Hova tűnt démon?
2008. október 25. írta: Francois Pignon

Hova tűnt démon?

Az ünnep napján mutatták be Morgan Spurlock „Hol az ördögben van Oszama bin Laden?” című, reality jellegű dokumentumfilmjét. A forgalmazó valamiért abból a feltételezésből indult ki, hogy akit némileg érdekel a politika, pont október 23-án fog az utcák-terek izgalmas és változatos műsora helyett moziba menni. És én igazat is adok neki. Kinek van kedve mostanában a belpolitikai krízis és a világgazdasági válság idegromboló eseményei között őrlődni? Ugyan, mi is terelhetné el ezekről a gondokról jobban az aggódó ember figyelmét, mint a globális terrorizmus fenyegetése?

 Először is nyugtázzuk örömmel, láthatóan a rendező előző filmje óta sem lett a hamburger és a gyorséttermi zsír rabja. Kitalálta viszont az elmúlt évek legbizarrabb dokumentumfilm-ötletét az „Egy válság vágóképei” óta. Röviden: MS mester elhatározza, hogy stábjával megteszi, amire egy hadsereg sem volt képes, megkeresi a rejtőzködő Oszama bin Ladent. Nem szeretném lelőni a poént, de talán sejtitek, ha végül megtalálja, nem sikerült volna ezt a bemutatókig titokban tartani.

 Mint a filmes alaptétel közismert: egyenes arányosság áll fenn a Bush-Cheney-Rumsfeld trió negatív említéseinek száma és a fesztiválok Arany Bizbasz díjai elnyerésének esélye között. Na, ezt aztán jól elkúrták az alkotók, eddig két harmadosztályú trófeát sikerült csak begyűjteni, ebből is egyiket a fent látható előzetesért. (Ugye ti is hallottatok már a legendás Golden Trailer díjról?) Ez van, ha a kötelező „Bush a hibás” vonulat csak fel-felbukkan a filmben, de nem elég gyakran ahhoz, hogy maga alá teperje az egyéb üzeneteket.
 Nem is lett olyan manipulatív, mint Michael Moore, se nem olyan szájbarágó, mint Tóta W. képmeséi.

 Spurlock ráadásul több eredeti és vicces ötletet is felvonultat. Humoron kívül másnak legalábbis nem tudom felfogni, hogy bejárja az iszlám világot Marokkótól Pakisztánig és árusoktól meg járókelőktől kérdezősködik a terroristavezér holléte felől.
 Hangneme a „Super Size Me”-hoz hasonlóan személyes, családja történetével fűzi össze a világpolitika nagy kérdését, nekem ugyan nem tetszik ez, másoknak meg talán bejön. Jó pont, hogy utazása alkalmával szakállt növesztett, azzal sem olvadt be ugyan az imámok közé, de legalább megkímélt minket eredetileg a '70-es évek pornósztár-divatját idéző bajszának hosszas látványától.

 A film egyes részei, főleg az utazási előkészületekről forgatott hatásvadász jelenetek, alapból élvezhetetlenek. Ezek elviseléséhez azonban hasznos technika, ha a főhős helyébe ismert hazai tényfeltárókat fantáziálunk. Ilyenkor a megértően bámuló Frei vagy a gyúrópadon izzadó Juszt a vászonra képzelve sokkal szórakoztatóbb az eredetinél.
És ha már itt tartunk: remélem, hamarosan elkészül a magyar verzió is. Tribuszerné és Kaya Ibrahim végül megkerült, de sok sötétben bujkáló vár még felkutatásra a rejtélyes Gyurcsányitól a rendőrszékházra lövöldözőkig.

 Az ilyesfajta politikai filmektől eleve nem sokat vár az ember, ha már végigszenvedte a pamfletirodalmat Oliver Stone JFK-étől a Michael Moore összesig. E szerény várakozásokhoz képest mindenképpen kellemes meglepetés e lehetetlen című film. Terjedelméhez túl sokat vállalt, így aztán elég felületes, de inkább szórakoztat, nem bosszantóan szájbarágó, nem erőlteti rá mondanivalóját a nézőre. Annyira nem, hogy én még rá sem jöttem mi lenne az, már ha a végén elhangzó banális közhelyeket csupán kötelező vörös faroknak tudom be. Aki azokat meghaladó következtetéseket is kihámozott, ossza meg velünk.

 Hogy milyen jó- és rosszfiúkat talált Spurlock Izraelben meg Afganisztánban? Akarták-e felrobbantani terroristák, vagy megverni pajeszos-kaftános emberek? No, ezt nem árulom el, akit tud szórakoztatni a világpolitika, nézze meg a filmet.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr93728922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.12. 16:47:12

@Doomhammer: És a györgy-keresztes Anglia zászló alig valamiben tér el az árpádsávostól.
If you know what i mean

tevevanegypupu 2009.05.12. 18:30:11

@tölgy:
Ismeri a kommunista idoszakbol a kozmondasukat biztos:
"Ami a tied az az enyem is, ami az enyem ahhoz semmi kozotok."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.12. 20:42:12

Egy jól kitalált ingatlanadóval Flash Gordon akár alapvető egzisztenciális kérdéssé teheti, hogy a Fidexre szavazzanak zemberek.

index.hu/gazdasag/magyar/2009/05/12/kosa_a_fidesz_el_fogja_torolni_az_ingatlanadot/

De nem hiszem, hogy erről lesz szó. Valószínűsítem, hogy az MSZP most fog, mint a megmentő fellépni, aki majd szelíden rábeszéli az amúgy jó Gordonkát, hogy ne tegyen csúnya dolgokat. Mert hát ő szakember és jót akar, csak hát nem tudhatja, mert olyan sikeres volt egész életében, hogy nem érti az egyszerű nép gondjait. De hát erre kell az MSZP, hogy elmagyarázza, szociálisan érzékenyen, a rászorulókért.
És mondjuk az lesz, hogy a panelek után nem kell fizetni. Lásd még a távhő árcsökkenését célzó, teljes mértékben piackonform intézkedéseket, amelyek harmonizálnak a környezetközpontú korszerűsítési törekvésekkel is.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.12. 20:54:41

Azért furcsállom, ahogy nulla felhatalmazás birtokában akarnak keresztülvinni évtizedekre szánt változtatásokat annak tudatában, hogy a következő kormány úgy eltöröl mindent, mint ahogy a fingszagot kiszellőztetik a szobából.

Hiába, na. A küldetéstudatos adótanácsadó és portfóliómenedzser az súlyos, durva dolog.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.12. 21:02:38

@Elpet: Azt hiszem nem így lesz.
A fő csapás náluk a forintárfolyam. Ahhoz pedig kell, hogy a "Piac" szeresse őket. Az ingatlanadót ha nem is vezetik be a gyakorlatban, de amíg kormányon vannak beszélni kell róla. VAlószínűleg egy petákot sem szednek be ezen a jogcímen, de dumcsizni kell róla.
HA a szocik komolyan fellépnének ellene, akkor jó eséllyel előrehozott lesz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.12. 21:15:09

@tölgy:

Nem tudom, van-e összefüggés a forintárfolyam és aközött, amit csinálnak. Amikor javul, akkor azt mondják, hogy igen. De akár a napsütéses időjárással is dicsekedhetnének. Az üzleti életben mondjuk tragédia ez az ingadozó árfolyam, egy árajánlatot nem lehet megalapozottan kiadni, még Euróban sem, mert akkor meg a bérköltség része bizonytalan.

De ha meg a Piac őket szereti, akkor Feri idejében mért volt 310 Ft/Euro ? Feri maga a Haladás és Progresszió. Gordon jobb volna, mint Feri? Ilyen blaszfémiát még csak ne is sejtessen, tölgy uram.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.12. 21:26:07

@Elpet: Az biztos, hogy Gordon többet keménykedik szóban.

Abban igaza van, hogy ha a nap süt azt tekintik a nagyszerűségük következményének, ha pedig esik, akkor azt.

osborne 2009.05.12. 21:34:28

jaja GB azé szájhősködik mert a Piacnak és IMF-nek adni kell a keményet. tetszik ahogy a kommereknek tűrni kell ezt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.12. 21:34:59

@tölgy:

Folyamatosan azt hallom, hogy a Forint együtt mozog a térség valutáival. Ezek szerint Gordon rendbetette egész Közép-Kelet Európát. Milyen jól is jártak! Jól néznének ki, ha nem lenne Gordon.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.12. 21:39:25

@Elpet:
Maga gyanúsan szkeptikus.
Gordon igenis rendbe rakta K-Európát. És nem sokára a Világgal is tesz. Csak figyeljen, kishitű!

Az ingatlanadóból legfeljebb 1-2 év múlva folyna be pénz - addig mindenki perelne, alkudozna, stb. Így a szocik gondjait nem oldaná meg, de szavazókat alaposan feldühítené. Ezért nem nagyon hiszem, hogy komolyan belefognak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.12. 21:41:48

@tölgy:

Tudja, én mindig lemaradok. A Haladás és Progresszió folyton győz, a világ meg elmegy mellettem. Ezért is vagyok ilyen rosszindulatú.

osborne 2009.05.12. 21:57:36

Az MTI értesülési szerint az MSZP-frakció jelenlévő tagjai leginkább az ingatlanadót bírálták, egyebek mellett azért, mert az szerintük tovább csökkenti az MSZP támogatottságát, és tovább növeli a hátrányos helyzetűek terheit. És többen felvetették, hogy a nyugdíjasokat sértő az eljárás, mert az örököseikre így adósságot hagynának.

www.hirszerzo.hu/cikk.kiakadt_az_mszp-frakcio_az_ingatlanado_miatt.108033.html

puhítanák de akkor jön a Vérfarkas meg a nácikok

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.12. 22:14:21

@osborne: Az mindenképpen jön.
A kérdés mikor, meddig és mekkora erővel jön.
(A nagy elégdetlenség talán nem is a Fospumpát erősítené, hanem már a Jobbikot. Az meg tiszta haszon lenne.)

Még Mikolában bízhatnak kicsit. Ő a haladárok mentsvára.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.12. 23:41:45

@Elpet:
Ugyan már, nem látnak ők ennyire előre. Magyarországon van az EU és az IMF küldöttsége.
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5770838
Óriási a tét: a következő részlet. A vártnál nagyobb gazdasági visszaesés miatt nagyobb lesz a hiány az IMF által előírtnál, akár 4%-ot is elérheti.

Oszkó szerint az IMF talán további megszorítások helyett megeszik valami "reformot". Azért az ötletelés. Aztán 3 hónap múlva, a következő részletnél majd újabb ötletelés lesz. Kábé ennyire terveznek előre.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.13. 09:20:39

Micsoda kép Bajnairól az Indexen!

kep.index.hu/1/0/126_fde9264cf376fffe2ee4ddf4a988880d/507271_f7f00515364138b48e4a1f8060ee173c_wm.jpg

Táblázatot lapoz. Összpontosít. Maga a fókuszált figyelem. Ingben, nyakkendőben, zakó nélkül, ami a Szakemberek jellemzője. Hát igen, levetik a zakót... ők is emberek, nem áll tőlük távol a könnyed lezserség. Olyanok mint mi, csak épp arcukra van írva a világ és hazánk dolgai iránt tanúsított mély felelősségérzet, és sugárzik belőlük az igazi Tudás. Ez bizalommal kell eltöltsön mindannyiunkat.

Nem ám emelvényen ordít, mint a Fospumpa.

Maga a hűvös szakértelem. Megnyugtató ilyet látni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 09:39:12

@Doomhammer: AZ IMF bölcs. Gondolom ecsetelték nekik a Magyar Gárda és a fospumpizmus veszélyeit, rámutattak Pécsre, és az IMF belátta, hogy vejmarizáldnak a magyarok. Így most a komcsik és Gordon megmenekülni látszanak, szó nincs már az év elején ígért 2,6 körüli hiányról. Most 3,9-t is elfogadnak a Bölcsek.
www.mno.hu/portal/636110

Az lesz érdekes, hogy ősszel mennyire emelik meg a hiánycélt IMF bölcsei. 3,9-el Feri is maradt volna, akkor miért is hajtották el?


@Elpet: Az egész interjú tele van a bölcs, jószándékú, szakértő, dolgos Gordon igen-igen ügyes képecskéivel.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.13. 09:39:24

@Elpet: Mert ő nem Államférfi, hanem Szerelő Úr. Ennek megfelelően kell hozzáállni. Egy Államférfit lehet imádni vagy utálni (bár civilizált népek körében járna neki a tisztelet). A Szerelő Úrral szemben viszont egyetlen attitűd tekinthető adekvátnak: csendben maradni és hátrébb állni, nem zavarni, amíg dolgozik. Egy Államférfi nagyságáról lehet vitázni, különösen, ha tekintélytiszteletet elutasító lázadók vagyunk, akik az iskolai ünnepségeken is fingóversenyt rendeztek a Himnusz alatt, szóval független gondolkodók. De a Szerelő Úr egész más kategória, hiszen a független gondolkodó pont a józan észre hallgat a tekintély és a demagógia helyett. Szerelő Úrnak pedig papírja van róla, hogy a józan ész szerint cselekszik.

Téglagyári Megálló 2009.05.13. 09:49:14

@Elpet:

"úgy látszik rossz lóra tettem
a Zutókor elmegy mellettem"

ha még emlékszel

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 10:10:57

@tölgy:
"Így most a komcsik és Gordon megmenekülni látszanak, szó nincs már az év elején ígért 2,6 körüli hiányról. Most 3,9-t is elfogadnak a Bölcsek."

Helyette kell egy Reform. Ugy tunik, az ingatlanado lesz az. Most mar csak egy a feladat: ugy kell reszelni, hogy a szoci szavazotaborra ne legyen hatasa. Rajta is vannak a fiuk.

Remelem, strategiai eroforrasok privatizacioja (pl. viz) nincs a pakliban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 10:18:33

Simonyi kipakol, miutan levaltottak az amerikai nagykoveti szekbol. Amerikai nem szeret minket, mert ok a liberalisokat szeretik. Na meg a penzt. Orban nem F-16-ost vett, Feri pedig keresztbeverte az amcsik energiapolitikajat. Most pariak vagyunk, bizonyitanunk kell.
www.budapesttimes.hu/content/view/11922/219/
"The former envoy [Simonyi Andras, volt washingtoni nagykovet, dh] delivered a devastating critique of the deterioration of relations between the US and Hungary: The honeymoon was long-lasting indeed, he explained, liberal Hungary was already the overseas darling before the collapse of the Soviet empire. As a result chances were given to cement and develop this relationship, yet Hungarian governments instead appear to have done their best to ruin it.

It began with the Orbán government’s surprising order of SAAB-Gripen fighters rather than American ones. The loss of business was not the problem, but rather the fact that the new NATO member did not bother to explain its motives to its treaty partner, Simonyi added.

The same goes for the Socialists: Washington does not object to Budapest trading with Moscow or striking deals with the Russians to secure its energy needs, but informing its major partner on such a crucial issue is a necessity. The Bush administration sent its energy secretary on a special mission to Budapest in order to offer guidance on the issue, but was met with little interest, he added."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 10:21:33

@Doomhammer: Az nagyon egyszerű, nyílt szavazást kell bevezetni, és a szavazócédula leadásakor minden haladár szavazó kaphatna egy Progressive ID-t, és ezt felmutatva az APEH-él felmentést kaphat az ingatlanadó és távfűtés fizetése alól.

Az ingatlanadó németes megoldása - a nyuggereknek nem kell fizetni, de azt ráterhelik az ingatlanjukra - nem lesz túl népszerű. Főleg, ha megmarad a nyaralók 1%-os adója. Mi lesz akkor Velencén?!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 10:32:52

@tölgy:
Ez most mellekes, Tolgy. Ha az IMF/EU nem bolint ra a 4%-os hianyra, hamar lehuzhatjak a rolot es jon az allamcsod. Ami nagyon igazsagtalan lenne egy olyan eltanuloval szemben, mint mi vagyunk. Ilyen hangulatban mindent megigernek, mint a 2006-os allamcsodkor az egeszsegugy privatizaciojat.

Aztan majd kesobb addig reszelgetik, amig elfogy.

Google 2009.05.13. 10:37:35

GB-ék most megágyaznak a sikereknek. (Még egy betű és KGB lesz belőle.)
Ha netalántán Orbánék sikeresebb gazdaságpolitikát vinnének, azt tudják mondani majd, miattuk, az ő nagyszerű reformjaik miatt megy jobban a szekér. Az ő progresszív nevüket áldja majd a világ.
Kósának igaza van, nem kellene nekik már semmivel bíbelődniük.
De nem bírják ki. Ekkora nagy szakértők, hát hogyan is állnának félre?
Az Index is táblázat (bélyeggyűjtemény?) nézése közben zavarta a miniszterelnök urat. Még ilyet!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 10:42:26

@Google:
"De nem bírják ki. Ekkora nagy szakértők, hát hogyan is állnának félre?"

Remenykednek valamiben. Hogy jobbra fordul. Hogy majd valami lesz. Pedig nagyon jol tudjak, hogy ez a valsag megmarad tobb evig, legfeljebb lesznek benne javulo szakaszok, mint amit most varnak. Azok a szakaszok azonban nem tartanak nehany honapnal tovabb es ujra jon a szivas. Ironikus modon egy oszi valasztas lenne most jo a szociknak minden szempontbol, mert a varakozas szerint addigra lesz egy kis javulas es talan a Fospumpa is megszivathato egy 3 es egynegyed eves kormanyzassal (ha nem lesz meg neki a ketharmada). Jovo tavasz sokkal rosszabb lesz nekik, mert addigra Obama elenkitocsomagja kifullad es eppen egy rosszkedvu telen lesz tul az orszag.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 10:46:59

@Google: igen, ez a GB-BG-KGB vonal már nekem is feltűnt!

@Doomhammer: CSak nem azt állítja, hogy az IMF/EU bölcseit meg lehet vezetni?
Azt hiszem, ezek inkább félrenéznek, mint Almunia tette - ha akarnak. És most Gordont szeretik, biztosan az indexes fényképei miatt. De miért szerettek ki Feriből? A Putyin-lájezon miatt?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 10:51:50

@Doomhammer:
Decemberben veszik észre a népek, hogy idén elmarad a Karácsony, és márciusban kapják meg a januári fűtésszámlát. Vagy novemberben, vagy május végén kéne a választás a szociknak.
(Október kiesik, az valahogy nem egy szoci az 56-os sajnálatos események óta.)

Google 2009.05.13. 10:52:26

@Doomhammer:

Azt hiszem, a muníciót gyűjtik az ellenzéki létükhöz.
Már TWÁ (magyarul ÁFA) is pedzegette, hogy Szili elnökletével (?)hogyan fogják majd számonkérni az új kormányt. Mert ők is tudnak demagógok, populisták lenni, ha akarnak.
Hát nem lesz szép, amikor majd azzal állnak elő, ha ők maradnak, ez és ez lett volna?

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 11:04:13

@Elpet:
"Maga a hűvös szakértelem. Megnyugtató ilyet látni."

A hűvösön.

tevevanegypupu 2009.05.13. 11:05:07

A demokracia tamogatoi kepesek lesznek mindent megtenni, hogy a leendo uj kormanynak ne sikeruljon semmi. Nem eleg, hogy miattuk jutottunk el erre a lejtore, meg nekik all feljebb..
Meg mindig itt vannak, meg mindig ostobak es meg mindig fenyegetnek. Tenyleg forradalmat tecchettunk volna csinalni.
Vagy akkor csinaljak ok tovabb egeszen vegig, a lejto aljaig.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 11:08:48

Debreczeni "Fekete vitéz" küzdeni akar:

"Lehet, sőt bizonyos, hogy "a magyar emberek" zöme ma nem fogékony a köztársaságot fenyegető veszélyre. De egy részük azzá tehető. Az értelmiség egy része legalább. Csak úgy van halovány esély a Fidesz alkotmányozó hatalmát és annak nyomán járó tartós hegemóniáját elhárítani, ha sikerült ezt a fenyegetést a soron következő választások központi politikai kérdésévé tenni."

Ez a Nagy Projektje: "De egy részük azzá tehető. Az értelmiség egy része legalább. "

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1191667

tevevanegypupu 2009.05.13. 11:20:34


Debreczeni az alairokra gondolt..Nos ok tenyleg mintha kevesbe lennenek mostanaban aktivak? Vagy csak kevesebb halado sajtotermeket olvasok, es nem talalkozom veluk fasiszta koreimben..
De azert meg nincs veszve semmi, Esterhazy es Nadas mar mozgositottak magukat..es ugye lesz a demokratikus charta valosagsoja is nemsokara..Remelem ott sok szo esik majd a fasiszta remrol is. Orban, Schmitt, Pokorni, Varga, Jarai, Kosa, Szajer, Schopflin, Jaroka reszkessetek!

tevevanegypupu 2009.05.13. 11:23:35

Jaj bocsanat, legujabb gyozteset a fasiszta remuralomnak - Pava Zsoltot - elfelejtettem megemliteni. De majd beszel o helyettem is..((:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 11:25:17

@Google:
"Már TWÁ (magyarul ÁFA) is pedzegette, hogy Szili elnökletével (?)hogyan fogják majd számonkérni az új kormányt. Mert ők is tudnak demagógok, populisták lenni, ha akarnak."

Mondtam, Google. 1998-2002 kozott mar megtortent, nincs ujdonsag. Az MSZP 2001-es nepszavazasi kezdemenyezesere emlekszik, peldaul a nyugdijszamitas atalakitasarol?
index.hu/belfold/ref061024/
Feri lesz a leghangosabb, aki szamon ker. "Az en kormanyom bevezette, a Fidesz elveszi. Nem szegyelik magukat?"

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 11:30:58

@Doomhammer: Feri vagy Bécsből üzenget majd, vagy a Csillagból. Esetleg megkapja Rákosi volt celláját.

Google 2009.05.13. 11:36:32

@tölgy:

Látja, nem is ér rá válaszolni ez a GB, BG, KGB vonal.
Beleugrott -na nem a nagybőgőbe - a táblázatokba.

HToma 2009.05.13. 11:43:37

@Elpet: Ilyen ingem és nyakkendőm Nekem is van. Meggondoltam magam. Miniszterelnök akarok lenni!

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 11:48:41

@tölgy: Ha megtörténik a felelősségrevonás és elszámoltatás - törvényesen és tisztességesen! mi az hogy, nagyon is! - elég kevesen maradnak szabadlábon, hogy üzengessenek meg riogassanak meg számonkérjenek.
Ezek majd kezdhetik szervezni az "új, modern baloldali szociáldemokrata" pártocskájukat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 11:53:51

@Tehetetlen Dodó:
A baloldali múlt része az emigráció és a börtönélet, csak a 20. század második felében elszoktak tőle. Most majd visszatalálhatnak a múltjukhoz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 11:57:13

@Google: Ne legyen igazságtalan. Értünk teszi. Mindig mindent értünk tesznek.
Most pl. végre megszabadulhatunk a fogyasztói társadalomtól. A rokonom összejárnak majd libát tömni, kukoricát morzsolni, a gyerekek nem a parkokban lógnak, hanem ugyanott libát legeltetnek, az asszonyok lejárnak a Dunához mosni, stb.
Egy csomó társadalmi probléma egy csapásra megoldódik.

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 12:03:28

@tölgy: Ha ezeken múlik, csak kék könyv kiváltásával lehet majd kalákában libát tömni, meg kukoricát morzsolni, mert különben lecsap az APEH...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 12:05:44

Muhahaha, az MDF kizar!
"Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András "magukat törölték az MDF tagjai sorából", írta Herényi Károly és Makay Zsolt a párt országos választmánya tagjainak küldött szerdai levelében."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.13. 12:08:08

@tölgy:

>Decemberben veszik észre a népek, hogy idén elmarad a Karácsony, és márciusban kapják meg a januári fűtésszámlát. Vagy novemberben, vagy május végén kéne a választás a szociknak.

Mások a vágyak és mások a lehetőségek. Az őszi ülésszak kb. szept. közepén kezdődik. Ha ekkor feloszlatja magát az ogy., akkor Sólyom simán kiírhatja január 3-ra az új választást.

Július végi önoszlatás esetén szept. végi választás lesz. Ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

Google 2009.05.13. 12:17:13

@tölgy:

Kicsit sok a libákhoz köthető tevékenység a víziójában.
Libát tömnek, libát legeltetnek, kukoricát fejtenek a ...libáknak.
Valami jó kis zene, például gordonkázás nem lesz? Ha már csak értünk dolgoznak, bújnak táblázatokat. Zene is legyen, a nemjóját!
Vígan szoktunk tönkremenni, nem?

Google 2009.05.13. 12:19:44

Ja, tudom. A mosógép fog zenélni, a Haladás azt is meghozza. Az asszonyok pedig a patakban mosnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 12:20:24

@dzsucseharcos:
"Ez a legvalószínűbb forgatókönyv. "

Ez tunik a szocik szamara a legoptimalisabbnak most. Viszont ott van a nagy zsozso lehetosege, amit meg zsebretehetnek jovo aprilisig es ott van Greczy Zsolt is:
www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=487
"A választásig egy év van hátra.
Hosszú még az út."

Igaz, ezt majus 4.-en irta.

Google 2009.05.13. 12:26:03

@Google: Mert a Duna nincs mindenhova bevezetve.
S az élet nem Kívánságkosár.
Lesz választás egyáltalán?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 12:39:49

@dzsucseharcos: Természetesen a fene sem kíván a szocik fejébe látni. Az űr megrettent.

De ott van President Sólyom, sajnos vele a haladárok nehezen kalkulálhatnak. Másrészt, volt már augusztusban kormányfőcsere.
Mindazonáltal, azt hiszem az esetleges forgatókönyveket eddig havonta átírták. Most már talán hetente. Szegény Gréczy és Debreczeni meg a fejét kapkodja :(

@Google: Igeeen, van itt valami libás beütés. És tudjuk, hogy kik szoktak libázni.
Megint lebuktam :(

osborne 2009.05.13. 13:04:57

panaszáradat helyett örüljenek, hogy Belgiummal és Németországgal vagyunk a top3-ban, az OECD szerint

Az OECD elemzése szerint Belgiumban 56,0 százalékot (2007-ben 55,5 százalékot), Magyarországon 54,1 százalékot (2007-ben 54,4 százalékot), Németországban 52,00 százalékot (2007-ben 52,2 százalékot) tettek ki az elvonások tavaly az átlagfizetésre vetítve.

hvg.hu/karrier/20090512_oECD_magyar_berelvonas.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 13:09:17

@osborne:
Ellovas, nem kerdes. Es most tovabb novelhetjuk elonyunket egy ujfajta adoval, amibol csak jol johetunk ki!

Nem tudom, en minden adocsokkentesbol rosszul jottem ki, azert lett elegem.

Google 2009.05.13. 13:42:05

Nem kell elcsüggedni! A világ igenis meg lesz váltva.
www.kapcsolat.hu/blog/a_hazaszeretetrol/24.oldal#p0_1

"A baloldali elébe megy a jövőnek. Fölkészül rá, fölhasználja a haladást, és kivédi a veszélyes melléktermékeit. Müködő, a munkából élő tömegek számára jólétet, biztonságot hozó szocialista társadalom nem volt még a világon, megteremtése előttünk áll, az a mi föladatunk!"

Kertész Ákos
Az író szerző, vagy fordítva.

A kísérletezések kora soha nem jár le. Egyesek aranyat akarnak előállítani, mások mást.

Google 2009.05.13. 13:50:11

Inkább így:

496345-ös hozzászólás. (Az oldalszám változik, bár az Alkotó pihen (?))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 14:04:18

@Google: Ez fogás!

"Müködő, a munkából élő tömegek számára jólétet, biztonságot hozó szocialista társadalom nem volt még a világon, megteremtése előttünk áll, az a mi föladatunk!"

Mintha, ma a munkából élők qrvára nem a szocikra szavaznának, és 2006-ban sem.
Nyöhehe

osborne 2009.05.13. 14:05:00

@Doomhammer: kérem jegyzeteljen, szociálpszichológia előadás következik, Feri tanárúrtól:

kapcsolat.hu/blog/a_hetvegi_charta_tuntetesrol

(muhahaha)

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 14:08:55

@osborne: Ez tiszta hülye.
Az már csak a hab a tortán, hogy ő, a Nagy Manipulátor hozakodik elő a témával.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.13. 14:31:38

@Google:

"Itt ugyan a romák nem voltak rabszolgák, de Amerika sem volt
feudál-fasiszta ország, Hitler utolsó szövetségese, a holokauszt
bűnrészese, jóformán nemzeti karaktervonásként rasszista, mint
a magyar."

Kertész Ákos: Obamától Magyarországig
Könyvhét 48

Ha nem lenne ott a "jóformán", akár sértésnek is vehetném . )

Google 2009.05.13. 14:35:51

@gloire:

Kertész Ákos is "jóformán nemzeti karaktervonásként rasszista", vagy csak mi többiek, nem írók, nem szerzők?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 14:41:56

@osborne: Ferit elhagyták a szövegírói, vagy tényleg önállósult?
Mert ez a dedós cucc itt siralmas :(

És hát, a konformitás mindig annak gond, aki éppen kisebbségbe szorult.
Nyöhehe

reality 2009.05.13. 14:44:16

@osborne: Én ezeket nem bírom elolvasni. Mihelyst nekikezdek, összefutnak a szemem előtt a betűk, majd a fejfájás kezd el kerülgetni.
Ezért jó, hogy önök mérgezik magukat, és ide szemezgetnek. Így én is tájékozott leszek. :)

Google 2009.05.13. 14:44:57

Van, akin már a tudomány sem segít.
Aki a pszichológiában is csak a "trükköket" látja, keresi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 15:13:10

@osborne:
Mindig csodalkoztam, Aronson tankonyve miert olyan nepszeru a ballib taborban. Nem haszontalan elolvasni, de kisse avettos.

Itt van egy csunya csusztatas:
"Azért, mert a kísérlet nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy miként hat ránk a körülöttünk lévők véleménye. És ha ez igaz, akkor ez világos ösztönzés arra, miért nem szabad engedni, hogy embertelen eszmék, gondolatok, politikák terjedjenek és maradjanak válasz nélkül. Azért, mert ezek az eszmék és politikák fertőznek."

Hogyne, ha tobbsegben vannak, ezt bizonyitja a kiserlet. Ahhoz, hogy valaki hozzaigazitsa a velemenyet a manipulatorokehoz, tomegnyomas kell. Az pedig nem all fenn az atlagemberek szintjen.

A ballib sajtotermekek fogyasztoin van a tomegnyomas, mert mindenhonnan azt halljak (abbol a negy ujsagbol, amit olvasnak), hogy tombol a rasszizmus es ehhez hozzaigazitjak a velemenyuket.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.13. 15:14:05

@reality:
Pedig vannak klasszikus darabok.
Hetek, antiliberális demokrácia.
Nyöhehe
www.hetek.hu/velemeny/200311/rend_vagy_szabadsag

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 15:17:07

@gloire:
"de Amerika sem volt
feudál-fasiszta ország, Hitler utolsó szövetségese,"

Voltak helyette zsidolincselesek, egeszen az '50-es evekig.
www.americanlynching.com/infamous-old.html

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 15:23:02

No meg a négerek se szavazhattak 67.ig ( vagy meddig?)

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 15:41:23

@Őrnagy Őrnagy: Körülbelül. Az én ifjúkoromban Pete Seeger még harcosan énekelte az "If you miss me at thy back of the bus"-t...

Tehetetlen Dodó 2009.05.13. 15:43:24

@Tehetetlen Dodó: Fel kell tennem az okulárét. ..the back...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.13. 15:55:19

@Doomhammer: Volt numerus clausus is, csak finomabban. Igaz, ezt magánegyetemek alkalmazták, nem állami rendelet volt.

www.newyorker.com/archive/2005/10/10/051010crat_atlarge

osborne 2009.05.13. 16:01:25

dont worry, Foley kisasszony nem is kapott semmit Feriéktől

A rendszerváltás óta először fordul elő, hogy kitüntetés nélkül távozik Budapestről egy amerikai nagykövet. A kormányzat vélhetően így reagál arra, hogy April Foley inkább az ellenzékkel szimpatizált.

nol.hu/lap/vilag/lap-20090401-20090401-24

tevevanegypupu 2009.05.13. 16:09:58

Lehet, hogy Foley-nek nem is kellett volna Gyurcsanytol, illetve bocsanat a dicso mszp-szdsz koaliciotol. Toluk meg az ajandek is mergezett.

reality 2009.05.13. 16:10:56

@tölgy: Hetek-et elvből nem olvasok. Bár néha kellene, hogy a másik oldalról" is legyenek infóim.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.13. 16:19:27

nol.hu/belfold/bajnai_bocsanatot_ker_az_ingatlanadorol_szolo_megjegyzeseert
Gordon bocsánatot kért félreérthető kijelentéséért. Ebből is látszik, hogy immár ő is méltó az Úr titulusra.

Érdemes elolvasni a kommentárokat, különösen az ingatlanadót lelkesen magyarázó szocikat. Ha lenne médiafelületem, reggeltől estig ingatlanadó menne benne hatalmas MSZP logós háttérrel.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.13. 16:22:58

@osborne: Majd Hillary Clinton és Richard Holbrooke kinevez valakit, aki a Hope, Change, Vásárhelyi Máriától Hallom Hogy Orbán Fasiszta vonalon pendül, oszt jónapot.

Google 2009.05.13. 16:45:57

@tölgy:
@reality:

Ez a cikk sem rossz. Mondjuk, a fény Vonára nem esik valami jól, de ez van ...
www.hetek.hu/interju/200905/viktor_es_mihaly_vezet-az_uj_vilagba

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 17:23:36

Magyarorszagnak nincs tobb zsozso.
online.wsj.com/article/BT-CO-20090513-712609.html
" WASHINGTON (Dow Jones)--The International Monetary Fund has made additional revisions to its estimates of short-term debt refinancing needs for countries mostly in Eastern Europe.

After reviewing mistakes in the calculation of external debt refinancing requirements in the April Global Financial Stability Report, the IMF has revised its forecast for 2009 to 132% of reserves from 188% for Bulgaria; to 101% from 171% for Hungary; to 204% from 425% for Lithuania; to 141% from 169% for Poland; and to 119% from 84% for Chile. "

Na jo, egy kicsi talan (101%>100%).

osborne 2009.05.13. 17:27:00

@Doomhammer: ideiglenesen Jeffrey D. Levine

hungarian.hungary.usembassy.gov/dcm.html

gondolom ő fogadta az FBI ügynököket is akik a titkos romagyilkosok után kutatnak.

(ssak _most_ esett le, hogy az amcsi kormányváltás az egyik ok ami miatt ennyit a NYT ezekről az esetekről.)

osborne 2009.05.13. 17:32:10

@osborne: jav: 'csak' és 'ami miatt ennyit ír'

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 17:44:57

@osborne:
"(ssak _most_ esett le, hogy az amcsi kormányváltás az egyik ok ami miatt ennyit a NYT ezekről az esetekről.)"

Nem az a baj, hogy a NYT ir az esetekrol, hanem az, hogy a gyilkosok meg mindig nincsenek meg.

Google 2009.05.13. 18:03:12

@Doomhammer:

Azért a legszebb, legnagyobb számokat most is mi kaptuk ki az IMF-től. Éllovasok vagyunk, vagy mi a kő, papír, olló?
Egy kiosit kellett dobálozni azért a számokkal, hogy mellénk tegyék azt a sok pénzt.

Google 2009.05.13. 18:57:10


Az Új Munkáspárt családja és szerettei körében távozott az élők sorából. Temetése 2010 májusában lesz.
www.hetek.hu/kulfold/200904/megbukott_a_veszett_kutya_terv

Lehet, hogy a ködös Albionban hamarabb megszabadulnak a saját Gordonjuktól?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 22:11:03

@Google:
Brown köszöni, jól van. Nem fogják elhinni, a nyugatos polgárosulás, az európai parlamentarizmus szülőhazájában mik a főtémák.
Képviselői költségtérítések.
www.telegraph.co.uk/news/newstopics/mps-expenses/5305201/Gordon-Brown-should-call-a-general-election-over-MPs-expenses.html

Képviselők számának csökkentése.
news.bbc.co.uk/1/hi/uk_politics/8047818.stm

A nagy magyarországi sikerre való tekintettel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.13. 22:47:28

Ezt a szégyent! Magyarország a reform laggard, mert túlzásba vitte a nyugdíjak emelését.

Mindez a Guardian-ban (angol Népszabadság):
www.guardian.co.uk/business/feedarticle/8504794
"Romania and Hungary -- the latter long seen as a reform laggard for refusing to tackle its bloated pension sector, among other reforms -- have also made plans to cut significantly in the face of falling growth and lower revenues.
Economists say those measures may be those countries' last defense against potential default."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.13. 22:57:33

@Doomhammer:

El tudnak ezek képzelni olyan világot, amit már annyira megreformáltak, hogy nem kell Reform? Legalább egy ideig?

reality 2009.05.13. 23:04:06

@Elpet: Olyan állapot nem lehet. Ahogy a konzervatóriumon olvastam:

mr. pharmacist1 2009.05.11. 11:49:52
:
"A kommunizmus szemünkben nem állapot, amelyet létre kell hozni, nem eszmény, amelyhez a valóságnak hozzá kell igazodnia. Mi kommunizmusnak a valóságos mozgalmat nevezzük, amely a mai állapotot megszünteti."
(Marx Károly - A német ideológia)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 09:32:23

Megy az alku kemenyen.
Ingatlanado helyett vagyonado.
www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090513-valsaghirado-forint-negativ-iranyba-mozgott-fordult-a-tozsde-gigabirsagot-kapott.html
"A miniszterelnök bocsánatot kért egy a tervezett ingatlanadóhoz kapcsolódó kijelentése miatt, szerdán már a sokadik új ötlettel állt elő a kormány: a pénzügyminiszter megpendítette a vagyonadó bevezetésének lehetőségét. "

Hetfoig meg kell allapodjanak, kulonben ugrik a kovetkezo IMF-reszlet. Tudja ezt a piac is, azert ideges.

Google 2009.05.14. 09:56:28

@Doomhammer:

Vajon ideadták-e a sok pénz egy részét egyáltalán, vagy csak visszafizetni kell majd? Ezért vagyok ideges, ez foglalkoztat.
Annyit kavartak már itt a piacok, hogy semmit nem lehet tudni.
A miniszterelnök már azt mondogatja, "akik a hátukon viszik az országot előre", több mint egy hónapnyi nettó összeget kapjanak jővöre. Újra itt a tizenharmadik?
Azt gondolják, ha össze-vissza neveznek dolgokat, beveszik kint-bent? Optimisták.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 10:15:59

Megy a forint lefelé.

09:52 287.84 Ft/EUR 1.34%

A piac negatívan értékeli a magyar társadalom bajnaizmussal szembeni lábszagú, büdösbunkó elutasítását. Pedig Flash Gordon mindent megtett, ezt mutatta az eddig erősödő Forint. Most jönnek a nemelitek, ellenállnak, és erre a piacok elveszítik a bizalmat.

Remélem, mindenkinek érthető.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 10:21:12

Doomhammer, eszembe jutott valami.

A Deloitte most könyvvizsgáló vagy adótanácsadó cég? Mintha éreznék a kettő között egy pici feszültséget. Mindkettőt lehet persze ragyogóan tiszta törvényesség alapján végezni, ám mégis.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 11:07:04

@Elpet:
"A piac negatívan értékeli a magyar társadalom bajnaizmussal szembeni lábszagú, büdösbunkó elutasítását. "

A piac azon aggodik, hogy nem lesz megegyezes es akkor nincs, ami finanszirozza az ez evre tervezett hianyt. Mert a piac nem ad, csak az IMF adhat. Tehat esik a forint es esik az OTP is, mert ha nem ad az IMF, akkor itt az allamcsod.

Google 2009.05.14. 11:12:59

"Az embereket csak akkor lehet rábeszélni valami számukra rossz elfogadására, ha tudják hogy ezzel milyen nagyobb rosszat akadályoznak meg."
kapcsolat.hu-s bölcsesség, csupa nagybetűvel, mai termés Gy.-blog

Lehet, az MSZP-re szavazni már nem a világ legjobb dolga, de ezzel egy nagyobb rosszat akadályozunk meg.

Hát vajon?
Kételkedni már nem is kell semmiben, mert közben még lecsapna ránk a rossz(abb)!

Google 2009.05.14. 11:51:14

Mindenki retteg a Jobbiktól - mondja Vona Gábor úr. Napkelte, 05.12.-én
De a baj mégem olyan nagy, mert a választópolgárok kétharmada lélekben Jobbikos, csak még nem tudja.

(Ezt tartom az emberek legnagyobb lenézésének, helyettük megmondani, kit szeretnek. Mert ők nem tudják. Nem tudhatják. Vegytiszta kommunizmus)

Most akkor rettegjük, vagy áhítjuk a múltat? A zsákutcát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 11:56:11

@Google:
"mert a választópolgárok kétharmada lélekben Jobbikos,"

Hany szazaleka lelekben liberalis a valasztopolgaroknak az SZDSZ felmerese szerint? 60?

Akkor van itt egy kis atfedes a liberalisok es a Jobbikosok kozott.

osborne 2009.05.14. 12:53:17

ideges a Piac, a szocik idegesítőek (mikor nem?)

Bajnai és Oszkó mai beszédére vár a piac

vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=273005

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 13:08:17

@osborne:
Csodalkoznek, ha a piac Bajnai es Oszko beszedebol tudna meg, mi a helyzet.

osborne 2009.05.14. 13:16:42

@Doomhammer: természetesen nem csak egy sajtótájból de sokszor igen, mármint nagyon fontos mit nyilatkoznak lásd Feri rossz elszólásait (nagy bajban vagyun) és a forint bedőléseket tavalyról.

Lengyel Laci: oh jaj de jó lenne ha Orbán fiatal modernizátor lenne és nem öreg fáradt és ráncos konzi, még Bethlen is lehetne. Ha...

hvg.hu/velemeny/20090514_mszp_lengyel_laszlo_pecs_orban_fidesz.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 13:30:40

@osborne:
Vagy Kadar Janos.
Most azonban, hogy Obama egy Uj Hajnal, egy Vizvalaszto, igy viszont a Fidesz remenytelenul elavult.

"Ha a Fidesz által diktált életforma-ideál és az egész orbánizmus nem lenne régimódi, Obama és vízözön előtti. Ha… "

Pedig ha Obama es vizozon utaniak lennenek, akar ket-harom ciklust is kormanyozhatnanak.

"Ha nem lenne tartós válság a világban és így nálunk is, ha elegendő lenne gyors kampánnyal nyerni, és egyetlen kegyetlen, de sikeres kormányzati operációval az országot új fejlődési pályára lökni, ha nem kellene aprólékos gonddal, egyezkedve és alkudozva, hétről-hétre, hónapról-hónapra válságot kezelni, a válság világára berendezkedni, ha nem lenne a világ és a belföld szereplőivel való kiegyezés a feladat, akkor 2010 után Orbán és Fidesze berendezkedhetne két vagy három ciklusra."

osborne 2009.05.14. 13:39:43

@Doomhammer: Ha a Vérfarkas baller lenne akkor talán akkor lenne Remény. Így nem marad más csak a Bukás és weimar.

Wildschwein 2009.05.14. 13:54:33

@Elpet: Ez egy régi dilemma, amit pedzeget. Sokáig nem vagy alig volt korlátozva, hogy egy könyvvizsgáló milyen egyéb szolgáltatásokat nyújthat az ügyfeleinek, pedig hát pont a tanácsadás lehet az, ami adott esetben nem férhet össze vele. Voltak ebből kisebb-nagyobb botrányok itt-ott, egész addig, amíg 2002-ben váratlanul csődbe ment az Enron nevű amerikai energiakereskedő óriáscég, és kiderült, hogy a mérlegei, amelyeket az egyik legnagyobb, legelismertebb könyvvizsgáló, az Arthur Andersen auditált, évek óta hamisak voltak, a könyvvizsgáló tudtával és tanácsadásával. Óriási volt a botrány, az Enron vezetőit és az Arthur Andersen érintett munkatársait perbe fogták és börtönre ítélték, utóbbiak közül azt hiszem ketten is öngyilkosok lettek még a botrány kipattanásakor, az Arthur Andersen pedig összeomlott, mert otthagyták az ügyfelei (tulajdonképpen ciki volt velük könyvvizsgáltatni). Amerikában ennek a botránynak a hatására megszigorították a szabályozást, ott a könyvvizsgáló most már nem végezhet gyakorlatilag semmilyen más tevékenységet az ügyfelének. Ezt néhány másik ország is átvette, pl. Franciaország, Belgium, de pl. Németország csak sokkal enyhébb, kiherélt formában, mert ott erős a könyvvizsgálói lobbi. Gyakorlatilag nálunk is csak gumiszabályok vannak erről, konkrétan nem tiltja semmi, hogy a könyvvizsgáló az ügyfelének adó- vagy más tanácsadást is nyújtson.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.14. 14:25:43

Én a mai súlyos helyzetben Lengyel László halhatatlan soraival vigasztalom magam:

"Azt gondolom, hogy Orbán Viktor se hagyna több nyomot maga után. Ugyan ki emlékszik egy jelentős mondatára, egy fontos tettére is 2002 és 2009 között?"

Tényleg. Milyen reformot vitt keresztül Orbán 2002 és 2009 között?

tevevanegypupu 2009.05.14. 14:59:33

@dzsucseharcos:
csak antireformot..a nepszavaztatasaval megakadalyozta az egeszsegugy privatizaciojat..korlatot bontott..szandekosan agyonverette hiveit mikozben o maga pancelozott auton menekult..antikonstruktiv ellenzek volt..es meg hosszu a sor!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.14. 15:21:59

Kell a francnak az IMF penze, Magyarorszagnal immar sorba allnak a kulfoldiek, hogy hitelt adhassanak!
http://www.guardian.co.uk/business/feedarticle/8506937
" BUDAPEST, May 14 (Reuters) - Hungary's government may not have to draw on the full amount of its loan from the IMF if market conditions improve further, a senior debt agency official said on Thursday.
Deputy Chief Executive Andras Laszlo Borbely told Reuters several foreign investment banks had approached the debt agency (AKK) in the past couple of weeks encouraging Hungary to issue a Eurobond as sentiment across central Europe improved, confirming an earlier report on Thursday from business weekly Figyelo.
"Several investment banks came to us (with offers) which is logical as there've been issues in the region," he said.
"From a financing point of view, we may not need it (the full amount of the IMF loan)," he added.
He said Hungary would likely be able to issue a Eurobond only with less favourable conditions than its existing loans from the International Monetary Fund and the European Union."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.14. 15:25:22

Megint 290 HUF/EUR árfolyam körül járunk. Elgondolni is rossz, mi lett volna, ha Bajnai nem szereli meg a Forintot.

osborne 2009.05.14. 16:54:05

(már) nyárson sütögetik Bajnait az elvtársak:

30 millió forint felett lesz a vagyonadó

www.hirado.hu/Hirek/2009/05/14/14/30_millio_forint.aspx

osborne 2009.05.14. 17:20:42

@Doomhammer: a kajmánszigetes képeket le kéne szednie az iwiről. én szóltam:

Marton Ferenc sajtóreferens elmondta: az APEH munkatársai sincsenek eltiltva azoktól a nyilvános adatbázisoktól, amelyek mindenki számára elérhetőek. Előfordult már, hogy az adóhatóság felé tartósan veszteséget bevalló vállalkozó azokat a képeket tette fel magáról az IWIW-re, amelyeken az afrikai szafarin vadászik. Ez nem kerülte el a revizorok figyelmét. De nemcsak az internetet, hanem minden más nyilvános adatbázist is figyelnek az ellenőrök, hogy csak a legegyszerűbb példát említsük: az újságok apróhirdetései is tartalmazhatnak olyan információkat, amelyek felkeltik az APEH figyelmét.

http://www.n-joymagazin.hu/index.php?inc=anyag&AnyagID=768&RovatID=9

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.14. 17:44:31

@osborne: Na látja! Bajnainak van programja. Ha kell, akkor naponta újabb.

Tehetetlen Dodó 2009.05.14. 17:47:39

@osborne: Már betojtak a panelnép lázadásától. Marad tehát a nyomorult középosztály további sarcolása.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 10:07:50

Mar latszik az alagut vege! A valsagprofetak karogasaval szemben, akik 7%-os GDP visszaesest josoltak year-on-year, a valodi szam csupan 6.4%.

http://www.rttnews.com/Content/AllEconomicNews.aspx?Id=950281
"Friday, Hungary's Central Statistical Office announced that the gross domestic product or GDP declined 6.4% year-over-year in the first quarter, compared with a revised 2.5% fall recorded in the previous quarter. Economists were looking for a decrease of 7%. A year ago, the GDP was up 1.8%."

Egyebkent a neheze tenyleg mogottunk van.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.15. 11:03:43

@Doomhammer: "Mar latszik az alagut vege! "

Vagy a szembejövő vonat fénye :(

Most két napja megint esik a forint.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 11:30:09

@tölgy:
Eleve nem volt oka, hogy erosodjon.
Bajnai mar az erosodes elejen ezt mondta es en ebben egyetertek vele. Nem volt oka a forint erosodesenek es most visszakorrigal.

Kozben persze zajlanak az IMF-targyalasok. Ott hagytuk abba, hogy Magyarorszagnak nem is kell az IMF penze. Hetfon megy el a kuldottseg.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 11:35:20

Miert nem all a Fidesz Bajnai melle es kezd el vele kormanyozni?
http://index.hu/velemeny/jegyzet/2009/05/15/fustado/
"Pedig megtehetné, hogy megvédi Bajnait a szocik puhításától, felismeri az érdekazonosságot, és gyakorlatilag megkezdi a kormányzást."

Na miert nem, hulyegyerek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 12:52:19

Vannak problemak, de green shotok is.
http://www.forbes.com/feeds/afx/2009/05/15/afx6426498.html
"UDAPEST, May 15 (Reuters) - Hungary's economy shrank by an annual 6.4 percent in the first quarter as industrial production fell sharply on imploding demand in the country's key export markets, the Central Statistics Office, KSH said on Friday.

The drop is faster than market forecasts for a 5.9 percent decline and is the biggest since the country began publishing quarterly figures in 1996.

In 1991, Hungary's economy shrank by 11.9 percent when the nation's socialist, planned economy collapsed, but no quarterly data is available from that year, the KSH said.

'The public sector was the only area that recorded positive growth,' KSH statistician Istvan Bedekovics said. 'If you excluded the government sector altogether, the headline GDP fall would be about one percentage point bigger.' "

Hajra, kozkiadasok! Huzzatok ki az orszagot a recessziobol!

osborne 2009.05.15. 12:57:52

@Doomhammer:

http://www.timesonline.co.uk/multimedia/archive/00555/Cartoon_555489a.jpg

fospumpák mindenfelé

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 13:01:46

@osborne:
Volt ma egy vitam errol egy skot kollegaval. O teljesen fel volt haborodva a kepviseloi koltsegterites-botranyon, azt mondta, hogy mikozben itt a valsag, egyesek fontok tizezreit veszik fel (20-40 kGBP koruli stiklikrol van szo evente kepviselokent). En meg azt mondtam neki, hogy ez mogyoro es az egesz csak a szinhaz miatt van.

Ugy tunik, ez a recept remekul mukodik, akarhol csak bevetik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.15. 13:38:53

@Doomhammer: Megkegyelmeztek Gordonnak.
Az az 1% enyhítés a költségvetései hiányban kb. 300 mrd HUF-t jelent, ennyit kellett volna még Gordonnak összegereblyéznie az idén.
Azt már talán ő sem vállalta volna, bár nincsenek politikai ambíciói :)

osborne 2009.05.15. 13:48:31

@tölgy: a náciveszély akkora hogy muszáj volt

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 13:57:38

Orban zsarnokoskodni akar, de egy maroknyi hos szembeszall vele.

Greczy Zsolt elemez.

http://www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=503
"Orbán Viktor fenyeget. Először is azzal, hogy megnyeri a választást, másodszor azzal, hogy börtönbe csukatja politikai ellenfeleit. Ehhez körítésnek elhívta az 1956-os forradalmat leverő és azt brutálisan megtorló Kádár János egykori barátját, Martens urat.

A magas lóról lassan már alig látszik az ország.

Mindenesetre a szocialisták és liberálisok, a Fidesztől távolságot tartó MDF-esek melegíthetnek, mivel egy sem bírja mondani, hogy éljen Eduárd.

És a hét évvel is el kell számolni, mondja a vezér. Vádlottak padjára mindazokkal, akik autópályákat, hidakat építettek, egyetemi városrészeket emeltek, felújítottak iskolát, művelődési házat, kórházat. Akik - túl - magasra szabták a szociális ellátás színvonalát, akik száz százalékban lehívták az első Nemzeti Fejlesztési Terv uniós forrásait. Vesse ki magából a társadalom azokat, akik maastricht-i szintre vitték le az államháztartási hiányt, akik harcot indítottak a feketegazdaság ellen, akik idején csökkent a bűncselekmények és a halálos közúti balesetek száma, akik idején triplájára nőtt az internet-penetráció.
...
Úgy látom, a Fidesz megint megvárja, míg az emberek kötéllel a nyakukban jelennek meg a szülinapi zsúrjukon. Még megtörténhet, hogy 500 bizony dalolva megy..."

osborne 2009.05.15. 14:03:44

wtf?

Elismerte a gazdasági miniszter, hogy az uniós csatlakozás óta rendelkezésre álló források mindössze négy százalékát tudta lehívni Magyarország. Varga István azonban a válság miatt abban bízik, hogy a pályázók többsége előleget kér, s így növekednek a kifizetések.

http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=270729

osborne 2009.05.15. 14:38:51

@Doomhammer: és még az EV-t is jegeltette decemberig:

http://index.hu/belfold/2009/05/15/megint_elorehozott_valasztasokrol_beszel_az_mszp/

Államférfiként kezd viselkedni, már ilyen hamar?

Google 2009.05.15. 14:54:35

@Doomhammer:

Az jár kötéllel a nyakában, aki akar; egyesek gárdista cuccokat vesznek magukra, hogy érdekesebbek legyenek. Szóval választék van.
Az viszont csúsztatás, azt hiszem, hogy a Fidesz a 13-ik havi nyugdíjat visszaadná. Ezt legalábbis - így - nem hallottam.

Tehetetlen Dodó 2009.05.15. 15:11:45

@Doomhammer: Ez hülyébb, mint az ember hinné.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 15:50:32

@Tehetetlen Dodó:
Egyaltalan nem hulye.
Lesznek talan 500-an azon a Magyar Demokratikus Charta-rendezvenyen, amirol a fonoke is sejti, hogy nem lesznek ott tomegek.
http://kapcsolat.hu/blog/a_hetvegi_charta_tuntetesrol
"Hétvégére, szombatra erőszak elleni demonstrációt szervez a Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom. Jól teszik, helyesen teszik. Tudom, hogy ezek az összejövetelek mostanában nem mozgatnak meg százezreket."

Ezzel a bardos hasonlattal oket biztatja: hiaba vagytok kevesen, ti vagytok az ellenallok, akik az egyre novekvo sotetsegben taplaljak az ellenallas tuzet.

Tudja, az elitcsapat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 15:52:05

@osborne:
Tetszik. Kommunikacios okok miatt nem lehet elorehozott valasztas.

Karcolt lendület 2009.05.15. 16:17:54

@osborne:
Decemberben már milyen előrehozott választásokról lehet beszélni?
Előrehozzák márciusról februárra?

Azért várjuk még meg a június 8-at...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.15. 16:41:24

@Karcolt lendület:

Szerintem valószínű, hogy okt. elején választás lesz, de mág nem biztos. Ennek valószínűsége ugyanis csak akkor 100%, ha előtte június 8-án (vagy már 7-én) Nyakó bejelenti, hogy az EP-választásnak nincs belpol következménye.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 17:39:12

Harcosnak igaza van. Kozel vannak a valasztasok.
Osborne-nak is igaza van. A szakertokbol Allamferfiak lettek.

Miert? Oszko Peter bejelentette az evezred adocsokkenteset. Ez az adocsokkentes kormanya.
"Oszkó Péter pénzügyminiszter elmondta, hogy a részletek még kidolgozás alatt állnak, de az irányelvek egyértelműek: olyan adóreformról van szó, amely évtizedek óta nem látott kedvezményeket biztosít azoknak, akik legális munkával vállukon viszik az országot."

tevevanegypupu 2009.05.15. 18:16:17

Csak nehogy osszekapjanak a Charta es a Roma Mozgalom eminensei azon, hogy melyikuk a nagyobb demokrata. Mert ezt tenyleg nagyon nehez eldonteni. Kolompar Orban remeljuk reszt vesz a felvonulason. Jelenlete meg inkabb hitelesiteni fogja a mozgalmat. Feri ugye te is ott leszel??

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 18:21:12

Lengyel Laszlo: az a baj, hogy a fiatalok kozott nincs olyan ertelmisegi elit, amely melto partnere lenne a nagy oregeknek. Ezert kell tovabbra is nekik lenni az elitnek.

http://www.ujreformkor.hu/tardos-karoly-%E2%80%9Emindenki-ragaszkodott-maga-gumicsontjahoz%E2%80%9D-beszelgetes-lengyel-laszloval
"Annak, hogy milyen hajszálereken kerülnek át a társadalomba az elit gondolatai, és megfordítva, hogy egy ilyen elitet mennyire tölt föl alulról a társadalom gondolkodással. A megfeneklés akkor szokott jönni, amikor az elit nem kap újabb alulról jövő, vérfrissítő impulzusokat. Nálunk a 80-as években az értelmiség egy egészen új csoportja teljesen friss szemlélettel tört be a magyar közéletbe, legyen ez Esterházy Péter író vagy Kocsis Zoltán zongorista vagy a Bokros Lajos nevű közgazdász. Olyanok, akiket az aczélgyörgyös alku nem vonzott. Az egymás közötti viszonyok sokkal fontosabbak voltak, mint a hatalomhoz való viszony. A fiatal közgazdászoknál ezt a Fordulat és reform mutatta meg a legjobban. Azóta nem jött föl új nemzedék, új elit, semmiféle cserélődés nincs, a társadalom lényegében megrekedt. A frissülés már a 90-es években elkezdett fékeződni, majd az ezredfordulótól teljesen lefékeződött. Ezt halkan mondom: még mindig a 80-as évekbeli gondolataink a frissek."

Akkor azokat kell vegrehajtani, kedves Laszlo.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.15. 18:30:59

@Doomhammer: Féltudású magyar elit.
ÉS még büszke is rá!

tevevanegypupu 2009.05.15. 18:32:16

Kocsis Zoltan mar a hetvenes evekben is benne volt az elitben, ugyszinten Esterhazy is. Es hat az igazsag az, hogy a kitunteteseket mind Aczel Gyorgytol kaptak es el is fogadtak.
A hatalomhoz valo viszonyuk is nagyon fontos volt: ha Aczel azt mondta volna, hogy Kocsis nem lephet fel, hogy Esterhazy nem jelenhet meg, akkor valoszinuleg a nyolcvanas evek elitje mas lett volna. Es hogy azota nem jott fel uj elit az nem jelenti azt, hogy uj elit nem letezik. Nagyobb a valoszinusege, hogy a regi elit nemigen engedi oket "feljonni". Talan csak azert nem, mert maskeppen gondoljak az elitseget mint a regiek.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.15. 19:23:10

@Doomhammer: Pedig Lengyel László egy tájékozott, művelt értelmiségi.

http://hvg.hu/velemeny/20090505_gyurcsany_lengyel.aspx?FullComment=true#comments

Mezei Balázs be is vitt neki egy övön alulit:

"#122 - Mezei Balázs | 2009. május 14. 12:09

Kénytelen vagyok ismét itt kommentálni ma írását. Ebben is benne van a vészes, végzetes elvakultság, melyről a HV múlt heti számában írtam. Meg persze a következetlenség, alultájékozottság. Talán nem ártana egy-két évre elmenni más országokba, ha nem lenne ehhez késő. 20 évvel ezelőtt kellett volna.

Ad rem:

Kádár János 1957-ben 45 éves volt.
Bethlen gróf 1921-ben 47 éves volt.
Orbán Viktor 2009-ben 46 éves.

Mi a baj akkor? Hogy barázdált az arca? Nem jellemezném, hogy szerintem Lengyel úr hogy fest a képernyőn.

Végzetes elvakultság. The Fatal Conceit. A la Hayek."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.15. 22:02:08

@tevevanegypupu:
"Nagyobb a valoszinusege, hogy a regi elit nemigen engedi oket "feljonni". "

Nem, annak nagy a valószínűsége, hogy az u.n. régi elit egy skanzenben él a rajongóival körülvéve és nem is tudja, hogy a világ, amit lát, az nem a valóság. Például hogy a skanzenen kívül ők senkit se érdekelnek, sőt, a szemtelenebbek még úgy is gondolják, hogy féltudású, világtól lemaradt szerencsétlenekből áll az a bizonyos "elit".

Kérdezze meg a pesti utcán 100 embertől, hogy ki az a Lengyel László és 99 nem fogja tudni. Igaza is van. A Lengyel Lászlóhoz hasonló kuriózumokat csak a gyűjtők tudják értékelni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.15. 22:58:58

Én Lengyel László írásait nagyon élvezem, szerintem jó stílusban ír. Amellett, hogy szinte semmiben nem értek vele egyet. Na de hát mit számít az? Csudabogár az ezredfordulóról.

C. N. Parkinson "Parkinson újabb törvényei" című kötetében méltatja azon embertípus jelentőségét, akinek soha nincs igaza. Ha még szórakoztató is az illető, akkor igazán lebilincselő társaság. Különösen, ha tisztában vagyunk furcsa képességével.

tevevanegypupu 2009.05.15. 23:58:59

@Doomhammer:
Regen neztem a Napkeltet, volt talan havonta egyszer egy negyes, akik az eppen aktualis politikai helyzetet elemzetek: Lengyel, TGM, Stumpf es Bencze Gyorgy. A legjelentektelenebb Lengyel volt. A szurke pulover.

A skanzen telitalalat. Legjobb lenne, ha a muveszek es muvesznok ott maradnanak most mar, mert nem hiszem, hogy kepesek elviselni a valosagot. Nem birnak a friss levegot. A nepszeruseguket mar tulhasznaltak, az eredetiseguk lassan de biztosan lejart, onmagukat ismetlik. Eleg volt beloluk.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.16. 06:48:40

Verebes Szollárral beszélgetett a Napkeltében. Szollár elmondta, hogy a Bajnai-kormány ülése olyan, mint egy nagy cég vezetéséé. Pörög, pörög ezerrel.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.16. 07:33:40

@Elpet: Pörögnie is kell, ha annyira "vanprogramja", hogy pl. naponta új ingatlanadó-verziót ad ki.

Gondolom minden alkalommal készek a részletes, több szempontú hatástanulmányok is.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.16. 07:58:48

A mindenkori szocialista kormányt versenyben dicsérők sincsenek könnyű helyzetben most. Nem irigylem őket, ahogy általában sem. Ezeket a váltásokat lekövetni azért nem kis feladat. Valahogy most innen blogról is elmaradtak a 30 milliós változat óta. Nehéz egyik nap a társadalom széles részének ingatlan-adóztatásáért rajongani, másnap meg azért, hogy csak a legnagyobb értékű vagyonelemek tulajdonosainak kelljen adózni. Kemény sors a szocialista kormányok állandó jellegű társadalmi szóvivőinek élete. Meg is viseli őket pszichikailag, ez könnyen észrevehető.

osborne 2009.05.16. 08:43:05

@dzsucseharcos: igen, annyira pörögnek, hogy elfelejtik egy ország akármennyire is kezelik úgy a közpénzeket mintha sajátjuk lenne de nem egy cég. Pedig milyen jó lenne mindenkivel beszedetni az ingatlanadót, sokkal jobban stimmelnének a számok papíron.

osborne 2009.05.16. 09:00:47

@tölgy: negyed, határon túl pedig zéró. maximális hübrisszel

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.16. 09:41:20

@dzsucseharcos:
Miért, szakmailag teljesen rendben voltak a javaslatok.
Szerdán még az volt a helyzet, hogy 3%-os hiány kell, tehát mindenkinek be kell dobni a valutát. Ezek után az MSZP megzsarolta az IMF/EU tárgyalókat, hogy akkor ők felállnak és jön a Fospumpa, vele együtt az európai értelemben elfogadhatatlan nacionálpopulizmus. Aztán kiderült, hogy sorban állnak a kölcsönt nyújtani kívánók és az IMF pénzére nincs is szükség. Ebben aztán megállapodtak. Lehet magasabb a hiány, ha azt nem az IMF-nek kell finanszíroznia. Fospumpaveszély elmúlt decemberig. Akkorra a világgazdaság újra recesszióba süllyed, a kölcsönadók eltűnnek és jön az újabb válság és az újabb IMF hitel.

Tisztára mint egy nagy cég vezetésében.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.16. 23:55:39

Magyarország hitelessége egyre csak nő.
http://index.hu/gazdasag/hirek/2009/05/16/nincs_napirenden_az_imf_hitel_modositasa/
"A kormány úgy látja, hogy az utóbbi 4-5 hétben csökkent az országgal szembeni bizalomdeficit. "

Azért a kamatcsökkentést továbbra se kellene elkapkodni.
http://www.forbes.com/feeds/afx/2009/05/15/afx6426906.html
"But Romania's central bank Governor said last week that room for monetary easing was limited, and a Hungarian central banker said this week that Hungary's financial vulnerability leaves no room for significant rate cuts."

Minthogy financial vulnerability van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 00:07:10

Előfordulhat, hogy külföldi fegyveres beavatkozásra lesz szükség a rasszizmus tombolása miatt.
http://index.hu/belfold/budapest/2009/05/16/tobb_ezren_a_rasszizmusellenes_tuntetesen/
"Iványi Gábor metodista lelkész, a demonstrációt rendező szervezetek alapítója beszédében úgy fogalmazott, Magyarország helyzete már régóta nem belügy, és szégyen lenne, ha az ENSZ kéksisakos békefenntartóit kellene felkérni, védjék meg a faluvégi cigánytelepeket."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 00:10:45

Tamás Tibor lapszemléje a stop.hu-n segíti az elit tájékozódását.
http://stop.hu/blog/topics.php?blog_owner=t.tibor

tevevanegypupu 2009.05.17. 00:20:23

@Doomhammer:
Ez az ENSZ keksisakos bekefenntartoi nagyon tetszett nekem is. Kulonben azt hiszem BAZ megye nehany falvaiban a magyar lakossag kifejezetten orulne a jelenletuknek.
Vegigneztem a "tomeget" akik reszt vettek. Nem lehetett olvasni sehol se Cozmarol, se Szogi Lajosrol, se a gyerekcsinyes vidam fickokrol, sem a 14 eves kislany gyilkosairol..de legfokeppen azt nem akartak megmondani, kik a tatarszentgyorgyi es egyeb helyeken elkovetett ciganygyilkossagok rasszista tettesei? Mert a beszedekbol ugy lehetett erteni, hogy mar tudjak kik voltak.

Kieran Hayes 2009.05.17. 09:11:36

Teljesen jogos volt a tegnapi tüntetés. Tudnillik a Fospumpa bejelentette, hogyha kétharmadot kap élni fog vele. Mind tudjuk hova vezet ez. Kétharmad, felhatalmazási törvény, minihitler, auschwitz. Ez vár ránk.

Úgyhogy még most utoljára el kell menni és a Politikai Ambíciókkal Nem Rendelkező Divatos Nyakkendőjű Szakértő Közgazdász Menedzser Miniszterelnök Úrra kell szavazni,

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 09:55:15

@Kieran Hayes:
Ha maga visszamehetne az időben, megakadályozná Hitler hatalomra kerülését? Na ugye.

Itt a lehetőség, hogy az ellenállók elit csapata megakadályozza egy új hitlerizmus hatalomra kerülését. Gordon pedig majd megvalósítja a programjukból, ami figyelemre érdemes.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/05/dublor.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.17. 10:15:24

Akkor a Financial Balance Keeper Force feladatkörét ki kell terjeszteni, nem nagy ügy: FBK and Democratic and Anti-Rassist Force.
Az iraki szakértőket behívj uk Magyarországra.

http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/04/level-budapestrol.html

Kieran Hayes 2009.05.17. 10:27:58

@Doomhammer: Látja, a Tirpákbokrétás is alátámasztja amit mondok. A Zorbán annyira el van foglalva a náculással meg a gyűlölködéssel meg a cigányok lelövöldözésével (s.k.), hogy észre se vette, hogy 1 évvel a választások előtt hatalomra került.

Nagy szerencse, hogy a Mester még időben felhívja erre a figyelmet.

Kieran Hayes 2009.05.17. 10:31:00

Meg egyébként is: ekkora proli a Fospumpa. A Selyemnyakkendős Elegáns Inges Szakértő Miniszterelnök Úrnak kell megmondani hogy mi a Zorbán programja. Még végre is neki kell hajtani.

Hálátlan népség ez a Fidesz, hogy ezt nem látja be.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 10:54:24

Hmm, nézzük csak.
http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/04/level-budapestrol.html
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/04/level-budapestrol.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 10:55:55

Azt tudják, mikor változtatja át a linket kattinthatóvá?
Azt hittem, kikapcsolták ezt az opciót, de most a tirpák linkje mégis átváltozott.
Jó lenne, ha nem kellene másolgatni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 11:07:37

3000 résztvevő, 8000 tag, a Magyar Demokratikus Charta megkerülhetetlen erővé vált a barna eső elleni esernyőzésben és a demokrácia védelmében.

Gréczy Zsolt elemez.

http://www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=511
"Több ezren vettünk részt tegnap a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom tegnapi demonstrációján.
...
Az összetartozás szimbólumaként a jelenlevők megfogták egymás kezét – romák és nem romák cselekedtek így. A fasizmus barna esője ellen pedig több száz esernyő nyílt ki ugyanabban a pillanatban.

A kivetítőn ismert közéleti személyiség tiltakoztak a terjedő rasszizmus ellen, az eseményen részt vett az MSZP, az SZDSZ és az MDF számos vezetője. Támogató nyilatkozatot adott ki a miniszterelnök és a volt miniszterelnök. A többi párt és a köztársasági elnök – bár felkérték a csatlakozásra – nem reagáltak.
...
A Charta a maga több, mint 8500 regisztrált támogatójával, működő honlapjával és levelező rendszerével ma a balliberális oldal, de talán egész Magyarország legnagyobb civil szervezete.

Megkerülhetetlen erő, ha a rendszerváltozás eszményei, a demokrácia, és a kisebbségek védelmében kell szót emelni.
Lesz itt feladat bőven, hiszen vannak, akik éppen kétharmadról álmodoznak. Egy ötvenes úr odajött hozzám tegnap és azt mondta: ha itt kétharmad lesz, akkor az ő életében már nem lesz demokrácia."

Gréczy Zsolt és mögötte Feri, az október 23.-i és őszödi győző, aki a demokráciát védi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 11:08:45

Igen, ez az. Ha a link túllóg a soron, nem lesz kattintható.

Kieran Hayes 2009.05.17. 11:18:18

@Doomhammer: Hát igen. 89 előtt minden sokkal egyszerűbb volt. A kormány szakértő kezekben volt, virágzott a népi DEMOKRÁCIA, a fidesznáciknak meg kuss volt különben kaptak a pofájukra a barna mocskok.

Meg két feles kevert mellett azért bevallhatjuk, hogy a cigányok se voltak így elszemtelenedve.

Kádár idején jobb volt na.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.17. 11:39:26

@Doomhammer:

"Megkerülhetetlen erő, ha a rendszerváltozás eszményei, a demokrácia, és a kisebbségek védelmében kell szót emelni.
Lesz itt feladat bőven, hiszen vannak, akik éppen kétharmadról álmodoznak."

Vannak demokratikus és nemdemokratikus választási eredmények. Nemdemokratikus pl. a kétharmados többség. Annak idején, amikor kétharmados többsége volt a megfelelőoldalnak, akkor be kellett volna cikkelyezni, hogy a kétharmados többséget eredményező választások illegálisak.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.17. 11:42:09

Az a Gréczy-cikk azért is aranybánya, mert ilyen kommentek érkeztek, mint:

"még a legkiválóbb mszp politikus sem ér fel Gyurcsány bokájához! nem örültem Pécs elvesztésének, de, bebizonyosodott, hogy a dédelgetett Katinka nem tud eredményt elérni! épp eleget ártott az mszp-nek"

Ha Feri indul Pécsett, micsoda győzelem lett volna! Miért nem lehet az MSZP-nek 176 Ferije?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.17. 12:43:31

@dzsucseharcos: Még nincs, de lesz 176 Ferijük.
Ígéretes eredmények vannak már a birka klónozás terén.

osborne 2009.05.17. 13:46:35

Vadai Ágnes hadat üzent:

"Mi erősek vagyunk és küzdeni fogunk azért, hogy a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka ezzel a programmal soha ne kormányozhasson Magyarországon" - mondta a szocialista politikus.

Vadai Ágnes azt is tudakolta, hogy kormányra kerülése estén mit csinálna még vissza a Fidesz. Visszabontanák az autópályákat, a csatornákat, lebontanák a Megyeri hidat, leállítanák a metróépítést, elvennék az emberektől az egészséges ivóvizet? - sorolta kérdéseit a politikus.

www.hirado.hu/Hirek/2009/05/17/12/Vadai_a_Fidesz_visszabontana_a_Megyeri_hidat_is_.aspx

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.17. 13:54:51

Igen, Vadai szépen beszélt:

Az MSZP szerint a Fidesz programjának körvonalai: hatalom a hatalomért, erő, bosszú az embereken, listázás, de ennek megvalósítását a szocialisták megakadályozzák - mondta Vadai Ágnes, az MSZP országos elnökségének tagja vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kétharmados választási győzelmet jósolt, és azt is közölte, élni fognak ezzel a hatalommal - idézte fel a kormánypárti képviselő az ellenzéki pártelnök korábbi nyilatkozatát. Vadai Ágnes hangsúlyozta: most a szocialisták vannak kormányon, és mindent megtesznek azért, hogy megóvják az embereket a Fidesz "cinikus és erőszakos" programjától és szövetségesétől, a Jobbiktól.

http://www.mti.hu/cikk/382618/

Forod pedig becsurkult.
http://www.mti.hu/cikk/382619/

osborne 2009.05.17. 13:55:55

Sőt 'a Fidesz elnökének jobbikos haverjai már ki is nézték azokat a magántulajdonokat, amit Orbán-hatalomra kerülése után majd elvesznek'

azaz keményedik a szocik kampánya

index.hu/belfold/2009/05/17/kezd_durvulni_az_ep-kampany/

Kieran Hayes 2009.05.17. 13:56:18

Hohóóóóóó jól értem, hogy Vadai elismerte, hogy a Fidesznek van programja?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.17. 14:20:53

@osborne: Ez csak a "Nincs mit mondanunk, de kéne, akkor fospumpázzunk kicsit", vagy tényleg már az őszi előrehozottra gyúrnak?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 14:30:50

@osborne:
Sötétség seregei? Vezénylő tábornok? Mi az, ez a Jelenések Könyvét olvassa?

Vadait meg kellene hívni a Rém és Becsületre blogolni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.17. 14:45:30

@Doomhammer: Ha csak nem Gizike a Zági szövegírója.

osborne 2009.05.17. 15:45:19

@tölgy: @Doomhammer: most még viccelnek, de majd ha a csapból nem folyik az ivóvíz csak valami barna trutyi akkor igazat fognak adni Áginak. A Sötétség Seregei pedig = MG

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.17. 16:34:02

Lehet, hogy az euro tett be Szlovákiának? 2009Q1-ben 11%-os q/q GDP visszaesés (Magyarország: 2%-os), így egy negyedév alatt a y/y GDP-változásuk +2%-ról a magyarországi -4,7% alá, -5,4%-ra csökkent.

http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-15052009-BP/EN/2-15052009-BP-EN.PDF

osborne 2009.05.17. 16:55:51

@dzsucseharcos: ne haragudjon de Szlovákiának csak egy valaki tehetett be: a Vérfarkas.

http://www.fn.hu/kulfold/20090331/orban_art_szlovakiai_magyaroknak/

www.figyelo.ro/kulfold/a-szlovakiai-smert-aggasztja-a-fidesz-programja-es-orban-felle.html

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.17. 16:59:19

@osborne:
Állítsuk le a Smer hazugsággyárát. Mi az, hogy a Fidesz programja aggasztja őket? A Fidesznek nincs programja!

tevevanegypupu 2009.05.17. 17:20:15

Vadai ketsegbe van esve, elkerult mellole Feri..mar nem lathatja minden nap..Nem csoda, ha hirtelen felindulasba tort ki.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 18:46:47

@Loxon:
"A pártelnök szerint a parlamenti pártok közül gyakorlatilag csak az SZDSZ-nek és a Fidesznek van európai programja. "

Kibújt a szög a zsákból! Mindig tudtuk, hogy Fodor egy kriptofideszes. Ezzel itt most kiírta magát a demokratikus közéletből.

tevevanegypupu 2009.05.17. 20:27:54

Igy jar aki belebeszel masok dolgaba..MG akart lenni az MH

osborne 2009.05.17. 20:43:13

@Doomhammer: igen, az MG az amit minden 10-ik magyar támogat azaz egy 1 milliós támogatottságú náci hadsereg

www.hirado.hu/Hirek/2009/05/17/14/Minden_tizedik_magyar_szimpatizal_a_Gardaval.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 21:01:17

@Doomhammer:
Itt van az Anne Porter-cikk folytatása. Orosz Józsi persze gyorsan megtalálta az írónőt, Tamás Tibi pedig közzétette a műsor átiratát a blogján.
http://tamastibi.nolblog.hu/archives/2009/05/13/Nincs_jobb_dolga_mint_Morvai_Krisztinat_hallgatni_Nincs/
Új Fasizmus éled fel Kelet-Európában, Lengyelországon, Szlovákiában és Magyarországon is. Az utóbbi különösen közelről érinti az írónőt, mivel itt született. Őrnagy Őrnagy úgy tűnik, sikeresen lépett akcióba, mivel az írónőt ezúttal megfenyegették.
http://reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5818709

"Orosz József: - Anna, pontosan mit jelent a cikkének a címe, "Fascism,
next generation", vagyis a "Fasizmus, a következõ nemzedék"?
Magyarország sorsát látja veszélyben, vagy nemzetközi, történelmi
jelentõséget is tulajdonít annak, amit tapasztalt Magyarországon?

Anna Porter: - Nemzetközi, történelmi jelentõsége van, de nemcsak
Magyarországon láttam ezt a folyamatot. Voltam Lengyelországban,ahol
szintén hasonló dolgok történnek, és Szlovákiában, és ezekrõl a
helyekrõl írok is. Az új fasizmus sajnos felbukkan mindenhol. Engem
azonban jobban bánt bizonyos szempontból, ami Magyarországon történt,
történik, mert ott születtem."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.17. 21:06:01

@osborne:

Épp itt az ideje a politikai váltásnak. Az MSZP-SZDSZ láthatóan nem tudja kezelni ezeket a nemkívánatos jelenségeket, még a Szakértő sem tudott döntő változást hozni. Valahol hibás az a gondolatmenet, mely szerint rájuk kell szavazni, ha valakinek nem tetszik a Magyar Gárda. Miért, most ki van hatalmon? Olyan pártokra miért kellene szavazni, akiknek az ideje alatt a Magyar Gárda ilyen befolyásra tett szert?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 21:06:16

Durvul az EP-kampány, siránkozik Vadai Ágnes, honvédelmi államtitkár. A gátlástalan ellenzék gátlástalanul kicsinyli le az eredményeket, pedig sokan jobban élnek. Sajnos voltak hibák is a propaganda terén.

Vadai Ágnes, a politikus, a nő, a közélet eldurvulásáért aggódó állampolgár.

http://vadai.nolblog.hu/archives/2009/05/15/Europai_belpolitika/
"Most is méltatlan az ország lakosságával szemben, hogy ennyire lekicsinylik az eltelt hat év, a szocialista-szabaddemokrata kormányzás időszakának eredményeit. Pontosabban félnek szembenézni, számba venni mi mindennel gazdagodott az ország, a települések, az emberek. Minden forintnak, eurónak – amit az uniótól kaptunk, amit hitelként felvettünk, és amit megtermeltünk – látható hozadéka van. Autópályák, hidak, köz- és kerékpárutak, csatornahálózat, közösségi létesítmények sora viseli a táblát, mikor, miből épült. Sokak életszínvonala pedig érezhető módon javult. Az eredmények lebecsülése egyet jelent az ebben közreműködő milliók semmibe vételével. Úgy tűnik, mindez nem számít, a cél érdekében mindent szabad.

Ahogy nézem, hallgatom a híreket – a pécsi polgármester-választás pedig bizonyította – nem eredmény nélküli az ellenzék taktikája. Illuzionisták. A valóságot, a mutatvány mögötti trükköt majd csak a műsor vége (választás) után kérhetik számon a nézők. És ha becsapva is érzik majd magukat, akkor már nem jár vissza a jegy ára.

Persze, számon kérhető a kormányzó párt is sok dologban. Nem sikerült, konstruktív ellenzék nélkül nem sikerülhetett sok változást elindítani. Meg kellett volna magyarázni, hogy a rengeteg felépített infrastruktúrát (utak, csatornák, épületek) működtetni kell, használatuk pénzbe kerül. Nem fektettünk elég hangsúlyt a propagandára, pedig mint látjuk, az mögöttes tartalom nélkül is eredményes lehet. Nem vagyunk illuzionisták. Lehet, hogy emiatt már az EP választás alkalmával büntetnek majd a választók. De még mindig inkább a vállalható eredmények, mint a teljesíthetetlen ígéretek miatti későbbi megszégyenülés. Nem vallom, hogy a politika oltárán minden feláldozható. "

Inkább a tisztességes bukás, mint a csalással szerzett győzelem'

Kieran Hayes 2009.05.17. 21:38:26

@Doomhammer: Maga sem akarhat nemigaz országban élni...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 22:04:38

@Kieran Hayes:
Hát nem. Legyen már kimondva, hogy az ország sok jót kapott, azt pedig ki kell fizetni. Fizetés közben is érvényesül az igazságosság: a terheket a tőzsdecápák, a társadalom leggazdagabb 5-10%-a viseli. Úgy is tekinthetjük, hogy a szocialista-szabaddemokrata kormány elvesz a gazdagoktól és odaadja a szegényeknek, mint valami Robin Hood. Minden más csak illúzió, érzéki csalódás.

http://mszp.hu/belfold/bovebben/evtizedek-ota-nem-latott-merteku-adocsokkentes
"Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke úgy fogalmazott, hogy a mostani tervezet teljes mértékben vállalható a szocialista párt számára is, hiszen a baloldali értékek mentén halad, hiszen a munkavállalók helyzetét könnyíti. Új terhet oda tesz, ahol a társadalom leginkább tehetős 5-10 százaléka fogja viselni azt. Lendvai kifejtette, igazságos az is, hogy a vagyont tekinti alapnak az új adórendszer és nem pusztán az ingatlant, hiszen vagyon a nagy értékű jármű, a hajó, a helikopter is."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.17. 22:08:56

Hogy többen is dolgozhatnának? Blöff, kéremszépen. Nem dolgozhatnának többen, mert nincs szakképzésük.

Tabajdi Csaba rántja le a leplet a Fidesz üres szócsépléséről.
http://mszp.hu/belfold/bovebben/ures-bloff-a-fidesz-egymillio-uj-munkahelyre-vonatkozo-igerete
"A szocialista kormány hét év alatt megkétszerezte a gyorsforgalmi úthálózatot, benne az autópályák hosszát. A multinacionális vállalatok, valamint a helyi kis- és középvállalkozások azonban szakképzett munkaerő hiányában nem tudnak új beruházásokat megvalósítani. A kormánynak és a helyi szocialistáknak van programjuk a munkahelyek megőrzésére, ezeket a kezdeményezéseket az Európai Unió is támogatja.

Tabajdi Csaba hangsúlyozta, hogy megalapozatlan, felelőtlen és blöff a Fidesz egymillió új munkahelyre vonatkozó ígérete, ugyanis megfelelő szakképzési rendszer, gazdaságfejlesztés és az exportlehetőségek bővítése nélkül nem lehetséges új munkahelyeket létrehozni. A Fidesznek továbbra sincs programja. A legnagyobb ellenzéki párt konkrétumokat nélkülöző, felelőtlen ígéreteket tesz."

osborne 2009.05.17. 22:13:54

@Elpet: most szakértők vezetik az országot, politikai és hatalmi ambíciók nélkül. sajnos mindig akad egy-egy szakértő aki szakértőbb akar lenni a szakértőknél is. rá kéne nézni mennyit is keres ez a Vámosi-Nagy úr...?

Bohózat az ingatlanadó körüli huzavona

www.index.hu/gazdasag/2009/05/17/bohozat_az_ingatlanado_koruli_huzavona/

Kieran Hayes 2009.05.17. 22:19:15

@Doomhammer: Összezavarodtam. Vadai a Fidesz programjáról beszél. Nosza nézzünk utána. Találtam is egy szép nagy pdf programot a Fidesz honlapján.

Tabajdi et. szerint viszont mégsincs program. Igazán mesebeli történet. Hol volt program, hol nem volt.

Én a kormány helyében símán bejelenteném az évcsilliárdok óta nem látott adócsökkentés programját.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 00:40:58

@Kieran Hayes:
"Én a kormány helyében símán bejelenteném az évcsilliárdok óta nem látott adócsökkentés programját."

Lemaradt egy brossúrával.
http://reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5794717
http://reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5871450
http://mszp.hu/belfold/bovebben/evtizedek-ota-nem-latott-merteku-adocsokkentes
"Oszkó Péter pénzügyminiszter elmondta, hogy a részletek még kidolgozás alatt állnak, de az irányelvek egyértelműek: olyan adóreformról van szó, amely évtizedek óta nem látott kedvezményeket biztosít azoknak, akik legális munkával vállukon viszik az országot."

tevevanegypupu 2009.05.18. 01:14:51

"Inkabb a tisztesseges bukas mint a csalassal szerzett gyozelem."
Agnes, ha legkozelebb talalkozik Ferivel ezt majd emlitse meg neki..

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.18. 07:02:39

@Doomhammer:

Látja, Doomhammer, erről beszélek mindig. Amikor Programja van valakinek, az rögtön egy más minőség, mint a Fidex mellébeszélése. A részletekkel, hatásokkal, összefüggésekkel ugyan még nem volt idejük foglalkozni, de azt már eldöntötték, hogy nagyon jó lesz. És ez a fontos, ők jót akarnak, és köztudott, hogy értenek is hozzá.

Kieran Hayes 2009.05.18. 07:33:16

Úgy tűnik, László Csaba is sokat veszített progresszivitásából.

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=406998&place=toplista

"Az adószakértő demagógiának nevezte, hogy az ingatlanra kivetett adóval fogják majd meg az adócsalókat. Úgy vélekedett, ha valaki adócsalásból tett szert nagy értékű ingatlanra, arra nem az a jó válasz, hogy - azzal együtt, aki legális jövedelemből vett ugyanakkora ingatlant - megadóztatják. Nem mindenki adócsaló, akinek nagy értékű ingatlana van - hangsúlyozta -, akiről pedig az adóhatóság tudja, hogy adócsaló, "fogja meg" - mondta."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 09:18:21

@Doomhammer: Mindent elővesznek, ami bejött 2006-ban?
Hát az ma még szépítésre sem lesz elég.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 09:28:12

@Kieran Hayes:
Laszlo Csaba mar egy eve bedolt az illuzionistak csabitasanak, amikor penzugyminiszterseget ertekelve elmondta, hogy ma mar ugy gondolja, a minimalber adomentessegenek bevezetese volt a legnagyobb hiba, amit elkovetett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 10:02:47

Kedves emberek es kellemes eghajlat: uzletemberek, gyertek Magyarorszagra!

Balazs Peter nyomja az orszagimazst kinaiaknak.
http://www.channelnewsasia.com/stories/economicnews/view/429916/1/.html
"Hungarian Minister of Foreign Affairs Peter Balazs said: "One of the assets of Hungary is being an attractive country (with) nice climate, nice people and an encouraging atmosphere and being in the EU - on the edge of the EU for the time being, but with a very interesting geographical situation. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 10:12:57

Tatarszentgyorgyi gyujtogatas (a masodik, nem a szomoru halalesettel vegzodo): a jelenlegi elmelet szerint biztositasi csalas.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=492838
"A rendőrök egyébként továbbra is fenntartják a biztosítási csalásról szóló verziót, bár a rasszista indíttatást sem zárják ki. A nyomozók egyelőre a szakértői véleményekre várnak, addig sok újdonságot nem tudnak mondani az üggyel kapcsolatban."

Node akkor mi volt az a nagy fekete auto a Magyar Garda jelevel?

"Horváth Lídia a fentiek mellett arról is beszámolt: a járőrök aznap este egy nagy, fekete járművet üldöztek, ami a Magyar Gárda jelével volt ellátva. "A rendőrök azt állították, hogy az autó feltartóztatása miatt lezárták az utakat, mi viszont úgy tudjuk, hogy azok nem voltak lezárva" - tájékoztatott."

Google 2009.05.18. 10:22:00

@Doomhammer:

Mondta is nekik Simor anno, nem a vasakba, hanem az agyakba kellene befektetni.
Ha nincs elég szakképzett ember, az is az ő hibájuk, miért nem szervezték úgy, hogy legyen; nem?
Majd felszívja a Gárda a szakképzetleneket. Csak pénz legyen ruhára.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 10:25:33

@Google:
Meg is lett mondva, hogy nem a felsooktatasba kell onteni a penzt, hanem egy jo szakmat kell az emberek kezebe adni.
Peldaul a Modern Kepmesekben is meg lett mondva.

Most hol az a sok fiatal, akinek a kezebe jo szakma lett adva diploma helyett?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 10:39:16

Ami a múlt héten még az alagút végének tűnt, az most elkezdett fütyülni. talán mégiscsak a szembejövő vonat lesz.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/05/18/nagyobb_visszaesessel_szamolhat_a_kormany/


GÉPHÁZ!
A linkelést valahogy helyre lehetne állítani?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 10:45:33

@tölgy:
Ugyan mar, Gordon ellenorzese alatt tartja a folyamatokat.
Lehet, hogy nem 6% lesz a visszaeses, nem is 6.3%, hanem esetleg 6.8%, de 7%-nal mindenkeppen kevesebb.
http://www.reuters.com/article/marketsNews/idUSLB75040220090511
"BUDAPEST, May 11 (Reuters) - Hungary's economy could contract by more than 6 percent this year but the fall is not expected to reach 7 percent, Prime Minister Gordon Bajnai was cited by national news agency MTI as saying on Monday."

Vagy ha lesz is 7%, de az semmikeppen nem azert, mert azt varjak, hanem csak ugy veletlenul.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 10:54:09

@Doomhammer:
VAgy ha mégis lenne 7%, akkor majd rájövünk, hogy 8%+ náci-fospumpákok rosszabb lett volna.
És a mi szívünk felettébb örvendezni fog.

A kérdés, az hogy az IMF megengedi a növekvő hiányt Gordonnak vagy bekeményít?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 10:58:54

@tölgy:
"A kérdés, az hogy az IMF megengedi a növekvő hiányt Gordonnak vagy bekeményít? "

Nem, itt az a kerdes, mit szol a piac. Mert most onnan akarjak felvenni a 3% es a valodi hiany kozotti kulonbseget.

http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601085&sid=aJgf2jvPjTyQ&refer=europe
"While the forint may show “modest gains” in the “near term” because of the rally in emerging markets, the currency will resume its slide as exports fall, unemployment rises and investment dries up, said Gillian Edgeworth, an economist at Deutsche Bank AG in London. Germany’s biggest bank forecasts a 9 percent decline in the currency by the end of September, Bloomberg data show.

“This is not the end of the depreciation trend in the forint,” said Michal Dybula, the Warsaw-based central European economist at BNP Paribas SA. France’s largest bank expects a 4 percent loss to 300 per euro by October.

“Hungary’s fundamentals remain weak and emerging economies face tough competition from developed countries in terms of external financing,” Dybula said. “The international aid may cushion the declines but won’t be enough to prevent a weakening.” "

Google 2009.05.18. 11:00:27

@tölgy:

Vége a linkelésnek, kezdődik a gépelés!
A Sötétség hajnalán akar maga linkelni? Ásni, kapálni, libát hajtani, tömni, fosztani; elfelejtette? Ez jön.
Gépházat felejtse el! Présházak, bányák, s egyéb veszélyes helyek jönnek divatba. Csak maradároknak.
Vizet vegyen! Az se lesz nemsokára.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 11:04:46

@Doomhammer: Az állampapírpiac beindult volna? vagy hogy?


@Google: Mondanám, én már régóta biciklizve (megújuló erőforrást használva) netezek magukkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 11:29:15

@tölgy:
Nem figyelt, Tolgy. Sorba allnak a befektetok es eurokotvenyt is kibocsathatunk.
http://reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5858023

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 11:54:32

@Doomhammer: Hát teljesen meg vagyok zavarodva!
1 hete még arról volt szó, hogy kelleni fog egy új IMF mellénk tett csomag.
Most meg a hitelválság közepén ránk tukmálják a bankok a pénzüket?
Ez a Gordon nagyon tud!
Ne is jöjjön vissza a Feri!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 11:58:28

Vegre egy jo hir. A Fidesz akkor se bontja le a hidakat es az autopalyakat, ha ketharmadot szerez.
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1194001
"A jelek szerint az MSZP felső vezetésében (is) felfogták, hogy ha a Fidesz kétharmados többséget szerez a következő parlamenti választáson, az nem csak azoknak a szocialistáknak lehet veszteség, akik elbúcsúznak mandátumuktól. És nem is csak az fog fájni, hogy némelyikük komoly felelősségre vonás elé nézhet. Sokkal több forog kockán. Az ország és a parlamenti demokrácia jövőjét is félthetik, ha beválnak a mostani ellenzék reményei.

A Megyeri hidat feltehetően nem bontanák le, a kész autópályák is megmaradnának, az aggodalom azonban jogosnak látszik. És a szocialisták valóban a 24. órában vannak, hogy összekapják magukat. "

Egyebkent pedig a tet oriasi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 12:00:31

@tölgy:
"1 hete még arról volt szó, hogy kelleni fog egy új IMF mellénk tett csomag.
Most meg a hitelválság közepén ránk tukmálják a bankok a pénzüket?"

Uj IMF hitelcsomag nem lesz. Viszont a fiuknak megengedtek, hogy a piacon vadasszanak. Ok pedig most azt hiszik, szerencsejuk lehet.

Az elso pofon meg is jott.
http://index.hu/gazdasag/blog/2009/05/18/nem_fogad_el_magyar_allamkotvenyt_az_ekb/
"Az Európai Központi Bank (EKB) levélben tájékoztatta több közép-kelet-európai állam központi bankját, hogy nem fogad be refinanszírozási célból állampapírt euróövezeten kívüli országoktól, de hajlandó megfontolni a valutacsere lehetőségét."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 12:32:12

@Doomhammer: Akkor ezek a felelősségteljesség terén ott folytatják, ahol Feri abbahagyta.

talán már csak azon gondolkodnak, hogyan lehetne az előrehozott választást a Fospumpa nyakába varrni, aki tudatosan, 8 év alatt bedöntötte az addig virágzó országot.

Google 2009.05.18. 12:50:03

A "karakteres és empatikus szóvívő" esete B.Gordonnal:

"De éppen azt meséltem az ismerősömnek, hogy ma volt az első kormányülés, amin részt vettem, és teljesen lenyűgözött, hogy milyen profizmussal működik a gépezet."

Jól szintetizál, analizál és dönt. Nagyon profi, és ehhez nyugodt a személyisége, szerintem nagyon rendben van."

Kiköpött pókerarc. Már csak a jobbos barátok húzhatják a finnyás orrukat!
www.mfor.hu/cikkek/Szollar_kerdeztem_Bajnai_Gordont_miert_vallalja_a_velem_jaro_kockazatot.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 13:08:38

@tölgy:
"Akkor ezek a felelősségteljesség terén ott folytatják, ahol Feri abbahagyta."

Miert, mi a fenet csinaljanak? Az MSZP, akinek a szavazataitol a letuk fugg, nem enged tovabbi megszoritast, sot, olyan adokat se, amelyek nagyobb retegektol vonnak el. A gazdasag esik, a hiany egyre nagyobb, az IMF pedig megengedte nekik satani rohoges kozepette, hogy a piacon szerezzek meg a hianyzo forrast.

Van egy olyan szornyu erzesem, hogy a vegen uzsorahitelt fog sikerulni felvenni ezeknek a zseniknek, de az talan eleg lesz az idei lyukra es jovo aprilisig. Aztan utanuk az ozonviz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 13:21:07

@osborne:
Nagyon szomoru, hogy Szily nem fel a ketharmadtol. A weimari koztarsasag utolso napjait eljuk. Akkor is igy tapsoltak Hitlernek.

Csatlakozni fogok a demokraciaert kuzdo forradalmi otszazakhoz!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 13:27:40

Mindennapi betevo uzeneteink az MSZP-tol.
http://mszp.hu/public/banners/politika620x65b.swf
A jobboldalra nem szavazunk, mert:
- Kokettalnak a szelsosegesekkel
- Hangosan beszelnek
- Nincs programjuk

Ez eleg is lesz a valasztok tomegeinek, azt hiszem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 13:31:43

Hu, de izgis! Mindjart jon a hivatalos kozlemeny!
http://www.portfolio.hu/en/cikkek.tdp?k=3&i=17613
"More importantly for Hungary, there will be a press conference at 14:00 CET to be held jointly by James Morsink the International Monetary Fund's (IMF) mission chief for Hungary, Finance Minister Péter Oszkó and central bank (NBH) Governor András Simor. The press conference is the closing event of a review of Hungary's programme pledged in exchange for a USD 25.1 bn IMF-led international credit facility. The parties are expected to announce modifications to the country's original undertakings (e.g. deficit goal, GDP contraction target, etc.)."

osborne 2009.05.18. 13:44:17

@Doomhammer: A MAHHE, a Magyar Antifasiszta Horgászok és Halászok Egyesületének tagja vagyok immáron több mint egy évtizede.

(hint: ha csak a www-t hagyja a linkek előtt akkor azok aktívként jelennek majd meg)

www.mahhe.hu

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 14:00:27

@osborne:
Remelem, a MAHHE tagok is beleptek a Magyar Demokratikus Chartaba, hogy ilymodon erositsek a demokraciaert kuzdok kicsiny, amde elszant csapatat!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.18. 14:06:28

@osborne:

Pedig tényleg vége a demokráciának és meghal a köztársaság, ha jön a vérfarkas. Ugyanis '98-02-ben a parlament 3 hetente ülésezett. Alig éltük túl.

Az egyik kommentelő viszont elég frappánsan állította szembe az orbáni kétéves költségvetést (azt a mélyfasiszta-szélsőbolsevik intézményt) a gyurcsányi-bajnaii 2 hónapos költségvetésekkel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 14:14:24

Magyarorszag lakossaganak 90%-a naci!
inforadio.hu/hir/belfold/hir-278803
"Arra a kérdésre, hogy ha a Magyar Gárda párt lenne, szavazna-e rá, a válaszadók szintén kilenc százaléka mondott igent."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 14:28:04

Na, ezzel megvolnank.
2.9% helyett 3.9% deficit, 6.7%-os visszaeses, uj hitel nincs.
www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=115256
"A korábban gondoltnál kedvezőtlenebb gazdasági helyzetkép és kilátások mellett megállapodtak a magyar hatóságok a nemzetközi hitelcsomagot nyújtó szervezetekkel arról, hogy az idei évre eddig kitűzött GDP-arányos államháztartási hiánycél 2.9%-ról 3.9%-ra emelkedhet - jelentette be a mai sajtótájékoztatón Oszkó Péter.
...
A kormány eddigi hivatalos 5.5-6.0%-os GDP-visszaesési előrejelzése most 6.7%-osra változott - összhangban az eddigi sajtóinformációkkal. Jövőre továbbra is recesszióval kalkulál a kormány (0.9%-os mértékű). Idén az export 15% körüli, míg az import 16-17% körüli hanyatlásával kalkulál az új makropálya."

Google 2009.05.18. 15:07:02

@Doomhammer:

www.hirszerzo/hu/cikk.oszko_2011-re_az_allamhaztartasi_hiany_3_szazalek_ala_kerul_.108703.html

Így fejezte ki Offshore Péter, hogy az idén nem lesz 3 százalék alatt/körül a hiány.
A GDP is visszább esik. Szakértői a kormány, nem akármilyen.

osborne 2009.05.18. 15:36:05

még egy kis türelmet és akkor minden rendben lesz:

Az IMF igazgatótanácsa június végén hagyhatja jóvá a 25 milliárd dolláros hitelkeret második felülvizsgálatát követő újabb, 1,43 milliárd dolláros részletének lehívását - áll az IMF és a magyar kormány tárgyalásának lezárása után kiadott hétfői közleményben.

http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-278877

(az eddigi részletekről lehet tudni mire és hova ment el pontosan?)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 15:38:16

@osborne:
"még egy kis türelmet és akkor minden rendben lesz:"

Kiveve, hogy nem tudjuk, mibol lesz a GDP 1%-at kitevo hitelfelvetel (3.9%-2.9%), mivel az IMF nem adott ra penzt.

osborne 2009.05.18. 15:41:51

a link helyesen, még nekem is tanulni kell ;]

www.inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-278877

osborne 2009.05.18. 15:51:15

Fospumpáék megint megszívták muahah

Ez annyit tesz: a kormány nem csinálhat adócsökkentést 2010-ben.

www.index.hu/gazdasag/magyar/2009/05/18/az_imf_es_az_eu_belement_a_magasabb_hianyba/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.18. 16:22:35

Bársony ereszkedik Közép- és Kelet-Európa (wow, megtanulták!) válságára: www.economist.com/world/europe/displaystory.cfm?story_id=13650051
És egy fontos bekezdés: "Ivan Krastev, a Bulgarian-based analyst of the region’s politics, says the fear of unemployment will disillusion middle-class voters and stoke protest voting. A bigger problem may be the fear among political elites, some of whom will stick at nothing to stay in power and out of jail. “The model is Berlusconi,” he says glumly."

"some of whom will stick at nothing to stay in power and out of jail" Jegyezzék meg ezt: "stick at nothing".

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.18. 17:09:14

@elGabor: Ezt most nem értem. A mi elitünk semmiképpen nem berlusconi. A magyar Berlusconi(-Hitler-Sztálin) a zOrbán, nem?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 17:15:04

@Doomhammer: A magasabbra engedélyezett hiány - ha jól sejtem a keményfa eszemmel - nem kíván több pénzt, mivel a hiánynövekedés abból elő, hogy csökken a GDP. Így ugyanakkora hiány a kisebb GDP esetén nagyobb százalékos arányt jelent.
Ez még plusz pénzt talán nem kíván, de Gordonék megmenekülnek újabb 300 mrd HUF kiadáscsökkentéstől.
Így maradhat a gáz- és fűtéstámogatás, és talán az ingatlanadóról is lefarolhatnak, amit az első nagy ijedtségükben túl hamar bedobtak a köztudatba. Ahogy az IMF engedni látszott, úgy puhult fel az ingatlanadó is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 17:33:37

@dzsucseharcos:
Orban azert akarja a hatalmat annyira, mert vaj van a fejen.
De hiszen ezt mondtak a balliberalis velemenyformalok mindig is es most a nemzetkozi kozvelemeny is radobben, mekkora a tet.

Csak igy lehet es nem mashogy.

osborne 2009.05.18. 17:33:38

@tölgy: igen, az ingatlanadó igy max 50 milliárdot hoz majd - de nem lesz mert vagy a szocik eszik meg vagy majd a fidox

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 17:35:27

@tölgy:
"A magasabbra engedélyezett hiány - ha jól sejtem a keményfa eszemmel - nem kíván több pénzt, mivel a hiánynövekedés abból elő, hogy csökken a GDP. Így ugyanakkora hiány a kisebb GDP esetén nagyobb százalékos arányt jelent."

Ah, valoban, ezt elkurtam. Igaza van. Nem kell nekik tobb penz, amig a kiadasokat feken tudjak tartani.

osborne 2009.05.18. 17:39:08

David Cameron az Orbáni úton

A parlament azonnali feloszlatását és a jövőre esedékes választások mielőbbi kiírását követelte hétfőn a brit konzervatív ellenzék vezére a képviselői költségtérítések ügyében kirobbant súlyos politikai botrány nyomán.

http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-278897

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.18. 17:48:03

@tölgy:

>a hiánynövekedés abból elő, hogy csökken a GDP. Így ugyanakkora hiány a kisebb GDP esetén nagyobb százalékos arányt jelent.

Ez így van, bár nem tudjuk, mennyivel haladja meg a GDP-csökkenés a várakozásokat. A kormány becslése 4,5% volt, ma már 6,7%-ról is szó volt. Továbbra sincs nagy mozgástere Gordonnak, csak éppen nem megoldhatatlan a helyzet.

Google 2009.05.18. 19:17:07

"Annak, aki nem aludta át az 1998-2002 közötti éveket, lehet fogalma a Fidesz demokráciaszótáráról, elég akár a kétéves költségvetést, a többhetenkénti parlamenti üléseket emlegetni."
www.nol.hu/belfold/20090518/alkotmanyozas

És akkor még nem akarta visszabontani a hidakat, metrót, elvenni az ivóvizet stb. Csak növesztgette farkaskörmeit.

Másrészt, ha nincs ló, jó a szamár is.
A Tettrekész Rendőrségi Szakszervezet nem vonakodik Vonakodni; ha a Munkáspárttal nem jön össze, majd a Jobbikkal csak sikerül.
www.nol.hu/belfold/a_jobbik_szovetsege_a tettrekesz_magyar_rendorseg_szakszervezettel

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 20:17:16

A Hős Vízszerelő és csapat még 10 napja picit másképpen látta a költségvetés és a gazdaság helyzetét.
A szakértelem ott van. Csak nem füllentenek?

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-276024

"A hétfőn kiadott legfrissebb brüsszeli előrejelzés szerint Magyarországon 6,3 százalékos lehet 2009-ben a gazdasági visszaesés, az államháztartási deficit pedig a bizottság szerint 3,4 százalék lehet. A Bajnai-kormány ugyanakkor 5,5-6 százalékos GDP-esést valószínűsített és 3 százalék alatti hiánnyal számolt."

Hőseink _radikálisok_ az adócsökkentés terén
http://www.propeller.hu/gazdasag/504168-meg-radikalisabb-adocsokkentes-is-johet-oszko-peter-mindenre-valaszolt

Csak az imf-fideszbérencek gátolják ezt meg:
"az IMF-delegációjának vezetője elmondta, hogy kikötés volt a részükről, hogy az adóbevétel jövőre az intézkedések hatására nem csökkenhet."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.18. 20:24:25

Háhháhháhhh!

A hülyefidesznek meg a hülyejobboldalnak megint nem lett igaza. Nem is lehet. Soha.

Azt mondták, hogy az emeszpés képviselők majd felpuhítják a hiánycélt! Hát a napnál világosabb, hogy nem így lett! Az emeszpés képviselők aláírnak, egyetértenek - az ingatlandó második változatával is egyetértettek! - ők nem puhítanak semmit.
Az IMF és az EU mondta, hogy 3,9 %. Ők csak tudják, hogy így minden rendben van.
Pedig az emeszpés képviselők mindent megszavaztak volna, ami szükséges, a legkeményebb megszorításokat is, nem érdekelte volna őket a népszerűség, csak az ország jövője, mint eddig is. De ha egyszer nincs rá szükség, fölöslegesen miért tegyék?

osborne 2009.05.18. 20:26:10

@tölgy: Akinek nincsenek politikai ambíciói az nem tud füllenteni ;]

hetente újra kell gondolniuk a számokat a Cég embereinek, és azt is mit adnak ki vagy be a proliknak. ebből jön a zavar, Szigetvári kampányos odabaszósa nem jó hiteles kormány pr-nak.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.18. 20:58:23

Az "adóemelésekkel valósítunk meg radikális adócsökkentést" az olyan, mint a "keresztülhazudjuk magunkat az igazságig"?

osborne 2009.05.18. 21:22:38

@dzsucseharcos: vagy a kirekesztünk, hogy toleránsak lehessünk

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.18. 22:31:41

@Doomhammer:

Hát nem tudom. 3,9 % 2,9 % helyett, az bő 1/3 növekmény.

Ha az összegszerű hiány H, és változatlannak tekintjük,
ha a GDP arányos hiány eredeti értéke X, az eredeti GDP az legyen G1, a csökkent GDP G2
akkor
X=(H/G1)*100
és
1.33*X= (H/G2)*100

akkor

G2=G1/1.33 ; tehát G2=0.75*G1,

Ami 25% GDP csökkenést kellene jelentsen az eredeti értékre vonatkoztatva. Ha ennél kevesebb, akkor összegszerűen is nő a hiány, tehát újabb hitel kell. Az összegszerűen növekvő hiány összetevődhet bevételcsökkenésből és kiadásnövekedésből akár egyszerre. Lehet, hogy lesz mód a 13. havi nyugdíj kifizetésére.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.18. 23:01:32

@tölgy:

Nem érdekes. Az észrevétele jó, csak a GDP csökkenés hatása erre a számra kisebb. Tegyük fel, hogy A GDP csökkenését tekintve eredetileg 3%-kal számoltak, és most mondjuk 6.8-cal, tehát az eredetileg kalkulált csökkenés C1, az új prognózis C2

C1=3% ; C2=6.8%

és a bázis GDP G0, akkor

G1= G0*(1-C1/100)
G2= G0*(1-C2/100)

G2= G1*((1-C2/100)/(1-C1/100)=G1(0.932/0.97) = 0.961*G1

Tehát a GDP ezen számok esetében 3.9%-kal lesz kevesebb, mint tervezték. Amennyiben az összegszerű hiány változatlan lenne, ez a GDP csökkenés 2.9%-ról csak 3.02%-ra emelné a GDP arányos hiányt. Úgyhogy itt komoly reálhiánynövekedésről lehet szó.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.18. 23:13:24

@Elpet: Alighanem.
És akkor mégis igaza van Doomnak, hogy a piacon próbálják meg összeszedni a hiányzó összeget.
Vagy mégsem vágnak vissza annyit a kiadásokból, mint aminek nekibuzdultak.
Egy okos oknyomozó megkérdezhetné tőlük, hogy a nagyobb hiány miért és hogyan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.18. 23:40:55

@tölgy:
A probléma ott van, hogy a GDP és az adóbevétel, sőt, az ország valutaszükséglete között között nem triviális az összefüggés. Az állam például dönthet úgy, hogy épít egy metrót, ami nagyszerűen megdobja az építőipar által termelt hozzáadott értéket.
http://www.forbes.com/feeds/afx/2009/05/18/afx6433213.html
"BUDAPEST, May 18 (Reuters) - Hungary's construction sector output rose by an annual 3.5 percent in March after a decline of 5.8 percent in February, the Central Statistics Office (KSH) said on Monday.

The KSH said the increase was partly due to a low base a year earlier as well as road building and the construction of a new underground line in the capital Budapest."

A finanszírozási szükséglet szerint számolva azonban a metró költségeinek nagy százaléka mögött valutának kell lennie. Így ez a GDP-növelő eszköz valójában növeli az éves valutaszükségletet.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.19. 07:37:25

A szabad demokraták megirigyelték Kivágóné bámulatos karrierjét, és válaszlépéseket tettek: http://www.hirszerzo.hu/cikk.akikre_buszkek_vagyunk_iiiii-essel_menetelne_az_ep-be_az_szdsz.108770.html
"Mint arról a Hírszerző 2006 őszén beszámolt, évtizedeken át tevékenykedett a pártállami Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségénél az SZDSZ csepeli elnöke, Kál Károly. Pont ugyanott tehát, ahol a szocialisták hányatott sorsú Kivágónéja, akinek eskütételét bojkottálta Demszky Gábor főpolgármester, habár neki köszönhette a főváros idei költségvetésének megkésett elfogadását.

Ehhez képest Kálra büszke a főpolgármester pártja, olyannyira, hogy az egykoron a Belügyminisztérium III/II-es főcsoportfőnökségén dolgozó kémelhárító, az SZDSZ csepeli elnöke látható a pártnak a kerületben kihelyezett európai parlamenti (EP) kampányplakátjain - írta a Csepel.infóra hivatkozva az Index hétfőn."

Kieran Hayes 2009.05.19. 09:05:06

Szegény Gordont a csúnya pártok kényszerítik a háborúba. Pedig ő csak szerelni akar.

www.index.hu/belfold/2009/05/19/bajnai/

Van erre egy trágár mondás Gordon: Aki k****nak áll, ne csodálkozzon ha ba***ák.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 09:59:08

De szar.
Az IMF-et csak a nyugdijreform erdekli, mint strukturalis reform.
http://finchannel.com/index.php?option=com_content&task=view&id=37621&Itemid=9
"“Macroeconomic and financial policies in Hungary are on track. The end-March quantitative targets on the central government’s primary balance, central government debt, inflation, and net international reserves, as well as the structural targets related to pension reform and government lending to banks, were all met. A structural target on strengthening the safety net for banks was largely met and further progress is under way.” "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 10:01:15

Ujabb tizpontos beszolas 9.2%-os munkanelkulisegnel!
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=493886
" Az 1952-ben és az azután születetteket érinti az új nyugdíjkorhatár, mondta az 1949-es születésű Herczog László szociális és munkaügyi miniszter. A tárcavezető szerint ma Magyarországon, aki akar, az talál munkát. "

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.19. 10:01:47

@Kieran Hayes:

Belenéztem a cikkbe, és ez volt az első, amit megláttam:

"Ötödik a szupercsapatban
Bajnai Gordon a CA-IB-nál lett nagyon fontos ember."

Kicsit lejjebb meg ezt pillantottam meg:

"Bajnai volt, hogy néhány nap alatt fél Európát bejárta... a magyar gazdasági elit legalább nyolcvan százalékát személyesen ismerte. A CA-IB-nak... legendás híre volt a magyar üzleti életben. "

Ezután kicsit elfáradtam. Egy biztos: előbb-utóbb valakik kezdeményezni fogják Bajnai szentté avatását vagy legalábbis pápává választását.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.19. 10:03:40

@Doomhammer: A népek szeretik ezt a stílust. Látszik, hogy ez a kormány csupa Szakértőből áll, akik dolgoznak, nem pedig kommunikálnak, mint a Színész.

Kieran Hayes 2009.05.19. 10:06:36

@dzsucseharcos: Hát lehet ellenállni ilyen cuki kisfiús mosolynak? Főleg ha gyémántkeménységű belsővel párosul?

Naugye.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 10:36:43

@dzsucseharcos:
Jo peldaval jar elol a nyimmogoknak.
Herczog Laszlo is talalt munkat, mint miniszter. Ez azert van, mert akkora Erteket Ad Hozza, hogy azt a Piac megjutalmazza.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 10:38:42

@dzsucseharcos:
"A CA-IB-nak... legendás híre volt a magyar üzleti életben."

Es aztan mi lett azzal a legendas hirrel? Flash Gordon megmenedzselte?

Ma este leulok es kiszamolom, mennyi penzt is akarnak osszekaparni a piacrol. Volt a forintleertekeles, annak is volt hatasa.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.19. 11:02:32

Kis-Berlin: http://index.hu/bulvar/hirek/2009/05/19/betortek_a_pecsi_zsinagoga_olomuveg_ablakait/?rnd=66

Találós kérdés: hány napon belül lesz ebből publicisztika országos lapban, és Páva Zsolt lesz-e a hunyó?

(Egyébként a tett primitív és gusztustalan)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.19. 11:55:45

Figyelem, kiegyensúlyozni fogok!

A Pojácáról sok jót nem lehet elmondani, na de minek inflálni a szavakat? De pont totalitarizmust nem csinált
http://www.mno.hu/portal/637559

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 14:06:15

Vegrevegre, annyit sirankoztak a magyarorszagi civil szervezodesek siralmas allapota miatt, most vegre megmozdult valami!

Szanyi Tibor, a civil hazigazda hivja az osszes tovabbi civilt a Szt. Istvan parkba, ahol mult hetvegen a civil mozgalom tartott egy masik sikeres rendezvenyt (tobb ezer civil jelent meg).
http://kapcsolat.hu/blog/sajtofeszt_2009_-_a_jovo_europaja
"A budapesti Szent István park hovatovább a civil élet egyik kultikus helyévé válik.

Jövő szombaton, május 23-án délután újabb lehetőség nyílik a találkozásra, beszélgetésre.

Kiváló zene, olcsó büfé, sok remek ember. Tulajdonképpen majális.
...
A következő, a május 23-i hétvége azonban a múlt, s a jelen dolgain túl a jövőről, Európa jövőjéről is szól majd. Igaz, beszéd nem sok lesz, beszélgetés annál inkább. Hívtunk politikusokat, köztük európai parlamenti képviselőket, újságírókat, médiamunkásokat, vezető értelmiségieket és mindenkit szeretettel várunk, aki szívesen száll be a közös gondolkodásba.

A délután egyik házigazdájaként azonban arra is várnék javaslatokat, véleményeket, kommentárokat, vajon melyek Európa legnagyobb kihívásai, feladatai, s ezeken belül nekünk, magyaroknak mi is a legfőbb dolgunk?"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 14:07:46

@tölgy:
Zsenialis. Egy Fodor Gabor nevu politologus, aki konkretan inkabb a jobboldalhoz huz.

Google 2009.05.19. 14:52:58

Igen, a Szent István park egy kultikus hely lett. Demcsák Zsuzsa is itt találkozott a kulturált, civilizált anyukákkal és azok gyerekeivel, TGM is idejár, most Szanyi és barátai találkoznak itt. Egy a jobbik helyek közül.

osborne 2009.05.19. 15:20:19

mindenkinél van jegyzettömb? Adornóról és az előítélekről tart ma nyitott előadást Prof, Ferenc Gyurcsány

kapcsolat.hu/blog/az_eloiteletekrol

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.19. 15:30:59

@Doomhammer: Civil hely, amit a szocik szerveznek a kampány idején.
Nyöhehe

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 15:42:41

@osborne:
Valahogy a professzor ur elfeledkezett a kinaiakat, az oroszokat vagy a noket erinto eloiteletekrol.

Talan mert ok nem kisebbsegek.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.19. 15:59:52

@osborne: Kapott egy Adorno és evolúciós pszichológia előadásjegyzetet.

Azt szerencsére nem említi, hogy Adorno szerint várható egy autoritáriánus fordulat az Egyesült Államokban, mert ez a személyiség ott túlteng.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 16:03:29

@tölgy:
Megtortent volna az autoritarius fordulat az USA-ban, ha Adorno nem figyelmeztet.

Latja, ez az irastudok felelossege.

Vajon Feri ezen tudas alapjan kormanyzott, vagy most ujonnan szerzett ismereteit osztja meg velunk?

osborne 2009.05.19. 17:53:29

@tölgy: @Doomhammer: "És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról"

osborne 2009.05.19. 18:40:18

@tölgy: nem lepne meg. ha már a harmadik út ugrott vmi ilyesmi felé próbálkozik az Úr - bár kissé középsulis fokon

Google 2009.05.19. 19:29:35

Csak magasabb szintű tagok jelentkezhetnek a kutya, pardon, Delta politikai iskolába. (
És a tanárok: Török Gábor, Debreczeni József, Gál J., Szigetvári V.,és még sokan mások.

Harap-utca három alatt
Megnyílott a kutya-tár,
Síppal-dobbal megnyitotta
Kutyafülü Aladár.

Ma már Haladárnak hívnák Aladárt is.

osborne 2009.05.19. 19:42:21

@Google: szegény Deltás diákok, pontosabban Feri klónok;]

deltapi.demos.hu/

Google 2009.05.19. 19:45:19

www.kapcsolat.hu/esemeny/delta_politikai_iskola_felveteli
A magasabb szintű tagok kedvéért.

osborne 2009.05.19. 20:25:39

jaj de cuki: Bajnai jót akar, megmenteni az országot

http://index.hu/belfold/2009/05/19/bajnai/

Babarczy kisasszony most honi írót játszik New Yorkban

kultura.hu/main.php?folderID=1232&articleID=283148&ctag=articlelist&iid=1

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.19. 21:28:42

Az édi, hogy a bevallottan Gordon cimbi Nobilis tulajdonolta Index emberarcú cikket közöl Gordonról, amely szerint még a jobber ismerősei szerint is tisztességes ember.

Most nem baj, hogy Noblis lapátra tette a Reakciót :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 22:51:19

@osborne:
"Babarczy kisasszony most honi írót játszik New Yorkban"

Muhahaha, régen nevettem ilyen jót. Mert a másik három komolyan játszik az irodalomban, úgy is nyilatkoznak.

De Eszterke? Mit is ír az irodalmáról?
http://www.terasz.hu/main.php?id=szasz&page=cikk&cikk_id=1416&rovat_id=144
" Aztán szerkesztettem és írtam még sok helyen. Manapság úgy mondanák, magyar és külföldi balliberális helyeken."

