¿Szorongásmenedzsment?
2008. október 25. írta: tölgy

¿Szorongásmenedzsment?

 Terry Gilliamet nem kell nagyon bemutatni, számtalan kultuszfilm alkotója, melyek közül a Gyalog-galopp a kedvencem, de ennek itt most semmi jelentősége. Egy másik híres mozija, a Brazil kezdőjelenete és első mondatai érdekesebbek most.

 

  A Brazil műfaja jellegzetesen XX. századi, antiutópia vagy disztópia: a modernek attól féltek, amit a korábbi korok álmodozói kívántak. Ezt a műfajt a magyar olvasók is jól ismerik Zamjatyintől, Huxleytől, Orwelltől, Bradburytől vagy Szathmáry Sándortól.

 Az antiutópiák jellemzően egy szabadsághiányos állapotot írnak le, ahol diktatúra van, sőt, zsarnokság – jellemzően az ész nevében, de ez most nem fontos. Cserébe az antiutópiák népe kellemes és biztonságos anyagi körülmények közt élhetnek: garantált az életformájuk, és mi többet várhat el az ember az államtól?! Azt csak mi, kelet-európai pechvogelek gondoljuk, hogy a zsarnokság jele a szegénység és nélkülözés, és az irigyelt népek élete azért irigyelt, mert anyagi bőségben élhetnek. Ezek az irigyelt népek elég régen rájöttek már, hogy a jólét és a békés, biztonságos garantált életforma nem minden, és a gyakorlatban együtt tud járni a zsarnoksággal/despotizmussal/a rossz renddel.

 A feladat egyszerű: rá kell venni az embereket a rossz elfogadására, és ennek egyik lehetséges módja a fóbia-pirulák adagolása. A békés, garantált életforma esetleges sérelme, bizonytalansága tud a mai világban leginkább szorongást előidézni; az államok legfőbb feladatának a biztonságot látják. Ki az a bajkeverő, aki ezt fenyegetni meri holmi szabadságra, igazságosságra hivatkozva?

 A modernitás egyik hatalompolitikai eszközének tűnik a szorongásmenedzsment, amit a Brazil, e szabadsághiányos ország minisztere fogalmaz meg. A film elején tömött kirakat előtt tömött bevásárlókocsit tol el egy polgár, majd bekövetkezik a robbanás – a későbbiekben kiderül majd, hogy a kormányzat áll a robbantások mögött –, és ezek után halljuk a következő dialógust:

Riporter: Miniszterhelyettes Úr, mit gondol, mi áll a terrorista bombamerényletek mostani megnövekedése hátterében?

Helpmann: A fair play felrúgása. Úgy tűnik, egy tisztességtelen kisebbség elfeledte a régi jó erényeket. Egyszerűen nem képesek elviselni, ha mások győznek. Ha ezek az emberek rendesen játszanának, ahelyett, hogy a partvonalról kiabálva keltenének zavart…

Riporter: Valójában, embereket ölnek.

Helpmann: Valójában, embereket ölnek. Már egy csomót megöltek.

Riporter: Gondolja, hogy a kormányzat meg fogja nyerni a csatát a terroristákkal szemben?

Helpmann: Ó, persze. A szellemünk jóval felettük áll, minden támadásukat kezeljük, egy csomót elhárítunk, és rendszeresen meglepjük őket. Szinte már ki is estek a játékból.

Riporter: De már 13 éve tartanak a bombamerényletek.

Helpmann: A kezdők szerencséje.  

Riporter: Nagyon szépen köszönjük, Miniszter Úr.

Helpmann: Köszönöm David, és boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr48729807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.25. 13:21:42

Rohadtul elegem van abból, hogy nem lehet eldönteni (én legalábbis nem tudom), hogy mi a szélsőjobberek sara, és mi az, amit provokátorok tesznek hozzá. Tegnapelőtt is több helyen láttam Lonsdale-pulcsis, rendőrnek látszó kopaszokat rendőrökkel barátkozni. A körúton, a Nyugati-felüljárótól 20 méterre egész csapat volt belőlük.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.25. 13:22:55

Jó, 2006-ban. De épp ezt próbálom magyarázni...most csak azért nem történtek, mert nem volt nagyon kit verni. Sok ismerősömről tudom, hogy ugyanazokért nem mentek ünneplni, mint én, s meg tudom érteni.

Üres utcákon nehéz terroristákat verni...

CrL 2008.10.25. 13:23:58

mr tölgy, ez kool lett ;]

(a terry gilliam fanklub egyik régi tagja)

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.25. 13:24:36

Turul, a magar szélsőjobb egy vicc - van egy olyan érzésem, hogy aminek hírértéke van, az nem hozzájuk köthető.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 13:27:04

Astaroth, én teljsen megértem, hogy azután nem mész ki, mert félsz a rendőröktől, ez teljesen normális reakció. Én azt mondom, hogy azóta nem azért nem történt atrocitás, mert nem volt kit megverni, hanem mert annyira ellenőrzik a rendőröket, hogy kb. semmit nem mernek csinálni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 13:27:35

Turul: a különböző titkosszolgálatoknak bevett eszköze a bomlasztás

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.25. 13:30:31

A rendőrség nyilvánvalóan gyakorlatozik a városban.
Nem először. Párszáz tüntető "árnyékában" szépen
kiépült a rendőrállam. Szó szerint. Lehallgatnak,
követnek, megfigyelnek és hadgyakorlatokat
tartanak.

Külön érdekesség egyébként, hogy most már
meglehet különböztetni megyénként az alakulatokat.
A borsodiak sisakján vörös csík van és BOR-001
az azonosító szám, a pestiek BUD-001, piros-fehér
csíkosak stb. A borsodiak kb. két századdal vonultak
fel, még a legutóbbi hacacárén megismertnél is sokkal
profibb cuccokban. Kérdés, miért nem Borsodban
nyomulnak ezek a huszárok? Ott lenne dolguk is,
itt csak masírozgatnak le-föl.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 13:32:53

nem tudod milyen az a rendőrállam

tevevanegypupu 2008.10.25. 13:35:24

calam
ez a "szocii vagyok en meg fideszes" osszeveszes tuajdonkeppen azt hiszem csak a jelenlegi politikai vezetok miatt vezet neha valoban vegleges szakitasokhoz. Mert - leven en fidesz szavazo - ugy gondolom, hogy aki Gyurcsanyt es a kormanyat tamogatja az nemcsak egy szocialista kormanyt tamogat hanem ugyeskedok, szelhamosok es hozza nem ertok gyulekezetet.

Kovetkezeskeppen aki rajuk szavaz (Gyurcsany et Co.) az a csalast helyesnek tartja es talan meg tetszik is neki, hogy ugyeskedessel, szelhamossaggal sikerult hatalomra kerulniuk, vagyont gyujteniuk szabalytalanul - es meg meg is usszak.

