Fideszes orvtámadás a demokrácia ellen - Ilyen ország pedig nincs CXLV.
2009. január 20. írta: TuRuL_2k2

Fideszes orvtámadás a demokrácia ellen - Ilyen ország pedig nincs CXLV.

 Miután a terézvárosi MSZP- és SZDSZ-frakciót (köztük Verók István polgármestert) gyakorlatilag kollektíve gyanúsították meg a hatóságok, érezhető volt, hogy ezt nem lehet elintézni egy nem nyilatkozom közleménnyel, vagy kamerába fejeléssel. Valamit mondani kell. Vagy sajnálkozót, szerényet, vagy brutálisan erőset - a polgármester az utóbbit választotta:

 „Az ellenzékben lévő Fidesz és KDNP önös pártérdekekből példa nélküli orvtámadást intézett a képviseleti demokráciánk legalapvetőbb intézménye ellen. Feltehetően erős politikai nyomásra – az ügyészség utasítására – a BRFK egy három éve folyamatban lévő ügyben önkormányzati képviselők ellen indított nyomozást, amelyet büntetőügynek álcáztak, de valójában gátlástalan és nagyon veszélyes precedenst teremtő politikai bosszú.”

 Pártérdekek, orvtámadás, gátlástalan és nagyon veszélyes precedens, politikai bosszú. Szigorú szavak valakitől, akinek éppen arról kéne számot adnia, hogy mi történt a rá bízott kerület vagyonával, hogyan alakulhatott ki az a gyakorlat, hogy az ingatlan-tranzakciókkal mindenki látványosan jól járt, a kerületet (ha tetszik: a köztársaságot) kivéve.

 A szocialisták szerint a politikai nyomásra már önmagában elég bizonyíték, hogy Illés Zoltán egy sajtótájékoztatón azt javasolta az ügyészségnek, hogy az erzsébetvárosi fejlemények nyomán aktívabban nyomozzon Budapest VI. kerületében is. De Verókék nem szeretnék feladni a jogállamiságba vetett hitüket: az Alkotmánybírósághoz fordulnak (?).

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr10891450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2009.01.20. 17:29:17

"A szocialisták szerint a politikai nyomásra már önmagában elég bizonyíték, hogy Illés Zoltán egy sajtótájékoztatón azt javasolta az ügyészségnek, hogy az erzsébetvárosi fejlemények nyomán aktívabban nyomozzon Budapest VI. kerületében is."

javaslom az ügyészségnek, hogy nyomozzon tovább - most ez alapján, ha továbbnyomoznak, akkor én is hibás leszek?

mellesleg a fidesznek nem kellene ilyen látványosan ugrálnia ebben az ügyben, táblák meg ilyenek. ezzel csak azt érik el, hogy a szocik megpróbálják mindenáron rájuk kenni a politikai nyomást.

freehckr 2009.01.20. 17:31:15

"önös pártérdekekből példa nélküli orvtámadást intézett a képviseleti demokráciánk legalapvetőbb intézménye ellen"

Kihagyta a "tizennyócévvelarencerváltásután" sablont. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.20. 17:31:28

még el sem adták a földalattit.. pedig megtehették volna :P

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.20. 17:32:06

"Na menj a picsába, Verók!" - szólal meg bennem az érzelmi alapon politizáló választópolgár.

Hörr.

zoli29 2009.01.20. 17:32:35

Verók nyilvánvalóan egy a miniszterelnök kommunikációs stábjától kapott közleményt adott ki. Beleillik a "konzervatív fordulat" című, Gyurcsány-féle összeesküvéselméletbe.
Ezzel akarnak nyomást gyakorolni az ügyészségre. Vagyis pont azt csinálják, amivel a Fideszt vádolják.

zoli29 2009.01.20. 17:36:58

Ja, és az Alkotmánybírósághoz hiába fordulnak; ők részesei a jobboldali összeesküvésnek. Szóval, amikor az AB elküldi Verókot, arra is lesz magyarázat.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.20. 17:39:43

ergé: bizony, ma este (is) kupiba megy :P

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.20. 17:40:12

@smalladam:
Illésék akciója szerintem is kontraproduktív túlpörgés.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.01.20. 17:43:06

kontraproduktív túlpörgés: abban gyakran jó a fidesz...
Illés viszont sértett ember, jobbra balra egyaránt, végre itt van egy kis eredmény, szóval naná hogy pörög.

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.20. 17:55:39

@smalladam: én is a fidesz reakciójának kontraproduktivitására akartam volna felhívni a figyelmet, de látom turul_2k2 már megelőzött, akkor talán csak annyit tennék hozzá, hogy ez sajnos általánosan jellemző az ellenzéki párt kommunikációjára, hogy nem képesek megvárni, hogy az mszp-szdsz a saját levében főjön meg. Amikor már épp kialakulóban lenne az össznépi népharag az mszp-szdsz ellen, akkor támadásba lendül a fidesz is, és ezzel rengeteg embert (akik utálják a fideszt) elbizonytalanítanak a szoci-szadesz ellenérzésben.

states 2009.01.20. 18:06:30

Politikai nyomás alá helyezte a Fidesz a Fővárosi Főügyészséget - mondja ez a polgármesternek látszó Verók. Szinte látom lelki szemeimmel, amint az a Fidesz, amelyik egyetlen percig nem volt még hatalmon a fővárosban az elmúlt 20 évben, hirtelen minden előzmény nélkül megkezdi a nyomást. És mi tesz Isten, ez annyira készületlenül éri a F.F-et, hogy az menten összeroppan, és azon nyomban megindítja a nyomozást a főváros egyetlen, már évekkel ezelőtt ellopott sugárútja ügyében...

szubjektiv 2009.01.20. 18:06:57

Érdeklődéssel várom a BRFK észrevételeit erre a nyilatkozatra.
Ez az "orvtámadás" nagyon tetszik. Illés egy marha, az meg abszurdum, hogy egy sajtótájékoztatón nógatja a rendőrséget nyomozásra. Miért nem tették meg a vonatkozó feljelentéseket évekkel ezelőtt????

cziffra plachta zasztava · http://www.cziffra.blog.hu 2009.01.20. 18:13:19

a KOMPLETT ballib frakciokat vadoljak. azert ez unikum a maga nemeben. nem semmi, baszki.

szpal 2009.01.20. 18:19:42

ja igen, én is sajtótájékoztatókon szeretek orvtámadni. A Fideszt meg nem tudom hibáztatni, abból él egy párt, hogy támogatókat szerez, és jól teszik, ha szólnak pár szót a bűnözés ellen. Ne feledjük, a Zemberek ingerküszöbje ennél jóval magasabban van, nem oszt, nem szoroz, hogy mit mond itt a Fidesz.

zoli29 2009.01.20. 18:21:49

szubjektiv,

Ugyan már! Az összes párt, kivétel nélkül, hetente intéz ultimátumokat a rendőrséghez, ügyészséghez, bírósághoz.

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.01.20. 18:30:25

Felesleges lesz 2010 után is a politikai bosszú. Épp elég vaj van egy sima elszámoltatáshoz is, ahogy nézem.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.20. 18:32:21

Verók mekkora egy (és itt most idézném ergét, de nem teszem).
Aztán meg fognak lepődni, ha úgy kikapnak, hogy még 100 év múlva is azon fognak gondolkodni, hogy hol kúrták el. Pl: Veróknál...

molaris 2009.01.20. 18:32:33

@Zoli28:
Itt meg már időszerű volt szólni, mert régóta nagy a csönd. Majd ha Hunvald is megszólal, az lesz szép.
"Tisztelt Bíróság......!"

molaris 2009.01.20. 18:33:31

Ps.: mert most a Fidesz van uralmon.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.20. 18:36:12

Azon gondolkozom, hogy amikor a Drazsé lett a belügyminiszter, szólt, hogy a bíróság figyeljen oda a Gárda-perre. Akkor is azon gondolkoztam, hogy az nem nyomás gyakorlás-e. Hát, ha ez az, akkor az kényszerítés volt???

states 2009.01.20. 18:39:22

Krokodil
Már ne haragudjatok, de ezt a nyakatekert logikát már nem tudom követni, a kommentelők egyik része azért baszogatja a Fideszt, mert nem csinál semmit, és az csak azért van, mert nyilván ő is sáros, ti meg azért baszogatjátok, mert kontraproduktiv. A Fidesszel sok gond van, például jó volna már ha valaki elemezné Orbán listáját, és azon belül is Deutsch Tomi rögös, sok-sok gyerekkel, feleséggel, titkárnőkkel, celebekkel, kabinetirodákkal, önkormányzati munkakerüléssel nehezített, de mégiscsak nyílegyenes útját Brüsszelig. De ez a terézvárosi tolvajok fejedelme és az ő gyűlekezetének története aligha a Fideszről szól...

greg1749 2009.01.20. 18:49:28

Azért az nem semmi, hogy 2006-ban ősszel Verókot választotta meg Terézváros.....
és ez milyen duma?? Verók:
Verók István szerint önmagában értelmezhetetlen, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítsák meg a képviselőket, amikor ők tulajdonosi testületként gyakorolják jogaikat, míg szerinte hűtlen kezelő csak az lehet, aki más vagyonával sáfárkodik rosszul.

nem teljesen értem,vagyis értem, de nem hiszem. arra hivatkozik, hogy ez nem más vagyona? Ők lettek volna a tulajdonosok??

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 19:03:16

nem az a baj, hogy illés táblával várta a sajtót, HANEM az, hogy nem a köv. szöveg volt rajta...

'felszólítjuk az ügyészséget, hogy kézamputálás legyen az ítélet!'

Gandalf Garaboncias 2009.01.20. 19:26:49

Verók most az ATV Egyenes Beszéd-ben a vendég. Kíváncsi vagyok, mit mond...

tevevanegypupu 2009.01.20. 19:29:09

Mi az, hogy a fidesz tulporgi? Mas normalis demokraciaban ha ilyen gyanu felmerul akkor a kepviseloket sajat partjuk fuggeszti fel addig mig kiderul mi a helyzet. Marmint jogilag..Ez nem normalis ami nalunk folyik..Elbizonytalanodnak az mszp_szdsz hivei mert a fidesz szova meri tenni az ugyet? Kulonben mikor bizonytalanodtak el az mszp-szdsz szavazok? 2006 ota egyetlen egyszer sem es elotte sem igen volt ra pelda. Peldatlan.

Red Velvet 2009.01.20. 19:33:45

Némi polititikai helyismerettel és guglizással tudható, hogy a panamázás technikáját még a 98-2002-es ciklusban kisérletezték ki Terézvárosban.Az akkori fideszes polgármester és az MSZP együttműködése is köztudott. 2002 után már nem volt rá szükség, a Fidesz nem is indította a következő választáson. (Függetlenként elindult, ezzel behozva az MSZP-t, valahonnan volt pénze kampányra.)

A kulcsember Fürt György volt szoci gazdasági alpolgármester, ma a Centrum Parkolási Kft. ügyvezetője. Ez utóbbi cég szintén a fideszes, szocialista és eszdéeszes kerületi padrék olajozott együttműködéséről híres.

memo62 2009.01.20. 19:42:25

Jo lenne mar egy kiados nagytakaritas a politikai eletben, mert lassan mar nincs mit ellopni!!!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 19:57:35

baszki!!!
mindig dumált vki a kapcsolat.hu-ról, én meg nem tudtam mijaz...?
ráklikkeltem...
s aztán lefordultam a székről...

többet ilyet ne ajánljon senki...
baszki!!!

