Azt, hogy Magyarországot a 2002 óta folyó kormányzati ámokfutás (és jóval kisebb, de azért érzékelhető mértékben az ellenzék teljes elhülyülése) katasztrofális helyzetbe hozta, az ma már nem vitatható. A morális Mohács már megvolt 2004. december 5-én, az ország most a gazdasági Mohácsot kísérti.
És a kormányzati, ellenzéki reagálás még mindig a következő: „ne az emberek fizessék meg”, esetleg „fizessenek a gazdagok”, vagy őrizzük meg a „társadalmi szolidaritást”.
Számos szociológiai elemzés kimutatta már, hogy a magyar társadalom jelentős része továbbra is a Kádár-korszakban él. Abban az időben, amikor egy traktoros fizetése nem állt messze egy mérnökétől. Amikor a feltörni, teljesíteni vágyókat lehúzta a rendszer, ezért vagy elmentek, vagy ügyeskedtek, csaltak-loptak, vagy beleszürkültek a tömegbe. Milliók vannak ma kis honunkban, akik azt képzelik, hogy nekik egész egyszerűen jár a jó élet, vagy ha már ők nem kapták meg, fizessenek a „gazdagok”. Az emberek jelentős része nem szereti azokat, akik kitörtek az átlagból, vitték valamire. Dögöljön meg a szomszéd tehene is, ld. a csepeli gyújtogató elvtárs extrém esetét. Tény, sokan nem tiszta eszközökkel jutottak hatalmas vagyonokhoz, különösen az egykori szocialista állampárt köreiből. (Ezért különösen ironikus, hogy ezt az életérzést használja ki - többnyire ügyesen - az MSZP, az elitnek éppen az a része, amely a rendszerváltás legnagyobb nyertese volt. Persze próbálja ugyanezt kihasználni, sokszor hiteltelenül és idétlen módon a Fidesz is, de most nem ez a lényeg.)
Az is tény viszont, hogy létrejött azért egy középosztály, amelynek tagjai jórészt saját tehetségüknek, munkájuknak köszönhették, hogy kiemelkedtek a kádári pudingból. Ma egy mérnök már jóval többet keres, mint egy traktoros, és ez így van jól. De még mindig el lehet evickélni normális munka, teljesítmény nélkül éveken, sőt egy életen át. Pici segély, támogatás itt-ott-amott, ez a kádári modell. Természetesen itt nem csak a szegényebb társadalmi rétegekről van szó, nem kevés olyan tehetséges versenyző van kis honunkban, aki budai elitkerület új lakásában élve igényli, és kapja is meg a gázártámogatást.
Ez az ország csak úgy működne, ha nem csak azokat nyúznánk, akikbe szorult némi tehetség, vállalkozási készség, szorgalom. Ha elfelejtenénk a támogatósdit. Ne legyen gázártámogatás, ilyen-olyan kompenzáció, segély, pótlék, kutyafasza. A dolgoknak legyen következménye. Ha valaki tudna, de nem akar dolgozni, készüljön fel rá, hogy a béka segge alatt fog élni, sokkal, de sokkal mélyebben a mai nyomornál. Ha valaki nem törődik az egészségével, túlsúlyos, dohányzik, akkor fizessen több egészségbiztosítást. Ne legyen ingyenes az egyetemi oktatás, ne legyen félig ingyenes a BKV (még mindig tömegek bliccelnek, mert a BKV képtelen felállítani kapukat a metróban), ne tartsunk el több tízezer semmittevőt önkormányzati képviselőként, igazgatósági tagként, stb. El kellene felejteni azt a szót, hogy jár. A jár, kérem, a magyar katasztrófa kulcsszava.
A híreket nézve nem erre haladunk. A kormány továbbra is kompenzációkban gondolkozik, legfeljebb annyit tud mondani: „fizessenek a gazdagok”. De ez messze nem elég. Az MSZP mélységes és gyalázatos gyávasága oda fog vezetni, hogy az egész társadalom szegény lesz, és Magyarország egy morálisan és gazdaságában is megtört, szánalomra méltó kis entitásként éldegéli végig a XXI. század első negyedét.
Az utolsó 100 komment: