Göncznek autonómia, Vajdaságnak Göncz nem kell
2008. december 17. írta: dobray

Göncznek autonómia, Vajdaságnak Göncz nem kell

  Nem kell a magyaroknak területi autonómia a Délvidéken, mivel nem élnek egy tömbben és kevesen vannak – nyilatkozta a szerb Dnevnik című lapnak Göncz Kinga, a Jan Slota szlovák SNS-vezér által kedvesen csak kócoshajúként emlegetett külügyminiszterünk. Majd azt állította, félrefordították szavait, de kiderült, hogy mégsem. Azt azonban nem cálfolta, hogy teljességgel lehetetlennek tartja a kettős állampolgárság kollektív megadását.

 S valóban, az ember azt gondolná, mit akar itt háromszázezer magyar, akik még a Vajdaság lakosságának is csak a 14 százalékát teszik ki, különben is, ott van nekik Vajdaság tartomány, a maga többi kisebbségével együtt, a horvátoktól, a szlovákokon át a románokig.

 Ezt gondolhatta a nem létező magyar külügyet vezető miniszter is, és sajnos még csak rá sem kérdezett a délvidéki magyarok politikai vezetőinél, hogy – Tornóczki Anitát idézve – „és akkor most ezt így hogy?”. Most viszont megkérdezik ugyanezt a délvidékiek.

 Vajdaság egyébiránt szerb többségű, és főleg a háborúk miatt áttelepültek miatt rendre jól teljesít a Szerb Radikális Párt. Hogy Vajdaság mennyire küzd az autonómiáért, aminek részlegesen már visszaszolgáltatta a jogköreit az omnibusztörvény, az pedig rajtuk is múlik. Szerbia egyébként jobban áll a kisebbségi jogokkal, mint Románia vagy Szlovákia, például az alkotmány biztosít közösségi jogokat. Elismeri a személyi autonómiához való jogot is, a kisebbségek ezt nemzeti tanácsaikon keresztül gyakorolhatják, és a helyi önkormányzatok kötelessége a kisebbségek egyéni, közösségi jogainak védelme, akinek nyelve hivatalos, ha 15 százalékos részarányuk van a lakosságban.

 A sokáig széthúzással sújtott, három pártot futtató magyarok alakulatai a szerb választásokra összefogtak, és megalakították a Magyar Koalíciót. Ennek autonómiatervezete háromszintű autonómiát képzel el. Először is szélesítené a sokáig (1974-89) Jugoszlávián belül szinte tagállami autonómiát élvező Vajdaság Tartomány Milosevics által kiüresített jogköreit, ami így védőernyőként borulhatna az összes kisebbségre. Továbbá kialakítaná egy teljes személyi autonómia rendszerét, mivel a jelenleginek például nincs alkotmányos védelme. Ehhez jönne az önkormányzatok jogköreinek szélesítése, és – most tessék figyelni – a Magyar Autonóm Körzet létrehozása, nyolc magyar többségű községgel, Szabadka központtal.

 Talán jobb lenne, ha Göncz Kinga nem afganisztáni látogatásaikor képzelné magát nagyhatalmi, ezért terroristák által fenyegetett külügyminiszternek, hanem az őt sújtó provinciális ügyekkel foglalkozna. Ajánlom figyelmébe Győri Szabó Albert Róbert Kisebbség, autonómia, regionalizmus című könyvét: talán nem nyilatkozna hülyeségeket, továbbá a szlovák külügyminisztériumnak állandóan a finnországi svéd autonómiával példálózna, és az említett könyvvel csapkodná a sütis asztalt a külügyminiszteri találkozókon. De az se volna rossz, ha egy félidőre cserélnénk, és Göncz lenne a szlovák, Jan Kubis pedig a magyar külügyér [a poszt tegnap este született, azóta Kubis bejelentette távozását, de arról nincs hír, hogy Gönczöt neveznék ki helyette - a szerk.].

 Göncz elérte, hogy most nem egy szomszédos állam nyilvánította belügynek a kisebbségek kérdését, hanem maga a Magyar Koalíció kérte meg őt arra, ne avatkozzon be az ő belügyeikbe. Gratulálunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr72827268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.12.17. 13:32:10

Szegény Göncz Kingát már annyira megalázták, hogy komolyan bármiféle diplomáciai feladatra alkalmatlan lesz. Mármint olyanokra, ahol tényleg érdekeket kell képviselni és tárgyalni.

Francois Pignon 2008.12.17. 13:34:23

És ő a legnépszerűbb (legkevésbé népszerűtlen) kormánytag. Mi lenne ha nem lenne dilettáns? Persze fel sem tételezem, hogy ezt a nevének, és nem a teljesítményének köszönheti.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2008.12.17. 13:42:12

Ez így szép. Egyébként a vajdasági ismerősök / félrokonok vissza is utasítják a magyar állampolgárságot (pedig megkaphatnák), inkább fizetik a határátkelési sápot, tök jól elvannak ott szerb állampolgársággal, mint magyarok - még a néha begőzölő hülye szerb nacionalisták ellenére is - nyugalom van.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.17. 13:48:42

Persze, Göncz inkább naivnak és inkompetensnek tűnik. Néha még én is megsajnálom, hgoy pont külügyérnek tették be. De az ő emberi méltóságának is jobbat tenne, ha nem hagyná magát megalázni.

amfiteatrum 2008.12.17. 13:49:24

Hát igen, a lány a papa nyomdokain halad. Amúgy a mostani kormányban csupa alkalamas ember van: Kóka orvosként volt gazdasági miniszter, a kócoshajú meg hapciáterként külügyér.
Ez még rendben is lenne, ha nem szólalna meg.De megszólal szegénykém és mondja a hülyeségeit. Nincs valakinél egy ócska cipő amit hozzávághatnánk?

Nimfas corporation 2008.12.17. 13:53:44

A kedvencem az volt, mikor a beszéd kiszivárogtatása után megkérdezték valahol külföldön, hogy mi a véleménye arról hogy a miniszterelnök hazudott?
Erre azt mondta hogy OV állandóan hazudik és az utcán politizál.
Ezek szerint szegény nyanya azt se tudja ki a miniszterelnök :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.17. 13:54:03

aztán eltörnek a csontjaid, mint ugye a Bush-dobáló újságírónak is :)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.17. 13:59:46

Ez a nő arra a magyar hadügyminiszterre emlékeztet, aki emlékezetes módon kijelentette, hogy nem akar katonát látni.

tevevanegypupu 2008.12.17. 14:11:58

A cipot ha nem is hozza, de az asztalhoz ami mogott beszel a sajtokonferencian oda lehetne vagni. Nem is tudom volt-e ennyire rossz, diplomaciai erzek nelkuli kulugyminiszterunk a rendszervaltas ota? Elkepeszto.

Rwindx 2008.12.17. 14:16:44

A Nép Te Vagy:
Ezzel most egy másik igen potens minisztert juttattál eszembe, nem 1919-ből.

Tele vagyunk és voltunk zseniális miniszterekkel...

