Az élet értelme -  úri szalon, sokadik ülésben
2008. október 28. írta: szamárfül/pável

Az élet értelme - úri szalon, sokadik ülésben

„Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.
Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami. Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.”

(Örkény István)



 Túl nehéz volt már a levegő az előző Teázóban - már megfáradt a blogmootor is, itt az új törzshely, csak tessék, csak tessék!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr41736018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CrL 2008.12.19. 22:25:03

de akkor mi lesz az eu komform konzi ellenzékkel??

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.12.19. 23:00:41

Szerintem pártszakadással lehetne megoldani. Az MDF-ből kiválna a Mérsékelt Jobboldali Konzervatív Fórum, első elnöke Schmuck Andor.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.12.20. 08:52:04

Feri megnyomta a vészcsengőt.
"E mostani időszak legfontosabb célkitűzése az lehet, hogy térjünk vissza a józansághoz minden szempontból, nemcsak gazdasági-pénzügyi értelemben, hanem szellemileg is.

- Mire gondol?

- Arra, hogy kitapintható egyfajta konzervatív fordulat az elmúlt években. Tetten érhető ez 1968 negligálásától kezdve a legutóbbi, a regisztrált élettársi közösséget elutasító alkotmánybírósági határozatig nagyon sok ponton. Egyfajta konzervatív fordulat szisztematikus előkészítése érzékelhető, s ez már messze nem pártpolitikai kérdés. ... De ha így megy tovább, a házasság anyakönyvezése előbb-utóbb visszakerül az egyházakhoz, kötelező lesz a hitoktatás, míg végül a legfőbb hatalom megmondja, miként kell élni és értékeket választani. Ez nem a Fidesz és az MSZP vitája, hanem egy korábban már idejétmúltnak hitt konzervativizmus és az emancipált, szekularizált, demokratikus szabadság vitája. Meg kell nyomni a vészcsengőt."
nol.hu/belfold/lap-20081220-20081220-45

És a vészcsengő csörög.
"Magyarország esetleg, talán, netán jogállam, ahol bíróság, ügyészség, rendőrség, kormány és ellenzék, civil szervezetek mind-mind föllépnek a nyilas beszéd ellen. Szeretnék hinni a kormány ígéreteiben. Szeretnék reménykedni, hogy Pokorni Zoltán mondata valóra válik: "a mi pártunknak 2009 tavaszán a legfőbb stratégiai célja, hogy a Jobbikot és a szélsőjobbot visszaszorítsa". Szeretném remélni, hogy közös egyetemünk vezetői elgondolkodnak.
...
Ez az ország többé nyilas tömeggyilkosok és eszmei örököseik országa nem lesz. Ez a haza többé rasszista Magunkfajták hazája nem lesz. E hon nem gázmesterek hona. Ez az otthon a mi otthonunk. Sokszor rút, hazug, ellenszenves, törpe, mindig bírált, egyszer áldott, százszor elátkozott, de a miénk. Nevünket, címünket, telefonszámunkat jól ismerte már a Kádár-kor hatalma. Akkor is ott álltunk. Könyveinket megírtuk, szavainkat elmondtuk, tetteinkért feleltünk és felelünk. Nem félünk. Ha Csurka idején azt írtam, hogy nyugodtan csomagoljatok ki, s tegyétek föl bőröndjeiteket a szekrény tetejére, most újra leírom. Rossz idők vannak, még rosszabbak jönnek. Minden Magukfajtára, ránk, szükség van itt. "Szép, napsütött sirály repült átal a Duna felett." - írta bőröndjén ülve Szép Ernő. "Komolyan meglepett, hogy nem ejt bombát.""
nol.hu/ajanlo/lap-20081220-20081220-41

Programjavaslatom:
Eva S. Balogh: ETA +2 nap
Megyesi Gusztáv: ETA +7 nap
Kartal Zsuzsa: ETA +12 nap
Ungváry Rudolf: ETA +24 nap
Paul Lendvai: ETA +24 nap
Paul Lendvai a sajtószemlében: ETA +25 nap
Esterházy Péter elejt egy megjegyzést: ETA +28 nap
TGM: ETA +40 nap, bár ő egyébként is
Vásárhelyi Mária: ETA +60 nap
Bächer Iván még mindig a vészcsengőn rágódik: ETA +2 év

Gyerünk, barátaim, tegyük a dolgunkat!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.12.20. 08:55:25

Előző témához: ugyan. Feri megvédi a kispártokat.
"A mi feladatunk csak annyi volt, hogy ne menjünk ezzel szembe, ne akarjunk triumfálni, ne akarjuk magunk alá gyűrni a kisebb pártokat vagy korlátozni az önállóságukat."
Feri nem akarja maga alá gyűrni, mások maguk alá akarják gyűrni.
Feri nem akarja korlátozni, mások korlátozni akarják.
Mint az egyszeregy.

CrL 2008.12.20. 10:10:36

haha Feri és a véscsengő!

amúgy TP mottó:

www.mti.hu/cikk/336964/

tevevanegypupu 2008.12.20. 10:13:43

Kerem probaljak osszeszedni magukat es ne feljenek: David Ibolya marad. Hogyne maradna, hiszen meg szukseg van ra. Hogy 2010 utan is szukseg lesz-e, nos azt majd akkor eldontik az urak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.20. 16:30:34

teve,

Azért sok pénzt ne tegyen DI politikai karrierjére 2010 után.

CrL 2008.12.20. 18:29:17

utsó üzi:

www.kapcsolat.hu/blog/71864

köszönjük, nem szabad megállni - menni kell! várjuk a reformokat Feri.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.20. 18:31:31

CrL,

juszt sem olvasom el Feri üzijét. Ha maga megtette, csak magára vethet.

