Anyád, Katus
2008. december 11. írta: nénike

Anyád, Katus

 Van ez a válság izé, amiről ugyan fogalmunk sincsen, hogy mi, csak történelmi ismeretek alapján tudjuk, hogy nem jó. Sokan viszont már saját bőrükön érzik, baj van, baj lesz.
A nemzet Csajbók nénije azonban biztosan jobban él, mint három éve. (Amennyiben Gyurcsány Ferenc akkor is hazudott, amikor ezt állította: „Tudom és ismerem milyen nyugdíjasnak lenni ebben az országban. Látom édesanyámon,  aki kétszobás lakótelepi lakásban lakik, aki csak akkor kapcsolja be a konvektort, hogyha nagyon muszáj, a konyhában pedig azért nem, mert a gáztűzhely úgyis ad elég meleget. Tudom, hogyan számolja és hogyan olvassa a gázórát, hogy hány köbméter fogyott ebben a hónapban.” – nos, akkor elnézést kérünk.) Az is lehet, hogy egy pillanatra nem figyeltünk, és a nyugdíjak reálértékét emelték az egekbe vagy Horn Gyula után Gyurcsány Ferenc is ingyenessé tette az idősek légiközlekedését.

 Szóval a TV 2 Tények című hírműsora tegnap a reptéri sztrájk miatt Ferihegyen járt, és véletlenül összeakadt a stáb Katus nénivel (0.34-nél). Az idős asszony épp Párizsba igyekezett. Feltehetőleg a gázóraolvasók évi konferenciájára.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr78816701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois Pignon 2008.12.11. 14:15:19

Nem értem a problémát. Jön a hideg, Párizsban meg olcsóbb a gáz. Az a baj, hogy a többi nyugdíjas nem ilyen mobilis.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.11. 14:21:05

Igen, ez a magyar röghözkötöttség szinte már bibliai átokként nehezedig a honra :))

Mária 2008.12.11. 14:34:07

Ha már úgyis ott van kéznél a mama, akkor akár... le is olvashatnák együtt azt a gázórát.

Ez egyébként kinek a dolgozószobája? A mamáé?

érdektelen 2008.12.11. 14:37:22

Mária: melegednek a helyi könyvtárban.

De jó gonosznak lenni. Nekünk meg ennek a blognak ez maradt.

_andris 2008.12.11. 14:42:32

Megfogadta az "el lehet innen menni" tanácsot...

_andris 2008.12.11. 14:44:23

egyébként ha nem fűt rendesen, azt valószínűleg azért teszi mert takarékos, nem azért mert nincs pénze. Gyurcsány ne támogatná a mamáját?

Vidéki 2008.12.11. 15:10:32

A fűtést neveléssel és alkalmazkodással lehetne pótolni.
Sok eszkimó izzadna akkor, amikor mi didergünk.
Meg kellene tanulnunk eszkimó fejjel gondolkodni, az sokat segíthetne rajtunk!

RickyTerror 2008.12.11. 15:17:54

Szerintem ajánljátok ezt a posztot Szijjártó Péter becses figyelmébe, hátha fussa egy sajtótájékoztatóra!

Mária 2008.12.11. 15:20:20

Vidéki: miért veszel mindenkit egy kalap alá? Biztosan vannak olyanok, mint például te is, akik lejjebb csavarhatnák a termosztátot.

Míg olyanok is vannak, mint például én, akiknék nappal nem megy 19-20 fok, éjszaka pedig 18 fok fölé a hőmérséklet a lakásban.

Ezzel együtt szívesen összehoznám a gázműveket egy süncsordával.

kispufi 2008.12.11. 15:29:29

hinnye, azért képaláírásnak igazán gusztustalanokat lehetne odabiggyeszteni a felvétel alá...

