A magyar katasztrófa modellje
2009. január 22. írta: AgentUngur

A magyar katasztrófa modellje

 Azt, hogy Magyarországot a 2002 óta folyó kormányzati ámokfutás (és jóval kisebb, de azért érzékelhető mértékben az ellenzék teljes elhülyülése) katasztrofális helyzetbe hozta, az ma már nem vitatható. A morális Mohács már megvolt 2004. december 5-én, az ország most a gazdasági Mohácsot kísérti.

 És a kormányzati, ellenzéki reagálás még mindig a következő: „ne az emberek fizessék meg”, esetleg „fizessenek a gazdagok”, vagy őrizzük meg a „társadalmi szolidaritást”.

 Számos szociológiai elemzés kimutatta már, hogy a magyar társadalom jelentős része továbbra is a Kádár-korszakban él. Abban az időben, amikor egy traktoros fizetése nem állt messze egy mérnökétől. Amikor a feltörni, teljesíteni vágyókat lehúzta a rendszer, ezért vagy elmentek, vagy ügyeskedtek, csaltak-loptak, vagy beleszürkültek a tömegbe. Milliók vannak ma kis honunkban, akik azt képzelik, hogy nekik egész egyszerűen jár a jó élet, vagy ha már ők nem kapták meg, fizessenek a „gazdagok”. Az emberek jelentős része nem szereti azokat, akik kitörtek az átlagból, vitték valamire. Dögöljön meg a szomszéd tehene is, ld. a csepeli gyújtogató elvtárs extrém esetét. Tény, sokan nem tiszta eszközökkel jutottak hatalmas vagyonokhoz, különösen az egykori szocialista állampárt köreiből. (Ezért különösen ironikus, hogy ezt az életérzést használja ki - többnyire ügyesen - az MSZP, az elitnek éppen az a része, amely a rendszerváltás legnagyobb nyertese volt. Persze próbálja ugyanezt kihasználni, sokszor hiteltelenül és idétlen módon a Fidesz is, de most nem ez a lényeg.)

 Az is tény viszont, hogy létrejött azért egy középosztály, amelynek tagjai jórészt saját tehetségüknek, munkájuknak köszönhették, hogy kiemelkedtek a kádári pudingból. Ma egy mérnök már jóval többet keres, mint egy traktoros, és ez így van jól. De még mindig el lehet evickélni normális munka, teljesítmény nélkül éveken, sőt egy életen át. Pici segély, támogatás itt-ott-amott, ez a kádári modell. Természetesen itt nem csak a szegényebb társadalmi rétegekről van szó, nem kevés olyan tehetséges versenyző van kis honunkban, aki budai elitkerület új lakásában élve igényli, és kapja is meg a gázártámogatást.

 Ez az ország csak úgy működne, ha nem csak azokat nyúznánk, akikbe szorult némi tehetség, vállalkozási készség, szorgalom. Ha elfelejtenénk a támogatósdit. Ne legyen gázártámogatás, ilyen-olyan kompenzáció, segély, pótlék, kutyafasza. A dolgoknak legyen következménye. Ha valaki tudna, de nem akar dolgozni, készüljön fel rá, hogy a béka segge alatt fog élni, sokkal, de sokkal mélyebben a mai nyomornál. Ha valaki nem törődik az egészségével, túlsúlyos, dohányzik, akkor fizessen több egészségbiztosítást. Ne legyen ingyenes az egyetemi oktatás, ne legyen félig ingyenes a BKV (még mindig tömegek bliccelnek, mert a BKV képtelen felállítani kapukat a metróban), ne tartsunk el több tízezer semmittevőt önkormányzati képviselőként, igazgatósági tagként, stb. El kellene felejteni azt a szót, hogy jár. A jár, kérem, a magyar katasztrófa kulcsszava.

 A híreket nézve nem erre haladunk. A kormány továbbra is kompenzációkban gondolkozik, legfeljebb annyit tud mondani: „fizessenek a gazdagok”. De ez messze nem elég. Az MSZP mélységes és gyalázatos gyávasága oda fog vezetni, hogy az egész társadalom szegény lesz, és Magyarország egy morálisan és gazdaságában is megtört, szánalomra méltó kis entitásként éldegéli végig a XXI. század első negyedét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr10893686

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.01.22. 13:01:09

Kettős állampolgárság akkor és maNégy év és másfél hónap telt el, szóval semmilyen szempontból nem aktuális pont a mai napon a téma. De nem hagy nyugodni a lelkiismeret, úgyhogy most meggyónom az Internetnek: annak idején a kettős állampolgárság ellen sza…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.22. 12:15:21

Jó a szó tesó. Adó és járulékcsökkentést most!

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.22. 12:17:03

nem értem. a Reakció kampányolt az ingyenes egyetemi oktatás mellett, most meg Mohács. ez akkor a Reakció Őszödjének is felfogható irodalmi munkásság ??

azt sem értem, hogyha egy kétéves erdélyi gyereknek állampolgárságot adok az jó szolidaritás, no Mohács,
ha egy kétéves szabolcsi gyereknek segélyt akkor az rossz szolidaritás, yes Mohács. ezek a mohácsok teljesen összezavarnak.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.22. 12:23:18

na most én is tündérrel vagyok ezügyben...

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 12:23:45

"A morális Mohács már megvolt 2004. december 5-én."

Nem! A morális Mohács 2006. szeptem 18-a volt. (csürhe zavargás) :-(

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.22. 12:26:43

Jó Tündér, a Reakciónak nem volt egységes álláspontja a tavalyi népszavazás ügyében - még csak nem is kétféle, hanem sokféle választ képviseltünk a kérdésekre. Vissza lehet keresni.

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 12:30:35

"Magyarország egy morálisan és gazdaságában is megtört, szánalomra méltó kis entitásként éldegéli végig a XXI. század első negyedét."

Párszáz éve ez a sorsa. Nincs ebben semmi meglepő. Lehet, hogy 1867 után azt hazudták, hogy Isten bokrétája, de az már a Te bajod, ha ennek bedölsz. :-(

mcgregor 2009.01.22. 12:39:06

Az egyetemi oktatás fizetőssé tételével nem értek egyet, a bejegyzés többi része viszont szerintem fontos problémákra mutat rá helyesen. Jó, ha kimondunk néha hasonló dolgokat.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 12:40:47

Nem az ingyenességgel van a baj, hanem a színvonallal. Meg azzal, hogy műszaki felsőoktatás csak 10%-ot kap a felsőoktatási pénzekből. Az a baj. Mérnök kell sok, nem közgazdász, jogász, stb..

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.22. 12:40:57

lusta komemnetelő vagyok: most már mcgregorral szavazok.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.01.22. 12:43:03

van egy szomorú hírem: jár.


és pedig azért, mert az a rész szájtátva engedte azoknak, hogy jussanak egyről a kettőre, és azért, mert tudta, hogy ő nem tudja ezt csinálni, de akik meg úgy csinálnak, mint akiknek jár a gazdagság, azok meg nem érettek a gazdagsághoz, ebül szerzett gazdagság, és most ide citálom a leggazdagabb magyarit, ő hol is épít cukorgyárat?, véleményem szerint az a gazdag, aki munkát ad a szájtátiknak, és nem tovább. nem jobbak a gazdagok a striciknél, és ez a kurva ország a válógatós szajha képet öltötte magára, és a politikusokról most egyáltalán nem szólok.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.01.22. 12:44:35

olyanok vagyunk mint gyurcsány aki orbánnak képzeli magát, ha tükörbe néz..

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 12:46:43

"Ha valaki tudna, de nem akar dolgozni, készüljön fel rá, hogy a béka segge alatt fog élni, sokkal, de sokkal mélyebben a mai nyomornál."

Hö-hö jó vicc! Talán a harmadik világban, de nem itt. itt JÁR. Mert a Szabad Világ része vagyunk, Nyugat. Itt állampolgári jog a kertévé előtti zabálás. Ezért van a NATO.
Nagyon el vagytok Ti tévedve! :-)

Kopiás Attila Steve 2009.01.22. 12:48:47

"A dolgoknak legyen következménye. Ha valaki tudna, de nem akar dolgozni, készüljön fel rá, hogy a béka segge alatt fog élni, sokkal, de sokkal mélyebben a mai nyomornál."

Gondolom ide kell azt is rakni, hogy ha véletlenül egyszer csak a szerző számára jelenleg még előre nem látható módon gazdasági világválság lesz, ami a munkalehetőségek összezuhanásával fog járni, akkor is mindenki "sokkal mélyebben a mai nyomornál" éljen.

Ha valamivel totálisan fel lehet cseszni, az ez az álláspont, amikor bárki erkölcsileg vállalhatónak érzi, hogy tudatosan és kimondottan százezrek nyomorba döntését és további milliók elszegényítését támogatja. Erről ugyanis pontosan tudjuk, hogy azt is jelenti, hogy emberek meghalnak, mint ahogy idén is vagy 50 ember halt meg saját otthonában azért mert nem volt pénze fűteni.

És erre nem alibi az, hogy a mostani parlamenti pártok kizárólag populista osztogató politikát tudnak elképzelni, mint a szavazatvásárlás egy kevéssé kifinomult formája. Igazság szerint a két nézőpont pont hogy nagyon közel áll egymáshoz. Egyszerűen mindkettő tojik magasról a "ne halat adj" elvre. Az egyik osztogat, a másik éhen halatna, de egyik sem abban gondolkozik, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy 20 év múlvára a jelenlegi legszegényebb 3M ember élete is átalakulhasson.

Lásd pl a magyar parasztság helyzetét, tipikusan ez a téma. Éves apanázsokkal kihúzzák, de nem jutnak sehova. Ha elveszed tőlük, éhenhalnak, más munkalehetőségük nincs. Az persze hogy kezdjünk velük valamit, hogy egy számukra is használható beruházási célú támogatási és hitelkonstrukció legyen elérhető, amivel képesek lennének profilváltásra és a jövőben önnfenntartó működésre, na az nem merül fel.

Olyan ez, mintha háborús veteránokról lenne szó. Az egyik fél azt alamizsnát ad mondván hogy úgysem képesek dolgozni, a másik fél elvenné hogy ha nem dolgoznak ne is egyenek. Az, hogy rehabilitációs programot indítsunk, nem téma. Pedig tetszik vagy sem, az ország nagy része jelenleg simán a rendszerváltás "hadirokkantja".

Ehh, nem puffogok tovább, inaf sed.

Pelso.. 2009.01.22. 12:49:50

Valóban, azonnali adó s járulékcsökkentést!!

Aztán, jön a kijózanodás másnapja (lenne persze, akinél soha),
s azonnal fel kellene mondani első lépcsőben kb 25000 közalkalmazottnak (felmondási időre járó bér+végkielégités..)

Aztán, a megyei s városi kórházak kb harmada összeomlana a hónap végére, mert a kényszerből megváltozott finanszirozási körülmények miatt működésképtelenné válnának. Tudniillik, a számottevő mértékű járulékcsökkentés bedöntené a HBCS rendszert.

hcrules 2009.01.22. 13:05:15

@szamárfül: én meg veled :)
KA Steve: Szerintem nem azt kell ezalatt érteni, hogy hagyjuk éhenhalni az embereket. Különben az állami beavatkozásnál sokkal hatékonyabb az önkéntes jótékonyság.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:07:03

Azért ifjú humanista barátunk szavaiban is van igazság.
Különben meg, ha a hülye nép nem szavazza meg a jóléti rendszerváltást, akkor most nem itt tartanánk. Úgy hogy azt kérném, hogy azok a kommentelők, akik anno támogatták a kormányváltást ( több pénzt az embereknek), most fogják be.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 13:11:45

Keveredik itten rendesen a szezon a faszommal.

A dohányzásban és az elhízásban azonos magatartásminták volnának, amiket azonos módon büntetnünk kellene? Akkor a magas vérnyomást is, lesz kedves mindenki a saját kontójára stresszelni, és én értelemszerűen nem fizetem senki szülészeti költségeit, hát én férfi vagyok, kérem! És a bányászok szilikózisát sem vállalom, faszér' mászkálnak olyan poros lukakba' annyit! (Félreértések elkerülése végett, a dohányzás esetében, ha megfelelő, elérhető, ingyenes leszoktatóprogramok vannak, akkor el lehet gondolgodni a dolgon.)

Az egyetemi oktatás miért is kéne, hogy fizetős legyen? És egyáltalán, a több jogos példa (gázártám, bkv) közé hogy a fenébe is került?

Csókoltatom én azt az új középosztályt, amelynek addig terjed a szellemi horizontja, hogy mindenki fizessen mindenért... Az kérem nem középosztály, hanem valami felkapaszkodott, kimosakodott agrárploretárság...

A csepeli agyrokkantat pedig ebbe az egészbe belekeverni, hát, sokminden, csak nem higgadt, elemzői attitűd...

És igen, a társadalmi szolidaritás fokozottan védendő valami. Mondhatnám a legfontosabb teendő... És éppen hogy ez, a valódi társadalmi szolidaritás vinne ki végere abból joggal ostorozott áporodott kádárizmusból.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:13:36

@Dr. Zerge:

Néha felböfög a reakció liberális szárnya, hozzá lehet szokni. De alapvetően, sajnos, sok igazság van a szavaikban.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 13:15:03

"Ma egy mérnök már jóval többet keres, mint egy traktoros, és ez így van jól."

ma egy celeb már jóval többet keres, mint egy gyermekorvos, és ez így van jól...

Arma Gedeonka 2009.01.22. 13:15:58

"azért egy középosztály, amelynek tagjai jórészt saját tehetségüknek, munkájuknak köszönhették, hogy kiemelkedtek a kádári pudingból. Ma egy mérnök már jóval többet keres, mint egy traktoros, és ez így van jól."

Azok emelkedtek ki , ki kevésbé, ki inkább, akik jobb pozjciókat foglaltak el abban a gépezetben, ami a globáltőke kedvéért kifosztja az országot. Minél jobban kiemelkedett valaki, annál kevésbé esélyes, hogy ezt "saját munkájának köszönheti"

A vád, hogy mi meló nélkül szeretnénk jobban élni, az amerikaiakra is igaz, vagy az izlandiakra is. Bukik is a rendszer (a hitelre, jövőfelélésre alapuló) a globális pénzügyi szektorral együtt mindenhol.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.22. 13:16:21

Askeladden, jotunder, Pelso..

Meggondoltam magamat. Ne legyen semmi. maradjon így. Tényleg három miilió tartson el tizet. Meg különben is jár. Mert nem halhat meg egyetlen egy olyan sem aki nem dolgozik, csak azért mert nem dolgozik. Ne az fizessen és ne az termelje ki a költségeit, aki igénybe veszi. A jólét feltételeit mások teremtsék meg. Így van.

Következmény: a játékot úgy hívják, hogy "Menekülés a magyar munkaerőpiacról". Valaki a rokkantnyugdíjba, valaki az előrehozott nyugdíjba, a szociális segélyekbe, a gyerekcsinálás családi pótlékért "modellbe" menekül. Valaki (a tehetséges, fiatalok) külföldre, valaki "vállalkozásba", ahol ellehet csalni az adót. Lehet, hogy munkavállalóként többet tudna termelni, de mondjuk a bérköltsége 3/4-e megy állambácsihoz járulék, szja és áfa formájában, ezért inkább egy vállalkozásban termel kevesebbet, de ott legalább el tudja kerülni az adók nagy részét. Valaki betegségbe, hogy leszázalékolják, valaki a politikai élősködésbe, mert ott el lehet lébecolni, valamilyen műhivatalban, nem lesz karrier, de legalább megél.

A felsoroltakban az a "szépség", hogy nem függ senkinek semmien ideológiai meggyőződésétül. Vagyis tökmindegy, hogy te szocdem, szoclib vagy én meg libertárius, nacionalista. Ez a világnézeti ágálódástól függetlenül bekövetkezik, megtörténik, lezajlik és nem tehetsz ellene semmit. Vagyis de, csökkentheted az adókat és a járulékokat, eltörölheted a minimálbért, csökkentheted a segélyezettek körét. Hirtlelen sokan visszatalálnának a munkaerőpiacra.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 13:16:30

@Askeladden: "A morális Mohács 2006. szeptem 18-a volt. (csürhe zavargás) :-( "

most mész el a búsba, de nagyon gyorsan...