Dr Clio 2008.12.17. 14:18:58

csak egy apró pontosítás: Győri Szabó Róbert. Albertet csak egyszerűen Szabónak hívják, és nem tudományos munkásságáról ismert :)

CrL 2008.12.17. 14:21:28

a papa vajon mit szólhat?

bervas · http://mt10.blog.hu 2008.12.17. 14:30:45

(kis színes:
Bush azért cipőt kapott, mert muzulmánéknál a cipő, különösen a talpa, rendkívül tisztátalan dolog. Mint pl. a disznó, vagy a kutya. Fetreng az út mocskában, felszed mindent, stb. Európai kultúrkörben ez kb. sz.rral megdobásnak felelne meg. Csak ugye azt komolyan kellene venni. Így meg a muzulmán világ vigyorog és büszke, Bush vigyorog és büszke, mindenki nagyon jól járt.
No, ezért a cipő.)

Dezsőjóska 2008.12.17. 14:34:55

A legszaftosabb dicséretek jutottak eszembe erre az idiótára, de minek pazaroljam rá? Lehet, hogy annyira analfabéta, hogy nem is értené.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.17. 14:45:08

Amit megengedett magának, az nem egyszerűen a diplomáciai érzék hiánya, hanem egyrészt mélységesen antidemokratikus magatartásra mutat a részéről, másrészt lélegzetelállító arroganciát jelent.

Mint magyar külügyminiszternek, nem volt joga ilyen nyilatkozatot tenni. A magyar állam választhatja azt, hogy támogatja a délvidéki magyarság autonómia törekvését, súlyát bedobhatja mögé, és esetleg megteheti azt, hogy csöndben marad, nem lép föl mellettük. De ellenük föllépni, alájuk tenni, nem csak magától értetődően erkölcstelenség, de fölfoghatatlan is, milyen címen képzelte, hogy ilyet tehet. Ha mellettük lép föl, arra a jogcím az lehet, hogy a magyar állam, abban a minősőgőben, hogy magyar, közösséget vállal velük. Ha nem vállal velük közösséget - és a nő nyilatkozata ezt mutatja - akkor jogcíme sem marad, hogy az ügyeikkel foglalkozzon, a kijelentése illetéktelen beavatkozás az ügyeikbe.

Kérdés még, kicsoda ő, hogy őnkényesen azt merje állítani a számuk nem elég magas az autonóm jogok élvezésére? Ki, mikor és hol állapított meg olyan számot mely alatt autonómia nem igényelhető? Ilyen nincs. Ez a nő másról nem, mints saját érzéseiről beszél. Ezt megteheti magánemberként, de a magyar állam külügyminiszereként ehhöz nincs joga. Érdekes, Oroszország fölfogásában a délvidéki magyarság negyedrészét ha kitevő számú déloszétoknak a Georgia által (aminek a területén élnek) kínált autonómia még nem is elég, annyira nem, hogy függetlenség jár nekik.

Csak félig is normálisan működő országban ilyesmi után azonnal elcsapnák az ilyen külügyminisztert.

walter77 2008.12.17. 14:48:03

Néhány megjegyzés:

1. évek óta nincs határátlépési sáp, szóval nem fizeti senki. PS.: a kettős állampolgárság ügyének semmi köze nincs és nem is volt soha a határilletékhez.

2. Látom mindenki tisztában van Göncz Kinga személyével, és ismeri őt, mint embert és az eddigi tevékenységéről is képben van.

3. Külön öröm, hogy mindenkit mélyen megérint maga az ügy amihez hozzászóltok, és nem csak azért írtok be, hogy fikázzatok valamit.

4. Egyébként valóban nem a területi autonómia önmagában a megoldás, hanem Szerbia eu-hoz való csatlakozása. Na de mindegy.

5. végül pedig szerintem gáz, ha egy olyan jelzővel illetjük a külügyminisztert - legyen az akármilyen - amit egy olyan, minden tekintetben szalonképtelen figura talált ki, min Slota. Az a pali röhögve küldene innen mindenkit bányába sziklát kapirgálni, csak mert magyar vagy. Persze ha olyat fikáz akit én is utálok, akkor használhatjuk a szakzsrgonját. Ezt nevezem én következetes hazafiságnak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.17. 14:49:17

U.i.: Ceterum censeo Carthaginem esse delendam. Vagyis,

www.kibulizottorszag.net

Ide is tartozik. Nagyjából mindenhova ami nálunk történik.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.17. 14:56:23

walter77 2008.12.17. 14:48:03 ,

nem, nem mondhatod az, hogy
„valóban nem a területi autonómia önmagában a megoldás”.

Illetve mondhatod, mint saját véleményed. De nem szögezheted le, mint valami tényt. Kizárólag a délvidéki magyarok dolga, hogy eldöntsék mit tekintenek saját ügyükben megoldásnak. „Sanda” beavatkozás a nevükben, a kérésük nélkül foglalni állást.

Egyáltalán amikor valaki ilyen összefüggésben megoldást emleget, nem ártana világossá tenni miről beszél. Megoldása minek? Így mindenki arra godolhat amire akar.

siqlum 2008.12.17. 15:08:04

Nem igazán értem Göncz Kingát... Pár éve már külügyes, ennyi idő alatt nem tudtak neki a külügynél adni pár tanulmányt + könyvet, amit 1-2 hónap alatt kivégezhet h ne tűnjön ennyire marslakónak a táncparketten. Tényleg nincs mellette egy normális tanácsadó? Fodort ki tudták kupálni környezetvédelmisnek, akkor őt is megtehették volna...

Francois Pignon 2008.12.17. 15:13:34

"Egyébként valóban nem a területi autonómia önmagában a megoldás, hanem Szerbia eu-hoz való csatlakozása."
Persze, látjuk ezt Szlovákiában is.

Amúgy meg Jugoszláviában sokkal több joga volt a magyarságnak mit bármelyik másik szomszédunknál. Van olyan vajdasági ismerősöm, aki érvényesülni tudott ott úgy is, hogy alig beszél szerbül. (Igaz, egyetemre már Mo-ra járt.) Ilyen máshol elképzelhetetlen lenne.
Nem is kellene több az ottani magyaroknak, mint amit a szerbek amúgy is megadnának. Mint például a kettős állampolgárságot, ha nem utasították volna vissza Magyarország részéről.
Tényleg szánalmas, hogy azt a közösséget, ami megkaphatná a megfelelő jogokat, itthonról fúrják.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.12.17. 15:17:02

siqlum 2008.12.17. 15:08:04 ,

Én értem. Annak az értelmiségi közegnek amibe tartozik, afféle Szent Borzalom az azonosulás bármivel ami nemzeti ügynek tekinthető. Álllandóan és görcsösen bizonyítani akarnak, hogy ők az ilyesmi mennyire túlemelkedtek, véletlenül és kicsit sem nacionalisták. Az ő szemükben minden ami a határontúli magyarok érdekében volna, megvetendő nacionalizmus. Kádár neveltjei.

Nem tévedésből mondta amit mondott (szerintem), hanem ideológiai okokból.

walter77 2008.12.17. 15:24:18


A Nép - Te vagy! 2008.12.17. 14:56:23

OKé módosítok: Egyébként szerintem valóban nem a területi autonómia önmagában a megoldás, hanem Szerbia eu-hoz való csatlakozása.

