Kampány-üzemmódon kívül
2009. február 04. írta: nénike

Kampány-üzemmódon kívül

 Nehéz helyzetbe kerülhet az a holdról jött ember, aki politikusok honlapjait olvasgatva próbálja kiokoskodni, hogy ma Magyarországon milyen dátumot írunk. Ha pedig a társadalmat igalomban tartó kérdések után nyomoz, garantáltan árnyékra vetődik az alábbi híreket idéző fontosember honlapok felkeresése esetén.

Almássy Kornél nyitó információja: az MDF alelnöke a mai napon bejelentette: ha jelölést kap, elindul az MDF elnökségéért.

Kökény Mihály, az MSZP IX. kerületi elnöke szerint Gegesy Ferenc polgármesternek illett volna tájékoztatnia a szocialista pártot arról, hogy kilép az SZDSZ-ből, és lemond képviselői mandátumáról. 

Pelczné Gáll Ildikó (aktuális rovat, 2008. január 24.) arra szólította fel a kormányt, hogy mondjon le a titkos gázáremelésről, és védje meg az emberek érdekeit.

Rogán Antal megköszönte mindenkinek, hogy a Lendület, a Rend és a Biztonság programját támogatták az V. kerületi polgármester-választáson.

Egy kivágott erdőterület miatt tiltakoznak a kertvárosi lakosok. Csabai Lászlóné második ezzel a közléssel, övé a személyes honlapon megjelentetett majdnem legrégebbi friss hír.

Friss és érdekes esemény Magda Sándor oldaláról: Június 14-én adták át a végzettségüket igazoló okleveleket azoknak az erdőművelőknek, akik az Egererdő Zrt. sikeres pályázatának eredményeképpen indított OKJ szaktanfolyamon végeztek. Ő a régiségbajnokság győztese.

Személyes hangvétel Gulyás Dénestől: Öten szálljuk meg a konyhát, ebédlőt. Gyermekeim az egyetemre, feleségem a Pető Intézetbe. De előtte valami reggeli, nem túl sok, mert akkor inkább visszafeküdnék aludni, azután kis kávé. Átnézem az e-maileket, s megállapítom, hogy az új meghívások beírása után a határidőnaplómban meglehetősen kevés szabad hely maradt. Sebaj, ezért nem bosszankodom. Sokkal inkább zavar, hogy a Corsám piszkos, meg kéne mosatni, vagy mosni már. Ami pedig a napi aktualitást illeti: Szociális népszavazás 2007. Aki aláírná, hívja a következő számot: 20-983-5192 

Doktor Weinek Leonárd polgármester-jelölt már egy ideje karbantartja honlapját. 

A magukat rendkívül online-érzékenynek gondoló szabad demokraták közül Léderer András sem parlamenti képviselő, de legalább azt megtudhatjuk, hogy életében közlésre érdemes esemény utoljára 2008 szeptemberében történt. (A blogjára átkattintva az is kiderül, hogy mi történt vele Grúziában ugyanakkor.)

Minimál dizájn és tartalom kategóriában pedig ez a pártelnök viszi el a pálmát.

A nagy kérdés pedig úgy hangzik: minek önti saját nevét URL-be a politikus? Íme néhány lehetséges válasz:

1. Mert a Rogánnak is van

2. A modernitás és korszerűség jelmezébe öltöztet

3. Szóltak a központból, hogy neked muszáj

4. Vannak választók, akik csak így érhetőek el

5. Le kell foglalni a domaint, nehogy fütyis, cicis képek jelenjenek meg a név alatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr61919796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kill004 2009.02.04. 07:34:56

"Ha pedig a társadalmat igalomban tartó..." iZgalomban
Mondjuk az IGA is jó :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.04. 08:01:13

"Nehéz helyzetbe kerülhet az a holdról jött ember, aki..."

mars rulez...

Yusolein · http://pirez.blog.hu/ 2009.02.04. 08:07:14

Köszönöm, jó kedvet adtál a mai napomhoz :)

Leskelődő 2009.02.04. 09:23:48


Minimál dizájn és tartalom kategóriában pedig ez a pártelnök viszi el "a pálmát."

Mi a baj vele? Ő tiszta lappal indul.

sergei 2009.02.04. 10:32:28

LOL
Címsor: "Dr. Weinek Leonárd Online - Offline" :D

Francois Pignon 2009.02.04. 10:36:26

Lamperth Mónika pályáját tényleg nehéz követni, de azért túlzásnak érzem, hogy a honlapja még a belügyminiszterségénél tart. (Azóta már egy másik minisztérium éléről is leváltották.)
www.lamperth.hu/magamrol.php#2

Bummer 2009.02.04. 10:41:18

Szerintem egyértelműen az 5. pont, de nem azért, hanem azért, mert ha van névrokon, akkor az visszaélhet vele.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2009.02.04. 11:26:16

lothar matheus panaszkodott, amikor magyarországra jött, hogy neki senki sem szólt, hogy itt ez lesz.
miért, bazzeg, nekünk ki szólt?

Pelso.. 2009.02.04. 12:27:24

Nénike,

Nagyon fontos ember vagyok önmagamnak. A névjegyemen csak egy mobilszám szerepel. A céges honlapon is anonim-arctalan maradtam.

E tekintetben is jobban érzem magam, mint a fent emlitettek...:)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.04. 12:38:39

Kuppernek egész komoly honlapja lett, még a blog is frissült január 31-én:

kupperandras.hu/

X Y kronosz óra 2009.02.04. 13:33:15

Ha már valaki legyárt egy "gyereket" (nevére veszi), az a minimum, hogy gondozza is.

Bár úgy tudom, hogy Orbán, Tarlós és még biztosan pár szájbergyerek - az ehhez szükséges képességeket nem fejlesztette ki magában.

Bell & Sebastian 2009.02.04. 16:34:49

Azért a fajspecifikus bolhának az nem nagyon jó, ha kidöglik alóla a kedvenc kutyája...

Téglagyári Megálló 2009.02.05. 11:19:00

Most előjön belőlem a baloldalon elképzelt jobboldali szavazó: Vik-tor! Vik-tor! Az ő honlapja teljesen rendben van.
süti beállítások módosítása