Ács Ferenc 2009.01.22. 13:17:46

Itt már az évtized elején - ha nem előbb - eldőltek a nagy, stratégiai kérdések.
A választók többsége 2002 óta konzekvensen a szocializmus "létező" kádári változata mellett szavaz, a parlamenti választásoktól kezdve a vizitdíjas népszavazásig bezárólag. A politikai szereplők idomultak az elváráshoz, és száműzték a józan észt a közbeszédből.
Képtelenek vagyunk meghaladni a Kádár-rendszert, ehhez tényleg valami komolyabb összeomlás kell, ami a dolgok meglehetősen hitvány állása szerint előbb-utóbb bizonyosan bekövetkezik. Akkor lesz majd nagy csodálkozás, meg fejvakargatás.

A Reakció 2007-es "kormányprogramjában" benne van, hogy a vizitdíj helyes intézkedés volt. És szerintem az is kiderül majd, hogy a tandíj bevezetése is elkerülhetetlen.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.22. 13:17:54

Nincs semmi gond a segéllyekkel és a kedvezményekkel. A gond a jogosulatlan használóikkal van. Na, őket kellene valami nagyon okos módszerrel kiszűrni, és dulván lelökni a padlóla. Mondjuk 1-2 év letöltendő azt hiszem mindenkinél elég indok arra, hogy kétszer is meggondolja, érdemes-e a gázártámogatásért ügyeskednie.
A probléma az, hogy nagyon nehéz kiszűrni ezeket a moslék alakokat.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:18:42

@ufó:
Az inkább morális ébredés lehetett volna, ha 100 000-rel többen vannak ott

Arma Gedeonka 2009.01.22. 13:18:52

Kádárt lehet szidni, de a kétkezi melót lenézni nagy hiba. Megsúgom, mindenki abból él, mármint valakiknek kell melózni, kell némi természeti erőforrás (fogytán) és a társadalmi felépítmény felsőbb részein lehet lefitymálni a bunkó traktorosokat.
De most némi globális felfordulás jön, jól jöhet még, ha valaki azért mellékesen tud a két kezivel ezt azt.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:20:53

@Ács Feri:
Megjött a neoliberális vezérszónok is:)

Feri, elküldenéd majd az alapítványotok technikai számát, elkezdem a rokonságnak hamarosan gyártani az adóbevallásokat.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 13:21:56

@Őrnagy Őrnagy: Én a butaságot tartózkodnék liberalizmusként értékelni. Az egyik is egy pontosan értelmezhető valami és a másik is.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 13:24:29

@Vizibusz: "Mondjuk 1-2 év letöltendő..."

az nem kerülne egy picivel többe az államnak...?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:25:56

@Dr. Zerge:
Akkor legyen libertárius elhajlás, nekem mindegy.
Tényleg nem a segélyekkel van a baj, hanem azzal, hogy 80%-át kb olyanok veszik fel ,akik tudnának dolgozni ( csak éppen van ahol nincs mit).

Nem lehet célotok olyan "társadalom", ahol emberek halnak éhen, kedves libertáriusok.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.22. 13:32:05

@Őrnagy Őrnagy:

évi 500 dollár tandíj a neoliberalizmus ? én azt hittem, hogy az évi 30000 dollárnál kezdődik a neoliberalizmus :)))

Ács Ferenc 2009.01.22. 13:36:33

Őrnagy uram, nem vagyok neoliberális, inkább olyan régi vagyok, nemzeti, vagy jobb.
Az 1%-os papíron ezt a számot kell beírni: Hármashalom Alapítvány. 18248821-1-43
És köszönjük a magyar tanerők nevében is.

Pelso.. 2009.01.22. 13:36:41

Jvizkeleti,

A minimálbér eltörlése, a jelenlegi bérszinvonal növekedését eredményezné?
Azt meg nem értem, mi a direkt összefüggés a segélyezés -szerintem is helytelen- mivolta és az adócsökkentés között.

_astronaut 2009.01.22. 13:37:11

Amikor az apóssal beszélgetünk ezekről a dolgokról (50-es fazon) és felhozom neki, hogy én kész lennék vállalni a dohányzásom miatti TB többletet, akkor neki is az jön a szájára, hogy de ez nekünk jár.

Amerikában a TB nem jár, és gazdag ország. De milliók éheznek és élnek az utcán a béka segge alatt, és ha eltörik a kezüket, akkor 4millió forintos számlát kapnak (egyik ismerős eltörte a kezét amerikában és nem volt biztosítása...).

Nem fogjuk tudni lerázni magunkról azt a 3-4 millió nyugdíjjast és posztkádárista vállalkozót, aki szerint ez neki jár. Ez csakis kihalásos alapon működik. Majd egy újabb generációs váltás után talán lesz ember, aki hozzányúl ehhez, mert nem lesz aki ellenezze.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:37:51

@jotunder:
Az már neokonzervatizmus.

Viszont lehetne akkor diplomásadó is. Mondjuk évi 1 %. Ha nincs ingyen diploma, akkor fizessen az is, akinek volt. Akinek 2 volt ingyen annak 1,5%.

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 13:38:05

@ufó:
Menj te, csürhe szimpatizáns, ha szerinted nem szégyen az ami akkor történt.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:39:28

@Pelso..:

A minimálbér eltörlése öngyilkosság lenne. Ugyanis a sok adócsaló mind azon jelenti be magát és a droidjait.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:41:00

@Ács Feri:

Nemzeti-liberális? De akkor miért azt mondod, amit Magyar Bálint?

Felírom valahová a számot, mert a kommentben nehéz visszakeresni. Köszi.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.01.22. 13:43:21

@Őrnagy Őrnagy:

"( csak éppen van ahol nincs mit)"

Ezt nem zárójelbe kellett volna írni, hanem nagybetűkkel. :(
A libertáriánusokkal mindössze annyi a baj, hogy a papíron kurva jól hangzó elméleteik sajnos (tényleg sajnos) szart sem érnek, ha_konkrét_dolgokról lenne szó.
Bocs a hangnemért, az ilyen mérvű cinizmus kissé dühít.

Egyébként tulajdonképpen magam ellen beszélek mert nekem is könnyebb lenne, ha 20% adót fizetnék, csak nem felejtem el, hogy_bárki_kerülhet nehéz helyzetbe.
Szóval a fűnyíró-elven alapuló "megoldásaitokat" nem sokra tartom...
Amúgy itt nem arról van szó, hogy a_jó élet_jár-e valakinek.
Gondolom errefelé nem sokat nézelődtök:
index.hu/gazdasag/magyar/elbocs/
Pedig nem ártana...

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.22. 13:44:50

@Őrnagy Őrnagy:
én is ezt írtam, bizony azt, hogy gyerekek éheznek, azt én nem tudom elfogadni, Malawiban sem, Magyarországon meg pláne. amúgy emlékeim szerint ebben a róm.kat egyházzal erőst egy oldalon vagyok. Magyarország 25000 milliárd forintos GDP-jéből
ami azért a kuwaiti olajbevétel és a Gazprom éves bevételének összege kb (talán picit több), száz milliárdot költ segélyekre. az önmagában nem olyan rettenetes összeg. az inaktívak száma rettenetes, az, hogy rokkantnyugdíjasként jobban megérte munkanélkülieket számon tartani mint megpróbálni valamit csinálni az rettenetes, önmagában a segély az max. elég sok, de nem rettenetes. vannak bizonyos igazságai a szerzőnek (kinek nem) de azért ez inkább frusztratív radikális marhaság mint bármi más.

Ács Ferenc 2009.01.22. 13:46:23

Őrnagy: Attól, hogy ő is ezt mondja, még nem fogom másképp gondolni. Hosszú évekig megszavaztak mindent, ami rommá verte a költségvetést, ezért neki nincs hitele ahhoz, hogy felelősségvállalásról prédikáljon. A korrupciós ügyekre ki sem térek.
De jó szociológus volt.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 13:47:07

@Askeladden: nem vagyok csürheszimpatizáns, kispajtás..., mit provokálsz, kispajtás...?

szopd le a tetű gyurcsányt...

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.22. 13:47:39

@Őrnagy Őrnagy: speciel fajlagos diplomás adó az van. ugyanis a diplomások jövedelme tipikusan lényegesen magasabb a nemdiplomásénál, ergo a progresszív adókulcs egy részét nevezheted diplomásadónak.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:48:41

Jaj, őrlődöm a balosok és a libertáriusok között. Balos nem lehetek, mert Apám kitagad, libertárius sem, mert magamat tagadom meg.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:51:06

@Ács Feri:
Nem tandíj kell ,csupán feleannyi államilag finanszírozott hely. És hiányszakmákra súlyozni. Pl. ha valaki ügyvéd akar lenni fizessen. Ha kísérleti fizikus, akkor meg ne.

Ács Ferenc 2009.01.22. 13:52:49

OFF
Őrnagy úr: www.politikaiterkep.hu/survey/ - kicsit manipulatív, de érdekes. Nekem 56,20 jött ki ami a _gazdasági_ bal-jobb skálán szélsőjobboldal, a politikai konzervatív-liberális síkon meg kicsit liberális. Tehát talán a jobboldali-liberális a helyes kifejezés. :)
A teszt néha vacakol, elsőre nem adja ki az eredményt, össze kell hasonlítani valami más eredménnyel, és akkor megkapod.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.01.22. 13:57:18

Ostoba, pökhendi zagyvaság.

Micsoda butaság ez például:
"ne legyen félig ingyenes a BKV (még mindig tömegek bliccelnek, mert a BKV képtelen felállítani kapukat a metróban)"
Te vak vagy?

Vagy ez: "Ha valaki nem törődik az egészségével, túlsúlyos, dohányzik, akkor fizessen több egészségbiztosítást."
(ez meg két súlyos betegség egyébként)
A vastagbélrákban szenvedők akkor fizessenek
14x annyit mint az átlag, az elég lenne?

"Ha valaki tudna, de nem akar dolgozni, készüljön fel rá, hogy a béka segge alatt fog élni, sokkal, de sokkal mélyebben a mai nyomornál."

A hajléktalanok (Budapesten) 60-70%-a szakmunkás.
Pontosabban volt szakmunkás. Melyik gyárba van ma
kirakva a tábla: Maróst, esztergályost felveszünk?

"Az is tény viszont, hogy létrejött azért egy középosztály, amelynek tagjai jórészt saját tehetségüknek, munkájuknak köszönhették, hogy kiemelkedtek a kádári pudingból...."
(ez a legbutább mondat szerintem)

Mikor jött ez létre? És mikor tünt el? . )

rolika 2009.01.22. 14:00:36

"Magyarország egy morálisan és gazdaságában is megtört, szánalomra méltó kis entitásként éldegéli végig a XXI. század első negyedét."

szerintem ez a kevésbé rossz szcenárió... úgy is mondhatnám, bár csak ennyi történne...

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 14:03:20

@rolika:

? Miért szerinted a nemzethalál jön?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 14:04:23

@jotunder:

"frusztratív radikális marhaság"

Tökéletes.

:)

Pelso.. 2009.01.22. 14:10:01

Őrnagy,

Hasonlóan gondolom, már csak azért is, mert akkor ugyan mi kötelezné a munkaadókat, hogy legalább azt megadják, ami a min.bér rendeletben foglaltak szerint kötelességük.

Askeladden (törölt) 2009.01.22. 14:11:28

@ufó:

Nyugi. persze én is így fel voltam háborodva, amikor a tétlen rendőröket és az örjőngő csürhét láttam. :-( És nem Gyurcsány hatalmon maradásáért aggódtam.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.22. 14:13:46

A segélyt nem jogosan igénybe vevők a baj "című" érvelés:

A segélyeket, támogatásokat, családi pótlékot, leszázalélkolt státuszt, rokkantnyugdíjat milliók vesszik igénybe. Ha valalki szerint az a baj, hogy 80% "jogosulatlanul", az még mindig milliókat jelent. Vagyis ugyanazt mondja, mint én, csak nem veszi észre. Elhiteti magával, hogy ő széplelkű, én meg mocskos szemét vagyok, mert ki akarok cseszni a "szegény emberekkel". Holott ugyanazt mondjuk. Szerintetek melyik 2 millió ember veszi igénybe jogosulatlanul.

Az 1-2 év letöltendőt a jogosulatlan igénylőknek "című" érvelés:

Azon felül, hogy az aránytalanság és a bizonyíthatóság miatt is jogi nonszensz az egész, kicsit menjünk bele a következményekbe. Ezzel hány embert lehetne elrisztani az igényléstől azok közül, akik "jogosultak" és hányat azok közül akik "jogosulatlanok". Szerinted a "szegény embert" ez nem súlytaná, csak az mocskos liberális-konzervatív "aki nem dolgozik ne is egyék" elv tesz keresztbe nekik.

A multik kirabolják az országot kezdetű.... nem folytatom:

Megkérdezném, hogy ön szerint kik a multik? Ezután megkérdezném, hogy a multik nélkül ön szerint milyenek lennének a magyar fizetések, alacsonyabbak, vagy magasabbak? Utána rögtön megkérdezném, hogy önök szerint a multiknál magas béreken foglalkoztatott középvezetői gárda milyen mennyiségű szja-t és járulékokat termel ki ennek az országnak? Önök szerint a hazai kkv-k hány százaléka él abból, hogy valamiféle multinak beszállít, vagy hogy a multik termékeit forgalmazza a boltában, üzletében?

Továbbá volt, valaki, aki nem értette, hogy milyen összefüggés van az adócsökkentés és a szociális rendszer, továbbá a munkaerőpiaci aktivitás, és a jó élet között.

Azon túl, hogy szerintem az összefüggések jelentős részét józan paraszti ésszel is sejteni lehet, minek nyilatkozik valaki ilyen kérdésekben, ha nincs gőze sem a legalapvetőbb empirikus közgazdasági összefüggésekről sem. Én nem nagyon szoktam ide kommenteket irogatni a repülőgépek aerodinamikájáról, a búza termesztéséhez ideális talaj sajátosságairól, vagy a kémiai rekciókról, és ennek nem az az oka, hogy senkit nem érdekel, hanem az, hogy egyáltalán nem értek hozzá. Tudásom egy 0-tól nehezen megkülönböztethető számmal írható le, ezeken a kérdésekben.

Aki úgy érzi, hogy nem járatos a társadalomtudományokban (nem az ideológiákra gondolok, hanem az empirikus-modellalkotós szaktudományra), az legyen szives ne fárasszon minket a hülyeségeivel. Könyörgöm ne vegye már mindenki ennyire komolyan magát.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 14:17:23

@Ács Feri:
A 20 már nagyon liberális :),a gazdaságnál meg nácikok vagy.
Nem jó ez a teszt.
Én legutóbb -10,-6 lettem, mérsékelt balkonzi, most meg 12,-12 vagyis 98-as Fidesz kb. Mondjuk ez talált.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 14:18:58

Feri, hogy lehet előcsalni a Mester eredményét? Most nem sikerült. Kéne a pontos koordinátája a Tirpákoknak.

Pelso.. 2009.01.22. 14:30:56

Glorie,

Kiegésziteném: a középosztály behatárolása sajátos nálunk, mert emlitett réteg ugyancsak szűk, itt elsősorban vásárlóerő- laakossági megtakaritás szempontból nézve.

szpal 2009.01.22. 14:48:39

@Askeladden: jön itt ezzel a csürhe zavargással, és moralizál. Minap itéltek meg valakinek 4,5 milliót a kilőtt szeméért, száljatok le erről a csürhézésről. Van az országnak kormánya, rendőrsége, tartson rendet, az a dolga.

szpal 2009.01.22. 14:50:16

amúgy meg a Fidesz hozzáállását jól jellemzi, hogy mai napig nem próbáltak meg egy konstruktív bizalmatlansági indítványt, hanem csak az előrehozott választást szajkózzák.

Kenguru 2009.01.22. 14:56:08

Mohacs VOLT?

Muhaha.
Most meg josag van.
A 2010-es evek lesznek csak az igazi rockandroll!

sorokinV 2009.01.22. 15:01:46

Nyilván, ha az elmúlt néhány évtized gazdaság-és szociálpolitikája elérte, hogy a társadalom fele egy átlagos tatuini buckalakó színvonalán éljen, akkor itt az ideje büntető módba kapcsolni! Gratula!