Nem hinnem, hogy az elso csalodas elmulasa utan, ha egy tisztesseges politikusokbol allo szocialista kormany gyozne, akkor a konzervetivok vagy akar a radikalisok is ilyen elkeseredetten tiltakoznanak.

Azert tudnak viszonylagos bekeben egyuttmukodnei az europai orszagok politikai partjai is, mert ha valamilyen csalasra feny derulne, akkor a csalonak azonnal mennie kellene.

Magyarorszagon kevesen tudjak, hogy Franciaorszagban peldaul sokkal kisebb vetsegert is hany szocialista vagy jobboldali miniszternek kellett azonnal lemondania es birosag elott felelnie azert amit tett. Nalunk ez elkepzelhetetlen.

freehckr 2008.10.25. 13:36:22

calam: "annyira ellenőrzik a rendőröket, hogy kb. semmit nem mernek csinálni"

Annyira nem mertek semmit sem csinálni, hogy még azt is fogdára cipelték délelőtt a Kossuth tértől (persze onnan, ahol még megjelenhetett a büdös paraszt, mert nem volt lekordonozva az "elitnek" a tér), aki azt "merészelte" kiáltani hogy "Gyurcsány takarodj". Ami egészen furcsa értelmezése a szabad véleménynyilvánításnak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.25. 13:37:58

"nem tudod milyen az a rendőrállam"
libike, nem vagyok én annyira fiatal.
Sajnos. )

zoli27 2008.10.25. 13:39:02

"Szilvásy György miniszter már úgy tudja: a nemzetbiztonsági szolgálatok értesülései szerint szélsőségesek állami vezetők meggyilkolását tervezik, ezért március 15-éig mindenképpen marad a kordon a Parlament előtt. A kormányszóvivői iroda közleményében arról is olvashatunk, hogy a szélsőségesek már fegyverkeznek."
www.mno.hu/portal/395969
2007. február 7.

"Szilvásy György: Igen, tehát több csoport van, amelyik fenyegető. Egyébként szerencsére nem volt mindennapos az, hogy a Szabadság teret megostromolják a szélsőségesek az elmúlt 18 évben. Ami változott, az egy nagyon fontos mozzanat: most van először hosszú idő óta, hogy egy parlamenti párt, nevesül a legnagyobb ellenzéki párt verbálisan, gesztusaival, akcióival is támogatást ad, vagy legalábbis úgy tesz, mintha nem lenne ellenére, tehát támogatást ad ezeknek a szélsőséges csoportoknak. Ők ezt érzik, hogy mögöttük van egy politikai párt támogatása, a radikáils ellenzék egy meghatározott csoportja Orbán Viktor vezetésével.

Friderikusz Sándor: A hírek szerint ezek a csoportok fegyverkeznek. Miből, milyen pénzből és ki támogatja őket? Erről lehet tudni valamit?

Szilvásy György: Az ilyen típusú kérdésekre sajnos nem válaszolhatok. Folyamatban vannak az ügyek, a megelőzés az elsődleges feladatunk, nem pedig az, hogy a bekövetkezett bűncselekményt megtoroljuk. A megelőzés érdekében pedig semmilyen konkrét információt nem mondhatok, mert rögtön magára ismerne az, akivel kapcsolatosan mondanék valamit. Ez az egyik dolog. A másik pedig az, hogy esetleg annak is kellemetlensége származhat, aki ...

Friderikusz Sándor: ...lebuktatná a beépített embereket, akiktől az információk származnak?

Szilvásy György: Például.

Friderikusz Sándor: De azért tudják, hogy milyen gócpontokról van szó, hogy azokat ki és milyen módon támogatja például anyagilag?

Szilvásy György: Van, amit tudunk, van, amit nem.

Friderikusz Sándor: Itthonról vagy külföldről?

Szilvásy György: Erre azt tudom mondani, hogy van, amit tudunk, és van, amit nem. Van külföldi szál is, igen. Elég jelentős a külföldi szál."
80.99.236.195/friderikusz/?q=node/764
2007. február 12.

"Rálőttek a rendőrpalotára"
index.hu/politika/bulvar/teve3545/
2007. február 13.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 13:40:53

ezt tényleg nem értem, hogy miért kell folyton a régi nickemet előszedni, komolyan, folyamatosan ezt csinálod, zavarni nem zavar, csak nem értem. amikor megváltoztattam, direkt írtam, gondoltam így korrekt, de esküszöm nem értem mire célzol. Mindenestre attól még, hogy nem vagy fiatal, nem kell tudnod milyen a rendőrállam.
Free, úgy látom nem sikerült megértened miről volt szó: fizikai agresszió

freehckr 2008.10.25. 13:47:26

calam: "fizikai agresszió"

Nem értem mi a különbség? Ha viperával (bocs, "teleszkópos bottal", mert a vipera az egy hüllő, és amúgy sem rendszeresített fenyítőeszköz a rendőrségnél egy hüllő) töri szilánkosra a bordádat egy rendőr (jogtalanul), vagy szabad véleménynyilvánítás miatt előállít (ugyancsak jogtalanul)?! Tényleg osztályozni kellene hogy most "nagyon", vagy csak "kicsit nagyon" volt jogilag aggályos a rendőrség fellépése?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 13:53:04

nem, nem kell osztályozni, csak mi fizikai erőszakról beszéltünk, amúgy a rendőrök kurva anyja

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 13:53:45

pontosabban azoké, akik elrendelik az ilyet nem a közrendőröké

smalladam 2008.10.25. 13:54:27

"Külön érdekesség egyébként, hogy most már
meglehet különböztetni megyénként az alakulatokat.
A borsodiak sisakján vörös csík van és BOR-001
az azonosító szám, a pestiek BUD-001, piros-fehér
csíkosak stb. A borsodiak kb. két századdal vonultak
fel, még a legutóbbi hacacárén megismertnél is sokkal
profibb cuccokban. Kérdés, miért nem Borsodban
nyomulnak ezek a huszárok? Ott lenne dolguk is,
itt csak masírozgatnak le-föl."

nahát... van rajtuk csapatjelzés. kurva régóta van már.

azt hiszem az ügyben nem ártana egy oknyomozó riport mert bár nagyon sok mindenben egyetértek a fent olvashatóakkal (a poszt maga elég jó) azt gondolom, hogy nagyon sok az olyan vélemény, ami nemért a rendőrszakmai dolgokhoz, és azokba akar belemagyaráazni mindenféle ármánykodásokat.

amúgy okt 23-mal én úgy voltam hogy tényleg iszonyú sok rendőr volt, de annak fényében, hogy milyen mozgékonyan terelték a különféle felvonulásokat, és hogy végül egy kuka sem lobbant lángra, szerintem a mostani fellépésben nincs sok kivetnivaló.annak ellenére, hogy most is volt pár símaszkos arc (van aki sosem tanul???) mag hasonlók..