Bello74 2009.01.20. 20:01:59

Hát a fiatalabbak erre mondják elismerő füttyentések mellett, hogy MEGALOL!
Szerintetek mikor építenek a fidesz nyomásgyakorlására egy komplett büntetésvégrehajtási intézményt a ballib képviselőknek, ilyen-olyan párttagoknak? Hová telepítenétek a fagyházat vagy elég lenne a 4 metro üres járatait kialakítani?

Red Velvet 2009.01.20. 20:02:22

@triumphator:
Orbán? Nem hinném, hogy tudott róla. Mint ahogy az MSZP és az SZDSZ vezetői sem. Az ő felelősségük annyi, hogy hagyták garázdálkodni a kerületeket kft-ként működtető embereiket. Illés Zoli pedig kifejezetten hasznos szereplője ennek az ügynek.

A Centrumot és az azon keresztüli lenyúlást Fürst György terézvárosi MSZP-s és Zettner Kovács Krisztián józsefvárosi fideszes alpolgármester együtt eszelték ki és közösen is jelentették be annak idején.

Win Elen 2009.01.20. 20:08:51

Engem az lep meg a nyilatkozatban, ellentetben a posztban felhozottal, es ez legyen most a naiv kommentelo villanasa, hogy - bar a nyilatkozat tetel szuksegessege evidens - mit lehetne erre mast nyilatkozni egy, celszeruen onmagat, partjat, bizotsagat a vadakkal szemben artatlannak feltuntetni kivano polgarmesternek, mint hogy, amennyiben feljelentes erkezett es nyomozas indul, hangsulyozva a vad alaptalansagat, kidomboritva hogy az ugyet vizsgalo hatosag - mivel kotelessege a megalapozott gyanu eseten kivizsgalni azt - majd megerositi az artatlansagukat is. Es ennyi. Ha rogvest tamado allasba helyezkedve hajigalja az atkokat kvazi kinyilatkozik bunossegerol. Mivel jogallamisagban az ugyek menete innentol kezdve a nyomozati szervek, es az ugyeszseg feladata, az al-, vagy felperesnek normalis esetben nincs beleszolasa, az iteletet nem a kozvelemenynek kell meghozni. Normalis esetben. Normalis allamban. Szomoru, hogy ez a fajta magatartas a politikaban bevettnek es elfogadotnak minosul,mutatva, hogy az emberek tobbsege nem veszi eszre az ezen viselkedésbol egyertelmusitheto hazudozast, csak kenyelmesen beleul a jobb vs. bal demagogiaba. Persze ezert a partok rengeteget tettek az elmult 20 ev folyaman.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2009.01.20. 20:11:52

LOL
Ez már tényleg paródia.
Üvölt a tolvaj köcsög, amikor a tökét csavargatják...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 20:13:54

tegnap AYBARS ANDÁ-tól a következő üzi-t kaptam arra a ?-emre, hogy mit kaphatnak, ha minden ellenük felhozott vád áll...

"Tippem szerint EZEK HALMAZATBAN elbírálandó

KÜLÖNÖSEN NAGY ÉRTÉKRE ELKÖVETETT
CSALÁSOK,
egy-két esetben, néhány érintett kis hal részéről
HŰTLEN KEZELÉSEK,
hivatalos személy által elkövetett KÖZOKIRATHAMISÍTÁSOKKAL,
HIVATALI VISSZAÉLÉSEKKEL,
mint eszközcselekményekkel.

LETÖLTENDŐK.
A halmazat miatt 12 évig terjedhetők.

Vagyonelkobzás sem kizárt. "

fincsi lenne..., nem?

Red Velvet 2009.01.20. 20:18:17

@Win Elen:
Egyetértek. Ha a vád jogi képtelenségébe kapaszkodik bele (a gombnyomásért nem lehet vádat emelni) akár jól is kijöhetett volna a dologból.

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.01.20. 20:19:18

@ufó:

szerencsétlen takarítónő ülni fog, az biztos.

sergei 2009.01.20. 20:28:03

@ufó:
Amúgy máskor kérdezd meg tőle, hogy kiírhatod -e, amit küldött neked privátban, mert ha jól tudom törvény tiltja, hogy a beleegyezése nélkül tedd.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 20:29:38

@sergei: törvény tiltja a lopást...
igen, igazad van...

Bátor Tintanyúl 2009.01.20. 20:31:50

Egyébként a Választás.hu adatai szerint a mostani MSZP frakcióban egyetlenegy olyan személy van, aki nem ült ott az előző ciklusban is, viszont az SZDSZ alaposan lecserélte az embereit ketten maradtak a régiek, négy új jött. A centrumos érintett pedig kiesett.

., (törölt) 2009.01.20. 20:32:58

Bagoly mondja verébnek, és oda vissza, fityesz vs maszop. Megjegyzem a fityesznek volt főügyésze, aki állítólag "független" volt. De nem oszt, nem szoroz semmit a nagy fosztogatásban.

freehckr 2009.01.20. 20:40:52

@Jichak Kolompár:
"Megjegyzem a fityesznek volt főügyésze, aki állítólag 'független' volt"

A látszat néha csal:
ma.hu/tart/rcikk/a/0/140977/1

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 20:42:36

@Jichak Kolompár: az mostani "független"-é...?
vagy fulllll balllllos-é...?
s ha igen, akkor mijért most durran ez az ügy...?
évek távlatából...

szvsz 2009.01.20. 21:04:55

"valójában gátlástalan és nagyon veszélyes precedenst teremtő politikai bosszú.”

Nnnna jaaa... vége a kéz-kezet-mos rendszernek. Ezentul kőkeményen feljelentgetik egymás mocskát. Veszélyes precedens. Ha külföldi lennék, röhögnék. De nem kicsit, hanem nagyon!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.20. 21:07:11

Verók reakciói tipikusan az elmozdíthatatlan, számonkérhetetlen és nyugdíjba küldhetetlen kiskirály/tanácselnök/OTP-vezér-mentalitást tükrözik. Tényleg meglephette, hogy három év nyomozás után vádat emelnek ellene. Hát ilyet. Jogállam ez vagy bolhacirkusz?

1953 2009.01.20. 21:07:29

Az emberi pofátlanságnak nincs határa.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 21:11:24

@TuRuL_2k2: vagy vki más összefoglalná, hogy verók mit mondott az atv-ben ma este...?
lemaradtam róla...

This_is_Sparta (törölt) 2009.01.20. 21:12:39

Kérömszépen muszáj vót lopnyi, mer a következő 20 évben, még a hatallom közelibe sé tudunk férkőznyi! Oszt azé valmibű éni köll, mer sok az éhös száj. Tuggyák mit, nevezzük eztet poitikaji megélhetési bűnözésnek, vagy mi...!

szalmaegér 2009.01.20. 21:17:12

Mindig szerettem volna ennyire arcátlan lenni, ilyen gátlástalanul hazudni, de cikinek éreztem átlépni ezt a határt.
Hát így nem lettem soha polgármester.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.01.20. 21:20:01

Terézvárosi lakosként pirosbetűs ünnep nekem ez a mai.
Remélem, hogy Verókot ki sem engedik a kihallgatása után.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2009.01.20. 21:31:31

Ja és Fürt György főkolompos is remeg remélem. Kár, hogy Obama be akarja zárni Guantanamót. (Az a durva, hogy az Andrássy úti paloták ügyében kb. MÁSFÉL ÉVE volt egy riport a KÉK FÉNYBEN, ahol az egész panamának a szerkezetét elmesélték, nevekkel, minden. Verók persze tagadott, a legszebb a zárójelenet volt, hogy "a kulcsszereplő gazdasági igazgatót is szerettük volna megszólaltatni, de ő már nem képviselő, a választások után a gazdasági életbe távozott" mondta a narrátor, majd mutatta a kamera, hogy beszáll egy böhöm nagy BMW-be és elhajt.)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.20. 21:39:12

Kedves konzervatívok, nem leszek pc... ott az sok fasza nagy teherbírású acél lámpaoszlop az Andrássy úton, lehetne használni. (nem, nem a 'dikk má' mennyi vázs' jellegű hasznosítására gondoltam)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.20. 21:52:34

Alig várom Bede Márton új cikkét: "Verók István - MENŐ"
Mert ez tényleg az.

Silcon 2009.01.20. 21:56:12

Megvilágosodtam. Rájöttem, hogy a szocializmus bukása is a FIDESZ aknamunkájának köszönhető :)))

Azért Verók szövege kiakasztó. Azt mondja, hogy "önmagában értelmezhetetlen, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítsák meg a képviselőket, amikor ők tulajdonosi testületként gyakorolják jogaikat, míg szerinte hűtlen kezelő csak az lehet, aki más vagyonával sáfárkodik rosszul"

Verók úr elfelejti, hogy nem földesúr, hanem választott képviselő és mint ilyen nem a saját vagyonával, hanem a köz vagyonával sáfárkodik rosszul, ami bőve kimeríti hűtlen kezelés fogalmát. A tisztelt érintettek viselkedése enyhén emlékeztet a csapdába esett ragadozó vergődésére. Nem szép dolog a káröröm, de jólesik :)))

., (törölt) 2009.01.20. 21:57:05

@ufó:
freehckr 2009.01.20. 20:40:52
Ne mosdassátok már a szerecsent. Ezt utálom a jobbosokban, hogy mindíg halálra reagálnak mindent, személyes sértésnek véve.
Ha meg a balosoknak szólok be mindig azzal jönnek, hogy ők milyen kultúráltak.
Hát basztassátok csak egymást gyermekeim.

elfelejtette 2009.01.20. 22:02:24

Ő is előzetesbe fog kerülni az SZDSZ-es haverjai mellé?

Chicano 2009.01.20. 22:02:52

Kolompár, uncsi vagy.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 22:04:45

@Jichak Kolompár: bocs a sok ?-ért...
felejtsük el...
legjobb erre egy összeborulós szám...
shane macgowan: lonesome highway

As I wondered down the long lonesome highway
I meet other people on the way
The broken hearted lovers who’ve been left along the by-way
Living by night and hiding from the day
The people I meet as I go on my way
They all have a story to tell
How they once had a lover who left them on the by-way
To wonder this lonely hell

And if you know, don’t let me go
And if you know, don’t let me go
And if you know, don’t let me go
I love you so
I love you so

So as I carry on down the long lonesome highway
I meet other people on the way
More broken hearted lovers who’ve been left along the by-way
Living by night and hiding from the day

And if you know, don’t let me go
And if you know, don’t let me go
And if you know, don’t let me go
Cause I love you so
I love you so

I love you so....

knorbert 2009.01.20. 22:05:08

engem nem zavar, hogy a Fidesz hadjáratot indított a másik oldal ellen. Remélem ők is "visszalőnek", és beledög***** mind. Ha a két nagy kimenne a parlamentből, talán lehetséges lenne legalább a nemzeti ügyekben (ahol valóban csak egy álláspont szolgálja az egész ország érdekét) való parlamenti összefogás, és nem dacból a másik ellen szavazás akár a többség érdekeivel szemben is.

Irigykedéssel néztem az amerikai elnökválasztást: nagy csata ment az elnökjelöltek közt, de amikor lezajlott a szavazás, Bush 100%-ig kiállt Obama mellett, nyoma sem volt a "mihelyst hatalomra kerül az ellenfelem bele fogtok dögleni" stílusnak. Elfogadta, hogy nem ők nyertek. Majd legközelebb. Addig is az ország érdeke az összetartás.

fűzfavirág 2009.01.20. 22:12:35

@knor: remélem, amikor Orbán/a Fidesz nyer, így fogod nézni, amit Gyurcsány előad:D
Összetartás nem a munkásőröknél volt utoljára?