Nem volt egy szerencsés nyilatkozat ez tény, de nem hiszem, hogy érdemben ez bármit is befolyásolna.

Megoldás, erre: Az autonóma lényege a nagyobb önrendelkezés lenne, az, hogy mondjuk minél alacsonyabb szinten szülessenek döntések lokális jellegű kérdésekben. Továbbá, hogy mondjuk a vajdasági adóbevételek, nem belgrádba vándoroljanak, hanem önmaga rendelkezzen vele. Nyilván ide tratozik még a nyelv, szabad használata stb. stb.
Na éppen erről szól az EU ún. szubszidiaritás elve, azaz, hogy mindenben a lehető legalacsonyabb szinten kell döntést hozni.

De ezer dolog van még, ami miatt azt gondolom, hogy nem a nemzeti autonómia a sárgaköves út.

mind2 (törölt) 2008.12.17. 15:26:58

Gönczova úrasszonynak sem működik egy tömbben az agya, ezért aztán jobb is lenne, ha meg sem szólalna. Egyébiránt magyaros ételeket még főzhetnek és ehetnek a kinti magyarok, és magyarul is beszélhetnek még pár évtizedig, vagy nem tetszik megengedni kedves pszichiáterminiszter ? Látott itt már valaki olyat, hogy egy létező ország nem létező külpolitikájának irányítója a saját nemzete és egészséges - européer gondolatok ellen küzd ? Talán a hajcsavarókkal kéne megvívnia a harcát nem a kinti magyarokkal. Ő képvisel egy országot külföldön, izlése semmi, kinézete semmi, hazaszeretet szintén semmi. Kádárország kádergyereke, hiába jönnek itt az ellenálló papával.
Hányinger már ez az egész :(

walter77 2008.12.17. 15:30:21

Francois!

Szlovákia és Szerbia NAGYON más helyzet. Más a mentalitás, a történelmi kapcsolat és az ország helyzete. A szlovákok nem egyenlőek Ficval és Slotával, ahogy a szerbek sem azonosak a radikálisokkal.

tevevanegypupu 2008.12.17. 15:40:22

Ha jol emlekszem a Vajdasagban divat volt a magyarveres egy idoben nem? Persze bizonyara nem egyformak az emberek sehol.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.17. 15:48:55

na és ezt hogy magyarázzák Odaát? mármint a Valóság És A Reformok Földjén?
vki egy Mészáros Tamás (stb.) megmondás linkjét tegye már ki, lécci! :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.17. 15:51:04

pl.: ha a hazai diplomácia erejét nem Orbán nagyhatalmi tébolya és annak káros külügyi hatásai kötnék le, akkor a Bem térnek lenne kapacitása ilyen kisebb ügyekkel is foglalkozni?

hmm, ez eladom Bárdoséknak az esti híradóba.. és ennyi szöveget még Nyakó is betanul estig.

Cypriánus 2008.12.17. 16:13:48

jaj, ne kedves Murci...ezek tényleg képesek lennének leközölni...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.12.17. 16:19:11

az a baj hogy a kulcsszavakat nem pontoztam ki, mert így eccerűen csak ellopják :P

homoródkarácsonyfalvi 2008.12.17. 16:35:21

A hang gönczzé, de a mondatok gyurcsányé

Karcolt lendület 2008.12.17. 17:47:11

walter77:
Az EU-n belül azért működik jó néhány autonómia, sokat segít benne, hogy a régiók ezeknek megfelelően alakulhassanak ki.

states 2008.12.17. 18:01:50

Az ember tulajdonképpen csak azt nem érti, mi baja ezzel az asszonysággal Slotának azon kívül, hogy kócos. Tény, hogy külügyminiszterünk stafirungja is megérne egy posztot, de ezt most hagyjuk. Senki nem venné észre, a határon túli magyarok pedig biztosan nem, ha KInga felcserélné a magyar külügyminiszteri tárcát a szlovákkal...

medve2 2008.12.17. 18:48:21

Szerintem is Göncz a magyar kormány egyik legsunyibb tagja. Egyszerűen buta. Mivel nem szerepel túl sokat és népszerűséget hajhászik ha igen, ezért áll a kormánytagok élén a kutatásokon. Pedig ez a nő sötét és ártalmas.

Egy jellegzetes példa, amire nagyon kevesen figyeltek fel. Amikor Magyarország elismerte Koszovót, mivel egy bonyolult kérdésről van szó, azt a minisztérium államtitkára jelentette be. Szerintetek egy ilyen horderejű kérdést miért nem a miniszter jelenti be? Mert lehet, hogy kapott volna az újságíróktól egy bonyolult és nehéz kérdést. Ennyit erről a nőről.

caralho voador 2008.12.17. 19:10:01

Ki csodálkozik ezen?! Maszop-szadi nemzetárulás, tudjavalakihányadikmárasorbanbasszameg. fejezet.

homoródkarácsonyfalvi 2008.12.17. 19:49:17

E mai napig fenntartott megbélyegzés eltörlése, valamint az áldozatoknak nyújtott jóvátétel nélkül Szerbia nem felel meg a népek közti megbékélés Európában bevett gyakorlatának, következésképpen az uniós felvételi kritériumoknak sem - emlékeztette történelmi felelősségére a Belgráddal tárgyaló Brüsszeli Bizottságot Becsey Zsolt.

A néppárti magyar európai képviselő arra a kérdésére vár választ a Bizottságtól: miért nem szabja Belgrádnak az uniós csatlakozása, de akár csak az ahhoz való közeledése alapfeltételéül történelmi bűneinek tettleges elismerését és jóvátételét. Szerbia a jugoszláv állam jogutódja, és jelenlegi területén, államhatalmi felhatalmazással történtek a mai napig egészében föl nem tárt, népellenes atrocitások.

E tényekről és azok máig ható erkölcsi, demográfiai, politikai, gazdasági és emberi következményeiről nemcsak az érintett szerbiai, valamint magyar és német közvélemény tájékozatlan a sok évtizedes kényszerű hallgatás miatt, hanem az európai közönség is az - tapasztalta meg Becsey Zsolt saját európai parlamenti gyakorlatában. E mesterségesen és célzatosan fönntartott tájékozatlanság pedig melegágya olyan politikai manipulációknak, amelyek végső hatásukban Vajdaság többnemzetiségű voltát veszélyeztetik, egyúttal jelenlegi uniós tagállamok nemzeti érdekeit sértik.

Becsey Zsolt ezért ígérte meg a Magyar Népirtás Emléknapjáért fellépő szegedi és országos civil szervezeteknek, hogy a Sólyom László államfő után őneki is átadott petíciójukat megismerteti az Európai Unió legátfogóbb népképviseleti és döntéshozó intézményével, az Európai Parlamenttel. A petíció angol és francia fordítása elkészült, és terjesztése az európai parlamenti képviselők körében folyik, illeszkedve a Becsey Zsolt által mandátuma kezdete óta ez ügyben tett kezdeményezések sorába.