(Jabazdmeg: bevillant Vitya néhány éve egyetlen értelmes mondata. "Nem a torta szeletelésével van a baj, hanem a torta méretével!")

Szal' megérdemelne egy nekifutásból való tökönrúgást, aki az alapvetően amúgy is hatalmas versenyelőnyét arra akarja használni, hogy a peremen élőket lerugdossa a szakadékba. Ja, hogy sokan vannak a peremen és már kezd zavarni?!!
A létező és igen durván működő Máté-effektusra nem kellene még rásegíteni!

A konkrét javaslatok majd mindegyikét amúgy lehetne rögtön a kukába dobni. Mi faszom péel ez a BKV piacosítása kezdetű gondolat? A T. szerző még nem hallott a közösségi közlekedésről? Ja, hogy majd ha szilikózist kapnak a belső kerületekben élők, akkor majd a piacon megveszik az ellátást. Bazz' nem is folytatom. Sekélyes, liberális baromság az egész!

sorokinV 2009.01.22. 15:09:02

@Őrnagy Őrnagy:

Elnézést! Önnek van igaza!

bz249 2009.01.22. 15:09:15

@jvizkeleti: ok eltörültük a minimálbért...

Melyik az az iparág (gazdasági tevékenység), amelynek érdemes beruháznia alacsony hozzáadott értékű (mivel a jelenlegi minimál bérnél már nem éri meg nekik) munkára egy nyersanyagok nélküli országban?

Kenguru 2009.01.22. 15:10:46

Tortat az sut akinek megeri.
Ha mas eszik meg a tortad 75%-at, baszol majd nagyobbat sutni.

Tudod ebbe bukott bele a szocialimus is.

A szlovakoknal manapsag mindeki a maga tortajat suti, es lam aki dolgozik, annak jut.

Nomeg mindenki ugy gondolja hogy neki JAR, de ha az ehhez tartozo jarulekokal be kell fizetni, mindjart mindeki adot csal.

A ketto egyszerre nem megy.
Vagy "nem fizetek" vagy "JAR".
A ketto kozti szakadekot hitelbol hidaltuk at.
Edddig...

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 15:17:03

@Kenguru:
Nem JÁR senkinek Ingyenebéd, hanem ha valaki éhen akar halni, akkor annak JUT. Ez lenne a lényeg. A baloldali minimum.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.22. 15:18:46

"Ne legyen ingyenes az egyetemi oktatás"

Továbbra sem hiszem, hogy tandíj valamit is megoldana. Egy diákot a teljesítmény elérésében nem a pénz motivál, hanem leginkább a közösség, és az elvárások. Ha az évfolyam 82%-a megbukik neki sem gáz megbukni. Akkor sem ha ezért fizetni kell majd. Legfeljebb elmegy dolgozni hétvégenként, és még kevesebbet tanul.

Egyszerűen csak ki kéne szórni azokat, akik nem az egyetemekre/főiskolákra valók, vagy még nem értek meg arra, hogy ott megfelelően teljesítsenek.

Illetve le kéne dózerolni, és sóval behinteni a helyét a büfészakoknak.

sorokinV 2009.01.22. 15:35:19

Kenguru!

Bazz', óriási félreértésed van! A poszt arról szólt és nem másról, hogy az egyre szűkülő nemzeti összterméket irányítsuk át a társadalom felső rétegeihez. Mert az ő komfortérzetük a legfontosabb. Ezzel a zsenialitással Bokros is bepróbálkozott. Hogy ennek milyen másodlagos társadalmi költségei kerültek kiszámlázásra a rá következő években, azt sok helyütt tárgyalták már.

Az "azé a torta, aki megtermeli" kijelentés meg értelmezhetetlen. De bölcsességében odaállítható a "tied a gyár, magadtól lopsz" mellé. Persze, bonyolult a világ! Minek vesznek fel segíjt', pedig süthetnének kalácsot is!

Hogy a szocializmus mibe bukott bele, egy cseppet összetettebb dolog, de nem feladatom pótolni a középisikolai oktatásod hiányosságait. Sem az alapvető állampolgi műveltséget.

Hogy a szovákok mit hogyan csináltak, az szintén megismerhető. De ott sem a torta újraszeletelése volt a nagy feladat.

Arról nem is szólva, hogy ugye vannak olyan megélhetési (túlélési) technikák, melyek joggal váltanak ki ellenérzéseket bennünk, Az Adót Minden Körülmények Között Befizető Állampolgárból (továbbiakban: AAMKKBÁ), de az elmúlt években mégis milyen alternatívát kínált fel nekik az AAMKKBÁ? És az AAMKKBÁ által megválasztott mindenkori hatalom?

De lehet, ha a Minden Adót És Járulékot Becsületesen Befizető Vállalkozótól (továbbiakban: MAÉSBBV) nem venne el annyit az állam, ami már a termelékenységét és a foglalkoztatási potenciálját veszélyezteti, akkor tudna munkát adni. És egyrészt kevesebb semmittevőt kellene eltartani az adott halmazból, másrészt lenne jogunk azt mondani, hogy "nincs ingyen kenyér"!

De addig, míg nincs alternatíva, addig kurva nagy pofátlanság kitanítani őket az öngondoskodásról. És ennek a pofátlanságnak ad még egy kis plusz bájt a gazdasági válság is persze.

bz249 2009.01.22. 15:38:46

@TaTa86.: A büfészak egy gyönyörű piaci válasz volt arra a gazdasági környezetre amiben a magyar felsőoktatás működik. Nevezetesen a hallgatókért járó fejpénz csak igen kis mértékben korrelál a képzés kölcségeivel. Akkor pedig olyan képzést kell indítani, ami arról szól, hogy kétszáz hallgatót bezsúfolunk egy nagy terembe ahol csak tábla, kréta meg egy darab oktató kell. Szerintem bármelyik piaci fundamentalista meg kell, hogy nyalja mind a tíz ujját a büfészak kapcsán. :)

Ráadásul a büfészak okozza a legkisebb kárt ugyanis, a büfészakost olcsó képezni és nem a szakmájában fog elhelyezkedni, azaz hiányos ismereteiből semmiféle kár nem fog származni. Kiesett 5 évre a munkaerőpiacról... nagy dolog, ha a diplomáját nem hiszik el, akkor még mindig elmehet a Tecsóba polcot tölteni, ha meg elhiszik, akkor valamelyik multinál kap egy himi-humi állást jó sok pénzért és magas SZJA-t fizet.

Kenguru 2009.01.22. 15:45:19

"Az "azé a torta, aki megtermeli" kijelentés meg értelmezhetetlen."

Ertelmezd ugy hogy "Adót Minden Körülmények Között Befizető Állampolgár" sokkal kevesebb adot fizet, es az igy nala marado penzbol megveszi neki es a csaladjnak a szukseges egeszsegugy szolgaltatasokat, es a nyugdijat.

Annak a penznek amit az allam beszed es ujraoszt 30%-a ellopodik, 20% az ujraelosztas koltesge, 30%-a pedig rossz helyre megy.

Az nonszensz hogy egy atlagos dolgozo allampolgar is raszorul
segelyekre/ingyenes dolgokra(tenyleg) , mikozben havi 200eFt(adok, jarulekteher, afa) korul vonnak el tole

Arma Gedeonka 2009.01.22. 16:24:37

Ahhoz nagyon elvakult cionistának kell lenni, hogy valaki "magyar katasztrófát" lásson csak, nem véve tudomást róla, hogy itt most világvége van. Természetesen a cionista mindig aktuális állomáshelye bukásának drukkol. Pedig bukik más is:

www.telegraph.co.uk/comment/columnists/iainmartin/4295219/Gordon-Brown-brings-Britain-to-the-edge-of-bankruptcy.html

UK Telegraph: "Britain [now] stands on the precipice of becoming the next Iceland . . . the political impact will be seismic; anger will rage"

They don’t know what they’re doing, do they? With every step taken by the Government as it tries frantically to prop up the British banking system,
this central truth becomes ever more obvious. Yesterday marked a new low for all involved, even by the standards of this crisis. Britons woke to news of the enormity of the fresh horrors in store. Despite all the sophistry and outdated boom-era terminology from experts, I think a far greater number of people than is imagined grasp at root what is happening here.
The country stands on the precipice. We are at risk of utter humiliation, of London becoming a Reykjavik on Thames and Britain going under. Thanks to the arrogance, hubristic strutting and serial incompetence of the British Government and a group of bankers, the possibility of national bankruptcy is not nrealistic. The political impact will be seismic; anger will rage.

molaris 2009.01.22. 16:35:11

@Askeladden:
Először is csatlakozom "ufo"- hoz.
Másodszor csak a bőség zavara miatt nehéz eldönteni a "morális Mohácsot".
Olaj-gate
"Pufajkás" PM
Tocsik- ügy
D- 209
Kulcsár- ügy
Dec.-5
Őszöd- kiszivárgása
Tessék választani.

wendriner úr 2009.01.22. 16:53:16

szó sincs arról, hogy a társadalom felső rétegéhez kellene átirányítani bármit is. sőt, sok esetben a felső réteg a potyautas, pl kedvenc csoportom: EVÁ-s újságíró.

arról lenne szó, hogy az embereket rá kell kényszeríteni arra, hogy dolgozzanak. sajnos van egy kb milliós réteg, akivel ez nem megy. a fele mondjuk cigány, a másik felének a fele nincsen rászorulva, mert el/kitartják. ha nem dolgozol, de dolgozhatnál, lóf@sz a seggedbe, fizess mindenért. ha segélyt akarsz, vágd a csalitost az úttest mentén az önkormányzatnak, legalább tiszta lesz a városod/falvad.

aztán arról is szó lenne, hogy ha már dolgozol, akkor próbálj meg adót fizetni. ehhez ugye kell normális adómérték, meg morál. utóbbiba az is beletartozik, hogy a havi bruttó 500 körül kereső családapa (otthon feleség + 2 kiskölök) ne számítson gazdagnak kormánykommunikáció szintjén _SEM_ (különösen visszatetsző mondjuk újságokban olvasni ilyesmit, hogy félmilliós luxusfizetés, hiszen a f@szom tollnok 275eFT+Áfa számlázásával jó eséllyel többet visz haza, mint a családapa). mert nem az, sőt ő fizeti az adót az újságíró, meg a minimálbéres vállalkozó helyett is. drasztikus járulékcsökkentés és/vagy sávok kíméletlen feltolása.

oktatás ingyenes maradhat. csak figyelmeztetném a bősz széljobber olvasókat, hogy a zsidóság is ennek köszönheti pozícióit, igaz nem egy generáció alatt érték el, de kifizetődő befektetés. viszont a büfészakokat meg kell szüntetni.

egészségügy: járulékcsökkentés után sajnos fizetőssé tétel jön. jobbmódúaknak privát biztosítók, akik oda küldenek, ahová a csomagod megengedi. emellett primer ellátás ingyenesen (természetesen potyautasoknál nem).

hogy a nyugdíjadat majd fizesse valaki, azért jó lenne, ha érdekeltté válnál abban, hogy gyerekeid is legyenek. pl el tudom képzelni a SZJA-csökkentést kizárólag családi adózás formájában (járulékcsökkentést persze e fölött!).

sajnos ezzel a politikai elittel nehéz lesz bármit is elérni. ugyanis ők legalább ugyanannyira megtanulták, hogy "jár", mint bárki más. sőt, nekik több "jár".

ha esetleg ezeket valamilyen véletlen folytán megvalósítja valaki, akkor az alsó harminc százalék is automatikusan jól jár. évről évre több jut neki, sőt ha lájta, hogy kisebb-nagyobb erőkifejtéssel nagyban javíthatja a helyzetét, akkor hajlandó is lesz előbb-utóbb mozdulni. ez az, amit nehéz megérteni, a baloldal pedig nem is hajlandó. őszintén remélem, hogy a jobboldal felfogja viszont.

amúgy meg a válsággal takaródzóknak ezt üzenem:
- a válság időleges
- a válság tökéletes időzítést nyújt változásokra
- a válsággal nem takarózni kell, hanem felkészülni rá és megtalálni a belőle kivezető utat
- óriási az átfedés a "jár"-csoport és a "de a válság.." csoport között

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.22. 17:03:15

"a magyar katasztrófa" mai modellje az hogy - tessenek átnézni a nol.blogokra - az a baj, hogy míg orbán csúnyákat mond gyurcsra, addig obama hősnek nevezi mccain-t... és ezzel ezek a hibbanttak meg is magyaráztáék a magyar bajokat...

bloá

Charme 2009.01.22. 17:14:10

A post szerzője a szívemből szólt. Sajnos már ez a hetven kommentár elvette a kedvemet a vitában való érdemi részvételben, csak egy megjegyzést tennék. A hozzászólók részéről azt tartanám korrektnek, ha a PIACról szóló fékezett habzású (vagy éppen habzó) kommentárjaikba ugyan fűzzék már bele, hogy mi a foglalkozásuk? Mert mennyire másként hangzik az, hogy "hát szerintem disznók ezek a piacpártiak, fizessenek csak még több adót a vállalkozások, amúgy könyvtáros vagyok"
Mert ez így nagy sumákolás. Sumákok! Sumákok!

states 2009.01.22. 17:17:34

Szeretem, amikor a baloldali papagájkommandó it a Reakcióban is folytatja a hülyítést az ellenzék felelősségéről. Hogy az ellenzék teljesen elhülyült-e, az majd akkor derül ki, ha hatalomra kerülnek. Amit biztosan tudunk, hogy a kormányunk az valóban teljesen alkalmatlan,végtelenül korrupt és tényleg hülye, élén ezzel a retardált főhülyével. Amúgy megjegyzem, 98-2002 között Gyurcsányékhoz képest földi paradicsomom varázsoltak ide Orbánék. Ezt be kell ismernem, bár Orbánt továbbra sem kedvelem...

Charme 2009.01.22. 17:18:46

Ááá, tökre egyet értek Charme hozzászólásával. Végre, ezt már vártam! Szóval kisvállalkozást vezetek, nagyságrendileg húsz embernek biztosítok munkát.

Azt szeretném hozzátenni a vitához, hogy az államháztartás vágja haza a gazdaságot, nem fordítva. Ötleteim vannak, de minek. Fekete lyuk felé rohanunk, most úgy érzem, hiába vagyunk tele munkával. Az első lépés a politikai reform legyen, új kormányt kell választani.

wendriner úr 2009.01.22. 17:21:36

"Sumákok"

állok elébe. pénzügy. multig@ci. soha egy forint adót el nem csaló (becsszó).

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 17:40:32

@Charme:

Ez az, baszd meg, végre tiszta víz a pohárba: vesszenek a könyvtárosok! És le a hárfaművészekkel is! Életképtelen, állami csecseken kérődző, alantas banda! Vállalkozásba mindenkivel! Trafikot mindenkinek!

Hogy nem fáj neked az a két bites szerkezet az agyad helyén?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 17:42:24

@Charme: Ez nagyon megható, hogy egyetértesz Charme hsz-ával... Tényleg... Észfaszmegáll...

Charme 2009.01.22. 17:45:44

Dr. Zerge: Így van, vesszenek!! Ez az, kösz, hogy leírtad helyettem, ehhez már három bit kellett volna!! Amúgy Te mivel foglalkozol? :)

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 17:47:06

@szpal: szept 18-án kilőtték volna valakinek a szemét? Mindig tudok meg új dolgokat...
--------
Szvsz a többi figyelmes kolléga is leszállhatna már szegény Askeladdenről. Szept. 18. valóban a csürhe tombolásáról híres, nem másról.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 18:07:02

@Dr. Zerge: askeladden:"A morális Mohács már megvolt 2004. december 5-én."

Nem! A morális Mohács 2006. szeptem 18-a volt. (csürhe zavargás) :-(
-----------------------------------------------------

evvel egyetértesz?
szept. 18-a volt a morális Mohács.

igen v. nem?

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.22. 18:14:57


Morális Taktaharkány, morális Röjtökmuzsaj, morális Baktalórántháza az miért nincs ?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 18:41:11

@ufó: Ostobaságokkal nem foglalkozom.

Szerinted szept. 18-án hős hazafiak korzóztak a Szabadság téren? Vagy csak nem mégis a csürhe dúlt és fosztogatott egy közintézményben?