a bomba az más tészta. kicsit nekem olyan érzésem volt, hogy a valódi szélsójobberekkel már olyan könnyen elbánnak, hogy kell valami új cucc a para fenntartására...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.25. 13:55:47

Nos, nézzük 2008. okt 23-at. Talán nem volt annyira látványos, mint 2006, de összegezzünk:

személyi szabadság korlátozása
szabad elvonulás lehetőségének kizárása
szabad véleménnyilvánítás megtagadása
szabad gyülekezés megtagadása
szólásszabadság korlátozása

így hirtelen, de biztos akadna még más is...ez se túlságosan szívderítő. Ez nem demokrácia - mondjuk nem is rendőrállam, inkább egy bohózat. Lehet ha nem benne élnék, hanem kívülről figyelném, még jókat is mosolyognék rajta.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 13:57:29

teve: ilyen előítélet gyűjteményt én is elő tudok adni azokról akik a fideszre szavaznak. ugyanezeket el lehetne mondani a jobbra is ,csak nincs értelme, szerintem. 2002 előtt ugye nem voltak a szocik hatalmon és akkor kezdődött a feszkü

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.25. 14:04:17

Turul, én egy igazoltatást láttam. A Szemere-Markó
sarkán. Kb. tíz tüntető próbált a Markó utcába jutni,
megnézni mi van. Egy pillanat alatt megjelent - azaz
120-al beszáguldott - 6-8 (nem rendőr)kocsi, és
kiszált 20 civilruhás. Falhoz állítás stb.

Na ezek annyira sittes szar arcok voltak, hogy az
tényleg ijesztő volt. Calam, ha már ilyen félős gondolom
rögtön összecsinálta volna magát.
Agresszív/proli/sittes/ragyás//kültelki/sunyi/ arcok.
Ezek rendőrök?

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.25. 14:06:07

Igazából azon döbbenek meg nap, mint nap, hogy mennyire eldurvultak a dolgok. Régebben ügyeltek azért arra, hogy a hazugságok legalább részben igazságnak tűnhessenek. Most már ezzel se...olyan nyilvánvaló marhaságokat hordanak össze, hogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy ez most hogy?

A legszomorúbb, hogy így sem változik semmi, még csak meg se kell erőltetniük magukat, mert ez van..."Hazudunk, na és??"

Lelki szemeim előtt ilyenkor mindig Gyurcsányt látom, ahogy hátradől a székében, lábait felteszi az asztalra, nyelvét kiöltve:
- Én itt vagyok és nem tehettek ellene semmit! Le vagytok szarva.

no és igen, a legfájóbb, hogy még igaza is van - most az egyszer.

zoli27 2008.10.25. 14:10:49

Astaroth,
"no és igen, a legfájóbb, hogy még igaza is van - most az egyszer."

De már nem sokáig. Jövő júnisuban - reméljük - megkapja az első pofont, és ha abból sem tanul, a parlamenti választáson úgy seggbe rúgjuk, hogy a lába sem éri a földet.
Már alig várom, hogy lássam az ő meg Lendvai Ildi pofiját, amikor szembesülnek a választói akarattal...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.25. 14:13:02

"nahát... van rajtuk csapatjelzés. kurva régóta van már."

Persze, csak valahogy ez nem köztudott, hogy
Borsod megyében van egy ilyen profin felszerelt,
válogatott (min 190 cm), többszáz fős "belbiztonsági
rendvédelmi alakulat.

Hogy lehet ezek után bármiféle közbiztonsági
probléma Miskolcon például?

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.25. 14:17:54

zoli27, persze..csak nekem nincsenek már illúzióim. 2006-ban is azt hittük. Parlamenti választásoknál sajnos biztosra veszem, hogy újra mozgosítva lesz a négyévenkénti zsoldossereg.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.25. 14:19:22

Egyébként a molotov-bombás arc lehet, hogy
tényleg egy balek. Ettől függetlenül nekem az volt
az érzésem, hogy azért nem volt semmi balhé, mert
a provokátorokat nem indították be.
Sötétedés után már annyira kevés ember volt az utcán,
hogy azt nem is lehet tömegnek nevezni. Ilyen helyzetben
nyilván azonnal lebuktak volna.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.25. 14:21:32

gloire:
Én a Bihari János utca és a Nagykörút sarkán láttam hasonlót (ahol a Lonsdale-fiúkat is). Barna bőrkabátos férfi motoz egy falhoz állított árpád-sávost, hátul a kabát alól kivillan a bilincs.

tevevanegypupu 2008.10.25. 14:23:16

"..valasztoi akarat.."
Ezzel egyetlen egyszer szembesultunk, a rendszervaltas utani elso valasztason. Akkor ugy elsoportek a volt kommunistakat, akik persze ott tustenkedtek a jeloltek kozott, hogy akkoriban azt hittuk irmagjuk sem maradt. Mekkorat tevedtunk.

calam
Nem allitom egy szoval sem, hogy a jobboldalon nem kovettek el hibakat. Es nem is mondom, hogy nem sajat hibankbol vesztettunk el ket valasztast. De az aranyok azert masok..ez nem mentseg de azert valamennyire magyarazat. Egy fiatalokbol allo, teljesen uj kormany gyakorlat nelkul azert nem egeszen olyan mint ven rokakbol allo szocialista politikusgarda..
A fidesz hibai erednek gogbol, bekepzeltsegbol es teves helyzetfelmeresbol is, de gazdasagi teren, az orszag erdekeit szem elott tartva azert sokkal sikeresebbek voltak.

smalladam 2008.10.25. 14:26:39

mondom én gloire, hogy amihez nem értünk, arról ne okoskodjunk....tudtommal minden megyében van csapatszázad, ami ilyen célokra mozgósítható, de ez nyilván nem azt jelenti, hogy egész nap fel alá kellene masírozniuk otthon. mikor nem csapaterőben vetik be őket, akkor asszem sima közrendvédelmi feladatokat látnak el.

emellett a határőrség határvadász egységeit is rendőri csapatszázadokká konvertálták a két szervezet összeolvasztása után.

profin felszerelt meg válogatott? na ez a tipikus belemagyarázás.a felszerelés egységes, rohamrendőröknek meg nyilván nem szobakukacok mennek.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 14:34:45

teve, azt hiszem, hogy egy ilyen vitába (direkt rosszul csinálják, tehetségtelenektapasztalatlanság stbstb) semmi értelme nincs belemenni. Arány is pártállás kérdése, azon azért meglepődöm, hogy annyira azonosítod magad a Fidesszel, hogy ezt írod:"..., hogynem sajat hibankbol vesztettunk el ket valasztast..."

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.10.25. 14:35:29

smalladam:
A profin felszerelt szerintem nem annyira belemagyarázás. Tudsz mondani még egy olyan rendőrségi területet a tömegoszlatáson kívül, amihez ilyen, európai értelemben vett színvonalas felszereléssel rendelkezne a testület?