CrL 2008.12.22. 08:51:27

tölgy, utólag nem lövök le nagy poént, de TP mottó volt az üziben, Ez pedig egy újabb kellemetlen ajándék az MDF fája alá:

index.hu/politika/belfold/kzvlmny4943/

tevevanegypupu 2008.12.22. 09:33:32

CrL
maga meg nagyon fiatal ember lehet. 2010-tol ugyanugy lesz David Ibolya es szdsz meg mdf. Sot, az is elkepzelheto, hogy mindketto megint harcos ellenzekben mint most.

CrL 2008.12.22. 09:41:58

üdv kedves teve, jól sejti - fiatal vagyok bár az öcsém szerint már öreg ;] amúgy nem írtam sehol, hogy megszűnik az MDF csakhogy kapják rendesen a 'jóhíreket' ahogy kell.

azt tudta, hogy a Fidesz miatt állnak a vonatok?

stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=321

tevevanegypupu 2008.12.22. 09:57:34

CrL

hogyne tudnam kedves CrL, sot azt is tudom - csiripelik a verebek - hogy Gasko lesz a kozlekedesugyi allamtitkar (ha sokaig birja huzni a sztrajkot akkor miniszter) ha meg tudja donteni a kormanyt! Ravasz, nagyon ravasz huzasa ez a fidesznek..(:

CrL 2008.12.22. 10:17:54

verebekről jut eszembe és ha nem túl személyes, mi lesz a menü szerda este teveanegypupuék ünnepi asztalán? ;]

tevevanegypupu 2008.12.22. 10:31:23

CrL
eloetel (salata, palmasziv, paradicsom,kukorica,borso,tonhal,tojas currys-konyakos-joghurtos ontet)
toltott csirkemell (gomba-daralthus-tejben aztatott-kenyer-csirkemaj)
rizzsel es sargarepa-cukkini
csokolade es vaniliapudinggal leontott babapiskota
beiglik (makos-dios)
zserbo

Hogy mikor fogjuk mindezt elfogyasztani az kerdeses, ugyanis az en ferjem dolgozik szerdan is meg csutortokon is, valoszinuleg a munkabol jon ejfeli misere (ami itt 19.30-kor kezdodik) es talan majd aztan. A franciak sajnos meg itt Marokkoban is komolyan veszik a piszok kapitalizmusukat..(:

Google 2008.12.22. 10:47:19

Itt is komolyan veszik a piszok ... szocializmusukat. A munkánál több az ünnep, amire készülni kell, majd ki is kell azt rendesen pihenni.
A valóságnál csak a látszat több.

tevevanegypupu 2008.12.22. 10:53:18

Google
a hataridot itt be kell tartani. A munkara pedig szukseg lesz jovore is, igy aztan unnep ide vagy oda, mindenki dolgozik amikor kell. A fonokok is.

Google 2008.12.22. 11:02:37

Teve,
nem hiszem, hogy az ünnep egyetlen értelme a lazsálás.
Ott már kialakultak a normális egyensúlyok, itt még nem eldöntött, mit építünk, és kik építünk.
Ahol a hétköznapok sem kellemesek, az ünnep is felemás. Hiába szabad.

tevevanegypupu 2008.12.22. 15:06:55

Google
ha egy nyugat-europai orszagban a miniszterek azt mondanak az ellenzeknek, hogy nem valaszolnak a feltett kerdeseikre mert karacsonyozni es szilveszterezni akarnak es kulonben is ki foglalkozik ket unnep kozott ilyennel, elenken el tudom kepzelni ra a valaszt. Nemcsak az ellenzektol hanem a sajtotol es a zemberektol is..Nalunk lehet ilyesmit es meg sajnaljak is oket, hogy ilyen nehez feladatot kapnak unnepek kozott. Szegyellje magat a fidesz!

Google 2008.12.22. 15:53:28

Teve,
ahogy Doom mondaná, az élet igazságtalan.
A bejgli pedig olyan finom, és most annak van itt az ideje.
Egyébként jónak igérkezik az ünnepi vacsorája! Lesz vele munka, de azért minket se hanyagoljon el, jó-e?

tevevanegypupu 2008.12.22. 19:42:50

Google
Doom egy arokaso.
Koszonom, remelem az unnepek alatt is itt lesz, bar tudom, hogy szivtelenseg ilyet kerni, hogy irjon par sort, de ezzel valahogy kifejezhetjuk szolidaritasunkat a miniszteriumban dolgozo agyonfaradt proletarok fele is.(::

Google 2008.12.23. 16:22:08

Teve,
persze.
Mit meg nem tesz az ember a minisztériumban talpalókért!
És úgy egyébként is: számíthatunk egymásra.

CrL 2008.12.23. 17:12:26

kész Sólyom tényleg eladta a lelkét a Vérfarkasnak, távoznia kell a közéletből:

hvg.hu/itthon/20081223_solyom_laszlo_faz.aspx

teve: nagyon sok finomságot írt, köszi, hogy megosztottad itt a teljes listát. jó étvágyat és meghitt hangulatot majd hozzá!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.23. 17:15:00

teve,

gondolom Marokkó más időzóna, ezért kezdődik 19.30-kor az Éjféli Mise.
:)

De ilyenkor csirke?
Hal kérem! Javaslom, egyszer egy kis füstölt lazac - sárgadinnye combót egyen előételnek. Az mindig jó :)

heima (törölt) 2008.12.23. 18:07:08

témafelvetés reakciósoknak: év vége felé kampány indítottak a budapesti egyesített bérlet mellett - óriásplakát, cityposter, minden ami kell.