Thulsa Doom (törölt) 2009.01.22. 18:43:45

Ne kell ahhoz baloldali papagájjak lenni, hogy az "ellenzéket" anyázzuk. Miért kéne szeretni egy olyan bandát, aki a világ legszarabb kormányának a működése alatt csak annyira képes, hogy "Gyurcsány a hibás" plakátokat ragasztgasson, vagy "három igennel sokat spórolhatsz" szlogeneket brekegjen.
Ez nem ellenzék, hanem egy beszari, lusta csürhe.

Az meg, hogy Mohács 2002-ben kezdődött...
Kinek a kormányzása alatt kezdett eladósodni a lakosság? Ki hozta létre a MFB-t, hogy a költségvetésen kívüli módszerrel adósítsa el az Országot? KI alatt vállalt kezességet az állam a köztisztviselők hatodik, hetedik nulla százalékos, államilag támogatott lakásvásárlására?
És ki szavazta meg a mostani gigahitelt, ami az állam totális csődjét jelenti majd 2010 második felétől? Csak nem az egész parlament, Fideszestől?

Shore 2009.01.22. 18:48:30

Őrnagy

"Úgy hogy azt kérném, hogy azok a kommentelők, akik anno támogatták a kormányváltást ( több pénzt az embereknek), most fogják be."

Valamint azok is, akik 3 igennel szavaztak. Nem sokan kommentelnének most:)

Mellesleg mi is volt a "több pénzt az embereknek" alternatívája?

A poszt nagyon jó, bár furcsa itt ilyesmiket olvasni.

Ács Ferenc 2009.01.22. 18:53:09

@Shore: Na azért maradnánk páran. :) Igaz nem sokan. Annyit pontosítanék, hogy a "Több pénzt az embereknek" a 2002-es őszi önkormányzati választás szoci kampányszlogenje volt.

wendriner úr 2009.01.22. 18:54:22

csak hogy lássuk, hogy a katasztrófa még fokozható!

az Economistnak van egy prémium szolgáltatása jó pénzért, ahol néha egész jó kis elemzéseket nyomnak, kicsit lazább stílusban mint a nyomtatott változat. tegnap jött az alábbi részt tartalmazó elemzés:

"The IMF, World Bank and G-8 should be restructured. Someone should inform the IMF and
World Bank ever so nicely that the Washington Consensus is dead. Their methodology consists
of “We will save your currency by propping it with funds, providing you destroy your real
economy with tax hikes, interest rates hikes and social spending cuts so that your people will
suffer. You should know that much of our funding will never reach your shores as we will
transfer them directly to your creditor banks in the West, some of whom are our personal
friends.” Such IMF polices have failed almost everywhere in the last 30 years. East Asians loath
the organisation and have focussed their policies to ensure they never have anything to do with
the IMF again. The bankruptcy of the IMF/World Bank policies is reflected in the fact that in
order to get out of this global crisis, every major economy in the world is undertaking policies
which are diametrically opposed to those of the IMF"

Ez meg kedden:
"Increasingly companies will select winners and losers among the emerging markets; they were doing this
in the past for cost reasons but will now undertake this strategy because there are some clear losers in the
next 1-3 years e.g. Ukraine, Hungary"

A bagatellizációt elkerülendő: az elemzés az egész világról szól, és ezt a két országot emeli ki.

Itt már nem csak arról van szó, hogy regionális lúzerek lettünk.

Ács Ferenc 2009.01.22. 18:57:27

"Mellesleg mi is volt a "több pénzt az embereknek" alternatívája?"

Az, hogy mindenkinek lehet egy álma, amit megvalósíthat ebben az országban. Polgári nívó, egy jövőkép, amit lehetett nem szeretni, de voltak körvonalai és nem a gázárcsökkentés, meg a zemberek "védelme" volt a veleje. Az a polgári politika már nincs.

Shore 2009.01.22. 18:59:31

@gloire:

"A hajléktalanok (Budapesten) 60-70%-a szakmunkás.
Pontosabban volt szakmunkás. Melyik gyárba van ma
kirakva a tábla: Maróst, esztergályost felveszünk?"

Erős mellényúlás. Ha van tábla, akkor ez a kettő biztos rajta van. De tábla nélkül is tudható, hogy ez a szaktudás igen kelendő. (Jobban, mint pl. a közgazdász)

Shore 2009.01.22. 19:21:37

@Ács Feri:

"Az a polgári politika már nincs."

Bizony nincs. Pedig igény az volna rá:)

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.22. 19:26:39

Charme:

Te legalább értelmes vagy, de nem tűnik úgy, hogy ez meghatná őket. Na mindegy. A másik ez a "vesszenek" reakció. Bassza meg ez a sok gyökér. Nem értitek, hogy mi nem azt akarjuk, hogy vesszenek, hanem azt hogy dolgozzanak, és az adókat meg ne az az egy-két szerencsétlen fizesse.

Tudtátok például, hogy az szja 30%-át a magyar lakosság 3%-a fizeti (az a bizonyos magasan képzett, multi középvezető, kkv vezető, stb. réteg.)?

Amúgy közgazdász vagyok én is.

Ács Ferenc 2009.01.22. 19:34:11

@Shore: "Pedig igény az volna rá:)"

Majd az összeomlás után lesz szerintem. De hogy ez 3, 10, vagy 20 év, azt nem tudom.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 19:39:52

@jvizkeleti: tudtátok például, hogy a magyar gazdaság szereplőinek 80 %-a multi, 20 %-a kis-& középvállalkozó...?

ja, és egy apróság: a behajtott adó 80 %-a a kis- & középvállalkozóktól, 20 %-a pediglen a multiktól jön...

amúgy béjbicsősz vagyok én is...

és igen, igen, büszkén jelenthettem, hogy mind 12 számlatömböt, pecsétet, és ígytovább magammal hordom...
há' de nehogy má' zsebbe kapjam..., mint a kóka-villa építői...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 19:48:55

tudtátok például, hogy a magyar gazdaság szereplőinek 80 %-a multi, 20 %-a kis-& középvállalkozó...?

ja, és egy apróság: a behajtott adó 80 %-a a kis- & középvállalkozóktól, 20 %-a pediglen a multiktól jön...

EZ a magyar katasztrófa modellje...

aztán ezen moralizálhat mindenki, ahogy akar...

elgondolkodo 2009.01.22. 19:49:26

Ács Feri · reakcio.blog.hu 2009.01.22. 13:17:46
"Képtelenek vagyunk meghaladni a Kádár-rendszert, "

Ferenc testvér..!
Javíts ki ha rosszul tudom, a kormánypártod, nem véltlenül, a Kádárék utódpártja..?

Ács Ferenc 2009.01.22. 19:51:49

elgondolkodó: nekem nincs "kormánypártom".

elgondolkodo 2009.01.22. 19:52:43

Dr. Zerge 2009.01.22. 18:41:11

te Petőfit is lecsürhéznéd,
igaz sz@rházi..?

Ács Ferenc 2009.01.22. 19:53:52

@elgondolkodo: ja és nem vagyok a testvéred.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.01.22. 19:58:13

@elgondolkodo: Értem, Petőfi rabolta ki az MTV büféjét, és Petőfi gyújtogatott ottan szept. 18-án. Mondd - tényleg érdekel - hogy kerül ide akkora faszkalap, mint te?

elgondolkodo 2009.01.22. 19:58:38

Dr. Zerge 2009.01.22. 17:47:06
"Szept. 18. valóban a csürhe tombolásáról híres, nem másról. "

És arra gondoltál már, ha nincs Gyurcsány(i),
Nincs zavarás..?!
Pofátlanka..!

elgondolkodo 2009.01.22. 20:00:21

Ma már kit érdekl a Bastille..?

A Tv-t veletek kellett volna begyújtani..!

elgondolkodo 2009.01.22. 20:02:29

Szétlopjátok az országot,
és te itt a büfén keseregsz..?

Mit kéne az ilyennel csinálni..?!

Lacc78 2009.01.22. 20:08:26

"Ha valaki nem törődik az egészségével, túlsúlyos, dohányzik, akkor fizessen több egészségbiztosítást."

Ja, meg akkor is, ha hetven éves, mer' hát nagyobb kockázatot jelent. Há' hogy mer ez megöregedni? Mé' nem marad húsz éves egész életibe'?

Barom.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.01.22. 20:10:32

Ez a mostani világ egy ideje úgy működik, hogy gyártani, termelni kell valamit, ami a világon valakinek kell, eladni neki, és az érte kapott pénzért vehetünk mindazt, amire szükségünk van. Amíg nem ez az alapvetés van mindenki szeme előtt miniszterelnöktől segédmunkásig, addig bizony gazdaságilag semmire nem jutunk. Itt az a lényeg, hogy versenyképes termékeket kellene végre gyártani. Ennyi a titok. Nem állami megbízásokon marakodni vagy segélyre várni ami ugyanaz, csak az egyik hendikeppel indul. Nem a mellét döngetni szar tehetségtelen kormányoknak, hogy most ennyi meg ennyi külföldi tőke jött be, ami kb. ugyanaz, mintha az időjárással dicsekednének, visszájára fordítva az ellenzékre ugyanígy áll. Szemlélet kérdése. Ha kell új autó meg plazmatévé meg jakuzzi meg minden egyéb, akkor tudomásul kéne már venni, hogy cserébe mi is kell adjunk valamit kifelé a világnak, mert elfogy minden eladható, eladósodunk a végső határig és aztán lófasz sem lesz. A szükséges szemléletnek nyomát is alig látom. Vagy ha rosszul tudom, hát kérem, soroljátok a világpiacon jelen lévő ütőképes magyar termékeket.
Az adócsökkentéstől várni a gazdaság fellendülését iszonyatos faszság, hiszen a tőkehiány és egyáltalán az eszközhiány mostanára olyan mértékű, hogy a vállalkozások teljes nyeresége is csak a töredékét tudja fedezni. És még ebből a helyzetből is fel lehet állni, de nagyon másképp kéne gondolkodni. Egyszerűen el kellene fogadni annak a világnak a szabályait, amiben élünk. Vagy autarchia - belorusz modell. Lehet választani.

elgondolkodo 2009.01.22. 20:16:58

.."Vagy autarchia - belorusz modell."..

Tudod Belarussziában,
legalább nem tudnak a cionista-neokonok dominálni..!

Ez a baj, Belarussziával..!

elgondolkodo 2009.01.22. 20:19:20

Nehogy azt gondold, hogy az ottaniak szomorúak emiatt..!

Az Irakiak se boldogok, hogy "demokratizálva" lettek..!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 20:20:49

@Elpet: "...eladósodunk a végső határig és aztán lófasz sem lesz."

frankón vágod...
de ezt a magyar mondást ismered-é?

a magyarok sosem tudják, hogy hol a határ

határ = a szó összes értelmében...

a löncshús konzerv az elég 'ütőképes'..., brrrr...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.01.22. 20:25:44

@elgondolkodo: Nem tudom, hogy szomorúak-e. Csak azt tudom, hogy Magyarországon nemigen elégedne meg senki azzal a fogyasztással, amit a hazai gazdaság által megtermelt javak tesznek lehetővé. Én aztán nem kívánom, hogy Belaruszban szomorúak legyenek az emberek. Jobban bánt viszont, hogy Magyarországon szemmel láthatóan azok.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 20:28:08

@Shore:

Pont te hiányolod. Liberális köcsög.

Ács Feri, és akkor kire fogsz szavazni elvbarátaiddal egyetemben? Legközelebb gazdasági leképzeléseitekhez szóban az Szdsz áll.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.01.22. 20:28:35

"Erős mellényúlás. Ha van tábla, akkor ez a kettő biztos rajta van. De tábla nélkül is tudható, hogy ez a szaktudás igen kelendő. (Jobban, mint pl. a közgazdász)"

Jó, pontositok.
Egy-egy embert keresnek itt-ott, de nyilvánvaló szerintem, hogy
az a mélyre került tömeg már nem képes újból munkába állni:
segitségre szorulnak. A szakmunkás hiány elsősorban a szakképzés lezűllésével alakult ki, tök más tészta, más
korosztály.

Pelso.. 2009.01.22. 20:30:40

Elpet,

A plazmatv, meg az új autó mindenkinek kellene, csakhogy megdolgozni érte -termelni valamit-, ugyancsak kevesen akarnak. Könnyebb az adócsalás, segélyért kuncsorgás, meg számos honi tradiciónk.

Az adócsökkentést meg olyan jó hallani az embereknek, akik csak azt szeretik hallani, ami nekik jó, csak azt szeretik, aki csupa jót mond nekik, mert lesz ám majd irgumburgum ikszeléskor..

elgondolkodo 2009.01.22. 20:31:27

Istenem!
Annyi pénzem lenne, ahány rosszab körülmények között élő bodogabb ember él a földön..!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.01.22. 20:43:28

@elgondolkodo: Ebben neked igazságod van, de Magyarországon az igények igenis a nyugati típusú fogyasztást célozzák. Látod, te is pénzt szeretnél...

Shore 2009.01.22. 20:46:46

@Őrnagy Őrnagy:

"Pont te hiányolod. Liberális köcsög."

Aha, pont én. A te nyelveden a "liberális köcsög" mit jelent?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.22. 20:48:57

Bocsánat, ide nem illő stílust alkalmaztam.

Szerintem a Zemberek olyanokká válnak, amilyenekké a körülmények engedik nekik. Ha munka nélkül is megélnek, akkor sokan nem fognak dolgozni. Ezeken a körülményeken kell alakítani.

Téglagyári Megálló 2009.01.22. 21:14:08

@Elpet:

Fontos dolgot pedzel, Elpet barátom, csak ezt itt a sok bőcsész nem érti. De az a baj, hogy a mérnökök se idehaza, mindenki bedolgozik egy nagy nyugati cégnek, akinek vannak _saját_ termékei. Én is ezt csinálom, a rosseb egye meg!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 21:25:06

@Őrnagy Őrnagy: "... a Zemberek olyanokká válnak, amilyenekké a körülmények engedik nekik. "

és az oly nagy becsben tartott szabad akarat...?
az smafu...?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.01.22. 21:29:39

@Téglagyári Megálló: Bizony, a jó mérnökök jelentős részét elviszik a nagy nyugati cégek, mert a hazai cégek nem tudnak annyit fizetni. Ez baj. Viszont ezek a mérnökök megtanulnak egy másféle gondolkodást és munkakultúrát, amit tudnak hasznosítani majd, ha egyszer elegük lesz a nyugati cégekből, mert azért ott is van faszság bőven (kockafejű szemlélet, meeting egész nap, egyéni kreativitást megkötő rendszerszemlélet). Szóval azért reménykedjünk.

Shore 2009.01.22. 21:37:28

@Őrnagy Őrnagy:

OK, akkor nem veszem magamra.

@Elpet:

Jó mérnök talán több is van "hazai" cégnél, mint multinál, de ebből még messze nem lesz versenyképes termék. Ahhoz pénz, egyéb erőforrás és know-how szükséges. Ja és egy nagy adag stratégiai gondolkodás, ami hosszútávra tervez. Ez nem jellemző a magyar tulajdonosokra.

elgondolkodo 2009.01.22. 21:54:12

Elpet 2009.01.22. 20:43:28

Nézd ha a boldogság, meg a pénz között kéne választani, nem gondolkodnék..!

Persze, hogy se pénz, se posztó ne legyen,...

Téglagyári Megálló 2009.01.22. 22:10:24

@Elpet:

csak az a baj, hogy úsznak el az évek... termékfejlesztésről pedig csak a Dilbertből tanulok :-P

Kenguru 2009.01.22. 22:21:30

"És ki szavazta meg a mostani gigahitelt, ami az állam totális csődjét jelenti majd 2010 második felétől?"

Ezt a kozkeletu tevedest sokan vizshangozzak. Most nem kezdek itt el tanitani, de ugyan nez mer utana hogy mukodik az allamadossag kezelo kozpont.
Hogyan finanszirozzak allandoan ujra a hooszutavu adossagot rovid lejaratu hitelekbol.

Ezt a penzt mindenkepp folvetuk volna, csak nem az IMF-tol, hanem pl egy csomo nyugati alapkezelotol.

Amugy meg ha az IMF+vilagban+EU nem segit, ma 400 forint lenne egy euro. A rohadtak....