DeMenor 2009.01.20. 22:12:37

Azért érdekes, hogy amióta ez a ballib érdekkör (írhatnék tolvaj bandát is) van hatalmon, szinte nincs olyan nap/hét amikor ne kerülne újabb csalás, botrány, a napvilágra. Mindezt úgy, hogy a sajtó 80%-a is ballib beállítottságú. Na ez az ami elgondolkoztat. Ezek már akkora aljasságok, hogy már ők sem tudják elkenni.

Keller - üvegzseb - mennyit dolgozott 2002 után, hogy mindent kiderítsen, ami az előző 4 évben volt, aztán még egy egyszerű csalást sem sikerült találnia. Újabban nem kellene túl mélyre túrnia.

Chicano 2009.01.20. 22:16:19

@knor: Ez az, az a rohadt fidesz, az tehet itt mindenről. Rohadt antidemokratikus banda, le kéne csukatni az egész ellenzéki bagázst. Még hogy bírálgatni a kormányoldalt mer lopnak. Rohadékok.

DeMenor 2009.01.20. 22:16:38

@knor:
Te képes lennél a mostani hatalommal összetartani??? Az az egész demokrácia és rendszerváltás meghazuttolása lenne.

Most is csak a felelősség megosztása megy. nemzeti csúcs, válságtanmácskozás, stb. Így kell belerángatni azt a felet is, aki nem is felelős az országért.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 22:21:00

@DeMenor: keller=killer...
azaz, csak szeretett volna lenni killer...
büdös...

erogén zónapörkölt 2009.01.20. 22:21:32

Verók: Tisztelt Bíróság!

Muhhhahhaha! :)

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2009.01.20. 22:21:58

Elmondom, mi fog történni:
2 eset lehetséges: vagy ebben az ügyben derül ki, hogy a fidesz is benne volt, vagy egy másik ügyet kaparnak elő az mszp-sek/szdsz-esek, amiben a fidesz is vétkes. Innentől viszont mindkét esetben ugyanaz fog történni, vagyis elkezdik az egymásra mutogatást, sárdobálást, nyilatkoznak jobbra-balra, majd szépen elhal az egész, és mindenki megússza, aki sáros, egyedül egy utolsó nímandot fognak felelőssé tenni, azt is nyilván kárpótolja majd a saját pártja, és minden marad a régiben. Az arcok ugyanazok, csak a hátteret festik át kicsit.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.20. 22:27:06

@DeMenor: "Mindezt úgy, hogy a sajtó 80%-a is ballib beállítottságú."

Nem csak a sajtó, de az egész internet, sőt még az email 80%-a is ballib beállítottságú. Csak te állsz középen. :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 22:29:01

@Repülő Majom: sárdobálás.blog...
hun vagy-e...?
hun...?
ufó hívja sárdobálás.......................

knorbert 2009.01.20. 22:31:05

@fűzfavirág:

fűzfavirág 2009.01.20. 22:12:35 :

munkásőrségről nem tudok nyilatkozni, soha nem voltam tagja. Koromnál fogva nem is lehettem. Teszem hozzá, nem is lettem volna. Nem hiszek a fegyveres testületekben, politikával kombinálva meg végképp nem. Ezért utasítom el helyből a Gárdát is (munkásőrség 2?).
De ezek szerint szerinted a fontos nemzeti ügyekben való egyetértés és nem egymás ellen dolgozás egyéni érdekből az káros?

"remélem, amikor Orbán/a Fidesz nyer, így fogod nézni, amit Gyurcsány előad:D"
ez a fele pedig azért vicces a hsz-odnak számomra, mert az igazság az, hogy ha a két nagy párt között kellene választanom, nem a Fideszre szavaznék annak ellenére sem, hogy annyi töketlenkedést, káros dolgot amit Gyurcsányék elkövettek... (mondjuk jelen helyzetben az MSZP sem kapná meg a voksom >> érvénytelen szavazatot adnák le, ha csak kettejük közt válaszhatnék.)
De bízom benne, hogy indul még rajtuk kívül más is. Mondjuk LMP.

knorbert 2009.01.20. 22:35:23

@DeMenor:

"Te képes lennél a mostani hatalommal összetartani??? Az az egész demokrácia és rendszerváltás meghazudtolása lenne."

Pl. az ország csődjének megakadályozásában mindenképpen. Azután ha talpraállt az ország, elhárult a veszély, akkor természetesen _lehet és kell is felelősségre vonni a felelősöket_. Normális helyeken ez így működik. Szerintem...

knorbert 2009.01.20. 22:38:57

@Chicano:

"Ez az, az a rohadt fidesz, az tehet itt mindenről. "

Hát, ha neked ez jött le a hszom.-ból, akkor vagy én fogalmazok hülyén, vagy te értelmezted félre azt. A FIDESZ is sok mindenről tehet. Az MSZP is. Az SZDSZ is. soroljam tovább? felesleges.

DeMenor 2009.01.20. 22:42:03

@knor:
Persze valami tenni kellene közösen. Ezt én sem vonom kétségbe, de ha már az egész válság megoldására is homlokegyenes más a módszer, azt elég nehéz összeegyeztetni. Az ellenzék felpörgette volna a gazdaságot, a kormány pedig mindig fékezésben, adóemelésben gondolkozott. Tüzet vízzel nehéz összekeverni.

Amúgy meg az ellenzéki javaslatokat még napirendre sem vették. Úgy bajos az együttműködés, ha csak azért is a saját fejük után mennek.

Bár ahogy tegnap olvastam már a kormány is adócsökkentésről (szja, tb) beszél (amiről az ellenzék 6 éve papol). Csak én már nem hiszem el nekik.

fűzfavirág 2009.01.20. 22:42:29

@knor: miért nem vagyok meglepve?
Pontosan ezért kérdeztem. Annak külön örülök, hogy vérzőszívű liberális antimiltaristát üdvözölhetünk a személyedben. Hiányoztál:)
A Gárdáról nekem saját véleményem van. Nem hízelgő.

knorbert 2009.01.20. 22:43:26

@Chicano:

"Még hogy bírálgatni a kormányoldalt mer lopnak. Rohadékok."

bocsánat, ez még lemaradt az előző reagomból:

Tudod a bírálatot olyanoktól tudom elfogadni, aki még nem sározódott be. Bizonyos szájakból nem hangzik hitelesnek a bírálat, még ha az adott esetben jogos is. Ez a gond ezzel.

Épp ezért írtam, amit írtam: kiábrándultam a mostani pártokból. húzzanak el, jöjjön egy újabb garnitúra. tudom, kevés rá az esély, hogy azok jobbak lesznek. de a remény hal meg utoljára...

borovi 2009.01.20. 22:46:55

A terézvárosi önkormányzat és csatolt részei egy pöcegödör. Ezeknél a nyilvánosságra került panamáknál jóval vaskosabb lenyúlások is történtek ott, amikből mégse lett semmi, vagy egyszerűen eltusolták, holott a tettesek ma is ott pöffeszkednek székeikben az önkormányzatban vagy parkolási társaság élén. Szégyen ez az ország.

knorbert 2009.01.20. 22:47:29

@fűzfavirág:

"@knor: miért nem vagyok meglepve?
Pontosan ezért kérdeztem."

Akkor jó emberismerő vagy. Csak én a kérdésed pontosan fordítva értelmeztem. Persze válaszom tartalma nem függ ettől.

DeMenor 2009.01.20. 22:49:01

@knor:

Lehet, hogy minden párt valamelyes felelős a 20 éve kialakult helyzetért, de akik hatalmon vannak mégiscsak azok a tényleges okozói a bajoknak.

Emiatt káros az a hozzáállás, hogy mindkét nagy párt korrupt és felelős. Régebben én is ezt vallottam volna, de ráébresztett az utóbbi pár év, hogy nagyon nem mindegy és nagyon nem összemosható a két oldal. Persze haszonélvezők mindenhol vannak, meg visszeélések is, de hogy az egyik oldalon CSAK az legyen az már minden határon túlmegy. Lassan nem lehet az élet olyan területére nyúlni, ahol ne lenne valami korrupció, visszaélés, lopás. Ilyen a világon nincs sehol.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.20. 22:50:48

idézet.......
és nem.............. lopás......
"választások után nagy, fekete autó megy vidékre, benne gyurcsány ferenccel és a kormány négy másik igen-igen nagy népszerűségnek örvendő politikusával. Egyszercsak az autó nagy sebességgel nekicsapódik egy fának. A rendõrök, mentõk, tûzoltók azonnal a helyszínre sietnek, de csak a totálkárosra tört autót találják, a politikusoknak hûlt helye. A közelben azonban meglátnak egy parasztbácsit, aki egy hatalmas földhalom mellett támaszkodik az ásójára. Megkérdezik tõle
-Bátyám, látta a balesetet?
-Láttam én.
-S hová lettek a politikusok?
-Elástam õket.
-Meghaltak?
-De meg ám.
-S egy sem maradt életben?
-Hát, a Gyurcsány és az a másik, a Kóka, az mondták, hogy õk még élnek, de én ezeknek már semmit sem hiszek el!"

knorbert 2009.01.20. 22:53:27

@DeMenor:
"Ezt én sem vonom kétségbe, de ha már az egész válság megoldására is homlokegyenes más a módszer, azt elég nehéz összeegyeztetni."

Véleményem szerint nemzetközi válságkezelő szakembereket kellett volna összeültetni, ütköztetni a véleményüket (tehát az ebben jártas szakemberek véleményét, nem a politikusokét), majd az így meghozott döntést egyeztetni az IMF-el, számukra is elfogadható-e, végül ezt képviselni közösen. Mert az ország érdekét az szolgálja.

pityupang 2009.01.20. 23:00:55

Erről az ügyről egyébként már évek óta tudott mindenki, akinek legalább egy ismerőse volt az önkormányzatnál. Úgyhogy örüljön ez az alkoholista, börtöntöltelék banda, hogy eddig megúszta.

sqyza 2009.01.20. 23:05:03

Verók basszon meg egy sündisznó! Akasztani akarok gyerekek! Ha már úgyis éhendöglünk és már minden fillérekért külföldi kezekben van, legalább szórakozzunk egy jót. :P

Agyalap 2009.01.20. 23:06:01

Na jó hogy szocialista párt, de ne menjünk már le az apróantali mélységekbe! Ha valakit meggyanusítanak és a rend dicső őrei is látnak alapot a nyomozásra akkor az már konspiráció?
Szegény önfeláldozó politikusainkba már mindenki belerúghat büntetlenül? Hogy van bőr a pofáján kinyitni a száját?

knorbert 2009.01.20. 23:08:39

@DeMenor:

a felpörgetés gondolom fogyasztásélénkítést, adócsökkentést takar. A Szólás Szabadságában is volt erről szó:

"P.M.Z.: - Tegyük hozzá, hogy most a németeknél a második csomagot is meghirdették, gazdaságélénkítő csomagot, tehát nemcsak pénzügyi és bankmentő csomagot, és ebben a csomagban már nagyon határozott fogyasztásélénkítés is szerepel. Na most mindez, a költségvetési deficit növelésének az árán tehető meg és ezek az országok megtehetik. Magyarország nem teheti meg.
Mv.: - De miért nem?
P.M.Z.: - Magyarország ezt eljátszotta, ezt a lehetőséget eljátszotta, jó időben magyar költségvetést kifeszítették, szétfeszítették, olyan formában, hogy az államadósságnak a korábbi csökkenő pályája egy növekvő pályába váltott át, és a magyar költségvetés finanszírozása és adósságának megújítása is kérdésessé, kétségessé vált. Tehát nálunk nem lehet tágítani, hanem szűkíteni kell a költségvetést, hogy a finanszírozási igényünk az mérséklődjön a magyar gazdaság kitettsége a világgazdaságnak ezáltal csökkenjen."

