. 21:16:09

@osborne: Na, ami a médiát illeti, sajnos ez tényleg nagy baj.

Pelso.. 2009.02.17. 21:17:58

Zsögödbenőnél a pont: "szigorúbb adópolitika".

Csakhogy, ahány vagyonvizsgálat, ahány elmaradt járulék inkasszó, annyiszor annyi tucat szavazatvesztés. A zemberek még sokáig rövid távon zsebre politizálnak, a holnaputánig már nem látnak el.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 21:18:12

@wendriner úr: Nulla növekedés mellett a nyugdíjasoktól csak úgy vehetsz el, ha csökkented a nyugdíjat vagy ha megtizedeled őket. A költségvetési intézményektől max. 2-300 milliárdot lehet elvenni, a nagyját az önkormányzatoktól - a sajátjaitól. Na erre még Orbán sem fog politikai felhatalmazást kapni.

elfelejtette 2009.02.17. 21:18:35

Gyurcsány személye kerékkötő lehet az MSZP számára. Kissé megkopott már, idő meg nem nagyon maradt felfuttatni egy másikat.

Ami az értelmiséget illeti, aki meg Gyurcsány mellett fog kampányolni, az meglehetősen szuicid lehet. Nézd csak meg az értelmiség reakcióját a rasszizmus ügyre a Cosma gyilkosság fényében. Azok, akik egy-két éve még a rasszismusban látták a legnagyobb problémát, ma már más húrokat pengetnek, vagy mélyen hallgatnak. Kihátráltak az ügyből.

Én arra is számítok, hogy látva a Fidesz igen komoly nyerési esélyét, ez az értelmiségi réteg opportunista módon beáll mögéjük.

Van még egy csomó érvem arra, miért fog veszíteni az MSZP. :D

medve2 2009.02.17. 21:18:52

@Elpet: Ebben igazad van, Elpet. De azért a hitelességgel nagyon küszködnek. És ez a rossz szériája is az MSZP-nek 2002 nyara óta tart. Rakódnak egymásra az élmények.

wendriner úr 2009.02.17. 21:19:37

@zsögödbenő: nem lesz választása. igazából már ma sincs. csak a jobboldal ezt meg is tudja tenni, nem függ a léte ezektől a szavazóktól.

elfelejtette 2009.02.17. 21:22:39

Bocsánat : Cozma, elírtam

wendriner úr 2009.02.17. 21:24:47

@Kettes: két év alatt lazán elinflálom neked nulla növekedés mellett a 13. havi nyugdíjat. Bokrostól tanultam a trükköt.

a költségvetésben ugyanez már maga 250-300 mrd. kétlem, hogy ne lehetne ugyanekkora összeget találni a központi intézményeknél.

osborne 2009.02.17. 21:24:52

@Kettes: sztem Navra aki persze tud hibázni de összességében rendben van, sztem az nincs rendben, hogy ő válaszolgat Ferinek. Elhiszem, hogy nem akarják legitimiálni meg ilyenek de ez sztem hiba. A viták alól kitérni ugyanis kontraproduktív csak úgy mint a kivonulás.

@medve2: nem akkora mint volt 2002-ben, de nagy ugrás nem történt. mtv-rtl-tv2 vel (túlzok persze de) választásokat lehet eldönteni.

osborne 2009.02.17. 21:29:41

@Kettes: folyt, szóval az, hogy Orbán nem áll oda vitázni, reagálni hétfőnként - úgy mint mondjuk a Nemzeti Csúcson az sztem szarvashiba. Persze sokan azt mondják, jobb ha Orbán hallgat mert akkor meg szétszednék utána, de még mindig jobb mint egy alelnököt unalommá koptatni sztem. Meg persze önzőség is ez: árnyalatnival jobb lenne a közvetítés ;]

wendriner úr 2009.02.17. 21:33:26

@elfelejtette: az egyik első átálló Mészáros Tamás, a Közgáz rektora lesz. ősbolsi, '98-ban is aláírta a Polgári Magyarországért röpiratot, négy év múlva visszatáncolt, 2006-ban Fletó legnagyobb barátja. apám szerint az ország politikai lakmuszpapírja. ha ő velünk, tuti nyerünk!

