Gyurcsány látja: Orbán a hibás
2009. február 03. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gyurcsány látja: Orbán a hibás

  Akár tetszik, akár nem - persze nem tetszik -, Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke. S mint ilyen, érdemel némi figyelmet. El kell ismerni, a kormányfő az iránta érdeklődőket alaposan elkényezteti: amikor éppen nem gyereket vagy nőt ment, akkor bizony beszél, beszél, beszél, mint a sarki szalonban a fodrász luvnyák, csak persze náluk is elviselhetetlenebbül. Legutóbb a Mozgó Világ januári számában jelent meg vele mélyinterjú, amely olyan jól sikerült, hogy nagy részét a blogjára is feltette. (Az interjút az a Rádai Eszter készítette decemberben, a költségvetés elfogadása után, aki már korábban is számos szellemi párviadalt vívott Gyurcsánnyal.) Mivel feltételezésünk szerint olvasóink egyik orgánumnak sem rendszeres olvasói, engedjék meg, hogy átnyújtsunk önöknek egy csokorra valót miniszterelnökünk legutóbbi gondolataiból.

 Akinek nincs kedve végigolvasni az idézeteket, azok számára néhány mondatban összefoglaljuk a lényeget: Gyurcsány Ferenc a mélyszegénységből tört ki, ezért is olyan fasza gyerek. A költségvetési szavazás előtt nem vett meg senkit, csak bölcsen összehangolta az érdekeket. A kormány óriási sikereket ért el csaknem minden területen, bár a bamba és értetlen nép ott próbált neki keresztbe tenni, ahol csak tudott. Ráadásul a szegény kormányt még a reformértelmiség is folyton cseszteti. A 2009-es költségvetés a világ legkirályabb költségvetése. Magyarország problémáinak fő oka az, hogy 1998-ban Orbán Viktor jutott hatalomra. 2006-ban, hogy Orbán visszatérését megakadályozzák, a szocialistáknak is kellett néhány kompromisszumot kötniük, de ez volt az egyetlen módja a haza megmentésének. Azért, hogy a világgazdasági válság ilyen érzékenyen érinti Magyarországot, felelős többek között Orbán Viktor, a bankok, a hülyemagyarok, a globális felmelegés, a barna medve, az Idi Amin és egy icipicit a kormány is, de ez utóbbi csak azért, mert Orbán Viktor belehajszolta néhány nem tökéletes döntésbe. Ráadásul Orbán Viktor folyton csak azt hajtogatja, hogy adót kéne csökkenteni, ami hülyeség. A munkanélküli vidéki tanárnő működtessen nyugdíjasklubot, a fizetés legyen több mint a segély, és elképzelhető, hogy talán legitim az a gondolat, hogy a cigányoknak dolgozniuk kéne. A kormány azért nem tud rendet tartani, mert a köcsög liberálisok, a köcsög Sólyom meg a köcsög jobboldal mindenféle emberi jogokról papol, sőt egyesek közülük még a 2006 őszi rendőri fellépést is elítélik. Az igazi polgári párt az MSZP, míg a Fidesz igyekszik nyomorban és kiszolgáltatottságban tartani az embereket. Ha az MSZP elbukik, akkor vége a demokráciának, polgárosodásnak, modernizációnak.

 

***

 Akinek ennyi nem elég, az az alábbiakban olvashatja a szemelvényeket e sajátos személyiség- és kordokumentumból.

 A sanyarú gyerekkor predesztinálja a legkisebb fiút, hogy addig küzdjön, amíg el nem nyeri a minisztertanács első elnökhelyettese unokájának kezét, s még utána is csak menjen előre, mint a gép: 

Gyerekként mélyszegénységben éltem, egy fantasztikus anyával, és erős belülről jövő vággyal, hogy kitörjek a nélkülözés és az önmagáért való élet világából. Ha úgy tetszik, jól leírt és elemzett „első generációs értelmiségi” karakterrel, személyiséggel rendelkezve, harcosabb és küzdőbb vagyok, mint az átlag. Nem vagyok feladós fajta. Ebben valóban nem sokat változtam.

 S ha a legkisebb fiú felért a csúcsra, még ott is ügyel arra, hogy kisebbségi kormánya a világtörténelem legtisztességesebb kisebbségi kormánya legyen; attól pedig egyenesen irtózik, hogy holmi trükközésre vetemedjék:

A rendszerváltozás óta először van „de jure” is kisebbségi kormány. Antall és Orbán is kormányzott kisebbségben, csak rejtegették, takarták a kisebbséget. Antallt a kisgazda 33-ak, Orbánt a MIÉP segítette ki. Trükköztek, mondanánk ma. Mi nem tesszük, nem tehetjük.

 Persze néhány képviselőtársat - például Lengyel Zoltánt, Császár Antalt, Gyenesei Istvánt és az MDF-frakciót - meg kellett nyerni, de ehhez csak bölcs érdek-összeegyeztetésre volt szükség, amelynek során a törvényesség és az erkölcs végig vezérfonalként szolgált:

Csupaszítsuk le ezt a történetet. Akik szeretik a politikában az összeesküvés-elméleteket, azok most azt mondják, hogy ez a Gyurcsány tényleg egy nagy franc, szépen, lassan összekalapálta a többséget, aminek persze megvolt a maga ára, nyilván ki is fizette. Így vagy úgy. Akik meg ismerik a valóságot, azok azt mondják, hogy a Gyurcsány legfeljebb annyiban nagy franc, hogy megmondta a legelején: a politika legjobb rendezője nem a politikusi akarat, hanem a politikai érdek. Kérem szépen, ebben a történetben, a mai parlamenti felállásban, nagyjából az első perctől világos volt, hogy a parlament többsége abban érdekelt, hogy ez a kormány tegye a dolgát, fejezze be, amit elkezdett. Innentől kezdve nekünk – és nekem személy szerint – viszonylag könnyű dolgunk volt. Engedni kellett, hogy ez az érdek utat találjon magának, és alakítsa a politikát.

Akkor van nagyon nehéz helyzetben a politika vagy a politikai rendező, amikor arra kell valakit rávennie, hogy az érdekeivel szemben cselekedjen. Nekünk ez nem volt dolgunk, ezért vásárolnunk sem kellett, sem szavazatokat, sem mást. (...) Nem hiszem, hogy a szememre lehetne vetni, ha parlamenten belül koalíciót építek. Sokfajta, de tisztességes eszközzel. Nem átláthatatlanul, mindig törvényesen, a nyilvánosság előtt vállalható módon. Nekem az a dolgom, hogy a politikámhoz törvényesen támogatást szerezzek parlamenten kívül és belül. Mért gondolja, hogy ez vállalhatatlanabb, tisztességtelenebb, mint koalíciót kötni, illetve koalícióban megállapodni egy párttal? Miért? Hiszen ugyanarról szól a történet. Gondolja, hogy megállapodtunk volna, koalícióra léptünk volna az SZDSZ-szel, ha magunkban is többséget szerzünk 2006-ban? Nem, nem állapodtunk volna meg! És nem szégyellem magam azért, hogy a szabad demokratákkal megállapodtunk, ahogyan azért sem kell szégyellnem magam, hogy megállapodtam Gyenesei Istvánnal. Ha lett volna még tíz független képviselő, akkor mind a tízzel megállapodtam volna, ha tudok, mert koalíciót kell kötnöm. Ez a kötelességem. Biztosítanom kell a politikánk végrehajtásához szükséges többséget erkölcsös és törvényes eszközökkel. Ezt tettem.

 És az sem tartható többet titokban, hogy a második Gyurcsány-kormány igenis sikert sikerre halmozott:

Három pillére volt a kormányprogramnak, ebből kettő és fél megvalósult. Egy: elhatároztuk, hogy az első két évben egyensúlyt teremtünk: végrehajtjuk a konvergenciaprogramot, rendet teszünk a közpénzügyekben, vállalva ennek összes szociális és politikai terhét, és végigcsináljuk Európa utóbbi évtizedének legnagyobb kiigazítását. Megcsináltuk? Megcsináltuk. (...) Elhatároztuk, hogy – Európában az elsők között – előkészítjük és elindítjuk az elmúlt évtizedek legátfogóbb fejlesztési programját, az Új Magyarország fejlesztési tervet. Iskolák százait újítjuk fel, utakat, vasutat építünk, városközpontok épülnek ujjá, százmilliárdokkal támogatjuk a hazai vállalkozásokat, segítjük, hogy Magyarország biotechnológiai ipara, turizmusa, autóipara, logisztikai szektora formálja át egész gazdaságunk arculatát. A legutóbb EU-taggá vált országok között a legjobb eredményt hozzuk. Megcsináltuk? Megcsináltuk. És végül nézzük a közepét a kormányprogramnak, a második elemét: elhatároztuk, hogy elindítunk egy-két szerkezeti változtatást (...) A felsőoktatási reform nagyon sok vita mellett, azon a pályán, amelyet először Magyar Bálint, majd ő és Hiller István közösen kijelölt számára, folyamatosan megy előre. Abból nem rendeződött vissza semmi. A központi közigazgatás átalakítása – nagyjából Sárközy professzor 2005 végén lerakott programja szerint – befejeződött: az intézmények száma kevesebb mint a felére csökkent, a minisztériumok száma csökkent, bizonyos vezetői szintek megszűntek. Három: befejeztük a teljes kistérségesítést. Mostanra „járások” fedik le az egész országot, az önkormányzatok közös intézmények sokaságát tartják fenn, jelentős átalakulás ment végbe az önkormányzati igazgatás és a közszolgáltatások szervezésének területén. Ez is megtörtént tehát… . Ön azt mondja, hogy két év alatt semmi nem történt, én meg azt válaszolom, hogy nagyon sok minden történt.

