Belefáradván az ideológiai harcba és a munkába, nemrég pár napra hátrahagytam megkergült hazámat és többedmagammal egy Németországban tanuló ismerősömet látogattuk meg - filmszemle és miskolci cirkusz helyett. A városnézések, sörözések, beszélgetések és a kamionok éjszakai, autópályás kerülgetése mellett a legnagyobb élmény a hamburgi Miniatur Wunderland, a világ legnagyobb terepasztala volt. Mindenkinek ajánlom, aki kiskorában vonzalmat érzett a si-hu-huk iránt, és nem bírván magával, már két héttel karácsony vagy a szülinapja előtt föltúrta a lakást, hogy megtudja, milyen mozdonyt kap a kisvasút-készlethez. 

 A 900 négyzetméteres, de 1800 négyzetméterre tervezett álomvilág megtekintése minimum három óra. A leghosszabb vonat 14,51 méteres. Sok a kisgyerek, akik nem engedik oda a felnőtteket a nyomogatható gombokhoz. Az egészben mégis a vonatok a legkevésbé érdekesek: a körítés az igazán fantasztikus. Nyilván jól szórakoztak a készítők az építkezés közben. Mozgó autók, amelyek indexelnek a kanyarban, szabadtéri fesztiválkoncert backstage-dzsel, negyedóránként beköszöntő éjszaka, tűzoltók, akik eloltják a tüzet, szeretkező párok a hegyoldalban meg az irodában, valamint ilyesmik (ki találja meg, mi a poén a képen?):

Persze a gát mögött felduzzasztott folyóból meredező templomtorony egyből a romániai falurombolásra emlékezteti a magamfajtát, ellenben jópofa, hogy a víz alatti romban a szellemek épp gyűlést tartanak:

 De nem rossz a kikötő sem, ahol egy hajó jön-megy, valamint Hamburg városának reprodukciója kicsiben hidastul, tornyostul, kikötőstül és focistadionostul, ahol épp szünet van, és folyamatosan villannak a vakuk.

  A terepasztal készítői pedig sajátos módon jelzik, hogy képzeletük nem ér véget az alkotás szélénél, a stadion előtt. Minden lelkiismeretfurdalás nélkül kettévágtak pár modellautót. Tuti, hogy ugyanígy belezték ki a matchboxokat gyerekkorukban. A vége felé már fárad az ember, amire a lezuhanó ejtőernyős, az ufók és zsúfoltságnak köszönhetően nem épp élethű módon a amcsi tengerparti város szélére épített kilövőállomás (ahonnan el is lehet indítani az űrhajót) csak rátesz egy lapáttal. Skandináviában még csinálhatunk bányarobbantást, Svájcan pedig egy barlanglakó törzs próbálja megakadályozi, hogy a metró- (illetve alagútfúró) pajzs befúrjon hozzájuk.

  A csúcs azonban a vezérlőpult, itt napi nyolc órában, fizetésért játszanak vasutasdit az irányítók. Talán egy idő után unalmas, de mégsem lehet rossz munka.  Meg kellene őket hívnunk, ugyan, tegyék rendbe a magyar vasutat is!