Majd a főváros úgy döntött, hogy jövőre minden bérlet egyesített lesz, pár helyen már le is cserélték a plakátokat budapest bérletre.

vajon mennyi közpénzbe kerülhetett egy kivezetésre kerülő közszolgáltatás reklámja?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.23. 18:22:46

heima,

maga egyszerűen irigy.
Valaki meglátta a Piaci Rést. nagyon nagy ötlet megszűnő termékeket reklámozni, ez egy teljesen új szegmens lehet a reklámpiacon.

tevevanegypupu 2008.12.23. 19:48:00


Tolgy
sajnos nem szeretem a halat - ez itt Marokkoban kulonleges szerencsetlenseg(: -ami meglehetosen megneheziti a hagyomanyos karacsonyi vacsorat. De Szilveszter este szoktam kivetelt tenni es akkor van fustolt lazac. Sargadinnye combo az a cantalup nemdebar? Eddig csak sonkaval probaltam, de kosz szepen, biztos jo lesz a lazaccal is.

CrL
olvastam az interjut, sajnos elnokunk menhetelenul beleesett az ordasok koze, innet mar kimenteni nem tudjuk..

Boldog, bekes es aldott Karacsonyt mindnyajuknak.(:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.24. 08:58:25

Nu, a megint támad a klerikális reakció. Kiirtatja a fenyőket, vásárlási lázba és eladósodásba hajszol, hogy szolgaságba taszítsa a hülyekeresztényeket,
Szegény modernek dideregve bújnak össze.

Azért mindenkinek lehetőleg békés bejgli evést!

CrL 2008.12.24. 13:05:00

tölgy, ne legyen ennyire provinciális! egyen bejgli helyett brit pudingot tejszínhabbal ;]

CrL

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.12.25. 10:33:30

Nagyon boldog Karácsonyt mindenkinek! A kiváló Vásárhelyi Mária is nagyon boldog Karácsonyt kíván ezzel a kis elemzésével: www.es.hu/?view=doc;21620 Önök meg tudnák úgy válaszolni a kérdéseit, hogy ne minősüljenek ordas farkasnak?

(A kutatást a Szerencsejáték ZRt is támogatta, minden bizonnyal indokoltan.)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.25. 10:36:00

Mit érdemel az, aki Karácsomy napján Vásárhelyit olvas? :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.12.25. 10:56:06

Azt nem tudom, de a pannonhalmi meggylikőrrel szemezek, Vásárhelyi után talán megérdemlem. :)

HToma 2008.12.29. 11:09:58

Tegnapelőtt nézegettem a költségvetést ( www.magyarkozlony.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk08186.pdf ) és találtam benne egy elgondolkodtató dolgot.
660,79 milliárd forint a 2009. évi tervezett hiány. Ebből 191,9 milliárd forint a tartalék, valamint 46 milliárd van félretéve kormányzati rendkívüli és egyéb kiadásokra (2. mell. 130. p.). Ha ezt a kerekítve 238 milliárd forintot nem költik el, akkor a hiány "csak" 422 milliárd Ft.
Nyilvánvaló, hogy ebből valamennyit elköltenek. De, ha mondjuk 2009 okt. végén még van 150 milliárd Ft tartalék, akkor mit lehet ezzel kezdeni?
1. szétosztják az Emberek között (15.000 Ft/fő), hiszen választás közeleg.
2. a tartalék az tartalék, nem költik el, így a költségvetési hiány "csak" 510 milliárd forint Ft lesz. És így a kormány kap egy hatalmas piros pontot az EU-tól, és a pénzügyi befektetőktől (erősebb forint, alacsonyabb alapkamat), ami választás előtt szintén jól jön.
Ti mit tennétek és szerintetek mit fog csinálni a kormány?

Google 2008.12.29. 13:51:35

Mit fog csinálni a kormány?
Milyen kormány? Kik azok és mit akarnak? Megint?

Pár napja csak a kérdésekre gondolok, meg is válaszoltam valahányat. Fejben persze, nem vagyok én aktivista. Lamperth, Csillebérc stb.
Felkészültem arra is, hogy jövőre már 3000 kérdést tesznek fel a vérfarkasok, de nem baj, jó előre elkészíttetjük a sablonokat és ontani fogjuk a válaszokat.
A kisstílű ellenzék nem foghat ki a nagystílű kormányzaton! Még az új évben sem. Ezt jó lesz, ha megjegyzik!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.29. 14:18:41

Hogy miből azt nem tudom, de hogy a 13. havi nyugdíjat és bért kifizetik, abban biztos vagyok.

CrL 2008.12.29. 14:40:24

oh már 200 milliárdot az elmúlt 2 hétben előre beígértek bérkiegészítésekre és egyebekre. jövő ősszel meg egyértelmű, hogy lesz 'lehetőség' a 13 havi nyugdíj visszaállítására is.

az IMF és EU hitel a szociknak szárnyakat ad.

CrL 2008.12.29. 15:20:41

tölgy, ez most igaz, hogy a real Szigetvári Viktor kommentel a konzin?

a reakciós-konzi-klerikális fordulat új állomásához érkezett ;]

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.29. 16:21:56

CrL,


SzV egy ideje már hirdeti magáról, hogy konzerv. Nekem hihető a Konzervatóriumos nickje, lévén lég tudálékos.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.29. 16:30:22

CrL,

megkóstoltam az ipsét. Meglátjuk mi lesz a reakciója.
Mire nem jó a kémia tanulás?! :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.29. 17:07:36

Tényleg, mostanában feloszlatták a Magyar Gárda Egyesületet? Ezen még mindig tűnődöm.