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2008.10.25. 14:36:21

Bocsánat, de nem tudom megállni. Választói akarat...

2006-ban történt. Elég korán reggel mentem szavazni, mert volt még sok dolgom is. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy régi szomszédom már szavazott aznap.

(Nos, nem is igazi szomszéd volt, de egy házban laktunk. Az érdekesség, hogy a vezetéknevünk csak egy betűben tért el, így igen gyakran kaptuk meg egymás postáját, innen a közelebbi ismeretség.)

Nahszóval...nem is tudtam mit mondjak, mikor láttam az aláírandónál az ő nevét (már szignálva) a sajátom felett. Nem arról van szó, tudtam, hogy koránkelő típus, csak amikor 2 évvel ezelőtt ott voltam a temetésén a Farkasrétiben, meggyőződésem volt, hogy nemigen fog már mozgolódni. Mikor pár perc néma csönd után kérdőre vontam őket, hogy ezt így mégis hogy, csak annyit mondtak, nem adhatnak ki információt a választókról...

választói akarat mi?..meg demokrácia...persze...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 14:36:32

Deutsch mama nevének kiderítése jó példa lesz:D

tevevanegypupu 2008.10.25. 14:40:28

calam
nem vagyok fideszes politikus, sem fidesz tag, sem partolo vagy hogy mondjak, de rajuk szavaztam mindig, szoval vesztesnek erzem magam. De vitatkozni tenyleg nem erdemes.

smalladam 2008.10.25. 14:40:54

turul, nem, ebben igazad van, és ezt én sem vitatom. itt csak arról volt szó, hogy a borsodi, vagy a győri egység semmivel sem "profibb", mint az összes többi, szóval nincs abban semmi különös.

amúgy meg a profizmusról annyit, hogy ez a színvonal lehetne az elvárható minimum a rendőrség összes egységénél....:S

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 14:43:33

vitatkozni érdemes, csak arról nem, hogy ki a "bűnösebb", mert ebben úgy sem lesz egyelőre egyetértés, legfeljebb egy-egy konkrét ügyben

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.25. 14:43:55

"amihez nem értünk, arról ne okoskodjunk"

Ha megfigyelted, pl. gazdasági kérdésekhez,
tőzsdei hírekhez ritkán szólok hozzá. Viszont
abban a szerencsében lehet részem, hogy az
alkaloidablog egyik oszlopos tagja volt határőr.
Így elég sok információhoz jutunk, olyan belső
infókhoz is, amit ide nem is irogatnék be.

smalladam 2008.10.25. 14:49:59

akkor min értetlenkedsz, ha tudod te magad is?

Chicano 2008.10.25. 14:54:11

Teccik nekem ez a poszt lévén a Brazil az egyik kedvenc filmem. Nem is nagyon fűznék mást hozzá mint hogy aki még nem látta az nézze meg. Sírva lehet rajta röhögni. Én még az átkos 80-as években láttam először, akkor is nagyon ütős volt. Ki gondolta akkor hogy mennyire aktuális lesz a film 20 évvel később... itt nálunk. :(

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.10.25. 14:56:12

Ádám, nem volt arról szó, hogy profibbak lennének.
Arról volt szó, miért nem otthon vannak. Mindig.
Demonstratíve szerintem igenis mászkálniuk
kéne, egész nap, csapaterőben, Miskolcon,
Nyírbátorban stb.

Ha már megfélemlítésre mennek, ott lenne
értelme is, nem. )

smalladam 2008.10.25. 15:00:08

a lépés helyességéről vitatkozhatunk, de formailag nyilván nincs semmi kivetnivaló abban, hogy pestre, vagy máshová összevonják őket.

gondolom borsodból relatíve gyorsan iderendelhetők, mint ahogy a győriek is biztos azért vannak itt mindig, mert az autópályán hamar ide lehet hozni őket.

amúgy meg nyilván járőrözhetnének kicsit többet arrafelé is, ebben sincs nagyon vita.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.25. 16:28:04

Hogy ezek mennyire az emberi hülyeség vagy provokátorok ténykedése egy-egy eset, azt nehezen fogjuk eldönteni itt. Provokátorék csak tömegben jók, és nem véletlenül Budára vitte OVi a népét.
A média meg az elmúlt években tele volt olyan hírekkel, amiről kiderült, hogy hülyeség - a 19 éves gyerek, akik Theodora üres üvegeket tárolt, hogy Molotovokat gyártson belőlük :)
És a rendőrpalotára valóban egy nappal azután lőttek, hogy Szilvásy a terroristák fegyverkezéséről beszélt.

A poszt címét pedig egy DEMOS - Ferkó háttérintézménye - kiadványból vettem. A szorongásmenedzsment a mai kormányzati gondolkodás része.

Bladecatcher 2008.10.25. 17:36:56

A rendőrök profizmusáról annyit, hogy hogy került Molotov-koktél a Markó utcába, meg szétszórt szögek a Vígszinházhoz ha az Árpádhídnál átmotozták az embereket és még sört se vihettek be, nemhogy benzint?

Ha útközben kapták (hosszú út, két mmetrómegálló) akkor arra miért nem figyelt fel a toroczkistákat folyamatosan követő rendőrség? Londsdale pólós álruhások tényleg voltak, ők is közbe léphettek volna akár.

Bénaságról, vagy számításról beszélhetünk, profizmusról szerintem nem érdemes.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.25. 17:37:20

Azért meglehetősen nagy gyakorlatot szereztek az urak, még korábbi, elvtársi időszakukban, és szépen akkurátusan folytatják a mesterséget. Ezért kérem fizetés jár, tessék erre is gondolni. A javadalmazás sokszor megállapodás kérdése, és sok módja van. Sajnos a külföldi kiséret már a múlté, az volt ugyanis a legjobb buli. És mindig volt és van is hadrafogható, akár a legjobb barát, aki issza a sörödet. Most elég átlátszó módon, mondhatnám primitív kezdőként csiunálják, mert a legjobbak valószínüleg megpattantak. Éppen olyan primitívek, mint balhés kreatúráik, az ellenfeleik.

plastik02 2008.10.25. 18:11:13

adott egy beteg fasz, aki elég konkrétan kötethető szélsőjobb szervezetekhez (például az anyja alapítótag a Lelkiismeret 88' nevű lélekemelő úttörő csapatnak). ez a baromállat telerakja bombákkal a kocsiját, majd elfurikázik a nyugatihoz, ahol van olyna fasz, hogy képes még lebukni is.
ezek után áttolni a felelősséget kormányra, meg nbh-zni, atyám...
ez nagyon primitív duplagondol.

Bladecatcher 2008.10.25. 18:59:45

Tölgy, ez a Szomszédok kb mikori?

(zseniális amúgy...)

zoli27 2008.10.25. 19:07:39

tölgy,
Ez nagyon súlyos! Én is kíváncsi lennék, mikori. Nem 1998 és 2002 között készült?