elfelejtette 2009.02.17. 21:36:49

@osborne:

Az is lehet, hogy talán Navracsicsot akarják miniszterelnöknek, Orbán meg maradna a pártelnök. Én mindenesetre örülnék neki, és már csak azért is jobb lenne ő erre a posztra, mert kisebb arcvesztés lenne, ha Navracsics jelentené be a reformokat a változtatások ellen sokszor fellépő Orbán helyett, illetve, ő lenne az, akihez a népszerűtlen intézkedések kapcsolódnának, nem Orbánhoz. Menet közben aztán akár helyet is cserélhetnek.

Kicsit hasonló lenne ez a megoldás a Bokros féléhez, a mai napig is a fejekben a "csomag" az Bokrosé, nem Horn Gyuláé, pedig ugye Horn a kormányfő a teljes ciklusban.

elfelejtette 2009.02.17. 21:39:58

@wendriner úr:

Oké, figyelni fogom Mészáros úr nyilatkozatait. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 21:42:35

@denever:
Szóval akkor most.

Tudom én, hogy az agyonterhelés, agyonadóztatás hogy megfojtja a vállalatokat. Csak épp bosszant az a leegyszerűsítő felfogás, amely a terhek csökkenésével párhuzamosan automatikus módon a gazdasági növekedést gondolja megindulni. Ennek még az ellenkezője sem igaz, annyi igaz csak, hogy a csökkenő adók és járulékok ösztönzőleg hathatnak a növekedésre. Sok minden kell még hozzá, amiből most aligha van meg bármi is. Az előző években kellett volna növekedni.

Nem csodálom, hogy szétbasz az ideg, engem is. Kilátástalan a helyzet. Pénz nincs, piac szűkül, termelés csökken, piac tovább szűkül. Semmi nem segíthet, csak valami hallatlanul okos takarékosság. Amit persze megint a az aktív családosok sanyargatásával fognak kezdeni, mert mi aktív családosok maradunk akkor is, ha a belünk csüng. Mi nem tehetjük meg, hogy odabasszuk a szerszámot, hogy szarunk az egészbe, mi húzzuk az igát tovább.
Pedig lehetne takarékoskodni. Rohadt négyes metró. És Pécsre kurvára nem kell autópályán menni. A cigány integrációra kiadott 120 milliárd eredményessége látható. Cusi vallomásából pedig az fogott meg legjobban, hogy miféle pénzeket utalgattak itt ifjúsági szervezeteknek? Miről van itt szó? Hát norömális? Miért kell egy ifjúsági szervezet akár bármennyi pénzt kapjon? Volna itt forrás, úgy gondolom. Csak épp ezekhez nem fog nyúlni senki.
Félek, hogy egyetlen dolog marad: az államcsőd. Nekünk meg az, hogy újjáépítsük az országot. Mert egy nagyszerű folyománya lesz: az összes gazember eltűnik innen, kiveszi a pénzét valamelyik svájci bankból, és elhúz jó messzire. És onnantól a mi országunk lesz végre Magyarország.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 21:47:59

@wendriner úr: Először tisztázni kéne, hogy mit akarsz igazolni mivel: a gondolatmenetedet Maslow-val vagy Maslow elméletének helyességét azzal, hogy beleillik a gondolatmenetedbe? :-)

És hogy szeretnél inflálni? Vámpótlékkal? Hatósági áras energiahordozókkal? Kamatot emelsz? Áfát?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.17. 21:48:26

Szeretnék nagyon intelligensen és kulturáltan hozzászólni:

A feri geci.

Nem sikerült:-(

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.17. 21:51:17

Nekem az a kedvencem, ahogy patrióta kötelességnek állítja be az adófizetést....