Na és most akkor végre lesz normális rendőrség meg hadsereg? Jajj de jó!

Ámbár még mindig féltem a jövő generációkat. Szívemen viselem testi-lelki épségüket stb. Szeretném feloszlatni a Kendermag Egyesületet. Lehet valahol lobbyzni? Mit tudnak erről?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.29. 17:13:53

Loxon,

az MG az egyesület nélkül is létezhet. Én ég mindig nagyon félek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.29. 17:17:48

Tölgy, azt értem, hogy didereg a félelemtől, én is reszketek kicsit, zörög a csésze a kezemben. De a kérdésemre tudja-e a választ?

CrL 2008.12.29. 19:07:39

Loxon, most a dohos teakraták háborúja az igazi veszély, a kormányfő már regisztrálta ezt. addig a többi várhat.

tölgy, ön a mogyit hiányolja a MEHtől, Viktor válaszul a párbeszéd hiányát haha ;]

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.29. 20:32:48

Lesz mogyi, lesz párbeszéd. Előbb virítson SzV, nem?
Megtalálta a piaci rést, akkor kezdjen el vásárolni.

Google 2008.12.30. 15:40:17

Loxon,
maga, maga nem itt él? Maga sem vállalja az ittéletet, ítéletet?
A Mozgalom (MG) megmaradt, az Egyesület megszünt. (Meghalt a király, éljen a király!)
Megváltozott a helyzet, de úgy, hogy semmi nem változott. Hogy nagy megrázkódtatás azért senkit se érjen ilyen válságos időkben.

CrL 2008.12.30. 16:32:54

valaki ébresszen fel, hogy ez az ember lézetik és az egyik leghosszabb időt kitöltő polgármester a föld nevű bolygón. (ezért a hübriszért és teljesítményért Londonban, Párizsban, Berlinben tízezrek, fiatalok és öregek mennének az utcára tüntetni.)

index.hu/politika/belfold/budapest/demsz5982/

CrL 2008.12.30. 17:36:22

tölgy, amúgy SZV megszólítása túl jól sikerált ahogy látom

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.30. 17:50:16

CrL,

gondolja, hogy túl magasan szabtam meg a ételeket?

SzV az a konzervatív liberális, aki beállt a Pojáca mellé, mögé, pénz, lehetőség. Vonzó dolgok egy fiatal eber számára, rajta kívül még tudunk néhány, magát konz.lib.-nek nevező arcot, akik így tettek.

Google 2008.12.30. 18:16:25

Az európai életérzés és Demszkáj lajtorjája.
Mindenki más hibás, de kötbért mégis a főváros szokott fizetni.
Hogy ezt az embert nem röhögik körbe, nos ez a sors furcsa fintora és az ő személyes szerencséje. Még arra sem méltatják.
Ő viszont rém komolyan veszi saját magát.

CrL 2008.12.31. 07:58:00

Google: azért hozzá kell tennem ez a Fidesz hibája is, hogy képtelen volt találni Demszky-nek eddig ütőképes ellenfelet.

tölgy: kikre gondol? amúgy a MEH bűvös szócskára két reakciójuk van: kmámforrá válnak (SZV) vagy anyáznak (a Mester). BE pedig duzzasztja a semmit majd ő is lelép.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.31. 11:03:30

CrL,

pl. BE-re (ő is nevezte már magát így), vagy Takács Józsefre (Pécs).
A MEH-et ismerők azt mondják, hogy a Gyurcsi-csapat eredetileg liberós fiatal-középgenerációs arcokból áll. Öreg és szoci még véletlenül sincs benne. Ez az összetétel sok mindent megmagyaráz Ferkó politikájában.

CrL 2008.12.31. 12:36:17

a grafikon árulkodóbb a konzin. Janás lemondott közben:

index.hu/politika/belfold/janas1231/

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.31. 13:06:58

A szadesz az "utolsó emberig" harcolunk taktikát vetette be, talán első reflexből. Én még mindig aztat mondom, úgy járnak vele, mint a fidesz a szerverbetörő emberükkel.
Bár Emesén kívül senki nem nyilatkozott az ügyben, azt hiszem.

Google 2008.12.31. 13:30:06

Olyan új évet kívánok a szalonba betérőknek, amilyet ők kívánnak maguknak!
Áldásom a saloon-ra, bár már elég nehézkesen működik (nehezen csapom ki az ajtaját, na).
Talán új helyre vágyik, talán már készül is az Új Szalon Program, nem tudni semmit róla?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.12.31. 17:10:10

CrL,

BE ilyet talált írni:
"Én alapvetően hume-iánus és tocqueville-iánus vagyok. Vagyis olyan konzervatív, aki.."

Semmi szmájli, tök komoly.

CrL 2009.01.01. 10:38:06

tölgy, nincs mese, meg kell hívniuk BE-t a konzira blogolni ;]

ja és BUEK a klubbnak ami rendesen lassul már, javaslom stílusosan menjünk vissza a jövőbe és folytassuk itt:

reakcio.blog.hu/2008/12/21/a_jovo_elkezdodott_2

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.02. 12:19:50

CrL,
BUÉK minden klubtagnak és leskelődőnek.

Ha költözünk, akkor maga a strázsamester.