Az meg sajna rettentoen ironikus, hogy bar az IMF korabban sok mindent elkurt, hogy Magyarorszaggal szembern milyen kemeny felteteleket KENE tamasztania az tok vilagos.

Csak ok pont most valtottak policy-t es nem kemenykednek, meg ha kemyenykednek is, egy kissebsegi kormannyal semmi esely rendet csinalni.

Megszoptuk.
www.fn.hu/hetilap/gazdasag/20090120/puha_szamok_kemeny_csatak/

Kenguru 2009.01.22. 22:23:29

Az adocsokkentes nem csodaszer de az ALAP.
Ma az allam irdatlan pent von el a gazdasagtol, azt elpazarolja, magara kolti es meg lopnak is belole.

Amig ez a penz nem kerul vissza a verekringesbe, ahhoz aki megkeresi, itt nem lesz felemelkedes.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 22:38:47

közkívánatra...

tudtátok például, hogy a magyar gazdaság szereplőinek 80 %-a multi, 20 %-a kis-& középvállalkozó...?

ja, és egy apróság: a behajtott adó 80 %-a a kis- & középvállalkozóktól, 20 %-a pediglen a multiktól jön...

EZ a magyar katasztrófa modellje..., merthogy ez lett volna a poszt címe...;)))

aztán ezen úgy moralizálhat mindenki, ahogy akar...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.01.22. 22:49:25

ufó

Ezt honnan tudod? Link?

Ha igaz, baromi gáz!
Valszeg a multik egy csomó kedvezményhez jutnak, amihez az egyszerű kisvállalkozó nem.


A " tőke gyere, gyere még!" jegyében túl nagy kedvezményeket adtak a multiknak. Ezeket meg kéne kicsit nyirbálni, és az ebből adódó többletet visszaforgatni a magyar vállalkozóhoz.
Ettől úgysem menne el a Tesco vagy az Auchen.
Az autóiparral azonban vigyázni kell, ők most nagy szarban vannak, jó lenne, ha túlélnék a következő 1-2 évet. Őket nem szabadna kiutálni, nagyon sok beszállítójuk van, akik echte ungárise cég

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.22. 23:13:46

@malacka69 az édentől keletre...: bogár... phüüü most megfogtál, nem tom a nevét, tán bogárlászló?

egyébként gondoljunk bele...

nincs itt a kóla..., juj, iszunk traubit...
nincs itt a tesco, meg a többi, amik szerinted 'úgysem' mennének el..., hát igen..., lehet, hogy kevesebb hír jönne a szar élelmiszerekről..., margarin..., eszi azt még vki...?
lehúzza a redőnyt a mecdonalds..., oh my..., én akkor tényleg lelécelek erről a lepratelepről...
és hát... igen..., igen..., a mobiltelefon...
fúúúú de kiba...tt nagy veszteség lenne, csak gondolj bele..., atyaviilág...

Shore 2009.01.22. 23:14:59

malacka erre azért ne ugorj rá rögtön. Az igazság az,

hogy a magyar gazdaság szereplőinek 20 %-a multi, 80 %-a kis-& középvállalkozó...?

ja, és egy apróság: a behajtott adó 20 %-a a kis- & középvállalkozóktól, 80 %-a pediglen a multiktól jön...

EZ a magyar katasztrófa modellje..., merthogy ez lett volna a poszt címe...;)))

Bezony:)

osborne 2009.01.22. 23:19:54

velem az a baj, hogy elnéző vagyok a saját országommal még akkor is ha sokszor poén kedvéért ironizálok milyen hülyék is vagyunk. de hiszek abban, hogy jobb is összejöhetett volna ha nem 'kúrja el' a baller kormány a saját és a nemsaját szavazóinak kedvét attól, hogy itt éljenek. addig amíg olyan vezető ül a toppon, aki mindenkit megsértett már a határon túltol a határon belüli magyarokig, nem lesz semmilyen változás. 2010 ig tehát kivárok és nem várok a FIdesztől majd csodát de egyet igen: leváltsa a mostani tehetségtelen kurzust és máshogy próbálkozzon.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 00:24:33

@Shore: lol...

egy elefes-t
melyik multi szállítson ki neked...?

de jól rímel, ezt le is védetem még ezen kései órán...

;)

bz249 2009.01.23. 00:39:10

@Charme: mivel senki nem írt neked... ezért megtöröm a jeget (ebben a melegben ez nem oly nehéz) fizikusként dolgoznék, ami Magyarországnak semmi hasznot nem hajt (max az felsőoktatási része) ellenben külföldországban egy elfogadott szakma. Éppen ebből kifolyólag el is hagyom a hajót. A kérdés számomra, hogy megéri-e visszaúszni...

leveliro1 2009.01.23. 08:12:45

Mi van, már ide is írhat cikket Ghiurcean? Aszittem, ez polgári blog.

AgentUngur 2009.01.23. 10:20:08

Néhány reagálás:
1. A Reakció nem egy monolitikus tömb, ez az én véleményem, nem szerkesztőségi álláspont.
2. A szociális érzékenységgel nincs semmi problémám, nem akarok egy olyan országot, mint az USA, de hosszú távon mindenki jobban járna, ha rendszer jelentősen átalakulna, úgy, hogy a potyautasokat kizárjuk, megbüntetjük. És most finom voltam, mert tényleg az ország és a nemzet (a kettő nem ugyanaz) jövőjéről van már szó.

Bokros lajost idézném, akinek lássuk be, már 95-ben is igaza volt.

"A banánköztársaságokat megszégyenítő pazarlás, az ikerproblémák 2008 októberére a csőd szélére vitte az országot, ahonnan csak az IMF-segéllyel lehetett visszatáncolni"

"A huszonegyedik század első évtizede Magyarország számára már elveszett - zárja írását Bokros - rajtunk múlik, hogy a második már ne vesszen el."

Lehet álmodozni, humanista pártokat alapítani, és akkor szépen lehúzhatja a rolót a Magyarország Kft, jöhet a tömeges elszegényedés, az egészségügy összeomlása, a kivándorlás, stb. Ez a realitás. Bizonyára nem ezt akarják a kedves humanisták és szociálisan érzékenyek, de a mai modell ide vezet.

AgentUngur 2009.01.23. 10:35:03

@leveliro1: Ajánlom nézze meg Ghiurcean úr munkásságát. Fletó éppenséggel nem ezt mondja, nem ezt teszi, és ezért ássa az országot mélyebre és mélyebbre. Még néhány kompenzáció, és jön a leminősítés, és fiethetünk +50-100 milliárdot kamatra

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 11:00:55

@AgentUngur: az illusztrációról lehetne egy kis infót?

ki festette, mikor, címe...?
és még ami eszedbe jut, mert nekem nagyon bejött.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.23. 11:09:55

Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása, 1860.

kedvescimbora 2009.01.23. 11:16:21

A cikkel nagyjából egyetértek. Bokros Lajossal annyi gondom van mint a többi politikussal.Olyan mint a pióca. Miután meszorította a népet ő felvette a maga 18 miitiós végkielégítését. Amúgy a megszorítás a népnek nem hozott jobb életet. A cikkben említett okos célokat nehéz lenne elérni egy olyan országban ahol a törvényalkotók a legnagyobb maffia. Mert a nép nem vevő rá.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 11:17:54

@ergé: szuper vagy, nagyon köszi...
legalább 3 percig néztem a képet tegnap...
azért érdekelt...

Téglagyári Megálló 2009.01.23. 11:18:20

@ufó:

És ha nem lenne világos: ez a mohácsi csata után van.

Téglagyári Megálló 2009.01.23. 11:20:36

@ufó:

ps: ha klikkolsz a képre, mindent megtudsz

Téglagyári Megálló 2009.01.23. 11:29:49

De hogy a témához is hozzászóljak: bizony vannak, akik keverik az állampolgárságot az üdülési joggal...

Azt sajnos nem látom világosan, hogy lehetne ez ellen tenni.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 11:32:11

@Téglagyári Megálló: világos volt, hogy nem a világosi csata...

köszi a tippet, klikkolok a képre...

Téglagyári Megálló 2009.01.23. 11:35:23

@ufó:

Elnézést, ha Okos Tojás voltam...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 11:36:50

...és ezt találtam: "Végkifejlet:

A szultán a számára is némileg meglepő győzelem után rövid pihenőt adott hadának, majd megindult hadjáratának fő célja, Buda felé. "

fusson ki merre lát...
igaza vót a chartásoknak, hogy mindig legyen egy telepakolt bőrönd a közeledben...

Cypriánus 2009.01.23. 13:05:14

Bokros Lajos neoliberális-és ez nagy hiba.

a gazdasásgi programjába vannak épeszű elemek, de nem lehet kultúrális rothadásra és felbomló társadalomra stabil kapitalizmust építeni.
Ezért inkább a neokonokat pártolom (nem a Bush-féle második degenerációt) , a neolibeket nem.

Szilárd típzparancsolati etika, abortusztilalom, vallásos társadalom, cenzúra az erkölcstelen és erőszakos művek ellen+
kapitalizmus. Az működhet.
De egy demográfiaialag széteső, etika nélküli társadalom ("értéksemlegesség", "pluralizmus" ) képtelen valami stabilat alkotni vagy fenttartani.

Előbb etikai ellenforradalom, utána jöhet a többi.

AgentUngur 2009.01.23. 13:08:38

Ajánlom mindenki figyelmébe, mit okozott az elvett 13. havi fizetés 80%-os visszapótlása, az ötlet a devizahitelesek megsegítésére. Az eleve minimális magyar hitelességet Feriék az elmúlt pár napban sikeresen még tovább rombolták.

dont cry for me Argentia

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 13:14:18

@AgentUngur:
Lassan lehet fogadni, melyik bevásárlóközpontot támadja meg először a nép.
Elképzelhető, hogy haza kell hívni a fiúkat Afganisztánból, itt lesz dolguk.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 13:25:35

It won't be easy, you'll think it strange
When I try to explain how I feel
That I still need your love after all that I've done
You won't believe me
All you will see is a girl you once knew
Although she's dressed up to the nines-
BUT sixes and sevens with you

I had to let it happen, I had to change
Couldn't stay all my life doubting
Looking out of the window, staying out of the sun
So I chose freedom
Running around, trying everything new
But nothing impressed me at all
I never expected it to

Don't cry for me Argentina
The truth is I never left you
All through my wild days
My mad existence
I kept my promise
Don't keep your distance

And as for fortune, and as for fame
I never invited them in
Though it seems to the world they were all I desired
They are illusions
They're not the solutions they promised to be
The answer was here all the time
I love you and hope you love me

Don't cry for me Argentina

Don't cry for me Argentina
The truth is I never left you
All through my wild days
My mad existence
I kept my promise
Don't keep your distance

Have I said too much?
There's nothing more I can think of to say to you
But all you have to do is look at me
To know that every word is true

Don't cry for me Argentina

Carnivora (törölt) 2009.01.23. 14:57:59

Az euró már 291 forint fölött. A tőzsde is a mélyben, az OTP hatéves mélyponton, 2200 Ft alatt. A magyar állampapíroktól szabadulnak a befektetők.

-

Na már alakul ...

Cypriánus 2009.01.23. 15:03:37

ha 2010-ben újra győz az MSZP, másnap hétfő reggel sorban állok a román állampolgárságért. "Édes Erdély, itt vagyunk...!"

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 15:19:27

@Cypriánus: én viszont már vasárnap este lepattanok...

azt is mögmondom, hogy hova...

www.youtube.com/watch?v=eOIdEtAA2wE

Cypriánus 2009.01.23. 15:28:08

hát, a nők ott nem rosszak, de azért talán másik országot választanék.

Carnivora (törölt) 2009.01.23. 15:29:52

Válság van: Gyurcsány ismét elővette az antiszemita kártyát
2009. január 23. 13:27

Az egyre mélyülő válság közepette ismét előhúzta az antiszemita kártyát a miniszterelnök. Gyurcsány úgy véli, a baloldal távol áll attól, hogy nemzeti problémákra alapozva szerezzen népszerűséget.

Egy pénteki, rasszizmus elleni konferencián újra azzal vádolta a Fideszt, hogy összejátszik a nacionalista pártokkal, és néhány százaléknyi támogatásért cserébe eladja a demokratikus közepet. A kormányfő azt mondta: az így szerzett hatalmat megveti, és az szerinte fabatkát sem ér. A miniszterelnök úgy látja: a baloldal távol áll attól, hogy a nemzeti problémákra alapozva szerezzen magának népszerűséget. Gyurcsány szerint a magyar parlament meghatározó erőinek világossá kell tenniük, hogy semmilyen közösséget nem vállalnak a rasszizmus, az antiszemitizmus képviselőivel.

Elég furcsa, ha rasszizmusról, szélsőjobbról szónokol az az ember, aki minden nap egy olyan villából jár dolgozni, amelyet kétszeresen, előbb a nyilasok, majd a kommunisták koboztak el zsidó tulajdonosától – olvasható a Fidesz közleményében.

-

Mit számít ez a jelentéktelen kis gazdasági válság ...

Cypriánus 2009.01.23. 15:50:41

Téged ez a pici gazdasági válság érdekel, miközben szemetel a barna eső?!
Ahelyett hogy nemzeti összefogással támogatnád az ÚJ ÁRVIZI HAJÓST, Gyurcsány Ferencet, aki egy Európai értelemben vett demokrata? Ilyen apróságokon vagy kiakadva, mint hogy 60%-át elvonják a jövedelmednek? Hisz olyan csodás művek épültek belőle, mint aKőröshegyi Völgyhíd, Dobrev Klára találó mondása szerint a Köztársaság Emlékműve.
Különben is, a köztulajdon birtokosai nem felelősek azért hogy azzal mi történik, ezt Verók is megmondta. Miért nem hiszel neki, annak a drága embernek (tényleg elég drága volt) Te mucsai szélsőjobbos fidesznáci?
Úgyhogy fel a barikádra,Drága Barátaim, fogjuk az esernyőinket, és amikor az ún "alkotmánybíróság" midenféle nevetséges jogcímekkel semmisít meg törvényeket (pl. alkotmányellenes) , akkor állítsuk meg a Fenyegető Fundamentalista Felőretörést!
A demokratikus Chartát is aláírtam! Hatszor is! Nagyon fajsúlyos nevekkel! :)

Carnivora (törölt) 2009.01.23. 16:00:29

@Cypriánus:

A kormány tévhitben él
Azt hiszik, az IMF megoldotta a problémákat, pedig a neheze csak most jön, mondja az AEGON elemzője.

index.hu/gazdasag/magyar/mr090123/

Bod: Jövőre még nagyobb lesz a baj
A volt jegybankelnök szerint nem tudni, miből él meg az ország 2010-ben, amikorra elfogy az IMF-hitel.

index.hu/gazdasag/magyar/bpa090123/

-

Az ilyesmi jobban érdekel ilyen költségek, árfolyamin gadozások-törlesztőrészletek, állami, önkormányzati irracionális követelések közepette, hogyan is éljük túl az idei évet vállalkozások ...

Cypriánus 2009.01.23. 16:07:52

sajnos, Kedves Carnivora...
nincs kétségem a kormány magasról leszarja, hogy mi lesz az országgal.
Mikor lejár a 17 hónap, pont megbuknak, a Fidesz egy államcsődöt vesz át, egy legrosszabb értelemben vett államcsődöt, a balos médiagépezet azonnal felzümmög, és fikázza majd őket mindenért, készítve, hogy 2014-re, amikor pont kikecmergünk a pöcegödörből, visszatérjenek, a "gonosz, népnyúzó, fasiszta Fidesz" után. Gondolod Flettó nem tanult Ficotól? Nem a fenét. Megvárja hogy a jobboldal helyrepofozza az ország főbb mutatóit, és már is jön a "jóléti rendszerváltás 2". Sajnos semmi kétség, ezt fogja csinálni.
Ez a barom ország pedig képes lesz visszahozni, attól félek. Most 5 év szívás jön, azért hogy ezek a szegfűs-madaras kretének újra eljátszák a mannahullató isteneket.
Hogy miért nem jutott nekünk egy Pinochet...

Pelso.. 2009.01.23. 17:21:47

"Szilárd típzparancsolati etika, abortusztilalom, vallásos társadalom, cenzúra az erkölcstelen és erőszakos művek ellen"

Még szerencse, hogy nem te állitod fel a mércét, ill nem vagy jogalkotó...
Még szerencse, hogy volt a történelem során olyan időszak, hogy felvilágosodás kora..