....az az ember, aki a fittelinával még a lakása csillárjának áfáját is visszaigényelte az államtól...

Még egy ekkora fasz nincs a világon.... és mégis hányan szopják... beszopják...

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 21:57:40

@wendriner úr: A központi költségvetés aggregált dologi kiadásainak 2008-as előirányzata 650 milliárd, a személyi 900 milliárd (most szedtem le a kincstár honlapjáról).

1550 milliárdból 500-at elvenni az nem megkurtítás, hanem komplett államigazgatási reform, melynek eredményeképp az EU egyik legkarcsúbb állama állna előttünk, ha jól értem egyetlen év leforgása alatt, már 2010-re.

Ez már döfi. ;-)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 21:59:31

@malacka69 az édentől keletre...:

Malac, tudod mit látok én ezen a gecin már a régi felvétel alapján is? Azt, hogy ennek a rohadéknak már akkor nem volt egy őszinte szava sem, hogy az egész pali egy nagy szerepjátszás volt már 20 éve is, és hogy megvert vele az Isten bennünket, hogy nem tudott megelégedni a cégeivel és markolni belőlük a lóvéságot, ennek még miniszterelnöknek is kellett lenni, mert ennek még ez is kellett, hogy mindenkit szopathasson, mert azért csinálja az utolsó aljadék és röhög közben mindenkin, talán a saját választóin a legjobban, amit nem nagyon sajnálok, de magunkat igen.

Pelso.. 2009.02.17. 22:00:45

Malacka,

a csillár áfája....

Ide a törvény linkjét, amely tiltja, kösz.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 22:04:46

@osborne: Szerintem valójában az a baj, hogy aki 2,5 millió szavazót akar egybeterelni, annak szükségképpen a hülyékhez kell szólnia, a hülyék nyelvén. Dzsucseharcos szerint mindez csak a buta baloldali szavazók megtévesztésére szolgál, akik jól át lesznek verve az első kormányülés után (nyilván), de az okos jobboldali szavazók átlátnak a szitán.

Ha ez igaz, akkor a Fidesz tizenöt éve permanensen a baloldalhoz beszél.

wendriner úr 2009.02.17. 22:11:25

@Kettes:

re Maslow: nem mindegy neked az? :-)

erősen kétlem, hogy a kb 800e közalkalmazott személyi juttatása 900mrd lenne.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 22:15:19

@wendriner úr: A központi költségvetési szervekről beszéltél...

osborne 2009.02.17. 22:16:41

@Kettes: a múltba nem akarok belemenni hosszú lenne ;] a jövőre nézve - igen sok a baj sztem is csak nagy feszes munkával tudják legyőzni a mostani kormányt ami mindent meg fog tenni a triplázásért. Sztem is jobb lenne egy új miniszterelnökjelölt Fidesztől de tudom ez igen irreális kérés (ez szól elfeljettettének is) amúgy tényleg honnan lesz pénzük az OGY kampányra? .

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.17. 22:23:02

@Elpet:

Fullos a te erőst nagy igazságod!

@Pelso..:

Ez most komoly? Te télleg nem érted, mi a baj azzal, ha az ember a saját lakásába vesz egy csillárt, és úgy számolja el, mintha az a cég tulajdonába került volna, és ezért visszaigényli a cége nevében az áfát?

Baszki, eszem-telefaxom megáll.

Hé, figyu! ERKÖLCS. Ez a szó neked ismerős?

De ez még nem is lenne baj, sokan keresnek és találnak kiskaput, de hogy utána ugyanez az ember hozza összefüggésbe a becsületes adófizetést és a patriotizmust, az leginkább a lehányt fos kategória.

Kösz

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 22:25:39

@osborne: Az önkormányzatok adósságállománya 2006 óta közel megduplázódott. Sok oka van ennek, de az egyik válasz a kérdésedre.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.17. 22:26:27

@Pelso..:

Olvass utána, milyen vagyont vallott be faszfejferi, és milyen a patásördög.