Addig is, az Indexet megszállták a vérfarkasok

index.hu/politika/belfold/iger2008/

És van, amire büszkék lehetünk, egykori dolgos népünk győz:
"Az egyre csökkenő gazdasági növekedési ütem ellenére viszont 2005 és 2007 között 21 százalékkal emelkedtek a magyar átlagnyugdíjak, ami messze kiemelkedett a régióban."


index.hu/gazdasag/magyar/nyugreg09010/

Leskelődő 2009.01.02. 16:59:02

Hi-hi,
ez igazán kedves Magától :)

Ne felejtsenek el szólni Tevének! Legutóbb már nem jutott be a szalonba.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.02. 17:49:02

@Leskelődő:
Meg vagyon írva, nehezebb bejutni a tevének a vándor teaszalonba, mint a Mennyek Országába. Vagy valami ilyesmi.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.03. 00:14:56

Mindenesetre küldünk neki egy teát, nehogy a nélkül maradjon:
www.teatreasures.com/images/kasbahteatime.jpg

tevevanegypupu 2009.01.03. 00:52:13

Jo estet kivanok, sikerult azert bejonni, bar csak az ablakon, de latom van rajtam kivul mas Leskelodo is..
A teat koszonom, jol jon, eleg hideg van.

CrL 2009.01.03. 11:09:35

tagok és leselkedők - közösségi felhívás, itt folytatjuk:

reakcio.blog.hu/2008/07/17/reakcios_torzsasztal

várunk mindenkit szeretettet!

Doom amúgy hova tűnt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:09:41

CrL · progresszivek.blog.hu 2009.01.03. 11:09:35:
"tagok és leselkedők - közösségi felhívás, itt folytatjuk:"

Na most oda nem megyek.

Kulonben is, rajtam van a postvalasztas sora. Eddig mindenki valasztott, csak en nem.

Most en akarok postot valasztani.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:11:30

Gaz van a gazzal.
Ki miatt?
Hat a Fidesz miatt.
Mondja a Munkaspartrnak a Thurmer-ellenes variansa.

""Úgy véljük több lehetőség is kínálkozik a földgáz beszerzésére, azonban eddig csak egy lehetőséget lehet valóban komolyan venni: a Déli-áramlatot. Ha tetszik az ellenzéki Fidesznek, ha nem, az orosz gázt nem tudjuk helyettesíteni, csak alternatív szállítási útvonalat lehet kiépíteni" - áll a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökségének STOPhoz eljutatott közleményében.

"Irán, amit a Nabucco-terv egyik forrás országaként jelölt meg az EU, ma nem elfogadható partner, arról nem szólva, hogy ő maga is gáz behozatalra szorul. A többi ország, ami szóba jöhetne, már megállapodott Oroszországgal, hogy nekik adják el a gázt, így ők szintén kiestek a körből.

Az orosz gáz beszerzését ellenző politikai pártok nem veszik figyelembe a tényeket, és oroszfóbiájukkal veszélyeztetik Magyarország kiegyensúlyozott energiaellátását.

Mi úgy gondoljuk, az ország érdeke, hogy gázhoz jussunk. Elítéljük, hogy az ukrán fél jogtalanul megcsapolja az EU-nak szánt szállítmányt, ami miatt az EU illetékeseinek azonnal fel kell lépniük. Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint, hogy félretesszük a politikai gyanakvást Oroszországgal szemben, és megegyezünk velük a Déli-áramlatról" - zárul a közlemény."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:13:35

Solyom megint alaasta a nemzet egyseget. Miert nem mond mar le?
www.stop.hu/articles/article.php?id=433381
"Történész és nyelvész szakértők is úgy látják: a világ más tájain szokatlan az a szerepfelfogás, amelynek jegyében a magyar köztársasági elnök idén az újévet köszöntötte.

"A világ országainak vezetői újévi beszédeikben szinte mindenütt az összefogásra és az együttműködésre szólítottak fel - kivéve itthon. Sőt, együttműködést ajánlottak és segítséget, hogy országaik kijussanak a gazdasági válságból - kivéve nálunk. Miért különbözik Magyarország a többitől, vagy csak a köztársasági elnök beszéde tehet erről? A Klubrádió Kontra című műsorának hétfő esti adásában nyelvész és történész szakértőkkel II. Erzsébet angol királynő, Nicolas Sarkozy francia elnök, XVI. Károly Gusztáv svéd király és Michaelle Jean, Kanada főkormányzója üzeneteit hasonlította össze Sólyom László magyar köztársasági elnök újévi beszédével a műsorvezető, Orosz József."

Ugy tunik, a szakertok listajahoz meg kell hallgatni a musort. Majd este.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:34:46

Muhahaha, az emberek kinyilvanitottak az akaratukat es a szocikat, ezen belul Ferit akarjak.
mszp.hu/belfold/bovebben/a-koltsegvetes-egyensulykozeli-palyara-viszi-az-orszagot
"Gyurcsány megjegyezte, hogy szeptember elején a parlament már nyilatkozott arról, hogy a szocialisták vezessék az országot, vagy előrehozott választás legyen. Kijelentette, hogy a költségvetés megszavazásakor már a parlament többsége úgy látta, hogy ezt az kormányt kell támogatni."

Francois Pignon 2009.01.06. 11:35:18

@Doomhammer: Nocsak, szakadás készül? Kíváncsian várom a fejleményeket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:38:56

Nincs szakadas. Ez a krizis mindig megtortenik, ha lelakjuk a posztot. Mar korabban, egy masik posztvaltasnal is elmondtam, hogy a torzsasztalos poszthoz en nem megyek. Eleve, a torzsasztal szo is taszit, hat meg a poszt nyitoszovege.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.06. 11:39:02

Doom,

maga figyelmetlen. Gyűjjék át a törzsasztalba. CrL átköltöztetett mindent, csak a maga széke maradt itt.
És kapcsolja le a villanyt!