A Bizottsághoz most figyelmeztető szándékkal intézett kérdésére Becsey Zsolt az Európai Parlament következő plenáris ülésén, januárban vár választ.

tevevanegypupu 2008.12.17. 20:30:16

Nem buta csak nem ert hozza es kapkod. Mondja amit kivannak tole de valoszinuleg onalloan nem mer nyilatkozni. Ha osszehasonlitjuk Amerika kulugyminiszterevel aki szinten no..Jo, mas leptek, mas kvalitas..de a kovetelmenyek azert megiscsak azonosak lennenek: az orszag es kulfoldon elo polgarainak, elszarmazott
honfitarsaiknak erdekvedelme . Kontrazni egy mas orszagnak sajat magunk ellen az ugyan Magyarorszagon nem uj, de azt hinne az ember, hogy a rendszervaltas utan valami valtozas megiscsak tortent. De nem.

medve2 2008.12.17. 20:54:31

Hát tetevanegypupu, azt hiszem másképen ugyan, de végül is te is csak azt fogalmaztad meg, hogy ostoba. Elvégre valamihez nem érteni és kapkodni....

tevevanegypupu 2008.12.17. 21:01:33

Megalkuvonak mondanam..lehet, hogy ilyen helyzetben az rosszabb mintha valaki ostoba lenne.

medve2 2008.12.17. 21:06:05

Rád bízom, kedves tevevanegypupu. De hogy kártony, az tuti.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.17. 21:20:42

Dr Clio 2008.12.17. 14:18:58

Basszus, köszi, igyekszem kijavíttatni... Mentségem nincs, magyarázat, hogy éjfél körül írtam... Bebizonyosodott, hogy látens nyilas vagyok :)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.17. 21:26:58

walter77 2008.12.17. 14:48:03

direkt egyenesbe idéztem JanSlotát, nem pedig egyszerűen kócoshajúnak hívtam, jelezvén ezzel tétova távolságtartásomat és Slota bunkóságát. Ezek szerint nem fogalmaztam elég egyértelműen ezügyben. Szép-szép az EU, de a kisebbségek ügyében semmiféle megoldást nem nyújt. Néha megnyilatkoznak, és kész. MÁr csak azért is, mert a kisebbségi, pontosabban a közösségi (egyeseknek kolelktív) jogok még inkább hadilábon állnak, mint maga a nemzetközi jog, és többnyire csak "soft lawként" léteznek, azaz alacsonyszintű gumiszabályok. Másrészt maga az EU is megosztott kisebbségek kérdéskörben. Lásd Franciaorszéág, aki jakobinus modelljében nem ismer el semmiféle kisebbséget, a korzikaiak nemzetvoltát pedig azzal vetette el egy alkotmánybírósági határozat, hogy a franciák egy részét korzikainak nevezni germán típusú kirekesztés. És afrancia modell az ideálja a szomszédjaink többségének. Ennyit az EU hatásáról a kisebbségekre. Közelít a nullához.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.17. 21:31:41

Egyébként meg is jegyeuztem, hogy Szebiában sokkal jobb a helyzet, mint Szlovákiáőban vagy Romániában, és amúgy a vajdaságiak autonómiatervei és meglévő autonómiáa mintául és példáu is szolgál a többieknek. Ahol még alapvetően rendben vannak a dolgok, az Horvátország és Szlovénia. Valahogy délen jobban megy ez a kisebbségesdi a jugóknak....

medve2 2008.12.17. 21:44:04

Dszg! Most tényleg jobb a helyzet. Néhány éve viszont ott verték a magyarokat, míg Pozsonyban kormányon voltak.

greg1749 2008.12.17. 22:26:22

fel sem tételezem, vagy nem feltételezem?
inkább a második

vizipipa 2008.12.18. 00:06:29

Az MTI szerint a szlovének vétót emeltek a horvátok EU- csatlakozási tárgyalása következő fordulója ellen a horvát-szlovén határvita miatt.
Arrafelé így értelmezik a nemzeti érdeket és nem úgy, hogy a közös EU-ban majd milyen qrva jó lesz velük.
A határontúli magyarokkal kapcsolatos általánosan elfogadott alapelv, hogy azt képviseljük, amit a helyi szervezetek mondanak (vagy kussolunk, kivéve, ha Magyarország érdekeit sérti). Göncz ezt az alapelvet rúgta fel. Ezért önmagában meneszteni kéne. Csak hát nem ez volt az első eset.

Poós Károly 2008.12.18. 07:37:07

Pálinkás jó reggelt mindenkinek!
Végigböngésztem a hozzászólásokat, megjegyzésem is lenne, de előbb:

Walter 77 megnyugtatására közölnöm köll, hogy a többi kommentelő közül talán egyedül, de érintve vagyok a témában, lévén magam is a szerbiai-vajdasági magyarság lassan fogyatkozó egyedei közül való lennék, családostul, hagyományostul. Walter kartárs mosdathatja a szerecsent, mentegetheti a menthetetlenül ostobát, a mondatok elhangzottak. És ha csak annyi lenne a baj, hogy ismét rajtunk röhög a szerbség zöme, még tán baj se lenne, de Árpi bácsi szeme fénye a rendszerváltozás óta a legteszetoszább, legalkalmatlanabb figura arra, hogy a magyar ügyet képviselje. Az Önökét csakúgy, mint a miénket, bácskai-bánáti magyarokét. Pedig vitézkedett anno egy síelni szerető Géza is errefelé, akkor kalasnyikovban utazott a magyar külügy. Mi meg zabszemmel a hátsónkban, mert közben rajtunk csattogott az ostor. Amikor Barcs határába lepottyant egy-két kósza aknagránát, akkor az öcsém meg kis ezer barátom-rokonom Vukovár alatt, meg a kopácsi rét mocsárvilágában lőszeresládákon aludtak, kényszer sorozottként.
De Göncz asszony ezzel a nyegle mondatával több kárt okozott, mint az összes elődje, december ötödikéstől.

Ha van Isten, egyszer talán megengedi, hogy a Vajdaság magyarsága megköszönhesse neki.

walter77 2008.12.18. 09:51:04

Tisztelt Poós úr!

Meglepő lehet, de én is érintett vagyok az ügyben. Persze ez elsőre megütközést kelthet, merthát egy határontúli az meg már hogy lehet inkább bal oldali, mint jobb oldali. Erre meg van a magam oka. NADE nem azt mondtam, hogy egyetértek a nyilatkozattal, mert nem értek egyet vele, elsősorban rossz politikai húzás volt. Elismerem káros volt, mint ahogy már ezer másik anyaországi politikai megnyilatkozás jobb és bal oldalról egyaránt. Azzal volt/van bajom, hogy azért nem kellene hozzászólni valamihez, hogy fikázzuk Göncz Kingát.