Hát tényleg az a baj, hogy Magyarországon mindent elönt a politika.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.19. 23:12:21

@Doomhammer:
Azért Bán Zsófia se kispályás. Ő a nőpolitikát kívánja a művészetben újra láthatóvá tenni.
http://www.mindentudas.hu/ban/20040419banzsofia26.html?pIdx=8
"Ami pedig a kritika tiltakozását, idegenkedését illeti a gender-szempont bevezetése ellen, az könnyen magyarázható az elmúlt rendszer irodalmának, illetve művészetének ideologikussága, átpolitizáltsága elleni reakcióként. Ha egyszer a politikától visszakaptuk a művészetet, gondolják, miért kellene másfajta politikai-ideológiai kategóriákat a művészetekbe, mintegy "kívülről", erőszakkal bevezetni?! Holott, mint az előbbiekben láthattuk, az ideológia eleve bele van kódolva a művészeti életbe, csak már annyira magától értetődően, hogy láthatatlanná vált. Ezt igyekszik ez az alternatív megközelítésmód újra láthatóvá tenni."

osborne 2009.05.19. 23:30:16

@Doomhammer: Babarczy kisasszony most írónő, az csak véletlen hogy épp New Yorkban 1.2 milliárdból magyar évad van

http://www.litera.hu/irodalom/babarczy-eszter-a-harag-szuletese

http://www.litera.hu/hirek/en-meg-nem-meselek

@tölgy: És nem is az Úr a példakép, az atya hanem a Simor Andris- igazából Feritől már el is távolodott (istenem)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.20. 09:48:50

@osborne:
Irigy mucsaiként kérdem: milyen szépirodalmi műve van E-nek, ami alapján írnak nevezi magát? Ennyi erővel KGB is író, Gizikéről nem is szólva.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 10:15:41

Nincs vicc, valoban ujabb kolcsont akarnak felvenni.
http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601085&sid=az9B2Hp_AOeM&refer=europe
" May 20 (Bloomberg) -- Hungarian Finance Minister Peter Oszko said the government will consider selling foreign-currency denominated bonds this year to take advantage of rising investor confidence in the first European Union nation to get a bailout.

The country is testing the market with forint-denominated offerings and expects that its spending cuts, endorsed by the International Monetary Fund, will boost investor confidence and may allow its budget financing to wean off emergency loans, Oszko said in an interview in Budapest yesterday.

Hungary secured 20 billion euros ($27.2 billion) in loans from the IMF, the EU and the World Bank to avert a default after bond demand dried up, forcing the government to scrap auctions in October. The country restarted regular debt sales last month and plans its fourth offering this year tomorrow.

“It’s our plan that later in the year we will consider the issuance of foreign-exchange based government bonds,” Oszko said in his office. “We would like to see what the risk appetite is towards the market and whether the trust towards Hungary is increasing. We think this is happening.”

He didn’t say how much the government would look to raise or at what yield. Hungary last sold foreign-currency bonds in June, when it raised 1.5 billion euros ($2 billion) at a 5.75 percent yield. The notes yielded 6.953 percent on May 18, the latest Bloomberg data show. "

osborne 2009.05.20. 10:16:32

@tölgy:ezzel a kérdésével nincs egyedül, sztem Babarczy sem tudja igazán de megcsinálta:

Az amerikai magyar évad vendége vagy. Szerinted, az ott tapasztaltak alapján a kultúra önreprezentálásán, a diplomáciai szcenárión túl van-e effektivitása egy ilyen eseménynek?

B. E. : A fene tudja. Nem tudom, mit várunk egy ilyen eseménytől. Én úgy éreztem, hogy a rossz, magyaros akcentusom ellenére a mindenkori közönség feszült figyelemmel hallgatta, amit mondtam vagy olvastam, és néhányan aztán megköszönték, én meg megköszöntem, hogy megköszönték.... Tehát valami történt köztünk.

az elmúlt heteket nézve én Bajnait sem értem mit keres miniszterelnökként de ez a kérdés is mucsai tudom ;]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 10:20:04

Amint az megjosoltatott, elkezdodott az ovatosan pozitiv nyilatkozatok tetele a vilaggazdasagrol.

A pesszimistak szerint decemberig tart.
http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601086&sid=apugmc.dpm0g&refer=latin_america
"Confidence in the global economy jumped to the highest level in 19 months, a Bloomberg survey last week showed, as central bank policy makers from Federal Reserve Chairman Ben S. Bernanke to European Central Bank President Jean-Claude Trichet indicate that the recession may be easing. Lipsky said that any recovery in the world economy would be more moderate than previous ones, reiterating comments he made yesterday. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 10:24:28

@osborne:
"Nem tudom, mit várunk egy ilyen eseménytől."

Ez kemeny. Kimegy reprezentalni a magyar irodalmat es nem tudja, mit varjon egy ilyen esemenytol. Lehet, hogy ha iro lenne, akkor tudna, igy azonban kisse el van veszve.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 10:26:47

Es tenyleg, green shoots.
http://online.wsj.com/article/SB124277758258037091.html
"LONDON -- The European Investment Bank said it will lend €440 million ($596.4 million) to Eastern European businesses through regional subsidiaries of Austria's Erste Bank AG.
...
With Erste Bank, the EIB will lend €200 million through Ceska Sporitelna, Erste Bank's Czech subsidiary, and €40 million through Erste Bank Hungary. It will also lend €100 million through Erste Bank's Austrian network. A further €100 million will be provided through Erste's Immorent leasing unit to borrowers in the Czech Republic, Hungary, Slovakia, Poland, Romania, Bulgaria, Slovenia and Austria.

The EIB is the European Union's investment and development bank. Its goal is to contribute to the integration and balanced development of the bloc, but it also finances development projects beyond its borders."

osborne 2009.05.20. 11:01:00

@Doomhammer: karácsonykor már lehet megint venni a lapostévét hitelre? ;]

ssss, tiktos nyaraláson az Úr

www.hirado.hu/Hirek/2009/05/20/09/Titokban_utazott_el_Gyurcsany_es_felesege.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 11:25:07

@osborne:
Allitasom szerint 2-3 milliard dollar egy magyar valasztasi gyozelem ara.
Lehet, hogy az ugyes fiuk 1 milliardbol is kihozzak, ennyit meg fel tudnak venni a decemberi recesszio elott. Legalabbis javitani tudnak a poziciojukon, ki tudnak maszni a 18%-bol.

Gordonnak ez a dolga, idot kell nyernie. Mert az ido, mint latja, aranyat er.

osborne 2009.05.20. 11:29:48

@Doomhammer: Ha nem lesznek adótörvények, jön az EV - üzeni Horn úr. A szadesz és zsarolása már a közröhej kategóriába slisszant külső szemmel.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-279255

osborne 2009.05.20. 11:46:11

@Doomhammer: egyébként a hiánycél elengedésévek már meg van a szociknak a OGYV kampányban elszórni való mogyi, a kétharmadot minden áron blokkolni kell!

osborne 2009.05.20. 11:58:33

Hegyi Gyula büntet:

Az MSZP-nek az eddigi lagymatag és liberalizmussal átitatott ideológiai dolgozatok legkésőbb őszig ki kell dolgoznia egy markáns baloldali programot, rövid kiáltványt inkább, mint vaskos olvasókönyvet. Mely nem kívánja felpuhítani az átmeneti megszorításokat, de kijelöli azok értelmét: egy, az eddig megismert kapitalizmusnál igazságosabb társadalom jövőképét.

nol.hu/ajanlo/20090519-van_valasz_a_valsagra

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 12:09:23

@osborne:
Ja. Mar csak az a kerdes, ki lesz a donor. Kik azok a befektetok, akik sorba allnak, hogy penzt adjanak.

Tippem, hogy valami EU-hoz kotheto befeketetesi/fejlesztesi bank.

Google 2009.05.20. 12:12:54

@osborne:

Pont az MSZP-nek kellene programot írnia? Hisz nekik már rengeteg van. Költségvetésből is legalább 3 volt már, csak erre az évre.
Mely társadalom lehet igazságosabb a kapitalizmusnál? Azoknak, akik jól tudnak felejteni, természetesen: a szocializmus.
Bár azt sem árt észbetartani, hogy mivel kölcsönökből tartották életben, egyszercsak összerogyott a szocializmusuk is.
Egyszerű lenne a program: saját erőből, nem kölcsönökből kellene boldogulni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 12:18:27

@osborne:
Ez itt nem igaz:
"A szocialista válasz az lehet, hogy a parlamentáris demokrácia jó dolog, de a rendszerváltozás szociális és gazdasági vetülete részben hibás elképzelésekre épült. Hiba volt a túl gyors privatizáció, a külföldi tőkébe vetett messianisztikus hit, a magángazdaság "önszabályozásának" legendája. S még nagyobb hiba, sőt, bűn volt a szakszervezetek, szövetkezetek, más közösségi intézmények szétverése, vagy meggyengítése. Ezt a radikálisan liberális politikát egyértelműen az akkori MSZ(M)P ellenében hajtották végre a Fidesz lelkes támogatásával."

A Fidesz programjaban a korai kezdetektol jelen volt es azota is folyamatosan jelen van a markans allami tulajdon jelenlete. Ezert neveztek etatistanak a liberalisok. Az mulatsagos lesz, ha most neoliberalisnak fogjak nevezni ezert.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 12:24:11

@Google:
"Mely társadalom lehet igazságosabb a kapitalizmusnál? Azoknak, akik jól tudnak felejteni, természetesen: a szocializmus."

Hegyi csusztatgat jobbra-balra, de elkurta, mert csak az jon a szovegebol at, hogy a kapitalizmusnal igazsagosabb tarsadalom kell. Pedig a szovegben mast mond:

"A kapitalizmus neoliberális vonala megbukott, a rendszer fenntartásának vágya követeli ki az erősebb állami szerepvállalást és az elszabadult Molochként garázdálkodó pénzügyi szféra megregulázását."
...
"Az MSZP-nek sürgősen ki kell dolgoznia egy új, ökoszociális társadalmi és gazdasági programot, mely bátor bírálatát adja a neoliberális kapitalizmusnak."

A trukk a kovetkezo: Hegyi tovabbra is szocialis piacgazdasagot akar, viszonylag eros allami tulajdonnal, de nem szocializmust. Ezt azonban az "igazsagos tarsadalom" baloldali lozungjaval adja elo. Ennek ereje akkora, hogy a szocializmus eszmerendszeret Platontol mostanaig ujra es ujra feltamasztotta. Ebben biznak most is.

Ott szivjak meg, hogy az "igazsagos tarsadalom" utolso inkarnacioja Magyarorszagon a Kadar-korszak volt. Tehat ha a jelenlegi vonalon haladnak tovabb, akkor kadari nosztalgiat fognak arasztani. Amint azt a honlapjuk mar meg is teszi.

Ebben a helyzetben mit tudnak kihozni a Kadar-nosztalgiabol?

osborne 2009.05.20. 12:29:25

@Google: @Doomhammer: mostmár szinte minden MSZP-snek van külön programja. Az egy olyan sokoldalú párt.

Oszkó: 20 éve nem volt ekkora adócsökkentés Magyarországon

éljen!

www.hirado.hu/Hirek/2009/05/20/11/Oszko_20_eve_nem_volt_ekkora_adocsokkentes_Magyarorszagon.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 12:33:37

@osborne:
"mostmár szinte minden MSZP-snek van külön programja. Az egy olyan sokoldalú párt."

Jelzem, a Fidesztol tanultak. Kiveve, hogy a Fidesz nem kormanyoz, igy nem lehet megmondani, melyik programja az igazi. Az MSZP-nek meg lehet mondani, melyik az igazi programja: az, amelyiket a kormany vegrehajt.

Google 2009.05.20. 12:57:04

@Doomhammer:

Igen, ott bicsaklik meg a dolog, hogy azt hiszik, azt játszhatják, amit a Fidesz. De nem, mert más a szereposztás.
Valamelyik ballib mondta is, figyeljék meg, mit mond Orbán, mondják ők is azt. De tőlük mást várnak.
Nincsenek ellenzékhez szokva, folyton harcolnának, hogy megsemmisítsék azt. És ez már olyan unalmas. Legalább annyira, mint a hatalmas adócsökkentésről, válságkezelésről szóló mesék.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.20. 13:12:18

Ugy adodott, hogy a Jobbik ugy kell az SZDSZ-nek, mint egy falat kenyer. Bohm Andras magyaraz.

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=494723
"Riporter: Sok kritika érte önöket, hogy miért a Jobbikra fókuszál, a kampány, ezzel kvázi reklámozva őket. Arról nem is beszélve, hogy ez egy olyan kampány, ami hasznos lehet egy párt esetében, amelyik új, és most akarja saját magát meghatározni, az SZDSZ-nek szüksége van erre?

BA: Nem a meghatározás miatt van erre szükség, hanem a mobilizálás, a mozgósítás miatt. Az nem vitás - minden közvélemény-kutatás ezt igazolja - hogy az SZDSZ választóinak, csak mintegy negyven százaléka kíván szavazni, mert millió baja van az SZDSZ-szel, az eddig folytatott politikájával, következetlenségével. Ha ezt a negyven százalékot emelni szeretnénk, mozgósítani akarunk, akkor meg kell találnunk egy olyan üzenetet, ami felrázza őket. Igazából, a választók részére az európai parlamenti választásnak nincs igazi tétje. Akkor azonban, ha megértik, hogy komoly szélsőjobb oldali veszély fenyeget, és ezzel szemben az SZDSZ-re biztosan számítani lehet - akkor valószínűleg nincs ennél jobb lehetőség a mozgósításra.

Riporter: Nem dupla fenekű dolog ez, vagyis ezzel nem aktivizálják-e a Jobbik táborát is, amely a felmérések szerint a legjobban mozgósítható?

BA: De igen."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.20. 13:13:06

@Doomhammer:

>Ebben a helyzetben mit tudnak kihozni a Kadar-nosztalgiabol?

A helyzet azért is kínos, mert - mint már többször megállapítottuk - az MSZP különböző csoportoknak szánt üzenetei folyton összekeverednek. Az mszp.hu fórumain elég vicces látni, amikor az egyik pillanatban azzal vádolják a Fideszt, hogy nem is jobboldali, sőt, horribile dictu, baloldali, a másikban pedig végre igazi baloldali MSZP-s politikát követelnek. Hosszú távon nem fog menni az, hogy a baloldalsiság egyszerre jó és rossz dolog, és a Kádár-nosztalgia sem megy együtt Orbán kádáristázásával.

Közben itt egy gyöngyszem:

http://nol.hu/belfold/20090520-_quot_nagyon_eros_torest_erzek_quot_

(Aki valamennyire ismeri DL-t és követi munkásságát, az tudja, miről beszélek. De másoknak is tetszhet a cikk. Sajnáljuk együtt Lacit, a szentet!)

osborne 2009.05.20. 15:23:40

@Doomhammer: téved. a Fidesznek nincs programja, csak a hatalomátvétel és a leszámoltatás. Meg néhány színes brossúra.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.20. 15:59:40

@dzsucseharcos: Donáth Lászlónak nagyon békepap jellege van. Nem akarom bántani a hívő MSZP-seket, de Donáth soha nem állt ki a vallásellenes üzenetekkel szemben. Most meg már vétkesek közt cinkos a néma.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.20. 16:17:28

@elGabor: Donáth nem akárki. Az apját kivégzi az MSZMP, neki a fél szeme világa bánja a deportálást. Szinte természetes, hogy az MSZP képviselője lesz, annak a Horn Gyulának a lelkes híve, akinek ugye kicsit máshogy volt köze '56-hoz. Eddig a történet még valahogy követhető. Ideológiai fanatizmus, Stockholm-szindrómás ragaszkodás az MSZ(m)P-hez stb. A pálya igazi nagy kanyarja azonban most ez az interjú: miután DL (aki "sosem akart politikus lenni") híven szolgálta a pártközpontot, végrehajtva annak minden utasítását és sohasem hallgatva a körzete választóira (erről DL híres volt, a cikkben is van rá utalás), most hirtelen rájön, hogy az MSZP cigányellenes és kontraszelektált párt. Nyilván ehhez a ráeszméléshez semmi köze annak, hogy elvesztette a képviselőjelöltségét.

DL világnézete egyébként úgy épül fel, hogy a jobboldal azért gonosz, mert egyrészt antiszemita, másrészt klerikális. A klerikalizmus meghamisítja a vallást, pl. ha egy pap a jobboldallal szimpatizál, akkor bálványimádást művel, mert - így DL - Isten helyébe a nemzetet teszi. Tehát a jobboldal bálványimádó, sátáni, ráadásul antiszemita. A baloldal antiklerikális és filoszemita, gondolja DL, ezért egy lelkésznek a baloldalon a helye. Szóval van neki egy érthető logikája, csak az arányérzékkel vannak gondok. De hát ez nem ritka jelenség a haladó értelmiségben.

Google 2009.05.20. 16:23:30

nol.hu/belfold/20090520-_quot_nagyon_eros-torest_erzek_quot_

Így sem megy?

"Bárkiről bármikor be lehet bizonyítani, hogy istengyilkos, hazaáruló, kis teljesítményű, vagy épp fordítva: a nemzet apostola, megmentője."

Be kell-e vajon bármelyiket bizonyítani? És kinek? És miért?


"Az utóbbi két évtizedben ellepték hazánkat a magukat fellengzősen keresztény erkölcsiségűeknek valló köz- és magánemberek."

Honnan jöttek vajon ezek a keresztény erkölcsiségűek? Toleráljuk-e, vagy nemes egyszerűséggel rekesszük ki őket? S
annyi.

Wildschwein 2009.05.20. 17:59:23

Mi történt a Mesterrel? Mintha kezdené elbagatellizálni a várható tragédia súlyát.

http://w.blog.hu/2009/05/20/hello_darkness

A másik, ami tetszett, az SZDSZ újabb szívása, de ez már talán említésre sem méltó.

index.hu/kulfold/eu/2009/valasztas/letakartak_az_iii_ii-es_exugynok_arcat_az_szdsz-es_plakatokon/

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.20. 20:40:28

@Wildschwein: Untergang van. Götterdämmerung. Donáth László (!) kritizálja (!!) az MSZP-t (!!!), utána meg TWÁ nem tartja teljesen elviselhetetlennek Orbán győzelmények gondolatát. Ez a pécsi sokk hatása lehet, de az is lehet, hogy pusztán a hőség számlájára írható.

osborne 2009.05.20. 21:08:52

@dzsucseharcos: ilyen ez amikor a hatalmi egyesnsúly borul az ellenzék, a Vérfarkas felé. Sokan azt hitték Bajnai a mostaninál azért jobb leader vagy politikus lesz ha odakerül a topra. De az elmúlt pár hétben kiderült, hogy k gyenge és a szoccik a csomagját is megették tízóraira, nem véletlen a hiánycélváltozás is. Remény tehát ugrott, maradtak a hangosabb belső kritikák vagy az irányváltás.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.20. 23:11:11

@osborne: Gondolja, hogy valaki komolyan hihette, hogy Gordon kézrátétellel meggyógyítja a büdzsét?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.20. 23:17:09

@osborne: "Tehát valami történt köztünk."

Ehhez posztmodern értelmiséginek kell lenni.

Elképzelem, amint a szeretőjének, diákjának, autószerelőjének valaki ezt mondja. Ezek időnként olyan ütődöttnek mutatják magukat, mint akiket vezetni kell az utcán. Aztán a mogyi illatra csak kijózanodnak.

osborne 2009.05.21. 02:10:16

@tölgy: nem gazdasági ügyekre értem elsősorban hanem politikailag és hatalmi erőviszonyok terén. Gordontól nem ilyen erőtlenséget és azonnal támadható dilettáns nyilatkozatokat vagy hallgatásokat bizonyos de fontos ügyekben. A pécsi buktáról nem is beszélve, ahol reménykedtek hátha Gordon smooth-expert jelenléte dob vmit, hát csak ártott, de nagyon.

osborne 2009.05.21. 02:19:57

jav: Gordontól nem ilyen erőtlenséget és azonnal támadható dilettáns nyilatkozatokat vártak vagy hallgatásokat bizonyos de fontos ügyekben.

Ami pedig BE-t illeti, a Remény országában történnek a dolgok, tölgy. Ott van csak igazi párbeszéd, van tranzakció.

Mucsán? Folyamatos politikai válság és kifogyott mogyikészletek ;(

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.21. 08:14:03

@osborne: És mi van, ha az az üzenet, hogy "Na látjátok, nem is olyan veszélyesek ezek a Reformok. Ugye nem is fáj olyan nagyon?"

Vagy én vagyok már nagyon paranoid ezzel a társasággal; az is lehet.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.21. 08:28:40

És már megint azok a mucsai, rasszista falusiak, ezúttal Kiskunlacházán. Gúnyosan lehurrogják a szép szót, vállalhatatlan dolgokat mondanak, azonkívül pedig buták és furcsák is:
http://www.es.hu/?view=doc;22917
"Mondaná még tovább, de a falusiak lehurrogják: - Nincs szükségünk tolmácsra! Ha megbánta volna, akkor idedugja a képét - csattan fel egy éles hang. - De hát mit lehet várni egy gyanúsítottól, aki lenyúlta a cigányok felzárkóztatására szánt pénzt... - harsogja gúnyosan egy másik polgár."
"- Ott randalíroznak a cigányok a Petőfi utcában, amikor a feleségemet észrevették, beszóltak neki, hogy „mit nézel, te paraszt kurva!". Hát nincs ez ellen törvény? Ha az ember megkéri őket, vegyenek vissza, a válasz, „kussoljál, mert kinyírlak" - panaszolja egy szemüveges ember.

- A fejétől bűzlik a magyar, vagyis a hal - jelenti ki vehemensen egy Rumcájsz-szakállas helyi lakos. - Amilyen a vezetés, olyan az ország. Elég volt! Aki nem illeszkedik be, hagyja el Lacházát...

- Az előbb azt mondta a kapitány úr, hogy életbe lépett a zéró tolerancia. Nagyon helyes - kér szót a fal mellett álló három „Gój vagyok!" feliratos fekete pólót, bőrszerelést viselő férfi egyike: - Nálunk már régen érvényben van. Ha hozzánk közelít egy cigány vágóeszközzel a kezében, a motoros szabályt alkalmazzuk: nem beszélgetünk, ütünk. Az öcós vagy mifenecós Kolompár Orbán azt mondta, hogy ki vagyunk tiltva innen..."

És így tovább. Jegyezzék meg: Mucsa. Ja meg van közöttük néhány szimpatikus, bölcs cigányember is, hogy megmutassa a falusiaknak.
"- Hát nagyon tévedsz - replikázik a ráckevei elnök. - Anyám és apám is magyar volt... Én csak fölvállaltam a cigányokat, megsajnáltam őket, tudod, hogy van, ők hamar szaporodnak...

Még folytatná, de a fórumozó népből előtörő röhögés abbahagyatja vele."

osborne 2009.05.21. 12:46:33

@elGabor: Budapest is mucsai de azon kívül meg nincs semmi, jobb ha tudja ;]

Oszkót is gyors betörték, mondania kell szépeket és nagyokat:

Az átlagbért keresőknek kifejezetten kedvez a jövőre tervezett adócsomag, talán már félre is tudnak tenni belőle, az ingatlanadó pedig legfeljebb kétszázezer embert érint - mondta a pénzügyminiszter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában.

http://www.hirszerzo.hu/cikk.oszko_jovore_tobb_marad_az_atlagkeresetbol_elok_zsebeben_.109103.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 13:07:39

@osborne:
"Sokan azt hitték Bajnai a mostaninál azért jobb leader vagy politikus lesz ha odakerül a topra."

Ez nagyon elitista felfogás. Képviseleti demokráciában az MSZP parlamenti frakciójáé a hatalom. Bajnai csak végrehajtó. Nem csinálhat mást, mint az elődei, amíg a választás meg nem változtatja a Parlament összetételét.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 13:10:34

Az IMF kérésére 6 bank áll ki a magyarországi jelenlét mellett.
http://www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5gF7lbraxQ1JoSREp9_mnhWS2zhbg
"WASHINGTON (AFP) — Six major foreign banks have pledged to maintain their presence in Hungary and will boost their local subsidiaries if necessary, the International Monetary Fund (IMF) said.

The six banks' committment will help the Hungarian financial system better weather the current economic crisis, said the Washington-based IMF following a meeting with the institutions in Brussels.

The move will also "strengthen investor confidence, and return the economy to a robust growth path," the IMF said in a statement.

The institutions -- Germany's Bayerische Landesbank (local subsidiary: MKB Bank), Austria's Erste Group Bank AG (Erste Bank Hungary), the Italian Intesa SanPaolo (CIB Bank), KBC Group, Raiffeisen International Bank Holding and UniCredit Bank Austria AGalso (UniCredit Bank Hungary) -- also issued a joint statement following the agreement."

Rajtuk keresztül jön majd a zsozsó, ami megmenti Magyarországot sötétség seregeitől?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 13:26:05

@Doomhammer: A sötétség erőitől csak akkor véd meg minket valaki, ha megéri neki. MA meg elégé nagy a pénzszűke. Igaz, 1-2 mrd USD nem olyan nagy dolog.

@osborne:
Kérem én aggódom. Oszkó a Fospumpa és a vudu politika és az adópopulizmus áldozata lett, pedig az IMF egy hete megmondta, hogy nincs adócsökkentés!
Pedig Oszkó is és Gordon olyan politikamentes Hős Vízszerelőnek látszottak eddig.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 13:31:06

@tölgy:
"Igaz, 1-2 mrd USD nem olyan nagy dolog."

700 milliárdot adtak a kínaiak a válság ellen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 13:38:58

@Doomhammer: Én is valami ilyesmire gondoltam.

Csak ne az Oszkót küldjük Pekingbe, róla nehéz elhinni, hogy arról a vidékről származnak a magyarok.

osborne 2009.05.21. 13:50:24

@tölgy: ez a 20 éve nem volt ekkora adóemelés kb pannon-puma szinteket üt meg. lesz itt még 'minket irigyelnek a válságkezelésért' is ahogy támad az OGYV kampány. na meg egy kis csomagocska a nyugdíjasoknak

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 13:52:22

@osborne: Én meg beleborzongok, hogy akkor miket mondanának, he lennének politikai ambícióik. De _szerencsére_ olyan nekik nincs.

osborne 2009.05.21. 13:52:27

@osborne: '20 éve nem volt ekkora adócsökkentés'

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 14:19:50

Eva S. Balogh feltárja a valóságot az önkényuralmi rendszer titkosügynökeiről. A Fidesznek van oka aggódni, mert az SZDSZ-szel szemben a prominens tagjai között volt ügynökök vannak.

http://esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/05/the-hungarian-informers-past-and-present.html
"It was time to do something with these archives. SZDSZ, a party that had little reason to worry about skeletons in its closet, championed for full disclosure. MSZP, MDF, and Fidesz were less sanguine because their leaders knew full well that many of their prominent members had something to hide."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 14:37:51

Van egy diktátor, a többiek meg demokraták.
Mondd, te kit választanál?

Lendvai Ildikó elemez.

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=494898
"- Hogy lehet-e úgy a magyar érdekeket képviselni Európában, hogy itthon és kint gyilkoljuk egymást?! Szerintünk érdemesebb az érdekvédelemben az európai modellt, az összefogást alkalmazni. Ez vonatkozik az EP-ben való viselkedésre is, azaz, hogy európai-e, aki bevallottan egypárti diktatúrát akar, és azt mondja, hogy a többszínű parlament nem érdekes, vagy európai viselkedésnek megfelelően tudomásul veszi, hogy a demokrációban verseny van."

Van oka félni azoknak, akik a szocikra szavaztak. Orbán bűnösnek tartja őket és eszerint fog velük elbánni. Óriási a tét - Mari néninek is.
"Előbb Gyurcsány volt bűnös, utána a kormány lett bűnös, és most már állandóan az MSZP-t neveztetik meg, mint bűnöst, ami érdekes dolog, ugyanis nem lehet tudni, hogy a szocialista szavazók és szimpatizánsok is mind bűnösek-e, mert képesek voltak így szavazni, ahogy szavaztak. Ez az eszkaláció, hogy már az egész MSZP-vel baj van, összecseng azzal, hogy nem is kell itt több színű parlament."

Szavazzon mindenki az MSZP-re, aki nem akar diktatúrát!

osborne 2009.05.21. 14:41:40

@Doomhammer: ESB nagyon rajta van ezen az ügynöktémán, gondolom ő is az volt.

ez megvolt már? súlyos.

Elszámoltatás vagy leszámolás?

http://www.nepszava.com/index.php?topic=1&page=4385

osborne 2009.05.21. 15:10:27

@tölgy: bármelyik nélkül marad minden mucsai - i agree

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.21. 16:21:41

Néha a nonkonformista, formabontó sajtót is érdemes olvasgatni. Indymédia.

[A litván elnöknő] "… „függetlenül” a kormányzó konzervatív-liberális koalíció támogatásától 68,12%-ot kapott. Ez külön érdekes, mert 8 év szociáldemokrata kormányzás után, amikor a tavaly ősszel megválasztott „litván orbán-kormány” elkezdte bevezetni a radikális kiadáscsökkentő intézkedéseit az emberek tisztességesen morogtak. (...) A második helyezett egy Butkevičius nevű litván MSZP-s lett 11,99%-al. Sok szót nem érdemel. Annál többet a harmadik: Valentinas Mazuronis a Tvarka ir Teisingumas (Rend és Igazságosság így nagy betűkkel :P) vezíre 6,21%-al. Litván Jobbik."

Ez aztán igazán nemeurópai!! Ráadásul, mint látjuk, a megszorítások ellenére sem tudott feljönni a választáson a megfelelőoldali jelölt. Az itteni helyzet kísértetiesen emlékeztet az ottanira.

A helyzet Litvániában mégsem reménytelen:

"azért van szeretet meg jó hangulat is ebben a városban. Igaz ezt többnyire a belaruszok és oroszok csinálják."

Szerencse, hogy a bűnös nép mellett progresszív népek is élnek arrafelé.
(hungary.indymedia.org/node/12237)

Cypriánus 2009.05.21. 16:36:07

Dzsucse!
mindig leesik az állam, hogy micsoda gyöngyszemeket tudsz előhalászni!
(ez most nem is irónia volt! Télleg! :) )
csak így tovább!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.21. 20:22:06

Az m1 Híradóban volt egy rövid bejátszás. Bajnai egy nagyon sunyi csúsztatással, felháborítóan, tűrhetetlenül arcátlan módon a Forint árfolyamerősödését a saját érdemeként sejtette. Ezt kielemezni és cáfolni nincs sem kedvem, sem kompetenciám, talán valaki megteszi majd helyettem. Ha nem, akkor sincs semmi.

Viszont felmerül itt egy kérdés.

A Forint erősödése feletti öröm a devizahiteleseknek nehezen lenne felróható. Azonban a ballib mit is mond erről? Talán érdemes lenne erről is pár szót szólni. Bokros Lajos ma is igyekezne csúszóleértékelést csinálni? Mielőtt a ballib saját teljesítményeként örülne az árfolyamjavulásnak, nem kéne végiggondolni, mit is tartanak ők célszerűnek, és mit is mondtak mindig erről? Én úgy emlékszem, hogy mindig is a gyenge Forintot tartották kívánatosnak, talán valaki tud is idézni konkrétumot ezzel kapcsolatosan. Akkor most, hogy végre pár hónapra beköszöntött, miért is öröm, hogy a Szerelő megszerelte a Forintot, és erősebbre szerelte, nem gyengébbre?

Kieran Hayes 2009.05.21. 20:34:20

@Elpet: Aki egy percig is elhiszi, hogy a mostani forinterősödéshez köze volt Gordonnak az megérdemel újabb 4 szocialista szabad demokrata évet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.21. 20:43:40

@Kieran Hayes:
Hát Flash Gordon nagyon így beszélt, és túl sok helyről hallok ilyen véleményt ahhoz, hogy lebecsüljem a jelentőségét. Leírni nem sokan merik persze, félnek attól is, hogy bármikor fordul a trend, de a ballib most nagyon hisz benne, hogy végre tényleg sikerült nekik valami. Arról az apróságról, hogy eddig másképp beszéltek, könnyen megfeledkeznek. Szokás szerint.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.21. 22:05:41

@osborne: Elég lassan fordul. Most az erős forintot kéne nyomni, siker,siker, siker.
Ha megjönne az is az lenne.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 22:22:51

@osborne:
Sajnos összekeveredtek az üzenetek.

Gréczy Zsolt:
"Régi trükk, megint adót emelnek – ez a lényege Varga Mihály állásfoglalásának. Pedig amit mond, egészen egyszerűen nem igaz. Összességében 2010-ben jelentősen csökkennek az adóterhek Magyarországon. Aki tud számolni, az látja. Aki nem akar, vagy megint elhiszi a Fidesz hazugságát, az magára vessen."

Lendvai Ildikó:
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=494898
"- Azt nagyon megnézem, hogy valaki ki meri jelenteni-e, hogy a munkabért terhelő jövedelemadó ne legyen csökkentve. Ez viszont kétlábú modell. Ha akarod az egyiket, akkor akarnod kell a másikat is. Aki akar adócsökkentést, annak akarnia kell az árát is. Szerintem a vagyonadó igazságos ár, mert egy teherátrendezést alkalmaz. Nem mindenkitől vesz el terhet úgy, hogy közben a nyakába varr egy másikat. Az átlagjövedelemmel élőknek havonta 15 ezer forint pluszt biztosít, míg a lakásállomány öt-tíz százalékát kitevő nagyobb ingatlanok és más vagyontárgyak tulajdonosaira vagyonadót vet ki. Szavaztattam is erről több fórumon, hogy akarnak-e vagyonadót. Erre a kérdésre ember nincs, aki föltenné a kezét. Ha viszont elmondom, hogy akartok-e személyijövedelem-adócsökkentést, aminek két ára van: az egyik az Áfa-emelés, akkor, ha nem is ünneplés van, de nem kavarja fel annyira a vizet. A másik ára pedig a vagyonadó, amelyet te nem fizetsz, de én lehet, hogy igen, akkor lelkesen felteszik a kezüket. Azt mondanám, ha felnőtt módon kérdez az ember, akkor felnőtt választ kap. Ha nem felnőtt módon kérdez, akkor gyermek választ kap."

Akkor ha jól értem, Zsolti a gyerekeknek nyomja?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 22:26:03

@Kieran Hayes:
A vicc az, hogy néhány hete Gordon maga mondta, hogy az akkori forinterősödés véletlen és ne tanúsítson neki semmilyen jelentőséget.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.21. 23:19:39

Na, ennyit a hirtelen jött piaci optimizmusról.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=495404
"Az Államadósság Kezelő Központ 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvény aukcióján az érdeklődés messze elmaradt a két héttel korábbitól; a hozamok emelkedtek."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.22. 08:54:06

Monika rugalmas elaszakadassal tavolodik Feritol, a most mar nem akkora tenyezotol: http://nol.hu/belfold/20090522-valakinek_fol_kellett_volna_allnia
"- Tett mást is, amivel fel akarta rázni a baloldalt: elmondta az őszödi beszédet.

- Őszöd megrázó volt. Máig ambivalensek az érzéseim, hiszen az a világkép, amit itt a miniszterelnök fölvázolt, természetesen baloldali és vállalható volt. Én viszont ott először érzékeltem azt a hatalmi technikát, amely odáig juttatott bennünket, hogy ezt a beszédet elmondja.

- Nem mondja komolyan, hogy először érezte, hiszen az első Gyurcsány-kormány megalakulásakor el akarta önt távolítani a belügyminiszteri posztról.

- Ez igaz, de ezt nem hatalmi technikaként fogtam föl, sokkal inkább annak, hogy a miniszterelnök akkor még nem tudta, ki mire képes és alkalmas, és sztereotípiák alapján próbált dönteni. Ez káros volt, és utóbb, szerintem, ő is belátta. Visszatérve Őszödre: azt hiszem, ott romlott el minden. Mert meglehet, hogy mindaz, amit Gyurcsány ott mondott, igaz volt, akkor azért, ha pedig nem volt igaz, akkor pedig azért kellett volna legalább egy embernek fölállnia, hogy eddig és ne tovább, mi ezzel így nem voltunk tisztában, mi becsülettel dolgoztunk, végrehajtottunk mindent, amit kért, a száz lépésektől kezdve bármit, mert hittünk benne, és velünk nem lehet így beszélni. Legalább egy embernek föl kellett volna állnia. Én is lehettem volna az. De nem állt föl senki sem, én sem."

Kedves Monika, hat ha olyan nagyon meg akartatok nyerni a valasztasokat 2006-ban, akkor utana igazan nem kellett volna csodalkozni, most meg ugy tenni, mintha ez akkora meglepetes lett volna a Partnak.

(Idokozben: biztos voltam benne, hogy a Nepszabi a mai reformatus uniora is keszul valami kedvesseggel. Es mino csoda, talaltak egy lelkeszt, akinek nem tetszik: nol.hu/ajanlo/20090522-egy_unnep_margojara )

osborne 2009.05.22. 09:26:50

@elGabor: mindjárt megkönnyezem Mónikát, most azt nem tudom, hogy tényleg ennyire buta vagy ennyire nem tud hihetően hazudni

osborne 2009.05.22. 09:54:14

A szerele-szakértő megmond:

le kell bontani az évtizedes tabukat a politikai életben, mert az országban éppen ezek miatt nem lehetett haladni az elmúlt években.

http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/05/21/bajnai_a_vagyonado_igazsagos_es_vallalhato/

tabuk: rendben, mr Caretaker, jó ötlet. kezdjük azzal, mennyi adót kerültetek meg és mennyi közpénzt játszottatok át offshore számlákra 'legálisan'.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.22. 10:31:46

@osborne: A vízszerelő politizál? nem arról volt szó, hogy ő olyat nem tesz, csak szerel?

osborne 2009.05.22. 11:00:36

@tölgy: szerel szerel, néha a kv-szünetben kiesik a szerepből, de alapvetően szerel és fixál. és akkor mindjárt dübörgünk is:

Bajnai: stabilizáljuk a forintot

Bajnai Gordon az utóbbi húsz év legnagyobb adócsökkentésének nevezte a munkáltatói adóterhek tervezett mérséklését.

A kormányfő szerint bebizonyosodott, hogy Magyarország helyesen döntött, amikor idejekorán nemzetközi támogatásért folyamodott. A térség korábbi éllovasai, mint például Szlovákia, azóta meredek gazdasági visszaesésről adtak számot - áll az írásban.

http://www.hirszerzo.hu/cikk.bajnai_stabilizaljuk_a_forintot.109240.html

kár, hogy ma gyengült a forint, nem baj.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 11:06:40

Ne lepődjenek meg azon, ha a Szerelőnek világfordító gondolatai támadnak. Ez nem új nála, a Menzabojkottot is ő szervezte 1987-ben.

Google 2009.05.22. 11:20:17

@dzsucseharcos:

Bajnainak már régóta nem mindegy, mi kerül az Asztalra. Üres, vagy tele van-e a Kamra, úgyis mint kincstár.
Ezeknél az az érdekes (Bajnai - Gyurcsány), hogy, ha még nem miniszterelnökök, csak szimpla miniszterek, le akarnak mondani. Ha elérték a céljukat, már kevésbé.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 11:25:43

Flash Gordon akkor pontosit.
- Az adobevetel nem csokken, csak a sulya helyezodik at a munkaberrol a fogyasztasra
- Az adoek meg igy is magasabb, mint barhol mashol Kelet-Europaban.

Mindezt nem itthon mondja, hanem a Bloombergnek.
http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601085&sid=atWt3TmJVhzw&refer=europe
"The government is shifting the tax burden from labor to consumption and wealth to save jobs and make Hungary more competitive, Bajnai said. The jobless rate hit 9.7 percent in the first quarter, the highest since the current statistical methodology was introduced in 1998.

The tax wedge, the difference between take-home wages and their gross value including taxes payable by both the employer and the employee, will be reduced by 8 percentage points to 46 percent, Bajnai said. The average of the EU’s eastern members, which compete with Hungary for jobs and investment, is about 43 percent, he said. "

Az EP valasztasok eredmenye nem szamit, mert most, az elejen csak a nepszerutlen intezkedesek jonnek. De majd!

"“It won’t be possible to give a verdict on this government by the time of the European Parliament elections, not after a little more than 1 1/2 months in which we decided to frontload the most unpopular measures that are essential for Hungary’s recovery,” Bajnai said. "

osborne 2009.05.22. 11:48:50

@Doomhammer: na igen. Flash Gordon az FT-nek, Bloombergnek nyilatkozik, a mucsai Vérfarkas közben meg bankározik Erdélyben, (TP mottó)

Tudomása szerint a magyar kormány képviselői mintegy 600 milliárd forintot akarnak biztosítani a bankok számára. "Elfogadhatatlan, hogy miközben egyik kezükkel megsarcolják az embereket, a pénzügyi válság előidézésében kulcsszerepet játszó bankoknak bőkezűen osztogatják a pénzt a másikkal. Ezt a bankok és az MSZP közötti paktumot mi nem fogadjuk el.

http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/46141/1/belfold/Orban_turhetetlen_hogy_az_emberektol_elvett_penzt_odaadjak_a_bankoknak

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 12:23:33

@osborne:
Keresem a Harcos altal beidezett blogbejegyzest, valami nyilasitol jott, de nem talalom.

Akar felmegy a svajci frank arfolyama, akar lemegy, a torlesztoreszlet emelkedik.

Magyarorszagon az az erdekes jelenseg tortent, hogy a magyar allam altal felvett hitelbol kulfoldi bankokat kellett konszolidalni. Igy jar egy orszag, ha a bankszektorat kulfoldi kezre adja.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 13:09:30

Közben az Indexet se hanyagolják el!:
http://index.hu/belfold/2009/05/22/beelozheti_a_jobbik_az_mszp-t/

Jön a vilniusi gyors, és gázol.

Bár engem kissé aggaszt a Jobbik előretörése. Nem azért, mert veszélyezteti a progressziót - azt a Fospu' is veszélyezteti épp eléggé - hanem mert attól tartok, hogy ahogy az MSZP szerintem egy kimenőben lévő generáció pártja, úgy előfordulhat, hogy újabb generációváltásnak vagyunk szemtanúi. A 16-18 évesek olyan elsöprően jobbiknyikok, hogy az dermesztő, és nemcsak Kornis Mihálynak. Azért a Jobbik tényleg több a soknál.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.22. 13:16:52

@dzsucseharcos:
Ez az Index-cikk kritikán aluli, megpróbálom összefoglalni egy posztban, miért.

Google 2009.05.22. 13:24:55

@dzsucseharcos:

Nemcsak Vilniusban, Franciaországban is előfordult hasonló.
A baloldal kreálmánya, Le Pen, megelőzte a szocialista Jospint, és Chirac-kal konkurált az elnökségért. Chirac aztán jól rávert, de ott volt, villogott a hülyeségével.
Abból a bizonyos anonim-us levélből a legjobban az tetszett, amikor a levélíró arra hivatkozott, nekik, BSZM-eknek ( baloldalon szocializálódott magyaroknak) nincs szükségük arra, hogy egy radikális párt bekerüljön a magyar törvényhozásba. Vegyen el bárhány százalékot is a Vérfarkastól. (Bár lennének ilyenek minél többen.)
Mindig mondom, a Jobbikosok is kommunisták, csak máshogy. Még humoruk sincs.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 13:26:16

@dzsucseharcos:
"Azért a Jobbik tényleg több a soknál. "

Meg kell tanulni Sarkozytol, o hogyan intezte el a Front Nationalt. Eropartisag, hatarozott nyilatkozatok a bevandorlokrol, nacionalista aura. Mindez a Fidesznek megvan, csak a stiluson kell reszelni egy kicsit.

osborne 2009.05.22. 13:44:33

@Doomhammer: briteknél is izmozik a BNP rendesen

http://www.telegraph.co.uk/news/newstopics/theroyalfamily/5358609/Boris-Johnson-accuses-BNP-of-turning-Buckingham-Palace-party-into-political-stunt.html

http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_jobbik_partnere_profital_a_brit_kepviseloi_botranybol.108379.html

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 13:47:30

@TuRuL_2k2: Azóta én is végigolvastam, és tényleg bulváros. De azért szívósan tartja magát Pécs óta az mszp.hu fórumán az "Az MSZP lesz a harmadik erő?" topik :)

@Doomhammer: Az a baj, hogy nem tudom, mennyire működnek nálunk a finomabb megkülönböztetések. Szerintem még nagyon elterjedt az a gondolkodás, hogy a szocdemek hígított sztálinisták, a konzervatívok hígított fasiszták stb. Újdonság, hogy pl. a szélsőjobb és a jobb egymás ellenfele lehet, és sokak számára ezt fogalmilag nehéz lesz megérteni.

Nincs logika pl. abban, hogy a Munkáspárt az MSZP-t támogatja, de a legutóbbi időkig mégis így volt. Ugyanúgy, ahogy a MIÉP pedig a Fideszt támogatta. Most már kezd kialakulni az, hogy a szélső és a mérsékelt riválisok és nem "természetes szövetségesek", de ez nem megy egyik napról a másikra.

@Google: A Jobbikosok többsége kiábrándult szoci, ezt néhány hete felmérések is bizonyítják. Kiábrándult fideszesek és szocik, akiket a cigányellenességgel lehetett egybegyűjteni. Ha Gordonka kormánya folytatja az alulteljesítést, akkor a jobbiknyikok körében növekedni fog az ex-szocik száma.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 13:49:14

@TuRuL_2k2: Azóta én is végigolvastam, és tényleg bulváros. De azért szívósan tartja magát Pécs óta az mszp.hu fórumán az "Az MSZP lesz a harmadik erő?" topik :)

@Doomhammer: Az a baj, hogy nem tudom, mennyire működnek nálunk a finomabb megkülönböztetések. Szerintem még nagyon elterjedt az a gondolkodás, hogy a szocdemek hígított sztálinisták, a konzervatívok hígított fasiszták stb. Újdonság, hogy pl. a szélsőjobb és a jobb egymás ellenfele lehet, és sokak számára ezt fogalmilag nehéz lesz megérteni.

Nincs logika pl. abban, hogy a Munkáspárt az MSZP-t támogatja, de a legutóbbi időkig mégis így volt. Ugyanúgy, ahogy a MIÉP pedig a Fideszt támogatta. Most már kezd kialakulni az, hogy a szélső és a mérsékelt riválisok és nem "természetes szövetségesek", de ez nem megy egyik napról a másikra.

@Google: A Jobbikosok többsége kiábrándult szoci, ezt néhány hete felmérések is bizonyítják. Kiábrándult fideszesek és szocik, akiket a cigányellenességgel lehetett egybegyűjteni. Ha Gordonka kormánya folytatja az alulteljesítést, akkor a jobbiknyikok körében növekedni fog az ex-szocik száma.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.22. 13:49:16

@dzsucseharcos:
A címlapon még kint van, de a cikk helyén már 404-es hiba látható... Azt hiszem, valaki nagyot hibázott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 14:08:11

@dzsucseharcos:
"Kiábrándult fideszesek és szocik, akiket a cigányellenességgel lehetett egybegyűjteni."

Azt tudja, ki volt az, aki a mainstream sajtoban eloszor mert ciganyellenes megnyilvanulasokat tenni es ezeket azota is folyton ismetelgeti?
http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2007/06/hdolat-mesternek-iv-best-of-w.html
Keressen ra a ciganykerdes szora.

Wildschwein 2009.05.22. 14:08:13

@Doomhammer: Szerintem ha egy kormány közbiztonságot teremtene és elérné, hogy a rendőrök ne féljenek intézkedni a cigányokkal szemben, akkor minden szavazatot elvenne a Jobbiktól.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 14:09:37

@osborne:
Majd este beszkennelem es felteszem a BNP EP szorolapjat, ha ki nem dobtam. En jot nevettem rajta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 14:23:47

@Wildschwein:
Maga szerint a rendorok felnek intezkedni a ciganyokkal szemben? Miert?

Google 2009.05.22. 14:53:05

@Wildschwein:

És vajon 2006-ban is féltek a rendőrök a tévé ostomakor?
Ezek a rendőrök akkor félnek, amikor félniük kell. Ha nem így lenne, felemelnék a hangukat, kinyitnák a szájukat.

Más
Ha Magyarország a magyaroké, akkor Románia a románoké, Szlovákia a szlovákoké, és így tovább. A másoknak pedig kuss. Ehhez mit szól a beképzelt Vona, Morvay és a többiek?

Wildschwein 2009.05.22. 14:57:38

@Doomhammer: Most viccel? Keresgéljek cikkeket pl. arról a járőrről, akik nemrég a cigánytelepen nem mertek kiszállni a rendőrautóból, miközben az úri közönség vascsövekkel verte az autót? Vagy említsem az enyingi társaságot? Meg tud lepni a kérdéseivel.

osborne 2009.05.22. 15:03:35

most Gabika ment a Hetek klubbjába és fél, mert csönd honol e mucsai vidéken. viszont ez a kedvencem, igazi partrióta szavak:

minden hazaszerető embernek érdeke, hogy a Bajnai-kormány még sok érdemi döntést meg tudjon hozni, és 2010 tavaszáig vezesse Magyarországot

atv.hu/hircentrum/090522_fodor__felelmetes_ez_az_iszonyatos_csond__.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.22. 15:37:10

@Doomhammer:
2008, november. Egy 30 ezres kisváros főutcáján láttam a
következő jelenetet: A katolikus templom előtt 4 (fiatal) rendőr
igazoltatott 3 tizenéves, jólöltözött, gimnazista forma fiatalt,
úgy este kilenc körül, indultak bulizni. Ki kellett pakolniuk a zsebeiket, elég hosszasan bíbelődtek velük.

Eközben a túloldalon (20 méter) 7-8 fő roma fiatal üvöltözött,
a szemeteseket, és a facsemetéket rugdosta, egy szemetest
lerugtak a tartóoszlopáról, és még át is kiabáltak
"mi van gecimagyaróók", mutogattak, röhögtek,
majd tovahömpölyögtek..

Én - elhaladva az "intézkedés" mellett - odaszóltam a
rendőröknek, hogy talán ezt nem látták, nem hallották?
Ennyi volt a válasz: Ahhoz magának mi köze vaan?!
(A srácokat elengedték, nem volt náluk semmi, nem csináltak
semmit, csak "rutinellenőrzés" volt.)

Ez nem félelem. Ez csak utasításra történhet így.

Wildschwein 2009.05.22. 15:56:55

@gloire: Biztosan nagyon naiv vagyok, de hogyan történhet ez utasításra? A napi eligazításnál elmondják, hogy nem szabad a cigányokkal szemben fellépni, legfeljebb ha már vér folyik, viszont a fehéreket ok nélkül is igazoltatni kell? És akkor a nem tudom hány ezres rendőrségben senki sincs, aki besokallna, és ezt az infót közzétenné?

Én inkább arra gondolok, hogy a rendőrök megtapasztalták: ha cigányokkal szemben intézkednek, akkor könnyen előfordulhat, hogy a sajtó, jogvédők stb. szóval az erre települt hálózat meghurcolja őket, és a feletteseiktől nem kapnak támogatást. Hát inkább szarnak az egészre. Különben is, ennyi pénzért?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 16:07:00

@osborne:
"jelenlegi kormány az elmúlt egy hónap alatt több mindent vitt végbe, mint a Gyurcsány-féle kisebbségi kormány nyolc hónap alatt: a forint árfolyama stabilizálódott, a tőzsde-index erősödik, sikerült elkerülni az államcsődöt."

Azt speciel meg Feri kerulte el, amikor megallapodott az IMF-fel.

tevevanegypupu 2009.05.22. 16:23:46

@Wildschwein:
a rendorok felnek a ciganyoktol.

extrém először tölts 2009.05.22. 16:48:58

@Wildschwein: @tevevanegypupu:

Ugyan, dehogy félnek, minden kényszerítő eszköz a rendelkezésükre áll, ráadásul milyen rendőr az, aki bárkitől is fél? Két dolgot kell félniük: a törvényt és a parancsot.

Egyébként gondolják meg, mi a legegyszerűbb módja az etnikai feszültségek szításának: parancsoljuk meg a rendőröknek, hogy ne firtassák a cigányok ügyeit, viszont a középosztály gyermekeit igazoltassák, és a társadalomra különösen veszélyes dolgokat keressenek náluk, hátha megbukik valamelyik egy kis marokkói hasison. A fenti ellentmondás jogosan sérti sokak igazságérzetét, és természetes módon kezdenek szimpatizálni az etnikai-színezetű bűnözéssel házaló szélsőjobbal; ki tudja, elegendő felháborító eset után talán valaki a kezébe veszi a kezdeményezést, és szállítja az igazi rasszista gyilkosságokat. A fentiekre természetesen EP- és OGYV kampány is koreografálható.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.22. 17:37:58

@Google: "Mindig mondom, a Jobbikosok is kommunisták, csak máshogy. Még humoruk sincs."
Nekem az egyértelmű russzofília tűnt fel bennük nagyon; ilyen a jobboldalon korábban nem volt (a szélsőjobboldalon sem). És nagyon szembetűnő a megtért bolsevikok száma, bár azt hiszem, ez inkább csak a hangosabbja. Érdekes társaság. A vesztüket valószínűleg a szokásos turáni átok fogja okozni, de erre talán csak az OGY választások után kerül majd sor.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.22. 17:51:39

@elGabor:
"ilyen a jobboldalon korábban nem volt (a szélsőjobboldalon sem)."

Mert olyan sem volt, ami ma Ororszországban történik:
nyiltan soviniszta, nyiltan Izrael ellenes, és pánszlávista, keresztény (ortodox) alapú, autoriter hatalomgyakorlás . )

tevevanegypupu 2009.05.22. 18:30:18

@extrém először tölts:
kis marokkoi hasis kevesbe veszelyes mint egy csoportos felvonulas Siofokon.(:

Google 2009.05.22. 18:47:33

Ha a rendőrök félnek a cigányoktól, nyissák ki a szájukat! Van nekik szájuk, nem?
Az, hogy ilyen-olyan gárdáknak adják át a hatalmukat, minden képzeletet felülmúl. Európai országról lévén szó, elképzelhetetlen.
Mit csinál itt egy Draskovics, mivel foglalkozik az éppen aktuális miniszterelnök, ha mást nem hallani, rendőr nincs, aki van az fél, és a vidéki népek a Gárdába helyezték a bizalmukat.
Valakiktől félnek azok a rendőrök, de kitől?
Talán azoktól, akik fel is áldozták volna őket a tévészékház ostromakor.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.22. 19:00:23

@osborne: Nyilvánvalóan nincs már értelme. Hiszen már tudományosan is be lett bizonyítva, hogy a Föld nem lapos, az ember a majomtól származik, Isten pedig nincs. Akkor meg mit akarnak?

osborne 2009.05.22. 19:11:27

@elGabor: Béndek Péter festékpisztolya igen rondán oldalrahúz, így ez maradt egy nagy missed shot a részéről.

Google 2009.05.22. 19:32:08

@osborne:

Na und, na und?
Majd meglátják, ha van türelmük.

Szily Katalint juttatja az eszembe a filozófus, a hölgy mondta anno, milyen szánnivaló egy konzervatív fiatal.
Hát még ha összeboronáljuk egy radikáljobbossal, mert erre megy ki a játék.
Hajtsuk félre a fejünket és szipogjunk hozzá .

osborne 2009.05.22. 21:53:27

@Google: én Szili helyében nem lennék semmiképp sem, a saját városában érte utól politikai karrierjének egyik utsó előtti állomása, ha nem az utolsó. több mint kínos

ami a na und-ot illeti, a szerző állítólag és eddigi munkásságanak utánaguglizva tudnia kéne mivan de mégis úgy osztja az igazságot mintha fogalma nem lenne arról mi a különbség egy szellemi műhely és a politikai think-thank között. és ha ez nem megy akkor már eleve felesleges kinyilatkoztatni.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 22:30:17

Szórakoztató szócsata Béndekkel, Seressel, Bartók Gyulával (!):
http://balszel.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=6725

A cikkeit viszont eddig rendszerint untam.

osborne 2009.05.22. 22:35:07

@dzsucseharcos: wow thx, a ballibből kiábrándult neokonok mindig mókásak ;]

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 23:09:18

@osborne: Hát igen, és ki tudja, még milyen hosszú út áll előttük Ezt írja pl. Tallián céhinas:

"Azt sem lehetne mondani, hogy ezek a filozófiák ne működnének a gyakorlatban, lásd mondjuk Greenspant, aki minden idők egyik legsikeresebb gazdaságpolitika-csinálója."

Innen még van hova továbbábrándulni...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 23:33:53

@dzsucseharcos:
Én lőttem a tízpontost!
"Az államunk nem jogállam, a kultúránkra a balkáni jelző sem adekvát, mert ott még sok minden autentikus, itt már semmi. "

Mindezt egy filozófustól.

Vajon hogy definiálja az autentikust, ami a Balkánon van, Magyarországon meg nem?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.23. 00:11:30

@Doomhammer:

Melyik ökör írta ezt? Hát Mucsa az neki nem autentikus? A magyar ugar? Malom-alja, fokos? Tisza-part?
Mi kell még nekik?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.23. 00:22:22

@Wildschwein:
"de hogyan történhet ez utasításra?" Hát pontosan úgy,
ahogy leírod . )

osborne 2009.05.23. 08:12:57

Mesterházy úr szerint jobboldali médiatúlsúly van és elege van.

- Egyet le kell szögezni. Ma Magyarországon nagyon erős, hittel teli jobboldali médiatúlsúly van. Nem pusztán leíró, eseményeket követő újságírás, hanem meggyőződés által vezérelt jobboldali újságírás. Ők nem bírálják a jobboldalt, nem akarnak tükröt tartani, nem mutatnak rá a hiányosságokra, a hibákra, hanem adott esetben egyfajta segítőként - ezt nem pejoratíve mondom - támogatják a Fidesz érdekeit. A baloldal sajátja pedig az, hogy önmagával szemben is kritikus. Hatalmas hátrány a szocialisták és a baloldal számára, hogy nincsenek meg még azok a csatornák sem, amelyeken keresztül adott esetben a jó tartalmat közvetíteni lehet. Ez nem kifogás, csak ténymegállapítás.

nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1196050

Téglagyári Megálló 2009.05.23. 08:34:26

@osborne:

"Ilyen állat pedig nincs!" - mondta Karinthy hőse.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.23. 09:05:44

@osborne:
Ez egy panel. Például Babarczy is leírta, hogy rá azért van szükség, mert a ballib olvasókat meg kell győzni, míg a jobboldaliak hisznek.
arokaso.blog.hu/2008/07/15/babarczy_eszter_1?fullcommentlist=1#c2848619

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.23. 09:17:51

Nem kérdés: már látszik az alagút vége.
http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601087&sid=ahQNN7wsibug&refer=home
"“Recently there was a turning point” in fiscal policy, Oszko said in a telephone interview with Bloomberg Television today. “Financial risks are very quickly decreasing in terms of the whole budget. The Hungarian government is committed to implementing a reform program quite quickly.”"

A leglényegesebb reformintézkedés pedig a következő:
"Oszko reiterated the country’s plan to return to international markets with a foreign-currency bond sale, adding the government hasn’t decided on the amount to be raised. The sale is planned for this year. To reassure markets of the country’s commitment to fiscal prudence, Hungary plans to cut 3.8 percent off budget expenditure, Oszko said."

Kieran Hayes 2009.05.23. 10:06:06

@Doomhammer: Mi ez, ha nem voodoo economics?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.23. 13:57:30

@Kieran Hayes:
Vudu kozgazdasagtan, ugyan, mit nem mond? Ha jon a valsag, bedobunk nehany "reformot", hogy ugymond helyrealljon a bizalom. Ezuttal a vagyonado, de volt mar egeszsegugyi reform, tandij, befektetesi alapu nyugdij, mindegy, csak a donororszagok kozgazdaszai kozott divatos legyen. Ha a hitel a zsakban van, a reformokat kihereljuk es vesszuk fel a hiteleket orrba-szajba a kovetkezo valsagig. Akkor megint elokerulhet egy szakerto kozgazdasz a reformjaival.

Bevalt modszer ez, igaztalan levuduzni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.23. 18:42:55

@Doomhammer:

Gordon maga mondja pedig:

"A mostani kormány "sokkal stabilabb", mint az előző volt, mert stabil parlamenti többség van mögötte, és "ha elvégzi házi feladatát a költségvetési politikában, előre látható, következetes, megbízható, körültekintő és növekedést támogató lépéseket tesz, akkor az eredmény alacsonyabb kamatszint lehet, együtt a forint stabilizálódásával reális szinten", idézte a Bloomberg a kormányfőt."

Második napja van kint a Hírszerző címlapján. Tóth Károly a Napkeltében sajnálkozott azon, hogy nem kommunikálják átütően a forintjavulást. A haladó értelmiség saját eredményének tartja ezt, ebben biztos lehet.

Én ezen nem is vitatkoznék. Csakhogy van itt egy érdekes dolog, amit nem szabad elfelejteni, elveket adott fel az elit.
Én tőlük mindig azt hallottam, hogy a forint túlontúl erős, ez rontja az ország versenyképességét és a különböző mérlegeket, indokolatlanul és finanszírozhatatlanul magas fogyasztáshoz vezet. Ez remekül illik a világképükbe: rajtuk, a Haladó Eliten kívül Magyarországon mindenki alulteljesít és túl van fizetve. Ők persze méltatlanul alulértékeltek, de ez egy másik történet.
Az ő felfogásukban tehát most eljött az igazság, a forint elindult a valódi értéke felé, legalábbis amit eddig mondtak, az ezt jelenti. Viszont ez a tömeges hitelbedőlés miatt a közibük tartozó Elit-Szakértő-Szerelő bukását jelentené. Rögtön nem olyan fontos tehát, hogy a forint gyönge legyen. Pontosan azt a populista logikát követik, amiért a Fidexet és a mezei MSZP-t kárhoztatják.
Persze mindez csak a metakommunikáció szintjén. A valós dolgokhoz és a piaci árfolyammozgáshoz ennek nincs köze. Vagy mégis? Mennyire itatják át ezek az elfogultságok azokat az elemzői anyagokat, amelyek alapján a pénzpiac a döntéseit mérlegeli?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.23. 20:59:13

@Elpet:
A "gyenge forint jo" szovegrol Gyurcsany megjelenesevel jottek le. A nevezetes kurvajo konyveben, az Utkozbenben irta le eloszor kerek-kotetlen, hogy az inflacio a legszegenyebbek adoja es olyan arfolyampolitikat kell folytatni, ami csokkenti az inflaciot.

Az mas kerdes, hogy nemely ballib velemenyformalo a mai napig nem vette eszre a valtast.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.23. 21:08:51

@Doomhammer:

Nem tudom. Valahogy homályosan emlékszem, hogy a kettős állampolgársági népszavazás idején volt valami árfolyampolitikai vita, amikor a Fidex az erős, Gyurcsányék pedig a gyenge forint vonalát nyomták. Nem emlékszik erre?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.23. 23:34:20

@Elpet:
Elmondom, hogy én hogy emlékszem (régen volt). A Medgyessy-éra alatt volt szöveg a "gyenge forint a jó", nyilván akik nyomták, egy új Bokros-csomagot szerettek volna (az jó a munkaadóknak). Magam is meglepődtem, amikor a Gyurcsány-könyvben a nevezetes kitételt olvastam, most lassú kapcsolaton lógok, nem tudom kikeresni. Akkor az orra alá is nyomtam jó pár szoci aktivistának, akik teljesen megzavarodtak. Feri aztán ezt a kijelentést (alacsony infláció kell és azt támogató árfolyampolitika) rendszeresen megismételte, sőt, 2008 őszéig követte is. Odáig mentek, hogy 2008 nyarán hagyták felfúvódni a forintárfolyamot, hogy az energiaáremelkedés hatását csökkentsék. Aztán 2008 októberben jött az összeomlás és azóta a túlélés a tét.

osborne 2009.05.24. 12:49:35

na végre egy igazi reform, a sok ingyenélő jöhet haza:

Csődközelben a Külügyminisztérium, követségeket zárnak be

hvg.hu/vilag/20090524_kulugyminiszterium_nagykovetsegek.aspx

osborne 2009.05.24. 12:53:26

korlátozott felelősségű társaság: Szent-Iványi szerint a főfelelősök a válságért a Pojáca és a Jani:

A párt EP-listavezetője arra a kérdésre, hogy mennyiben érzi felelősnek az SZDSZ-t a gazdasági válság miatt, azt mondta, az elsősorban az elmúlt években irányító kormányfő, és pénzügyminiszter hibája.

www.hirszerzo.hu/cikk.korlatozott_a_felelossegunk_a_valsag_miatt_-_szent-ivanyi_istvan_az_szdsz-rol.109307.html

osborne 2009.05.24. 12:58:41

hoppá, a telegraphban miss Morvai, the fragrant new face of the Far Right in Europe lol ;] MK visszamondta az interjút

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/eu/5372983/Feminine-face-of-Hungarys-far-Right-Jobbik-movement-seeks-MEPs-seat.html

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.24. 13:10:51

@Doomhammer:

Most, hogy így erről diskurálunk, kezd előjönni néhány emlék. Járai és Gyurcsányék közt volt valami affér akkoriban, és az új miniszterelnök kormánya gyengébb forintot szeretett volna. A bankelnök meg nyilván nem támogatta ezt (Jegybankelnök = Demokrácia, hahaha, emlékszik erre Antall kontra Surányi viszonylatban?).
Viszont Gyurcsány szóban forgó, nyilván későbbre datálható váltását a haladó Elit egy darabig bizonyára taktikai manőverként volt hajlandó tolerálni. Hiszen az Elit ideológiájának alapköve a magyar elmaradottság, amely az ő tanaik teljeskörű elfogadása nélkül szükségképpen és tartósan fennáll. A Forint ennélfogva túlértékelt, hiszen addig nincs igazi teljesítmény az országban, míg a Haladás erői nem kerülnek minden szinten kizárólagos és bírálatlan döntési helyzetbe. A fejlődés csak ezt követően indulhat meg.
Ehhez képest furcsa ez a populista váltás az erősödő forint dicséretével. Hiszen a prolik most végre szembesülhettek a valós helyzettel. Most mégis, mintha visszarettentek volna ennek következményeitől. Puhák ezek. Vagy csak túl sokan érintettek közülük is? Nem kéne megpróbálniuk a nemzetközi piacon értékesíteni világszínvonalú értékteremtő képességeiket és tudásukat? Akkor nem rendítheti meg őket a gyengülő Forint.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.24. 13:47:31

@osborne: A Telegraph cikke teljesen rendben van. Örömtelien hiányzik belőle a hisztis visítozás, miközben bemutatja, hogy a Jobbik honnan jön, mit akar és ezt miért akarja, és nem néhány hivatásos rettegő véleménye alapján ítélkezik. MK akár nyilatkozhatott is volna nekik.

Kéne egy ilyen lap Magyarországra. Vagy legalább a Timest lehessen kapni.

osborne 2009.05.24. 13:59:06

@elGabor: ja, korrekt kis cikk, láthatóan nem érdekük a nemzetközi hisztériakeltés. simán belefért volna egy interjú.

osborne 2009.05.24. 20:38:00

@dzsucseharcos: de hol maradna akkor a haza érdeke?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.24. 23:59:13

@osborne: Látja, ez jó kérdés.

Mert egy dörzsölt politikus esetleg belemenne az előrehozott választásba, hogy aztán később jól megnyerje az önkormányzatit. A Szerelő Úrnak viszont nincsenek politikai ambíciói.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.25. 00:44:45

@osborne:
Azért vannak összefüggések.
http://news.bbc.co.uk/1/hi/uk/8066000.stm
Az anglikán egyház két legfőbb vezetője arra kéri a választókat, hogy ne szavazzanak a BNP-re (brit Jobbik). Mindez azért aktuális, mert a költségtérítés-botrány miatt (egyik képviselő 500 fát ültetett a birtokán és elszámolta költségként!) az az aggodalom, hogy a parlamenten kívüli BNP nagyon megerősödik.

Az anglikán egyháznak ez a lépése szinte példátlan.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.25. 07:39:43

@Doomhammer: Az Anglikán Egyház a Labour-től balra van, régóta :(

Mint ahogyan a DT-nek is megvan a saját érzékenysége.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.25. 10:25:14

@tölgy:
"Az Anglikán Egyház a Labour-től balra van, régóta :("
Amint az egy rendes keresztény egyháztól elvárható. Tudja, Jézus meg a gazdagok, teve meg tű foka ...

Ki az a DT?

osborne 2009.05.25. 11:32:51

@Doomhammer: nem a Demos boss?

na, maszatoljunk egy kicsit, az ellenzék is azt fogja kapni mint Feriék, nem látni a progijukat. ja és ezüsthajó meg offshore:

http://hvg.hu/velemeny/20090524_mozer_kampany.aspx

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.25. 11:59:05

@Doomhammer: Ezt a tevés dolgot már hallotta, de az anglikánok csak úgy 40 éve hallották, korábban nem nagyon.

DT: a fenti daily telegraph cikkre voltam bátor utalni.

Ezt meg a rend kedvéért, mindenkinek, aki szereti
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=274208

osborne 2009.05.25. 12:04:58

@tölgy: uppsz, DT: tényleg - time for me to wake up properly

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.25. 12:49:40

"a gyurcsányi célok torzulnak"

A "torzulás" szó mellől már csak a "hibák kijavítása" hiányzik az '54-es retro feelinghez. Krit-önkrit.

osborne 2009.05.25. 15:14:11

a Jobbiknak honnan van pénze? Nem az oroszoktól - állítja Morvai.

http://atv.hu/hircentrum/090525_morvai__nem_az_oroszok_penzelik_a_jobbikot__de_akkor_kik___.html

mindenesetre azért oroszul, angolul, németül és franciául is olvashatóak (de minek?)

http://www.jobbik.com/

osborne 2009.05.25. 23:25:04

DT és a Demos is megnyugodhat, lesz ellenzékben is mogyi a negyedik-ötödik útra is. ha már a harmadik megbukott.

www.index.hu/belfold/2009/05/25/gyurcsany_lett_a_partalapitvany_elnoke/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 10:22:42

Mar latszik az alagut vege. A kinai Huawei 700 allast hoz letre a telekommunikacios iparban.
http://www.eetimes.com/news/semi/showArticle.jhtml?articleID=217600793
"LONDON — Chinese communications equipment maker Huawei Technologies is to set up manufacturing facilities in two locations in Hungary, creating about 700 jobs in the process.

According to local reports, one of the production plants will be in Komrom, northern Hungary, and the other in Pecs, in the southern part of the country. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 10:24:42

A Magyarorszagi Zsido Kongresszus rendszeresen informalni fogja az EU-t a magyarorszagi antiszemita tettekrol.
http://www.caboodle.hu/nc/news/news_archive/single_page/article/11/hungarian_je-3/?cHash=942989b50c
"The Hungarian Jewish Congress finds it necessary to regularly inform the European Union about acts against Jews in Hungary, the Federation of Jewish Communities in Hungary told MTI on Sunday, after a meeting of the congress.

Members of the organisation believe that racist, anti-Semitic groups have become more active in expanding and spreading their views in Hungary over the past few years, the federation said in a statement.

"The Hungarian Jewish Congress finds it necessary to prepare a report about anti-Semitic acts and regularly inform the leaders of the European Union about them," the statement showed. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 10:28:49

Europa sotet multja ujra feltamadt Magyarorszagon! Meg ugy egesz Kelet-Europaban altalaban. Ne feledjuk, mindket vilaghaboru itt kezdodott.
http://news.scotsman.com/world/Far-right-is-the-centre.5298307.jp
"CLAD in black trousers, waistcoats and caps, the Hungarian Guard stand to attention and pledge to defend their nation.
Then, in scenes reminiscent of Europe's dark past, they march with flags and banners flying, hoping to be the trailblazers of a Hungarian nation reborn.

The guard, the uniformed wing of the small political party Jobbik, are also the vanguard of a resurgent and confident extreme right wing, aiming to make gains across central Europe in next month's European parliament elections."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 10:32:34

A Fidesz elhatarolodna a Jobbiktol?
Na ne vicceljunk mar.
Az keptelenseg, ez a hajo mar elment. Nem hatarolodhatnak el es punktum, Greczy Zsolt nem engedi meg nekik.

http://www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=542
"Semjén Zsolt megvilágosodott. Három évnyi rendületlen, keresztényi fegyelemmel követett hallgatás után most úgy látja, a Jobbikban vannak a rossz fiúk. Merthogy … izé … ők neopogányok.
Ugyanez a Semjén Zsolt, aki a kimutathatatlan népszerűségű KDNP elnöke, több tucat helyen közös jelölteket indított a 2006-os helyhatósági választáson a Jobbikkal. Közös jelöltjeik jelentős része mandátumhoz is jutott. A neopogány és az igaz keresztény városatyák és városanyák eleddig békében vettek részt településeik irányításában.
Most azonban végre lelepleződzek e káros elemek. Vona Gábor keretlegényei csak akadályozzák a Fidesz törekvéseit, egyre nagyobb a szájuk, és már-már odáig vetemedtek, hogy elcsaklizzák a Fidesz szélsőjobboldali szavazóit.
Na, ez már tűrhetetlen. Ráadásul a frakciószövetség vezérkara úgy döntött, hogy most már vezet annyival a párt, hogy akár mutathatnak olyan arcot is, amely emlékeztet Európa demokratikus erőinek ábrázatára és hitvallására. Magyarán: nácikkal nincs barátság.
De jelzem: ez a hajó már elment. Vona – Orbán egykori polgári körös társa – munkásságának köszönhetően megannyi kettős, Fidesz-Jobbik lelkű szimpatizáns már inkább az árpádsávosok felé húz. Súlyos ára van és lesz az eddigi barátkozásnak."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 10:38:22

Van ok felni.
Ha a Fidesz megszerzi a ketharmadot, elszabadul a pokol es Europahoz meltatlan intezkedesek sorozata kovetkezik.

Eva S. Balogh elemez.

http://esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/05/hopes-and-fears-in-hungary-elections-of-2010.html
"Political observers have offered a list of possible changes Fidesz would make to the constitution. They would definitely widen the power of the president, they would perhaps introduce a second house, they would give citizenship to Hungarians living in the neighboring countries that would ensure a Fidesz victory for a long time to come, they would pick their own chief justice of the supreme court and the judges of the constitutional court, they would reduce the size of parliament, they would change the boundaries of electoral districts, they would change the form of financing of political parties, and they would most likely suspend the immunity of parliamentary members from criminal prosecution. After that the show trials could come. It is the last point that makes people so nervous and lends credence to the other hypotheses."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.26. 10:51:47

"They would definitely widen the power of the president, they would perhaps introduce a second house"

Ilyenkor sajnálom ESB-t, hogy az ezek szerint fasiszta USA-ban kénytelen élni.

"After that the show trials could come. It is the last point that makes people so nervous"

Na igen, emberek aggódnak szeretett politikusaikért. Ez a hátránya annak, ha valaki úgy ír egy országról, hogy nem benne él és nem tart közvetlen kapcsolatot a lakóival.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 11:08:34

@dzsucseharcos:
"Na igen, emberek aggódnak szeretett politikusaikért."

Hahaha, a politikusoknak nincs oka aggodalomra, hangsulyozta ki Lendvai Ildiko. Azoknak van oka az aggodalomra, akik az MSZP-re szavaztak. Ok mind felhetnek, mert a Fidesz megtorolja rajtuk ezt.

Egyvalami ved ez ellen: ha mindenki az MSZP-re szavaz, aki eddig is rajuk szavazott.

osborne 2009.05.26. 11:24:50

@Doomhammer: de van aggodalom, van félelem, méghozzá életveszélyesek:

“Iszonyatosan veszélyesnek tartom a Fidesz fenyegetéseit. Nekünk ugyan sok mindent joggal lehet a szemünkre hányni, mégis azt gondolom, hogy ebben az országban az MSZP-SZDSZ kormányzása idején senki nem élt bizonytalanságban, senkit az egzisztenciájában nem fenyegettek. Itt a szélsőjobboldali szerzők gáttalanul írhatnak. Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon így lesz-e a Fidesz kormányzásának idején is. Őszintén szólva, vannak félelmeim.”

- Lamperth Mónika.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.26. 11:48:47

@Doomhammer: Imádni valóak ezek a hecc-szervezetek. Mint az ACLU.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.26. 11:50:00

@osborne: Gizike szerint az igazi konzervatívnak zöld inge van. BP-nek van-e olyan? - kérdem én.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 11:50:55

@osborne:
Lamperth Monika mondott mast is.
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=274208
"Arra a kérdésre, hogy a nagy bajt mikor érezte, így felelt: az MTV ostroma számomra vízválasztó volt, mert rádöbbentem arra, hogy itt, ebben az országban bekövetkezhet az, amit nem hittem: hogy esetleg félni is lehet. Ami a hatalomtechnikát illeti: lassan jöttem rá, mi is zajlik körülöttem. Amíg az ember menet közben van, nem látja világosan a dolgokat, szóval, lassan kezdtem észrevenni, hogy a gyurcsányi célok torzulnak, és olyan engedményeket kezdünk tenni, amelyek a baloldali értékrenddel szerintem nem összeegyeztethetők."

Ez a Monika folyton fel. Hol a gyurcsanyi hatalomtechnikaktol, hol a Fidesztol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 11:54:13

@osborne:
Muhahahaha, jol latom? Monika a szelsojobboldali szerzok szolasszabadsagaert aggodik?

osborne 2009.05.26. 11:58:38

@Doomhammer: végletekig ideges a Móni, Feri kitúrta a Táncsicsból ugye, ellenzékiség meg sucks. Lehet neki is kéne egy olyan chill vízipipa amit Menő Gordon a zindexnek küldött 10-ik évfordulóra:

www.index.hu/10/2009/05/25/drogos_utalast_tette_a_miniszterelnok_az_index_10._szuletesnapjan/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 12:14:59

@osborne:
Szegeny Monika, ketfrontos harcra kenyszerult. Egyfelol ott a gonosz Fidesz, ami diktaturara tor. Masfelol ott van Feri, aki nem szereti Monikat es Monika se ot.

Nem nyertes pozicio.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 12:20:51

Keretik a Kadar-rendszert nem kopkodni, mert akkor is vivmanyok hegyei voltak.

Nepszabadsag olvasoi level. Ki az a Szabo Zoltan?

http://nol.hu/velemeny/csusztatasok_rekordja
"Amit pedig az SZDSZ tanácsadója az iparról pöfög: kérdezze meg a GANZ, a Gamma, a SZIM, stb. még élő szakijait, hogy milyen termékek kerültek ki a kezeik közül, és hasonlítsa össze a politológus úr a mai magyar ipar előtti kihívásokkal. Én ma az IKARUS buszok helyett Kínában összeszerelt - semmivel sem jobb - autóbuszon zötyögök az agglomerációba.

Az oktatásról sanyarúságáról is ír a szerző: furcsa de sokan úgy emlékszünk, hogy a diákolimpiákon az átkos éveiben felnevelkedett fiatalok mindig az élvonalban szerepeltek, főleg a matematika és a fizika terén. De első kézből tudom azt is, hogy 1983 óta sikeresen zajlik a magyar orvosi egyetemeken a német és amerikai orvostanhallgatók térítéses képzése, és az is közhelynek számít, hogy mind azon magyar fiatal értelmiségiek - vagy túlnyomó többségük, akik 1956-ban, vagy később Nyugatra menekültek, karriert csináltak. Talán mégsem volt olyan rossz az akkori magyar oktatásügy.

Volt szegénység, senki sem tagadja. De nem volt kilátástalan nyomorúság és elesettség, tömeges hajléktalanság és utcai kéregetés. Voltak bölcsődék és óvodák, voltak SZOT-üdülők,

Nem az elmúlt 40 évet akarnám fényezni, de a csúsztatások ilyen tömegét vissza kell utasítanom."

osborne 2009.05.26. 12:33:59

@Doomhammer: a nol-t ellepték a nagyobbnál nagyobb nevek mostanában

btw, amikor a Polip visszamar:

index.hu/belfold/2009/05/26/buntetoeljaras_szilvasy_gyorgy_ellen/

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.26. 12:37:36

@Doomhammer:

"Akkor még volt magyar ipar", más kérdés, hogy a rendszerváltás óta kb. megduplázódott a magyar ipar kibocsátása. A különbség az, hogy fel lehet mutatni a múlttal kapcsolatban olyan "zászlóshajókat", mint az Ikarus és a Videoton. Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy "bezzeg a Kóka idején volt ipar", a Hankook gumigyárra mutogatva. Ezért borzasztó fontosak a politikában a zászlóshajó-projektek. Ezt kivételesen megértette Orbán, utálták is nagyon a "szalagátvágós" performance-ai miatt.

Google 2009.05.26. 12:37:55

És ugyanez a Lamperth Mónika, aki most azt mondja, valakinek fel kellett volna akkor állnia, az "újragondolást" mégis Ferire bízná.

"... egy ilyen háttérszervezet vezetőjeként az ember újragondolhat, összegezhet. Új utakat nyithat, ami - tekintve az MSZP jelenlegi helyzetét - talán aktuálisabb feladat, mint valaha."


Mónikáék nem félnek, Mónikáék nem akarnának rosszul járni.
De hát nem lehet mindig nyerni.

osborne 2009.05.26. 12:39:04

@tölgy: Gizike az Ibolyából? Tegnap állítólag estig énekelt és hasgitározott. (BP-től amúgy láttam egy olyan kommentet ahol kérdezte mi az a lol)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.26. 12:39:55

@osborne: Megkezdődtek a koncepciós perek, amiktől ESB óvott, pedig a fospumpa még kormányon sincs. Mi lesz itt? Ha egy Szilvásyt beperelnek, akkor senki sincs biztonságban. Különben érdekes, hogy ez a fejlemény megint a "Sötétség délben"-szekta híveit erősítheti meg hitükben.

osborne 2009.05.26. 12:57:21

@dzsucseharcos: Szilvásy meglepően elismerte, hogy nyomeleimben tartalmaz igazságokat az a kamu-nemkamu levél. szinte felért egy vallomással ;]

Flash Gordon szerint 98-ban romlott el minden. Ja és 1 év múlva már nyugodt életet szeretne,

www.hirado.hu/Hirek/2009/05/26/11/_Egy_ev_mulva_normalis_eletet_szeretnek_elni__.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 13:05:01

@osborne:
"De lényeges reformok gyakorlatilag 1998 óta nem történtek. "

Es Feri reformjai azok smafuk? A korhazreform, az allamigazgatasi reform, a ... most mas nem jut eszembe.

Ejnye, Gordon, nem lesz ennek jo vege.

Ja, es rohog a vakbelem, az 1997-es nyugdijreformot (harompilleres nyugdijrendszer) nyilvanvaloan lenyeges reformnak szamitja. Ez az a nyugdijrendszer, ami 2006-ban 1.5%-ot adott hozza az allamhaztartas hianyahoz.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.26. 13:08:20

Ideje elővennünk a klasszikusokat. Béndek Péter: Lebegő rémalak integet. ÉS, 2002/44.

"A jobboldal válsága ugyanis nem új keletű. A gyér, de létező konzervatív irányultságú polgárság már a kezdet kezdetén kiengedte kezéből a konzervativizmus definíciójának jogát, amely előbb átcsusszant a (…) népfrontos MDF-hez, majd annak széthullása után (…) Orbán antiintellektuális mozgalmához. Az a csődtömeg, amely a fideokraták országlása nyomán a jobboldalra szakadt (és ezen a téren a válság talán még karakterisztikusabb, mint az országban), folyamatosan rétegződött a monori találkozó óta: alján a pozsgayzált jobboldali pszeudo-ellenzékiség hamis mítoszával, fölötte a narodnyik-, irredenta- és karrierista elemek beszüremkedése nyomán felhíguló antalli magas konzervativizmussal, és gerincében azzal az azóta is titkolt - mert azóta is árulásnak tekinthető - szkepticizmussal és türelmetlenséggel, ami a tradicionális magyar konzervativizmussal szemben már 1993 körül megnyilvánult jobboldalszerte. Így lett 1993 a magyar konzervativizmus utolsó éve. "

Persze érthető, hogy a konzervativizmus ennyire nemlétező, elhazudott és felbomlófélben lévő, hamis mítoszokkal terhelt, roppant gerincű, halva született és válságból válságba süllyedő, mivel az ország egésze lúzer:

"Ha végignézünk az elmúlt százötven éven, kudarcok, vétkek és bűnök sorát élvezhetjük végig, egy olyan népet látunk, amely kiszolgáltatott a külvilág viharainak, saját erejéből majdnem kizárólag hibás döntésekre képes csak, és a nemzeti karaktere (…) gyökeres ellentétben áll a becstelenségben kimúlt imázsközpont sugallta képpel"

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.26. 13:16:05

@Doomhammer: Mónika mentségére: Feri helyzete nincs lejátszva. Maradna ő tényező, de nem mindenki szeretné eztet. Meccselnek.
Az érdekes az lesz, hogy a fidox melyik csapatot fogja esetleg segíteni, ha kormányra kerül. Vagy mindegyiket, én a helyükbe azt tenném.

osborne 2009.05.26. 13:17:57

@dzsucseharcos: juj

TP is megszólalt

Súlyos állapotban van a magyar sajtó, amelynek helyzete része a közélet problémahalmazának, a médiaháborúnak pedig szinte nincsenek békeperiódusai - hangoztatta Tölgyessy Péter politológus a Media Hungary konferencián.

http://www.hirado.hu/Hirek/2009/05/26/12/Idoszakos_beke_nelkul_dul_a_mediahaboru.aspx

@Doomhammer: a haladárok előre néznek, a maradiak meg vissza. Nincs idő múltelemezésre, válságot kell kezelni - ez most a haza érdeke nem a köldöknézés

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.26. 13:22:00

Már nem is olyan fontos, hogy Szilvásy gyanúsított. Sokkal fontosabb, hogy erről valamit tudni vél a MN.

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1197061

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 15:20:14

@dzsucseharcos:
"Orbán antiintellektuális mozgalmához. Az a csődtömeg, amely a fideokraták országlása nyomán a jobboldalra szakadt (és ezen a téren a válság talán még karakterisztikusabb, mint az országban),"

Hat latja, ezert nem szabad EZEKNEK ketharmadot kapniuk. Mert ha persze entellektuel, reformparti, halado erok kapnak meg azt a ketharmadot, akkor ok jo celra hasznalnak fel, kirangatnak a komporszagot a hun mocsarbol es lenne nyugatos polgarosulas.

EZEK meg csak elkurnak a nagy lehetoseget. Nem vennek eszre, hogy vegre megvalosulhat az, amit mindannyian varunk: egy demokratikus, halado reformdiktatura.

"saját erejéből majdnem kizárólag hibás döntésekre képes csak, "

Tudja mit, ilyen himnusz valo a hulyemagyaroknak. A mostani.

Valami pozitiv kicsengesu indulo ... ahh, gyongyot disznok ele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 15:25:22

Muhahaha, itt az egymilliard, amit csak ugy mellenk tesznek.
2010 aprilisaig nem is kell felhasznalni, csak ugy van.
http://www.portfolio.hu/en/cikkek.tdp?k=2&i=17678
"Talks between the Hungarian government and the World Bank are underway regarding the terms for the EUR 1 billion rescue loan approved for Hungary last fall. The amount has already been finalized, the disbursement schedule and the conditions are still being discussed, a World Bank representative told Hungarian daily Népszabadság.
...
In Népszabadság's information, the government had never planned to avail itself to the EUR 1 billion loan sooner than early 2010, when the IMF and EU rescue loans expire (March 2010). Importantly, until the actual disbursement Hungary will not have to pay a standby fee on the EUR 1 billion World Bank facility, which has been regarded as a sort of a safety net. In comparison, the standby fee on the IMF and EU funds is 0.25% p.a. Thus the government saves approximately EUR 3 milllion by not using the World Bank loan until next spring, Népszabadság concluded."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 15:28:50

@osborne:
Oszinten szolva en nem tudom, mifele mediahaborurol beszel Tolgyessy. Hogy a Nepszava es Magyar Nemzet egyes ujsagiroi utaljak egymast es idonkent vicces cikkek jelennek meg haborus hangnemben? Az nem haboru, az operett.

osborne 2009.05.26. 16:23:21

@Doomhammer: az úgy van, hogy a jobboldal eleve harcra szülte a médiumait és innen a háború érti, és sajnos most kezdi átvenni ezt a bal is. TP most médiakutató lett egy kicsit.

www.nol.hu/belfold/tolgyessy__a_baloldali_sajto_is_kezdi_atvenni_a_jobboldali_harcossagat

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 16:33:22

@osborne:
Muhahahaha!
"s végül a hetvenes években is aktív véleményformáló elit lassan koránál fogva is távozik majd a médiából."

Hadde hogyan? Megmondta Lengyel Laci is, hogy nincs, aki atvegye a helyuket!

Egyszeruen muszaj, hogy ok formaljak a velemenyt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.26. 16:40:15

@osborne: "Hír értékelése 5 szavazat alapján: 2.0"

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

osborne 2009.05.26. 16:44:09

@Doomhammer: a Napkelte szerződése 2010-ben lejár. Az elitnek valamit k-gyorsan ki kell találni mert reggelente még mindig ők vannak a toppon.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.26. 16:44:57

@Doomhammer: Serény Múmiák. És az élén Piszkos Fred.

osborne 2009.05.26. 16:54:07

megvan miért nem akar fizetni a Fidex ingatlanadót (vagyonadó?), mert adócsaló villatulajok:

www.mszp.hu/belfold/bovebben/molnar-a-fidesz-vezetoi-nem-akarnak-adozni

muhaha Gréczy pogány hírei: Nem tud nemnáci lenni a náci Fidesz-KDNP, és minket irigyel Európa:

http://stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=542

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.26. 16:58:57

Ide is, hogy itt is legyen nyoma. Figyeljék csak az üziket a legújabb konzervatív think tank elemzésében:
http://optimumintezet.hu/articles/36/a-fidesz-pecsi-gyozelme-es-ep-kampanya-is-szimbolikus
"Orbán Viktor az EP kampány kezdetén szinte szóba sem hozta az Európai Parlamentet és Magyarország helyét Európában. Maga a kampány is sokkal inkább egy képzeletbeli előrehozott választást ígér.
...
Ismét szimpátia-szavazásról volna szó, nem az Európa parlament jelöltjeiről. Míg az MSZP három listavezetőjével plakátolta tele az országot, addig a Fidesz a szocialisták ellen kampányol jelöltek nélkül, egy olyan egyszerű szlogennel: ELÉG!

Úgy tűnik a június 7.-i választás inkább belpolitikai csatározásokról szól, amelynek – a dolog természetéből adódóan - semmi köze nem lenne ehhez. Ki képvisel engem Európában? Megint valami ellen buzdítanak. Abból merítsünk erőt, hogy együtt utálunk valakit, akiből: ELÉG! Miután vezetőink szimpátia-szavazásnak tekintik az EP választást, az állampolgárok – követve őket – így tesznek. Ámbár mi van akkor, ha szerintem is ELÉG, azonban nem ismerem a Fidesz jelöltjeit és azt, amit képviselni kívánnak Európában? Tegyük fel, bízom Bennük, hogy a megfelelő embereket jelölték hazánk és a honpolgárok képviseletére, számomra szimpatikus irányvonallal, vagy nem megyek el szavazni. Van még lehetőség, voksolhatok Gurmai Zitára és Göncz Kingára, akik tudom mit képviselnek, de ha egyszer a szocialistákkal tele a pohár?!?!. A szavazás tehát valóban szimbolikus lesz és torz: az elkeseredettségről, a csalódásról, Gyurcsány és Bajnai közös utálatáról szól majd, nem a Fideszről, vagy az MSZP-ről. "

Ezt, kérem, lehet hogy PhD-t viselő emberek követték el. Az Optimumnak sok sikert kívánok, de lehetne a nevük inkább Debreczeni József Intézet. Azt' felőlem hivatkozzanak rá orrba-szájba a Népszabiban.

osborne 2009.05.26. 17:09:10

@elGabor: b. ezek tényleg komolyan gondolják és nem vmi gagyi médiahekk áááá

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.26. 19:01:10

@elGabor:
"Magyarországon – elsősorban a politikai közéletben – évek óta zajlik a konzervativizmus, valamint a konzervatív eszmerendszer démonizálása vagy éppen eljelentéktelenítése. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő Útközben című kötetében egyenesen azt állítja, hogy a konzervativizmus nem önálló ideológiai rendszer. "

Vezető elemző: Tornóczky Anita PhD. (USA)
Főigazgató-helyettes: Ifj.Dr. Lomnici Zoltán
Ez egy "Medgyessy visszavág" akciónak tűnik, bár ez nem von le siralmasságából.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 21:28:28

@dzsucseharcos:
Gyorsan-gyorsan, már csak a Google cache-ben van meg!
http://209.85.229.132/search?q=cache:ZjLxp321tuIJ:optimumintezet.hu/about/+Torn%C3%B3czky+site:optimumintezet.hu&cd=1&hl=en&ct=clnk&gl=uk&client=firefox-a

És igen, ez a Tornóczky Anita (PhD, USA) AZ a Tornóczky Anita. Egy végzett politológus.
http://sztarchat.netforum.hu/zone_3.php?id=32
"Tornóczky Anita:
Már végzett politológus vagyok, most PHD-zem, de politikus nem hiszem, hogy valaha leszek."

Google 2009.05.26. 21:51:12

Szerintem ezek viccölnek. Bár, ha az apácskáik már nem lesznek/nincsenek pozícióban, valamiből nekik is meg kell majd élniük.
Szánnivaló konzervatívnak, még európai értelemben vettnek sem kellene beállniuk azért. Lehet, nem fognak harapni rájuk. Sőt, talán körbe is kacagják őket. És jól is teszik. A buli színe maradjon továbbra is a piros.
Nemsokára majd ezek is azért fognak sírni, hogy a Fidesz nem sajátíthatja ki a konzervativizmust, baloldaliságot, kokárdát, és úgy általában semmit sem.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.26. 22:14:41

Mindjárt létrehozok egy klasszikus liberális-konzervatív think tanket. Institutio Pragmatica. Vagy Prosperitas Alapítvány. Netán Progressio Prudens Zrt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 22:34:14

@dzsucseharcos:
Voltak már civilekszervezetek, vadiúj pártok, független politológiai kutatóintézetek, mi hiányzik még?

A finom kis ötletek!
A londoni polgármesternek halálközeli élménye van, amikor az új bicikliutak megszemlézése közben őt és biciklis stábját majdnem legázolja egy teherautó!
http://www.wharf.co.uk/2009/05/video-boris-johnsons-narrow-es.html

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.26. 22:36:39

@dzsucseharcos:
Prudent Progress & Pragmatic Prosperity & Philosophical Puns Institute

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.26. 22:39:52

Az a baj a Jobbikkal, hogy még a bevándorló erdélyi magyarokat is idegeneknek tekinti. Feri ezen annyira felháborodik, hogy egyből blogra kap.
http://kapcsolat.hu/blog/eva_tortenete
"Az utolsó hetek egyre szörnyűbb vitáiban derült ki, hogy Ágica az egyik jól ismert radikális jobboldali szervezet tagja. Ők azok, akik szerint elnyomják a magyarokat saját országukban. Mérgesek a jelenlegi világra, mert az idegenszerű elemeknek ad több lehetőséget, és nem értékeli az igazi magyar tehetséget. Ágica nyilván úgy gondolja, hogy kudarcáért nem ő, hanem az idegenszívűek Magyarországa felelős."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.27. 10:11:03

@Doomhammer: bű-bá-jos. Személyes tapasztalatok és megfigyelések alapján van valamennyi fogalmam arról, hogy egy társadalomtudományban mennyi háttérmunkát és időt jelent egy tisztességes PhD elkészítése, no meg hogyan ír valaki, aki elvégezte azt a munkát és beléfektette azt az időt. Fogalmazzunk úgy: valami bűzlik Dániában.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 11:16:07

@elGabor:
Nem az az igazan bubajos, hanem az, hogy alapit egy fuggetlen politiologiai kutatointezetet es megmond. Minthogy Anita a ket vezeto elemzo egyike, feltetelezheto, hogy reszt vett a maga altal beidezett konzervativ manifeszto megfogalmazasaban.

Igy megy ez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 11:21:38

Magyarorszagon tombol a nacizmus, igy nagyon fontos, mi lesz az MSZP holokauszttagadast megtilto alkotmanymodositasanak sorsa. Igaz ugyan, hogy a kormany kisebbsegi, de talan megis meggyozheto az ellenzek? Vagy ha nem, tudjuk, hol allnak.

http://jta.org/news/article/2009/05/26/1005431/holocaust-denial-illegal-under-proposed-hungarian-constitutional-changes
"BUDAPEST (JTA) -- Holocaust denial and public incitement of racial hatred will be illegal under constitutional changes proposed by Hungary’s Socialist minority administration.

The proposed legislation is being drafted for publication within weeks.

The government, preoccupied with the recession that has hit Eastern Europe hard and made Hungary the host of some of the worst neo-Nazi rabble in Europe, has planned the legal reform in response to public outrage at recent provocations.

Education Minister István Hiller has called for legislation to make Holocaust denial a punishable offense. Interior Minister Tibor Draskovics has proposed constitutional amendments to outlaw racist agitation promoting hatred against any ethnic or religious minority. The amendments would bypass the Constitutional Court that has blocked several previous legislative attempts.

The amendments come on the heels of a demonstration provocatively staged to coincide with Holocaust Remembrance Day by several neo-Nazi organizations in the Castle district of Buda, the last foothold of the German-Hungarian defenders of this city against the Soviet invasion at the close of World War II."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.27. 11:34:17

Talán van aki elfelejtette őt
http://www.europarl.europa.eu/mepphoto/28637.jpg

és a karrierjét

http://hvg.hu/print/20070626_dobolyi_alexandra_mszp_europai_parlament.aspx

Success seeker-ek és success sucker-ek

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.27. 11:39:10

@tölgy: A fincsi lemaradt, a szöveg sem rossz, de a kép a cuki

http://ukridge.blogactiv.eu/

osborne 2009.05.27. 11:53:28

@tölgy: haha, tudni kell ötvözni a két legőssibb foglalkozást.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.27. 12:09:05

@Doomhammer: Doom, vagy valaki, nyomja az ilyeneket kommentbe ide, vagy küldök meghívót:
kulfoldisajto.blogspot.com

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 12:50:27

Na vegre, valaki kimondta!
Orban hazudik.
Debreczeni Jozsef elemez.
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1196894
"Több mint egy éve – a Fidesz elsöprő népszavazási győzelme óta – ismételgetem monomániásan a magyar nyilvánosságban, hogy nevezett párt kétharmados parlamenti többséget szerez a választásokon. Továbbá, hogy ez korlátlan jogi felhatalmazást ad az alkotmány és a sarkalatos törvények tetszés szerinti átalakítására, tehát a rendszerváltozással született parlamentáris szisztéma fölszámolására. Végül, de nem utolsósorban monomániásan ismételgetem azt is, hogy Orbánék habozás nélkül, maximálisan élni fognak a lehetőséggel, s egy olyan prezidenciális rendszert alakítanak ki, amit az adott hatalmi viszony szükségképpen autokratikus jellegűvé tesznek. Mondanom sem kell, hogy mindezt újra és újra konkrét érvekre alapozva, Orbán e tárgyban tett kijelentéseire, illetve politikai lépéseire hivatkozva tettem – nem sok sikerrel.
Ám az elmúlt héten megtörtént az áttörés: a Fideszes kétharmad esélye és veszélye mint téma bekerült végre a magyar politikai közbeszéd centrumába. Az érdem korántsem az enyém. Nem is a politikai elemzők s a média mindeddig hiányzó éleslátása jött meg hirtelen. Az érdem – mint már annyiszor, ezúttal is – Orbán Viktoré. A véleményformálók azért észlelték az orruk előtt csörtető elefántot, mert az egy nagyot trombitált."
...
"Rögtön első helyen a soron következő önkormányzati választásokra vonatkozó választási törvényt alakították át...”

Ez igaz. Ám ezzel be is volt fejezve a dolog! Mert többé nem nyúltak az alkotmányhoz a négy év alatt. Nem „használták” a nekik „odaítélt bizalmat oly mértékben, amilyen mértékben” azt odaítélték a számukra. Bizony, a pufajkás Horn által vezetett kommunista utódpárt és a szabaddemokraták annak idején demokratikus önmérsékletet tanúsítottak. Elfogadták, hogy az új alkotmányhoz ne legyen elegendő a kétharmados többség: hogy az alkotmánnyal kizárólag ötpárti konszenzus esetén lehessen „mindenféléket művelni”. Ezt a feltételt az új választásokig alkotmányos biztosítékok védték. Ahogy 1997 májusában írtam a Magyar Szemle című folyóiratban: a koalíció láthatóan „nem használja föl kétharmados többségét saját hatalma intézményes bebetonozására… nem kívánja fölforgatni az 1989-90-ben rögzített parlamentáris rendszer alapjait”.

Hogy miért hazudik akkor Orbán a nyilvánvaló tények ellenére? Mert e hazugság árán is igazolni akarja a maga – fentiekkel ellentétes – szándékát: hogy tudniillik ő nagyon is be akarja betonozni, illetve nagyon is föl akarja forgatni..."

Jozsinak szokasa szerint igaza van, de jobb lett volna, ha tobb hatterkutatast vegez: az MSZP-SZDSZ koalicio tobbek kozott megvaltoztatta az Alkotmanyt a nepszavazassal kapcsolatban is.
http://www.jegyzetportal.hu/download/allamvizsga_tetelek_tipp/kozigazgatasi_jog/3_tetel.doc
"- az 1997/LIX. törvénnyel alkotmányos intézménnyé vált a népszavazás és a népi kezdeményezés és változott az alkotmány az igazságszolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseiben is"

Ezek peldaul akkor kerultek bele:
"(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:

a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról,

b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról,

c) az Alkotmány népszavazásról, népi kezdeményezésről szóló rendelkezéseiről,

d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,

e) az Országgyűlés feloszlásáról,

f) a Kormány programjáról,

g) hadiállapot kinyilvánításáról, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetéséről,

h) a Magyar Honvédség külföldi vagy országon belüli alkalmazásáról,

i) a helyi önkormányzat képviselő-testületének feloszlatásáról,

j) a közkegyelem gyakorlásáról."

Nem volt otparti megallapodas ezekrol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 12:55:50

Tehat akkor egyensulyozzunk.
"Amivel a világért se azt akarom mondani, hogy Orbán a Rákosiéhoz vagy a Kádáréhoz hasonlítható uralmat építhetne ki!

Csak azt, hogy az ő uralma sem lesz demokratikus.

Még annyira se, mint a Horthyé volt. "

Nem a Horthy-rendszer jon vissza, hanem valami rosszabb.

Ami azonban jobb, mint Kadar vagy Rakosi.

osborne 2009.05.27. 14:07:41

@Doomhammer: DJ-nek draszikusan emelnie kell majd az adagját 2010 után

osborne 2009.05.27. 14:17:27

hm, a vállalt 3,8 százalék helyett a mostani számítások szerint 4,5 százalékos lehet az MNB szerint a költségvetési hiány.

www.index.hu/gazdasag/magyar/2009/05/27/ujabb_koltsegvetesi_lyukat_lat_az_mnb/

Google 2009.05.27. 14:30:28

@Doomhammer:

Már polgári diktatúra van itt, Vajnai is megmondta:

"A jelenlegi kormány az IMF iránymutatásai alapján hozza meg döntéseit. Politikai hatalma korlátozott, a hatalom jelentős részét a Fidesz már megszerezte. A bürokrácia folyosóin, az irodákban a végrehajtók már átálltak, az ügyészségeken és a bíróságokon elvétve születnek olyan döntések, amelyek a Fidesz érdekeit sértenék, Még azt is meg merték tenni a Fővárosi Bíróságon, hogy nyilvánvalóan jogsértő módon megakadályozzák a kormányt és a Fideszt is bíráló Zöld Baloldal indulását az EP választásokon.

Hát ez a Fidesz! Kell ez nekünk? Ugye, hogy nem?
www.nol.hu/velemeny/polgari_diktatura

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.27. 15:10:04

@Google: Képzelje el, Google! A végén kimennek az utcára tüntetni a Fidesz-kormány ellen, és a Fidesz irányítása alatt álló rendőrség jól megveri, majd a fideszes bíróságok jól elítélik őket. Megtörténhet. Ha nem ma, akkor holnap. Vagy legalábbis vasárnap.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.27. 15:15:31

A rasszista polgári diktatúra már elérte az ingatlanbecslőket is. Ezért nem lehet itt szociálisan igazságos és haladó ingatlanadó

index.hu/bulvar/2009/05/27/tatarszentgyorgyi_tuz_5_helyett_28_milliora_ertekeltek_a_hazat/

osborne 2009.05.27. 16:16:35

kampány van, Zsolti megint korbácsol - most Fodort és Kövért:

www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=545

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.27. 16:22:19

@osborne: Nem azt állítja, hogy mi nem vittük ki a pénzt off-shore cégeken keresztül, hanem azt, hogy: a gazdasági stabilitást - vö. nyugdíjkifizetéseket - veszélyezteti a Fospumpa.
Igazi szoci szofisztika.
Loptunk? Lehet, de aki ezt feszegeti, az a dolgozó népnek okoz most károkat.

tevevanegypupu 2009.05.27. 16:36:07

Azt hallottak, hogy Magyar Balint David Ibolyaval akar egyesulni?
Ibolyat hatarozottan szeretik a ferfiak es minden kategoriaban.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 16:37:39

@osborne:
Vegyuk csak ezt az uzenetet! A Fidesz pokhendi. Mar a zsebeben erzi a gyozelmet.

Obamat pont ugyanigy akartak torbe csalni a republikanusok 2008 nyaran, de o felresasszezott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 17:10:28

@Google:
Figyelje csak!

"Hazánkban olyan politikai rendszer kezd végleg kiépülni, amely szolgai módon teljesíti az erős hatalmak elvárásait. Olyan, amelyben a mi adófizetőink és devizahiteleseink teremtik elő a nyugati országok válságkezelő intézkedéseihez szükséges forrásokat. Közben az elégedetlen embereket, a képviseletüket vállaló „kis pártokat” – és persze a szakszervezeteket – súlyos jogsértések árán is el akarják hallgattatni. A polgári demokráciáról áttérünk a polgári diktatúrára."

A Fidesz a kulfoldi hatalmak szekertoloja!

osborne 2009.05.27. 17:43:10

@tölgy: igenis legálisan loptuk el a közvagyont!

@Doomhammer: A Jobbik, a kétharmad és a polgári diktatúra a fő kampánycsapás. A hol a programja majd jön az OGYV-re

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 17:47:06

@osborne:
"A Jobbik, a kétharmad és a polgári diktatúra a fő kampánycsapás."

De ez nem logikus. Ha a Fidesz ketharmadja a legnagyobb veszely a Demokraciara nezve, attol meg miert kellene elmennie a ballib szavazonak az EP-valasztasra?

osborne 2009.05.27. 17:51:53

@Doomhammer: persze, hogy nem logikus, de itthon csak a belpolról szól az EP választás, mint legutóbb is Megyó alatt is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 17:57:25

@osborne:
Ha belpol, akkor egy megrendito vereseg pont jol jon nekik, mint 2005-ben a koztarsasagi elnok megvalasztasa.

osborne 2009.05.27. 18:01:06

a szép kampánymarc válaszol-chatel, nem arról volt szó, hogy az EP nem egy szépségverseny? ;]

www.kapcsolat.hu/blog/miert_en_miert_az_mszp_20090527

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 18:07:16

@osborne:
Feltunt ez a piaci res es rarepultek.
Legyen akkor az EP egy szepsegverseny. Megmondta Feri, hogy ebben az esetben is lennenek otleteik.

A holgy honnan van, Franciaorszagbol vagy esetleg az USA-bol?

osborne 2009.05.27. 18:30:10

@Doomhammer: Zsuzsa? Egy honi hostess lehet aki NEM szavaz a jobboldalra

Békesi már zöld foltokat lát, egyben viszont téved:

Békesi László szerint Magyarországon három tényező fokozza a válságot: az elmúlt évek eladósodást eredményező prociklikus gazdaságpolitikája, mely most kizárja, hogy az állam fiskális eszközökkel enyhítse a válságot. Továbbá a 2001 és 2007 közötti, jelentős növekedési áldozatokkal járó monetáris politika, mely az infláció visszaszorítására koncentrálva magasan tartotta a kamatokat, s így erősen az árfolyamot. Végül a lakosság és az állam magas forintkamatokra visszavezethető devizában való eladósodottsága.

http://hvg.hu/gazdasag/20090527_Bekesi_valsag_penzugyi_szakasz_vege.aspx

98! az és nem 2001 Lacikám

tevevanegypupu 2009.05.27. 18:56:09

@Doomhammer:
KGB eltalalta: az szdsz-nek a Lajos kell. Felesleges Hosokre varni, Lajos az uj Hos akinek projektje is van meg programja is. Magyar Balint behunyt szemmel vallalta Ibolyat, az szdsz vallalja Lajost.
Lajos pedig mindefelet vallal, csak idoben szoljanak neki.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.27. 20:42:03

@osborne: A válság végét nem kunszt látni. De mikor lesz az?

Inkább azon aggódjanak, hogy a Fospumpa összehozta ismét a Berlin - Budapest - Róma tengelyt, ha értik mire gondolok :(

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.27. 21:06:45

@osborne:
Nézze csak:
"Továbbá a 2001 és 2007 közötti, jelentős növekedési áldozatokkal járó monetáris politika, mely az infláció visszaszorítására koncentrálva magasan tartotta a kamatokat, s így erősen az árfolyamot."

A magas infláció nem baj. Az a növekedéssel együtt jár. Mivel a hülyeeurópaiak ragaszkodnak az alacsony inflációhoz, ezért az euró se kell annyira. Majd, majd, ráér az.

És még ma is meri nyomni. Hát igen, ennek az elitnek nem bír a helyére lépni senki.

Téglagyári Megálló 2009.05.28. 09:53:24

"Attól tartok, hogy autokratikus irányba mennének el a dolgok, és Magyarországon putyinizmus alakulna ki, nem működne megfelelően a hatalom megosztása – tette hozzá, megjegyezve, hogy ezt a veszélyt csak a választók tudják elhárítani.

A filozófus szerint ugyanakkor a választók nem értik a Fidesz 2/3-os többségével járó veszélyeket. Ennek oka az – folytatta –, hogy a politikával is úgy vannak a magyarok, mint a focival: amelyik csapat esélyes a bajnokság megnyerésére, azt választják sajátjuknak. Megjegyezte: Amerikában minden elemista ismeri az alkotmányt, ami nagy érték a számukra, miközben nálunk a többség nem tudja mi szerepel benne."

http://atv.hu/hircentrum/090526_heller__putyinizmus_fenyeget__ha_a_fidesz_2_3_ot_szerez___video.html

Olyan nemelitek ezek a választók!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 10:31:55

Hoppa, ujabb megszoritasok szuksegesek.
Ki teszi meg?
http://www.forbes.com/feeds/afx/2009/05/27/afx6468447.html
" BUDAPEST, May 27 (Reuters) - Hungary's budget deficit could overshoot the target next year and come in at 4.5 percent of gross domestic product unless the government implements planned further measures, the central bank said on Wednesday.

'Budgetary processes in 2010 are surrounded by a considerable degree of uncertainty,' the bank said in its inflation report, released in full on Wednesday.

The bank said certain measures, most of which will affect the central subsidy of local governments, have not yet been specified and could not be taken into account in its forecast. "

osborne 2009.05.28. 11:21:41

@Doomhammer: majd a Vérfarkasék, azaz TP mottó.

Vitányi et. kifakad a pártlapban: Nem a Feri a hibás hanem Mucsán mindenki, eztet értsétek már meg.

www.nol.hu/archivum/20090528-hozzaszoktunk_a_mucsaji_luxushoz

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 11:28:27

@osborne:
Muhahaha, egy baloldali ideologus!
"Amikor 1937-ben gyermekként beteg voltam és édesapám kihívta az orvost - a vizsgálat végén kifizette neki a kért öt pengőt. Senki sem érzett szégyent, senki sem kiáltott népszavazásért, ez volt a világ legtermészetesebb dolga. Kádár idején mindenki úgy érezte: jár neki az ingyenes orvosi kezelés - de közben lerótta a hálapénzt. Ez a helyzet nagyon hasonlít a feudalizmushoz."

Egy baloldali ideologus, aki a teljes koru es ingyenes orvosi ellatas ellen szolal fel.

Hat itt van a baj, elvtarsak.

Egyebkent ezt a "nem a Gyurcsany hibaja" lozungot Greczy is elsutotte.
http://www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=545
"A válságkezelést pedig még a Gyurcsány-kormány kezdte el az IMF-hitel megszerzésével, az adó- és a nyugdíjrendszer átalakításának februárban bemutatott tervével, amelynek kidolgozott, tovább fejlesztett változatát – számos új elemmel együtt – már a Bajnai-kormány vezette és vezeti be.
Már csak azért is felesleges a fent idézett kitétel, mert éppen Gyurcsány Ferenc felajánlott távozása terelte be az MSZP-t a még keményebb, az ország javát szolgáló válságkezelő lépések megtételébe, és ugyanez a gyurcsányi gesztus tette lehetővé, hogy az SZDSZ ismét szerepet vállaljon – ha külső támogatóként is – az ország kormányzásában."

Azt mondjak, Gyurcsanyt Vitanyi talalta ki, Zsolti pedig ugye a magyar hangja volt Ferinek. Ezek most kuzdenek, mint a sullyedo oroszlan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 11:35:37

Muhahaha, vonuljon mindenki ellenzekbe!
"Riporter: Vannak olyan elemzők, akik szerint az MSZP-nek jót fog tenni négy év ellenzékiség a következő ciklusban, így lesz ideje újradefiniálni a pártot, a baloldaliságot, és elemezni az elmúlt időszakot. Egyetért?

Vitanyi: A kérdés ebben a formában maga is félrevezető. Miért gondolja, hogy egyedül az MSZP-nek kell végiggondolnia, mit tett az elmúlt időszakban? Ugyanígy kell tennie a Fidesznek, az SZDSZ-nek, az MDF-nek is, és mindenekelőtt az egész magyar társadalomnak. Csak így emelkedhetünk ki válságainkból."

Addig is, amig mindenki magaba nez, kormanyozhat egy Szerelo.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.28. 11:38:38

@Doomhammer:

>Egy baloldali ideologus, aki a teljes koru es ingyenes orvosi ellatas ellen szolal fel.

Ez már eleve vicces, de van valami, ami ennél is viccesebb. A Horthy-korszakban (és előtte) fizetni kellett az orvosi ellátásért, az orvos magánvállalkozó volt (kivéve a biztosítók által alkalmazott "pénztári orvosokat", de ott meg biztosítási díjat kellett fizetni). Viszont ez nem azt jelentette, hogy a szegények ki voltak zárva az orvosi ellátásból, mert létezett ingyenrendelés, melynek keretében a rászorulókat ingyen kezelték (a gazdagoktól pedig a szokásos díj dupláját vagy még többet szedtek az orvosok, nem államio beavatkozás, hanem orvosi etika hatására). Tehát a baloldali ideológus egy fontos dologra nem emlékszik abból a korszakból, középosztálybeli csőlátása miatt. Osztályhelyzete (ti. hogy már akkor is elitebb volt az átlagnál) gátolja, hogy világosan lásson ebben a kérdésben :)))

(Megjegyzem, hogy az ingyenrendelés stb. nem terhelte túl az eü.-t akkoriban, mert egyrészt az eü. olcsóbb volt a fejletlen technika miatt, másrészt a lakosság nem volt egészségtudatos, egészen ritkán fordultak az emberek orvoshoz, a parasztok szinte sohasem).

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.28. 11:41:14

@Doomhammer:

>Miért gondolja, hogy egyedül az MSZP-nek kell végiggondolnia, mit tett az elmúlt időszakban?

Majdnem a TP mottó általános igazságával vetekszik annak az állításnak az univerzális érvényessége, hogy a Fidesz permanens válságban van, mely súlyosabb, mint az MSZP válsága. A Fidesz mindig a szétesés előtt áll, sokkal súlyosabb válságban, mint az MSZP, és ha mégsem esik szét, tulajdonképpen az még nagyobb baj, mert úgy nem tud megújulni. Tehát szétesik vagy sem, a Fidesz mindig egyre mélyebb válságba süllyed 2002 óta. Béndek is megmondta, már akkor.

osborne 2009.05.28. 11:54:47

@Doomhammer: az Úr egyértelműen big returnre játszik, az elkúrását úgy tűnik még befejezetlennek gondolja.

@dzsucseharcos: egyébként, Újságíró klub prognózis lesz: de a Vérfarkas kiesése miatt hamarabb esne szét a Fidox mint a szocik. Ahhoz képest még egész jól bírják és most nem a 10%-ra gondolok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 12:12:51

@osborne:
"az Úr egyértelműen big returnre játszik,"

Volt mar ra pelda, Medgyessy szemelyesen peldaul. 1988-ban o jelentette be a Nagy Elkurast a Parlamentben, mint miniszterelnok-helyettes. Az azert nagyobb produkcio volt, mint az oszodi zart ajto, utana osszeomlott a Kadar-rendszer.

Most meg csak egy kis zavargas, egy kis kormanyvaltas, esetleg ketharmaddal megspekelve.

Feri siman visszajohet.

osborne 2009.05.28. 12:29:41

@Doomhammer: váteszkedni nem akarok, de ő lesz az ellenzéki MSZP vezetője a kormányváltás után, nemtudni mikor de ő lesz. Mivel jelek szerint nem akar dobbant Gazpromba vagy EU-ba, az mucsán akar a szocik madamja lenni megint, nos - egézségére ;]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 12:33:01

@osborne:
"váteszkedni nem akarok, de ő lesz az ellenzéki MSZP vezetője a kormányváltás után"

Kiveve, ha elokerulnek a dokumentumok.

Mert elokerulhetnek. Azert tortent itt egy's mas.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.28. 12:34:11

@osborne: A nagy odab@szásra gondol? Most inkább a ráb@szás szakaszban tartanak.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.28. 12:41:20

@Doomhammer: A baloldali ideológus, ha megfigyeli, lelkesen dícséri a Horthy-korszakot. Amit szabad Jupiternek...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 12:48:15

@elGabor:
"A baloldali ideológus, ha megfigyeli, lelkesen dícséri a Horthy-korszakot."

Amint azt megtette Debreczeni Jozsef is tegnap. Orban diktaturajanal meg a Horthy-korszak is jobb volt.
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5984606

osborne 2009.05.28. 12:50:24

@tölgy: méghozzá bigtime és kiérdemelten. én többet szeretnék egyébként, de ez nem titok.

Mégis látszik a Pojácán (hátsó sori lét - blogolás - Táncsics), hogy revansra készül vagyis - akár sikerál akár nem - azt készíti elő. Biztos vagyok benne, hogy eggyáltalán nem a saját hibájának tekinti a bukását. Nagyon kiismerhető eset az ilyen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.28. 12:58:49

@osborne: Kérdés: a pártja mit szól, és OV mit hagy neki.
Úgy látom, mintha OV tanult volna: a Jobbikot akarja lenyomni, és olasz-német támogatást szerezni. Még a francia kéne.
Akkor talán az orosz és amerikai ellenszél kibírható.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 14:00:17

@osborne:
"Biztos vagyok benne, hogy eggyáltalán nem a saját hibájának tekinti a bukását."

Ezt Vitanyi most ki is mondta. Volt egy olyan allitas, hogy Gyurcsanyt Vitanyi talalta ki.

osborne 2009.05.28. 14:47:08

@tölgy: az biztos, hogy szövetségesek nélkül és puhán nem lehet majd kommer hálózatot gyengíteni.

@Doomhammer: valamelyik blogbejegyzésében is azt taglalta legutóbb, hogy meg kell várni amíg békésebb lesz a klíma a belpolban, még nem érett meg az idő blalabla

Nocsak mégis jó az a szerencsejátékos bevétel ami ellen még Veres Jani és a Mester puffogot egy éve:

Megszűnik a kulturális járulék, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bevételét ezután az ötös lottó bevételeinek 90 százaléka adja - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

www,inforadio.hu/hir/belfold/hir-281333

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 14:50:22

@osborne:
"Nocsak mégis jó az a szerencsejátékos bevétel ami ellen még Veres Jani és a Mester puffogot egy éve:

Megszűnik a kulturális járulék, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bevételét ezután az ötös lottó bevételeinek 90 százaléka adja - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter."

Mert ez igy van olyan helyeken is, ahol attort a nyugatos polgarosulas.
www.lotteryfunding.org.uk/uk/heritage-lottery-fund

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 15:00:23

Jegyezzuk meg: programja csak az MDF-nek van.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=498108
"Kerék-Bárczy Szabolcs is sajnálatát fejezte ki, hogy sem Schmitt Pál, sem Göncz Kinga, sem Szent-Iványi István nem meri vállalni a nyílt vitát Bokros Lajossal, az MDF listavezetőjével. Véleménye szerint ennek oka vagy a lustaság, vagy pedig az, hogy a többi parlamenti pártnak nincs valódi programja."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 15:04:13

Elhatarolodni a Jobbiktol? Kerem, azt mindenki tud. Az a lenyeg, hogy ertek- vagy erdekalapon hatarolodik el valaki, ez mutatja meg, hogy elfogadhato vagy elfogadhatatlan.