Cypriánus 2009.01.23. 17:30:00

ha Isten, az Úr is úgy akarja, még lehetek!
a felhomályosodás gondolatrendszere aszemünk láttára omlik össze teljesen az antropológiai optimizmusával és erkölcsi relativizmusával.(na, nem most kezdődött, persze, hosszú történelmi folyamat.)
Gondolom hallottál már arról, hogy a modernség már nem trendi? Már mindenki posztmodernről beszél 8kérdéses jogosan e) ami leginkább a modernitás buksát követő válság, mint valami új korszak.

Mivel a modernitás progresszívista változata agonizál, abszolút van létjogosultsága a nem-modernista, nem "progresszív" eszméknek.
a kérdés nem az hogy valami "haladó" "forradalmi", vagy egy értelmiségi csoport szerint "időszerűvé véló eszme"-a kérdés az, -igaz valami, vagy nem igaz?

Cypriánus 2009.01.23. 17:30:07

ha Isten, az Úr is úgy akarja, még lehetek!
a felhomályosodás gondolatrendszere aszemünk láttára omlik össze teljesen az antropológiai optimizmusával és erkölcsi relativizmusával.(na, nem most kezdődött, persze, hosszú történelmi folyamat.)
Gondolom hallottál már arról, hogy a modernség már nem trendi? Már mindenki posztmodernről beszél 8kérdéses jogosan e) ami leginkább a modernitás buksát követő válság, mint valami új korszak.

Mivel a modernitás progresszívista változata agonizál, abszolút van létjogosultsága a nem-modernista, nem "progresszív" eszméknek.
a kérdés nem az hogy valami "haladó" "forradalmi", vagy egy értelmiségi csoport szerint "időszerűvé véló eszme"-a kérdés az, -igaz valami, vagy nem igaz?

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 17:44:36

@Cypriánus: a te partodat ugy hivjak hogy KDNP es jelenleg 0.8% a tamogatottsaga. a tied sem nagyobb ezen a blogon

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 17:44:53

@Cypriánus: a te partodat ugy hivjak hogy KDNP es jelenleg 0.8% a tamogatottsaga. a tied sem nagyobb ezen a blogon

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 17:45:10

@Cypriánus: a te partodat ugy hivjak hogy KDNP es jelenleg 0.8% a tamogatottsaga. a tied sem nagyobb ezen a blogon

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 17:46:24

na, ez kicsit sok volt, de beszart a gepem. szoval cypri, cidri!

Pelso.. 2009.01.23. 17:54:20


Óriási nagy ivben teszek arra, mi a "trendi" s mi nem.

Minden eszmének van létjogosultsága, amíg:

nem ütközik törvénybe
nem üti az általános társadalmi morális-etikai mércét
ill addig, amig az egyén v a társadalmi csoportok nem kényszeritik azokat másokra.

Pelso.. 2009.01.23. 17:55:05


Óriási nagy ivben teszek arra, mi a "trendi" s mi nem.

Minden eszmének van létjogosultsága, amíg:

nem ütközik törvénybe
nem üti az általános társadalmi morális-etikai mércét
ill addig, amig az egyén v a társadalmi csoportok nem kényszeritik azokat másokra.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 18:15:17

ti jól vagytok, hogy mindent 2x-er írtok be...?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.23. 18:15:49

ti jól vagytok, hogy mindent 2x-er írtok be...?

Cypriánus 2009.01.23. 18:16:37

na, pl. az abortusz durván ütközik a morális-etikai mércével.
az, hogy valamit 0,8%-támogat vagy nem, az semmit sem jelent. attól még bőven lehet igaz.
a demokratizmus legnagyobb tévedése, hogy "vox populi, vox Dei" ez egy nagy hülyeség. Attól hogy valami népszerű, még lehet gigantikus ökörség.Úgyis egy szűk elit befolyásol minden társadalmat, a kérdés nem az, hogy így van e, hanem hogy ki az. Persze a tömegek tehetetlenségi nyomatéka is nagy. a kettő eredője a politika a tömegdemokratikus korban.
így lelkiismeretfurdalás nélkül rákényszeríteném az elveimet a társadalomra, legfeljebb technikai engedményekre lennék hajlandó átmenetileg . Egy idő után az lenne a normatív közgondolkozás. Aki nem akarja hogy a barátnője nem kívánt terhességből szűljön , az ne kettyintsen/párhuzamosan két módszerrel is védekezzen/ vagy örüljön a babának, és pont. De ne gyilkolja le saját gyerekét. Szerintem az emberi jogok az ÉLETHEZ való jognál indulnának, a többi csak utána jöhet.
de ez off-téma, a lényeg: a természetjog megkérdőjelezhetetlensége, azaz semmilyen többségi vélemény sem írhatja felül.

Ha a többségi vélemény elfordul tőle, akkor az a többség nem szabad, hogy beleszóljon a közéletbe, amíg észhez nem tér. Egy természetjogot érvényesító diktatúra is jobb átmenetileg , mint egy attól eltérő népuralom, amely saját alapjait így felélve előbb-utóbb úgyis anarchiába vagy zsarnokságba fullad.
ha pl. Kurt von Schleicher tábornok 1932-ben sikeresen megdönti a demokratikus Weimari Köztársaságot, és egy lutheránus ihletésű , porosz dominanciájú katonai diktatúrát vezet be (kiegyezve a bajor katolikus jobboldallal) akkor nincs hitleri "nemzeti forradalom". De sajnos a "szent népakarat" érvényesült, ugye, csodás eredménnyel.

Cypriánus 2009.01.23. 18:18:37

amúgy nem vagyok KDNP-és, sok mindenben nem is értek egyet velük, inkáb egy "katolikus neokonzervatív" vagyok

Pelso.. 2009.01.23. 18:24:48

" és pont."

Tehetsz pontot, mindenki tehet, széles körben, de csak a saját dolgában. Másba be nem avatkozva.

Cypriánus 2009.01.23. 18:25:55

ez egy illúzió, kedves Pelso.

Cypriánus 2009.01.23. 18:31:01

ha valakit személyesen felkavarnék, azt nagyon sajnálom, nem akarok ítélkezni, hisz azt nem is tehetem. Hiszek a kegyelemben, és hogy minden bűnt megbocsátanak, amiért bocsánatot kérnek. Péter nem volt kevésbé bűnös, mint Júdás-csak megbocsátást kért.
Mózes és Dávid, valamint Szt. Pál gyilkosok voltak, és megbocsátást kaptak. Hülyén hangzik, de bizonyos szempontból még az sem számít.

de ez off-topic...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 18:31:35

@Cypriánus:
"na, pl. az abortusz durván ütközik a morális-etikai mércével." - A te mércéddel, tökikém, a tiéddel. Ami - valljuk meg - az iciri-piciri kiskutyát nem érdekli. Hallottál már a szekularizáció kifejezésről? És azt tudod, hogy sokan azért utasítják el a valásokat, mert az leginkább tilt, és soha nem hagy választást. Mi, világiak megengedjük neked, hogy szaporodj, mint anyúl, ha az asszony bírja, de te megtiltanád, hogy más emberek saját testük felett rendelkezzenek. Hol olvastad, hogy Isten a testünket csak kölcsönbe adta, de amúgy igényt tart rá? Azt hittem, csak a lelkünk kell neki. Hol hallottad, hogy a magzatot Isten nemzi, tehát a lelkére már megszületése előtt szüksége van? Hol olvastad, hogy a sperma és a petesejt előbbre való Isten szemében, mint egy kifejlett ember? Baszod, én nem találtam ilyet a bibliában.

Pelso.. 2009.01.23. 18:35:51



Az hát. Tartom magam makacsul hozzá továbbra is. Inkább.

Cypriánus 2009.01.23. 18:41:48

a test-lélek szembenállítás a görög filozófia állítása, nagyon nem bibliai.
amúgy a 139. zsoltár világosan mondja "alaktalan testemet már látták a Te szemeid, könyveidben minden meg volt írva, életem minden napja, pedig még egy sem volt meg belőlük."

a sperma és petesejt természetesen nem ember, de a zigóta már nem ivarsejt. (orvos lennék, úgyhogy ne nagyon nyissunk embryológiai vitát, én ugyanis vizsgáztam belőle.)

amúgy alapvető állítás, hogya Teremtő Isten totálisan igényt tart ránk, hiszen semmi sem a miénk, ami vagyunk (nem is tudjuk megtartani, ez nyilvánvaló) és mindent Tőle kaptunk.

Pelso.. 2009.01.23. 18:47:23


Óriási nagy ivben teszek arra, mi a "trendi" s mi nem.

Minden eszmének van létjogosultsága, amíg:

nem ütközik törvénybe
nem üti az általános társadalmi morális-etikai mércét
ill addig, amig az egyén v a társadalmi csoportok nem kényszeritik azokat másokra.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 19:02:41

@Cypriánus:
Pontosan idézd, hol olvasható ez a sok baromság, amit állítasz, légyszi!
Mi a zigóta?
Isten gyúrja egybe a spermát és a petesejtet? Nem a születés számít a teremtési procedúra újra történő átélésének?
Isten olyan egyszerű, hogy azért adott értelmet, tehát képességet a választásra, hogy képességünket ne használjuk, csak együnk-igyunk, szaporodjunk, hogy Ő a végén begyűjtse a lelkünket, a testünkből meg pöcegödröt csinál a férgeknek? Nem tart túl sokra minket. Tisztára, mint a Mátrixban: Istennek az emberi lélek a táplálék? Isten bólogató agyhalottakat gyűjt maga köré a mennyországba?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.23. 19:12:25

@balage_81:
Bocs, én Cypriánussal általában egyetértek. Abortusz ügyben biztosan.

@Mr Falafel:
OK, nincs Isten, és Dawkins cool, de akkor lélek sincs, szabad akarat sem, a gyilkosság is értelmetlen fogalom, mert az anyag örök....

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 20:22:22

@tölgy:
Marhaság! Számunkra felfoghatatlan értelmi és egyéb képességekkel rendelkező lény biztosan van. Ez a lény számunkra felfoghatatlan ideig képes létezni, fogalmazhatunk úgy, hogy örökké. Bizonyos, hogy "teremteni" is képes. De ez a lény nem a keresztény Isten. Dawkins egy nyomorék, aki hamarosan meghal. A léleknek és a szabad akaratnak semmi köze egymáshoz. Az anyag és a nem anyag örök. Hogy a "nem anyag" az valamilyen értelemmel bíró szellemi massza-e, azt nem tudom. Nem merném határozottan állítani, hogy lehetetlen. Sőt, inkább hajlok rá, hogy létezik és lehetséges.
Amúgy karácsonykor a Szent István bazilikában voltam éjféli misén, életemben először.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.23. 20:39:55

@Mr Falafel:
Nem teljesen világos, hogy a "Marhaság!" minősítés arra vonatkozik, amit én írtam előbb, vagy arra, amit Ön írt utána.

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 20:44:04

@Cypriánus: és kérdem én, mi van ha én ebből nem kérek? akkor hogyan erőlteted rám? megyünk vissza a középkorba? egyébként a cikkel én meg teljes egészében egyetértek, csak hogy valami ON is legyen

Invictus 2009.01.23. 21:05:13

Szerintem nagyjából megfelelő a jelenlegi abortusz szabályozás, nem tudom hogy gondolja valaki, hogy egy többségében ateista országban (lehet, hogy a többség istenhívőnek vallja magát, de az egyház (bármelyik) tanítása szerint max. 10-15% vallásos) be lehet tiltani. Egy mélykatolikus országban, mint Írország, vagy Lengyelország persze lehetnek szigorúbbak.
Cypriánus, te akkor is tiltanád az abortuszt, ha a terhesség nemi erőszak következménye, vagy az anya életét veszélyeztetné a gyerek kihordása? Vagy ha súlyos fogyatékossággal jönne világra a gyerek?
Személy szerint az abortuszt bűnnek tartom, katolikus nevelésben részesültem, de megmondom őszintén, volt hogy ha a barátnőm teherbe esett volna, akkor egyértelmű lett volna hogy abortuszra megy, mert ő sem akart gyereket, anyagilag sem voltak meg a feltételek, és egészségügyileg sem tett volna jót neki egy 9 hónapos terhesség. Szerencsére nem volt ilyen, csak az esemény utáni tablettáig jutottunk el...

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 21:33:47

cyprinek:
velvet.hu/sztori/aaaaa090123/
egyébként van szerencsém itt élni, egyrészt itt sem működnek ezek az elvek a gyakorlatban, másrészt borzasztóak az ír fiatalok, isznak, randalíroznak, épp hogy nem késelnek meg az utcán. a katolikus meg keresztény államok egyáltalán nem rendelkeznek jobb mutatókkal semmilyen téren sem, mint az ateista többségűek. remélem ezzel lezárjuk ezt az off témát. és most a cikkről: teljesen világos, hogy a szerző sem azt szeretné, hogy bántsuk a szegényeket, csak azt, hogy aki igénybevesz valamit, annak legyen hozzá joga, ha meg magasabb szintű dolgokban részesül, mint a többség, akkor fizessen érte. egyébként nonszensz hogy a diplomások a magasabb keresetből többet adóznak és ez a tandíjuk, ti. jobban is élnek egyrészt, másrészt meg azért keresnek jobban mert a cégek megtehetik hogy himi-humi munkákra diplomásokat vesznek csak fel. igenis legyen a diplomához szaktudás, ahhoz pedig valóságos piaci érték kötve, ami nem abból jön hogy papírod van, hanem hogy tudod is használni a piacon ami azzal jár. szerintem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.23. 22:20:14

@balage_81: "megyünk vissza a középkorba?"
A bezzeg modern US legtöbb államában tilos az abortusz, bár szövetségi tiltás nincs.
Akkor az US már a középkorban lenne?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.23. 22:30:23

Én középkori vagyok, mert szerintem az abortusz gyilkosság.

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 22:30:54

@tölgy: a kérdés az volt hogy mi lesz ha én nem kérek a fundamentalizmusából. akkor elégetnek máglyán vagy mi? így teljes a kép. egyébként busó után amerikát emlegetni, háááát, igen, sztem erkölcsileg a középkorban vannak sok államban. egyébként mit szólsz ahhoz az ellentmondáshoz keresztényileg, hogy az usa-ban van halálbüntetés számos államban

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.23. 22:34:57

@tölgy:
Az a marhaság, hogy Ön szerint, ha tagadom istent, egy tolokocsis nyomorék képzelgéseit előbbre valónak tartom. Saját ideáim vannak az ismeretlen Szellemről. Kevésbé földhözragadtak, mint a kereszténység ideái. Hogy helytállóak? - Ugyan, dehogy! Nem hiszem, hogy ismerhetem a valóságot. A "marhaság" kitételt ne vegye túl szigorúan!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.23. 22:44:13

@balage_81: Én nem vagyok halálbüntetés-párti. Ha ez a kérdés.

Az "erkölcsi középkor" azt jelenti, hogy van erkölcsi elvárás? Csak, hogy értsem.

@Mr Falafel: aham.

balage_81 (törölt) 2009.01.23. 22:54:26

@tölgy: az erkölcsi elvárásoknak több fajtájuk van, bár nem tagadom, az egyház szépen kisajátítja magánat ezt a szót. nem magával a ténnyel van baj, anarchiát nem szeretnék én sem. nálam az erkölcs azt jelenti, hogy átgondolom, a tettemmel ártok-e másnak, és nem aszerint cselekszem, ahogy a Biblia írja. másik nagy bajom, hogy a keresztények sokféleképpen értelmezik a szent könyvüket, ld például busó urat aki hetene írt alá halálbüntiket kormányzóként, az abortuszt meg tiltotta mer az gyilkosság

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.24. 00:36:47

@balage_81:
Kellemetlen, de itt amellett érvel, hogy mindenki cselekedjen belátása szerint.
Akkor nincs egyéntől független mérce. Ez lenn a modern erkölcs?