 E siker sportértékét még inkább növeli, hogy a magyar lakosság alapvetően primitív bunkó balfaszokból áll, akik nem tudják, mi a jó nekik, így minden apróság miatt kekeckedni kezdenek. Kurva nehéz ám ezeknek a fejükbe verni a polgári ideákat!

A népszavazás azt mutatja, hogy bizonyos tekintetben még mindig tart a rendszerváltozás. (...) A polgárrá válás folyamata lassabb és ellentmondásosabb, mint gondoltuk. Polgári demokráciát szeretnénk, miközben csak töredezett és gyenge polgári erények állnak a háttérben. Mi gyorsítanánk a polgárosodást, de nem kétséges, erősebb az ellenállás a civil önállóság, függetlenség, felelősség és számonkérhetőség feltételeinek megteremtésében, mint hittük, hittem. Polgári ideákat kergető jozefinistákká váltunk egy a szabadság felemelő élményét és terhes felelősségét még alig tapasztalt társadalomban.

 A decemberben elfogadott, történelmi jelentőségű költségvetés - amely szervesen épül a korábbi pénzügypolitikai sikerekre - újabb lépés megtételét jelenti az ostoba parasztok felemelésének nagy útján. Persze az ostoba parasztoknak ez nem fog tetszeni, de hát Magyarországnak felelős kormánya van, amely sosem hajszolta az olcsó népszerűséget:

Ami a költségvetést illeti: az valóban történelmi abban az értelemben, hogy az első, amely teljesíti a maastrichti költségvetési kritériumokat. Sokan most a szájukat húzogatják. Én meg tudja, mit mondok nekik? 2005–2006-ban mást sem mondtak, mint azt, hogy a kormány legfontosabb gazdaságpolitikai feladata, a legtöbb, amivel az ország versenyképességét szolgálhatja, hogy megszünteti az állam túlköltekezését, és csinál egy egyensúlyban lévő költségvetést. Ilyent csináltunk. Ez volt a kormányzás első két-két és fél évének legfontosabb gazdaságpolitikai feladata. Megcsináltuk? Meg. (...) Nyugodt szívvel mondom, régen nem volt ennek az országnak olyan kormánya, amelyik ennyire nem saját hatalmi, politikai érdekei alapján politizált. Soha ennyi népszerűtlen döntést nem vállalt kormány.

 Na de persze a fő problémát nem ezek a bajszos prolik jelentik - velük még csak-csak elbírna a kormány -, hanem az, hogy tíz éve a Fidesz elhintette a viszály és a hanyatlás magvait, s az azóta kikelt konkolyt hiába tépkedik a szocialisták, az egy picit még őket is megfertőzte: 

Hogy valójában miért jutottunk ide? Azért, mert az ezredforduló környékén megborult a demokratikus konszenzus, amely szerint az egymással vetélkedő demokratikus erők elfogadják egymást riválisnak, és elfogadják egymás létezésének legitimitását. A magyar politikában – és ebben nem egyenlők és nem szimmetrikusak a felelősségek, mert ez a megborulás a 98-ban hatalomra került Fidesz világértelmezéséből következik – a politikai ellenfelek élethalálharcot vívnak. És ahol élethalálharc zajlik, ott megszűnnek, de legalábbis felpuhulnak, feloldódnak a szabályok, és olyan eszközöket is bevetnek egymás ellen az ellenfelek, amilyenek békeidőben nem megengedhetők. És ma már ez a harc – hogy a jobb- és a baloldal kölcsönösen sakkban tartja egymást – nem korlátozódik a politikai elitre, ez mára már egészen mélyre hatolt, és ennek következtében az ország egyik fele mindig vesztesnek érzi magát. Ezért a jobboldal hazátlan bitangnak tartja a baloldal jelentős részét, és bármit megtesz, hogy kormányon maradjon vagy kormányra kerüljön, a baloldal pedig, ha nem is bármit, de 2006-ig sok mindent, a lehetségesnél és a felelősséggel vállalhatónál lényegesen többet tett meg ugyanezért.

2001-ben 70 százalékos minimálbér-emelésről döntött az Orbán-kormány a választásokra készülve. Mi ez, ha nem maga a szociális populizmus? Mi ez? 2001–2002-ben olyan lakástámogatási programot, otthonteremtési támogatási programot fogadott el a Fidesz, amelyet mind a mai napig nyögünk, mind a mai napig. A két választási forduló között hirtelen még négy-öt százalékos nyugdíjemelést jelentett be. 2000 és 2002 között, de inkább 2001–2002-ben olyan egymásra licitálás zajlott, ami egészen elképesztő.

És ne kerülgessük tovább a forró kását, nevezzük végre néven a fő felelőst, a silányság és a gyávaság prófétáját! Na ki az? Vajon ki? Ki miatt fröccsent egy-két aprócska cseppnyi piszok arra a makulátlan fehér ruhára?

[A 2006-os választási ígérgetésbe] persze, nem kötelező beszállni. Hagyhatjuk, hogy Orbán Fideszének világértelmezése vágjon rendet a fiatal magyar demokráciában. Miért ne? Az elektromos áram a kisebb ellenállás irányába halad. Ez fizikai törvény. Orbán ha nem is ismeri a fizikát, de érti a fiatal demokrácia fáradtságát, vágyát a könnyű útra, és a hatalomra kacsingatva a legkisebb ellenállást igénylő utat ajánlja. Demokratáknak ez igazi csapda. Tisztességes liberális demokraták egy része el is bukott. Amit tenni kellene, az nem népszerű, ami népszerű, az tönkretehet téged és az országot egyaránt. Ha viszont tönkremész, elveszted az utolsó lehetőséget is, hogy alakítsd, formáld nemzeted.

Orbán a minőség versenye helyett a silányság és gyávaság kultúráját hozta. Kár. 89-ben mást ígért. Egyetlen igazi baj van vele. Fontosabbnak tartja önmagát, mint országát. Igazi veszély, ha a tehetség gátlástalansággal párosul. A kiválasztottság mítosza bármire önigazolást teremthet. Ezért gondolom azt, hogy demokrata nem hiheti, hogy kiválasztott. Elég, ha megválasztott. A baloldal legnagyobb gondja és az én legnehezebben megválaszolható személyes dilemmám is, hogy meddig mehetünk el ebben a versenyben anélkül, hogy magunk is bepiszkolódnánk. Ha tiszta maradok, elbukok – gondolják sokan. Ha nem kötök kompromisszumot, ha nem vagyok rugalmas, akkor végem van, akkor akár fel is adhatok mindent, amit hiszek. Sokat áldoztunk magunkból, hogy útját álljuk az orbáni populizmusnak, radikalizmusnak. Nincs kétségem, hogy sokaknak már túl nagy az ár, amit megfizettünk.

És az még hagyján, hogy a plebs meg a Fidesz gizdázik; itt van még a saját reformértelmiségünk is, amelyet hiába látunk el MEH-es megrendelésekkel, csak nem fér a bőrébe:

Három éve mást sem teszek, mint hol a reformokért küzdök, hol a kiigazításért küzdök, hol a populizmussal szemben küzdök. (...) A szocialista párt végigcsinálta az összes reformot, igaz, kompromisszumokkal. De a reformok kompromisszumok is. Ez a szocialista párt hajlandó egy nagyon világos, racionális, reformorientált modernizációs programot végigcsinálni. (...) Ránk nem lehet azt mondani 2006 óta, hogy az a mi bajunk, hogy gyávák vagyunk, és nem csináltunk meg kemény dolgokat. Ellenkezőleg, ahhoz képest, amit az ország elbírt, amit a politikai elit elbír, amit az igazgatás elbír, nagy tempót diktáltunk. (...) Én a Fidesszel szívesen megküzdök, de azt őszintén szólva nem tartom méltányosnak, hogy – a helyenként dühöngő populizmus és agyament radikalizmus közepette – a saját reformértelmiségünkkel még azt is meg kell értetnem, hogy nem csak szándék kérdése, hogy milyen tempót diktálunk. Ebben az országban egyedül a szocialista párt volt képes úgy megőrizni reformorientáltságát, hogy közben milliós nagyságú támogatója maradt, és nyilvánvalóan hosszú távon is az övé a baloldali váltópárt szerepe.