Francois Pignon 2008.10.25. 19:16:39

Óriási ;))) És a hasonlókból egy egész sorozat van a jútúbon.
www.youtube.com/watch?v=Du1tehVrdos

Bladecatcher 2008.10.25. 19:21:53

A második későbbi, a Nagy Könyv logóból következtetve.

plastik02 2008.10.25. 19:22:57

gyökér vagyok tölgy, nem látom az összefüggést.

Francois Pignon 2008.10.25. 19:27:59

Bladecatcher, ismétlés volt, ott a rész sorszáma a címben. Ráadásul abban még tanácsot emlegetnek.

Még, még:
www.youtube.com/watch?v=FHy6DOO83mQ
www.youtube.com/watch?v=RiX2ILDPoJk
www.youtube.com/watch?v=_E4a4CEd2Ag

CrL 2008.10.25. 19:28:04

Dessewfy elárulja miért is haladó a szorongásmenedzsment:

Manapság amúgy is egyre inkább a szorongásmenedzsment a politika lényege: a technológiai fejlodés és az információs robbanás következtében a világ nemcsak kezelhetetlenné, de felfoghatatlanná is válik legtöbbünk számára. Ebben a helyzetben az a politikai ero tesz szert elonyre, amely el tudja hitetni, hogy tudja, merre halad a világ, és ekképpen megajándékoz minket azzal a hittel, hogy kevesebb okunk van a szorongásra.

plastik02 2008.10.25. 19:34:09

igen és odavitték az autoszerelő műhelybe is a cuccokat. még az ügyvéd sem tagad, hanem azt mondja nem is biztos hogy hatásosak lettek volna és hogy nem aznapra készültek.
de hát mindegy, picsába a tényekkel, hiszen itt vannak nekünk a biztonságos magyarázat: gyurcsányahibás!

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.25. 19:42:16

Plastik2
Ne higgyj a nyomoronc reakciós retrográd handabandának, ők mindent a bolsevista mételyre kennek. Menj vissz a korábbra, mondjuk I. Ferenc idejébe, akinek a titokminisztere is Ferenc volt (jajajaj) és keresgélj a jakobinusok között. Ott van például Martinovics Ignác. Az ő egész tevékenysége példaértékű, az információ és dezinformáció világában. Hát persze, hogy őt is kivégezték, pedig nagy szolgálatot tett az összes Ferenceknek. Az
ügyeket ugyanis akkoriban még lezárták.

Chicano 2008.10.25. 19:45:44

"ez a baromállat telerakja bombákkal a kocsiját, majd elfurikázik a nyugatihoz, ahol van olyna fasz, hogy képes még lebukni is."

Várjuk ki a végét mert nagyon furcsa egy történet ez. Egyébként meg talán nem kellene hisztériázni, mert avval a három darab csővel amit a csomagtartóban találtak még nem "rakta tele" a kocsiját bombákkal. Nehogy már itt iraki tipusú öngyilkos merénylőről kezdjen el a kedves baloldali rajongótábor hisztériázni.
Amennyire én értek hozzá aszerint amit a bizonyítékokról készített képeken láttam valami itt nagyon nem stimmel. És az se áll össze hogy a méregdrága SAJÁT autóját robbantotta volna fel. Ráadásul szanaszét hagyta otthon és a munkahelyén az állítólagos bizonyítékokat. Ez a gyerek vagy síkhülye vagy valaki hazudik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.25. 19:48:03

A Szomszédok 131. valószínűleg az MDF kormány idején készült.

plastik,
mondjuk én nem mondtam semmit sem a konkrét esettel kapcsolatban.
De az elmúlt években már annyi fenyegetés és merénylet volt, Diána és Szabó Albi, és annyi érvet hoztak fel a ballib fanok, és soha nem derült ki semmi, hogy józan ésszel az ember most is kételkedik és csendben marad. Szándék, megbízók, stb.

Általánosságban persze tökéletesen igazad van és egyetértünk, a Gyurcsányi a hibás :)

Bladecatcher 2008.10.25. 19:50:18

Ó, a mi szomszédaink még mindig tanácsot emlegetnek, úgyhogy ez nekem fel se tűnik:-)))))) De jogos, ez tényleg egy őskövület, gondolhattam volna Jutka sérójából is.

Na de én ezt az örökzöldet találtam:

www.youtube.com/watch?v=zLuxGlPTGX4&feature=related

Bladecatcher 2008.10.25. 20:03:35

A híradó asszonta hogy az Astoriánál (ahol ugye a kérdéses időpontban MVSZ révedés volt) vagy (!) a Westendnél akart robbantani ez a dzsúdós-autószerelő olimpikon, aki Tóth Gábor szerint "abszolút kapcsolatban állt a szélsőségesekkel".

Na most ezt biztos nem írta le senki, mert akkor legalább egyszer végiggondolja, és rájön, hogy ez mekkora ökörség, vagy beleír a sztoriba legalább egy ürgebőrbe varrt békaembert.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.10.25. 20:07:11

Az a fehér lada a robbantóskocsi...? Rohadtul látszik rajta az átfestés. És ahogy célzás nélkül sikerült behajítani az ablakon...Tökély.

Bladecatcher 2008.10.25. 20:10:27

Na neeeeeeeeeeeeeeee

Hát ez a 3 perc, ez valami mesés! Minden stimmel benne - azaz úgy ökörség az egész ahogy van:-))))))))))))))))

Bladecatcher 2008.10.25. 20:13:48

Asztalnál ülő napszemüveges oligarchák, pokol angyala (felteszem jugoszláv) gránáttal, amit egy kockaladába hajít egy pincérnő amitől elájul, majd négy motorosrendőr úgy kísér egy rendőrautót, ahogy egy protokollaudit szokás, hogy elmenjenek az alkotás-presszóba...

És ez egy valós problémákkal foglalkozó teleregény:-) Volt. Szerencsére.

CrL 2008.10.25. 20:19:27

haha Alma mint Charlie angyala, mekkora jelenet!

Francois Pignon 2008.10.25. 20:20:55

Pokol angyala? Inkább gój motoros ;)

Alfőmérnök 2008.10.25. 20:30:39

Én csüt este éppen arra jártam a barátaimmal, a Blahán (a Blahán) mehallgattuk, ahogy kb. 2-3 tucat ember "eccerűen senkikvagytok"-ozik (a kísérő rendőrök nem sokkal kevesebben voltak, mint ők) a 4es6os villamosba már be volt programozva, h Nyugati tér végállomás, gondoltam látok vmi jó kis hacacárét, erre a Skálánál rendőrök állják el az utat, mondván, hogy bombát találtak. Elkezdtük kérdezgetni, hogy milyen bombát (II. VH-s?:), ki és miért pont most, mondta nem tudja.
- És feltételezései sincsenek?
Erre:
- Nekem nem lehetnek feltételezéseim.
:-)

Bladecatcher 2008.10.25. 20:33:59

Ja igen, tényleg:-)

Nincs nagy különbség amúgy. Életemben nem néztem még akkorát, amikor a Kossuth téren a gój motorosok között Árpád-sávossal lengetett a motorosok között egy forrónadrágos csaj mell alatt megkötött Kárpátia-pólóban, kb mint a Ford Mustangok meg a Chevroletek között szoktak a a hetvenes évekbeli roadmoviekban.