Mégegyszer írnám: most nem a felelőst kellene keresni, hanem a problémát kezelni és megoldani, azután jöhet a felelősségre vonás.

De ezt a részét a témának részemről ha lehet lezárnám, mert nem ez volt a blogbejegyzés témája, és nem akarom ezzel még jobban teleszemetelni.

sorokinV 2009.01.20. 23:10:20

knor!

A "fogjunk össze" mantrázása helyett a "kormányozzál már a büdöskurvaéletbét" javaslom.

Kopiás Attila Steve 2009.01.20. 23:19:34

Illés urat csókoltatom. Kerületi lakos vagyok, ahol tudok segítek a helyi civileknek amikor valami aktuál gebasz van. Illést személyesen még nem láttam, pedig ültem én már végig önkormányzati testületit is. Amikor a Jókai téren vagy Nagymezőben futott a fák-helyett-mélygarázst projekt (mint többször kiderült, illegálisan, amiatt is megcseszték őket), Várady Tibi, a humanisták mostani IX. kerületi képviselőjelöltje pörgött a témán Védegylet színekben. Amikor a Hunyadi tér és piac helyére akartak mélygarázst (és ingyen eladni az egészet havernak), akkor a helyi lakosokból létrejött Kincsünk a Piac csoportnak kellett heteken keresztül nyomoznia, hogy mi olyan doksit lehetne kiverni az önkormányzatból, ami amúgy minden képviselőnek automatikusan kiküldésre került.
Szóval éljen, jó, hogy az ellenzék felébredt és elkezdett csinálni valamit. De ciklusok óta alig csináltak valamit.
Esküszöm, sajnálom, hogy az aktív lakosok nem tervezik hogy képviselőjelöltként induljanak majd, már sokkal többet tettek a kerületért és a korrupció ellen mint a minden egyes ügyről hivatalosan informált és rengeteg eszközzel rendelkező ellenzék...
Most persze ugrálnak mintha mindez az ő érdemük lenne és mintha nekik semmi anyagi motivációjuk nem lett volna benne, hogy semmilyen full átlátszó balhét ne hozzanak eddig napfényre (lehet hogy nem volt, akkor viszont hihetetlenül lusták és magasról tesznek a választóik érdekeire).
Verók és bandája bukása viszont kétségtelen örömhír. Annyiszor szegtek meg konkrét BTK-s törvényeket, hogy szégyen hogy eddig nem kerültek rács mögé...

Agyalap 2009.01.20. 23:19:39

Képviseleti demokráciánk melyik legalapvetőbb intézménye elleni támadás miatt kell most krokodilkönnyeket hullatnom?
Csak nem a szólásszabadság? Vagy jog az egyenlő elbírálásért? Esetleg a bűnösöket büntessék is meg című népmesei szófordulat?

memo62 2009.01.20. 23:25:27

Talan ha visszavennek amit a "rendszervaltas" ota "tisztelt politikusaink elloptak, elsikkasztottak, akkor mindjart jobb helyzetbe lenne az orszag. Kinaban ezert mar reg kivegeztek volna oket!

trewq 2009.01.20. 23:40:10

Az SZDSZ-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy az állam rossz gazda. Ők már csak tudják, ők a rossz gazdák.

freehckr 2009.01.20. 23:44:26

@knor:
"nagy csata ment az elnökjelöltek közt, de amikor lezajlott a szavazás, Bush 100%-ig kiállt Obama mellett"

Ez nagyon erőltetett dolog, nem lehet összehasonlítani az USA elnökválasztást a mi 2006-os választásunkkal, több szempontból sem: 1) nálunk nem "demokraták" és "republikánusok" csaptak össze, hanem a posztkommunista utódpárt a kapzsi cselédeivel az oldalán, ellenük pedig mindenki más; 2) nálunk nem történt "váltás", az előző kormánypártok megtartották hatalmukat. De igazából ami ezután következett, na az nagyon fontos: 1) kiderült, hogy nem "dübörgünk" hanem "nagy a baj"; 2) a PM simán lehazudta az államháztartás hiányának több mint a felét; 3) később kiderült, hogy akik megtartották a hatalmukat, azok csak úgy tettek mintha kormányoznának "másfél, két évig"; 4) az is kiderült, hogy a miniszterelnöknél primitívebb szókincse nem sok embernek van ebben az országban; 5) valami "több száz apró trükk" is volt a dologban, amiről persze senkinek nem kell tudnia...

Tehát semmi közös nincs a két választásban.

freehckr 2009.01.20. 23:50:37

@freehckr:
A "balliberális" berkekben az "Obama-McCain-Bush" választás után rögtön az a téma vetődik fel, hogy bezzeg a Zamerikaiak, nekünk mikor lesz mondjuk cigány miniszterelnökünk: 1) egyes "szélsőbalos" elemek szerint már volt; 2) majd ha lesz világhírű cigány szívsebészünk, vagy Nobel-díjas cigány kutatónk... Tényleg knor, hagyjuk ezt a süket dumát. :)

bocage 2009.01.21. 00:19:09

Bocs lehet már elhangzott!
A közleményből kiderül, hogy Verók úr jól tudja politikailag mennyire független az ügyészség! Tehát vay maga, maguk is élt(ek) a módszerrel, vagy mint politikai vezető nem tett semmit az alkotmányosan aggályos helyzet felszámolására!
Kis magyar történet ez, szokásos tiszta kézzel sárt dobálunk!
Yuhééé

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.01.21. 00:22:16

@knor: "Mégegyszer írnám: most nem a felelőst kellene keresni, hanem a problémát kezelni és megoldani, azután jöhet a felelősségre vonás."

Miért? Szerintem a kettőt egyszerre is lehet csinálni, simán van rá kapacitás.

VIKUNYA 2009.01.21. 00:39:51

A kormány tegnap saját zsebre eladta külföldi befektetőknek az egész országot, szőröstül-bőröstül, tízmillió rabszolgával együtt. A kormányfő azt nyilatkozta, ez nem hűtlen kezelés, mivel tulajdonosi testületként jártak el, azt tehettek a rájuk bízott országgal, amit csak akartak.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.01.21. 01:11:30

@szamárfül: Én megveszem! Hitelre! És kiadom nekik bérbe tripláért!

AYBARS ANDA 2009.01.21. 01:16:47

@sergei:

Nem privi volt a válaszom.

AYBARS ANDA 2009.01.21. 01:18:30

@Jichak Kolompár:

NE RELATIVIZÁLJ, Szadesznyik:

EZ MOST ÉS ITT KONKRÉT !!!

2009.01.21. 01:39:10

Személy szerint örülök, ha valami értelmessel is foglalkozik az ügyészség. És nem hinném jogalap nélkül bármelyik oldali hivatal csak úgy beránt 14 embert felelősségre vonni...szóval az AB mit tud csinálni??? Semmi jogköre nincs rá! Ráadásul jobboldali. Szóval, ez ciki, ezt a balhét el kell vinni. Talán valami jogtudóval kellene tárgyalniuk vagy arra hallgatniuk...ez szánalmas érv. És ráadásul a FIDESZnek nagyon nagyon jót tesznek vele. Fidezs al' a Robin Hood...:)

VIKUNYA 2009.01.21. 01:44:45

A' la Rózsa Sándor! (Tsak a pontosság kedvéért.)

S. Annyi 2009.01.21. 01:53:35

Verók István! Húzz a büdös kurva kommunista anyádba, vagy ásd el magad te szarházi ótvar geci emeszpés állat!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.01.21. 02:24:20

@molaris

Én azt a részt várom, hogy

"A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN"

meg a rendelkező részt...

meg az indoklást...

:P

molaris 2009.01.21. 03:28:58

@mefisto:
Addig még sok víz lefolyik a Dunán. Csak legyen befagyva, hogy az istenadta nép együtt ünnepelve hallgathassa.:)

ewqcska 2009.01.21. 04:18:53

nem tudom, de en nagyon szivesen meghalgatnam. mit tud Verok. persze ha bunos akkor csukjak le, de rantsa magaval mindenkit aki benne van vagy masban van benne. es nagyon szeretnem ha kozos mutyizasokat is amit az osszes part egyutt csinal (autopalya) valakinek vegre eljarna a szaja es torvenyek szerint elitelnek oket.

Hermione-négykerekü (törölt) 2009.01.21. 05:22:56

Csaillagaim! Drága szentem-lelkemék! Ház mi ez ahhoz képest, amikor az Orbán azért vádolta választási csalással az ellenzéket(!!!), mert elvesztette a kormányhatalmat? Ilyen pofátlan hazudozást soha egyetlen politikai erő nem fiog überelni már M.o.-on. Az MSZP óvodás kispöcsök gyülekezete ehhez képest.

(Hogy a többi Orbán, Szíjjártó, Kósa, Kövér, Rogán, stb. produkciót most ne is említsük.)

á.m 2009.01.21. 05:24:10

@ufó: ezt (választott) tisztségviselőként* elkövetve minimum háromszorozni kéne. ha bebizonyosodik a bűnösség, a megválasztástól szerzett összes saját és a nem igazolható, tisztázatlan családi jövedelmet, javat el kéne kobozni.

* bizonyos döntési jogkör, kezelt értéket felett

nan jar? 2009.01.21. 05:37:43

HaVerók, Buli, Hanta Teréz-apu, ahogy az előző napi lopásoktól még kótyagos fejjel megállt a fürdőszobában, ijedten vette észre, hogy valaki van a tükörben.Rögtön felismerte arcmását. Eddig emlékezetből borotválkozott, bajuszt is azért hagyott, nehogy szájon vágja véletlenül magát néhanapján. E pillanatig ugyanis láthatatlan volt. Még sosem volt megnevezve, mondhatni megszemélyesítve, munkaköri kötelessége az ilyen fokú mimikri, hogy gyakorlatilag nem lehet megfogni.Rögtön tudta azt is, hogy repedés keletkezett a Buli felületén. Most már saját lábán berohant a naptárhoz. "Jól van, nem hülyültem meg, a ciklus az stimmel...még nincs 2010-mormogta "Akkor a haverokkal nincs baj...kifizetni kifizettem mindenkit...mi köze lenne ehhez Obamának"-vett sorra minden eshetőséget. Így maradt az a teljesen kézenfekvő, kristálylogikájú Hanta, amin 101-en fennakadtatok.

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.01.21. 06:38:36

@misikeh: neked pl. kurvajó helyed lenne az egyiken. Lehetőleg fejjel lefelé...

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.01.21. 06:40:34

A sok kis lelkesedőnek meg akkor fog elkenődni a pici szájacskája, amikor a fütyesz valódi ÁVH-t csinál az APEH-ből. És nyilvánvalóan vannak ilyen törekvéseik, ebben sajnos igaza van a maszopos elvtársnak. :(

Rá Dios 2009.01.21. 07:01:36

ngem a nyilatkozó polgármester büszkén vállalt tudatlansága lepett meg:
Aszongya ugyanis (így valahogy): "Nem lehet hűtlen kezelés, mert azt csak a rábízott vagyonnal követheti el valaki. A képviselők viszont tulajdonosi jogokat gyakorolnak."
Eszem a lelkét, de hülye... Nincs ott egy jogász, vagy egy segédjegyző, aki elmondaná neki, hogy a tulajdonosi jogok GYAKORLÓJA ideálisan az a személy, testületként (bűnszövetkezetben?) vagy egyenként, aki a hűtlen vagy helyes kezelést elkövetheti?
Tiéd a kerület, vidd haza?