 Na de térjünk át a világgazdasági válságra, illetve annak magyarországi hatásaira! Nem halaszthatjuk tovább, hogy rámutassunk mindazokra a tényezőkre, amelyek a jelenlegi kellemetlen helyzethez vezettek:

[Annak, hogy Magyarországot olyan érzékenyen érintette a válság] több oka volt. Egy: Magyarország a régió legnyitottabb gazdasága. Ez a későbbiekre nézve lesz majd borzasztóan fontos. Kettő: Magyarország eközben nem az euróövezet tagja, és – bár van nála nem egy eladósodottabb ország az euróövezetben – ez egy kis ország kis valutával és 65–67 százalék körüli eladósodottsággal. Három: mivel sem a magyar bankszektor, sem a magyar lakosság, sem a magyar vállalatok nem alkalmazkodtak az utolsó évben a megváltozott hitelkínálathoz, ezért – szemben a jegybank mindössze 17 milliárdos valutatartalékával – Magyarország összes, jövőre lejáró kötelezettsége 30 milliárd euró körül volt, és ebből a szempontból közömbös, hogy ebből csak 3 milliárd a kormányé. Ez a valutatartalék egy ilyen helyzetben valószínűleg nem elegendő. Közben olyan kockázatos termékek jöttek be tömegesen a piacra, mint a jenhitelezés, közben a magyar bankok a hiteleiket csak részben tudták fedezni betétekkel. Aztán persze az okok közé tartozik az is, hogy a reformok egy ponton lelassultak, mások leálltak. Tehát a helyzet kialakulásában volt kormányzati felelősség, volt jegybanki felelősség, volt bankfelügyeleti felelősség – ma épp a bankfelügyeletről szóló törvényt módosítjuk –, volt ellenzéki felelősség, volt a bankoknak felelőssége, és szerepet játszott benne egyfajta bennünket, magyarokat jellemző fogyasztói magatartás, szóval nagyon sok minden együtt van ebben.

  Az mindenesetre biztos, hogy az ellenzék javaslata, az adócsökkentés, marhaság. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mindig ezt hajtogatják, ráadásul a forintárfolyammal is folyton bajuk van, ha az euró 200 forint, az a baj, ha meg 300, akkor az.

Ha ellenzékben lennék, tudja, mennyi ötletem lenne a válság kezelésére? Ezzel szemben a Fidesz egyetlen mondatot hajtogat imamalomszerűen, akár esik, akár fúj, akár jól megy a gazdaságnak, akár rosszul: hogy adót kell csökkenteni. Bocsánat, egy dologban jelentősen megváltoztatta az álláspontját: amikor kormányon volt, azt mondta, hogy „erős forint, erős Magyarország˝, most meg, úgy látom, az ellenkezőjét mondja: hogy gyenge forint kell a magyar gazdaságnak. Lássuk be, ennél bonyolultabb a világ.

 Még szerencse, hogy ellenzék ide, ellenzék oda, a dolgok alapvetően rendben mennek, még vidéken is. Persze mindenki rinyál, hogy nincs pénz, nincs munka, pedig csak egy kis találékonyság kell:

Azt hiszi, ha egy pedagógus egy kis faluban munkanélkülivé válik, akkor nem talál a képzettségének és a hajlamainak megfelelő munkát? Azt gondolja, hogy az, amit ajánlani tudnak neki, nem értékes munka? Én nagyon el tudom képzelni, hogy azt mondja neki a polgármester: Ide figyeljen, Marika, azt kérem magától, segítsen létrehozni egy klubot hétfőn délutánonként, négytől hétig idős asszonyoknak. Vagy: Van a faluban öt nehéz sorsú gyerekünk, aki sehogyan sem tud megbirkózni a tananyaggal, korrepetálja őket, legyen olyan kedves, mert a szülők későn érkeznek haza. De még akkor sem esik le a gyűrű az ujjáról szerintem a pedagógusnak, ha a falu játszóterén, amit a többi közmunkás rendbe tesz, délután négytől hétig felügyeli az ott játszó gyerekeket, „és ha kérdeznek valamit, akkor maga ott van, és nevelgeti, terelgeti őket”. 

 Egyedül a cigányok jelentenek némi gondot, de hát a kormány éppen azért hozta létre már hat éve a jelenlegi zseniális segélyezési rendszert, hogy a bérek és a segélyek összege között elég nagy legyen a különbség ahhoz, hogy az munkára ösztönözzön:

Nem igaz, hogy lehetetlen erőfeszítést tenni a közösségnek, hogy értelmet adjon az életnek, nem igaz. Persze, belátom, sokkal könnyebb kiutalni a pénzt... Csak utána azzal a konfliktussal kell szembenéznünk, hogy az egyik ember fölkel reggel öt órakor, és dolgozni megy, és kap hetvenezer forint fizetést, a szomszédja meg munka nélkül, bár tudna dolgozni, és lenne is mit elvégeznie, kap, mondjuk, ötvenezret. Érdemes neki azért a húszezer többletért dolgoznia? Ez nem legitim érvelés? Ezt el kell engedjük a fülünk mellett? (...) Én az ország bizonyos részein nagyon nagy számban találkoztam felkavart helyi közösségekkel, jóformán csak ilyenekkel találkoztam, ahol iszonyatosan rombolja a közösséget annak megélése, hogy egy alapvetően munkaközpontú kultúra mellett létezik egy olyan – hol gyengébb, hol meghatározó erővel jelenlévő – kultúra is, amely egyoldalú személyes előnyt akar kovácsolni a közösség állam által kikényszerített szolidaritásából, nem pedig a helyi közösség organikusan szervezett szolidaritásából.

 A gazdaság és a cigánykérdés kipipálva, már csak az emberi jogokról és Sólyom Lászlóról kell szólni néhány szót. Mind a kettővel az a baj, hogy idegesítőek, és nem lehet miattuk rendet csinálni.  Igazából be kéne tiltani őket.

Mert az alapító atyák, Kis Jánostól Sólyom Lászlóig úgy értelmezik az alapjogvédelmet – ha jól értem Sólyom László utolsó érvelését –, hogy ha valaki azt ordítja felém, hogy „rohadj meg, te büdös zsidó”, vagy „pusztulj el, te koszos cigány”, akkor én csak abban az esetben fordulhatok bírósághoz, ha bebizonyítom magamról, hogy zsidó vagyok és cigány vagyok. Már csak azt nem tudom, hogyan kéne ezt bebizonyítanom magamról, és mit gondol erről a köztársasági elnök úr. Sólyom véleménye a konzervatív oldalt befolyásolja, és ez összeér azzal a jobboldallal, amelynek nincs erről véleménye, de úgy gondolja, hogy politikailag hasznos számára, ha az ország dezintegrálódik és destabilizálódik. Ha az ellenkezőjét gondolná, akkor azt képviselné. Kis János véleménye pedig továbbra is tartósan befolyásolja az SZDSZ és a liberális értelmiség álláspontját. És így magára marad a szocialista párt, amelyet pedig azzal támadnak két éve, 2006 októbere óta rendületlenül, hogy a hatalmát törvényellenesen használja fel arra, hogy a radikálisokat féken tartsa, és amikor kell, az utcán rendet teremtsen. És ezek után még vannak, nem is kevesen, akik azt vetik a szemünkre, hogy „a kormány nem képes rendet tartani”. De micsoda farizeus magatartás ez?! Miért nem néz szembe az ország azzal a ténynyel, hogy a politikai elit jelentős része nem hajlandó felhatalmazást adni a hatékonyabb fellépésre, ki ilyen, ki meg olyan oknál fogva, ki elvi, alkotmányos megfontolásból, ki meg önző, politikai, hatalmi megfontolásból.

 És végül, íme a vízió, amelyben nincsenek korrupt politikusok, ingyenélők és Fidesz, van viszont demokrácia, polgárosodás, modernizáció és Magyar Szocialista Párt és Gyurcsány Ferenc:

Utálnám magam, ha koncként engednék dobni bárkit, aki gyenge, csak azért, hogy támogatást nyerhessek. Nem ilyen vagyok, nem ilyenek vagyunk. Felbomlott a szocializmus fülledt nyugalma. Szeretnénk rávenni Magyarországot, hogy nézzen szembe a lehetőségeivel. Nem őrizhetik meg kiváltságaikat, zavaros előnyeiket sem a politikusok – röstellem a költségtérítés iszonyatos hazugságát –, sem a megalázó hálapénzre rászoruló orvosok, sem a nyugdíjba menekülő, de nyugdíj mellett dolgozó közszolgák, sem a szociális járadékban menedéket kereső felelősséghárítók. Polgári Magyarországról álmodunk régóta, de az nem csak az alkotmányban lakozik. Az már rendben van. Alattvalók voltunk évszázadokig, most nehezen viseljük a szabadság terhét. De világos a választóvonal a magyar politikában. Mi a polgári szabadságra és felelősségre építünk, a jobboldal legnagyobb pártja, a Fidesz meg hazug állami gyámolításra, vagy ha úgy tetszik, az „aligpolgárok” szociális, egzisztenciális gyámoltalanságára. Minden ember lelkében, természetében ott van a bátorság és a félelem egyszerre. A magyar jobboldal a félelemre épít, azt mondja: ne változz. A politika formállogikai szabályai szerint ez a nyerő helyzet. Valóban, nagyobb az esélye annak, hogy a változatlanság politikája választási győzelmet arathat.

Én mást szeretnék. Ötödik évét töltő miniszterelnökként kevésbé érdekel, hogy ez mennyire népszerű, bár tudom, hogy megsemmisülni sem szabad ebben a küzdelemben, mert ez az egész balliberális oldalról, ha úgy tetszik, a demokratikus Magyarország jövőjéről is szól. Hiszen ma az MSZP-nek a legnagyobb az esélye arra, hogy sikerrel képviselje a rendszerváltozás eredeti, demokratikus, polgári, modernizációs programját.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr80918645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Werwolf 2009.02.03. 12:46:28

nehez szo...
antiszemitazas.

kafferbivalybalamber 2009.02.03. 12:47:59

@G.Szabolcs:
"De népszavazást kezdeményezett populista módon a reformok ellen
Mi ez ha nem a hazaárulás? "

Ez egyszerűen zseniális. Az agymosott kreténségnek ezt a fokát elérni, ez egy nagyszerű teljesítmény az elvtársak részéről.

