Gyurcsány Ferenc reggeli rádióinterjújában értésünkre adta, hogy tévedtünk, amikor azt írtuk, Robert Fico alázza a magyar kormányfőt az előre beharangozott séta lemondásával. Már nem is a Daróczi Dávid által korábban említett technikai ok miatt zajlik csak Észak-Komáromban a találkozó, hanem egyenesen Gyurcsány Ferenc kérésére történik így. Mint mondta, a szlovák miniszterelnök javasolta azt, hogy Komáromban és Észak-Komáromban is találkozzanak, de ő ezt azért utasította vissza, mert szerinte el kell kerülni a látszatát is annak, hogy kvaterkáznak. Leülünk egy irodába, megbeszéljük, amit kell és mindenki hazamegy - mondta.
Ugye mindenkinek világos, hogy ki diktál? Gyurcsány nyer, Fico veszít.