A halálbüntetést nagyon sok ember döntése alapján mondták ki. Bírák, esküdtek sora, felebezések és mifenék végén jutott oda az ügy, hogy a kormányzó aláírta. NAgyon sok ember mérlegelése eredményeképpen.
Az abortusz ezzel szemben egyének szeszélyén múljon csak. Azért a kétféle döntés megalapozottsága nem ugyanaz.

balage_81 (törölt) 2009.01.24. 00:55:18

@tölgy:utálok hosszút írni, de annyi hibával dolgozol hogy kénytelen vagyok. szóval. tehát ölni mégis szabad? hát nincs benne a tízparancsolatban, hogy ne ölj? akkor most miről beszélünk itten? milyen jogon akar bárki is ráerőltetni másokra mindenféle előírásokat amik a vallásból származnak, ha ti magatok is ellene cselekedtek? nem tudom hívő vagy-e, de bush és az ami konzik azok, és ők biza vétettek a tízparancsolat ellen, amikor aláírták az ítéleteket. a szent könyv tehát így is meg úgy is értelmezhető, csak be kell iktatni pár bírát meg egyebeket? na pont ezért nem akarja senki hogy ti mondjátok meg mi is az erkölcs. az abortusz egyébként ritkán egy ember döntése, ne csúsztass. ott vannak a szülők, barátok, orvosok, egy egész környezet, ami segíthet az anyának dönteni. és tudod igazán primitív felfogásra vall, hogy amellett hogy nyilvánvalóan bagatellizálsz itt, felnagyítassz ott, elfelejted, hogy az egyén mégiscsak jobban ismeri a saját életkörülményeit, mint a törvény, ami kötelezi egy döntés meghozatalára, ti. hogy vállalja a gyereket. de nem óhajtok itt ezen rugózni, ugyanis a topik témája nem ez. végezetül: te magad is ékes bizonyítéka vagy annak, hogy mihelyt hűnek kéne lenni a szent könyvhöz, máris nagy baj van a vallásosak háza táján. maradjunk annyiban, hogy a törvényeink is az egyéni szabadságot védik, pontosan amit mondtam, ugyanis ez az együttélés egyetlen normális elve, hogy másnak ne árts. hogy mit jelent ártani, azt meg a társadalom 99%-a tudja, ezért van böcsi, ovi meg suli. gudnájt

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 01:05:00

@Mr Falafel:

"Dawkins egy nyomorék, aki hamarosan meghal. "

Dawkins nem egyenlő Hawking-gal, csak az AWKIN a közös bennük.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 01:45:18

@balage_81: A Tízparancsolatban az ölés tilalma nem vonatkoztatható a halálbüntetésre. Mózes törvényeiben nem szerepelt volna a halálbüntetés ha ez így lett volna. Érted ? A római katolikus egyház sem vonatkoztatja a halálbüntetésre. Az élet szentségének abszolút értelmezéséből vezetik le a halálbüntetés helytelenítését.

P. S Obama elnök sem ellenzi a halálbüntetést minden esetben. Sőt. Ma Amerikában a civil esetekben a gyilkosság az egyetlen büncselekmény amiért halálbüntetés kiszabható. Pedofil nemi erőszak esetében Louisiana állam fenntartotta a halálbüntetést, de ezt a Legfelső Bíróság alkotmányellenesnek itélte. Obama ezzel nem értett egyet.

molaris 2009.01.24. 03:35:02

@Mr Falafel: @balage_81:
Nagyon undorító amikor valaki mejátsza a hülyét. Ha azt írom, hogy ti a legvadabb antiszemiták vagytok, meg sem értitek. Ugyanis, Izrael jogalapját a létezéshez ott- ahol, bizony, a nagyhatalmak annak alapján kannonizálták, hogy Isten azt a födet ígérte nekik.

Az sem igaz, hogy nem látjátok a különbséget a halálBÜNTETÉS és abortusz között. Tipikus reakció ez, a térnyerése 1789- ben indult világhódító útjára. Mindent relativizálni, növelni az egót. Íme az eredmény- a mai erköcstelen világ.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 10:27:15

vissza kell állítani a tizennegyedik századot. a
tizenötödik század már túl mondén. van egy kihasználatlan épület Budán, ahová az új rezsim beköltözhetne, szép sárga épület, és onnan lehetne kinyilatkozni. az évszámot fixáljuk 1365-ben, az onnan el nem mozdul, minden szilveszterkor visszalapozunk. molaris lesz az apostoli kánonrepentát aki irányít, Kündü főprépost pedig karizmatikusan nyilatkoztat ki a latin ritusú reggelizés szabályai szerint. Guminus Dominem.

Shore 2009.01.24. 10:30:25

@molaris:

"Ha azt írom, hogy ti a legvadabb antiszemiták vagytok, meg sem értitek. Ugyanis, Izrael jogalapját a létezéshez ott- ahol, bizony, a nagyhatalmak annak alapján kannonizálták, hogy Isten azt a födet ígérte nekik."

Ez zseniális, le kéne védetned. Aki nem hisz Istenben, az a legvadabb antiszemita. LOL

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.24. 12:17:02

@Jo Tunder:
Bakker, mennyire igazad van! Ez is bizonyítja, hogy nem érdekel az illető urak véleménye. Suttyó vagyok. Köszi, hogy kijavítottál! Most megnéztem: Dawkins a vak órásmesteres fickó, Hawking meg az, aki olykor visszavonja tételeit. A lényeg azonban ugyanaz: egyiket sem tartom semmire.

Molaris:
Te egy szellemi éhenkórász vagy. Én pedig feltétlenül antiszemita, mert nem ismerem el Izrael államot. És a zsidókat alapvetően gyilkos fajzatoknak tartom. Hogy emellett az arabokról is ugyanez a véleményem, gondolom, mit sem enyhít bűnömön.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.24. 12:40:01

@balage_81:
Természetesen számtalan hibával dolgozom.
Maga viszont bizonyos ismeretek hiányával küzd.

Ezt a kanti dolgot veheti komolyan, de a bibliai erkölcsi normák, így a Tízparancsolat, nem kategórikus imperatívuszok.
JT azt mondja menjünk vissza a XIV. századba, hát itt sokakra ráférne egy kis olvasgatás az biztos. Ugyanis a Római Katolikus Egyház, főképpen Szt. Tamás révén magába szívta a görög-latin erkölcsi hagyománynak a prudentia-ra vonatkozó elemét _is_. Ezt Luther és Kálvin kidobta, de ezzel egy csomó újabb problémát vet fel az erkölcsi tanításuk.
Kicsit nézzen kérem utána a prudentia, phronesis fogalmának, és akkor innen folytassuk az egyes erkölcsi parancsokkal kapcsolatos csevegésünket.

ps 1, Világos számomra, hogy a mai erkölcsfilozófiában Kant a mainstream, tehát Ön ellenezheti az említett másik erkölcsi gondolkodást. De akkor nem Bush és/vagy az RKE erkölcsi ítéleteit kéne előbb megvitatnunk, hanem ezt a kantiánus ill. arisztotelészi erkölcsi gondolkodást.

ps 2, Minden döntés az emberek döntése, csak az a kérdés mely egyénekben és intézményekben bízunk meg inkább erkölcsi döntések esetében. Én semmi érvet nem látok arra, hogy a szeszélyes szomszéd, orvos, és más Ön által említett egyének szavának nagyobb súlyt adjak, mint pár ezer év emberi döntéseinek tapasztalatát felhalmozó intézmény(ek)nek.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.24. 13:18:10

jó hír gyött a népszabitól...
itt van bokros laja bátyó újabb csomagja...
"Hatoldalas tanulmányt jelent meg Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter tollából a mai Élet és Irodalom hasábjain. A Közép-Európai Egyetem tanára ebben többek között strukturális reformokat, adórendszer-átalakítást sürget, benne iskolák összevonását, a minimálbér megadóztatását és TB-járulékfizetési kötelezettséget diáknak és nyugdíjasnak egyaránt."

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 13:45:15

@tölgy: Szent Tamás szerint a fogantatáskor lelkesül a magzat ? Én úgy tudtam, hogy Szent Tamás szerint a magzat mozgása a lelkesülés jele, a brit jogban az volt a "kickening". Rosszul tudom ?

balage_81 (törölt) 2009.01.24. 13:55:03

@tölgy: ez a több ezer éves tapasztalatot felhalmozott "intézmény" miért utálja ennyire az embert? neked nincs abban valami undorító, hogy pár papember mondja meg mindenkinek hogy miként kell élnie? köszönöm, de én is el tudom dönteni. de ez a vita már filozófiai és nem gyakorlati, innentől kezdve pedig gyönyörűen lehet csűrni-csavarni a szót. szerencsére most amerika is bebizonyította hogy ebből a világból legfelsőbb szinten nem kér. hiába a vallásból eredeztetett gondolkodás, ha egyszer véres bűnözés, drogos fiatalság, háborúk következnek belőle/vagy ugyanúgy jelen vannak ezek a jelenségek vérkeresztény kormányok regnálása alatt is. az alap kérdés továbbra is ugyanaz: mi a bizonyíték arra, hogy a társadalom "erkölcsösebb" lesz ha konzik osztják az észt, ha ők mondják meg mi a jó és rossz? az isten óvjon tőlük (ez csak szófordulat volt)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.24. 14:41:27

@balage_81: "mi a bizonyíték arra, hogy a társadalom "erkölcsösebb" lesz ha konzik osztják az észt, ha ők mondják meg mi a jó és rossz? "

az egyiptomi piramisok az ölég bizonyíték..., nem...?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.24. 15:42:09

@balage_81:
Akkor magának is felteszem a kérdést: ha Isten óvjon a konzervatívoktól, akkor mit keres maga itt? Észt jött osztani?
Érvelése alapján a pubertás kora végén lehet: ugyanis felnőtt fejjel belátja az ember, hogy csomó ügyben _meg kell mondani az egyes embereknek, mi helyes és mi nem_.

AZ US-ban mi lesz, nem tudjuk. Valószínűleg a most a választásra mozgósított fekete-latin tömeget hard landing várja.
Mindazonáltal felhívnám a figyelmét, hogy a győzelemhez közeledve Obama visszavonult abortusz ügyben. most nem úgy néz ki, hogy szövetségi szabályozás tenné szabaddá az abortuszt. Tehát marad, ahogy volt.

Na most mit szól! Ezek az erkölcsös amerikaiak meg még kő gazdagok és hatalmasak is. Lehet, hogy éppen ezért?

balage_81 (törölt) 2009.01.24. 16:01:16

@tölgy: szövegértés barátom, szövegértés! egyrészt nem olvastad figyelmesen amit írtam, az amikról amit összehordasz elve nem igaz és nem is jó a következtetés, Obama-abortusz ügyben pedig
index.hu/politika/kulfold/ab9964/
tényleg nagyon boldog vagyok hogy a maga fajták mindenütt kisebbségben vannak és ott is maradnak. és csak bosszantás képpen: a katolikus írországban az emberek többsége támogatná a melegházasságot, a katolikus spanyoloknál meg mán engedélyezve is vagyon. előbb-utóbb itt is így lesz. há-há-há!!!

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 16:10:12

@tölgy: A Roe vs. Wade legalizalta az abortuszt az Egyesult Allamok teruleten. Az allamoknak nincs joga arra, hogy betiltsak az abortuszt. Arrol van szo, hogy tovenyt eppen hozhatnak ami betiltja az abortuszt de ha alkalmazzak a torvenyt, akkor egy szovetsegi birosag azonnal megsemmisiti. Szamos allam sulyos bortonnel bunteti (teljesen formalisan) a mai napig a homoszexualis aktust. Es azert a homoszexualitas buntethetetlensegeben sokkal szelesebb a megegyezes mint az abortusz legalitasaban. Nincs es nem is terveznek szovetsegi gay right torvenyt. Egeszen a legutobbi idokig tiltotta tobb allam a deszegregalt iskolakat, sot ez bennemaradt az alkotmanyukban, ennek azonban semmifele jogkovetkezmenye sincs. Moot law-nak szoktak hivni. A muemlekre emlekeztet leginkabb.

Batrabban hozhatnak olyan torvenyt, hogy amennyiben a Legfelso Birosag megvaltoztatja az allaspontjat akkor azonnal betiltjak az abortuszt. Nagyon ritkan fordul elo, hogy a szovetsegi allam kulon torvennyel erosit meg egy Supreme Court dontest. Volt mar ra precedens a jogegyenloseggel kapcsolatban, de a legtobb alkotmanyosnak itelt korabban nem letezo jog nincs szovetsegi torvennyel megerositve.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.24. 16:11:03

@balage_81:
Úgy látom, magát valami harci portálról küldhették ide az illetékesek. Ez a személyeskedés itt nem stil.
Persze, egy ballibnek stilről beszélni?!

Erkölcsi ügyben a vitát feladta. Ez jó, mert mutatja agyi képességeit.

Obama ügyben tájékozatlan - nem az a kérdés, mit pártol Obama, hanem az, hogy érvényben marad-e az abortusz tiltás az US államai nagy részében. Jelenleg úgy néz ki, marad. Ezt írtam. (Ha már szövegértés.) Azaz, sok államban továbbra is a törvény mondja ki mit tegyen vagy ne tegyen az abortusz ügyében. Szokja a gondolatot.

Kisebbség? Maga erőst tudatlan. keressen rá, melyik a világ legnépesebb vallása. Kis huncut!

ps Barátja magának a harapós ló!

CrL 2009.01.24. 16:11:03

tölgy, civilizál? ;]

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.24. 16:14:23

@balage_81:
Egyszer már volt olyan, hogy a vallásos világnézet uralta Európát. Volt is háború, szenvedés annyi, hogy bőven sok. Az egyház csak azért békés, mert a világi hatalom eltöri a gerincét, ha veszettül acsarkodni szeretne, ami a lételeme egyébként.

balage_81 (törölt) 2009.01.24. 16:22:12

@tölgy: azt hiszem mai teljesítményével Ön kiérdemelte a Szakállas bácsi díjat. Vajh miből vette, hogy én feladtam az erkölcsről szóló vitát, ezt sajnos nem bírom megállapítani. szövegértési ügyekben pedig: azt írom fentebb az egyházi nézetek után "szerencsére most amerika is bebizonyította hogy ebből a világból legfelsőbb szinten nem kér" - erre maga most jön nekem a hard landinggel, amit nyilván gazdasági értelemben használ és igaz lehet, bár ezt még senki sem tudja. de hogy Obama nagy részben annak is közsönheti a sikerét hogy a másik oldalon a kőkonzervatív Palin jelent meg. hááát kedvs Tölgy, ez nem a maga álláspontját erősíti úgy globále. még akkor sem ha a legtöbb vallásos ember keresztény. csak ne tessék elfelejteni: kevés országban írják ők felül a szabadság, az egyéni szabadság gondolatát, s erre mondjuk az USA azt hiszem jó példa, de Spanyol vagy Írhon is. Ezzel együtt: ez a gondolkodásmód bizony kisebbségben van, státusz és kultusz elválasztandó, ahogy Deák Ferenc is mondta vala. Szóval: csak így tovább kedves Tölgy! Ha nem bája, most pár órára eltűnnék, majd elolvasom minden bizonnyal műveltségét mutató hozzászólását. Üdv: egy radikális panelproli

balage_81 (törölt) 2009.01.24. 16:23:56

@Mr Falafel: szívemből szólt Falafel úr, milyen igaz, melyen igaz!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.24. 16:29:38

@tölgy:
Majd én vitatkozom az erkölcs vonatkozásában. Nem megyek vissza a neolitikumig, pedig még visszább is mehetnék, mert a legtöbb erkölcsi norma az idő tájt született. Az Ószövetségre hivatkoznék, amely nem csak a keresztény misztérium része, hanem egy azt megelőző történelmi korban keletkezett. A keresztény egyház csak megalakulása után sajátította ki azt. Vagyis a keresztény erkölcsiség egy korábbi társadalmi konvenció része volt. Ebből következik, hogy nem a kereszténységben keresendő az erkölcsös ember megteremtésének óhaja, hanem ha úgy tetszik egy archaikus, de világi emberi társadalomban. Tehát az ember már az egyház létezése előtt is erkölcsi normák szerint élt. Ennél fogva azt állítani, hogy csakis az egyház képes erköcsi útmutatást adni a jelenkorban, egy baromság. Tegyük hozzá, Jézus sem katolikus papként végezte az erkölcsi nevelést.