Zine 2009.02.03. 12:47:59

Vicces az a hasonlat a kisebb elektromos ellenállással... :) Valami azt súgja, hogy Fletó sem konyíthat túl sokat a fizikához. Talán épp ez a baj: egzakt tudományok ismerete nélkül mit várunk pár demagóg szónoktól, bármi is legyen a pártjuk emblémája?

sorokinV 2009.02.03. 12:49:46

@Zine:

Technikatanár. Annyiból áll a tudása, hogy gumitalpú cipót vegyen fel, ha flexezik otthon :)

prometheus_X 2009.02.03. 12:49:51

Jó lenne szerintem, ha a Reakció lefáradna a Kuruc.info-hoz vezető útról, még most amíg lehet. Egyre nehezebb eldöntenem, hogy a politika vagy a Reakció irritálóbb-e, és hajlok arrafelé, hogy az utóbbi inkább. Pedig a politika se piskóta.

Kérlek Reakció, unjátok meg a szardobálást, abból jó még sosem sült ki. Mert a szar büdös, és ha dobálod, fröcsköl, és a szar, az sütve is szar marad.

Köszi.

Werwolf 2009.02.03. 12:49:51

most olvasom csak, hogy az okos mszmp-sek hiaba magyaraznak a sok "ostoba orbanistanak".
Hat igen elvtarsak, az eredmenyeitek magukert beszelnek...:)) Ti megis, meg mindig mindent jobban tudtok, igaz? Remelem, hogy a tevekenyek majd a birosag elott is ilyen okosak lesznek, mikor ki kell bogozni majd, hogy ki uljon 25 evet es ki csak tizet.
Erdekes kiserlet volt, de akar el is takarodhatnatok vegre, mielott mindenki mas elmenekul kinjaban.
Jon meg kutyara der.

G.Szabolcs 2009.02.03. 12:52:28

Na en is léptem mert más dolgom is van...
Meggyözödésem, hogy Orbán Viktor nem lesz mégegyszer miniszterelnök...
A magyar ember nem hülye, még ha sokan szeretnék is azt
Viszlát

Rwindx 2009.02.03. 12:55:19

@G.Szabolcs:
Nos ez ugyanaz a szöveg amit az mszp nyomott akkoriban. Nem többre, mint szűk látókörűségre vall.

Nézzük, mit is jelent mindez.
Egyrészt én seholsem állítottam hogy az oktatás nem kerül pénzbe. Természetesen pénzbe kerül. Viszont én úgy gondolom hogy a "kiművelt emberfő" az ország hosszútávú befektetése. A szellemi tőkének megvan a maga GDP növelő hatása, az innovációk és a vállalkozások által. Ha már ennyire kapitalista vagy ezt tudhatnád. De mondok egy nagyon egyszerű példát is. Ha én anno nem megyek a felsőoktatás közelébe, akkor megspórol az állam rajtam kb 6 millát, mint oktatási költséget, viszont az adóm és járulékaim kb évi 600.000Ft körül lenne kb havi 80khuf-os fizetéssel. Viszont most mérnök vagyok a saját vállalkozásomban. Évente kb 4mhuf adót fizetek. Ha vesszük a 2 különbözetét, ami 3.4mhuf akkor a 6 milliós oktatási költség mennyi idő alatt jött vissza? durván két év. Az elmúlt 10 évben vélhetőleg már sokszorosan visszafizettem az oktatásom árát. A következő 30-35 évben mire nyugdíjba megyek hányszorosan fogom visszafizetni az árát?
Számolni tudni kellene, de ez a "megrögzött kapitalistáknak" gyakran nehezen megy...
Mi lett volna a valódi reform a felsőoktatásban? Jelenleg sok főt képeznek a felsőoktatásban, de ami órási probléma hogy nagyon rossz eloszlásban, azaz a természettudományos, műszaki képzésben túl kevesen vesznek részt holott pl mérnökhiány van Magyarországon. Viszont vannak slágerszakmák, amelyekből Dunát lehetne rekeszteni, és rosszak az elhelyezkedési lehetőségei a végzetteknek, egyszerűen azokból hogy a piacnak nincs szüksége annyi adott végzettségű emberre. A változtatásnak ott lehettt volna értelme, hogy a képzésekre limiteket állítanak fel, annak a függvényében hogy mire is van szüksége a gazdaságnak (rövid és hosszútávon).

Vizitdíj:
"rendelő öregek othona". Igen valóban. De ez amit csináltak nem több mint pénzbeszedés. Hivatkoztok gyakran "kapitalisták" hogy nincs ingyenebéd. És az egészségügy nem lehet ingyenes. Valóban. Csak éppen nem is ingyenes, nem kevés TB-t, EHO-t, stb-t fizetünk. Na erre az amúgy sem kicsi terhelésre fizettettek volna még többet, mert blabla. Hülyeség. Ha így és emiatt akartak volna változtatni akkor párhuzamosan pár %-al azonnal csökkenteni kellett volna TB-t (és esetleg bevezetni hogy a nyugdíjasok is fizessenek egészségügyi biztosítást)
Senkinek egy szava nem lett volna, mert akkor valóban egyfajta reform lett volna, de ez nem volt több pénzbehajtásnál, hogy a államháztartás lyukait foltozgassák.

osborne 2009.02.03. 12:59:30

Így nem fog menni, se Gyurcsánynak, se másnak. De hogy neki már semmiképp sem sikerüljön semmi, a politikai logika azt diktálja, most már maradjon minden így 2010-ig. Maradjon a korrupciómeghajtású demokrácia. Hátha még egy választásra elég lesz annyi presztízs, amennyit egy tolvaj elvárhat.

w.blog.hu/2009/02/03/lopott_lop_lopni_fog

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2009.02.03. 13:00:46

@Doomhammer: Azaz érdekes, hogy 1998-tól 2002-ig orbán leszarta az alul "lévöök problémáit". Orbánt legfeljebb a "polgárság" érdekelte, ami az öö olvasatában annyit jelentett, hogy közép-, és e-feletti réteg. Lásd barátom, a mindenkori támogatottsága Vas-, Zala-, Gyöör-megye. Esetleg Buda.

Tehát barátom ne papolj a az "alul lévöök" problémáiról, mert ez csak egy újabb szemfényvesztöö trükk, mint a Csurkákkal, Pozsgaikkal, Torgyánokkal, Dávid ibolykákkal, Keresztény-csuhásokkal, Szélsööjobboldaliakkal, Széles Gáborokkal ápolt kapcsolatai. Ès ha nem tudnak többet orbánnak adni, a süllyesztööbe dobja ööket. Kivéve Szélest, mert öö mindíg pénzelni fogja. Mindenkit nagyívben leszar orbán. Még az "alul lévööket is". Fööleg csak ööket, mert hiszen öök csak prolik.

Rwindx 2009.02.03. 13:02:09

@G.Szabolcs: Ja és akkor még kifelejtettem a munkaadó által befizetett a bruttó bér utáni 1.5%-os szakképzési hozzájárulást, amit kb 40 évig fizetnek egy ember után. Ami már az átlagbér után is millió felett van élete végéig mai értéken.

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:06:31

Orbánista nem vagyok.
Ti viszont nagyon gázos politikai zárvány vagytok.
Egy kellemetlen aranyér az ország seggén.
Egy irritáló afta a szájon... de najd elmúllik.
Biztos ilyen lelkesen verték a nyilasok is az embereket mielött ávósok lettek. A Ti fajtátokból mindig lesz... sajnos.
Csak legalább kérdeznétek meg otthon a családot aki ilyen félresikerülten nevelt titket, hogy hogy is volt ez fater?
Meddig kell majd sunnyognotok míg elfelejtik ki melyik oldalon ált mostanság?

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:08:52

Ez az a tota aki kilora megvett a MTV valami gázos propaganda szrhoz?

egyatlagosfelhasznalo 2009.02.03. 13:09:23

Rwindx annyira okos, hogy talán nem is élő ember, hanem valami csodalény. :-))
Persze valószínűleg ő is a többszörösét dugdossa az orvosok zsebébe, mint a többi idióta, aki leszavazta azt, hogy inkább az egészségügybe kerüljün némi pénz, ne ezeknek nagyobb villára, karibi nyaralásra, ilyesmi.
Annyira jó, hogy ilyen sok bölcs ember van ebben az országban. :-))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.03. 13:10:38

@tróger.gyerek:
"Tehát barátom ne papolj a az "alul lévöök" problémáiról,"

Tudom, zavar ez a tema teged. Az, hogy vannak alul levok es oket meg kell segiteni, az neked kinos. Ulsz a nagy autodban, draga nyaralasokra jarsz, az alul levok pedig csak szivjanak.

Hat nem, kis baratom. Nem fogod tudni a szonyeg ala soporni a melyszegenyseg problemajat.

Itt, ezen a blogon is szembe fognak a halado ertelmisegiek szegulni az altalad kepviselt szelsojobbos nezetekkel. Ez nem szemelyes ugy, ezt koveteli az orszag erdeke, a reformok!