Tartalmilag már más a helyzet. Lássuk be a vajdasági magyarság - cskúgy, mint az össes többi magyarság - megosztott. Aki egy kicsit is belelátott a vajdasági politikai érdekképviselet "krémjébe", az tudhatja, hogy az egy vicc. De nem csak a politikusaink megosztottak, hanem az emberek úgy általában. Sokan MAGYARKÉNT akarnak jogokat, sokan meg EMBERKÉNT, akik mellesleg magyarok. Én azt gondolom, hogy nem egy nemzeti autonómia lenne az üdvözítő út, hanem egy valós vajdasági önrendelkezés, ahol történetesen magyarok is élnek a horvátok és a szerbek mellett. Igen, a régi autonómia valóban jó volt, de az sem csak a magyarokról szólt.

Az sem mellékes, hogy a vajdasági identitás nem egy teljesen letisztult magyar vagyok oszt csókolom dolog.

Ettől függetlenül, jobb lett volna, ha nem nyilatkozza azt amit.

walter77 2008.12.18. 10:06:09

DSZG!

Igen az EU is megosztott, meg vannak gondok ott is rendesen, de nem is azt gondolom, hogy az EU-nak, azaz a brüsszeli monstre bürökráciának kellene adnia a megoldást. De ha eltünnének a határok, és a szerbiai útlevéllel is lehet majd utazni mindenhova, mint egykoron. és elindulnak a beruházások. Hidd el a szerbek olyan gyorsan elfelejtik a nagy szerbeskedést, mint a pinty. És ha alapvető emberi jogként megkapom mindazt, amit egy nemzeti alapon létrejövő autonómia keretében megkapnék, akkor már sokkal jobb az első. Tudom, hogy ez idealizmus, de nem jobban az, mint az általánosan elfogadott, a szerbek horvátok és a magyarok körében is közmegelégedést keltő és működő autonómia.

walter77 2008.12.18. 10:06:58

DSZG!

Igen az EU is megosztott, meg vannak gondok ott is rendesen, de nem is azt gondolom, hogy az EU-nak, azaz a brüsszeli monstre bürökráciának kellene adnia a megoldást. De ha eltünnének a határok, és a szerbiai útlevéllel is lehet majd utazni mindenhova, mint egykoron. és elindulnak a beruházások. Hidd el a szerbek olyan gyorsan elfelejtik a nagy szerbeskedést, mint a pinty. És ha alapvető emberi jogként megkapom mindazt, amit egy nemzeti alapon létrejövő autonómia keretében megkapnék, akkor már sokkal jobb az első. Tudom, hogy ez idealizmus, de nem jobban az, mint az általánosan elfogadott, a szerbek horvátok és a magyarok körében is közmegelégedést keltő és működő autonómia.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.18. 10:40:43

Halkan érdeklődnék, melyik európai országban van 14%-os területi kisebbségnek területi autonómiája ott, ahol ők a 14%. Ha megvan, lehet rohattgöncözni.

És persze vesszentrianon és rohattótok, kutyaszerbia, oláhköcsögök, hogy elégedettek legyetek.

Poós Károly 2008.12.18. 10:42:26

Tisztelt Walter77 kartárs!
Én nem tudom, mi oka lehet valakinek - délvidéki kötődésűként baloldali szelleműnek lennie.
Lelki szemeim előtt egy Petőfi-brigádos néphős apuka, vagy szocreál partizánemlékműbe ágyazott márványtáblán fakuló hősi halott fölmenő, deportált rokonság etc. lebeg, mint a kötelező vér parancsa, örökölt gének mi egyéb, nem kutatom, kegyeletsértő lenni nem akarnók. Vagy szimplán anyagi megfontolásból, mert a vállalkozásomat a Fidesz-éra alatt büntették méltatlanul magas összeggel? Esetleg VMDP-s az a házasságszédelgő bitang, aki a Vajdaságban maradt nagynénimet sírba vitte és az örökséggel lelépett?
Lenne még néhány tippem, de inkább nem folytatom. Maradjunk ama ténynél - ami bizonyára Ön által is ismeretes - és ami a napnál is világosabb: a délvidéki magyarság ordító többsége önmagát nemzetinek, konzervatívnak, szóval jobboldalinak aposztrofálja.
Tesszük-tettük ezt abból az egészséges nemzettudattól vezérelve, ami lehetőséget adott, és a mai napig ád mindannyiunknak arra, hogy dédapáinktól kezdve, cirka 9o év mindenfajta terrorjától függetlenül megőriztük magyarságunkat. Sokszor értéket teremtőbben, mint ahogy azt az anyaországban-anyósországban vélik. A baloldaliság, internacionalizmus itt járhatatlan, mert önfeladáshoz vezet. Ugye, emlékszik még a '6o-as, '7o-es évek "júgómagyarjaira", a magukat büszkén jugoszláv nemzetiségűnek valló szegény hülyékre, ami akkora ellentmondás, mintha Kovács Pista Ungváron a mai napig szovjetnek titulálná magát. Ez a baloldali politika vezetett oda, hogy a mai délvidéki magyar katolikusabb a pápánál, ha a toleranciát emlegetik neki. Ugyan e tolerancia-küszöb a többségi társadalomban abban nyilvánul meg, hogy: "mádzsáricá, píros csizmá". Ami körülbelül azt jelenti, hogy végletekig lesajnálva némi eufémizmussal kollektíve lekurvázzák a magyar nőket. Anyámat, a feleségemet, a kislányaimat, meg úgy általában.
És ha úgy adódik, hogy történelmileg éppen kicsit nem gyilkolásznak bennünket, amikor Szerbia nagyvonalú engedményekre kényszerül, akkor jön ez a dilettáns matyó-baba és egy sligovica után szétrombolja a délvidéki magyar politikum kínnal-keservesen megkölykedzett ars poeticáját.
Hát ezért fehér holló errefelé a baloldali. Az egykoriak írmagja még hápog, de zömük már a temetőben pihen. Azért nem írom, hogy nyugszik, mert utódaik most cserélgetik a vörös csillagos síremlékeiket körösztökre.
Hogy ne kölljön szégyenkeznie egyiküknek se az ősök trehánysága miatt.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 11:03:04

mavo · www.travian.hu/?uc=hux_12201 2008.12.18. 10:40:43

Azon a területen kérnek területi autonómiét, abban a nyolc községben,a hol többségben vannak. Nézd meg térképeket.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 11:06:13

mavo · www.travian.hu/?uc=hux_12201 2008.12.18. 10:40:43

Senki nem szidta itten most a szomszéd népeket, éppenséggel a szerb, a horvát és a szlovén államot óvatosan megdícsértük

Be van linkelve a Magyar Koalíció autonómiatervezete, nézd meg, milyen autónómiarebndszert képzlnek el. Vajdaság maradna (ehhez kellnek a szerbek is), lenne személyi, politikai (azaz agrantált parlamenti képviselet), önkorányzati és területi.

Walter, persze, ilyen szempontból jó lenne az EU, ebben egyetértünk. Megkönnxítené jóval a dolgokat.

walter77 2008.12.18. 11:45:23

Poós Úr!

Nos, alaptalanul titulál kartársnak, bár ez egyértelműen következik érték és mérték adó világszemléletéből: El sem tudja képzelni, hogy másként is lehet látni dolgokat.