Mesterhazy Attila elemez.
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=275013
"Szerinte a két párt között az is markáns különbség, hogy az MSZP értékalapon utasítja el a nem európai értékeket képviselő Jobbikot, a Fidesz viszont pártpolitikai alapon - utalt Orbán Viktor Heti Válasznak adott interjújára. "

Most akkor ertekalapon hatarolodjon el a Fidesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 15:06:19

Mar latszik az alagut vege!
http://www.forbes.com/feeds/afx/2009/05/28/afx6473523.html
" BUDAPEST, April 28 (Reuters) - Hungary's unemployment rate hit its highest level in nearly 13 years as the economy continued to suffer from the global economic crisis, the Central Statistics Office (KSH) said on Thursday.

The three-month rolling unemployment rate rose to 9.9 percent in the February-April period from 9.7 percent in January-March to hit its highest level since the third quarter of 1996, when it was also 9.9 percent, the KSH said.
In the same period a year ago, the jobless rate was 7.7 percent.

Analysts have said the unemployment rate could rise above 10 percent in the first half of this year as the economy is seen shrinking by 6-7 percent in 2009 and the recession takes its toll on firms. "

Google 2009.05.28. 16:41:51

Az a szörnyű ezekben a baloldali ideológusokban, hogy nem látják, az idő többszörösen túllépett rajtuk. Ez a két, diktatúra idején sokszorosan üldözött öreg, Vitányi és Heller, azt hiszi, az ő megoldásai érdekelnek még valakit. Mondjuk, Gyurcsány pártelnöknek kente volna föl Vitányit, de a volt miniszterelnök az anakronizmus maga. Bárhogy is dicsőítik őt a bárdok.
Vitányi/Heller azt sem bánná, ha a Jobbik alakítana kormányt, csak ne a Fidesz tegye ezt.
Nagyon beleélték magukat ebbe a szembenállásba. Ez teljesen lebénítja őket. Nem értékalapon kormányoznak, ahogy ők mondanák.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.28. 16:45:43

Kapás van. Kis délutáni esztétika:
http://www.hirszerzo.hu/cikk.morvai_mint_jo_no_bugyuta_kepek_bena_kivitelezes_-_mi_kell_meg_egy_ep-kampanyhoz.109894.html

Sematikus, jellegtelen, kirekesztő massza:
"A Hírszerző egy fotóesztétát is megkérdezett az EP-kampány vizuális világával kapcsolatban. A szintén neve elhallgatását kérő szakember ugyancsak nem volt jó véleménnyel a Fidesz által használt fotókról, szerinte a képek egyenesen bugyuták. Egyértelműek, didaktikusak, nem vetnek fel kérdéseket: nem hatnak többnek, mint egy reklámfotó, vagy egy képes magazin illusztrációja."
"Az esztéta szerint a Fidesz az érzékekre és az érzelmekre akar hatni. A plakátok előterében egy klasszikus magyar család képét látjuk (apa, anya, gyerek), ezzel az ábrázolással azonban a párt kirekeszt mindenkit, aki nem fehér bőrű, vagy nem egy gyereke van - veti fel az esztéta."
"A sematikus ábrázolás abban is megnyilvánul - s ez nem csak a Fidesz kampányára igaz -, hogy pártszimpátiától függetlenül a plakátokon megjelenített csoporttal bárki azonosulhat, annyira jellegtelen masszát képeznek."

Ám ezzel szemben, aktuális, már-már reformer tipográfiai trendek:
"Az art director úgy véli, a szocialisták plakátjainak kivitelezése magasan kiemelkedik a mezőnyből: míves munka, biztos ízléssel építették fel a különböző betűtípusokból a headline-okat, s ez az egyetlen layout, amely reagál az aktuális tipográfiai trendekre."

Sőt, sokszínű karakterek, markáns layout:
"Sokkal jobb kritikát kapott ezzel szemben az SZDSZ, amely az egyetlen párt az EP-kampányban, amelynek plakátjain felbukkan Európa, térképként, benne Magyarországgal. "Az SZDSZ számos módon kommunikál, a párt értékeinek és az ellenfelének az összehasonlításával. A szavazóréteg sokszínű karaktereit helyezi a kampány középpontjába, mindezt pedig a 200 001 szavazó platformmal fogja össze. Igen profi, több lábon álló kampány, nem forradalmi, de szakszerűen felépített és markáns layouttal" - jellemezte az SZDSZ teljesítményét a reklámszakember."

Kifejezetten gyenge, tankönyvszagú trendek, mondhatni nem európai szellemiség:
"Reklámötlet szintjén több párthoz hasonlóan a Jobbik sem tarolt: az art director szerint hacsak a nemzeti színű zászló nem az, akkor itt nem is beszélhetünk reklámötletről. A reklámszakember azt mondja: a tipográfia és a layout is kifejezetten gyenge, tankönyvszagú, tizenévvel ezelőtti trendeket követő munka, s a fotók sem sikerültek jól: "talán Morvai Krisztina portréjával van a legkevesebb probléma, de nem sikerült összehangolni a három képet, leesnek egymás mellől. A kép aurája a kilencvenes éveket idézi, akár csak a retusálás módja". "

Végül pedig a faliújságragasztó kisköcsögök:
"Az LMP egy teljesen új szín a politikai palettán, s ennek megfelelően kellett kampányát is kialakítania. Valami friss, valami más, egy párt, amely tiszta lappal indul. A reklámszakember szerint itt vannak ötletek, a párt a józan észre apellál, s bár egy szofisztikált kampány is kisülhetett volna belőle, ez mégsem sikerült.

A logójuk és a layout kifejező és letisztult, a fotók viszont borzasztóak - mondta az art director. Az összhatás: "a szomszéd fiának van egy jó gépe, majd ő megfotózza a portrékat".
...
A fotóesztéta külön jellemezte az LMP három húzóarcát ábrázoló plakátot: "a beállítás a munkahelyi dicsőségtáblák hangulatára emlékeztet. Olyan címe lehetne, hogy a Hét Dolgozói, vagy Munkatársaink örömmel állnak rendelkezésére. Végső soron pedig ez összhangban lehet a párt szándékaival".

Jegyezzék meg: sematikus massza vagy sokszínű karakterek és markáns layout. Önökön múlik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 17:20:19

@elGabor:
"ezzel az ábrázolással azonban a párt kirekeszt mindenkit, aki nem fehér bőrű, vagy nem egy gyereke van - veti fel az esztéta."

Ha harom gyerek lett volna a kepen akkor kirekesztett volna mindenkit, akinek nem harom gyereke van?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.28. 17:24:48

@elGabor: A szocik a trendyk. A szadesz szakszerű. Hogy mik vannak!?

TP mottó rulez

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 17:34:00

@tölgy:
Ezt figyelte?
"s ez az egyetlen layout, amely reagál az aktuális tipográfiai trendekre."

A regi Esti Hirlap fejlece lenne az aktualis tipografiai trend?
http://hu.wikipedia.org/wiki/Esti_H%C3%ADrlap
Mint hulyemucsai, errol is lemaradtam.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.28. 17:42:21

@Doomhammer: "errol is lemaradtam"

Nézze, itt már régóta nagyon kínos, és nem akartunk szólni. De most, hogy magától belátta, megmondom: Doom, maga le van maradva.

Az a nagyon sajnos, hogy a posztok és a kommentek nem a trendy tipográfiát használják!

Google 2009.05.28. 18:07:14

Kár, hogy ezek az esztéták, fotósok nem vállalták a nevüket. Lehet, hogy az MSZP-s plakátok kitalálóit üdvözölhettük volna a személyükben? Amint éppen a lovukat dicsérik.
Ami nagyon érdekes, hogy a Jobbik és Morvai nem konfrontálódnak, a piros-fehér-zöld zászlót veszik elő akkor, amikor szavazatokért kuncsorognak. Lemaradt az Árpád-sávos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.28. 20:53:36

Megpróbálom behozni a lemaradásomat azzal, hogy megosztom ennek az európai értelemben vett szélsőjobboldali pártnak a szórólapját.
http://kgb2781.uw.hu/bnpleaflet/
Különösen felhívom a figyelmet arra, hogy ők nem rasszisták, csak a bevándorlókat utálják. Valamint Trafalgárnál harcolták ki azt a jogot, hogy angol csövet angol vízvezetékszerelő forrasszon.

Próbáltam elmagyarázni angoloknak, hogy Trafalgár bekeverése milyen mulatságos, de nem értették meg a vicces oldalát. Azt mondták, hogy Trafalgár az nagyon komoly dolog volt.

Kieran Hayes 2009.05.28. 21:13:27

Namost magyarázza el nekem webprolinak valaki, hogy miért zuhan a forint már megint, ha azt a Szerelő meghegesztette?

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-281497

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.29. 01:36:26

Borzalmas szakaszba lép a politika. Halállisták terjednek.

http://belpol.hu/hir27.php

Azért kíváncsi lennék, hogy (mármint az eliteken és kapcsolt függetlenértelmiségén kívül) hány embert borzasztana el, ha egy-két listázott személy ellen büntetőeljárás indulna. Attól tartok, többségben lennének a kárörvendők. Mivel ez a mucsai nép nem tudja értékelni brilliáns vezetőit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 09:31:59

@dzsucseharcos:
Azt tudja, hogy a halallista honnan van?
Innen.
http://en.wikipedia.org/wiki/Death_Note
"Death Note (デスノート, Desu Nōto?) is a Japanese manga series created by writer Tsugumi Ohba and illustrator Takeshi Obata. The series centers on Light Yagami, a high school student who discovers a supernatural notebook, the titular "Death Note", dropped on Earth by a shinigami (death god) named Ryuk. The Death Note grants its user the ability to kill anyone whose face they have seen, by writing the victim's name in the notebook. The story follows Light's attempt to create and rule a world cleansed of evil using the notebook, and the complex conflict between him, his opponents and L."

Es meg mondjak azt, hogy a politika elitista, amikor pedig olyan lelkesen merit a tomegkulturabol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 09:33:12

@Kieran Hayes:
Nagyon szomoru, hogy ezt se tudja. Megszolalt a Verfarkas, hat persze, hogy esett a forint.

Ez a kovetkezmenye, ha valaki europaiatlan, elfogadhatatlan dolgokat mond.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 09:34:14

Hah, meg jobb otletem van! A piac a Fidesz EP-valasztasi gyozelmet ARAZZA. Devizahiteled van? Nem akarhatsz magadnak rosszat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 09:40:12

Mar latszik az alagut vege!
Azaz miert NE fektessunk ingatlanban Magyarorszagon.
http://www.nuwireinvestor.com/articles/hungary-real-estate-why-not-to-invest-53010.aspx
"A grim recession ahead

Despite the slowdown, Hungary’s government has no plans to pump-prime the economy.

The fiscal deficit as a percentage of the GDP was successfully trimmed to 5.5% in 2007, and to 3.4% in 2008. Alas, this came with a huge cost to the economy. Economic growth was a mere 1.3% in 2007, down from average growth from 2000 to 2006 of 4.38%.

The global financial meltdown has pushed GDP growth further down, to 0.5% in 2008. The contraction is expected to worsen, with -6% growth expected in 2009.

Unlike other developed countries, no recovery is expected in 2010. Instead the economy may even sink by as much as 1%."

osborne 2009.05.29. 13:03:39

a szocik kampánycikkei: a Jobbik lehet az új Fidesz muahah

www.nol.hu/belfold/_a_jobbik_lehet_az_uj_fidesz_

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.29. 14:38:13

Üzenet, terjed az üzenet. Micsoda egybeesések! És még a tipográfiájuk is szar ezeknek a fideszeseknek, hahahahahaha!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.29. 14:47:07

@gloire: hülye vagy!

"Ha belenézünk a televíziók beszélgetős műsoraiba, vagy elolvassuk a lapok publicisztikáit, döbbenetes szellemi megkövültséggel találkozunk. Ugyanazok az emberek
ugyanazokat a kliséket szajkózzák két évtizede..."

barikad.hu/node/29996

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.29. 14:52:54

"...nem fognak működni ebben az országban a dolgok, ha nem találjuk meg a kritika, a lázadás, az elégedetlenség, a nonkonformizmus új útjait, ha nem nézünk szembe azzal, hogy valamilyen radikalizmus nélkül egy társadalom magatehetetlen, önpusztító és beteg. Nem kellene félnünk ettől."

Na, de ki találja meg azokat az új utakat?

Google 2009.05.29. 14:56:49

Hirtelen akkor felejtsük el, hogy miket írtak a nyugati lapok a szalonképtelen Jobbikról, Gárdáról? A "cigánytenyészetet", a leckéket a nem megtörtént holokausztról stb?
Azért nekünk ne kelljen hirtelen elfogadni a Jobbikot, mert százalékokat csíp le a Fidesz szavazataiból! Elég, ha a szocik csípik őket. Országosan is megköttetik a Baló-Morvai frígy.
Januárban még sehol sem voltak, de az SZDSZ, Gyurcsány gondoskodott róluk; még a csapból is ők folynak már.

osborne 2009.05.29. 15:04:56

és csak jönnek és jönnek, most Baló úr bukta el az egyik műsorvezetést a Jobbikos feleség miatt:

www.index.hu/kultur/media/2009/05/29/balo_nem_vetetheti_az_mtv_valasztasi_musorat/

polgári diktatúra: Szilvásy et.-t 4 órán keresztül hallgatták ki

www.hirado.hu/Hirek/2009/05/29/14/Szilvasy_jogtalanul_sokszorositotta_a_Demeter_es_Kover_kozotti.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 15:37:36

@gloire:
A cikknek lenyegeben igaza van. A fiatalok radikalizmust keresnek es jelenleg a piacon csak a Jobbiknak van ilyen (leszamitva a csegevaras toketlenkedest). A Jobbikbol siman lehet olyan generacios part, mint amilyen a Fidesz volt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.29. 15:40:00

@Doomhammer:
Én ezt tudom, már megbeszéltük a lövészegyletben . )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.29. 15:54:33

@gloire:
Maga melyikbe jar, a kispuskasba vagy az ujraelesitett Kalacsnyikovosba?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.29. 16:27:39

@Doomhammer:
Még csak egyszer voltam a Polgári Lövészegyletben,
de az megnyerte a tetszésem.

Google 2009.05.29. 16:56:18

Maguk itt a polgári diktatúra fegyveres szárnyát próbálgatják?

Miközben élesednek a viták, kardok, s még a fakardokat is üzemelik befele. Plusz halállista.

www.atv.hu/videotar/090529_elesedik_a_fidesz_jobbik_vita.html

Téglagyári Megálló 2009.05.29. 16:58:31

angolszász politikában érdekelteknek egy komment:

Fraser -
The BNP are not Facists. Racists maybe; Nationalists certainly, but not Facists. Facism is simply a belief in the nanny-state ruling over the individual.

Now, write out 100 times :

Labour are Facists. BNP are racists.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.29. 17:19:56

@Doomhammer:

"A Jobbikbol siman lehet olyan generacios part, mint amilyen a Fidesz volt."

Én ettől tartok. Az a benyomásom, hogy a 16-18 évesek körében elsöprő a Jobbik fölénye. Ez lehet egy múló divat, de lehet a Jobbik-generáció megjelenése is. Egy Jobbik-generáció azért kissé durva dolog.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.29. 19:26:56

@dzsucseharcos:

Az elsöprő fölényre egy példa:
Gyakran megfordulok egy 25 ezer lelkes kisvárosban.
A hétvégi fő program itt a moziban megrendezésre kerülő
koncertek. Gyakorlatilag mindenkit meghívnak, akit lehet.

A petőfi rádión orrba szájba játszott, gödör-klubbos,
kulturházas zenekarok rendre 2-300 embert vonzanak.
A legutóbbi Kárpátia koncertre 2200-an (!) voltak kiváncsiak.
Nem 16, de már 13-14 évesek, Nagymagyarország pólóban
egytől-egyik, zászló erdő stb. Alig akartam hinni a szememnek.

http://alkaloida.blogspot.com/2008/04/ezeket-akarom-hallani.html

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.29. 19:31:38

@dzsucseharcos:
Igen, tényleg durva. S ha belegondolok, nem is elképzelhetetlen - bár a szittya-vonal megerősödése, a nevetségessé válás tönkreteheti ezt a bázist.

Google 2009.05.29. 19:48:11

Nem tudom, az élet rámcáfolhat, de én nem hiszek a Jobbik olyannyira megizmosodásában.
Majd meglátjuk.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.29. 21:13:49

@gloire: Kocsmákban, restikben a zenegépekből Kárpátia, Fejbőr stb. szól. Ezeken a helyeken ez a mainstream, mármint a cigányzenék mellett (érdekes párosítás).

@TuRuL_2k2: Nem hiszem, hogy az átlag jobbikost nagyon érdekli a szittya vonal. Az is generációs jelenség, de nem az új generációé. Mindig az eszembe jut a "Szegény náci gyermekeink" cikk (TGM), ami továbbra is telitalálat. Lehet reménykedni abban, hogy a fő motívum mégiscsak a polgárpukkasztás, a gyűlölt "III. köztársaság"-gal szembeni demonstráció. Szóval a Jobbik elégedetlenség-tünet, és ezt az elégedetlenséget talán eltüntetheti egy jól működő kormány.

Kieran Hayes 2009.05.29. 21:34:21

Szerintem kicsit nagyobb feneket kerítenek a Jobbik jelenségnek mint amit az egész megérdemel. Rengeteg fiatal radikális? Könyörgöm nem várhatjuk el 18 évesektől hogy konzervatívok legyenek.

18 évesen én is a MIÉP-re szavaztam. Aztán múltak az évek, és a mostani eszemmel már nem tenném.

osborne 2009.05.29. 21:34:49

szegény Flash Szakértő Gordon, éjjel nappal dolgozik és biztos álmos volt reggel mert fogalma nem volt az adórendszerről.

www.fn.hu/ado/20090529/bajnai_nincs_teljesen_kepben/

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.29. 22:09:07

@osborne: Ő egy válságmenedzser. Ahhoz ért, hogy ha az Állam hajójának törzsét felsérti egy jéghegy, akkor ő odarohan és meghegeszti a fémlemezeket. Vagy ha léket hap az Állam léggömbje, akkor ő felmászik a ballonkosárból, és bevarrja a burkolatot. Akcióhős, nem kisdiák, aki "álmából felkeltve is" felmondja a másodfokú megoldóképletet. Az újságírók okvetetlenkedései nem érnek fel Gordonhoz.

osborne 2009.05.29. 22:31:28

@dzsucseharcos: ráadásul ez is mutatja mennyire szabad a sajtó ebben az országban, nem egyeztetnek előre kérdéseket.

egyébként igaza van, Szollár úrnak kéne ilyenekre válaszolni videofeedben mint Gibbsnek az Remény országában.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.29. 22:42:17

A jobbik egy nagyon érdekes jelenség. Érdemes róla beszélni.
Természetes, hogy dac jelenség amit az elégedetlenség szít,
de az csak a hajtó erő. Az irányt nem a 16 évesek szabják meg.

Én úgy látom, hogy a szocialista állammaffia bukása felszínre
hozza lassan a "valódi" Magyarország - máig szinte búvópatakkét továbbélt - valaha volt politikai tömegbázisait
és társadalmi törésvonalait. Így komoly szerep jut ennek
a régi-új erőnek is.

Az eredeti határok még elmosódottak, de ez le fog tisztulni.
Két markáns vonal együttesen jelentkezik a mozgalomban:
a nyilaskeresztes-kaszáskeresztes vonal és csatolt részeik, illetve a népiesek, népibalosok, parasztpártiak vonala.

Kérdés melyik fog győzni. Ezeket a kategóriákat persze
nem kell a maguk történeti valóságában nézni, túlélt eszmetöredékekről, indulatokról, átöröklött, átformálódott,
aktualizált gondolatokról van szó, melyeket a néppártok, elsősorban a fidesz olvasztotta be idáig, de a maga módján
még az mszp is próbált ebből faragni.

A harmadik tényező persze a "szolgálatok" szerepe, akik
nem kérdés, hogy milyen irányba próbálják tolni a dolgot.
Parádés küzdelem . )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.29. 23:17:28

A személyes tapasztalatom az, hogy a 90-es évek elejének fiataljai inkább libik-balosok voltak. A Horn kormány alatt kezdődött az elmozdulás, azután az OV alatt érezhető lett, és 2002 után landsllide jobbratolódás lett a fiatalok közt.
Nyilván a tandíj, a lakásvásárlási kölcsönök, a nyugdíjasok körülhízelgése, stb. szerepet játszottak benne. De szvsz legalább annyira fontos, hogy a ballib hálózat túl sikeresen a pozíció-őrzésben. Túl sikeresen szállták meg a fontos pozíciókat és gátolták a fiatalokat az érvényesülésben és a gyenge megbízhatókat hozták csak helyzetbe.

davkedav 2009.05.30. 09:22:31

@dzsucseharcos: "Mindig az eszembe jut a "Szegény náci gyermekeink" cikk (TGM), ami továbbra is telitalálat."

Óvakodtam, hogy (afféle rendszeridegen elemként) itt bekapcsolódjak a diskurzusba (meg is ígérem, hogy többet nem teszem), de most mégis: TGM-nek ez a cikke szerintem a legjobban sikerült publicisztika az elmúlt húsz évben.

Egy provokatív és teljesen felesleges bekezdést leszámítva minden sorával - inkább többé, mint kevésbé - egyet lehet érteni. (A zárómondat: "Manapság az se kevés, ha magunkat meggyőzzük valamiről." engem akkor nagyon eltalált.) Bayer válaszolt is, amit az ÉS (ha jól emlékszem) nem hozott le. Mindennek öt éve, és azóta a helyzet minden lehetséges szempontból csak romlott.

TGM mégiscsak a legszórakoztatóbb írásokat produkálja az egész magyar sajtóban, és időnként még igaza is van: amikor például nem magyar pártpolitikai témákról vagy az eljövendő földi paradicsomról hadovál ("A szocializmus a három M világa lesz: Marx, Mozart, Matisse.").

Mint itt:

nol.hu/belfold/a_romlo_magyar_helyzet

tevevanegypupu 2009.05.30. 09:45:01

Nem kell elore idegeskedni a naciasodastol-fasizalodastol. Ha kormanyvaltas lesz, valoszinuleg a mostaniak eltunese vagy esetleges szormenten tortent felelossegrevonasa csititani fogja a szelsoseges indulatokat. Nem a szelsojobbos gondolatok dominalnak, hanem a sorozatos igazsagtalansagok, a korrupcio es az elmult evek tokeletes kudarca, a baloldali sajto es az elit altal mestersegesen felnagyitott alproblemak azok, amik a mostani indulatokat felszabaditottak. Nem feltetlenul politikai szinezete van, szimplan csak igazsagot es a mostanaban annyira megvetett es lebecsult rendet szeretnek a torvenyes keretek kozott..szegeny naci gyermekeink.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.30. 10:02:41

@tevevanegypupu:
Nagy-Britanniában is aggódnak. Közelednek a választások, a konzervatívok is felfigyeltek arra, hogy kétfrontos harcra kényszerülhetnek.

Spectator, konzervatív szócső:
http://www.spectator.co.uk/the-magazine/features/3648608/the-rise-of-british-racism-may-be-horribly-close.thtml
"
The rise of British racism may be horribly close
Fraser Nelson
Wednesday, 27th May 2009

As the June elections draw close, Fraser Nelson goes on the stump with the BNP and is struck by a troubling paradox: the less racist Britain is, the more popular this racist party becomes. As Westminster implodes, far Right politicians are posturing as the tribunes of working people

Angela Wallace is one of a new breed of wavering voter. ‘I’m disgusted with all of the parties,’ she says, peering suspiciously at the men with clipboards on her doorstep. ‘MPs are not like they used to be. Now they’re all as bad as each other.’ The political activists I am accompanying have a ready response. ‘Well, why not make a protest vote?’ asks the candidate. ‘We’re the BNP.’ They have a leaflet ready: ‘Punish the Pigs’, it says. The BNP, it continues, is ‘the only party that makes them squeal. We’re NOT in it for the money.’ She promises to think about it.

In these deliberations, she will be very far from alone. In next week’s European and local elections, some 800,000 people are projected to vote BNP if the party continues its steady, menacing and (since 1987) unbroken advance. This time it is on the cusp of a breakthrough. All it needs is 8.5 per cent of the vote in the North West and Nick Griffin, its leader, will be on his way to Strasbourg as an MEP. If so, he will achieve what the National Front and the British Union of Fascists could only dream of: a legitimate seat in a legislature."

Érdemes megnézni a cikk illusztrációját: a brit zászlót horogkeresztesre festi át egy suhanc.

davkedav 2009.05.30. 10:36:26

@tevevanegypupu: " Nem a szelsojobbos gondolatok dominalnak, hanem a sorozatos igazsagtalansagok, a korrupcio es az elmult evek tokeletes kudarca"

A fönt említett cikk a "baloldal" kritikája.
No akkor ennek bizonyítására néhány idézet (elnézést, hosszú lesz):

"Azt mondtátok nekünk" - szól a fiatal, keserű hang -, "hogy lesz politikai közösség, amelyben lesz szolidaritás, de amelyben mindenki megszólal. Ehelyett álparlamentet adtatok nekünk, kereskedelmi tévét, slágerrádiót, mácsó női magazinokat."

"Azt mondtátok, hogy a hazánk független lesz, egyenlő más népek hazájával, hazáival, s ehelyett azt látjuk, hogy nemzetközi pénzügyi intézmények irányítanak bennünket, amelyek vezetőit senki nem választotta, s amelyekben az erős nemzetek erős uralkodó osztályai diktálnak. "

"Azt mondtátok, a szabadság fölhozza és érvényesíti a tehetséget, lesz majd carrière ouverte aux talents, ehelyett államunk vezetői többnyire korrupt, arrogáns, rosszul öltözött idióták. Újságjaink legtöbb szövege magyartalan, nyelvtani és helyesírási hibákkal teli, gyáva vakogás. Legjobb íróink és legjobb gondolkodóink vállukat vonogatják, ajkukat biggyesztik, nyafognak és legyintgetnek, s csak akkor jönnek tűzbe, ha bennünket szidhatnak (meg egymás édesanyját)."

"Azt mondtátok, lesz tolerancia és gondolatszabadság. De ha nem tetszik nekünk egy zsidó könyve vagy nyilatkozata vagy politikája vagy scherzója, akkor befognátok a pofánkat. Ha valaki szereti a hagyományos családmodellt, azt mondjátok, nőgyűlölő. Ha valaki fél a cigánynegyedben éjjel, azt mondjátok, rasszista. Ha minden fiatalember módjára szorongunk a szexuális ambivalenciától, azt mondjátok, homofóbok vagyunk. Ha nem szeretjük a nyugatiak lenéző vállveregetését, nagymellényűségét, értetlenségét, azt mondjátok, idegengyűlölők vagyunk.

Ha félünk attól, hogy diplomaosztás után nem lesz tűrhető munkahelyünk, azt mondjátok, hogy nem vagyunk "rátermettek", nem vagyunk értelmesek, félünk a versenytől, élősdi tarhálók vagyunk, államfüggő posztbrezsnyevisták-posztkádáristák: leírható emberi hulladék."

"Azt mondtátok, vége lesz a közügyekben a kettős mércének. Mindenki ér, amennyit ér. Majd eldönti a szabadverseny. Mi lett ehelyett? Parteibuchwirtschaft, kinevezitek, megbízzátok, megjutalmazzátok, megdicséritek, "képbe hozzátok" és "helyzetbe hozzátok" a klienseiteket, régi osztálytársaitokat és barátaitokat, ránk kényszerítitek az ótvaros ízléseteket, a rossz humorotokat, kigúnyoljátok azt, ami nekünk szent vagy - nélkületek - szent lehetne. Nincs kettős mérce? Miért akarjátok arra kényszeríteni Vlagyimir Putyint, hogy "politikai megoldást" keressen Csecsenföldön és egyebütt a Kaukázusban, ha ezt nem kéritek Ariel Sarontól és George W. Bushtól a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában? Az ő erőszakuk miért jobb, mint Putyiné?"

"Azt mondtátok, az egyenlőtlenség rossz dolog ugyan, de megéri, mert a privatizált gazdaság fejlődése majd BIZONYOSAN mindenkit gazdagabbá teszen. Ehelyett a nemzetgazdaság összeomlott mindenütt Kelet-Európában. De mintha ez nem volna elég, ezt még le is tagadjátok, és még ki is csúfoljátok a szegény trabantos nagyapánkat, a szegény lakótelepi nagynénénket, a Tesco-gazdaságos lószart fogyasztó, panellakó apósunkat. Ha már úgy odavagytok a cigányokért, pardon, romákért, akkor miért hagytátok lerohadni a bányászatot, az építőipart, az aprófalvakat? Ha annyira izgat benneteket az itteni apartheid, akkor miért engeditek, hogy a cigánylurkók gyépé-osztályokba járjanak, s ha már hagyjátok, miért mondjátok, hogy fajüldözők és fajgyűlölők vagyunk, hisz láthatólag titokban pont azt gondoljátok a cigányokról, mint mi? Ha annyira utáljátok a fajüldözést, miért nem álltatok a föllázadt roma szegények mellé Tőketerebesen, miért a fajgyűlölő szlovák rendőrség és hadsereg álláspontját méltányoltátok? Csak nektek szabad rasszistának lenni? S mit szólnátok, ha a zsidókat tennék külön osztályba? Nem volna országos fölfordulás és sajtókampány? Amikor a jászladányi ügyben a liberális oktatási minisztérium próbált valamit csinálni, amikor ugyanez a liberális oktatási minisztérium próbált a romák javára valamicske pozitív diszkriminációt bevezetni, miért írtátok tele a liberális sajtót avval, hogy ez sztálinizmus? Miért éppen az esélyegyenlőségi minisztert gúnyoltátok ki, akinél sok hülyébb akad a vezetőségben? Csak nem azért, mert nő? Hisztek ti az eszményeitekben? Vagy csak a zsidókat véditek?"

"Azt mondtátok, hogy a kultúrát tönkreteszi a cenzúra. Mindenki láthatja most, milyen és mennyire elterjedt a cenzúrázatlan kultúra. A kultúra ormán ott a megmerevedett és klasszicizálódott modernizmus, a konformista, de népszerűsködő és jópofáskodó társadalomtudomány, a belterjes és bennfentes szociálliberális publicisztika. (A komolyak, a sikeresek, az igaziak: a természettudósok zömmel velünk tartanak. Vajon miért, ti mulyák?) A tömegeknek a szennytévé jut, a szennysajtó, a szennyzene-rádió. A Danubius, az. A legnépszerűbb történettudós azt mondja a ti rádiótokban, hogy a két legnagyobb modern magyar államférfi: Bethlen István és Kádár János. Nem azt mondtátok, hogy ti a kultúrában a merészséget, az eredetiséget, a különcségig és bizarrériáig menő lázadást pártoljátok? Nem azt mondtátok a szamizdatokban, hogy vége lesz a betonszürkeségbe való belesimulásnak? Nem veszitek észre, hogy csak egyetlen fajta lázadás vált ki fölháborodást, tehát a modernista kultúra ismérvei szerint: sikert? S melyik ez? Hát nem a neofasizmus, amelytől végre szenvedélyesek lesztek és szellemesek? Hát nem nekünk köszönhetitek legjobb pillanataitokat?"

Tökéletes.


És még ez is:

"Szegény náci gyermekeink a maguk módján a Herrenmoral kissé módosított hősei, ők nem azért ellenzik a globálkomprádor-finánctőkés-konzumidióta rendet és a kozmikus zsidóuralmat, mert nem helyes, hanem - mint igazi posztmodernek - azért, mert nem csípik. Ha pedig visszakérdeznénk, s azt mondanánk, hol és hogyan lehet kozmikus uralma egy népnek, amelynek a felét kiirtották nemrég s amelyet évezredek óta üldöznek, azt mondanák: "aha". Csak ennyit: "aha". Tudjuk. És?"

"Azt mondtátok, baloldaliak vagytok. A megalázottak és megszomorítottak mellett álltok. Akkor miért csak a Magyar Demokratában és a Magyar Fórumban olvashatunk a palesztinok és más arabok szenvedéseiről? Azt mondtátok, jobboldaliak vagytok. Akkor miért nem ismeritek a hagyományt, miért vagytok tele a régi nomenklatúra és apparátus leghajmeresztőbb figuráival? Azt mondtátok, hittetek a kommunista eszmében. Akkor miért lettetek milliárdosok? Azt mondtátok, antikommunisták vagytok. Akkor miért egyeztek ki a ci-devant ávósokkal és funkcikkal minden nap? Azt mondtátok, ti vagytok "a kőhitű ember fiai", föllázadtatok a szüleitek - kommunista hivatásos forradalmárok, "elkötelezett értelmiségiek", párttisztviselők - ellen, a szabadságot választottátok. Hát mi miért ne lázadjunk ellenetek?"

tevevanegypupu 2009.05.30. 11:22:11

@davkedav:
lelkes olvasoja es kedveloje vagyok TGM-nek, azt sem banom, ha nemely mondatanak tobbszor is neki kell futnom, mert nem biztos, hogy a mondat vegen emlekszem arra, mit akart mondani az elejen.(:

Sok cikkere tulajdonkeppen nem tudnek mast mondani en sem, mint hogy "aha"..mert pro es kontra legtobbszor meg is valaszolja a feltett kerdeseket, es neha kenytelen vagyok mindket allitasnak igazat adni, mert a kulonbozo csoportok serelmeire a megoldas nagyon sokszor majdnemhogy szelsoseges es abszurd, tehat lehetseges.

Foleg a liberalis valaszok azok, mert arra jok, hogy felkorbacsoljak a duhet es sertettseget egyik vagy masik tarsasagnak..Nincs abszolut iazsag, nincs abszolut rend..mert a konvencionalis, evezredek altal valahogy kialakitott, kiereszakolt biztonsag vagy fegyelmezettseg is banthat tarsadalmi csoportokat, nemzetisegeket, kulturakat..

Talan csak azt kivanhatjak a zemberek, hogy olyasmit probaljunk kialakitani, ami nem NAGYON sert, nem bant annyira es kis kellemetlensegek aran bele tudjunk torodni?

TGM persze ilyen megoldasokat nem kinal, o is meglehetosen kategorikus mindegyik, evtizedek soran valtakozo velemenyeiben..

@Doomhammer:

Ez a horogkeresztezes meglehetosen elszigetelt jelenseg, bar ketsegtelenul ijeszto, mikor par tucat nekivadult suhanc rajzolgat ilyesmit. Parhuzamot is vonhatnank akar a voros csillag viselesevel is, mert mindketto neveben szazezreket, milliokat irtottak ki szemrebbenes nelkul. Erdekes, hogy ettol nem felunk annyira, lehet, hogy meg mindig tulsagosan sok bennunk a komcsi? Pedig voros csillag tizmilliokkal alatt tobbet gyilkoltak meg. De ez nem szamhaboru es nem lehet vetelkedes targya ugye.

Jozanul gondolkodo ember infantilis de gonosz cirkusznak mondhatja az egeszet, mielott komolyan megijedne.
De ha mar rettegni kenyszeritenek bennunket, akkor bocsassak meg nekunk azok, akik kisajatitjak a jogot a felelemre: mert az ilyen jelvenyektol mindenki joggal retteghet, es senki nem mondhatja el, hogy szelarnyekban majd atveszelheti azt a kort, amelyben esetleg ezek a jelvenyek ujra atvehetnek a hatalmat.
Horogkereszt es voros csillag sokunknak jelenti ugyanazt a veszely es borzalmat..

A szelsoseges gondolatokkal valo jatszadozas azt is jelentheti persze, hogy valami baj van a tarsadalomban, amire az eppen uralkodo osztalyok nem talaljak vagy nem akarjak megtalalni a megoldast. Kettos a felelosseg, kettos a jatszma.

davkedav 2009.05.30. 11:42:09

@tevevanegypupu: "TGM persze ilyen megoldasokat nem kinal, o is meglehetosen kategorikus mindegyik, evtizedek soran valtakozo velemenyeiben.."

Ez így van, de a tünetek felismeréséhez és szavakba öntéséhez tagadhatatlanul van érzéke.


"azt sem banom, ha nemely mondatanak tobbszor is neki kell futnom, mert nem biztos, hogy a mondat vegen emlekszem arra, mit akart mondani az elejen. ( :"

Egy Bakos szótár meg valóban nem árt, ha van a közelben, persze a legtöbbször az se sokat segít. :)

Ha jól tudom Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus mondta egyszer, hogy igaz, hogy egyszer meg kell halni, de annyi jó azért föltétlenül van benne, hogy többet nem kell megnézni a szótárban, hogy mit jelent a 'hermeneutika'. :)))

(Azt hiszem, posztmodern filoszok szövegeivel való küzdés során tört föl belőle imígyen az örök optimizmus.)

tevevanegypupu 2009.05.30. 11:52:04

@davkedav:

ketsegtelen, hogy a divatos muveltseg maza megkivanja, hogy legalabb nagyjabol megertsuk filozofusaink mondatait. Ha eljutunk arra a szintre, hogy nehanyat magyarazgathatunk is, akkor joggal varhatjuk el, hogy a tarsasag felnezzen rank es csodaljon bennunket. Majdnem annyira mint magat a filozofust.(:

De TGM tenyleg erdekes es megkockaztatom meg azt is, hogy kedvelheto jelenseg. Remelem ezt nem olvassa, mert ennek a lehetosegnek gondolatatol is valoszinuleg halalosan megsertodne es kikerne maganak.(:

Alfőmérnök 2009.05.30. 12:05:32

@tevevanegypupu:
André Breton mondotta volt:
"Az a filozófus, akit nem értek, egy piszok alak." (Tegyük hozzá, hogy ő is filozófus volt, persze.)

TGM egy bohócz, egy szavát sem szabad komolyan venni, de jó tolla van, az kétségtelen. Én már unom. mikor beszél, az még néha egy kicsit szórakoztat.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.05.30. 12:15:29

André Breton nem filozófus, hanem wannabe komcsi kultúrpápa, mellesleg egy barom volt. Dalí szerette őt szívatni, lásd:

reakcio.blog.hu/2009/01/30/a_konzervativ_szurrealista

Google 2009.05.30. 12:25:03

Jól játsza az álnaivat TGM. Ő személy szerint tényleg várt valamit a poszt-kommunistáktól? Úgy kéri őket számon, mintha hitt volna abban, cenzorokból, KISZ-akárkikből lesznek majd a demokraták, a Köztársaság Barátai. Hát persze, aha.
És igen, a nagy filozófiai igazságok soha nem komplikáltak, hanem éppen fordítva: egyszerűek. Bebugyolálni a mellébeszélést, félrevezetést kell. A hamisságot.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.30. 12:25:58

A Jobbik eddigiekhez képest jelentős választási sikerét sokan kész tényként kezelik. Különös jelenség ez: a közélet számos szereplője, beleértve a sajtó főbb, hivatalosan ellenérdekelt tényezőit is, tényezőként kezdték kezelni a Jobbikot. Ennek támogató hatása nagyon jelentős, bár természetesen nem döntő.
Mindazonáltal én most nem mernék még közelítő jóslásokba sem bocsátkozni az EU választások jobbikos eredményei kapcsán. Ezzel együtt úgy gondolom, korai a parlamenti bejutásban definiált sikert elkönyvelni.

A Jobbik-jelenség lényege nem az antiszemitizmus vagy a cigányellenesség. A lényeg az egyszerűség elve. A Jobbik, és általában a radikális politikai törekvések az egyszerűség elvét követik. Ennek lényege, hogy a bennünket bántó társadalmi-gazdasági problémáknak létezik egyszerű megoldása, és ezek megvalósításához egyedül akaratra van szükség, amely akarat épp a szóban forgó radikális politikai szervezet esetében áll kizárólag rendelkezésre, a többiek azért nem teszik meg a szükséges lépéseket, mert erősen ellenérdekeltek vagy gyávák és megalkuvók, vagy a kettő tetszés szerinti kombinációja. Ez a világkép némelyeknek vonzó. A kulcsszavak tehát az egyszerűség és az akarás. Érdekes helyzet alakul ki akkor, amikor egy ilyen szervezet tényleges hatalmi pozícióba kerül.

Alfőmérnök 2009.05.30. 12:33:40

@rajcsányi.gellért (ergé):
André Breton végzettségét tekintve filozófus volt, jobb ha tudod.
Dali sehol se lenne nélküle, ő szervezte az egész szürrealista csoportot. Aztán Dalit kibaszták, mert egy egomániás, pénz- és szenzációhajhász barom volt. Még jó, hogy szerette szívatni. A szürrealisták amúgy is szerették egymást szívatni, még halotti verseket is írtak egymásnak.
Akkor egyébként, amikor Breton komcsi volt, még nem volt ciki komcsinak lenni.
Ajánlom, olvasd el inkább Bunuel Utolsó leheletem c. könyvét, tanulságos olvasmány.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.30. 12:35:23

@Doomhammer: A BNP nem horogkeresztet használ, hanem a György-keresztes Anglia zászlót. Ha valami a "britséget" fenyeget az little-englanderek és a skót nacionalisták - utóbbiakat udvarolta körbe mg 10 éve a Labour.

@Google: TGM sokáig és intenzíven közrejátszott a poszt-komcsik szalonképessé tételében. Nem hülye, akkor is tudta ezt, ma is tudja.
Csak ez az _értelmiségi_ bagázs olyan zsigeri félelemmel-gyűlölettel áll szembe mindennel, amit jobbosnak/konzervatívnak vél, ami már vakít.
Lukács et. örökbecsűjére tessék gondolni: a legkrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus.

Alfőmérnök 2009.05.30. 12:42:54

@rajcsányi.gellért (ergé):
Ja, meg olvasd el a Nadját, a legszebb szerelmeskönyvet, amit valaha írtak.

tevevanegypupu 2009.05.30. 12:57:36

@Alfőmérnök:

Biztos, hogy egy-egy filozofiai iranyzat nagyon felre tudja vinni a vilagot, de inkabb TGM-rol mondtam, hogy kedvelheto alak.Hogy annyit valtozott az elmult husz evbe az nem sajat hibaja. Teny, hogy meggyozodesbol a baloldalon csuszkal fel s ala a skalan, de rola legalabb az nem mondhato el, hogy minden onkritika nelkul..Es meg ha demagogianak tunik is amit mond, az napjainkban megvalosult igazsagga valt. Az egyik legkiszolgaltatottab retegeve a rendszervaltasnak a munkasosztaly valt, komoly erdekkepviselet nelkul. Proletarokbol valtoztak lumpenproletarra.

Azok a regi kommunista filozofusok, akik a testveriseg es egyenloseg szep gondolata miatt valtak azza, soha nem eltek abban, vagy nagyon ritkan tapasztaltak meg sajat borukon, hogy mi az a "megvalosult" kommunizmus. Gyakran visszaeltek johiszemusegukkel es segiteni akarasukkal..

Alfőmérnök 2009.05.30. 13:08:11

@tevevanegypupu:
TGM nek van önkritikája, az tuti. Csak az a baj, hogy ha valaki minden 10edik percben mást mond, és elismeri, hogy tévedett, akkor a mostani mondanivalóját sem kell komolyan venni, mert elég nagy a valószínűsége, hogy tíz perc múlva megint mást fog állítani, és akkor azért fog elnézést kérni, amit most mondott.
TGM ennek a tipikus példája. A másik tipikus példa György Péter. (De ő, TGM-mel szemben, nem is szerethető.)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.30. 13:21:11

@Alfőmérnök:

Az ilyen nagy szavakkal óvatosan bánjunk. Egykori egyetemi környezetem Boris Vian "Tajtékos napok" című opuszáról tartotta ugyanezt. A nem túl hosszú könyv elolvasására sokáig nem tudtam rászánni magam, mígnem egy szerelmi kapcsolat következményeképp a leány unszolására belekezdtem, és talán végig is olvastam, bár ennyi év távlatában ebben már nem vagyok biztos. Egy barátom, amikor vívódásaimat megosztottam vele, annak a véleményének adott hangot, miszerint ez a könyv kizárólag írójának mérhetetlen ostobaságáról tanúskodik. Efféle, az ellenkező irányban is szélsőséges véleményeknek adtak hangot olyan barátaim, akik mindegyikének véleménye fontos volt számomra. A könyv rám akkoriban semmilyen hatással nem volt, ám akkori érzéseim és az emlékek különös becsbe vonták. Nehéz kijelenteni, melyik a legszebb szerelmes regény. Kinek melyik.

tevevanegypupu 2009.05.30. 13:22:28

@Alfőmérnök:
A korulmenyek neha percenkent valtoznak es nem biztos, hogy a jelen pillanatban levo azt igazolja amit tiz perccel ezelott mondtam. Ez is filozofia nem?((:
Gyorgy Peterrel ugy van az ember, ha hallgatja, neha igazat ad neki, de valojaban meg akkor sem szimpatikus. Erezni, hogy olyasmi mellett elkotelezett ami tulsagosan, kategorikusan kizar minden kozosseget azokkal, akik nem hivei a folyamatos tiltakozasnak es nem mindig hajlandoak bolhabol elefantot fabrikalni. A kasztba a belepojegyek arusitasa elfogyott..vagy tulsagosan meg kell fizetni.

Alfőmérnök 2009.05.30. 13:50:58

@Elpet:
Teljességgel egyetértek. Nem is kell komolyan venni, amit írtam, az ember néha tesz ilyen túlzó megállapításokat. A pontos megfogalmazás az, hogy amit olvastam, azok közül nekem ez tetszett a legjobban. Talán azért, mert nem is igazán szerelmes regény.
De Ergé zsigeri André Breton-gyűlölete kissé bosszantó. Egy fenegyerek volt, hülyeség csak úgy lekomcsizni. Nélküle nem lett volna szürrealista mozgalom, a XX. század talán legnagyobb hatású izmusa, ez talán nem túlzó megállapítás.
A Tajtékos napokon én szétröhögtem magam, igaz, középiskolás koromban, egyetemista koromban (ami még most is tart) lehet, hogy már nem tetszene annyira. A Pekingi ősznek az első fejezetén jókat röhögtem, de másodiknál már meguntam és letettem. Lehet, ha a Nadját is most olvasnám elsőre, nem is tetszene.
Megjegyzem, a nicknevem is Boris Viantól származik.

Alfőmérnök 2009.05.30. 14:06:26

@tevevanegypupu:
Aki egy percre sem tudja előre látni a körülmények alakulását, annak számomra nem mértékadó a véleménye. :)

GYPvel kapcsolatosan Én is ugyanazt érzem, mint Te. Annyi különbséggel, hogy tudom, hogy a való életben egy paranoiás barom.

tevevanegypupu 2009.05.30. 14:33:20

@Alfőmérnök:
(:
A valo eletben nem ismerem Gyorgy Petert..szerencsere.

Alfőmérnök 2009.05.30. 14:50:43

@tevevanegypupu:
Én sem. :) de láttam egy-két kifakadását, ill. hallottam róla. Pl. egy ismerősöm lefényképezte a mobiljával tanszéki szobájának a kiírását. Nem őt, csak a kiírást, egyetlen ember nem szerepelt a képen, csak egy ajtó meg a tábla. Hogy miért nem tudom, tök mindegy. Mikor ezt a sracnak a pechjére észrevette GYP, kikapta a kezéből a mobilt, elkezdett hisztizni és addig nem adta vissza, amíg le nem törölték a képet...úhh, nem semmi. :(

osborne 2009.05.30. 15:11:55

közben tovább folytatódik a polgárdi dittatore:

Törölték Nyékes Bélát az MSZP portrétárából

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=272887

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.30. 15:14:28

A nemzetközi helyzet fokozódik. Luxemburg Róza meglett

http://www.mno.hu/portal/640222

Alfőmérnök 2009.05.30. 15:34:47

@tölgy:
Igen, ilyen hülye komcsi volt József Attila, Arthur Koestler és Hamvas Béla is.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.30. 15:40:28

@tölgy:

Nem éppen, nem általános jelleggel mondható ez el. Európa harmadik generációs polgársága, mely tagjainak a jólétért már nem kellett küzdenie, szívesen fogadott mindenféle excentricitást, az absztrakt művészeteket és a kommunizmust is beleértve, és szívesen fogadták köreikbe az ezeket felkapó, alsóbb osztályból származó parvenü szerencselovagokat. A készen kapott jólét sajnos tönkreteszi a jellemet, ezt untig elegendő példa bizonyítja. A kommunizmus a dekadens polgárság filozófiája volt, mára lecserélődött a multikulti másságkultuszra, ilyen értelemben tehát a kommunizmus ma már ciki.

tevevanegypupu 2009.05.30. 15:55:22

@Alfőmérnök:
nem csodalom, hogy megijedt, mikor meglatta, hogy az ajtot fenykepezik..a fasiszta veszely ugye. Mar az ajto elott volt!(:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.30. 16:02:05

@Alfőmérnök: Nem vagyok egyiknek sem a híve.

@Elpet: Akiket én szeretek olvasni, azok a Marx-Proudhon-stb.-féle szocializmus miatt is húzták az orrukat, pedig akkor még nem volt sem Lenin, sem Sztálin.
És nem igazuk lett?!

Alfőmérnök 2009.05.30. 16:12:58

@tölgy:
Szerintem meg mindhárom zseniális elme volt, bár én sem vagyok feltétlen rajongója egyiknek sem. De nem azért, mert egy időben komcsik voltak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.30. 20:53:00

@tevevanegypupu:
"Ez a horogkeresztezes meglehetosen elszigetelt jelenseg, bar ketsegtelenul ijeszto, mikor par tucat nekivadult suhanc rajzolgat ilyesmit."

Nem rajzol horogkeresztet senki, csak a konzervatív szócső nácizta le ügyesen, suba alatt a BNP-t.
Brit nácikról íme az oktatófilm:
www.youtube.com/watch?v=_xZSMok0NK8

tevevanegypupu 2009.05.31. 10:04:12

@Doomhammer:
((:
Kepletesen ertettem a rajzolgatast, mar csak azert is, mert
a naci veszelynek hire ami hazankban fenyeget, eljutott mar Europaba is..Megpedig az Europai Unio nemtudom milyen tudositojanak es egy magyar aggodo illetekes osszefogasanak eredmenyekent. A semleges europai televizios hirujsag - Euronews - napok ota olyan kis riportfilmecsket mutogat, amelyben magyaroktol, a Jobbiktol es a Magyar Gardatol rettego ciganyokat interjuvolnak.
Cigany polgartarsaink nem mernek utcara menni, gyermekeiket inzultaljak, aggodo roma edesanyak kerdik, hogyan tovabb..hazaikat felgyujtjak es gyilkoljak oket..Lerombolt, kiegett hazakat mutogatnak es kihalt ciganytelepeket..Es persze a Magyar Gardat ahogy masiroznak fel s ala.
A tanulsag: hazankban erosodik a rasszizmus, naci hordak garazdalkodnak, es egyre tobb magyar fog szavazni a szelsojobbra. Magyarorszag meltatlan arra is - ezt sugallja a film - hogy akar Europa szelen is helyet foglaljon. Es ezt nappal es ejjel szamos alkalommal, napok ota hirdetik mindenutt, ahol Euronews-t neznek a zemberek.

tevevanegypupu 2009.05.31. 10:04:12

@Doomhammer:
((:
Kepletesen ertettem a rajzolgatast, mar csak azert is, mert
a naci veszelynek hire ami hazankban fenyeget, eljutott mar Europaba is..Megpedig az Europai Unio nemtudom milyen tudositojanak es egy magyar aggodo illetekes osszefogasanak eredmenyekent. A semleges europai televizios hirujsag - Euronews - napok ota olyan kis riportfilmecsket mutogat, amelyben magyaroktol, a Jobbiktol es a Magyar Gardatol rettego ciganyokat interjuvolnak.
Cigany polgartarsaink nem mernek utcara menni, gyermekeiket inzultaljak, aggodo roma edesanyak kerdik, hogyan tovabb..hazaikat felgyujtjak es gyilkoljak oket..Lerombolt, kiegett hazakat mutogatnak es kihalt ciganytelepeket..Es persze a Magyar Gardat ahogy masiroznak fel s ala.
A tanulsag: hazankban erosodik a rasszizmus, naci hordak garazdalkodnak, es egyre tobb magyar fog szavazni a szelsojobbra. Magyarorszag meltatlan arra is - ezt sugallja a film - hogy akar Europa szelen is helyet foglaljon. Es ezt nappal es ejjel szamos alkalommal, napok ota hirdetik mindenutt, ahol Euronews-t neznek a zemberek.

tevevanegypupu 2009.05.31. 10:06:06

Megbolondult, hogy mindent ketszer mond, mindent ketszer mond..

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.31. 10:39:54

@tevevanegypupu: Ez teljesen rendben van, kissé lassú hülyemagyar abo-k felfogása. Nem baj, ha mindent alaposan a szánkba rágnak.
:)

tevevanegypupu 2009.05.31. 10:51:01

@tölgy:
az a baj magaval, hogy semmit nem vesz komolyan. Aztan majd meglassa amit meglat!(:

tevevanegypupu 2009.05.31. 12:33:13

@gloire:
ugye? Es ez megy orrba-szajba ejjel-nappal par napja, es CSAK ez, mintha ebbol allna az elet Magyarorszagon. Es meg ez is elferditve, csak ugy sejtetve dolgokat..ami nem igaz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.31. 14:31:37

4 éves gyerek halállal végződő megtámadásáért és megerőszakolásért kőrözött bűnözőt keresnek Nagy-Britnniában.
http://news.bbc.co.uk/1/hi/uk/8075307.stm
"Crimestoppers is launching an appeal to track down wanted foreign fugitives believed to be hiding in the UK.

The charity is to post 17 names on its website as part of its first campaign to track down foreign criminals.

They include Hungarian Balash Ashtalos, accused of sexually abusing a child, and Bogumil Kashmarchek, from Poland, who is suspected of rape and murder.

Mr Ashtalos is believed to be working in Milton Keynes, while Mr Kashmarchek is thought to be in Sussex. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.31. 14:34:15

http://english.mti.hu/default.asp?menu=1&theme=2&cat=25&newsid=262072
"Molotov cocktail attack on a house in NE Hungary
Budapest, May 30 (MTI) - A Molotov cocktail was thrown on a house in Boldogkovaralja, NE Hungary, at dawn on Saturday, but no one was hurt, a Roma organisation official told MTI.

Geza Seres, deputy head of the Roma local government said the attack was not related to earlier similar attacks on Roma but rather it was due to a conflict between two families. "

Google 2009.05.31. 15:53:58

@Doomhammer:

Megható, hogy az angolok mennyire a szívükön viselik a magyarok sorsát. Egyébként minden Molotov-koktélos összejövetelről beszámolnak?

Nemhiába nevezik magukat Új Erőnek a vasöklös Jobbikosok. Bár egy kis Új Ész mindenképpen rájuk (és támogatóikra) férne. De ez már utópia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.31. 16:53:20

@Google:
Nem, Google, ezek nem az angolok, ezek az MTI angol nyelvu hirei. Azt kell eladni, amit megvesznek, ez a hirekre is igaz. Magyarorszaggal kapcsolatban pedig azt veszik meg, hogy verik a negereket, akarom mondani a ciganyokat. Hogy a cigany-magyar polgarhaborurol mar ne is beszeljek.

Az angolok massal vannak elfoglalva. Ok egy Asztalos Balazs nevu bunozot keresnek Milton Keynes varosaban, ott a cikk mellett a kepe is (BBC News). Ugy tunik, Balazs egy 4 eves kisfiu halalaval vegzodo tamadas utan Nagy-Britanniaba szokott.

Google 2009.05.31. 17:12:30

@Doomhammer:

Valahol hallottam, olvastam, hogy ezek a gyilkosok utazó magyarok, nem is biztos, hogy magyarországi magyarok. Valószínű, olyan, a törvénnyel összeveszett alakok, akik elvégzik a piszkos munkát -amivel megbízóik megbízzák őket - utána bottal üthetik a nyomukat. A megbízók kilétére ha fény derülne, jó lenne.

Google 2009.05.31. 19:06:31

Jó, ha az angolok is tudják, mások is, van igazi, és van ál Magyar Gárda.
Az MG olyannyira jó dolog, hogy már hamisítják.

Az igazi Gárda katonasírokat gondoz, parlagfüvet írt stb.
Az ál Gárda az, mely borzolja itt a kedélyeket.
Az oly humoros angolok talán megértik ezt, nem?

www.barikad.hu/node/30138

osborne 2009.05.31. 19:12:45

Simor úr teljesen kiakadt a Vérfarkasra az offshorozás miatt. Ciprus igenis onshore !!!!

http://index.hu/belfold/2009/05/31/simor_kiakadt_orbanra/

Kár, hogy amikor még a cégét alapítitta SA akkor még papíron offshore volt. Ja és a Gépszava kezdte eleve az egészet:

www.index.hu/belfold/2009/03/07/osszeferhetetlen_a_jegybank_elnok_/

Google 2009.05.31. 19:25:05

@osborne:

Nem lesz könnyű a népeknek megmagyarázni, mégis miért kellett Cipruson oly sokaknak, fontosaknak céget alapítani. Adóoptimalizálást kell csak majd szépen körülírni, kerülgetni, mint macska a forró kását.
Legfennebb lesz rossz, és jó ciprusi cég. Egyszerű ez.

osborne 2009.05.31. 19:36:15

@Google: Orbán irigy mint mindig, különben is kérdezze meg a jobber pénzes haverjait Ciprusról!

A Fidesz összemossa a népírtásokat, a nácizmust és a kommunizmust - ezt az SZDSZ egyszerűen nem támogathatja mert ezzel a szélsőjobbot segíteék


Bőhm, visszatérve az által elkezdett pontokra, így folytatta: nem támogatják a Fidesz azon javaslatát, miszerint lehetséges együtt kezelni a szóban forgó tettet valamennyi önkényuralmi rendszer által elkövetett népirtó cselekménnyel. A szabad demokraták szerint ez egyáltalán nem helyes, mivel úgy gondolják, a holokauszt még az aljas cselekedetek sorában is kivételesnek számít, főként ideológiai okból. A náci felfogás ugyanis egyértelműen azt képviseli, hogy származásuknál fogva ellenségekről volt szó, s ugyanilyen okból kifolyólag gyilkoltak meg százezrével magyar állampolgárokat. "Így annak összemosása bármely más önkényuralmi cselekménysorozattal nem más, mint a szélsőjobboldalnak tett gesztus.


www.stop.hu/articles/article.php?id=499315

tevevanegypupu 2009.05.31. 19:56:40

Miert, a kommunistak mi szerint irtottak az embereket? Szarmazasuk alapjan, vallasuk alapjan, foglalkozasuk alapjan, osztalyhelyzetuk alapjan, irtottak a szocialdemokratakat, a konzervativokat, a kommunistakat (legelsosorban teny, hogy sajat partjukbol valokat szerettek a legjobban megolni), irtottak ejjel es nappal megallas nelkul. 100 milliot..
Na persze az jobb volt, termeszetesen, kevesbe itelunk el valakit ezert..es nem szamit az sem, hogy a kommunistak is kategorikusan es elszantan gyilkoltak, uldoztek a zsidokat is..sot el is felejtjuk..kinos dolgokra nem szeretunk emlekezni, elvegre a kommunistak utodpartjaval jelenleg a demokraciat szolgaljuk, erdekeink kozosek, celunk egy..minel tovabb hatalmon maradni.

osborne 2009.05.31. 20:11:48

@tevevanegypupu: igen, a kommerek mindenkit irtottak, már csak ezért sem lehet 'kivételes' eset - mindezt 2009-ben

Google 2009.05.31. 20:13:41

@osborne:

Jesszusom, mondanám erre.

40 évig sanyargattak, hazudoztak, üldöztek, tiltottak; mi is ezt mondhatjuk csak, hogy a kommunizmus, "még az aljas cselekedetek sorában is kivételesnek számít, főként ideológiai okból". Származásuknál fogva nagyon sokakat tekintett ellenségeinek a múlt (?) rezsim is, majd' mindenkit, aki nem hódolt be nekik.

Ne rangsoroljuk már a gazemberséget, ítéljük el mindahányat!
Gesztus a szélsőjobbnak a kommunizmusnak is az elítélése - hahahaha. Miért is?

osborne 2009.05.31. 20:35:16

@Google: a Fidesz maga a szélsőjobb azért. Sőt, Orbán neofasiszta - Slota kimondta végre

Slota: Orbán neofasizmustól bűzlik

www.index.hu/kulfold/2009/05/31/slota_orban_neofasizmustol_buzlik/

Kieran Hayes 2009.05.31. 20:36:03

@tevevanegypupu: @Google: maguk elfelejtik, hogy a kommunizmus esetében az eszme rendben van, csak a megvalósításba csúsztak kisebb bakik.

A kommunisták alapvetően jót akartak, és Lenin egy nagyon okos ember volt...

[...l..]

Google 2009.05.31. 20:43:34

@Kieran Hayes:

És a baj az, hogy még nem tettek le arról, hogy ezt a gyönyörű eszmét megvalósítsák. Akár Új Erővel, Újult Erővel. Sőt, erőnek erejével is.
Elítélni, hát még mit ne? Hol vagyunk mi még attól?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.31. 23:15:57

John Horvath számol be a magyar EP-kampányról. Láthatóan nem tájékozódott, ki Magyarországon a jó és a rossz.
http://www.heise.de/tp/r4/artikel/30/30425/1.html
"Perhaps the most disturbing of all the different campaigns this year is the one being run by the so-called "liberals" in Hungary. Known as the Alliance of Free Democrats (SZDSZ), fear and intimidation has been the focus of their campaign to the extent that they offer voters a simple choice: either them or a bunch of neo-fascists, skinheads, and hooded anarchists. This message was visually reinforced and ultimately got the SZDSZ into trouble when it became known that the image of a skinhead used on a number of billboards and posters was that of Tito Ortiz, a Mexican-American UFC (Ultimate Fighting Championship) world champion. Much to his shock and surprise, Ortiz was not aware that he was a racist Hungarian skinhead. This wasn't the first time that the SZDSZ had contravened copyright laws and used people or symbols without permission. A few years ago during another political campaign the party unashamedly used the Red Cross symbol on their posters and billboards.

It goes without saying that as soon as it became known that Ortiz was featured as a Hungarian skinhead the SZDSZ removed all such campaign media. Even so, their new campaign strategy still focuses on the theme of fear and intimidation. This theme is also in line with the campaign of the ruling Socialists which is even more simplistic. Their appeal to voters is don't vote for the right because they are in league with extremists."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.31. 23:26:30

@osborne:
Hát sajnos a Fidesz akkor is a nácikkal kokettál, ha támogatja a holokauszttagadást büntető javaslatot.

Nem határolódhatnak el. Meg van nekik tiltva.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.31. 23:28:59

@osborne:
Ne nácizzuk le még, csak ha nem igazít helyre. Szerintem egyszerűen dezorientálódott. Méghogy ilyet:

"Unlike the left, however, the political right in Hungary is much more fragmented and hostile to one another. In fact, most right-wing parties in Hungary spend their time and energy against those on the same side of the political spectrum as opposed to those on the other side of the ideological divide. This is especially true of the radical parties, which view one another with contempt and suspicion. Thus, although the Hungarian Truth and Life Party (MIEP) run by the writer Istvan Csurka and the Jobbik Party headed by the lawyer Krisztina Morvai share the same political space both vehemently hate one another with each accusing the other of being an agent of the Jewish-Bolshevik-left."

John Horvath nem tájékozódott hiteles forrásból, csak úgy a saját benyomásai alapján irkált!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.01. 09:46:10

Már meg is van a Budapest-Berlin polgári polip első látható eredménye.
http://www.zeit.de/online/2009/23/ungarn-faschismus

Én csak sírok.
Állítsátok meg Orbáno Uit!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.01. 10:05:13

@osborne:

Azt lehet tudni egyébként, hogy Simor cége mivel foglalkozik? Gondolom, pénzügyi tanácsadás. És főként azt lenne érdekes megtudni, hogy kik a megrendelői?

Egyébként a hivatalos terminológia szerint valószínűleg tényleg nem Off-Shore. A lényegen mit sem változtat, ám Simor most emiatt viszonylag könnyedén vissza tudott vágni. Amely visszavágásnak persze csak kommunikációs jelentősége van, az viszont számottevő. Ha Orbán nem az Off-Shore kifejezést használta volna, hanem pontosan, de a lehető legrövidebben körülírja a jelenséget, akkor Simornak most szava sem lehetne. Legfeljebb a "lehet, hogy nem etikus, de törvényes" roppant kínos kategóriájába sorolással mentegethetné magát. Orbán megtehetné, hogy kicsit pontosabban tájékozódik, mielőtt odavág. Amely odavágásnak nagyon örülök egyébként, remélem, folytatódik.

tevevanegypupu 2009.06.01. 10:19:26

@Kieran Hayes:
Nemcsak Lenin, minden kommunista nagyon okos ember volt..A magyarok kommunistai meg kulonoskeppen. Hol szavaztak meg es tartottak hatalomban egy Horn Gyulat, Gyurcsany Ferecet es perputtyat..?Hol tudtak ugy atmenteni sajat maguknak a allami vagyont mint nalunk? Hol alltak a rendszervalto liberalisok ossze a regi rendszer szektas, elvakult, gyilkos kommunistak utodpartjaval?
Persze az is lehet, hogy mi, a nep vagyunk kicsiket butabbak mint a korulottunk levo orszagok nepessege. Kulturfolenyunket visszaraktuk a nyereg ala. (:

@osborne:

jobb helyeken annakidejen megetettek a kommunistakkal a terhelo iratokat..szerintem azt kellene most is.Megehetnek amit foztek maguknak..

Tehetetlen Dodó 2009.06.01. 10:43:52

@Elpet:
Sajnos magas labdát kaptak. Most ezzel fogják hülyíteni a népet, hogy ezek a cégek nem is off-, hanem on-, in-, into-, up-, és down-shore vállalatok, tehát a Fidesz megint alaptalanul ármánykodik.
Pedig egyszerűen csak ki kell mondani: nem a cég ilyen-olyan besorolása a lényeges, hanem az, hogy ezek a gazemberek adóparadicsomok segítségével károsítják meg a saját (?) hazájukat.
Az "adóparadicsom" kategóriába pedig összes sötét vállalkozásuk belefér.

tevevanegypupu 2009.06.01. 11:02:26

@tölgy:
Talan a Magyar Demokratikus Charta vezetoje tehet meg valamit..Jelenleg a magyar nacik elol Munchenben bujkal..eppen Munchenben..De gyokrenel fogva kell kitepni a gazt
akar gyom, akar orban, s erre egy valaki kepes. Maradjon is csak ott addig mig nem hivjuk. Nevet nem irok, a listat leolvassak. Aki magyar vele tart, erte teszi a dolgat, legyen az akar nagy, akar kicsi.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.01. 11:05:12

@Tehetetlen Dodó:

Azért lenne érdekes tudni, kiknek számlázott Simor cége, mert annak külön bája van, amikor állami pénzeket adóztatnak külföldön, alacsony kulcsok mellett. Különösen kedves dolog, amikor több milliárdos árbevételek jönnek létre anélkül, hogy egy cégnek egy postaládán kívül bármi nyomát lehetne akárhol is felfedezni, vagy a cég tevékenységének bárminemű nyomát lehetne bárhol is lelni. De hát így van ez magas hozzáadott érték esetén. Vannak tehetséges elitek, akiknek egy ötperces gondolatmenete többet ér, mint sok száz nemelit éves munkája.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 11:22:43

@Elpet:
"Azt lehet tudni egyébként, hogy Simor cége mivel foglalkozik? Gondolom, pénzügyi tanácsadás. "

Simor lefagyasztotta a ceget, amint jegybankelnok lett, igy jelenleg semmivel.

Egyebkent pedig a Deloitte-Touche altal kifejlesztett adoelkerulo mechanizmus mukodtetesevel foglalkozott. Ennek lenyege az, hogy a vezeto munkatarsak fizeteset adoparadicsomban bejegyzett ceg nyeresegekent fizetik ki. A reszleteket mar elfelejtettem, ha jol emlekszem, egy ilyen ceghez csak nehany (esetleg csak egy?) ember van rendelve, a Deloitte-Touche vallalta (sot, valoszinuleg ma is vallalja) ilyen cegek felallitasat es mukodteteset a kuncsaftok reszere.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 11:26:00

@Elpet:
"Azért lenne érdekes tudni, kiknek számlázott Simor cége, mert annak külön bája van, amikor állami pénzeket adóztatnak külföldön, alacsony kulcsok mellett."

Tudomasom szerint allami penz nem ment at ezeken a cegeken, csak Simor es Oszko fizetese, amikor meg a maganszferaban dolgoztak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.01. 11:49:58

@Doomhammer: Akkor "csak" a tb és az szja lett lenyelve?

Remélem nagyobb játékosok ezek, mert ez kb. Gyuszi taxis és az Amway-es überközgazdász Vértes szintje.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 12:21:07

@tölgy:
Ugyan mar, mit pattog itt maga, minden teljesen torvenyes volt, meg ha talan nem is etikus, bar az etika nem penzugyi fogalom.

Kis szerencsevel Simor ugye el is evult (nem, mintha a torvenynek valaha is koze lett volna hozza).

Piti kis dolgok ezek akkor, amikor ezek a szakemberek az orszag megreparalasan dolgoznak ejjel-nappal.

Tehetetlen Dodó 2009.06.01. 12:31:21

Uraim, meggyöztek: legfontosabb a szakértelem, nem is akarok más vezetőket, csak Bajnait, Oszkót, Simort mindörökre. Meg ha szabad kérnem vissza Horváth Ágikát.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.01. 12:51:57

olvassatko indexet. Tóta W. kellemes pünkösdöt kíván minden keresztáénynek. ...A maga módján, persze.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.01. 12:52:18

@Doomhammer: Ja, csak még mindig csepeg a a csap, a Szerelők meg elugrottak sörért.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.01. 12:58:37

@Mr Falafel:
A kiscsóka megtanult két új szót: internalizál és narratíva. Az volt a feladata, hogy ezek felhasználásával írjon egy dolgozatot.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.01. 13:04:47

Ezt a blamázst!
Annyira kiestünk a Fospumpa miatt a globalizációból, hogy nincs egy nyamvadt H1N1 fertőzöttünk sem :(
Volt egy lízingelt brazil, az is lelépett, míg a cseheknek, románoknak több ilyen betegük is van.

http://index.hu/bulvar/2009/05/31/meggyogyult_es_elutazott_az_uj_influenzas_brazil/

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.01. 13:05:13

@tölgy:
Legutóbb annyit írtam neki, hogy egy megfáradt, levitézlett csinovnyik, ma már nem tudtam elküldeni a kommentemet. Érzékeny a lelkem.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.01. 13:21:55

@Mr Falafel: Dehogy! A spam-szűrő kidobta a "csinovnyik" miatt. AZ oroszul van, és nem Hunglishul. Írja azt, hogy "kreatívan internalizálta a narratívát".

tevevanegypupu 2009.06.01. 13:26:36

Elolvatam Totaw-t. Szegeny nem tudja mit jelent a Punkosd, azert irta a kis cikket. De arra bezzeg mar nem gondolt, hogy mit fog ehhez szolni az mszp vallasi tagozata..es maga a Fonok, akit talan egyik bermalkozasa utani ahitataban sertett meg tudatlansagaval..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 13:34:42

Itt az ido kilepni az EU-bol.

http://www.origo.hu/itthon/20090531-a-jobbik-es-az-epvalasztasok-interju-morvai-krisztinaval.html
"Az uniót bürokratikusnak és korruptnak tartó párt EP-listavezetője, Morvai Krisztina szerint ki kell mondani, hogy Magyarország vagy egyenrangú tagállama lesz az uniónak vagy ki kell onnan lépni."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 13:43:16

Haborut akarsz, ujabb Don-kanyart? Akkor szavazz a Fideszre.

Greczy Zsolt elemez.
http://www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=557
"A magyargyűlölő Jan Slotát lebunkózzák, ezzel kicsit összébb rántva a szlovák koalíciót, még nehezebb helyzetbe hozva a felvidéki magyarságot. Már gyanakodnak a Fideszre Romániában is. Ahogy kormányzásuk idején – megint csak összehozzák ellenünk a kisantantot."

Ennek a Fidesznek egyre nagyobb az arca, amint azt Gizike is megmondta a tirpakblogon. Erdekes, ahogy az arc egyre no. Hirtelen minden tele lett azzal hogy milyen nagy az arcuk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.01. 13:51:25

@Doomhammer:
Nem találsz Morvai szavaiban semmi igazságot?

tevevanegypupu 2009.06.01. 13:57:41

@Doomhammer:
Kulonben ..miert kell nekunk szimpatizalni a kisantanttal? Mikor szimpatizaltak ok velunk. Mi az, ami miatt olyan nagyon megerdemelnek testveri szeretetunket? A magyargyulolo Slata bunko. Szeresse ot a Greczy Zsolt. Romania pedig csak gyanakodjon, mi is gyanakszunk ra. Regota!

osborne 2009.06.01. 14:07:33

@Doomhammer: folyamatoss gördülő kampány megy megmondták a szoci kampányguruk, arra várnak, hogy a Vérfarkas kinyilatkoztasson vmi ordenárét és lecsapnak. Primkü Slotát is megkérték szóljon már vmi igazit, hát szólt.

Google 2009.06.01. 14:44:43

@Doomhammer:

Szenvedélyességben, nagyotmondásban már Gyurcsánnyal vetekedik Morvai Krisztina. Ugyanúgy bíznak benne is a Jobbikosok, mint az MSZP-sek anno az Úrban.
Nem jó, ha egy fejű egy párt.
Egyébként Slota nem egy bunkó?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 15:35:52

@osborne:
Talan a Slota-fele osszeeskuves eltulzott, de nyilvanvaloan bevetettek a csodafegyvert. Orban Viktort, a Verfarkast.

Azt nem vettek eszre, hogy Orban lassan fel eve az egyik legkedveltebb politikus? Nem tul okos meg tobb figyelmet iranyitani ra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 15:42:34

@Mr Falafel:
Dehogynem.
"- Mondok egyet most azonnal, ami minden kontroll nélkül eszembe jut: gyerekjátszóterek. Nekem a biztonság a mániám háromgyerekes anyakánt, ráadásul gyerekek jogaival is foglalkoztam sokat. Mi egy fatalista ország vagyunk, meg vagyunk győződve arról, hogy minket soha nem érhet baleset és a gyerekeinkkel se. Ehhez képest meg lehet nézni, hogy egy hétvégén hány tragédia történik. Sokan haragudtak ezért is, hogy az EU beleszól, hogy a játszótérre hány téglát kell letenni, meg a hinta lánca milyen vastag kell, hogy legyen - én ennek nagyon örülök. Ezzel gyerekéleteket és gyerekek testi épségét lehet óvni, és nem arról szól, hogy a multiérdekeket szolgáljunk ki. Magyarország szempontjából ez előremutató, és tegyünk a szívünkre a kezünket, akármilyen nemzeti érzelmű is vagyok, be kell ismerni, hogy enélkül a parancs nélkül ezt nem tettük volna meg."

Egyebkent a Jobbik igazsaga nem fekete-feher dolog. Vegyuk csak a ciganybunozest, ugy adodott, hogy hazankat a BBC hireiben a hetvegen Asztalos Balazs, bunozo es cigany kepviselte.
http://reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c6025608

Senki nem kerdojelezi meg, hogy a ciganyok kozott komoly bunozo csoportok vannak. Ugy adodott, hogy en csak rendes, csaladjukert kemenyen dolgozo ciganyokat ismerek, igy a ciganybunozes engem is sert.

Az aranyokkal, a kifejezes finomsagaival van a baj.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.01. 16:18:22

Tessek, Balazs hiresse tett minket.
http://www.timesonline.co.uk/tol/news/uk/crime/article6405308.ece
"A paedophile was found working on a children's bungee ride within hours of the launch of a manhunt for 17 of Europe’s most dangerous criminals.

Balazs Asztalos, 25, who is wanted in Hungary for the alleged rape of a child of 4, was arrested yesterday working on a bungee jump with children in Milton Keynes. "

osborne 2009.06.01. 16:31:17

@Doomhammer: ezek ott nemtudom hogy mennyi plusz szavazatot hoznak de itthon már csak minimálisat, azért a nagy odavágásra várnak, a Jobbik pr és a fasisztaveszély mellé jól jönne vmi.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.01. 18:17:40

@Doomhammer:
A játszóterek biztonsága bizony fontos. Anyuka, ha úgy gondolod, köszönd az EU-nak. Elég baj, hogy ti magatok semmit nem tettetek érte. Ellenben EU felségjel alatt kínai, egyiptomi, izraeli, thaiföldi szarokkal árasztanak el minket. A hazai vágóhidak bezártak, állattenyésztés gyakorlatilag nincs. Zöldség és gyümölcs tekintetében hasonlóan állunk. Gyakorlatilag az EU gyarmata lettünk, amikor minden a legalapvetőbb feltételekhez sem ragaszkodtunk. Az EU-nak köszönhetjük, hogy a szlovákok és románok akkora pofát nyithatnak, mint a Bécsi kapu. A kilépésről kár beszélni, de attól még volna mit újra tárgyalni velük. Ha neked az a demokrácia, hogy a szocik helyett a fidesz nem csinál semmi érdemlegeset, csak uralkodik, hát nagy a baj.

Google 2009.06.01. 19:11:07

@Mr Falafel:

Hát már megint uralkodik az a csúnya Fidesz?
Majd Morvai rendre utasítja őket. Ha már Gyurcsány félreállt.

Téglagyári Megálló 2009.06.01. 19:18:24

It is hard not to come to the conclusion that Fidesz has very close relations with the Hungarian judiciary. In plain language, the party is using the courts and the prosecutor's offices to its own political advantage. Even more bluntly, it is using them against its political "enemies."

http://esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/05/hungarian-justice-as-political-instrument.html

Szóval a Vérfarkas irányítja a magyar igazságszolgáltatást. Komolyan mondom, ez már szórakoztató. És még a jobboldalt szokták összeesküvés-elméletek gyártásával vádolni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.01. 23:05:38

Ami még eszembe jutott Fletóról. Ha a Jobbikot és a Kurucot
hamisítványnak tekintjük (erre elég nagy az esély), akkor azokat
valaki olyan hívta életre, aki maximálisan tájékozott a témában. Ismernie kellett a történeti, és szociológiai hátterét a magyar széljobbnak. Méghozzá alaposan.

Kérdés, Fletó honnan ismeri? Az apja révén? Talán.
Én inkább arra gondolok, hogy még a nyolcvanas években
kerülhetett kapcsolatba olyan fiatal kisz-es, mszmp-s arccal,
vagy arcokkal, aki/akik un. népi-baloldalinak tekinthető, azaz a
"jönnek a szarból" kategória. Nem perdöntő, de fontos, hogy
ki lehetett az. Sőt lehet akár kompromitáló is.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.01. 23:10:18

@gloire: A szerző tökéletesen ír magyarul, mégis vannak furi helyesírási hibái.
Miért?

Hogy a Ferit elhajtották, az biztos. Csak azt nem tudni, hogy az orosz szerződés miatt, vagy azt még gyorsan tető alá hozta elmentében?

osborne 2009.06.01. 23:13:03

@Doomhammer: vészesen közeleg hetedike ÁÁÁÁÁÁÁ

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.01. 23:38:47

@tölgy:
Az orosz szerződés miatt? Jóindulatú megközelítés.
Azt feltételezi, hogy amerikai, ill. eu-s nyomásra távozott.
Nem: orosz nyomásra. Utolsó jelenésén megpróbált egyensúlyozgatni, egy kicsit visszabeszélni, visszatáncolni.
Ez lett a veszte, de ezt biztos ismeri:

oroszorszag.blog.hu/2009/03/12/gyurcsany_hulyet_csinalt_magabol_moszkvaban

osborne 2009.06.01. 23:50:24

@gloire: nemcsak az oroszok dobták a Pojácát, bele szaladt egy nagy pofonba Brüsszelben is amikor kéregetett és követelt mintha számítana. Nagyon kínos elemmé vált, de ahogy eddig is mondtam 100%, hogy nem saját hibájának könyveli a bukását, ahhoz túl ego-vezérelt psziché és már a visszatérését tervezgeti.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.02. 00:03:39

@gloire: De hiszen pont a maga által linkelt cikk szerint szándékosan fikázták az oroszok Ferit, hogy levegyék róla az oroszbérenc bélyeget.

Annyi itt a dezinformáció :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 00:15:36

@tölgy:

"hogy levegyék róla az oroszbérenc bélyeget."

Ha kegyvesztett lett, sem érdeke az orosznak, hogy nyilvánvaló legyen a dolog. Próbálja meg az ő szemszögükből
nézni. Itt nincs ellentmondás. Kifizették, elküldték.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 00:20:12

"Blogunk állandó szakértője, a pici (Political Incorrect Institut
- a továbbiakban: pici) munkatársa ezzel szemben még merészebb
hipotézist vázolt fel:

E szerint, az üzlet már évek óta megköttetett, egész pontosan a
Finnugor Népek Találkozóján, még 2007-ben, a mordvinföldi
Szaranszkban. Itt ajánlotta fel Putyin Gyurcsánynak, hogy
megkaphatja a hanti-manysi Szurgut város hatalmas energetikai
mamutcégének egy jelentős hányadát, mely hányaddal azonnal
megjelenik a MOL-ban. Az egész eseménysor tehát tervezett
színjáték: Gyurcsány így lett kifizetve, és egyben továbbra is
végzi aknamunkáját, miután miniszterelnökként előkészítette
a terepet, de a nyugat "kváziszövetségeseként" tovább már
nem folytathatja."

tevevanegypupu 2009.06.02. 10:43:19

Ne izgassak magukat, majd jol felelossegre lesz vonva ha jon a polgari kormany..Valamit csak talalnak, Al Capone sem azert bukott le amiert ismertte valt..(:

osborne 2009.06.02. 12:37:20

mit csinál Feri hétköznapjaiban? Értelmiségi: olvas, jegyzetel és tévézik. Dr House-t néz, a szociopata orvos a kedvence muahah

ja és kivár: "Én ebben a helyzetben a visszafogottságot tartom magamra számára követendőnek"

www.kapcsolat.hu/blog/hetkoznapjaim.

osborne 2009.06.02. 12:42:01

a Vérfarkas 2010-re várja a választásokat, üres kasszával és 85-90% államadósságal és szétesett állammal. TP mottó

www.hirszerzo.hu/cikk.orban_az_osszeomlas_fele_vezetik_az_orszagot_.110437.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 12:50:57

Ez a Mózer elég jól mószerol. Engem meggyőzött.
De, találtam egy gyöngyszemet, Jobbik ellenes ellenjobbik:

csakajobbik.blog.hu/

osborne 2009.06.02. 12:56:35

A Het Válasz megint dezinformál:

Morvai majdnem MSZP-s miniszter lett 2004-ben

www.hetivalasz.hu/cikk/0906/morvai_krisztina_medgyessy

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.02. 13:07:07

Lettországban (bezzegország; 18%-os GDP-csökkenés) nagyszabású kísérlet zajlik az MNB és a magyar kormány 2008-as politikájának egyfajta parodisztikus eltúlzásával.
http://balticeconomy.blogspot.com/

"By the way, latest idea in Latvia is to issue vouchers as a substitute to LVL (thats in case Latvia doesnt get any money from IMF). So if you work in public sector, your salary partly will be paid in vouchers which you can use to buy food. And yes - it would also mean 'stable' LVL, at least on paper. I still don't really understand how it could possibly work in free capitalist economy. But it underlines how strong is the will to keep current LVL rate at any means, even if it means total collapse."

Az IMF most költséglefaragást követel, ami bizonyos területeken 40%-ra rúg.

osborne 2009.06.02. 13:22:00

@gloire: érdekes, hogy a Jobbik kampány nagyrészét a szadesz és a szocik finanszírozták. Most nem a titkos finanszírozásra gondolok az kideríthetetlen, hanem arra, hogy direktben ellenük kampányoltak és főtémává rakták őket.

@dzsucseharcos: na tessék, náluk már majdnem minden rendben, jók a szerelőink. itt csak 6.% a csökkenés a konvergenciajelentés szerint

www.mti.hu/cikk/387585/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 13:31:36

@osborne:
Igen, érdekes . ) A Heti Válasz cikkben írtak az ellenjobbikos oldalon is megjelentek:

csakajobbik.blog.hu/2009/05/31/morvai_krisztina_szdsz_es_miniszterjelolt

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 17:12:18

Ha a forint erősödne netán, akkor visszakorrigál, ugyanis az erősödésnek nincs alapja.
http://www.forbes.com/feeds/afx/2009/06/02/afx6492805.html
"UDAPEST, June 2 (Reuters) - Hungary's forint fell over 1.5 percent from its opening level to 282.5 versus the euro by 0941 GMT on Tuesday, according to Reuters data.

By 0949 GMT, it had firmed back slightly to 282.2 per euro.
Article Controls

'Risk aversion has reared its head again and talk of a devaluation in Latvia did not help matters either,' a currency dealer said.

'On top of that, the forint firmed by about 5 units versus the euro from its Friday close when there were very few players in the market (on Monday), which in itself foreshadowed some correction.'"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 17:18:22

A maastrichti kritériumokat most már mind teljesítjük, ahogy Gréczy Zsolt megmondta. Mondjuk az államadósság még emelkedik.
http://bbjonline.hu/?col=1002&id=48881
"Gross government debt is expected to be 80.2% of GDP in 2009, 82.2% of GDP in 2010 and 78.3% of GDP in 2011, compared to the December forecasts of 72.5% of GDP this year, 72.2% of GDP next year and 69% of GDP in 2011."

A forint pedig egyre erősödik, a jólét nagy.
"The forint is expected to trade at 295 against the Euro at the end of 2009, compared to the December forecast of 260. Domestic use is expected to fall 7.9% in 2009 as a result of the decline in GDP before slipping 1.7% in 2010 and rising 3.3% in 2011."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.02. 18:18:10

@Doomhammer: El kell ismernünk: nagy előrelépés az, hogy már megint 2 maastrichti kritérium teljesül, 2000 óta először. (2006-07-ben pl. csak 0 teljesült). Hála a Szerelőnek (és Ferinek), egyenesben vagyunk.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.02. 19:39:21

@osborne:

Most miért akadnak fönn ezen? Akkor és ott nem sikerült, most másutt próbálkozik. Ez igazán érthető.
Maguknak semmi sem elég jó.

osborne 2009.06.02. 20:10:55

@Elpet: őszintén, én nem is akadtam fennt, a Jobbik széljobb-szélbal koktél profiljába pont beleillik MK. Azt viszont elismerem nagyon sokat köszönhetnek neki, hogy elvállalta ezt. 1-2%-ot biztosan.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.02. 20:32:09

@osborne:

A homoszexuális jogvédelemre nem emlékszem úgy, mintha a Jobbik által preferált törekvések közé tartozna, de hát majd egyeztetnek, vagy ami még egyszerűbb: nem beszélnek róla és megtiltják, hogy szó essék róla.

Kíváncsi leszek, hová alakul majd a dolog. Mennyire képesek harmóniában feloldódni ezek az eltérő szociológiai és ideológiai indíttatások. Egy nagy és koherens világszemlélet persze sokféle nézetet tud magában egyesíteni.

Csak az a különös, hogy a radikális jobboldal sohasem a nagy integráló nézetrendszerek módszereivel dolgozik, hanem sokkal inkább leválaszt, és elkülönít. Lesz itt még nemulass, akárki meglátja.

osborne 2009.06.02. 21:03:06

@Elpet: igen rövidéletűnek tartom a Jobbik sikerét és az EU különben is már a Vérfarkastól retteg:

www,index.hu/kulfold/2009/06/02/a_csehek_es_a_nemetek_is_aggodnak_orban_miatt/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 21:27:02

Muhahahaha, Orban most aztan tenyleg vesztett! Osszeall ellene a kisantant, a Jobbik pedig elszedi tole a szavazoit, amit meg a Le Monde is megir.

Greczy Zsolt elemez.
http://www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=562
"Tegnapelőtt még csak a szlovákok méltatlankodtak, ma már a cseh külügyminisztérium is tiltakozik a Fidesz elnökének kijelentései ellen.
És még nem is miniszterelnök, csak az akar lenni.
A szlovákok és a csehek után jönnek majd a szerbek és a románok is, ne legyen kétség felőle.
Értem, persze, miért vadul a vezénylő tábornok. A Jobbik erőteljesen szipkázza el a szavazóit, mint arról a hétvégén a Le Monde is beszámolt. A tekintélyes francia újság populista ígéreteket kér számon a Fideszen, kiemelve az egymillió munkahely – nyilvánvalóan betarthatatlan – ígéretét. A riport kitér arra, hogy sok fideszes ma már inkább a Jobbik felé húz."

Es mikozben Orban veszit a Jobbikkal szemben, azert kokettal is vele titokban.

"Az önkormányzati szövetséges munka persze folytatódik. Fecseg a felszín, hallgat a mély.
És ha már a Jobbikot az MSZP kreálta, nyilván Orbán is szoci – jobbikos körökben csak a párttitkár, liberális KISZ-titkár fiacskája – mert hát a fotók és a híradások őrzik a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör alakuló ülését, amelyen – Orbán meghívására – vett részt Vona Gábor."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 21:31:57

@osborne: Mit jelent az, hogy rövidéletű? Mert, hogy a
soronkövetkező parlamenti választásokat (max 300 valamennyi nap múlva) komolyan befolyásolni fogja, az biztos.
Ebből meg nyilván következik, hogy az azt követő 4 év
parlamenti munkáját is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 21:33:51

Es valoban, itt a Le Monde, amint a lecsap a magyar populizmusra.
http://www.lemonde.fr/elections-europeennes/article/2009/05/29/desenchantement-et-tentation-populiste-en-hongrie_1199641_1168667.html
"Le Jobbik, fondé en 2003 et qui se présente pour la première fois seul à une élection générale, est bien parti pour obtenir un siège au Parlement européen. La tête de liste est Krisztina Morvai, une jeune juriste blonde à l'allure douce et moderne. Les analystes s'accordent à voir dans cette percée vraisemblable l'enjeu principal du scrutin, avant les élections législatives de mai 2010. Le petit parti xénophobe en sortirait légitimé. Cela obligerait le Fidesz à jouer de plus belle avec la rhétorique nationaliste pour récupérer son électorat et obtenir la majorité que convoite Viktor Orban au Parlement hongrois."

A Jobbik miatt a Fidesznek ra kell erositenie a nacionalista retorikara, kulonben nem szerzi vissza a szavazoit es nem lesz tobbsege 2010-ben!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 21:35:01

@gloire:
"Mit jelent az, hogy rövidéletű? Mert, hogy a
soronkövetkező parlamenti választásokat (max 300 valamennyi nap múlva) komolyan befolyásolni fogja, az biztos. "

Azt, hogy ki fog derulni, hogy a Jobbik mogott nincs szamottevo valasztoi hatter.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 21:56:02

5 nap múlva meglátjuk, és bízzunk benne. Ha meg van nekik
az 5% országosan, az hisztérikus állapotot fog előidézni
egyes körökben, aminek - félek - nem csoportos agyvérzés,
és öngyi hullám lesz a vége, hanem egy olyan lehetetlen
közhangulat kialakulása, hogy mi, itt egy II. világháborús
filmforgatáson fogjuk érezni magunkat jövő ilyenkorra.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.06.02. 21:59:46

@Doomhammer:
A külföldről megrendelt bírálatok ma már nem gyengítik viktort, hanem erősítik. Nem kell jobbikozni sem. De főleg francia lapokat felemlegetni! A magyarellenesség fellegvára Fr.o. Egy erős, nemzeti érzületű magyar kormány rendesen odabasz a csigafalóknak (is).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 22:02:43

@gloire:
A MIEP-nek is megvolt az 5% 1998-ban, a Jobbiknak is meglesz. Amikor a Fidesz a centrum fele mozog, a szelsojobboldalon csokken a vonzereje es erosodnek a szelsojobboldali partok. Ez tortenik most.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 22:05:05

@Doomhammer:
Ezzel egyebkent megvan a Gizike altal emlitett mozgosito szoci csodafegyver-uzenet. Ami a kovetkezo: a dolyfos, magyarkodo Orban ellenunk uszitja a szomszed nepeket, haborus veszely alakul ki, nyakunkon az uj Don-kanyar.

A tippem az, hogy ezzel az uzenettel a mar eddig is rettegokon kivul senkit nem lehet megszolitani.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 22:07:57

@Mr Falafel:
Faraszto vagy, Falafel. Szerintem inkabb ird azt, amit valoban gondolsz, mert ez a kamu szelsojobb-alarc, amit itt viselsz meg csak nem is szorakoztato. Nyilvanvaloan fogalmad nincs arrol, hogyan gondolkozik egy igazi szelsojobbos vagy radikalis.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 22:14:41

@Doomhammer:
Valjuk be, így utólag: a MIÉP végül is szövetséges volt.
Ez a cirkusz viszont már nekem is sok, átláthatatlan
kavarás, két gárda, új, és régi jobbikosok, durva média szél,
kiterjedt szubkultúra, orosz befolyás stb.

Kádár népe nagyon megborult az utóbbi időben . )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.02. 22:28:38

@Doomhammer: Ha most a Jobbik meglépi az 5%-t, akkor jövőre parlamentben lesz. Elvisz jobbról 5%-t. Koalára viszont képtelen.
Ez a tét most Gloire, és nem az mit gondolunk a Jobbikról vagy egyes kijelentéseiről.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 22:56:19

@tölgy:
"Ha most a Jobbik meglépi az 5%-t, akkor jövőre parlamentben lesz. Elvisz jobbról 5%-t."

Kérdés, hogy az az 5% szavazott volna-e valaha is a Fideszre, vagy ha szavazott volna, akkor hány % NEM szavazna a Fideszre azok miatt, amit a Fidesznek azon 5% megszerzéséért meg kellene tennie. Nem tudom, emlékszik-e, melyik párt volt a legnépszerűbb 1995-ben? A kisgazdapárt volt, aztán jött Torgyán patakvéres beszólása. Aztán, ha jól emlékszem, jött még egy hasonló és 1998-ban a kisgazdák már csak koalíciós partnerként jöhettek szóba.

Az én véleményem az, hogy a baloldalról átáramló szavazók egy részét nem lehet befogni, azok a szélsőjobbon landolnak. Ez a bravúr még Sarkozynek se sikerült, ő csak levitte a FN támogatottságát, de nem tudta elvenni a párt szavazóit.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.02. 23:31:53

A Jobbik-szavazók kb. 3 csoportból tevődnek össze. 1-1,5% az ex-miépes, klasszikus szélsőjobbos. A másik 3-4%-nyi szavazóról tudjuk,. hogy egyrészt az eddig még nem szavazókból (fiatalok) kerülnek ki, másrészt sok csalódott szoci és ex-fideszes is van köztük. (A csalódott szocik aránya kb. egyharmad a jobbikos táborban egyes felmérések szerint).

A Jobbik 5%-os eredmény esetén tehát kb. 2%-ot vesz el a jobboldaltól.

A Jobbik vezetése tisztában van a szavazótábor heterogenitásával és nagyon ügyesen politizál: egy-két pontot hangsúlyoz, amivel közös nevezőre lehet hozni a lázadó fiatalt a kiábrándult szocival és a miépessel. Ilyesmi pl. a cigánygyűlölet, amelyet egészen ideológiamentesen lehet propagálni. Ki van zárva, hogy 18 éves rockerek a szentkorona-tanra legyenek beindulva. A polgárpukkasztásra annál inkább. Az egykor a koronaúsztatásra allergiás volt szocit sem a szentkorona-tan és az Istent orrba-szájba emlegető vonagáboros szórólapok vonzzák, hanem pl. a cigányellenesség és az, hogy mostanra beérett a "Minden politikus gazember" című elsősorban baloldali eredetű propaganda hatása.

Az LMP és a Jobbik programja között sok hasonlóság van, persze nem a szimbolikus elemekben és a cigánykérdésben. Nehogy ebből zavar támadjon, a Jobbik SZDSZ-utódpártként próbálja beállítani az LMP-t. Kb. olyan színvonalon, hogy "ezek szemüvegesek, biztos zsidók".

A Jobbik most ugyan lendületben van, de 5%-nyi szimpatizánsa nem jelenti azt, hogy 300 ezres stabil szavazótábora alakult ki. Pl. az SZDSZ szavazótábora, ez már sokszor volt téma a kommentsávban, egy szociológiailag jól körülrajzolható réteg. Ezzel szemben a Jobbiknál ez csak a 0,5-1,5%-nyi "kemény magról" mondható el. Bármi elképzelhető: az is, hogy kidurran a lufi, az is, hogy 6-8 százalékot érnek el. De ez még nem utal a párt társadalmi beágyazottságának megjelenésére, tehát egyelőre nem látszik tartósnak és megalapozottnak a Jobbik megerősödése. Lehet, hogy nagyon sok divatjobbikost a Jobbik állásfoglalásainak közelebbi megismerése fog eltántorítani.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 23:35:59

@Doomhammer:
"..melyik párt volt a legnépszerűbb 1995-ben?
A kisgazdapárt volt.." Bizony-bizony!
Na, most kérdés, mekkora az átfedés a jobbik, és a kisgazdák
támogatói közt. Szerintem nagy. ) A Jobbikot ez jelentősen
megkülönbözteti a klasszikus jobbszéltől. Nem a városi, proli-
lumpenkispolgárii réteg fémjelzi, hanem alapvetően falusi, paraszti származású tömegek.

Sőt:
Makovecznek volt egy elkeseredett, megkésett beszéde a 2006-os választások előtt a Hír tv-n a "panelprolikhoz".
Időt kért a szerkesztőktől valahogy, és gyak. egy szózatot
intézett ehez a réteghez, amelyben kifejtette, hogy ne feledjék
a múltjukat, a származásukat - ők valójában parasztok!

Sorolta a házgyárak létesítését, a telepítés menetét, stb.
Mondanom se kell, vicc volt, de a dolog azért érdekes, hogy lássuk, a panelprolik egy jelentős része honnan jön. Makovecz vergődése ebben a formában hatástalan volt, de később érdekes mód a jobbik mellett tünt fel az ürge.

Itt egy nagyon széles társadalmi réteg támogatásának a
megszerzéséért, illetve megosztásáért megy a harc.
A Fideszt sem a klasszikus konzervatív, jobboldali támogatók
tették vezető politikai erővé, hanem ez a népies vonal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 23:48:28

@dzsucseharcos:
Az eddig nem szavazó fiatalok hány %-a szavaz majd a Jobbikra? Van ilyen adata, Harcos?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.02. 23:52:55

@gloire:
Nekem kevés egy társadalmi rétegről az, hogy faluról városba került második generációs városlakók. Ha emlékszik, az SZDSZ egyszer külön rárepült egy főpolgármesteri kampányában a vidékről Budapestre települt fiatalokra, ezek azok, akik odavannak mindenért, ami budapesti és nem értik a régebb óta ott lakók fanyalgását. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy csak azért, mert valaki migráns, még akárhova kerülhet. Sőt, szerintem valószínűbb, hogy a baloldalon fog kikötni (tudja, a befogadás meg az erősek elleni védelem ígérete).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.02. 23:58:00

@Doomhammer:
Ezt érdemes volna mérni. Szerintem nagy a szórás országosan,
Nógrádban mondjuk 50%-uk sem túlzás. A nyolcvanas évek
"csövi" divatjára hajaz a dolog.

osborne 2009.06.03. 03:27:05

@Doomhammer: azért az olyan cuki ahogy kampányidőszakban egy csomag külföldi szocdem (Jan Kohout, Miroslav Lajcak, Frank-Walter Steinmeier aki Schröder top cimbije és csak a nagykoala miatt Merkel külügyére) a Vérfarkas ellen riogat. A a szoci Le Monde is hirtelen bedobta magát ;] Paul Lendvait akarom még!

@gloire: türelmed kérném, vasárnap este térjünk vissza majd erre ;]

osborne 2009.06.03. 03:49:25

ájáj, Gordon Brown fél lábbal már az utcán. Hullanak a kormányából a politikusok a költségtérítésbotrány miatt, Jacqui Smith belügyér lemond az EU választások után, a Guardian mai szerkesztőségi cikkében a Labourt pedig nyíltan arra kéri: menesszék GB-t

www.guardian.co.uk/commentisfree/2009/jun/02/editorial-gordon-brown-labour

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.03. 06:55:09

Újhelyi a Napkeltében megmondta.

A Bajnai-kormány 50 nap alatt megakadályozta a gazdasági katasztrófát, és helyrehozta a Forint-árfolyamot.
Én megmondtam előre: Flash Gordon fő érdeme az elkerült államcsőd. Hogy nélküle mi történt volna, már sohasem tudjuk meg.
De Újhelyi Tyutyu másik üzenete fontosabb volt: 30%-os EU választási részvétel esetén többségben lesznek azok, akik nem szavaznak a Fideszre. Jó, hogy ezt így, ebben az összefüggésben megvilágította.

Wildschwein 2009.06.03. 09:02:20

@Elpet: "30%-os EU választási részvétel esetén többségben lesznek azok, akik nem szavaznak a Fideszre."

Ez hogy jött ki neki?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 09:51:41

@osborne:
A Le Monde nyilvanvaloan nem a Fidesz baratja (szocinak nevezni talan tulzas), de azert a francia nyelv szerelmeseit megorvendeztette nehany csemegevel, melyeket Zsolti elfelejtett emliteni.

http://www.lemonde.fr/elections-europeennes/article/2009/05/29/desenchantement-et-tentation-populiste-en-hongrie_1199641_1168667.html
"En 2006, la radio publique diffusait des propos du premier ministre socialiste Ferenc Gyurcsany, réservés aux membres de son parti (MSzP). Il admettait avoir "merdé", ruiné le budget de l'Etat à des fins électorales, "menti le matin, le soir et la nuit", "tout foutu en l'air" dans "ce putain de pays". "

Elkuras, kurvaorszag, hazudtunk ejjel-nappal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 09:52:57

@Elpet:
"De Újhelyi Tyutyu másik üzenete fontosabb volt: 30%-os EU választási részvétel esetén többségben lesznek azok, akik nem szavaznak a Fideszre."

Ez erdekes. Van neki egy uj kozvelemenykutatasa?

tevevanegypupu 2009.06.03. 10:00:09

@Doomhammer:
Szerencse, hogy neha a francia ujsagirok szemelyesen is meggyozodnek arrol, hogy mi a helyzet valojaban..Ha Fejtore vagy Kendere hagyatkoztak akkor mindig az jott ki, hogy Gyurcsany zsenialis igazsagbeszelo, csak a fasiszta Orban nem hagyja dolgozni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 10:04:51

@tevevanegypupu:
Inkabb azt mondja meg, a "tout foutu en l'air" az melyik gyurcsanyi orokzold forditasa?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.03. 10:06:24

@Wildschwein:
@Doomhammer:

30% részvétel esetén 70% biztosan nem szavazott a Fideszre. Igaz, másra sem, de ő most nem ezt emelte ki. A lényeg, hogy az a 70% nem bízik a Fideszben annyira, hogy a voksát ráadja. Fontos üzenet ez az MSZP számára.

tevevanegypupu 2009.06.03. 10:12:16

@Doomhammer:
hat ha nem irodalmi nyelven forditom, akkor korulbelul azt jelenti, hogy minden el lett baszarintva..Szo szerint ezt nem nagyon lehet leforditani, korulbelul olyan, hogy minden levegobe repult, levegove valt..el lett szurva, nem sikerult..De hagyatkozzon csak az elso, nem irodalmi formulara nyugodtan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 10:23:17

@tevevanegypupu:
Talan ez lehet:
"És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 10:25:42

@Elpet:
Szamolhat egy kicsit konzervativabban. A valaha volt legnagyobb reszvetel olyan 70% korul volt. Ha csak 30% szavaz es az mind a Fideszre, a 40%-os csendes tobbseg meg mindig tobbseg!

Megmondta egyebkent a Mester is.
http://tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/05/ketharmad.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 10:43:49

Mr. Hegedus, veszteseges tejtermelo nacionalista partra akar szavazni, mert a szupermarketek kinyirjak. A kerdes csak az, hogy megall-e a Fidesznel vagy tovabbmegy a Jobbikig.
http://www.bbc.co.uk/blogs/newsnight/markurban/2009/06/the_rural_appeal_of_hungarys_r.html
"Mr Hegedus tells me that he is losing 8 cents (just under 8p) on ever litre of milk his farm produces - and that adds up to around 2,000 euros each day.

The dairy farmer is currently expanding his farm with a European Union (EU) grant. He is trying to achieve the economies of scale and production methods needed to compete with the Slovak and Polish dairy producers who also sell milk to the foreign owned supermarkets in Hungary.

Like many Hungarians, Mr Hegedus will vote for nationalists in the European elections - it is just a case of how far to the right he feels like going.

The Fidesz party is expected to poll around 60% of the vote. Jobbik, a newly established group to the right of Fidesz hopes for more than 5%. This would give Fidesz around 14 of the country's 22 European parliamentary seats and Jobbik one.

In recent weeks Jobbik has received much press attention. The party has a uniformed wing, the Magyar Guard, which it says stands ready to combat crime by the country's Roma minority.

Having attended one of its election meetings, the echoes of the 1930s are clear.

Mr Hegedus says that he has not yet decided whether Jobbik is a serious party worthy of his vote.

Many of its slogans, for example about combating the power of the multinationals or protecting Hungarian rural land ownership appear to address the diary farmer's concerns directly.

But he is sceptical about whether these policies could be delivered while the country remains subject to EU rules and regulations.

Neither Jobbik nor Fidesz proposes leaving the EU or even re-negotiating Hungary's membership. "

Mr. Hegedus utolso aggodalma megoldodott: Morvai meglengette az EU-bol valo kilepes lehetoseget.

tevevanegypupu 2009.06.03. 11:02:25

@Doomhammer:
Az egesz beszed lenyege ez..Maig foglalkoztat a gondolat, hogy ez mitol zsenialis. Mert ez korulbelul olyasmi, mint amikor a vadlott az utolso szo jogan beszelhet..es bevallhatja.

osborne 2009.06.03. 11:08:14

@Doomhammer: szegény Urbán úr, leküldték mucsára. Biztos nem ivott rég egy vidéki brit pub-ban ahol farmerek isznak. Ott aztán olyan brit nacionalizmus és xenofóbia ül tort 3-4 pints után amit a beeb mutatna be soha ;]

osborne 2009.06.03. 11:13:52

@osborne: jav: nem mutatna be soha

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 11:27:17

@osborne:
Szoktam az angoloknak mondani, hogy az angol egy german fajta (azok, akiknek angolszasz az osuk, mert van ott mindenfele keverek, foleg kelta es skandinav) es ezert a german nepek minden tulajdonsaga fellelheto rajtuk, peldaul hogy a sotetborueket utaljak. Van, aki lelkesen helyesel, van, aki megutal egy eletre. Emiatt azert olyan tul sokat nem szoktam hangoztatni ezt a velemenyemet. :-)

Multkor teljes sokk ert, mert egy newcastle-i angoloknak fejtettem ki, akikrol aztan kiderult, hogy igen buszkek angolszasz gyokereikre, amirol teljesen tudjak, hogy a nemetekkel kozeli rokon, valamint hogy a helyi nyelvukre is igen buszkek, ami atmenet a kozangol es a nemet kozott (go helyett gehe), igy aztan a nemet rokonsagtol egyaltalan nem sertodtek meg, sot.

Az a vicces, hogy az angolszasz orokseg hangoztatasa masszivan a szelsojobbhoz kotodott, ezert errol nem illik beszelni. Azt sem szokas nagy hangon hirdetni, hogy az uralkodohaz eppenseggel nemet (hannoveri). Pedig a tortenelmi teny az tortenelmi teny, a nagy sziget lakoinak tobbsege pedig angolszasz leszarmazott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 11:30:58

@tevevanegypupu:
"Maig foglalkoztat a gondolat, hogy ez mitol zsenialis."

Allitolag ez a stilus kellett ahhoz, hogy meggyozze a parttarsait. Jo kis parttarsai lehetnek. :-/

En nem tudom, meg sose probaltam meggyozni az MSZP vezetoseget semmirol. Mondjuk en azt hiszem, ha elmondta volna nekik, hogy egy kicsit tulkoltekeztek es meg kell szoritani, kulonben nem lesz mogyi, azt megertettek volna. 1970 ota ez megy, hozzaszoktak.

osborne 2009.06.03. 11:46:48

@Doomhammer: a csokikat már csakcsak megszokták de a Kelet EZ bevándorlókat akik akár 4.20 per óráért is bevállalnak mindent, na azt elhiszem, hogy idegesítőek számukra.

amúgy azt figyelték, hogy a zindexen semmilyen negatív nincs az extulaj Flash Gordonról? semmi on-offshore topik, semmi.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.03. 11:58:18

@osborne:
Mert a Gordon küldött nekik egy vizipipát a szülinapjukra,
és azóta teljesen be vannak kábulva . )

index.hu/10/2009/05/25/drogos_utalast_tette_a_miniszterelnok_az_index_10._szuletesnapjan/

osborne 2009.06.03. 12:03:31

@gloire: hehe igen láttam, békepipának gondolták a bongot ezek szerint ;]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 12:05:16

@osborne:
"de a Kelet EZ bevándorlókat akik akár 4.20 per óráért is bevállalnak mindent, na azt elhiszem, hogy idegesítőek számukra."

Felreerti. A lengyeleket nagyon szeretik. A munkaetikajuk es a kulturajuk olyan, mint az angoloke. Tudja, most vonul nyugdijba Nagy-Britanniaban is a baby boomer generacio (magyarul Ratko-gyerekek). Valaki el kell tartsa oket. Pontosan tudjak, hogy bevandorlokra van szukseguk es a kelet-europai orszagok pont alkalmasak lerablasra, tudja, a korrupt, mogyoroert megveheto, nyugatmajmolo kormanyaikkal, akik keszseggel csinalnak valsagot otthon, csak hogy egyutt smuzolhassanak az angol miniszterelnokkel.

Es tudja, igazuk van a briteknek. Ez nem szeretetkonyha, hanem globalis kapitalizmus. Aki hulye, meghal. Mint most Magyarorszag, muhahahaha!

"amúgy azt figyelték, hogy a zindexen semmilyen negatív nincs az extulaj Flash Gordonról? semmi on-offshore topik, semmi."

Mert Gordon olyan, akit szeretnek. Igazi elit, haveri a baloldallal, ideologiai maszlagok nelkul, csak a penz erdekli es van ez a Szerelo imazsa. Penze is van, amivel ugyesen megvesz mindenkit.

Ilyen kellett volna mar regota.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 12:31:39

@osborne:
"mit csinál Feri hétköznapjaiban? Értelmiségi: olvas, jegyzetel és tévézik."

Hat nem is proli, aki csavarhuzoval az olajos kezeben matat valami nagy boszme vason.

Disztingvaljunk, kerem.

Google 2009.06.03. 12:39:13

"...elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk."

Erre gondolhatott a Le Monde a tout foutu en l'air kifejezéssel.

Nem is az a probléma, hogy ezt elmondta, a gond az. hogy ez megtörtént, megtörténhetett. Hogy megvehették a szavazókat. Lábon és hitelből.
De, mint hallik, Brown sem különb mint itteni posztkomcsi társai. Ő sem léphet le, mert: 1) nyer az ellenzék, káosz lesz, és ugyanakkor hogyan menne el, hisz 2) válságot kezel éppen.

osborne 2009.06.03. 12:40:21

@Doomhammer: és azé mégsem nézhet Barátok köztöt vagy Cobra 11-et, inkább néz egy másik nézettségi listavezetőt, a dr House-t amit a honi elitek is néznek

www.sorozatjunkie.hu/2009/05/28/magyar-nezettseg-mult-het-28/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 12:40:36

@Google:
De akkor mi az a "merdé" le budget?

Szerintem a merde az elkurtuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 12:44:45

@osborne:
"inkább néz egy másik nézettségi listavezetőt, a dr House-t amit a honi elitek is néznek"

Feri egy kozulunk, ezert erti meg a gondjainkat. Nappal, amig en a martinaszkemencenel robotolok, o ertelmisegi, este viszont ugyanazt nezi, mint en. Mert o a Nep Embere.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 12:54:09

@Google:
"De, mint hallik, Brown sem különb mint itteni posztkomcsi társai."

Itt magyarazzak a brit proliknak, hogyan ment az elkuras.
http://www.bbc.co.uk/blogs/thereporters/robertpeston/16_12_09_new_capitalism1.pdf
2001-ig minden rendben volt. Akkor azonban az USA es Nagy-Britannia elkezdtek a fejlodo orszagok megtakaritasabol elni, akiknek cserebe papirpenzt adtak. Aztan amikor a Lehman Brothers bedolt, a fejlodo orszagok rajottek, hogy semmi garancia nincs a hiteleikre es megtagadtak a tovabbi hiteladast. Ettol majdnem osszedolt az egesz brit es amerikai bankrendszer, de a kormany gyorsan lepett: a rossz hiteleket allami hitelle valtoztatta, ezzel szetteritette az osszes adofizeton.

Amit a fejlett orszagok hitelbe vettek, azt reszben a magyarok allitottak elo. Most a britek peldaul szomoruak, mert nem vehetnek annyi lapostevet, de kibirjak. A valsag a periferian keletkezik, mint mindig.

Megjegyeznem, hogy a magyar fogyasztok rossz hiteleit is igy valtoztatta allami adossagga a magyar kormany. A pikans reszlet az, hogy ezt viszont IMF-hitelbol finanszirozta. Sokan lehetnek halasak Gordonnak.

Ez itt a kedvenc idezetem:
"To put it in crude terms, for much of the past decade, millions of Chinese slaved away on near subsistence wages and still managed to save, both as a nation (China swanks £1,400bn in foreign exchange reserves) and as individuals. And to a large extent they were working to improve our living standards, because they made more and more of the stuff we wanted at cheaper and cheaper prices - and clever bankers took their savings and lent the cash to us, so that we could buy the houses we cherished, the cars we desired, the flat-screen TVs."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.03. 13:31:15

@Doomhammer: Magán kívül a Brit KP oldala idézi a szöveget :)

Nekem ez nem tűnik, amúgy, új megfigyelésnek, Kautsky-Lenin imperializmus kritikájának a felmelegítése, átcsomagolása.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 13:41:40

@tölgy:
Engem nem erdekel az Uj Kapitalizmus resze a szovegnek. Engem csak az erdekel, hogyan jutottunk el a valsagig.

Es az a resze a szovegnek nem Kautskytol van, se Lenintol. A fogyasztasi boomot valaki finanszirozta es a boom valamiert kipukkant. Azert pukkant ki, mert az amerikaiak regota hecceltek a kinaiakat azzal, hogy a papirpenzt ok adtak ki, el is torolhetik egy mozdulattal. A kinaiak ugy gondoltak, hogy a Lehman Brothers bedolese ennek az eltorlesnek az elso lepese volt es nem adtak tobbet. Azota is csak pantlikazva, kis tetelekben adnak.

Google 2009.06.03. 13:43:39

@Doomhammer:

Igen, Doom, igaza van. A négy év semmittevés is a cikkben van, az is kihagyhatatlan.
A legszörnyűbb az, hogy pénzbőség idején nem csináltak semmit. Akkor mit várnánk tőlük pénzszűke idején? Magukat biztonságba helyezik, aztán utánuk az özönvíz. Bár most ráfaraghatnak. Túl nagy a víz, és gátak sehol.
Rajtunk, ellenfelein akart a legnagyobbat ütni a Gyurcsány Gárda, de végül a legnagyobb szolgálatot tette nekünk. Bemondta azt, amit tudtunk, de be nem ismertek volna. A hatalomtechnikai módszereivel dicsekedett elalélt párttársainak.

Ami a szétterítést illeti, azt teszik. Csak vajon sikerrel teszik-e?
Fog-e fizetni egy mai fiatal azért, mert az ősei eldorbézolták a pénzeket? És közben tényleg nem csináltak semmit.

osborne 2009.06.03. 14:17:50

a sok rossz után akkor a jóhírek: a Bajnai kormány 50 napos. Félszáz nap alatt sikerrel kezelték a válságot és visszatértünk az egyensúlyi pályára. Elkerültük a katasztrófát. Thanks Gordon!

www.hirado.hu/Hirek/2009/06/03/13/Bajnai_a_kormany_visszavitte_az_orszagot_az_egyensulyi.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 14:32:24

@osborne:
Ezt nem ertem. Nem arrol volt szo, hogy Feri vitte vissza az orszagot az egyensulyi palyara? Eloszor 2006-ban, aztan 2008 tavaszan, aztan Zsolti is azt mondta nehany honapja, hogy az orszag vissza van vive az egyensulyi palyara. Most akkor mit veri a mellet Flash Gordon? Es mi az, hogy stabil parlamenti tobbseg, nem arrol van szo, hogy ez egy kisebbsegi szocialista kabinet?

Vagy netan az SZDSZ vagy az MDF kormanypart?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.03. 14:41:01

Néztem én is a dr House-t a hétvégén (sőt szereltem is, és
leestem az asztalról, így bottal voltam kénytelen mászkálni
a lakásban, szóval azonosultam mintegy a szereppel).

Ez a doki, ez folyamatosan provokálja a betegeit. Stresszeli őket, hogy mindenféle tüneteik legyenek. Hogy ne megjátszák magukat, hogy a betegség lényegét lássák meg, hogy szembesüljenek vele. Ő így gyógyít. Ez a módszere.

És erről nekem eszembe jutott valaki. Aki azt mondta mindig:
Magyarországnak önmagáva kell megküzdenie. Hogy megtisztulva, büszkén álljon talpra. És eszembe jutott még
valaki, aki mindig tudja mikor kell a gyógyító provokáció,
legyen szó blogról, rádióról, bármiről.

Szóval lassan azzal a "nem csináltak semmit négy évig"
dumával. Lassan a testtel, mondhatnám. Önök talán tudnának
úgy gyógyítani, hogy közben magukra gyújtja a csőcselék
a kórházat?

osborne 2009.06.03. 14:56:52

@gloire: Dr Bajnai ötven napja műti az országot, sikerrel de ez egy hosszú beavatkozás, az államadósság nevű daganat áttétes.

„Ötven nappal ezelőtt azt mondtuk, hogy műtétre van szüksége Magyarországnak, és hogy ez fájni fog. Az első műtét fájdalmas volt, de sikerült. A magyar beteg állapota stabil, de a teljes gyógyuláshoz még hosszú az út”

vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=275625

@Doomhammer: már megint akadékoskodik, gyűrje fel az ujjingét és műtsön ön is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 15:45:29

@osborne:
Igen, a parlamenti koltsegelszamolasok botranya, amely latszolag semmilyen kovetkezmennyel nem jart, csak nehany jelentektelen Labour es tory kepviselo tavozasaval, elerte a kabinetet.

Ugy nez ki, junius 2 utan nem junius 3 kovetkezett.

Persze Brown-nak annyi ilyen utolso eselye volt mar, hogy mindenki teljesen el van fasulva. Aztan lesz meglepetes, amikor jon egy Szerelo.

www.thisislondon.co.uk/standard/article-23701915-details/Public+debt,+not+the+recession,+will+sink+us/article.do
"The present government knows full well that this now, urgently, needs to be repeated. Indeed, in his recent Budget the Chancellor made it clear that, as he saw it, there would need to be four years of public spending growth (which so far under Labour has not only been rising at a wholly unaffordable rate but to remarkably little discernible benefit to those outside the public sector) of only 0.7 per cent a year.

But not only did he give no indication at all of how this might be achieved, but he insisted that this essential task must be deferred until the recession is well and truly over."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 15:48:12

@gloire:
"És eszembe jutott még
valaki, aki mindig tudja mikor kell a gyógyító provokáció,
legyen szó blogról, rádióról, bármiről."

Dr. Csernus! O pedig raadasul sikeres (150 ezer eladott konyv), tehat a provokacios modszer mukodik!

Most mar csak az kell, hogy Feri ujbol kiprobalhassa.

Google 2009.06.03. 15:49:35

@osborne:

Felgyűrt ingujjal azonnal hozzáláttak a munkához. Nem kis dolog ez, hisz eddig sem tétlenkedtek. Igaz, azelőtt ház renoválásról, átépítésről beszéltek a "reformok" kapcsán, aztán műtét lett belőle. Veszélyes dolog az átalakítás. Kórházba, műtőbe kerülhet az ember a nyomán.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 15:50:55

@Google:
"Igaz, azelőtt ház renoválásról, átépítésről beszéltek a "reformok" kapcsán, aztán műtét lett belőle."

Az arvizet es a homokzsakokat azert ne hagyjuk ki.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.03. 16:30:46

@osborne:
Mi a siker a szoci végrehajtó hatalom megőrzésén kívül?

A forint szar - tessék a frankhiteleseket kérdezni.
A hiány nagyobb lesz, mint tavaly.
Az infláció az Euro-övezet felett van 4-5%-al.
A GDP esett 7%-al.
A munkanélküliség 9-10% körül van.

Ez mind semmi természetesen az elsőként említetthez képest.

osborne 2009.06.03. 18:22:16

@tölgy: a híres magyar baloldal konvencióihoz híven csak a hatalom megszerzésében és annak megőrzésében érdekelt. Ha nagy baj van, kéznél az IMF vagy most épp volt az EU. Amúgy meg idézet: "Ennyi tehetségünk van gyerekek." ÖB

osborne 2009.06.03. 18:33:29

a nagy gondok sajnos ott kezdődnek, hogy ha nincsenek hatalmas sokkok akkor a baloldal folyamatosan képes eladni a TP mottót és azt a drága szavazóik el is hiszik nekik. sőt, ahogy bepillantok a szomszédos 7 főbűnös topikba, sokan még ma sem kapcsolnak. most akkor mondjam azt hogy ballibantak? nem lenne fair.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.03. 18:36:58

Nono.