Elore, halado ertelmisegiek! Sepruzzuk ki a blogrol a G. Szabolcs es troger.gyerek szelsojobboldali, reakcios nezeteit!

osborne 2009.02.03. 13:11:01

@OmegA404: ő az aki most kompenzálni szeretne

akakukk 2009.02.03. 13:13:04

felsőoktatás
Általában három társadalmi csoportnak van haszna egz diplomás fő kineveléséből: az egész társadalomnak (több adó, műveltebb, innovatívabb emberek), az üzleti életnek (képzett munkaerő) és magának a munkavállalónak (magasabb kereset). Ezért elképzelhető hogz az oktatás költségeit a három csoport fizesse. A probléma ott van hogy az utolsó pont nagyon billeg. Egy tanár nem keres jól, egy mérnök, vagy bróker (általában) igen. Ezért nem állja meg a helyét az általános tandíj. Utólagos tandíjnak pedig nincs értelme,

Vizitdíj

G.Szabolcs kommentje nagyon ül szvsz!

sorokinV 2009.02.03. 13:13:36

Nothingspecial!

Vegyél vissza a primitív osztályharcos szövegből, kérlek! Azért, mert valakinek több észt ész szorgalmat adott az Úristen (behelyettesíthető bármivel - ateistáknak nyugi van), azt inkább becsüld meg! Legalább valaki értelmes munkát is végez ebben az országban és fizeti a sok ostoba, léhűtő takony szociális plazmatévéjét!

Rwindx 2009.02.03. 13:14:56

@Nothingspecial: És ezt miből vetted le észlény? Abból hogy egy kritizálok egy ostoba rendszert, aminek te tapsikolnál?
Attól hogy neked és az "elv" barátaidnak a korrupció természetes, attól még nembiztos hogy másnak is az.

sorokinV 2009.02.03. 13:15:16

akakukk!

És pontosan mely csoportok azok, mely az általad említetteken túl adót és járulékot fizetnek???????????
Ja, hogy inkább adjuk a pínzt a nyuggernek, hogy ránk szavazzon? Ez is egy lehetőség!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2009.02.03. 13:17:02

@Doomhammer: Ugye nem gondolod, hogy valamilyen szélsööjobbikos géza vagyok

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.03. 13:18:28

@tróger.gyerek:
"Ugye nem gondolod, hogy valamilyen szélsööjobbikos géza vagyok"

De, azt gondolom.
A megnyilvanulasaid alapjan ez egyertelmu.
Remelem, gardazni nem szoktal? Vagy igen?

egyatlagosfelhasznalo 2009.02.03. 13:19:28

Jelenleg a társadalomnak semmi haszna nincs a sok diplomásból, mert az aránytalanul sok felsőoktatási intézményben ezrével képzik a leendő munkanélkülieket, miközben lassan senki nem dolgozik, mivelhogy a szakemberek, szakmunkások jószerivel kihalóban lévő állatfajnak tekinthetők. Ez aztán az átgondolt oktatáspolitika, grat!
Mellesleg kérdezd meg Mari nénit, akarja-e finanszírozni bárkinek az egyetemi tanulmányait. A plusz oktatás plusz lehetőség magasabb beosztásra, jobb fizetésre, ergo befektetés, tehát fizessen érte. Ez ilyen egyszerű.

HgGina 2009.02.03. 13:20:18

Mivel magamtól ilyet nem tudok kitalálni, hadd idézzek egy klasszikust:

"Akasszuk fel! Könyörgök, akasszuk fel!"

Némi kiegészítéssel:
"Ide akasszuk!... Vagy bárhova."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 13:25:46

@Nothingspecial: Ha a "társadalomnak" nincs haszna a diplomásokból, akkor miért "jutalmazza" őket a nemdiplomásokénál 2,5-szer nagyobb fizetéssel?

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:26:06

Igazából a 40évnyi selejt újratermelte a selejtet, mindegy hány diplomát seggelnek ki, a tartás, a tetrekészség, a jövőbe vetett bízalmat emlegetve Ti is csak mosolyogtok.
Egy rendes kőművest meg max a szabadkőműveseknél lehet találni, de azok meg nem malteroznak.

sorokinV 2009.02.03. 13:26:23

@Nothingspecial:

1, Hülye általánosítás! Amiből nincs haszna a társadalomnak, az elsősorban a szart sem érő felnőttképzés, amit 100%-ban az eftársak felügyelnek és lófaszt sem érő papírokat adogatnak mindenkinek. Másodsorban valóban elhibázott a felsőoktatás szerkezet, de ezt egyrészt senki nem tagadja, másrészt akár miniszteri rendeletben is lehetne szabályozni. Csak akkor a sok MunkVeronikának nem lenne katedrája!

2, A szakmunkásképzés leépítése szintén az elftársaknak köszönhető.

3, Mari néni kurvára nem fizet adót, neki csak minden JÁR.

4, Ha képes lennél felfogni, amit Rwindx írt, akkor láthatod, hogy már többszörösen visszafizette az ő oktatásának a költségeit!

HgGina 2009.02.03. 13:27:07

@Nothingspecial:
de bizony van haszna a sok diplomásból a társadalomnak. Csak nem mindegyikből: Filozófus minek? Szociológus minek? Statisztikus minek? Közgazdász minek? Jogász minek? Politológus minek?
Na ezeknek a túlmnyomó részét el lehetne zavarni dolgozni.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 13:28:02

@Doomhammer: Ezek a szociálisan érzéketlen alakok azok, akik összetévesztik a szegénység elleni küzdelmet a szegények ellenivel.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 13:30:04

@HgGina: A sok "minek?" kérdést az illetők munkáltatójának tegye fel, ő ugyanis fizet ezeknek valamilyen okból.

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:30:35

Radikális lenne, ha megkérnénk a nyuggereket romákat közalakalmazottakat, politikusokat, hogy ne szavazzanak? Mert aki nem rak be szotyit a szatyorba az ne is akaja elosztani?

sorokinV 2009.02.03. 13:30:40

@HgGina:

Túlzásba sem kell esni. Szükség van a felsoroltak mindegyikére. Bár némely szakma esettében nem ártana megreformálni a tananyagot!
(Most roppant tréfásan az összevissza jogtárunk rendezésére gondoltam, ami egyúttal tananyag a jogászoknál)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.02.03. 13:31:09

@dzsucseharcos:
Kibujik a szog a zsakbol. :-( Akarhogy probaljak felvenni a baloldali kontost, alola kivillan az orbanista lolab! Mikozben szegenyek fagynak halalra a sajat lakasukban, Orban az ilyen berkommentelokre kolti a sibolt adoforintokat!

egyatlagosfelhasznalo 2009.02.03. 13:31:12

Rwindx
Nekem nincsenek elvbarátaim, megjegyzem, azon kevesek közé tartozom, aki életében egy vasat se adott orvosnak. Viszont számlára igenis befizetnék nem 300, de akár ezer forintot is alkalmanként, ha ezzel hozzájárulhatok egy esetleges magasabb szinvonalú egészségügyhoz, mert az a pénz úgymond felkerül az asztalra. Persze te valószínűleg a remélt előnyökért lelkesen dugdosod a drága jó dokik zsebébe az ötezreseket, 300 forintot bezzeg sajnálnál az egészségügytől. Pont az ilyen antiszociális, egoista alakok miatt tart ott ez az ország, ahol. "Nekem jó legyen, a többit majd Állam Bácsi megoldja, hajrá ingyenes oktatás, ingyenes orvosi ellátás, ingyenes minden." Tipikus Fideszes propagandaduma. Nem fizetek adót, mert nem szeretem Gyurcsányt. Nem veszek BKV bérletet, mert vesszen Gyurcsány. Ezeknek semmit!!! Akkor meg miből bammeg?

akakukk 2009.02.03. 13:32:26

@HgGina:

Igazad van, csak szerintem mahogy, mint ahogy gondolod. Miert ne lehetne valaki filozofusi diplomaval vizvezetekszerelo? Ja mert mindenki ugy gondolja, karbaveszett az oktatasa? Tudod nyugaton is eleg alacsony a korrelacio a diploma targya es a munkavegzes kozott. De ha tudnad hogy egy nemet vizvezetekszerelo milyen EU-s palyazatot ir!

sorokinV 2009.02.03. 13:33:15

@OmegA404:

Ez elméletben úgy működik, hogy azért szavaz mindenki (egyúttal minden társadalmi réteg), hogy az ő érdekeik is képviselve legyenek. Csak két dolog hibádzik:
1, Nem képviselik az érdekeiket
2, Az alsó kvintilisek nem kikeveredni akarnak a szegénységből, hanem hogy eltartsák őket

egyatlagosfelhasznalo 2009.02.03. 13:34:30

HgGina
Elnézést az általánosító és pontatlan fogalmazásért, maximálisan egyetértek. Megjegyzem, szerintem nevezett intézmények 2/3-át be lehetne csukni. Kevesebb lenne a munkanélküli diplomás, és a respektje is nagyobb lenne a diplomának. Különösen az ilyen léhűtő-képző szakokat zárnám be statáriális jelleggel. :-))

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:35:27

Még fiatal vagy... kerülsz Te is műtőasztalra. Bár a párt biztos intéz neked érdemeid elismeréséül....