2009.01.21. 07:16:40

Ez már a végjáték! Azt nem tudom hogy a vég kezdete, vagy kezdet vége jön, de" válámi ván"! Mert, amikor már nincs mit ellopni, akkor kezdödnek a gondok! Ekkor jön a sértödés és jön a sárdobálás! Ám ennek most örülök és remélem, becsukják öket mint a malacot! Addig maradjanak, még a müanyag lakat le nem rohad a cellaajtóról!De szerintem nem fognak unatkozni, mert lesznek ott minden pártból emberkék!Ott folytathatják a vitát, idejük lesz böven!Igaz, nem apanázsért, hanem unalomüzésböl!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2009.01.21. 07:31:31

@freehckr: "a posztkommunista utódpárt a kapzsi cselédeivel az oldalán, ellenük pedig mindenki más"

Ne maszatolj! Mondjuk ki, hogy a roppant túlerőben lévő gonosz Birodalom csapott össze a Jedi-lovagok vezette köztársasági felkelők maroknyi seregével. :-D

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.01.21. 08:13:44

@szilárdan...:
"ebben sajnos igaza van a maszopos elvtársnak"
Ez tőled szokatlanul pártszerűtlen magatartás, konsztantyin konsztanytinovics: Verók_Istvánnak_mindenben_igaza_van. És az, hogy ő beleesett a szórásba, az nem az ellopott Andrássy út miatt van, hanem mert a jobboldal lámpavasra akar húzni mindenkit. Asszem összefoglaltam mondandódat, balospacsirta.

Dr. Trebitsch 2009.01.21. 08:14:40

Elnézést, ha volt már, kevés az időm és sok a komment:

A terézvárosi képviselőket azon az alapon rabosították/gyanúsították, hogy annak idején igennel szavaztak bizonyos tranzakciókra. Függetlenül attól, hogy történt-e bűncselekmény, gondoljatok bele: lehet-e büntetőjogi következménye annak, hogy egy képviselő valahogy szavaz??? Az a dolga, baszki. Ebben az értelemben valóban "veszélyes precedens", kéretik ezen a most örömködőknek is elgondolkodni.

Ha bizonyítható, hogy azért szavazott valahogy, mert megvesztegették, akkor ok. De hivatalosan meggyanúsítani azon az alapon, hogy megnyomta az igen gombot - hát ha ilyet lehet, akkor ez tényleg a legutolsó banánköztársaság.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.21. 08:25:50

@igazitrebitsch:
Azért ez nem egy mindennapos szavazás volt, hanem egy olyan, ahol aki nem áll gondnokság alatt, az tudhatta, hogy nem az önkormányzat jár jól a biznisszel...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.21. 08:30:01

@TuRuL_2k2: készül már az új poszt...?
ki lesz a mai alázás alanya...?
:)))

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.21. 08:34:20

@Oli bácsi:
Belenéztem, nagyon jó. Verók:
"Ez van ma. És mi a holnap? Holnap lehet, hogy már kihallgatás nélkül elvisznek minket?"

Paszternak 2009.01.21. 08:44:43

Beszartam Hermionén, a négykerekűn:

"Csaillagaim! Drága szentem-lelkemék! Ház mi ez ahhoz képest, amikor az Orbán azért vádolta választási csalással az ellenzéket(!!!), mert elvesztette a kormányhatalmat? Ilyen pofátlan hazudozást soha egyetlen politikai erő nem fiog überelni már M.o.-on. Az MSZP óvodás kispöcsök gyülekezete ehhez képest.

(Hogy a többi Orbán, Szíjjártó, Kósa, Kövér, Rogán, stb. produkciót most ne is említsük.)"

Konkrétan mikor mondta Orbán, hogy csaltak választásilag az óvodás kispöcsök?

Lécciléccilécci, ne csak a fantazmagóriáidat, hanem a konkrétat...

Arról nem is szólva, hogy amíg a mocskos banditavezér OV hagyja elcsalni a választásokat, a szemét rohattja, addig az óvodás kispöcsök mukk nélkül szorgoskodnak és lopnak.

Alma-körte.

Waze.

Paszternak 2009.01.21. 08:49:14

Ja, és választási csalás, hmm. Mintha ez az MDF esetében forogna fenn, amelyik egy ideje, mit tesz Isten, elnökválasztási időszakban szok kapni az NBH-tól az aktuális elnöknek címzett CD-t.

Franzstadt, Franzstadt, über alles...

hiba 2009.01.21. 08:58:08

Paszternak: bár semmi köze Verókék gazemberségeihez, de a 2002-es választás "esemény utáni" kezelése a Fidesz részéről teljes egészében az MSZP választási csalásáról szólt. Ez folyt a csapból is. Vagy Te nem éltél még akkor? Ne legyünk már szelektív emlékezők.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.21. 09:04:26

@hiba: mér? ez nem volt igaz..., ez a csalás...?
nem csalt a maszop...?

Szűcslaci 2009.01.21. 09:12:26

A nyilatkozat szövege, ritmusa, demagógiája erősen hajaz egy jó kis kádár-korszaki beszédre...de miért is különbözne? Csak akkor az imperkapitalista fenevad intézett támadást szocialista demokráciánk ellen. Tetű kommunisták!

Janovszki Zsolt 2009.01.21. 09:15:56

Félmilliárdos panamát nem lehet évekig csinálni, csak úgy, ha mindenki benne van (incl. Fidesz). Szegény verókot most az zavarja (ez csúnyán kivehető a szövegből) hogy valakik (felrúgták a status quo-t, és elébe mentek a szokásos verjük le a port egy-két felelősön (gál és kardos urakon), és minden maradjon a régiben. Meglátjuk, hogy ez a kamikáze taktika mennyire jön be, és még kit fognak meggyanúsítani, az biztos, hogy az ügyészség ezen lépésével a közélet szignifikánsan tisztulni fog, örülök neki. :)
Üdv,
Zs

sprenczl 2009.01.21. 09:20:21

Na de kérem! Keller úr 2002-es ámokfutása igen jó minta lehetne a tisztelt szoci kispolitikusok előtt....csak most az a különbség, hogy valószínűleg találni is fognak valami "APRÓságot"......:-)

freagle 2009.01.21. 09:20:31

Azért nem ártana néhány dolgot helyretenni.

1. Az, hogy az önkormányzat vagyonát elherdáló, lelkiismeretlen képviselők rács mögé kerülnek, a lehető legjobb, ezt csak üdvözölni lehet, pártszimpátiától függetlenül. (Konkrétan tudom, hogy az ügy kirobbanásakor szdszes körökben is kisebbfajta örömködés volt, hogy az egyébként a színeiket erősítő panamázó képviselő végre lebukott...)

2. Aki azt hiszi, hogy ilyen nagyságrendű visszaélést éveken keresztül lehet művelni anélkül, hogy minden politikai párt be lenne avatva, az vagy elképesztően naiv (elfogult), vagy teljesen hülye. Egyértelmű, hogy az üzletekről a helyi fideszesek is tudtak (erről is volt már cikk az indexen), részt vettek benne, csak most valahogy azt hiszik, ki tudnak bújni belőle. Azzal járnánk legjobban, ha nem, ha már borul, boruljon ki teljesen...

3. Azt is világosan kéne látni, nincs, és nem is lesz Magyarországon olyan politikai erő, akinek elég felkészült embere lesz ahhoz, hogy minden posztot megnyugtatóan el tudjon látni. Szükségszerű minden párt esetében, hogy megjelennek a "hülyék", a "tehetségtelenek", na meg a "tisztességtelenek". Nem lehet minden párttag mellé belső ellenőrt állítani.

4. Ezzel párhuzamosan azt is látni kéne, hogy van egy réteg, aki mindig a haszonra utazik: azok az emberek, akik valahogy mindig megjelennek a győztes (pozícióba kerülő) mellett. Jó tanácsot adnak, barátkoznak, "segítenek", "nélkülözhetetlenné válnak" - és persze közben jól járnak. Ezek nem fideszesek, mszpsek, vagy szdszesek - ezek szimplán helyezkedők, ügyeskedők. Abban a percben, hogy megjelenik egy új politikai formáció, és esetleg sikeres lesz - ott lesznek akörül is. Elkerülhetetlen.

5. Az tényleg fura, ha valaki nem emlékszik (2002-ből és 2006-ból is) a Fidesz részéről a választási csalás vádjára. Meg arra az abszolút konstruktív hozzáállásra, hogy "a tarkójukon fogják érezni a hideg leheletünket" (Pokorni). Ez lenne a nemzet érdekeit szem előtt tartó politizálás?

6. Jobbosok mindig szívesen példálóznak Keller kudarcával. Azért ezzel kapcsolatban két dolgot csak nem kéne elfelejteni:
a. Az, hogy valami papíron jogszerű, még nem jelenti azt, hogy tisztességes is. (Tudjuk, "mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni." - Simicska) Akit érdekel, és reálisan akar látni, bátran keresse vissza a 2002-es kampány során előkerült ügyeket. Fog köztük találni olyanokat, amelyeket ki lehetett magyarázni, da a vak is látta, hogy nincsenek rendben.
b. Keller eredményességét azért nagyban befolyásolta, hogy ült fölötte egy vér-fideszes főügyész, aki ugye kormánytól független, semmit nem lehetett vele kezdeni, és aki azonnal leállított minden nyomozást, amint valami kényelmetlen kérdés felvetődött. Lehet ezzel érvelni, de Keller kudarca valójában nem az, hogy nem talált semmit, hanem az, hogy nem tudta azokat valóban kivizsgáltatni.

Bummer 2009.01.21. 09:27:16

"Az, hogy valami papíron jogszerű, még nem jelenti azt, hogy tisztességes is."

Sajnos egy jogállamban ez így van. Bármennyire is nem tetszik.

Bummer 2009.01.21. 09:28:37

"Félmilliárdos panamát nem lehet évekig csinálni, csak úgy, ha mindenki benne van (incl. Fidesz)."

Ez nagyon jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Viszont a nyulat kiugrasztani a bokorból nem olyan egyszerű, mert annyira azért nem hülyék.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.21. 09:32:08

Az mennyire szar, amikor a régebbi tettestárs kiesik a pikszisből, hogy tud vidulni volt tettestársai lebukásán.

Gondolom az miatt örül, hogy ő még pont nem bukott meg. Halleluja, a fanok meg maszopoznak-fideszeznek teli tüdőből.

Bummer 2009.01.21. 09:37:32

Én valószínűbbnek látom, hogy Verókékat most beáldozzák, hogy a többségében fideszes önkormányzatokon nagyobbat tudjanak ütni.

erogén zónapörkölt 2009.01.21. 09:37:56

@Hermione-négykerekü:

A melleden feküdt a lidérc, hogy kora hajnalban erre ébredtél? Vagy te vagy az éjjeliőr a fatelepen? Aki a választási csalást felhozta, az a Budaházy volt.
Pár hónapos spéttel meg az OVB.
Ez a négy kerék egy vágyálom, mi?

hiba 2009.01.21. 09:40:20

ufó: hát a 2002-es választási csalás ma már inkább hitbéli kérdés. Én a hitében inzultálni senkit nem akarok. Néha tényleg jobb hinni, hogy nem mi vagyunk hülyék, hanem a gonosznak van jedi ereje. Ennek a hozzáállásnak meg is lett aztán a jutalma 2006-ban.
Bummer: hol hazudok egész pontosan? Nem 2002-ben volt ez a választás utáni kommunikációja a fidesznek? Nem volt választás 2002-ben? Nincs is fidesz?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2009.01.21. 09:41:27

A pógi meg inkább fejelte volna meg a kámerát.
Hogy annyát.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.01.21. 09:42:25

Kívácsi leszek az ítéletekre.