tevevanegypupu 2009.01.24. 16:41:04

A katolikus spanyoloknal a kiralyne szot emelt a meleghazassagok ellen, nagyon helyesen. A kapcsolat ellen senkinek nincs kifogasa, nem is lehet, maganugy, de templomba es anyakonyvvezeto ele ne menjenek a meleg parok hazasodni.
A hazassagot ferfi es no kapcsolatanak torvenyesitese celjabol talaltak ki es ez igy van jol. Az abortuszt pedig csak abban az esetben kellene engedelyezni, ha az anya egeszsegere karos, nemi eroszak aldozata, vagy a magzat karosult..
Ha valaki anyagi vagy egyeb megfontolasbol nem akar gyereket az hasznaljon fogamzasgatlot. Egyszeru.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.24. 16:53:40

@tevevanegypupu:
Jaj, hát itt vannak a bűnös életű buzik és abortálók, akik megfertőzik az emberi erkölcsösséget. Oszt azzal mi van, hogy a katolikus papok meg cölibátusban élnek? Tényleg úgy hiszik a hívők, hogy ez normális, hogy ez az állapot nem bontja meg az emberi elmét? Hogy jön a cölibátus a "szaporodjatok és sokasodjatok!" isteni felszólításhoz? Mennyire kell beteglelkűnek lenni, hogy ezt a nyilvánvaló utasítást kimagyarázni lehessen?

osborne 2009.01.24. 18:02:46

attól tartok lesz még az abortusz legális az USA-ban:

inforadio.hu/hir/kulfold/hir-253027

olvastam valahol egy mókás mondatot:

Ha abortusz lett volna anno, Obama sem lenne (most elnök.)

tevevanegypupu 2009.01.24. 18:03:38

Mr; Falafel
ismerek katolikus papokat eleg jol, nem tunnek boldogtalannak vagy frusztraltnak a colibatus miatt, persze nem fogjak ezt velem megtargyalni. Ha engem kerdeznenek ugy tartanam, hogy a katolikus paponak is engedjek meg a hazassagot mar csak azert is, mert ugy sokkal jobban at tudjak erezni azokat a problemakat amikrol ugy itelkeznek, hogy ok maguk soha - vagy csak "balkezrol" - elik at. Jezus tanitasaban nem azt kerte az emberektol hogy legyenek boldogtalanok es maganyosak az o szolgalataban. Az egyhaz epitette fel a dogmakat es amig ezeket a dogmakat fontosabbnak tartjak annal, hogy reszt vegyenek az eletben addig mondhatunk akarmit.
Ahogy irta is, az erkolcs es a szabalyok nem kereszteny talalmany, evezredek ota vannak szabalyok vagy valamifele rend amihez alkalmazkodni kell..De ez a rend idonkent valtozik es nem biztos, hogy ami megfelelt az oseinknek az megfelelt par szaz evvel ezelott vagy eppen ma. Valtozas azert van, es ha a tobbseg elfogadja akkor a kisebbsegnek ha nehezen is, de alkalmazkodni muszaj. Vagy lehet lazadni, de ido kell ahhoz is amig sikerul valamit elerni..

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 18:08:15

@osborne: Amerikaban legalis az abortusz a Roe vs Wade dontes ota.
itt a Mexico City Policy nevu direktivarol van szo, ami szerint egy NGO csak akkor kaphat penzt az amerikai kormanytol ha alairja, hogy nem tamogat mas orszagban abortuszt. ez egy huszonoteves huzavona.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.24. 18:09:59

@tevevanegypupu:
Szerintem mi egy véleményen vagyunk. Ha a helyén kezeljük a kereszténységet, én az egyház föltétlen támogatója vagyok.

osborne 2009.01.24. 18:15:48

@Jo Tunder: persze, de nem fully vagyis simán beavatkozhatnak. lesz ez még így se figyelje meg Obama éra viszontválasz lesz a Bushéra.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 18:23:11

mi az hogy fully... a fully gondolom az, hogyha en lelovok valakit az utcan az hundreth-trimester abortionnak szamit.

tevevanegypupu 2009.01.24. 18:24:12

Mr. Falafel
igy vagyok vele en is.

osborne 2009.01.24. 18:39:06

@Jo Tunder: az homicide. wikiről szedtem mer nincs kedvem jogviták miatt kutakodni: "abortion is legal but may be restricted by the states to varying degrees."

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2009.01.24. 18:46:06

minden orszag korlatozza az abortuszt es eleg ijeszto lenne ha ez nem igy lenne.

osborne 2009.01.24. 18:49:45

most USA-ról van szó nem más országról. Kiváncsi leszek Roberts aki elszúrta a beavatási esküt hogy fog változni abortusz kérdésben, ha jól tudom eddig nem igazán pro.

Horizont 2009.01.24. 21:47:41

AGENTUNGUR szeretnék gratulálni a poszthoz. Remekbe szabott, kár, hogy minden szava igaz, és még nagyobb kár, hogy pont azok nem olvassák akiknek kéne....

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.25. 19:46:23

@Mr Falafel: "Az egyház csak azért békés, mert a világi hatalom eltöri a gerincét, ha veszettül acsarkodni szeretne, ami a lételeme egyébként."

Szívemből szóltál, nekem személy szerint pont ez a legfőbb problémám a hitre rátelepedő mindenféle vallásokkal. Egyébként a vallásosság úgy magánügy, ahogy van. Felőlem mindenki higgyen, amiben akar, nagy szakállú Jóistenben, Allahban, a bábolnai tenyészcsődörben, nem érdekel. Mindenki oda jár, ahova szeretne: templomba, mecsetbe, szerepjáték klubba vagy a sarki kocsmába - felőlem mindenki ott bulizik, ahol jól érzi magát.

Csak engem hagyjon békén a babonáival, és lehetőleg az ő vallása (nem hite!) szerint követendő és üdvös értékrend rám erőszakolásával is.


A post eredeti témájához visszatérve:

A válság kirobbanásakor úgy éreztem: ez az! Végre megkaptuk azt a pofont, amitől észhez térünk! Végre az elitünknek beledugták az orrát abba a piszokba, amit a rendszerváltás óta jobbról-balról összehoztak.
Most aztán jöhet a pálfordulás, most majd könnyebb lesz letömni az emberek torkán a radikális átalakításokat, elvonásokat, ésszerűsítéseket. Újra 12 hónap lesz egy év mindenkinek, kevesebb lesz a hivatásos segélyezett, karcsúsodhat a közigazgatás, csökkenhetnek az adók és járulékok, felpöröghet a gazdaság, újra értelmet kap a munkahelyteremtés szó... mindenféle tüntetések és sztrájkok veszélye nélkül meg lehet értetni a néppel, hogy kell a keserű pirulát nem lehet többet a virágcserépbe dugni, le kell szépen nyelni, különben összeomlik ez a Magyarország nevezetű tákolmány.

Erre mi van? Ami volt. Látszatintézkedések, grandiózus tervek, maszatolás, "neazemberekkelfizettessékmeg" (hanem a tengerimalacokkal?), 734. havi nyugdíj, lopva mégiscsak odaadott 13. havi fizu a közszolgák hadának. Kedélyjavító intézkedésként pedig újra mindenhatóak a parkolási társaságok, és megszüntetik a vagyonosodási vizsgálatokat.

Ezek után képtelen vagyok elképzelni, mi kéne még ahhoz, hogy tényleg a fejükhöz kapjanak odafönn. Pontosabban: képes vagyok elképzelni, de nagyon nem szeretném.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.26. 13:30:23

A közoktatás és az egyetem/főiskola azért igenis legyen ingyenes az első diplomáig szükséges 3/5 évben. Nem sokan vannak, akik ki tudják fizetni a tandíjat, és ne a meritokrácia küldhesse csak a gyerekét egyetemre. Hiába keres az apám rendesen, élünk rendes családi házban, a három öcsém és én dógozhatna gyárban, ha tandíjat kellett volna fizetni. Aki x átlag alá megy, az fizessen.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.26. 13:31:09

A közoktatás és az egyetem/főiskola azért igenis legyen ingyenes az első diplomáig szükséges 3/5 évben. Nem sokan vannak, akik ki tudják fizetni a tandíjat, és ne a meritokrácia küldhesse csak a gyerekét egyetemre. Hiába keres az apám rendesen, élünk rendes családi házban, a három öcsém és én dógozhatna gyárban, ha tandíjat kellett volna fizetni. Aki x átlag alá megy, az fizessen.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.26. 14:29:41

Utólagos engedelmetekkel az utolsó mondatot ajánlóként betettem a blogomba, mert ebben nagyon egyetértünk.

Cypriánus 2009.01.26. 16:27:47

Kedves Balage!
mégeccer: teljesen mindegy hány % támogat mit.
a kérdés az, hogy IGAZ e.
Ha csak 7000 férfi volt Illés próféta idejében, aki nem hajtott térdet Baalnak, az ószír termékenységistennek, akkor is nekik volt igazuk. Nem honfitársaik elsöprő többségének, nem beszélbve a nem zsidó népektől, akik hamis isteneket imádtak, és imádnak jórész a mai napig.(hinduizmus, buddhizmus, és részben az iszlám)
Ez nem toleráns, de nem is akar az lenni.

Ács Ferenc 2009.01.26. 17:13:27

"@dszg: A közoktatás és az egyetem/főiskola azért igenis legyen ingyenes az első diplomáig szükséges 3/5 évben."

3? 5? A számok mögött milliárdok vannak. Valójában nincs olyan, hogy ingyenes egyetem/főiskola, illetve ingyenes közszolgáltatás. Ára van, (hamarosan ránk omló) kérdés, hogy ki (és mekkora arányban) fizesse a tanulmányaidat, a szüleid, te magad, esetleg én adófizetőként nem túl sok millió társammal együtt, avagy a kitartóan növekvő közös államadósságból finanszírozzuk, ahogy ezt a nyugdíjakkal tesszük minden év utolsó 2-3 hónapjában (Plusz 13. havi.) Nyugodtan kellene erről beszélni, belekalkulálva az ország költségvetési hiányát, a hiányszakmákat, a jelenlegi oktatás versenyképtelenségét, stb.
De fontos szempont amit írtál, a tehetséges szegény fiatalokat komolyan segíteni kell, és nem szavakkal. Ehhez kellene egy pontos, áttekinthető és motiváló ösztöndíjrendszer. S annál nagyobb lehetne ez, minél kisebbek a szavazatvásárlásra kitalált szociális juttatások. Gondolok itt a jómódú nyugdíjasokra is érvényes utazási kedvezményekre, a gázártámogatásokra, de akár a segélyek óriási végösszegére is. Ez utóbbiban a szlovák utat kell járnunk, ami előbb-utóbb elkerülhetetlen természetesen, de még ma inkább mindenki szégyenlősen fejét rázza ennek hallatán, mert azt hiszi, van más út a katasztrófa megúszására.
Nincsen.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.26. 18:20:36

@Cypriánus:
Azért remélem, kiirtanál mindenkit, aki hamis isteneket imád!

Alfőmérnök 2009.01.26. 18:51:32

Mr. Falafel
"Ebből következik, hogy nem a kereszténységben keresendő az erkölcsös ember megteremtésének óhaja, hanem ha úgy tetszik egy archaikus, de világi emberi társadalomban."

Ez annyiban igaz, amennyiben a "világit", mint nem-keresztényt érted. Mert amúgy az archaikus társadalmak mind mélyen vallásosak voltak. A szekularzáció értelmében vett "világiság" merőben újkeletű fejlemény az emberiség történetében.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.01.26. 19:06:57

@Alfőmérnök:
Természetesen. A "világi"-t úgy használom, mint kereszténységen kívülit, azzal szembenállót. Talán nem szerencsés terminológia, de érthető.

balage_81 (törölt) 2009.01.26. 21:02:38

@Cypriánus: különösen sötét fajtája vagy te az emberi lénynek hallod-e, de mulatni lehet rajtad az hóthziher:)

Cypriánus 2009.01.27. 08:35:50

tudod, summa cum laude orvosi diplomám van, és egy phD-m, de köszönöm az intelligenciámra tett megjegyzéseidet. amúgy már vártam.

Cypriánus 2009.01.27. 10:10:18

Kedves Falafel!

olvasd el azt arészt a Lukács evangéliumában, amikorJézust kiüldözik egy szamaritánus faluból (mert látják, hogy zsidók, és a zsidó-szamaritánus viszony pont olyan volt mint ma zsidó-palesztin-ráadásul van is tényleges átfedés, mivel a szamáriai palesztinok jó rézben tényleg szamaritánusoktól származnak)
na akkor a tanítványoknak eldurran az agyuk, és megkérdik:-" most ugye mennyei tűz fog alászállni, és elpusztítja a hitetlen falut?
Mire Jézus megbotránkozva rájuk szól: Ugyan miféle lélek van bennetek?!? Az embernek Fia azért jött hogy megmentse, nem hogy elpusztítsa az embert."

a keresztények persze gyakran pont úgy reagáltak/reagálnak mint a tanítványok, hogy hú de megbántottak ezek minket, majd jól lenyomod őket Uram, a gaz hitetleneket/ateistákat/más vallásúakat stb. stb.
De szerencsére Isten nem így gondolkozik, mint az adott részletből is világosan kiderül , sőt elítéli ezt a hozzáállást.

vagy Péter álmát az Apostolok Cselekedeteiben, ami Joppéban érte (a mai Tel-Aviv-Jaffa, abból a Jaffai óváros) egy álom a tisztátalan ételtől hemzsegő edényről-amiket meg kell ennie.
Ő visszautasítja, NEM, nem Uram, elő nem fordulhat hogy nem kósert egyek (és ezzel megsértse Isten tórai parancsát) az álomban Isten azonban háromszor is azt mondja, : amit Én tisztának mondok, ne mond tisztátatalannak!
Másnap éppen töpreng, mi a csudát jelenthet az álom, amikor megjelenik egy római tiszt, hogy érdekli ez a kereszténység-dolog, és megkéri Pétert jöjjön vele. Péter bemegy a tisztátalan pogány házba, ami ráadásul a brutális megszálló hadsereg egyik tisztjéé, és azt mondja"tudjátok, tilos zsidó embernek pogányokkal együtt enni, és házukba bemenni, Isten azonban megmutatta, hogy amit Ő tisztának mond, azt én ne mondjam tisztátalannak." majd megkeresztelkedik az összes római , aki ott van.

balage_81 (törölt) 2009.01.27. 19:50:32

@Cypriánus: Rákosi elvtárs kitűnően beszélt angolul, Aczél elvtárs meg rendkívül művelt ember volt.

Cypriánus 2009.01.28. 12:55:05

hízelgő hasonlat. amúgy is nagyon hasonló világképet képviselek mind ők...:)
amúgy butának nem voltak buták, Hitler meg Sztálin pedig zsenik voltak, csak gonoszak.

Azért hogy valakit , akit nem is ismersz rögtön így személyesen kiossz, az igazán kedves gesztus. Még jó, hogy a szabadgondolkozókhíresen toleránsak, és szerintük mindenki úgy gondolkadhat ahogy akar (feltéve hogy megegyezik az ő gondolataikkal) , nem úgy mint a sötét buta keresztények.

tevevanegypupu 2009.01.28. 15:50:18

Le lehet irni, hogy Nemeskurty teved, kisse szubjektiven latja a dolgokat vagy eppen igaza van, de hogy nem ert a magyar tortenelemhez, azt nem lehet leirni. Ez tortent Mohacs utan cimu konyve annakidejen szep kis botranyt kavart, Nemeskurtyt azota is utaljak erte hivatasos torteneszek sokasagai - nem is beszelve tovabbi, tortenelemmel foglalkozo elemzo konyveiert - de hogy erdekes, uj megvilagitasban lattatta a Mohacs utani idoszakot az biztos.

balage_81 (törölt) 2009.01.28. 16:11:23

@Cypriánus: talan ne viselkedj ugy mint egy sotet, buta kereszteny, azzal meg foleg ne kerkedj hogy mit jelent a liberalis szo. na itt fejeztem be veled, mert mar nagyon unlak megmondom oszinten

Cypriánus 2009.01.28. 17:30:04

miért hogy viselkedik egy sötét buta keresztény? és hogy viselkedik egy nem sötét nem buta?
a kommentelés amúgy nem kötelező műfaj, a fene sem várja el tőled. De ha már írsz, akkor fejtsd ki légyszíves.
amúgy szép napot Neked!
süti beállítások módosítása