Ez ésszerűség és nem propagada, a propagandát Te tolod.
Ha ellopják a maciból a tollat akkor nem tömjük meg macit tollal.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 13:36:25

@Doomhammer: Miközben régi kérdésekre nem kapunk választ. Talán 3500 napja is megvan már, hogy nem tudjuk, kicsoda "Josip Tot".

egyatlagosfelhasznalo 2009.02.03. 13:38:01

akakukk
Te kis csacsi. Csak nem képzeled, hogy egy diplomás dolgozik? :-))
Sajnos nálunk az a baj, hogy nagyon sokan azért tanulnak tovább, hogy ne kelljen dolgozniuk.

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:39:05

Meg azt se tudjuk hogy lehet egy elévülés miatt nem leülttet csávó miniszterelnök.

akakukk 2009.02.03. 13:39:13

@OmegA404:

Miért gondolod hogy a közalkalmazott nem rak be semmit a szatyorba? Tanár, rendőr tűzoltó, mind zavarjuk el?

És ezt az orszagot a háború után a szüleim korosztálya építette újá, Talán ez is ér valamit, nem gondolod?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 13:40:31

@Nothingspecial: Azért tanulnak tovább, hogy kevesebb munkaidő-ráfordítással többet keressenek. Hogyan? Úgy, hogy a diplomások valamiért átlagosan sokkal több pénzt kapnak a munkáltatójuktól. Akkor mi az értelme társadalmi hasznosságról beszélni?

sorokinV 2009.02.03. 13:41:22

akakukk

Akkor te minimum 50 éves vagy. De lehet csak ostoba. Habár metszheti egymást a két halmaz :)

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:41:59

A diplomások többségének azt mondták otthon tanulj és lesz jó életed... hát ha volt is valamikorilyen ma nincs.
Persze, hogy csalodottak... főleg, hogy egy rakásértelmetlen használhatatlan szarral mosták fel velük a padlót....
Majd elmúllik, ha túl éhesek lesznek.

sorokinV 2009.02.03. 13:43:36

@dzsucseharcos:

Nyilván, mint 10 millió kukásember országa roppant versenyképesek lennénk. Csak a sok vérszívó diplomás pénzt kap azért, mert az eszét is használja. Felháborító. Le az értelmiséggel, meg a szemüvegesekkel, meg azokkal, akiknek nem kérges a tenyere és nem melósruhában issza a kőbányait!

egyatlagosfelhasznalo 2009.02.03. 13:43:46

OmegA404
Amennyiben rám céloztál, 43 vagyok, és voltam már műtőasztalon. Az a baj a hozzád hasonlókkal, hogy még ideológiát is gyártanak a korrupcióhoz, és a tetejébe őszintén el is hiszik, hogy igazuk van. Gondolom, nemcsak orvosnak dugdosol a zsebébe, hanem mindenhol, ahol előnyöket remélsz. Ezt - a gyengébb felfogásúak kedvéért - korrupciónak hívják. :-))

akakukk 2009.02.03. 13:45:20

@sorokinV:

Te pedig udvarias, világot nem látott, véleményében nem megfontolt.

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:45:54

Tisztázzunk valamit, akit a köz alkalmaz az nem fizet adót, mert a közösség fizet mindent. Ezt a kifizettem befizettem dologot meg érted nem?
Szóval aki termel és értéket teremt azt lehet megadóztatni és megkérdezni, hogy mit szeretne belőle. szerintem.

A háború utáni korosztály meg úgy emlékszem felépítette, de kurvára el is adósította az országot szóval, ha építesz egy házat bankölcsölcsönből... megdicsérnek, de a ház attól még a banké lesz.

molaris 2009.02.03. 13:47:44

Nézzük reálisan és teljesen kivülállóként a dolgokat-, ha tudjuk.

1,- az ország xrban van, amióta az eszünk tudjuk. Az idősebbek sem enlékeznek "jólétre". Ezek a "jók" kívül esnek a közös emlékezeten. Igaz- e?

2,- a közös emlékezeten belül, volt e olyan paradigma váltás, amikor egyesek, nem kaptak felmentést, a nyilvánvaló bűneik alól? Igaz- e?

A válasz mind a két estben igaz. Akkor meg mit csodálkozunk?

Történelmünk ténye, hogy bárki, bármikor, bármilyen ármánnyal is nyert hatalmat, azt később, a történelmünk kodifikálta. Ennek eredete I. Istvánnal indul. Mert az ősiség jogán bizony Koppány volt az örökös. Mi meg? Mert ez európai!- a fenét, pillanatnyi érdek. Sarolt érdeke.

Azóta valamennyi "Sarolt érgeket" megmagyaráztuk. A következőket is meg fogjuk. Ki így, ki úgy. Nálunk ez rutinból megy. Ha nem lenne igazam, akkor bizony nem került volna trónra Orseolo , és nem lenne az összes királyunk idegen Géza ágyékának.

Semmit sem változtunk, csak a módszerek és az ideológiák. Mindig volt valami, ami elválasztott minket az igazság kimondásától. Le kellene húzni a redőnyt. Kint a fény, benn a sötétség. Amíg ezt nem tesszük, maradunk ebben a nagy semmiben, amit ma Magyarországnak nevezünk.

Ne higgyétek, hogy csak itt fogalmazok sarkosan. Ismerhettek, mindig. Most azért ennyire kisarkítva, mert Muhi és Mohács , Trianon és Jalta nem rombolt annyit, mint amit mi, magunknak. Mikor értjük meg végre, hogy a szemetet ki kell vetni, mert a nélkül nem lesz tiszta az ország.

Tudom, hogy ez fájdalmas, de egyszer már végre rendbe kéne tenni a dolgainkat. Csak annyi a kérdésem, ki lát itt olyan HITELES erőt, aki képes erre?

Addig, addig meg marad, a kics-i és nagymocsok politizálás.
Vegyétek, egyétek.

elfelejtette 2009.02.03. 13:48:30

Haha, Ferenc testvér, ez már a "Der Untergang".

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 13:49:10

@OmegA404: A közalkalmazottak is fizetnek adót: jövedelemadót is, áfát is. Maga még nem találkozott közalkalmazottal? Javaslom, keressen egyet és beszélgessen vele, rendkívüli dolgokra fog rájönni.

Rwindx 2009.02.03. 13:49:41

@Nothingspecial: Azt hiszem a te oktatási, elsősorban olvasás tanítására fordított pénz tényleg pénzkidobás volt.

"Persze te valószínűleg a remélt előnyökért lelkesen dugdosod a drága jó dokik zsebébe az ötezreseket, 300 forintot bezzeg sajnálnál az egészségügytől."

Mióta dolgozok (kb 10 éve), egyszer voltam orvosnál, meghosszabítani a jogosítványomat. Akkor kemény 5000Ft-t fizettem. Igaz számlát is kaptam. Azóta a háziorvosom sajnos nyugdíjba ment, így aki átvette a praxisát annak még a nevét sem tudom. :) A lényeg hogy az én 300 forintjaimból biztosan nem lett volna több az egészségügy bevétele :)

"Nekem jó legyen, a többit majd Állam Bácsi megoldja," - kész vagy. Már antiszociális is lettem. Lehet hogy antiszocialistát akartál mondani?
"hajrá ingyenes oktatás" - kifizettem az enyémet, a gyermekemét, és az unokáimét is. Egyéb kérdés?
"ingyenes orvosi ellátás" - Ha a tied ingyenes, akkor tuti valami főmufti idétlen gyereke vagy. Az én "orvosi ellátásom" rohadt sokba kerül. Tudom, mivel én utalom az államkincstárnak minden hónap elején. Azt már írtam mennyit használok belőle.
"ingyenes minden" - Pl? Remélem kitalálod hogy gázártámogatást veszek igénybe, vagy államilag támogatott lakáshitelem van, vagy szocpol vagy akármi, vagy államilag dotált sörcsap van bevezetve hozzám :) Előre szólok hogy nem.
Ja és bliccelni sem szoktam, ha BKV-t kell használnom. Van még valami amivel esetleg meg tudnál gyanúsítani? Azért te még nem vagy Gyurcsók doktor...

tevevanegypupu 2009.02.03. 13:49:48

Ez a "Mari neni kurvara nem fizet adot neki csak minden jar.." ez egy kicsit ellensegesnek tunik. Tokmindegy kire szavaznak, de a nyugijasok idosebbjei rettentoen elhasznalodtak, betegek, faradtak es nagyon nehezen elnek. Az ertelmiseg is, csak maskepp mint a fizikai vagy mezogazdasi munkasok. Nagyon-nagyon lehangolo latvany egy orvosi rendelo azzal egyutt is, hogy talan a negyede az oregeknek csak beszelgetni jar oda.

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:49:53

Jártál Te mostanság kórházban? Aki bekerül meghal.
Az életemért csak fizetek, igen korrupció. Nem én találtam ki, nem én fogom megszüntetni.

Nem tetszik, de ez van... kár lenne álmodozni.