Sztem legalább 200.000 (kétszázezer) forintba fog fájni a többszázmilliós elmaradó haszon egy lúzernek, akit kiszemel a Párt.

Bummer 2009.01.21. 09:44:32

@hiba:
"Nem 2002-ben volt ez a választás utáni kommunikációja a fidesznek?"
Nem bizony. Noha voltak dokumentált visszaélések (láncszavazás, választás napi mozgósítás), és ezt nyilvánosságra is hozták, magát a választási eredményt nem kérdőjelezték meg.

Paszternak 2009.01.21. 09:45:29

hiba:

pontosan HOL és MIKOR mondta OV, hogy választási csalás történt 2002-ben?

Én ezt kérdezem, a maszatolást meg hagyjuk, pls. Mert itt tények állnak szemben (sikkasztás, hűtlen kezelés, ügyészségi vizsgálat) az urbánus legendákkal, amiket pl. te is csak "minttuggyuk..."-ként emlegetsz, holott.

Az, hogy a Fidesz nem örült a választási vereségének, szvsz normális, asszem, mindenkinek jobb lett volna, ha nem az a faszkalap Megyó-genyó-Fletó nyeri meg 2002-ben, de ez már magánvélemény, igaz, ma már a borbélyinas is ezt fütyöli.

(Na, gyengébbek kedvéért: az, hogy a Fidesz fanyalgott a másik választási győzeme fölött, nem egyenlő a választási csalás vádjával. Kb, ahogy a "minek vettelek feleségül!" nem egyenlő a "Benyújtottam a válókeresetet"-tel.)

thwarter 2009.01.21. 09:46:05

En nagyon remelem, hogy ez precedensteremeto lesz! Es most NEM CSAK a szoci onkormanyzatok altal elsikkasztott penzrol beszelek, mert altalaban egy onkormanyzat ugy mukoidk, hogy egy dologban van egyetertes a kulonbozo partok kozott, hogy mindent haza kell vinni/szetosztani a haverok kozott. Barcsak vegigmennenek az osszes onkormanyzaton!!!

erogén zónapörkölt 2009.01.21. 09:46:41

@freagle:

"Lehet ezzel érvelni, de Keller kudarca valójában nem az, hogy nem talált semmit, hanem az, hogy nem tudta azokat valóban kivizsgáltatni. "

Berkecz Máriát még testi motozásnak is alávetették: toronyórát kerestek lánccal az idióták. És mi lett a vége (bírósági fokon!)? Egy rohadt nagy nulla.
Üvegzseb, mi?

Janovszki Zsolt 2009.01.21. 09:49:14

@Bummer:
Te tudod mennyit ér a közvetlen környezetedben egy pont olyan állapotú lakás, mint amiben laksz? Triviális, nem. Na pont ugyanilyen kristály tisztán tudja minden gazdasági bizottsági tag, hogy mennyit ér egy adott ház a kerületben. És akkor jön az értékbecslés, ami a feléről-harmadáról szól. Aki nincs bevonva, azonnal feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelésért, a képviselői eskü szerint ez kötelessége. Aki meg be van vonva, az meg nem tesz. Ha belegondolsz ebbe, nyilván megváltozik az álláspontod, ha meg nem, te dolgod, én nem szeretném az illúzióidat szertefoszlatni, mert a lila köd adott élethelyzetben nagyon jó dolog.
Szép napot,
Zs

Bummer 2009.01.21. 09:49:51

@freagle:
Ja, a vér-fideszes főügyész, aki nem volt képes vádat emelni Medgyessy ellen a Gresham-biznisz idején befolyással üzérkedés miatt, holott teljesen egyértelmű volt, hiszen konkrét szerződést kötött arra, hogy meggyőzi az MSZP-s barátait.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.21. 09:50:20

:):):):):):):)

vergődünk, elvtársak?

tevevanegypupu 2009.01.21. 09:52:43

Rettentoen nem szeretnem, ha itt tobbeknek igaza lenne, hogy minden onkormanyzat ilyen..legyen akarmilyen parthoz tartozo.

Paszternak 2009.01.21. 09:53:22

freagle:

5: mert a lopstoppolás kurvára konstruktív volt, meg a le fogunk vadászni benneteket egyenként by Tasnádi, meg a "de hol volt ekkor OV?" 4 évvel később. Ez mind roppant konstruktív volt. Mint hibá-tól, tőled is megkérdem: HOL, MIKOR kérdőjelezte meg a ál.-k eredményét OV?

6, Amit meg Keller talált, az azért baszottul nem igazolta ám vissza a haverok, buli, junta észbontó tételét.

Persze, volt visszaélés. Ja. Oszt Keller vhogy mégis balfasz maradt 2002 óta, nem igazségharcos félmártír.

Vajon miért nem használja fel a roppant rávetődős Gyurcsány Feri Keller et. Nagy Felfedezéseit, hogy cuppantaná le a vacogós cápa a miniszterelnö kúrat...?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.21. 09:55:31

@Janovszki Zsolt:
Ha jól tudom, ez az a szavazás volt, ahol a Fidesz képviselői mondták, hogy akár ők többet fizetnek a házért. Sejthették a kedves laikusok, hogy nem teljesen kóser a dolog.

Carnivora (törölt) 2009.01.21. 10:03:57

gyurcsányizmus 2009 ... v.ki még meglepődik az ilyesfajta nyilatkozatokon?

Bummer 2009.01.21. 10:05:24

@tevevanegypupu:
Nos, szerintem felállítható egy sorrend, hogy a képviselők párthovatartozásának függvényében mekkora eséllyel ilyen egy önkormányzat, és az igaz, hogy nincs olyan párt, aminek az önkormányzata biztosan korrupt, tehát örülhetsz.
1. Legvalószínűbb: MSZP-s képviselő
2. Kevésbé valószínű: SZDSZ-es (bár abból kevés van, vidéken 0)
3. Még lehetséges, de már nem annyira valószínű: Fidesz-es képvsielő
4. Szinte kizárt: KDNP-s képviselő

jozicsenko 2009.01.21. 10:05:34

ööö, srácok már bocs, de nekem úgy tünik, hogy nem csak a kapcsolatra járnak viccelni jobboldaliak, de onnan is jönnek ide

ami jó, mert végre van kommunikáció

a jobboldaliaknak: 2002 után nagyon-nagyon sok beszélgetést hallgattam, hogy a baloldal így-úgy csalta el a választást, innen ered az az urban legend, hogy Orbán végig sírta 2002 -őt

baloldaliaknak: forrást, címet, valamit talán kellenne adni, mert addig üres picsogás amit csináltok
(jap: nem az lett volna a korrekt, ha megtartják a cédulákat és hagyják újraszámolni? mert nekem az volt csak a gyanus, hogy 4 héten belül elégették mindet (=mert 4 hétig meg kellett örizni, és amint a törvény engedte, azonnal elégették őket))

hops, összefogás: felgyújtják a házadat, és a gyujtogató még mindig benzinnel locsol: leütöd, elzavarod, vagy reméled hogy legközelebb talán vízzel locsol? pont ez van: rohanunk a vesztünkbe és elvárjátok hogy higgyünk nektek? no elmentek a tudjátok hova...

Bummer 2009.01.21. 10:08:01

@Janovszki Zsolt:
Nem olyan egyszerű a dolog. Sajnos a vádat bizonyítani is kell, biztosítani kell, hogy a feljelentésből legyen is vádemelés, közben ne csináljanak ki stb. stb.
Én csak arra hívnám föl a figyelmet, hogy nem úgy működik a világ, hogy látok egy törvénytelenséget és rohanok feljelenteni. Mert az könnyedén kontraproduktív lehet.

Janovszki Zsolt 2009.01.21. 10:08:15

@TuRuL_2k2:
Tényleg csak azért, hogy aki érti, kínjában még jobban tudjon röhögni:
SOHA nincs olyan, hogy egy nagy párt egy budapesti kerületben (15-20 milliárd forintos költségvetésről van szó!) nem delegál kőkeményen hozzáértő embereket a gazdasági és pénzügyi bizottságba, mert akkor a másik nagy párt egyedül tudná szétlopni a kerületet, és nem lehetne vele megállapodni. Érdekes, hogy amikor az ügyészség betoppan, akkor (évek múlva, érdekesnél érdekesebb szavazások után) egyszer csak teljesen laikusnak próbálják beállítani magukat, és azt mondják, hogy "megtévesztették őket". Ha hülyéket delegál egy párt egy gazdasági bizottságba, az a választóival szemben minimum tisztességtelen. A Fidesz nyilván nem csinál ilyet sehol, ez ténykérdés (öngyilkosság lenne a kerületi szervezet számára, nem tudnák szegények finanszírozni magukat), tehát hirtelen felindulásból előkerült látszathülyékről van szó.

hiba 2009.01.21. 10:10:35

Off: Bummer: Félreértés ne essék, nem a maszopot akarom menteni, csak ideget kapok a politikai elvakultságtól. De akkor nem úszom meg az alapos MNO és NOL archívum böngészést 2002 április-májusából. Csak hirtelen beleszúrva az mno archívumba:
www.mno.hu/portal/80815
Most komolyan, én vagyok teljesen amnéziás vagy tényleg 2002 volt az mikor még Pokorni a választás után egyből megkérdőjelezte az eredményt? Vagy az 2006 volt?

Carnivora (törölt) 2009.01.21. 10:12:22

@TuRuL_2k2:

Mondjuk engem az is érdekelne, hogy a Fidesz akkoriban , miért nem dobta a nyilvánoság színe elé ezt az ingatlanpanamát ...

states 2009.01.21. 10:13:20

Nézem az Index címlapját, a két egymást követő hír: Verók: A Fidesz utasította az ügyészséget és az Izraeli hadsereg vizsgálatot indított a fehérfoszforos bombák ügyében. Így már érthető Verók felháborodása, még ilyen piti ügyben is, mint az Andrássy út ellopása, az ügyészség vizsgálódik, ahelyett, hogy önmagukat vizsgálhatnák. De hát mi még fiatal demokrácia vagyunk, alig 20 éves, szemben Izrael vagy 60 évével...

Bummer 2009.01.21. 10:14:38

@hiba:
Az újraszámlálási kezdeményezés egy választójogi vita eredménye volt. Van ugyanis egy olyan szabály a választási törvényben, hogy ha a különbség egy választókörben 1%-on belül van, akkor újra kell számolni a szavazatokat.
Viszont ha országos összesítésben van 1%-on belül, akkor nem kell újraszámolni. Ez azért probléma, mivel ha veszünk két körzetet: egyik: MSZP 200 szavazat, Fidesz 100, másik körzet: Fidesz 200, Mszp 100, akkor egyik körzetben sem számolják újra, noha ha csak egyetlen szavazatot rosszul számoltak meg, akkor listán megfordul az eredmény.

tevevanegypupu 2009.01.21. 10:18:07

Bummer
kosz szepen..de az a helyzet, hogy - ugy ket evente, neha gyakrabban - szertenezek e hazaban es nem orulok. 2002 utan foleg nem. A

Bummer 2009.01.21. 10:19:53

@Bummer:
Ja, 2002-ben a listás eredményben a Fidesz-MDF és az MSZP között 1%-on belül volt az eredmény. Tehát a törvény szelleme (és a matematika törvényei) szerint újra kellett volna számolni, érthető, hogy ennek elmaradása indulatokat keltett.