Francois Pignon 2009.01.06. 11:40:16

@tölgy: maga figyelmetlen, Doom különvéleményt jelentett be.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:42:32

Akkor jegyezzuk meg ezt a nevet: Obersovszky Peter.
Jobboldali es konzervativ gondonkodas nincs, Feri pedig kurvajo.
www.zoom.hu/belfold/nincs-magyarorszagon-ervenyes-jobboldali-gondolkodas-35795.html
"Ha valami, akkor a mostani gazdasági és pénzügyi válság billentheti ki a baloldalt a hatalomból – mondta a Zoomnak adott interjújában Obersovszky Péter. Az Öljétek meg Tévémacit! című botránykönyv folytatását most Csukjátok le tévémacit! címmel megjelentető újságíró arról is beszélt: Magyarországon nincs érvényes konzervatív és jobboldali gondolkodás és nem is volt."
...
"Arra a kérdésre, hogy ez csak a baloldal felelőssége-e, azt mondta: azért a baloldalról ír, mert veszedelmes jelenségeket fedezett fel az MSZP médiapolitizálásában, amelyet szerinte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és csapata 100 százalékos tökéllyel művel, sokkal jobban, mint a Fidesz."

Erdekes, hogy a mediaban a politikanak mindig a mediavetuleterol van szo. Az meg egy masik kerdes, hogy Feri mennyire jol csinalja a mediat is.

Google 2009.01.06. 11:44:02

Doom,
legyen rugalmas, jó?
A gyengébbek kedvéért (magam is ilyen lennék) hagytuk el ezt a hajót, mely a maga nevét viselte, tudom, de megtelt.
Nem mindegy, hogy hol folytatjuk?
Még példát is mutathatunk: háború helyett megegyezünk, és kész.
Itt mi játszunk, nem drukkolunk, ugye...
És főleg nem vesszük komolyan magunkat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:51:48

Nem vagyok rugalmas.
A nevem nem szamit, mar a post letrehozasakor tiltakoztam ellene.
A torzsasztalba nem megyek.
Sose voltam semmilyen torzsasztalon, ezutan se leszek.
En akarok postot valasztani.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 11:59:46

Feri is megmondja: Solyom defetista es nem latja a fenyt az alagut vegen, amikor az ott van.
www.zoom.hu/belfold/gyurcsany-odamondott-solyomnak-35760.html
"Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Sólyom László beszédére úgy reagált, hogy az „nem egyszerűen pesszimista, hanem engem egy szürkére festett képre emlékeztet. Ebben az országban nem csak az van, amit ő mond. Ebben az országban egy sor teljesítmény van”. Véleménye szerint viszont Magyarország olyan ország, amely megérdemli a biztatást a vezetőitől.

A miniszterelnök kitért rá, hogy egyelőre nem lehet látni a válság mélységét. Hozzátette, hogy a Financial Times című, angol nyelvű gazdasági lapban sem lehet arról olvasni, hogy mikor érhet véget a gazdasági válság.Közölte, ha hozzá kell nyúlni a költségvetéshez, mert a válság mélyebb lesz, mint várták, akkor arra biztatja majd a kormányt, hogy álljanak ki a választók elé, és ezt mondják el nekik."

Es nem lesz semmilyen reform, ahogy megjosoltatott.
"Kitért arra, hogy 2009-ben az önkormányzati igazgatás és az adórendszer átalakítása indulhat el. Intézkedéseket tehetnek a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának érdekében, és azért is, hogy dolgozni érje meg jobban, nem pedig segélyért folyamodni – hangsúlyozta."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.06. 12:01:58

@Doomhammer:
Maga valami baller bogyót evett, hogy itten szektáskodik?
Az élet ilyen, magának sem lehet mindig igaza.
Készüljön a revánsra, amíg ott tanyázik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:04:27

Muhahaha, kamatot kell csokkenteni, mondja Simor.
Ha jol emlekszem, egy honapja Orban meg veszelyes amokfuto volt ugyanezzel az otletevel.
index.hu/gazdasag/magyar/simr090107/
"A Magyar Nemzeti Bank amilyen hamar csak lehet, csökkenteni akarja a kamatokat, mert az infláció mérséklődése és a recesszió alacsonyabb kamatszintet indokol. A kamatcsökkentésnek azonban nem szabad megzavarnia a pénzpiaci stabilitást - nyilatkozta a Reutersnek Simor András, az MNB elnöke."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.01.06. 12:04:30

Magyarországon nincs érvényes konzervatív és jobboldali gondolkodás és nem is volt - szvsz, ez Jó Tündér lesz álnéven.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:08:16

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2009.01.06. 12:04:30:
"Magyarországon nincs érvényes konzervatív és jobboldali gondolkodás és nem is volt - szvsz, ez Jó Tündér lesz álnéven. "

Innentol mar csak az a kerdes, hogy Jo Tunder nyomja-e Obersovszky szoveget, vagy forditva.

Szerintem egyebkent a helyzet egyszerubb, a tag vagy mar most penzt kap Feriektol "kommunikaciora", vagy penzt akar kapni. Ezert mond nehany olyat, ami szerinte Ferinek tetszik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:10:50

Europa gazellatasanak negyede az oroszoktol fugg.
Azok most megszivtak.
news.bbc.co.uk/1/hi/world/europe/7812860.stm
"Several European countries say they have suffered major disruption to their Russian gas supplies after Moscow cut deliveries to Ukraine.