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 13:50:59

Nem vitatkozom ezen. Fizet adót, de miből bazmeg?
Az én adómból.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 13:54:26

@OmegA404: Érdekes, az előbb még nem fizetett. Most meg már fizet. Na de mi is a baj a közalkalmazottakkal?

tevevanegypupu 2009.02.03. 13:54:55

Ez az" ingyen ebed" es "ingyenes ellatas" vadaskodas nagyon duhito. Nem tudom ki talalta ki, de annak valoszinuleg tenyleg ingyen jar minden. A multkoriban Laszlo Csaba mondta eppen..ezt egy volt penzugyminisztertol hallani erdekes.

sorokinV 2009.02.03. 13:55:19

@tevevanegypupu:

Marhára nem mindegy, hogy kire szavaznak, mert annyian vannak, mint a rosseb. Francért nem lehet felemelni a nyuggerkorhatárt és akkor talán nem csak a "postáshozzaacsekkethaferireszavazok" kérdés írna felül minden józan megfontolást!

Paranoid Android2 2009.02.03. 13:59:13

Na a fletó szövegétől, mintha betéptetek volna, ennyi baromságot.
Szimplán mérgező.

sorokinV 2009.02.03. 14:00:38

@tevevanegypupu:

Az ingyen ebed" es "ingyenes ellatas" szövegtől én is a falra mászom, de nem az a megoldás, hogy még egyszer kivetjük ugyanarra a szolgáltatásra az adót. Mert az kábé olyan, mintha a Tescoban a parkolóban mégeccer' ki kellene csengetnek a kifli árát. És mindezt azért, mert nem busszal jöttél, hanem kocsival, tehát fizess köcsög burzsoá!
Szal' családi számlára minden ellátást és akkor legalább egy embernek dolgoznia kellene családonként a megélhetésért.

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 14:02:26

Az, hogy kurva sokan vannak és többnyire csak vegzálják a verseny szektort.

Soroljam?
A rendőr elver az utcán, faszom gyorshajtással baszogat.Ha eltünik valamit lebeszél a feljeletésről...
A orvos hoz munkaidőn kivül eljutni.... cashelni kell.
A tanár kioktat megszopat az iskolában.
A szemetesnek jattolni kell.
A postas soha nem talál otthon...pedig.
A polituksokról most ne is....
A bírokról....ügyészeről... (princz gabimi?)
Apeh TB más herékről...

Faszomért vannak ennyien, ha semmiben nem segítik az életed?
Még egyszer elmondom, ha mi nem fizetünk adót a közalkalmazottak nem kapnak bért és akkor ők nem fizetnek semmit.
Még egyszerűbben, ha adsz egy málnát és visszaadok 6kilot, akkor Te nem 6 kilot fizetsz nekem, hanem logsz 4kiloval.

Paranoid Android2 2009.02.03. 14:03:59

Na a fletó szövegétől, mintha betéptetek volna, ennyi baromságot.
Szimplán mérgező.

akakukk 2009.02.03. 14:04:24

@OmegA404:

Igazad is van meg nem is. Lehetne úgy is, hogy az iskola magán, és a tanár (iskola) vállalkozó. Aki odaviszi a gyermekét, az fizet. Akkor a tanár nem lenne közalkalmazott és nem az adódból fizetnék. De ezt a világ nem találta jó megoldásnak, mert elmélyíti a különbségeket, és nem enged utat a tehetségnek, és ez hosszú távon káros a társadalomnak. Ezért egységesítették az iskolát, és adót szednek tandíj helyett. Innentől a te véleményed szerint a tanár élősködő ingyenélő, aki ne szóljon bele mi lesz az országgal. Nem lennék tanár, semmi pénzér.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.02.03. 14:07:37

@OmegA404:

>Faszomért vannak ennyien, ha semmiben nem segítik az életed?

Ön szerint mennyivel vannak többen, mint amennyien lenniük kellene?

tevevanegypupu 2009.02.03. 14:11:58

sorokinV
azert remes nem, hogy az embereket mar csak ugy nezzuk, hogy kire szavaznak? A nyugdijkorhatart kulonben tenyleg fel lehetne emelni - bar itt is esete is valogatja - de azt hiszem, hogy a hatvanasok tapasztalatai, rutinjuk, ismeretsegeik hasznara valnak minden vallalatnak, es ugy altalaban mindenhol. Es azt hiszem sokan vannak akik szivesebben dolgoznanak tovabb a munkahelyukon, mint hogy nyugdijkiegeszito allasok utan rohangaljanak.

X Y kronosz óra 2009.02.03. 14:13:51

@OmegA404:

egy málnát és visszaadok 6kilot, akkor Te nem 6 kilot fizetsz nekem, hanem logsz 4kiloval.

Kérdés: hány kilós egy málna?

akakukk 2009.02.03. 14:14:05

@OmegA404:
Vicces vagy de igaz amit mondasz. Létük célja, hogy életed nehezebbé tegyék:

Ne lépd túl a sebességet, és ne érj oda ahová sietsz
Ne tudj szart eladni a boltban, pedig mekkora haszon lenne!
Ne tudj csalni az ingatlannal
Megvágnak ha adót csalsz
Kioktassank, megtanitsanak, megneveljenek
stb Te is tudsz biztos hozzáadni!

Naumov 2009.02.03. 14:15:27

Doom: ezek a köcsög orbánista bérkommentelők mindenhol. Borzasztó még nézni is.

Paranoid Android2 2009.02.03. 14:17:33

Na a fletó szövegétől, mintha betéptetek volna, ennyi baromságot.
Szimplán mérgező.

osborne 2009.02.03. 14:19:17

mondjuk a közszolgák adózása tényleg nem sokat ér, inkább adómozgatás: visszafizetik azt amit mások befizettek nekik. bár lehet tévedek.

sorokinV 2009.02.03. 14:19:31

@tevevanegypupu:

Félreértettél, bár igaz, kicsit leegyszerűsítettem, dühből írtam...
Szal' az a baj, hogy az inaktívak és az aktívak aránya annyira torz és egészségtelen, hogy a pártok szavazókért való versengése miatt lehetetlen hosszabb távon is működő, hasznos döntéseket hozni. Illetve nem lehetetlen, de a politikus oldaltól függetlenül úgy gondolja, hogy az újraválasztása a legfontosabb dolog (mer az ellenfél sokkal rosszabb) és ezért megéri neki is, leszarva a komparatív hátrányokat, kiegyezni az inaktívakkal, sőt folyton bővíteni az inaktívak komfortérzetét növelő szolgáltatásokat.

Szal' ez volt a bajom, csak előbb nem tettem bele ennyi értelmet :)

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 14:20:38

Én úgy gondolom, hogy 10m emberből legalább 4-5m dolgoznia kéne. Ebből max 15-20% lehetne közalakalmazott.
Jelen álapotban pedig a parlamentet is felezik.
Önkorira sincs ennyire szükség. Minek 10m emberre 7000 önkori?
Valjon NYC hány van? Pestre se kéne ennyi kerület.


Nehéz megondani. Ennyi tényleg minek?
Jó én megértem világagazdasági válság van, ezért az állam foglakoztat mindenkit.

Okmányírodák minden kerületben.

Vannak olyan cégek a világon aminek több dolgozója van mint Mo.nak aktív lakossága, nehogy az gondoljuk olyan nagy dolgo megszervezni 10m embert.

Mondjuk, ha van benne 1m roma is,meg 3m posztkom nyugger, meg 1,5 ingeynélő segdugasz és 2millió köz csecsszopó... akkor bonyorultabb a matek. De mivel magyarok vagyunk megoldjuk ezt is.

states 2009.02.03. 14:21:22

Jó hagyjuk már Gyurcsányt, úgyse tudunk róla újat mondani, bár kétségtelen, mióta válságot kezel, kénytelen vagyok minden híradó elejét kihagyni, mert az még a legedzettebb hírfogyasztók idegeinek sem való. Viszont Orbán már megint kétpárti parlamentet jósol, ez megnyugtató lehet a két kispártnak, és Gyurcsány eltávolításában is biztos, ami nagyon jó Gyurcsánynak. Orbán jóslatai megbízhatóak, az ellenkezőjére ugyanis mérget lehet venni. Különösen, ami Gyurcsány eltávolítását illeti...

OmegA404 (törölt) 2009.02.03. 14:22:59

Na figyeljé. A lét önmagában is nehéz, minek fizessek egy rakás lovét ingyenélőknek, hogy tovább nehezítsék?
Érdekes Luxemburgban nem útálják az adófizetőt a közalkalmazottak.

akakukk 2009.02.03. 14:37:35

@OmegA404:

Én úgy gondolom, hogy 10m emberből legalább 4-5m dolgoznia kéne. Ebből max 15-20% lehetne közalakalmazott.

Szerintem kb annyi is számszerűleg. A probléma hogy van egy csomó ember aki így vagy úgy papíron nem dolgozik. Aki dolgozik, az nem vall be, és céges autón furikázza a családot nyaralni, céges benzinből. Ezzel csak a nem adózott jövedelemre mondok példát. Így aztán az állam növeli az adót, mert ez a legegyszerúbb megoldás, és azok akik legalább félig becsületesek szentségelnek. Találj nekik egy ellenséget, pl. a Zorbán, a nyugger, a közalkalmazott, aztán már meg is vannak osztva, lehet tovább lopni. Moszkvai recept SZVSZ.

tevevanegypupu 2009.02.03. 14:49:50

@sorokinV:

na latod igy mar en is felfogtam.(:

molaris 2009.02.03. 14:58:42

Tiiíí!! Jisszerű kesergők!!
13:47:44.- nél van egy hsz.- em. Majd, azután, ha felmértétek, no akkor lehet verni a habot. Mert addig, amíg az én "zsidóm" nem is az, míg az én niggerem "fehír", míg az én cigóm "ejrópéer"; az én komcsim "jófejbeépített", addig nem megyünk semmire.