Teddypompom 2009.01.21. 10:33:26

Én azt hiszem a legjobb az lenne ha elkennénk a libsibolsik száját,néhányat a tolvajok közülvasketrecbe zárnánk az Andássy úton , és a tisztelt jobboldali képviselők figyelmébe ajánlanánk ,hogy ők is így fognak járni ,ha nem viselkednek rendesen.....

Dr. Trebitsch 2009.01.21. 10:34:51

@TuRuL_2k2:

Értem én, Turul, de hogy mindeki számára nyilvánvaló, aki nem hülye, az nem egy jogi kategória. Nem azt mondom, hogy ne vizsgálják ki, de az eljárásmód akkor is ijesztő. Ha tényleg precedens lesz belőle, képzeld el, mi lesz itt: akinek épp a kézivezérlése alatt működik az igazságszolgáltatás, az mindenkit lecsukat, aki nem jól szavaz?!

Bummer 2009.01.21. 10:42:08

@igazitrebitsch:
"mindeki számára nyilvánvaló, aki nem hülye, az nem egy jogi kategória"

Szegény képviselők is erre számítanak.

micz 2009.01.21. 10:43:31

@igazitrebitsch: Na jó de akkor a képviselő össze-vissza nyomkodhat? Nem felel a döntéseiért, vagy nem vonható felelőségre? A számonkérhetőség nem játszik? Vagy épp ez van most? Magyarországon van precedens jogkövetés?

Carnivora (törölt) 2009.01.21. 10:43:49

@igazitrebitsch:

Te melyik országban élsz? A gyurcsányizmus egyik alapja a megfélemlítés lásd. tömegbe lövés, házkutatások hajnalban ... ez már régen precedens sajnos.

Most meg van egy szimpla bűnűgy lenyúltak egy fél kerületet ... az a furcsa, hogy ezt nem vette érszre senki. -

micz 2009.01.21. 10:47:39

Vagy ha "precedens" lesz belőle akkor mi van? Esetleg egy képviselő (szigorúan pártállástól függetlenül) azt mondja hogy bocsi frakcióvezető úr de ezt nem szavazom meg mert rábaszhatok! Ezt a tragédiát!

Wonderland 2009.01.21. 10:52:05

1947 óta eltelt 62 év. A 62 évből 8 évig volt jobboldali kormány. Ebből négy év alatt Antallék elismerten nem nagyon tudtak mit tenni. Épp összeomlott minden. Ez tehát 6%-os felelősség. Ám, legyünk korrektek, rendszerváltás volt. Kábé 20 éve indult. 20 évből 8 év volt jobboldali. Abból én, engedelmetekkel szintén levonnám az Antall-érát, mivel válságkezelés, itt van a SZU hadsereg, gazd csőd (jelezném a Szociktól örökölt.) Eddig tehát a Fideszes jobboldal négy évet tudott kormányozni. EZ 20%. Tehát_matematikailag_a_kialakult_kakáért_a_Fidesz_maximum_20_%-ban_felelős.

Jelezném, 7 éve NEM a Fidesz van kormányon. NEM a Fidesz felügyeli a rendőrséget. NEM a Fidesz adta a legfőbb ügyészt. És hét éve folyamatosan halljuk a bedőlő szoci-szadi panamákat. 94-98-közöttről pedig a közismerten szoci Ágh Attila mondta, hogy az MSZP-t átszövi a korrupció.
És nekem ne jöjjön itt senki Orbánozással, nem ő kormányoz. A tények makacs dolgok.
Kérem kapcsojjaki!

Bummer 2009.01.21. 10:55:36

@Wonderland:
Tudhatnád, hogy minden gazdasági és szociális problémánk forrása az önkormányzati reform elmaradása, ami a Fidesz miatt nem jön össze.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.21. 10:55:58

@igazitrebitsch: "De hivatalosan meggyanúsítani azon az alapon, hogy megnyomta az igen gombot - hát ha ilyet lehet, akkor ez tényleg a legutolsó banánköztársaság. "
Aha, értem, nyilván ész nélkül nyomkodják a gombot, és nem tanulmányozzák előtte, hogy mi is a kérdés.
Ebben az esetben tényleg csúnya dolog meggyanúsítani őket. Viszont akkor legyenek szívesek lemondani tisztségükről, ugyanis alkalmatlanok rá. Akárhogy nézzük, ez bukta.

Bummer 2009.01.21. 10:58:00

@Vizibusz:
Nem, ezt hívják hanyag kezelésnek - vagyoni hátrány okozása gondatlanságból. Legjobb esetben erre hivatkozhatnak a képviselők.

13öreg 2009.01.21. 11:15:07

A fidesz sosem csalt. O.V mindig igazat mond(pont)
Csak azt nem értem miből tartja fenn magát. Kedves jobbosok ezen is gondolkodjatok el, mert aki hatalmon van lop ebből kampányol stb. mindenki tudja, de aki nincs hatalmon SOHASE dolgozott(fidesz vezetőségből O.V., Köv, Dajcs,Pokorni Ádler.és még sokan mások) miből élnek és tartják fenn a pártot?
1,vagy annyit" loptak", hogy máig elég.
2,ma is lopnak, pl.18 megyei önkormány
3,tagdíjjakból
Lehet tolvajbandázni.
Herényi mondta (nem komcsi azt hiszem)."megvonnám a szavazati jogot attól aki elhitte a kormány hiány számait"2006.
Tessék mondani az nem lopás(tőlünk),hogy 500 fős (Mocsolád)településnek milliárdos STADIONt építünk.(igérvény)miután elvesztettük a választást, hogy üres kasszát hagyjunk.Na ide passzol a Bus -Obama. Horn nem üritette ki.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.21. 11:23:08

Persze, ugye, kedves Verók kartárs, az oké, hogy anno csináltak eg közpénzügyi államtitkára posztot Kellernek, aki az ÖSSZES ügye elbukta. :):)

13öreg, most épp MSZP-kormány van, a Fidesz ellenzékben. Most épp ilyen ügy van, 2002 óta az MSZP(-SZDSZ) kormányoz.

micz 2009.01.21. 11:24:43

Kedves 13. Oké hogy most bemocskolod a fideszt. De akkor most mentsd ki az mszpt.

Carnivora (törölt) 2009.01.21. 11:29:25

Na végre nálunk csinál is a polgármester v.mit ... szép volt kár, hogy ezt már sok hatvani vállalkozás nem éli meg ...

Az iparűzési adó megfelezését tervezi Hatvan városa a gazdasági krízisre tekintettel 2010-től - közölte szerdán a település polgármestere. A terv elfogadása esetén a jelenlegi 1,9 százalékos mérték 1 százalékra csökken a 23 ezer lakosú településen - közölte Érsek Zsolt.

www.hirszerzo.hu/cikk.radikalis_adocsokkentessel_csabitana_hatvan.94811.html

A gesztus értékelendő.

freagle 2009.01.21. 11:30:02

Indulatokkal és érzelmekkel nehéz vitatkozni.

A mondandóm lényege az volt, hogy amit most látunk, az egy nagy POLITIKAI átverés ismét, és ismét csak jobbról. Ahogy Janovszki Zsolt kommentelő társunk világosan leírta, nincs önkormányzat, ahol a nagy pártok ne lennének pontosan tisztában azzal, mi történik az önkormányzat vagyonával. A sok év hallgatás ékes bizonyítéka annak, hogy ebben a történetben bizony minden párt nyakig benne van. (Bizony, még a helyi KDNP is - ne legyenek már illúzióink...!)
Az más kérdés, hogy a Fidesz valamiért most úgy gondolja, meg tudja úgy úszni az ügyet, hogy rá ne freccsenjen (láthatóan) mocsok. Ettől még benne vannak ők is.

És sajnos ez nem csak (ennél az) önkormányzatnál folyik így.

Vagy valaki komolyan gondolja, hogy tényleg csak a Zuschlag-vezette ifjú szociknál történtek kétes pénzmozgások? Más ifjúsági szervezeteknél nem?

Komolyan gondolja bárki is, hogy a pártok finanszírozása rendben van? Vagy hogy ebben lényegi különbség lenne köztük?

Hogy a nagy projektekben (pl. autópályák, vagy éppen a Grippenek beszerzése) nem együtt vettek részt?

Ugyan már...

Ennek tükrében szánalmasnak tartom, hogy néhányan az igazság fennen lobogó lángjával próbálják a tisztességtelenséget egy oldalra kenni. Lehet, a fiúk ügyesebben védik a sajátjaikat (jobb ügyvédeik vannak :-) ), de ettől még nincs erkölcsi különbség a politikusok között.

Ami mellesleg nem is elsődleges döntési szempont: az, hogy egy politikus elfogadhatóan tisztességes legyen, alapelvárás mindegyiktől, pártállástól függetlenül. A lényeg, milyen elképzeléseket, jövőképet képvisel, milyen Magyarországért dolgozik. Halkan jegyzem meg, a Fideszről évek óta nem tudni, pontosan mit is akar.

A "20% feleősségen" meg csak mosolyogni tudok. Értelmetlen dolog számháborúba bocsátkozni, ezek a dolgok nem számszerűsíthetők.
Az Antall-kormány időszakát én nem becsülném le, minden hibája ellenére a ma működő modern jogrend alapvető törvényei például ekkor születtek.
A Horn-kormány hozta a gazdaság stabilizálását. Tudom, nem volt annyira lényeges, de volt ez a Bokros nevű ember, talán rémlik valakinek. Na, neki volt köszönhető, hogy talpra állt a magyar költségvetés és a gazdaság.
Orbánnak köszönhetjük ellenben az "egészpályás letámadást", az "ellenzék nélkül is működő parlamentet", az "alkotmányos jog hülynek lenni" mentalitást, a választások újraértelmezését, ami szerint "a jövő csap össze a múlttal", a fény a sötéttel, a nemzet az idegenszívűekkel. Orbánnal kezdődött az a politikai háború, ami máig betegesen kettéosztja a társadalmat, és lehetetlenné teszi, hogy az valóban demokráciaként működjön.
Ami meg az elmúlt időszakot illeti: emlékszik még valaki pl. az egészségügyi reformra? Éppen a Fidesznek sikerült folyamatos pánikkeltéssel, obstrukcióval és egy igen értelmes népszavazással megakasztania. Egy olyan reformot, amelynek lépéseit 90%-ban a Fidesz is tervezte 2000-2002-ben...
Ennyit a felelősségről.

13öreg 2009.01.21. 11:30:44

@micz: Nem mentem, olvasd el ami írtam a kormányról.Nem mocskoltam kérdeztem.
Aki itt van a neten az tudja (remélem) , hogymiről van szó. Ki meg nem tudja annak meg ott az56Ezer Ft.-os

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.21. 11:32:50

@dszg: azért kíváncsi lennék hogy nézhetett ki, amikor minden újságíró elkezdett röhögni. Szívesen megnéztem volna. Verók megérdemelte, bármit, ezek után. Mennyire kínos lehet ez most neki. Mondjuk csak a felesége mit szólhat egy ekkora hülyeséghez?

13öreg 2009.01.21. 11:42:08

Kérdés (nem igazán ide tartozik).
O.V. azt tanácsolla, megoldás= adó csökkentés.
Írjon az akinek az önkormányzata fideszes vezetésű (többségű) és adót csökkentett.Nekem már az is O.V melletti kiállás, ha nrm emelt.
Mellesleg elitélem aki lop akármelyik oldalon van is.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.21. 11:44:06

@13öreg: Kecskemét? Lehet, hogy rosszul tudom, de Merci miatt volt valami, nem?