De különben is: van már magyar Hell's Angels, egyesülhetnének...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.25. 23:48:29

Gondolkodtatok azon, hogy vajon van-e a között összefüggés, hogy most az Orbán inkább le akarja magáról választani a szélsőségeseket (kapnak pofont) és amikor meg harciasak voltak akkor éppen nem jártak be a parlamentbe és ultimátumot hirdettek? Vajon nincs-e a kettő között összefüggés, ebből az következne, hogy a mainstream jobboldalnak igenis van ebben szerepe.

CrL 2008.10.26. 01:02:28

calam a felelősségarány 80-20. Amíg ezt 50-50-re vagy 60-40 re akarja kihozni a kormány az ellenzék (!) oldalára mindenben felesleges méricskélni. A balodal annyira elszúrta , hogy szimbólikusan azt se tudja kit hívjon fel telefonon, hogy segítsen neki.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.26. 02:26:42

én sose értettem, hogy vki mi alapján mondja, hogy 80-20, 60-40, hogy ilyeneket mondjak politológusnak kellene menni, Mindenesetre látványos az, hogy most tul.képpen az Orbán nem annyira harcias, bár a mostani beszéde szerintem felháborító volt, és mennyivel kisebb a nackók ereje

Kopiás Attila Steve 2008.10.26. 03:40:41

tevevanegypupu 2008.10.25. 13:35:24-kori commentje aranyat ér, szerintem nagyon szépen és őszintén összefoglalt kor- és kórtünet. (Nem bántás, nem irónia, komolyan.)
Nem vagyok egy idézgetős típus meg fog a fene linket keresni hozzá, de rémlik nekem konkrétan olyan választás, amikor topic volt, hogy a Valakikre szavazók ezáltal a Rosszra szavaznak, tehát ők is Rosszak és jött ez az okosság fentről, nagyemberi pódiumról. Oldal mindegy, leszarom. Azóta nincs ez, rájött mindenki, hogy lehetséges jövőbeli szavazókat alázni nem jó, de a keménymagban bennemaradt a rutin. Azóta is ez a topic határozza meg a közbeszédet, beleértve itteni párbeszédeink nagy részét is. Ha azt mondom Vityára, hogy szararc (mert lássuk be, az), akkor egyből kapom, hogy ezekszerint én a Ferit szeretem, pedig lófütyit, az is szararc. És vica versa. Kapom ezt én, aki húztam egy minimum szintet, hogy honnantól vagyok hajlandó elkezdeni gondolkodni a valakire szavazáson, ennek közelébe se mennek a nagypártok, innentől le van a gond. Viszont ismerőseim nagy része halálosan komolyan veszi, hogy ha egy pedofil és egy szado-mazo jelentkezik csak hozzá bébiszitternek, akkor neki kötelessége valamelyiket alkalmazni, így aztán igyekszik kisakkozni melyik a kevésbé rossz és a másikat választja. Tapasztalataim szerint mindenkinél volt egy pofáncsapás, ami okozott olyan sokhatást, hogy naerresohatöbbé. Kinek a komcsirasoha, kinek az Orbán rezsim arrogáns faszságai, kinek pedig az útelágazódás utáni elkúrás tett be. Olyat őszintén szólva nagyon régen hallottam (még pártban aktívaktól is), hogy én azért itt, mert ez jó. Csak olyat, hogy a másik borszasztó mert [insert traumák here] tehát itt vagyok, nehogy megint ők. Kövezzetek meg, de ebben én pont nem látom sehol, hogy bárki felmagasztalná a saját oldala fasságait, csak nagyobb sokkhatást jelentettek neki a másik oldaléi. Én mindkét oldalt meg tudom érteni, nekem mindkét oldal fasságai jelentős stresszfaktort jelentenek. Én egyelőre azt értem meg nehezen, hogy miért szavaz továbbra is többmillió ember a fideszmszp uralomra azon vitatkozva, hogy milyen ütemezésben jöjjenek négyévente, de ez mellékvágány, mindenkinek kell valami, amit nem ért... Amire ki akartam lyukadni, hogy bármilyen nehéz elképzelni, a nagypártokra az emberek azért szavaznak mert a másikat rossznak látják abból az aspektusból ami számukra súlyozott, nem pedig azért mert faszkalapok. Na, megyek hányok egy kis borsót a falra, annak is lesz ennyi értelme. :+)

commontalk 2008.10.26. 05:35:31

Fanyalog a polgári értelmiség. Rendőrállam van, lezárják a fél várost. Micsoda idők, mindez egy hazug miatt.

Kedves drága polgárok, magasan képzett polgárosult ifjak és középkorúak, meg divat-jobberek!

Van az országnak egy hallgatagabb másik fele, aki bizony látja a mostani kormány gyengeségeit, de pillanatig sem gondolja, hogy egytől-egyig tehetségtelenek, gazemberek, tolvajok stb.

Ti viszont kérlelhetetlen magabiztossággal vádoltok meg bárkit, aki nem a Ti oldalatokon áll. Mi hatalmaz fel benneteket erre? A sosem hazudott vezéretek? A haza új bölcse, akinek vastapsolni és Viktorozni kell a várban? Aki papír nélkül képtelen egy önálló gondolatra?

Ne feledjétek, előbbre tartanánk, ha jobban dolgozik a kormány, ez így van. Lehetett-e, lehet-e változtatni alapvető dolgokon, amelyek előrevinnék az ország szekerét? Nem lehetett, nem lehet. Nincs választójogi reform, nincs önkormányzati reform, nincs egészségügyi reform, nincs nyugdíjreform, mert sok kérdés az Alkotmányt, vagy kétharmados törvényt érint, s egyszer nem volt, nem is akart partner lenni ezek módosításában az ellenzék.

Volt-e ennek a kormánynak egyetlen nyugodt napja hat év alatt? Nem volt és nem is lesz, ezt minden nap megígéritek, és teljesítitek.

Ál-fasiszta veszélykeltéssel vádaskodtok. Egyetlen képet fogok ebbe az írásba linkelni, aztán magyarázzátok el nekem, hogy hova jutunk, ha idáig eljut egy ország?

www.zoom.hu/BIGpicture_index.php

Mit jelent nálatok a naponta százszor emlegetett felelősségre vonás? Mi van az értelmiségi álarc mögött? Ne! Legalább magatoknak ne hazudjatok. Ti vért akartok, akasztófát, kötelet, kielégült csőcsléket akartok: nem valljátok be magatoknak sem, de így van.