Az alapján ferkónak cuzammen egy 50 nm-es kecója van, Orbán 100-szorosan veri gazdagságban.
Ez lenne a valóság, a patrióta vagyonbevallás?

kb. ennyit arról, h patrióta ingatlanadó, meg patrióta vagyonadó, b+... hú de felkúródott az agyam.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.02.17. 22:29:37

@Pelso..:

www.mno.hu/portal/308884?searchtext=Fittelina

Olvass b+, és ha végeztél, vagy kérj bocsánatot, vagy cáfold a leírtakat, de kérem ám a linket!

Jobbulást!

zsögödbenő 2009.02.17. 22:29:48

Feri menjen a véresbe, a patrióta szót meg nem kéne szájára vennie ennek a nyomorultnak. Az se semmi, amit most épp az Estében mond, bár persze ez is koraesti felvétel, sosem megy élőben, hátha valami hülyeséget ki kell vágni (?)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 22:35:38

@Francois Pignon:
Az anyátok plakát mindent visz, mint ultiban a durchmarsch

@malacka69 az édentől keletre...:

Eszembe jut, amit Kósáné Magdika mondott annak idején: "Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.17. 22:44:11

@Pelso..:

Tudod, a Bastille-t is ilyesféle húzások miatt rombolták le annak idején. Ollyan ez, mint a rágógumi. Húzhatod, nyújthatod, de a végtelenségig nem lehet.
Ja, és nehogy azt hidd, hogy valami nagyon kúl szellemességet írtál. Amikor Horn azt mondta, hogy na és, abban volt valami felháborító egyenesség, amit ha utálok is, de elismerek. De ez fölösleges volt, senki nem kért rá.

wendriner úr 2009.02.17. 22:45:24

az Este sommásan: Feri lost it. completely. minden, ill az ellenkezője is igaz. irigylem a logikáját.

wendriner úr 2009.02.17. 22:51:32

@Kettes: valamit félreértesz. 200-250 a közalkalmazottaktól, ugyennyi az intézményektől totál.

wendriner úr 2009.02.17. 23:02:53

személyes kedvencem az a rész volt, amikor az EU-s nagykövetekkel megerősíttette magát, hogy mi vagyunk a legjobbak, mert strukturális reformokat hajtunk végre, majd egy percen belül közli a csaj közbevetésére, hogy a struktúrákhoz nem nyúlunk, mert annak nem most van az ideje.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.02.17. 23:06:48

Engem a miniszterelnök a fateromra emlékeztet, amikor az öreg a tökutolsót fix kettesre vette a listavezető otthonában játszott meccsen, az alábbi indokkal: mostmár nyerniük kell, különben kiesnek.

Az öreg rendre 3-4 ilyesfajta "meglepetést" épített a totójába, általában 9-10 találatot ért el.

Szóval egyszerűen képtelenség, hogy mostmár az egyik program ne jöjjön be - gondolhatná bárki. Pedig ugye az egymástól független események valószínűségei... sajnos megint kilences néz ki a totón.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.17. 23:12:02

@wendriner úr: A közalkalmazottak egy részét a központi költségvetés tartalmazza: rendőrség, honvédség, felsőoktatási dolgozók, mentők, tűzoltók stb. Egy másik részét az önkormányzati alrendszer. Ez utóbbiból 200-250 milliárd levágása pedagógusok, egészségügyi dolgozók, önkormányzati dolgozók tömeges elbocsátását jelentené. A megtakarításból új munkahelyeket teremteni igazi fiskális ámokfutás lenne.