HUF/EUR 17:56 286.79

Hogy van ez?
Mit csinál a Szerelő?
Elállított valamit?

Különben is, teljes bizonytalanságban vagyunk tartva. Most az erős forint a jó, vagy a gyenge forint?

Olyan jól dolgozunk, hogy a forint alul van értékelve, és ezért további erősödés lesz várható a forintárfolyamban, vagy mi rosszul dolgozunk, de az elit által hozzáadott érték mégis megjavítja az esélyeket, vagy mi ugyan értéktelen munkát végzünk, és emiatt a forint ugyan túlértékelt, de a Szerelő nem akarja, hogy a hitelek bedőljenek, ezért javít a forinton, jóságból, de a Vérfarkas időnként elrontja, és akkor megint kell szereljen rajta?

Jó lenne tudni, mi az igazság.

Bár egy összefüggésre már rájöttem. Ha javul a forint, az mindig Flash Gordon válságkezelésének műve, amikor romlik, olyankor mindig a nemzetközi folyamatok hatását érezzük.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.03. 18:46:48

@Elpet: A Szerelő bejelentette, hogy lengyeleknél a Haladás bukását fogja ünnepelni egy hülyekatolikus templomban.
Nyilván ezért büntet a piac.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.03. 18:50:14

@tölgy:

Micsoda? Ezt nem is tudom értelmezni. Fejtse ki bővebben, legyen szíves.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.03. 19:47:54

index.hu/belfold/2009/06/03/tgelemez/

"Bajnai jelen pillanatban teljesen más logikát követ, mint az MSZP, s más érdekek szerint is határozza meg magát(...) Ha Bajnai hiteles ... válságkezelőnek tűnik, az 2010-ben ugyan nem válik közvetlenül hasznára, de a jövőben megalapozhatja politikai tőkéjét. Ilyen értelemben Bajnai logikája saját szempontjából racionális."

Ismétlem: a Szerelőnek nincsenek politikai ambíciói.

osborne 2009.06.03. 20:07:17

@dzsucseharcos: Bajnai nincs is. Mármint van.

Ő csak kapus akar lenni de mégis csatár lett legutóbbi meccsén. Nincsenek politikai ambíciói sem de évek óta gazdasági miniszter most meg miniszterelnök.
Offshore céget sem vezetett, mert az ma már on-shore és az országot vezeti inkább. Milliárdokat sem játszott ki Ciprusba és egyéb helyekre, hanem adóoptimalizált. etc

szóval tényleg megértem miért nincsenek neki hosszútávú politikai ambíciói és majd mégis miért lehetnek ;]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 20:11:31

@Elpet:
Nem figyelnek maguk.
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c6047504
"The forint is expected to trade at 295 against the Euro at the end of 2009, compared to the December forecast of 260. "

Ez a módosított konvergenciaprogram, most jött ki néhány napja. Felhívom a figyelmüket, hogy ha ennél erősebb az árfolyam, borul a program.

De nem fog borulni.

Google 2009.06.03. 20:30:50

@Doomhammer:

Szigorúan ellenőrzött körülmények között műtenek, de nem orvosok, nem politikusok, hanem: szakemberek. Majdnem szakbarbárt írtam.
Jaj a betegeknek! Közben tombol az árvíz is. Igen, igen. Sok ez.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.03. 21:10:13

@Doomhammer: A csapos közbeszól: ezek még a kötelet sem érdemlik meg. Az egész bandát ki kell osztani szabolcsi cigók közt csicskának.
Mindenki jól járna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 22:09:43

@tölgy:
Oh. Úgy tűnik, maga most egy kicsit csalódott.
Pedig csak magát okolhatja. Nem tűnt fel, hogy Bajnai milyen óvatos az árfolyammal kapcsolatban? Folyton csak Magyarország hitelességét emlegeti, hogy az mennyire megnőtt. Az idióta MSZP emlegeti az árfolyamot, amikor pedig a konvergenciaprogramban kerek-perec benne van, hogy 300 forint körüli euróval kalkuláltak.

Közben a forint minimális forgalom mellett erősödik és gyengül. Simor úr kezeit figyeli valaki?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.03. 22:30:28

@Doomhammer: Én vlóban csalódtam a Szerelőben. De magát okolom.

Simor most szvsz szarni sem tud egedül

hvg.hu/hvgfriss/2009.23/200923_SIMoR_ANDRAS_CEGuGYEI_offshorekiuzetes.aspx

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 22:41:50

@tölgy:
Nocsak, egy újabb gyurcsányman-re utaznak a szocik?
Megmondta Szanyi Tibor, hogy Simor jobb, ha meghúzza magát.
reakcio.blog.hu/2006/12/30/az_ido_akadozo_kereke?fullcommentlist=1#c4973804

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 22:47:38

Eljött az új nácizmus a cigányok számára.
www.upi.com/Top_News/2009/06/03/East-Europe-Gypsies-under-rightist-terror/UPI-68281244056168/
"WARSAW, Poland, June 3 (UPI) -- The Gypsy minority in East European countries is experiencing terror by far-right extremists preparing for the European Parliament polls, Gypsy leaders say.

Gypsy activists in Bulgaria, the Czech Republic, Hungary and Slovakia, claim they live in an atmosphere that is the most hostile since the Nazi German regime of Adolf Hitler sent them to death camps during World War II, the U.K. Telegraph online reported Wednesday.

In its report from Warsaw, Poland, the Telegraph said many of Western European countries turn a blind eye to growing discrimination and hate-showing moves against Romanies, as Gypsies are formally called.

Mobs organized by far-right parties assault and even kill Gypsies in Hungary and the Czech Republic."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.03. 22:51:09

Ennyit akkor a hárompilléres nyugdíjrendszerről.
www.guardian.co.uk/business/feedarticle/8538821
"Hungary has launched pension reform before. In 1997 it put in place an internationally acclaimed system that relied on setting up the "second pillar", or private funds next to the pay as you go system.
But mediocre fund regulation, poor state administration and frequent regulatory changes resulted in a poor operating figures for the private funds and failed to encourage people to take part.
"Young people today lack any trust in the system and are convinced they'll never get their money back so they're not willing to take part in the system," Holczer said."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.04. 07:06:26

Ez most hirtelen nem annyira napi aktualitás, de kíváncsi vagyok a véleményükre, mert valamit nem értek.
A személyi-jövedelemadóval kapcsolatos "Program" "Reform" elképzeléseinek hivatalos interpretációja szerint átlagfizetés táján havi 10e Ft feletti megtakarítás lesz elérhető. A 17%-os kulcs és a szuperbruttósítás (micsoda kifejezés egyébként!) mellett az adóteher az átlagfizetés táján jelentősen növekszik. Erre az a hivatalos válasz, hogy az adójóváírás módosítja az említett eredménnyel a befizetendő adó összegét. Viszont az adójóváírás mértékéről és számítási módjáról nem láttam soha, semmilyen információt. Két kérdés merül fel bennem. Az egyik, hogy miért mondják el az adózási szabályok egyik részét pontosan, ha a másik, a lényegi csökkentést okozó részéről pedig semmit nem lehet megtudni? Másrészt pedig miért bonyolítják az amúgy is rettentően összetett adózási szabályokat az adókulcs és az adójóváírás együttes alkalmazásával, miért nem az adósávokat és -kulcsokat állítják be a kívánt hatás elérésének megfelelően?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.04. 08:31:31

@osborne:
Nem is kell listázni, listázzák ők magukat :)

@Elpet:
Bármilyen egyszerűbb megoldás bajjal járna. Ugyanis két feladat van: szinten tartani vagy növelni az állami adóbevételeket; aztat "kommunikálni", hogy ez aztán már tényleg az adócsökkentés kormánya. A két célt egy ilyen APEH-es "itt a piros, hol a piros"-sal lehet elérni.
Mindig a Ház nyer.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.04. 09:02:08

@tölgy:

Van még egy megoldás: nem is igen számolnak azzal a lehetőséggel, hogy bármi megvalósulna belőle, így a dolognak kizárólag a kommunikációs összetevőjére összpontosítanak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.04. 10:33:13

Magyarorszag helyzete ugyan nem rozsas, de Europaban jonak szamit, a kormany eredmenyeket mutat fel, a Fidesz remenytelen helyzetben van, az MSZP pedig innen csak felfele mozdulhat. Ertelmetlen lenne elorehozott valasztasokat tartani, amikor minden ilyen jol megy.

Eva S. Balogh elemez.

esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/06/the-first-fifty-days-of-the-new-hungarian-government.html
"And finally I would like to show two charts that appeared in today's Népszabadság. The left column of the first chart shows the expected budget deficit of EU countries for 2009. The worst are Ireland, the United Kingdom, Latvia, Spain, and France. Hungary's -3.9% is not bad, especially if we compare it to countries in the region: Poland (-6.6), Slovenia (-5.5), Lithuania (-5.4), Romania (-5.1), the Czech Republic (-4.3), or Austria (-4.2). The right-hand column shows the year over year drop in industrial orders as of March 2009. Again, although the situation is not rosy in Hungary it is better than in most European countries. As I said earlier, it will be difficult to maintain for another year that Hungary is in ruins and is a country of hopelessness. If I were an advisor to Fidesz I would suggest a change in strategy. Although a few polls indicated further erosion in the MSZP voter base, the declines are not substantial in spite of the severe cutbacks introduced by the Bajnai government. The European parliamentary elections will most likely bring a huge Fidesz victory, but if the MSZP doesn't lose its nerve the successful government activities should bring more positive political results. And the socialist party shouldn't lose its nerve because from their point of view it would be moronic to hold elections now when everybody claims that MSZP's popularity is at its lowest."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.04. 10:42:49

Nem az a kerdes, mi lesz az MSZP-vel az EP-valasztasok utan, hanem az, hogy nem fog-e megbillenni az MDF vagy az SZDSZ.

Greczy Zsolt elemez.

www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=572
"A problémát nem abban látom, hogy hétfőtől a Fidesz megint hisztizni kezd az előrehozott választásért – ők sem gondolják komolyan. Gond abból lehet, hogy ha a szabad demokraták és a demokrata fórum – most először a rendszerváltozás óta - kiesik, és az a történelmi pillanat beláthatatlan folyamatokat indíthat el a két pártban. Kiújulhat a harc az MDF-en belül a fideszisták és a párt önállóságáért harcolók között. Az SZDSZ pedig hogy áll lábra 2010-re egy ekkora trauma után? Pedig mérsékelt konzervatív tömörülésre és liberális formációra szüksége van Magyarországnak."

Majd azt a valasztok eldontik, Zsoltikam, mire van szuksege Magyarorszagnak.

A Jobbik ugy kokettal a Fidesszel, hogy kozben harcol.

"Az EP-választás után várhatóan még nagyobb erővel robban ki a harc a Fidesz és a Jobbik között. Ugyan összenőtt, ami összetartozik, de a műtét nem sikerült tökéletesen, szövődmények merültek fel. Orbán a kétharmadot egyedül szeretné, tudja, hogy ha ez a Jobbikkal van meg, és él is lehetőséggel, annak nemzetközi és hazai következményei – rá nézve – beláthatatlanok."

Szemben Orbannal, aki becsi elmegyogyintezetbe vonult, Feri itt van es harcol!

"Nos, az igazság az, hogy Gyurcsány Ferenc itthon van, természetesen részt vesz a voksoláson, és mindenkit erre buzdít. Itt lesz és szavaz a Parlamentben akkor is, amikor a hó végén az adótörvényekről dönt az Országgyűlés.
Az egy másik politikus, aki amikor törés állt be politikusi karrierjében, hónapokig eltűnt és be sem járt a munkahelyére, csak a fizetést vette fel onnan…"

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.04. 11:11:42

@Doomhammer:
Zsoltnak szüksége van aszadeszmadöfre, na.

De Feri, a Nagy Formátumú Politikus, most miért nem kampányol, harcol, küzd? Ferigyerevissza, mer' a Szerelő még elcseszi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.04. 11:35:29

@tölgy:
"De Feri, a Nagy Formátumú Politikus, most miért nem kampányol, harcol, küzd?"

Harcol, kampanyol, kuzd o. Valamilyen okbol a Fidesz plakatjain.
Most hirtelen nem talalom azt a Fidesz-videot, ahol Ferit atmossak Flash Gordonba, mellett meg az van, hogy hazugsag.

Azt hiszem, ezzel valaszoltam is a kerdesere.

osborne 2009.06.04. 12:51:09

napi TP (mottó): Bajnai Gordon teljesítette történelmi feladatát

inforadio.hu/hir/belfold/hir-282985

@tölgy: @Doomhammer: visszajön még az Úr, most még kivár mert a helyzet és a pártja nem engedi. Önkormányzati választásokon már sztem megint lesz Pojáca-show.

tevevanegypupu 2009.06.04. 13:09:25

@Doomhammer:
Feri egyelore nem fog visszajonni..hacsak, hacsak.. nem azzal..hogy meg kell talalni a modjat a 13. havi nyugdij ujboli fizetesenek. Bar Viktor mar elvitte elole ezt a jo kis otletet, de a szocialistaknak meg biztosan lesz annyi a tarsolyukban, hogy viharsebesen az onkormanyzati valasztasoknal (vagy 2010-ben) legalabb ujabb 19 ezer forintot elolegezzenek..amig vissza nem hozzak a 13.-ik havit..Kolcsonbol talan meg a kozalkalmazottak 13.-ik havi juttatasat is lehetne, es ezt Feri intezne..Akkor pedig Viktor mehet a sunyiba.

tevevanegypupu 2009.06.04. 13:09:26

@Doomhammer:
Feri egyelore nem fog visszajonni..hacsak, hacsak.. nem azzal..hogy meg kell talalni a modjat a 13. havi nyugdij ujboli fizetesenek. Bar Viktor mar elvitte elole ezt a jo kis otletet, de a szocialistaknak meg biztosan lesz annyi a tarsolyukban, hogy viharsebesen az onkormanyzati valasztasoknal (vagy 2010-ben) legalabb ujabb 19 ezer forintot elolegezzenek..amig vissza nem hozzak a 13.-ik havit..Kolcsonbol talan meg a kozalkalmazottak 13.-ik havi juttatasat is lehetne, es ezt Feri intezne..Akkor pedig Viktor mehet a sunyiba.

tevevanegypupu 2009.06.04. 13:10:27

Ez annyira jol sikerult, hogy ketszer is leadtak..

Francois Pignon 2009.06.04. 13:45:46

No és azt tudjátok-e, ki ünnepli ma a születésnapját?

Google 2009.06.04. 13:55:05

ATV-ben hallottam, Burány mondta:

"Az igazi veszélynek nem a Jobbikot tartom, a szélsőjobbot veszélynek tartom, de nem a Jobbikot tartom a legnagyobb veszélynek, hanem a Fidesz-Jobbik ..." stb.

De azért még nem kötelező hódolni a Jobbinak, ugye?

www.atv.hu/hircentrum/090604_a_fidesz_jobbik_egyuttmukodes_megrengetheti_az_orszagot_video_.html

A Jobbikosok listavezetője nem valami kényes ízlésű fehérnép:

atv.hu/hircentrum/090604_morvai_metelt_farkincajukkal_jatszadoznanak_az_en_gyalazasom_helyett.html

Keresték a Nőt. És megtalálták.

osborne 2009.06.04. 16:36:22

hm de vártam már. Miért kudarctörténet az elmúlt húsz év MO-n? A fröcskülődő gyűlölet (dekód: jobboldal) miatt. Paul Lendvai újra megmond.

atv.hu/hircentrum/090604_paul_lendvai__a_frocskolodo_gyulolet_akadalyozza_a_valtozast___video.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.04. 17:38:37

@osborne:
Ezt ugy imadom:
"alapvető hiba volt, hogy a Kádár rezsim puha diktatúráját egy puha összeomlás zárta le, és az eladósodott, a lehetőségeinél több pénzt költő Magyarországon nem hoztak kemény intézkedéseket a gazdaság rendbetétele érdekében."

Nyilvan Lendvainak nem tunt fel a tomeges munkanelkuliseg a KGST osszeomlasa utan, a massziv privatizacio es a Bokros-csomag a csuszo leertekelessel.

Ezek neki nem voltak eleg kemeny intezkedesek. Ausztriabol nezve nyilvan puhany kis pocsolesnek tuntek.

Lendvai egyszer elmondhatna, szerinte mi lett volna eleg kemeny.

osborne 2009.06.04. 17:43:53

"Oszkó pénzügyminisztersége tényleg valami olyasmi, mintha Princz Gáborra bíztuk volna a bankkonszolidációt, vagy Tocsik Mártára a korrupció elleni harcot."

index.hu/velemeny/jegyzet/2009/06/04/el_a_kezekkel_ciprustol/

újabb rágalmak Bodokytól.

osborne 2009.06.04. 17:52:00

@Doomhammer: én tudom, de az nem gazdasági kérdés ;]

Google 2009.06.04. 21:12:39

Magyarország a magyaroké.

Vona szerdán a Napkeltében azt mondta: Amerikai az amerikaiaké mintájára született a szlogen.

Most tekintsünk el attól, hogy Amerika nagyon sok nép hazája - a szlogenjükben sem az van, hogy az angoloké, németeké, spanyoloké Amerika -, és gondoljunk arra, hogy a magyar megfelelője ennek a lózungnak az lenne: Magyarország a magyarországiaké.

De ezt tudjuk. Újat ezzel sem mondtak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.04. 23:48:14

Emlékszünk Mr. Asztalosra, az Európa-szerte kőrözött pedofilra, akit Milton Keynes-ben találtak meg, amint éppen gyermekek bungee jumping pályáját felügyelte? Ez volt május 31.-én és íme, alig egy héttel később újra magyar bűnözőkről szól a híradás, újra a BBC-n.

Fénykép is van.

news.bbc.co.uk/1/hi/uk/8040366.stm
"Three members of a Hungarian family have been jailed for trafficking women to the UK for sexual exploitation, by an Inner London Crown Court judge.

Istvan Kalocsai, 42, and his son Istvan, 19, were jailed for six-and-a-half and five years respectively for sex trafficking offences.

Istvan's wife Istvanne, 39, got three years for controlling prostitution. All three lived in Barking in Essex.

Police said they had exploited "another human being in the most horrible way".

The family were arrested after a young Hungarian woman was found cowering in the toilets of London City Airport, the court had heard. "

osborne 2009.06.05. 04:15:07

ujj, ez már övön aluli:

UK-ben zajlanak az EU választások, közben James Purnell munakügyi miniszter is lemondott és a Times-ban nyílt levélben kéri Gordon Brownt, hogy tegye ugyanezt.

www.timesonline.co.uk/tol/news/politics/article6434068.ece

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.05. 09:14:29

@Doomhammer: És ennek van valami kitüntetett jelentősége arra?

Wildschwein 2009.06.05. 09:33:47

@Doomhammer: Haha, ez jó: "Istvan's wife Istvanne". Amúgy a fénykép alapján egy tízessel simán idősebbnek néztem volna őket.

Ismét egy adalék a "Hírünk a világban" c. fejezethez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 10:12:52

@Wildschwein:
Mar honnan tudja egy mezei angol, hogy Aranka Szabo , ha ferjhez megy Janos Kovacshoz es felveszi a ferje nevet, akkor nem Aranka Kovacs lesz belole, hanem wife of Janos Kovacs.

Ami akarhogy is nezzuk, furcsa. Meg nekem is, ha belegondolok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 10:14:50

@Wildschwein:
Ja, es nagyon kivancsi vagyok, mikor kezdik piszkalni azt, hogy ki lopja a femet Nagy-Britanniaban. Ref: signalling failure. Tevedesek elkerulese vegett: a feher, szoke angolokat se kell felteni, ha egy kis (vagy nagy) buncselekmenyrol van szo.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 10:16:08

@osborne:
Oszko Petert politikai tamadast erte egy magat fuggetlennek hazudo internetes bulvarlapban.

Kerek egy kompenzalo velemenycikket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 10:17:26

@osborne:
Igen, kemenyen megy. Purnell a harmadik miniszter, aki lemond, raadasul az o neve szoba kerult Brown utodjakent. Lathatoan azok, akik tovabbi politikai karriert szeretnenek a Labourban elhagyjak a sullyedo hajot.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 10:19:41

Mar latszik az alagut vege.
www.rttnews.com/Content/EuropeanEconomicNews.aspx?Node=B2&Id=970844
"(RTTNews) - Friday, the Hungarian Central Statistical Office announced that the industrial gross output dropped 27.1% year-over-year in April, compared to the 15.6% fall in March. Economists had expected a decline of 21.9%.

After adjusting for working days, industrial output was down 25.3% in April, after declining 19.6% in March. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 10:24:02

Mar latszik az alagut vege.
www.realdeal.hu/20090605/hungary-slips-to-12th-place-on-ey-european-attractiveness-survey
"

Hungary slipped three spots to twelfth place on consultancy Ernst and Young's annual European Attractiveness Survey for 2009.

Hungary registered 100 big investment projects in 2008, 26pc fewer than a year earlier -- the biggest drop of any country on the list. Hungary was behind Poland, in fifth place, and Romania, in sixth, but ahead of the Czech Republic, Italy and Sweden.

Hungary moved up two places on the job creation list to fifth place, with 11,659 new workplaces in 2008, up from 11,104 in 2007, ahead of Romania, the Czech Republic and Slovakia. Hungary and Bulgaria were the only countries in the region where more jobs were created.

Hungary's National Development and Economy Minister Istvan Varga, who was at the World Investment Forum in the French seaside resort of La Baule for the presentation of the survey on Thursday, told MTI that Hungary's spot on the job creation list showed the government's efforts to encourage workplace creation had paid off."

tevevanegypupu 2009.06.05. 11:28:14


Ciprusra uldozzuk legjobbjainkat. Sot! Nehanyan offsorral meg oda is kovetik oket.Akinek pedig nincs offsora az gyalazkodo cikkekben eli ki magat. Mi magyarok farkasnak farkasa, keptelenek vagyunk megbecsulni enyeinket..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 11:52:20

@tevevanegypupu:
Nem, ez a sarga irigyseg. Eszi a fene a sok prolit, hogy valakinek sikerult, ok meg melozhatnak nyaknyulasig es adhatjak be a sok zsozsot a Kozosbe.

Tre, trehany banda.

tevevanegypupu 2009.06.05. 12:43:16

@Doomhammer:
Kitartas. A prolik rovidesen ki lesznek iktatva a forgalombol. A valsagkormany mar dolgozik rajta. Finom modszerekkel, de eredmenyesen: juttatasok megvonasa, gyes es gyed megnyirbalas, szocialis segelyek csokkentese..Turelem, par ev es minden megy toluk a Kozosbe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 12:45:32

Feri szulinapos es mindenfelet kap.

kapcsolat.hu/blog/szuletesnapi_koszontesek
"Dr. House-ra tett megjegyzésem sokak fantáziáját lódította meg. Dvd gyűjteményem jelentősen bővült. Csak példaként írom, hogy megkaptam a Róma mindkét évfolyamát. El sem tudom képzelni, hogy mikor lesz időm ennyi filmet megnézni. Jut eszembe, a már említett blogosoktól hajómodellt kaptam - talán nem minden célzatosság nélkül a felépítendő modell a Victory, amely a győztes Nelson admirális hajója volt a trafalgari csatában."

Ez aztan a nagyivu szimbolum! Nelson ott halt meg a Victory fedelzeten a trafalgari csataban, de a csataval megakadalyozta, hogy a francia hajohad biztositsa Napoleon seregeinek az atkeleset a Csatornan es Nagy-Britannia lerohanasat.

Gondoljunk ebbe bele. A Hos meghal, hogy megakadalyozza, hogy a diktator lerohanja a Szabadsag utolso fellegvarat. Aztan a vegen a diktator elbukik, mert a Szabadsag onnan kiarado eroi vegzetes csapast mernek ra.

A Hos azonban ebben mar nem tud reszt venni, leven halott.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 13:15:29

Mert ketfele politikat latok ebben az orszagban, kedves barataim. Az egyik sokszinu es van programja, a masik eroszakos, fenyegeto es nincs programja.

Gyurcsany Ferenc ... akarom mondani, Lendvai Ildiko elemez.

www.stop.hu/articles/article.php?id=501401
"Lendvai Ildikó szerint az egyik politikai úton érték a sokszínűség, és a rendszerváltáskor kiküzdött közjogi berendezkedést, "gépezetének minden csikorgásával", ha javításokkal is megőrzendőnek tartják. Ezen a politikai úton természetes, hogy a politikusok keményen vitáznak egymással, és hisznek a választók jóhiszeműségében - fűzte hozzá. Hangsúlyozta: ezen az úton "illik megmondani", mi a program, különösen válság idején.

A másik utat jellemezve közölte, azon nem tartják gondnak az egynemű gondolkodást, szinte politikai koncepciós pereket vetítenek előre, amikor Kövér László azt mondja, "majd a végrehajtó hatalom keze ügyébe eső vizsgálati szervekkel kell eljárásokat indítani". Lendvai Ildikó azt kérdezte: ez a bíróság és az ügyészség a kormány alá szervezését jelenti.

A pártelnök szerint ezen a másik úton nemcsak a politikai versenytárssal hadakoznak, hanem a választókról is rossz véleményük van. Lendvai Ildikó egy fideszes rendezvényen osztogatott szórólapról idézve közölte, "köszönet a szavazóiknak is, megcsináltátok, gazemberek"."

Felhetnek a szocialista szavazok is. Szavaztal valaha a szocikra? Akkor felhetsz. Egyetlen menedek, ha most is a szocikra szavazol, majd ok megallitjak a Fidesz eroszakos fenyegetozeset.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 13:30:46

@Doomhammer: "Mert ketfele politikat latok ebben az orszagban, kedves barataim. Az egyik sokszinu"

A sokszínű a készínű eufemisztikus megnevezése?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 13:35:46

@tölgy:
Kotozkodik, Tolgy.

Van a sokszinuseg meg akik utaljak a sokszinuseget, ezert diktatorkodnak eroszakosan.

Ok es mi. Marmint mi vagyunk a sokszinuek.

tevevanegypupu 2009.06.05. 13:36:35

@Doomhammer:
A Hos nem halhat meg. A Hosre meg szuksege van a birosagnak.
A Nemzet meg szeretne Ot latni a Tanuk padjan amint az utolso szo jogan kib*szott jo beszedet mond a Tortenelemhez intezve szavait..Csak utana hajozhat el a csatornaban. A Sohajok Hidja fele.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 13:39:21

Mondhat akarmit Orban a Jobbikrol, ezek koaliciora fognak lepni. Miert? Mert ez lehetseges, tehat meg is fog tortenni.

Eva S. Balogh elemez.

esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/06/hungarians-and-the-extreme-right.html
"Finally, the Progressive Institute posed a question about the possibility of a coalition between Fidesz and Jobbik. Here 36% were unable to answer the question. After all, in the past there were some unexpected coalitions. In 1994 SZDSZ to the last minute said there was no way they would form a coalition with the socialists. And then there was a coalition. Fidesz in 1998 said that it would never form a coalition with the Smallholders, but when it was clear that without the Smallholders there was no majority, they formed a coalition government. Those who answered the question are deeply divided. Thirty-one percent thought that a Fidesz-Jobbik coalition was a possibility, while 28% couldn't imagine such an outcome. Of course, it all depends on the results of the next elections. If Fidesz needs Jobbik, it will form a coalition even if the international community doesn't approve of such a move. Viktor Orbán could justify the move by contending that he would be able to "handle" Jobbik just as easily as he handled the Smallholders. Perhaps, but I wouldn't bet on it."

Volt mar ra pelda, hogy a Fidesz lepaktalt egy naci parttal, most is meg fogja tenni! Emlekezzetek a Fuggetlen Kisgazdapartra, a nacikra!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 13:47:40

@Wildschwein:
Hehehe, az Index is lehozta.
index.hu/bulvar/2009/06/05/eliteltek_egy_magyar_csaladot_angliaban_lanyok_futtatasaert/
"Súlyos börtönbüntetésre ítélték Londonban egy magyar család három tagját, akik fiatal nőket csempésztek Magyarországról Nagy-Britanniába. A nőket erőszakkal prostitúcióra kényszerítették."

A fenykepet az Index mar nem merte kitenni.

Wildschwein 2009.06.05. 13:48:01

@tevevanegypupu: Én inkább a vádlottak padján szeretném látni. :) A végén meg azt, ahogyan bilincsben elvezetik.

Wildschwein 2009.06.05. 13:50:40

Ezt látták? Szórakoztató, amikor ilyen eufemisztikusan próbálja megfogalmazni a szocik kedvenc közvélemény-kutatója, hogy nagy bukta várható.

index.hu/kulfold/eu/2009/valasztas/szonda_ipsos_fidesz_mszp_jobbik/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.05. 17:30:31

Molnar Csaba, Feri bizalmasa kvazi miniszterelnokhelyettes es az o feladata a valsagkezeles.
mszp.hu/belfold/bovebben/soha-nem-latott-teherkonnyites
"Riporter: Jelen helyzetben, ebben az új pozícióban, kvázi miniszterelnök-helyettesként milyen lehetőségek adódnak részt venni a gazdaságélénkítésben, munkahelymegőrzésben, átalakításokban?

MCS: Részem van benne, sőt őszintén szólva, ez a dolgom. A Miniszterelnöki Hivatalnak 1998 óta a legfontosabb feladata a minisztériumok munkájának összehangolása. De ezen túl a kancellárián nagyon sok olyan feladat is volt korábban, mint például a tudománypolitika, űrkutatás, kisebbségpolitika, amelyekkel a jövőben szakminiszterek fognak foglalkozni. Tehát ezeknél a nagyon fontos területeknél továbbra is megőriztük a magas szintű képviseletet, miniszternél vannak, csak nem a kancelláriaminiszternél. Azért, hogy a kancelláriaminiszter és a stábja elsősorban a fő feladatára, a kormányzati munka koordinálására, és a válságkezelésre tudjon koncentrálni. Arra, hogy az ország a gazdasági válságból épségben és megerősödve jöjjön ki."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.05. 18:46:53

@Doomhammer:

"az elmúlt 80-90 év legsúlyosabb világgazdasági válságát éljük."

Miért nem egyből az elmúlt 250 év legyúlyosabb válságát? Let's think big!

osborne 2009.06.06. 22:11:21

misz sünös videót megnézték? az aktivista hölgynek nagyon jó és exkluzív hírei vannak:

Feri szeptemberben várható vissza!

reakcio.blog.hu/2009/06/05/lendvai_miss_sun_es_a_harom_gracia_reakcio_tv

tevevanegypupu 2009.06.06. 22:38:03

@Doomhammer:
Nem tudom mi baja van Horvath Csabaval! Szerintem Maga egyszeruen csak irigykedik! Probalna csak meg egyszemelyben foglalkozni urkutatassal, gazdasag es kisebbsegpolitikaval, majd meglatnank, hogy lenne-e ideje itt irkalni..Konnyu irigykedni, kritizalni, de bezzeg amikor a munka koordinalasara meg a valsagkezelesre kerult a sok semmit nem volt kepes mondani..Nahiszen! Az orszag Maga nelkul jon ki a gazdasagi valsagbol az tuti. Maga nem Halad, Maga Hatraltat!

osborne 2009.06.06. 22:45:29

@tevevanegypupu: rátapintott kedves teve, Doomhammer egy irigy nick és ahelyett, hogy előrevinné az Ügyet inkább hátráltatja azt. Ráadásul offshore adózik, egy szigetországban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.06. 23:19:58

@osborne:
"Ráadásul offshore adózik, egy szigetországban. "

Ezt nem tudja bebizonyítani.

osborne 2009.06.06. 23:46:40

@Doomhammer: a tirpakbokretas ltd egy adóparadicsomba van bejegyezve, kell ennél több bizonyíték? ;]

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.06. 23:47:11

Szlovákiában nem törték magukat nagyon az emberek a szavazással, 10-15-20%-os részvételekről beszélnek:
mandiner.hu/cikk/ujabb_fiasko_varhato_szlovakiaban

A Focus szerint az MKP rávert az SNS-re:
mandiner.hu/cikk/a_smer_5_az_mkp_2_mandatumot_szerezhetett_szlovakiaban

osborne 2009.06.06. 23:53:43

@TuRuL_2k2: nem vált be a Vérfarkas veszély? amúgy sztem itthon se lesz túl nagy a mozgás sajna, 35% körüli lesz a részvételi kedv. a szoci szavazók inkább otthon maradnak mint Pécsen legutóbb. de ne legyen igazam ;]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 00:00:24

@osborne:
Csehországban 25%. 31% volt az előrejelzés.
www.romea.cz/english/index.php?id=detail&detail=2007_1235
"Participation in this year’s EP elections will evidently be lower than pre-election research suggested. According to research conducted by STEM and SC&C at the end of May for Czech Television, 31 % of people said they definitely intended to vote. However, according to unofficial estimates, only 25 % of people turned out. "

A hülyeválasztók úgy látják, hogy az EP-ben nem dől el semmi, ezért nem mennek szavazni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 00:04:09

@osborne:
A tirpákbokrétás ltd. egy EU-tag szigetországban van bejegyezve, tulajdonosa egy bona fide resident.
online.wsj.com/article/BT-CO-20090605-712114.html
Közpénzt sose kapott, kizárólag a közélet iránt érdeklődő állampolgárok adományaiból tartja fenn magát.

Magából az irigység beszél.

tevevanegypupu 2009.06.07. 00:05:43

@Doomhammer:
nem eleg artatlannak lenni, annek is kell latszani!

@osborne:
Ezt jol megadta!(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 00:12:16

@tevevanegypupu:
Nekem semmi bajom nincs Horváth Csabával. Csak örülni tudok, hogy Feri egy bizalmasán keresztül ilyen közvetlen módon tartja rajta az ujját a történések ütőerén.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 00:12:59

@tevevanegypupu:
Miért, talán én nem látszok ártatlannak?
Egy közélet iránt érdeklődő civil vagyok csupán.

osborne 2009.06.07. 13:49:00

@Doomhammer: jelen állás szerint ahogy sejtettem 30-35% lesz a honi részvétel.

1. a kiábrándult szocik nem mennek el
2. a fidoxosok lusták
3. sokakat valóban nagyon nem izgat az EUP mint választás
4. Pécs nem egyenlő ország

persze várjuk meg a végét ;]

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.07. 14:55:31

Britanniában 3. helyre került a Munkáspárt. Gordon mégis ragaszkodik a székéhez, igaz, ő nem olyan apolitikus, mint a mi Gordonunk. Bár ugyanolyan válságmenedzser.

tevevanegypupu 2009.06.07. 15:02:34

@Doomhammer:
na akit sztarol a Klubradio es a Zoroszjozsef, hat nem tudom..

osborne 2009.06.07. 15:07:58

@dzsucseharcos: igen, nélküle káoszba fulladna UK.
Gordon jövőhetét azért még megnézem ;]

mr Renény itt nincs igazán meggyőzve arról, hogy akire néz az egy 60-61 milliós ország vezetője.

www.daylife.com/photo/0dJ045Vemlae3?q=gordon+brown

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 17:13:40

@dzsucseharcos:
Szeptemberre Feri elkészíti az Új Ideológiát és lesz felívelés megint.

osborne 2009.06.07. 17:53:53

épp, hogy meglesz a 33-35% - a csehekhez és szlovákokhoz képest nem is rossz ;]

tényleg, akik 40-50%-ot jósoltak miben hittek?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 18:10:15

@osborne:
Ki josolt ennyit?
Erthetetlen modon a hulyevalasztok nem tulekednek az urnakhoz a sulytalan EP megvalasztasara.

Megjegyzem, a pecsi reszvetel is valami ilyesmi volt.

osborne 2009.06.07. 18:17:18

@Doomhammer: a tippelős topikban páran és volt olyan közvéleménykutató is amelyik 40 körülire hozta ki.

anyway

Szóval az van, hogy a kiábrándult baloldali csendes kétharmados többség otthon marad és soha nem fog a Hülyékpártjára szavazni.

sajna a kétharmad soha nem lesz meg, erre jobb felkészülni a Vérfarkasnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 19:09:02

@osborne:
En a ketharmadban sose hittem, szerintem a siker 2010-ben egy stabil fidesz-tobbseg lenne (olyan tobbseg, amely kibirja a szokasos sertodeseket es kliora valo megvetelt). A ketharmadnak en sose adtam tul nagy eselyt, habar nem kizarhato.

Mindez azonban nem fugg az EP-valasztastol. Ugyan a reszvetel kisebb, mint 2006-ban, de nem sokkal. Emlekszik 2006-ra? Nagy csata volt a Tobias Jozsefes indexes kiszivarogtatassal es a hazugsaggyarral. A szocik nem szerepeltek eppen rosszul, bar annyira pont bepanikoltak, hogy rajojjenek, "bator" gazdasagpolitika nelkul jonnek az europai ertelemben elfogadhatatlanok es megerkezett Feri, a Sztar.

Ez volt akkor, most pedig gyakorlatilag kampany nelkul, nagyon rossz allapotban levo baloldallal, leamortizalt Ferivel elment majdnem ugyanannyi ember. Ebbol en arra kovetkeztetek, hogy a 2010-es valasztason ugyan nem lesz rekordreszvetel, de a szokasos reszvetel meglesz. Hogy aztan kire szavaznak, azt meg meglatjuk. Nem kizart, hogy a Fideszre. Otthon nem maradnak, az tuti.

Gabe2 2009.06.07. 20:07:23

Ez Doomnak:
"Kezd formálódni a pozitív mázzal leöntött vereségmagyarázat az MSZP székházban várakozó politikusok között. Az egyik eröltetett örömforrás, hogy most jól bebizonyosodott, hogy a Fidesz képtelen volt a beharangozott nagy tömegeket mozgósítani. E logika folytatása, hogy a nyolcmillió választónak negyven százaléka szavazott, azaz körülbelül 3,2 millió ember, akiknek a szocialista kalkulációk szerint maximum hetven százaléka támogatta a Fideszt. Így többen abban bíznak, hogy hitelesen elő lehet adni: a mintegy 2,25 millió szavazat nem olyan sok, azaz nem helytálló az az ellenzéki állítás, hogy az egész ország a balos kormányzat távozását akarja." index

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.07. 20:24:14

Hivatalos eredmény csak 22 órakor lesz.

Mindenesetre elképzelhető, hogy az MSZP igen rossz eredményt ért el.

Ilyenkor szokott Feri jönni.

osborne 2009.06.07. 20:33:22

@Gabe2: egyébként ilyen érvelés csak MO-n megy a világon. Az számít egy választáson aki elment, ez van. A legmókásabb, hogy el is hiszik sokan a fennti logikát ;]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 20:40:26

@Elpet:
"Ilyenkor szokott Feri jönni. "

Majd csak szeptemberben, amikorra kész az Új Ideológia.
Ferigyerevissza!
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/03/ferigyerevissza.html

osborne 2009.06.07. 20:51:19

@Doomhammer: szóval én sem hiszek kétharmadosban de mindenképpen nagy fölény kell, mert ha nem lesz akkor folytatódik a fagyott vergődés aminél rosszabb csak az ha a szocik nyernek ami ugye gyakorlatilag kizárt. will see

tevevanegypupu 2009.06.07. 20:52:18

Horn azt mondta, hogy a szavazok nem ertekeltek tul az EP valasztast, gondolom ezzel azt akarta mondani, hogy nem olyan fontos az szdsz-nek bejutnia az Europai parlamentbe. Es az mszp nem akar elorehozott valasztast, tehat marad mindenki a helyen. Korai meg az orom..mert tenyleg csak EU valasztas volt, semmit nem valtoztat a belpolitikai helyzeten. De nem am.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.07. 20:58:45

@osborne:

Az öt évvel ezelőtti gondolatok alapján a következőket lehet kibontani jelen helyzetből:

A választók 60%körüli tömege nem elégedetlen a kormány politikájával, ezért nem ment el szavazni. Ha ehhez hozzávesszük az MSZP-re leadott szavazatokat, akkor láthatjuk, hogy a Fidesz megint veszített és az MSZP ismét győzött, mint mindig.

@Doomhammer:
Azt nem szabad elfelejteni, hogy jelen eredménynek semmiféle közvetlen, közjogi értelemben vett belpolitikai következménye nincs. Amennyiben a kormánypártokon belül kitör a pánik, kiszámíthatatlan folyamatok indulhatnak meg, amelyek átrendezhetik a magyar politikai életet. Ám amennyiben a kormánypártok keze nem remeg meg, simán kihúzhatják a hátralevő 10 hónapot. És akkor a Fidesznek folyamatosan karbantartania kell előnyét, ami nem kis feladat.
Ráadásul az is nagy kihívás, hogy az országgyűlési választásoknak teljesen más a tétje, és emiatt más a választói magatartás is, a jelen eredményeket nem lehet a jövő évire rávetíteni. Úgyhogy lehet és kell örülni, de az igazi változások szempontjából csak a következő országgyűlési mandátumok megléte jelent majd realitást, akkor majd, amikor.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 21:18:10

@Elpet:
"Ám amennyiben a kormánypártok keze nem remeg meg, simán kihúzhatják a hátralevő 10 hónapot."

Már úgy gondolja, hogy a kormánypárt keze.
Zsolti kicsit feljebb a két kőkemény ellenzéki párt miatt aggódott, az MDF és az SZDSZ miatt. Van is miért aggódni.

tevevanegypupu 2009.06.07. 21:25:36

Nincs miert aggodni, az index szerint az mdf bekerul az Europai Parlamentbe. Es a ket kokemeny partbol az egyik ott van a magyar oszaggyulesben, a masikbol pedig a maradek ugyanugy a kormanypartra szavaz mint eddig. Siman kihuzzak 2010-ig. Volt komcsikbol all az mszp, van gyakorlatuk benne. Es persze aduasznak ott van Gyurcsany.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 22:19:54

Hihi, ezt is megússza majd a másik Gordon? Szerintem igen.
www.guardian.co.uk/politics/2009/jun/07/european-elections-gordon-brown
"

Gordon Brown is tonight bracing himself for another electoral battering, which could trigger a new assault on his leadship, as counting begins in the European parliamentary elections.

Hours before the crucial Euro results were due to be announced, the prime minister's hopes of survival suffered a further setback when the former Lord Chancellor Lord Falconer became the most senior figure yet to call for a leadership contest.

The peer – once Tony Blair's flatmate – warned that potential candidates were waiting in the wings, ready to mount a challenge, if Brown was not prepared to stand down as prime minister.

Meanwhile, Tessa Jowell became the first member of the cabinet to speculate openly that Brown could be prepared to step aside if he believed he had become an "obstacle" to Labour winning the next general election."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.07. 22:25:10

@Doomhammer:
"...ki fog derulni, hogy a Jobbik mogott nincs
szamottevo valasztoi hatter. "
14,77% országosan, Borsodban majdnem 23%,
megelőzve az MSZP-t! Gondolta volna? Én nem.

tevevanegypupu 2009.06.07. 22:40:19

Borsodban gondolom eleguk van az etnikum viselkedesebol ez vilagos, semmi csodalatos nincs abban, hogy a Jobbikra szavaztak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.07. 22:42:40

@gloire:
Elismerem, tévedtem.
A Jobbik mögött komoly választói háttér van.
Ez még a parlamenti választáson is simán meghozza nekik az 5%-ot (a szélsőséges pártok általában az EP-választáson tündökölnek).

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.07. 22:57:54

Bokros a Néppárt frakciójában képzeli el Európa-Parlamentbeli működését. Tehát a Fidesz mellett.

tevevanegypupu 2009.06.07. 23:03:23

@Elpet:
el tudom Bokrost kepzelni, ahogy Aderrel vall a vallhoz kuzd a Neppartban.

osborne 2009.06.07. 23:13:24

@Elpet: A Vérfarkas lesz az egyik főnöke ha-ha-ha

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.07. 23:17:16

@osborne:

Bokros az Országgyűlési választásokra gondol már. Sanyarú sors mindig ellenzékben lenni.

osborne 2009.06.07. 23:30:20

ez a nap vicce: LMP-HP 2,60% vs SZDSZ 2,16 %

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.08. 00:21:44

Tamás Ervin nem tűnik lelkesnek, pedig felismerte a megoldást.

"És ilyen körülmények között nehezen hihető számukra, hogy a távolabbi jövőben a maguk javára fordítható volna néhány olyan intézkedés, amelyért most a pofonokat kapják."
nol.hu/belfold/bearazas

Be kell rekeszteni a Fájdalmasreformokat, és el kell kezdeni az osztogatást. Remélhetőleg az IMF is elnézőbb lesz, hiszen Európa biztonsága forog kockán.

@tevevanegypupu: A Jobbik eredményei nem a cigányok helyi előfordulási arányaival korrelálnak jól, hanem az MSZP 4-5 évvel ezelőtti eredményeivel. Ahol eddig gyenge volt a Fidesz, ott most sem nagyon erős, a Jobbik viszont megerősödött. A szélsőjobboldal gyakran azokat a társadalmi rétegeket szólítja meg, mint a szociáldemokrácia. Egy biztos: teljesen más a 2009-es Jobbik szavazótáborának szociológiai összetétele, mint a régi MIÉP-é.

@Doomhammer: Én is így gondolom. Nagyobb részvétel mellett ez a mostani 15% csak kb. 10%. Ráadásul ha tétje van a választásnak, akkor sokan, akik most "brahiból tettek egy próbát a Jobbikkal", konzervatívabban fognak hozzáállni a szavazáshoz. Persze fontos kérdés, hogy a politika mostantól valami hárompólusú alakot kezd-e felvenni, vagy létrejön egy nagy Fidesz-ellenes népfront.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 00:31:38

@dzsucseharcos:
"A Jobbik eredményei nem a cigányok helyi előfordulási arányaival korrelálnak jól, hanem az MSZP 4-5 évvel ezelőtti eredményeivel. Ahol eddig gyenge volt a Fidesz, ott most sem nagyon erős, a Jobbik viszont megerősödött."

Ezzel drámai igazolást nyert az elmélet, amit oly sokszor emlegetett itt, Harcos. Az u.n. jobboldali és baloldali tábor közel állandó. Akárcsak a rendszerváltáskor, most se az okozza az MSZP meggyengülését, hogy a szavazói a másik táborba vándorolnak, hanem egyszerűen szétesik a szavazótábora, más pártokhoz pártol ideiglenesen. Mint most a Jobbikhoz. Aztán majd visszamennek az MSZP-hez.

Én ismerek egy létező embert, aki egymást követő választásokon a MIÉP-re és az MSZP-re adta a voksát.

Ebből persze az is következik, hogy Lendvai hiába mutogat a Fidesz felé, hogy fogjanak össze a Jobbik ellen. Ezt a problémát csak az MSZP tudja megoldani.

osborne 2009.06.08. 00:38:15

@Doomhammer: 3 célcsoportot húzott be a Jobbik:

1. radi fiatalokat (Magyar Gárda, kurucolvasók stb)
2. kiábrándult szocikat (nem keveset, sokat)
3. a MIÉP szavazóit (az a párt összeomlott és nem is indultak)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 00:40:37

@dzsucseharcos:
"Persze fontos kérdés, hogy a politika mostantól valami hárompólusú alakot kezd-e felvenni, vagy létrejön egy nagy Fidesz-ellenes népfront. "

Szerintem tekinthetjük a lengyel példát. A két jobboldali párt lelkesen utálja egymást, míg a baloldal súlytalan. Nagy lehetőség ez a Fidesznek: eddig ő volt a fasiszta párt, mert kokettált, most lehetősége lesz az antifasisztáknak a Jobbikot utálniuk, míg a Fidesz elfoglalhatja a közepet és megkaphatja a külföld támogatását.

A baloldal szerintem a súlytalanságból nem is tud kimászni. Ez most a csodafegyver:
www.newsweek.com/id/200054/page/2
"Social democracy broke away from classical liberalism more than a century ago because liberals were protecting narrow middle-class interests at the expense of workers and a wider, more generous vision. Reforging that coalition is the best way back to power. But this time, social democracy has to acknowledge that history may not be on its side unless it sloughs off old skins; puts economic growth first and redistribution second; and learns that if the left treats as enemies the business community, goods made overseas and workers with another passport, it may please its militants but will continue to be rejected by voters."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 00:41:53

@osborne:
Ennyit akkor arról, hogy a Fidesz kokettál és nyitott a szélsőjobb felé.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.08. 00:47:02

@Doomhammer:

Az a kérdés, hogy a Fidesz él-e ezzel az óriási lehetőséggel, vagy tiszteletben tartja szavazóbázisa egy részének szélsőjobbal szembeni szolidaritási hajlandóságát? Ha keményen szakítani mer a Jobbikkal, óriásit nyerhet, még a balközépről is szerezhet jelentős számú szavazót.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 00:51:39

@dzsucseharcos:
"Be kell rekeszteni a Fájdalmasreformokat, és el kell kezdeni az osztogatást. Remélhetőleg az IMF is elnézőbb lesz, hiszen Európa biztonsága forog kockán."

Amikor egész Európában előretör a szélsőjobb, nem hiszem, hogy nagyon izgulnának három jobbikos képviselőn.

Ezt viszont nem értem:
"A következő kérdés, hogy azok az erőcsoportok, amelyek izgatottan elemzik, hogy egy előre hozott választás mennyiben növeli önkormányzati esélyeiket, belássák: nem számottevően."

Ha jól emlékszem, Tölgyessy 1992-ben, tehát két évvel a rendszerváltás után szúrta ki, hogy az MSZP minden időközi választást megnyer és ekkor tette híres jóslatát az 1994-es elsöprő MSZP-s győzelemről. Nem látom be, miért ne lehetne ez most is így.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.08. 00:52:44

@Doomhammer:

>Én ismerek egy létező embert, aki egymást követő választásokon a MIÉP-re és az MSZP-re adta a voksát.

Sőt, mindketten ismerünk egy kissé érdes stílusú fórumozót, aki ex-szociként most jobbikos.

A szokásos 60:40 az állás, akárcsak változó előjelekkel 1990-ben, 1994-ben, 1998-ban (2002-ben és 2006-ban szorosabb volt).

>Ebből persze az is következik, hogy Lendvai hiába mutogat a Fidesz felé, hogy fogjanak össze a Jobbik ellen. Ezt a problémát csak az MSZP tudja megoldani.

Vagy egyedül kell hadakozniuk a Jobbik és a Fidesz ellen, ami elég kilátástalannak tűnik. Vagy átrendeződik a politikai rendszer a szlovák vagy a lengyel "modell" szerint.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.08. 00:55:11

@Doomhammer:

>most lehetősége lesz az antifasisztáknak a Jobbikot utálniuk, míg a Fidesz elfoglalhatja a közepet és megkaphatja a külföld támogatását.

Már várom Babarczy vagy TGM első cikkét arról, hogy az antifasiszta citoyeneknek miért kötelességük a polgári konzervatív Fideszt támogatniuk a mucsaiakkal szemben :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 00:56:48

@Elpet:
Nem szakíthat keményen a Jobbikkal, mert balközépről nem tud szavazatokat szerezni. Azt megteheti, hogy húz egy vonalat a homokba és azt nem lépi át. Nem zsidózik és cigányozik, ahogy Vona teszi, bár időnként bedob radikális retorikát, ha szükséges. Lényegében megmarad a régi Fidesz-MDF-KDNP-FKGP szavazóbázison és nem próbál a MIÉP szavazóbázisa felé terjeszkedni. Ha ezt jól csinálja, hosszú távra berendezkedhet jobbközépen. Ha az MSZP nem tud visszaerősödni gyorsan, akkor ebben a pozícióban akár több, egymást követő választást is megnyerhet.

Én mondjuk abban hiszek, hogy az MSZP úgy fog visszajönni, mint a rakéta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 00:59:35

@dzsucseharcos:
Emlékszik a híres francia elnökválasztásra, ahol Chirac-Le Pen meccs volt? Akkor a baloldali értelmiség kénytelen-kelletlen Chirac mellé állt. Úgyhogy semmi sem lehetetlen.

Ezek az arcok évekig nyomták Kovács Lacit, Megyót vagy Ferit. Babarczy maga mondta, hogy nem a szíve szerint szavaz 1994 óta. Most majd lesz módjuk újra lenyelni az ellenérzéseiket és az európai értelemben vett pártot támogatniuk. Ami nem az MDF lesz.

osborne 2009.06.08. 01:00:45

A szadesz szavazók pedig ide vándoroltak

1. LMP-HP
2. MDF (Bokros miatt)
3. apátia azaz otthonmaradtak

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 01:08:26

@osborne:
"A szadesz szavazók pedig ide vándoroltak"

Igen, az SZDSZ-t egyszerűen széttépték. Csúnya látvány, de maguknak köszönhetik.

Ismerek valakit, aki azt mondta néhány éve, hogy ő Fodornak azért drukkol, mert ő 1% alá viszi majd az SZDSZ-t. Kicsit igazságtalan Fodorral szemben, mert az SZDSZ már Kóka után is erősen a lejtőn volt, de mégis ez jut eszembe.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 01:10:20

@Doomhammer: Igen, lesz frakciójuk, és frakcióvezető is lesz
. )
A Magyar Bokrosdemokrata Fórumnak csak akkor, ha minden
szadis Lajosra szavaz majd.

@dzsucseharcos: "A szélsőjobboldal gyakran azokat a társadalmi rétegeket szólítja meg, mint a szociáldemokrácia."

Nyugat-Európában. Magyarországon (és Romániában is pl.)
azokat a társadalmi rétegeket inkább, akiket hagyományoan a parasztpártok képviselnek. Most ennek a rétegnek a maradéka is levált végérvényesen az MSZP-ről.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 01:14:49

@gloire:
Végérvényesen? Akkor mi volt 1994-ben? Akkor mintha ezek visszatértek volna az MSZP-hez.

Nem látom be, ez a vándorlás miért ne lehetne kétirányú, mivel a múltban már megtörtént a visszavándorlás.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.08. 01:17:14

@Doomhammer: A jóléti állam biztosan fenntarthatatlan. Ha nem is kell felszámolni, de vissza kell metszeni - mindenhol Európában. Így az egalitarizmus ígérete tarthatatlan, ezt már Blair felismerte.
A bürokratikus szociáldemokrácia szvsz passzé. Kérdés, hogy a baloldal hogyan alakul át, mik lesznek az új témái.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.08. 01:19:18

@gloire: Részben igaza lehet, de a Jobbik fiatal, nem a kisgazada világ. És elsősorban Kelet-Mo szoci megyéiben erős (BAZ, Heves), a dunántúli kisgazdák miért nem fogékonyak?

osborne 2009.06.08. 01:22:22

@tölgy: jó kérdés, egyelőre nincsenek - a progresszió olyan üres lett mint ma lehetett a szadesz kampányközpontja

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 01:36:09

@tölgy: Jó kérdés, Baranya, és a déli-nyugati megyék nekem is eszembe jutottak. Ott is erősödik - szigetszerűen - a kisebségi probléma, még sem volt hegyomlás.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 10:17:42

@gloire:
Baranya az orszag egyetlen megyeje, ahol a magyarok aranya nem eri el az 50%-ot. Mondhatni a magyar a legnagyobb kisebbseg Baranyaban. Ha van valahol "kisebbsegi kerdes", az eppen Baranya.

Harcosra erdemes figyelni. Az MSZP szavazoi nem a Fideszhez mentek (legalabbis nem mind), hanem a Jobbikhoz. A Jobbik ereje nem a kisebbsegi kerdestol fugg, hanem attol, milyen eros uzenetet akarnak kuldeni a szoci szavazok a partjuknak. Ugy vagtak pofon az MSZP-t, hogy nem a Fideszt erositettek. Mindig is mondtam, hogy aki alabecsuli az atlagember intelligenciajat, az csunyan megszivja.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.08. 10:21:05

@Doomhammer: "Kicsit igazságtalan Fodorral szemben, mert az SZDSZ már Kóka után is erősen a lejtőn volt, de mégis ez jut eszembe."

Már Demszky Gáborral erősen a lejtőn voltak, pedig az jó régen volt. Mostanra érett be a vetés. Az MDF-en valamennyire csodálkozom, az esetükben arra számítottam, hogy most kihullanak. A Jobbikon nem, bár én 9-10 százalékot tippeltem.

tevevanegypupu 2009.06.08. 10:32:52

Az MDF Bokros miatt jutott be. Es remeljuk David miatt esik ki az orszagos valasztason. Talan ezzel a CD uggyel kigolyozzak a politikai kozeletbol, de ha tenyleg igazsagos a birosag, akkor a kozeletbol is. Bunozo ne vezesse azert megsem Antall Jozsef partjat..
Ja igen, utoirat..nem Fodor tette tonkre az SZDSZ-t hanem az SZDSZ Fodort.

osborne 2009.06.08. 10:55:46

@tevevanegypupu: az MDF az 'új' SZDSZ, Bokros mandátuma pedig az egyik ár azért amiért a 'régi' SZDSZ ekkorát bukott.

tevevanegypupu 2009.06.08. 10:59:45

@osborne:
Gondolja, hogy az mszp-nek meg tellik ilyen machinaciokra is az erejebol? Avagy lehet, hogy masok vannak a hatterben. Nem elfelejteni, hogy Bokros melyik vilaghiru nepitancegyuttesnek a tagja.
(:

osborne 2009.06.08. 11:05:18

@tevevanegypupu: a posztkommereknél minden eszköz megengedett. a leszakadó szocik jórésze pedig Jobbikos lett ezt már tegnap a megyei lebontások is kimutatták. rossz vicc.

tényleg, Baló vajon gratulált MK_nak és kire szavazhatott? ;]

tevevanegypupu 2009.06.08. 12:15:58

@osborne:
nem kell azon csodalkozni, hogy a kiabrandult szocik Jobbikosok lettek. Nem veletlen, hogy a nyilasok anno a kommunista partba leptek be..a nacik es fasisztak nemzetiszocialistak voltak. Ettol fuggetlenul a Jobbik nem naci es nem is nyilas, viszont ketsegkivul nagyon-nagyon elmentek a vegso hatarig..

Balo nem tudom kire szavazhatott..Mindenesetre most el kell viselnie, hogy Krisztina jelenleg nepszerubb nala.(:

Google 2009.06.08. 12:20:11

Szekeres most ajánlhatja a Jobbikkal való közösködést. Együtt többen lennének.
Sokan örvendeznek, hogy kiesett az SZDSZ. Lehet, bolond vagyok, de azt hiszem, csöbörből vödörbe estünk. Nemzeti szocialistákkal sem lesz könnyebb. Mulatságosabb sem.
A 2/3-ot elérte a Fidesz és innentől nekik kell majd a Jobbikkal megküzdeniük. Az MSZP-sek már csak pisloghatnak kórusban.
De hát a mesében is így van; a legkisebb fiúnak rengeteg próbán, megpróbáltatáson kell túljutnia, hogy valahová elérjen.
Ilyen a politika és nem más. Azt hinnéd, megérkeztél, de még tart az út.
A Fidesznek kérnie kell a választóktól, hogy erős felhatalmazást adjanak nekik, valamit tenni is tudjanak, ne csak botladozzanak a Jobbikban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 12:47:14

Greczy Zsolt elore megmondta.

1. Nincs takarodj-hangulat, 2%-kal kevesebben mentek el szavazni, mint 4 eve.
2. A Fidesz megszivta, mert MDF es Jobbik. A Jobbik a Fidesz miatt van, mert kokettaltak.
3. Az SZDSZ jol megszivta, de megerdemli. Miert akartak elmozditani Ferit? Ha nem akartak volna, most nem lennenek ilyen bajban.
4. Ebben a helyzetben az SZDSZ es mindenki csak egy dolgot tehet: tamogatja a kormanyt. Kitartani minden aron!

www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=582
"Az SZDSZ-en most verték le a híveik, hogy hogyan viselkedtek a népszavazás után, és hogy kiléptek a koalícióból. Az utóbbi súlyos hiba lett. Rossz volt a liberális stratégia, amely Gyurcsány Ferenc elmozdítására törekedett. Sem saját támogatóik, sem a szocialisták nem rebegtek hálát az egy éves huzakodásért.
És mégis, a liberálisoknak is történelmi felelősség jut: a kormány további támogatása. Most, hogy az LMP is megverte őket, és Budapesten sem érték el az 5 százalékot, végképp nem lehet érdekük az előrehozott választás."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 12:49:19

@Doomhammer: 15%, az már több mindentől is függ. Nem csak
a kissebségi problémától, és nem csak az erős pofontól.
Ezeket tudjuk.

Én bátorkodtam egy harmadik szempontot is behozni ebbe
a körbe: a történelmileg kialakult társadalmi, politikai törésvonalak újjáéledését. Erre példa ez a háború elötti
választási térkép, ami a nemzetiszocik országos szórását
mutatja:

www.vokscentrum.hu/tanulm/images/hlk3.gif

A sötétzöldeket nézze . ) Pest, Nógrád, Heves, Borsod...
És, nini, Baranya és a dél-nyugati megyék már 70 éve sem
csatlakoztak ehez a körhöz, úgytűnik.

Google 2009.06.08. 13:03:33

20% alatt a támogatottságuk. Vajon mennek tovább?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 13:11:18

Muhahaha, a Fidesz jol megszivta, Orban vesztett, Feri most nem nyert, de majd.

Elemeznek az elemzok.
www.stop.hu/articles/article.php?id=502473
"A helyzet akár előrehozott választással is végződhet" - sorolja a voksolás következményeit Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

...
Az elemző szerint a választás eredményeit két tényező találkozása
magyarázza: az egyik az MSZP erodálódása, a másik pedig a Jobbik felemelkedése. "Az EP-választás nyertese nem a Fidesz, hanem a Jobbik" - szögezte le.
...
Hasonlóan látja a kialakult helyzetet Juhász Attila, a Political Capital elemzője. Véleménye szerint kudarcot vallott a Fidesz törekvése az egységes jobboldalra, a Jobbiknak a cigányellenes kampány hozott sikert."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 13:13:40

@gloire:
"15%, az már több mindentől is függ. Nem csak
a kissebségi problémától, és nem csak az erős pofontól.
Ezeket tudjuk."

Ez itt azt mondja, hogy megis ott volt a legerosebb Jobbik-tamogatas, ahol sok cigany el.
www.stop.hu/articles/article.php?id=502473
"A politológus szerint a Jobbik ott volt különösen erős, ahol nagy a roma lakosság aránya, a cigányellenes kampány tehát egyértelműen sikeres volt a párt számára. "A Jobbik emellett sikeresen integrálta azt a szélsőjobboldali szavazótábort, ami korábban is létezett már, de a 2006-os választások után széthullott" - fűzte hozzá."

Political Capital, egyebkent. Erdekelne az igazsag, en nem tudom kiszamolni. Nem is tudom, van-e hivatalos statisztika a cigany lakossag aranyarol (hivatalosan azt se tudni, hanyan vannak).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 13:16:21

@gloire:
"És, nini, Baranya és a dél-nyugati megyék már 70 éve sem
csatlakoztak ehez a körhöz, úgytűnik."

Nicsak, Baranya kozepen az a sotetzold folt az Komlo?
Akkor nem biztos, hogy a parasztsaggal ez a mozgalom barmilyen kapcsolatban van.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 13:34:43

Az a folt nyilvánvalóan Pécs.
(a bázis pedig a sváb parasztok iparitanuló gyerekei,
akik a megyeszékhelyen tanultak és ottragadtak)
:D

Google 2009.06.08. 13:41:17

Ugyanott folytatják, ahol abbahagyták. Ugyanazzal a nagy arccal, arroganciával, cinizmussal mennek tovább.
Ezért, mert minden rezdülésükkel a Fidesz ellen hadakoztak, nem az országgal tőrödtek, ezért erősödhetett meg a széljobb.
Nem törődtek a gazdasággal, a közbiztonsággal, nem törődtek ők semmivel, csupán a Fidesszel szemben folytatott ádáz harcukkal.
De abban sem voltak sikeresek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 13:52:48

@Google:
"Nem törődtek a gazdasággal, a közbiztonsággal, nem törődtek ők semmivel, csupán a Fidesszel szemben folytatott ádáz harcukkal.
De abban sem voltak sikeresek. "

Nem is lehetnek. Mivel vegulis a valasztok nem a Fidesszel szemben folytatott adaz harcuk eredmenye miatt szavaznak vagy nem szavaznak rajuk. Az nem erdekli a valasztokat. A valasztokat a gazdasag es a kozbiztonsag erdekli, peldaul.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 14:01:30

Muhahahaha, a Fidesz veresege teljes. Azt akartak, hogy ez a valasztas egy belpolitikai allasfoglalas legyen, de az emberek ezt elutasitottak.

TP motto!

mszp.hu/belfold/bovebben/az-emberek-elutasitottak-hogy-belpolitikai-allasfoglalassa-valjon-a-voksolas
"A 36 százalék körüli részvétel magyar viszonylatban alacsonyabb, mint az elmúlt 15 évben bármely választáson, és valamelyest alacsonyabb, mint öt éve. A választási részvétel azt mutatja, az emberek elutasították azt, hogy belpolitikai állásfoglalássá váljon a voksolás - mondta Göncz Kinga, az MSZP EP listavezetője."

Meg az is baj, hogy a hulyeemberek nem ertik, mirol kell szavazniuk.
"A listavezető elmondta: a kampány során hangsúlyoztuk, hogy a választásnak Európáról, az Európa Parlamentről kellene szólnia. Jó lenne, ha az emberek öt év múlva a mostanihoz képest jobban értenék, hogy mi a tétje a választásnak, mire szavaznak."

Meg is van a felelos az MSZP gyenge szerepleseert. A hulyevalasztok miatt van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 14:09:58

@osborne:
Muhahaha, rugott egyet Feribe.
"A kiábrándító eredmény az előző évek rossz politikájának következménye szerinte."

Nem tartanatok itt, Gaborkam, ha nem rugatjatok ki Ferit, a Sztart! Megmondta a Greczy Zsolt is!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 14:18:42

Eva S. Balogh barati kore teljes sokkban van. A Fidesz vagy megprobalja elcsabitani a Jobbik szavazoit, vagy egyenesen koaliciora lep vele, az MSZP pedig eltunik.

Van ok a felelemre.

esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/06/european-parliamentary-elections-hungary.html
"n the next few days there will be a frenzy of political analysis, but in my closest circle of friends most are horrified at the strong showing of Jobbik. They already envisage a scenario that would lead to Fidesz's further courting Jobbik voters by moving farther and farther to the right. Or they are certain that Fidesz would get together with Jobbik and form a coalition. They are sure that MSZP will shrink to the point of becoming a small or nonexistent party. "

Orban pedig veszitett. 56%? Ekkora bukast!
"When rumors hit the TV stations about two or three minutes before the official announcement that Jobbik won three seats and MDF one, I said to myself: if this is true, Viktor Orbán is not a happy man because that means that Fidesz will have two or three fewer seats than he was expecting. Earlier opinion polls had talked about 16 or 17 seats, and at the end Fidesz had to be satisfied with 14. Of course, he put on a happy face because, as he proudly announced after the election results were made public, Fidesz's 56.7% victory is a record in the history of European parliamentary elections. But how much sweeter victory would have been if Századvég's prediction had become reality. Századvég, a think tank and public opinion firm close to Fidesz, was almost certain that Fidesz would have seventeen seats and Jobbik only one. Wishful thinking, in retrospect."

osborne 2009.06.08. 14:19:44

@Doomhammer: viszont ha a Gusztos (aki egyetlenként kiállt anno Feri mellett és a koala szakítás ellen) lesz az elnök esetleg akkor, esetleg akkor bejöhetnek majd egy koalába
a szadeszzel a köv OGYV-n.

osborne 2009.06.08. 14:29:30

egyértelmű, hogy David Cameron tehet a BNP 2 helyéről.

Ez ugyan nincs benne de megdöbbentek a mainstream brit pártok a BNP előretörésén:

www.timesonline.co.uk/tol/news/politics/elections/article6455983.ece

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.08. 14:33:00

Utánaszámoltam pár dolognak.

Elővettem az 1998-as választási eredményeket és a mostaniakat. Területi bontásban 1998-ban a MIÉP és az SZDSZ eredményei között +0,56 korreláció van, viszont a Jobbik 2009-es és az SZDSZ 2004-es eredményei között -0,14. Ez jól mutatja, hogy mennyire eltérő rétegekből származik a mostani Jobbik-tábor, mint az egykori miépes.

A cigány lakosság aránya és a Jobbik szereplése között valóban látszik korreláció: számításom szerint 0,57. Tehát a korábbi állításommal ellentétben most elismerem, hogy lehet ilyen hatás, de nem vagyok biztos abban, hogy ez egy közvetlen oksági összefüggés.

Ami a történelmi törésvonalakat illeti, ezek komplikáltabbak, mint elsőre tűnik. Pl. ha megnézzük az 1945-ös és 1947-es választási eredményt, akkor látszik, hogy a Dunántúl 1945-ben erősen kisgazdapárti, de '47-ben már nem (mert a jobboldaliak átmentek a DNP-hez), és '47-ben az Alföld a kisgazdapárti bázis. Másrészt a baloldalon belül érdekes különbség, hogy Békésben és Csongrádban a kommunisták voltak erősek, míg Hajdú-Biharban az NPP, és ma is van egy komoly különbség a szoci, sőt SZDSZ-es hagyományokkal bíró Békés és az erősen fideszes Hajdú-Bihar között. Ahogy a DNP-s dunántúli megyék ma erősen fideszesek, vagy az 1945-ben MKP-bástya Komárom a 2000-es években MSZP-bástya. Az is mókás, hogy az MRP (kb. SZDSZ 1947-ben) szavazatok területi eloszlása mennyire rímel az SZDSZ 90-es évekbeli eredményeire. Vannak tehát követhető történeti tendenciák, bár nem egyértelműek (egy részük talán véletlen egybeesés), és sokat kell számolgatni még, hogy többet megtudjunk a Jobbik szavazótábor eredetéről.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.08. 14:33:30

@Doomhammer: Doomhammer, ez valami csodálatos. ESB kitett magáért. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 14:39:32

@Doomhammer:
"A 36 százalék körüli részvétel magyar viszonylatban alacsonyabb, mint az elmúlt 15 évben bármely választáson"

Így az ő mandátuma is rendkívül erős ugyebár . )

@osborne: Természetesen így lesz. És ők lesznek a
patika-mérleg nyelve . ) Látszólag apró, de mégis nagyon
fontos ügyekkel fognak foglalkozni.

osborne 2009.06.08. 14:39:38

a Vérfarkasék 2 napos ülést tartanak mert ledöbbentek:

a Jobbik 3 helye miatt.

mandiner.hu/cikk/maratoni_ulesezest_tart_a_fidesz_elnoksege

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.08. 14:51:10

@Doomhammer: Pl. a szadi és a szocik kampányfilmjei csak az európai politikáról szóltak, magyar belpolitikához semmi közük nem volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 14:51:25

@dzsucseharcos:
"és sokat kell számolgatni még, hogy többet megtudjunk a Jobbik szavazótábor eredetéről."

Nem kell ahhoz sokat szamolgatni, megmondja azt Koczian Peter.
koczianpeter.blog.hu/2009/06/08/az_uj_helyzet_1
"A Fidesz győzelme jelentős a mandátumarányt tekintve, de nem olyan durva, ha azt vesszük, hogy „csak” 1,6 millió ember szavazott rájuk.

A Jobbik szavazóinak 500 ezres számával együtt kijön az a két millió körüli létszám, amely a Fidesz választó bázisát adta ( 2002: 2 millió 306 ezer, 2006: 2 millió 272 ezer szavazó a Fidesz-re).

Mindezekből a következők következhetnek:
- A Fideszből levált a radikális jobboldali választói réteg, azaz a masszív jobboldali szavazói tábor nem nőtt
- A jobboldal közel maximális számban ment el szavazni
- A Jobbik nem vett el az MSZP-től semmit sem, sikerének a Fidesz a károsultja "

Igen, Koczian a 2002/2006-os OGYV eredmenyeket vetette ossze a 2009-es EP valasztasi eredmenyekkel. Mivel a jobboldali tabor teljes letszamban elment szavazni, a baloldali meg otthon maradt.

osborne 2009.06.08. 14:54:00

a sötétség délben 'rágalomlevélből' egy kis idézet:

Tudom én, hogy minden szavazat amit Vonáék megnyernek, a fideszt gyengíti és Téged erősít. Téged, nem bennünket. Mert nekünk nem kell egy radikális jobboldali párt a parlamentben. Nekünk, BSZM-eknek (lefordítom: baloldaliként szcializálódott magyaroknak) snassz, sértő, aljas dolog, hogy a saját pártunk vezetése táplálja titkos pénzeken és a médián át azt a radikális jobboldalt, amely (istenem add!) akár mág 10%-ot is elvehet Orbántól!

www.freewebs.com/beszelo/

osborne 2009.06.08. 14:57:43

@Doomhammer: Kóczián téved amúgy:

Az MSZP hat, az elmúlt 20 évben „elidegeníthetetlennek” tűnő (szoci) választási bástyáján is az országos átlagot jelentősen meghaladó Jobbik-eredmény született – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb felmérésében. A vasárnapi eredmények a vizsgálat szerint rácáfolni látszanak arra, hogy a Jobbik elsősorban a Fidesz szavazóbázisára jelentene veszélyt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 15:19:14

Morvai a napkeltében (ő nem bojkottál),
mintha egy árbóckosárból kiabálna:

Föld, föld, föld!

www.youtube.com/watch?v=U9XxBs-UKS0

Google 2009.06.08. 15:42:57

Nagyon megy ez a baloldalnak, hogy az országgyűlési választások eredményeit az európai parlamenti választásokéval összehasonlítsa. Pedig éppen ők mondják, a kettő merőben más.
Kócziánnak sem kell már sokat aludnia, meglátja, kitől igen, és kitől nem visznek el szavazatokat a jobbikosok.

Ma hallottam a Parlamentben -még jobb - ők nem azokért a milliókért dolgoznak csak, akik a tegnap elmentek választani, ők tíz millió emberért dolgoznak. Lehet bármi a választások eredménye, az MSZP nem lehet ellenzékben.
Sokat reklámozta az MSZP és az SZDSZ a Jobbikot, azért tart az ott, ahol. Maguknak köszönjék!

osborne 2009.06.08. 15:56:25

@Google: a szocikat ahogy Ferit is két dolog veheti ki a hatalomból, saját maguk vagy ha valaki egyenként daruval kiemeli őket a Parlamentből ;]

egyébként a brit Jobbikra a BNP-re is rengeteg kiábrándult Munkáspárti szavazott, ők a balnacionalisták.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.08. 16:16:19

@Doomhammer: Ezek a hivatásos megmondók próbálnak valami nagyon deep insight-ot megfogalmazni, oszt rendre bullshit lesz a nagy erőlködésből.
Ebben a kommentfolyamban több bölcsesség vagy spiritusz van, mint az össze hivatásos elemzőben. Ha eszük van, ezt és a hasonló helyeket olvassák.

osborne 2009.06.08. 16:37:07

@tölgy: olvassák (ha nem akkor meg az legyen az ő bajuk:)

Szily már megint konspirál

Ezek után jött az EP-választási kampány, ahol az MSZP-nek és az SZDSZ-nek annyira nem maradt semmi ötletük, hogy jobb híján, kissé azért meglepő húzással, saját maguk helyett a Jobbiknak kampányoltak.

index.hu/velemeny/2009/06/08/szemelyesen_alapitotta-e_a_jobbikot_szilvasy_gyorgy/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 16:42:33

@tölgy:
"Ebben a kommentfolyamban több bölcsesség vagy spiritusz van, mint az össze hivatásos elemzőben."

Mert kollektiv bolcsesseg eredmenye es mint ilyen, onkorrigalo. Szemben a toronybol orditozo megmondoemberrel, aki beleragad a sajat hulyesegeibe.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 16:47:44

@osborne:
Tudja, en is elgondolkoztam azon, hogy Feri es Zsolti milyen ugyesen lehetetlenitett el barmilyen antinaci szervezodest.

Hogy itt csak a Magyar Demokratikus Chartara utaljak csak.

Persze jobb lett volna, ha a kozbiztonsaggal torodnek es peldaul kideritik, kik oltek meg a ciganyokat es a kiskunfelegyhazi lanykat. Az mindenfele antinaci szervezodesnel tobbet segitett volna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 16:53:32

Na itt az elitklub. Az europai ellovasok.
www.google.com/hostednews/ap/article/ALeqM5g84TG_GbGmg0KYpU0rWja872XM4wD98MFDJG0
"The vote also saw the all-white British National Party pick up two seats in the EU assembly — joining far-right parties from the Netherlands, Hungary and Austria that excoriated Muslims, immigrants and minorities."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 17:24:03

"Ha a választók 70%-a otthon maradt és _időt kért_, akkor mi
ezt az _időt megadjuk_, és folytatjuk a védekezést!"

Lendvai 'Fekete lovag' Ildikó, Nap Tv / Monty Piton
2009

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 17:38:44

Altalanos jelenseg, hogy a szelsojobb partok a hagyomanyosan baloldali szavazokat csabitjak el.
online.wsj.com/article/BT-CO-20090608-706440.html
" More troubling for mainstream parties was that the new Jobbik right-wing party won 15% of the weekend vote - only slightly less than the governing Socialists.

Right-wing upstart parties - such as Bulgaria's GERB party, together with the ultra nationalist Ataka party, which netted twice as many votes as the ruling Socialists - did fairly well around eastern Europe, often stealing votes from workers traditionally tied to mainstream leftist parties. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 17:42:05

Ki a bunos a Jobbik megerosodeseben? A Fidesz, termeszetesen. Semmikeppen nem azok, akik a Jobbikra szavaztak.

Lendvai Ildiko elemez.

mszp.hu/belfold/bovebben/legitimalt-radikalizmus
"A pártelnök a Jobbik eredményével kapcsolatban azt mondta, "az egy a tábor, egy a zászló" logikája nem megszelídítette, hanem legitimálta, útjára eresztette a radikalizmust. "Látom a mi oldalunk felelősségét is abban, hogy van néhány olyan nyitott társadalmi kérdés, amire a demokratikus parlamenti pártok, jobbról és balról együtt, úgy tűnik, nem tudtak kielégítő választ adni" - fogalmazott, megjegyezve, hogy nem az a 14 százalék a hibás, aki a Jobbikra szavazott, "Magyarországon nincs 14-15 százaléknyi neonáci". Lendvai Ildikó szerint ezeknek az embereknek a jogos kérdéseire csak olyan leegyszerűsítő és bűnbakkereső válasz született, mint a Jobbiké."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 17:47:44

Keri Laci szerint is a Jobbik szavazoinak egy resze a baloldalrol jott.
nol.hu/belfold/aludjunk_egyet___
"A részletes, területi adatokból az is kiolvasható, hogy botorság volt azt hinni: a Jobbik csakis a Fidesz rovására növelheti a támogatottságát. Mind a kelet-magyarországi, mind a fővárosi/pest-környéki adatokból az következik, hogy a Jobbiknak van keresni és találnivalója a szocialisták legkevésbé védett támogatói csoportjaiban is. S ha ez így van, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesznek még a választások előtt érdemes a Jobbikkal politikai vitákba keverednie. Utána már más lesz a helyzet."

osborne 2009.06.08. 17:48:58

@Doomhammer: a wsj dezinformál

egyébként aki régóta benne van ebben a közéleti topikban, mióta megy ez az ellenzék ellenzéke retorika, az ellenzék a felelős mindenért agyrém?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 17:55:05

@osborne:
"mióta megy ez az ellenzék ellenzéke retorika, az ellenzék a felelős mindenért agyrém? "

Regota, de Ildiko tojastanca most kifejezetten elvezetes. Draga volt szavazoink, nem ti vagytok a felelosok azert, hogy most a Jobbikra voltatok kenytelen szavazni. A Fidesz miatt volt.

Google 2009.06.08. 18:01:06

Szörnyű ezt hallani - az ember azt sem tudja, vajon baloldali vagy szélsőjobbos mondja-e, mert mindketten ugyanazt mondják - , mindenért a Fidesz a hibás. Ellenzékben.
És igenis egy a tábor, egy a zászló továbbra is. A Fideszben. A többieknél az ő dolguk.
Amikor felelősöket keresnek, a szocialisták megtalálják a Fideszt, amikor védekezni kell akkor csak ők vannak. Csak ők tudják a Megoldást.

osborne 2009.06.08. 18:02:41

@Doomhammer: egy sasszé és Bajnai fideszes lesz amikor megszorít, szoci ha sikereket ér el ;]

Bede és az offshore:

"Ahelyett, hogy büszkék lennénk azokra, akiknek van annyi pénzük és eszük, hogy Cipruson nyaraltassák a vagyonukat, és azt mondanánk, amit Kohn bácsi, tehát hogy ügyes, marad az irigység és a fújolás."

ezen jót nevettem, vagy direkt írta vagy ennyire hülye

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.08. 18:12:57

@osborne:
"ezen jót nevettem, vagy direkt írta vagy ennyire hülye "

Vagy neki is van kozeli ismerose, jo baratja, szuloje, stb. akinek a hegyoldalban van a haza es Cipruson a penze.

Google 2009.06.08. 19:22:59

@osborne:

A nagyon gazdagok és a feneküket a gatyájukból kiejtők között még nagyon sokan vannak. Mindannyiukkal szemben nem ügyesek, hanem cseppet sem szolidárisak azok, akik pénzecskéjükkel a ciprusi gazdaságot gondolták felvirágoztatni.
Vajon Bedének kell lenni ahhoz, hogy ezt ne értsük meg?
Éppen azok féltik a legjobban a vagyonkájukat, akik a magyar gazdaságot üzemeltetik. Fölöttébb érdekes.

osborne 2009.06.08. 19:46:07

@Doomhammer: @Google: ezek a hülyemagyarok mind irigyek és pénzügyi analfabéták. ha nem lettek volna azok, időben privatizálnak állami cégeket és ügyesen kiviszik a legálisan szerzett vagyont adóparadicsomokba. Majd beülnek hatalmi top helyekre és ellene fordulnak az adóelkerülésnek.

most büszkék lehetnének magukra és az országra. ehelyett csak sírnak meg sárdobálnak, fúj

osborne 2009.06.08. 20:17:24

Baráth Etele besértődött, lemond a párttagságról de támogatja az MSZP-t mindenben lol

atv.hu/hircentrum/090608_gyorshir__barath_etele_felfuggesztette_mszp_beli_parttagsagat.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.08. 21:21:28

@Doomhammer:
"Vedekezest mi ellen?"
Ez volt a végszó, amit elcsíptem . )
Csak találgatni tudok: Válság?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.08. 23:01:44

@osborne:

>egyébként aki régóta benne van ebben a közéleti topikban, mióta megy ez az ellenzék ellenzéke retorika, az ellenzék a felelős mindenért agyrém?

Az ellenzékellenes cikkírás és kampány ősrégi jelenség, már a Horn-kormány idején is virágzott. Az "az ellenzék felelős az ország állapotáért" 2002-2006-ban is létezett (akkor olyan formában, hogy az országnak sok kárt okoz, hogy a Fidesz megoszt és hiszterizál), de az igazi dömping 2006 őszén indult meg, amikor hetente két független elemzőközpont és innovatív közpolitikai társaság alakult, akik mind arra hívták fel a figyelmet, hogy "a politika" felelős a bajokért, leszerepelt "az egész politikai elit". Mert ugye egység helyett megosztottság van, közpolitika helyett pártpolitika, és "kicsinyes acsarkodás". 2006 ősze előtt ez egy tejjel-mézzel folyó sikerország volt, ezért az ellenzék felelőssége nem vetődött fel élesen (nem volt miért felelőssé tenni az ellenzéket), de 2006 őszére kiderült, hogy baj van, és akkortól kezdve az "egész elit", az "egész politika" a felelős a problémákért, ami kiegészítve a Békesi-axiómával azt jelenti, hogy az ellenzék hibája minden. Tudja, ezek voltak azok az idők, amikor megalakult a Szeretem Magyarországot Klub.

Érdekes módon tehát 2006-ig az ellenzék ugyan elfogadhatatlan nemeurópai acsargók csőcseléke volt, de mivel állandóan válságban volt és éppen a széthullás és eltűnés küszöbén (2003-ban rendszeresen lehetett olyan merengéseket olvasni a Népszabiban, hogy milyen uncsi lesz a politika jobboldal nélkül, mert akkor hogyan érvényesül majd a Verseny elve a politikában), ezért nem igazán káros. Aztán 2006 őszén kiderült, hogy az ellenzék mennyire elkúrt mindent.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.08. 23:06:58

harcos,

tudna adni pontosabb példákat a Népszabi kesergőkre 2003-ból?

(Ilyen kesergőkre emlékszem 1994-ből. Akkor Kiss János is írt olyat, hogy a szadesz lett a szocik jobbos váltópátja.)

osborne 2009.06.09. 02:11:11

@dzsucseharcos: köszi. tökélyre lett fejlesztve az biztos. ennek az offshore változata amikor "az ellenzék és annak vezetője rombolja a magyar érdekeket, árt az országnak" szöveg van kizárólag belpolitikai célokra bedobva. 2002 kormányváltás óta folyamatosan napjainkig.

belfold.ma.hu/tart/rcikk/a/0/24270/1

haha az MSZP-nek nem elég a 4. 5 EU-s képviselőt akarnak kimachinálni az EP-be. Szanyi ráadásul csendben elismeri: a Jobbikra szavaztak a kiábrándult szocik:

nol.hu/belfold/kavaras_az_mszp-ben__hogyan_lesz_4_kepviselobol_tobb_

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.09. 05:13:51

@tölgy: Konkrét kesergőt nem tudok ajánlani (nem tartok itthon archív Népszabikat és más efféléket). De most jut az eszembe, hogy félig-meddig talán a témába vág Béndek úr cikke:

reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5972922

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.09. 05:39:49

Közben gyártom tovább az elit excel tábláimat. Itt egy halom korrelációs együttható (területi listás adatokra hely szerint).

Nem mintha mindez tudományos bizonyítás lenne - de azért talán érdekes.

Fidesz'04/Jobbik'09 -0,44

Ez (is) amellett szól, hogy a Jobbik nem a Fidesztől vont el szavazatokat: ott tarolt jobban a Jobbik, ahol 2004-ben gyengébb volt a Fidesz.

mdf'04/szdsz'04 0,12

Mint sejthető, nem sok köze volt 2004-ben az MDF eredményének az SZDSZ-éhez, hiszen ez két külön szavazótábor. Köztudott pl., hogy az MDF kevésbé Budapest-centrikus szavazótáborral rendelkezik.

szdsz'09/szdsz'04 0,95
fidesz'04/fidesz'09 0,91

Ez banális: ott erős az SZDSZ 2009-ben, ahol 2004-ben. Nyilván kb. ugyanaz a kör szavaz rá, bár fűnyíróelv-szerűen megfogyatkozva - hiszen a párt politikája folytonosságot mutat. Ugyanígy a Fidesznél sincs semmi meglepetés.

MSZP'04 vs MSZP'09 0,79

Az MSZP szavazótábora is folytonosságot mutat, bár érdekes módon ez kevésbé elsöprő, mint a Fideszé és SZDSZ-é. De ez is egyértelmű.

lmp'09/szdsz'09 0,92
lmp'09/szdsz'04 0,94

Az LMP ott erős, ahol az SZDSZ erős most és a múltban. Ez azt támasztja alá, hogy az LMP-sek ugyanaz a kör, mint az SZDSZ-esek. Ez sem meglepő, nagyjából ezt gondoltuk.

És most jön a furcsaság:

mdf'09/szdsz'09 0,75
mdf'09/szdsz'04 0,72
mdf'09/mdf'04 0,32

Tehát: az MDF 2009-es szavazateloszlása jobban hasonlít az SZDSZ múltbeli és jelenbeli teljesítményére, mint az MDF múltbeli teljesítményére, éles kontrasztban az előbb megvizsgált SZDSZ-szel. Ez azt jelenti, hogy az MDF tábor egy része kicserélődött az SZDSZ tábor egy részére.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 09:02:21

@dzsucseharcos: Harcos, ez így számokban nagyon impresszív. Köszönjük.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 10:35:52

@dzsucseharcos:
"Ez azt jelenti, hogy az MDF tábor egy része kicserélődött az SZDSZ tábor egy részére. "

Nezze csak, Harcos!
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/03/roncsderbi.html

Az SZDSZ-t szabalyszeruen szettepik. A "verseny-piac" resze (Koka-szarny) megy az MDF-be, a jogvedok az LMP-be, mi marad az SZDSZ-nel? Csak a kapcsolati halo magja.

Ujraeledhetnek? Ez egy rendkivul szorosan kotott halo volt, dacara annak, hogy nagyon kulonbozo gondolkodasu emberek voltak, kibirtak 20 evet. Ez lenne a veg?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 10:53:06

Meghogy nem erdeklodnek Magyarorszag irant?
Nagyonis erdeklodnek.
Egy Adam Lebor nevu ember konyvet irt Budapest Protocol cimen egy Magyarorszagon letrejovo fasiszta allamrol.

Itt a konyv:
www.amazon.co.uk/Budapest-Protocol-Adam-LeBor/dp/1906702128

Es itt a nepszerusito cikk:
www.timesonline.co.uk/tol/news/politics/article6457752.ece
"Watching the election results, I realised that life can indeed imitate art. Which is especially unsettling as I have just written a thriller about an extreme-right takeover of Eastern Europe, under the guise of the European super-state. The Budapest Protocol draws on my years of reporting from the region for The Times. It conjures up a dark world where a continent-wide conspiracy, rooted in the last days of the Second World War, exploits collapsing economies, endemic corruption, soaring poverty and violent crime and foments hatred against the Roma (Gypsies) to undermine already shaky democracies and take power. "

Es ki a felelos?

"Much of the support for the far Right is a protest vote: against incompetent governments, widespread corruption and the continuing economic influence of old communist elites, reborn as democrats with better suits and their fingers in the European Union subsidies till. It’s easy to sidestep political institutions when they have little popular support. Jobbik benefited from a fury at the government that makes the anger in Britain over MPs’ expenses seems genteel. It dates back to September 2006, when Ferenc Gyurcsány, the former prime minister, admitted that the Government had been consistently lying about the economy.

Hungary was convulsed by a week of violent protests and riots, the worst instability since the failed 1956 uprising. The police were either incompetent or brutal, failing to control the violence or clubbing protesters senseless. Protesters occupied Kossuth Square in front of Parliament, camping out and cooking great pots of goulash. A minority were extremists, but most were just normal people, furious at a political class of former communists that for years have enriched themselves and impoverished the country. "

Bizony, a Feri.

Google 2009.06.09. 10:54:37

MSZP-ből is kettő lett, akárcsak a Magyar Gárdából. Egy rossz és egy Jobbik. A sors ironiája csupán az, hogy a tolerancia, a másság elismerésének bajnokai szavaztak a kirekesztés pártjára. A sajátmaguk-fajtákra.
Eddig pénzt, most rendet várnak, oszt' meglátják.
El kell olvasni a kurucot, barikádot, hemzsegnek a cikkek a Vezénylő Tábornok, Zsidesz stb. kifejezésektől.
Vadai, Török se tudná/tudja szebben, jobban elmondani, mi fáj.
Valaki egy másik poszton leírta, hogy ez egy normális folyamat. A Jobbik építkezésbe kezdett, és a falvakban, településeken kit talált? Hát MSZP-s akárkiket, akik hamar átnyergeltek és jobbikosok lettek, ha most az fizet.
Gyurcsány mondta is nemrég, hogy a következő választások másként zajlanak majd le. Tisztában lehetett a Jobbik-bomba hatásával. Valakik ezt a bombát csak beélesítik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 11:04:56

@Google:
"Tisztában lehetett a Jobbik-bomba hatásával. Valakik ezt a bombát csak beélesítik. "

Nem, ez ontokonszuras volt. Ezt is elkurtak az elvtarsak es most vak panikban vannak.

Keri Laszlo:
nol.hu/belfold/aludjunk_egyet___
"A részletes, területi adatokból az is kiolvasható, hogy botorság volt azt hinni: a Jobbik csakis a Fidesz rovására növelheti a támogatottságát. Mind a kelet-magyarországi, mind a fővárosi/pest-környéki adatokból az következik, hogy a Jobbiknak van keresni és találnivalója a szocialisták legkevésbé védett támogatói csoportjaiban is. S ha ez így van, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesznek még a választások előtt érdemes a Jobbikkal politikai vitákba keverednie. Utána már más lesz a helyzet."

Greczy Zsolt:
www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=562
"Értem, persze, miért vadul a vezénylő tábornok. A Jobbik erőteljesen szipkázza el a szavazóit, mint arról a hétvégén a Le Monde is beszámolt. A tekintélyes francia újság populista ígéreteket kér számon a Fideszen, kiemelve az egymillió munkahely – nyilvánvalóan betarthatatlan – ígéretét. A riport kitér arra, hogy sok fideszes ma már inkább a Jobbik felé húz.
Tán ez az oka, hogy a Heti Válasz és a Demokrata is nekitámadt az önkormányzatokban több, mint száz helyen szövetségesre. "

A Jobbiknak a Fidesz ellen kellett volna hatnia, a Fidesz jobbszarnyat kellett volna leszednie. Erre az elegedetlen MSZP-szavazokra hatott, akiknek otthon kellett volna maradniuk.

Meglepo modon a ciganyozas az MSZP szavazobazisara hatott legerosebben. Vajon miert?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 11:12:43

Mar latszik az alagut vege!
Jokora a kulkereskedelmi tobblet. Az export dramaian esik, de az import meg dramaibban esik. Ez jo hir.
www.rttnews.com/ArticleView.aspx?Id=973302&SMap=1
"(RTTNews) - Tuesday, the Hungarian Central Statistical Office said the country record a trade surplus of EUR430 million in April, an improvement of EUR381 million from the same month last year.

During the month, exports dropped 29% year-on-year to EUR4.6 billion, while imports fell 35% to EUR4.2 billion. The European Union member states had a share of 79% in exports and 69% in imports."

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.09. 11:43:26

@Doomhammer: LeBor már a 90-es évek elején Budapestről tudósított, és folyamatosan az egyre félelmetesebb méreteket öltő antiszemitizmusról és a közelgő fasiszta puccsról cikkezett. Az utóbbi hónapokban valami nagy katarzison eshetett át, mert ugyan az alapeszme (fasizmustól rettegés) a helyén maradt, de a baloldalt hibáztatja. Inkompetens posztkomm. elitekről beszél, pedig ezt a frazeológiát 10-15 évvel ezelőtt szerintem még simán kódolt antiszemitizmusnak minősítette volna.

Gratulálok az elit-kispártok átépítéséről szóló látnoki cikkéhez. Úgy látszik, megvalósult az álom. Az SZDSZ-nél néhány nosztalgiaszavazó (akik nem olvasnak újságot) maradt, meg persze a kapcsolati tőke legfontosabb őrzői, és néhány idealista. Ez együtt csak egyre kevesebb lesz. De Kuncze, Horn, Fodor stb. elképzelhetetlen, hogy csak úgy eltűnjenek a politikából. Most kellene annak jönnie, hogy az SZDSZ maradványait ráhegesztik az MDF-re. Konzervatív-Liberális Párt. Az LMP-t már nem lehet visszaolvasztani, és az LMP magába szippanthat 1-2% hegyigyulaistát és munkáspártit. Még ők is lehetnek 5%-on egyszer.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 12:30:48

@dzsucseharcos:
"Gratulálok az elit-kispártok átépítéséről szóló látnoki cikkéhez. Úgy látszik, megvalósult az álom."

Az erdem nem enyem, hanem a Mestere. Most ujra megismetelte az otletet.
w.blog.hu/2009/06/08/azt_mondtak_gabor_hogy_menj_a_picsaba
"Már az az opció sem él, hogy összebútorozzanak az MDF-fel, és a józan ész, a racionalitás és a kapitalizmus nevében indítsanak közös listát. Dávid Ibolya hülye lenne a lepraszagú nevet – SZDSZ – magára venni. Magabiztos felülnézetből tekinthet rájuk, és legfeljebb egyes átszivárgó szakemberek befogadását fontolja meg. Azt viszont jól teszi, az MDF-et a Jobbiknál is súlyosabban szorítja a káderhiány, elkél ott néhány ember, aki legalább egy bélyegzőt képes kezelni anélkül, hogy halálra sebezné magát."

A Mester nagyon magabiztos. :-) O jo lora tett, az MDF-nek lesz most egy kis penze, amibol ot is megfizethetik es rendezhet nehany regi szamlat a hulye SZDSZ-esekkel, akik ot kadarista maradvanynak neveztek es nem fogadtak be az elitbe.

Ez egyben a hegesztes hatarait is mutatja. Ezek itt mind nagy egyenisegek serelmekkel es egig ero buszkeseggel.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 12:31:53

@dzsucseharcos:
"Gratulálok az elit-kispártok átépítéséről szóló látnoki cikkéhez. Úgy látszik, megvalósult az álom."

Az erdem nem enyem, hanem a Mestere. Most ujra megismetelte az otletet.
w.blog.hu/2009/06/08/azt_mondtak_gabor_hogy_menj_a_picsaba
"Már az az opció sem él, hogy összebútorozzanak az MDF-fel, és a józan ész, a racionalitás és a kapitalizmus nevében indítsanak közös listát. Dávid Ibolya hülye lenne a lepraszagú nevet – SZDSZ – magára venni. Magabiztos felülnézetből tekinthet rájuk, és legfeljebb egyes átszivárgó szakemberek befogadását fontolja meg. Azt viszont jól teszi, az MDF-et a Jobbiknál is súlyosabban szorítja a káderhiány, elkél ott néhány ember, aki legalább egy bélyegzőt képes kezelni anélkül, hogy halálra sebezné magát."

A Mester nagyon magabiztos. :-) O jo lora tett, az MDF-nek lesz most egy kis penze, amibol ot is megfizethetik es rendezhet nehany regi szamlat a hulye SZDSZ-esekkel, akik ot kadarista maradvanynak neveztek es nem fogadtak be az elitbe.

Ez egyben a hegesztes hatarait is mutatja. Ezek itt mind nagy egyenisegek serelmekkel es egig ero buszkeseggel.

osborne 2009.06.09. 12:34:05

és Jobbik a wsj-ben:

online.wsj.com/article/SB124447461769994439.html

Lebor pedig igen, egy hivatásos rettegő

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 12:53:14

@osborne:
Megmondtak elore. A baloldal ideologusai tudjak, hogy a szavazoik egy szelsosegtol (toluk) atlendulhetnek egy masik szelsoseghez (szelsojobb).

Nezze csak, 2008 november, Charles Leadbeater.
reakcio.blog.hu/2008/09/13/lelky_lola_zsenialis_blogbejegyzese?fullcommentlist=1#c3688813
"The state will be beset by demands it may not be able to meet. In white working-class communities that gained very little even during the boom years, things could turn nasty. People already disconnected from mainstream economic activity and public life, even during the boom, will be further disconnected. People may not turn en masse to fascism and communism as they did in the 1930s, but their sense of anger and dispossession will be more difficult to contain."

osborne 2009.06.09. 12:54:08

az Úr elemez és előad, Doom jegyzetfüzet magánál?

kapcsolat.hu/blog/a_valasztas_tanulsagai

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 12:56:49

@osborne:
Hehehehe.
"Jobbik picked up support in traditionally Socialist areas, such as poor districts of industrial cities, says Gergely Böszörményi Nagy, a political analyst with Perspective Institute in Budapest. In those areas, voter complaints align closely with "Jobbik's message of Gypsy crime and nationalism," he said."

Akkor egy klasszikus:
arokaso.blog.hu/2008/08/31/tamas_tibor
"A vidéki Magyarország vasárnapi templomjáróiról lehullott a civilizáció máza és cigány-magyar polgárháborúra készülnek."

Ezek nyilvan a vallasos MSZP-szavazok voltak, akik a Jobbikra szavaztak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 13:01:45

@osborne:
Ez kurvajo!!!!!
"Aztán igazi fejtörést okoz az, hogy a közjó nem azonos a magánjólétek egyszerű matematikai összegzésével. Példának okáért, ha a közjó egyszerű matematikai összegzés lenne, akkor nem lehetne különbséget tenni aközött, ha ugyanaz az összesített jövedelem, tudás, vagyon, biztonság kevesek kezében összpontosulna, miközben mások nélkülöznének, és aközött ha ugyanezek a javak nagyjából egyenlően oszlanának meg a közösség tagjai között."

Vagyis ha van egy tarsadalmunk, ahol 10 embernek van 10 egysegnyi vagyona es 1000-nek 1 egysegnyi vagyona, akkor jobban jarunk, ha mindenkinek 1.09 egysegnyi vagyona van.

Ezert tartunk ott, ahol tartunk, mert ez a hulye kormanyozhatott 4 evig.

osborne 2009.06.09. 13:02:12

@Doomhammer: a nagy antifa MSZP ezt a Jobbikosodást súlyosan elhallgatja, Szanyi szólta csak el magát a nol-ban dehát ő súlytalan.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 13:07:43

@osborne:
Ha odafigyel, kihallja Lendvai szovegebol.
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c6111963
""Látom a mi oldalunk felelősségét is abban, hogy van néhány olyan nyitott társadalmi kérdés, amire a demokratikus parlamenti pártok, jobbról és balról együtt, úgy tűnik, nem tudtak kielégítő választ adni" - fogalmazott, megjegyezve, hogy nem az a 14 százalék a hibás, aki a Jobbikra szavazott, "Magyarországon nincs 14-15 százaléknyi neonáci"."

Ez ugye az eddigi allasponttal szoges ellentetben van, amikor Tamas Pal es a tobbi berrettego azt szajkozta, hogy a nacikok a Fidesz taboraban vannak es mutattak ehhez mindenfele statisztikat.

Aztan kiderult, hogy a szelsojobbra fogekony retegek az MSZP taboraban vannak es egybol megvaltozott a hangnem. Szegeny megtevesztett szavazok.

Google 2009.06.09. 13:11:14

@Doomhammer:

De mindez nem probléma. Azt látom, ha az MDF, Jobbik és más, az ő malmukra hajtja a vizet, akkor jöhet, akkor szívesen látott. Még vallásos, sőt, kirekesztő is lehet az a szavazó, csak az ellent gyengítse.
A koalíció egy ellenséget lát, és az a Fidesz.
A többiek vicc, gyerekes csíny, nem komoly, elmúlik dolgok.

Egyébként ezzel a Jobbik-jelenséggel jól elvagyunk, pedig a kormányt kellene mihamarabb elzavarni.
A Jobbik ígérte, hogy utcára megy, de a Fidesz nélkül fél. Félni látszik.
Máskor olyasmit ígérjen, amit saját szakállára megtehet!

osborne 2009.06.09. 13:12:04

@Doomhammer: btw Tamás Pál időközben döfködi a szadeszt nyíltan és idegesen

Tamás Pál: Az SZDSZ vezetői alkalmatlanok kivezetni a pártot a válságból

inforadio.hu/hir/belfold/hir-283996

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.09. 13:18:03

@Doomhammer:

>Ez egyben a hegesztes hatarait is mutatja. Ezek itt mind nagy egyenisegek serelmekkel es egig ero buszkeseggel.

Ez mutatja, hogy DI mennyire ráérzett egy bizonyos nem feltétlenül mindenkinek tetsző, de működő politizálási stílusra. Ebbe a koncepcióba azonban Horn Gábor & Co. látványosan nem illik.

Az MDF nem politikai üzem, hanem politikai ipari park. Nem kellenek akadékoskodó régi szakik, akik újraindítanák a termelést a gyárban, ha a gyárépületek másfajta hasznosítása jobban megéri. DI a PC kottájából játszik. A PC elvégzi a szakértést, DI vasladyként keresztülviszi az újabb és újabb irányváltásokat. Ha kiköltözött az egyik bérlő (Tisztelet Társasága), akkor keres helyére újat (Hit Gyüli), ha az egyik ideológiának lejárt a szavatossága, annak helyébe is szerez újat. Ha a pártban egyéniségek lennének, csak akadályoznák a PC stratégiájának precíz keresztülvitelét. Szóval Fodorék vagy beérik egy szerény állással a portán, vagy nem vehetnek részt a játszmában.
Most már kezdem érteni, miért nem katasztrófával felérő kisgazdásodás az MDF-ben, amikor a fél tagságot időnként kizárják. Ez egy sajátos működésű párt.

osborne 2009.06.09. 13:18:16

TP mottó Lakner előadásában:

„A két párt rivalizál az MSZP-tábor kirablásában.” Lakner szerint tegnapra kiderült, hogy míg korábban azt várták, hogy a csalódott MSZP-szavazó otthon marad, vagy a Fideszt választja, most azt látszik, hogy vagy otthon marad, vagy a Jobbikot választja, és sokaknak csak harmadik opció a Fidesz.

amúgy az igaz, hogy kiábrándult Fidoxosok is vannak szépen a Jobbikban. De a legfeltűnőbb mégis a szoci térnyerés.

index.hu/belfold/2009/06/09/uj_teruleti_elemzes/

kérdés: maradnak e a Jobbiknál vagy az OGYV választáson visszatérnek az Anyapárthoz?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.09. 13:23:58

@osborne: Eva M. Amichay is megjelent a helyszínen. Belinkelte Fercsinek ezt a cikket:
hvg.hu/velemeny/20090609_mszp.aspx

osborne 2009.06.09. 13:26:15

@dzsucseharcos: jaja a PC pártja az inkább mint LI-é, övéké az érdem leginkább.

osborne 2009.06.09. 13:31:31

nocsak-nocsak Bokrost már nem akarják kiengedni, gondolom ez is a SZDSZ és MDF összegyurása miatt. Össze fog jönni.

index.hu/belfold/2009/06/09/a_lobbistak_orulnenek_ha_bokrost_habsburgra_cserenek/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 13:31:36

@osborne:
"amúgy az igaz, hogy kiábrándult Fidoxosok is vannak szépen a Jobbikban. "

Ott kell legyen az az ex-MIEP-es tarsasag, aki 2002 utan kerult a part vonzaskorebe es most, hogy a Fidesz ismet a centrum fele halad, kezdte magat kellemetlenul erezni. Ez azonban maximum 100 ezer ember. A zom nem onnan szarmazik es ez okozta a meglepetest a Fidesznek.

Hianyzik Torgyan Kisgazdapartja, ez a helyzet.

osborne 2009.06.09. 13:46:32

@Doomhammer: igen, a népszavazás, az időközik, Pécs és a kv-kutatók nem jelezték jól a Fidoxnak, hogy bizony a Jobbikra ennyien fognak ex-miep, ex-szoci, ex-fidesz és radifiatal szavazók voksolni ahogy már fennt kitárgyaltuk.

Google 2009.06.09. 13:58:49

Itt van ez a cikk. Szóról-szóra mintha az MSZP-t hallanám:

www.kuruc.info/r/26/41749/

Írta: Florian Geyer Magukfajta lenne?

Wildschwein 2009.06.09. 14:02:24

@Doomhammer: Én is egyetértek Pelle cikkével, de maga nem azt mondta nemrég, hogy az MSZP úgy fog feltörni az ogy választások után, mint a rakéta? Pelle azt mondja, hogy végleg lesüllyedtek, akár törpepárttá is válhatnak.

Egyébként meg érdekes, hogy a cikk csak úgy futólag megállapítja, hogy Komárom-Esztergom megyében a legkisebb a cigányok aránya (azzal összefüggésben, hogy itt volt a legerősebb az MSZP). Hát ezt meg honnan veszi? Bármiféle ilyen statisztika szerintem törvénybe ütközik. Vagy csak úgy nagyvonalúan leírta tényként amit gondol?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 14:29:46

@Google: "Orbán Viktor Vezénylő Tábornok úr, a tévedhetetlen és jövőbelátó zseniális narancsvezér"

Ezt akár Bolgár György vagy Diurnus is írhatta volna. Az "Orbánka", "Orbánc" és a "Tokaj hímvesszeje" fordulatokat még hiányolom, de fejlődnek a fiúk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 14:36:20

@Wildschwein:
"Én is egyetértek Pelle cikkével, de maga nem azt mondta nemrég, hogy az MSZP úgy fog feltörni az ogy választások után, mint a rakéta?"

Igaza van, ebben nem ertek egyet Pellevel. En az 1990 utan tortentek alapjan tovabbra is azt mondom, hogy ugy fognak visszajonni, mint a raketa. Csak keruljenek igazi ellenzeki pozicioba.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 15:20:34

"Oh, shit!" rovatunk gyöngyszeme lehet ez a kis örökbecsű: index.hu/gazdasag/magyar/2009/06/09/a_vagyonado_elbukasa_az_imf-szerzodes_felrugasat_is_jelentheti/

A hátunk mögött, szigorúan demokratikusan le lett vajazva.

Google 2009.06.09. 15:28:12

@osborne:

Együtt kell értsenek valamiben a Jobbikosokkal a Nagyrománia pártiak, hisz ugyanott foglalnak majd helyet, nem?

Orbán lehet egy közös igazodási pont.
A Vezénylő Tábornok úr egy narancsterrorista. Sem több, sem kevesebb.

osborne 2009.06.09. 15:35:14

@elGabor: megérkezett a válasz arra, hogy miért is erőltették ennyire az ingatlanadót a szocik. illetve jól sejtettük: ha az nincs, nincs IMF hitel. Erre ment ki az egész semmi másra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 15:47:33

@osborne:
Emlekszik? Nincsen szerzodes, nincsenek kulonos feltetelek, csak mellenk tettek.

osborne 2009.06.09. 15:54:36

@Google: a kettős állampolgárság miatt fél az összes érintett ország

@Doomhammer: A Fospumpa megszívta, nem törölheti el mert ugrik az IMF!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.09. 15:58:00

@Wildschwein:

>Egyébként meg érdekes, hogy a cikk csak úgy futólag megállapítja, hogy Komárom-Esztergom megyében a legkisebb a cigányok aránya (azzal összefüggésben, hogy itt volt a legerősebb az MSZP). Hát ezt meg honnan veszi?

Ebben látok egy icipici wishful thinkinget vagy legalábbis figyelmetlenséget. A szerzőnek az a prekoncepciója, ami egyébként a Jobbik félhivatalos álláspontja is, hogy a Jobbik ott erős, ahol sok a cigány, és ez egy ok-okozati összefüggés. Ezt látszik alátámasztani K-E megye esete, ahol Budapest után a 2. legerősebb az MSZP (21%), de gyenge a Jobbik (12,5%) és kevés a cigány (1993-ban 1,3%, ami nem a legkevesebb, de elég kevés).
Figyeljük azonban meg, hogy rögtön ott az ellenpélda: Budapesten sokkal több a cigány (9,8%), a Jobbik mégis csak 12,5%-os. (Ezt komolyan illik venni, mert Bp. sokkal népesebb, mint K-E megye.) Ld. korábban mások hozzászólásait arról, hogy a Jobbik melyik rétegekre van hatással (nem a legpolgárosultabbakra).
Az igazság az, hogy a cigányok aránya és a Jobbik eredményei között 0,46 korreláció van, amire lehet azt mondani, hogy fontos észrevétel, csakhogy pl. a Jobbik mostani és az MSZP 2004-es eredményei között ennél erősebb, 0,49 korreláció van.
A Jobbik ott erős, ahol régebben az MSZP volt különösen erős. Az a tény, hogy történetesen sok cigány él azokon a területeken, ahol az MSZP erős volt, azt a jelenséget okozza, hogy a Jobbik eredménye jól korrelál a cigányok arányával. Akárcsak 2004-ben az MSZP. Mégsem mondta senki 2004-ben, hogy az MSZP szavazatok területi eloszlását a cigányellenesség vagy a cigánykérdés magyarázza.

Lehet, hogy a valóságnak semmi köze a retorikához és a hivatalos álláspontokhoz.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 16:02:02

@Doomhammer: És nem is kell lehívnunk. Csak ott van, hogy szépen nézzen ki.

By the way, kommentáltam LeBor cikkéhez, de nem rakták ki. Pedig még kimondottan udvarias voltam.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 16:02:10

@osborne:
"A Fospumpa megszívta, nem törölheti el mert ugrik az IMF! "

Mar persze, ha elorehozott valasztasok lesznek. Mert ennek a hitelnek lejar a hatarideje jovo aprilisban.

Az mas kerdes, hogy valahonnan a Fospumpanak is kell szereznie penzt, valoszinuleg az IMF-tol.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 16:05:09

@dzsucseharcos: A budapesti eredmény lehet a MIÉP hagyományos értelmiségi szimpatizánsainak köre is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 16:07:05

@dzsucseharcos:
"Az a tény, hogy történetesen sok cigány él azokon a területeken, ahol az MSZP erős volt, azt a jelenséget okozza, hogy a Jobbik eredménye jól korrelál a cigányok arányával."

Es ha valahogy belevesszuk azt a legendat, miszerint a ciganyok szerettek az MSZP-re szavazni, mert segelyekkel tomte ki oket? Ez azzal jarna, hogy az ott elo lakossagnak kulonosen lett volna oka felhaborodni a pozitiv diszkriminacion es jott az ellencsapas.

Erdekes modon foleg az MSZP-szavazoktol jott az ellencsapas. Lehet, hogy ezek versenytarsnak ereztek az allami juttatasok elosztasaban a ciganyokat, azert szavaztak a Jobbikra tomegesen?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 16:16:17

Mar latszik az alagut vege!
www.forbes.com/feeds/afx/2009/06/09/afx6519880.html
"BUDAPEST, June 9 (Reuters) - Hungary's economy contracted by an annual 6.7 percent in the first quarter, more than a preliminary estimate for 6.4 percent, the Central Statistics Office (KSH) said on Tuesday."

Karcolt lendület 2009.06.09. 16:17:59

@elGabor:
Szóval előrehozott választások helyett inkább itt maradtak, megállapodtak az IMF-fel és az EU-val a Parlamenten kívül a teljes adórendszer átrendezésének pontos részleteiről. Mert ez így aztán demokratikus, meg megmentik a Köztársaságot.
Nemhogy választói, de még parlamenti felhatalmazást sem kapott ehhez Bajnai, úgyhogy elmennek a büdös picsába, mostmár tényleg! A szagértői kormány sem jelentheti azt, hogy mostmár a képviselőkkel sem kell egyeztetniük, hanem egy menedzsment-mítingen elrendezik a jövőt a saját elképzeléseik szerint.
Kurva ideges lettem...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 16:18:06

@Doomhammer: "Lehet, hogy ezek versenytarsnak ereztek az allami juttatasok elosztasaban a ciganyokat, azert szavaztak a Jobbikra tomegesen?"

Szerintem ez nem releváns. Elsősorban a biztonsághiány üthetett (joggal); a segélyezés inkább ott jön be, hogy a cigányok általában még a munka/munkakeresés látszatára sem ügyelnek, ami egy küzdő, csirkét nevelő, házi veteményest ápoló embernek nagyon rosszul esik. És ismét joggal.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 16:22:31

@Karcolt lendület: És nem csupán megállapodtak, hanem ezt a nem mellékes tényt el is felejtették közölni velünk. Jó demokratikusan.

Karcolt lendület 2009.06.09. 16:33:01

@elGabor:
Aztán csodálkoznak, hogy a Jobbik majd olyan erős, mint a kormánypárt. Ha ez múlt héten kiderül, meg is verték volna őket...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 16:35:44

@Doomhammer: VAgy azért hivatkozik az IMF-re a Szerelő, hogy lenyomja a torkunkon az új adót.
"Kicsi a mozgásterünk" - mióta eszemet tudom ez a duma Kádárék is ezt tolták, Moszkvára mutatva.

Az IMF feltételét nem láttuk, ha van is ilyen akkor is újratárgyalható, mit a GDP arányos hiányunk. Azt is felnyomták 1.5 százalékkal.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 16:41:43

@Doomhammer:
"Megmondtak elore. A baloldal ideologusai tudjak, hogy a szavazoik egy szelsosegtol (toluk) atlendulhetnek egy masik szelsoseghez (szelsojobb)."

Elképzelhető, hogy itthon ezt senki sem tudta, senki sem várta?
Ha én pl.angol lennék, és nem magyar, de a azért akonspirációs elméletekben ugyanúgy hinnék, akár azt is gondolhatnám, hogy egy mesteri vágással valakik ketté metszették Magyarországon
a baloldal szavazóbázisát.

osborne 2009.06.09. 16:44:27

@tölgy: ez nekem is eszembejutott, extulaj Bajnai és az index tudjuk puszipajtások. mindenesetre nagyon erőltetik ezt az adót és a bevétel a jelen formájában nem hoz majd sokat az eredetihez képest.

mindenesetre a szadesz mostmár mindenkire kivetné lol:

vastagbor.blog.hu/2009/06/09/szdsz_szeretne_meg_lejjebb_csuszni

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 16:46:16

@gloire:
"hogy egy mesteri vágással valakik ketté metszették Magyarországon
a baloldal szavazóbázisát. "

Igen, ezen en is elfiloztam. Hogy itt valaki nagyon ugyes volt. Ugyanakkor egyszeruen nem nezem ki se Vonaekbol, se a Fideszbol, hogy ezt elore kitalaltak volna. Azt sokkal inkabb elhiszem, hogy Feriek kitalaltak a Jobbikot, mint a Fidesz-ellenes csodafegyvert es labon lottek magukat vele.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 16:51:57

@osborne: Az általános vagyonadót én nem ellenzőm. Azt meg nem is értem, hogy a vállalkozások miért ne fizessenek az ingatlanjaik után.

osborne 2009.06.09. 16:53:51

@Doomhammer: ha nem is ők találták ki de hogy a szocik és a szadesz futatták fel őket ennyire az biztos. (ellenkampány és riogatás és trükkök százai)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.09. 16:53:58

Mintegy varázsszóra: nol.hu/belfold/a_jobbik_sikerenek_titkai

A Political Capital szerint a Fidesz veszített, nem is akar előrehozott választást, továbbá a Jobbik elsősorban tőlük vett el választókat, nem is a szociktól.

Most elemzik, vagy csinálják?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 16:54:33

@Doomhammer: Azért olyan 5%-t vitt el a fidesztől is a Jobbik. De úgy tűnik, többet a szociktól.
Viszont a Jobbikhoz állt vidéki szocik legalább nem a fideszt erősítik. Így nézve, a szociknak messze a Jobbik a kisebbik rossz. A project manager és a kreatívok gondolom már tegnap ott voltak a pénztárnál.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 16:56:04

@elGabor: A PC csinálja, mint a Vision Consulting és a többi. Az elemzés része a csinálásnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:04:42

@tölgy:
"A project manager és a kreatívok gondolom már tegnap ott voltak a pénztárnál."

Akkor az otletgazdak nem magyaraznak a bizonyitvanyt, hogy a Fidesznek milyen rossz a Jobbik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:05:56

Varjunk csak. Most eszembe jutott a Mester feher kockas otlete. A Jobbik ilyen feher kocka, mivel koaliciokeptelen.

Google 2009.06.09. 17:06:06

@Doomhammer:

Volt más választásuk Feriéknek?
Tudtak volna ők saját jogon szavazatokat elhódítani - nem a Fidesztől -, hanem a Fidesz elől? Nem.
Ez volt az egyetlen lehetőségük. Olyan, amilyen. És legyünk őszinték: sikerült vele meglepniük a Fideszt.
De innen megint más idők jönnek; most saját magukat kellene összeszedniük, és ez nem lesz könnyű. Ha nem megy, újabb alakban állnak fel. De magukat nem hagyják.
Ami pedig a minden ingatlanra kivetendő adót illeti, a Fidesz már jelezte, hogy így lesz. Senki sem hitt nekik. Hazudik a Fidesz - mondták.
Ilyenkor, az IMF-vel történő tárgyalásokra kellene bevetni Morvai Krisztinát. Mondja el azoknak, akiket illett, hogy azt mondja: nem vagyunk gyarmat, Magyarország a magyaroké, nem leszünk második Palesztina. És egyéb magafajta bölcsességek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:09:54

@Google:
"Ilyenkor, az IMF-vel történő tárgyalásokra kellene bevetni Morvai Krisztinát. Mondja el azoknak, akiket illett, hogy azt mondja: nem vagyunk gyarmat, Magyarország a magyaroké, nem leszünk második Palesztina. És egyéb magafajta bölcsességek."

Nagy ugy, legfeljebb nem adnak hitelt es jon az allamcsod.

osborne 2009.06.09. 17:11:34

@Doomhammer:@Google:

kármentés folyik vagyis a Jobbik arra van, hogy a Fideszt gyengítsék és a jobboldalt megosszák, lehessen nácizni és a kétharmadnak esélye se legyen egyedül egy pártnak, ennyi.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 17:12:05

@Doomhammer: HA csak nem rész a projektnek ez a magyarázat is: a Fospumpa a felelős.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:14:24

@Doomhammer:
Én viszont simán kinézem belőlük, sőt ez a meggyőződésem
az első pillanattól fogva. Ezért nyomom itt folyamatosan a
népi-balról, agrár-szociális pártokról a dumát.

osborne 2009.06.09. 17:15:10

vagy nem olvasták a hoax-nem hoax sötétség délben levelet?

szépen le van benne írva a jobbik szerepe.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 17:23:12

@osborne: Antifa tojásdobálás demokratikus, na.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:28:29

@gloire:
Ha ok talaltak ki, nagyon rosszul talaltak ki. A Jobbikkal nem kothetnek koaliciot, akarmennyire is ezen agyalnak a strategaik. Ha tenyleg ok talaltak ki a Jobbikot, pozicionalhattak volna egy Torgyan-revival partnak, amivel lehet koaliciot kotni. A Jobbik azonban 2007-tol fogva koaliciokeptelen es ez nem lehetett az erdeke a Fidesznek. Szigoruan veve a Jobbiknak sem, bar most mast mondanak.

osborne 2009.06.09. 17:35:01

@tölgy: az itthon megbukott liberálisok mindent betiltatnának ami az ő érdekeiket sérti és legalizálnák azt ami az ő érdekeiket nem sérti.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:36:53

A jobbik és a gárda a "puszták népének" a lázadása.
Azoknak akiket nincstelenül bevontak a tsz-ekbe, vagy
az értelmetlen szoci iparosításba, anno. És kaptak 40
négyzetméter panelt.