Honlapok tömegén mentegetitek a csőbombást, és ismét elkezdődött a szerecsen-mosdatás. Az olvasó kezdi elhinni, hogy Gyurcsány és Szilvásy lopóztak oda és helyezték el a bombákat a Nyugati-térnél? Észnél vagytok?

betyár (törölt) 2008.10.26. 07:33:08

Steve,

akkor mi a javaslatod? Hogyan lehetne megoldást találni? (ne ideákat, a lehetséges gyakorlatot írd!)

zoli27 2008.10.26. 08:31:52

commontalk,
"nincs egészségügyi reform, nincs nyugdíjreform"

Konkrétan ezekben a kérdésekben egyszerű többséggel is cselekedhetett volna a kormánykoalíció hat év alatt, de nem tették meg.

"Volt-e ennek a kormánynak egyetlen nyugodt napja hat év alatt?"

Mit értesz az alatt, hogy nem volt nyugodt napja? Azt, hogy a Fidesz hangot adott a véleményének, amikor valami nem tetszett neki? Azt, hogy az öszödi beszéd kiszivárgása után a miniszterelnök lemondását követelték? Azt, hogy a nyilvánosságra került korrupciós és politikai botrányok után a felelősök megnevezését és a felelősségrevonás szükségességét hangoztatták?
Ha erre gondolsz, akkor valóban nem volt egyetlen nyugodt napja sem a kormánynak az elmúlt években, de ezért a kormánynak nem a Fideszt kellene hibáztatni, hanem saját magát. Vagy szerinted az ellenzéknek az a feladata, hogy kussban maradjon, és egyetértően bólogasson, tegyen bármit is a kormány? Ha igen, akkor eléggé érdekes a demokrácia-felfogásod.

"Ti vért akartok, akasztófát, kötelet, kielégült csőcsléket akartok: nem valljátok be magatoknak sem, de így van."

Én nem érzem úgy, hogy ezekre a vádakra érdemben reagálnom kellene, de szerintem a Reakciónak sem. Ha te valóban így látod a magyar jobboldalt, akkor ez inkább a saját gondolkodásmódodról árul el néhány dolgot. Ezek szerint te egyetértesz Gyurcsány Ferenccel, aki szerint ha a jobboldal kormányra kerülne, akkor olyan világ következne Magyarországon, amitől nekünk és gyermekeinknek is borzonganunk kell.

"Honlapok tömegén mentegetitek a csőbombást"

Légyszíves linkelj be a Reakcióból olyan idézetet, ami ezt alátámasztja.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.26. 09:01:04

Commontalk,
esetleg Gréczy úrhoz van szerencsénk?

Ez a "hová jutott az ország, már a gyerekek is sállal és fekete Bocskai sapkával járnak!" felkiáltás a fenti belinkelt Szomszédok jelenetekre rímel. Ugyanott és ugyanazok írják még a szövegeket?

akak 2008.10.26. 09:19:30

Tölgy,
ez a poszt egy paranoiás faszság.
Semmit sem tudsz, de elképzeled, hogyan viselkedik az ellenség, elkezdesz kombinálni, miközben nagyon félsz...

zoli27 2008.10.26. 09:22:53

akak,
Igazad van, egy egy paranoiás faszság! Húzzunk is el innen, és vissza se jöjjünk a Reakcióra!

akak 2008.10.26. 09:25:14

Zoli,
nyugi, maradok és kommentálok:)
az a gyanús, ami nem gyanús:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.26. 09:27:21

akak,

annyit tudok, hogy ijesztgetnek minket hosszú ideje a terroristákkal.
És némelyek - lásd fen commontalk-ot - halálra aggódják magukat néhány gyerek miatt, míg közben elveszik a vagyonunkat, elcseszik az gyerekeink jövőjét is.
Félni a bizonytalantól lehet, a zsebemben turkálás meg sajna nagyon is biztos.

zoli27 2008.10.26. 09:30:29

Hisztériakeltés folytatódik:
"Perceken múlott a robbanás a Nyugatinál"
vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=245523&fr=hs

Az a baj, hogy én már egy ku@va szavát nem hiszem el, sem a rendőrségnek, sem az NNI-nek. És akkor sem hinném el, ha egyszer kiderülne, hogy tényleg veszély van.
Szóval a legsúlyosabb probléma az, hogy maga a kormányzat és a hatóságok veszélyeztetik a legjobban az emberek biztonságát.

akak 2008.10.26. 09:32:59

Tölgy,
nem lehet apriori elvekből kiindulni egy konkrét esemény megítélésénél. Azért, mert egyesek rájátszanak esetleg használják az NBH-t, még nem teszi valószínűtlenné azt, hogy léteznek olyan radikális csoportok, akik merényleteket terveznek, ésatöbbi.

akak 2008.10.26. 09:35:19

Zoli,
meg az sem feltétlenül bölcs, ha a neked nem tetsző kormány alatt mködő rendőrség összes lépését és akcióját Gyurcsány öszödi beszédéből meg Rákosi Mátyásból vezeted le.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.26. 09:41:22

akak,

Hol van itt a priori?
Én a posteriori azt mondom, hogy évek óta megy a huhogás, ijesztgetés. Mindig komolyan vehető bizonyíték nélkül.
A Peugeot-os csókával kapcsolatban konkrétan semmilyen állítást nem fogalmaztam meg. Egy hatalomtecnikáról írtam, és kérdőjellel van a címben.
Megtanultam írni, és általában sikerül is azt írnom, amit szándékozom :)

tevevanegypupu 2008.10.26. 09:44:11

Je, vannak meg akik szeretik Gyurcsanyt es hisznek a kormanynak.
Korlatoltan.

akak 2008.10.26. 09:44:41

tölgy,
szerintem van. Inherensen ott van az előfeltételezés, hogy "ezek mindig hazudnak", "fenn akarják" tartani a félelem állapotát, pl. a mostani eset...
Elved egyik alapesete ez a poszt:)
Pedig van miért huhogni...

zoli27 2008.10.26. 09:47:25

akak,
Nem az öszödi beszédből vezetem le. Hanem abból, hogy az utóbbi 2 évben minden alkalommal, amikor a kormány politikailag szorult helyzetbe került, történt valami rejtélyes bűncselekmény, ami jellegétől fogva a hírek élére került, viszont ezek közül eddig egyetlen esetben sincs meg az elkövető, de még csak gyanúsított sincs:
- szlovák terroristák fenyegetése Fidesz-naggyűlés ellen
- Teve utcai támadás
- Kádár csontjainak elrablása
- molotov-koktélos támadások szocialista és SZDSZ-es politkusok házára
- lövések Hiller házára

Ráadásul az NBH a mai napig nem tudta kideríteni, kik azok a Magyarok Nyilai.