Vidéki 2008.12.11. 15:34:53

T.Mária!
Nem veszek mindenkit egy kalap alá!
Csak a tudatformálás rendkívüli fontosságára szerettem volna felhívni a figyelmet.
Egyébként én is sokat teréningezek, hogy az eszkimó mentalitást elsajátítsam!

tevevanegypupu 2008.12.11. 15:42:32

Otthon van jol fel kell oltozni. A kinai uzletekben arulnak mackonadragot meg norvegmintas pulcsit, sot a turkaloban meg olcsobban hozza lehet jutni. Nyugdijas diplomas baratnom kincseket banyasz ki neha onnet..Viszont Parizsban mar regen jart.(:

states 2008.12.11. 15:48:23

Már a csomón is a kákát keresitek, Párizsban már olcsóbb a gáz, mint nálunk, nyilván ezért igyekezett pártunk és kormányunk Katusa Párizsba...

nénike · http://mandiner.hu 2008.12.11. 15:55:02

Azt akarod mondani, hogy hoz magának egy kis gázt a szatyorban? Akkor felhívom rá a figyelmedet, hogy azt nem viheti fel a gépre, mert robbanásveszélyes!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.12.11. 15:56:17

Hova dugtátok a képet...? Nekem csak egy üres négyszögem van a bal oldalon. Már a Lolánál gyanús volt, hogy csak egy vékony csik van legfelül és kész. A Sólyom, meg a híd lámpái bejöttek. Akkor most én vagyok a hibás....? Pedig kispufi kommentje után már egyre jobban izgat a dolog.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.12.11. 16:18:26

Kispufi: ne legyél gusztustalan! Legyen csak annyi a képaláírás, hogy "Ödi-puszi következik!..."

Na, hol a pont?:-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.11. 17:33:58

Jogos felvetés, a fia biztosan nem fizethette, mert nem telik neki rá.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.11. 17:35:00

ha a bunkóság számít, akkor ott a pont nálad mg

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2008.12.11. 17:52:55

mavo,
azért beláthatnád, hogy ritka ízléstelen ez a kis családi fotográfia.

Francois Pignon 2008.12.11. 18:12:06

Szemforgatva a gázórát leső anyával kampányolni ízléstelen.

kispufi 2008.12.11. 18:27:43

én csak annyira gondoltam, mint anno a horngyulás viccben, persze gyurcsányos fordulattal, hogy "na de fiam, te kis hamis", "lószart, mama! nem én akarom, haen m egy ország"

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.12.11. 18:39:47

mavo:
Ha Gyurcsány soha nem hozta volna szóba édesanyját, akkor igazad lenne - semmi közünk hozzá, hogyan él. Hasonló lenne a helyzet, ha a miniszterelnök arról beszélt volna, hogy tudja, milyen a nélkülözés, az aggódás, édesanyjának is sokáig ez jutott osztályrészül. De amikor egy milliárdos arról beszél, hogy szegény édesanyja hogyan figyeli a gázórát... Aztán meg a párizsi járatra várva találkozunk vele ismét.

szubjektiv 2008.12.11. 19:36:16

Csatlakozva turulhoz, ezzel a gázórás sztorival csak két gond volt.
Az egyik, hogy micsoda mocsok ember az,akinek milliárdjai vannak, de hagyja szegény nyugdíjas édesanyját, hogy aggodalmasan figyelje a forgó-morgó pörgését. A másik, hogy ferencünk jó gyermek és támogatja az ő édesanyját,akinek ezért aztán nincsenek anyagi gondjai és fűt,ahogy kedve tartja. Ez utóbbi estben viszont ferencünk hazudik.
"Feltehetőleg a gázóraolvasók évi konferenciájára." Ez nagyon tetszett:)

szubjektiv 2008.12.11. 19:38:51

Nekem sem látszik a kép, de azért megoldottam. Kár volt.

betyár (törölt) 2008.12.11. 19:39:06

Katus a könyvespolc előtt.
Csak nem egy könyvtárban takarít némi kiegészítésért?
És még indig hiányzik a családi képekről a nővér.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.12.11. 19:51:13

Turul: megbocsáss, de egy miniszterelnök esetében a "semmi közünk hozzá, hogyan él" nem helytálló. Már csak azért sem, mert elég tág körben vagyonnyilatkozatot kell tennie; de főleg azért, mert például Orbán nemigen hozta szóba a saját apját, nem nyekergett, hogy a papa nem bírja a villanyszámlát, mégis elkezdték baszogatni az Orbán-bányákkal. Az egyébiránt életszerű, hogy ha egy politikus lop, akkor az egész családi-baráti körében szét kell nézni, hogy hol deponálta a zsákmányt...