A tsz-ek, és az ipar összeomlása óta keresik valahogy
az igazodási pontot. Mostanra végképp lenullázódtak, idáig tartottak ki a szocik mellett. Kisgazdákká nem lehettek, ahoz
mélyebb gyökerek kellenének.

És ez magyarázza a cigánysághoz a viszonyukat is.
Nem csak közbiztonsági probléma ez, Doom írta itt az előbb:

"Lehet, hogy ezek versenytarsnak ereztek az allami juttatasok elosztasaban a ciganyokat, azert szavaztak a Jobbikra tomegesen?"

Igen. Pontosabban ők az a réteg, akik egy sok szempontból
hasonló élethelyzetből teljesen integrálódni tudtak, így
pontosan látják a romasegélyek, és a pozitív diszkrimináció értelmetlen, sőt egyenesen igazságtalan voltát.

És ez magyarázza Baranya lemaradását is a nagy jobbikos
áttörésben. Ott a jómódubb, kisgazda parasztság
jellemzőbb évszázadok óta.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 17:45:02

@gloire: Legfeljebb a puszták népe unokái.
De az a baj ezzel a magyarázattal, hogy a puszták népe jellemzően dunántúli. Illyés is tolnai, veszprém stb. nagybirtokos és cseléd vidékek. Csongrád-Békés pedig agrárproletárvidék (viharsarok).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:47:16

@Doomhammer:
"A Jobbikkal nem kothetnek koaliciot.."

Miért kéne koalíció, ha az ellentábort kétté vágtam?

Miért ne lehetne koalíció, ha pár év múlva egész Európát
átitatja ez az új "korszellem"?

Miért ne változhatna, konszolidálódhatna a Jobbik?
Úgy látom az árpádsávos zászló kicsit félre lett rakva,
pedig hivatalos zászlójuknak minősítették nem rég, most
mégis csak a miép-re hajazó farkasfogas-pártemblémás
zászlót látom mindenhol. 15% százalékból már le lehet
választani a síkhülyéket.

Miért ne támogathatná kívülről a fideszt, mint anno
a miép?

Stb. Ezek szerintem releváns kérdések, meglátjuk.
Sokat segítene a találgatásban, ha tudnánk tényleg
kapnak-e pénzt az oroszoktól.

extrém először tölts 2009.06.09. 17:49:04

@tölgy: "Az általános vagyonadót én nem ellenzem."

Flat-tax vagyonadó még igazságos is lehet; bár egy ilyen neves konzervatívtól, mint Maga, érdekesnek tűnik bármilyen adóemelés támogatása.
Egyébként érteni vélem a motivációját: a korábbi adócsalásból és adóelkerülésből felhalmozott tőkét szeretné - igazságszolgáltatási célzattal, kollektív bűnösséget feltételezve - megadóztatni. Ezeket viszont nem megadóztatni kell, hanem az elévülési időket megtoldásával a vizsgálatokat lefolytatni, a fekete pénzekből keletkezett tőkét elkobozni, a bűnösöket pedig börtönbe zárni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:52:37

@gloire:
"És ez magyarázza Baranya lemaradását is a nagy jobbikos
áttörésben. Ott a jómódubb, kisgazda parasztság
jellemzőbb évszázadok óta."

Akkor maga meg nem volt az Ormansagban. Menjen el, tanulsagos elmeny. Az orszag egyik legszegenyebb sarka.

En masnak tudom be Baranya kulonosseget. Szelsojobbos partoknak ott nyilik terep, ahol egy tobbsegi reteg fenyegetve erzi tobbsegi voltat. Vagyis kell hozza egy hely, amelyet a tobbseg a magaenak tart es ahol megjelenik egy novekvo kisebbseg. Ez valtja ki a tobbsegi tarsadalom egyes reszeibol a panikreakciot.

Olyan helyeken, ahol kulonbozo kisebbsegek evszazadok ota elnek egyutt, a szelsojobb ervrendszere sokkal kevesbe erdekes. Ilyen hely Baranya.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 17:54:37

@tölgy: Persze, hogy az unokáik. Alapvetően iparitanuló
fiatalokról van szó, akik nem találnak már munkát a
mezőgazdaságban régóta, de mostanra már sehol sem. )

Akikről én beszélek nyilván csak egy szelet. De az a szelet,
amelyik a meglepetést okozta nemvárt tömegerejével.

osborne 2009.06.09. 17:59:53

oh a Mester népszavás stílben ír a MSZP-s buktáról -ami végül mint mindig Fospumpázásba fullad ;] beteges Úr rajongás is felbukkan!

w.blog.hu/2009/06/09/no_pasaran_5

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 18:02:00

@gloire:
"Miért kéne koalíció, ha az ellentábort kétté vágtam?"

Mert ha nincs tobbsege, leszavazhatjak a Parlamentben. Torgyan meg ugy is majdnem atugrott a szocikhoz, hogy koalicios szerzodes kototte a Fideszhez. A Jobbik ezt sokkal konnyebben megcsinalhatja, mivel koaliciora nem lephet a Fidesszel.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a szocik igen ugyesek kilora valo megvetelben. Ezert van szuksege a Fidesznek egy stabil tobbsegre, olyanra, amely kibirja az egyes kepviselok elcsabitasat.

"Miért ne változhatna, konszolidálódhatna a Jobbik?"

Ez termeszetesen lehetseges, de akkor hogyan gyujti be a protestszavazatokat?

"Miért ne támogathatná kívülről a fideszt, mint anno
a miép?"

Utana pedig evekbe kerult, amig a kulfold ujra szobaaltt veluk. A Jobbiknal ez durvabb lenne.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 18:09:33

@Doomhammer: Ez is igaz, bár szegénység, és szegénység
közt nagy különbség lehet. Tölgy említi a nagybirtok rendszert.
Más az agrárproletár, a cseléd nyomora, és más a
"cifra nyomorúság" (azaz az önlló paraszti gazdaság
fokozatos elszegényedése).

Kicsit soknak tünhet, de talán nem árt ilyen dolgokba belemenni mégsem, szerintem közelebb járunk a megoldáshoz, ha ezt
nézzük, mint ha abból indulok ki, hogy mint mondott az épp
illetékes szdsz-es hülye.

Az azért most világosan kiderült, hogy az aktuális "hülye"
szövege az égegyadta világon nem érdekel senkit, főleg
nem vidéken, kistelepüléseken. Bármit mondanak, ha
ijesztgetésből náciznak, az sem. Nincs hatása, se mozgósító,
se elrettentő (haha), se semmilyen hatása nincsen.

Ezért furcsa lenne, ha egy eleve érdektelen véleménynek
a visszájára fordulásából kézzelfogható politikai áttörés
születne. Túl elvont.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 18:14:52

@gloire:
"Ezért furcsa lenne, ha egy eleve érdektelen véleménynek
a visszájára fordulásából kézzelfogható politikai áttörés
születne. Túl elvont. "

Ezt nem ertem, magyarazza meg. Melyik az eleve erdektelen velemeny es hogy fordul a visszajara?

osborne 2009.06.09. 18:19:06

oh micsoda nap: Lengyel úr, a fekete lyuk és a korrupt pestises hullák ha-ha

hvg.hu/velemeny/20090609_epvalasztas_velemeny.aspx

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 18:22:00

@Doomhammer:
"Olyan helyeken, ahol kulonbozo kisebbsegek evszazadok ota elnek egyutt, a szelsojobb ervrendszere sokkal kevesbe erdekes."
ezt aláírom.

"de akkor hogyan gyujti be a protestszavazatokat?"
Simán: most már viszi a lendület.

"Utana pedig evekbe kerult, amig a kulfold ujra szobaaltt veluk."
És ha változik a külföld?

Vagy akkor marad az LMP? egy pöttyet még picikék,
és már most kockázatosabbnak tűnnek, mint bárki . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.09. 18:31:05

@Doomhammer:

Eleve érdektelen: bármi, amit az szdsz-mszp mond, mondott, mondani fog . )

Visszájára fordul: Pl. az EP kampány plakátjai. Tudja, a gárdistás,
kopaszos, stb. Ugyan ez megjelent az mszp-től is pepitában.
Egyes elemzők, és egyes vélemények itt is, valami olyasmiről
beszélnek, hogy ez nem csak kontraproduktív volt, de egyenesen
a Jobbikot erősítette, végső soron őket reklámozta. Lehet.
Hozott nekik 0,4%-ot a 14-ből . )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 18:33:59

@extrém először tölts:
"egy ilyen neves konzervatívtól, mint Maga"

"Uram, a zseni lakik Önben. Uram, Önben nemkülönben." by Karinthy
:)

Alapvetően adóemelés ellenes itt majd mindenki, én is. A kérdés az, hogyan, kik és mi alapján adózzanak. Az ingatlanadó szerintem rendben lenne, ha valahogy úgy vetnék ki, ahogyan Szalai Ákos írt arról az Indexen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 18:43:15

@osborne: A politikai elit hülye, mert nem hallgat Lengyelre, sem a szocik, sem a szadesz, sem a fidesz.
A Jobbik meg pláne.

De szar lehet, ha ül az ember a fehér minitor előtt és legalább 9000 karakteres cikket kéne írnia a szerződés szerint, de semmi ötlete se nincs :(

osborne 2009.06.09. 18:58:58

@tölgy: nincs mert nincs mogyi, meg Obama akire szavazhatna LL. marad a mucsa meg a szürkekardigán ;]

Google 2009.06.09. 19:11:13

Az ország keleti felében szakított nagyobbat a Jobbik. Ott több a szegény. Olyan emberekről beszélek, akiknek nehezebb a megélhetése, kevésbé tájékozottak és bárkibe belekapaszkodnak, aki elhiteti velük, lehet ez jobb is. Majd a csendőrök, magyarok stb.megoldják!

"A Jobbik létérdeke, hogy nagyon erős legyen, mert óriási veszély fenyegeti. Ha gyenge pártként kerülne a következő Országgyűlésbe a Fidesz ellenzékeként, a Fidesz-kormány titkosszolgálatának első rendű céljává teszi a Jobbik azonnali szétrombolását."

Gyurcsány-duma visszatér. Fidesz-polip újraél.

"Magyarán: ha egyáltalán felmerülne a Jobbik néppárti frakciótagsága, Orbán Viktor is néppárti alelnökként és a zuschlag bűnöző hímringyóját píárosának alkalmazó Szájer a testével is megakadályozná, hogy a Jobbik ebbe a frakcióba kerüljön."

Mikor kéri már a Jobbik a Magyar Charta segítségét? Ez a Fidesz már tűrhetetlen.
Vagy elég lesz a Gárda?

(Jut eszembe: betiltották a Magyar Gárda Egyesületet, megmaradt a Magyar Gárda Mozgalom. Vesszen az Egyesület, éljen a Mozgalom! )

www.kuruc.info/r/6/41822/

Stílusos a cikk befejezése is. Barátaim, tegyük a dolgunkat - vagy valami ilyesmi.
Népek nagy tanítómester, ne hagyj el!

osborne 2009.06.09. 19:44:08

oh és megérkezett Gréczy Zsolt is, a Jobbikra nem szavaztak a szocik ez Kövér és Orbán kitalációja, mint a Jobbik is:

stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=587

Google 2009.06.09. 20:11:12

@osborne:

Szegény, szegény Gréczy! Jó is neki a Jobbik (mert "be fog üzenni Orbánnak"), de ugyanakkor rossz is, mert.
Hát, nincsen rózsa tövis nélkül, de hogy még bűzös is, ezt nem gondolta volna.
Ezt nem felejtjük el, Gréczy pajtás! "Húgyos forradalom." Aha.
Nem kicsit nézik le ezek a ballib muksók az embereket.

osborne 2009.06.09. 20:24:38

@Google: Feri az akiben még mindig hisznek nullázta az MSZP-t, Kóka-Fodor meg az SZDSZ-t és polgári diktatúra közeleg, szar ügy. nagyon szar. de kérdem én: mit vártak?

extrém először tölts 2009.06.09. 21:39:04

@tölgy: Szalai a decentralizált, egykulcsos ingatlanadó mellett érvel, és úgy tekint rá, mint az adócsökkentés fedezetére.
Ez esetben Önnek igaza van, Uram. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 22:25:43

@gloire:
"És ha változik a külföld?"

Innen nehezen.
news.bbc.co.uk/1/hi/uk_politics/8088381.stm
"Mr Griffin said the BNP was not racist, but won votes because it "spoke openly about the problem of immigration."

Labour's Harriet Harman described the result as "terrible" while Tory leader David Cameron said he was "sickened". "

Ebben a kategóriában van a Jobbik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 22:28:02

@osborne:
Ejnye, de ügyes ez a Jobbik Gréczy szerint.
"A Jobbik ma – sajnos – trendi. Hitelesebben képviselik a radikalizmust – sok tekintetben a konzervativizmust -, mint a Fidesz. Nem voltak a Liberális Internacionálé alelnökei, az MSZMP társadalompolitikai műhelyének munkatársai, a Hazafias Népfront tisztségviselői, még III/akárhányasok sem lehettek. Morvai Krisztina ráadásul egy többnyire mosolygós hölgy, akinek ugyan nézetei alapján semmi keresnivalója az ELTE-n, de kétségkívül ügyesen fogalmaz."

Viszont az MSZP-nek semmi köze hozzájuk! Csak a Fidesznek van!

Jobbik, a hiteles konzervatív.

osborne 2009.06.09. 22:34:05

@Doomhammer: haha ügyesen fogalmaz igen, mondjuk metéltfarkincázik egy levélben- azaz tökéletes támadási felület lenne egy esetleges Fidesz-Jobbik kormányban, a szocik imádnák ezt a legjobban, 2014-ben hahotázva nyernének.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.09. 23:02:44

@osborne:
"szocik imádnák ezt a legjobban, 2014-ben hahotázva nyernének. "

Menne az hamarabb is. Annak a kormánynak hitelre lesz szüksége, hála Ferinek. Hitelt pedig csak az európai értelemben vettek kapnak. Jobikkal erre esély sincs.

Észrevette, hogy Gréczy megint a Jobbik szekerét tolja?

tevevanegypupu 2009.06.09. 23:36:30

@osborne:
Morvai kisse elszaladt az teny, politikusnak nem nagyon szabadna..De az az erdekes, hogy azt viszont nem mondtak meg, mire volt ez a valasz? Es azt hszem az emlitett valaszban sokkal inkabb a "vagott" adott okot a szocialista felhaborodasra mint a "farkinca". Ketsegtelenul diplomatikusabb lett volna Kriszta, ha pusztan jelzo nelkul csak ez utobbit ajanlja jatekszernek unatkozo amerikai levelezotarsainak..

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.10. 00:31:59

@Doomhammer: "Jobbik, a hiteles konzervatív."

Elolvastam (kivételesen), és nekem is szemet szúrt.
Én erre nem tudok gombot varrni, hogy úgy mondjam.
Ez után a hétvége után már minek tolna a jobbikon?
Ez már nem taktika, csak szimpla gyűlölet és butaság.

Ha nem, rakjon össze nekem egy olyan konspirációs
elméletet, amiben szerep juthat a jobbik további megerősödésének, és azt a stop.hu-n érdemes nyomni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.10. 01:00:06

http://www.hetiválasz.hu/cikk/0906/nem_kell_felni_a_jobbiktol

osborne 2009.06.10. 03:46:38

@tevevanegypupu: MK 'megszaladt' elszólásai főnyereményt jelentenek a szociknak. Tudom, most ez sem segít rajtuk de a taktika az, hogy a Jobbik erősödése, folyamatos témában tartása nagyon jól jön a Fidox gyengítésére. Az OGYV-ig ezt pedig csak fokozni fogják.

@Doomhammer: Gréczy furcsa, hogy nem is említi azt a MK levelet mit mindenhol lehoztak. Neki most skizo módon még trendibbé kell tenni a Jobbikot. A kormányrakerülésről már letettek Feriékkel, akkor kapjuk szét a hatalmas jobber tömböt.

osborne 2009.06.10. 04:33:24

haha előbb ránéztem a kurucinfora - az egész főoldal zsideszezésről szól. tiszta mszp csak radiban - elképesztőek ;]]]

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.10. 07:40:34

Breaking news, mégis az a ZORBÁN a hibás a Jobbikért: w.blog.hu/2009/06/09/ket_pogany_kozt
Nahát, mintegy varázsütésre, stb.

tevevanegypupu 2009.06.10. 09:13:27

@osborne:
MK elmegy Europaba es ott is marad..Remenykedjunk, hogy idegen nyelveken nincs tisztaban a "kiszolasok" helyes megfogalmazasaval es marad az irodalmi, klasszikus, uriasszonyos felszolalasoknal. Talan az idegei is rendbejonnek Brusszelben. Es remelem az a teny sem fogja megzavarni, hogy Goncz Kinga is kikerult..(:
Az biztos, hogy a farkincazast nem felejtik el neki..Erdekes, hogy David Ibolyanak elfelejtettek, hogy nem ert a focihoz..espedig eppen azok a partok hallgatnak rola a legmelyebben, amik anno a legjobban kiabaltak. Furcsa jatekot jatszik a zemberekkel a zemlekezet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 09:31:15

"Mesterházy közölte: nem ért egyet azzal, hogy ilyen fekete-fehér lenne a szocialista párt helyzete és Gyurcsány Ferenc helyzetértékelése szerinte alapvetően hibás."

Mi van itt? a Gazprom Feri már kutya? Ezek tényleg csak a Jobbikban reménykedhetnek.

tevevanegypupu 2009.06.10. 09:56:59

atv.hu/hircentrum/090609_barmit_dont_az_orszagos_tanacs__az_szdsz_tamogatja_a_kormanyt___video.html

Ugy tunik az szdsz-nek mar mindenmindegy..Csak maradhassanak.
De miert nem ertik meg, hogy eppen azzal vesztenek egyre tobbet, ha ezt a kormanyt (ugyanugy mint az elozot) is szivvel-lelekkel es szavazatokkal tamogatjak? Ennyire raszorultak az emlult ket evtized alatt a komcsik kegyeire? Azert eleg szar lehet..(pardon) (:

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.10. 10:02:53

Tóta:

" Ez háromszorosa az MSZP eredményének ugyan, de nagy kérdés, mennyi tartalék van mögötte...
...A hatalmas, fenséges Fidesz, amely az Egész Ország nevében követel, kiabál és bujtogat évek óta, az országhoz képest ilyen kicsike"

Szenzációs!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 10:09:17

@tevevanegypupu: Az érdekes, hogy HírTV a Jobbikos témát tolja
www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=8281

Bogár meg egyszerre fideszes és jobbikos szent :(

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.10. 10:13:06

@tevevanegypupu:
"Ugyanakkor nem kizárt, hogy az elnökválasztás megbontja a pártegységet..."

Megmondom őszintén, én ezt már nem hiszem el, hogy komoly. )
Persze, lehet, hogy lesz egy nagy pártszakadás, és az erősebb
feljön 3%-ra. Akkor nem tudom mi lesz...
Az azért nagyon durva lenne : )

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.10. 10:25:38

@tevevanegypupu: Az a hajó már elment, hogy még többet veszítsenek. Ha a pártelit racionális volna, akkor most elgondolkodna egy nagy tőkekivonáson, amíg még benne van a pénz a gépezetben. Valójában persze nem racionális, hanem érzelmekkel, megszokással és egóval kötődik a párthoz, ezért inkább még megpróbál küzdeni. Talán megpróbálkoznak majd egy MSZP-SZDSZ közös listával - ha Ferinek lesz benne szava, bejöhet. Ha nem lesz szava vagy alulmarad, akkor a *nagyon bosszúvágyó* MSZP-másodvonal és a talpasok megeszik őket reggelire.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 10:34:14

@gloire:
"Ha nem, rakjon össze nekem egy olyan konspirációs
elméletet, amiben szerep juthat a jobbik további megerősödésének, és azt a stop.hu-n érdemes nyomni."

Konspiracios teoriat akar? Haha, abban nagyon jo vagyok! Feri es Zsolti kieszeltek ezt a remek otletet, hogy a Jobbikkal megosztjak a Fidesz-tabort. Most, hogy kiderult, hogy igazabol az MSZP maradek szavazotaborat sikerult megosztaniuk es a felboszult szocik vert kivannak, magyarazzak a bizonyitvanyt. Igazabol nagyon megszivta a Fidesz, mondjak, es milyen jo kis kampany volt ez.

Ha ugyesek, nem vetik oket az oroszlanok ele. Mert a szocik most nagyon erre keszulnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 10:39:46

@osborne:
"A kormányrakerülésről már letettek Feriékkel, akkor kapjuk szét a hatalmas jobber tömböt. "

Van itt egy tevedes. A hatalmas jobber tomb nem letezik. Van 80%-nyi szavazo, aki be akar mosni a szociknak. Aztan van 55%-nyi szavazo, aki odaig megy, hogy e nemes cel erdekeben akar a Fideszre is hajlando leszavazni. Tet nelkuli EP-valasztason, ami azt jelenti, hogy ezek a szamok dramaian masok lehetnek komoly tettel biro orszaggyulesi valasztason.

A 80% es az 55% kozotti reteg ott tart, hogy az MSZP-nek be akar mosni, de a Fideszre nem hajlando szavazni. Hogy ez megvaltozik-e, az a jovo nagy kerdese. En arra szamitok, hogy a szoci szavazotaborbol elszarmazott tomegnek az a resze, akik nem hajlandok most a Fideszre szavazni, nem is fognak ra szavazni. Most mar csak az a kerdes, otthon maradnak-e (jo eset) vagy elmennek es leszavaznak valamire, ami se az MSZP, se a Fidesz. Vagyis a Jobbik.

Az EP-valasztasnak az a tapasztalata, hogy az utobbi tortenik.

tevevanegypupu 2009.06.10. 10:43:20

@tölgy:
ha megnezek egy-egy Hir tv adast, sokszor az az erzesem, hogy vagy a huszas evek Magyarorszagan vagy ugyanabban az idoben a Szovjetunioban jarnak..
Viszont az is teny, hogy a problemak, amiket a maguk modjan felvetnek leteznek, csak a valaszt nem kepesek soha racionalis keretek koze szoritani, muszaj ideologizalni. Pedig csak szimplan cselekedni is eleg lenne..Neha nem tudjak hova alljanak.

@elGabor: @gloire:

sok valasztasa az biztos, hogy nincs az szdsz-nek. Ilyen esetben azert inkabb a presztizst mentenem..Mert azt nem hiszem, hogy megelhetesi gondjaik lennenek vagy nem talalnanak megfelelo, jol jovedelmezo munkat. Legalabb most visszaternek a gyokerekhez es nem maradnek a gyokerek mellett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 10:43:28

@elGabor:
"Ha a pártelit racionális volna, akkor most elgondolkodna egy nagy tőkekivonáson, amíg még benne van a pénz a gépezetben."

Hehe, miota varnak mar erre a Fideszben ... :-)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 11:14:09

A helyzet annyira megjavult, hogy az IMF penze nem is kell.
www.forbes.com/feeds/afx/2009/06/09/afx6521985.html
" BUDAPEST, June 9 (Reuters) - Hungary may not need to spend all of its IMF loan if global sentiment improves in a lasting way but recession has not bottomed out yet and caution is still warranted in rate policy, top officials said on Tuesday.

Hungary secured a $25.1 billion International Monetary Fund-led rescue package last October to avert financial meltdown and mostly finances its expiring and new debt using the IMF money. Its forint currency remains highly volatile, even though it has firmed 13 percent in the past three months. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 11:17:16

Es tenyleg, 40 milliard forintot szereztek a piacrol.
online.wsj.com/article/BT-CO-20090609-703355.html
"Hungary sold 40 billion Hungarian forints ($194.01 million) in three-month treasury bills at its weekly auction Tuesday, the Government Debt Management Agency said."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 11:30:54

Muhahahaha, a Jewish Telegraphic Agency szerint Magyarorszagon nem is volt antiszemitizmus. Mindaddig, amig Orban meg nem krealta a Jobbik nevu szornyeteget.
jta.org/news/article/2009/06/08/1005742/hungarys-jews-reeling-from-far-right-partys-gains
"George Konrad, a Hungarian Jewish intellectual and author, blamed Fidesz leader Viktor Orban for encouraging the far right in the hope of absorbing Jobbik's supporters into Fidesz's populist camp.

"Orban has miscalculated and created a political monster," Konrad said.

Budapest, with some 80,000 Jews, has the largest Jewish population of any Central European city. Some play an important role in Hungarian political life, and Hungary has a relatively low level of anti-Semitism compared to other European countries.

But with the economic downturn hitting Eastern and Central Europe particularly hard, old stereotypes about Jews have been revived. In Hungary, as elsewhere in Europe, far-right parties have gained."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 11:37:58

@Doomhammer:
Ez kurvára nem vicces :(

Ezzel már kinyírták egyszer Orbánt Nyugaton.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.10. 11:41:23

@Doomhammer: "George Konrad"

És ismét. Ugyanazok, ugyanazzal.

@tölgy: Nem biztos, hogy most működni fog. De ez lehet részemről wishful thinking. Ki tudja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 11:52:58

@tölgy:
Most is meg fogjak probalni. Ha ra tudjak kenni a Fideszre, hogy osszeszuri a levet a Jobbikkal.

Jelenleg nehany rettego agyalmanyainak tartjak, de ha barmi komolyan vehetot talalnak, lecsapnak es kicsinaljak a Fideszt. Ne feledje, az orszag a nyugati hitelezok koldokzsinorjan fugg.

A BNP, a Jobbik es haverjai szerte a kontinensen nem viccesek. A brit tortenelmi lapok most ugy talaltak helyesnek, hogy az 1381-es kenti parasztfelkelesrol irjanak.
en.wikipedia.org/wiki/Peasants%27_Revolt

Mivel a valsagot Kelet-Europaba exportaljak (egy konkret etteremben 5 kulfoldi pincert rugtak ki az elmult egy honapban es angolokkal helyettesitettek oket), nagyon tudjak, hogy ha valahol valami robbanni fog, az ott lesz. Tudja, addig hordjak a szemetet a hatso udvarba, amig a szemet meg nem gyullad.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 11:55:37

@tölgy:
Hehehe:
"Le kell cserélni az országgyűlési frakció nagy részét, a listán megválasztott képviselők többségének helyére - az OT ajánlása alapján - új, fiatal politikusoknak kell ülniük, akik ott vannak az országos és a területi listákon, és akik alkalmasak arra, hogy a lejárt szavatosságú SZDSZ-es arcokat a saját frissességükkel - azzal, hogy a korábbi hibákban érintetlenek - helyettesítsék. "

Ugye a legnagyobb veszelyt Bajnaira az jelenti, ha az SZDSZ fellazad. Vajon ez Bajnai-ellenes vagy eppen Bajnai-parti keszulodes?

tevevanegypupu 2009.06.10. 12:01:04

@Doomhammer:
tokmindegy mit ir a Jewish ize..Mindenhol a jobboldali partok tortek elore, es azt talan nem merik allitani, hogy egesz Europaban ezek a partok allitjak elo a szelsojobboldali partokat. Azok a problemak hozzak letre a szelsoseget, ahol a kormanyok nem tudjak a felmerult problemakat hosszu ido utan sem kezelni. Bevandorlas, munkanelkuliseg, tulsagosan magas adok, multinacionalis cegek tulsagos betelepitese nagy adokezdvezmenyekkel, etnikai problemak. A zsidokerdes is napirenden van, talan igazsagosan talan igazsagtalanul. Mindenkeppen megtargyalando es nem adukent hasznalando es kihasznalando. Az biztos, hogy a fenti temakkal lehet vesziteni (szdsz) es lehet nyerni (Jobbik). Ki milyen ugyesen forgatja..es ki milyen oszinte...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 12:08:07

@tevevanegypupu:
"Mindenhol a jobboldali partok tortek elore, es azt talan nem merik allitani, hogy egesz Europaban ezek a partok allitjak elo a szelsojobboldali partokat."

Az allitas az, hogy a magyar helyzet mas, mivel a magyar jobboldal osszefolyik a szelsojobbal. Ami peldaul Nemetorszagban vagy Franciaorszagban nem fordulhat elo, mert nagyon hatarozottan lecsap a partvezetes.

Ezt az allitast sikerult alaposan hitelteleniteni, rengeteg munka van benne. George Konrad azt mond, amit akar, nem veszik komolyan. Mindaddig, amig ok maguk nem kezdik el gyanitani, hogy esetleg a Fidesz es a Jobbik egyuttmukodik. Mert akkor nem lesz kegyelem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.10. 12:21:40

@tevevanegypupu: Nyugat-Európában azért még mindig él az elképzelés, hogy a Kelet az másmilyen, barbárabb és veszedelmesebb mint Le Pen vagy a BNP. Ebben az is benne van, hogy pl. Franciaországról vagy Svédországról nagyon sokféle információval találkozik egy átlagpolgár, Magyarországról meg kevesebbel - ezért könnyebb elhitetni, hogy tényleg a szélsőségesek földje. Avagy: MI mit tudunk Moldováról? És Grúziáról? Nem sokat.

Most, ahogy Doomhammer is írja, Konrád, LeBor és a többi talán nem túl hiteles meg nem is túl érdekes (ez néha előny), de ez változhat. Majd meglátjuk; nem ártana, ha a Fidesz megpróbálná a biztonság kedvéért aktivizálni a sajtólevelező szakosztályát. Schöpflin György pl. konkrétan pont erre való.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 12:28:16

@elGabor:
"Nyugat-Európában azért még mindig él az elképzelés, hogy a Kelet az másmilyen, barbárabb és veszedelmesebb mint Le Pen vagy a BNP."

A BNP 8.4%-ot szerzett, a Jobbik 14%-ot. Van kulonbseg.
www.elections2009-results.eu/en/united_kingdom_en.html

Mindenekelott az, hogy Nagy-Britanniaban nem olyan mely a valsag es Magyarorszaggal szemben a brit kormanynak van mozgastere a valsag enyhitesere.

Google 2009.06.10. 12:35:58

@Doomhammer:

Nemcsak a válságot, az antiszemitizmusukat, rasszizmusukat is keletre exportálnák. Tőlük ilyen, ugye, nem indulhat. Nem hát.
Orbán az oka mindennek, tudjuk, de azért azt ne felejtsük el, hogy Orbán hét éve nincs kormányon.
Lehet, hogy egy polgári körben volt Vonával, de a Magyar Gárda létrehozása nem az ő kormányzása alatt történt, Európa Vér és Becsületesei nem a Fidesz kormányzása alatt találkozgattak itt, Vármegyések ilyen-olyan határontúli portyái szintén nem ez idő alatt történtek. Tehát, jó lenne a jelenleg kormányzók egészségéről érdeklődni, és jó lenne a Fidesznek nem hagyni magát belerángatni feltételezésekbe.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 12:37:17

@Doomhammer: Nekem Bajnai ellenesnek tűnik, mert a szadesz vezérek Bajnai pártiak, egy cserének akkor van értelme - a mogyin túl - ha a párt politikája alapvetően változik. El kéne stakadni a szoci csődtől, mint ahogy Ibi tette jó érzékkel.

@elGabor:
Ezeknek a rettegés az életük. Most hallom a hírekben, hogy egy Helsinki Bizottságos cigány szociológus nőci az US-ban retteg a honi rasszizmus miatt.
Na most, 7 éve ők kormányoznak... ok, ez gonosz megjegyzés volt tőlem.

De a rettegés dupla haszon:
"1, Nézzétek, ezek a hülyemagyarok ilyen köcsög rasszisták.antiszemiták, és nácikok, ezért sem szavaznak ránk.(A Haladárok e gondját a bennszülöttekkel már Rákosi et. felismerte: szocialimust építeni 10 millió fasisztával...) Ha nem adtok mogyit, hogy betömjük a mohó pofájukat, akkor jön a Fospuma. És az lesz igazán a rasszista -antiszemita.
2, Addig is, és a bukás esetére, mellékelünk egy névsort, kiket kéne Nektek közvetlenül ellátni mogyival."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 12:45:59

@tölgy:
"Nézzétek, ezek a hülyemagyarok ilyen köcsög rasszisták.antiszemiták, és nácikok, ezért sem szavaznak ránk."

Zavar van a matrixban. Ezt hogy egyezteti ossze a JTA azon allitasaval, hogy
"and Hungary has a relatively low level of anti-Semitism compared to other European countries."

Egyeztetni kell az uzeneteket, ez igy nem mehet tovabb!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 13:05:53

Mivel a kozvelemenykutatasi elorejelzesek pontosnak bizonyultak az MSZP szavazataira es felulbecsultek a Fidesz szavazatainak a szamat, a Jobbik szavazoi a Fidesztol kellett jojjenek.

Eva S. Balogh elemez.

esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/06/after-the-hungarian-ep-elections.html
"Pollsters were wrong about the chances of Jobbik and Fidesz. But they were spot on for some time before the elections about the MSZP numbers. They steadfastly maintained that the party would send no more than four representatives to Brussels. At the same time they predicted sixteen or seventeen seats for Fidesz. Jobbik would get one, at most two. Since their predictions for MSZP turned out to be accurate, most of the Jobbik votes must have come from Fidesz. Of course, neither Somogyi nor I claim that no former MSZP supporter voted for Jobbik on Sunday, but I think that by and large Jobbik's gain was Fidesz's loss."

Vicces, hogy magyarazzak a bizonyitvanyt.

Google 2009.06.10. 13:13:08

@Doomhammer:

Az anti ilyen-olyan magyaroknak most más célpontot jelöltek ki: a cigányokat. Hátha arra jobban ráharapnak majd. És lőn. Legalábbis felfigyeltek rájuk.
Egy a baj, megoldások kellenének, nem bűnbak-keresés.
Munkahelyteremtés - már hallom is, hogyan akar valaki egy millió új munkahelyet teremteni; bár az illető azt mondta, sok ember állását csak kifehéríteni, nem megteremteni kellene.
Oktatás - hisz bezártak iskolát, óvodát, postát.
Rendvédelem - nem félős rendőrökkel
És egy egészen egyszerű dolog. ha mindenki egy kicsit kicsinosítaná a lakókörnyezetét, egy kis festés, egy kis virág, már az is lendítene egy kicsit rajtunk. Még képileg is.

osborne 2009.06.10. 13:21:58

na a Vérfarkas már megint követelőzik - levélben.

A Fidesz levélben szólítja fel az MSZP elnökségét, hogy támogassák az előre hozott választás lehetőségét, mert a vasárnapi európai parlamenti választások eredményei egyértelműen erre szólítják fel a kormányt - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerdán Budapesten.

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=274362

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 13:26:22

@Google:
"Az anti ilyen-olyan magyaroknak most más célpontot jelöltek ki: a cigányokat. Hátha arra jobban ráharapnak majd. És lőn. Legalábbis felfigyeltek rájuk."

Ki jelolte ki?

Google 2009.06.10. 13:27:40

@Doomhammer:

Mielőtt berepült ESB, éppen azon gondollkoztam, milyen azonos, legalábbis hasonló attitüdjei vannak az emeszpés és a jobbikos szavazóknak. Hogyan tévesztik meg a közvéleménykutatókat is azzal, hogy nem mondják meg, titokban tartják, kire szavaznak.
Tudom, üldöznék őket. Morvai is elmondta, ne féljenek a kabin magányában jobb helyre rajzolni az x-et.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 13:28:27

@osborne: A szocik még az előrehozott Gordont támogatják. Vagyis önmagukat.

Google 2009.06.10. 13:30:48

@Doomhammer:

Szerintem kik. Befolyásos külföldi és hazai körök.
Ne lenne ilyen? Én nem hiszem.

Google 2009.06.10. 13:35:56

@Doomhammer:

Csak emlékeztetőül: zámolyi romák esete, szlovákiai romák éhséglázadása, Olaszországba menekülésük, Angliába, azelőtt Kanadába utazásuk, fel nem táratlan gyilkossági ügyek.
Zavaros ügyek ezek.

osborne 2009.06.10. 13:41:46

@tölgy: de minek ilyen magas labákat adni? mindenki tudja, hogy a szocikat csak lábuknál fogva lehet kihúzni a hatalomból 2010-ig, kivéve ha nem ők akarják azt egy EV-vel.

Google 2009.06.10. 13:53:43

@Doomhammer:

Ez remek volt. Ezt megköszönöm. Nagyon tetszett. Főleg ez a kitétele:

A határon túli magyarok civilizáltak; mobiltelefonjuk van, használni is tudják, igaz, ezért néha megverik őket.
Malina Hedvig mindennek jelképe volt, csak az ő ügyét elmosta az őszödi beszéd meg a magyaroknak a magyarok elleni agressziója."

Jó, hogy ilyen "lótyaszájúak" ezek, hogy ne mondjak böszmét!

A bö'csészkarokat pedig miért nem szüntették vagy kisebbítették meg, ha már, hisz idejük volt.

Google 2009.06.10. 13:56:26

@osborne:

Nem is olyan biztos az, hogy 2010-ig nem lesz itt semmi. Hisz erjed az egész koalíció.
Megpróbálni mindenképpen meg kell, hisz itt pattog a labda.

osborne 2009.06.10. 14:11:14

Konrád úr látom már megint országimázsol külföldön, igen nehezen viseli hogy nem jutott az ki EU-ba és megszünőben a pártja, a szadesz.

Kiábrándító tudom: de egy egész _ország_ örül neki. BadLuck

tevevanegypupu 2009.06.10. 14:11:53

@elGabor: @Doomhammer:

Jelenleg eppen a Jobbik szavazoit, de engem is(: azzal borzolnak, hogy lebontatjak a II. keruleti egyebkent esztetikailag nem a legjobban sikerult turulszobrot. Ezzel feltetlenul novelni fogjak az elegedetlenek letszamat, mert ha valamivel, erzelmekkel tokeletesen felkorbacsolhatoak vagyunk..

A zsidokerdes mondvacsinalt problema..es ezzel a magyarorszagi zsidosag nagyon keves kivetellel tokeletesen tisztaban van. Ugyanugy mint az europai. Legszebb bizonyitek erre, hogy peldaul a franciaorszagi zsidosag nagy resze is vidaman szavaz Le Penre. Oket nem csak a hatvan evvel ezelotti kerdesek foglalkoztatjak, hanem peldaul az, hogy a bevandorlok mar megint feltortek az autojukat, osszefirkaljak a hazuk falat vagy eppen megverik a zsinagogabol hazateroket.

A mi zsidosagunk a magyarorszagi polgarok legtajekozottabb, legmuveltebb, legtobbet utazo retegehez tartozik. Van osszehasonlitasi alapjuk szinte az egesz vilaggal..sot meg Izraelben elo tarsaik helyzetevel kapcsolatban is. Lehetetlen, hogy ne tudjak, lassak, hogy beruhazasaiknak, kulturajuknak es vallasuknak Magyarorszagon baja nem eshet..

A fideszes zsido c. filmet nezve viszont egyet azert megallapithatunk : akik mersekeltek, akik ne adja az eg jobboldalon latjak szivesebben magukat, akiknek a mult apolasaval egyutt a jelen a fontosabb, akik szeretnenek ebben a Magyarorszagban elni..nekik az igazan nehez. Es nem a magyar magyar neheziti meg igazan helyzetuket, hanem zsido
hittestvereik..A fideszben helyet foglalo zsidok nemcsak kollegaikkal es barataikkal szemben kenyszerulnek - indokolatlanul - allando mentegetozesre es vedekezesre, hanem csaladjukon belul is..

Valoszinuleg azert vannak inkabb csendben, mert belefaradtak, meguntak a magyarazkodast es tisztaban vannak azzal, hogy ugyis felesleges..A problema tovabb marad, mert ebbol a mondvacsinalt problemabol tizezrek elnek nagyon jol. Valoszinuleg jobban mint a Jobbik.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.10. 14:24:58

Föld S. Péter megmondja:
fsp.nolblog.hu/archives/2009/06/08/Kigyotojas/
"Tudjuk, konkrét intézkedési terve van a Magyar Gárda és a Jobbik visszaszorítására: odamegy hozzájuk, ad nekik két pofont, és hazazavarja őket. Ő maga mondta ezt a Filmművészeti Egyetemről kiszivárgott beszélgetésen, amikor a nyugdíjak befagyasztásáról, és a nagyberuházások leállításáról beszélt. Meg, hogy tudja ő, fogják még azt skandálni a zemberek, hogy Orbán takarodj!

Tudja, csak nem biztos, hogy jól.

Mert, a lelátó vonás, morvais, „cigánybűnözésről” handabandázó népe nem azt skandálja majd, hogy Orbán, hanem azt, hogy Orsós takarodj! És akkor már nemhogy kettő, de akárhány pofon is kevés lesz. Ezek, nem nehéz megjósolni, mindig eggyel többet adnak majd vissza. "

Nagyon kedves Péter, ezt az Orsós takarodj szöveget nem TI skandáltátok az elmúlt kilenc évben?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 15:12:25

@gloire:
Volt mar ennel sokkal durvabb is.
www.greekhelsinki.gr/pdf/cedime-se-romania-roma.doc
"Local government has been known to frequently support acts of vigilante violence, such as that which occurred in Hădăreni in Mureş County in 1993. The incident was sparked when an argument between an ethnic Romanian and two Roma ended with the fatal stabbing of the former. Two Roma later died at the hands of a mob, while a third burnt to death when the same crowd prevented him from leaving a burning house. The houses of other Roma were destroyed (APADOR-CH, 1997: 46). A Helsinki Watch report claimed that approximately 170 Roma were forced to flee the village (Helsinki Watch, 1994: 24)."

osborne 2009.06.10. 17:36:35

Áruló szadeszosok!

Lemondott posztjáról az SZDSZ négy ügyvivője - Béki Gabriella, Csőzik László, Gulyás József és Léderer Adrás - a testület szerdai ülésén.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-284598

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 18:12:34

@osborne: Ne feledje, MK-nak van nemzetközi rutinja.

Google 2009.06.10. 18:15:54

@tölgy:

Azért nem nyilatkozik a nemzetközi sajtónak?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 18:18:49

@Google: Én? Én mindig nyilatkozom bárkinek.

:)

Google 2009.06.10. 18:32:44

@tölgy:

Jogos. Nyilatkozzon is! És ne kérjen 1 000 eurót letétbe, per költségre. Mert az olyan gyurcsányos.
Egyébként Morvai is ugyanaz a küldetéstudatos nagy megmondó és mesélő, mint Gyurcsány. Hasonlítanak. Üstökösként robbannnak be ..., aztán meg- és kiismerik őket a népek. Csakhogy az idő.

reality 2009.06.10. 19:14:25

@Google: "Üstökösként robbannak be"
Közben meg csóvájuk végigseper a földön a népek közt, nagy pusztítást okozva.

osborne 2009.06.10. 19:22:09

időközben a madöfben megkezdődött a tisztogatósdi -.igazi konzi párt módjára

www.hirszerzo.hu/cikk.dontottek_hock_katona_es_pettko_nem_mdf-tag.111586.html

a dögkút meg elfogott egy levelet is (fake!)

mno.hu/portal/642553

osborne 2009.06.10. 20:57:43

@tölgy: elfelejtettem kirakni az iróniamétert sry

amúgy emlékeznek még arra a hírre, hogy a Feri utsó intézkedéseként 25 millió forintot dobott a MIÉP Harmadik Út alapítványának? többen nem is értették miért ennyire sürgős a transzfer és miért most.

www.fn.hu/belfold/20090424/miert_adott_gyurcsany_25_milliot/

nos kiderült, hogy törvényileg jár a MIÉPnek a mogyi. A Jobbik és Vona Gábor végig cáfolta, hogy bármi köze lenne ahhoz az alapítványhoz.

Na, előbb megnéztem Vona Gábort a hírtévén és arra, a kérdésre, hogy honnan volt a 30 millió a kampányra, lehet nem akarta de bevalotta: attól a MIÉP-Harmadik Út alapítvány pénzéból.

reality 2009.06.10. 21:51:53

@osborne: Pont ezt sérelmeztem én is. Még a hír megjelenésekor semmit sem tudtak az alapítványról!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.10. 22:19:40

@Doomhammer:
Jajj, ne fárasszuk már egymást: azok románok voltak, nem
magyarok! Románok, érti? Latino rongylábkirályok, lazák mint
a franciák. Azok hogy lehetnének már nácik?

Történt, ami történt, bűnesetek minden országban előfordulnak.
Sajnos. Csak éppen, amit a magyarok művelnek - ezek szerint már nem csak az országhatáron belül - az egy sajátos logikai
láncra fűzhető, szégyenletes, barbár eseménysor.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 22:32:00

@gloire: Csak szeretném a Gábor-cigányok szerepére felhívni az urak figyelmét az 1990-es marosvásárhelyi magyarverés során.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.10. 22:47:04

@gloire:
"Latino rongylábkirályok, lazák mint
a franciák. Azok hogy lehetnének már nácik?"

Úgy, hogy magyarok is voltak ott, nyilván őmiattuk nácultak be.
en.wikipedia.org/wiki/H%C4%83d%C4%83reni_riots
"In September 1993, a group of a dozen Romanians attacked four Roma, one of which killed a Romanian attacker with a knife before getting refuge in a house across the road. The Roma locked themselves in the house, while many of the Romanians and Hungarians of the village gathered and sprayed the house with gasoline before setting it on fire. Three Roma were lynched when trying to exit the house and one escaped.[1]

Afterwards, 13 houses belonging of the Roma people were burnt down and an additional four were damaged. Most of the 130 Roma inhabitants of the village fled. [1]"

Komolyra fordítva a szót: a cigányok legszorgosabb pusztítói a németek voltak, kik mások, még a középkorban. Ők adtak levágott cigányfejekért fejpénzt. Egy ideig még a nők és a gyerekek fejéért is, aztán már csak a férfiakéért.

Azok persze más idők voltak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.10. 22:50:54

@tölgy: Ja,ja, ebből is látszik, milyen egy hálátlan kutya népség
ez a magyar, éljenek bárhol is . )

osborne 2009.06.10. 22:52:01

@reality: gondolom és remélem ezt majd továbbfűzik valahol. Feriék nagy reménye a Jobbik, kétség nem fér hozzá.

ezt látták már? melyik kormánypárt fogyott a legjobban el vasárnap?

www.hvg.hu/image.aspx?id=e96aa395-3904-4fea-b00d-9d8787931634&view=2bc522d1-c844-4343-b563-d62642c68411

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.10. 23:16:13

@Doomhammer:
Aha, így már értem. Mondjuk, azt idáig is tudtam, hogy a vasgárda is csak olyan egy olyan mese volt, mint a vasorrú bába: nyilván, magyar mese.

Még komolyabbra fordítva a szót: van egy olyan érzésem,
hogy ennek az egész sztorinak már sehogy se lehet jó vége.
"Olyan csomagot kapunk a nyakunkba..." - hogy egy klasszikust
idézzek - "aminek még az unokáink is inni fogják a levét!"

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 23:24:32

@osborne: Feriék még a példakép Labourt is meg tudták előzni, pedig azok is nagyon ott voltak. Na, de nekik nincs Szerelőjük.

osborne 2009.06.10. 23:31:08

@tölgy: csak névrokonok, szerelói szakértelmük közti távolság pedig egy kontinensnyi

majdnem elfelejtettem:

Hiteles, népszerű, országgyűlési képviselőket keres az MSZP 2010-re, ha valaki ismerne olyat írjon a címükre

nol.hu/belfold/szocialista_jeloltek_-_szigoru_elvarasok_2010-re

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 02:13:27

Ezt ide is:

www.usatoday.com/news/world/2007-07-18-russia-putin-youth_N.htm

Sátortábor, történelmi zászlók, koncertek, gyűlések.
Van még kérdés?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 02:27:47

Nocsak:

"Yakemenko, 36, a former construction manager, founded Nashi, which means "Ours," in 2005 ostensibly as an anti-fascist movement aimed at reducing xenophobia and hate crimes.

The new movement replaced an earlier pro-Kremlin group, also led by Yakemenko, called Walking Together. That group became notorious for burning books and disrupting allegedly degenerate art exhibitions and performances.

Analysts said the Kremlin scrapped Walking Together because of its scandal-tainted image, and created Nashi in its place. Vladislav Surkov, the Kremlin's deputy chief of staff, is said to be the mastermind behind both groups.

Nashi has grown rapidly, sprouting branches in most of Russia's 85 regions and staging public cleanup campaigns and other civic projects. It has also organized huge street demonstrations, where tens of thousands of youngsters have congratulated Putin on his birthday or election anniversary."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 03:14:01

@tölgy:

Persze, hogy nem mondta: én mondtam.

De azt mondja meg inkább, mit szól ezekhez?
Elutasítják a társadalmi devianciákat, a buzikat, a degenerált
kortárs művészetet és az atonális zenéket is. ) Antiszemiták,
és xenofóbok, fellépnek a bűnözés, a fogamzásgátlás,
és a fasizmus ellen.

Mivel keresztények (!), tisztelik a hazájukat és fehér népüket,
de a bolsevik hagyományt is, épp úgy, mint Rettegett Ivánt. Sárkányölő Szent György zászlaját emelik a magasba,
Oroszország az oroszoké, mondják, és nem restek
megtámogatni a közép-európai testvérnemzetek hasonszőrü mozgalmait sem. Ők a 'Mieink'!

en.wikipedia.org/wiki/Nashi_(Ours)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.11. 07:51:36

Nagy N. Péter a Népszabiban a Németh-kormányhoz hasonlítja Bajnai működését:
nol.hu/lap/allaspont/20090611-mint_a_nemeth-kormany
"Fontos volt akkor is, amit a kormánypárt, még inkább, amit az ellenzék mond, de nem húsba vágó. Azt a Németh-kormány csinálta. Visszavette a dotációkat, elengedte az árakat, igyekezett a csődtől megmenteni és egy új politikai helyzet fogadására alkalmassá tenni az országot. Egy év alatt mindent megváltoztatott közvetlen politikai háttér nélkül is.

Mindenki mondott fontosakat, szigorúkat húsz éve is, de a lényeg egy volt: majd 1990 áprilisában választások lesznek, odáig el kell jutni. Mindenki tudta előre a végeredményt, már ami az épp aktuális hatalmi szerkezet sorsát illeti. Ahogy azt is, hogy jobb bevárni, ameddig a választók azt szabott időben kimondják."

Ők beszélnek, mi dolgozunk. Meg persze lesz most egy-két kisebb lépés az eredeti tőkefelhalmozás terén is. Ja igen, kedves magyarok, és a következő években elég szarul fogtok élni. Hogy teljes legyen az analógia.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.11. 08:01:45

@gloire: Ha arra utal ezzel, hogy a nagyhatalmi nacionalizmus itthoni kiszolgálói logikusan anti-magyarok kell legyenek, hiszen az elkülönült magyar érdek léte a fő ellenségük, akkor egyetértünk.
De ha arra utal, hogy ez a Nasi követendő példa lenne, akkor nem.
Egy pápista eleve nem lehet, csak mérsékelten nacionalista. Másrészt, bár nem értem az atonális zene és nonfiguratív szobrászat nagyszerűségét, attól az még lehet az :)

@elGabor: Minden analógia sántít.
Ma nincs a Vörös Hadsereg itt, és a szocik bár kaphatnak megint 12%-t a választáson, de valószínűleg egy sokkal dühösebb és erősebb jobboldallal kell szembenézniük, mint 90-ben. Már szadesz sem lesz és annak véleményuralma.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.11. 08:08:51

TGM is nyilatkozott, és még mindig szórakoztató:
www.hirszerzo.hu/cikk.tgm_provincialis_ostoba_nepellenes_szar.111520.html
"Ez is igaz mindenütt. Nem gondolom, hogy Angela Merkel jobb fej lenne, mint a magyar politikusok. Unalmas, középszerű senki. Ott van Sarkozy és Berlusconi. Ezek sötét, rasszista, provinciális, ostoba, begyepesedett, pitiáner, műveletlen, anális-retentív politikusok. Semmivel nem jobbak, mint a magyarok."

"Egyáltalán nem. Ez polgári párt. Semmi köze hozzá. Az más kérdés, hogy az avantgárd szubkultúrát mindig lenyúlják - Camden Townban, a Greenwich Village-ben yuppie-k laknak, a Rue Oberkampfon szintúgy. Az anarchokommunista hippik megcsinálták a jó kocsmákat, a jó loftokat, a bobók (a bohém burzsoák) pedig kivásárolják őket alóluk. Az ultrabalos könyvesboltok helyén divatüzletek és vega lébárok nyílnak. "

Áh, a retorika és a szófűzés, az még mindig jól megy. :)

tevevanegypupu 2009.06.11. 09:35:53

@elGabor:
Sarkozyvel kapcsolatban TGM-nek igaza van..borzalmasan hulye, ujgazdag, bekepzelt es seggnyalo..amit Obamaval muvel az nevetseges.((:

@tölgy:
Szivbol remelem, hogy Obama nem hagyja abba. Hala Istennek, talan vegre egy amerikai elnok rajott arra, hogy nem lehet egy nepet kisemmizni, megalazni, elpusztitani a hazajabol..Ettol fuggetlenul es ezzel egyutt a terrorizmus, a gyilkossagok nem valasz erre..A megoldas egyszeru, csak egy otthon es egy orszag kellene. Az amerikai zsidok pedig inkabb torodjenek csak befekteteseikkel, mert lehet, hogy egy ujabb Madof mar ott olalkodik korulottuk..(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 10:49:00

@gloire:
Es fiatalok, ne feledje.

Mondjuk jobb helyeken a fiatalok a militarista osztoneiket valamilyen hadseregszeru kepzodmenyben elik ki, kepzett tisztek vezetese alatt, akik tudjak kezelni az ilyen szervezeteket.

Magyarorszagon maradt nekik a gardazas.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 11:03:13

@elGabor:
"Nagy N. Péter a Népszabiban a Németh-kormányhoz hasonlítja Bajnai működését:"

Igen, ezt ki is mondta valaki valahol. Cel az "atvezetes" a Fidesz-kormanyba. Lathatoan aggodtak, mi lesz akkor, ha Gyurcsany veszit a valasztason es jon a bosszuszomjas fideszes horda.

Ne feledje, ezeknek '56 meghatarozo elmeny.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 12:47:13

@Doomhammer: A gárda nem ifjúsági szervezet.
Biztos látott már róluk felvételeket: inkább 30-as, de itt-ott
40-es arcok adják a zömét. Az egy tényleges "nemzeti gárda" akar lenni a jövőben, vagyis, ahogy ők fogalmaznak, reményeik szerint a gerincét adhatják a majdani felállítandó
új karhatalomnak. Súlyos.

Az ifjúsági szervezet az a Torockai féle HVIM. Az ő szervezése a Magyar Sziget. Na, az tuti ennek a Nashi mozgalomnak, és a cikkben szereplő tábornak a koppintása. És nem egy hivatásos katona tiszt van a közelükben.

Innenttől kezdve világos, hogy komoly befolyással lesznek
a következő országgyűlésii választásokra az orosz pénzek. Most, hogy megvolt az áttörés, szerintem elkezdik tömni őket.
És ehez már semmi köze a Gyurcsánynak. Az a pali
egyenesen "zsidóbérenc" az oroszok szemében, egy
kifacsart, és eldobott, kegyvesztett nímand.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:00:20

@tölgy:
"Mind csak az arabokról beszéltek!" - mondja az egyik fiatal. "Kairóba mentek beszédet tartani a muszlimoknak, hogy megnyerjétek őket magatoknak, de mi lesz a zsidókkal?” Illetve: „Ti nem törődtök velünk.”

Van arra vonatkozó hivatalos adat, hogy az Izraeli költségvetésnek hanyad része az amerikai támogatás?
És mennyit kapnak a palesztín területek?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:06:57

@gloire:
Gloire, figyelje a riporter nevet.
Ez a konzervativ-liberalis huzakodas resze a zsido kozossegen *belul*.
Kabe olyan gyilkosan megy, mint a magyar politikai eletben.

osborne 2009.06.11. 13:20:29

@Doomhammer: ami még hatalmas hiánycikk az a jó nemzeti foci, ahol hétvégén ki lehet RIA_RIA_TIRPÁKIA-zni magukat, ehelyett egy választási győzelem után teszik élőadásban vagy az utcán.

a törzsi szurkolói fanatizmus politikában van levezetve ami beteges. de érthető mert máshol nem lehet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:26:35

@osborne:
De hat ha elkobozzak a magyar zaszlot is, amint Komlon (?) megtortent nehany honapja, akkor hogy?

osborne 2009.06.11. 13:32:37

@Doomhammer: jó a Pojáca féle khm féldiktatúra csak tovább bonyolította ezt de ettől még az NB1 nagyon szar. (elnézést minden érzékeny drukkertől)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:37:06

@osborne: A Ferencváros tudatos tönkretétele pont ezt a
célt szolgálta, hogy kikerüljenek az utcára. Viktor majd kézen
fogja őket, és együtt visszasétálnak a vadiúj Üllői úti stadionba!
:D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:41:06

@osborne:
Nem NB1 volt, hanem talan NB2. Ugy remlik, a PVSC-vel tortent. Itt van valamelyik kommentfolyamban, most nem keresnem ki. :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 13:48:13

@Doomhammer: Ok, meg van ez az ellentét, megcsinálják a
riportot, leadják, nyilvánosságra hozzák. De egy 20 éves ember hogy az istenben lehet ennyire tufa?

osborne 2009.06.11. 13:53:35

@Doomhammer: nem sok a különbség hozzértők szerint NB1-2 között.

@gloire: elsősorban a mogyi állt a háttérben gondolom, de nagyon jól jöhetett a dühös keménymag, városi fogócskára és vágóképre a hiradóba

osborne 2009.06.11. 13:58:11

Gréczy megint beharangoz és felfűt:

Jobbik tüntetés hétvégén

stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=592

Google 2009.06.11. 14:07:31

Azt se felejtsük el, hogy a Tettrekész Rendőri Szakszervezet is betagolódott a Jobbikba. Egy csomó rendőr, gondolom, a Magyar Gárdától várja a rendcsinálást. Szép ez.
Ez az MG lassan állam az államban, de ne legyen igazam.

Google 2009.06.11. 14:10:03

A vasárnapi tüntetésről pedig annyit, hogy a Civil Összefogás hirdette meg. Már az is Jobbik?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 14:14:08

TGM tényleg szórakoztató, ha írna valami politikai
pamflett-regényt(!) nem szégyelném megvenni . )
De van itt egy dolog, ami nekem már feltünt egy ideje:

"A lázadó energiák arra irányulnak, hogy az amúgy is sérülékeny helyzetben lévő, marginális kisebbségeket tovább rugdossuk, Nyugat-Európában az arab, török, afrikai, kelet-európai bevándorlókat, Kelet-Európában a cigányokat."

Németországban a középosztálybeli fiatal még
ma is komoly segélyekre számíthat, lazán el van, de nyilván
böki a csőrét a kelet-európai, a lengyel, a magyar, a török melós, aki dolgozik mint egy barom, ugyan úgy ért a szakmájához mint ő, de nincsenek nagy igényei, és
elveszi a munkát előlük.

Kelet-Európában is nyilván ez a helyzet. Csak itt a cigányok azok, akik sokkal olcsóbban, de mégis precízen és pontosan végzik el a munkát, így, a magyar középosztálybeli fiatal gyakorlatilag segélyekre, szociális hálóra szorul, nemdebár? Így érthető, miért náculnak be ny-európai sorstársaikhoz hasonlóan.

Ugye milyen logikus?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 14:21:33

@Google: A magyar gárda semmi a semmiben. Egyelőre.
Ha jól tudom kb. 1800 embert öltöztettek be idáig. Az kevesebb,
mint az imént idézett Pécsi, NB 2-es labdarúgócsapat átlag
nézőszáma egy nagyobb községben. És, nem tudom járt-e már vidéki focimeccsen, de szerintem az ottani arcok bármilyen verekedésben is potensebbek a gárdistáknál.

A gárda - katonai szakszóval élve - díszelgő egységekből áll . )

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.11. 14:26:16

@gloire: A Magyar Gárda egy látványos és mindeddig sikeres marketingeszköz. Beszéltek a Jobbikról a megjelenése előtt? Mínuszos hírekben, de nem nagyon féltek tőle vagy szörnyülködtek rajta. b), gárdistát könnyű fabrikálni, mert kiképzés és különösebb egzecíroztatás nem kell hozzá, csak egy pofás egyenruha (amit asszem a gárdista maga vesz meg).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 14:45:04

Visszatérve TGM (és persze sok más balos, libsi, stb
tótumfaktum) kedvenc "bűnbak" elméletéhez.

Lehunyom a szemem, és próbálom elképzelni a következőt:

Németországban az átlagembernek szociális segélyhez jutni
épp oly reménytelen, mint normális munkához. A válság fokozódik, az emberek türelmetlenek, utolsó tartalékaikat
élik fel lassan.

A bevándorolt kelet-európai, magyar, lengyel, szerb közösségek gyakorlatilag bűnözésből élnek, viszont rendszeres segélyekben, állami lakásépítési programokban részesülnek. Az állam ezzel próbálja őket mintegy civilizálni, felemelni. Kénytelen erre, hisz a magyarok, lengyelek igen szaporák. Bár munkakultúrájuk gyakorlatilag
még ki sem alakult, iskolázottsági arányuk tragikus, így egy
a jövőben várhatóan előttük is megnyíló munkaerő piacon
egyelőre csak betanított munkára lehetnek majdan alkalmasak.

Addig is csorognak a segélyek, legalább részben kipótlandó a prostituáltak futtatásából, markecolásból, drogdílerkedésből befolyó bevételeiket. Apróbb lopásaikat, garázdaságaikat a német törvények nem büntetik, ellenben keményen fellépnek
a kirekesztő, "magyarozó" sőt "hunozó" szövegek ellen,
nem tűrik a sajtóban a lengyeleket egyszerűen csak "tésztásseggű polákoknak" nevező hangokat...

Hahaha, na, nem fárasztom magukat tovább, ennyi
aljasság elég volt egyelőre.
áhoj

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.11. 14:53:36

Balász-Hillary-találkozó:
nol.hu/kulfold/clinton_felvetette_balazs_elott_a_romak_helyzetet
"Balázs amerikai kollégájának átadta Bajnai Gordon Barack Obamának szóló levelét, amelyben a magyar kormányfő megpendítette egy esetleges találkozó lehetőségét közte és az amerikai elnök között. "Elmondtam, nagyon örülnénk, ha a magyar miniszterelnök alkalmat kapna, és személyesen is elmondhatná Obamának terveit és elképzeléseit" - mondta a külügyminiszter, hozzátéve, a magyar diplomácia tenni fog azért, hogy tető alá hozzák a személyes eszmecserét."

Azt szeretnétek, mi?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 14:54:46

@osborne:
Zsolti aggodik egy kicsit a tobbseg miatt. Mi lesz, ha a szeteso SZDSZ bucsuajandeknak hagyja az elorehozott valasztast?
"Eörsi Mátyás pedig úgy látja, mindannyiuknak menni kéne, új emberek kerüljenek a frakcióba is. Azt hiszem, ez nincs végig gondolva."

A Fidesz eloszor nem vesz reszt a Jobbik tuntetesen.
"A Jobbik vasárnapra tüntetést szervez a kormány ellen – ide először nem követi a Fidesz, sőt egyelőre el is határolódnak a demonstrációtól."

Mert eddig mindig ott voltak egyutt.

osborne 2009.06.11. 15:01:01

@Google: Gréczy-nek mostmár szinte minden az

Google 2009.06.11. 15:05:12

@Doomhammer:

Félreértettem valamit? Most akkor ki szervezi azt a tüntetést: a Civil Összefogás, vagy a Jobbik?
Tudom, hogy a Jobbik a múltkor is rátelepedett a Civil Összefogás rendezvényére, de hát mire nem telepednek ők rá?
Hisz arra valók.
És az emberek elfogadják, mert nemzetiségi érzéseikben sértettek, és így esünk a ló egyik oldaláról a másikra.

osborne 2009.06.11. 15:14:07

@Doomhammer: ha leváltak, hát leváltak: a Jobbik trendi - Fidesz ósdi.

@Google: a Civil Összefogás gondolom Fideszes, de mivel a Jobbikot kell tolni, ezért ők szervezik

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 15:17:36

@Google:
A Civil Osszefogas Forum szervezi.
szegedma.hu/hir/2009/06/junius-14-en-ujabb-tomegtuntetes-a-hosok-teren/#more-23646
"A június 7-i európai parlamenti választásnak következménye kell, hogy legyen, mégpedig az, hogy a Bajnai-kormány távozik és előrehozott választásokon új kormány áll Magyarország élére – jelentette ki az MNO-nak Fricz Tamás. A politológus bejelentette: június 14-én vasárnap 16 órakor mindenkit várnak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) újabb, pártmentes demonstrációjára, amelynek a célja, hogy az EP-választások következményeit betartassák a kormánnyal."

A Jobbik nem eloszor szervez ra a COF rendezvenyere.
szentkoronaradio.com/belfold/2009_04_16_fricz-tamas-a-jobbik-es-a-garda-ellen-uszit
""Mi egyértelműen befejeztük a rendezvényünket, és elindultunk a Sándor-palota felé (De miért??? Ez hazaárulás - a szerk.), amikor a Jobbik elnöke a Magyar Gárda színpad körül tartózkodó tagjainak nyomására feljött a színpadra, és beszédet tartott. Sajnos semmit sem tudtunk tenni, nem voltunk erre felkészülve" – jelentette ki a CÖF szervezője.

Kiemelte ugyanakkor: a többség őket követte, ami egyszerűen nem igaz. Fricz elmondta: sem a Jobbikot, sem a Magyar Gárdát nem hívták a rendezvényekre, a szervezet tagjai maguktól jelentek meg a demonstrációkon. Hozzátette: a jövőben megerősítik a rendezői gárdát, hogy hasonló események ne fordulhassanak elő."

osborne 2009.06.11. 15:29:18

off: mintha kezdene szétesni a redakció

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.11. 15:31:15

@osborne: Csak kiszedték a blogfült; most a fejlécre kattintva jön be, ha erre gondol.

Google 2009.06.11. 15:32:14

@Doomhammer:

Meglátjuk, ahogy a vak is mondta.
A múltkori tüntetésen felülreprezentált volt a Jobbik, megazászlókkal, szórólapokkal, és azzal az átlátszó szöveggel, hogy inkább ők, mint az SZDSZ.
Mert az SZDSZ-nek ki sem hűlhet a helye, valakinek azonnal bele kell ülnie. Az ország érdekében - ezt rögtön hozzá szokták tenni. Bár így lenne...
Makovecznek is volt egy interjúja, ahol éppen a múltkori dolgok miatt panaszkodik Vonára, aki rácsimpaszkodik ezekre a rendezvényekre, de azért, hogy saját személyét tolja előtérbe. Megkeresem.
És az, hogy Gréczy most Jobbik tüntetésről beszél, az azért van, hogy az emberek egy részét elrettentse, mert még nincsenek készen, még nem bújtak el, még nem mennének el a hatalom közeléből.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 15:36:22

@osborne:
"off: mintha kezdene szétesni a redakció"

Ezt hogy erti?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 15:38:17

@Google:
"És az, hogy Gréczy most Jobbik tüntetésről beszél, az azért van, hogy az emberek egy részét elrettentse, "

Az MSZP-nek erdeke, hogy a kormany elleni tuntetesek ne legyenek sikeresek. Lass csudat, megjelenik a Jobbik, ami ezt garantalja.

Tul sok a veletlen egybeeses.

osborne 2009.06.11. 15:46:37

@TuRuL_2k2: @Doomhammer: @elGabor: ja, vizuálisan. nagy átrendeződést látok a mandiner-re/ miatt ;]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 16:25:13

@Doomhammer: A koncepcióba beleillik, de sajna nem így van. Legalábbis nem tudom, hogy lehet egy kormányellenes tüntetés sikeres? Esetleg úgy, hogy aznap este lemond a kormány? Mert akkor tényleg sikertelenségre van itélve az egész, valószínüleg.

Ha az a siker mércéje, hogy mekkora tömeg jelenik meg,
és mekkora a médiában a visszhangja az eseménynek,
úgy az a helyzet, hogy a jobbik erősíti a dolgot. Nem
tudom elhessegetni a gondolatot, a legutóbbi eset
után, hogy ha ez nem így volna, akkor Fricz nem is kezdeményezné újra a dolgot.

Gyakorlatilag már Fricz szervez rá a Jobbikra!
. )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 16:36:02

@gloire:
"Gyakorlatilag már Fricz szervez rá a Jobbikra!
. )"

Egyelore ugy latom, hogy Fricz meghirdette korabban a tunteteset, a Jobbik meg nem. En legalabbis nem latom a Jobbik honlapjan.

Ebbol az kovetkezik, hogy ez Fricz tuntetese.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.11. 16:38:38

@gloire:
"Legalábbis nem tudom, hogy lehet egy kormányellenes tüntetés sikeres?"

Ha pozitiv a visszhangja. Egy Jobbik reszvetelevel tartott tuntetesnek nem lehet pozitiv a visszhangja, meg ha szazezren vannak is ott. Akkor sem lehet pozitiv a visszhangja, ha csak 500-an vannak ott, Jobbik ide vagy oda. Vagyis ha a Jobbik eljon, a tuntetes eleve kudarc. Ha meg nem jon el, akkor a szervezok meg sikert vagy kudarcot csinalhatnak belole.

Google 2009.06.11. 17:20:24

@gloire:

"Gyakorlatilag már Fricz szervez rá a Jobbikra!"

A Jobbik meglepetésnek tartogatta a tüntetést? Vajon mikor szóltak volna? A Civil Fórum tüntetésén? Jó móka. Bár akkor sem mondtak volna semmit. Az egy bölcsködésen kívül.
És itt van az interjú is, és a cáfolat. Az nem úgy volt, hanem máshogy...

www.kuruc.org/r/20/40456/

Tanulságos.

Google 2009.06.11. 17:44:00

És még egy cikk ugyanonnan. Amikor az idegen szépeket mond:
www.kuruc.org/r/8/41930/

"...a Jobbik eredményessége pedig véget vetett a Fidesz-MSZP kettős uralmának."

Most mi tudjuk rosszul, az European Voice, vagy a kuruc?
A Fidesz is uralmon volt?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.11. 17:57:58

@Google: A Jobbik által is kooptált baloldali mitológia szerint a Fidesz is uralmon volt, része a "politikai elitnek", amely elkúrta.

A Jobbik nagyon ügyesen kapcsolódik az MSZP-sek számára ismert és elfogadható retorikához. Szavazói 2/3-a ex-szoci, akik számára meg kell jeleníteniük azt, hogy ők a "politikusokkal" szembenálló jófejek, akik ha nem is "igazibaloldalt", de mindenképpen a "kisemberek valós képviseletét" állítják helyre.

A Jobbik sikerének egyik tényezője, hogy a kormánypárti sajtó évek óta készíti elő a talajt számára, bár az utolsó pillanatokig senki sem vette észre, hogy mi lesz ennek a propagandának a következménye. 2009 nyarán "gestalt switch" következett be, egy hirtelen fordulat, ami azonban már nagyon régóta érett.

Egyébként a "függetlenértelmiségiek" is rátettek néhány lapáttal erre. Az olyan cikkek, amik azt bizonygatták, hogy "az egész elit hibás" és véget kell vetni a "megosztottságnak", a "kicsinyes kétpárti acsarkodásnak", mind az outsiderek érkezésére és elitváltásra vonatkozó várakozásokat erősítették.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 18:13:31


Én ott voltam legutóbb a hősök terén. Életemben
talán egyszer láttam ekkora tömeget (a népstadionban)
A színpadot négy fiatal gárdista díszítette hatalmas
árpádsávos zászlókkal, elöttük a vitézi rend kb.
50 tagja, mellettük x gárdista stb. A tömeg egyértelműen jobbikos arcokból ált, úgy 90%-ban. Készítettem vagy 300 képet. Én alig láttam ott olyan embert akin ne lett volna valamilyen árpádsáv/tarsoly/karperec/nemzetipóló stb.

Ez után volt az ominózus Kossuth téri gárda bevonulás.

A második alkalommal az Alkotmány utcában volt a
rendezvény. Kevesebben voltak, talán tízezren. A
közönség még keményebb volt. Két rigmust skandáltak:
börtönbe..börtönbe.., illetve: Vona Gábor.. Vona Gábor..

Ez után volt az ominózus gárda vs. rendőrség "összecsapás"

Most az EP-s eredmények után harmadszor futnak neki
a dolognak. Egyértelmű, hogy ugyan az a közönség
lesz, és hasonló, gárdistás jelenetek a végén. Ez
biztos, és ezt Fricz is pontosan tudja . )

Google 2009.06.11. 18:15:08

@dzsucseharcos:

Végül is mindegy nekik, csak valaki oltsa le már Orbánt.

A tegnap a Hír TV-ben járt Vona, erről Novák nem beszél itt. (Pártkeltéről írnak a kurucék, de ha Novákot hívják akkor már nem az?)

www.kuruc.org/r/34/41916/

És egyébként mit keresett Orbán a választások előtt egy órán keresztül a Hír TV-ben? - értetlenkedik Novák Előd.

Egy olyan eszeveszett lökdösödésbe kezdtek, mintha nem ők lennének a "harmadik erő". És mintha nem a jelenleg kormányzókkal lenne bajuk.

Google 2009.06.11. 18:19:23

@gloire:

Miért is állt a tömeg a Hősök terén "90%-ban jobbikos arcokból"?
Hogyan tudják megkülönböztetni azt, hogy valaki a kormányt küldené el, vagy "jobbikos arc"?
Maguk vagy magunkfajta?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 18:35:18

@Google: egyszerűen úgy tünt. Mondjuk leginkább egy
jelmezbálra emlékeztetett engem, de ezt most írtam.
A kuruc sötétsége nem érdekel, tudom hova rakjam őket.

Én egyszerűen csak annyit jegyeztem meg, hogy ebben
a hangulatban elkerülhetetlen, hogy dettó ugyan az legyen: nem lehet elkerülni! Igazából nem értem Fricz mire számít, ha nem erre. Van egy olyan érzésem, hogy tudja, és ennek ellenére harmadszor is belevág.
Ő tudja.

Ja, és egyet nem értek: ha hihető az a szcenárió, hogy a
Jobbik a Fideszre ráépült lejárató és azt megosztó mozgalom, akkor az miért ne volna hihető, hogy a
kuruc a Jobbikra ráépült lejárató, és azt megosztó
eszköz csupán?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 18:42:42

Nem olyan egyszerű egyébként a tisztánlátás egy olyan tízmilliós országban, mint Magyarország - nem feledve
az ellentmodásokkal terhelt történelmi múltunkat, és
a zűrös geopolitikai beágyazottságunkat sem - egy
jóllátható paradigma váltás kellős közepén.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.11. 18:56:26

www.168ora.hu/velemeny/dobbenet-37807.html

"Az MSZP reakciói... attól függnek, képes-e fenntartani szervezeti és személyi kohézióját, s megerősíteni a kormány támogatására tett vállalását. ... Ha most szétmarcangolnák önmagukat – ahelyett, hogy a 2010-ig hátralévő időben aktív és önzetlen kísérletet tegyenek a talán éppen a Jobbik offenzívájának hatására józanodni kezdő társadalmi rétegek megnyerésére –, akkor a két radikális, egymással rivalizáló jobboldali párt túszul ejti az országot."

(1) Ha a lakosságból protestreakciót vált ki a Szerelő kormánya, akkor ezt a Szerelő kormányának további támogatása majd biztosan megoldja. Erről ESB jut az eszembe, aki szerint még feltétlenül húzni kell 9 hónapig, mert addig hátha a Mikulás is megjön. Nehéz elhinni, hogy elvileg több évtiezdes tapasztalattal rendelkező hivatásos politizálóknak ennyire ne legyen ötletük az előállt helyzetben.

(2) Van egy Jobbik, amely "offenzívát folytat", ez megijeszti a lakosságot, kijózanodik, és megállítja a Jobbikot. Ez reális is lenne, ha a Jobbik egy gerillahadsereg lenne, mely épp a hétvégén foglalta volna el BAZ megyét. Csakhogy a Jobbik egy párt, amelyre azok az "emberek" szavaztak, akiknek Mészáros szerint ki kellene józanodniuk. Érdekes feltevés, hogy egy jobbikos a Jobbik sikere miatt fog elpártolni a Jobbiktól.

A politikai logika háborús logikával való összekeverésének az a kockázata, hogy ilyen mókás képtelenségek papírra vetésével járhat.

osborne 2009.06.11. 19:09:55

@dzsucseharcos: haha

az a gyanúm egyébként, hogy a fő Ideológusnak és Co. direkt ez a masterplanje.

Omoljon össze az MSZP, a mostaniakkal nem lehet haladni sehova. És abban hisz, hogy majd újraépíti a brancsot a fiatalokkal. Ehhez viszont nem lehet Fidesznek kétharmada és kormányba kell juttatni a Jobbikot. Na most ezen dolgoznak. És direkt nem segítik agyon az MSZP-t.

és ilyen mókás gondolatokkal is járhat ez az időszak ;]

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.11. 20:11:05

Indulatos weimarozó komment a Népszabiban.
nol.hu/velemeny/20090610-pozicio__harc

"A Mario és a Varázsló-t úgy tanították a gimiben, hogy a nácizmus cipolláját Mario józan öntudatának ébredése erőszakkal pusztítja el. Nos, a mű nem erről szól. A mű tartalma, hogy Lendvai, Gusztos és az ilyen Tóth-félék cipollaságára Mario erőszakkal válaszol. Nem cipolla a náci, hanem Mario. Cipolla Weimar, Weimar az SZDSZ és az MSZP."

osborne 2009.06.11. 20:35:28

Kóka kemény, nagyon kemény

Bajnai mögött az SZDSZ

index.hu/belfold/2009/06/11/koka_bajnai_mogott_az_szdsz/

mennyire kárörömködhetett amikor Fodor megbukott.

Google 2009.06.11. 20:48:52

@gloire:

"A kuruc a Jobbikra ráépült lejárató és azt megosztó mozgalom."

Látta Novák Elődöt a Napkeltében?
Akkor azt is látta, hogyan védi a kurucot. Azt,hogy kik szerkesztik, nem tudhatjuk, mert koncepciós pereket zúdítottak volna rájuk.
Ha akartak volna.Tegyük azt is hozzá.
Morvai is azt mondta, ott jelentek meg, ahol tudtak. Ha kurucon, akkor a kurucon.
Az igazsággal ez a társaság is hadilábon áll.

Google 2009.06.11. 21:07:43

Meglett az új széljobb szöveg. Hogy: dehát a Fidesz is volt emeszpések szavazatait gyűjti be.
Van benne valami. De az MSZP és a Jobbik, eddig úgy tűnt, azt kellett bemutatniuk, ég és föld távolságra vannak egymástól.
Eddig úgy tudtuk, az emeszpét választók általában nem szeretik a hőzöngést, cigányozást, zsidózást, stb.
Egy részük mégis?

osborne 2009.06.11. 21:32:10

@Google: Vona tegnap szintén letagadta, hogy bármi közük lenne a kuruchoz. Valami miatt büdös lett neki az az oldal, vajon miért?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.11. 21:53:08

@osborne: A Jobbik félhivatalos oldala a Barikád, nem a kuruc.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.11. 21:54:57

Ez nem jött jól a madöf-maszop béke-nyugalom polityikának. Kiderült, a megbékélés hívei és az elszámoltatás ellenzői 1989-ben jelentős részben ügynökök voltak.

index.hu/belfold/1989/2009/06/11/nyilvanossagra_kerultek_hogy_kik_voltak_a_besugok_nagy_imre_ujratemetesen/

osborne 2009.06.11. 22:00:54

@dzsucseharcos: okok de Novák Elődnek hirtelen semmi köze a kuruchoz? ezt azért nehéz lenne elhinni ;]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 22:04:12

"Valami miatt büdös lett neki az az oldal, vajon miért?"

Von olyan ötletem, amit nem merek leírni. Mindegy, én számítottam erre,
bár nem ilyen gyorsasággal. Valószínű,
hogy nem azért mert a koncepciós perektől félnének.

Ez a választóiknak is szóló üzenet. Gondolom. Mi más lenne?
Egyébként egyre szórakoztatóbb ami
konspiráció ezek körül folyik, ez
már egy kémregény. Valaki ebből még
egyszer sikerkönyvet fog írni:

"A láthatatlan főszerkesztő"

. )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.11. 22:04:43

Egy kellően nagy Jobbik elveheti az 50%-t s mondjuk márciusra a fidoxtól. Akkor pedig kivel kellene OVi-nak koalára lépnie? Hát a harmadik erővel, a maszoppal, a Szerelővel. Mindenki maradhatna a megszerzett cuccosában. No para.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.11. 22:12:51

A Szereló miután félkézzel mesgszerelte a hitelválságot, az MSZP problémáit is megoldja.

pasztortibor.blog.hu/2009/06/09/bukta_35

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 22:17:59

@osborne: Novák, egy rendkívül antipatikus szereplő, de hogy kuruc szerkesztő lenne, az csak tomcat bemondására terjedt el róla, tudtommal.
Polgár úr pedig ugyanúgy ügynökgyanús, mint az "utcaiharcos" csapatkapitányok.

Kenedi János több helyen is lenyilatkozta az utóbbi időben, hogy számára meglepetés volt, hogy az ügynökhálózt az információ szerzésen,
hangulat szondázásokon, megfigyeléseken túl még egy - fontosabb - feladatot is ellátott.
Nem fogják elhinni mi volt az:
dezinformációk terjesztése itthon, sőt
külföldön is! A faszi azt állítja, hogy ez volt a fő cél, és megdöbbentően sikeresen vitték ezt.

Elég nyilván való, hogy most is ez megy? Szerintem igen.

reality 2009.06.11. 22:31:15

@gloire: Mindig is gondoltam, hogy létezik a dezinformáció Magyarországon, de nem gondoltam volna, hogy ennyi embert használtak fel annak idején is a közhangulat befolyására. Meg vagyok győződve, hogy a mai napig is folytatják az erős nyomulást. Szerintem a mostani hangulat is lehet ennek a következménye (hogy-hogy ily hirtelen ez a fordulat, egy-két elhanyagolható kivétellel és senkinek nem tűnt fel). Vajon hogy lehet ezt kivédeni?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 22:35:51

@gloire: Ja, ezt írja az index is.
Akkor nem vagyok egyedül . )

osborne 2009.06.11. 22:39:45

@gloire: nem mondtam, hogy szerkesztő de azt elhinni, hogy Nováknak és több Jobbikosnak nem volt vagy nincs köze a kuruczhoz az olyan mintha azt kéne elhinnem, hogy a reakcio-nak nincs semmi köze a Fidoxhoz ;]

@tölgy: sebaj, mostmár van az MDF, az euértelemben vett konzlib imidzsel ;[ ;]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 22:41:18

@reality: "Vajon hogy lehet ezt kivédeni?" Sehogy. Ráadásul annyi változott mára, hogy van internet, és egyre nagyobb a lefedettség. Mondjon olyan eszközt, ami alkalmasabb a manipulációra, megfigyelésre?

Meneküljünk!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.11. 23:10:28

@gloire: VAn egy könyvem, Dezinformacija a címe, az azt állítja, hogy a keleti titkosszolgálatok ebben a műfajban voltak a legjobbak.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.11. 23:24:08

Majd 2009 őszén kirobban a Nagy Ügynökügy, amikor egy hős a Kenedi-bizottságból feldobja a 'netre a Teljes Listát. Ebből kiderül, hogy a szocik és a Fidesz tele vannak volt ügynökökkel (na jó, a Fideszben kicsit többen vannak). A valódi rendszerváltás egyetlen garanciája a Jobbik megválasztása, és mivel a nép végre valódi rendszerváltást akar, megválasztja a Jobbikot, biztosítva ezzel az ország Moszkva-barát orientációját és a Déli Áramlat projektet, így az 1989-ben kezdődő Nagy Művelet sikeres befejezést nyer 2010-ben :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.11. 23:31:10

@dzsucseharcos: Azt hiszem OVi ügyében már ellőtték a puskaporukat.
Van 1-2 szt tiszt a fidesz körül, de ezek most nincsenek előtérben, és a vlasztásokig nem is lesznek.

Nekem inkább az az érdekes, hogy az Index cikk kiemeli az elszámoltatás - megbékélés ügyét. Merthogy ez most is téma 1990 óta először.
Ez most olyan, mint a sakkban, amikor az ellenfél furát lép, és nem tudod, hogy hülye vagy überrafkós.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 23:37:37

@dzsucseharcos: Maga gondolatolvasó.
Le kellet ugranom egy negyed órára,
de közben is ez járt a fejemben.
És pontosan, szinte szó szerint ez
a megoldás járt a fejemben.

És passzol a Nashi-HVIM párhuzam is.
Vona már szólt, hogy az ország kétharmada Jobbikos, csak még nem tud róla. Hát majd megtudják . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.11. 23:56:52

@dzsucseharcos:
Majd maga Kenedi lesz a hős. Az ő hajó
már úgy is elment, csalódottság, bosszúvágy...

@reality: nem azért, hogy fényezzem magam, de nekem időben feltünt. És nem
csak az, hogy hirtelen nagy fordulat lesz, de az is, hogy elsősorban az egyszerű szocikat szipkázzák be először.

Ma Nováknál, pár napja Morvainál hangzott el az a kijelentés, hogy a jobbik se nem jobb, se nem bal.
?
A Jobbik, nem jobboldali? Ez Betlen úrnek is feltünt, vissza is kérdezett,hogy akkor ezt most hogy?
Elég meleg nem? Az EP választás előtt azért nem mondogattak ilyeneket. Most mennek rá az un. inaktívakra, akik a mostani sikert látva már lehetőséget láthatnak a jobbikban, mozgósíthatók
a "se nem bal, se nem jobb: új erő" dumával

reality 2009.06.11. 23:58:10

@dzsucseharcos: Kérem, ez egyáltalán nem vicces!

osborne 2009.06.11. 23:59:16

a nevekből szemezgetve, vicces ez a Tőke Péter, ebben még mint nagy Leleplező beszélgetett:

hvg.hu/itthon/20050302lelepzo.aspx

Nógrádi Györgyről sejteni lehetett, hogy az volt aki külpolbiztonságakármi szagértő legtöbbszár az. Kár, hogy minden héten felbukkan vmelyik tévében.

i want more names!

reality 2009.06.12. 00:08:37

@gloire: Nekem az volt a furcsa, ahogy a Vastagbőr szépen lassan radikalizálódott (bocs, hogy másik blogot hozok ide). Vagyis leginkább a kommentelők. Először nem hittem a szememnek, most meg látom, hogy tulajdonképen az játszódott le a szemem előtt mint, ami a a választók egy bizonyos százalékánál.

"'se nem bal, se nem jobb: új erő' duma"

Az a kérdés, hogy a jelenlegi szavazók egy részének, hogy adják be ezt a retorikát - ők meg vannak győződve, hogy szélsőjobboldali párt.
Majd legfeljebb azt mondják, hogy ez csak egy kampányfogás, megengedhető ez a kis "fogás" a siker érdekében. Esetleg a neten nem fogják hangoztatni, talán csak a királyi tévében, így csak bizonyos réteghez jut el ez a megfogalmazás. A többiek kicsit összezavarodnak, ha bizonyos utakon eljut hozzájuk a hír, de majd elhessegetik. Ugyanúgy viseltetnek ezzel szemben majd, mint most az orosz befolyással.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 00:12:49

@reality: Az magyarok utálják a pártpolitikát.
A "szakértelem" és a "se nem jobb, se nem bal" szövegek erre játszik.

A Jobbik növekedését szerintem korlátozza, hogy mennyire tartják kormányzóképesnek. szvsz, semennyire.
Protest ide vagy oda, a forintárfolyama fontos.

reality 2009.06.12. 00:18:57

@tölgy: "Az magyarok utálják a pártpolitikát."
Hohó, ideillek az unalomig ismételt kijelentés, hogy 'minden politikus lop, csal hazudik és mind egyforma' (gyűlölöm ezt a gondolatot, lelket megmérgező mondatot).
Vajon honnan ez a szinte általános közfelfogás?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 00:20:00

@reality:

>Az a kérdés, hogy a jelenlegi szavazók egy részének, hogy adják be ezt a retorikát - ők meg vannak győződve, hogy szélsőjobboldali párt.

A jobbikosok általában tagadják magukról a szélsőjobb jelzőt. Ez roppant érdekes. Valamikor a 90-es években a miépesek nagyon zokon vették, hogy szélsőségesnek nevezik őket. Ez érthető is, mert akkor ez kiátkozást jelentett. Rengeteget harcoltak a jelző ellen. Én arra számítottam, hogy a Jobbik máshogy fog viselkedni egy egészen más klímában. Pl.: kérkedni fognak azzal, hogy igen, mi szélsőségesek vagyunk, reszket tőlünk a sok nyápic nemszélsőséges. Ehelyett kikérik maguknak ők is a szélsőjobb jelzőt. Gyanítom, hogy pont sok ex-szoci van a méltatlankodók között.

Ha elfogadjuk azt, hogy a Jobbik felduzzadt népszerűsége közvetlenül összefügg az elmúlt években, hónapokban a közhely rangjára emelkedett "Mindkét oldal egyformán rossz", "Az egész politikai osztályt le kell cserélni", "Aki a politikusoknak hisz, az birka, a politikusellenes politikusokat kell pajzsra emelni" attitűddel, akkor nem furcsa, hogy ez a tábor nem szereti magát jobboldalinak nevezni. A jobbikosk úgy érzik, hogy ők nem helyezhetők el a politikai fogalmak által meghatározott koordinátarendszerben, mert ők felülemelkedtek a politikán. Ők az igazmagyarok, igaznemzetiek, akik a nemzethez kötődnek, nem a politikához.

A kevés meggyőződéses szélsőjobboldali meg nem fog lemorzsolódni, ha elég bőséges dózisban kapja a nemzeti igazmagyar retorikát.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 00:27:41

@reality:
"ők meg vannak győződve, hogy szélsőjobboldali párt."

Valódi szélsőjobboldali elég kevés van, néhány százalék, következés képp ők "elmehetnek a picsába" :D

"Neveket akarok hallani!"

Igazi, teljes, lista sajnos soha nem
lesz.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 00:51:15

@gloire: a lista valahol Moszkva környékén megvan, és néha egy-két elemét belengetik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 00:52:24

@gloire:
"Most mennek rá az un. inaktívakra, akik a mostani sikert látva már lehetőséget láthatnak a jobbikban, mozgósíthatók
a "se nem bal, se nem jobb: új erő" dumával"

Se nem jobb, se nem bal, független és magyar. A MIÉP szlogenje volt 2006-ban. A siker óriási volt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 00:54:03

@tölgy:
"Egy kellően nagy Jobbik elveheti az 50%-t s mondjuk márciusra a fidoxtól. "

Én is láttam a számításokat. Az egyéni körzeteket beleszámolták?

reality 2009.06.12. 01:11:19

@dzsucseharcos: Ez így teljesen logikus!
Nos ezután Vonát így fogom megszólítani: Vona Gábor, a Jobbikos politikus. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 01:14:03

@Doomhammer: Nem emlékeztem erre, de
úgy néz ki, kezd beérni . )

@tölgy:
"Protest ide vagy oda, a forintárfolyama fontos."

Ha az oroszoknak kicsit megindul a szekér, annyi spekulatív tőkét, amennyivel most hintáztatják a forintot, ők is be tudnak dobni az ügy érdekében.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 01:17:05

@Doomhammer: Hú, hirtelen de mátrix-orrontók lettek az urak.

Doomhammer, a különbség ott van, hogy 1. a Jobbik nem teszi hozzá, hogy „keresztény és magyar”, mert az bugyuta és korszerűtlen rím. „Magyarország a magyaroké”: ez sokkal jobb, agresszívebb. 2. Itt a „nem jobb, nem bal” inkább afféle liberális szlogent sajátít ki, arra hajazva vált taktikát.

Valamint Morvai Krisztina és Novák Előd nem rekednek be, nem szöszögnek, hanem beszélnek, mint a vízfolyás, vág az eszük.

Megmondom, mi tűnt fel. Ez a Bukowszky-blog. Nagyon ámerikai színezete van, és, nos, nem olyan echtemagyaros, na.

Becsontosodottaknak ajánlom.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 09:09:48

@gloire: Ez nem kérdés, de valamiért mégsem tették, pedig elment hozzájuk rinyálni a Feri. Nem mentették meg.
Talán most nekik is vannak gondjaik. Hál' Isten.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.12. 09:35:46

Hú, ez az új összeesküvéselméletük, na ez ijesztőbb, mint a Sötétség Délben. Gratulálok! :D

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 09:39:37

@elGabor: Ha már a nagysikerű sorozatot beszüntették, valamivel pótolni kellett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 10:29:42

@elGabor:
Varjunk, lemaradtam egy brossuraval!
Most mi van?
Az oroszok es az amerikaiak egyutt finanszirozzak a Jobbikot, hogy Ferin es a Fospumpan egyszerre rugjanak egyet?

Vagy hogy?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 10:40:56

Latszik az alagut vege!
www.rttnews.com/Content/CurrencyMarket.aspx?Node=b3&Id=977685
" During early deals on Friday, the Hungarian forint weakened against the dollar as Hungary's Central Statistical Office confirmed the industrial gross output dropped 27.1% year-over-year in April, compared with a 15.6% fall in March.
...
At 3:25 am ET, the Hungarian currency touched a low of 197.33 per dollar. This may be compared to Thursday's close of 195.46. On the downside, 200.8 is seen as the next target level for the Hungarian forint."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 10:56:31

@dzsucseharcos:
Tudja, van itt valami, amit nem ertek.
A vartnal nagyobb inflaciot ugye allitolag az elelmiszerarak emelkedese okozta.

Akkor ez mi?
www.portfolio.hu/en/cikkek.tdp?k=2&i=17802
"Hungary's agricultural producer prices dropped by 23.5% year on year in April, less sharply than in March (-27.4%), the Central Statistics Office (KSH) has reported on Friday. "

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 11:07:12

@Doomhammer: Látszik a grafikonon, hogy óriási rés tátong a CPI és PPI között. Úgy látom, ez az EP-ben is érdekelt valakit:

www.europarl.europa.eu/sides/getAllAnswers.do?reference=E-2009-1049&language=SV

De konkrétabbat egyelőre nem találtam.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 11:07:38

Azt hiszem, TGM is lelepett a realitas keskeny osvenyerol.
nol.hu/velemeny/20090612-valsag_es_hanyatlas
"Az olyan jelszavak közérthető fordítása, mint pl. "Magyarország a magyaroké!", így hangzik: minden szubvenció csak fehér, keresztyén, diplomás, fiatal, heteroszexuális férfiaknak (és az ő jogukon családjuknak) jár, az állam őket szolgálja, mindenki más idegen, deviáns, bűnöző."

A Jobbik szavazoi a feherek, keresztenyek, diplomasok, fiatalok, heteroszexualisok es ferfiak lennenek?

Jo sok diplomas kereszteny van ebben az orszagban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 11:11:41

@dzsucseharcos:
Akkor tessek, itt egy megalapozatlan velemeny.

Nezze a yoy arakat. Az arcsokkenes *csokken*, ami azt jelenti, hogy az egy eves ablakbol arcsokkenesek mennek ki vagy aremelkedesek jonnek be. Azt hallani, hogy a tragikus fogyasztascsokkenes miatt a mezogazdasag kokemeny leepitesekre kenyszerult. Ha emlekszik, a BBC-nek nyilatkozo gazda (vajon a Jobbikra szavazott-e?) is azt mondta, hogy veszteseges. Vagyis a mezogazdasagi termekek aremelkedese varhato.

Vajon kulfoldi arukkal leszorithato-e es mi lesz ennek a tovabbi hatasa a magyar videkre?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 11:20:10

www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090611-a-ksh-kozzetette-a-majusi-inflacios-adatokat-az-elemzok-eredetileg.html

"Az élelmiszerek körében bekövetkezett áremelkedés egyáltalán nem indokolható - mondta az [origo]-nak Tóth Péter. A mezőgazdaságon keresztül az élelmiszeripari trendeket kutató Agrár Európa Tanácsadó Kft. vezetője elmondta: az utóbbi hónapokban éppen ellentétes folyamatok játszódtak le. Az alapanyagok ára inkább csökkent, az energia- és munkaerő-költségek esetében sem volt olyan változás, ami ilyen drasztikus drágulást indokolt volna. Tóth Péter az idényáras élelmiszerek áremelkedését azonban nem tartja meglepőnek, utóbbi folyamat elsősorban az időjárással magyarázható"

Mondjuk az az érzésem, hogy a szakértők is egy kicsit a sötétben tapogatóznak. Én azonban végképp, mert nem értem a mg.-hoz.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 11:59:58

@Doomhammer: TGM itt egy eredetileg a 80-as évekbeli nyugat-európai jóléti államok leírására kidolgozott elméleti modellt próbál rákalapálni a mai magyar valóságra, kétes behelyettesítésekkel.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.12. 12:04:34

@dzsucseharcos: A hibát már akkor elköveti, amikor "a középosztályról" beszél, mert nálunk ez a réteg lehetőségeiben, életmódjában és politikai erejében is jóval gyengébb, mint nyugatabbra, ráadásul értelmezésében egy csomó olyan ember középosztálybeli, akinek ehhez lehetőségeiben, életmódjában, stb. vajmi kevés köze van. Innen csak romlik a helyzet.

Nem társadalomelemzésekben kéne utaznia.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 12:06:54

@Doomhammer: Átfutottam, ebben semmi új. TGM régi paneljei.
A "fehér, keresztyén, diplomás, fiatal, heteroszexuális férfiakkal" szembeni gyűlölete és a tőlük való rettegése már az OVi kormány alatt megvolt.
A ballibbant értelmiség képtelen normális életre, család, szép és jól nevelt gyerekek, munka, Karácsony, stb., és mindenkit halálosan irigyel, aki erre képes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 12:10:55

@dzsucseharcos:
"TGM itt egy eredetileg a 80-as évekbeli nyugat-európai jóléti államok leírására kidolgozott elméleti modellt próbál rákalapálni a mai magyar valóságra,"

Szerintem ez netto marxizmus-leninizmus (nem vagyok annyira kepzett benne, hogy tudjam, melyik). A kozeposztaly, plane az also-kozeposztaly, eredeti neven kispolgarsag reakcios es beloluk no ki a fasizmus. Holott a Jobbik mostani esete es a fasizmus tortenete is azt bizonyitja, hogy a fasizmus nem a polgarsag ideologiaja, hanem a szegenyebb retegeke. Akik ujraelosztast akarnak, ha kell, eroszakkal is. Ha nem megy szocialdemokrata adopressel, majd megy bakancsdongetessel.

Legyunk joindulatuak es mondjuk azt, hogy TGM most ravasz akart lenni es bevetni a radikalis baloldal bevalt marxista szlogenjeit a Jobbik altal elcsabitott volt baloldali szavazok ellen. Ebben a szokas szerint ellenseget jelol ki: a polgari kozeposztalyt. Ezzel probalja atnyomni azt az uzenetet, hogy a szelsojobb nem a ti ideologiatok.

A hocipom tele van ezzel a sok gyuloletbajnokkal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 12:19:37

@tölgy:
Veletlenul ugy adodik, hogy a "fehér, keresztyén, diplomás, fiatal, heteroszexuális férfiak" joval kevesebben vannak, mint az altaluk elnyomni kivant "munkanélküliek, a nyugdíjasok, a szociális segélyből élők, a vendégmunkások, a bevándorlók, a melegek". Vagyis ez nem tarsadalomelemezes, hanem valasztasi strategiat elokeszito szegmentalas, amelynek feladata az Ok es a Mi kupacok letrehozasa, lehetoleg ugy, hogy a Mi kupac sokkal nagyobb legyen, mint az Ok kupac.

Velemenyformalo ertelmiseg, piha.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 12:34:36

@Doomhammer: Most TGM kihagyta a jellemzők közül azt, hogy "termékeny a feleségük", OVi kormány alatt még az is benne volt a felsorolásban.

Az Ők és Mi kupacban teljesen igaza van. De vegye észre, hogy TGM Mi kupacában nincs vagy alig aktív, akit ki lehetne zsákmányolni. Miféle marxizmus ez, ha nem a kizsákmányolás a problémája? :(

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.12. 12:40:37

@tölgy: Á, az aktívak lepaktáltak a középosztállyal; sőt, ők maguk a középosztály, ár lehet őket bántani. A nyugati marxisták legalábbis így tartják pár évtizede, TGM meg leírja fehéren feketével.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 12:45:23

@tölgy:
"De vegye észre, hogy TGM Mi kupacában nincs vagy alig aktív, akit ki lehetne zsákmányolni. "

A kizsakmanyolas elavult fogalom.

""Aki dolgozik, az boldogul" - mondta Kádár János, és ismételte meg kacsintva a minap Orbán Viktor, bár jövő időben: "boldogulni fog", aki dolgozik: nyilván majd az ő hatalomátvétele után. De már Kádár János virágkorában kiváltság volt a produktív munka, s a huszonegyedik században még inkább: a technika fejlődése miatt. Kevés embernek jut sok (és egyhangú, frusztráló, kimerítő, romboló) munka. A munka mint megélhetés (végső soron: az élet) jogcíme - a tőketulajdon nélküliek számára - a kapitalizmus alapvető meghatározottsága, de ma már ez is csak egy privilegizált (amúgy szenvedő és szegény) kisebbség számára az. Aki (többnyire önhibáján kívül) ebből a tőke-munka kontinuumból kiszakad, azt a szélsőjobboldal - s egyre inkább a konzervatív jobboldal is - "büntetni rendeli", kasztból, fajból, népből, nemzetből szimbolikusan is kilöki."

Odaig jutottunk, hogy akit kizsakmanyolnak, az privilegizalt, mondhatni uralkodo osztaly. Aki dolgozik, az elnyomo, a baloldal ra nem szamithat.

A modern proletarok azok, akik nem dolgoznak. Ki szerzi meg oket, a baloldal vagy a szelsojobb?

Ezzel a feje tetejere all a marxizmus ideologiaja, a munka szerepe masodlagos lesz, de a lenyeg megmarad. Talalni kell egy nagy embertomeget, akiket azzal lehet hitegetni, hogy a szerencsesektol elveszunk, akar erovel.

TGM az orrunk elott hozza letre az uj marxizmust. Az ideologia egyelore kiforratlan, hianyzik a jogcim, ami alapjan el lehet venni. Marx megtalalta a munkaban, TGM-nek meg hianyzik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 12:52:26

@Doomhammer: @elGabor: ja.

19. században még azt tanította a baloldal, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. A 20. század közepétől azt, hogy a munka elidegenedés forrása, meg kell szabadulni tőle. Most már teljesen a lumpenprolikra tesz a lumpenértelmiség: a munka kiváltság (hiszen a tanulás és a szorgalom, fegyelem kiváltság és trükk egyszerre), a munkát végzőket megkopasztani a a munkából kirekesztettek javára, dicsőség dolga.
Kirekesztettek az új "mi": a langyik, a nők, a cigusok, és a munkanélküliek. Ó borzalom!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 12:52:27

@Doomhammer: Ó nem, ez neomarxizmus. A marxista-leninisták nem prekariátusról értekeztek, hanem közveszélyes munkakerülőkről és deviánsokról :)

TGM viszont megtalálta a maga veszélyes deviánsait (diplomás fehér hetero stb.-k).

Mivel a középosztály TGM bête noire-ja, ezért csakis a középosztály lehetett az, aminek a tagjai 2006 őszén kukákat gyújtogattak. TGM ugyanis már akkor is a középosztály lázadásáról beszélt. A kigyúrt, kopasz huligánok középosztálybeliek kellettek hogy legyenek, mert a munkásság az haladó baloldali.

@tölgy: Pont az a poén a neomarx.ban, hogy ott a kizsákmányoltak a munkából kizártak. Bezzeg a maoizmus nem ilyen megengedő, ott a prekär-eket parazitáknak nevezik.

Egyébként jó is, hogy szóbahozta a termékeny feleségeket, mert így elő tudtam halászni egy abszolúte reprezentatív TGM-mondatot 2002-ből:

"Az új burzsoáziát megnevetteti a társadalmi felelősségtudat: bár saját jövőjét gondosan tervezi (márkás diploma, kocogás, tenisz, biztosítás, ingatlan, egészséges, termékeny feleség, célirányos művelődés, utazgatás, opera), a társadalmi konfliktusok ellen lakóparkkal, rottweilerrel, Btk-szigorítással, őrző-védőkkel, rasszizmussal védekezik, ugyanakkor közösségi élményre, összetartozásra, elitszolidaritásra, bizalmas zsargonra is szüksége van, ezért az új jobboldal külsőségeiben a szekta és a sportpálya (a szurkoló "ultrák") elemei is szerepet játszanak"

Utána még beszél egy kicsit a represszióval szembeni mazochizmus erotikájáról is.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 13:02:12

@Doomhammer:

>Odaig jutottunk, hogy akit kizsakmanyolnak, az privilegizalt, mondhatni uralkodo osztaly. Aki dolgozik, az elnyomo, a baloldal ra nem szamithat.

Ez az elképzelés az eredeti kontextusában nem volt annyira bizarr, mint TGM által most aktuálpolitikai célra használva. A 70-es, 80-as években, amikor a teljes foglalkoztatottság megszűnt és nagyra nőtt a munkanélküliség nyugaton, akkor felmerült az a rémkép, hogy a jövő társadalmában nagyon kevés munkahely lesz, és kialakul a "felesleges emberek" óriási tömege, akiket talán időnként lehet foglalkoztatni, de leginkább segélyekből élnek. Ugyanis úgy tűnt, hogy a kapitalista gazdaságfejlődés és a technikai fejlődés logikája nem teszi lehetővé a teljes foglalkoztatást, sőt, attól egyre messzebb kerülünk. Ez akkoriban egy riasztó tapasztalat volt. Őszintén szólva ez a kérdés máig sincs teljesen megoldva, bár nyilván nem valósultak meg a legpesszimistább jóslatok (pl. a híres 80/20 társadalom). Tehát a tömeges munkanélküliség és inaktivitás egy létező probléma, csak nem feltétlenül alkalmazható minden *hasonló* esetre ugyanaz a séma. A másik szempont pedig az, hogy a kizsákmányolás fogalmának kevés köze van ehhez a szituációhoz. Inkább koordinációs zavarnak lehetne nevezni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 13:07:09

@dzsucseharcos: kösz, erre emlékeztem én is. Ez ütős :)

A Neomarxistáknak csak egy elméleti gondjuk van: hogyan lehetséges azok kizsákmányolása, akik nem is dolgoznak?
Mivel ez nem nagyon megy, ezért inkább a libi emberi jogi nyelvet és a posztmodern kirekesztőst használják.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 13:09:50

@dzsucseharcos: "ez a kérdés máig sincs teljesen megoldva"
- tömeges felsőoktatás
- 35 órás munkahét
- előnyugdíjak
- 4 órás állások

De a válság ezt lehet megrengeti.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 13:58:40

@tölgy:
"hogyan lehetséges azok kizsákmányolása, akik nem is dolgoznak?"

Nagyon egyszeruen. Nekik nem jut Suzuki Swift es nyaralas a torok tengerparton, ami minden ember alapveto joga. Nem munkajogon, ahogy Marx mondta, nem amiatt, hogy igazabol o gyartja a gyufat es neki lesz phossy jaw betegsege a feher foszfortol,
www.londonsocialisthistorians.org/newsletter/articles.pl/noframes/read/118
hanem egyszeruen emberi jogon. Nem liberalis szocialpolitikarol beszelunk, tehat arrol, hogy senki nem halhat ehen vagy halhat bele egy tudogyulladasba, hanem hutoladarol, Suzuki Swiftrol es torok tengerpartrol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 14:00:54

@dzsucseharcos:
"Őszintén szólva ez a kérdés máig sincs teljesen megoldva,"

Szerencsere megoldja az a helyzet, hogy emberekkel nem tudnak gepek foglalkozni. Tehat a gep nem kepes ra, hogy elmondjam neki a problemamat, atgondolja es meg is oldja. Es minthogy sok ember van, sok embernek kell veluk foglalkozni. Az emberek vegul is munkat adnak az embereknek. Ime a fenntarthato novekedes. :-)

Google 2009.06.12. 14:02:26

@dzsucseharcos:

Még mindig a szavai hatása alatt vagyok. S hogy még cifrább legyen, a mai Nemzetben azt olvashattuk, hogy:

"-Térjünk vissza kicsit a választásokra, pontosabban a közelgő parlamenti voksolásra. Ellenzéki szerepre készülnek?
- Nem. Kormánypártira.
- Kivel?
- Senkivel. Jelenleg nem látunk olyan politikai erőt, akivel koalícióban tudnánk együttműködni. Nyilván most megkérdezi, hogy a Fideszhez milyen a viszonyunk.Hadd mondjam el: a programjaink: a programjaink sarkalatos pontjai nem egyeztethetők össze egymással. De biztosan lesz olyan kérdés majd a következő parlamentben, amely a nemzet érdekét szolgálja. Akkor azt támogatni fogjuk, bárki is álljon elő vele.
- Magyarán egyedüli kormányzásra készülnek. De mikor?
- Ha eljön az ideje."

Mintha magát Gyurcsány Ferencet hallanám: Hadd mondjam el ...stb. Csak most Vona mondja.
Loxon írta: "beszélnek, mint a vízfolyás, vág az eszük".
Ez igaz, senkit szóhoz nem engednek -ezt már ismerjük az emeszpésektől is-csak mondják-mondják a magukét. Ha már magukhoz sikerült ragadni a szót.
Egyébként hazudni szoktak úgy, mint a vízfolyás, legalábbis eleddig.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 14:16:45

@Doomhammer: Ó, kis csacsi. Maga az irigységre és a politics of ressentiment-re gondol.
Kérem, Marx et. szerint kizsákmányolni csak a bérmunkást lehet - nem fizetik meg neki az általa előállított értéket. Per definitionem, aki nem dolgozik, azt ki sem lehet zsákmányolni.
Ha magának nem adom oda a zsebemben lévő mogyis zacskót, akkor nem kizsákmányolom, hanem kirekesztem a zsebemből és a mogyimból. A kirekesztés meg antidemokratikus dolog. Punkt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 14:22:41

@tölgy:
"Ha magának nem adom oda a zsebemben lévő mogyis zacskót, akkor nem kizsákmányolom, hanem kirekesztem a zsebemből és a mogyimból. A kirekesztés meg antidemokratikus dolog. Punkt."

Ez igaz, csak emoge nehezebb olyan atuto ereju mozgalmat tenni az igazsagossag neveben, mint az eredeti munkasmozgalmak voltak a XIX. szazadban. Akkor vilagos volt a helyzet: aki dolgozott, az nyomorgott, aki meg csak toketulajdonos volt, az jol elt. Most pedig miert is kellene a nemdolgozonak is ugyanolyan jol elnie, mint a dolgozonak? Mert kulonben ki van rekesztve?

Sajnalom, e mogott nincsen atuto ero. Feri is mit kuzdott az igazsagossaggal, o is belegabalyodott.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 14:26:30

A gazdagoktól kér pénzt az MSZP
www.fn.hu/belfold/20090612/gazdagoktol_ker_penzt/

Elég lenne az off shore pénzeket hazahozni és leadózni.

osborne 2009.06.12. 14:37:44

@tölgy: cuki amikor az MSZP elitellenesbe fordul - 3 milliárdos miniszterelnök után szabadon ;]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 14:59:11

"Ha az ember elmegy a kasseli Documentára vagy a Velencei Biennáléra, azt gondolhatja, hogy a baloldal hatalmon van, mert az egész művészet radikálisan baloldali, forradalmi, a rendszerrel szemben totálisan elutasító, internacionalista és antiimperialista, ebből a közegből táplálkozik: az elégedetlen, nagyon sérülékeny, radikalizálódó és ugyanakkor univerzalista fiatalságból."

Ó, a tüchtig Kassel, és az arany Velence! A fiatal baloldali művészek
sorban álnak a mogyiért, a galeristák meg kedvükre válogatnak. A közönség tapsol és lelkesedik. És cikket ír.

A burzsoázia diszkrét bája
. )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 15:02:38

@gloire: Ez a romantika óta így van, nem?
A mazochista burzsoázia pénzt ad azért, ha valaki jól lefikázza.

Wildschwein 2009.06.12. 15:12:21

@Doomhammer: "Most pedig miert is kellene a nemdolgozonak is ugyanolyan jol elnie, mint a dolgozonak? Mert kulonben ki van rekesztve?

Sajnalom, e mogott nincsen atuto ero."

Az nem elég átütő erő, hogy a nemdolgozók jóval többen vannak, mint a dolgozók? Lehet hogy egy filozófusnak kell ehhez valami logika, de egy segélyen élő cigánynak nem. Elég indok neki az, hogy a gádzsónak van, tehát el kell venni tőle.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 15:14:09

@Wildschwein:
"Lehet hogy egy filozófusnak kell ehhez valami logika, de egy segélyen élő cigánynak nem. "

Azt a segelyen elo cigany is megerti, hogy ha elvesszuk, akkor nem lesz tobb es holnap segely se lesz. Megtapasztaltak nehanyszor, legutobb Feri orszaglasa idejen.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 15:17:01

@tölgy: A cikk szerzője is otthonosan mozog a terepen, nézelődik, gyönyörködik, talán vásárol is, ha valamibe nagyon bele szeret : )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 15:31:58

@Wildschwein: Itt nem csak a cigusok élnek segélyen, ők csak a népesség 6-8%-a.
Aki teheti menekül a munkaerőpiacról, és a munkától, bele az állami ellátásba. Ez a szocializmus. Szavazók majd fele már benne él, már csak a maradéknak kéne valahogy bejutnia oda :(

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 15:39:44

"Megtapasztaltak nehanyszor, legutobb Feri orszaglasa idejen. "

Mit tapasztaltak meg Feri országlása idején??? És mit értettek meg?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 15:51:43

@gloire:
"Mit tapasztaltak meg Feri országlása idején??? És mit értettek meg?"

Azt, hogy eloszor kaptak egy csomo penzt, aztan most nem fognak kapni. Mindennek ara van.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 15:53:26

"Szavazók majd fele már benne él..."

Ez komoly? Majdnem 3 millió emberről beszél. A 8 millió szavazatra jogosultból a 8% levonva, nyugdíjasok levonva, adózók levonva, kb. enyi marad. Ha azt gondolja, hogy él ebben az országban egy 2-3 milliós segélyen élő, nem kissebségi réteg, akkor nagyon-nagyon el van tévedve.

Semmiféle segély nincs. Se önkormányzati, se állami, semmi. Ha történetesen feketén, vagy minimálra bejelentve dolgozott akkor munkanélküli segély sincs. Az átlag embernek semmilyen jogalapja nincs szociális segélyre. Ha megdöglik akkor se. Vagy ezt nem tudták?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 16:01:05

Azt, hogy nem _fognak_ kapni, azt hogy az istenbe tapasztalták meg? : )

Semmi változás nincs ebben 15 éve. Van
két-három falu, ahol megkérték őket, hogy piszgálgassák néha az árokpartot.
Havonta pár nap.
A lóvé folyik. És elképzelni se tudják, hogy ez változzon. Egyelőre más sem, mert ugyan mi lesz, ha elveszik tőlük?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.12. 16:05:25

@gloire:
"Azt, hogy nem _fognak_ kapni, azt hogy az istenbe tapasztalták meg? : )"

Azt tapasztaltak meg, hogy amit kapnak, azt el is vehetik.

"A lóvé folyik."

Valamennyi love mindig folyni fog, mert ehen nem halhatnak. A kerdes mar csak az, hogy mennyi es milyen feltetelekkel.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.12. 16:21:35

@gloire: Ha jól emlékszem 3,5 millió kap valamilyen jogcímen nyugdíjat, és az átlagéletkoruk 58 év.
Ebből nekem az derül ki, hogy a nyugdíjasok nagy része erősen munkaképes korú.
De tévedhetek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 16:39:18

Igen, ez igaz, benéztem, csak a nyugdíjas korúakkal számoltam. A 3,5 az
nagyon sok, ha tényleg annyi.

Mindenesetre akkor is megmarad kb. 2
millió ember, aki sehol nincs. Se nem
adózó, se nem nyugdíjas, se nem hátrányos helyzetű. Ők sehova se tudnak menekülni. Nincsen hova. Ha kirakják az építkezésről, a nyomdából, a büféből, akkor semmi nincs.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 16:43:13

"Azt tapasztaltak meg, hogy amit kapnak, azt el is vehetik."

Vajon konkrétan mondta már ezt "nekik"
valaki? Szerintem nem, és valószínüleg televíziós éjszakai vitaműsorokat sem néznek . )

reality 2009.06.12. 16:52:49

Ezt figyelték már?

Gyártást hozna hozzánk az új Opel-tulaj
index.hu/gazdasag/blog/2009/06/12/az_opel_uj_tulajdonosa_gyartast_hozna_magyarorszagra/

Érdekes, érdekes. :)

osborne 2009.06.12. 18:20:47

újabb MSZP-s álláshirdetés: fiatalos és friss Miniszterelnök-jelölt kerestetik 2010-re

inforadio.hu/hir/belfold/hir-285113

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 19:53:31

"s azt, hogy milyen típusú embert keres a párt miniszterelnök-jelöltjének, a kongresszusi vitában kell véglegesíteni"

Tehát meghatároznak, és írásbafoglalnak egy sztenderdet, és utána keresik a megfelelő embert, castingokat tartanak országszerte: "legyen ön is miniszterelnök"!

Én ezt összekötném ezt egy sorsjátékkal, és persze lenne egy nevezési díj is. A bevétel mehetne jótékonysági jélra.

tevevanegypupu 2009.06.12. 19:54:45


Allami ellatasban el az osszes szdsz kozeli, mszp kozeli, rokonok, csaladtagok, baratok es uzletfelek, ez nyilvanvalo..Nagy valoszinuseggel az onkormanyzatoknal a fidesz baratok egy resze is. Ebben egyelore sok kulonbseg nincs..

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.12. 19:58:40

@tölgy: Ez az átlag (többek között) úgy jön ki, hogy van kb. 800k rokkantnyugdíjas, azon belül becslésre kb. 200k rokkant, további 200k már elérte a nyugdíjkorhatárt, szóval kb. 400k visszaélhet a rendszerrel (a lakosság 4%-a!)

A 90-es évek végén pl. 40 ezer Ft-ba került egy rokkantosítás.

(Más kérdés, hogy ha egy kormány elzavarná az ál-rokkereket dolgozni, akkor kb. azzal annyit érne el, hogy a pályakezdő fiatalok innen is tízezerszámra vándorolhatnának ki, mint Bezzegszlovákiából.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 20:57:27

Emlékeztem ám én rá, hogy nem vagyok én teljesen hülye . )

A 3,5 millió az egy félrevezető adat, ugyanis sok az átfedés. A Magyar Nemzetben zajlott erről egy vitacikk-sorozat, sajnos neten nem elérhetőek
az írások.

Egy hónapja viszont én megépeltem egy
rövidke részletet ebből egy blog kommentbe, íme:

"3,2 millió nyugdíjasunk van..."

"2009 januárjában az ellátások száma 3 030 671,
ami ennél lényegesen kevesebb személyt jelent, mert a
főellátást mellékellátás is kiegészítheti (akár több is).
A saját jogú nyugellátások száma 2 524 622, a hozzátartozói
ellátásokkal és az árvaellátással együtt 2 766 277...

...(A korbetöltött öregségi nyugdíjasok száma 1 423 263,
a korbetöltött rokkantnyugdíjasoké: 356 435,
a korbetöltött özvegyi nyugdíjasoké: 107 257)."

Magyar Nemzet, 2009. május 2., szombat
Németh György közgazdász-szociológus

Csak a pontos adatok végett, a szerzővel
egyébként egyetértek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 21:06:31

Tehát mégis van három millió szavazó,
akinek se munkája, se nyugdíja, se segélye, se semmije nincsen.

Lehet találgatni, hányan dolgoznak közülük alkalmilag, vagy hosszabb ideje, de mindenképpen illegálisan, és ezt meddig tehetik.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 21:10:40

@gloire: akinek se _bejelentett_ munkája, vagy vállalkozása nincsen...