Ács Ferenc 2009.02.17. 23:16:38

OFF
Kettes: üdv megint. Múltkor mintha megsértődtél volna. Nem számháborúzok, csak köszöntem. És örülök, hogy itt vagy. Jókat vítatkoztunk anno.

wendriner úr 2009.02.17. 23:19:11

@Kettes: kösz, eddig eljutottam. még egyszer: 250 a közalkalmazottak prémiumából, ugyanennyi intézményi reformból. amiben benne van a MÁV+BKV évi 60-80 mrd-s kistafírungolása is, ne feledd. Orbán szerint csak a bürokrácia csökkentésével a GDP 1%-a megspórolható, ekkor ellátórendszereket még nem érintünk.

zsögödbenő 2009.02.17. 23:37:18

@wendriner úr: szerintem valamit homályosan látsz. A közalkalmazottaknak nem igen szokott lenni prémiumuk, olyan a köztisztviselőknél akad, kp-i állig szerveknél. ne keverjük a szezont egyebekkel.
MÁV meg BKV "kistafírungolása": az nyilvánvaló, hogy eme cégek irdatlanul szarul gazdálkodnak, de a nyers pénzmegvonás ezen nem segít, a szolgáltatás amúgy is fos szintjét lecsökkenti,amely kevesebb bevételhez vezet etc.
Kérdés, mit ért OV bürokrácián.

wendriner úr 2009.02.17. 23:52:25

a közalkalmazotti 13.havi-t minek hívjam, ha nem prémiumnak?

zsögödbenő 2009.02.17. 23:58:26

@wendriner úr: hát ilyen azért minden kultúrországban van ám. Továbbá jelenleg már ebben a formájában Fletó megszüntette. Harmadrészt ha netán elvonnád a bérből, ahova "beépült", az további reálbércsökkenést jelentene a közszférában, ami enyhén szólva is feszültséget eredményezne. Nem tudom, van-e fogalmad róla, hogy felsőfokú végzettsgű közalkalmazottak (nem köztisztviselők!) úgy hozzávetőlegesen mennyit keresnek jelenleg?!

medve2 2009.02.18. 00:10:09

@osborne: Egyelőre tegnap az RTL volt a legkeményebb Fletó csomagjával.

wendriner úr 2009.02.18. 00:17:05

lássuk azokat a kultúrországokat! kétlem, hogy bármilyen képviseleti demokráciában a törvényhozó hatalom le tudja nyeletni az adózó tömegekkel, hogy bármiféle teljesítménykényszer nélkül egyhavi extra bért jutattnak a közalkalmazottaknak.

természetesen van fogalmam arról, hogy mennyi a diplomás közalkalmazottak fizetése. senki sem ellenségem onnét, de lehet választani: vagy ez, vagy általános 1/13 létszámcsökkentés.

zsögödbenő 2009.02.18. 00:31:27

Mondjuk kezdetnek ezt olvasgasd:
www.dbb.de/dbb-beamtenbund-2006/3150_2990.php

Egyébként ilyen alapon az adókedvezmények tömkelegét felszippantó multik is végsősorban az adózó tömegek pénzén biztosítanak prémiumot alkalmazottaiknak, vezetőiknek, nemde???
És hol csökkentenéd azt az 1/13-ot létszámban? És akiket leépítesz, azokkal mi lesz? Mert ha részben mennek a szociális alapokhoz, másrészt meg szürke-/feketegazdaságot erősítik majd, akkor kb. adtál a szarnak egy nagy pofont. vajon miért akar mindenki közalkalmazottakat leépíteni? Melyik szférát? Az nem szúr szemet, hogy egy átlag fodrász évi bevallott jövedelme 6-700e Ft? Ott nem lehet valami bibi? Nem találhatnánk pluszbevételt az ilyeneknél, ha valósághoz közelítő adózásra szorítanák őket?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.18. 07:01:29

@Ács Feri: Szervusz. Nem egészen értem, amit mondasz, én speciel szeretek számháborúzni.

@wendriner úr: A közalkalmazottak prémiumában nincs 250 milliárd. A MÁV-BKV (+ más tömegközlekedési vállalatok) támogatásának csökkentése, a közösségi közlekedés árainak emelése helyes gondolat - nem is szerepel sem a Fidesz, sem az MSZP céljai között.