Turkey said all its gas supplies via Ukraine had been cut. Romania reported a 75% reduction. Bulgaria, Greece and Macedonia have also been affected.

The Russian energy giant Gazprom says Ukraine has shut down three of the four pipelines for EU-bound Russian gas.

The European Commission says the supply cut is "completely unacceptable".

The EU depends on Russia for about a quarter of its total gas supplies, some 80% of which is pumped through Ukraine. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:24:27

Muhahaha, a Fidesz is megszivta.
Erdekesseg, hogy a minap eppen azt hallottam fideszesektol, hogy szerintuk az MSZP tamogatta a MIEP-et.
www.zoom.hu/belfold/a-fidesz-perre-mehet-a-jobbikkal-35798.html
"A Fidesz a Jobbik alaptalan rágalmai miatt megteszi a szükséges jogi lépéseket - írta közleményében Cser-Palkovics András. A Fidesz helyettes szóvivője azokra a kijelentésekre reagált, amelyek szerint pártja ajánlószelvényeket adott a IX. kerületben a MIÉP-nek, hogy így gyengítsék a Jobbikot.

Cser-Palkovics úgy fogalmazott: a Jobbik "ismét egy nyilvánvaló képtelenséggel próbál némi médiafelülethez jutni". A politikus szerint ez az eset is alátámasztja a ferencvárosiaktól származó korábbi jelzéseket, melyek szerint más pártok aktivistái is a Fidesz nevében gyűjtöttek ajánlószelvényeket."

Az Ifjú Magyarok Egyesületének közleménye szerint a Fidesztől kapta a MIÉP azokat a kitöltött kopogtatócédulákat, amelyeknek személyi adatait 415 hamis szelvényére másolták. A közlemény azt állítja hogy az érintett, egytől egyig fideszes ajánlók nyilatkozták írásban, tanúk előtt, felháborodásuknak adva hangot, hogy az általuk gyakran személyesen a Fidesz-irodába vitt cédulákat pártjuk nem, ellenben a MIÉP felhasználta."

Francois Pignon 2009.01.06. 12:28:09

@Doomhammer: Azért nem ilyen egyoldalú ez a dolog. Az oroszok is szívnak, ha kevesebb gázt adnak el. Ráadásul most, hogy az árak is lefelé mennek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:31:41

Francois Pignon 2009.01.06. 12:28:09:
"@Doomhammer: Azért nem ilyen egyoldalú ez a dolog. Az oroszok is szívnak, ha kevesebb gázt adnak el. Ráadásul most, hogy az árak is lefelé mennek. "

Hat persze. A Great Game-ben az oroszok most eppen szopoagon vannak. Szopoagon vannak meg ezen felul azok is, akik tul lelkesek voltak az orosz emelkedessel kapcsolatban, peldaul Feri is. Feri mondjuk igen gyorsan valtott, sajnos az orosz kapcsolataitol nem fog tudni gyorsan megszabadulni. Onnan nem lehet csak ugy kilepni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:35:34

Akkor a sok ures duma utan lassuk a lenyeget.
Onkormanyzati reform, ugye. Ami kizarolag Budapest onkormanyzati rendszerenek reformjarol szol, nem a 3200 szomszedvarrol, amint egyes etetok vizionaltak.
www.youtube.com/watch?v=TfKPqrX7NBQ
A Fidesz megteszi tetjeit.
jaszon.hu/orszagos/Kosa_Lajos_atszabna_Budapestet/13695/
"Kósa is átszabná Budapestet

4 modellt vizsgálnak a főváros közigazgatási struktúrájának átalakítására.
A Fidesz négy különböző modellt vizsgál az önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban - írja a Magyar Hírlap.

A Tarlós István fővárosi Fidesz–frakcióvezető és Kósa Lajos debreceni polgármester nevével fémjelzett elemzés első variációja szerint megmaradna a 23 kerület, de bizonyos hatásköröket elvonnak a főváros javára. A második forgatókönyv 7-8 kerülettel számol, a harmadik változatban Budapest belső kerületei olvadnának össze, a negyedik koncepció szerint mind a 23 kerület megszűnne, s a városrészeket elöljárók képviselnék, a Közgyűlés tagszáma 40-re csökkenne. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:40:51

Muhahaha, megy az egyuttmukodes.
www.hirszerzo.hu/cikk.a_fidesz_ingyen_dolgozna_-_a_kormany_all_elebe.92831.html
"Felajánlották a kormánynak, hogy a Fidesz sajtóosztálya ingyen végez sajtófigyelést a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH). A kormányszóvivői iroda már "ki is jelölt egy feladatot".

hirdetés
Ha a Fidesz komolyan veszi a felajánlását, akkor a kormanyszovivo@meh.gov.hu e-mail címen várják a párttól a sajtógyűjtést arról, hogy az elmúlt 2 hónapban hány alkalommal tartott sajtótájékoztatót olyan kormányzati szerződésekről, amelyeket a válság előtt kötöttek meg, de a Fidesz ezt a tényt semmibe véve félretájékoztatta arról a közvéleményt - így reagált a Kormányszóvivői Iroda Koszorús László hétfői sajtótájékoztatója után.

A fideszes országgyűlési képviselő felajánlotta a kormánynak: a Fidesz sajtóosztálya ingyen végez sajtófigyelést a Miniszterelnöki Hivatalnak (MeH). Így szerinte a kormány milliókat spórolhatna meg.