Így pontos.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.12. 22:26:37

Vona, vörös ingben az m1-en!
Ez kemény csapat :D

reality 2009.06.12. 22:37:54

Hoppá, találtam valamit:

"2009. június 12., péntek
Vona Gábor:
A Jobbik fő ellenfele nem a Fidesz. A Jobbik már megalakulásakor megfogalmazta, kik az ellenfelei, és kik azok, akikkel partneri kapcsolatra törekszik. Nyitottak vagyunk minden politikai párt felé."

www.vasarnapreggel.hu/index.php?apps=online&a=2050&interju_id=78

tevevanegypupu 2009.06.12. 22:58:41

inforadio.hu/hir/belfold/hir-285163

Az szdsz a Revesz Martiriuszozo Kunczet akarjak elnoknek es frakciovezetonek egyarant. Akinek a vezetese mellett tonkrementek mellesleg..akinel nagyobb bunkot keresve sem lehet talalni.A johumoru ciantabletta osztogatot, a 2066-os rendori intezkedok helyeslojet. Kaprazatos.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.12. 23:40:03

Pár napig volt szerencsém kizárólag az m1 hírműsoraiból tájékozódni.

Hát: ha máshol nem is, a közszolgálati TV-ben igazi áttörést ért el a Jobbik.

Lassan többet szerepelnek, mint Herényi Károly. Pedig az nagy szó.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 00:02:13

Hurrá, híresek lettünk!
A Spectator a brit Konzervatív Párt szócsöve. Ebben van egy sorozat, amely a párt egy képzeletbeli propagandistájának a naplója. Azonban a viccnek most vége.

www.spectator.co.uk/the-magazine/the-week/3688808/diary-of-a-notting-hill-nobody.thtml
"Good job we’ve got till the end of the month to find allies. It’s getting a bit fraught. Tom’s been put in the Austerity Room for making a bad-taste remark about how we should ask the BNP — ‘They’d get on well with that guy we’ve got from Hungary who wants to lock up gypsies.’ As Jed pointed out as Tom was led away, the rise of fascist parties is not a laughing matter and we will be policing all jokes about it."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 00:16:28

A nemzetközi bizalom töretlen a kormányban.

Ezentúl havonta kell jelenteniük az EU-nak, hogy halad a hitel feltételéül vállaltak teljesítése.
www.portfolio.hu/en/cikkek.tdp?k=2&i=17811
"It is not exactly a sign of blind trust either that from now on Hungarian authorities will need report to its lenders every month about the progress they have made at meeting the economic policy criteria."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.13. 00:26:37

Vona ma este az m1-en arról is beszélt többek közt, hogy az államadósság fizetésének átütemezésével vagy elengedtetésével próbálnának forrásokat teremteni.

Ebben nyilvánvalóan benne van a gondolat, hogy az adósságszolgálat nélkül az államháztartásban aktívum mutatkozik, így további kölcsönfelvételre sincs szükség, ily módon nincs értelme arról beszélni, hogy az aggályos precizitással fizetett adósság az újabb hitelek szigorú feltétele.

Sokan nem értik talán, mi a különbség a mérleg előjele és a likviditás között. Bármely gazdálkodó szervezet akár nyereséges is lehet oly módon, hogy egyetlen forint saját forgóeszköze nincs, sok esetben még jól menő gazdálkodó szervezetek is folyamatos banki hitelből finanszírozzák működésüket. Ha a bank megtagadja a hitelezést, azonnali csőd következhet be. A kormányzati szerepre készülő Jobbik vezetőinek érdemes lenne tanulmányozniuk az ütemezett, halasztott és egyenetlen pénzügyi teljesítések miatt kialakuló likviditási helyzetek lehetséges változatait és a magyar államháztartás valós idejű pénzügyi helyzetét, mielőtt elkezdenének keményen bánni a pénzpiac különböző szereplőivel.

reality 2009.06.13. 00:41:51

@Elpet: "A kormányzati szerepre készülő Jobbik vezetőinek érdemes lenne tanulmányozniuk..."
Nem ez a lényeg, hiszen a Jobbik nem készül kormányzati szerepre. Ő a "népnek" beszél. Olyan megfogalmazást, olyan tartalmat kell használnia, ami a választóknak érthető, sőt elfogadott. Elég sokan hiszik azt, hogy átütemezéssel, halasztással, megtagadással lehet csak kijutni a válságból.

Alfőmérnök 2009.06.13. 01:09:40

@reality:

"Elég sokan hiszik azt, hogy átütemezéssel, halasztással, megtagadással lehet csak kijutni a válságból. "

Sokan meg azt hiszik, hogy csak újabb kölcsönök felvételével lehet kijutni a válságból.

Magyarország adósságcsapdában van, ezt ki kell mondani. Hogy ebből mi a kiút - azt kéne elsősorban a nyilvános társ. diskurzus témájává tenni.

Te meg összemosol dolgokat. Úgy csinálsz, mintha az átütemezés meg a megtagadás egy kategória lenne.
Pedig az átütemezés egy megvalósíthatónak tűnő dolog (csak akarat kell hozzá, és ez csak a jobbikban van), míg a megtagadás tényleg elég irreális.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.13. 09:46:41

@gloire: Ó, köszönöm.
A kiindulópont a cigók és a segélyezés volt. Nekem továbbra is úgy tűnik, hogy az állami juttatás nem csupán az ő stratégiájuk.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.13. 12:36:21

@reality:

>A Jobbik fő ellenfele nem a Fidesz. A Jobbik már megalakulásakor megfogalmazta, kik az ellenfelei, és kik azok, akikkel partneri kapcsolatra törekszik. Nyitottak vagyunk minden politikai párt felé.

Nyitottak _minden_ párt felé.

Ellenfeleik a nemzetellenesek, mert ugye ők a nemzetiek.

Tehát: igenis elképzelhető a jövőben egy olyan helyzet, amikor a Fidesz (a Likud testvérpártja, szocionista stb. Zsidesz, egyébként is nyugati = amerikai = zsidó irányban tájékozódik) nemzetellenesnek, az MSZP nemzetinek fog számítani (nemzeti baloldal; orosz orientációnak köszönhetően nem a New York - Tel Aviv tengely körül forognak). A zsidókkal kapcsolatos monománia lehetővé teszi a Jobbik számára, hogy "újragondolja" a viszonyát egy SZDSZ ("zsidópárt") eltűnése utáni MSZP-hez, hiszen a jobbikos gondolkodás semmi rosszat nem bír találni Kádárban és a balosságban vagy akár Leninben és Rákosiban, csak azt, hogy "zsidók" voltak. Ez utóbbi miatt persze utálják a komcsikat és utódjaikat, de ez az indulat azon a gyenge alapzaton áll, hogy a kommunizmus náluk "zsidó bolsevizmusnak" van kikiáltva, és mihelyt hiányzik belőle a zsidó elem, máris elfogadható (nemzeti szocializmus). Amilyen elfogadható az SZDSZ nélküli MSZP, néhány új arccal (nemzeti szocializmus), olyan elfogadhatatlan a Fidesz mint atlanti = zsidó orientációjú párt.

Még kinézhet úgy a politika Magyarországon, hogy van egyfelől a nemzeti oldal (Jobbik-MSZP), másfelől meg a nemnemzeti oldal, Amerika zsidó helytartói, a Fidesz. Ez a szlovák modell (Fico és Meciar a nemzeti baloldal, Dzurinda és tsai a kevésbénemzeti jobboldal) karikatúrája lenne. Vona meg lehetne a magyar Chávez.

De mint már említettem, a szlovák modell csak négy lehetséges kimenetel egyike. A legvalószínűbb továbbra is az a kimenetel, hogy egyelőre nem változik meg érdemben a pártrendszer.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.13. 13:15:45

Nézze, én meg kezdek arra rájönni, hogy újabb városi legendával van dolgunk.

Jó lenne egy hasonlóan részletes statisztikát olvasni a segélyezettekről is.
Borítékolom, ott is kevesebb személyhez köthető lenne a dolog - még inkább - mint ahány az ellátások száma. Az átfedés ott valószínüleg még nagyobb lehet.

Szóval, ez az "állami csöcsön" élés, és az "ingyen ebéd" ez egy félrevezetés. Jóval kevesebb személy gyüjti be az ellátásokat, mint elsőre azt gondolnánk.

A dolog azért szúrt szemet, mert én még nem találkoztam olyan emberrel, aki kap, vagy kapott volna szociális segélyt. Pedig ismerek párszáz embert.
Ha ez ennyire elterjedt dolog volna,
több százból - hisz ismerünk annyi embert mindannyian - legalább néhánynak lennie kéne.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.13. 13:37:02

@dzsucseharcos: Haha, hát igen, vészjósló.
Azért ennek ellentmond az, amit tegnap Vona kifejtett az Estében. A szocialistákat egyértelműen ellenségnek állította be, de azt mondta: a Fidesszel vannak közös céljaik, amit akár támogatni is tudnak majd. De nem mondanak le végleg az elcsatolt területekről (sic!).

Én úgy látom továbbra is, hogy a volt munkásnegyedeken túl, az mszp a falusi, népi-baloldali szárnyában még nagyobb rombolást végeztek. Az mszp képtelen lesz bármilyen nemzeti karakterű politizálást hitelesen vinni. Se a vezetőségükben, se a tagságukban, és most már a szavazóik körében sincs meg ennek az alapja.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.13. 14:14:44

@gloire:

Rendszeres szoc. segélyt kb. 150 ezren kapnak tudtommal.

Borsodi, nógrádi, hevesi falvakban találkozhat segélyből élőkkel, Bp.-en és a Dunántúlon néhány ezren vannak.

Az egész intézmény kb. 60-100 mrd Ft-ba kerülhet, ami a költségvetési kiadások 0,5-1%-a. Az "összes segély eltörlésével" (sokak nagy álma) tehát ennyit lehetne spórolni (ha eltekintünk a költségektől, amik más területeken jelentkeznének). Az ügy költségvetési vonzata tehát akkora, mint ama másik nemzeti sorskérdésé, a vizitdíjé.

Viszont jól hangzó, frappáns világmagyarázat, hogy egyfelől van egy nagy bűn: a segélyből élés, a sültgalamb várása, másfelől pedig az ország anyagi gondjai, és nagy gondokat nyilván nagy bűnök okoznak, tehát a dologtalan magyar mentalitás (vagy másik szubkultúra nyelvén: a cigány lustaság) tehet az ország eladósodásáról (érdekes kérdés, hogy 98-02-ben mi történt).

Az állampolgárnak jólesik, hogy elmondhatja magáról: ő dolgozik, bezzeg mások segélyből élnek. És ebben igaza van, a probléma csak azzal van, hogy nem veszi észre, hogy ilyenkor egy olyan gumicsontot rág, amit nem véletlenül dobtak neki.

Létezik állami csöcsön élés persze sokkal nagystílűbben is: autópályaépítésben részt vevő vállalkozók vagy értékes tanulmányokat író értelmiségiek nyilván erről többet tudnának mesélni. Segélyarisztokrácia és segélyproletariátus is van, mint ahogyan a világon mindennek vannak amatőrjei és profijai.

Persze hiba lenne teljesen elbagatellizálni ezt a kérdéskört, mert valami oka nyilván van annak, hogy Magyarország aktivitási rátája néhány %-kal a nyugati átlag alatt van. Ezen azonban szerintem munkahelyteremtéssel lehet majd javítani, nem a mucsaiak erkölcseinek jobbításával vagy más hasonló varázslattal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 14:33:44

Az ugye oké, hogy Magyarország utolsó csatlós, náci és mucsai ország, ahol a jobboldal ráadásul összekacsint.

De akkor a nyugatosan polgárosult, nyitott és befogadó Nagy-Britanniában, ahol a Konzervatív Párt nagyon határozottan elhatárolódik a szélsőjobbtól, miért szavazott a fehér munkásosztály a BNP-re, amelynek náci gyökerei ráadásul nyilvánvalóbbak, mint a Jobbiké?

Ron Liddle elemez a Spectatorban. Róla tudni kell, hogy maga is munkásszármazású és a provokatív cikkek a specialitásai. Egyfajta megmondó.
www.spectator.co.uk/the-magazine/features/3689038/if-anything-this-result-understates-the-support-for-the-bnp.thtml
"But this approach to explaining the BNP — the geographical anomaly/thick northerners paradigm — is running out of fuel. Five years ago it seemed to work when the media could point to racial tension in Burnley (with its no-go areas for whites) and Oldham and Bradford; a reactive vote, spurred by dumb, inchoate anger. But not now, surely. Because it isn’t just Barnsley. It’s Coalville and Shepshed in Leicestershire, where there are comparatively few immigrants; Broxbourne in Hertfordshire, where there are close to none, and Doncaster, where the BNP scored 12 per cent.

The first act of Doncaster’s mayor was to withdraw council funding for a gay pride march — a decision which horrified the London media and political elite but which was, I suspect, supported by about 85 per cent of the British people. Why should local people fund a march by homosexuals telling everybody that they’re glad they are homosexuals? If they are that glad about it, can’t they pay for it themselves?

There’s the lesson: if you media monkeys want to find out why the BNP did so well, then forget Barnsley, Stoke and Rotherham and start probing the attitudes in Islington, Notting Hill and Westminster. It is those opinions which are anomalous, even if the three main parties cheerfully subscribe to them. An overwhelming majority of the British population wish to see an end to mass immigration. An overwhelming majority think that there are too many immigrants in Britain now. Almost 50 per cent believe that the people most discriminated against in this country are white people. The majority believes that white people are discriminated against on such things as social housing. The main parties do not believe in any of that stuff: they think it’s racist and therefore, de facto, wrong.

There are so many misconceptions about the BNP’s successes in those Euro elections that it is hard to know where to begin. But let’s start with the assertion, first advanced by the BBC’s otherwise excellent political editor Nick Robinson and subsequently cleaved to by the rest of the press, that the BNP’s success has been overstated. Thesis: the party did not improve its vote that much and it was on a low turnout, which always favours minor parties with a fanatical following. Nonsense. The BNP’s success has been hugely understated. Most of those million people who voted for the BNP on Thursday are not fanatics at all; instead they are drawn from that section of the electorate which is least likely to struggle down to the polling booth, namely the largely unskilled, low-paid working class.
...
Then there’s the racism business; the mantra trotted out by every mainstream politician, correspondent and pundit interviewed after the poll — that the people who voted BNP were not, of course, themselves racist. This was repeated robotically, ad nauseam, akin to a child in the back of a car forever pleading ‘are we there yet?’ The metropolitan elite is clinically obsessed with racism, almost to the exclusion of everything else. The public — black and white — is not. And yet the liberal elite cannot quite define the term ‘racist’. The answer is that the people who voted BNP are racist if your definition of racism includes people who think they are being racially discriminated against, i.e. the white working class. As opposed to my definition of racism, which is to hate someone because of the colour of his or her skin.

The BNP took votes almost exclusively from the Labour party for the straightforward reason that the Labour party does not even pretend to represent the interests of the white working class any longer, and particularly the provincial white working class. It considered its support a given, and in any case electorally insignificant. Not any more, on either count. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 14:37:42

@dzsucseharcos:
"A zsidókkal kapcsolatos monománia lehetővé teszi a Jobbik számára, hogy "újragondolja" a viszonyát egy SZDSZ ("zsidópárt") eltűnése utáni MSZP-hez,"

Amint azt Torgyán meg is tette.
Amiért cserébe a Fidesz igen durván lemészárolta az FKGP-t és ennek a következményeit máig is nyögi, például egy következmény a Jobbik.

De az egész akkor is úgy kezdődött, hogy az MSZP majdnem leszakította az FKGP-t a koalícióból. Nyilván pénzzel, mi mással. Ugyanez történne a Jobbikkal is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 14:43:58

@reality:
"Elég sokan hiszik azt, hogy átütemezéssel, halasztással, megtagadással lehet csak kijutni a válságból. "

Az IMF egyfajta átütemezés (olcsóbb, de nagyhatalmak által ellenőrzött hitelekre cseréli a drágább piacit).

Én nem hiszem, hogy az átütemezésnek tabutémának kell lennie. Sok ország megcsinálta, például Lengyelország vagy Argentina is. Utána évekig nem kaptak hitelt a piacról, ami teljesen logikus. Maga adna hitelt később annak, aki néhány évvel korábban abbahagyta a törlesztést?

Magyarország újra és újra beleesik abba a csapdába, hogy politikai okokból eszeveszett költekezésbe kezd, aminek később issza meg a levét. Az egyetlen ok, hogy még kap hitelt az, hogy arra hivatkozhat, hogy az ország mindig fizette a hiteleit. Lehet szakítani ezzel a hagyománnyal. Talán jobb is lenne, mert akkor nem lenne, aki a következő költekezési rohamot finanszírozná. Jobban jönnénk ki, az biztos.

Mindennek ára van. Annak, hogy Magyarország akármilyen áron is időnként jól akar élni (v.ö. nagy zabálás), annak az az ára, hogy ciklikusan visszaesések vannak, amikor a zabálás árát fizetni kell.

heima (törölt) 2009.06.13. 14:56:34

@dzsucseharcos: bedőlsz a szocialista bürokráciának. a szociális segély egy dolog, de millió más jogcímen lehet az államháztartás más alrendszereiből állami transzferhez jutni (foglalkoztatáspolitika, nyugdíjrendszer, társadalombiztosítás, családtámogatás, gyermekvédelem, önkormányzati segélyek etc) valamint költségoldalon is lehet nyerni (szociális bérlakás, közgyógyellátás, beiskolázási támogatás, közüzemi támogatás), a szándékosan leépített közbiztonság miatt pedig űzhető a tarvágás, orvhalászat, piti tolvajlás, illegális lakásfoglalás, bodzázás...

Nem a szociális segély, hanem a fenti pakk együtt az, ami távol tartja a kellően igénytelen népeket a munkától.

Amíg nincs különbség a természetes minimálbér és a munka nélkül elérhető jövedelmek között, addig hiába hozol létre akár 100%-os támogatással munkahelyeket, nem lesz munkaerő kínálat, nem lesz aki elmegy neked szalag mellé melózni, ha henyélni is lehet. Általad felsorolt vidékeken pl (a válság előtt főleg) nehezen tudnál feltölteni egy több ezer fő (szakképzetlen)igényű gyárat, de egy kkv üzemet is nehezen...

Eget veri a munkanélküliség, az aktivitás romokban, közben tombol a munkaerőhiány. Ez az Új Gyurcsányi Modell.

heima (törölt) 2009.06.13. 15:01:22

@heima: illetve nem csak a (természetes) minimálbér és az elérhető jövedelem, hanem a létminimum is számít.

osborne 2009.06.13. 15:06:19

@heima: bocs a kis offért de hogy áll a heima vs sardobalo meccs? mintha sokkolta volna őket a múlt vasárnap.

heima (törölt) 2009.06.13. 15:12:41

@osborne: "heima vs sardobalo meccs?" van olyan? :)

"mintha sokkolta volna őket a múlt vasárnap. "

nem tudom, rég jártam arra, lehet h pakolják a bőröndöt...

Google 2009.06.13. 15:16:04

Amiről Vona nem beszél, de Orbán igen, az az, hogy az adósságról, annak nagyságáról csak hozzávetőleges fogalmaink vannak. Akárcsak az egyéb kötelezettségekről, ígérvényekről, PPP-konstrukciókról stb.
Ugyanígy az összes többi adat felhasználhatatlan, ezeket politikai céljaik szerint variálták.Szociális juttatások, rokkantnyugdíjasok száma, APEH-adatok.
Úgyhogy lehet azt mondani, hogy nem kell a hitel, de fennáll a veszély, hogy ez már kényszer, és nem andung kérdése.
Egyébként a brandépítés tovább folyik. Lassan a Jobbikkal kelünk és a Jobbikkal fekszünk; mit gondolhat az egyszeri ember, anyjuk, a Jobbik már nem szélsőjobb, rasszista alakulat?
A Gárda már nem megfélelmítő, kétértelmű egyenruhában masírozó társaság?
Az M1-ben maradt a cél: mindegy kivel, csak Orbánt lövöldözzék.
A Mesterházy és a Vona-stílus között egyébként mi a különbség?
Ugyanaz az arrogáns, mértéktartást nem ismerő, mindentudó, kioktató modor.

osborne 2009.06.13. 15:16:42

@gloire: a Jobbik közelolyan taktikát fog vinni mint amit a Political Capital az MDF-nek kitalált 2002 után, azaz látszólag támadni a szocikat de leginkább a Fidoxt, magához mágnesezni még több bizonytalant és kiábrándultat.

heima (törölt) 2009.06.13. 15:21:10

@osborne: hihetetlenül primitív áru, és mégis viszik. "értelmiségi2 ballereknek MDF, proliknak Jobbik, libsiknek LMP. Olyan mint a teszkóban :D

osborne 2009.06.13. 15:25:16

@heima: ez a politika. amúgy ha lenne kétharmadom, simán 10%-ra emelném a bejutási küszöböt ;]]

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.13. 17:11:56

@osborne: nincs szó sokkolásról. Mindannyian tudtuk, hogy ez lesz az eredmény, bár a 3 Jobbikos jelölt mindenkit meglepett. Sokan közülünk nem mentek el szavazni, sokan nem a mostani kormánypártokra szavazatak, bár 4-5 emberről fogalmam sincs, hogy mit csinált vasárnap. Én azért nem írok, mert a hét elején nem voltam itthon, azóta nincs téma, ami érdekelne és sok dolgom is van.
Összesen ennyi történt, bár úgy tudom, hogy volt nálunk poszt a választásokról.
(ja, heima vs. srádobáló meccs nincsen, mivel vita sem volt közöttünk sose.)
és most heima féligazságait sincs időm és kedvem kijavítani a szoc. rendszerről.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.13. 17:39:32

@osborne:

A kétpártrendszerben mindenki olyan pártra kénytelen szavazni, amelynek reális fenyegetésként kell szembenéznie a kormányzás felelősségével. A Jobbik tipikus példa arra, hogyan kell meghökkentő dolgokat mondani szavazatokért úgy, hogy semmi ne legyen rajtuk számonkérhető. Morvai Krisztina gondoskodni fog arról, hogy nemzetközi szinten egész biztosan vállalhatatlanok és itthon részben emiatt is koalícióképtelenek legyenek. Mondhatnak hát bármit, nem kell azt a valóság próbájának alávetni. Elég jól ki van ez találva, bár az elv korántsem új.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 17:46:48

A Fidesz hazudik és fél, Orbán veszített, a Jobbik a Fidesz miatt van.

Debreczeni József elemez.
www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1204026
"De miért zökkent ki a Fideszes vezér eddigi nyugalmából? Mért döngeti a mellét, mint Tarzan, a dzsungel királya? Hiszen ha így hadonászik, a végén még ellöki magától a tényleg csak karnyújtásnyira lévő koronát! Miért követ el ilyen hibákat? Miért feleli azt a Jobbik előretörését firtató kérdésre, hogy: „amit én korábban meghirdettem, megvalósult: egy a tábor, egy a zászló”. Nem fél, hogy kinevetik? Tényleg azt hiszi, hogy bármit mondhat, hogy már mindenki hülye?

És miért fújja Navracsicstól Stumpfig azonnal az egész egyetlen tábor azt a képtelen nótát, hogy a Jobbik nem probléma? Sőt nem is szélsőséges, továbbá hogy számukra nem kérdés, őket nem foglalkoztatja ez az egész? Hiszen más se foglalkoztatja őket! Ennyire megijedtek volna?

Persze, nem csoda. Mert a Jobbik az ő hónuk alól kelt ki a tojásból, ahogy ezt igen részletesen és pontosan, elemi tényekkel alátámasztva megírta kitűnő cikkében Vásárhelyi Mária az Élet és Irodalom április 29-i számában (A Fidesz elbitangolt radikálisai). Hisz maga Orbán mondta annak idején, hogy "bátorító szeretettel nézi, amit csinálnak" (Vasárnapi Újság, 2003. május 18).

Igen: mert jó ideig azt csinálták, amit ő. Most is azt csinálják. A politika keresztény fundamentalista alapokra helyezésétől az ellenségnek kinevezett politikai ellenféllel szembeni gyűlöletkeltésig, a börtönnel való fenyegetéséig minden megtalálható a Fidesz repertoárjában, ami ott van a Jobbikéban is. Csak ők már nyíltan cigányoznak és nyíltan zsidóznak. És főleg: önállóan.

És főleg: eredményesen! Na, ez a baj velük."

Google 2009.06.13. 17:54:21

@Elpet:

Igen.Mondhatnánk, az MSZP nem vész el, csak átalakul.
Mint most; és meglepetés, mivé is: részben Jobbikká. Makó egy kicsit Jeruzsálem is.

Itt egy kis tanulmány Vonáról:
www.barikad.hu/node/30862

Hogy ezek - Vona, Toroczkay, Budaházy, Budai B., Daróczy miért változtatják meg a családnevűket (utóbbi a keresztnevét)nekem ez egy rejtély?
Mint az ügynökök, két nevük is van. Vagy több.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.13. 18:13:49

@dzsucseharcos: A segélyezettekhez nyugodtan adják hozzá a korengedményes nyugdíjat, a rokkant nyugdíjak felét (mondjuk), az utazási kedvezményeket, a fűtési és ártámogatást. Heime elmondta nagyjából, amit gondolok.

@Doomhammer: Az FKGP kormányon is a szocikkal seftelt-bratyizott a parlamentben, a megszűnésük után pedig a szavazói jelentős része szoci lett - és talán ma jobbikos.

@osborne: A fidesz nagy tábor, onnan lehet könnyen rabolni szavazót. Mint egy kikötözött dagi tehén a fiatal farkasoknak.

Google 2009.06.13. 18:20:13

@Doomhammer:

Vajon Debreczeninek van-e valamilyen problémája a Jobbikkal? Hogy mást ne is mondjak?
Mert bár Orbán a Jobbik pártelitjét szélsőségesnek nevezi, éppen valamelyik nap mondta valamelyik szoci mókus a tévében, hogy nem a Jobbikkal van baj, hanem a Fidesz-Jobbik koalícióval.
Tényleg nem egyeztetik az üzeneteiket.
Azt hiszik, hogy bár a Fideszre marad a szélsőségesekkel való foglalkozás, tőlük már nem vehet el senki semmit. Hát.

Google 2009.06.13. 18:39:21

Uraim, válaszoljanak egy-két kérdésre, legyenek olyan jók.

Abszurd feltételezés: mondjuk, az LMP hozott volna létre egy Magyar Gárdát (mondhattam volna a Fideszt is).
Jelenlegi hatalom megengedte volna nekik? Milyen sanszuk lett volna, ha ezeket (LMP-seket) valahányszor ősszegyűltek, szétkergették őket valamilyen indokkal?
A másikok pedig a Várban háborítatlanul cseréltek eszmét arról, mit is jelent a holokauszt?

Most a többiek bávák, vagy a Jobbiknak van protekciója?
És ki köthetett volna választási szövetséget a TMRSZ-el?
Rögtön azzal vádolták volna őket, hogy a Köztársaság független intézményeit veszélyeztetik.

osborne 2009.06.13. 18:56:39

@calam: okok, jó tudni - olvassuk egymást. azért calam vs heima-t sokat olvastam ott, meg redakción is ;]

@Elpet: részben erre vannak kitalálva. egyet érzek azokkal akiknek mai napig megfoghatatlan MK-tól a magukfajtázás és metéltfarkincázás, miközben (sic) 'magukfajta' férje van és két közös gyerekük. a különélés az nem érv.

@tölgy: jaja, most a fő target a 'zsidesz', a szociktól már ellopták amit lehet.

tevevanegypupu 2009.06.13. 19:58:55

@Google:
a Garda torvenyesen, engedellyel alakult meg, nem csinaltak az egadta vilagon semmi olyat ami torvenybe utkozo. Ugyanigy a Jobbik is torvenyes part, szoval jogos a letezese es ok sem csinaltak semmi olyat amiert barki megbuntethetne oket.
Zsidoznak es ciganyoznak de tulajdonkeppen azt is lehet, mint ahogy lehet melegfelvonulas is rozsaszin tangaban Bibliaval es feszulettel..Lehetnek obszcen szinhazi eloadasok, lehet utalni keresztenyeket is, szoval sok mindent lehet, akar csapatostul vonulni Siofokon, orvosi rendeloben cirkuszolni, tanarokat lehulyezni es gyerekeket verni..
Majd kiderul mi lesz az orszaggyulesi valasztasoknal, addig pedig van mas is ami fontosabb..
Torvenyeket szavaznak meg es fogalmunk sincs arrol sem, hogy mennyire, kinek vagyunk eladosodva..
Eppen a Jobbik meg a Garda a legbosszantobbak? Nem kell arra figyelni mit mond Lendvai Ildiko vagy szegeny Fodor Gabor..valamire muszaj nekik is hivatkozni. Csak nem mondhatjak azt, hogy ok hibaztak el mindent mar evek ota?(:

Google 2009.06.13. 20:19:15

@tevevanegypupu:

Lassan már mindent lehet...kapni a Tescoban.
Miért jó az, ha zsidóznak, cigányoznak, melegfelvonulnak, rosszul kormányoznak, lopnak, csalnak, hazudnak is? Miért kell a rossz, csapnivaló kormányzást zsidózással, cigányozással aládúcolni?
Mondhat bármit, egyik nem menti a másikat. Csupán terheli.
És egyesek azért lehetnek rasszisták, mert egy szétesett államban élünk, ahol lassan semmi sem működik és semmi sem veri ki a biztosítékot.

De igaza van, lehet ez még rosszabb is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 22:29:54

Jon Cruddasnak hívják az embert a Labour-ban, aki minden idejét a BNP-vel tölti. Ugyanis már évekkel ezelőtt észrevette, hogy a BNP a munkáspárti szavazókra utazik.

www.spectator.co.uk/the-magazine/features/3689073/part_2/there-must-be-a-reckoning-if-gordon-is-to-survive.thtml
"Cruddas has made his name campaigning against the BNP, who view his constituency as a target: they are the second largest party on the local council. Even since winning the most first-preference votes and coming a strong third in the 2007 deputy leadership contest, he has kept his focus on the BNP. He’s turned down two job offers from Gordon Brown and has instead concentrated on the anti-BNP ‘Hope Not Hate’ campaign which mobilised 50,000 activists against the far right party. ‘It is truly inspiring and is a model for the Labour party in the future,’ he says.

It is the draining away of Labour support that has enabled the BNP to win two seats in the European parliament, Cruddas admits. ‘The BNP has traction because this is a movement for Labour supporters and the BNP is now developing a culture of class politics which we have left behind,’ he said. He is scathing about those who dismiss the BNP success as just a protest vote. ‘If we are actually just caricaturing this as protest votes, caricaturing this as protectionism, xenophobic, etc, etc, you are not showing respect for the people themselves who are voting this way. It is not just about race, it is not just about protest, it is actually much more enduring... we are not even getting to first base on this stuff.’

The conversation moves to ‘British jobs for British workers’, the slogan that Brown infamously borrowed from the BNP, and the Lindsey refinery dispute. Cruddas, a mild-mannered man, is furious about the haughty arrogance meted out to the strikers. ‘It was disrespectful to people who are traditionally the cornerstone of the Labour project. Now if that is the response that is greeted to your cries for help, then you will go elsewhere.’ It was, of course, the new First Secretary of State who was most disdainful of the strikers, suggesting that the British workers weren’t that good and that the protests were motivated by xenophobia.

Despite his irritation with Mandelson over the Lindsey affair, Cruddas was almost as important as the Business Secretary in winning Brown a stay of execution last week. His standing on the left of the party makes him a potential king-maker, if not more. If he had been prepared to mobilise the left behind the rebellion, it could have been enough to make Brown’s position untenable. But instead Cruddas went to the cricket and wrote a piece for the Sunday Mirror that was widely seen as an endorsement of Brown."

Lord Mandelson, a Sötétség Hercege volt az, aki trehánynak és idegengyűlölőnek nevezte a Lindsey finomító sztrájkoló munkásait, akik helyett a tulajdonos olasz vendégmunkásokat hozott be, őket meg elküldte.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 22:32:33

@dzsucseharcos:
"Rendszeres szoc. segélyt kb. 150 ezren kapnak tudtommal.

Borsodi, nógrádi, hevesi falvakban találkozhat segélyből élőkkel, Bp.-en és a Dunántúlon néhány ezren vannak."

Korrelálta már azt, hogy hol jellemző a segény azzal, hogy hol erős a Jobbik?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 22:39:39

@Google:
"Vajon Debreczeninek van-e valamilyen problémája a Jobbikkal? Hogy mást ne is mondjak?"

Hogyne. Az a baja, hogy a Fidesz olyan szélsőséges, mint a Jobbik.

"Mert bár Orbán a Jobbik pártelitjét szélsőségesnek nevezi, éppen valamelyik nap mondta valamelyik szoci mókus a tévében, hogy nem a Jobbikkal van baj, hanem a Fidesz-Jobbik koalícióval."

Debreczeni azt hazudja, hogy a Fidesz nem tartja szélsőségesnek a Jobbikot.

A Jobbik két dolog miatt jó a szociknak.
1. "fehér kockaként" működik, protestszavazatokat vesz el a Fidesztől egy olyan pártra, amelyik nem koalícióképes. Morvai, Vona és a kurucosok gondoskodnak is róla, hogy ne legyen koalícióképes.
2. Folyamatosan lehetőséget biztosít a ballib propagandistáknak, hogy a Fideszt összemossa a Jobbikkal.

Tehát a jobbszélről és a centrumból egyszerre gyengíti a Fideszt.

Persze kérdés, mihez képest. A Jobbik szavazói valószínűleg nem szavaznának a Fideszre.

tevevanegypupu 2009.06.13. 23:19:09

@Google:
Csak rendet es nyugalmat akarnak azok, akik ugy kepzelik, hogy a Jobbik azt majd biztositani tudja. A Fidesznek muszaj lesz nagyon hiteles programot kidolgoznia, es biztositani mindenkit, hogy ok is kepesek lesznek ezt a rendet megteremteni. Ugy tunik az indulatok mar annyira elszabadultak, hogy felnunk kell egymastol.

@Doomhammer:

Nincs mese, Orbannak erot kell vennie magan, es meg kell hivnia Debreczenit egy kave melletti traccsolasra.. Ennyi eleg is lenne Jozsinak, hogy kicsit lecsillapodjon..((:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.13. 23:31:33

@Google:

Nickname-ek ezek, olyan, mint Elpet meg Google.
Viszont bizonyára vannak, akik úgy gondolják, hogy a "Tóth" névvel nem stílusos a 64 Vármegye mozgalom vezetőjének lenni.
Pedig a "Tóth" rendes magyar név. Csak nem cseng olyan szépen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.13. 23:45:28

@tölgy:
"A segélyezettekhez nyugodtan adják hozzá a korengedményes nyugdíjat, a rokkant nyugdíjak felét (mondjuk), az utazási kedvezményeket, a fűtési és ártámogatást."

Mindenekelőtt a gázártámogatást. Arra megy el az óriási szociális költségvetés majdnem kétharmada.

heima (törölt) 2009.06.14. 00:09:57

@calam: én nem árulok féligazságot, az a te bizniszed.

btw még mindig nem meséltél erről a szegénység utálatról, komolyan érdekel hogy ez honnan jött.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.14. 00:21:26

@heima:
"btw még mindig nem meséltél erről a szegénység utálatról, komolyan érdekel hogy ez honnan jött."

Mert jobboldali.
A baloldaliak szegénypártiak.
:-)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 00:27:31

@Doomhammer:

Medgyessy azt mondta, ha jól emlékszem, hogy szegénységpártiak. Igaza volt: a baloldal lételeme, hogy legyen szegénység. A középosztály köreiben nincs baloldali tömegbázis, elemi érdekük, hogy a szegénység fennmaradjon és a középosztály ne szélesedjen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.14. 00:52:43

@Elpet:
Helyesen szegénypártiak. Ez a legjobb definíció, amit valaha a baloldalról hallottam. Egyébként Szabó Magdától olvastam, ő nem tudom, honnan vette.

Medgyessy egy hülye volt, amit ő mond, annak nincs jelentősége.

osborne 2009.06.14. 06:37:59

@Elpet: MO-n alapvetően nem engedték, hogy kialakuljon erős és valódi középosztály, az inkább alsó de amúgy ja, a nagy szegényrétegek jól jöttek a szociknak mindig. viszont mostmár a jobbikra dobják a voksot. bad luck

hoppá, a Vérfarkas lebukott, itt a Vonás kép:

nol.hu/velemeny/20090613-a_fidesz_es_a_jobbik

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 07:16:09

@Doomhammer:

A "szegénypárti" definícióval az a bajom, hogy a baloldal egy csomó jelenége nem magyarázható meg vele. Ha a szegénypártiság lenne a fő sodorvonal, akkor a baloldal alapvetően egy érdekvédő szocdem-szakszervezeti mozgalom lenne. De nem az. Sőt: az értelmiségi baloldal kimondottan más irányokban mozog.

tevevanegypupu 2009.06.14. 08:39:03

A Jobbikon es Tamas Gaspar Miklos partjan kivul igazan a melyszegenyek nem nagyon szerepelnek egyik part legfontosabb programja kozott sem..
Vonat nem annyira Orbannal kellene osszehasonlitani, sokkal inkabb TGM-mel. Mindketten ugyanarra a problemara keresik a megoldast radikalis eszkozokkel..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.14. 09:39:40

@Elpet:
Magyarországon ugyanaz a baj a baloldallal, mint Nagy-Britanniában, nem véletlen, hogy hasonló folyamatok játszódnak le. Különböző okokból ugyan, de a New Labour és az MSZP egyaránt liberális irányba mozdult el. Míg ez a New Labour-ná tudatos volt (választást akartak nyerni és ehhez kellett nekik a középosztály), addig az MSZP-nél inkább kényszer (a média hangadói liberálisok voltak és az MSZP hagyta nekik, hogy ők befolyásolják a pártot a médiaellenőrzésért cserébe).

A hatás azonban ugyanaz volt. Amit Nagy-Britanniában munkásosztálynak, Magyarországon alsó-középosztálynak hívnak, képviselet nélkül maradt. Ez okozza a szélsőjobb pártok megerősödését.

Kifejtettem feljebb egy elméletet, gloire lelkesen bólogatott, más nem reagált. Ahogy rágódom rajta, egyre jobban tetszik. E szerint az alsó-középosztály versenytársa a liberálisok által támogatni kívánt szubkultúráknak az állam fejése terén. Pénzszűkében ez az ellentmondás szétveti a liberális-baloldali koalíciót.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.14. 09:44:19

@osborne:
"MO-n alapvetően nem engedték, hogy kialakuljon erős és valódi középosztály, "

Nem arról van szó, hogy nem engedték. Nincs meg a gazdasági alapja. Nincs egy elég erős, versenyképes gazdasági háttér, ami egy ilyen középosztályt el tud tartani. Az MSZP történelmi bűne, hogy ezt a középosztályt tisztán fogyasztási szemszögből újraelosztással akarta megvalósítani, ezzel tönkretette az országot.

A helyzet ebben nagyban különbözik Nagy-Britanniától, ahol a New Labour azért tudott három választást nyerni, mert a középosztály jól járt az uralmuk elején és közepén.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.14. 09:46:48

@osborne:
Érdekes, ugyanez a mindent túlélés a nagy szoci öregeknél, például Hornnál és Medgyessynél a tapasztalat jele volt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.14. 10:23:34

@Doomhammer: Talán azért nem reagáltak a népek, mert egyetértenek. Helyeselni meg a kapcsolat.hu-n szoktunk
:)

Azzal kiegészíteném, hogy jóléti állam és a jóléti ígéretek mindenhol tarthatatlanok - ezt úgy a 70-es évek óta írják.
Másrészt a munkásosztály lecsökkent, így a baloldali pártoknak meg kellett célozni a középosztályt.

A bevándorlókból erősödő lumpenek nem szavaznak, ugyanakkor az alsó-középosztály életét keserítik meg és a számukra jelentenek konkurenciát, mert ők nem tudnak jobb kerületekbe költözni, a gyerekeiket jobb iskolákba járatni, stb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.14. 10:35:06

@tölgy:
"A bevándorlókból erősödő lumpenek nem szavaznak, ugyanakkor az alsó-középosztály életét keserítik meg"

A bevándorlók között is nagy különbség. Dagenham körzetében, ahol a BNP olyan erős
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c6174795
igazán szegény, segélyezett bevándorlók laknak. Laktam arra egy ideig, a szombati program az, hogy ezek sorba állnak a heti csekkért a segélyközpontban, aztán sorban állnak a bankautomatánál, hogy megszerezzék a segélyt. Nagyon látványos és láss csudát, a BNP a második legerősebb párt a területen (miután egyre nagyobbakat harap a Labour bázisába).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.14. 11:10:46

Az osztrák napilapban Martin Stuhlpfarrer SPÖ: Simmering, a fiaskó neve című cikkében annak járt utána miként vándoroltak át a szocialista szavazók a radikális FPÖ táborába. Katasztrófa a szociáldemokraták számára: A bécsi munkáskerületben az SPÖ az EU választásokon egy héttel ezelőtt majdnem 20 százalékot veszített az FPÖ számára; a külföldiek elleni kampányával. Mi történt Simmeringben, kérdezte a lap a kerület polgármesterétől? „Fogalmam sincs!”, válaszolta Renate Angerer láthatóan megrendülten. „Elsősorban a fiatalok, akik Strachéra – Hans-Christian Strache, az FPÖ elnöke - szavaztak”, véli Angerer: „Igen sok fiatal bevándorló is rá szavazott, mert attól tartanak, hogy az újabb migránsok miatt nekik is van veszteni valójuk.” S az „idős emberek a kerületben attól félnek, elveszítheti a kultúrájukat. még akkor is, ha ez a félelem alaptalan.” A munkáskerületben a bevándorlók aránya 17,3 százalék, de ez alatta marad a bécsi átlagnak. Rudolfsheim-Fünfhausban (15. kerületben) 32,4 százalék. Ennek ellenére az FPÖ üzenete (harc a török uniós tagság ellen) a munkáskerületekben termékeny talajra hullott, mint azokban ahol a bevándorlók a nagyobb számban vannak jelen. Angerer szerint: „Simmeringben nem a lengyelek, vagy a volt Jugoszláviából származottak jelentik a problémát. Ott az a külföldi, aki török.” A munkáskerület nem kevés lakója panaszolja: Ha az ember végigmegy a főutcán csak török üzleteket lát, vagy kendős asszonyokat. Nem akarnak integrálódni, még németül sem beszélnek. Ezt Angerer gyakran hallja, főként idősebb emberektől, akik a bevándorlók nagy száma miatt saját kultúrájuk és értékeiket veszélyben látják. A 2010-es bécsi tartományi és önkormányzati választásokon – vélhetően megrendülnek a vörös fellegvárak, az FPÖ továbbra is a bevándorló ellenes stratégiát erőlteti és a közvélemény-kutatások szerint az SPÖ abszolút többsége is megrendült. Pedig a legtöbb bevándorló durcáskodó az FPÖ kormányzása alatt érkezett az országba, mondja durcásan Angerer.

Google 2009.06.14. 12:32:17

@Elpet:

Igaza van. Nickname-ek ezek tényleg, de ha már kiléptek a fényre, tegyék azt a saját nevükön, gondolnám naivan.
Mert ahogy a nevüket, úgy egyebeket is megváltoztathanak - például a vállalásaikat is.

Google 2009.06.14. 12:45:41

@osborne:

Azoknak, akik a Fidesz és a Jobbik közötti hasonlóságokat, különbségeket bogarásszák, kívánok (bár inkább nem) négy év Jobbik-kormányzást, oszt' meglátják, melyik milyen. Puding próbája, ugye.

És igen, Orbán örökké elnök -egyeseknek ez már maga az örökkévalóság -, és ha ez így egy elhibázott lépés, annak nem Gréczy issza meg a levét.
Ilyen jó dolgok is vannak az életben.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 12:48:16

@Doomhammer:

Nem voltam pár napig, közben pedig megfeledkeztem erről. Jó, hogy említi, nagyon is egyetértettem, nem mint elmélettel, hanem azért, mert ez egyszerűen így van, ahogy írta és kész. És ennek a rétegnek sérelmei vannak. Ez a bizonyos alsó középosztály nehezebben jut a segélyekhez, mert alapvetően nem a segélyek megszerzésére irányul az életformája és gondolkodása. Nem igazán képes arra, hogy különböző fondorlatokkal, nyomásgyakorlással, ügyeskedéssel megszerezzen minden lehetséges, nem normatív segélyszerű ellátást.
Sérelmezi továbbá azt is, hogy a szubkultúrák aszociális viselkedésével szemben az alsó középosztály még segélyszinten is igyekszik a társadalmi közösségben feltűnés, súrlódások és elkülönülés nélkül élni.
Mindkét sérelem valós, felemlegetése jogos, orvoslása méltányos lenne. Nem lehet úgy tenni, mintha nem létezne.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 13:05:10

@tölgy:

Mit ért jóléti állam alatt, kedves tölgy?

Mondjuk egész életemben dolgozom, mint egy jószág, és az aktivitásom valamely okból megszűnik (betegség, baleset, öregség). Az a jóléti állam, amelyben automatizmusok léteznek, hogy ilyenkor se pusztuljak éhen?

Vagy az a jóléti állam, ahol lehetséges alternatíva a munka nélkül, segélyből folytatott életforma?

Véleményem szerint a minőségi különbség az, hogy valaki dolgozik-e vagy sem, nem pedig az, hogy elmegy-e egy magánbiztosítóhoz pénzt befizetni, vagy ezt a biztosítás jellegű, inaktív napokról való gondoskodást társadalmi automatizmusokra bízza.

Francois Pignon 2009.06.14. 13:11:51

Szabó Alberttel mi lehet mostanában?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 13:13:40

@Google:

Igen ám, de ha politikusnak megyek, akkor vállaljam már, hogy mi a nevem, a keserves mindenségit neki! Egy punkzenészt hívhatnak East Bay Ray-nek, de kérem, egy politikus vállalja a gyökereit, ha hiteles akar lenni!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 13:20:34

@Google:

Ugyan kérem. Kedves Google, ilyen eszébe se jusson.

Minden lehetséges politikai opciót ki kell próbáljunk, hogy az emberek kiábránduljanak belőle?

Eddig volt a modern baloldal, amiről még mindig várjuk a kibaszott jó könyveket. Most épp a szakértői kormányzás mítosza rongyolódik le a sárga földig. Tényleg mindent végig muszáj csinálni?

Ötlet az rengeteg van, csak a liba kevés már.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 13:24:57

@Francois Pignon:


És a radikális úrhölgyek?

Király B. Izabella?

G. Nagyné Maczó Ágnes?

tevevanegypupu 2009.06.14. 13:52:47

Bacsfi Diana beteg volt, nem egeszen komplett, sulyos psziches zavarokkal.
Idegorvosra volt szuksege nem Szalasira.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.14. 13:52:52

@Doomhammer: Nem hogy bólogattam ,de még vastaps is volt, csak azt nem hallhatta.

"..a szombati program az, hogy ezek sorba állnak a heti csekkért a segélyközpontban.."

Ez Palócországban is, ugyan ilyen látványosság számba megy.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.06.14. 14:02:15

@Francois Pignon: múltkor láttam a Bácsfit a jogi kar előtt az anyjával sétálva. Furán nézett ki.

osborne 2009.06.14. 14:02:29

@Doomhammer: a 'nem engedték' valóban túl erős, inkább mohóságból szartak rá vagy elszúrták a helyesebb. a gazdasági hátteret az elit építette ki otthon és magának ;]

osborne 2009.06.14. 14:05:03

@Francois Pignon: és mivan Tomi cicával? kiégett?

A pártkötélhúzásos bukása óta rendes fiú lett gondolom ;]

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.14. 14:15:53

@Elpet: Amennyiben a biztosítás öregség, betegség esetére _kötelező_, mint a legtöbb európia államban, azt szvsz jóléti állam. A főhatalmat arra használja fel az állam, hogy garantáljon egy életformát elvileg minden polgárának, függetlenül a beleegyezésüktől és az érdemeiktől, pusztán az állampolgári jogegyenlőség alapján.

Gondoljon arra, politikai kérdés lett, hogy az egyedül élő nyugdíjas nem tudja kifizetni a lakása fűtését.
- költözhetne kisebbe
- kérhetne a gyermekeitől
- többekkel összeköltözhetne
stb.
Politikai kérdés, hogy neki joga van a megszokott életformájához, és az állam a főhatalmat arra köteles használni, hogy ezt garantálja neki.

Politikai kérdés lett, hogy az egyedülálló anya hogyan képes gyermekeit felnevelni.
- élhetne családban
- a gyermeket nem a gólya hozza
stb.
Azonban neki és gyermekének joga van olyan életformához, mint a többi állampolgárnak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.14. 14:16:08

"Mert elvárjátok

Csak azért blogolok. Mégsem árválkodhat a főoldalon egy szál levrov naphosszat...

...Most visszamegyek a boltba, emulálok munkát. Tegnap kitakarítottam, ilyen is rég volt. Már csak itthon kéne. Megyek, összeszedem a projektort és a hangcuccot, aztán találkozunk fél nyolc-nyolc felé a Főnixben. Gyertek."

www.bombagyar.hu/index.php?post=2292

osborne 2009.06.14. 14:28:01

@gloire: Tamás rendes és unalmas törvénytisztelő állampolgár lett ;]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.14. 14:32:18

@tölgy:
"Politikai kérdés lett, hogy az egyedülálló anya hogyan képes gyermekeit felnevelni...
... Azonban neki és gyermekének joga van olyan életformához, mint a többi állampolgárnak."

Van ilyen, hogy szingli segély? Több
gyest, gyedet kap az egyedülálló?

"az egyedül élő nyugdíjas nem tudja kifizetni a lakása fűtését."

Ez főleg tanyasi, falusi jelenség.
Minden télen megfagy 10-20 öreg a házában. A ház ér 800 000 ezer forintot. Valóban eladhatná, és vehetne egy kissebbet. Valahol..

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.14. 14:37:05

Az ingóságok átszállítása, az új, kissebb lakásba, úgy két-három havi nyugdíját emésztené fel. Nehéz ügy.
De persze a temetésükre mindig félre tudnak rakni valahogy. Rafkósak ezek az öregek, na.

osborne 2009.06.14. 14:51:20

a osztrákok fasiszta gátszakadást látnak MO_n

nol.hu/archivum/profil___barna_gatszakadas__magyarorszagon

www.profil.at/articles/0924/560/244184/brauner-dammbruch-nachbarn-ungarn-weg-faschismus

néha szokták figyelni a saját választásaikat is? 1 hete az FPÖ megduplázta szavazatait és a BZÖ-vel összesen behúztak 18%-ot

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.14. 14:52:53

@gloire: és lakótelepi...

Az öregek összeköltözhetnek a télre - én tudok ilyen esetet -, költözhetnek a gyerekhez, és kérhetnek tőle támogatást, és rakhatattak félre öreg éveikre, stb.

Vagy igényelhetik az államtól a fűtéstámogatást. Az állam pedig a kényszerítő hatalmával nem az utcán tart rendet, hanem tőlem veszi el a zsét.

Gloire, jó ez a szentimenti, de a fázós öregek beperelték-e gyerekeiket szülőtartásért? Hogyan nevelték őket? Mennyire képesek másokkal együtt élni és alkalmazkodni, fiatalabb korukban gondoltak-e az öregségre, stb? Ha mindezt elkúrták, akkor ki köteles a cehet állni? És a szavazati jogán kívül mi alapján van joga az életformája garantálására?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 15:01:32

@tölgy:

Hát, egy életformát garantálni valóban nehezen értelmezhető feladat.

Azonban minden elképzelhető élethelyzetre elegendő likviditási tartalékot felhalmozni lehetetlen, és egyben értelmetlen is. Ezért találták ki a biztosítókat, amelyek valójában - nézőpont kérdése - kölcsönös segélyező egyesületek, még ha ez rosszul is hangzik. Az üzleti biztosító tulajdonképpen csak szervező, a biztosító befizetői valójában egymást segítik nehéz helyzetükben. Ilyen biztosítás működhet állami szervezéssel, miért is ne? Sok előnye van. És hátránya is, többek között az, hogy politikai játszmák eredményeképpen sok potyautas kerülhet be a rendszerbe. Nagy hátrány még, hogy ugyancsak politikai hatásra irreális igények is kielégítésre kerülhetnek, melynek reális veszélyére tölgy volt szíves felhívni figyelmünket, gloire megfontolandó pontosításaival.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 15:11:20

tölgynek abban van még igaza, hogy a bőkezű állami szerepvállalás csökkenti az egyéni felelősségvállalás valamint a természetes és legközvetlenebb emberi szolidaritás (családi, rokoni, baráti ) jelentőségét, ezzel segít szétzilálni a társadalmi kapcsolatok hálószerű struktúráját. De ne szentimentalizmusnak fogja föl gloire hozzáállását, sok minden érheti ám az embert, amikor minden segítség jól jön.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.14. 15:13:21

@Elpet: Kedves Elpet, engem pl. senki nem kérdezett meg arról, hogy az állammal akarom-e biztosíttatni magamat. Sokszor felhívnak ügynökök, gyakran biztosítók is, de a magyar államtól még sosem kerestek ez ügyben.
A problémára voltak/vannak más megoldások: rokonság, család, sztoicizmus, kereszténység...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.14. 15:16:34

"Ha mindezt elkúrták, akkor ki köteles a cehet állni?"
Ha a nyugdíjjárulékát befizette 40 évig,
akkor nem kúrt el semmit. Ez egy szerződés: jár neki a 60 000 froncsi.

"hanem tőlem veszi el a zsét."
Hát maga is beállt ebbe az írigységi versenybe? Nézze, én azt állítom, hogy a szociális juttatások egyáltalán nem irracionálisan magasak, nem túlzóak, max gyakran igazságtalanok.

Azt a szöveget pedig, hogy:
"nincsen ingyen ebéd" stb. valójában a dezinformátor Tóta W-k és társaik ültették el a fülekben. A valóságban nem ezekkel a tételekkel van túlterhelve a költségvetés. A maga zsebéből az adósságszolgálat, az értelmetlen és pazar nagyberuházások, az államigazgatás anomáliái veszik ki a zsét.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.14. 15:28:39

Nézze tölgy, el tudok képzelni olyan rendszert, ahol kiléphet az állami biztosításból. De onnantól tudja, hogy üzleti alapon kell megfizetnie mindenért? És ezt más biztosítónál sem garantált, hogy olcsóbban megússza.

heima (törölt) 2009.06.14. 16:34:45

@gloire: csak az a baj, hogy tömegesen kapnak olyanok nyugdíjszerű ellátást, akik semmit, vagy minimális ideig fizettek nyugdíjjárulékot. Ráadásul a szocializmus remek hatékonysága okán a jelenlegi nyuggerek közül kevesek "termelték" meg azt a járadékmennyiséget, amit kézhez kapnak.

Annyiban van igazad, hogy a szoci "vívmányok" lenyesése után nem feltétlenül működésképtelen a rendszer, példának okáért 98-02 között is lehetett finanszírozni a szociális/nyugdíjrendszert és még iskolákat/kórházakat se kellett bezárni ezért.

heima (törölt) 2009.06.14. 16:39:05

@gloire: ha végignézed Magyarország ismert pénzügyi csődjeit (takszöv, bank, ingatlanszövetkezet, brókerház stb), csalásait, legtöbbször nyuggerek voltak a károsultak, mentek tüntetni, álltak sorba...

heima (törölt) 2009.06.14. 16:47:54

Szvsz érdemes megfontolni a fix nyugdíjas rendszert, azaz fix járadékot kap minden nyugger (ha egy diplomás pályakezdő fizu mondjuk nettó 120-130k, akkor egy nyugdíj lehetne 90-100k) társadalombiztosítási alapon, ehhez mérten pedig mindenkinek (jövedelmétől) függetlenül) fix járadékot kellene fizetnie fix minimum ideig, kötelezően.

így biztosítva lenne, hogy mindenkinek lenne egy minimál ellátása, de nem lenne ekkora nyomás a rendszeren, a fedezetére nem kellene ennyi hitelt felvenni, járulékot elvonni.

Alacsonyabb elvonás mellett gyorsabban nőhetne a gazdaság, az igényeseket öngondoskodásra ösztönözné (megtakarítások +, újabb forrás a gazdaságnak), és/vagy több gyerek vállalására. az igényteleneknek meg nem jutnának olyan ellátáshoz amiért nem tettek semmit.

Google 2009.06.14. 17:18:29

@osborne:

Ott még a fasizmus is jobb, talán azt akarják mondani a sógorék.
Pedig nem, bármilyen kiábrándítóan is hangzana, ott sem különb.

osborne 2009.06.14. 18:18:02

@Google: semmivel, de mindig kéznél van ugye Barnaország, hogy lehessen mégis megkülönböztetni meg mutogatni, ők mennyire különbek. ja és szétmérgezni, habosítani a folyóikat büntiből.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.14. 19:03:56

@gloire: Olyan csúnyákat mondhat, ami tetszik.
De előbb kérem válaszoljon egy egyszerű kérdésre: az-é az irigy, megkérdi a zsebében kotorászóktól, hogy miért is teszik ezt? Vagy az, aki más zsebében kotorászik?

2006-ban a nyugdíjbefizetések kb. 9 hónapi nyugdíj-kifizetést fedeztek, a többi hitelből ment. A járadékból élők meg leszarták, gondolván, hogy a hitel nem gond, majd mások csengetik vissza. Most meg hüppögnek, de nem is visszafizetés miatt, hanem mert elapadtak a hitelcsapok.

osborne 2009.06.14. 20:29:43

hova süllyedt a Guardian. A Vérfarkas írását közölték a vasárnapi lapban!

www.guardian.co.uk/commentisfree/2009/jun/14/hungary-communism-europe

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.14. 20:34:47

@Doomhammer:

>Korrelálta már azt, hogy hol jellemző a segény azzal, hogy hol erős a Jobbik?

Haha, ezzel a kérdéssel valamit telibe talált. Az említett korreláció elég erős: 0,66 - épp most találtam egy megfelelő adatbázist. Viszont vigyázni kell, mert fennáll a veszélye ennek:
en.wikipedia.org/wiki/Ecological_fallacy

Pl. egy jövedelmi táblázatot is letöltöttem, és ez alapján kiderül, hogy a korreláció a cigányok gyakorisága és a jövedelem átlagos szintje között pozitív (0,18), aminek nyilvánvaló oka az, hogy Budapesten sok cigány él, ugyanakkor magas a város átlagjövedelme, nem pedig az, hogy a cigányok átlagon felüli jövedelmeket húznak.

Ami a pártok szavazótáborait illeti, velük kapcsolatban is előfordulhat egy ilyen tévedés, de kisebb a valószínűsége, mert nem cserélődik annyira, hogy ki ment szavazni 5 éve, ill. most; emellett a különböző pártokra adott szavazatok egymást kizárják és egy teljes rendszert alkotnak. Tehát pártok eredményei közti korrelációk mérése kevésbé támadható logikailag, mint mondjuk a segélyezettek számához (ami egy nagyon kicsi szám, és nincs kiegészítő vagy kizáró viszonyban a pártpreferenciákkal) való viszonyítás.

Visszatérve a segélyekre, a segélyezettek aránya és a cigányok száma között 0,52 a korreláció (megyei bontásban). A jövedelem és a segélyezettek aránya között is csak 0,4 (negatíve). Tehát a Jobbik-szavazók száma és a segélyezettek száma között rendkívül erős a korreláció, de ez az eredmény lehet egy semmitmondó matematikai műtermék is. (Az összefüggés akkor is fennáll, ha Budapestet kiveszem a táblázatból.) Azzal együtt érdemes rajta gondolkodni és ellenpróbákat kigondolni.

Én arra gondolok, hogy a segélyezettek száma egy egész más nagyságrend, és egész más dinamikájú jelenség, mint a pártok szavazati aránya, így a kettő között olyan durva eszközzel, mint a korrelációszámítás, nem lehet értelmesen kapcsolatot teremteni. Olyan kutatás meg nincs, amelyik specifikálná azt, amire kíváncsiak vagyunk. Vagy pedig ki kell gondolni néhány ellenpróbát, amivel ellenőrizni lehetne, hogy van-e itt egy figyelemreméltó összefüggés. A másik módszer az lehet, ha lemegyek egy alacsonyabb szintre (mondjuk 1-1 településig), majd utánanézek, vannak-e ehhez adatok.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.14. 20:45:46

@osborne: Szerencsére számos kommentelő helyesbíti, egyszerű antifasisztától a kemény marxistáig.

osborne 2009.06.14. 20:52:36

@dzsucseharcos: ez csak természetes, a guardian olvasói mindig is éleslátóak, ők jól ismerik a magyar helyzetet és azonnal észreveszik ha egy rightwinger small-minded nationalist ír a lapba.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.15. 02:09:51

@gloire:
Gyakorlatilag már Fricz szervez rá a Jobbikra!
. )

"A Fidesz és a Jobbik nem ellenségek, a legnagyobb ellenzéki pártnak tudomásul kell vennie, hogy új politikai erő is képviseli a jobboldalt."
És Tarlós kétezer embernek szebb jövőt kivánt. )
A Friczet támogató tömeg a századrészére csökkent, hirtelen.

index.hu/belfold/2009/06/14/megint_az_elorehozott_valasztasokert_tuntetnek/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.15. 08:16:36

A tízpontos gyűlölködő újabb írása:
nol.hu/velemeny/20090615-a_felkeszules_mint_remeny

Nem olvastam végig, sok sikert hozzá. Ungváry viszont változatlanul a legundorítóbb újságíró, aki ebben az országban alkot.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.15. 08:20:50

@osborne: És előjött a többi is. Vásárhelyi Mária minden felületen és minden fórumon, és hozzá Ungváry Rudolf. Hogy kerültek ezek az emberek oda, hogy ők mondhatják el mindenkinek, kik vagyunk? Undorító, nagyon undorító ez az egész.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.15. 08:42:05

@osborne: Ejha, a Kelet-Európa-ellenes sztereotípiák és a finom kultúrrasszizmus nagyon penetráns, főleg amikor elkeveredik az ódon marxizmus semmihez sem hasonlítható bukéjával.

Guardian olvasói köre győz, Orbán veszít. Továbbá:
"Although I don't think that everyone in Central Europe (or Hungary, for that matter) is a fascist, ex-nazi, collaborator or a pathetic anti-communist, it's becoming apparent that the new 'empire' of EU is being designed by imperialist-fascist ideologues and exactly for the benefit of European imperialist-fascists. The working class, the poor and other minorities are just being deceived with the usual instrument of imperialism - 'democracy'."

Ez lehetne az új mottónk is akár.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.15. 08:46:48

@elGabor: Szerintem nem undorító, hanem egyre fokozódó mértékben komikus. Pl. a NOL kiknek a véleményét határozza meg? Nyilván hat 200 ezer emberre, de ettől semmi, de semmi nem függ.

A véleményvezérek azt hiszik, hogy ők irányítják a közvéleményt, de akarta Vásárhelyi vagy Ungváry pl. a június 7-i eredményeket? Vagy előre látták egyáltalán? Nem, nem látnak előre semmit, nem értenek semmit, és befolyásolni sem tudnak semmit. Viszont nagyon komoly "felnőttbácsis" publicisztikákban magyarázzák meg a világegyetem titkait továbbra is. Ennek a helyzetnek pedig komikum az esztétikai minősége.

Ráadásul Ungváry most egészen békés és megfontolt:

"De azért persze a zsidótörvények és a deportálás lehetősége most nem merül fel. Ugyanis nincs szélsőjobboldali nagyhatalom, amely valóban helyzetbe hozná a szélsőséges politikai söpredéket."

Látja? Ungváry pl. nem gondolja, hogy újból megnyílnak a gázkamrák, ha győz a jobboldal. Ugyanis szomszédunk nem a náci Németország, így a fideszesek nincs honnan Zyklon-B-t vásároljanak. Egész megengedő ez az Ungváry a gyilkos hajlamú jobboldallal szemben.

"Magyarország jobboldali ország. Pontosabban: kialakult demokratikus intézményekkel, de olyan többséggel rendelkező ország, amelyet jelentős demokráciadeficit jellemez.(...)A baloldal mára a művelt, értelmes emberek egy részének a politikai világára zsugorodott."

Itt is fején találja a szöget Ungváry: a '89 előtti jobboldali diktatúra utóhatásai, a magyarok mucsai taplósága, meg minden.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.15. 08:50:21

Az MSZP társadalompolitikai tagozata közben jó érzékkel követi a zeitgeistot:

inforadio.hu/hir/belfold/hir-285489


"... Számos alkalommal kritizálták a pártvezetés elitista magatartását, fennhéjázó, a népet mélyen lesajnáló, nemzeti érzésein átlépő hozzáállását, valamint az általuk létrehozott neoliberális, komprádor kormányok gyakran undort keltő dörgölődzését a globális hatalmakhoz, a nemzetközi pénzvilág szereplőihez, valamint a hazai nagytőkéhez."

Mintha Bogár László sugalmazná: le a komprádor burzsoáziával, vissza a Pozsgay-i gyökerekhez. A szerző valószínűleg észleli, hogy a Jobbikhoz rengeteg szoci ment át, akik több "nemzeti baloldaliságot" várnának a baloldaltól. Magyar meciarizmust. Egyúttal azt is látjuk, hogy hogyan lenne képes az MSZP a TPT irányítása alatt abba az irányba "megújulni", hogy a politikai spektrumon összeérjen vagy szomszédos legyen a Jobbikkal (szlovák modell). Sőt, azt is látja, hogy a szlovák modell elszalasztása esetén jöhet a lengyel modell.

Természetesen a gyurcsista vezetés a pártban úgy gondolja, hogy fenntartható a magyar modell. Ennek a stratégiának persze az a kockázata, hogy a cseh modellbe csúszhat vissza.

Mondjuk én nem adok esélyt egy TPT-s puccsnak az MSZP-n belül, és azt sem hiszem, hogy működőképes a "nemzeti baloldal" nevű trükk. Ezt már sokan megpróbálták, de senkinek sem jött össze.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.15. 09:11:08

@dzsucseharcos: Harcos, ezek a cikkek általában olyan ódivatú érdekességek, mint amikor az ember nagyító alatt néz valami csillogó nagy bogarat egy jó régi rovargyűjteményből. Ungváry esetén sajnos nem vagyok képes a hűvös és nagyítós távolságtartásra; valószínűleg majdnem annyira utálom, amennyire ő látatlanul engem. Tehetséges provokátor; na persze azért is hozzák le a cikkeit, hogy fájjon... :)

tevevanegypupu 2009.06.15. 10:01:26

Ungvari es Vasarhelyi nem igy kepzelte a dolgokat..Rudolf tegnap a Duna teven apukajarol beszelt meglehetosen..khm..szeretetlenul. Egy akkora lakasban, amibe kb. harom lakotelepi lakas beleferne, berendezese pedig egy otcsillagos hotel konyvtarszobajahoz hasonlatos, a borkanapekkal es fotelekkel kibelelve..Itt retteg o naphosszat a nacik es fasisztak arnyekban. Itt irja cikkeit amiben a kiszolgaltatottsagtol remegve varja, hogy Orban es Vona (termeszetesen a ketto egy es ugyanaz) pribekjei ratorjenek es ..a tobbit a fantaziankra bizza. Egyaltalan nem faj amit mond, inkabb visszataszito. Egy sima, mergezett nyelvu, manipulalo
gyulolkodo, akire ha Orban emberei nem is tornek ra (gondolom meg nincs itt az ideje a fasiszta leszamolasnak(:) de azt megerdemelne, hogy megerdeklodjek tole..es akkor ezt most hogy??((:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 10:22:32

@elGabor:
"Nem olvastam végig, sok sikert hozzá. "

Kar, mert tanulsagos.

Ez itt peldaul?
"Jobban jártunk volna a jobboldal korábbi győzelmével; sok mindenen túl lehetnénk, ami még csak most vár ránk."

Beszol Ferinek? Asztakurva.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 10:24:21

@dzsucseharcos:
"és azt sem hiszem, hogy működőképes a "nemzeti baloldal" nevű trükk. "

Vajon miert nem? A szomszedokban mindenhol nagy sikerrel adtak (es adjak) elo. Miert van, hogy Magyarorszagon a baloldal internacionalista?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 10:30:28

A helyzet fokozodik. Revizionista szelsojobb erok tortek elore Magyarorszagon, mint a Fidesz es a Jobbik. Megtortenhet az elkepzelhetetlen es Orban Viktor elemez.

Az SNS (Szlovak Nemzeti Part) elemez.

www.tasr.sk/30.axd?k=20090614TBB00184
"Bratislava, June 14 (TASR) - Slovak National Party (SNS) is convinced that the long-term strategic goals of Hungary are getting "terrifyingly real" after the re-election of Viktor Orban as leader of Hungarian opposition party Fidesz and the victory of Hungarian extremists in European Parliament elections, SNS vice-chair Anna Belousovova said on Sunday.

Belousovova said Hungary has become "Europe's tinderbox" after the EP elections. "The request to discharge the Trianon Treaty and Benes decrees, the territorial claims towards Ukraine and other, which the Hungarian extremists want to present in the European Parliament clearly show that the dangerous game with the Hungarian card has started," said Belousovova, adding that Jobbik (Movement for a Better Hungary) got three members and Fidesz 14 MEPs."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 10:32:49

Ha az MSZP veszit a valasztason, a szavazoi masodrendu allampolgarok lesznek.

Lendvai Ildiko elemez.

english.mti.hu/default.asp?menu=1&theme=2&cat=25&newsid=262429
"Commenting on next year's general elections, Lendvai said the Socialists are determined to remain a strong and determinant political force. This is in the interest of the party's supporters, to ensure that "they should not be wiped off the political map of Hungary and become second-rate citizens," she added."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 10:40:41

@dzsucseharcos:
"Én arra gondolok, hogy a segélyezettek száma egy egész más nagyságrend, és egész más dinamikájú jelenség, mint a pártok szavazati aránya,"

Lehet, de nezze meg, mivel operal a Jobbik. Mig a magyar ember dolgozik, a cigany eloskodik a magyarokon es segelyt kap.

Ez az ervrendszer nyilvan nem mukodik ott, ahol nincs mindennapi tapasztalat a segelyekrol. En peldaul olyan helyen eltem Magyarorszagon, ahol a meglehetosen nagyszamu cigany lakossagnal egyaltalan nem volt tipikus a segely. A valasztokeruletben nem is jelentos a Jobbik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 11:08:26

Na kerem, vegre egy karakan politikus, aki csak a nep erdekeit tartja szem elott. Erdekesseg, hogy a nyilt level januari, de csak most bukkant fel a radaron (egyszerre tobb lapon is).

www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4408&rovat=&PHPSESSID=f9cf89ec1f8f72afc55091f933321086
"Morvai Krisztina nyílt levele az IMF (Nemzetközi Valuta Alap),
a Világbank és az Európai Központi Bank vezetőinek

Tisztelt Címzettek!

Ezúton szeretnénk tájékoztatni önöket arról, hogy az országunkra rákényszerített, Magyarországot egy elszegényedett, nyomorult gyarmat sorsára juttató és e sorban tartó kölcsöneiket nem fogjuk visszafizetni. Hazaszerető, országunk függetlensége és jóléte iránt elkötelezett politikai erőket és civil mozgalmakat juttatunk hatalomra, amelyek megtagadják az „adósság-visszafizetést”, s előnyben részesítik a magyar emberek és a Magyar Haza iránti hűséget az önök szervezeteihez való elvtelen, szolgai hűséggel szemben. "

kill004 2009.06.15. 11:27:51

Úgy látom, még mindig tart a "Miért ért el ilyen sikert a jobbik a cigánylakta területeken" agyalás. Sajnálattal közlöm, nem nyert egyikőjük sem. Gloire járt a legközelebb hozzá, de az sem az igazi... :)

Google 2009.06.15. 11:32:57

Kicsit sokat vállalnak Krisztináék, de megoldják.
Szegedi azért megy az európai parlamentbe, hogy ledöntse a trianoni határokat, Morvai azért, hogy Magyarországot visszaadja a magyaroknak, szóval lesz dolguk.
Az IMF-hez írt levélnél már csak Magyarország szebb, ez inpirálhatta Balónét.
Ami a baj, hogy ezt az IMF pénzt valaki kérte -hogy megszervezze úgymond a pénzügyi védelmét -, ez a pénz elfolyt/folyik el éppen, és nem tudom, ki lesz az, aki erre azt mondhatja, hát legyen a tiétek. Itt jó helyen lesz.
Gyönyörű a hazánk, minden szép, mindenki rendben, csak a pénzük kellene.
Lehet, hogy ideadják, visszadják és a többi.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.15. 11:34:54

@Doomhammer:

>Miert van, hogy Magyarorszagon a baloldal internacionalista?

Ennek akár történelmi okai is lehetnek szerintem. A környéken elsősorban Romániában (Iliescu) és Szlovákiában (Meciar), valamint Szerbiában (Milosevic) volt erős a nemzeti baloldal. Romániában a posztkomcsik nacionalisták, hiszen a Ceauşescu-rezsim is rendkívül nacionalista volt. Szlovákiában és Szerbiában pedig hasonló a forgatókönyv: felbomló szövetségi államok önállósodó kompártjaira épült a később nacionalista baloldal. Magyarországon sem a Kádár-rendszer nem volt különösebben nacionalista, sem államszövetségből nem kellett kiszakadni 1989-ben, tehát a "reformkommunizmus" nem jelentett egyben nemzeti színűre átfestett kommunizmust. Nem véletlen, hogy Cseho.-ban és Lengyelo.-ban sem a "nemzeti bal" modell működik. A nacionalista hagyományt nem tudja beépíteni a baloldal Mo.-on, egyszerűen nem áll jól neki.

"Lehet, de nezze meg, mivel operal a Jobbik. Mig a magyar ember dolgozik, a cigany eloskodik a magyarokon es segelyt kap."

Igen, ez az alapvető feltevés, csak szkepszisem van a pártok önértelmezéseivel szemben, másrészt a fent emlegetett módszertani aggodalmak miatt is.

"Ez az ervrendszer nyilvan nem mukodik ott, ahol nincs mindennapi tapasztalat a segelyekrol."

Hozzátéve a következőt: az, hogy "nincs mindennapi tapasztalat a segélyekről" nemcsak azt jelenti, hogy nem gyakori a segélyek felvétele, hanem azt is, hogy felveszik ugyan, de ez nem látható. Konkrétan az az érzésem, hogy a településtípustól nagymértékben függ, hogy az emberek érzik-e a segélyezést. Egy faluban biztosan szembeötlő, Budapesten nem.

A következő lépés az lesz, hogy megnézem, különböző méretű településeken hogy szerepelt a Jobbik.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.15. 11:39:28

Aki egyébként intenzív és átgondolt TGM-alázást akar olvasni, az megteheti itt:
nol.hu/lap/forum/lap-20081217-20081217_02-12

"Ein Gespenst" kommentjei.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 11:57:02

@dzsucseharcos:
"A következő lépés az lesz, hogy megnézem, különböző méretű településeken hogy szerepelt a Jobbik."

Nem lesz egyszeru dolga, mivel a Jobbiknak tobb valasztoi csoportja van. Peldaul Budapesten ott vannak az ex-MIEP-esek, akik teljesen masmilyenek, mint a borsodi exszoci szavazok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 12:03:46

@Doomhammer:
Tovabbra is Ein Gespenst.
"És itt már nem pusztán fogalmazásbeli csököttségről, hanem mentális zavarodottságról van szó. "

Hahaha, most olvastam egy cikket arrol, hogy a baloldalon mennyire bevett szokast az ellenfeleket elmebajjal vadolni.
www.spectator.co.uk/the-magazine/features/3689123/insanity-has-always-been-integral-to-new-labour.thtml
"What is it with New Labour and accusations of psychological weakness? No sooner had Hazel Blears announced her resignation from the Cabinet but dark murmurings bubbled up from Downing Street that the Salford MP ‘couldn’t handle it’. She had clearly cracked under the pressure following revelations about her expenses, it was suggested. Peter Mandelson appeared to be supportive when he told Sky News that Hazel Blears had a right to be angry that her career had ended in humiliation after doing such a ‘superb job’. But he couldn’t help adding that her decision to go had been prompted by the stress of discovering the media camped on her doorstep. In the end she has just ‘found it too much’, he said."

kill004 2009.06.15. 12:16:15

@Doomhammer: Szívesen! :)

25%- ban: "az egyik párt olyan, mint a másik"

25%-ban: "egyre szarabbul élünk; hátha a jobbik"

50%-ban: cigányprobléma. És nem a segély, meg irígykedés, meg lófütty.

1. Felveszik a segélyt. (általában a népek ezt leszarják, nem érdekli őket, amíg van munkájuk, és abból megélnek)
2. Nagy része játékgépbe, italra megy el. ( ha nem hiszi nézze meg a borsodi, abaúji falvakat; kocsma, vegyesbolt mindegyikben van, még ha iskola nincs is. És nem mellesleg a kocsmáros/boltos igen szépen gyarapodik.)
3. ezek után a parasztot (vagy a kölkét, feleségét, stb...) néha kirabolják megverik. Mondjuk havonta.

Summázva: Nem az a bajuk a parasztoknak, hogy a cigány kap segélyt. Sőt az sem érdekli, hogy mit tesz vele. Csakhogy! A cigányok (jelentős része) ezek után óriási pofával áll le köcsögparasztozni, verekedni. Na, Ez a baj. Az utóbbi.

Tudom Budapestről, Angliából nehéz elhinni, hogy milyen állapotok uralkodnak a keleti végen, de higgyen nekem, szopás van.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.15. 12:23:30

@elGabor: Ez Lenin et. érvelése. Semmi új.

@Doomhammer: Másodrendű állampolgár? Azt csak szeretné Ildikó.

@dzsucseharcos: A nemzeti bal azért nem lehetett Mo-n, mert 1948 után a fő feladat volt, Mo-t hű és megbízható csatlóssá tenni. Márpedig az össze "baráti" állammal terültei vitánk volt 25 éve. Így csak egy megoldás volt, a nemzetet - mert konfliktusforrás - elfeledtetni.

Google 2009.06.15. 12:52:39

Tölgyessy elmondja véleményét a mr1-en: "már nem szégyen a Jobbikra szavazni" címen.
A szocialisták Magyarországon veszítettek a legtöbbet, a Fidesz Európa legerősebb pártja, Magyarországon van a legerősebb rendszertagadó párt, 1939-ben sz első nyilaskeresztes párt szintén ÉK Magyarországon született meg. Budai zöldövezetben, és a szilárd polgári hagyományokkal rendelkező Nyugat-Magyarországon kapta a legkevesebb szavazatot a Jobbik.
A szocialisták politikáját, gazdaságpolitikáját a múlt emberei határozzák meg, kevésbé lesz képes a jövőben az MDF-nek pénzügyi-, média-, cédula támogatásokat adni.
A rendszertagadó pártnak részint megvalósítatlan válaszai vannak.
És így tovább. Szóval, www.mr1.hu

www.hirszerzo.hu/cikk.osszefogott_a_jobbik_toroczkaiekkal.112032.html

Vajon mennyire lesz menő a Betyársereg, így, a Magyr Gárda után? Vagy maga Toroczkay, Budaházy?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 13:03:01

www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=88418&Itemid=1
"Egy sikeresebb részvételhez az alkotmányjogász szerint az MSZP-nek sürgősen és gyökeresen változtatni kellene, a baloldal, a baloldali gondolkodás ugyanis nagyon nagy bajban van, és ha az MSZP ennyire ragaszkodik a hatalomhoz, megtörténhet az is, hogy a következő választásokon a Jobbik lesz az ellenzék vezető ereje."

Vagyis azt mondja, amit mi mar regota. Logikusan az MSZP-nek oszi elorehozott valasztasokat kell akarnia, kulonben sokkal rosszabbul jarhat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 13:05:01

@kill004:
"
1. Felveszik a segélyt. (általában a népek ezt leszarják, nem érdekli őket, amíg van munkájuk, és abból megélnek)"

Es ha nincs munkajuk?

"2. Nagy része játékgépbe, italra megy el. "

Most akkor a gepezes/italozas szamit vagy sem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 13:26:12

@osborne:
"a Jobbik (szélső)balos:"

Ilyen erovel a naci part is lehetne szelsobalos. Megis, szelsojobbosnak szokas oket hivni. A rasszizmus miatt.

kill004 2009.06.15. 13:32:43

@Doomhammer: "Es ha nincs munkajuk?"

Akkor ők is segélyesek lesznek. Mondom, nem számít.

"Most akkor a gepezes/italozas szamit vagy sem?"

Annyiban, hogy: " Nézd már! Kapják a segélyt, elisszák, és ezek után van pofájuk minket basztatni"

Az első kettő CSAK akkor számít, ha a harmadik is fenn áll.

Csak magának egy bónusz, hogy érzékeltessem a helyzetet: Miskolc kertvárosi részén élek, ahol kevés a cigány, így a most végzős 30 nyolcadikos közt csak 8(!) cigány tanuló volt. Volt egy cigány srác akit hiányoltunk a ballagók közt. Aztán kiderült miért nincs. Az unokatestvérével megerőszakoltak egy terhes(!) nőt; 6 év csukda. És a gyerek csak 15 éves! Horror.

Google 2009.06.15. 13:35:42

@gloire:

Egy hete az ország szavazni kívánó része döntött.
Nem lehet őket minden hétvégén ide-oda ráncigálni.

Morvai levelében ezt a sort hogyan lehet értelmezni:

"Hazaszerető, országunk függetlensége és jóléte iránt elkötelezett politikai erőket és civil mozgalmakat juttatunk hatalomra..."

De azért a nép szavaz, ugye?

osborne 2009.06.15. 13:36:23

@Doomhammer: igen azok a fránya szokások ;] közben a nácik is szocik, méghozá nemzetszocik ;] egyébként a Jobbik valóban erősen balnackó akárcsak a BNP

Google 2009.06.15. 13:41:15

@Doomhammer:

Inkább szellem a Gespenst, nem?

De jól odamondott, talán okulva -ebből is- TGM levelet írt a MN hétvégi mellékletébe.
Vannak benne elcsángórlások, de használható, érvényes részek is.
Kicsit kései sirató.

osborne 2009.06.15. 13:44:12

@elGabor: VM-nél ez már missziós küldetésbe ment át, lenácizni mindenkit kivéve az MSZP-SZDSZ-t.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 13:48:44

@Google:
Sajnos csak osszefoglalasban van fenn.
www.stop.hu/articles/article.php?id=505541
Ha jol latom, megismetelte, hogy a jobboldal kokettalt.

Google 2009.06.15. 13:53:03

@Doomhammer:

A szélsőséges pártoknál mit számít az, hogy egyébként még balos-e is vagy jobbos?
Nem mellékes dolog-e az, hogy a többnyire megvalósíthatatlan ideáikat bal, vagy jobboldali kútfőből merítik?
Vagy inkább innen is és onnan is?
És hát nemzeti szocialistáknak is hívták őket, amely nem éppen jobboldali társaság, csak az is.

Most a Jobbikosok írtak egy programot, innen-onnan összehalászva elemeket, de már régóta ismerjük őket, munkásságuk a szemünk előtt zajlott, illetve zajlik.
Nem június 7-én született a párt, az biztos.
Tölgyessy is azt mondja, lehet 30%-os is, de vissza is eshet. Túl hamar, túl nagyra nőtt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.15. 13:59:33

@dzsucseharcos: Kár, megdicsértem volna. + És egy kőműves ismerős mindig jól jön.

@osborne: VM most hol retteg? Ne csigázzanak!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.15. 14:11:30

@osborne:

"A szociológus mindamellett reméli, hogy a Fidesz, ha kormányra kerül, józan, pragmatikus irányvonalat követ majd."

Ez ma már a második megengedő-toleráns- jobboldallal közös pontokat kereső Ungváry (ld. feljebb) után.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 14:17:57

@dzsucseharcos:
"Ez ma már a második megengedő-toleráns- jobboldallal közös pontokat kereső Ungváry (ld. feljebb) után. "

Harcos, maga nagyon engedekeny. Nekem ez tunt fel:
"Magyarországon azonban a jobboldali populisták és a szélsőjobboldal együttesen a szavazatok több mint hetven százalékát kapták. "

Magyarorszag kulonosen naci, mert akik a Fideszre vagy a Jobbikra szavaztak, mind nemeuropaiak.
V.o.:
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c6184597
Igen, az SNS mondja ugyanezt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 14:21:03

@osborne:
Hehehe:
"Azt azonban nem említette, hogy Horthy Miklósnak 1944 őszén le kellett mondania, és át kellett adnia a helyét a nyilaskeresztesek fasiszta terroruralmának - zárult a cikk."

Miutan megszalltak az orszagot a nemet csapatok, amely Nemetorszagnak akkor eppen Ausztria is resze volt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.15. 14:28:38

@Doomhammer: Az nem úgy volt. Ausztria áldozat volt, mint mondjuk Csehország vagy Lengyelország.
Kellett fizetniük háborús kárpótlást?
Nem kellett.
Tehát, vonjuk le együtt a következtetést, nekik abban semmi felelősségük sem volt.

Google 2009.06.15. 14:39:08

@dzsucseharcos:

Úgy látszik, jött a farkas, megengedőbbek lettek az urak és a hölgyek.
Igaza van TGM-nek, el lehetne kezdeni egy párbeszédet, ezzel a két oldal csak nyerne.

@Doomhammer:
Azon csodálkozom, hogy bár vitaindítónak szánták, miért nem tették fel a Nemzetnél a netre ezt az írást?
De talán ami késik, nem múlik.
A stop.hu-n elég jól összefoglalták az írást; ami kimaradt az "a magyarországi közélet szánalmas provincializmusának" a felemlegetése.
Az, amiről mi is beszéltünk, hogy egyáltalán nem egy elszigetelt jelenség a Jobbik-féle pártok térnyerése Európában.
Aztán egy vesszőparipámra tér ki. Tudja, azt szokták kérdezni, hogy persze, lehetne erre, meg arra is költeni, de miből? És elkezdődik egy lázas számítás, amely sehova nem vezet.

"A lejáratott neoklasszikus közgazdaságtanra épülő neokonzervatív ortodoxia erre azt kérdezi: miből? Erre a helyes ellenkérdés: mi a pénz?"
Vagy más témában:

"A konzervatív sajtó sértődöttsége viszont - "Bennünket támadnak, bennünket járatnak le!" - abba a kényelmetlen látszatba manőverezi bele a mérsékelt jobboldalt, mintha azonosulna a fasisztákkal, amikor belefoglalja őket a többes szám első személyű megbántottságba."

Ez a probléma mára jórészt megoldodott.
Azzal, hogy a Jobbik tizenöt százalékon áll, talán mindenkinek feltűnik, hogy ez egy önálló párt, és nem sok köze van más ellenzéki pártokhoz. Sőt, azok ellenében határozza meg magát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 14:44:49

@Google:
"A stop.hu-n elég jól összefoglalták az írást; ami kimaradt az "a magyarországi közélet szánalmas provincializmusának" a felemlegetése."

Egesz Europa provincialis es nemnyugati.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/06/hetvegi-szam.html

Google 2009.06.15. 15:01:10

@Doomhammer:

Doom, de ugye érti, hogy TGM ezzel azt akarja mondani, hogy, szószerint:

"Ilyesmi nyugaton nem volna lehetséges! - kiáltják tájékozatlan balközép, balliberális közírók, pedig ez nem így van. Ausztriában(mintegy 30%!), Dániában, Hollandiában erősebb a szélsőjobboldal, mint Magyarországon, a British National Party (BNP), amelynek vezére a Waffen SS hősiességét szokta ünnepelni a Blood&Honour árja harcosaival a budapesti Hősök terén, a legutóbbi fölmérések szerint öt-hat képviselőt* küldhet az Európai Parlamentbe, pedig ahhoz a párthoz képest a magyarországi Jobbik szabadkőmüves árnyalatú, liberális nyugdíjasklub."

*A Szerző régebben kezdte el ezt az írást, ezért jósolt 5-6 képviselőt a BNP-nek.

Ez kritikaféle lenne a ballib újságíróknak, úgymond tájékozatlanok.
Vagy: manipulálnak.
Ami pedig a Jobbik meghatározását illeti - szabadkőmüves árnyalatú, liberális nyugdíjasklub - hát nem tudom, miért kell szépíteni azt, ami nem szép.

osborne 2009.06.15. 16:07:21

az amerikai demokrata lobbi pedig velünk érvel, pro IMF

www.americanprogress.org/issues/2009/06/imf_bailout.html

(via nezopont)

tevevanegypupu 2009.06.15. 16:32:17

@osborne:
Tarlos nem naci hanem hulye, rettenetesen buta es alkalmatlan. Demszky utan Budapestnek pont o hianyzik.Remelem a fidesz talal valami europai ertelemben vett konzervativ fopolgarmester-jeloltet helyette.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 16:34:24

Mar latszik az alagut vege!
bbjonline.hu/index.php?col=1000&id=49065
"Magna could move Opel production to Hungary
Monday 10:24, June 15th, 2009
Canada's Magna could move Opel's engine production from Germany to Hungary and Austria if it reaches a deal to buy the European unit of ailing US car maker GM, German business daily Handelsblatt reported.

Magna is expected to move Opel's engine production from the German cities of Russelsheim and Bochum to Austria and Hungary. The move would mean the loss of 3,600 jobs in Germany, the paper said."

reality 2009.06.15. 17:32:51

@osborne: Biztos vagyok benne, hogy arra gyúr. ezt már akkor mondtam, mikor "kivonult" a parlamentből, és polgármesternek állt.

Google 2009.06.15. 17:40:18

@tevevanegypupu:

Hát Tarlóssal vajon mi a baj? Csak nem az, hogy majdnem kiütötte Demszkyt, aki egy "tévéostrommal" védte magát.

Eddig a filmeket az élet sugallta, ma már fordítva van. Megártott a sok film. Az életben is az izgalmas, vad dolgok, nagyotmondások hatnak.

Közben Gyurcsány újra blogol. Nagy Imrébe bonyolodott bele megint.
Másrészt -többek között- ezt kérdezi:

"Szeretnénk, ha az állam korlátozná az internet hozzáférést, és nem barangolhatnánk szabadon a hálón?"
Cserébe - gondolom -, több vaj lenne a zsemlén.
A Mester pedig szabadságot adott magának.

osborne 2009.06.15. 17:48:19

@reality: Hagyó vs Rogán deathmatch 2010?

@Google: juj Feri nehezen éli meg, hogy ő nem volt rendszerváltó, ehelyett inkább megmond. Kár, hogy súlytalan ;]

kapcsolat.hu/blog/nagy_imre_oroksege_20090615

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 18:20:34

@osborne:
Nagy Imre marpedig a baloldale, punktum. A jobboldalnak ott van Mindszenty, tessek azt szeretni.

Ezert a hires beszedeert egyebkent rengeteg ember halalaert teszik felelosse.

",Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes, magyar, demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével"."

Csakhogy kozben nem adott parancsot a honvedsegnek ellenallasra, ez a radiobeszed pedig nem minosult annak. Most az mas kerdes, hogy nem sok teteje lett volna egy ilyen parancsnak, de az ellentmondas akkor is kinos.

Google 2009.06.15. 18:31:01

@Doomhammer:

Az ők csapataik álltak egymással harcban. Mint most, majdnem úgy.

tevevanegypupu 2009.06.15. 18:32:56

@osborne:
jajajj(: Pokorni??

@Google:
felolem koszonhet szebb jovot es maszkalhat arpadsavos zaszlokkal egy maganember, de a fidesz altal jelolt politikus eppen ezekben a kenyes idokben (maskor is) tartozkodjon ilyesmitol. Ha ezt keptelen felfogni akkor nem alkalmas politikusnak.
Meg egyebkent is..Tarlos keruleti polgarmesternek megfelelt, de Budapest fopolgarmesterenek lenni egeszen mas.

Google 2009.06.15. 18:44:56

@tevevanegypupu:

Teve, teve. Maga mentegette itt a minap a Jobbikot, ők is egy párt, a Gárda még egy pofont sem mért ki stb.

Ami pedig a Fideszt illeti, mindig lesznek olyanok a soraikban, akik tesznek róla, hogy a pártot együtt emlegessék a barna erőkkel.
Ez egy ilyen játék.

tevevanegypupu 2009.06.15. 18:54:36

@Google:
nem mentegetem a Jobbikot, azt mondtam, hogy egy demokratikus uton megvalasztott legalis part, joguk van a szolashoz es mondjak el mit es hogy kepzelnek. Felmillioan szavaztak oket be az Europai Parlamentbe, ez azert valami. De ugy gondolom meg ha celjaik sok tekintetben meg is egyeznek a fideszevel, modszereik annyira masok lennenek, hogy nem kivanatos egy jelentos fidesz politikusnak veluk grasszalni.A Parlamentben orszagos kerdesekben szavazhatnak egyutt..ha majd a Jobbik oda is bekerul.De most nem veletlen, hogy a fidesz nem vonult ki az utcara "utolso figyelmezteteskent"..

Google 2009.06.15. 19:24:01

@tevevanegypupu:

Azt mondja, hogy "nem kívánatos egy jelentős fidesz politikusnak velük grasszálni".
Igaza van.
Továbbmegyek. Országos kérdésekben se szavazzanak együtt, jó?
Teljesen más elképzeléseik vannak a világról, inkább hőzöngenek, mint gondolkodnak ezek a szélsőséges nagymagyarok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.15. 20:07:08

@Google: Nincsenek teljesen más elképzeléseik. Sőt elég
sok a hasonlóság, legalábbis a programjuk szerint.
Vicces egyébként, ahogy Fricz védte a Jobbikot ezen az
elfuserált mini-tüntetésen, és vicces a Tarlós beszólása is. És sokat mondó is, egyben.

Még hogy nem a Jobbikra szervezett rá Fricz :) Röhög a vakbelem. Ja, és ott volt Bogár László is, Gondával dumcsiztak. De inkább azt mondja már meg nekem Google, miért izgatja az, hogy kivel emlegetik a Fideszt?
Mikor nem emlegették? Antallt is emlegették így, ő is náci volt, a kisgazdák is, és Orbán is náci immár másfél évtizede. Hova fogják még emlegetni, és az kit fog érdekelni.

Ez a sokat emlegetett stockholm szindróma, úgylátszik,
még mindig nagyon itt van. Kitől retteg? A Lendvaitól?
Vagy, hogy Horn Gabi búcsúzóul még egyszer együtt emleget? Vagy a Der Standard? Miért ez érdekli magát.
Komolyan mondom, már kínos.

tevevanegypupu 2009.06.15. 20:22:57

@Google:
mindegy hogy ki mit mond tulajdonkeppen, a levegobe beszelnek.
De nem kell okot adni arra, hogy legyen valami hivatkozasi pont. A fidesz mindig is naci volt(: es az is marad sajnos, szoval ellene tenni mar lehetetlen. Egyedul az kinos kicsit ha kulfoldon is fasisztaznak, de mas tekintetben is annyit tevednek az ujsagok, es sokszor olyan pontatlanok az informacioik meg Magyarorszagnal nagyobb orszagok eseteben is, olyan szubjektiv cikkek jelenhetnek meg vilaglapokban, hogy vegulis nem szamit..csak minket szokott bosszantani.Minden a szinfalak mogott zajlik es higyje el, ott tisztaban vannak a helyzettel..es ki is hasznaljak.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 22:15:48

@gloire:
"De inkább azt mondja már meg nekem Google, miért izgatja az, hogy kivel emlegetik a Fideszt?
Mikor nem emlegették? Antallt is emlegették így, ő is náci volt, a kisgazdák is, és Orbán is náci immár másfél évtizede. Hova fogják még emlegetni, és az kit fog érdekelni."

Kivéve, hogy se Antall, se Torgyán nem volt náci, a Jobbik viszont igen. Ha kívánja, gyűjtök néhány érdes megjegyzést a programjukból.

Gloire, nem lesz Fidesz-Jobbik együttműködés. Vagy ha lesz, akkor a Fidesz nem lesz kormányon, se a Jobbik. Várhat Viktor újabb 4 évet és gondolkozhat azon, mit kúrt el megint egy olyan helyzetben, amilyen 100 évenként egyszer akad.

Ezt én mondom, Doomhammer.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.15. 22:54:27

Együttműködés most is van. Koalíciós kényszer nem lesz. Parlamenti együttszavazások lesznek. MIÉP reloaded.

Ezt meg én mondom, gloire.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.15. 23:01:57

@gloire:
"Együttműködés most is van."

Együttműködés csak alacsony szintű van és nem formális. A Jobbiknak semmibe nem lesz beleszólása.

Vagy másként gondolja? Akkor elmondom, hogy nagyjából 2-3 milliárd dollárba kerül egy magyar választás. Az elkövetkező 9 hónap alatt pont fel lehet építeni egy fiatalos baloldali médiapártot, persze ha van rá pénz. A nagy zsozsó persze nem a kommunikációra kell, az mogyoró. A nagy zsozsó arra kell, hogy a nép közé szórják.

2-3 milliárd dollár egyáltalán nem sok pénz, ha a Jobbik kormányközeli helyzetbe jutását kell megakadályozni. Tudom is, ki lenne, aki kifizetné.

Kábé ennyivel játszik Vona, az a hülyegyerek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 00:13:19

Vona kottából játszik, de ettől persze lehet kis hülyegyerek. Ellenzéki szerepre készül. Egy erős kormány, széttagolt, "egymással civakodó" ellenzékének az egyik kis pártja lesz az övé, 10%-on kb. Ez nem rossz. De a földtörvényt, az elszámoltatást, az önkormányzati törvényt megszavazzák, egyébként meg majd megy a szájkarate.

Egy "zsidesszel" ugye mégsem léphet koalícióra : ) És Orbán többször meg is fogja feddni nyilvánosan. Jó rendőr - rossz rendőr, ismeri? Én jókat fogok szórakozni.

tevevanegypupu 2009.06.16. 01:23:24


Ideologiaktol mentesen ugy latszik azert, hogy a szocialdemokrata es a liberalis part az elmult het evben tobbet artott az orszagnak mint a Jobbik. Lehet, hogy egy atlag magyart ez jobban erdekel mint az eszmek? Lehetetlen..((:

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 03:04:46

"2-3 milliárd dollárba kerül egy magyar választás."
Az egy metró ára. Nem sokat segít már rajtuk, szerintem.

"Tudom is, ki lenne, aki kifizetné."
Ki?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.16. 07:56:42

És azt sem kellene elfelejteni, hogy vagyunk Fidesz-szavazók jó néhányan, akik elvárjuk, hogy a Fidesz ne működjön együtt a Jobbikkal, többek között ezért nem szavaztunk a Jobbikra és ezért szavaztunk és szavazunk a Fideszre.
Mert például nem hisszük el a világrend éppen most folyó megdőléséről szóló delíriumos álmokat, sőt, egyáltalán nem gondoljuk, hogy a világrendet meg kellene dönteni és Magyarországot ki kellene szakítani a nyugati szövetségi rendszerből. És nem keverjük össze ezeket a kérdéseket a közbiztonság javítását célzó nagyon is jogos igényekkel. Az alapvető célok és a világszemlélet összeegyeztethetetlen különbözőségei miatt várjuk el, hogy ne legyen semmiféle együttműködés.
Ezt meg én mondom, Elpet.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.16. 08:07:23

@Doomhammer: Na mongya, kik fizetnék ki. Hillary és a hóp end cséndzs csapat? Vladimír, a Nagy? Kicsoda? Ne legyen sejtelmes!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.16. 08:08:47

@Elpet: Hja, és vagyunk néhányan, akik még undorodunk is a cipőkbe dugott disznólábon örmködő polgártársaikon. Mert van azért egy határ.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 08:38:05

@gloire: A dolgok jelen állása szerint csak Putyint érdekeljük. Sajnos, mást nem :(

Az 2-3 mrd USD szvsz nem szórható szét, de arra talán elég, hogy egy rövid időre beindítsa az állampapír-piacot és az Eurót lehozza 250 köré. Akkor már lehetne beszélni a sikeres válságkezelésről, az alagút végéről.
Természetesen akárhogy lesz, a sikeres válságkezelésről és az alagút végéről fognak beszélni, csak ezt valamivel hihetővé kell tenni a nép számára.

tevevanegypupu 2009.06.16. 08:54:01

Majd aggodjunk akkor, ha a fidesz tomegesen kezdi elveszteni szavazoit es az mszp elindul felfele..Ok az ellenfel, ne tevesszen meg bennunket a sajto..Untig eleg, ha a balliberalisok rettegnek egyelore. Oruljunk, hogy tulnyertuk magunkat, felesleges dramatizalni. Egyelore az Europai Unioba megy a Jobbik, ahol egyutt fognak mukodni a partkuldottek Magyarorszag erdekeben mindenkivel, ahogy azt Deutsch Tamas - fideszes kuldott - mondotta.(:
Ha pedig az a ket-harom milliard keszen all arra, hogy a fidesz veszitsen, akkor is felesleges idegeskednunk, hiszen ezek szerint mar eleve el is dolt az egesz valasztas.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 09:11:44

@tölgy: Azt hiszem gondolatolvasásból is megélnék.

Oszkó tervez:
"a forint árfolyamának stabilizálódásával a második félév már kedvezőbben alakulhat... azt mondta a pénzügyminiszter, hogy erős tőke-visszaáramlásra számít."

tevevanegypupu 2009.06.16. 09:16:44

@tölgy:
Na ez a lenyeg, ez az ami miatt gondban lehetunk..ezen az ideiglenes, hirtelen-varatlan "feljavulason"..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 10:51:22

@gloire:
"Az egy metró ára. Nem sokat segít már rajtuk, szerintem."

Ferinek pont eleg volt. Most is eleg lesz.

Emlekszik az ir nepszavazasra? Ott meg penzt se osztogattak. Csak annyi kellett, hogy kabe 3-4 honappal a valasztasok elott a semmibol megjelent egy kampanycsapat es atvette a "nem" kampanyt addig vezeto elmebajosoktol es holdkorosoktol az iranyitast. Meg is vertek a kormanykampanyt. Azota is talalgatjak, ki lehetett mogottuk, akkor en azt mondtam, hogy az angol konzervativok, ma inkabb az amerikaiakat gyanitjak mogottuk.

Magyarorszagon penzt is kell osztani. Szerencsere nem sokat. A kormany sikeresen beszorult ugy, hogy nem tud osztani. Azert nem kapnak penzt, mert a kulfold meg lett gyozve, hogy ime, itt all egy kompetens, felkeszult, europai garda, akit 8 eve kiszorit egy posztkommer tarsasag.

Amennyiben kiderul, hogy egyet fizet, kettot kap es raadasnak megkapnak egy oroszbarat, naci tarsutast, a viselkedes megvaltozik. Hirtelen megjelenik a penz es megjelennek a szakertok is. A Fidesz pedig elvesziti a 2010-es valasztast.

Higgye csak el. Vagy felolem ne higgye el, eleg, ha majd meglatja.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 11:18:13

@tevevanegypupu:
"Majd aggodjunk akkor, ha a fidesz tomegesen kezdi elveszteni szavazoit es az mszp elindul felfele.."

A Fidesz nem veszit el semmilyen szavazot. Ezt nyilvan nem figyelte.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/06/gizikenek-mert-szereti-szamokat.html

Kattintson a tablazatra, kulonben nem tudja elolvasni.

Amint latja, a Jobb es Bal tabora szinte halalpontosan ugyanakkora a 2004-es es a 2009-es EP-valasztason. Kiveve, hogy maskent oszlik el. A legnagyobb kivetel pedig az, hogy a "Harmadik ero", a Jobbik sikeresen harapott le a Bal taborabol kabe 300 ezer szavazot. Ez boritotta meg a beallt egyensulyt, tovabba az, hogy a Bal taboraban a szavazatok tobb part kozott oszlanak meg (LMP-HP sikere), mig a Fidesz egyben tartotta a taborat.

Az MSZP-SZDSZ elott allo kihivas az, hogy a Bal taboranak minel tobb szavazojat terelje ujra egy sator ala. Most azon agyalnak, hogy ezen a satron a regi brandek legyenek vagy valami teljesen uj.

Vona azert hulyegyerek, mert sulyos veszelybe sodorta a Fidesz 2010-es gyozelmet. Nem volt kepes koaliciokepes radikalis partot felepiteni, mint Torgyan tette (ahogy telik az ido, annal inkabb csodalom az oreg Jozsit, amint ugy szedte ossze a szavazotabort, ami most a Jobbikra szavaz, hogy soha nem sikerult rasszizmust vagy egyeb no-not rasutnie senkinek). Elszivta a protestszavazokat a Fidesztol, a Jobbiktol pedig sokkal konnyebben visszamennek az MSZP-hez, mivel a Jobbik akkora hulyesegeket beszel. Meg csak otthon se maradtak ezek a baloldali szavazok, amivel a Fidesz stabil bazisanak a reszaranyat noveltek volna a szavazok kozott.

A Jobbik minden cselekedete a baloldal erdeket szolgalta. Most pedig a Fideszt udvarolja korul es azzal kabitja a kulfoldi ujsagirokat, hogy immar kormanyszerepre keszul a Fidesz kulso tamogatojakent. Es teheti: valoban voltak ilyen megbeszelesek a Fidesszel.

Verzik a szivem, de azt kell mondjam, hogy ha az alternativa egy kormanykozeli Jobbik vagy a Haladas Eroinek egy ujabb reinkarnacioja, akkor inkabb jojjon az utobbi. 4 ev ujabb stagnalas is jobb, mint a teljes elmebaj.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 11:26:54

@Doomhammer: Igen, putyin-barátság plussz rasszizmus (metéltfarkincás fűszerezéssel) a legjobb Nyugatriasztó-szer, amit kitalálhattak Feriék.
És még működhet az "igaz büdösbunkó komcsik, de ők a kisebbik rossz" érv, főleg hogy a Szerelő is lefarolt a putyin-barátságról, és ismét Nyugatra riszálnak a haladárok.
Lesz kampánycsapat és forinterősödés. (Sajnos a GDP és munkanélküliség javítása jobban függ a külgazdaság helyzetétől, és azt még a Szerelő sem tudja megszerelni.)

tevevanegypupu 2009.06.16. 11:38:00

@Doomhammer:
soha nem keruli el KGB a figyelmemet, olvasom mindig uszito-felhaborito velemenyet. Mondanom sem kell mennyire elitelem.A tablazat adatai fajhatnak neki, dehat igy jar az, aki mindig a tortenelem tevedesei elott jar par lepessel..

A Jobbikkal kapcsolatban nem annyira Vona vetette el a sulykot, hanem sokkal inkabb Morvai Krisztina. Nagyon osszekeverte egyeni serelmet a parterdekekkel, nem kepes elvonatkoztatni..Vona es a Magyar Garda inkabb valami tragikomikus operettbol kilepett tarsasagra emlekeztet, akik megereztek rendezetlen, nagyon fontos problemakat - foldkerdes, ciganykerdes stb.. - de nem lesznek kepesek torvenyes uton kezelni..Korulbelul ok akarjak azt megvalositani amivel a komcsik Orbant vadoljak mar elore: beavatkozni a birosag dolgaba.
Nem tudom milyen nepszeruek lesznek majd jovo aprilisban, hany kepviselojuk jut be, de valoszinuleg nagyobb gondot jelentenek majd a fidesznek mint az mszp. Mivelhogy ok is eppenolyan demokratikus uton jutnak majd a Parlamentbe mint a tobbi part, nem lehet figyelmen kivul hagyni oket.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 11:47:46

@tevevanegypupu:
"A Jobbikkal kapcsolatban nem annyira Vona vetette el a sulykot, hanem sokkal inkabb Morvai Krisztina."

Valoban igy gondolja?
Vona manifesztojat a barikad.hu-n elolvasta, mind a 30 reszt (Rend, Jolet, Ebredes)?
Itt a vege, innen mehet visszafele.
barikad.hu/node/27991

Vegyuk csak ezt:
barikad.hu/node/18903
"Az én felfogásomban nem az a magyar tehát, aki állampolgára ennek a csonka hazának, még kevésbé az, aki csupán szavak szintjén vállal közösséget. Magyar az, aki magyarként ébred fel reggel, magyarként lélegzik egész nap, hogy aztán magyarként térjen este nyugovóra. Magyarnak nem elég születni, magyarrá válni kell. A magyarságot ki kell érdemelni."

Morvai ehhez kepest piskota.

reality 2009.06.16. 11:50:14

@Doomhammer: Belém verte a frászt. Már kávé sem kell. Szép új világ. :(

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.16. 11:55:43

@Doomhammer:

És ki az, aki megítéli, hogy egy adott személy elegendő magyarságteljesítményt hajtott-e végre aznap?

Természetesen ők, a Jobbik, mindazok, akik bizonyították, hogy a magyarságteljesítményük alapjáraton elegendő. Azzal lehet bizonyítani, hogy valaki őket támogatja. A többiek meg pörögjenek üveghangon magyarságilag, ha nem akarnak gyanússá válni.

tevevanegypupu 2009.06.16. 12:00:08

@Doomhammer:
nem olvasom a barikadot egyaltalan, csak annyit tudok a Jobbikrol amennyi a napi sajtoban megjelenik.. Lehet, hogy ez is most mar kotelezo olvasmany lesz, hogy az ember velemenyt mondjon vagy egyaltalan tisztaban legyen a helyzettel? Remseges.

reality 2009.06.16. 12:02:05

@Elpet: Majd ők megmondják, ki a magyar. Gondolom, listát készítenek a kritériumokkal, és aki nem felel meg, azt bebörtönözik, száműzik, a nagyon nem magyarokat felakasztják. Olyanok, mint a Lenin-fiúk, csak még nincs annyi hatalmuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 12:14:37

@reality:
Frasz nem kell, csak a helyzet pontos ismerete. A Jobbik rossz a Fidesznek, de meg rosszabb az MSZP-nek, mivel az o szavazoikat veszi el.

A Fidesznek meg kell akadalyoznia, hogy a jobboldala tovabb erodalodjon. A mar Jobbikhoz tavozott MIEP-esekert nem kar, a tobbit azonban meg kell tartani. Kover Laca akcioba lendulhet.

Masfelol ala kell asni a Jobbik szavazotaborat. Amint kill004 fentebb elmondta, a Jobbik legnagyobb temaja a ciganysag. Valamit mondani kell - es ha lehet, tenni is - a kozbiztonsaggal es a segelyekkel kapcsolatban. A kozbiztonsagot novelni kell - nem vagyok rendorsegi szakerto, nem tudom, hogyan, de feltetelezem, tobb es batrabb rendorrel - a segelyezest pedig kevesbe botranyossa kell alakitani. A penzsegelyeket folyamatosan termeszetbeni segelyekke kell alakitani - kozuzemi szamla, kozetkeztetes, mit tudom en. Mivel a kes elsosorban az MSZP nyakan van, talan partnerek lesznek ebben. Kiveve, hogy jelenleg fuggenek az SZDSZ szavazataitol. Bonyolult jatszma.

Egy biztos. Ha elterjed az a velemeny nyugaton, hogy a Fidesz es a Jobbik egyuttmukodik, akkor a Fidesz elfelejtheti a 2010-es valasztast.

reality 2009.06.16. 12:28:18

@Doomhammer: Ezek ott nyugaton mindent képesek elhinni, hiszen eddig is náci veszélyt vizionáltak a Fidesz-szel kapcsolatban!
Azt teheti a Fidesz, amit eddig is: karakteresen elhatárolódik a Jobbiktól, és teljesen más megoldást kínál a problémák válaszaként.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 12:32:52

A neheze meg csak most jon.
www.google.com/hostednews/afp/article/ALeqM5iux6hfSiCDkkmCZwwCIXKdM8mXmA
"While investors, analysts and the IMF have lauded the government's measures, political analyst Peter Tolgyessy said the real cost of the crisis had yet to be felt.

"From July ... the effects will be devastating. Consumption will drop by eight to nine percent in the second half of the year," Tolgyessy estimated, pointing especially to a hike in value-added tax, from 20 to 25 percent.

"I am not too optimistic -- Hungarians are still in for some difficult times," commented ING Bank's David Nemeth."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 12:35:52

Van itt penz! Kicsit sokban kerul, de van.
www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601087&sid=aHPYg43X4nPM
"The government is considering a euro-denominated bond sale, Borbely said, adding that the final decision will be based on the results of Finance Minister Peter Oszko’s road show to meet investors in June.

“The market has improved a lot, we’re receiving numerous offers from institutions that they would manage an issuance for us which means that they could present buyers,” Borbely said. “The big issue remains the risk premium: obviously we would have to pay a much higher premium than we used to pay.” "

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 12:42:20

@Doomhammer: Akkor lesz pénz.
Fizetni meg úgyis csak a választások után kell.
Az viszont egy másik probléma, majd akkor is lesz valahogy. Mert olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 12:53:35

A Fidesz hazudik es van ok a felelemre, mert leszamolasra keszul.

Greczy Zsolt elemez.

www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=614
"A kérdés, miért tette ezt a Fidesz és a jelölő elnök miért odáig jut el a bírálatban, hogy aggódik a demokráciáért, és hogy ezzel a parlamenttel nem lehet…
A Fidesz szerintem azért tette, mert ebben a ciklusban nem akar legfőbb bírót választani. Azt gondolom, van már saját jelöltjük, és aggódom, hogy a börtönnel, számonkéréssel fenyegető nyilatkozatok összefüggnek a tegnapi elutasítással. A koncepciós perekhez meglehet, saját emberre lesz szükség.
Sólyom László viszont ismét inkább megosztja a felelősséget. Az EP-választás estéjén csak annyit mond, hogy egyértelmű végeredmény született, a Jobbikról nem volt véleménye. Néhány nappal később is csak azt üzente, hogy a Jobbikkal külföldön nincs semmi probléma, nem is foglalkozik senki a magyar szélsőjobboldallal. (Úgy látszik, a teljes világsajtó rosszul látja…)"

tevevanegypupu 2009.06.16. 12:58:57

@Doomhammer:
Egy biztos. Ha elterjed az a velemeny nyugaton, hogy a Fidesz es a Jobbik egyuttmukodik, akkor a Fidesz elfelejtheti a 2010-es valasztast.

Gondolja, hogy ennyire egyszeru? Mert mar elkezdtek terjeszteni. Nem fogja ezt azert megis ellenorizni valaki, hogy igaz-e? Bar ami azt illeti a szlovakokat meg a romanokat sem ellenorzik, hogy igaz-e amit mondenak az EU-ban..Ha azt mondhatjak hogy Orban neonaci akkor vegulis mindent mondhatnak es minden elhitethetnek meg akkor is ha latjak kozben, hogy nem igaz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 13:09:58

@Doomhammer:
"Ha elterjed az a velemeny nyugaton, hogy a Fidesz es a Jobbik egyuttmukodik, akkor a Fidesz elfelejtheti a 2010-es valasztast."

Ennek cáfolatául elég megmutatni bárkinek a kurucinfót.
Orsós Viktor Zsidesz nevű pártja ott a fő céltábla.
Szerintem meggyőző . )

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.16. 13:14:46

@gloire: Ezek a fajta üzenetek nem mennek át, hacsak a megtámadott nem rendelkezik kiemelkedő morális tartással és magas ismertséggel. Más kérdés, hogy lehet hogy most a mószerolás sem. Nehéz pontosan megítélni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 13:31:05

Az, hogy a "hungaristák" jólláthatóan elkülönültek a saját pártjukba, az kedvez a Fidesznek. Ráadásul az áttörés paralel az összeurópai belpol. átrendeződéssel, nyugodtan visszalehet dobni a labdát: "Nálatok hogy is alakult ez?"

És ezek mellett komoly dúlást végeztek a baloldal szavazóbázisában, gyakorlatilag lefelezték. Ráadásul a népek nem az irracionális, populista lózungok hatására, hanem nagyon is racionális, megalapoztott félelmeik miatt álltak át. Innen nem lesz egyszerű a visszaáramlás, már ha egyáltalán lehet ezzel még számolni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 13:36:27

@elGabor: "Ezek a fajta üzenetek nem mennek át,.."
Idáig még csak ez ment át, a kuruc és a gárda. Már
körbehordozták mint a véres zászlót, még fel is jelentették
őket ámerikában. Nehéz lesz visszaszívni, csak azért, mert
kiderül: ezek a Fideszt támadják elsősorban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 13:43:50

@gloire:
"Ennek cáfolatául elég megmutatni bárkinek a kurucinfót."

Sajnos nem talalom most meg Vonanak azt a nehany napos interjujat, amelyben azt mondja, hogy kormanyzati szerepre keszulnek. Utana pontositgat, hogy nem mint koalicios tag.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 13:50:09

Oh, meg is van. Magyar Hirlap.
szebbjovo.jobbikdebrecen.hu/node/215
"Riporter: Nagy vihart kavart egy korábbi kijelentése, amely szerint a Jobbik 2010-ben nem kormányzati pozícióra, hanem ellenzéki szerepre készül. Most változott a helyzet?

VG: Felgyorsultak a társadalmi folyamatok, ezért fel kell készülnünk a kormányzati szerepre is, legyenek a választások bármikor.

Riporter: Kivel kötnének koalíciót?

VG: Az MSZP-vel, az SZDSZ-szel és az MDF-fel, magyarán azokkal a pártokkal, amelyeket a közvagyon elherdálása, szétlopása miatt el kell számoltatni, semmiképpen sem. A Fidesszel sem látom az értelmét és az esélyét az együttműködésnek, mert nem tudnánk olyan kormányprogramot alkotni, amely mindkét párt számára vállalható lenne. Egy dologról beszélhetünk: abban az esetben, ha a Fidesz nyeri a választásokat, a Jobbik minden olyan kezdeményezést, törvényjavaslatot támogat majd, amely a nemzeti érdeket képviseli, s minden olyat támad, ami ezzel ellentétes."

Vagyis a Fidesszel lehetseges egy korlatozott kormanyzati pozicio.

Ha szandekosan akarnanak minel nagyobb kart okozni a Fidesznek, azt se csinalhatnak jobban. De en azt gondolom, egyszeruen hulye ez az ember.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 13:52:35

@tölgy: "A dolgok jelen állása szerint csak Putyint érdekeljük.." Elsősorban igen. Ék vagyunk számukra
Lengyelország és Románia között, nyugatra. Viszont Gyurcsányt, és köreit, az ő törekvéseiket már nem fogja támogatni. Azt bebukták Feriék. Mondjuk így, nemzetközi beágyazottságuk, identitásuk egy jól megfogható része egész egyszerűen public enemy ma Oroszországban
(de főként Putyin agyában).

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.16. 13:57:41

Én azon töprengek, hogy mennyire lehet tartós az az állapot, amikor a Fideszt a koronaúsztatás miatt és "klerikális" beállítottsága miatt végleg elfogadhatatlannak tartó szocik ezrei a szentkoronatanos, Istent minden második mondatba belefűző Jobbikot támogatják. Naivitás lenne feltételezni, hogy egyszercsak rájönnek, hogy nekik ez mégsem tetszik, vagy feltételezzem azt, hogy a jobbikos szavazótábort tulajdonképpen nem érdekli a jobbik annál mélyebben, ahogy eddig ismerték (ti. ez a cigányozós párt, vagy ez az új párt, amely leváltja a Politikusokat)?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 14:02:08

"Vagyis a Fidesszel lehetseges egy korlatozott kormanyzati pozicio."

Vagyis "olyan" erők a fideszben nincsenek, punk-tum.
Együttműködésről ábrándoznak az "olyanok", de azt is csak korlátozottan gondolnák.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 14:14:45

"Én azon töprengek, hogy mennyire lehet tartós az az állapot, amikor a Fideszt a koronaúsztatás miatt és "klerikális" beállítottsága miatt végleg elfogadhatatlannak tartó szocik ezrei a szentkoronatanos, Istent minden második mondatba belefűző Jobbikot támogatják."

Mi van, ha ez sose erdekelte oket? Mivel ez ideologiai maszlag, az ilyesmin budapesti "ertelmisegiek" csocsalnak. Oket alapvetobb dolgok erdeklik, a penz meg a biztonsag. Az MSZP most azt mondja, hogy penz nincs, kulonben se jart volna soha, ha pedig szoba hozod a biztonsagi kerdest, akkor meg rasszista vagy. A Jobbik meg azt mondja, hogy van itt penz, csak ellopjak es majd ok jol beverik a ciganyok orcajat es lesz biztonsag.

Valaszt adnak olyan fontos kerdesekre, amelyekre az MSZP nem tud.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.16. 14:29:09

@Doomhammer: Személyes tapasztalat: vidéken élő szocialista szavazóktól soha nem hallottam vissza a koronaúsztatós/papos üzenetet, de az Orsós Viktort többször is. Ez persze nem bizonyít semmit.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 14:30:35

@gloire: Ez mutatja, hogy Feriék helyzete nem a hagyományos csatlós volt.

2001-ben külföldön kerestek támogatást, és arra jó volt az OV-Milosevics párhuzam. Idővel azonban kiderült, hogy Nyugatnál jobban érdeklődik Putyin, és jött ő a pénzével. Mire 2006 nyarán az amerikaiak már leírták Ferit. NAgyjából le is tojta volna z új támogatóval, ha nincs a tavalyi válság, amikor megint NY-Brüsszel tudott csak segíteni, és Putyin most nem.
A szocik a fanarióta politikai kultúrán nevelkedtek, így ez a hintapolitika megy nekik Nyugat és Putyin közt. Honnan jöhet egy kis zsé befektetés és állampapírok vásárlása formájában?
Az amerikaellenes-antiszemita jobboldal megteremtése Mo-n, érthetően a ballereknek jó. A jobboldal körülnéz, és egyszer csak nem talál szövetségest külföldön.