Az, hogy Orbán szerint mennyi takarítható meg a bürokrácia csökkentésével, nem számít. Majd akkor hiszem el, hogy komolyan beszélnek, ha az önkormányzati cégeiknél elkezdik kiszórni az általuk kinevezett vezető tisztviselőket.

A 13. havi fizetés és nyugdíj kompenzáció nélküli eltörlésével egyetértek. Nem úgy, ahogy Gyurcsányék csinálták, hanem igazi, "embertelen megszorításként". Ma még van, holnap meg már nincs, köszönjük a részvételt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.18. 09:34:50

@Kettes: Ezzel az eltörléssel meg a népek nem értenek egyet, ezért inkább Ferkót vagy a "Kettes" nicket törölnék el.

@wendriner úr: Pl. Ausztria. Ott van 13. és 14. havi bér is az oktatásban. Alanyi jogon.
Ja, Ausztria nem kultúrország, mindig elfelejtem.

vizipipa 2009.02.18. 10:27:50

Volt ugye a falusi gazda, akinek megbetegedtek a disznai. Elment hát a falu bölcséhez, Feri bácsihoz, tanácsért. Kapott. Ám a disznók nem gyógyultak, hullottak. Újra felkereste hát Feri bácsit, aki megint adott tanácsot. A disznók azonban csak hullottak. Újabb tanács. Elhullott már az összes, mikor megint találkozott Feri bácsival, aki roppantul sajnálkozott, mert annyi ötlete lett még volna.

Szóval fontosak az újabb és újabb programok. Mert még van mire.

medve2 2009.02.18. 10:37:57

Hát, tegnap mind az RTL. mind a TV2 nagyon ütötte a kormányt.

Pelso.. 2009.02.18. 11:54:54

Elpet,

Nem én vagyok az első, s utolsó, aki egy állitás megerősítését kérte, ennyi s nem több.
Ennek semmi köze szellemességhez, nem is annak szántam.

Nem emiatt kellene a mai Bastille-t rombolni, bár, ha ez a legfontosabb, ám legyen.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.02.18. 12:11:39

Malac nem állított olyat, hogy az említett akció törvénytelen lenne, csak azt hogy finoman szólva aggályos az ilyen konstrukció. Ez innentől kezdve persze etikai normákat érintő vita, ne menjünk bele, mert valószínűleg annyira más elveink vannak, hogy csak elbeszélnénk egymás mellett.
A Bastille-rombolást jobb lenne elkerülni, nem óhajtok ilyesmit. Csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy a francia királyság és arisztokrácia mutatis mutandis hasonló magatartása hová vezetett. Tehát széles tömegek nehéz élete mellett egy szűk réteg fényűző életmódja és a teherviselés alóli kibúvása. Erre gondoltam. És hogy nem lehet a húrt minden határon túl feszíteni

Pelso.. 2009.02.18. 12:26:38

Malacka,

A törvényesség s erkölcs között óriási a különbség. A kettőt egy lapon emliteni nem lehet.Köszönhető ez a jogalkotóknak, akik nem véletlenül hagynak kiskapukat, amiket csak az nem vesz igénybe, aki nem tudja azokat.

A a "baj", nos, az nem a jog kifejezése.
GYF kijelentései a patrióta adózás kapcsán természetesen álságosak, de nem elsősorban a fentiek miatt.

Az MN akkor lenne hitelesebb, (a rá való hivatkozás szintén), ha megjelentette volna az eseménnyel kapcsolatos törvényi hátteret. Megtette?? A cikkben nem. Jéé..

Bocsánatot nincs miért kérnem, cserébe nem bazdmegezek.

Pelso.. 2009.02.18. 12:40:04

Elpet,

Persze, hogy aggályos, mondhatni elítélendő. Csakhogy eltörpül a sok "egyéb" mellett, nem megfelelő érv.