13öreg 2009.01.21. 11:54:25

@calam: Ok ,
Ez a szemét, hazaáruló, idegenszivű, IMF bandájához tartozó anyagyilkos,hazug ,csaló gyurcsányi, akinek a dunában a helye, ráadásul 22 évvel ezelőtt kiIszes is volt(aki fiatal és nem tudná az olyan mint most a Fidelitász) hogy volt pofája egy FIDESZ- es önkormányzat mellett lobbizni az anya országtól, elszakított erdélyi magyar munkavállalókkal szemben egy olyan gyár megépítése mellett mint a Mercédesz. Fújj, mongyon le.

13öreg 2009.01.21. 12:07:28

@calam: 16 megyei jogú (Fideszes) városi önk. ból 1 ?(Talán)csökkentett adót.Ha ez világmegváltás O.V. szerint akkor a többi miért nem????

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.21. 12:11:39

@13öreg: figyi, én ilyet csak nem is mondtam. Az idegenszívűzés tőlem távol áll, csak mondtam, hogy szerintem Kecskeméten volt adócsökkentés. Ennyi, nem volt több. Kérdeztél, én válaszoltam. Nem volt értékítélet mögötte. Szóval kicsit nyugodtabban.

Naumov 2009.01.21. 12:15:20

"freagle 2009.01.21. 11:30:02
Indulatokkal és érzelmekkel nehéz vitatkozni."

(...)
Majd ezután a felvezetés után három lepedőnyi POV, kb. a Népszava publicisztika rovatának színvonalán. Muhaha.

erogén zónapörkölt 2009.01.21. 12:18:00

@Wonderland:

De Ágh Attilát megelőzőejn azt mondta Katona Béla - ha valaki nem tudná, volt titokminiszter is, mielőtt a repülőgépes növényvédőktől fegyelmivel eltávolított utód a helyébe lépett - aki azt mondta, hogy "a maffia elérte a legmagasabb politikai köröket is". És azonmód lemondott.

erogén zónapörkölt 2009.01.21. 12:24:04

@13öreg:

"ezelőtt kiIszes is volt(aki fiatal és nem tudná az olyan mint most a Fidelitász) "

Tévedsz kisöreg! Olyan volt, mint a komszomol! Vagy aki erre nem emlékszik, mint a hitlerjugend. Jobb lenne, ha nem kevernéd a diktatúrát a demokráciácval! A karbolszappant meg a szarbólkappannal.
Te + ifigárdista voltál, mi?

micz 2009.01.21. 12:26:57

Öreg! A tegnapi nap pirosbetűs ünnep a terézvárosiak számára, te meg itt fideszezel! Most védetni akarod velünk a fideszt mert bántjuk az mszpdet? Komolyan mondom nem is értelek! Azzal magyarázod az mszp-s bizonyítványotokat hogy basztatod a fideszt? Hát kit érdelkel!

freagle 2009.01.21. 12:30:16

@Naumov: Tartalmas reakció volt.

13öreg 2009.01.21. 13:07:31

@calam:
Köszönöm.
Mem vagyok indulatos, csak ironikus. Látod ezt más úgy látja,hogy basztatom a fideszt.
Más meg úgy hogy ifjú gárdista voltam.
Más meg úgy ,hogy magyarázom az szp bizonyítványt.(mintha azt magyarázni kéne)
micz tied az 56 ezer Ft.-os elfogadod?.Remélem nem, értelmesebbnek gondollak.
Kedves erogén z....t. Aki nem ismeri a kiszt az nem ismeri a hitlerjugendet, sem az ifjú gárdát, de mind a 3+a Fidelitász egy nagy párt ifi csapata.Csak Te vittél bele politikát. (azt hiszem még közös a pártjukhoz való ideológiájuk, ami természetes)
Mennyi mindent nem értünk, ha nem akarunk.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.21. 13:08:55

@calam: Sajna nem vagyok egyenlő Stumpf Andrissal, úgyhogy tőle kell megkérdezni :(

Naumov 2009.01.21. 13:09:18

freagle,

Köztünk szólva még ennyit sem érdemelt volna.

micz 2009.01.21. 13:12:02

Öreg, miről beszélsz? (56000)

13öreg 2009.01.21. 13:37:42

Utalás amit 11óra 30 kor írtam.Miszerint nem értettél, vagy félre.
Egy juhásznak 2 db. 56ezer Ft.-os sal fizettek. Erre utaltam, hogy remélem Te nem "fogadod" el, többre tartalak.
És még mindig utálom aki lop. Bármelyik oldalon van is.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.21. 13:39:49

@dszg: rendben, gondoltam. De azért akkor is elképzelem, hogy meglepődhetett Verókkoma, amikor elkezdtek szakadni a röhögéstől.

AYBARS ANDA 2009.01.21. 14:02:49

Vidám post lett EZ!!!

Bummer 2009.01.21. 14:05:12

Egyébként kérdés azoknak, akik szerint minden párt benne van, különben nem sunyított volna az ellenzék: MI ALAPJÁN NYOMOZ 3 ÉVE A RENDŐRSÉG?

micz 2009.01.21. 14:07:46

Aha, értem, szóval hülye aki az 56000 Ft-t elfogadja. Szerintem meg az a (is) hülye aki a 19000 elfogadja (beszopja), vagy a 23 milliót!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.21. 14:29:10

Verók szerint túl függetlenek egyes intézmények, és az a baj, hogy nem felügyeli őket senki. Értsd a bíróság. Pff.

tevevanegypupu 2009.01.21. 14:29:17

Nincs erkolcsi kulonbseg a politikusok kozott? Ugy latszik azert van. Nem lehetetlen, hogy a fidesznek es ifjusagi szervezetenek is vannak vitathato, birosag ele kerulendo ugyei. De hol vannak? Miert csak az mszp-szdsz-Zuschlag vonal van a birosag elott es idezgetik be oket egyre-masra kulonbozo korrupcios ugyekben? Melyik part miniszterelnoke es egesz kormanya hazudott ejjel es nappal (nem kinban-robotban(:)?Szocialista kormany van, a jobb helyeken szocialista erzelmu foemberrel. Az onkormanyzatokban is vannak szocialistak es szdsz-esek is. Hat akkor miert nem leplezik le a fidesz valamint a fidesz ifjusagi szervezteinek panamait?

13öreg 2009.01.21. 14:43:20

Most meg én nem vagyok képben. 19E? és 23milla?

micz 2009.01.21. 14:51:31

A 19ezret egy csekken láthattad (ha elég öreg voltál akkor is) ami egy "sikeres" választás esetén beváltható volt, és sajnos lett is. A 23 millió pedig nem forint hanem a határon toporgó román munkavállalók száma. Bocsi.

Google 2009.01.21. 15:02:05

-Ki nyomta jól a gombot? (Az igen-nyom három milliárdos költségtől mentette meg az önkormányzatot; miért éppen 3 az a milliárd, ki tudja?)
-Mi lesz itt 2010 után? (Miért, mi lesz? Valami üstökös fog ide becsapni?)

Komoly, veróki kérdések ezek. És a demokrácia intézményeit egymaga, Illés Zoltán fenyegeti. Nehéz idők.
Mert azért azt jó tudni, hogy az MSZP-SZDSZ természetes ura ezeknek az intézményeknek, s minden fideszes egy-egy betolakodó benne.
Sokan mondták anno, hogy a Fidesz nem kételkedhet a választások erdményében, hisz Pintér szervezte meg a választást.
Most a szocik hogyan kételkedhetnek az igazságszolgáltatásban, hisz ők vannak hatalmon? És Polt Péter sincs már rég.

sorokinV 2009.01.21. 15:05:26

13öreg 2009.01.21. 14:43:20
"Most meg én nem vagyok képben. 19E? és 23milla? "

Szerintem maga évek óta nincs képben. :)

13öreg 2009.01.21. 15:25:12

DE @micz: ki hitte el ezeket?
Te tudsz igazmondó politikust?(Ghandi nem számít).
Ez a demokrácia , szólás szabadság.
Olyan álságos dolog a politika. Pl.megszavazzuk a tanároknak, eü dolgozóknak béremelést (fedezet nélkül) majd azt mondjuk, tolvaj banda ellopta a pénzt, .
Fillérekért eladják a Bábolnai Állami Gazdaságot (ismét a vereség tudatában) Majd fen hangon kiabálja, hogy ez a szemét, illegitim kormány tönkre teszi a mezőgazdaságot.
Azt mondja O.V.(nem idézem Gy.F. et mert neki nincs jövője csak múltja), hogy majd ha mi leszünk, ismét régi fényében fog ragyogni az ország, beindul az ipar, (hol van M.o.- n ipar?)világhírű ez meg az lesz.Sose voltunk világhírű, csak a szocialita(kommunista) propaganda hirdette.
Na ez a 23 milló román Fidesz változata.(egyik kutya másik eb)

zoli29 2009.01.21. 15:44:04

igazitrebitsch,

Honnan tudod, hogy szimplán az "igen" szavazatuk miatt lettek a képviselők meggyanúsítva? Ezt csupán Verók mondja, de azt nem tudhatjuk, hogy az ügyésznek milyen bizonyítékok vannak még a kezében.

Verók előadása Kálmán Olgánál nagyon kínos volt. Hallottam én már sok cifrát, de ez talán mindegyiken túltett.
De Olgika is érdekesen vezette fel a témát. Mielőtt elmondta volna a tényállást, azzal nyitotta a beszélgetést, hogy felolvasta Verókék közleményét. Tipikus módszer: a tények ismertetése előtt ismerjük meg Pártunk és Kormányunk értelmezését.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2009.01.21. 15:55:51

@calam: hát, ja,. TEgnap még a Fidesz irányította őket, szerinte, ha jól emlékszem. :):):)

Bummer 2009.01.21. 16:02:47

@Zoli28:
Ha jól tudom, a vád "hűtlen kezelés". Szimplán az igen gomb miatt legfeljebb hanyag kezelés lehetne, ti. hogy elhitte az értékbecslői véleményt.

zoli29 2009.01.21. 16:06:09

Bummer,

Igazad lehet. Én nem vagyok jogász...


Tetszett Verók habogása, amikor az Olga megkérdezte tőle, hogy miért fordult az Alkotmánybíróságtól ebben az ügyben. Teljesen összefüggéstelen és értelmetlen volt, amiket összezagyvált.

zoli29 2009.01.21. 16:06:58

...Alkotmánybírósághoz

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.01.21. 16:13:32

@dszg: tudod nehéz, hogy mikor mit kell mondani. Néha ott van a Polt, aztán a Sólyom, a Kovács, nehéz ezekben az ügyekben eligazodni. Neki épp elég, ha vehet egy szép kis házat, olcsón az Andrássy úton.

szubjektiv 2009.01.21. 18:46:24

"Ugyan már! Az összes párt, kivétel nélkül, hetente intéz ultimátumokat a rendőrséghez, ügyészséghez, bírósághoz."
zoli28: nekem nincsenek illúzióim, de ugye azért az még itt is abszurd, hogy fideszék odacsörrenek a zsaruknak, hogy kicsit fingassátok meg már a maszopos elvtársakat, eccer majd hálásak leszünk érte.

zoli29 2009.01.21. 23:41:50

szubjektiv,

Azt a te a következő mondatodra reagálva írtam:
"Illés egy marha, az meg abszurdum, hogy egy sajtótájékoztatón nógatja a rendőrséget nyomozásra."

Természetesen én sem hiszem el, hogy a Fidesz képes lenne ilyen szinten nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra.

CrL 2009.01.22. 21:15:09

Terézvárosban gyilkos orvtámadás van, Ferencvárosban pedig szélsőjobber világvége fenyeget:

www.hirszerzo.hu/cikk.a_szelsojobboldal_ellen_kampanyol_az_mszp_ferencvarosban.95037.html