Google 2009.06.16. 14:38:03

@gloire:

Eddig nem értem rá, de most látom, lassan kötelező Jobbik-pártolónak lenni. Legalábbis nem veszi(k) jó néven, ha az ember nem az.
Márpedig ezt kihagynám.
És arra a Fideszre sem szavazok majd, amely a Jobbikkal működik együtt. Azt a "20 percet" mással is el tudom tölteni, ebben hiba nem lesz.
Éltem már olyan országban, ahol a többségről szólt minden ének és történet, csak ők számítottak, más nem létezett. De ez véglet.
Úgyhogy -ezért is- gondolhatom úgy, hogy egy országnak minden állampolgára, annak minden búja-baja s öröme egyformán számít.
Semmilyen adok-kapokba részt venni nem kívánok, s ahogy azt Gyurcsány is volt kedves ajánlani, el is tudok innen menni. Nagy a világ, magyar bárhol lehet az ember.
Egy olyan országból ahol maguk/magunkfajtákra osztják az embereket, ők a jobbik, bizonyítani kell a magyarságot, én nem kérnék.

Ön is azóta tartja érdekesnek ezt a posztot, amióta a Jobbik szekerét kell (erőszakosan) tolni.
Ilyen kampányszerű nyavalyákra nem tudom, ki a vevő.
Itt megosztjuk egymással a gondolatainkat, nem azt nézzük, hogy na, ki kerül be ma a patkányfogóba.
Tiszteletem.

Google 2009.06.16. 14:58:16

@Doomhammer:

Most olvasom, hogy azt írja: inkább még négy év ballib, mint egy Jobbikkal tetőzött elmebaj.
Hát valahogy így.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:01:24

Akár hogy is, egy Bajnait, Lendvait, egy fiatal titánt akár,
Putyin már nem fog pénzelni, nincs értelme. Ők ugyanazt a posztkomcsi oligarchiát testesítik meg, mint akiket ő odahaza a víz alá nyomott. Az időleges támogatást kizárólag a Gazprom célirányos nyomulása miatt kapták.

A Szurgut-Nyeftyegaz akció azt mutatta, hogy a saját kezükbe vették az ügyet, tulajdonképpen kármentésként. Gyurcsány nem lett gazprom igazgató, mint Schröder.
"A Gazprom miniszterelnököt veszített", ahogy azt az orosz kormánylap is megírta. Ott, ha valaki kegyvesztett lesz, annak annyi, nincs visszatérés, nincs többet hinta.

Ad absurdum, az oroszok lecserélik a teljes ballib oldalt a jobbikra?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.16. 15:16:56

@gloire:

>az oroszok lecserélik a teljes ballib oldalt a jobbikra?

Hát életképesebb ötlet, mint jász vonalon nyomulni :))))

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:17:11

Ez a cseh ujsagiro ugy latja, hogy a Jobbik a szelsojobb eloretoresenek legrosszabb esete Europaban.

www.tol.cz/look/TOL/article.tpl?IdLanguage=1&IdPublication=4&NrIssue=326&NrSection=4&NrArticle=20642&ST1=ad&ST_T1=job&ST_AS1=0&ST_LS1=-1&ST2=body&ST_T2=letter&ST_AS2=0&ST_LS2=-1&ST_max=3
"Fifteen percent of the vote for Hungary's extremist, anti-Semitic, xenophobic Jobbik party and three seats – that is the gravest piece of news on the European Parliament elections from all of Central Europe. It is the greatest achievement for extremists in the whole EU and a signal that could portend the collapse of the entire existing democratic political scene in economically tested Hungary."

Igaz ugyan, hogy Torgyan nem volt rasszista, de irredenta az volt es az ugyanolyan rossz.
"While Torgyan was far from the xenophobic anti-Semitic and anti-Roma rhetoric of the extreme right, he spoke quite openly at party meetings about a "Greater Hungary" and changing the borders, or at least "uniting the Hungarian nation." In the end the party dropped off the map and Fidesz picked up their voters, swinging after 2002 from the liberal to the conservative-nationalist side of the political spectrum."

Megirta a Times is: itt van az uj Weimar.
"Jobbik won that contest. "The Gárda is Jobbik's masterstroke," the British Times wrote in searching out the reasons for the party's marked success. Their brigades marched in Romani ghettos and above all were the party's highly visible calling card. This situation led to several dozen racially motivated attacks, including murders, primarily against Roma, though also in reprisals by the Roma. The police have been unable to clear up the majority of cases. On top of that, several weeks ago Jobbik signed a cooperation agreement with the Independent Police Trade Union, which represents around 5,000 police. "We trust that members of the police force do not share Jobbik's ideas," was all the police force leadership could state. The Times considers it a highly cautionary moment, reminiscent of the situation in Germany’s Weimar Republic before the Nazis took power."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:20:13

@Google: "Ön is azóta tartja érdekesnek ezt a posztot, amióta a Jobbik szekerét kell (erőszakosan) tolni..."

Jajj, hagyjon már a hülyeséggel. Elég rég érdekesnek tartom.
A Jobbikkal egyszerűen bekopogott a kőkemény realitás ide erre a kommentfolyamra is. Véletlenül sem akarok megbántani senkit, (komolyan), de Balogh S. Éva annyit sem számít mint egy kávéskanál. Bár lehet szórakoztató a kapálózása, lehet rajta röhögni, ahogy Gréczyn is, csak éppen elrobog mellettünk a valóság. Az pedig egyre inkább keményedik.

Azt viszont, hogy láthatóan kezdi meggyűlölni a Fideszt,
és a vádaskodásai már-már Lendvais magasságokba emelik, ne rám kenje, kikérem magamnak. A kampányolást meg egyenesen visszautasítom.

tevevanegypupu 2009.06.16. 15:29:03

@Google:
Koztes megoldast talaljanak, mert meg negy ev Lendvai, Bajnai es esetleg!! Gyurcsany mar nagyon sok lesz az orszagnak. Utanuk mar nem jon mas, maradnak a szocialdemokratak. Es az mdf meg az szdsz, oket se felejtsuk ki. Kulonben is erdekelne, hogy a vadliberalis Bokros mit keres egy konzervativ, magyar erdekeket kepviselo partban raadasul ugy, hogy bekerul az EU-ban egy olyan frakcioba (konzervativ jobboldali) ami ellenzi a Lisszaboni szerzodest, aminek Bokros lelkes hive volt..Az mdf mar megint megussza, hogy vele foglalkozzanak..Nekik mindent lehet? Mszp-vel, Szilvasival egyezkedni?Azt hiszem Davidnak eleg latvanyos akcioi voltak es vannak. Ne csak a Jobbikkal szorakozzanak, figyeljenek kicsit masfele is..mert tobbfelol johet a hidegzuhany. Eberseg elvtarsak, szebb jovot!(:

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.16. 15:31:40

@Doomhammer:

"Their brigades marched in Romani ghettos and above all were the party's highly visible calling card. This situation led to several dozen racially motivated attacks, including murders, primarily against Roma, though also in reprisals by the Roma."

Az Ismeretlen Okos Nyugati emlékművére ezeket a halhatatlan mondatokat vésném fel.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:40:55

"…) Mint elvetemült fasisztát 1994 és 1998 között a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata vezetőjeként ismert meg a nyilvánosság politizáló része. Együtt dolgoztam dr. prof. Tarnói Lászlóval (az egykor volt hungarista állam igazság-ügy-miniszterének kabinetfőnökével), Kántor Béla és Tarjányi-Tatár Imre urakkal – akik Magyarországra exportálták (még 1989-ben) a nemzetiszocializmus eszméjét és eszközeit. Továbbá dr. Lovas István nemzettestvérrel (Orbán Viktor kegyeltjével), Gerhard Lauck úrral (a hitleri náci párt utódszervezete, az NSDAP/AO irányítójával), Lányi Zsolt, dr. Torgyán József és Homoki János urakkal (a Hungarista Mozgalom kisgazda támogatóival), Király B. Izabella, valamint Cseh Mária nemzeti érzelmű honanyákkal, akikről igazán nem lehet azt mondani, hogy ellenséges viszonyban voltak az Árpád-sávos szervezetekkel..."

"..Az eredetileg Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportok (MNA) néven az NSDAP/AO közreműködésével létrehozott neonáci szervezet Antall József miniszterelnöksége idején aktív résztvevője volt a balkáni háborúnak, a Horvátország megsegítésére küldött légió különösen a vukovári harcokban tüntette ki magát, majd fontos szerepet játszott az 1992. októberi, ismert Göncz-ellenes, Parlament előtti tüntetésben.."

Először lőttek, azután még köpködtek is . ) Aki nem hiszi, járjon utána!

Szemenyei-Kiss Tamás
újságíró,
a Hungarista Mozgalom Hírszolgálata volt vezetője
Budapest, 2003. április 28.

www.hetek.hu/velemeny/200305/irozseni_vagy_haborus_bunos_ii

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 15:59:19

@gloire:
Ja, Szemenyei-Kiss Tamas, az ismert hazudozo, Keller Laca harcostarsa?
www.origo.hu/itthon/20010531pert.html
"A Fővárosi Bíróság helyreigazításra kötelezte a Magyar Hírlapot amiért az valótlanul állította a titokminiszter apjáról, Demeter Ervin Dénesről, hogy részt vett a hungarista mozgalomban, illetve parlamenti képviselőktől származó információkat adott át a mozgalomnak.

A Magyar Hírlap tavaly december 20-i, címlapon induló cikkében Keller László szocialista országgyűlési képviselőnek a nyilvános parlamenti ülésen elhangzott felszólalására támaszkodva írta, hogy Hajdú Demeter Dénes részt vett a hungarista mozgalomban. Az információátadásról pedig Szemenyei Kiss Tamás, a mozgalom magyarországi hírszolgálatának vezetője nyilatkozott a lapnak.

A sajtóperben Keller László és Szemenyei Kiss Tamás nem vitatta, hogy az újság híven közölte nyilatkozatát, ám az eljárás során a beperelt lap nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani a leírtakat."
...
"A perben korábban Szemenyei Kiss Tamás tanúként állította, hogy Hajdú Demeter Dénes parlamenti képviselőtől származó titkos lehallgatási dokumentumot adott át neki az előző parlamenti ciklusban, amikor Demeter Dénes az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja volt. A tanú állítása szerint a lehallgatási jegyzőkönyvek az alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérlete miatt a közelmúltban jogerősen elítélt Ekrem Kemál György elleni büntetőeljárásban születtek, és amikor Hajdú Demeter Dénes átadta őket, nyilvánosságra kerültek külföldi és hazai lapokban.

Hajdú Demeter Dénes a sajtóperben tagadta, hogy bármilyen dokumentumot átadott volna Szemenyei Kiss Tamásnak, a bíróság pedig nem találta meggyőzőnek Szemenyei tanúvallomását."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 16:03:16

@gloire:
"Véletlenül sem akarok megbántani senkit, (komolyan), de Balogh S. Éva annyit sem számít mint egy kávéskanál. Bár lehet szórakoztató a kapálózása, lehet rajta röhögni, ahogy Gréczyn is, csak éppen elrobog mellettünk a valóság."

Nagyon teved, gloire. Amint Teve is leirta, a Jobbik az, ami egy csali. Az igazi jatszma nem arrol szol, hogy Vona uljon a hatalomba, hanem hogy Orban ne. Ebben a jatszmaban a Jobbik - ha nem is egy paraszt - de legfeljebb egy futo. A kokemeny valosag az MSZP-SZDSZ es azok a gazdasagi erdekcsoportok, amelyek olyan szorosan osszefonodtak vele, hogy mar nem tudnak levalni es atnyergelni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 16:04:24

@Google:
"Éltem már olyan országban, ahol a többségről szólt minden ének és történet, csak ők számítottak, más nem létezett. "

Romania?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 16:13:22

@Doomhammer: NAnáhogy, a maszop-szadesz csapat a tét.
Még csak nem is a fidox győzelme. Egy gyenge fidox kormányt kiröhögnek, mint már kétszer megmutatták.
A kérdés, lesz-e olyan erő és akarat, ami kitakarítja őket.
És mindenki keres szövetségeseket. A Jobbik alkalmas arra, hogy a fidesz nyugati támogatóit elbizonytalanítsa, és itthon is elvegye tőle a 2/3-t.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.06.16. 16:14:35

A t. keménymag figyelmébe szeretném ajánlani új, kíméletlen hírjátékunkat. Színtiszta Verseny, egyelőre mogyi nélkül:
mandiner.hu/cikk/mszp_a_kdnp_tegyen_is_a_fiatalokert_mti-cimverseny_

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 16:53:20

Hat ez borzaszto, Orbant mostanaban mindenhova beengedik?
www.welt.de/international/article3933492/Central-Europes-unsentimental-education.html
" Central Europe's unsentimental education
By Viktor Orban June 16, 2009, 09:23 "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 16:54:19

@reality:
Es lass csudat, mindketten utaljak a szelsojobbosokat. Nyilvan hozzaszoktak, hogy a szelsojobbos az magyarellenest jelent.

Google 2009.06.16. 16:56:02

@gloire: @tevevanegypupu:

Higgyék el, hagyom én magukat a hülyeségeimmel, bár ez a véleményem lenne. És még szórakozni sincs kedvem a Jobbikkal/Jobbikon, nem vagyok abban a hangulatban.
Miután "végigélveztük" Gyurcsányék összes piszkos trükkjét, nem lenne érdekes azt látni, hogy az MSZP nem vész el, csak átalakul.
És kinek/kiknek a segítségével?
Itt van ez a cigánybűnözésnek nevezett tábla. Jó, létezik. Mert létezik a nyomor, a szegénység.
És mi lenne a megoldás? Az, hogy rámutatunk valakikre, az még nem az. Csak az indulatokat korbácsolja föl, és az nem jó.
A Nemzetben pedig azt mondta Vona, majd ha eljön az idő, egyedül fognak kormányozni.
De nem veszem a szívemre, csak hogy lássák, mással fogok foglalkozni. Jó?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 17:00:57

@Google:
"Miután "végigélveztük" Gyurcsányék összes piszkos trükkjét, nem lenne érdekes azt látni, hogy az MSZP nem vész el, csak átalakul."

Ha megnezte alaposan ezt a tablat:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/06/gizikenek-mert-szereti-szamokat.html
akkor lathatja, hogy a szavazoikkal legalabbis pontosan ez tortenik.

Google 2009.06.16. 17:16:30

@reality:

De ez nem baj, ugye?
Azért kérdezem, mert jájgatott.

Google 2009.06.16. 17:32:48

@Doomhammer:

És úgy általában emberellenest.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 17:36:46

@Google: Oké, semmi gond, de nyugodjon meg, kutyából szalonna, Náci-Vérfarkasból Drakula sose lesz . )
Vona akár a feje tetejére is állhat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 17:38:01

@Google:
Ugyan mar, hat hogy lehetne emberellenes, aki a szeretet neveben politizal, szemben a masikakkal, akik viszont a gyulolet neveben?

Vona Gabor elemez.

barikad.hu/node/27991
"Mennyiszer hallom a jó szándékú, de naiv kérést: fogjon már végre össze a jobboldal! Erre mondom válaszul: én nem vagyok hajlandó összefogni Deutsch Tamással, Pokorni Zoltánnal vagy Csintalan Sándorral. Összefogni csak azzal tudok, akinek bízom a nemzeti elkötelezettségében. Nem a jobboldal egységének illúzióját kell kergetni tehát, mert az egy hazug és ravasz délibáb. A nemzeti oldalt kell végre egyesíteni! Nekem kevés, ha valaki jobboldalinak vallja magát. Azt is tudni akarom, hogy a szíve magyarul dobog-e!

Szeretnénk nagyon az összefogást, és azt meg is valósítjuk. De csak azzal, aki velünk együtt nem hajlandó lemondani az alkotmányozásról, az államadósság újratárgyalásáról, magyar bank alapításáról, a magyar föld megvédéséről, a finnugorizmus ámokfutásának megállításáról, a multinacionális tőkével szemben a magyar vállalkozók és gazdák támogatásáról, a csendőrség – „egycsapás-törvény” – felállításáról, a hazafias nevelésről, a TV2 és az RTL KLUB beszüntetéséről és a határon túlra szakított testvéreinkről. Aki ezek közül akár csak egyben is bizonytalan, mondja magát akármilyen oldalhoz tartozónak, az keresgéljen másfelé, de ne nálunk. Az kérje fel egy táncra Gyurcsányt, vagy gágogjon Bajnaival, de a Jobbikot messziről kerülje el!

Ezúton üzenem ezért mindenkinek, aki a Jobbikra vagy a Magyar Gárdára feni a fogát, hogy a kesztyűt felvesszük, de a mocsarukban nem fogunk megfürdeni. A becsületünket megvédjük, de nem leszünk hozzájuk hasonló, acsarkodó lelki roncsok. Bennünket ugyanis nem az tart össze, hogy másokat gyűlölünk, hanem az, hogy egymást szeretjük. Nekünk nem az a problémánk, hogy ki a neonáci, a szélsőséges és kit kellene betiltani, hanem az, hogy hogyan tudjuk megmenteni a magyar nemzetet. Hiszen számunkra nem térkép e táj, hanem a mi egyetlen hazánk: Magyarország. "

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 17:52:21

Gyönyörű. Pokorni válaszában kifejtette: a turul marad!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.16. 17:59:13

@gloire: A turult ha jól emlékszem TWÁ is megvédte.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 18:01:54

@gloire:
Ja, bocs, felreertettem. Vona cikke egyaltalan nem uj, 2009 aprilis 22.-i.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 18:12:31

@gloire:
Muhahaha, kommentarokat olvasta?
"Anonim
2009-06-16 14:39:49 #477
A Kossuth téri zsinagógát kellene végleg felszámolni, és egyből megoldódna az összes probléma.
Kimoderált 2009-06-16 14:39:46 #476 "

Igen, ugy tunik, ezt valaki moderalja. El sem merem kepzelni, mit irhatott #476, amiert toroltek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 18:34:42

Hát van forgalom, több, mint öccáz komment.

kill004 2009.06.16. 18:36:20

@Doomhammer: "Mi van, ha ez sose erdekelte oket? Mivel ez ideologiai maszlag, az ilyesmin budapesti "ertelmisegiek" csocsalnak. Oket alapvetobb dolgok erdeklik, a penz meg a biztonsag. Az MSZP most azt mondja, hogy penz nincs, kulonben se jart volna soha, ha pedig szoba hozod a biztonsagi kerdest, akkor meg rasszista vagy. A Jobbik meg azt mondja, hogy van itt penz, csak ellopjak es majd ok jol beverik a ciganyok orcajat es lesz biztonsag."

Na végre! Kezdik kapiskálni. NINCS ideológia!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 18:52:24

A pici (political incorrect institut, a továbbiakban: pici),
napokban lezajlott, rádiótelefonos statisztikai felmérésének eredményeiről szeretnénk beszámolni.

A felmérés nem reprezentatív, mivel egy db. rádiótelefon
adatait használtuk csak fel. Telefonálnunk sem kellett, hiszen csak egy dologra voltunk kiváncsiak: a foglalkoztatotsági mutatókra.

189 személyt vizsgáltunk, ennyi név szerepel ugyanis
a memóriakártyán. Ebből:

nyugdíjas: 4 sz.,
rokkantnyugdíjas: 1 sz.,
tanuló: 7 sz.,
legális munkahellyel rendelkezik: 88 sz.,
(ebből 11 bejelentett munkahellyel rendelkezik,
a többi vállalkozásban, Kft.-ben, Bt.-ben adózik : )
feketén dolgozik: 81 sz.,
hivatal: 3 db.,
beazonosíthatatlan: 5 sz.

(Az adatrögzítő 39 éves, budapesti, szellemi szabadfoglalkozású férfi.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 18:57:26

Kimaradt a rendszeres, illetve alkalmi szociális segélyben
részesültek száma. Két nevet találtunk, ahol ez a múltban esetleg szóbakerülhetett, de a jelenlegi helyzetről nincs pontos információnk.

reality 2009.06.16. 19:18:15

@Doomhammer: Nem, inkább azt jelenti, mi tudjuk, mit jelent az, ha valakik megmondják, ki hogy éljen. És azt sem igazán toleráljuk, ha valakik kritériumokat állítanak fel, hogy ki a jó magyar.

reality 2009.06.16. 19:29:00

@Google: Hogy lenne már baj!? Az az öröm hangja volt. :) Főleg, mert sok mindennel egyetértek, amit mond.

Google 2009.06.16. 19:41:00

@reality:
Hát akkor már legalább ketten örvendünk.
Már tudtam magáról, egy hozzászólásában írta volt.

Google 2009.06.16. 19:50:01

@Doomhammer:

Vona szerint aki nem őket választja, az gágogjon Bajnaival, vagy kérje fel egy táncra Gyurcsányt. Mást nem lehet?
Más lehetőség nincs? Például szabadságra lehetne menni TWÁ-val, vagy az Ascot-i derbyre Farkasházy Teddyvel, vagy aztán ott van a konföderációs kupa is Dél-Afrikai Köztársaságban; bármi, csak Gyurcsányék ne.
Szeretünk mi is, de azért vannak határok.

Körbe kell röhögni a Jobbikot is, biztos értik a tréfát, hisz rájuk van írva.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 21:04:09

@Google: @reality:
Kár, hogy megbékültek. Éppen kérni akartam, hogy ha olajat vagy híg sarat is használnak, nézném is a meccset.

[.../.]

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.16. 21:18:42

Dehogyis nincs ideológia, csak természetesen nem az a közös nevező, amiről dzsucseharcos írt. Szóval nem a Szent Korona és a vallás, persze hogy nem.

A közös ideológia a magyar szélsőjobb és a T-34-es, davajgitáros romantikán, a hidegháború idején szocializálódott kádárnépe között a vaskos, durva, nagyon is ideológikus Nyugat- és Amerika-ellenesség.

John Lukacs ír egy visszaemlékezésében arról, amikor először látogatott a háború után Magyarországra, valamikor a 60-as, 70-es évek fordulóján. A szovjet befolyási övezethez tartozó országban furcsamód feltűnt neki, hogy az emberek szokásaiban, kultúrájában, életmódjában leginkább a nyugati és amerikai minták vehetők észre, szó sincs szovjet-orosz befolyásról. Ez nagyon elgondolkodtatott, amikor olvastam, mert teljesen egybecseng minden tapasztalatommal. Furcsa kettősség: a magyar lakosság foggal-körömmel ragaszkodik a nyugati létformához, ugyanakkor jelen van egy erősen ideológikus Nyugat-ellenesség. Ez persze abszurdum, a nyugati létformával a nyugati kötődés jár, a keleti kötődéshez keleti létforma dukál.
Mindenesetre a vezetőknek járó nyaralás a Krím-félszigeti dácsákban van olyan színvonalú, mint a legdrágább nyugati fürdőhelyek. Lefelé haladva már erősebben differenciálódik a dolog.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.16. 21:23:15

Itt hozzászóló erdélyi barátainknak valószínűleg közvetlen tapasztalataik vannak a Kelet-Nyugat választóvonal mibenlétéről, ezért is reagálnak érzékenyen a Kelettel kacérkodó igazi magyarok játszadozásaira.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.16. 21:25:22

@kill004:
"Na végre! Kezdik kapiskálni. NINCS ideológia! "

Én ezt szajkózom egy ideje. Tölgy az ellenkezőjét mondja. Azért nem értünk egyet, mert ez rétegfüggő. Főleg Budapesten hatnak az ideológiai maszlagok. Kábé ott, ahol az "országos" napilapokat olvassák.

reality 2009.06.16. 21:49:26

@Elpet: Valamint benne van (még ha sokszor tudat alatt is) Erdély múltja, kultúrája. Ezzel nem fér össze a szélsőségesség.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 21:56:50

Én erre hívnám fel a figyelmet:
"feketén dolgozik: 81 sz.,"

Ez a szám egyrészt megoldást tartogat a jövőre nézvést, az
olyan problematikus kérdések kapcsán, mint: nyugdíj, illetve állami csöcsön élés, tekintve, hogy nekik az nem lesz. Ez tölgynek is bíztató kilátásokkal kecsegtet, ami a zsebe védelmét illeti, de természetesen ide értem a saját zsebemet is.

Ami viszont feltűnő, hogy a listán szereplő jobbik szimpatizánsok (4 személy) kizárólag ebből a körből kerülnek ki.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.16. 22:00:08

@Doomhammer: naná, halál unalomban lennénk.

Mindazonáltal, ha megnézik, nem csak mogyi kell a népnek, hanem inkább megelégedettség: ő jó ember, megérdemli amit kap, a gondjait majd megoldják, az anyagi javak és szolgáltatások hosszú távú biztonságának reménye, akinek több van az tolvaj, akinek kevesebb az megérdemli, stb.
A modern politika világképekkel is kereskedik. A Mo-n domináns politikai hedonizmus is egy világkép, nincs benne semmi "természetes".

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 22:05:52

@reality: "Erdély múltja, kultúrája. Ezzel nem fér össze a szélsőségesség."

Ezen én régóta rugózok (örüljenek, hogy nem itt : )
A klasszikus konzervatív, illetve klasszikusan liberális pártok valódi, és erős gyökereket a csonka országban nem tudnak növeszteni. El lett csatolna annak a kultúrának és múltnak egy jelentős része.

Ami maradt, az 70%-ban a valamikori hódoltság területe, jórészt a röghözkötött jobbágyság, illetve betelepített tóth és sváb parasztok országa. Ezért megy
ekkora harc az un. népi-bal kegyeiért. Aki őket megnyeri, az vezeti ezt az országot.

reality 2009.06.16. 22:27:17

@Doomhammer: Kicsit reflektálnék erre a dologra, mert múltkor erről beszélgettem valakivel. Szóval itt, ahol lakom (kisváros, Heves megye) a cigányság számottevő, de nem látni őket segélyeket felvenni. Az a probléma megvan, hogy csapatba verődve járnak, és még csak rájuk nézni sem merünk, mert belénk köthetnek, de ezt még alátámasztani sem tudom, mert nem ismerek olyan esetet, hogy komolyabb incidens történt volna (csakis egymást közti csoportoknál volt ilyen eset).
Szóval magyar-cigány balhé sincs, szembetűnő ácsingózás sincs a segély után, tehát nincs túl nagy irritáció. Mégis honnan jön ez az mérhetetlen ellenségkép?
Végkövetkeztetés, amire eljutottunk, hogy az itteni népek (ideológia híján) zsigerből oldanák meg a problémákat, indulatból. Nem akarnak, és szerintem nem is szeretnek elgondolkodni túlságosan egy témán, és minél könnyebben, minél hamarabb szeretnék tudni a válaszokat.
További adalék, hogy masszív szociszavazó a lakosság. Nincs lokálpatriotizmus, és nincs közösségtudat.
Körbe lehetne járni a témát, hogy alakult ez ki (talán betelepítés, iparosítás). Nemtom.
Talán 10-20 év kellene, aprólékos munka.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 22:33:23

"..csapatba verődve járnak, és még csak rájuk nézni sem merünk.."

"Mégis honnan jön ez az mérhetetlen ellenségkép?"

Én nem is értem.

reality 2009.06.16. 22:36:19

@reality: ami lemaradt: hogy változzon valami.

reality 2009.06.16. 22:39:23

@gloire: De nem volt olyan eset, hogy rájuk néztünk volna, és megvertek volna valakit. Semmilyen balhéról nincs tudomásom! Azért nem nézünk oda, mert prekoncepciónk van, hogy amiatt bajunk lehet.Mert ezt zúgják mindenhonnan.
Amúgy inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy az itteni népek tele vannak indulattal (és most nem etnikaira gondolok).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 22:40:05

"Körbe lehetne járni a témát, hogy alakult ez ki (talán betelepítés, iparosítás). "

Ez megint a puszták népe, (már ha használhatom ezt a hasonlatot országos érvényűen: szerintem egy érthető párhuzam).

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 22:53:51

@reality: Nézd, a kádárizmus egyik "nagy tette" volt, hogy a legszegényebb marokszedő/kubikus stb. rétegeknek a mai cigányságét idéző nyomorát gyakorlatilag teljesen felszámolta, tehetősebb rétegek kárára is. Ezzel együtt járt ennek a rétegnek a viszonylagos hűsége, hálája. Ez tűnik most el. A jelenségnek nem elhanyagolható mozgatórugója az a tapasztalat, hogy miként tudtak anno ők élni ezzel a lehetőséggel, és mennyire nem tud élni egy majdhogy nem hasonló anyagi áldozatokkal járó program (pénzelés) lehetőségeivel a roma társadalom.

Az okok kereshetők a felzárkóztatási programok koncepcionális hibáiban is, illetve feltételezhető egy tudatos megosztó háttérpolitizálás is. Ez a valószínübb.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.16. 23:04:59

"Furcsa kettősség: a magyar lakosság foggal-körömmel ragaszkodik a nyugati létformához, ugyanakkor jelen van egy erősen ideológikus Nyugat-ellenesség. Ez persze abszurdum, a nyugati létformával a nyugati kötődés jár, a keleti kötődéshez keleti létforma dukál."

Milyen az a keleti létforma? Oroszország "világibb" és "nyugatiasabb" ma, mint Magyarország.

tevevanegypupu 2009.06.16. 23:48:47

@Google:
A vilagon szinte minden orszagban vannak szelsoseges partok. Nekunk eddig volt az mszp, szdsz, most lesz a Jobbik is.Hogy az mdf mive valik, azt meg nem lehet tudni, valoszinuleg sem nem konzervativ, sem nem jobboldali nem lesz. Felo, hogy a fidesznek az osszes parttal egyutt es kulon-kulon is meg kell kuzdenie. Ami annal is nehezebb lesz, mert a tobbiek nem eppen a lovagiassag szabalyai szerint jatszanak..Szoval nemcsak a Jobbik lesz ellenfel hanem mind. Ugyhogy ne idegeskedjen egy miatt meg kulon is.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 00:17:38

@gloire:
"Milyen az a keleti létforma? Oroszország "világibb" és "nyugatiasabb" ma, mint Magyarország."

Ez legfeljebb Moszkva elit részeire igaz.
Ezekre itt például nem.
worldblog.msnbc.msn.com/archive/2009/02/27/1813810.aspx
Kereshet további példákat. Tipikus helyzet: szovjet iparosítás eredményeképpen létrejött óriásgyár és az azt kiszolgáló város a semmi közepén. A gyár bajba kerül, az egész környék katasztrófasújtotta terület lesz.

Képzelje el Ózdot tízszer akkorában.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 00:22:35

@reality:
"További adalék, hogy masszív szociszavazó a lakosság."

Ez egy rejtély számomra, szoktam kérdezgetni a család hevesi ágait, hogy mitől kőszoci Heves. Mert az. A választ eddig senki nem tudta nekem megadni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 00:25:30

@reality:
"Valamint benne van (még ha sokszor tudat alatt is) Erdély múltja, kultúrája. Ezzel nem fér össze a szélsőségesség."

A hodákiak, akik Vásárhelyre verni mentek nem betelepítettek voltak, vagy rosszul tudom?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 00:30:55

@Doomhammer: Kszazsalényju, de én ezt ismerem. Persze, rettentő csúnya dolgok vannak ott, az nem vitás. Moszkva, illetve az egész ország elit részei, mondjuk, úgy másfélszer annyi lelket jelent egyébként mint a világmagyarság. Nem elhanyagolható.

De az egész országra jellemző egyfajta - a lengyelekéhez hasonló - nyitottság, mobilitás, érdeklődés, derű, és igazi keresztény hit. Szégyen nekünk, de ez így van.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 00:42:00

@gloire:
"De az egész országra jellemző egyfajta - a lengyelekéhez hasonló - nyitottság, mobilitás, érdeklődés, derű, és igazi keresztény hit."

Nyilván ezért olyan nagy náluk a drog és az AIDS probléma (ami az oroszoknál összefügg a szennyezett tűk használata miatt).
news.bio-medicine.org/medicine-news-3/To-slow-AIDS-in-Russia--treat-HIV-positive-addicts--Stanford-study-says-2503-1/
1 millió ember fertőzött AIDS-szel. A világmagyarság majdnem 10%-a.

Nekem nincs bajom az oroszokkal (most már). Felőlem adják el a gázukat Magyarországnak és csináljunk kölcsönösen jó üzletet. De akarok egy B tervet arra az esetre, ha az oroszoknak megint elborulna az agya és nagy nemzetet akarnának játszani. Megesett egy párszor az utóbbi 100 évben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 00:44:48

És ha már Eva S. Balogh így szóba került.

ESB elemez és megállapítja, hogy Sólyom egy hülye.
esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/06/chief-justice-of-the-hungarian-supreme-court-andr%C3%A1s-baka.html
"This is the third time that I'm writing about President László Sólyom's obstinate insistence on his "independence" from politics, expressed in his rather peculiar way of nominating people for jobs.
...
Sólyom's first reaction as usual was the wrong one. "

reality 2009.06.17. 00:58:57

@Doomhammer: Nem tudom, hogy betelepítettek voltak-e. Próbáltam utánanézni, de csak annyi biztos, hogy tiszta román falu Libánfalvával együtt.
Több mint valószínű, hogy betelepítéssel kerültek oda, mert ezek régi magyar uradalmakhoz tartoztak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 01:02:26

Orbán ugyan azt állítja, hogy a Jobbikkal sose kötne koalíciót, de ez tökmindegy, mert ő maga ugyanolyan rasszista és soviniszta.

A Süddeutsche Zeitung elemez.
www.sueddeutsche.de/politik/683/472210/text/
"Selbst wenn Fidesz die nächste Wahl gewinnen wird, lassen sich die Probleme nicht heilen. Orbans Schwur, niemals mit Jobbik zu koalieren, klingt spätestens seit dem Erfolg der Rechtsextremen bei den Europawahlen hohl: Seit Jahren vertritt er ähnliche Thesen, ohne gewalttätige und offen rassistische Appelle eindeutig zu verurteilen."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 01:04:33

@reality:
Tudja, mire megy ki a kérdésem? Volt ez az állítás, hogy Erdélyben nem divat a szélsőségesség. Mégis, a legrosszabb szélsőséges jelenségek éppen Erdélyben történtek meg, hogy csak Marosvásárhelyet és Kolozsvárt említsem.

Erre azt lehet mondani, hogy ott nem erdélyiek voltak, hanem betelepítettek, ami akár igaz is lehet. Meggondolásra érdemes.

reality 2009.06.17. 01:35:06

@Doomhammer: Az erdélyi magyarokra gondoltam. Marosvásárhely és Kolozsvár környéki románok a legrosszabbak szélsőségesség szempontjából. Ők régóta ott élnek kisebbségben, de sok románt betelepítettek az idők folyamán, így többségbe kerültek. Érdekes, hogy Pártiumban és talán Bánátban is hiába próbálták feltüzelni a románokat a kisebbség ellen, nem igazán tudott megerősödni pl. a Nagy Románia párt sem. Természetesen ettől függetlenül mindig is ellenségesen kezelték a magyarságot.
Szóval a tolerancia kultúrája nem érvényes az erdélyi románokra.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 01:46:55

@Doomhammer: A heroin fegyvert a csecsenek vetették be. Elsősorban a déli területeket súlytja. Ez egyébként az áldott jó Csegevara találmánya: az anyag rombolja az ellenséges, gazdag elnyomókat (itt ezek orosz prolik), egyben anyagi forrása a fegyvervásárlásoknak.

Ezért az egyházi iskolákat, kórházakat, az árvaellátást a legális, feddhetetlen támogatók adományaiból finanszírozzák, a fegyvert meg a kokain/heroin biznisz bevételeiből finanszírozzák.

Ez egy bevett stratégia, minden "nemzeti felszabadító mozgalom" él ezzel az utóbbi évtizedekben. A csecseneket ebben a földrajzi helyzetük erősen segítette, elképesztő pusztítást vittek végbe. Egyes déli, nagyvárosokban a fiatalság 30% százalékát fertőzte meg konkrétan a heroin függőség. Kezdik visszaszorítani, elég durva eszközökkel.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 01:59:30

@reality: Doom csak viccel. Nyilván nem gondolta komolyan, hogy az erdélyi, megengedő egymás mellett élést a betelepítettekre kéne értsük.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.17. 06:45:49

@gloire:

Bizonyára jobban ismeri az oroszok és egyáltalán Kelet-Európa mindennapjait, mint én.
Mindazonáltal nem tudom, a magyar, orosz és nyugati élet mely jelenségeit hasonlította össze.

Amiről fogalmam van, az inkább a magyar társadalom tudati viszonyulása a keleti és nyugati életformához. A magyarok körében érezhetően jelen lévő nyugatellenesség dacára elenyésző ugyanis azok száma, akik a jobb élet reményében Belaruszba, Oroszországba vagy Moldáviába vándorolnak ki, vagy ott vállalnak munkát. Bizonyára az ottani államok féltékenyen őrzik a létformát és szinte lehetetlenné teszik a bevándorlást és még az ideiglenes letelepedést is, akár a svájciak. Mindenesetre olyan emberrel sem igen találkoztam még, aki ilyesfajta terveket dédelgetett volna.
Én erről a tudati kettősségről írtam.

Ha úgy gondolja, támogassa az oroszbarát pártokat, én nem fogom tenni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 08:37:11

@Doomhammer: Haha, illusztrációként ("Ein Unterstützer der ungarischen Neonazipartei Jobbik.") az a bajuszos-kiskutyás-ídíszruhás úriember került be a cikkbe, akinek én is megdicsértem a kiállását a Reakció képes beszámolójában.

Meg a szokásos lózungok: "Und Fidesz-Führers Viktor Orban betreibt ein gefährliches Spiel, wenn er das Parlament auszuhebeln versucht und mit Massenaufläufen die Meinungs- und Willensbildung der Straße anheimstellt."
Veszélyes játék, utcára viszi, fúj fúj fúj. Állítom, Németországban undorítóbban balos a sajtó, mint akár nálunk.

tevevanegypupu 2009.06.17. 09:40:09

@Doomhammer:
Vajon Solyom mit mondana Balogh Evarol??(:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 09:55:00

@tevevanegypupu: Van egy tippem. (:
"A tavalyi interjúban rosszul használtam a blog szót: a fórumokra, illetve az internetes hozzászólásokra gondoltam. Az itt tipikus tájékozatlanság, a primitív indulatok, a névtelenség által elszabadított kontroll-nélküliség riasztó."
reakcio.blog.hu/2008/12/10/nem_latom_a_tavlatos_gondolkodast_interju_solyom_laszloval

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.17. 09:55:36

"Szociális katasztrófa."

www.tarki.hu/hu/news/2009/kitekint/20090612.html

Mondhatnám, "beláthatatlanok lehetnek a következményei", de persze nem beláthatatlanok, június 7-én lehet, hogy ezekből a következményekből kaptunk egy ízelítőt.

Tehetetlen Dodó 2009.06.17. 09:57:59

@elGabor:
Vajh, miért érzi úgy az ember, hogy a nyugati balsajtó kizárólag a mi ballib megmondóink forrásaiból táplálkoznak?!
Az pedig, hogy a német sajtó (egy része) még undorítóbban balos, nem csoda: ez európai jelenség, mindenütt így van, ahol nem a miénkhez hasonló "balosok" uralkodnak.
Mert ezeknek gőzük sincs, mi folyik az ő boldog szigetükön kívül.

Tehetetlen Dodó 2009.06.17. 09:59:05

Pardon, ...táplálkozik..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 10:06:12

Vona Gabor sajnos nem tud a delvideki magyarokert semmit se tenni a szulofoldukon. Ezzel szemben felhivja a figyelmuket, hogy Magyarorszag az, ami a magyaroke.

kitekinto.hu/karpat-medence/2009/06/15/teruleti_es_perszonalis_autonomiat/
"Az MK meghívására első alkalommal tartott Szabadkán előadást Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. Csak annyit tudunk tenni a délvidéki magyarságért, hogy rendet teremtünk Magyarországon – emelte ki a Jobbik elnöke.

Vona Gábor a Jobbik EP-választáson elért sikeréről szólva megjegyezte, a polgárok ilyen nagyarányú támogatását többek között annak is köszönhetik, hogy kimondták azt, amit minden magyarországi polgár tud: Magyarország a magyaroké. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 10:13:37

@gloire:
"A heroin fegyvert a csecsenek vetették be. Elsősorban a déli területeket súlytja."

Az illetekes orosz hivatal szerint a kabitoszerfuggok szama mar 2.5 millio, ebbol 140 ezer kiskoru. A heroin nem Csecsenfoldrol, hanem Afganisztanbol aramlik be, Kazahsztanon keresztul.
en.rian.ru/russia/20090303/120391963.html
""The overall number of drug addicts in our country is between 2 and 2.5 million people between the ages of 18 and 39," Viktor Ivanov said. "There are more than 140,000 minors registered in rehabilitation centers who are suffering from drug addiction."

According to Ivanov, around 30,000 individuals die annually from drug-related causes in Russia. He said that one of the major problems is heroin being trafficked out of Afghanistan through the "porous and unequipped border with Kazakhstan."

Ivanov said that after becoming addicted to illegal opiates, people live for an average of five to seven years. Causes of death can vary from contaminated drugs and needles to drug-related crimes.

Some 38 tons of narcotic substances were confiscated in Russia by narcotics police in 2008, and approximately 7,000 drug gangs were detained, arrested or killed, according to Ivanov. "

A kazah hatart nem orzik (mert nincs ra penz), 38 tonna kabitoszer elkobzasa 2.5 millio kabitoszerbeteg mellett pedig vicc. Ezt nem kellene a csecsenekre fogni. Az "eros orosz allam" talan tehetne valamit az ugy erdekeben, de lathatolag erre - is - keptelen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 10:18:46

@gloire:
"Doom csak viccel. Nyilván nem gondolta komolyan, hogy az erdélyi, megengedő egymás mellett élést a betelepítettekre kéne értsük."

Nem viccelek, a roman nacionalizmus legeroszakosabb valtozatai eppen Erdelyben fejlodtek ki, erdelyi romanok produkciojaban, meg a XIX. szazadban.

Probalok visszaemlekezni a forrasra, de sajnos mas orszagban van a konyvespolc, ahonnan a konyvet levehetnem. Roman szerzo, az biztos.

Tehetetlen Dodó 2009.06.17. 10:19:55

@elGabor: Vettem a fáradságot, elolvastam ezt a gennyes cikket.
Egyetlen igaz mondatot nem találtam benne, hemzseg a szokásos orbitális hazugságoktól (pl. " a kritikus értelmiségieket a nyílt utcán megtámadják, összeverik és lakásukat elpusztítják!!!), vagy a roma-sorozatgyilkosságok és egyéb csúsztatások tömegétől.
Jobb helyeken eilyesmiért olyan sajtópert lehetne ezeknek a nyakába akasztani, hogy belezöldülnének.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 10:24:35

Muhahaha, a Szent Korona radio jobb munkat vegzett, mint en. Egymas melle tette Vona delvideki kijelenteset es a programjukat.
szentkoronaradio.com/elszakitva/2009_06_15_teruleti-es-perszonalis-autonomiat-vona-gabor-szabadkan
A program:
"Hatékony nemzetközi jogi elvárás- és szankciórendszer hiányában a magyar külpolitika elsőrendű célja kell legyen,
hogy Magyarország számára védőhatalmi státuszt fogadtasson el a tőle elszakított, szülőföldjükön őshonos magyar közösségek felett."

Vona Gabor, Szabadka:
"– Csak annyit tudunk tenni a délvidéki magyarságért, hogy rendet teremtünk Magyarországon – emelte ki a Jobbik elnöke."

Vedohatalmi, muhahahaha!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 10:26:31

@dzsucseharcos:
"A munkahely elvesztése leginkább Dél-Dunántúlon és a kistelepüléseken élőket, illetve az alacsony iskolai végzettségűeket, a fiatalokat és a cigány származásúakat érintette - derül ki a TÁRKI Omnibusz kutatás legfrissebb eredményeiből."

A ciganyoktol azt hallani, hogy a cigany vallalkozok tomeges tonkremenetelevel gyakorlatilag teljes lett a korukben a munkanelkuliseg. Ez igy nem maradhat.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 10:30:19

Hohó, mire hívták fel a figyelmemet! :D Régi kedvenceink sorozat, Bácsfi Diána:
www.sfportal.hu/interju-avataraval-bacsfi-dianaval-a-nimrod-vere-irojaval.scifi
"Nemrégiben jelent meg Avatara - Bácsfi Diána - fantasy regénye, a Nimród vére. A kötet honlapja, a nimrodvere. hu ezen alkalomból készített interjút szerzővel, melyet alább közlünk."
"NV: Jól értem tehát: Te egyfajta „világjobbító” szerepet tulajdonítasz a fantasy műfajának?
A: No, ez azért túlzás (nevet). A világjobbító izmusokból, ideológiákból – miután fiatalon magam is kipróbáltam jó néhányat – egy életre elegem lett. Nem szükséges ennyire dramatizálni a dolgot. "

"NV: … annál is inkább, mert te magad is eléggé ellentmondásos személyiség vagy. Most, 2009-ben hogy értékeled Bácsfi Diánaként való, 2004-es médiaszereplésedet?
A: Annak értékelem, ami az valójában volt: egy eléggé balul sikerült polgárpukkasztásnak, melyet a média kihasznált és felfújt. Mumust csináltak belőlem, akivel majdnem két éven át riogatni lehetett az embereket. Természetesen ma már szörnyű ostobaságnak tartom az egészet, sőt, eddigi életem legnagyobb tévedésének. De hát az is igaz, hogy a szélsőjobboldali kitérő mellett nagyon sok más ideológiát is kipróbáltam: voltam anarchista, buddhista, sőt egy időben még a hinduizmussal is kacérkodtam. Azt a 2004-es dolgot én ma már úgy látom, mint egy beavatási mélypontot, egy belső pokoljárást. Fájdalmas, szörnyű tapasztalat, de nélküle soha nem lettem volna az, ami most vagyok. Hiszen sokszor épp a botlásaink, a tévedéseink égetik ki belőlünk mindazt, amire már nem volt szükségünk: kicsit úgy, ahogy a vas hevítése során kettéválik a salak és az acél. Szerintem nem az a bűn, ha hibát követünk el – hisz senki sem mondhatja el magáról, hogy még sose hibázott. A probléma csak ott van, ha tévedéseinket a későbbiek folyamán nem vagyunk képesek elismerni, bevallani."

.....

Úristen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 10:34:41

@elGabor:
"Úristen."

Valoban. De o legalabb bevallja. Vajon lokdostek, hogy legyen nacimumus, vagy csak egyszeruen megtalaltak?

En meg emlekszem, amikor kidobtak a Magyar Szigetrol es emiatt a kismarosi futballpalyan karlenditett a media oromere es a helyiek teljes dobbenetere.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.17. 10:37:03

@Doomhammer: Weimarozhatunk is egy kicsit. Van egy híres könyv, a "Marienthal". Szociográfia egy városról, ami mellett megszűnt a gyár a 30-as évekbeli válság során, és az egész város kb. 90%-a munkanélküli lett. A lakók életéről szól a könyv. Politikai téren pl. az történt, hogy a lakók egyik fele apátiába süllyedt, a másik fele náci lett. Ha a Jobbik előretörése egy elkeseredettségi reakció, akkor olyan változások is állhatnak a sikere hátterében, amiket a térképeinkről nem tudunk leolvasni, mert az utolsó néhány hónap fejleményeit is tükrözhetik. Ilyen pl. a tömeges munkanélkülivé válás. Az összes dolgozó 16%-a (községekben 21%, cigányok körében 27%, írja a cikk) egy óriási szám.

tevevanegypupu 2009.06.17. 11:20:01

@elGabor:
Ez a gyulolkodes, tettlegesseggel felero szobeli agresszio azert is erdekes a baloldaliak reszerol, mert mar eleg regota baloldali a kormany. Nagyon sok idejuk volt, tulsagosan sok..Ha valakinek, akkor a jobboldali es az igazi liberalis gondolkodasuaknak lenne joga, ha nem is gyulolkodni, de haragudni aztan nagyon..foleg 2006 ota. Solyom eleg szaraz es eleg tavolsagtarto, nem ertem azt az indulatot sem, amit az o szemelye kivalt, mert semmifele elfogultsagot nem lehetett nala tapasztalni a jobboldal iranyaban. Amit a Gyurcsany kormanyrol is mondott diplomatikusan fogalmazta, aztan a rendorok tamadasarol, a "kezfogas tortenet"..az nem azt jelentette, hogy azzal a jobboldal tevekenyseget viszont kritika nelkul helyesli. Aki kepes meghallani a mondanivalojat az tudhatja. Nagyon mersekelt, neha meg tulsagosan is.
Amit pedig tegnap mondott a fobirovalasztas kapcsan a parlament tevekenysegrol, abban igaza volt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 11:27:32

@Elpet: "Mindazonáltal nem tudom, a magyar, orosz és nyugati élet mely jelenségeit hasonlította össze. "

Olyanokat, mint nyelvtudás, tájékozottság pl. A popkultúrától a komolyzenéig, a kortárs színházaktól a képzőművészetig, mindegyikben nyugatosabb gondolkodást visznek. Nekem egyébként Lengylországról is hasonló benyomásom volt. Koszosan, szegényesen is "nyugatosabbnak" tünt mint kis hazánk.

"Ha úgy gondolja, támogassa az oroszbarát pártokat, én nem fogom tenni." Stabilan fidesznáci vagyok, és maradok is : )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 11:43:40

@dzsucseharcos:
"Szociográfia egy városról, ami mellett megszűnt a gyár a 30-as évekbeli válság során, és az egész város kb. 90%-a munkanélküli lett."

Erre a megoldas jol ismert es jelenleg is mindenki ezt csinalja. Egyszeruen nem szabad hagyni, hogy a lakossag nagyobb resze munkanelkuli legyen. Ha nincs munka a piacon (miert nincs?), akkor kozmunkaprogram kell. Ezt a nacikhoz szoktak kapcsolni, pedig az otlet meg csak nem is Roosevelttol szarmazik, hanem peldaul a brit kozuthalozat fejlesztese a '30-as evekben tortent kozmunkaval (a vasut karara, egyebkent, ami a brit vasuttarsasagoknak azota is fajo pont. Nekik nyeresegesnek kellett lenniuk es emellett karbantartani/fejleszteni a vasuthalozatukat, mikozben a kozutak allami penzbol epultek. Bele is rokkantak a haboru vegere.)

Az sem egyertelmu, hogy ha mar radikalizalodik a lakossag, akkor milyen iranyban teszi. Lehetnenek ok kommunistak is. Mondjuk azoknak, akiket egy ilyen radikalizalodott tomeg szuksegszeruen felkoncol, tokmindegy, milyen eszme neveben olik le oket.

Vagyis jobb a stabilitas, ahhoz pedig munka kell. Meglepo modon ezt szajkozza Orban 2004 ota, dehat ugye o egy vilagtol elmaradott hulye, aki mit sem ert a globalis kapitalizmushoz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 11:48:56

@Doomhammer: Á, higgye el, azok csecsenek.

Afganisztánban nincs heroin. Ott a nyers ópiumot termelik meg gyakorlatilag az egész kontinens számára, akkora mennyiséget, hogy nem kell más termelő. Ez kerül be pl. törökországi laborokba, és onnan albánok szállítják Nyugat-Európába. Komoly munkamegosztás van. Ez keleten úgy néz ki, hogy azeri, kazah laborok vannak, és a csecsenek a szállítók, a szervezők, és a terjesztők (és a fegyveres védelem is, persze.)

Nálunk a 90-es évek második felében vették át a piacot az albánoktól, de nem sikerült nekik 100%-ban. Pintér úr seperte ki őket, egyébként. Az új riválisaik a kínaiak, azok átfogják venni az egészet.

A keleti beáramlást egyébként még reménytelenebb és kilátástalanabb megakadályozni, mint az Egyesült Államok déli határvidékén rendet tenni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 11:50:03

@Doomhammer: Nem mindig szép, de jobbat még nem találtak ki. A kellemetlen része nálunk az, hogy nyakig vagyunk adósodva és olyan hitelezőktől függünk, akik nehezen viselnék a költséges állami közmunkaprogramokat. Persze ki tudja; a "na jó, akkor viszont jönnek a nácik" érvelésre lehet, hogy még fogékonyak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 11:57:51

@elGabor:
"A kellemetlen része nálunk az, hogy nyakig vagyunk adósodva és olyan hitelezőktől függünk, akik nehezen viselnék a költséges állami közmunkaprogramokat."

Ha nem piaci alapon mukodik, akkor nem koltseges. Ha az allam ideiglenesen egyfajta barterszervezove valik, akkor csak a netto inputtal - peldaul energia - kell szamolni, ami azert mas kategoria, mintha nyugati cegek magyar leanyvallalatait tendereztetnenk evekig es milliardokert.

Jogos a kommentar, hogy ez visszalepes a kevesbe hatekony allamszocialista szektor fele, de ha szocialis robbanast kell megakadalyozni, akkor mindenki megcsinalta eddig, meg a fejlett Nyugat is. A kritikusok megmutathatjak, hogyan szereznek ok piaci alapon munkat ennek a rengeteg alulkepzett embernek.

Hozzateszem, hogy en altalanossagban a piaci megoldasok hive vagyok, sot, merem magamat szabadpiaci liberalisnak hivni, de tudomasul veszem, hogy a liberalizmus csak olyan emberek eseteben mukodik, akik tudnak es akarnak tenni a sajat sorsuk javitasaert.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 12:08:49

@Doomhammer: Kb. az utolsó két bekezdéshez hasonlóan látom én is. Van a témáról egy elég jó - bár hópendcséndzs szellemű, de alapos - blogposzt: bradhicks.livejournal.com/422902.html

A másik: régi mániám ezeken a blogokon, hogy a hazai konzervatívoknak alaposabban meg kellene ismerkedniük a német keresztényszocialista / kereszténydemokrata gondolatokkal, mert rájuk lehet tömeges igény, míg az angolszász konzervativizmusra érdeklődő fogyasztók hiányában nem lesz (lásd még: LMP). Aztán hogy a környezet mit enged és mire mond nemet... nem lesz könnyű.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 12:17:59

@elGabor:
"míg az angolszász konzervativizmusra érdeklődő fogyasztók hiányában nem lesz"

Mi az angolszasz konzervativizmus? Hadd vegyem fel (jogtalanul :-)) a brit patriota sapkajat (nehany mondat erejeig lopok egyet) es jelentse az angolszasz a brit konzervativizmust. Ennek a kulcselemei most, a Cameron-korszakban:
www.conservatives.com/Policy.aspx
- Advancing opportunity
- Nurturing responsibility
- Protecting security

Ha ez ugy hangzik, mint egy ujbalos manifeszto, az nem veletlenul van. Cameronek azt mondjak, hogy ok konzervativ eszkozokkel harcolnak a progressziv celokert. Ezzel lehet egyet nem erteni, de ez ma a brit konzervativizmus.

Az LMP nem inkabb ujbalos-zold part, hasonlokeppen mondjuk a nemet Zoldekhez?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 12:18:44

@Tehetetlen Dodó: Vigyázzon, mert itt bizonyítékok vannak ám! Orosz József újságíró urat bizony inzultálták a nyílt utcán, amikor is nyíltan illegetni méltóztatta magát azon a bizonyos felvonuláson.
Hiller Pistánál, meg belelőttek az ablakon, vagy nem?
Belőttek. Össze áll a kép, én a maga helyében nem perelnék . )

Google 2009.06.17. 12:53:35

Aki a másikon rögtön meglátja a "nejlonineget". Mert volt már mosodai alkalmazott.

www.nol.hu/archivum/20090617-nejloningben

Már hegyezik a pennákat, fenik a fogukat.
És mennyivel könnyebb dolguk lenne Istenem, ha egy rakáson lennének fideszesek és jobbikosok.
És nem csak nekik lenne egyszerűbb a missziójuk. Többeknek is.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 13:11:32

@Doomhammer:
1) Úgy tűnik, már a britek sem felelnek meg az angolszász konzervativizmus elvárásainak. Sőt, lehet, hogy már Ron Paul is csak halovány utánérzés. Rájuk kéne uszítani Gabrilót és a Konzi Gárdát.
2) Az LMP jó példa arra a nézetrendszerre, ami akár még vállalható is, tiszta kezeket is tud felmutatni, csak nincs hozzá annyi városi biciklista/elkötelezett környezetvédő/hippi, hogy eltartsa őket. Persze ha áttörnek OGY választásokon, tekintse ezt a véleményemet hibásnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 13:17:57

@Google:
Ertettuk. Orban egy hulye, a fideszesek tehetsegtelenek es birkamod kovetik a vezert. Kicsit az is benne van, hogy Viktor, tudnek en jobbat irni neked ...

"Ez nem lopás, ez nem plágium, ez köztörvényes marhaság. Ilyen a nép ajkát nem hagyja el, ilyet csakis az fogalmaz, aki a vezér beszédeit írja; a sokadik vonal. Mondhatnám most igen olcsón, hogy a vezér környezete nagyjából annyira olvasott és művelt, mint ő maga, ám ez méltánytalan volna, mert akkor hol van mondjuk egy Pelczné vagy egy Tarlós mint a tudásalapú társadalom ékkövei, ötvenes rétori szókinccsel, némi diszlexiás beütéssel."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 13:22:39

@Google: Udvariatlan, de a rovat legkifejezőbb címe a "Megyesi Gusztit nagyon csípi a pisi" lenne. Erőltetett; sokat akar markolni és keveset fog.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 13:23:39

@elGabor:
"Úgy tűnik, már a britek sem felelnek meg az angolszász konzervativizmus elvárásainak."

Ott vannak am a Thatcher-fele Freedom Torch-vonal hivei is, de a Cameron-fele ujkonzervativ mediapart arculata nem roluk szol. (eskuszom, New Conservatives-nak hivjak magukat)

Cameron gyakorlatilag megismetelni szeretne Tony Blair trukkjet. Blair, a part arca jobbra allt a partjatol, a kozep iranyaban, Cameron pedig balra all a partjatol. A part feladata fogni a bazist, az "arc" feladata pedig a kozep bizonytalanjainak meggyozese. Ezzel a strategiaval verte tonkre a Labour a konzervativokat es meg sokaig csinaltak volna, ha a 09/11 es az iraki haboru be nem tett volna nekik. Akkor hazudozni es csalni kezdtek, aztan szepen folyamatosan fejukre dolt az egesz. Most eppen az a gazdasagi/penzugyi zsonglorkodes, amit 2001 ota uztek. Mert a Labour valoban felelossegteljesen kezdett kormanyozni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 13:26:35

@Google: Az apró bakiból az biztosan látszik, hogy Orbán nem sokat szingliskedett. A hagyományos családmodellt követi, így fiatal korában édesanyja, azóta a felesége kezeli a mosógépet.

tevevanegypupu 2009.06.17. 13:33:34

Nyloning tenyleg nem megy ossze a mosasban, ebbe tenyleg bele lehet kotni. Es talan tenyleg szovegirot kellene valtoztatnia Orbannak, neha nagyon okolrazosra sikerul..Nem tudom mennyit olvas es mit (sok ideje nem lehet ra) de gyakran valoban azt a benyomast kelti hogy nem nagyon forgatja a szepirodalmat.
Viszont az is nagyon szorakoztato volt, mikor egyszer Gyurcsany lakasat mutatta be a televizio, es Gyurcsany a "nagypapa" konyvtarabol egy 1962-es kiadasu Zsdanovot mutogatott mint "regiseget"..

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 13:52:46

@tevevanegypupu: Kemény. :D

És akkor az arányosságról, valamint egy kultúrtitánról:
index.hu/kultur/pol/2009/06/17/sas_jozsef_felfuggesztett_bortont_kapott/
"Elsőfokon egy év felfüggesztettet és 300 ezer forint bírságot kapott Sas József. A humorista 1998 és 2001 között szerzett 58 milliós jövedelme után nem fizetett adót és tb-járulékot."

tevevanegypupu 2009.06.17. 14:09:00

@elGabor:
Egy ev felfuggesztett es 300 ezer 58 millio utan?? Megerte!!Verebes azt irta egy cikkeben, hogy Jozsi a kulturtitan az eleteert kuzd a birosagon. Ugy orulok, hogy tulelte..(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:12:31

@tevevanegypupu:
Tessek, es maguk kerdezik, hogy mirol ir a Suddeutsche Zeitung, amikor ertelmisegiek meghurcolasarol beszel?

Itt egy elo pelda!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:15:34

Vona Gabor egy ujabb rajongoja comingoutolt.

Pilu mediaelemez.
pilu.blog.hu/2009/06/15/vigyazz_jon_a_vona_t
"Véletlenül sem szeretnék a Jobbiknak csápolók táborához csapódni, de amit ez a srác produkál(t), az leginkább egy száguldó gőzmozdonyra emlékeztet. Rutinból hengerel, ki-, és megmagyaráz, terel, mindezt közérthetően. Pókerarccal darál és zúz, anélkül, hogy észrevehetően bizonyos célközönségnek nyalna akár stílusával, akár mondanivalójával. Persze, lehet vitatkozni a tartalommal, és nyilván közgazdászok százai csapkodták otthon a térdüket a beszélgetés alatt, de kit érdekel a szakmaiság? Ez itt nem gazdasági konferencia, hanem a politika mélyvize: választási kampány.
...
Egy szó, mint száz, még egy ilyen poros bakterház előtt is - mint amilyen a magyar politikai élet – elmegy néha a pesti gyors. Már nem az a kérdés, hogy félvállról vegyék-e Vonát, hanem az, hogy el tudnak-e ugrani előle idejében, ha az egyáltalán még lehetséges. Remegnek a falak, dübörög a föld, remeg a csillár: megjött a Vona(t). És nem lesz kímélet, letakarítja a pályát, ahogy azt kell. "

Google 2009.06.17. 14:18:15

Lehetne ez egy döntő kérdés a miniszterelnök kiválasztásánal: összemegy-e a nyloning?

Egy kis elemzés a szélsőségesekről, hogy mit esznek rajtuk.
www.hvg.hu/velemeny/20090610_jobbik_ep-valasztas_ciganyellenes_felelem.aspx

Havas Gábor szociológus felidéz "egy 1988-ban végzett bizalmas kutatást, amely szerint a "cigánykérdést" a pártmunkások nyolcvan százaléka diszkriminációval vélte negoldani, a skála a munkára kényszerítéstől a fizikai megsemmisítésig terjedt."

Pártmunkások, nem a nép.

Ugyanő azt állítja, hogy a Jobbik politikájából teljességgel hiányzik a "szociális gondolat", és nem az alsó osztályoknak, a proletáriátusnak vagy a szegény agrárnépességnek kínálnak megoldást, hanem "a lecsúszástól rettegő középosztályos csoportokat akarják megóvni a piacgazdaság következményeitől".

Szalai Júlia pedig úgy látja, hogy "ott, ahol az önkormányzat, a polgármester párbeszédet folytat a roma közösséggel, és nem támogatja az elkülönülést, a Jobbik átlagon alul szerepelt, ott pedig, ahol tevékenyen közreműködött az izolációban, átlagon felül."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:18:48

Es egy nehany napos hir. Fidesz es a Jobbik egyutt!
inforadio.hu/hir/belfold/hir-285503
"A Fidesz és a Jobbik nem egymás ellenségei, a nemzeti célok érdekében össze kell fogniuk - jelentette ki Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum szóvivője az előre hozott választásokért meghirdetett fővárosi demonstráció végén, az Alkotmány utca és a Kossuth tér kereszteződésében mondott beszédében."

Google 2009.06.17. 14:20:57

@Doomhammer:

Hát írna ő beszédet ilyen műveletlen, kevésbé tanult, igénytelen társaságnak?
Akik még egyszerű mosodai dolgokkal sincsenek tisztába?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:23:27

@Google:
Ez nem semmi. Tamas Pal egyszeruen figyelmen kivul hagyja a szamokat.

"Tamás Pál szerint lényegében három társadalmi csoportból tevődik össze a Jobbik törzstábora. Az egyik a lumpen vagy lumpenizálódók köre, a másik azoké, akik családilag kötődnek a két háború közti antibolsevista és Hitler-barát hagyományhoz. A harmadikba tartoznak azok a fiatal diplomások, akik tömegével kerültek ki a mesterségesen felpörgetett magyar felsőoktatásból. Jellemzően egykori történelem, magyar, média szakos hallgatók, akik képtelenek értékesíteni piacképtelen tudásukat, és kudarcesélyesnek tartják magukat. Hozzájuk csapódnak még azok a vidéki, kisvárosi, viszonylag iskolázott férfiak, akik a rendszerváltás után vallottak kudarcot, értékelődött le társadalmi pozíciójuk."
...
"Tamás Pál szerint empirikusan igazolhatatlan, hogy a baloldal táborában ugyanakkora lenne az antiszemitizmus vagy a cigányellenesség. Kutatásaik szerint azok körében, akik a Fideszre szavaztak 2006-ban, éppen kétszer annyi az antiszemita és cigánygyűlölő, mint az MSZP egykori közönségében."

Mar bocsanat, de hol tudomanyos kutato ez az arc?

Google 2009.06.17. 14:24:16

@Doomhammer:

Nem ismerem, de komyoly Tényező lehet ez a Pilu.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:24:59

@Google:
"Hát írna ő beszédet ilyen műveletlen, kevésbé tanult, igénytelen társaságnak?"

A valaszom: irna. Penzert, nev nelkul. Ahogy ma is teszi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:27:32

@Google:
"Nem ismerem, de komyoly Tényező lehet ez a Pilu. "

Mert nem figyel. Ezeknek valami kurvaoszinte radiomusora volt, ami nagyon nepszeru volt a reakcios kozonsegben (en bevallom, azt se tudtam, hogy az ado, amelyiken nyomjak, letezik). Aztan Pilu hol itt bukkant fel, hol ott, hol a Reakcion volt ajanlott blog, hol az Indexen. Az Indexen ha jol emlekszem, alig nehany napja.

Mindenkeppen Mediatenyezo, bar ha jol ertem, csak egy szubkulturaban. Engem sose fogott meg, de masokat igen.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 14:35:18

@Doomhammer: Fricz Tamás úgy tűnik, tényleg azt hiszi, hogy ez egy következmények nélküli ország.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:37:57

@elGabor:
Nem, ez volt abban a pillanatban a Fidesz hivatalos allaspontja.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 14:42:26

@Google: Egyike a közepesen jelentős politikai blogoknak (nem félreérteni: ez egy személytől nagyon tisztes teljesítmény). Nekem az tűnt fel, hogy a Vastagbőr kommentjei mennyire bejobbikosodtak; a posztok kábé ugyanarról szólnak, de a csevely és a kommentelői kör a néhai Bombagyárat idézi.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 14:45:19

@Doomhammer: Ebben az esetben a Fidesz sürgősen gondolja meg, hogy mit és miért, mert 2006-ban már buktak egy nagyot a jobbra terjeszkedő taktikával.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 14:46:22

@Doomhammer: Pilu, zenész/rapper. A Magyar Nemzetben tünt fel először mint fiatal, szabadelvű, de nemzeti érzelmű arc, kritikákat, koncert ajánlókat ír.

Volt egy pár jól sikerült száma: Elkúrtad, Lökd meg Demszky, stb.

www.youtube.com/watch?v=rGSXauVXShk&feature=related

osborne 2009.06.17. 14:51:49

@Doomhammer: progresszívk konzik. az új arculat a középrehúzás miatt van, méghozzá erősen baller irányba, ki másért mint ex-Labour szavazókért.

nemtom linkelték már, offshore voltam de GZS megint korbácsol:

A Fidesz hazudik – az elnök hallgat

stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=614

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.17. 14:53:22

@Doomhammer: Tény, hogy Vona hónapok alatt elsajátította a "politikus" mesterségét. Azt, amit pl. Csurka sohasem volt képes. Vona képes diplomatikusan beszélni: "bármilyen politikai erővel együtt szavazunk, ha megfelelőnek látjuk a javaslataikat a magyar érdek szempontjából" stb. Tehát ért a politikusi semmitmondó blablához, a diplomáciai nyelvhez, amely nyitva hagyja a lehetőségeket. A választás után felismerte, hogy kik a szavazói és hogyan kell szólni hozzájuk. (Ezzel szemben a maga idejében Csurka közismerten súlyos retorikai és taktikai hibák sorát követte el.) Micsoda irónia: Vona azáltal gyakorol nagy vonzást a "politikusokat" megutáló és ezért a Jobbik felé forduló szavazótáborra, hogy tökéletesen beletanult a "politikus" szerepébe. Lehet, hogy ez gyors kiábránduláshoz fog vezetni a szavazótábora egy részében, legalábbis a kedvenc tinédzserközvélemény-mérő oldalamon (gyakorikerdesek.hu, itt a választás előtt kb. 90% Jobbik - 10% LMP volt a szimpátiaarány) már megjelentek az első "a Jobbik is csak politikusokból áll" hangok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 15:00:47

@Doomhammer: "A Fidesz és a Jobbik nem egymás ellenségei, a nemzeti célok érdekében össze kell fogniuk - jelentette ki Fricz Tamás,"

Én szóltam . ) Három nagygyűlést is szervezett, egyértelműen a jobbik közönségének játszik. Mondjuk
ez az utolsó akkora bukta volt, hogy nem nagyon lesz több szerintem.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.17. 15:03:59

@elGabor:

>Nekem az tűnt fel, hogy a Vastagbőr kommentjei mennyire bejobbikosodtak

Szerintem a bejobbikosodás minden fórumszerű helyen (internetes fórumoktól a piacig és kocsmáig) megfigyelhető, és nagyon egyszerű az oka. Többségben vannak azok, akik utálják "a politikusok"-at. Emögött aztán sokféle motiváció van, és ennek az attitűdnek sok árnyalata van, ezekről vastag könyvet lehetne írni. Mármost ha valaki kilép a nyilvánosság elé (a kocsmában, a piacon vagy az interneten) és kijelenti, hogy emeszpés vagy fideszes, az kb. a közönség 3/4-étől ellenséges tüzet fog kapni. Mert a Fidesz hiába népszerű, 60% elküldi a pokolba a fideszest is (20% szoci + 40% "mindenpolitikusgazember", "akihisznekikazbirka" ). Egy emeszpés pedig jobb, ha ki se nyitja a száját, hiszen őt 80% küldi el a búsba. A Jobbikosokkal pedig kb. mindenki egyetért. A cigányellenességgel, rendpártisággal, korrupció- és "politikus"-ellenességgel a fideszesek és emeszpések többsége is egyetért vagy legalábbis tud egyetértően hümmögni, ugyanakkor a "Mindenpolitikus gazember" és "Akiezeknekhisz azbirkaszembenvelem" embertípus is tapsol a jobbikos "politikus"-ellenességnek. Mivel az ember még egy anonym fórumon is szívesebben hallgatja, hogy mindenki egyetért vele és a vállát veregeti virtuálisan, ezért ugyanazok a folyamatok, amelyek a zöldségpiacon vagy a krimóban működnek, a neten is működni fognak. Az eredmény a net (és más nyilvános fórumok) eljobbikosodása, kérdés, hogy ez mennyiben fordul le később szavazatokra.

reality 2009.06.17. 15:17:40

@elGabor: Egy-két napja pont ezt hoztam föl. Azóta nem igyekszem olvasni, csak hébe-hóba.
Tegnap valaki itt linkelt egy kb. fél-egy évvel ezelőtti posztot. Beleolvastam a kommentekbe: egészen más hangvétel volt akkor még. Azokban az időkben kezdtem el olvasni. Azóta teljesen más a hangulat: "minden politikust lámpavasra", fideszesek hülyék, mindenért a cigányok a hibásak, éljen a jobbik. (érdekes, hogy jún.7. előtt nem vallották meg ennyien jobbikos szimpátiájukat)

Google 2009.06.17. 15:19:07

@elGabor:

Azért csak lehet valami oka annak, hogy ezek most nem vonakodnak ... vonázni.
Morvai is volt annak idején szabadelvűbb is, nem?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 15:34:01

@gloire:
"Mondjuk
ez az utolsó akkora bukta volt, hogy nem nagyon lesz több szerintem. "

Mi volt benne a bukta?

Google 2009.06.17. 15:44:31

@dzsucseharcos:

Nem akarok ellentmondani magának, de ezt az "eljobbikosodást" egy generált, nem véletlenszerű folyamatnak vélem.
Elérték azt a tizenöt százalékot, nekik most nagyon fontos, hogy meg is kapaszkodjanak. Ja, meg arról is beszéltek, hogy egy Fidesz-kormány utánanézne, hogyan is, milyen segítséggel nőttek ők ilyen rövid idő alatt ekkorára.
És ha eddig volt pénzük a kampányra, az elkövetkezendőkben is lesz.
Aztán a Tettrekész szakszervezettel kötött egyezség, a felmérések, melyek a rendőrök egy részét rasszistákként írják le, okot adhatnának az aggodalomra.
Ehelyett megjelentek a Jobbikot hozsannázók. Ahogy annak idején a "nagyszerű" Gyurcsányt is Tényezők méltatták.
És ha az ember belegondol, hogy mindez azért van, hogy nehogy az Orbán ennyit meg annyit kapjon...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 15:44:34


@Doomhammer: A legnagyobb jóindulattal sem lehetett 1000 embernél többről beszélni. És akik ott voltak azok is - hogy Bogár szavaival éljek, aki szintén kinn volt - "a roncstársadalom" roncsemberiből verbuválódtak.

Ehez képest az első alkalommal minimum 100 ezres, szerintem azt bőven meghaladó tömeg volt, sok normálisnak tűnő fiatallal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 15:45:27

Mi okozta a szelsojobb ilyen peldatlan megerosodeset Magyarorszagon? Az jo, hogy a Fidesz a Jobbik segitsegevel jott letre, de nagyra novesenek mas oka van. Nincsen Magyarorszagon baloldali part.

Elemez a World Socialist Web Site.

www.wsws.org/articles/2009/jun2009/hung-j17.shtml
"Jobbik and the Hungarian Guard have been systematically supported by the right-wing Citizen’s Federation—Fidesz. During the numerous demonstrations against the country’s “socialist” government, Fidesz used its extensive party apparatus to mobilize participants and then handed over the microphone at rallies to the neo-fascists. High-ranking functionaries of Fidesz and the church were present at the founding of the Hungarian Guard. Allegedly, there have already been informal discussions over a future government coalition between Fidesz and Jobbik following the next election.

These factors, however, fail to explain the electoral success of a party which consists of a few hundred officials and a layer of socially disoriented elements. The increased influence of the extreme right-wing must be examined in connection with the political changes which took place in 1989 and the historical role played by Hungarian Stalinism.
...
In 1994 the right-wing government was voted out of power and the MSZP governed in an alliance with the neo-liberal Free Democrats (SZDSZ). During this period tens of thousands lost their jobs as the government proceeded to restructure the Hungarian economy. Later the ex-Stalinist social democrats set about dismantling the country’s social net, demolishing the existing relatively good welfare system as part of a harsh austerity policy.
...
While the entire burden of the crisis has been transferred onto the population, the government in Budapest is doing everything it can to placate and satisfy business interests. The German energy group E.ON has just received an enormous compensation payment from the Hungarian government. A spokesperson for E.ON explained last week that the company and the Budapest regime had reached an agreement over a compensation payment of between 220 and 230 million euros to be paid by the end of 2010. The reason for the payment is the diminished value of the Hungarian forint, which led to losses on the part of the E.ON subsidiary in Hungary, Foldgaz Trade Zrt.

There is no organization in the Hungarian political spectrum that offers any alternative to such policies. The nominally left Hungarian Labor Party (Munkaspart) was founded at the beginning of the 1990s by Stalinist hardliners who felt left out when it came to sharing out the posts and pickings from privatization. The party has limited influence—predominantly at a local level.

It is under these conditions that Jobbik has been able to exploit the political vacuum with its fascist demagogy. The struggle against this right-wing threat is inseparably bound up with the elaboration of a rational, socialist, internationalist solution to the devastating economic crisis and the political exposure of the Stalinist and ex-Stalinist forces."

Hat kerem, igy nez ki egy baloldali kritika.

A bajok fo oka: az MSZP-t uralo ex-sztalinista es neoliberalis erok, amelyek feltetel nelkul kiszolgljak a kulfoldi tokesek erdekeit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 15:46:07

@gloire:
De mi volt a baj? A Jobbik odaallt a tuntetes moge vegul, nem?

reality 2009.06.17. 15:46:09

@gloire: Már kijelentette, hogy nem lesz több. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 15:48:57

@Google: Kik azok a Tényezők, akik ma Vonát méltatják?
Tudom: Pilu. És még?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 15:49:43

@Google:
"Aztán a Tettrekész szakszervezettel kötött egyezség, a felmérések, melyek a rendőrök egy részét rasszistákként írják le, okot adhatnának az aggodalomra."

Ez engem nagyon erdekel, ez a Tettrekesz. Szima Judit meg fel eve is hos jogvedokent volt pozicionalva, akin a katonai ugyeszseg valahogy nem talalt fogast. Aztan felbukkant a Jobbik listajan, tulajdonkeppen alkotmanyellenesen. Es meg mindig rendor es a szakszervezetet meg mindig nem oszlattak fel. Tevedesek elkerulese vegett: nekem nem a rendorszakszervezettel van bajom, hanem azzal, hogy az Alkotmany vilagosan megmondja, hogy fegyveres testulet tagja nem politizalhat. A Tettrekesz pedig elvalaszthatatlanul osszefonodott a Jobbikkal.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.17. 15:50:47

@reality: @Google: A világ változik, a Haladás pedig Halad a Szebb Jövő felé. Ki tudja, két év múlva Árpi talán kurvaőszinte megmondóember lesz a nagyszerű Krisztina oldalán (végre valaki, aki leszámol a Fospumpával és az ondolált kisbuzikkal, MUHAHAHAHAHA!), a Tirpák pedig bágyadtan unalmas kormánnyaló blog. Ne vihogjanak, bekövetkezhet.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 16:00:33

@Doomhammer: Öszinte leszek, én nem értem.
Az első egy jobbikos választási nagygyűléssé vált.
De a szervezők határozottan elhatárolódtak a jobbiktól, és a gárdától is. A második akcióján, Vona szabályosan einstandolta a mikrofont, Fricz még határozottabban elhatárolódott, és fel volt háborodva.

Ez utóbbit viszont hivatalosan is támogatta a jobbik, részvételre buzdított, és Fricz nem határolódott el, sőt...
Erre elment 800 elmeroggyant. Furcsa. Zavar az erőben?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 16:03:12

A nagy sikerre valo tekintettel Olaszorszagban is garda alakult, Olasz Nemzeti Garda neven.

Az ugyeszseg vizsgalatot inditott, a politikusok oldaltol fuggetlenul elhatarolodtak.

jta.org/news/article/2009/06/15/1005899/paramilitary-guard-alarms-italians
"ROME (JTA) -- The creation of an extreme right-wing paramilitary-style vigilante group has triggered an uproar in Italy.

A group called the Italian National Guard over the weekend revealed uniforms reminiscent of those from pre-World War II fascist militias and also uses symbols linked with fascism, such as a black insignia and the Imperial eagle.

The Guard -- dubbed "the black patrols" by critics and the media -- was formed with the support of a neo-fascist political movement that models itself on Britain's National Front. With its uniforms, the Guard is reminiscent of the so-called Hungarian Guard formed by Hungary's far-right Jobbik party.

Prosecutors in Milan and Turin have opened investigations on suspicion that the Guard violates a law that bans the re-establishment of the Fascist Party.

Mainstream right-wing politicians joined leftists in condemning the group."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 16:04:04

@gloire:
"Erre elment 800 elmeroggyant. Furcsa. Zavar az erőben?"

Furcsa bizony. Mondjuk egeszen az utolso pillanatig nem volt biztos, kinek a tuntetese is ez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 16:08:40

@gloire:
"Tudom: Pilu. És még? "

Szent Korona Radio tipikusan.
Egy aktualis pelda:
szentkoronaradio.com/belfold/2009_06_14_szovetseget-kotottek-a-legfontosabb-nemzeti-erok-mod-0
"A Toroczkai László által szervezett Nemzeti Garancia-találkozón a nemzeti oldal legfontosabb erői képviseltették magukat, így vasárnap Szegedre látogatott Vona Gábor (elnök, Jobbik), Budaházy György, Kiss Róbert (Magyar Gárda főkapitány), Zagyva Gy. Gyula (elnök, HVIM), Sziva Balázs (Magyar Rock Nemzeti Egylet). Természetesen nem hiányozhatott a Betyár Sereg sem, őket Tyirityán Zsolt szóvivő képviselte."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 16:15:33

@Doomhammer: Szerintem várható, hogy, még a választások előtt természetesen, lesz valami nagyon látványos rendőri akció vidéken.

Erre fokozatosan készítik fel a rendőrséget, és a közvéleményt. Talán nem lesz annyira kemény, mint a szlovákiai események, bár a helyzet valójában már ugyan az.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 16:20:35

@Doomhammer: Jaa, én félreértettem google-t. Ő Tényezőket írt, így nagybetűvel. Én azthittem arra gondol, amit elGabor vizionált az imént, hogy majd a Mester is..

Hát az csak természetes, hogy a Szent Korona Rádió
őket tolja, ez hosszú évek óta változatlan.

osborne 2009.06.17. 16:27:51

úh ez már baromi unalmas és még 1 évig naponta ez fog menni:

MSZP: a Fidesz szellemi koalíciót alkot a szélsőjobbal

www.hirszerzo.hu/cikk.mszp_a_fidesz_szellemi_koaliciot_alkot_a_szelsojobbal.112462.html

osborne 2009.06.17. 16:31:21

@osborne: elhamarkodtam, még 5 évig biztosan ;[ ;]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 16:50:41

Ujabb penzsegelyek.
mszp.hu/belfold/bovebben/kriziskasszat-nyit-a-kormany
"A mai kormányülésen megszületett az a jogszabály mely biztosítja, hogy augusztus 1-től november 30-ig a válság következtében nehéz helyzetbe kerültek egyszeri húsztól ötvenezer forintig terjedő gyors segélyt kaphassanak. Különösen indokolt esetben ez az összeg akár a 100 ezer forintot is elérheti."

Teljesen leszakadtak a realitasoktol.

reality 2009.06.17. 17:03:30

@Doomhammer: Úristen! Ezek nemnormálisak! Inkább valami perspektívát adnának! Össze-vissza kapkodnak.
Most ettől az intézkedéstől mit várnak?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.17. 17:09:56

Csak most veszem észre ezt a gyöngyszemet: "van a magyar társadalomnak egy nagyjából a Jobbik most elért szavazatarányával azonos szelete (15 százalék), amely önmagát is szélsőségesnek minősíti. Ez a blokk már két éve is megvolt."

Hehe, és hol "volt meg", Tamás Pál tudományos munkatárs?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.17. 17:12:22

@reality:

>Most ettől az intézkedéstől mit várnak?

Szerintem néhány % javulást a júliusi "Győztesek kongresszusa" előtt.

Karcolt lendület 2009.06.17. 17:13:00

@reality:
A szokásos koncepciótlanul megszorítunk, aztán koncepciótlan osztogatunk (főleg választások előtt) módszerük.
Gondolom azt várják tőle, hogy a szerencsétlenek megint szeressék őket egy kicsit.

Google 2009.06.17. 17:19:17

@gloire:

Nézze: Kiss Viktor politológus,
Zsigmond Károly Főiskola
Új Fidesz született, úgymond.
www.barikad.hu/node/29996
Monjuk, az "Új Magyarország" után már várható volt az "Új Fidesz" is.

Aztán egy másik politilógus, Székely Klára és az ő "parfümillatú arcú" Morvaija.
Legitimizálódhat a közgondolkozásban, a választók szemében a párt - mondja a politológus hölgy.
www.barikad.hu/node/30723

Még mondjak másokat is?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 17:24:58

@dzsucseharcos:
"Hehe, és hol "volt meg", Tamás Pál tudományos munkatárs? "

Hat a jobboldali szavazotaborban. Tavaly olvastam el Tamas Pal egy tanulmanyat es valoban, ket evvel ezelott kimerte, hogy a valasztok 15%-a, a jobboldali valasztok tobb, mint 30%-a szelsoseges.

Most, amikor kiderult, hogy igaza volt, igazi tudoshoz illoen csak szerenykedik.

Most ne akadjunk fel azon a probleman, hogy honnan johetett csak a Jobbik tobb, mint 300 ezer uj szavazoja. Hogy honnan hianyoznak azok a szavazok.

Van ott egy masik arc, az ovatosan megengedi, hogy esetleg a baloldalrol is johettek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 17:26:38

@reality:
"Most ettől az intézkedéstől mit várnak? "

Hatha meg azt is megtudja, hogy osszesen 1 milliardot akarnak igy szetosztogatni egyhazakon es civil szervezeteken keresztul.

Fenykepet akarok arrol a 20 emberrol, aki tenylegesen kap is valamit.

osborne 2009.06.17. 17:31:36

@dzsucseharcos: Tamás professzor úr a férfi Vásárhelyi Mária. Évek óta ezt mantrázza "az ország 10-20 % biztos náci" - egy 'általuk' készített felmérésekre hivatkozva. Tegyük fel bemondásra elhiszem neki, azonban a felmérésnek nyoma nincs sehol. Hazudik, úgy érzi megteheti. Meg is teszi.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 17:41:27

@Google: Ok, félreértettem. Én arra gondoltam, hogy megjelenhet a ballib "Tényezők" közt egy két arc, aki elkezd
megértően viszonyulni hozzájuk. Nem zárható ki, bár most úgy látom mindent megtesz a "felsőbb vezetés", hogy ez ne forduljon elő.

osborne 2009.06.17. 17:43:17

@Doomhammer: ha már a Fopsumpát nem tudták lefotózni SS jelmezben a szoci paparazzók (még nem), maradt a Jobbik-Fidesz sláger naponta és sokszor lejátszva.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.17. 17:43:19

@Google: A barikád a jobbik hivatalos oldala szinte.
Mégis mit várt onnan?

Google 2009.06.17. 18:12:21

@gloire:

Ezek a barikad.hu politológusai, vagy országos elemzők?

Az index is a jobbik hivatalos oldala?
Azt írják: Zazrivecz -ma Vona Gábor -"az elmúlt tíz év legtehetségesebb új politikusa".

Nézze, itt: www.index.hu/kulfold/eu/2009/valasztas/jobbik_az_attores_esteje/

Google 2009.06.17. 18:22:50

@Doomhammer:

Ez nem elegáns?

"The German energy group E.ON has just received an enormous compensation payment from the Hungarian government.
(...)the company and the Budapest regime had reached an agreement over a compensation payment of between 220 and 230 million euros to be paid by the end of 2010."

Vajon ez a Budapest-rezsim számol azzal, hogy jövőre választások lesznek és azt a Fidesz is megnyerheti?
Biztos, nemcsak az E.ON jön majd a markát tartani.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.17. 19:31:38

@gloire:

Ön az orosz értelmiség legjaváról írt, akikre vonatkozó értékelését készséggel elfogadom. Csakhogy ők nem azonosak Oroszországgal. Látja, milyen jó, hogy rákérdeztem, mire gondol.

Örülök, hogy ön is stabil fidesz-szavazó, ezen hát nem fogunk vitázni. Örülök, hogy ki is mondta. Nem túl népszerű ezt ma vállalni, hogy nem jobbikos az ember.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.17. 19:45:57

Az, hogy a Jobbik valószínűleg erős és hatékony médiajelenléttel rendelkező parlamenti párt lesz, igazi tragédia. Rengeteg energiát fog lekötni, hogy késhegyig menő viták folynak majd olyan kérdésekről, miért is kell az adósságot kifizetni, miért tartozunk a nyugati szövetségi rendszerhez és nem törekszünk egy Moszkva-Teherán tengelyhez tartozni, hogy a rendfenntartás miért a rendőrség dolga és nem a Magyar Gárdáé. Igazán remek dolog lesz.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.17. 19:50:57

Obama agyonütött egy legyet.
Az m1 Híradó méltatta az eseményt.

reality 2009.06.17. 20:06:25

Tudom ez most nem divat, de hadd hívjam fel rá a figyelmet, mert nekem nagyon tetszik:

orbanviktor.hu/dynamic/fundamentumok.pdf

Kiemelném:
11. A Fidesz: Közép-Európa újjászervezése iránt elkötelezett atlantista párt.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.17. 20:11:43

A hópmen egy televíziós beszélgetés során agyoncsapott egy legyet, amelyik a kézfejére repült.

Ez egy hír a világsajtóban.

Arról szól, hogy Obama milyen könnyed és csöppet sem szertartásos. Hogy milyen jók a reflexei. Hogy mennyire más, mint az eddigi elnökök, akik sosem ütöttek agyon interjú közben legyet a kézfejükön, és főleg nem kommentálták azt. Hogy itt változások vannak, kérem. Hogy itt minden más lett. Valóra vált a haladó értelmiség álma.

Google 2009.06.17. 20:21:53

@Elpet:

De csak egy legyet ütött le Obama?

Vona biztos, hetet egy csapásra ütne le.
És még nem késő.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 20:25:26

@osborne:
"Évek óta ezt mantrázza "az ország 10-20 % biztos náci" - egy 'általuk' készített felmérésekre hivatkozva. Tegyük fel bemondásra elhiszem neki, azonban a felmérésnek nyoma nincs sehol."

Ejnye, ne vádaskodjék már alaptalanul, amikor vörös szavazókból barna esőt facsarnak a nácik.
Itt van a felmérés.
www.socio.mta.hu/site/fileadmin/Cikkek/TamasP_Radikalis_jobboldali_vilagkepek.pdf
2006-ban 16.6%-nyi radikális jobboldali szavazót talált.

Ezzel megjósolta a mostani választás eredményét. Egy igazi vátesz.

Csak azt nem tudja megmagyarázni, hol a baloldal 54%-a. Az valahogy elveszett menet közben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 20:34:01

@Google:
Ejnye, Google, azok a világszocialisták csak kitekerik az Igazságot. Ami itt van:
nol.hu/gazdasag/nem_emeli_a_netto_gazarat_az_e_on-megallapodas
"A tegnapi információkat megismételve közölte: a kormány elővásárlási jogot kapott az E.ON Földgáz Trade-re, vagyis a központi magyar gáznagykereskedő cégre. Ennek érvényesítése azonban nincs napirenden, mivel az E.ON tudomásuk szerint nem folytat eladási tárgyalásokat. Ez csupán azt jelenti, hogy ha az E.ON értékesíteni szeretné ezt a céget, és van is rá vevő, a kormány eldöntheti, hogy ezen az áron megvásárolja-e a stratégiai fontosságú társaságot.

"Cserébe" a gázáron keresztül újra megindul a 60 milliárd forintosra tett úgynevezett importár-korrekció törlesztése az E.ON, amit a kormány tavaly év végén semmisnek nyilvánított. Megerősítette lapunk értesülését, miszerint a gáz nettó ára júliustól emiatt nem nő, vagyis ebbe már belefoglaltatik a törleszteni szádnékozott tétel. (Korábbi információk szerint viszont az áfa-emelkedés miatt a gáz bruttó ára nő.) Arról, hogy júliustól a nettó gázárban mekkora tételt tesz ki a "törlesztőrészlet", nem kívánt adatokat közölni."

Figyelje a trükköt. Megkezdődik egy 60 milliárdos adósság törlesztése, de a gázár se ettől, se a megnövekedett ÁFÁ-tól nem nő. Mágikus, nem? A megfejtés: csökken a világpiaci gázár, de a magyarok ezt nem érzik, mert egyfelől nő az ÁFA, másfelől törleszteni kell egy 60 milliárdos hitelt, amit a kormány hirtelen szorultságában a készséges E.ON-tól vett fel tavaly. Azt akkor azzal adták el - ha jól emlékszem, Szanyi - hogy milyen kemények a gonosz multival, most aztán szívhat az imprlista.

Még a kamatra lennék kíváncsi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.17. 20:42:44

@reality:
Hehe, igaza volt az SNS-nek! Ezek ugyanolyan irredenták, mint a Jobbik.

kill004 2009.06.17. 21:12:48

www.mno.hu/portal/644108

Nos, ez milyen összeesküvés-elméletbe illik be, avagy nem illik?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.18. 01:49:37

@kill004: Ez? Mindegyikbe beleillik . )
Rég volt róla hír, várható volt, hogy valamivel elő kell jönni. Amivel vádolják, bagatel. Molotov koktélt dobni nem lesz
sose emberőlési kísérlet szerintem, ez így gyenge:
- vagy izzadtságszagú
- vagy kamuszagú
mindkét esetben csak hiszti.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.18. 06:49:50

Legyenek éberek.

Suchmann a Napkeltében a weimarizálódás veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Természetesen a disznóláb-ügy volt az apropó.
Úgy gondolom, hogy ebben az ügyben két embernek kellene nagyon szétrúgni a valagát. Az egyik, aki a disznólábat beletette, a másik, aki megtalálta, és ahelyett, hogy csendben eltávolította volna, országos hírverést csinált az ügynek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.18. 07:10:10

@Elpet:

És ha a két személy egy és ugyanaz?

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2009.06.18. 09:39:41

www.hetivalasz.hu/cikk/0906/ud_david_herenyi

Ha ezt a ket embert sikerulne az Mdf-bol eltavolitani - bar eddi meg mindig mindent megusztak - akkor talan vegre letrejohetne egy konzervativ part. Es Boros is mehetne a liberalisokhoz. Nekik talan meg segitene is a jelenlete.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 10:26:29

@tevevanegypupu:
Muhahahaha, most ugyanazt az ervet hasznalta, mint a Fidesz ellenfelei.

Ha X menne (tipikusan Orban), akkor vegre europai ertelemben vett konzervativ lehetne a Fidesz.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 10:30:06

Osszeno, ami osszetartozik.
A BNP a Jobbikkal targyal europai parlamenti csoportrol.
www.theparliament.com/latestnews/news-article/newsarticle/bnp-in-talks-to-form-far-right-eu-parliament-group/
"British National Party leader Nick Griffin has confirmed that he is intalks with four other parties about forming a new group in the Europeanparliament.

One is Jobbik, the far right Hungarian party, which won 14.8 per cent of the vote in the Hungarian European elections.

The party, also known as the Movement for a Better Hungary, won nearly as many votes as the ruling socialists, securing three seats in parliament.

Others involved in the negotiations, Griffin told this website, are France's Front National, which won three seats, including the re-election of its veteran leader Jean-Marie Le Pen, Belgium's Vlaams Belang and Ataka, the nationalist Bulgarian party.

Griffin said, "We need at least 25 members from seven different member states to form a group and we are not there at present."

Ugy nez ki, az Europai Neppart nem jon ossze a Jobbiknak, pedig eredetileg oda acsingoztak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.18. 10:31:52

Barátaim, a maguk haladásmérője hogy áll?

nol.hu/gazdasag/20090618-uj_statisztikai_mutato__tarsadalmi_haladas

Ideje lenne nemcsak társadalmi, hanem személyre szabott haladásmétert is alkalmazni.

A vizsgált jellemzőket pedig bővíteni kell, sok mindenre nem világít rá mindaz, amit felsoroltak.

Maguk haladtak ma már?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 10:33:14

A Jobbik ugyanolyan antiszemita, mint a BNP a Jewish Community Voice szerint.
www.jewishvoicesnj.org/news/2009/0617/home/001.html
"For the first time since the 1930s, a neo-fascist group in Britain, the British National Party, received enough votes to enter a legislative body. Of the two representatives the party will send to the EU Parliament in Brussels, one is Nick Griffin, a convicted Holocaust denier accused of chanting "Death to Jews!" at a 1981 political rally in Leeds.

Krisztina Morvai, the newly elected Hungarian parliamentarian from the farright Jobbik party, blogged earlier this month in response to accusations of xenophobia, "I would be glad if the socalled proud Hungarian Jews would go back to playing with their tiny little circumcised d—-s rather than vilifying me." Her party won three seats, marking Jobbik's first entry into EU politics. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 10:37:33

@Elpet:
Ime, a Haladas Eroi hogyan tesznek tonkre egy igeretes projektet.

A lenyeg benne van a cikkben is. Ennek a mutatonak az eletminoseget kellene mernie, mint GDP-n tovabb mutato faktort.

Ezek meg itt a Haladas Meroszamava alakitjak.

Amit beletesznek a mutatoba, annak novekednie kell, aszerint a mertek szerint, ami alapjan a mutatot megterveztek. Szigoruan szakmai es politikamentes modon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 10:42:16

A Fidesz talan osszefog a Jobbikkal az Europai Parlamentben!

Figyeljuk alaposan a fejlecet es azt, amit Szajer valojaban mondott.

www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=88905&Itemid=97
"Fidesz-szövetségesek az Európai Parlamentben: Bokros nem, a Jobbik talán
...
Arra a kérdésre, hogyan viszonyul majd a Fidesz-delegáció a Jobbik európai parlamenti képviselőihez, Szájer József így válaszolt:

- Mi nem a Jobbikra, hanem a spanyol szocialistáktól kezdve az ír jobboldali pártig minden esetben a konkrét ügyben alakítjuk ki az együttműködésünket. Mi szavazatokat számlálunk, és ha egy ügyhöz szavazatot kell nyernünk, akkor nem azt fogjuk nézni, hogy az a szavazat honnan érkezik. Ha jó az országnak, jó a nemzetnek, akkor ezeket a szavazatokat üdvözöljük. És nemcsak üdvözöljük, hanem ezekben az ügyekben, ha Magyarországnak fontos, alkotóan is szeretnénk részt venni a többség létrehozatalában.

Szájer József elmondta még, hogy az MDF színeiben mandátumot szerzett, tehát ugyancsak az Európai Néppárthoz csatlakozó Bokros Lajos is frakciótag lesz jogi értelemben, de a fideszes képviselőcsoport érdemi tanácskozásaira - evidens politikai nézeteltérések miatt - nem fogják meghívni."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 10:44:12

Ah, a Jobbik sikeresen hiteltelenitette a Benes-dekretumok elleni kuzdelmet is.
kitekinto.hu/europa/2009/06/18/benes-dekretumok_a_jobbik_ujabb_biztositekot_vert_ki/
"Prágában nagy nyugtalanságot keltett a Jobbik Magyarországért Mozgalom három EP-mandátuma, illetve Szegedi Csanád szavai, miszerint fő céljuk a Beneš-dekrétumok eltörlése, majd a trianoni határok visszaállítása. A nyilatkozatra reagálva Jiří Paroubek szociáldemokrata (ČSSD) vezető a ČTK cseh hírügynökség információi szerint arra kérte Jan Kohout cseh külügyminisztert, hogy figyelmeztesse a magyar kormányt arra, hogy milyen következményei lehetnek a Jobbik által hangoztatott veszélyes nézeteknek."

tevevanegypupu 2009.06.18. 10:50:42

@Doomhammer:
Csakhogy nekem igazam van.(: A fidesz-szel kapcsolatban az irigyseg es a gyulolkodes mondatja amit mond, itt viszont tenyek bizonyitjak, hogy David es Herenyi mennyit artott az mdf-nek.

tevevanegypupu 2009.06.18. 10:55:51

@Doomhammer:
Kulonben Bokrossal es az MDF-fel kapcsolatban valoban erdekes, hogy meghivtak oket az esetlegesen alakulo EU konzervativ frakcioba. A lengyel es az angol konzervativok vajon mennyire tajekozottak az MDF iranyvonalarol es tudjak, hogy tulajdonkeppek kikkel ohajtanak szovetsegre lepni? Az ikrek egyike es Bokros mint kozos platformon szereplo konzervativok..((:

tevevanegypupu 2009.06.18. 11:00:05

@Doomhammer:
ha a Jobbiknak es Szegedi Csanadnak sikerul megsemmisittetni a Benes- dektretumokat valamint visszaallitani a Trianon elotti hatarokat, akkor azt hiszem megerdemlik azt a harom helyet az EU-ban.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:03:31

@tevevanegypupu:
Nezze, Teve. A Benes-dekretumok nehezen vedhetok mai szemmel. Trianon viszont resze az europai biztonsagi keretrendszernek es peldaul az EU eppen arra van, hogy ezt a keretrendszert garantalja.

Aki a Benes-dekretumokat hozzakoti Trianonhoz, az lehetetlenne teszi, hogy a nehezen vedheto Benes-dekretumokat erdemben tamadni lehessen.

Tudjak ezt a csehek es a szlovakok is, akik a Benes-dekretumokat foggal-korommel vedik, leven, hogy az nagy zsakmanyt biztositott nekik. Igy aztan lecsapnak az idiota vagy csak egyszeruen arulo Jobbikos nyilatkozatra es lengetik batran.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:04:22

@tevevanegypupu:
Mindig is tagjai voltak, peldaul az elozo ciklusban is, az Olajos.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.18. 11:04:54

@Doomhammer:

Felhívom becses figyelmedet, hogy a mai magyar határok és a trianoni határok között a különbség az a három falu és környéke (a pozsonyi hídfőnél), amelyet a párizsi békében az akkori Csehszlovákiához csatoltak ("néhány" négyzetkilométernyi területről van szó). Csak a pontosság végett.

A Benes-dekrétumok eltörlésének pedig éppen ideje volna már.

ü
bbjnick

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.18. 11:13:14

@Doomhammer: Nem, ez nem a néppárt, hanem az újonnan alakított (alakítandó) euroszkeptikusabb párt. Václav Klaus, a Kaczynskiak, stb.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:16:54

@bbjnick:
"Felhívom becses figyelmedet, hogy a mai magyar határok és a trianoni határok között a különbség az a három falu és környéke (a pozsonyi hídfőnél), amelyet a párizsi békében az akkori Csehszlovákiához csatoltak"

Tessek?

Trianoni hatarok alatt altalaban az 1920-as bekekonferencia altal meghuzott hatarokat szokas erteni.
en.wikipedia.org/wiki/Treaty_of_Trianon
Te is igy erted?

Amire te gondolsz, az az 1947-es parizsi bekekonferencia altal meghuzott hatarvonal. Akkor vettek el harom falut Pozsony mellett.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:19:25

@elGabor:
Varjunk csak.
Tudomasom szerint a Fidesz es az MDF a Neppartnak volt a tagja es ma is az.
Az angol konzervativok grundolnak egy euroszkeptikus csoportot, amikor utoljara olvastam rola kabe egy hete, meg elegge kerdeses volt, sikerul-e nekik.
Aztan vannak a szelsojobbosok, akiknek talan osszejon egy csoport. Ott lesz a BNP es a Jobbik, ha sikerul nekik.

tevevanegypupu 2009.06.18. 11:21:37

@Doomhammer:
Odatettem a (:-t a Jobbikkal kapcsolatban..Teljesen lehetetlen most mar, akarki is fut neki Trianon vagy a Benes dekretumok kerdesenek ezeket rendezni, az Europai Unio-ba valo bekerulesunkre hivatkozna azonnal mindenki - az EU-ban nem erdemes ugyebar nemzetisegi kerdesekkel foglalkozni mert ott testver leszen minden embeheeeer -aki ellenzi meg a kerdes feltevest is..
Mi mindig mindenhonnan elkesunk..Talan a rendszervaltas koruli esztendokben lehetett volna jobban forszirozni legalabb az autonomiak kerdeset es persze a kitelepiteseket is. Akkor a vilag - legalabbis a szinpadon - kicsit engedekenyebbnek bizonyult volna.

Ahogy elGabor mondja, nem a neppartra gondoltam..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:22:04

A kozelmult legfontosabb esemenyei: Greczy Zsolt fizetese biztositva van, Ibolyat hiaba tamadja a Fidesz es a mertekado nyugati media szerint a Fidesz olyan, mint a Jobbik.

Greczy Zsolt elemez.

www.stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=619
"Az MSZP-ben új vezetés és új alapszabály születhet, Gyurcsány Ferenc július 1-jétől átveszi a „holdudvar” szempontjából kulcsfontosságú Táncsics Alapítványt, az SZDSZ-ben tisztújításra készülnek. (Remélhetőleg, e változások nem érintik az adótörvények – és majdan – a költségvetés megszavazását.)
Az MDF-ben megerősíthetik posztján Dávid Ibolyát, bár a Fidesz nem nyugszik: most éppen zsarolással vádolják a pártvezetést az UD Zrt. ügyében. Holott a telefonbeszélgetések egyértelműek…
Orbán Viktort 99 százalékkal választották meg elnöknek, de a nyugat-európai sajtó mégis összemossa őt a szélsőjobboldallal."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:24:01

@tevevanegypupu:
En a Benes-dekretumok ugyet nem talalom olyan remenytelennek. Mai szemmel nezve etnikai tisztogatas tortent, haborus buntett. Igaz ugyan, hogy akkor a gyoztesekkel megallapodva tehettek ezt a csehek es a szlovakok, de ma mar mas szemmel neznek az ilyesmire.

Felemlegetni nem haszontalan, hadd okozzon nekik kellemetlen pillanatokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.18. 11:25:53

@Doomhammer:

"fő céljuk a Beneš-dekrétumok eltörlése, majd a trianoni határok visszaállítása" --- mondja az általad idézett szövegben a Szegedi Csanád nevű versenyző.

No, most vagy félrebeszélt vagy rosszul idézték vagy szándékosan fogalmazott így SZ. CS.: mert mint ebben egyetértünk a trianoni határ az 1920-ban, Versailles-ban meghúzott határ (tehát már a kis Magyarország). Ha SZ. CS. valóban a trianoni határokat akarja visszaállíttattni, akkor azt a bizonyos három falut követeli.:-)

ü
bbjnick

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:26:03

@Doomhammer:
Hadd tegyem hozza: a Benes-dekretumok ugye csak akkor hasznalhato, ha egy ilyen kartekony hazaarulo tarsasag, mint a Jobbik el nem kurja. Mert amint lathato, dolgoznak a Jobbikosok a cseh-szlovak erdekekert kemenyen.

tevevanegypupu 2009.06.18. 11:27:04

@Doomhammer:
Nagyon jo lenne, ha sikerulne napirenden tartani legalabb a Benes-dekretumokat. Ez nagyban fugg Nemetorszagtol is.

tevevanegypupu 2009.06.18. 11:32:37

@Doomhammer:
na igen, egyebirant a nemet kulugyminiszternek is neha furcsa megallapitasai vannak meg Orbannal kapcsolatban is. Nem tudom naluk mitol fugg ugy egyebkent is ez az egesz kitelepitesi ugy..Gyanus.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:39:03

@bbjnick:
"Ha SZ. CS. valóban a trianoni határokat akarja visszaállíttattni, akkor azt a bizonyos három falut követeli.:-)"

Akarmennyire is jogtalan volt annak a harom falunak az elvetele (horvat lakossag, Magyarorszaggal akartak volna maradni) es akarmennyire is csunya meglepetes lenne Szlovakianak egy ilyen modositas (Bosi vizlepcso, Dunacsuny), aki ma Europaban hatarmodositast akar, az nincs tisztaban a realitasokkal. Erre a szora megszolal a veszcsengo es az egesz europai elit egy nyajba tomorul, mert a problema mindenkit erint. Hogy itt hirtelen csak a skot elszakadasi torekvesekre utaljak.

Ezzel szemben a Benes-dekretumok tiszta jatszma. Akarhanyszor felemlegetik, a csehek es szlovakok vadul tiltakoznak, a tobbiek melyen hallgatnak, tudvan a felelossegukrol. A kartya alkalmas kijatszasra teljesen alkalmas.

Sz. Cs. nevu debilnek sikerult elernie, hogy Trianont es a Benes-dekretumokat egy mondatba foglalja. Le is csapott ra a cseh es a szlovak sajto es nyomjak a kapcsolatot szakadatlan. A Jobbik altal a magyar erdekeknek okozott kar - most is - jelentos.

Hogy Vona szabadkai nyilatkozatanak furcsasagairol ne is beszeljek.
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c6211216
"– Csak annyit tudunk tenni a délvidéki magyarságért, hogy rendet teremtünk Magyarországon – emelte ki a Jobbik elnöke."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 11:40:57

@tevevanegypupu:
"na igen, egyebirant a nemet kulugyminiszternek is neha furcsa megallapitasai vannak meg Orbannal kapcsolatban is. "

Hat mert szocialdemokrata.
en.wikipedia.org/wiki/Frank-Walter_Steinmeier
Feriek szolnak neki, hogy veszelyben a Haladas es o segit, amennyire teheti.

tevevanegypupu 2009.06.18. 11:51:39

@Doomhammer:
Azt hinne az ember, hogy meg egy koalicios kormany is az egesz orszagot erinto kerdesekben legalabb kifele egyseges. Na persze tudjuk, hogy a parterdek mindenek elott..erre nalunk is kivalo peldakkal szolgalt az szdsz, mdf is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 12:24:16

A szelsosegesek addig beszeltek szelsosegesen, amig megengedhetetlenul szelsoseges tettek tortentek.

mszp.hu/belfold/bovebben/a-szelsoseges-beszed-atcsapott-szelsoseges-tettekbe
"A szélsőséges beszéd az elmúlt hónapokban átcsapott szélsőséges cselekedetekbe, és egyre inkább erős rasszista indítékuk van Magyarországon bizonyos tetteknek - mondta Molnár Csaba kancelláriaminiszter szerdán a fővárosban a Cipők a Duna-parton emlékműnél.

A miniszter elmondta: azzal, hogy ismeretlenek hétfőre virradóra disznólábakat tettek a pesti alsó rakpart mellett álló vascipőkbe - amelyek a nyilasok által a folyóba lőtt áldozatoknak állítanak emléket -, szörnyűség történt, ami példátlan, hiszen meggyilkolt emberek emlékének ilyen meggyalázása az elmúlt időszakban még az egyre inkább radikalizálódó Magyarországon sem volt jellemző. "

Ezeknek ez a legnagyobb gondjuk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 13:03:25

Pilu, aki nem csapol Vonanak, egyszeruen csak imadja, ugy erzi helyesnek, hogy Rogan Antalrol, a tolvajrol rantsa le a leplet.
pilu.blog.hu/2009/06/18/arrogans_ferrari
Cikk kinn az Indexen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 13:59:17

Horvath Csaba magyarazkodik.
Helyes volt-e Megyo 100 napos programja?

Helyes volt, meg akkor is, ha nem volt ra fedezet.

www.stop.hu/articles/article.php?id=507256
"Továbbra is kitartok amellett, hogy 2002-ben helyes volt meghozni azokat a szociális intézkedéseket, melyekhez - így, utólag már elmondható, - nem volt meg a kellő pénzügyi fedezet, de mégis azt gondolom, hogy meg kellett tennie a Medgyessy-kormánynak. Ma is büszke vagyok, arra, hogy akkor ezt felvállaltuk,, még akkor is, ha azt mondják manapság a közgazdászok, hogy nem volt rá pénzügyi fedezet. Akkor ezt nem lehetett tudni, hiszen meg volt rá az esély, hogy az ország képes lesz kitermelni, hiszen akkor felfelé ívelő szakaszban volt. A gazdasági potenciálunkban benne volt, hogy ki tudjuk termelni azt a több százmilliárdot, amibe ezek az intézkedések kerültek."

Fogtak a novekedesi palyat es meghosszabbitottak a jovobe nem szamolva azzal, hogy rosszabb idok is johetnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 14:03:40

Muhahaha, a tavfutes azert draga, mert zoldenergia.

Ugyanonnan.

"Mondok egy konkrét példát, amiért több fórumon indítottunk harcot és képviseltünk: a környezetvédelmi szempontból legzöldebb energiát fogyasztó épületek Budapesten és a nagyvárosokban, a panellakások,. Egy távolabbi erőműben, viszonylag környezetbarát módon állítják elő az energiát, a lakóházak környezetében nincs káros- anyag kibocsátás, tehát ezeknek a házaknak az energia ellátása, a legzöldebb környezetet biztosítja elméletben és gyakorlatban is. Ugyanakkor a távfűtés ára óriási nehézséget jelent a panellakásban élőknek, mert aki távfűtéses lakásban él, annak húsz-negyven százalékkal többe kerül a fűtése, Ennek oka, hogy korszerűtlen technológiával épültek ezek a lakások."

Es nem az, hogy a tavfutesnek szuksegszeruen rossz a hatasfoka.

tevevanegypupu 2009.06.18. 14:05:03

@Doomhammer:
lehet, hogy Horvath Csabat akarjak miniszterelnoknek a szocialistak?
Gyor megye el van atkozva, Gyurcsany is onnet indult, meg Szijjarto is.((:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 14:07:41

Mivel a tavfutes ugy zoldenergia, hogy tobbe kerul, logikus, hogy az afajat csokkenteni kell.

Ugyanonnan.

"A másik gond, hogy drágább előállítani ezt a fűtési formát, mint a gázfűtést. Adódik tehát a megoldás, úgy tudjuk csökkenteni az árát, ha az áfáját tovább csökkentjük."

De vajon miert dragabb eloallitani, mint a gazfutest? Csak nem azert, mert TOBB gazt kell elegetni a tavfutes alacsonyabb hatasfoka miatt? Igaz, az a lakoovezettol tavolabb eg, igy magan a lakotelepen kisebb a szennyezes.

A Greenpeace is megirigyelhetne ezt a csavart.
Csatolt anyag:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/01/forgatknyv.html

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 14:10:13

@tevevanegypupu:
Nem kizart, de maga szerintem keveri Molnar Csabaval, aki most kancellariaminiszter es Gyurcsany protezsaltja.
Horvath Csaba budapesti.
www.horvathcsaba.hu/eletut

tevevanegypupu 2009.06.18. 15:06:41

@Doomhammer:
Jaj igaza van.De minden tele van Csabaval meg Zsolttal, nem csoda, ha megteved neha az ember.(:

osborne 2009.06.18. 15:12:50

@Doomhammer: muahah, Gréczy le ne hányja imádott főnökét a nyáron ;]

és nocsak, építgetik Horváthot?

stop.hu/articles/article.php?id=507256&lstparts=0

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 15:15:47

@osborne:
A tavfuteshez, mint zoldenergiahoz mit szol? Nagyon meredek.

bz249 2009.06.18. 15:20:14

@Doomhammer: eredetileg ezt a távfűtős izét nem azért tanálták ki az okos emberek, hogy az erőművek hulladékhőjével (amitől egyébként a hűtőtoronyban vagy a Dunában kellene megszabadulni) valami értelmeset lehessen kezdeni? Mert ilyen alkalmazásnak van értelme, a többinek meg nem sok...

Egyébként a trianoni határok nem jó ötlet, mert adhatjuk oda a szlovákoknak Somoskőt, azt ugyanis 1924-ben kaptuk vissza. Szóval csak két falu pluszban lennénk.

osborne 2009.06.18. 15:54:02

@Doomhammer: nem hinném, hogy tudatos lenne de szimplán muszáj valami hatalmas f.szságot mondania, hogy téma legyen.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.18. 16:34:39

Zorbán megkezdte a független sajtó elleni kíméletlen irtó-pusztító-földbegyilkoló hadjáratát. Hírszerző.
www.hirszerzo.hu/cikk.on_latta_mar_orban_viktor_meztelen_labfejet_-_itt_az_alkalom.112029.html

Google 2009.06.18. 16:48:40

Az IMF sem fog sokat tétlenkedni.

www.mfor.hu/cikkek/Kupa_Mihaly_Ismet_bekerultunk_az_IMF_halojaba.html

"...a választások után másnap be fog menni egy IMF-es hozzájuk, aki azt fogja mondani, hogy uraim, Önök ennyivel tartoznak, ami sajnos lejárt, mi is az elképzelésük az egész helyzetről?"

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 16:59:30

@bz249:
"eredetileg ezt a távfűtős izét nem azért tanálták ki az okos emberek, hogy az erőművek hulladékhőjével (amitől egyébként a hűtőtoronyban vagy a Dunában kellene megszabadulni) valami értelmeset lehessen kezdeni?"

Tanulmanyozza meg itt.
www.fotav.hu/fotav-zrt/tavhoszolgaltatas/kapcsolt-energiatermeles/
En ennek nem vagyok szakertoje, nem szivesen beszelek rola. Ha jol ertem, kisebb, gazuzemu eromuveket allitanak fel a nagyvaros kozvetlen kornyezeteben (nagyon messze nem lehet a tavhot elvezetni) es kiszamoljak, hogy ha hasznositjak a tavhot, akkor ezek a kis eromuvek kevesebbet pazarolnak, mint ha csak villamosaramot termelnek. A lenyeg, hogy kifejezetten azert es olyan eromuveket telepitenek, amivel ez megoldhato. Nem lehet hasonlokeppen hasznositani egy nagy eromu hulladekhojet se (Pakssal nem lehet Budapestet futeni), mert messze van.

Szamomra se a technologia zoldsegerol, se a hatekonysagarol szolo ervek nem kulonosebben megggyozok. Szerintem az igazi ok az, hogy 800 ezer lakas atallitasa kozponti futesre elkepeszto osszeg es ezt senki nem kepes kifizetni. Igy aztan mellebeszelnek es megprobaljak a draga tavhot mint vivmanyt eladni. Mert ugye a teny teny marad: a koltsegmegosztas ellenere (a tavho-eromuveknel a termelt villanyaram arat levonjak tavhotermeles koltsegeibol mint hasznot) a tavho megis joval dragabb, mint barmelyik mas futesi mod. Ennek oka van. Az ok megszuntetese helyett az AFA-val hekkelnek. Erdekes modon ez lehetseges a tavho eseteben, de peldaul a benzinar-csucs idejen "igazsagtalan" lett volna a benzin eseteben.

bz249 2009.06.18. 17:20:02

@Doomhammer: lényegében ezt csinálják itten kicsiben. De akkor nem értem, hol van a mutatvány? Mert ugye az áramot megtermelik, a hőnek meg tulajdonképpen ingyé kellene lennie, mert az csak úgy van. Egyébként semmit se csinálna vele, hanem kimenne a kéményen... Szóval ügyes.

Egyébként lehet, hogy nem pénzügyi trükkökről van szó, de akkor meg nem kell környezetbarátságot belehazudni, mert itt a képlet rém egyszerű xFt értékű (ami arányos a környezetterheléssel) tüzelőanyagból kell megoldani az áram és a fűtés kérdését. Ebben az esetben egy papíron jól kinéző hüjeség, ami nem működik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 17:25:34

@bz249:
Mondom, nem ertek hozza. Szerintem a csapda ott van, hogy az eromu, ami az aramot termeli, nem lehet akarhol es nem lehet akarmilyen. Mivel nem lehet akarhol (kozel kell lenni a varoshoz, vagy eppenseggel a varosban kell lennie), nem lehet akarmekkora se. Lenyegeben kis eromuveket kell letelepitenie erre-arra, amelyek nem villamosenergia-termelesre vannak optimalizalva, hanem arra, hogy melegvizet gyartsanak.

Az a gyanum, hogy ezen hatasok egyuttese (kicsi eromu, nem villamosenergia-termelesre optimalizalt technologia, jelentos veszteseg a futesho szallitasanal) egyuttes hatasakent megis ez lesz a legdragabb futesi mod.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 17:30:09

@bz249:
Ja, es meg egy dolog a zoldsegrol. Horvath azt mondja, azert remek dolog egy ilyen tavhoeromu, mert a szennyezodes nem a varosban keletkezik. Egyfelol nem bontja ki az igazsagnak azt a szeletet, hogy mashol viszont keletkezik szennyezodes, masreszt elfelejti elmondani, hogy ezek a kis eromuvek eppenseggel a varosban vannak, nezze meg az idezett lapot, Ujpestet, Rakospalotat emliti.

Ismet csak arra a tenyre tudok hivatkozni, hogy a tavho a legdragabb futesi mod. Ezek utan lehet szamolgatni a zoldenergiaval, de ezek a szamolgatasok elegge gyanusak.

bz249 2009.06.18. 17:40:22

@Doomhammer: biztos a távfűtőműbe ződ palackokban/csövön érkezik a gáz. Mert más okot nem tudok mondani, hogy mitől zöldebb, ha ugyanazt az eredményt drágább->több gáz árán érjük el.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.18. 17:47:07

@bz249:
"Mert más okot nem tudok mondani, hogy mitől zöldebb, ha ugyanazt az eredményt drágább->több gáz árán érjük el."

Figyelje csak Horvathot. O ennel ugyesebb. O azt mondja, hogy igaz ugyan, hogy zoldebb, de EZERT dragabb. Mintegy buntudatot ebreszt az olvasoban, hogy holmi anyagias ervekkel jon, amikor a Fold Urhajo jovoje a tet.

Holott itt nem arrol van szo, hogy a mai olajarak mellett egy napelemtabla ara sose terul meg, hanem arrol, hogy ugyanazt a fosszilis tuzeloanyagot mashogy egetik el es lass csudat, a vegen egysegnyi hohoz a "zoldebb" technologia tobb fosszilis tuzeloanyagot hasznal el. Na ehhez kell a szomagia.

Google 2009.06.18. 19:00:26

Gloire-nak, ha erre jár

A magyarorszag21.blog.hu Szerzője is felébredt. Minden napra jut egy-egy ilyen Ébredés (persze, a Fidesz ellenében).

"Ha megnézték Vonát a tévében, láthatták, fiatal, lendületes, hiteles, olyan kifejezéseket használ, mint "lehet rugózni ezen a szón"."

Kár, hogy a kifejezést Fábry használta már évekkel ezelőtt. Ő viszont tényleg lendületes és hiteles.
Egyre inkább úgy tűnik, valakik építgetik Vonát. Mondanivalójának jó része Orbántól elcsent, de csak Vonától hajlandók elfogadni.
A cigányozás a Jobbik terepe - mondja szerzőnk.
De vajon nyugodt lelkiismerettel testálná ezt a kérdést a Jobbikra?
Azért ne felejtsük el, honnan jöttünk!

reality 2009.06.18. 19:38:14

@Google: "A magyarorszag21.blog.hu Szerzője is felébredt." Eddig melyik oldalon aludt?