Az etikai norma, mérce felállítása pedig nagyon relatív, tényleg ne menjünk bele.
Azzal a tudattal meg együtt kell élnünk, hogy a honi vadkapitalizmusban a teljes gazdasági és politikai elit minden lehetőséget megragad önnön gyarapítására és hatalmának megtartására. Mindezt, a többi népréteg kárára, ugye.
Mondhatni; tetszenénk forradalmat csinálni, -aztán, rövid idő alatt az új felső tíz ugyanazt tenné.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.18. 18:51:27

@tölgy: Felőlem úgy is jó, aztán majd a népek túrhatják a földet gyökerek és bogyók után húsz-harminc év múlva.

osborne 2009.02.18. 21:23:52

a tegnap témához visszatérve, Gyurcsány és 2010:

Blikk: Azt mondta a beszéd végén, hogy nem ilyen programmal szoktak választást nyerni... Ez azt jelenti, hogy az MSZP letett róla, hogy megnyeri a 2010-es választást?

Gyurcsány: Nem jelenti azt, Isten ments! A múltban nem lehetett nyerni ilyen programmal. Nem volt még ilyen helyzet sem a világon, mint amilyen most van. A választók nem fogják elhinni, ha valaki megint 14. havi nyugdíjat fog nekik ígérni meg ingyenes autópálya-matricát. Azt fogják mondani a választók: maga rá akar szedni bennünket. Én azt látom, hogy a választók olyan kormányt akarnak, ami kemény, és nehéz helyzetben is mer cselekedni, és akár nehéz döntéseket hozni. 2002-ben vagy 2006-ban egy ilyen program minden bizonnyal öngyilkosság lett volna. Szerintem ma az az öngyilkos politikus, akinek nincsen bátorsága, ereje, képessége ilyen programmal előállni és azt megvalósítani. Most nem udvarolni kell a választónak, hanem vezetni kell az országot, határozottan és keményen. Ki a válságból! Ahhoz pedig ilyen program kell. Ezt meg fogják hálálni a választók.

Francois Pignon 2009.02.18. 21:38:36

@osborne:
Nem bánja a választó a megszorítást, sőt... amíg a szomszédot érinti.
Megfelelően kell kiválasztani az érintetlenül hagyott társadalmi csoportokat, és hozni lehet velük a választást. Matek ez, nem is bonyolult.

osborne 2009.02.18. 21:52:52

@Francois Pignon: arra utalsz, hogy Ferit megint az inaktívok hátán repül be a MEH-be?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.18. 23:42:28

@osborne: Arra utal, hogy bárki nyer, az inaktívok hátán fog berepülni a MEH-be, mert máshogy nem lehet. Ahogy F. P. mondta: matek.

Francois Pignon 2009.02.18. 23:57:26

Nem egészen. Mindkét nagy pártnak megvan a maga állandó bázisa (a szociké inkább inaktív, a fideszé inkább aktív), nem is velük kell foglalkozni, a bizonytalanok között kell megtalálni a megfelelő csoportokat, akiket meg lehet nyerni. Most nehezebb lesz mind legutóbb, de én nem írok le a szocikat.

A kép ahogy Feri valakinek a hátán repül, bennem boszorkányos érzetet kelt. Egyébként az a hát nem azoké, akik rá szavaztak. A dolog boszorkányos része épp az, hogy azok fizetik a számlát, akik a másik oldalra szavaznak.

wendriner úr 2009.02.19. 00:47:59

bár a kultúrországok tizennegyedikhaviját úgy tűnik alaposan benyaltam, lelkesedésem nem csökken, ezért még egy fontos dolgot felvázolok, ami alapos meglepetést okozhat a későbbiekben.