Gyurcsány esetében a mamás nyivákolásnak csak a kirívó gusztustalansága volt a minősített eset... De hát Gyurcsány mikor mutatott bármi olyasmit, hogy alapvető erkölcsi szabályokat akár csak érintőleg is simerne vagy tiszteletben tartana?

Invictus 2008.12.11. 20:50:32

Mindenesetre Feri az anyjára ütött, ez egyértelmű a kép alapján.

Shore 2008.12.11. 21:23:07

"Orbán nemigen hozta szóba a saját apját, nem nyekergett, hogy a papa nem bírja a villanyszámlát, mégis elkezdték baszogatni az Orbán-bányákkal"

Már miért nyekergett volna, ha tényleg "bírja"?
Ez a "mégis elkezdték ..." meg, hogy következik az előzőkből? Azt nem lehet baszogatni bányával, aki nem nyekereg? Csak a nyekergőket?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.12.11. 21:36:50

Shore: az értetlenséged vagy a gyurcsánypártiságod a nagyobb? nehéz eldönteni...

Elmagyarázom most egész lassan, hogy eljusson a magányosan elpusztuló agysejtjeidhez. (Mint Kánya Ribbentrponak, ő mondta ezt így annak idején: elismétlem egész lassan, hogy Ribbentrop úr is értse...):

Orbán nem hazudozott összevissza, hogy az apja a gázórát lesi. Vagy a villanyórát. Turul azt mondta, hogy Gyurcsány anyját csak azért illik elővenni, mert ő maga hozta fel. Én azt mondtam, hogy ez így nem igaz, két oldalról sem. Egyrészt Orbán apját anélkül is cseszegetni kezdték, hogy egy szót szólt volna róla; de nem is ez volt a baj, mert a befolyásos politikusok rokonait lehet piszkálni, ha anyagi előnyszerzés lehetősége merül fel. Végül azt állítottam, hogy Gyurcsány azért volt különösen undorító, mert az anyjával kakmpányolt - mellesleg észre se vette a barom, hogy mennyire genyónak nézi mindenki ezért, mert ha egy milliárdos anyjánal a gázszámlát kell lesni a panelban, hát az a milliárdos egy erkölcsi hulla. Továbbá közöltem, hogy Gyurcsány mindenhogyan egy erkölcsi hulla.

Érted már? Vagy ismételjem el még lassabban???

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.12.11. 21:37:11

Nem egészen, de valamennyire témába vágó paraszt trackback:

szenzor.freeblog.hu/archives/2008/12/11/A_szeretet_jegyeben/

Shore

Hogy-hogy itt?
Örvendek:-)

Volt egy kopaszodó újságíró egy órája az m1-n, láttad? Sztem egész tisztességesen szólt a Karácsony üzenetéről. Változóban van az ifjú ember, vagy csak rózsaszínűre párásodott a szemüvegem:-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.12.11. 21:40:23

"Gyurcsány Ferenc is ingyenessé tette az idősek légiközlekedését."

Én a Katus mami ferikéjének tenném ingyenessé a közlekedést, egyenesen a világűrbe!:-)

Molnargoreny

Shoret nem baszogatni, ő még egy tisztességesebb fajta a maszopista-szadista maffiából:-))

korrekt orr 2008.12.12. 00:44:29

budaházy ( hehe, Weisgrün) rátámadt hajósra (grünweis) ebben a csodaországban hírértékkel bír, ugye Hannibál, juj?

Ombudsmanyus 2008.12.12. 08:24:01

A kép nekem sem jelent meg, viszont le tudtam menteni, és ott megnéztem.
Borzasztó. Kicsit olyan, mintha Fletó épp meghágni készülne az anyját.