Felmenőim sértegetése szintén egy jól bevett séma: apád komcsi volt, ergo te is az vagy; apád nyilas volt ergo te is az vagy, stb. Megjegyzem: nem mindig van ez így, csak az olyan autoriter családokban, ahol a világ más módon történő felfogása főbenjáró bűn. Azt ne mondja, hogy nem akart kegyeletsértő lenni, mert nem írt volna ilyenek ha valóban így lett volna. A nyagyszüleimet és szüleimet hagyja ki az okfejtéséből, mert fogalma sincs róluk, nem ismeri őket, nem tudja, hogy ők mennyire voltak magyarok, akkor amikor annak kellett lenni. Szóval ez Önnek Tabu. Én vagyok itt, nem pedig ők.

A balodaliság oka: Ifju titánként vadmagyar nacionalista voltam. Kaptam is pofámra miatta, sallerokat egy kis rugdosás, stb. Aztán jó sok idő elteltével jött a fidesz éra. Ki a jó magyar, és ki nem. Hordod a kokárdát, vagy nem. OV erdélyi látogatásai, buzdításai, hogy küzdjetek testvéreim! Persze Ő aztán meg szépen hazautazott. Így könnyű keménykedni.
A lényeg: Ahogy a tömeg ész nélkül együtt ordította a nagy magyar okosságokat Orbánékkal számomra formailag ugyanazt jelentette, mint amikor Milosevic állt a tömeg előtt és hasonló baromságokat mondott. Az, hogy a madaras piros-kék-fehér helyett piros-fehér-zöldben úszott a képernyő, nem sokat változtat a lényegen.
Kisebbségiként nem is lehetek más, mint baloldali, mert ha elvárom, hogy a többség toleráljon és megadja - az amúgy jogosan nekem kijáró jogokat - akkor ugyanezeket nem vitathatom el mástól sem és nem támogathatok olyan elveket, amelyek akár hallgatólagosan is elnézi a többség kontra kisebbség minőségi megkülönböztetését.

A baloldaliság azért nem járhatatlan, mert ha Szerbiában nemzeti jobboldali kormány van hatalmon, akkor a vajdasági magyarság cseszheti, ha balodali, akkor van esélye.
Ha zászlóba öltözve nekifeszülök a szerbségnek, mondván: Mindazért amit át kellet élnie a nagyapámnak, apámnak, nekem, minden szarságért amit valaha elkövettetek, ide mostmár a magyar embernek járó jogaimat, na akkor is cseszhetem, mert csak megutálnak miatta és nem kapok én semmit.

A 60-as 70-es évek júgó-magyarjai nem ugyanabban a közegben jöttek létre. Akkor a testvériség-egység működött, mindenki júgó, senki sem szerb, magyar, horvát, stb. Ez nyilván nem működött, mert természetellenes volt, és mert 10 ezrek haltak meg érte/miatta a második VH után. Szét is esett minden, aztán jöttek nemzeti politikusok és jól halomra lövettek mindenkit mindenkivel.

Ha megint azzal lesznek elfoglalva a szerbek, hogy milyen cipőt vegyenek föl, és hova mennjenek "kafítyozni" akkor rohadtul nem érdekli őket, hogy magyar vagyok-e vagy mi. És hamejd talán egy europer, liberális, "baloldali internacionalizáló" kormány kerül hatalomra szerbiában, akkor talán igazságosabban juttat majd a kisebbségeknek is minden fejélesztésből, pénzből, jogból; nem biztos, de egy jobboldali nemzeti kormány biztos, hogy nem.

Vannak vadrácok, és vannak vadmagyarok. Egyikük sem segít sem a magyarok sem a szerbek érdekeinek.

Poós Károly 2008.12.18. 13:05:53

Tisztelt Walter77!
Arra kérem, hogy a nicknevemen ne urazzon, mifelénk csak egy Úr van, őt is kalaplevéve emlegetjük.
A poénkodásom kiváltotta – egyébként nem kívánt - ellenérzését akceptálom, abba is hagyom. Ha igényli: meg is követem.
Van egy barátom, akinek a szavára igen sokat adok. Ő szokta volt mondani, hogy bizonyos emberekkel és rögeszméikkel vitatkozni nem lehet, mert egyszerűen fölösleges, nem éri meg a fáradtságot, szóval: falra hányt lakodalmi vacsora. Ugye, nem lepődik meg rajta, ha Önt is ebbe a reménytelen csoportba sorolom.
Mondja, miért van az, hogy a baloldali (Istenem, ez a ma is regnáló bagázs hogyan bitorolhatja ezt a jelzőt büntetlenül?) gondolkodásúak a ma Magyarországán fél A4-es oldal után automatice Orbánozni kezdenek?
Mit tud ez a focirajongó, negyvenennyi-mennyi éves fickó, amitől berosál egy egész ideológia, amikor a felelős politikum fejőszékének a neve hallatán is kibicsaklik a lába, és a bor meg vízzé válik a valamelyik kormánypárti üdülő mennyegzőjén?
Tovább fűzve: kedves Walter, az már régóta tudott dolog, hogy a szélsőjobb leállósávja mellett szorosan ott húzódik a szélsőbalé is. Nem tisztem megítélni az Ön sorsának hajtűkanyarjait. Színeváltozásra, innét-oda csapódásra alkotmányos joga van mindenkinek. Legföljebb hangyányit megkérdőjeleződik a hitelessége, de – amint a máig élő példa mutatja, ez a fajta turpisság legkevesebbet a magát baloldalinak hazudozó jelenlegi magyar kormányt izgatja.
Még egyet a megvilágosodásról, a jobbról balra előzésről. Nekem kicsit gyanús a damaszkuszi út sztorija is. Valami nem kóser benne! De, hogy ne vádoljon klerikális uszulással, inkább ideidézem a XX. század egyik meghatározó politikusának mondását, aki még véletlenül sem a magyarok iránti szimpátiájáról híres. Aki hallott már liberátort a feje fölött döngeni, az ösmerheti W. Churchill nevét, nos: ő valami olyasmit mondott, hogy aki húsz éves kora előtt nem baloldali, az ostoba. Viszont, aki húsz éves kora után is az marad, az még nagyobb. Nem pont így hangzott, de a lényeg ez.
Az alaptémánál maradva. Mindig szívesebben beszélgetek egy jóérzésű szerb nacionalistával, mint egy magát öjrópéernek mondó demokratikus-liberális szerb polgártárssal. És tudja miért? Mert az előbbi bevallottan nagyszerb, míg az utóbbi ugyan akkora (ha nem nagyobb!) nacionalista, csak sumák módon takargatja, mint macska a piszkát.
Mese az Ön szépen zománcozott teóriája a majdani engedékeny, nagyvonalú, horribile dictu: baloldali(!) szerb politikum eleganciájáról. Egész egyszerűen a szerb társadalom ordító többsége még éretlen ezekre a rózsaszínű eszmékre.
Mi pedig nem fogjuk megvárni, nem tudjuk kivárni - mert fogy az időnk - hogy a balkáni többség egy szép napon (egy-két évszázad múlva), majd valamelyik hétfőn reggel arra ébred: Jó reggelt kedves egyenjogú kisebbségben élő magyar, albán, bosnyák, horvát stb. polgártársaink!
Egész egyszerűen, a vajdasági (erdélyi, kárpátaljai,...) magyar nemzettestnek természetes reakciója minderre, a már általam említett önvédelmi reflexe mindaz, ami bigott konzervativizmusában gyökerezik. Mert enélkül is szétszórt kévék vagyunk.
És, hogy ne legyenek illúzióik: igaza volt Mikolának azzal a szerencsétlen mondatával! Ha egyszer, a jövőben úgy hozza a sors, hogy szavazhatunk a bennünket érintő kormányokról, nemzetpolitikájukról, akkor majd ezt a gárdát is föl lehet oszlatni. Legalább húsz évre.
Szép Karácsonyt Önnek és szeretteinek is!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 13:13:18