valaki itt feljebb közölte, hogy az RTL és a TV2 gyepálta Ferit tegnap. ez nem is lesz olyan egyedi eset, mégpedig a következők miatt:

a kereskedelmi tévék az utóbbi tíz évben folyamatosan emelték a hirdetési tarifák árait. mondjuk átlag 10-15% körül. a pontos értéket nem tudom, de valahol a kettő között van. ez még akkor is így volt, amikor 2006-ban gyakorlatilag megállt a növekedés, mivel a napi reklámozásban leginkább érintett iparágak (FMCG, telefóniák, autógyártók, elektronikai termékek előállítói) ha szerényen is, de tudtak volument, illetve árat emelni (nem mindegyik persze, és azóta tudja már mindenki, hogy sok esetben a vevő hitelre vásárolt). a tévék ebből persze baromi jól éltek. emlékezzünk a 2006-os, 2007-es tv2 és RTL rekordnyereségekre. [ez nem magyar sajátosság, az oroszoknák nem volt ritka az évi 50% áremelkedés. románoknál stabil 20-30% jópár éve]. mindkét csatorna tulajdonosai a keleti régióból várják az árbevétel és profitnövekedés jó részét, mint majd' minden multi. here comes 2008 november-december, amikor egyik pillanatról a másikra meghal a magyar médiapiac. a legtöbb cég az adekvát kirúgások után marketinget is vág, nem is kicsit (autó, egyéb tartós fogyasztási cikkek, bankok). a remlámidő iránti kereslet drasztikusan csökken. akinek van pénze (mondjuk FMCGk: Coca Cola és társai), az meg kivár, amíg a piac magától árat csökkent. mondjuk 15-20%-ot, mert ma kb így néz ki. ez ugye egyből megjelenik a tévék idei árbevételében, de ez lesz a jövő évi díjazás alapja is. összességében jobban érintve őket, mint a gazdaság egészét. az RTL klub mint piacvezető talán könnyebben átvészeli ezt az időszakot (több Bud Spencer filmet vizionálok), de a tv2, mint állandó kihívó, valószínűleg nem annyira boldog, ott a vezetőség akár bele is bukhat az idei évbe. aztán amikor a Bárdos family nem kap bónuszt, ezért a Tina Turner koncertre már nem tudják elkísérni Ferit, akkor ők is elkezdenek gondolkodni egy kicsit, a Naplóban vasárnap pedig már más lesz a kérdés.

osborne 2009.02.19. 01:28:40

@Kettes és @Francois Pignon: mateknek matek (bár a gazdpolhoz használták volna a matekot nemcsak a választások megnyeréséhez) de úgy érzem mostmár a királycsináló nyugdíjascsoportot sem lesz olyan könnyű pókermutatvánnyal átvernie Ferinek. Persze meg lesz próbálva rendesen.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.02.19. 07:02:16

@osborne: Never underestimate the power of wishful thinking. :) Valamiben muszáj hinni és a végén fognak is, akármekkora képtelenséget is ígérnek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.02.19. 07:42:20

@Kettes: Ez a gyökér-bokor projekt most elég jól megy a biopiacon.
De, hogy mind azt együnk 20-30 é múlva annak így is, úgy is van esélye.
Akiket meg kéne győnie, azok nagy része 2-3 hétre képes előre és visszafelé gondolkodni, ezért is szoci szavazó (akármelyik párt is valósítja meg a szocializmust).

osborne 2009.02.19. 13:02:46

@Kettes és @tölgy: és persze ne felejtsük a protest gyűlöletet amit a Vérfarkas ellen éreznek majd amikor kikerül róla egy kövér (birodalmi, antinyugdíjas, jobbikkal cimbiző) felvétel.

tiktik 2009.02.20. 15:23:50

"Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki életműve csupa befejezetlen alkotásból áll."

Szerintem meg egy rakás sz@rból, amit újra és újra feltol az országnak.

CrL 2009.02.20. 15:40:39

a lett kormány lemondott. hogy merik feladni amikor az árviz mindent elönt?

hvg.hu/vilag/20090220_lett_kormany_lemondott.aspx

zoli29 2009.02.20. 16:24:51

@CrL:
"hogy merik feladni amikor az árviz mindent elönt?"

Nem akkora hazafiak, mint Gyurcsány.
süti beállítások módosítása