Francois Pignon 2008.12.12. 08:28:36

Nocsak, most akkor megnéztem és Explorerrel tényleg nem látni a képet. No itt akkor egy közvetlen link:
reakcio.blog.hu/media/image/katus.jpg
Bár persze nyilván nem a kép a lényeg.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.12.12. 09:00:14

F.P. Köszönöm. "Én úgy nézek anyámra,még e családias boldog pillanatban is ahogyan egy felelőségteljes politikushoz illik. Őszintén..."

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.12.12. 09:40:44

Ez az "explorer nem látja a képet" dolog elég gyakori a reakción, érdemes lenne utána járni a dolognak rendszer szinten...

martonx 2008.12.12. 10:17:32

Egy újabb Gyurcsányi hazugság. Miért nem lepődök meg ezen?
Gyurcsánnyal kapcsolatban sokkal könnyebb azt az egy-két esetet nyilvántartani amikor igazat mondott, mint hogy mikor hazudik...
Sajnos ez a politikusok döntő többségére is igaz.

szpal 2008.12.12. 10:53:59

A sztrájktörvény módosítását kezdeményezi az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A jelenlegi törvény nem szabályozza megfelelően a tájékoztatási és a kártérítési kötelezettséget, így rendszeresen sérülnek azoknak a jogai, akik sztrájk idején igénybe akarnak venni egy szolgáltatást. Az ombudsman elfogadhatatlannak tartja a Munkaügyi Minisztérium azt az álláspontját, hogy nem tudnak mit tenni, ha jogos a sztrájk. Szabó Máté szerint a kormánynak tovább kellene fejlesztenie a sztrájkjogot. (MR)
www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=61898&Itemid=1
Ugyanott szavazás: Jogosnak tartja-e a bejelentett sztrájkokat?
Igen, aki teheti, minden megengedett módon védje meg az érdekeit : 40%, nem, nem nehezítheti meg ennyire mások életét, ill. türelemre lenne szükség: 33.3%, 26.7%.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.12.12. 12:06:33

"Ha Gyurcsány soha nem hozta volna szóba édesanyját, akkor igazad lenne - semmi közünk hozzá, hogyan él."

Nem teljesen ez a gondom, ha nem tűnt volna fel. Hanem egyrészt a gusztustalan beszólások, amikért a saját elkövetőjük ütne elsőnek, ha az ő anyját emlegetnék így. Leszarom, hogy a Klón közszereplő, leszarom, hogy ő hozta fel az anyját.

Másrészt. A saját anyámból és apámból tudok kiindulni, akik dettó lesték a gázórát, estébé, de ha kellett mindig akadt valahonnan pénz. Anyósomék is akár, akik szintén panelben laknak, nem éppen fényűző körülmények közt, de amikor hirtelen kellett százezer forint, azonnal adták.

Á, hagyjuk. Ha luxusvillában lakna a mama, akkor meg azért menne a hörgés.

Bulvárfos.

Bobojsza 2008.12.12. 14:06:56

Nénike, kicsit off-olnék: Miért pont Csajbók nénit írtál? Lehet, hogy ugyanazt a Csajbók nénit ismertük?

tevevanegypupu 2008.12.12. 16:08:28

Gyurcsany nem gondolja meg mindig, hogy mit mond, pillanatnyi hevulet, fellangolas es lelkesedes vezerli, azert beszel sokszor nonszensz dolgokat.;Ez a "tudom, hogy milyen reggel hatkor felkelni es 60 ezer forintert dolgozni.." meg a Katus neni es a gazora esete szinten ilyen meggondolatlan lelkes, az eppen elotte ulo kzonsegnek szolt. Kulonben biztosan tudta milyen is szegenynek, kisemmizettnek lenni, de akkor jobb lenne ha mult idot hasznalna;
felesleges meg jobban felduhitenie mindenkit, bar nem ez a celja.

Shore 2008.12.12. 17:31:10

Molnargoreny

Ne magyarázkodj, van az úgy, hogy még egy ilyen görény is faszságot ír.
süti beállítások módosítása