Minden tisztelem walteré, de szerintem a kisebbségi lét nem jár együtt szükségszerűen a baloldalisággal, sem a jobboldalisággal. Részemről többségi jobbosként itthon ugyanúgy támogatom a hazai kisebbságek jogait, mint a határontúli magyarokét. MÁs kérdés, hogy nálunk elégedett az a kisszámú ksiebbség, ami van, a jogaival. a cigányság a fő probléma, náluk nem vált be a helyi-megyei-országos nemzetiségi önkormányzatos rendszer, aminek a hibáit épp 2005-ben 90 százalékos parlamenti támogatottsággal javította ki az ellenzék.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 13:13:50

nem az ellenzék, hanem a kormány, bocs

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 13:15:28

baszki, ha előre tudom, hogy összevezsik itt nekem két délvidéki magyar, talán meg se írom a posztot

Poós Károly 2008.12.18. 13:22:23

dszg!
Dehogy vesztünk össze! Nyájasan vitatkozunk. Ő a baloldaliban, én magam meg a jobboldali akolban bégetek. Hát így nyájasan.

Askeladden (törölt) 2008.12.18. 13:40:50

"összevezsik itt nekem két délvidéki magyar"

Az összeveszés miért csak az anyaországiak kiváltsága?
Ebből is látszik, hogy a htm-k pont ugyanolyan magyarok, mint a hbm-k (határon belüli magyarok).

vizipipa 2008.12.18. 13:51:49

Kedves walter77!
Két délvidéki vitájába óvakodnék beleszólni, viszont érdeklődve olvasom.
Egy mondatra reagálnék csupán:
"És hamejd talán egy europer, liberális, "baloldali internacionalizáló" kormány kerül hatalomra szerbiában, akkor talán igazságosabban juttat majd a kisebbségeknek is minden fejélesztésből, pénzből, jogból; nem biztos, de egy jobboldali nemzeti kormány biztos, hogy nem. "
Én bíz nem lennék ennyire optimista. Az itteni tapasztalat ezt nem igazolja. A magyar liberálisok amellett, hogy kiállnak bizonyos értékekért, elképesztően diktatórikusak tudnak lenni a velük egyet nem értőkkel.
Ezt mutatja meg az szdsz-magyar szótár, természetesen túlozva és sarkítva, de egyáltalán nem alap nélkül. Viszont humorosan, legalább is szerintem. Ajánlom figyelmedbe.
www.mars3696.hu/3/humor/szdsz-szotar.htm

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 13:58:28

Askeladden 2008.12.18. 13:40:50

igazságod van, ugyanakkor jó lenne ittjon sem ennyire megoszottnak elnni, habár nem rajongok a nagy elszállt hippizmusért

Askeladden (törölt) 2008.12.18. 14:14:22

Pedig a nemzetieskedés az elszállt hippizmussal rokon.

walter77 2008.12.18. 15:23:59

Szia vizipipa!

Nem vagyok nagyon optimista, de ha választani lehet/kell két oldal között, akkor jobbnak látok egy szerb liberális pártot, mint egy szerb nemzeti pártot.

walter77 2008.12.18. 15:29:20

dszg!

A vitával nincs semmi gond, elvileg hasznára váli a résztvevő feleknek.

Amúgy valóban nem a kisebbségi lét határozza meg önmagában a jobb illetve baloldaliságot. Elsősorban egy nem-többségi-nemzethez tartozás élményét határozza meg. Aztán ezek után alakul ki a véleményünk. Nekem ilyen másnak meg amolyan.

walter77 2008.12.18. 15:52:20

...és végül Károly!

Amit Ön nem lát meg az én vélaményemben, az az, hogy szerintem nem a nemzeti érzelmekkel van a gond. Nem érzem úgy hogy kioktatásra szorulnék ilyen téren, higgye el. A nacionalizmus, mint a nemzetünk szeretete nem jelent problémát sehol. Akkor vannak bajok, ha a nemzetemet egy másik nemzet ellenében szeretem. Én azt mondom, hogy igenis lehet valaki jóérzésű magyar ember akkor is, ha pl baloldali és akkor is ha jobb oldali.

Nem akarok még elvben sem keresztbe tenni a vajdaságaknak.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.18. 18:00:03

Nyolc községre autonómia ... megalol, már bocsánat.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.18. 18:02:27

A Vajdaság, mint régió autonómiája persze teljesen más, csak az nem magyar kérdés.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.18. 18:09:05

"Érdekes, Oroszország fölfogásában a délvidéki magyarság negyedrészét ha kitevő számú déloszétoknak a Georgia által (aminek a területén élnek) kínált autonómia még nem is elég, annyira nem, hogy függetlenség jár nekik."

Na, ha van rossz példa, ez éppen az. A dél-oszét bábállam Grúziától nem autonómiát kapott, hanem egész egyszerűen elszakadt, Oroszország igen hathatós segítségével, és de iure önálló államként, de facto Oroszország kihelyezett részlegeként üzemelt.

A nem régi háború, ennek az aljas húzásnak volt köszönhető: a casus belli orosz részről a pont ebből a célból adományozott kettős állampolgárság volt: a dél-oszét "független" állam megtámadásával orosz állampolgárok ellen támadt a gonosz Grúzia, fúj.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.18. 18:11:25

(Az utolsó mondat végén nem röhögni, a MN külpolitikai "szakértője" a Grúz agresszor kontra békés áldozat Oroszország csudás képit föstötte meg az ügyben.)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.18. 18:16:41

"Minden tisztelem walteré, de szerintem a kisebbségi lét nem jár együtt szükségszerűen a baloldalisággal, sem a jobboldalisággal."

Hm. Ezt ugyan éppen Poós úrnak is kellett volna céloznod ("Én nem tudom, mi oka lehet valakinek - délvidéki kötődésűként baloldali szelleműnek lennie. "), de sebaj.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.12.18. 22:58:16

Mavo: más is észrevette a magyar külpolitika és a mosott szar keménysége közötti nyilvánvaló összefüggést, amiről én vagy egy éve írtam... Göncz Kinga pedig az ország szégyene.

Miért nem lehetne nyolc községre autonómia? Elég baj, hogy már csak ennyiben van úgy-ahogy magyar többség...