Azt pedig, hogy Szilvásy hajlamos politikai eszközként használni az NBH-t, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy NBH-s tisztek keresték meg a lakásukon a Magyar Nemzet újságíróit, miután azok néhány fényképet merészeltek készíteni Szilvásy épülő villájáról.

A bizalmatlanságom tehát nem abból következik, hogy most éppen baloldali kormány van, hanem abból, hogy maguk a magyar állam szervei és hatóságai dnak erre alapos indokot.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.26. 10:22:36

akak,

"Inherensen ott van az előfeltételezés, hogy "ezek mindig hazudnak", "fenn akarják" tartani a félelem állapotát" - ez az előfetételezés azonban nem a priori, hanem a posteriori. Mondhatnám, pobabilisztikus: eddig hazudtak, eddig félelmet akartak kelteni, akkor valószínűleg most is ezt teszik.
Ha kiállok a villamosmegállóba a villamost várni, akkor nem a priori a tudásom a villamosról, hanem probabilisztikus: eddig jött avillamos, valószínűleg most is jönni fog. Ettől persze mé tévedhetek, és lehet, hogy megint leszakadt a madzag és nem jár. De az ítéltem - amiért a megállóba álltam - korábbi tapasztalataimon nyugszanak.
Ezért is mondják a komcsik mindig, hogy a múltat feledjük el, csak a jövőre figyeljünk. :(

akak 2008.10.26. 10:36:21

Tölgy,
kik hazudnak? Kovács százados, Gyurcsány Ferenc vagy Hakapeszi Maki?
Csőlátású és apriori bűnbakkereséssel nem mész semmire, max. ilyen paranoiás és értelmetlen posztok írására fogja futni.
Vannak-e radikális csoportok az országban? Válasz: igen, vannak.
Lehetnek-e olyanok, akik merényleteket készítenek elő? Igen, lehetnek.
Akkor viszont neked a valóságot kellene leírnod, nem a fejedben lévő összeesküvéselméleteken kell lírizálnod.

akak 2008.10.26. 10:54:19

Crl,
engem a Népszavára emlékeztettek:)
Ők is tudják, hogy miket gondol Orbán Viktor, a Fidesz, Kövér László, az NBH, a rendőrség, általában mindenki és minden:)
Ti mikor gyógyultok ki?

CrL 2008.10.26. 11:23:37

akak: igazi megtiszteltetésnek vesszük a népszava hasonlatot, köszönjük.

zoli27 2008.10.26. 11:26:36

akak,
Az a baj, hogy nem tudsz, vagy nem akarsz gondolkozni. Hiába írjuk le, hogy a bizalmatlanságunk nem pártpolitikai szempontokon alapszik, hanem azon, hogy alapos indokot szolgáltattak rá, te kizárólag pártszemüvegen keresztül vagy képes látni mindent.
Így nem alakul ki értelmes vita, mert figyelembe sem veszed, hogy a másik mivel érvel. Csak mondod a mantráidat.

akak 2008.10.26. 11:32:06

Zoli,
nekem nincs pártszemüvegem, nem vagyok ballib. Viszont nem szeretem azt a gondolkodásmódot, mely egy elvet üt végig a valóságon, függetlenül attól, hogy alkalmazható-e az összes esetre vagy sem.
Mantráim nem nekem vannak, hanem nektek. Legalábbis én úgy látom.
Persze tévedhetek én is, amint akármelyik ember:)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.10.26. 12:24:39

A 'nincs mantrám' az egyik legrosszabb mantra :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.26. 12:28:51

persze magát racionálisnak gondoló ember nem nagyon veszi komolyan az összeesküvés elméleteket.

Francois Pignon 2008.10.26. 12:42:23

Biztos viszonyítási pont, a kurucinfó hősként ünnepli a bombagyárost.
kuruc.info/r/32/29927/

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.26. 13:14:03

akak
ezt az a priori dolgot még látom nem érted. De ingyér még egyszer nem magyarázom el.

A személyeskedéssel engem fel nem bosszantasz: paranoiás, értelmetlen, bűnbakkereső... cö-cö-cö :)

Látod, a Brazil már téged is megénekelt
"Ha ezek az emberek rendesen játszanának, ahelyett, hogy a partvonalról kiabálva keltenének zavart… "
akak
"Csőlátású és apriori bűnbakkereséssel nem mész semmire, max. ilyen paranoiás és értelmetlen posztok írására fogja futni."

Zoli elsorolt néhány esetet az elmúlt évekből, amikor a terror kártyával játszottak, meg játszottak a barnesős kártyával is. És még egyszer: a címet nem én, hanem a DEMOS találta ki :P

"Vannak-e radikális csoportok az országban? Válasz: igen, vannak.
Lehetnek-e olyanok, akik merényleteket készítenek elő? Igen, lehetnek."
Lehet, hogy Mátrixban élünk. Bocsáss meg, de egy lehetőséget leírni és onnan a valóságra átváltani - ügyes retorikai fogás, de logikai hiba.

"Aka lehet, hogy értelmes ember" --> Aka megérti amit mondok.
Belátható, hogy A-ból nem következik B :(

A valóságot valószínűség alapján ítéljük meg: és mivel ezek az ügyek rendre kamunak tűnnek, elkövetők sosem voltak, ahol - mint Szabi Albi vagy Diána esetében - egy személy azonosítható, ott kérdéses a szándék, ki is mozgatta őket, ezért ez ügyben is várunk és nem hiszünk a médiában nyomatott szövegnek.
Vagy tudsz valamit a székházlövöldözőkről, a szlovák terroristákról, a gázolajos Molotov-koktélosokról?

A kormány nem puszta összeesküvéselmélet, sajnos nagyon is valósan b@ssza el a pénzemet :(. Követ el törvénytelenségeket :(
De ha mégsincs kormány, akkor Daróczi és Ferkó kinek a nevében beszélnek, kire hivatkoznak? Tudsz valamit?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.26. 15:04:54

index.hu/politika/belfold/tkrsztn8327/


tessék abba lehet hagyni az összeesküvés elméleteket, bebuktátok

zoli27 2008.10.26. 15:23:18

calam,

Én is olvastam a cikket, de nem tudom, ez mit bizonyít. Egy meg nem nevezett polgári titkosszolga nem cáfolta a hírt. Ennyi.

Szilvásy már olyat is mondott, hogy egy árnyéktitkosszolgálat kémprogramot helyezett az NBH szerverére, meg hogy megtámadták a kormányzati informatikai gerinchálót. Ennek ellenére a mai napig ismeretlen tettes ellen folyik valami nyomozás magántitok jogosulatlan megismerése miatt. Még csak meg sem gyanúsították az UD Zrt.-t.

Szóval az, hogy az Index tényként közöl egy bizonytalan forrásból származó állítólagos információt, szerintem nem bizonyít semmit.
süti beállítások módosítása