A Magyar Nemzet hétfői számában arról számolt be, hogy több millió forintot fizetett ki a MeH különböző munkákért volt újságíróknak. A Magyar Hírlap egykori főszerkesztője például egymillió forintot kapott sajtófigyelésért és politikai tanácsadásért. "

Ennyit akkor Obersovszky szereperol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:42:29

Hohoho, Gulyas aggodik a reformok sorsa miatt.
atv.hu/hircentrum/2009_jan_gulyas__gyurcsany_nem_csak_jatsszon_a_reform_szoval____video.html
"Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője az ATV Reggeli Jam című műsorában ezzel kapcsolatban leszögezte, nem kötnek új koalíciót az MSZP-vel, ugyanakkor örvendetes, hogy a miniszterelnök visszatér a reformpolitikához, főként, ha ennek tartalmi fedezete is látható lesz. A politikus megjegyezte: fontos, hogy ne pusztán kommunikáció, a szavakkal való játék legyen a reformokkal való foglalkozás."

Google 2009.01.06. 12:42:37

Lánczi Andrásnak volt egy nagyon szép cikke a Nemzetben, MSZP: versenyfutás az idővel, Vélemény, január 3.
Erre jöhetett a revans a jobboldalról (?), Echo tíví és környéke.
Ilyeneket ír Lánczi:

"A miniszterelnök pontosan tudta, hogy nem a 2009-es költségvetés megszavaztatása vagy a koalíciós szakadás a fő probléma, hanem a tartalmi politizálás elemeinek a hiánya. Noha szemmel láthatólag nehezen viseli a személyes hitelének elvesztését, az is nyilvánvaló, hogy nem ez, hanem a politikai perspektíva hiánya tölti el szorongással. Tudja, hogy szavazatot lehet így-úgy szerezni, de gondolatot még pénzért sem."

"A kormányzó párt versenyt fut az idővel, de most a feladat meghaladni látszik erejét. Nincs kétség, az idő szorításában kellő propagandával meg fogják hirdetni az új XXI. századi baloldali politikát. De a kérdés már nem is ez, hanem az, hogy mitől lesz hiteles."

Amikor a sz*rból hozzák vissza a kormányzást, megtalálják hozzá az embereket. Keszthelyi, Kóczián, Obersovszky, más. Mert lesznek még.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 12:56:47

Most, hogy olvasom, az nem tetszik benne, hogy a globalizaciot o is szitokszokent hasznalja.

A globalizacio egy elharithahatlan folyamat, olyan, mint az arviz. Lehet szeretni, lehet utalni, attol meg megtortenik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:00:27

Na tessek, feladat Tolgynek.

"A szerző politikai filozófus"

Az micsoda?

Google 2009.01.06. 13:06:24

Doom,
még kéreti magát? Mutassa meg erkölcsi nagyságát, és jöjjön már át! Vagy ez az új politikája?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:11:26

Nem azonosulhatok egy olyan kezdemenyezessel, amelyik egyfajta nagykoaliciot kivan letrehozni. A Haladas hiveinek vilagossa kell tenniuk, hogy vannak a Haladas baratai es vannak a Haladas ellensegei. A baratokkal egyetertunk, ez ellensegeket utaljuk. Ez az en politikai ars poeticam es az uj poszt szovege nincs osszhangban ezzel.

Nem megyek.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.01.06. 13:19:31

Ajánlom figyelmükbe:
"CrL · progresszivek.blog.hu 2009.01.01. 10:38:06
...
ja és BUEK a klubbnak ami rendesen lassul már, javaslom stílusosan menjünk vissza a jövőbe és folytassuk itt:
reakcio.blog.hu/2008/12/21/a_jovo_elkezdodott_2 "
MÚLT akarnak lenni vagy JÖVŐ akarnak lenni? (TP-mottó)

Google 2009.01.06. 13:22:15

Akkor ajánljon valami mást! Követni fogják, fogjuk.
Valahogy oldja fel a helyzetet, magán a világ szeme!
Nekünk kicsi a problémánk és ezt se tudnánk megoldani?
Gondoljon Gázára!

eN 2009.01.06. 13:23:27

Doom: Kompromisszumos megoldaskent mehetne ide pl: reakcio.blog.hu/2009/01/05/kurucok_vagy_labancok

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:27:08

"reakcio.blog.hu/2008/12/21/a_jovo_elkezdodott_2"

A szerzo szovegebol egyfajta lelkesedest erzek kihallani a reakcios eszmek irant.

Ezzel nem erthetek egyet.
Es ha ez lenne?
reakcio.blog.hu/2006/12/30/az_ido_akadozo_kereke
A Haladasrol es a nehezsegeirol szol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:29:13

eN 2009.01.06. 13:23:27:
"Doom: Kompromisszumos megoldaskent mehetne ide pl: "

Mehetne, tulajdonkeppen tetszik.
Egy kicsit tudoskodo, nem gondolja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 13:30:05

Google 2009.01.06. 13:22:15:
"Gondoljon Gázára! "

Gondolok Gazara, de sajnos a tank mit sem er a torzsasztalos poszt ellen. Valami mas megoldas szukseges.

Google 2009.01.06. 14:00:20

Hát akkor legyen ez az idő akadozó kereke.
Most úgy is beakadni látszik; miért ne lenne ez?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.06. 14:02:57

Google 2009.01.06. 14:00:20:
"Hát akkor legyen ez az idő akadozó kereke."

Maganak is tetszik?
Szerintem hatarozottan szurrealis poszt.
Raadasul az Idokerek projekt pr-menedzsere Greczy Zsolt volt.
arokaso.blog.hu/2008/07/04/greczy_zsolt
Akkor kalandra fel!
süti beállítások módosítása