Poós Károly 2008.12.19. 06:50:32

Momentán meghalni sincs időm, ezért nem néztem utána, de Dél-Tirol német-ajkú lakossága sem teszi ki Itália 14%-át, a svéd szigeten élőké pedig talán csak ezrelékekben mérhető.
Egyébként nem kevesen vizionálják, hogy a jövő, legalább is itt, az öreg kontinensen, nem a fenekedő nemzetállamokról fog szólni, hanem régiókról, kistérségekről. Amitől csak egy macskaugrás a területi autonómia, kérem szépen.
A bácskai Tisza-mente mindig Szeged közigazgatási, gazdasági mi egyéb vonzáskörzetébe tartozott. Most sincs másképp. Fél Kanizsa, Zenta, Ada egészen Becséig oda jár bevásárolni, gyógykezelni, szórakozni vagy fürödni.
Nem ördögtől való a területi autonómia. Még ha nemzeti, akkor se.

gulyaszoli · http://tapirwar.tumblr.com 2008.12.19. 09:48:59

sőt, az utóbbi időben is tanulni is egyre többen járnak Szegedre

Askeladden (törölt) 2008.12.19. 10:00:31

Ez az elképzelt magyar területi autonómia Vajdaság területének nagyon kis részét tenné ki, tényleg csak Szeged Vajdasági vonzáskörzetét jelentené.
Volt valamikor az index.hu-n egy térképes összeállítás a jogos magyar "igények"-ről, ott is világosan látszik, hogy milyen kicsi területről van szó!
Érdekes azt is megnézni, hogy Katalónia is milyen kicsi Nagy-Spanyolországhoz képest.

Askeladden (törölt) 2008.12.19. 10:21:31

"abból az egészséges nemzettudattól vezérelve, ami lehetőséget adott, és a mai napig ád mindannyiunknak arra, hogy dédapáinktól kezdve,"

Pontosan, mert az az "egészséges" nemzettudat, csak a dédnagyapák idejében alakult ki, előtte zőmmel ugyanolyan svábok és tótok éltek ott is, mint Magyarország más tájain. :-(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.19. 10:44:47

Poós,

az adott terültről volt szó, kéretik nem csúsztatni és a komplett ország népességéhez hasonlítgatni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.19. 10:46:06

mg,

a külügynek jellemzően a debilebb szomszédokkal van baja, pont azért, mert azok az ajrópai normákat jól felrúgják. Persze, tudom lehetne úgy is, hogy mi is felrúgjuk, és így erőt sugárzunk, csak akkor megint jön a "miben is vagyunk náluk különbek" kezdetű kérdés.

AYBARS ANDA 2008.12.19. 14:25:54

RE: " medve2 2008.12.17. 18:48:21
Szerintem is Göncz a magyar kormány egyik legsunyibb tagja. Egyszerűen buta ! ".......

Medvus,

NÁLAM EZ A HÉT NYERTES MEGNYILVÁNULÁSA!

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.19. 14:50:25

mavo · www.travian.hu/?uc=hux_12201 2008.12.18. 18:00:03

olvasta biztos Poós úr, kissé kötekedőnek tűnsz, némi nagyvonalúság sosem árt.

Szerbiában 3,9 szézaléjk a magyarok aránya kb. UGyanakkor az Aland-szigeteken összuesen 25 ezer ember lakik Finnországban, a legdurvánn autonóm terület a világon. Nem látok rá értelmes magyarázatot, miért ne lehetne egy terüelti autonómia pici, midnen viszonyítástól függetlenül.

vizipipa 2008.12.20. 21:46:50

Vajon mi az oka annak, hogy egy (eddig ismeretlen) blog mellett csak a kuruc.info-n látom? Ez az ottani cikknek csak egy része. Érdemes elolvasni az egészet is.
kuruc.info/r/1/32380/


Visszhang:

Göncz Kinga, Magyarország külügyminiszter asszony, Budapest

Tisztelt Külügyminiszter Asszony!

Civil szervezetként fordulunk Önhöz, akit a Magyar kormány felelős emberének tartunk a tekintetben, hogy nem csupán jogokkal rendelkezik, hanem felelősséggel is tartozik Magyarország népeinek valamint a magyar nemzet tagjainak sorsa iránt.

Megismerkedtünk az újvidéki Dnevnik című szerb nyelvű napilapnak adott interjú tartalmával. Ezzel kapcsolatban akarjuk személyesen Önnek, s az Ön személyén keresztül a Magyar Kormánynak tudomására hozni a véleményünket. Erkölcsi felelősségünk tudatában fordulunk Önhöz, hogy válogatott szavakkal fejezzük ki nemtetszésünket, vigyázva a jó ízlésre, amire Ön nem volt tekintettel.

Sajnálattal állapítjuk meg, hogy, a mi értékítéletünk szerint, az interjújában kifejtett gondolatai nem fedik a magyar állam és a magyar nemzet érdekeit. Szöges ellentétben állnak vele, károsak, nemzet- és országbomlasztók, a délvidéken élő magyarság közel kerek két évtized óta küzd ellenük politikai eszközökkel. Némely magyar kormány mégis, csökönyösen ragaszkodik hozzájuk. Azoknak az érdekeit védve és erősítve, akik az utódállamokban a magyarok jogainak semmibevételét képviselik, s a magyarság nemzeti és emberi érdekeinek sorozatos megsértését követik el, s akik Magyarország nemzetközi súlyának csökkentésén ügyködnek. Ezen érvünk alátámasztására csupán annyit mondunk, tessék figyelembe venni, hogyan alakul Magyarország és Szlovákia viszonya.

A délvidéki magyarok illetékes szervei számtalanszor kifejtették már, milyenek az elképzeléseik a megmaradásunkért folytatott küzdelmünkben. Célkitűzéseinket Ön nem vette figyelembe. Nem is tudjuk megfejteni, kinek az érdekekeit képviselte az interjúban.

Alkalmatlannak tartjuk Önt a külügyi tárca tisztségének betöltésére. Szeretnénk, ha önmagába nézve felülbírálná cselekedetét, bocsánatot kérne az ezen interjúban kifejtett véleményéért, majd visszaadná a megbízatását.

Tisztelt Miniszter Asszony!

A Dnevniknek küldött helyreigazítási kérelmének sorsából azt a következtetést vonjuk le, hogy a saját maga által képviselt elveket sem meri vállalni.

Ez már emberi gyarlóság!

Igyekeztünk őszinte véleményünket pontosan megfogalmazni, és a nyilvánosság tudomására hozni. Amennyiben igényli, indokolni is tudjuk.

Kelt Újvidéken, 2008. december 18-án.

Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, Újvidék, mgr. Bozóki Antal elnök

Fény – Civil Szervezet, Magyarkanizsa, Hegedűs László elnök

Nagy Sándor – Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Újvidék Papp Ferenc elnök

Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Újvidék, Matuska Márton elnök

Újvidéki Magyar Olvasókör, Újvidék, Matuska Mária elnök

Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék, Nagy Margit elnök

Nagyapáti Kukac Péter – Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, Topolya, Kovács László elnök

Vox Humana, Topolya, Sípos Piroska elnök

Ürményházi Ifjúsági Klub, Ürményháza, Dulka Andor, elnök
süti beállítások módosítása