"Hiába minden, önkínzás, ének, szeretném, ha szeretnének"- jaaa, majd ha tudom ki vagy.

"S lennék valakié, lennék valakié, lennék valakié."
Persze, leszel az enyén (is), ha tudom ki voltál, honnan jössz és mit akarsz.

Addig? Simogassátok egymás nedvedző sebeit, de míg ki nem vágjátok, jön a genny. Ha tetszik, ha nem.

molaris 2009.02.03. 15:00:11

Bocs!- van egy plusz "lennék valakié".

norblog (törölt) 2009.02.03. 16:02:17

Ugyan már.. komolyan nem értem ezt a sok buta embert, aki még képes támogatni a gyurcsányi politikát. Az ilyen embernek fáj bevallani, hogy amiért eddig élt... a Párt... leszerepelt (!!!)... gondolom igen, szar lehet, ha az embernek az egész eszmeiségbe vetett hite össze kell hogy omoljon.
De sajnos rá kell jönni, kedves megrögzött szocialista honfitársaim, hogy amiért eddig tűzbe mentetek, az már Titeket is éget. Csak az embernek rossz beismerni, hogy ekkorát hibázott azzal, hogy az elveit követte.

Én is ilyen rosszul érezném magam mint Ti, csak lehet, hogy én lehajtott fővel megbánnám, hogy eddig kitartottam ilyen emberek mellett és ezzel azt vállaltam, hogy jómagam is ilyen vagyok. Szégyen.

Ma voltam bent a Miniszterelnöki Hivatalban és beszéltem egy hosszú ideje ott dolgozó igazi baloldali emberrel, aki szomorúan mesélte nekem, hogy ez a baloldal nem baloldal, ez nem az amiben ő hisz. "Ez egy szar." (szó szerint idézve). Sajnállak Titeket!

molaris 2009.02.03. 17:14:56

@norblog:
Oldaltól és politikától függetlenül, midig és mindenkor nehéz szembesülni azzal, hogy rossz oldalra álltunk. Sok e,beri tragédia származott már ebből.

Talán emlékezetes, ha nem pontos elnézést, mert csak így fejből:
Kormányzó Úr!
Becstelenek lettünk.
Egy ember, egy miniszter, egy magyar szembenézése.
És nem "maszatolt"! Hol a szobra??

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.02.03. 17:32:35

@states:
Hagyjuk a FT-t! Nem ez lenne az első ostoba csúsztatása a magyar jobboldallal kapcsolatban. Nem beszélve arról, hogy az állítólagos FT interjút éppen a ZSé kategóriás Index kommentálja.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2009.02.03. 17:41:59

Kicsit off, de muszáj:D. Eszembe jutott a népszerűséghajhászásnál, amikor John Cleese az egyik Flying Circus epizódban fekete keménykalapos broker és azt mondja:

Well I think they should attack the lower classes, er, first with bombs, and rockets destroying their homes, and then when they run helpless into the streets, er, mowing them down with machine guns. Er, and then of course releasing the vultures. I know these views aren't popular, but I have never courted popularity.

:DDDDDDDD

yda 2009.02.03. 19:19:47

Kínai Kálmán,TrágárTóni.
Elnézést,hogy nem a témához szól a hsz.-em,de van egy kérésem.
Legyetek szívesek és nézzetek utána a következő esetnek(lehet,hogy pletyka,kérem ilyen színten érdeklődni):A Betonút RT
versenytárgyaláson vett részt a Székely földön ahol vesztesként
hagyta el a tárgyalást.Errefel beperelte a székelyeket,hogy a tárgyalás magyar nyelven folyt és azért nem sikerült nekik.Ha ez igy volt akkor elmehettek volna példáúl közelkeletre tárgyalni ott biztos általuk érthető nyelven tárgyalhattak volna.

yda 2009.02.03. 19:37:57

SZÉKELYFÖLD sajnálom.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.03. 19:58:03

Ez a Ferkó egy nagyon rendes gyerek már!

kulalak 2009.02.04. 04:47:30

Egyreszt polarizalo, sajatjai nem ertik es nem demokrata. Elkepeszto hsz-eket irtak ide egynehanyan, kezdek hinni az internet bertollnokaiban.
Masreszt sajnalom de elmekortani eset. Ez nem normalis ez bipolaris a manias szakban. Azt hiszi ha eleg hosszan mondja igaza lesz. Pedig a rovidseg Horn Gabor klasszisaban az igazi: Menj a picsaba feri.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.04. 11:21:51

Nem is tudom, ki sző összeesküvéselméleteket, miniszterelnök úr... úgy tűnik, maguk hasonlítanak ahhoz a kocsihoz, aki ugye hallja a rádióhírt, hogy egy őrült szembe megy a forgalommal, majd fölkiált: egy? száz!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.02.04. 15:31:08

@yda: Megkérdeztük az udvarhelyi kínai boltos ismerőseinket, s ők megerősítették a hírt. Az eset némileg bonyolultabb, de a Betonút fellebbezési indokai között valóban szerepel a magyar nyelv használata. A helyi sajtó sokat írt az ügyről (de azt mondják, volt róla szó a Magyar Nemzetben és a Duna TV-ben is):

borbolycsaba.ro/content/view/1449/88/
www.kronika.ro/index.php?action=open&res=25769
pluszportal.ro/web/index.php?option=com_content&task=view&id=9494&Itemid=1

stb.

osborne 2009.02.04. 15:32:05

itt a barnaveszedelmező válaszcikk a tegnapi Orbán FT interjúra, az FT-ben:

www.ft.com/cms/s/0/f149112c-f152-11dd-8790-0000779fd2ac.html

caralho voador 2009.02.04. 15:36:49

Ott az elején, ne haragudjatok, teljesen hülyék vagytok, hogy ezzel a gszabolccsal leálltok vitázni. Tipikus szemellenzős fletóista, egy az egyben azt böfögi vissza, amit a baráti médiában a Párt nagyszerű prominenseitől hall. Ha tényleg 35 éves, vsz apuci és nagyapuci is munkásőrként dologzott a szocializmus kiteljesítéséért, ő pedig most elkötelezett kapitlaista (ahogy valószínűleg ezen felmenői is ugyanezt ismételgetik, majmolva a polgári demokráciáról pampogó exkiszes népvezért).
Arról meg végképp fingja sincs, hogy ezt a blogot nagyrészt nem szemellenzős orbánisták írják és olvassák.
Fletóról meg inkább egy nagylélegzetű összeállítást kéne közölni, ahol egymás mellé szednétek az elmúlt öt évben egyes témákban általa elmondottakat. Abból jobban lejönne, hogy mindig az aktuális helyzetnek megfelelően hazudik valamit, minden koherencia nélkül. Lásd adócsökkentés.

Invictus 2009.02.04. 18:22:46

@kulalak: Csak irigykedsz, hogy milyen lendületes a Feri :)

Invictus 2009.02.04. 18:26:59

@caralho voador: Ha nem állnak le vele vitázni, akkor még inkább elhiszi, hogy ő tudja a tutit... Így sem fog "megtérni", de a hozzá hasonlók beesnek az index címlapról, hogy kiosszák a "hülye orbánista idiótákat", aztán mikor darabokra cincálták és körberöhögték őket, szépen elkussolnak és nem térnek vissza:)
Gyakorolni sem árt, hogy kell reagálni, ha IRL hasonló nézeteket valló nagyhangúak akarnak leoltogatni mindenkit, aki nem Fleto-fan:) Persze csak ha nem baj, hogy anyázás lesz a vége:)

Invictus 2009.02.04. 18:28:30

"Magyarország problémáinak fő oka az, hogy 1998-ban Orbán Viktor jutott hatalomra. 2006-ban, hogy Orbán visszatérését megakadályozzák, a szocialistáknak is kellett néhány kompromisszumot kötniük, de ez volt az egyetlen módja a haza megmentésének. Azért, hogy a világgazdasági válság ilyen érzékenyen érinti Magyarországot, felelős többek között Orbán Viktor"

Ebben a pár mondatban szerintem összefoglaltatok mindent a szoclib szavazó világnézetéből a MEH-milliókat zsebbe kapó "értelmiségitől" a panelproliig.

Invictus 2009.02.04. 18:31:03

Fletó pedig nagyon jól tudja hogy milyen szövegeket kell nyomnia a híveinek, pl. a Mozgó Világ olvasóinak. Ugyanolyan simogató "magunkfajta" érzéssel olvassák ezt a végeláthatatlan locsogást, mint a szemellenzős orbánista egy Viktor-interjút. Saját (a más megmondóemberek által már elültetett) gondolataikat olvashatják vissza.

Rwindx 2009.02.05. 12:34:28

@Nothingspecial:
bár valószínűleg már nem jössz vissza, de ajánlanám a figyelmedbe, talán kiderül számodra is kik dugdossák az orvos zsebébe az ötezerforintosokat.
index.hu/politika/belfold/hala2326/

Végkövetkeztetés: Budapesten a legnagyobb arányban, és leggyakrabban a 65 év feletti korosztály. Tipikusan azok akik itt hozzászólnak, és a jobboldal törzsét képezik...
Marha.
süti beállítások módosítása