Google 2009.06.18. 20:05:18

@reality:

Látja, azt bizonygatja, "független".
A valóságtól, attól.

Google 2009.06.18. 20:24:00

Nagy dilemmáben lehet az illető magyarorszag21, a kommentek között írja, hogy: "sajnos a független gondolkodás nem divat nálunk, pedig a nélkül nehéz lesz kimászni a gödörből".

Van, aki még elhiszi, ha valaki választ egy pártot, oda a független gondolkodás! Főleg, ha az a párt a Fidesz.
Házasodni senki nem akar egy párttal, gondolom.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.18. 20:38:50

"Mondanivalójának jó része Orbántól elcsent, de csak Vonától hajlandók elfogadni."

Aha, köszi. Szun Ce rulez . )

tevevanegypupu 2009.06.18. 21:01:42

@Google:
ez a problema: Vona hiteles, lenduletes, raadasul intelligens es azt mondja amit Magyarorszag azon reszenek lakoi szeretnenek hallani, akik allando fenyegetettsegben elnek.
Vona azt igeri, hogy megvedik oket es igazsag szerint a Garda idonkent oda is megy egy-egy helyre, ami kicsit megnyugtatja azokat, akik nappal is felnek az utcan. Az lakossag nem fasiszta es naci, hanem fel es azt latjak, hogy egy ilyen hadsereg megjelenik es akkor rend lesz. Ez szornyu de jelenleg ez van.Az az egy szem rendor aki ket falura van beosztva (es esetleg lefizetve) nem fog odaallni egy csapat kessel felszerelt ciganygyerek koze szetcsapni. Nekunk a problema egyelore elmeleti, de akik ott elnek mit gondol kire fognak figyelni? Akik szavazatszerzes remenyeben hagyjak szabadon garazdalkodni a bandakat, vagy arra aki
cselekszik meg ha nem is szabalyosan?
Orbannak ha sikerul kormanyra kerulnie azonnal es radikalisan kell ezt a problemat megoldania, ha nem akarja, hogy Vonaek a fejere nojenek, elvegyek toluk azt a lehetoseget, hogy
a fidesz kormany tehessen rendet. Ez nem hosszu es diplomaciai targyalasokbol kell hogy alljon..Orbannak muszaj konkret dolgokat mondani lassacskan, mert mindenki egyre turelmetlenebb. Talan valamivel tehetsegesebb kommunikacios szakemberekkel kellene kezdenie..

osborne 2009.06.18. 21:37:36

na Lamperth Mónika végül lemondott:

Közlemény

2009-06-18 12:43

Dr. Lamperth Mónika 2009. június 30-i hatállyal lemondott a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéről.

A Magyar Szocialista Párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője a Fővárosi Bíróságra benyújtotta az Alapító Okirat módosítását, miszerint a kuratóriumi elnöki tisztséget 2009. július 1-től Gyurcsány Ferenc látja el.

www.tancsicsalapitvany.hu/index.php?gcPage=public/magunkrol/hirek/mutatHir&fnHId=71

Google 2009.06.18. 21:40:23

@tevevanegypupu:

Kik "hagyják szabadon garázdálkodni a szavazatszerzés reményében a bandákat"?

Mert ha maga úgy látja, hogy ezt a problémát a Jobbik oldja meg, és csak a Jobbik oldhatja meg, akkor vegye úgy, semmit nem mondtam.
De kétségeim efelől lehetnek, ugye?
Nem hiszek abban, hogy két út van: az, amelyiken eddig jártunk, és Vona "hiteles, intelligens, lendületes" útja.
Egyik úton sem járnék.
Mindenkit még Vona sem győzhet meg. Ez még Gyurcsánynak sem sikerült, pedig ő is: lendületes, intelligens, és a többi volt.

osborne 2009.06.18. 21:58:50

@Google: pontosan, de ennek a látszatnak is bedőlnek sokan. Biztos vagyok pl, hogy a kiábrándult szocik akik Jobbikra szavaztak úgy imádják Vonát mint a Ferit.

osborne 2009.06.18. 22:02:34

@osborne: na jó nem annyira, de közel annyira ;]

kill004 2009.06.18. 22:22:46

@tevevanegypupu: "...azt mondja amit Magyarorszag azon reszenek lakoi szeretnenek hallani, akik allando fenyegetettsegben elnek. Vona azt igeri, hogy megvedik oket es igazsag szerint a Garda idonkent oda is megy egy-egy helyre, ami kicsit megnyugtatja azokat, akik nappal is felnek az utcan. Az lakossag nem fasiszta es naci, hanem fel es azt latjak, hogy egy ilyen hadsereg megjelenik es akkor rend lesz. Ez szornyu de jelenleg ez van."

Ott a pont. EZ a nyitja a Jobbik megerősödésének. A Fidesznek a választási győzelme után ezt a problémát AZONNAL kezelni kell, különben mennek a lecsóba. Ha nem lesz változás, akkor Kovács Béla betanított munkást is megválasztják az önkormányzati választáson Ózd polgármesterének, ha Jobbik színekben indul.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.18. 22:28:37

Vona hatalmas kommunikációs fenoménja nem újdonság, Feri pontosan erre a módszerre épített, különösen kezdetben. Ennek az a lényege, hogy kimond olyan dolgokat, amiket más legfeljebb egy pincében, petróleumlámpa fényénél mondana csak el. Vona eközben nagyon fenyegetően néz. Ez a Jobbik. Ennyi és nem több.

Nagyon bízom abban, hogy ez a téboly nem hatalmasodik el az egész országon.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.18. 22:39:20

"...azt mondja amit Magyarorszag azon reszenek lakoi szeretnenek hallani, akik allando fenyegetettsegben elnek. "

Mondja... ehh, hát senki nem lát át ezen az olcsó trükközésen?

Mondja... Hofi is azt mondta, amit az emberek hallani akartak.

És kérem, azt igazán komolyan gondolja bárki, hogy a merdzsós, kigyúrt kopaszcigányok beijednek egy kétórás gárdafelvonulástól? Nehéz fiúk ám azok, megeszik a gárdistákat reggelire. Ide professzionális egységek kellenek a rendfenntartáshoz, amit úgy hívnak, hogy rendőrség. Főállású, hozzáértő emberekkel. Kik félnek a gárdistáktól, ugyan? Azok, akik a falvakat rettegésben tartják, biztos, hogy nem.

kill004 2009.06.18. 22:45:22

@Elpet: "Kik félnek a gárdistáktól, ugyan? Azok, akik a falvakat rettegésben tartják, biztos, hogy nem. "

Dehogynem! Nem a merdzsós cigányok tartják rettegésben a falvakat, hanem az ottlakók egy része. A kopasz kancigány az kurvákat futtat, uzsorázik, narkót terjeszt. Nem az rabolja ki Mari nénit, hanem Lakatos Gazsi 4. és 6. kölke. Na, azok félnek a gárdától. Kicsit több terep, kevesebb íróasztal. :)

osborne 2009.06.18. 22:58:00

@Elpet: nincsenek illúzióim - a téboly hamar el tud hatalmasodni az országon lásd Gyurcsány bálványimádása 2006 előtt és környékén. A komplett ballib elit megszédült a kommunikációs zsenin, a mogyin felül is ;] (TGM még most is dicsérgeti) Gyurcsány szavazóiról nem is beszélve. Ott volt ugye a hírös tévévita ha emlékszik, sokan itták-tapsolták meg azt az arrogáns ripacs hazudozást és kioktatást amit Feri előadott az enervált szürke Vérfarkas ellen.

és igen, sokan ezért is igen sokn elhiszik és el is fogják hinni amit Vona mond. Azt a kérdést fel sem teszik magunknak, hogy fogja azokat megvalósítani. At már bonyolult lenne.

kill004 2009.06.18. 22:59:27

@Elpet: "Nehéz fiúk ám azok, megeszik a gárdistákat reggelire."

Hogyne, ha vannak vagy huszan. Amúgy nullák.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.18. 23:00:49

Félnek?

A gárdisták felvonulásai javítottak a közbiztonságon?

Hogy egy ilyen kijelentésből bármiféle politikai következtetést lehessen levonni, ahhoz ezt egy kicsit erősebben alá kéne támasztani. És még ha el is hinném ezt a kijelentést, amit jobbik-aktivisták szavára nem fogok megtenni, akkor sem fogom soha elfogadni, hogy ne az állam törvényes erőszakszervezeteinek kelljen helytállniuk, hanem egy obskurus politikai szubkultúra magánhadserege kell törvényt tegyen a magyar falvakban. Ez egy hihetetlenül abszurd, elfogadhatatlan, tébolyult gondolat, erről még vitatkozni is képtelenség.

kill004 2009.06.18. 23:04:50

@Elpet: "hogy ne az állam törvényes erőszakszervezeteinek kelljen helytállniuk,"...akik a keleti végről mintha eltűntek volna.

"A gárdisták felvonulásai javítottak a közbiztonságon?"

A kérdés az volt, hogy félnek-e?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.18. 23:09:28

osborne

Nekem sincsenek illúzióim, de tisztában kell lennünk a realitásokkal: a Jobbik két napig sem tudna kormányozni, ha fel nem adná azon legmarkánsabb ígéreteinek teljesítését, amik miatt most sokan odavannak értük. Szóval igazi aggodalomra nincs ok, csak nagyon sok nehézséget fognak okozni állandó zavarkeltésükkel, és azzal, hogy hülyeségekkel fogják tematizálni a közéletet.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.18. 23:14:20

kill004

A rendőrség keleti végekről való eltűnését ne nekem említsd, hanem ródd fel a jelenleg regnáló kormánypártoknak, melyeknek én sem tagja, sem szavazója, sem támogatója nem vagyok.

osborne 2009.06.18. 23:26:40

@Elpet: ez köztünk szólva evidencia de mivel eddig még nem kellett megmutatniuk élesben mit tudnak (akár ellenzékben-akár kormányon) helyzeti előnyt élveznek. megvan még az illúzió

ezért is lehet olyan, na és persze a mostani kormány érzettek miatt, hogy Bajnait és Morvait egyszinten gondolják alkalmasnak miniszterelnöknek ;] (a Nézőpont felmérése szerint)

tevevanegypupu 2009.06.18. 23:49:35

@Google:
Vona egyelore csak idoszakosan oldja meg ezt a problemat es megoldja, mint latjuk eleg sokakat meg is gyozott..Tudja ez olyan mint arab orszagokban az iszlamistak terjeszkedese: sok helyen a kormanyzat csak igeret, szep szavakkal festi a jovendot, a szelsosegesek meg ODAMENNEK, odakuldik az orvosaikat, jogaszaikat, tanaraikat, tanitoikat, segelyszervezeteiket es ott, helyben es azonnal segitenek. Jelen vannak..es akinek faj valami vagy kell valami, annak igerhet szep holnapokat, annak most kell a segitseg. Vona is csak pillanatokra tud "segiteni" de azt megteszik..
Azert kell Orbannak is errol beszelnie es mindenhol, hogy ha lehetosege lesz, akkor azonnal intezkedni fog es meg is teszi. Mert a munkanelkuliseg mellett ez a legnagyobb problema most. Fel Magyarorszag retteg es ez nem tulzas..

@kill004:
Remeljuk a fidesz felfogja, hogy mi forog kockan..

tevevanegypupu 2009.06.19. 00:01:21

@Elpet:
gyozze meg BAZ megyeben a kis falvak lakossagat, hogy mi a torvenyes es mi az abszurd..Ha egy kormanyzat nem intezkedik megfeleloen - az az abszurd - es ha valaki megprobal segiteni, tenni valamit a felelem ellen, lassan azt fogadjak el jogosnak. Elmeletben nagyszeruen lehet errol beszelgetni, de majd ha nem mer elmenni a kisboltba kenyerert, mert ott allnak a vidam fiuk a bolt elott es "szorakoznak", majd meglatjuk. Es nem egyszer-egyszer, hanem MINDEN nap es mindig. Nincsenek itt Jobbik agitatorok, csak epen elkepzeli az ember a szituaciot, es talan meg is erti azokat, akik igy velik megoldani - torvenyes segitseg hijan - a problemat. Esetleg meg lehet fizetni vedelmi penzt a maffianak..Siofokon mar felvonultak kicsit megmutatni magukat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.19. 00:05:06

A Jobbik megragadta a kiábrándult baloldali és szélsőjobbos szavazókat, a Fidesz a centrum felé mozog, de azért egy kicsit tényleg túlzás, ahogy a magyar politikában beszélnek. Orbán megjelenhetne a brit nagykövetség rasszizmus elleni zenei fesztiválján.

Elemez az Economist.

www.economist.com/world/europe/displaystory.cfm?story_id=13871359
"VIKTOR ORBAN, leader of Hungary’s centre-right Fidesz party, should be celebrating. His party has just won 14 of Hungary’s 22 seats in the European Parliament. The ruling Socialists, stricken by scandal and economic crisis, took only four. But Mr Orban is worried. For the other big winner was the far-right Jobbik party, with 427,000 votes and three seats. Supported both by far-right voters and by disgruntled ex-socialists, Jobbik is the big new thing in Hungarian politics.

The party did best in the country’s rundown, often jobless eastern regions, where it played on growing fears of crime, which it linked to the Roma (Gypsy) minority. Jobbik denies anti-Roma racism; it says it is just against gypsy criminals. But the badges, black trousers and heavy boots of its uniformed wing, the Magyar Garda (Hungarian Guard), which marches in formation against Roma wrongdoers, evoke unhappy memories of Hungary’s past.

Jobbik’s public face is Krisztina Morvai, a blonde, telegenic law professor, noted for both her forthright feminism and her vituperative attacks on Israel. A message posted under her name on an internet forum demanded that Hungarian Jews should play with their “tiny circumcised tails” instead of attacking her. Ms Morvai declines to discuss the matter. Jobbik says it will not comment on private correspondence.

Mr Orban has been moving Fidesz smartly towards the centre in the run-up to next year’s election, which polls suggest he will win easily. He wants to lose the reputation he acquired in previous years for irresponsibility in both foreign and economic policy. He has firmly denounced Jobbik’s extremism.

Yet critics say Fidesz is reaping what it sowed. One charge is that its broad-tent approach to the nationalist fringe in the past nurtured Jobbik. Fidesz also sometimes co-operates with the far right in local government. And it shares with Jobbik a fondness for extra-parliamentary protests. These started with riots against the then Socialist government of Ferenc Gyurcsany in 2006. Whenever he rose to speak in parliament, Fidesz members walked out.

Fault may have lain on both sides, but the language of politics in Hungary has certainly become sharply confrontational. Extremist websites publish the names and contact details of journalists, Roma activists and artists who arouse their ire. They even blame Jews for the decision to pull down a statue of a Turul, a mythical falcon-like bird that had been illegally erected in Budapest.

This week somebody scattered pigs’ feet among the riverside memorial, composed of metal shoes, that marks a Nazi atrocity in 1944 when Jews were driven into the waters of the Danube and shot. Outsiders worry about prejudice becoming respectable. The British Embassy, for example, is sponsoring a Music Against Racism event at a Budapest festival in August. Perhaps Mr Orban should put in an appearance. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.19. 00:20:48

Sajnos a BNP frakcióalapítási kísérlete kudarcba fulladt.

A Jobbikkal, a flamand nacionalistákkal és a bolgár Attackkal együtt csak 12 képviselőt tudtak összehozni, pedig a frakcióhoz 25 kell.

De legalább tudjuk, ki kivel van.

www.timesonline.co.uk/tol/news/politics/article6528117.ece
"The ultra-nationalist parties interested in working together informally included Jobbik — the Movement for a Better Hungary — Vlaams Belang from Belgium (the Flemish Interest) and Attack from Bulgaria, he said. But despite the increased number of MEPs elected this month from the far-right end of the political spectrum, the BNP grouping could attract only 12. "

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 00:23:03

tevevanegypupu

Én elhiszem, hogy egyszeriben mindenkinek iszonyatosan fontos lett a Borsod-megyei kis falvak el-nem-költözött őslakosainak élete, nagyon megható ez a figyelem. Kár, hogy 17 éven keresztül, míg a lecsúszás folyt, senkinek eszébe sem jutottak.

Sorolja már fel nekem, hogy konkrétan eddig miben és hogyan segített a Jobbik a Heves-Borsod megyeieken. De ne azt, hogy ön, aki ugyanúgy nem járt arra, mint én, azt gondolja, hogy a gárdavonulásoktól megijedtek az erőszakos cigányok, összehúzták magukat és jobb lett a közbiztonság. Konkrétumokat. Parlagfűirtást és hadisír-gondozást akár, vagy például napi járőrszolgálatot valamely, a törvény által engedélyezett formában. Hiszen őrző-védő tevékenységek végzésére van jogszabályi lehetőség, akár fegyveres őrökkel is. Csináltak valami ilyesmit? Lenne rá mód. Ugyanúgy nem lehetne kifogás ellene, hogy az ellen sem, hogy ipari objektumokat, áruházakat és raktárakat őriznek. Volt ilyesmi? Vagy ha nem, akkor mi volt? Kíváncsi vagyok.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 00:26:53

Ugyanúgy nem lehetne kifogás ellene, hogy az ellen sem, hogy ipari objektumokat, áruházakat és raktárakat őriznek.

Kissé pontosítom:

Ugyanúgy nem lehetne kifogás ellene, ahogy az ellen sem, hogy ipari objektumokat, áruházakat és raktárakat őriznek őrző-védő cégek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 00:51:30

Amúgy pedig a leghatározottabban kikérem magam, és minden, a jobbik-tébolytól viszolygó honfitársam nevében, hogy ránk akarják tolni: ha a Jobbik ellen szólunk, akkor a kelet-magyarországi közbiztonság siralmas helyzetébe nyugszunk bele cinikus módon. Erről szó sincs, ennek még sejtetése is felháborító.

Csupán annyiról van szó: lábfájással orvoshoz megyünk, nem a vasúti sínekhez.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.19. 00:54:10

@Elpet:
"Sorolja már fel nekem, hogy konkrétan eddig miben és hogyan segített a Jobbik a Heves-Borsod megyeieken."

Ez ugyan Hajdú-Bihar, de itt elősegítették a cigány-magyar barátságot. Így aztán a Gárdára a továbbiakban szükség nincs, a településre többé be nem tehetik a lábukat.
www.delmagyar.hu/belfold_hirek/a_magyar_garda_ellen_demonstraltak_a_romak/2099081/
"A rasszizmus és a Magyar Gárda legutóbbi felvonulása ellen demonstrált mintegy kétszáz roma csütörtök délután a Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadházon. A békés demonstráció résztvevői a cigány-magyar barátság ápolását és az egymás iránti kölcsönös tisztelet fontosságát hangsúlyozták.
Hírlevél feliratkozás

Értesülni szeretnék a napi friss helyi hírekről! E-mailemre levél érkezik, amelyben megerősítem a feliratkozást.


Milyen a legutóbbi hírlevél?
betöltés
A Városháza előtti téren, mintegy 200 roma demonstrált. Magasba emelt transzparenseiken - többi között - a "Cigány vagyok nem liba, ne tépj meg! és a Munkát kérek, nem segélyt! - felirat szerepelt. A békés demonstráció főszervezője Bernáth Bálint azt mondta a Független Hírügynökségnek, hogy fekete bakancsosok nem menetelhetnek többé Hajdúhadházon. A szónok a 3500 helybeli roma nevében arra kérte a város polgármesterét és rendőrkapitányát, hogy a jövőben akadályozzák meg a Magyar Gárda felvonulását a településen. A romák megfélemlítése, a kirekesztés és a kollektív megbélyegzés elleni tiltakozó petíciót 500 roma írta alá."

tevevanegypupu 2009.06.19. 01:52:55

@Elpet:
ezt en ugyanolyan jol tudom mint maga. En is fidesz szavazo vagyok es abban bizom, hogy ezt a problemat egy uj es ratermett kormany fogja megoldani. De ahogy irja, 17 eve nemigen tortenik semmi - bar ugy tudom 1998-2002 kozott nem volt ennyire rossz a helyzet. Nem en gondolom, hogy a Garda vagy Vona megoldja a problemakat, ezt azok az emberek latjak igy, akik rajuk szavaztak, es akiknek biztonsagot jelent az, ha parszaz ember vegigmasiroz a falvaikban..Ez kinek a hibaja? Ez a problema a legfontosabbak egyike es azonnali megoldast kivan. Nem csak sebtapaszt, hanem komoly orvosi kezelest. Es hogy remelem, a fidesznek lesz annyi esze es lesz bennuk annyi batorsag, hogy ez a kerdest kepesek lesznek megoldani. Mert itt nemcsak az a kerdes, hogy a romak felnek-e a Gardatol vagy nem. Itt az is kerdes, hogy a magyarok felnek-e romaktol. Mert ez utobbival mintha kevesebbet torodnenek ma Magyarorszagon. Es hogy ki felemlit meg jobban kit, az nem etnikai kerdes, hanem hetkoznapi problema, amit nem lehetne politikai partok jatekszerekent hol igy, hol ugy kihasznalni. Ez ugyanis "szimpla" kozbiztonsagi kerdes, semmi koze sem jobb, sem baloldalhoz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.19. 02:42:13

A baráti Iránt . ) úgy néz ki, megpróbálják szétkapni.
Vagy tényleg gyilkos lehetett, a csaló Mahmud?
www.hetivalasz.hu/cikk/0906/megdobbento_jegyzokonyv

kill004 2009.06.19. 06:43:17

@Elpet: A Jobbik keleti megerősödésének okait próbáltam vázolni. Nem azt, hogy a Jobbiknak miben van/nincs igaza, mit tett/nem tett. Ezeket az okokat az Mszp-Szdsz kormány hozta létre, és a Fidesz kormánynak kell megszüntetni.

kill004 2009.06.19. 06:50:21

@Doomhammer: "A romák megfélemlítése, a kirekesztés és a kollektív megbélyegzés elleni tiltakozó petíciót 500 roma írta alá."

Kontra: "Hajdúhadházról azért remélem tudjátok, hogy fényes nappal is legalább két század robotzsaru kíséretében lehetne végigmenni rajta úgy, hogy ne szedjék le rólad az utolsó gatyát is, vagy netán fel ne daraboljanak."

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 07:05:42

@Doomhammer:

A cigányok a gárdától való félelmükben visszafogják magukat, ezáltal csökken a bűnözés azokon a területeken, a hol a Magyar Gárda demonstrált.

A Magyar Gárda demonstrációi rontják a cigány és magyar lakosság közti, amúgy sem jó kapcsolatot, és ennek a lokális kisebbségben levő magyar lakosság látja majd kárát.

Ez két állítás. Az előző számomra nehezebben hihető, ám statisztikával alá lehet támasztani. Bűnözési adatok gárdafelvonulás előtt - után. Amúgy marad az, hogy én így gondolom - én meg úgy gondolom.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 07:09:44

Pontosabban szólva: alá kellene támasztani statisztikával.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 07:16:02

@kill004:

A legutolsó mondattal maradéktalanul egyetértek.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.19. 07:57:14

@Elpet: Nem releváns, mennyire csökkennek a bűnesetek; ez a kétségbeesés és a félelem gesztusa. Hát mi a fenét csináljanak, hogy figyeljenek rájuk? Oldja meg a kormány és a rendőrség, az ő dolguk.

@Doomhammer: "Mr Orban has been moving Fidesz smartly towards the centre in the run-up to next year’s election, which polls suggest he will win easily. He wants to lose the reputation he acquired in previous years for irresponsibility in both foreign and economic policy."
Azért kíváncsi lennék, miféle "felelőtlenséget" képviselt Orbán a gazdaságpolitikában, különösen www.portfolio.hu/img/upload/2009/02/egyforejutoGDP090220.jpg fényében.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 08:24:36

@elGabor:

"Hát mi a fenét csináljanak, hogy figyeljenek rájuk?"

Ne haragudjon, de én ezt nem értem. Nem a helybeliek demonstrálnak. Óvatosságra intenék mindenkit: nem biztos, hogy jó, amikor más áll ki az én érdekeimért.

tevevanegypupu 2009.06.19. 09:02:32

Kicsit bonyolultabb a kerdes..Ahol egy maffia tartja a helybelieket felelemben, nem biztos, hogy egysegesen kiallnak ellene. Feltik a gyerekeiket, feltik sajat magukat, feltik a hazukat, uborkajukat es biciklijuket. Senki nem epiti fel a felgyujtott hazat, es nem vedi meg a kislanyukat ha iskolaba menet vegigmegy egy elhagyott reszen..Ne legyunk kepmutatoak.Nalunk ugy tunik a rendorseg vagy velejeig romlott, vagy gyava, vagy kevesen vannak, vagy lefizetik oket.Mindenesetre egyes videkeken nem vedik meg az embereket. Hogy a helyzet idaig fajult, az okokat regebbrol kell keresni. Tenyleg meg kellene nezni statisztikakat, de nem a Magyar Garda szempontjabol.Azt kellene megnezni, hogy buncselekmenyek utan jobban odafigyelt-e a rendorseg vagy illetes elvtars? Mit mondanak egy-egy eset utan politikusok, hogy lep a kormany? Errol keszult statisztika erdekelne. Ugye nem azokkal kell kimeletesebben banni, akik hatalmas hazaikbol terepjarokon jarnak bodzat szedni vagy orvosi rendelokben, tanarikban, boltokban randaliroznak, akik egymasra lovoldoznek?
Vagy annak a partnak igazat adni, ami meg most is azzal riogat, hogy rasszistak vagyunk, fasiszta orszag?
Nalunk nagyobb orszagokban meg merik nevezni, kik azok akikkel a legtobb problema van es fel is lepnek ellenuk. Rendorseg, hatosag, politikusok. Nalunk alhumanitarius vagy ki tudja milyen szempontbol nem.
Aki pedig torvenyes keretek kozott megprobal erre figyelmeztetni azt egy politikai, erkolcsileg bunozo reteg megprobalja elhallgattatni, rasszistanak feltuntetni. Mert nemcsak a Garda es Vona lep ilyenkor szinre, a legnagyobb kart nem ok okozzak. Vannak masok is akik ezt a problemat nem akarjak megoldani. Ezt viszont nem artana tudatositani es akar nemzetkozi szinten is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.19. 09:28:39

@kill004:
www.origo.hu/itthon/20051118rendori.html
"A hajdúhadháziak szerint a bűnözési hullám a szegénységgel és a magas munkanélküliséggel magyarázható. A településen 28-30 százalék a munkanélküliek aránya, ráadásul megszűnt az a fafeldolgozó üzem is, amely 400-500 helybélinek adott munkát. Ezt támasztja alá az is, hogy a rendőrségi statisztikák szerint a nyári idénymunkák idején jóval békésebb a város."

2005-ös hír egyébként.

kill004 2009.06.19. 09:39:37

@Doomhammer: "Minden héten történik a településen késelés vagy verekedés, nem csoda, hogy a környékbeliek csak 'késes városnak' hívják Hajdúhadházt" - mondta az [origo]-nak egy 16 év körüli lány.

Ezt is a munkanélküliséggel, szegénységgel magyarázza?

tevevanegypupu 2009.06.19. 10:01:20

www.hirszerzo.hu/cikk.az_mdf_eselye.112555.html

Hat ez a legjobb..Nem tudom a szerzo jozanul irta-e ezt a cikket? Es nem arra gondolok, hogy Boross tegnap vagy tegnapelott elhatarolodott a David vezette MDF-tol, mert Boross is nagyban hozzajarult ahhoz, hogy tonkremenjen. De aki ennyire nem erti, hogy David es Herenyi (es most mar Bokros is) mit muvel a Magyar Demokrata Forum egisze alatt, annak talan jobban (es elfogulatlanabbul) kellene megvizsgalnia, hogyan vezette az eminens duo az elmult evekben es hova ohajt a jovoben iranyulni?

tevevanegypupu 2009.06.19. 10:11:58

@kill004:
A ciganymaffia valoszinuleg osszefonodott egy olyan politikai reteggel, ami tamogatja, szemet huny a dolgai felett es nem erdekuk az, hogy felszamoljak oket.
Kolompar sikkasztasi ugyei, "gyerekcsinyes" megjegyzesei, Mohacsi nemzetkozi hiszteriazasa, a Daroczi-klan szereplese eleg bizonyitek ra. Errol ugy latszik meg itt sem illik beszelni..nem illik a kepbe.
Mulatsagosan csatlakozik ehhez a hirtelen-varatlan SZDSZ tagletszam emelkedese a valasztasok elott BAZ megyeben, ahol most viszont a LMP parttagsaga emelkedett ugyanolyan ugrasszeruen Mali Zoltan polgarmester hatasara..(:
Mikor vonult ki az SZDSZ vezetosege olyan temetesre ahol nem cigany volt az aldozat (akit ki tudja ki olt meg..)? Mikor irtak ala vagy gyultek ossze a Magyar Demokratikus Charta szorgos es buzgo tagjai ha nem cigany aldozatrol volt szo? Az emberek nem
hulyek es nem is olyan tajekozatlanok, mint azt szeretnek elhitetni azok a politikusok akiknek ez lenne kivanatos, es egy ido utan mar nehez megvezetni oket.
Eleguk lett es ennek kifejezest is adtak. Csak nem eppen ugy, ahogy elkepzeltuk.

Google 2009.06.19. 10:30:46

Úgy gondolom, innen szabad folyást emgednek majd a mindenféle késelések, verekedések bemutatásának a médiában.
Ezt a problémát kezelni eddig nem tudták/nem akarták, most pedig már a palackot is összetörik, hogy a zavar még nagyobb legyen.
Szép az aggodalmaskodás, külön könnyfacsaró a Gárda segítsége, de ennek a gondnak a megoldására a kormány lett volna hivatott. A kormányt kell számonkérni, tőlük kell érdeklődni, mit tettek eddig, mit tesznek ezután a szegénység, a munkanélküliség felszámolása, a biztonság növelése érdekében.
Az, hogy a legtöbb kérdésben nem osztjuk a kormány álláspontját, nem jelenti azt, hogy automatikusan a Jobbik karjaiba hullunk.És azt sem, hogy egyetértünk azokkal, akik disznólábakat dugnak azokba a cipőkbe.
(A primitív humor legtöbbször agresszív.)
Van más megoldás, más perspektíva is, hála a jó égnek!

Teve,
azt akarja mondani, hogy a Gárda helyettesíti az iszlamisták (pl.Hamasz)orvosait, tanítóit, tanárait és segélyszervezeteit?
Hm, kicsit sántít a hasonlat. De majd ha több lesz a Jobbik pénze...

tevevanegypupu 2009.06.19. 10:47:22

@Google:

Nem engem kell meggyoznie, hogy van mas lehetoseg is mint a Jobbik vagy a Garda. Azoknak kell elmagyaraznia a perspektivat, akik rajuk szavaztak..es megkerdezni oket, hogy miert? A televizioban Vona szerepel es Morvai. De azok akik a Jobbikra szavaztak nem mondjak el miert? Biztos, hogy nagy tobbseguket nem fasiszta vagy naci erzelmek vezettek, csak a hetkoznapi tapasztalatok. Es bizony az emberek tobbsege annak halas, aki a pillanatnyi segitseget adja, akarkitol is jon..Es ez igy van a vilagon mindenhol.

tevevanegypupu 2009.06.19. 10:51:50

@Google:
ja es igen..a cipokbe tett disznolabak es a turul szajaba tett husdarab egyforman izlestelen, kegyeletserto es emberek ezreinek erzeset gyalazza meg. Es amig a turul egy allambiztonsagi szerv cimereben szabadon es demokratikusan letezhet, a korulotte levo hiszteriat mestersegesnek es nagyon izlestelennek tartom. Merjunk egyforma mertekkel.

Google 2009.06.19. 10:51:58

Hogy a Fidesz, Orbán ne beszélt volna azokról a dolgokról, melyeknek szószólójának most a Jobbikot neveznék ki egyesek, hát nem hiszem.
Hogy itt nem beszéltünk volna a kormány, a kormánypártok mulasztásairól, vétkeiről, galádságáról, azt még annyira sem gondolom.
Teve, maga most is azokról beszél -Charta, SZDSZ vezetősége -, tehát oda utalja a problémát, ahova az való.
És az miért lenne gond, ha volt eszdéeszesek szavaztak az LMP-re most, hisz a Jobbikra is szavaztak volt szocik is.
Ebből inkább az látszik, hogy az aktivistákon múlik, kire szavaz egy egy település. Mert az emberek nehezen igazodnak el a politika útvesztőiben. Sem az értelmiség, sem a média nem segít ebben nekik. Még a szerencse sem mindig.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.19. 11:01:26

Akkor nézzük meg a Jobbik és a bűnözés összefüggését statisztikai szempontból.

A bűnözés földrajzáról a következőket tudjuk. A bűnözés mértéke nagyobb a gazdaságilag fejlett területeken, kisebb a szegényebbeken. Ugyanakkor a munkanélküliség növeli a bűnözést. Végül azt is tudni lehet, hogy a bűnelkövetők száma és a bűnözés mértéke (bcs-k gyakorisága) közti arány egy adott területen negatíve függ a gazdasági fejlettségtől.

Ez a mintázat Magyarországon kirajzolódik.

Ha megnézzük a bűnözés mértékét, akkor azt látjuk, hogy ez rendre azokban a megyékben a legkisebb, ahol a Jobbik a legerősebb, kivéve Hajdú-Bihart. Ugyanakkor a bűnelkövetők száma ott a legnagyobb, ahol a Jobbik erős.

A következő korrelációkat találtam eddig a Jobbik népszerűségével (egyben összefoglalva az eddigi eredményeket):

(1) segélyt igénybevevők száma +0,66
(2) bűnelkövetők gyakorisága +0,64
(3) MSZP '04-es eredménye +0,49
(4) Cigányok aránya +0,46
(5) Átlagjövedelem -0,36

Tehát a statisztika alátámasztja mind a jobbikosság közbiztonsággal való összefüggésével, mind a jobbikosok politikai "származásával" kapcsolatos elméleteket.

tevevanegypupu 2009.06.19. 11:10:40

@Google:
Errol van szo. Nem azok a felelosek - leszamitva persze azokat akik tisztaban vannak azzal mire megy ki a Jobbik jatszadozasa - akik ketsegbeesesukben egy ilyen lehetetlen megoldasra szavaztak. Azok az igazi felelosok, akik tevekenysegukkel letrehoztak azt, hogy Magyarorszagon egy ilyen part egyaltalan megszulethessen. A MIEP nem azert szunt meg szinte teljesen, mert Csurka kevesbe tehetseges mint mondjuk Vona vagy Morvai. Azert nem volt rajuk szukseg, mert a fidesz kormanyzasa alatt kezdtek a dolgok a helyukre kerulni, tisztazodtak, es akkor valoban volt perspektiva. Most mar het ev ota nincs. A het ev alatt kiderultek olyan ugyek, amiknek eltussolasa, elhallgatasa, a tehetsegtelenseg, hozza nem ertes egyre duhosebbe es radikalisabba teszi azokat az embereket, akiket ez egzisztenciajukban, erzeseikben, biztonsagukban nagyon is erint. Hat ezert a Jobbik.

Google 2009.06.19. 11:14:43

@tevevanegypupu:

Egy dolgot szögezzünk le: megértem azokat az embereket, akik Vonáékra szavaztak. Meggyőzni sem akarom őket (magát sem).
Vonáékat nem értem, de az legyen az én bajom.

tevevanegypupu 2009.06.19. 11:34:46

@Google:
Vonaek valami politikai jatszma reszei. Megerteni tulajdonkeppen megerthetjuk ezt a jatszmat, csak tudni nem tudhatjuk pontosan, hogy kik a jatekosok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.19. 11:57:26

""Az érzelem és a szív" - a Jobbik kampányának egyik szervezője, Losonczy Pál szerint ez a két tényező volt döntő a párt áttörésében. Az EP-lista 18. helyezettje - aki 2002-ben a Hír Tv egyik alapítója volt, terézvárosi kávézótulajdonosként pedig a VI. kerületi ingatlanbotrányok egyik kirobbantójaként vált ismertté - a tagság lelkesedéséből vezeti le a sikert, és állítja: minimális anyagi erőforrással indultak harba.."

Hoppá, Losonczy/Losó, régi motoros. Bp.-i alternatív körökben ismert zenész és koncertszervező, plakátozásban húsz év tapasztalata van. Egyébként liberális ős-fideszes (volt idáig... ).

www.hetivalasz.hu/cikk/0906/mibol_kampanyolt_a_jobbik

tevevanegypupu 2009.06.19. 12:10:01

@gloire:
bof..a Jobbikkal ugy tunik szamolni kell mostantol. Valoszinuleg a fidesztol is fugg(het) hogy meddig.

Google 2009.06.19. 12:39:38

Számoltam egy kicsit a Jobbikkal. Egy, kettő, három. A negyedig vágányon vonat érkezik Iránból.

Új bloggerrel is számolhatunk. Molnár Csaba is szót kér.
Érdekes időszaknak nézünk elébe.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.19. 12:44:23

@Google: Ú, az nagyon rosszarcú gyerek. Hova írogat?

Google 2009.06.19. 12:50:00

A kapcsolatra. Az övé a feljövő blog, a Gyurcsányé a kifutó, gondolom.

Wildschwein 2009.06.19. 13:42:09

@dzsucseharcos: Ezt nem értem:

"4) Cigányok aránya +0,46"

Ezek szerint van olyan statisztika Magyarországon, amelyik területenként mutatja a cigányság arányát? Statisztika, tehát olyan kimutatás, amely tényadatokon, méréseken alapszik, nem pedig becsléseken, véleményeken? Ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Biztos vagyok benne, hogy a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé.

Egyetlen dolgot tudok elképzelni (illetve kettőt): (i) a 2000-es népszámláláskori adatokról van szó, vagy (ii) a 2006-os kisebbségi önkormányzati választásról, ahol ugye csak azok szavazhattak, akik előre regisztrálták magukat. Egyiket sem tekintem statisztikai alapnak.

tevevanegypupu 2009.06.19. 14:06:37

Mindenesetre a statisztika azt latszik igazolni, ha a rendorseg masirozna idonkent a problemas varosokban vagy falvakban, akkor a bunozes merteke csokkenne..Vagyis elsosorban a felelem motivalja a Jobbikra szavazokat.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.19. 14:12:32

@Wildschwein: 2011-ben népszámlálás!
Borítékolhatóan nagy meccs lesz, hogy megszámlálhatóak -e a kissebségiek, és elfogadhatóak-e az adatok (minden jel arra mutat, hogy szabályos demográfiai robbanás történt az elmúlt másfél/két évtizedben). Ahogy látom nem csak a jobbikosok forszírozzák:

www.origo.hu/itthon/20090410-nepszamlalas-2011-osszesitenek-a-kisebbsegeket.html

Kállai: náci vagy!

osborne 2009.06.19. 14:48:30

@tevevanegypupu: Tallián Bokros fan és a Mester nagy spanja, nem vak csak elfogult. Ja és kiábrándult szadeszos

osborne 2009.06.19. 14:57:34

@tevevanegypupu: Morvai pedig eladja a nagy antiszemitát és közben be van adva a népnek, hogy különél a férjétől ;]

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.19. 15:10:22

@Wildschwein:

>Ezek szerint van olyan statisztika Magyarországon, amelyik területenként mutatja a cigányság arányát?

Persze, egy csomó.

>Biztos vagyok benne, hogy a jogszabályok ezt nem teszik lehetővé.

Nem hinném, hogy van jogszabály, ami kzárja.

>Statisztika, tehát olyan kimutatás, amely tényadatokon, méréseken alapszik, nem pedig becsléseken, véleményeken?

Számszerű statisztikai becslések állnak rendelkezésre. Csak becslés állhat rendelkezésre, tekintettel arra, hogy a mérés (népszámlálás) nem képes kimutatni a cigányokat, csak a magukat cigányoknak vallókat, ami egy egész más kategória.

tevevanegypupu 2009.06.19. 15:31:09

@osborne:
"nem vak csak elfogult."

Ugy tunik jelen esetben a korlatoltsagig..(:


Morvai valoszinuleg olyan "indokzsidos"..de manapsag ez is rettenetet ebreszt az emberekben. Megpedig annyira, hogy minden masfajta szelsoseget inkabb elfogadnak - mondjuk egy mszp-s komcsi tarsasagot - mint ezt.Nincs merlegeles, nincs osszehasonlitas, mindenki annyira fel az antiszemita belyegtol.

osborne 2009.06.19. 15:37:05

@dzsucseharcos: ezt én sem értem itthon miért nem lehet felmérni normálisan. a nagy USA-ban egész durván ki van mutatva mindenféle etnikai térkép. Szavazásoknál főleg, ezek alapján is lövik be a választói célcsoportokat. Obama anélkül nem is nyert volna.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.19. 15:54:04

@osborne: Fel LEHET mérni, szó sincs róla, hogy nem lehet. De mit jelent mérni, és mit jelent az, hogy cigány?

Mérni azt jelenti, hogy (most jön egy matektankönyvi példa) a gyárban az összes csomag jégkrémet megmérik, hogy az 1kg-os névleges tömeghez képest 1%-on belül van-e a tömege. Becsülni azt jelenti, hogy minden századik dobozt kiveszik, csak ezeket meózzák, és ezek alapján készül egy becslés arról, hogy az összes doboz hány %-a megfelelő tömegű.

Van két fogalmunk. Az egyik az, hogy valaki cigány-e. Az, hogy valaki cigány, az azt jelenti, hogy cigány életvitelt folytat, vagyis a környezete megítélése szerint cigány. Van egy másik fogalmunk, az, hogy valaki cigánynak vallja-e magát.

Ha az emberek elé kérdőívet raknak (népszámlálás, 2001), amin ott a kérdés, hogy "ön cigány?", akkor erre 190 ezren igennel válaszolnak. Ez mérés, nem becslés.

Ha szisztematikus mintavétel után kiküldünk megfigyelőket, akik megbecsülik, hogy egy utcában hány cigány lakik stb., akkor kapunk egy olyan becslést, hogy az országban 600 ezer cigány él. Ez egy becslés, de nem mérés.

Viszont a két adat között nem az az igazi különbség, hogy az egyik csak becslés, a másik mérés. Hanem az a különbség, hogy két különböző mennyiségről van szó. Nem vallja magát cigánynak minden cigány életvitelű személy, és nem minden magát cigánynak vallót tartja cigánynak a környezete. Az utóbbi mennyiséget - a cigány életvitelt folytatókét - csak becsülni lehet, de fogalmi képtelenség mérni, vagy legalábbis egymillió kérdezőbiztos kellene hozzá.

Tehát kicsit sem titok, hogy hol hány cigány él, de a népszámlálás eddig ezt nem mérte. Nem jogi okokból, hanem a vázolt okokból.

Most azt akarják csinálni, hogy a kérdezőbiztos attól függetlenül sorolhasson be embereket cigánynak, hogy azok cigánynak vallanák magukat. Ez nem azt jelenti, hogy "végre mérni kell a cigányok arányát", mert a "cigányok arányát" eddig is mérte a népszámlálás, csak egész más értelemben.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.19. 16:04:37

@tevevanegypupu:

>Ugy tunik jelen esetben a korlatoltsagig..(:

Tallián a naivitás, dogmatizmus és sematizmus olyan Serest és Tótát megszégyenítő magaslatain alkot, hogy lehetetlen nem nevetni a cikkein. Én gyakran olvasom. Persze valószínűleg hasznosabb lenne, ha arról a két dologról írna politika helyett, amihez ért is (ezek a zene és a fizika).

bz249 2009.06.19. 16:07:21

@dzsucseharcos: amúgy, ha már megalkották ezt a szerencsétlen "roma" szót... akkor mondjuk nem lehetne pont erre használni? Hogy az etnikai kategória lenne az egyik, a szociokulturális/életmódbeli meg a másik. Onnantól egy picivel tisztább lenne a helyzet.

osborne 2009.06.19. 16:15:35

@dzsucseharcos: értem, akkor benácul a népszámlálás is. de ez gondolom a közelgő polgári diktatúra velejárója.

Talliánban és Tótában azt szeretem, hogy annyira hisznek azokban amit írnak, hogy saját paródiájukká válnak vagy váltak. Főleg ha valaki korrigálja az írásaikat és ők visszavágnak védve a hülyeséget, mókásak ;]

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.19. 16:35:43

@bz249: Hát igen, sok minden egyszerűbb lenne, ha valami ilyesmiben sikerülne megállapodni. Az apró probléma azonban az, hogy tudtommal a "roma" sem egy egységes etnikumot jelöl, hanem (azt hiszem) 3 etnikum gyűjtőneve. A 2001-es kérdőíveken sem az szerepelt, hogy "roma", hanem valami egyéb (van egy barátom, aki kíváncsiságból kérdezőbiztososkodott, majd megkérdezem tőle, hogy is ment ez). Persze lehet, hogy a roma olyan fogalom, mint a belga vagy a svájci (tehát 'kifelé' egységes, 'befelé' többféle).

bz249 2009.06.19. 16:39:21

@dzsucseharcos: na jó, de ilyen értelemben a "német" is egy értelmezhetetlen dolog a bajor különállással (meg enyhébb formában pl. a sváboknál is)... a magyarok talán már egészen jól homogenizálódtak.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.19. 16:56:55

@bz249: Ez az, amit nem tudok. Mert lehet, hogy vannak romák, akik mégiscsak romák, úgy, ahogy a németek németek. Vagy nem. Mert pl. az angolok és a németek nem egy nép, pedig mindketten "európaiak". Hogy hogy van ez a romákkal, az ténykérdés, amit meg kell állapítani.

Képzelje el azt a személyt, aki "magyar cigány"-nak vallja magát, és úgy gondolja, hogy a magyar cigány olyasmi a magyarhoz képest, mint a bajor a némethez képest. Szomszédja szintén "magyar cigány", de ő meg úgy gondolja, hogy a magyar cigány olyan a cigányhoz képest, mint a porosz a némethez képest. És ennél cifrább identitások is előkerülnek egy népszámláláson.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.19. 17:12:52

Most megy egy műsor a Dunán, a cseh romákról. Sokkal több támadás érte őket ezek szerint, mint a hazaiakat
(80 támadást említettek). Egy házba molotov koktélt dobtak, egy asszonynak meggyulladt a ruhája. A cseh emberjogi aktivista így kommentálta:

"Ez utoljára Aushvicban történt meg az emberiség történelmében. Ott égették el élve az embereket!"

bz249 2009.06.19. 17:23:19

@dzsucseharcos: nyilván nem lehet tökéletes megoldást csinálni, de olyankor meg az egyszerű és működőképesre kellene rámenni. Itt lenne jó, ha lenne roma/cigány értelmiség, akivel le lehetne ülni tárgyalni a részletekről.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.19. 17:32:12

@dzsucseharcos:
"Most azt akarják csinálni, hogy a kérdezőbiztos attól függetlenül sorolhasson be embereket cigánynak, hogy azok cigánynak vallanák magukat."

"...(Gondoljuk végig, milyen visszatetszést keltene, ha például a zsidóság létszámát úgy kísérelnék megismerni a szociológusok, mint ahogyan a hivatkozott felmérés során tették, azaz kifaggatnák a vizsgált terület lakosait, hogy kit minősítenek zsidónak!) Következetes demokratikus felfogás szerint az identitás kérdésében a döntő szót a szuverén állampolgár maga mondja ki..."

tevevanegypupu 2009.06.19. 17:43:00

@dzsucseharcos:
viszont a cikkeibol - en is szoktam olvasni - nem arad az a foleny, ami oly jellemzo az szdsz imadoira, es amitol kinyilik a bicska a zsebekben. Embereknek nyelven szol. Seresrol es Totawrol ez nem mondhato el szinte egyetlen alkalommal sem. Tevedeseiket meg tudalekossaggal is megfuszerezik.(:

tevevanegypupu 2009.06.19. 20:00:37

www.mno.hu/portal/644645

Na itt van Herenyi is..Korulbelul olyan most is, mint amikor a pecsi polgarmester valasztas utan kiallt a sajto ele es kozolte, hogy az MDF nem Szili Katalint tamogatta..

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.19. 20:12:52

@tevevanegypupu:

Pedig az antiszemitizmus ellen nagyon határozottan fel kell lépni. No nem azért, amiért a hivatásos rettegők rémüldöznek szakmányban. Én nem hiszek abban, hogy hazai antiszemitáink túlnyomó része bárkit is bántani akarna. Én egész más miatt bosszankodom a zsidózás kapcsán. Az antiszemitizmus és cigányellenesség szörnyű, pusztító hatása az, hogy zsidózó és cigányozó honfitársaink az égvilágon minden hátrányunkért, lemaradásunkért, sikertelenségünkért megtalálták a felelősöket a zsidók illetve a cigányok körében. Innentől kezdve önvizsgálatnak, saját magunk megváltoztatása igényének helye nincs, mert ebben gemkapocs-egyszerűségű világképben mindig minden bajnak kívülről jövő okai vannak, ezek forrásai pedig a nemzettesttől idegen népségek. Önsorsrontó és önpusztító gondolkodás ez, mert kizárja az önkorrekció szükségének felismerését.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.19. 20:18:52

@dzsucseharcos: Ha valaki teljes komolysággal Ayn Rand filozófiáját idézi vezérlő csillagaként, az bizony nem a realitások talaján áll. A többi már ebből következik. Tótánál viszont többre tartom, mert nem aljas.

tevevanegypupu 2009.06.19. 21:02:57

@Elpet:
Csak egy reteg az - kb. ugyanannyian vannak mint a hivatasos rettegok - akik valamifele etnikumban latjak a baj okat, az orszag tobbseget ez a kerdes nem foglalkoztatja. Ez magyar problema, magyar jelenseg, kovetkezeskeppen talan meg kellene megiscsak vizsgalni, nem elintezni vadaskodasokkal, buntudat ebresztessel vagy onmarcangolassal.Beszelgetni kellene. Eleg az orokos bocsanatkeresekbol es abbol is, hogy meg mindig elvarjak a bocsanatkereseket. A bizalmatlansag kolcsonos es sokszor megalapozatlan..Nem csak egyik oldalon kellene allandoan azon problemazni, hogy hol rontottuk el, mit tettunk. Hiszen az ido mulik, meg a legszornyubb tortenesek is lassan a historia reszeve valnak. Es ha mar szoba kerult: ki ker allandoan bocsanatot a most is kormanyon levo mszmp-s utodpartbol a tanacskoztarsasagert, az 1948-56-os es utana elkovetett tettekert? Ez miert nem tema szinte soha? Pedig ezt a problemat meg annyira sem oldottuk meg mint a masikat. Igazsagot akarunk, akkor legyen igazsag, de legyen mindenkinek, azoknak is, akik onhibajukon kivul, elmult generaciok hiabaja miatt meg mindig mentegetozni kenyszerulnek. Neha eppen forditva erzem ezt a sikertelenseg kerdest. Mintha az egesz orszagot vadolnak valamivel allandoan, es rajtunk kernek szamon egy-ket gazember szemetsegeit.Felbillent a merleg. Az onkorrekcio valoban mindenkinek szukseges.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.19. 21:21:03

Általában nem szoktam blogokat idézni, de ez egyrészt vicces, másrészt tanulágos példa arra, milyen egy valóságtól elszakadt ember. A Hírszerző *Batshit Insane* tagozatának stúdiójából jelentkezik: Nazarene
teccikerteni.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=13559
"Budaházy letartóztatása: a Fidesz üzenete a Jobbiknak

Budaházy letartóztatásának időpontja minimum érdekes. Lehetne akár véletlen is, de szerintem inkább nem.

Gaudi-Nagy szerint "Budaházy letartóztatása az egész társadalomnak szóló üzenet" - vicces, hogy még igazat is adok neki :-) Csakhogy ő megtalálta "a szarva közt a tőgyit", ugyanis ő - nyilvána Fidesztől való félelmében, valamint politikai okokból - a kormányra kívánja kenni a dolgot, rendőrállamot kiáltva.

Csakhogy az ügyészség mind formálisan, mind tényszerűen független a kormányól, sőt: Polt Péter megválasztása óta tényszerűen fideszes irányítás alatt áll. tudom, hogy Polt már nem főügyész, azonban aki kicsit is képben van az tudja, hogy megválasztásakor az volt a feladata, hogy lecserélje az ügyszéséget a fideszes káderekre, amit sikerrel végre is hajtott egészen az alsóbb szintekig, amely távozása után érdemben nem változott.

Ezért úgy gondolom, hogy Budaházy letartóztatása valóban üzenet, azonban a Fidesz üzenete a Jobbiknak: ne ugráljatok a 15 százalékotokkal, mert ti is így jártok ("rajtad is átmehet még a csuklós busz oda-vissza" - (C) Kövér László). A Jobbik kezd nagyon kényelmetlen lenni a Kedves Vezetőnek, és a régi jól bevált módszerekkel kívánt üzenetet küldeni az EP-választás után.

Az is megér egy misért, hogy miért volt egyáltalán eddig Budaházy szabadlábon? Mi van a házi őrizettel? Az ügyészségnek eddig miért is nem volt fontos őrizetbe venni? Egyszerű: a Fidesznek nem állt érdekében. Nekik az volt jó, ha Budaházy szervezi a kis akcióit, terrorizálja az országot és csökkenti az állampolgárok biztonságérzetét.
Nem lennék meglepve, ha ezúttal tényleg börötnben maradna, illetve további jobbik-közeli terroristákat vádolna meg az ügyészség.
Aki szerint most rendőrállam van, az csak figyeljen mi lesz itt a Kedves Vezető hatalomra jutását követően :-D"

A polip még itt tekereg. Figyeljék meg, ezt nemsokára követi egy Tokfalvi-poszt is, ahol a hír beilleszkedik a rendszerváltás óta folyó Master Plan cselekményébe (Kádár-kori erőszakszervezetek továbbélése a... naná hogy a Fideszben). Muhahahaha, újabb puzzledarab a nagyobb puzzleban!

osborne 2009.06.20. 04:42:02

@elGabor: tegyük fel egy pillanatra, hogy ez 'igaz', akkor én csak azt várom, hogy BGY szépen fedje fel kik is mozgatták őt eddig. Nyugodtan elmehetnek a szálak Szilvásy-ig is ;]

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.20. 10:10:53

Időközben rájöttem, miért gonosz a Fidesz. Az MSZP fórumát olvasva esett le. Itt ugyanis a következő kérdés olvasható: "Miért akar a Fidesz egy csődbe ment országot megkaparintani?"

Tényleg, miért? Normális ember nem akarhat egy csődbement országot megkaparintani! Itt valami csúnyaság van a háttérben, amit titkolnak.

Hál'istennek sikerült csődbe vinni az országot, a Fidesz erre nem oszlatta fel magát, hanem még mindig a hatalom kell neki. Kiugrasztottuk a nyulat a bokorból!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.20. 10:34:01

harcos, elgondolkodtam a maga korrelacioin. A jobbik ereje korrelal a segelyezettek szamaval es a bunozessel is. Vajon a segelyezettek szama korrelal a bunozessel? Egyaltalan, van ertelme ilyen korrelaciot kiszamolni?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.20. 10:52:34

@Doomhammer:

>A jobbik ereje korrelal a segelyezettek szamaval es a bunozessel is.

A Jobbik ereje pozitíve korrelál a _bűnelkövetők számával_ és negatíve a _bűnözéssel_, valamint pozitíve a segélyezettek számával. Az oksági kapcsolat sémája a következő: a gazdasági elmaradottság okozza az alacsony bűnözést, okozza a bűnelkövetők magas számát és a segélyezettek magas számát.Tehát a segélyezettek száma és a bűnözés közötti kapcsolat nem közvetlen, hanem ez a két jelenség (mely egyébként korrelál), egy harmadik tényező (a gazdasági elmaradottság) két okozata.

A gazdasági elmaradottság pozitíve korrelál a Jobbik népszerűségével, de ez az összefüggés gyengébb, mint a segélyekkel és a bűnelkövetőszámmal való jobbikos korreláció. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jobbikosság az utóbbi kettővel függhet közvetlenül össze, nem a gazd. elmaradottsággal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.20. 11:08:38

@dzsucseharcos:
Mit ert alacsony bunozes alatt? Alacsony bunelkovetesi erteket?

Szerintem van egy problema a gondolatmenetevel. Ha ez altalanosan igy lenne, akkor ez a helyzet mindenhol igy lenne, ahol fejletlen a gazdasag. A jobbik ereje nem a szegenysegbol kovetkezik, hanem a biztonsag hianyabol. Hogyan lesz a szegenysegbol biztonsaghiany, mert ez a kapcsolat nem egyertelmu. Ehhez az kell, hogy a szegenyseg bunozest _okozzon_ es nem akarmilyet, hanem olyat, ami a biztonsag hianyat okozza, vagyis szemely elleni tamadasokat peldaul.

Es ezzel elerkeztunk a kulturalis meghatarozottsaghoz. Keresunk egy kulturat, ahol a szegenyseg olyan buncselekmenytipusok novekedeset okozza, ami a lakossag biztonsagerzetet csokkenti. Szerintem mar meg is talaltuk.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.20. 11:25:45

@Doomhammer:

>Mit ert alacsony bunozes alatt? Alacsony bunelkovetesi erteket?

A bejelentett bűncselekmények számát. Az elmaradott térségekben ez alacsony. Ennek okai a következők lehetnek: (1) Kevésbé jelentik be, mert kisebb értékre követik el, (2) bizonyos bcs-fajták alkalom híján kevésbé jellemzőek. Pl. csődbűntettet, adócsalást, autólopást, betörést Budapesten érdemesebb és alkalmasabb elkövetni, mint Borsodban.

>Ha ez altalanosan igy lenne, akkor ez a helyzet mindenhol igy lenne, ahol fejletlen a gazdasag.

A bűnözésre vonatkozó szabályosságok ceteris paribus értendők, tehát pl. összehasonlítható Csongrád és Győr-Moson-Soporon, de nyilván nem Miskolc és New York. Tehát feltételezem, hogy Hajdúhadház ugyanaz a kultúrkör és intézményrendszer, mint Soporon, de nem ugyanaz, mint Chicago. Viszont egy hardcore jobbikos esetleg azt fogja mondani, hogy Hajdúhadház nem ugyanaz a kultúrkör, mint Sopron.

>A jobbik ereje nem a szegenysegbol kovetkezik, hanem a biztonsag hianyabol.

A levezetésem úgy néz ki, hogy van a bűnözésnek egy mintázata, ami fenyegetettségérzettel és rossz közbiztonsággal jár. E mintázat a gazdaságilag fejletlen területekre jellemző. Tehát ha komolyan vesszük a Jobbik önjellemzését, miszerint ott van ilyen sok hívük, ahol rossz a közbiztonság, akkor ott kell találnunk több jobbikost, ahol rosszabb a gazd. helyzet. Ez így is van. Ennél többet persze nem lehet mondani.

Bűnözés mindenhol van. Viszont hogy milyen a bűnözés, az függ a fejlettségtől. Tehát nem a szegénység okozza a bűnözést, hanem a fejletlenség okozza azt, hogy a bűnözés olyan, amilyen. Egy biciklilopás, vagy egy évi 400 ezer Ft-ból élő ember zöldségeinek ellopása 10 ezer Ft értékben egészen húsbavágó lehet egy szegény faluban. Budapesten közben nem érezzük, hogy "rossz a közbiztonság" csak azért, mert valaki elkövetett egy 10 milliárdos adócsalást tegnap, fényes nappal. Szerintem így lesz a szegénységből biztonsághiány: az elmaradott térségek és rétegek bűnözése fenyegető, durva és véres karakterű. Budapesten idén tavasszal volt vagy kéttucat bankrablás. Ez is erőszakos és fenyegető, mert elvileg lőhetnek. De egyik cselekmény után sem maradtak civil halottak. Az adócsalások, sikkasztások, autólopások stb. után szintén nem maradnak vérbe fagyott hullák.

>Keresunk egy kulturat, ahol a szegenyseg olyan buncselekmenytipusok novekedeset okozza, ami a lakossag biztonsagerzetet csokkenti.

Nem tagadom, elképzelhetőnek tartom, hogy van ilyen kulturális tényező, de szerintem külön kulturális tényező nélkül is érthető az összefüggés.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.20. 12:43:11

@dzsucseharcos:
A kulturalis tenyezon nem lehet atlepni akkor, ha azt kerdezzuk, mit lehet tenni. Mert a maga gondolatmenetebol az az evidens valasz kovetkezik, hogy a szegenyseget kell felszamolni, mas tennivalo nem lehetseges. Ami jol hangzik ugyan, de rovid-, de akar kozeptavon se konnyeden kivitelezheto, kozben pedig Hajduhadhazan a lakossag fele (vagy mindenki) nagyon rosszul erzi magat es ennek hangot is ad.

En ismertem rendkivul szegeny videkeket (Magyarorszagon pl. a Cserehatban) ahol gyakorlatilag nincs bunozes. Azert nincs, mert ezek nagyon szorosan kotott kozossegek, mozgas ki vagy be gyakorlatilag nincs, ennek megfeleloen a kozosseg ertekrendje nagyon erosen kot. Tehat nincs determinalt kapcsolat a biztonsagerzetet negativan befolyasolo buncselekmenyek es a szegenyseg kozott es ha ez igy van, akkor a (kivanatos) szegenyseg elleni program mellett valami rovid tavu megoldas is mukodhet. Ehhez csupan az kell, hogy kideritsuk: hogy lesz bunozes Hajduhadhazan a szegenysegbol es miert nem lesz belole mashol.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.20. 14:31:36

@Doomhammer:

Amennyire én innen, szegedi remeteségemből látom, egy nagyon jellegzetes folyamat zajlott le azokon a vidékeken, amelyekről az elviselhetetlen bűnözés kapcsán szólunk.

A kérdés részben összefügg a magyarok lakóingatlannal kapcsolatos szokásaival is.
Magyarországon a lakóingatlanok értéke nagyon szorosan korrelál ( ha már dzsucseharcos meghonosította körünkben ezt a statisztikai módszert, hadd említsem én is, számok nélkül )a környékben található munkahelyek számával és az ott szerezhető jövedelemmel. A jól fizető állásokkal rosszul ellátott vidékekről az ambíciózusabb, fiatalabb emberek, családok elköltöztek olyan vidékekre, ahol jobb munkalehetőségek vannak, és alacsony áron eladták házaikat, lakásaikat olyanoknak, akik nem a jól fizető állások megszerzésében látták életük perspektíváit. Úgy gondolom, hogy az ily módon betelepült lakosság jelenti errefelé a fő problémát, amelynek legfőbb jellemzője egyfajta életmód, és történetesen általában cigányok. Mint ahogy cigányok azok is, akik őslakosok, akik eddig békében éltek a többi falubelivel, és adott esetben éppúgy szenvednek a betelepültek életmódjától, mint a magyarok. Persze a határok idővel elmosódhatnak kissé.
Az alapvető probléma szerintem az tehát, hogy ezekről a településekről elköltözött a lakosság leginkább dinamikus, a problémák kezelésében aktívan részt vállalni tudó része, helyükre problémás személyek és családok érkeztek, és a közösség már nem tud megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amelyeket a betelepülők okoznak. Nagyon súlyos gondok ezek, félő, hogy túljutottunk már azon a ponton, amikor még az állam a szokásos, nem rendkívüli eszközökkel hatásosan be tud avatkozni . A legrosszabb, ami történhet, hogy a normális életvitelű emberek bármi áron elmenekülnek ezekről a településekről, melyekből olyan helyek válnak, ahová senki nem meri többé betenni a lábát.
Felháborító, hogy az MSZP-SZDSZ kormányzás tudomást sem vett ezekről a problémákról, melyek már évek óta világosan láthatóak voltak. Ha más nem, az olaszliszkai bestiális lincselés mindenkinek fel kellett volna nyissa a szemét.

tevevanegypupu 2009.06.20. 16:02:19

"az olaszliszkai bestialis lincseles mindenkinek fel kellett volna nyissa a szemet;"

Fel is nyitotta, ugyanugy mint a Cozma-gyilkossag. Ezutan szerveztek a rasszizmus, a kirekesztes, ciganysag kiszolgaltatottsagara figyelmezteto koncertet Brodyek, jott ossze ujra a Magyar Demokratikus Charta es irtak ala az ELIT-ek..

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.20. 16:35:06

@tevevanegypupu:

A ballib elit magatartása egyszerűen vérforraló volt ezekben az ügyekben.

De hasonló probléma: a Rádió utca - Zámoly - Strasbourg útvonalon mozgó kis csapat pályafutása a haladó elit szemszögéből nézve. Több, mint tanulságos. A 100 haladó értelmiségi, ahogy mószerolja Magyarországot és az aktuálisan kormányzó Orbán-adminisztrációt a világ közvéleménye előtt. Jól megágyaztak a Jobbiknak. Zsák a foltját. Nem létezhetnek egymás nélkül.

tevevanegypupu 2009.06.20. 16:54:19

@Elpet:
Ezek az emberek - a szaz ballib es csatolmanyai - nagyon aljasokka valtak. Nem tudom mindig azok voltak-e, de ugy latszik a demokracia nem tett jot nekik. Olyan ellenszenvet es haragot ebresztenek az emberben, hogy nagyon nehez arra gondolni, hogy nem lehet valasz a radikalizmus, nem lehet valasz a gyulolet. Marad a megvetes, dehat azzal nem torodnek..

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.20. 17:16:54

@tevevanegypupu:

Szerintem egy bizonyos irányú elfogultságnak és elvakultságnak nem egy ellentétes irányú elfogultság és elvakultság az ellenszere, hanem a higgadt, korrekt gondolkodás és a méltányos ítéletalkotás. Nem hoz azonnali eredményt, az biztos.

tevevanegypupu 2009.06.20. 21:19:59

@Elpet:
bizzunk benne, hogy lesz kormanyvaltas es lesz modszervaltas is.

tevevanegypupu 2009.06.21. 10:18:45

Ma egesz nap Cseh Tamas a Duna teven!!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.21. 11:16:56

@tevevanegypupu: Áh, most először kezdem sajnálni, hogy nem tartok tévét. :/

tevevanegypupu 2009.06.21. 16:31:52

@Doomhammer:
ne ijesztgessen, forradalmat Magyarorszagon a kommunistak szoktak csinalni, es terrorcselekmenyeket is ok hajtanak vegre..gondoljon Sagvarira es az Aranykez utcara..(:

tevevanegypupu 2009.06.21. 16:35:00

@elGabor:
Fantasztikus az egesz..MINDEN szamot es musort jatszanak, amit felvettek vele.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.21. 17:56:53

Nem nagyon reagáltak az elméletemre, sajnálom, ha nem mozgatta meg a gondolataikat. Pedig eléggé használható elgondolás. Ma végiggondoltam még egy párszor, és arra jutottam, hogy a kelet-magyarországi falvak kétségbeejtő biztonsági-élhetőségi helyzete az egyenlőtlen fejlődésből eredő lakosságcsere következménye, melynek során nagy közbiztonsági kockázatot jelentő személyek és családok költöztek kis településekre, ott arányuk oly nagy lett, hogy azt a sokszor rendőri jelenlét nélkül élő falu már nem tudja kezelni. Ennek kapcsolatát a Jobbik szereplésével nem nehéz megállapítani.

Azon a környéken, ahol most lakom, elég sok veszélyes család élt. Aztán a régi bérházak helyére magántulajdonú társasházak épültek, és a lakosság kicserélődött, mára egy jellemzően felső-középosztálybeli környék lett. Az addig itt lakók nyilván elköltöztek máshová.

A cigánysággal mindez ott függ össze, hogy ezt az agresszív, esetenként sőt gyakran bűnöző életmódot folytató réteget elsősorban a cigányság termeli ki magából. Sokaknak vonzó, hogy emiatt a megoldást úgy keressék, mint általában a cigányság megrendszabályozására irányuló törekvést, legalábbis rövid távú, azonnali cselekvésként. A Jobbik, különböző direkt és indirekt üzenetekkel, ráutaló magatartással erre mutatkozik késznek, ezzel kapcsolatosan ajánlja magát megoldásként.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.21. 18:09:50

Sokan a Jobbikkal kapcsolatos szimpátiájukat a kelet-magyarországi falvak közbiztonsági helyzetével indokolják. Nekem kissé gyanús ez a hirtelen támadt társadalmi szolidaritás, melyet más vonatkozásokban nemigen tudok tettenérni.
A lakosság mozgásában vannak nyertesek is, azok a környékek, ahonnan elköltöztek a problémás emberek. A falvak közbiztonságának növelése rengeteg pénzbe kerül. A tényleges megoldások keresésekor erről az állítólag létező szolidaritásról gyorsan kiderül majd, létezik-e valójában.

bz249 2009.06.21. 19:10:18

@Elpet: egyébként érdekes, bár kellően gonosz és cinikus kérdés, hogy valóban ott kell-e lennie a magyar államnak az erőszak-monopóliumával mindenütt? Tényleg rendet kell tartani azokon a településeken, ahol a cig... a bűnöző életmódú egyének aránya eléri mondjuk a 90%-ot? Vagy egyszerűen ezeket a részeket fel kell adni és az erőforrásokat arra használni, az ott élő antiszociális népességet elzárják a külvilágtól... lényegében egyfajta szabadtéri börtönfélét csinálni a helyekből. Tudtommal a csendőrség sem foglalkozott a vándorcigányok belső ügyeivel egyszerűen elzavarta őket a város környékéről.

osborne 2009.06.21. 19:58:09

TGM unatkozik és levelezget a dögkúttal

mno.hu/portal/644883

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.21. 20:10:39

@Doomhammer:

>a maga gondolatmenetebol az az evidens valasz kovetkezik, hogy a szegenyseget kell felszamolni, mas tennivalo nem lehetseges.

Nem következik belőle. A szegénység ( = nincs pénz) pl. felszámolható pénznek helikopterrel a lakosság közé való szórásával, az elmaradottság azonban nem. A bűnözési profil az elmaradottsággal függ össze, a szegénység az elmaradottságnak nem szinonimája, hanem következménye. Az elmaradottságnak kulturális elemei is vannak.

>hogy lesz bunozes Hajduhadhazan a szegenysegbol es miert nem lesz belole mashol.

A kérdés így is megfogalmazható: Vannak-e olyan kulturális tényezők, amelyek nem találhatók az "elmaradottság" által implikált kulturális tényezők között, és amelyek befolyásolják a bűnözési mintázatok és az elmaradottság közötti összefüggést. Ha nincsenek ilyen tényezők, akkor az az összefüggés érvényes, amiről írtam. Ha vannak ilyen tényezők, akkor az említett összefüggés nem érvényes. Mármost annyit tudunk, hogy megyei szinten általánosságban érvényesül az összefüggés. Településről településre viszont nem. Ez azt jelenti, hogy léteznek az elmaradottságtól független egyéb kulturális tényezők, és hatnak. Meg érvényes az elmaradottsággal kapcsolatos megfontolás is. Soktényezős az összefüggés, ez két tényező. Lehet, hogy ez a két tényező van csak, lehet, hogy több.

>Azert nincs, mert ezek nagyon szorosan kotott kozossegek, mozgas ki vagy be gyakorlatilag nincs, ennek megfeleloen a kozosseg ertekrendje nagyon erosen kot.

Vannak százával pl. olyan települések, ahol a bűnözés egyszerűen nem létezik. Ilyenek pl. az elöregedett aprófalvak, ahol (1) nincs mit ellopni, (2) mindenki ismer mindenkit, (3) a lakosság nagy része stabil anyagi helyzetű nyugdíjas, és (4) nincsenek fiatalok.

És egészen biztosan vannak helyi kulturális sajátosságok is. A döntéshozók azonban nem hiszem, hogy a helyi mikrosajátosságokból értelmes következtetéseket tudnak levonni. Pl. Hajdúhadházon magas a bűnözés, erre max. annyit lehet mondani, hogy akkor még több rendőr kell oda (így is 94 rendőr van a 13 ezer lakosú településen). Oda lehet vezényelni 1000 rendőrt, akkor nyilván rend lesz. De megváltoztatni a kulturális sajátosságokat, vagy ezeket megvizsgálni több száz településen szerintem képtelenség, vagy ha nem is képtelenség, akkor eddig nem foglalkoztak vele. Most fel van adva a lecke.

>nincs determinalt kapcsolat a biztonsagerzetet negativan befolyasolo buncselekmenyek es a szegenyseg kozott

Nem a szegénységről beszéltem, és nem determinisztikus kapcsolatról. Hanem általában elmaradottságról és ceteris paribus értendő, nem determinisztikus, de létező összefüggésről. Egy olyan településen, ahol mindenki nyugdíjas, az átlagjövedelem országos átlag alatti, a bűnözés mégis nulla. Mivel az elmaradottság és a rossz közbiztonság közti összefüggés ceteris paribus érvényesül. Történelmi, politikai, társadalmi jelenségek között soha nincs determinisztikus összefüggés, de összefüggés attól még van. A problémát a következő (is) jelenti egyébként: egészen mostanáig a rendőrség nem arra figyelt, amire, úgy tűnik, igény van. Egy példa: ha valahol másolnak és eladnak ezer kalóz CD-t, az ezer bűncselekmény. Valaki hamisít 100 esetben számlákat, az 100 bűncselekmény. Ha ezeket az ügyeket megoldja a rendőrség, akkor örül, hogy milyen jó a statisztikája. Egyetlenegy, nulla anyagi kárt okozó és személyi sérüléssel nem járó csoportos garázdaság azonban jobban aláássa mondjuk egy falu biztonságérzetét, mint ezek a cselekmények. Olyan települések, amelyeknek a lakói rettegnek, elvileg élen járhatnak a bűnözési statisztikákban mint biztonságos települések. A "közbiztonság" mondjuk azt jelenti, hogy mekkora a rablások, garázdaságok és betörések száma. Bármilyen hihetetlen, még nem láttam olyan statisztikát, ami célzottan ezt mérte volna. Mindig csak a bűncselekmények számáról van szó vagy bcs-típusokról. A személy elleni bcs-k statisztikája pl. nem túl érdekes, mivel a rablás a vagyon elleniek között van a statisztikákban, a garázdaság pedig a közrend elleniekben. A szubjektív közbiztonságérzetre szerintem azért nem ment rá eddig a rendőrség, mert nem ez volt a figyelem középpontjában. 2008 előtt nem uralta a közbeszédet a vidéki közbiztonság. Sokkal több szó volt mondjuk az adócsalásokról.

@bz249:

>Tényleg rendet kell tartani azokon a településeken, ahol a cig... a bűnöző életmódú egyének aránya eléri mondjuk a 90%-ot?

Az olyan települések meg sem jelennek a bűnözési statisztikákban. 90%-os cigány többségű településen, ha pl. előfordul egy késelés, azt maga szerint bejelentik?

Egyébként szerintem kár a sajtószenzációk hatására valamiféle Rhodesiát képzelni Borsodba. Hasonló hangulatot árasztottak azok a hírek, amik a 90-es évek elején szóltak a tanyavilág kirablásáról. Nem tagadom, hogy létezik egy falusi közbiztonsági probléma, de szerintem nincs rá bizonyíték, hogy az utóbbi években gyorsan súlyosbodik. Csak az egyértelmű, hogy hirtelen nagyon nagy figyelem irányult rá, miközben persze korábban is volt szó róla.

tevevanegypupu 2009.06.21. 20:15:14

@osborne:
Nagyon jo az asszociacio erre a "beszelgetesre" a La Fontaine mese..
Mindig ehesen fognak tavozni egymas asztalatol. A parbeszed TGM-nek a jobboldallal lehetetlenne valt, es nem azert mert lehetetlen, hanem mert csak. TGM monologizal es mar azt sem veszi eszre, hogy sokszor Orbant ismetli. Korbeert.(:

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.21. 20:16:07

Közben Pécsen érvénytelen a választás. A részvétel még alacsonyabb, mint múltkor. Az előző kör eredménye Fidesz 63%, MSZP 25%, Jobbik 8%, MDF 3% volt. Most Fidesz 77%, MSZP 17%, Jobbik 6%. Ki lesz az utolsó MSZP-szavazó? Debreczeni vagy Gréczy?

bz249 2009.06.21. 20:17:20

@dzsucseharcos: az mdf-nél egyszerűbb eldönteni a kérdést mert ők kizárják egymást. Itt meg szimpla lemorzsolódás van. :D

osborne 2009.06.21. 20:37:37

@dzsucseharcos: hehe sztem Gréczy már a Jobbikra szavaz, mert az segíti Feri érdekeit meg amúgy is 'trendi'

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.21. 20:40:35

@dzsucseharcos:
"Nem következik belőle. A szegénység ( = nincs pénz) pl. felszámolható pénznek helikopterrel a lakosság közé való szórásával, az elmaradottság azonban nem."

Ah, ez érdekes. Maga szerint tehát van a szegénység, ami mérhető mondjuk valamiféle átlagjövedelemmel és van az elmaradottság, ami mérhető ... mivel is?

Egyébként egyetértek, csak azért nem árt tisztázni, mi az az elmaradottság, mielőtt általános magyar ugarozásba fulladna ez a beszélgetés. Én az elmaradottságot a munkaerőpiaci pozícióval mérem. Elmaradott az a terület, ahol a lakosság képtelen elhelyezkedni - akármilyen okból is.

"Oda lehet vezényelni 1000 rendőrt, akkor nyilván rend lesz."

A Jobbik állítása az, hogy a már meglevő 94 rendőr is rendet tudna csinálni, ha "határozottan lépnének fel", akármit is jelentsen ez. Ha félelmet keltenének maguk körül, mint a csendőrség tette.

"Nem tagadom, hogy létezik egy falusi közbiztonsági probléma, de szerintem nincs rá bizonyíték, hogy az utóbbi években gyorsan súlyosbodik."

Nagy-Britanniában a BNP megerősödése párhuzamosan zajlott a közbiztonság *javulásával*. Miközben a BNP erősödött, a brit rendőrség egyre határozottabban lépett fel a problémás helyeken, nem vette többé figyelembe a PC-aktivisták által is elfogadott no-go zónákat és "erőt mutatott", ami erőt sugárzó megjelenésű rendőrök (magas emberek, védőöltözetben) jól látható megjelenését jelenti. A közbiztonság ettől javult (legalábbis a bandák ellen nagyon határozottan lépnek fel), de a BNP tovább erősödött.

Amikor ezt kapargatják, mindig a tömeges bevándorlás problémája kerül elő. Tehát az, hogy egy területen tömegesen bukkannak fel az újak, akiknek a kultúrája gyökeresen eltér az őslakosoktól. A brit muszlimoknak például csak 3%-a (!) fogadja el a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot (európai átlag: 83%, francia muszlimok: 48%).

Magyarországon ez nem bevándorlással történik, hanem a gyerekszületések számának rendkívüli aránytalanságával. Én erre azt szoktam mondani kicsit szomorkásan, hogy ha egy nép egy nőre vetítve 1.3 gyereket tud produkálni (és ebben már a cigányok átlagosan egy nőre vetített 3 gyereke is benne van), az megérdemli a kihalást. Előtte azonban még fenyegetve érzi magát a "betolakodóktól".

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.21. 20:57:53

A Kelet-Európaiak nem rasszistábbak, mint a nyugatiak, csak nincs náluk elég antirassziszta intézmény. Itt az ideje, hogy ez megváltozzon.

Elemez a Financial Times.

www.ft.com/cms/s/0/f77f1042-5c68-11de-aea3-00144feabdc0.html
"Central and east Europeans are not inherently more prejudiced than west Europeans. They have not had time to develop the anti-racist institutions and practices that even in the west date back only to the 1960s. Under communism, rulers declared an end to discrimination against minorities, without really addressing the issue by social reform. The years since 1989 have been dominated by other priorities.

But five years after European Union accession it is time to put more effort into changing public attitudes."

Én nem érzem úgy, hogy az antirasszista propaganda hiányosságaival lenne gond.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.21. 21:03:01

A Wall Street Journal szerint Bajnai a hitelességet némileg helyreállította.

online.wsj.com/article/SB124536752675829313.html
"Mr. Bajnai, who says he plans to stay in power only until the spring 2010 general elections, is a former businessman without party affiliation, but rules with a Socialist minority in government.

Since being appointed to his post in April after the previous premier resigned, Mr. Bajnai's stewardship has restored some stability to a country that has been pooled with Iceland and Latvia as being among Europe's riskier markets."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.21. 21:07:36

Amint a Tiszalökön agyonlőtt cigány férfit temetik el, előjönnek a holokauszt emlékei.

www.washingtonexaminer.com/world/ap/48690007.html
"Gabor Toth, Koka's 84-year-old father-in-law, attended the funeral in a wheelchair, frequently wiping tears from his eyes and remembering his experience in the Holocaust.

"I already survived a tragedy in 1944, when I was locked into a train wagon like cattle because of my race and taken to a work camp in Okormezo," Toth said, using the Hungarian name of the Ukrainian town of Mizhhirya.

"I've been through a lot. We were freed by the Russians and have lived here in peace since. And now this!" Toth said."

bz249 2009.06.21. 21:08:31

@Doomhammer:

hát igen készül a haladó értelmiség a következő nagy mantrára:

a Zorbán, a Bajnai-csomag eredményeiből élt meg (remélhetőleg minimum 8 évig)

Egyébként az 1.35-ös gyerekszám az 1.75, ha figyelembe vesszük, hogy a szülések egyre későbbre tolódnak. Az se jó, de talán még nem katasztrofális.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.21. 21:11:27

@bz249:
"Egyébként az 1.35-ös gyerekszám az 1.75, ha figyelembe vesszük, hogy a szülések egyre későbbre tolódnak."

Van forrása? Már bocsánat az obligát kérdésért, de nagyon kíváncsi vagyok, hogy lehet ezt kiszámolni. Ugyanis az 1.3 körüli gyerekszám 1996 óta van, nehezen tudom elképzelni, hová tolódhatna még.

tevevanegypupu 2009.06.21. 21:42:53

@Doomhammer:
az elmaradottsag tudatlansaggal merheto vagy forditva.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.21. 22:04:01

@Doomhammer: Nincs itt magyarugarozás, az elmaradottság egy nagyon könnyen definiálható állapot. Pl. rossz infrastruktúra-ellátottság és kevés munkahely, valamint képzettséghiány. Ez együtt kiadja a rossz munkapiaci pozíciót is. A szegénység ennek következménye.

tevevanegypupu 2009.06.21. 22:12:11

@Doomhammer:
egy baj van tudja a nepszaporulattal..jo hulye es kozonseges szo kulonben. Hogy nem nagyon lehetseges szaporodnunk, mert mar nincs hova. A tulnepesedes miatt elfogy minden, levego, ennivalo, innivalo, eletter(: es minden..Kb. 5 milliard emberi lenyt birna el a Fold. Hogy Magyarorszag mennyit bir el azt nem tudom, de nagy valoszinuseggel ugy 10 millio korul mozog..Es hogy Magyarorszagon belul ki szaporodik az nyilvan lenyeg kerdes meg akkor is, ha mind magyarok vagyunk es szeretnunk egymast koteleznek bennunket. Mert ugye Magyarorszag a magyaroke..ami tenyleg, csak ezt igy a Jobbikon kivul nemigen meri kimondani senki, pusztan statisztikakkal es lila utalasokkal celozgatnak ra..Es itt nem nemzetisegre gondolunk hanem szokasokra, asszimilaciora, alkalmazkodasra az orszag torvenyeihez, trsadalomhoz, multhoz, tortenelmunkhoz..Es ha valaki ezt nem igy gondolja az mit vesz el tolunk?
Helyet, munkat, nemzeti buszkeseget..stb..Van-e helye akkor egy orszagban amit tulajdonkeppen megtagad gondolatban, szoban es cselekedetben?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.21. 22:23:18

@Doomhammer:

konzervatorium.blog.hu/2009/04/13/nincs_ertelme_3#c5527177

Itt látszik, hogy 11 év alatt 2,4 évvel tolódott feljebb a szülői életkor az első szülésnél.

Ennek mellékhatása, hogy a TFR-becsléseket eltorzítja. Őszintén szólva nem tudom, hogy ilyen helyzetekben milyen mérőszámban lehet megbízni. Szerintem egyikben sem, csak találgatások vannak forgalomban. Az egyik elmélet szerint a tényleges népszaporulatot alábecsülik a régi módszerekkel, a szülések későbbre tolódása miatt. Mások szerint viszont a szülések későbbre tolódása születésszám-csökkenést jelent, mert ha az első szülés nagyon későn történik meg, akkor nagyobb eséllyel marad el a második.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.21. 23:17:40

@bz249:
Érdekes cikk. Számomra az a tapasztalata, hogy ha a hatás valóban működik (mint Csehországnál), akkor annak a hosszú távú idősorokon látszódnia kell.

Magyarországon 1995 óta nincs nyoma annak, hogy a trend megváltozna.

www.prb.org/pdf07/TFRTable.pdf
Hungary, 1995-2006
1.570
1.460
1.380
1.320
1.280
1.330
1.310
1.310
1.280
1.280
1.320
1.350

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 06:39:35

Napkelte.

Steiner Pál szerint ordas eszmék jelentek meg szalonpapírba csomagolva.
Mi az a szalonpapír?
Kicsit unalmas és lehangoló az "ordas eszmék" kifejezés minden második mondatban történő használata.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 06:41:24

Napkelte ismét.

Éppen Herényi Károly beszélget Betlennel. Régen láttuk már.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 06:56:09

Herényi szerint csak az MDF programja alkalmas a válságból való kilábalásra. A két nagy párt nem találja a megoldást, a Fidesznek nincs programja, vagy legalábbis nem árulja el. Az MDF az egyetlen párt, amely nem protestszavazatokat kapott. Az UD ZRT ügyről volt még szó, erről nem tudok beszámolni, egyszerűen képtelen vagyok összefoglalni, ami elhangzott.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 07:26:06

Pécsett nem túlzottan elkötelezettek a Jobbik-szavazók. Kisebb részvétel mellett rosszabb eredményt értek el, mint az EP választáson. Pedig, ha igazán elkötelezett a szavazóbázis, ilyen kis részvétel mellett nagyon szép százalékos eredményt lehet elérni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.22. 07:53:09

@Elpet: Pécsett általában nem olyan végletesen elkötelezettek a szavazók, mint máshol. Az MSZP MSZP Light, a Fidesz Fidesz Light (sőt, egészen mostanáig Fidesz Zero), stb. Valamennyire ismerem a Jobbik jelöltjét, ő sem egy vérgőzös alak, csak egy értelmes, de némi okkal csalódott fideszes.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.22. 08:00:26

Morvai Krisztináról ír volt harcostársa, Lévai Katalin.
nol.hu/belfold/morvai__a_kalandorno
"Miért lesz női jogvédőből egy erőszakot dicsőítő férfipárt egyetlen női képviselője? Az a kérdés is tisztázásra vár, hogyan jut el valaki egy tiszteletre méltó társadalmi vállalástól a dicstelen kalandorságig."

A cikkben nincsen semmi, ellenben még nincs reggel nyolc, és már 296 kommentárnál tart. Ejha.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.06.22. 08:33:26

@elGabor:
és micsoda színvonalon megírt cselédokoskodás! az emeszpé írónője... :)))

tevevanegypupu 2009.06.22. 08:54:40

Levai Katalint azota csodalom, miota a koztarsasagi elnoki poziciora palyazott. Lassan megint itt a lehetoseg..(:

bz249 2009.06.22. 10:10:28

@Doomhammer: kiderül... mindenesetre az 1.75 az sokkal nagyobb felelősséget követel a kormánytól.

Az 1.35 az világkatasztrófa, amire csak vállat lehet vonni. Ha meg felemelkedik a TFR 1.5-re akkor mindenki nyáladzik, hogy milyen ügyes családpolitikát csinált, holott egy természetes folyamat volt.

Ezért érdemesebb szerintem a nagyobb számot figyelni. Az azt mutatja, hogy nagyon sok munkával megfordítható a trend. De azt a nagyon sok munkát bele kell tenni!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 10:24:30

@bz249:
"Az azt mutatja, hogy nagyon sok munkával megfordítható a trend. "

A harcos altal beidezett adatsor azt mutatja, hogy van egy korosztaly, ami nem vallal gyereket. Ha ezek netan elkezdenenek szulni, akkor dramai lenne a trendfordulo, leven ezek pont a nagyletszamu 1972-75-os korosztaly. Ennek azonban nincs nyoma.

Ezzel szemben azonban a ciganyok vallalnak, ami viszont rasszista valaszt szul es Jobbik-szeru mozgalmak felemelkedeset. Sajnalom, de en nem tudom a ciganyokat karhoztatni azert, mert ok nem kovetik a "magyarok" onpusztito peldajat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 10:25:43

Az MSZP mar a valasztasra keszul.

www.stop.hu/articles/article.php?id=508481
"Megalakult az MSZP országos választási bizottsága, ezzel befejeződött a háromtagú ügyvezetés munkája - jelentette be Lendvai Ildikó pártelnök vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MSZP választási tevékenységét irányító testület egészen a 2010-es választásig lesz a párt politikai centruma - közölte a pártelnök.

Emlékeztetett arra, hogy a háromtagú ügyvezetés azért jött létre, hogy a párton belüli törésvonal létrejöttét megakadályozzák. Most új törésvonalakat kell megelőzni, és új, szélesebb együttműködési formát kell találni - indokolta Lendvai Ildikó azt, miért hozták már most létre a bizottságot.

Hozzátette: új munkaformaként működnek a választási bizottság mellett létrehozott munkacsoportok, amelyek a választási program téziseinek megalkotására, az országos lista összeállítására, illetve a társadalmi szövetségesek megkeresésére szolgálnak, azokról a végső döntést a kongresszus mondja ki. Kitért arra, hogy az országos lista összeállításában a teljesítményelvet szeretnék előtérbe állítani."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 10:37:06

Uj politograf!
nol.hu/noller/politograf/
Jelentem, az elozo ota - mikor volt, 2006-ban? - a velemenyem valamelyest konzervativ iranyba csuszott el, akkor pont a liberalis-konzervativ tengely nullpontjan voltam, most pedig hatarozottan, de nem tulsagosan konzervativ iranyban. A jobb-bal nem valtozott - enyhen jobbos.

Valamint nincs part, ami engem kepvisel.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.22. 10:52:00

@Doomhammer: Ez, arra is szolgál, hogy elcsitítsa a kapun belüli ellenségeket, és meglegyen a "Háború van, nem pofázunk!" frázis alapja. Közben persze fenik a késeket; Hell István pl. gyurcsányi alapon szerveződő új pártban gondolkodik ( erlauer3.nolblog.hu/archives/2009/06/21/Lesz-e_uj_szocialliberalis_part/ ), míg Szanyi a Gyurcsány-szárnnyal történő leszámolást propagálja (nem találom a pontos linket, de mai).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 10:52:04

Micsoda gennyes koponyegforgatok vannak! Orban csaladja profitalt a kommunizmusbol, erre a fiuk beszedet mond az ujratemetesen?

Nem csoda, hogy a Fospumpa oda sullyedt, ahova.

Eva S. Balogh elemez.

esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/06/hungary-twenty-years-ago-the-rise-of-viktor-orb%C3%A1n.html
"As we know, the future for Orbán and his friends was bright and prosperous. And this future had its start during the Kádár regime. There were winners and losers under Communist rule; interestingly enough, it was the children of the winners who complained most bitterly in 1989 and claimed that their future lay in that coffin. It is enough to read the first pages of Orbán's biography (Debreczeni József, Orbán Viktor, 2002) to understand that the Orbán family was one of the beneficiaries of the regime. Starting from nowhere, eventually both of his parents managed to get college degrees. And their children went to the best schools and became university graduates. Considering that Orbán's grandfather, one of eight children, left home for Budapest on foot because he didn't even have enough money to take the train, it's striking how much the Orbán family profited under the Communists. When I first read it I found Orbán's 1989 speech disingenuous and, quite frankly, stomach turning. And more recent events haven't given me any reason to change my mind."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 10:53:58

@elGabor:
"Közben persze fenik a késeket; Hell István pl. gyurcsányi alapon szerveződő új pártban gondolkodik"

En ugy latom, az MSZP a ballib es a hagyomanyos balos irany kozott vacillal. Az elsot a gyurcsany-imitator Molnar Csaba, a masodikat Horvath Csaba kepviseli. Oszig mindkettot futtatjak, megnezik az eredmenyeket, aztan valasztanak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 11:04:34

Weimar szelleme erzodik Europaban, mondja ez a kanadai publicista.

www2.canada.com/nanaimodailynews/story.html?id=48534304-9587-4dab-b037-5187112519a3
"How many of us remember that had it not been for the economic hardships Germans faced in the 1930s, few people would have paid heed to a failed Austrian artist ranting against the Motherland's oppressors. Somehow Hitler touched a nerve and before the rest of the civilized world knew what had happened, he was promoting a master race, setting up death camps for Jews and attacking Poland.

Have I your attention now?

Hitler is gone but fascism remains. Even in England the far-right British National Party, which won't allow people of colour to become members, won two seats -- its first ever victories in national elections -- with a historic high 6.2% of the vote.

In Hungary, the ultra nationalist Jobbik (for a better Hungary) party took 15% of the vote. Just as some members of Hitler's National Socialist German Workers Party were known as the "grey shirts." Jobbik's council is the black-uniformed Magyar Garda.

The Netherlands also veered sharply to the right where the Party for Freedom came second in the balloting, winning 17% of the vote.

Austria and Romania also saw a large increase in the number of people voting for extreme right-wing candidates."

bz249 2009.06.22. 11:08:50

@Doomhammer: hát ez már csak ilyen... sajnos az a baj a weimarizálódással, hogy csak sopánkodással lehet küzdeni ellene, de az se túl sikeres, mert ugye az osztrák festő is hatalomra került.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 11:09:07

Tessek, egy ujabb Jobbikos velemenyformalo dugta ki a fejet.

Kőrösi Viktor Dávid

www.hirextra.hu/2009/06/20/vihar-elotti-csend-a-valasztas-utan/
"Mindenesetre a jobboldal részéről alaposan át kell gondolni a radikális jobboldali szavazók Tarlós- és Pokorni-féle megkörnyékezését, hiszen a radikális jobboldalra voksolók egy része vagy a Jobbikra szavaz, vagy senkire, másik részének másodlagos pártpreferenciája pedig a Jobbik után a nem a Fidesz, hanem az MSZP, vagy éppen a Munkáspárt. Ráadásul a Fidesz szavazóinak egy része is szimpatizál a Jobbikkal, így kérdéses, hogy jó pont lenne-e a radikális jobboldal ellehetetlenítése.
...
Az is fontos kérdés, hogy a Jobbik vezérkara a siker láttán milyen következtetéseket fog levonni, s mernek-e tovább menni azon az úton, amely során az eddigi buktatókat sikerrel vették, de még mindig sok van hátra, sőt, a neheze csak most érkezik el, vagy finomítanak-e a retorikán. Az utóbbi opció jóval nagyobb veszélyeket rejt magában."

Csak semmi finomkodas, kerem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 11:11:45

@bz249:
"mert ugye az osztrák festő is hatalomra került. "

Eppenhogy. Tulajdonkeppen sose valasztottak meg, arra meg aztan vegkepp nem kapott valasztoi meghatalmazast, hogy Fuhrerre koronazza magat.

Jelenleg az a velemeny, hogy addig kellett volna eltaposni, amig novekedoben volt.

Ettol fuggetlen kerdes, hogy Europa most mennyire hasonlit a weimari koztarsasagra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 11:14:07

Tessek, ahogy mondtam.

A Jobbik pont azt mondja, amit a szlovak nacionalistak hallani szeretnenek.

www.hirextra.hu/2009/06/21/europa-puskaporos-hordoja-magyarorszag-lett/
"Megkérdeztük Öllés László szlovákiai-magyar kapcsolatokkal foglalkozó politológust, hogy miként befolyásolhatja a Jobbik EP jelenléte és nyilatkozatai a szlovák magyar viszonyt (amiből következtetni lehet a többi közeli állammal való viszonyváltozásra is). Öllés elmondta, hogy a Jobbik nyilatkozatait használni fogják, sőt már használják is a belpolitikai küzdelmekben, azt a látszatot keltve, hogy Magyarország fenyegetést jelent Szlovákia területi épsége számára - és ezt a Jobbik nem is tagadja.

„Erre játszott rá azon Jobbik-nyilatkozat is, amely a trianoni határok kérdését mellérakta Beneš-dekrétumok eltörésének és az autonómiának. Szlovákiában ezeket már korábban is rendszeresen egy csomagban emlegették, így a Jobbik ebben csak megerősítette őket.” Ebből azt a téves következtetést vonják le szlovákok, hogy aki felveti a Beneš-dekrétumok ügyét, az egyből határváltoztatást akar – teszi hozzá Öllés."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.22. 11:16:07

@Doomhammer: Höhö, ESB jól szintetizálja a társadalom korrumpálását a közjóval bájosan összemosó komcsi érvelést ("a lé határozza meg a tudatot"), a felelősség posztkomcsi elkenését ("ugyanúgy bűnös az, aki működtette a rezsimet, mint aki benne élt és urambocsá nem nyomorgott") valamint az "ezek nem dolgoznak, csak hőbörögnek és nyomják a krahácsot" biszkus-komócsinos kommunikációs frázist. A nagyszerű Éva egy egyszemélyes panoptikum.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 11:17:52

@Doomhammer:

Hahaha, "for a better Hungary", lehet, hogy Worluk is része folyamatnak? Valahogy, valamiképp? Nem lehet nem észrevenni az áthallást... De említhették volna ezt is " for a better tirpakbokretas ", ha igazán meg szeretnének ijedni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 11:20:50

@Elpet:
Sokadszorra emlitem.
A mainstream sajto elso ciganyozasa a Mesterhez kotodik.
w.blog.hu/2007/01/26/ur_ir?fullcommentlist#c215343
"Ebbe bizony nálunk is bele kell csapni, bár változtatni lusta főnökök szívesen hangoztatják, hogy azt a lovat kell ütni, amelyik húz, ez nem mehet a végtelenségig. A gyerekgyárosokat bizony munkára kell fogni. Nem lesz egyszerű ezt jogilag megoldani, az biztos."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 11:22:53

@elGabor:
ESB egyszeruen kommunista, a regi vagasu fajtabol. Minden jegy stimmel, beleertve a magikus karriert lathato erdemek nelkul.

Lehagyta a legjobbat: oruljon, hogy tanulhatott.

tevevanegypupu 2009.06.22. 11:33:03

Eva csak a "magyar kerdesben" ilyen vaskalapos valamint ha a vallas szoba kerult, de ott sem mindenben. A keresztenyekkel (foleg a katolikusokkal) szembeni ellenszenved filoszemitizmussal kompenzalja. Erdekes modon lehullik rola a szemellenzo nemzetkori kerdesek vizsgalatanal. Ott ugyanis objektiv.
Hogy Orban mivel erdemelte ki ezt a fokozott figyelmet es ellenszenvet nala, az nem egeszen vilagos, de azt hiszem a Nagy Imre temetesen mondott bezed az ami kivagta a biztositekot.
Azota tehet barmit, nincs bocsanat.(:

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.22. 11:51:54

Azt hiszem meg kéne becsülniük a megmondásokat, mert már alig-alig van egy-kettő.
Úgy látom, most az uralkodó "mood" a rettegés és a jeremiáda keveréke:
nol.hu/velemeny/20090620-a_disznolab_keze

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.22. 11:54:06

@Elpet: A Pártkelte már csak másod- és harmadosztályban játszik?

osborne 2009.06.22. 11:55:55

@tölgy: ne feledje az örök TP mottót

inforadio.hu/hir/belfold/hir-287144

Fidesz-kormányra most sokkal nagyobb feladat vár, mint 1998-ban. Az alkotmányjogász ugyanakkor itt sem lát új arcokat, egy átütő csapat hiánya pedig szerinte a kormányra került Fideszben is nagyon hamar nagyon súlyos problémákat okozhat.

vki kifejtené majd, hogy miért baj ha évekre "margóra kerül" az MSZP?

bz249 2009.06.22. 11:57:49

@Doomhammer: nem kötözködésből, de 1933-ban a DNVP-vel közösen több bizony többséget kaptak. Az, hogy a Reichstag leégése utáni választások mennyire voltak tiszták az egy másik kérdés. Az, hogy kapott-e felhatalmazást a Führerré koronázásra az egy harmadik, de arra a válasz egy egyértelmű nem.

Lenyomni meg legkésőbb 1931-ben kellett volna. Viszont akkor meg:

a.) polgárháború lesz
b.) nyernek helyette a kommancsok

szóval ottan már a veszett fejszének a nyele körüli kapkodást lehetett volna csak csinálni.

Ellenben szvsz a mostani Európa egyáltalán nem hasonlít a korai 30-as évekre.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.22. 11:59:01

@dzsucseharcos: Kicsit OFF - csak megjegyezném, hogy a "gazdasági elmaradottság/szegénység a bűnözés oka" egy tipikus szociológiai közhely a viktoriánus liberális korból. Ettől persze még igaz is lehetne.
De felhívnám a figyelmet pl. a 18. századi Skóciára, ahol legendásan nem létezett bűnözés, és csórók is voltak, de nagyon.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.22. 12:00:29

@tölgy: A disznólábas akció undorító és aljas provokáció volt, csak az a nagy helyzet, hogy a Parti-féle apologétáknak nincs erkölcsi alapjuk miatta tiltakozni. Mondjuk ők nem is hittek az erkölcsi alapokban (vagy az elmúlt években vakon és süketen lebegtek a holloi polloi fölött, ami nem sokkal jobb), de attól ezek még léteztek, és most ott hevernek romokban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 12:25:15

@bz249:
"b.) nyernek helyette a kommancsok"

Helyesen a szocialdemokratak. Nyilvan erre a valasztasra gondol:
en.wikipedia.org/wiki/German_election,_1930

Olvassa es borzongjon:
"However, despite achieving a much better result than in the November 1932 election, the Nazis did not do as well as Hitler had hoped, polling 43.9%, rather than the 50+% that he had expected. Therefore, he was forced to maintain his coalition with the Nationalist German National People's Party (DNVP) to control a majority. In addition to this, Hitler needed a two-thirds majority to pass the Enabling Act (a law which allowed him to pass laws without consulting the Reichstag), which he gained by persuading the Centre Party to vote with him. The bill was passed on 23 March. Only the Social Democrats opposed the measure, which came into effect on 27 March. Moreover, Social Democratic representation was suppressed, because some Social Democratic deputies that were elected to the Reichstag were prevented from taking their seats by the Nazi SA. Had the Communist Party participated, its representatives would have contributed 17% of the Reichstag votes. Instead, their representatives were under arrest for their suspect role in the Reichstag Fire. Though the Enabling Act was only meant to be effective for four years, it was formally prolonged twice. The powers gained from the bill allowed the KPD and Social Democratic Party (SPD) to be outlawed, and firmly established Germany as a dictatorship."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.22. 12:29:12

@elGabor:
A vonatkozó mandineres hír második kommentjét ajánlom figyelmébe.

"ők nem is hittek az erkölcsi alapokban"
Bion-bion, most törlik bele az orrukat a saját "a politikát-el-kell-választani-a-moráltól" szarukba, amit D-209 és Őszöd kapcsán toltak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 12:31:22

@tölgy:
Nezze mar, Tolgy, miket irnak kriptokommunistak Kapitalista manifeszto cimmel.
www.newsweek.com/id/201935/page/5
"Most of what happened over the past decade across the world was legal. Bankers did what they were allowed to do under the law. Politicians did what they thought the system asked of them. Bureaucrats were not exchanging cash for favors. But very few people acted responsibly, honorably or nobly (the very word sounds odd today). This might sound like a small point, but it is not. No system—capitalism, socialism, whatever—can work without a sense of ethics and values at its core. No matter what reforms we put in place, without common sense, judgment and an ethical standard, they will prove inadequate. We will never know where the next bubble will form, what the next innovations will look like and where excesses will build up. But we can ask that people steer themselves and their institutions with a greater reliance on a moral compass."

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.22. 12:33:15

@osborne: Remélem egy új kormányzat pl. megvizsgálná TP munkahelyén az alkalmazottak alkalmasságát. Lenne ott vinnyogás.

bz249 2009.06.22. 12:41:08

@Doomhammer: azt a szöveget olvastam... ok, lehet, hogy nem KPD nyert volna (nem tudom mennyi átjárás volt az NSDAP és a KPD szavazói között). Abban az időben több tényező is összejátszott:

- igazi válság volt, nem olyan, mint a mostani, ami jórészt virtuális
- töketlenek voltak a polgári, demokratikus erők... sőt hát ugye a Centrum Párt megszavazta a "Felhatalmazási Törvény" nevű csodát, szóval nemcsakhogy töketlenek, de
- nem igazán voltak demokratikus hagyományai Németországnak

osborne 2009.06.22. 13:31:41

Mi a demokrácia?

Gyurcsány 'a mechanizmusoktól távol maradó de az ügyektől nem' Ferenc megmond

kapcsolat.hu/blog/tanulasrol_tapasztalatszerzesrol

osborne 2009.06.22. 13:43:04

@tölgy: non-stop vinnyogásra számítok amúgy is. ha az elmúlt 7 évet a Fidox nyomta volna így le, akkor már a párt vezetősége rég bíróságokon élné mindennapjait. De minimum fél EU és Obama kérné lemondásukat élő adásban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 13:50:00

@bz249:
"- igazi válság volt, nem olyan, mint a mostani, ami jórészt virtuális"

A jelenlegi valsag egyaltalan nem virtualis, csak sokkal jobban kezelik. Mindenekelott azert, mert akkor hagytak mindent osszedolni azonnal, ami akkora panikot okozott, hogy magaval sodort eletkepes vallalatokat, bankokat is. Sokkterapia USA meretekben. Ma pedig nem engedik a problemas vallalatokat egybol osszedolni, hanem lassan engedik ki beloluk a levegot, hogy a dolgozoiknak legyen idejuk atszivarogni mashova. Nagybankot pedig egyaltalan nem engednek osszedolni (hiszen az csodoket okozna pusztan amiatt, hogy egy sikeres ceg egy adott banknal vezette a szamlajat), hanem allamositjak oket.

Lassu, koltseges folyamat es egy oriasi kulonbseg a weimari es a mostani idok kozott.

Van azonban egy kivetel. Van egy orszag, Magyarorszag, ami ezt nem csinalhatja meg, mert a baloldal remenysege, Feri, a konjunktura tetejen rombolta a hitelkepesseget annyira ossze, hogy az allam ezt az atmenetet nem tudja olyan jol megvalositani. Lass csudat, Magyarorszagon a legijesztobbek a tarsadalmi kovetkezmenyek. Szerencsere ez egy kicsike, gyenge orszag, hadsereg nelkul, igy aztan nem tulsagosan erdekes, hogyan veszelik at a valsagot. Aki hulye, haljon meg.

tevevanegypupu 2009.06.22. 13:54:35

@osborne:
Bodoky ahelyett hogy dolgozna, es akkor o is tudna epiteni, firkalgat. Igy aztan nem megy semmire, persze, hogy irigyli a leanyfalusi villat. Csak felre kellene tennie havonta egy keveset es lehetne neki is, de nem, vadaskodik, az konnyebb. Persze fel sem tudja fogni, hogy micsoda sullyal nehezedik annak a vallara a ragalmazas, akit igy meghurcol a nyilvanossag elott..

bz249 2009.06.22. 13:59:20

@Doomhammer: ezt értettem virtuális válság alatt, hogy nincs sokmillió munkanélküli, nincs tömeges elszegényedés. Szóval az apokalipszis elmaradt, az élet alapvetően ugyanolyan, mint három éve volt.

A tisztelt szavazópolgárt ugyanis nem igazán érdekli, hogy a német ipari termelés 30%-kal csökkent. Ezek számára virtuális számok... ami az átlagember számára átjön, hogy egy kicsit vissza kell venni a fogyasztását, most nem Balira megy nyaralni, hanem a Balatonra. Ha rosszul fogalmaztam akkor sorry.

Magyarország nyilván másabb... de még otthon se lehetett érezni azt a fullasztó válsághangulatot. Ha az ember egy picit mögé nézett a dolgoknak, akkor persze látszott ez meg az (miért van annyi üres üzlethelyiség a főutcán, a kiskereskedelmi forgalom tényleg elég jót zuhant), de legalábbis áprilisban nem a gazdasági válság határozta meg a magánbeszélgetéseket.

A baloldal reményéségéről meg legkésőbb 2005-ben kiderült mennyit ér. Dehát ő kellett a népnek, úgyhogy megkapták.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 14:09:13

@osborne:
Mi az, Feri keszul a bortonre?
"Attól tartok, hogy mi sem fogjuk megúszni. Ami nekünk személyes életünkben sokszor fájdalmas, annak egy része történelmi értelemben talán elkerülhetetlen. Nem egy-egy esemény önmagában, abban sok lehet a véletlen szerepe, de „statisztikai" és történelmi értelemben - ha mondhatok ilyet - szerepe van rossz döntéseinknek, tévútjainknak, küzdelmeinknek. Mert segít rátalálni a jó, a helyes válaszokra."

osborne 2009.06.22. 14:43:12

@tevevanegypupu: és mit mondanak majd a megvádolt illető gyerekei az iskolában? legalább a családjára és rokonaira lehetett volna figyelemmel ez a Bodoky. dehát ő 15 perc szenzációért még karriereket, sorsokat is tönkretesz. undorító, komolyan.

@Doomhammer: a választások elvesztése, az ellenzékiség börtöne nehéz terhet és tanulságokat hoz majd a szocialistáknak idén vagy jövőre. De Feri majd irányt mutat és kivezeti az haladó demoktratákat a polgári diktatúra sötétbarna útvesztőiből

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 14:48:58

@osborne:
Figyelte az MSZP kettos strategiai iranyat? Progresszio es kisemberek.

www.mandiner.hu/cikk/lendvai_ot_tezis_a_kongresszusnak_mti-cimverseny_
"" Véleménye szerint az MSZP-nek meg kell őriznie progresszív arcát, de új eszközöket kell találni egy kisember-, munkavállaló- és nyugdíjaspárti politikához."

Progresszio forever, de valamit a veszteseknek is mondani kell.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.22. 14:54:16

@tölgy:

>csak megjegyezném, hogy a "gazdasági elmaradottság/szegénység a bűnözés oka"

Ezt én tudom, csak éppen sohasem állítottam.

Azt állítottam, hogy

(1) megfigyelhető, hogy
(2) a bűnelkövetők száma
(3) ceteris paribus
(4) magasabb az elmaradott térségekben,
(5) bár a bcs-k száma alacsonyabb.

(1) Nem elveket fogalmaztam meg, hanem kriminálgeográfiai tényeket.
(2) Nem a bűnözés összmennyiségéről beszéltem, hanem arról, hogy a bűnözés eltérő mintázatot mutat: több bűnelkövető és kevesebb bűncselekmény. Érti? TÖBB cselekmény és KEVESEBB elkövető jellemző a fejlettebb térségekre.
(3) Azaz nem "Elmaradottság okozza a bűnözést", hanem HA minden más tényező azonos, AKKOR megfigyelhető, hogy az elmaradottabb térségekre a (2)-ben leírt jellemzők érvényesek. Ez nem gondolat, nem elv, hanem tény, amit kriminálgeográfiai térképekről le lehet olvasni. Továbbá nem oksági magyarázat, nem is metafizikai fejtegetés, hanem egy megfigyelt összefüggés.
(4)-(5) Nem okságról beszéltem, hanem összefüggésekről, és nem arról, hogy a "szegénység okozza" a bűnözést, hanem azt, hogy a bűnözés bizonyos jellemzői összefüggnek az elmaradottsággal.

Határozottan visszautasítom azt az eljárását, hogy a mondanivalóm valamiféle karikatúráját adja a számba, aztán ledorongolja ezt a karikatúrát.

>pl. a 18. századi Skóciára, ahol legendásan nem létezett bűnözés, és csórók is voltak, de nagyon.

Ha elolvasná a korábbi hozzászólásaimat, pontosan tudná, hogy tudom mindezt.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.22. 14:55:29

Ezt maguk tudták? A szakértői szakértő. Manyika mesélhetne, mely fiúkák felvételiznek a tanítóképzőbe.

Molnár Csaba

* Születési hely, idő: Csorna, 1975
* Első diploma: tanító, győri Tanítóképző főiskola (1997).
* Pártállami múlt: nincs.
* Parlamenti mandátum: 2006 – Győr-Moson-Sopron megyei területi lista
* Legmagasabb múltbéli tisztség: közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter (2008)
* Jelenlegi pozíció: MEH-miniszter (2009)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 14:57:20

Felvetodik, hogy a Jobbik nem terrorista szervezet-e? Ha igy van, miert tart kapcsolatot a Fidesz egy terrorista szervezettel?

Szabo Zoltan elemez.

www.stop.hu/articles/article.php?id=508778
"A szocialisták szerint Budaházy György letartóztatása kapcsán felvetődik a gyanú, hogy a rendőrségnek a nemzetközi terrorizmus szabványaiba beleillő szervezetet sikerült leleplezni. Márpedig, ha így van - hangsúlyozzák -, a legnagyobb ellenzéki párt is komolyabban elgondolkodhatna a Jobbikkal és Magyar Gárdával való együttműködésen.
...
"Az elmondottak igazolására további árulkodó jel, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke az európai parlamenti szavazás éjszakáján elszólta magát. A vezető ugyanis az erőviszonyok érzékeltetésére azt találta mondani, hogy ez olyan volt, mintha palesztin parittyákkal akartak volna harcolni izraeli helikopterek ellen. Ez legalábbis eszmei közösséget sejtet a Hamasszal" - fejtette ki Szabó, aki hozzátette: ha Budaházy kihallgatása révén beigazolódik az említett gyanú, akkor könnyebb lesz választ találni arra a nem jelentéktelen anyagi háttérre, ami a mögöttünk hagyott választáson a Jobbik rendelkezésére állt."

A Jobbikot az iraniak penzelik!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.22. 14:58:52

@dzsucseharcos: Akkor (4-5)ettől is elhatárolódik?

"Az __oksági__ kapcsolat sémája a következő: a gazdasági elmaradottság okozza az alacsony bűnözést, __okozza__ a bűnelkövetők magas számát és a segélyezettek magas számát."

:)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.22. 14:59:26

Különben ennek
index.hu/belfold/2009/06/22/orbannak_szerint_holgy_meg_igy_nem_eroltette_ra_magat/

mi a magyarázata? Orbán elkövetett egy súlyos stratégiai hibát, vagy éppen túlságosan tud valamit az MDF-ről ahhoz, hogy együttműködjön velük?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 15:01:46

@dzsucseharcos:
"Orbán elkövetett egy súlyos stratégiai hibát, vagy éppen túlságosan tud valamit az MDF-ről ahhoz, hogy együttműködjön velük?"

Szerintem olyan valaszt akart adni, amitol Iboly megsertodik es az egyuttmukodesbol nem lesz semmi. Orban elpusztitva akarja latni az MDF-et, nem szovetsegeskent.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.22. 15:02:57

@tölgy: Attól nem, ugyanis nem azt állítottam, hogy a "szegénység" okozza "a bűnözés"-t, hanem azt, hogy az "elmaradottság" az oka annak a mintázatnak (kevesebb cselekmény, több elkövető), ami bizonyos területeken a bűnözést jellemzi. Azt is leírtam, hogy valószínűleg hogyan.

bz249 2009.06.22. 15:12:07

@Doomhammer: azért az MDF legalább olyan megbízható szövetséges, mint Románia. Ők is ugye Franciaország szövetségesei voltak 1938-ban...

tevevanegypupu 2009.06.22. 15:14:00


Ibolya nem erdemel mast, csak egy ilyen valaszt. Ha osszevetjuk mit muvelt az elmult het ev alatt - a 2006-os ev duplan szamit - es milyen odszerekkel igyekezett a fidesz tonkreteni, a Gyurcsany kormanyt pedig minden korulmenyek kozott, szinte legveksokig tamogatni, akkor Orban valasza korrekt volt. Volt ido mikor Orban hivta az MDF-et szovetsegesnek, akkor Ibolya lokte el Orban kezet aljas szoveggel. Csak azt kapta amit erdemel. Egy David-Herenyi fele MDF nem lehet szovetseges.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 15:16:03

@bz249:
"azért az MDF legalább olyan megbízható szövetséges, mint Románia."

Hat az 1998-2002-es ciklust vegignyomtak a Fidesz mellett, szemben a kisgazdakkal. Utana Orban es David osszeveszett a Bekejobb strategian es azota tart az irdalkozas.

Masik magyarazat, hogy a bokrosista MDF ugy tunik, baloldali szavazatokat gyujtott be. Azok kellenenek az MSZP-nek is, igy jobb, ha az MDF tovabbra is ebben a szegmensben halaszik, fuggetlenul attol, hogy bejut vagy sem.

Sot. Mi lenne, ha osszeszedne nehany szazezer baloldali szavazot, aztan nem jutna be?

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.06.22. 15:17:03

@Doomhammer: Az MDF eddigi tapasztalataink szerint elpusztíthatatlan. Ezért nem értem teljesen Orbán döntését. Arra az 5%-ra szüksége lehet a kormányalakításához, vegy legalábbis némi közeledés az MDF-fel alkalmas lehet arra, hogy hihetően azt a látszatot keltse, hogy a Fidesznek vannak potenciális szövetségesei (így a Jobbikkal való riogatás hiteltelenné válna). Másrészt az is igaz, hogy ha az MDF egyértelműen a bal térfélre van zárva, akkor csakis a baloldalt gyengíti annak megosztásával. Lehet, hogy Orbán ezt a szerepet szánja az MDF-nek.

osborne 2009.06.22. 15:20:42

höhö a Fospumpa megint megszívta, az önállosodó brit Toryk egy brancsot alkotnak mától Bokrossal az EP-ben. Szépségfolt: náciünneplő litván párttal közösködniük.

www.timesonline.co.uk/tol/news/politics/article6554672.ece

bz249 2009.06.22. 15:21:59

@dzsucseharcos: a Fidesz többsége szerintem a jelenlegi megosztott helyzetben könnyen meglehet, az összes választó 45%-val már egymaga alakíthat kormányt.

Ha meg kétharmados dolgok kellenek, akkor az eseti megállapodásokkal lerendezhető vagy a Jobbikkal vagy az MDF-fel (ha bejut).

osborne 2009.06.22. 15:26:08

@Doomhammer: zseniális, mint a krízisalap ötlete is. vajon Feri mennyit dob bele a Progresszió és a kisemberek nevében?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 15:29:50

@osborne:
Muhahaha, Kaczynskiek is ott figyelnek ebben az euroszkeptikus formacioban.

Europai ertelemben veve ezek ott EU-ellenesek.

Muhahaha, le a liszaboni szerzodessel!
www.mdf.hu/index.php?akt_menu=77&hir_reszlet=5721
"5. Az állam szuverenitása és integritása, szemben a föderális EU gondolatával és a valódi szubszidiaritás tiszteletben tartása."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 15:37:55

@dzsucseharcos:
Ibolya jatszmaja legalabbis vilagos.
A Fidesz hatarolodjon el.
www.stop.hu/articles/article.php?id=508829
"Dávid Ibolya szerint az európai parlamenti választás bebizonyította, hogy a magyarok csalódottak, és változást akarnak: "ez a válasz nem lehet a Jobbik, ahogy nem lehet a hétéves tehetetlen kormányzás után az MSZP-SZDSZ sem". A Fidesz válaszút elé érkezett: elzárkózásával a Néppárt által is elutasított szélsőjobboldal felé, vagy az MDF felé fordul - írja levelében Dávid Ibolya, aki azt javasolja, hogy közösen hozzanak létre egy olyan, rendszeresen egyeztető munkacsoportot, amelyben a Fidesz és az MDF által delegált szakértők, szociálpolitikusok a szélsőséges erők térnyerésének visszaszorításáért, a szükséges, adekvát válaszok közös megtalálásáért dolgoznak."

Csak a szelsojobb elleni egyuttmukodesben akarnak egyuttmukodni.

osborne 2009.06.22. 15:43:56

@Doomhammer: Budaházy valóban egy életveszélyes nemzetközi terrorista, múlt héten még FBI most wanted listás volt:

www.fbi.gov/wanted/terrorists/fugitives.htm

de szerencsére elfogták és most Szombathelyen van. Azóta már nem robbanak fel a magyar poltikusok autói és nincs közvetlen életveszélyben Budapest lakossága sem.

osborne 2009.06.22. 16:06:35

Dávid Ibolya válaszlevelet küldött. Orbán igénytelen vicceit tartsa meg magának. Különben is, közös antifa munkacsoportot akart DI, nem esküvőt.

www.hirado.hu/Hirek/2009/06/22/14/Nem_eppen_szerelmeslevelbe_illo_sorok_David_Ibolya_bevallotta.aspx

honi belpolitika ;]]

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 16:08:42

@osborne:
Elkepzelem, amint ket jobboldali part szakertoi havonta osszeulnek es megvitatjak a szelsojobb ellen kovetendo strategiat.

Google 2009.06.22. 16:33:43

"...továbbá a viccek terén igényes."

Erről a Dávid féle bonmot-ról jut eszembe, amit a kurucon olvastam a minap a szerkesztőségi elveknél:

"Vicceket sem kérünk, a többségüket már rég lehoztuk/portálunkról indultak el."

A viccek nagymesterei.

osborne 2009.06.22. 16:42:41

@Doomhammer: terrorszakértők és szélsőjobb-kutatók előnyben

@Google: a kurucinfo és a médiademokrácia tette tönkre Magyarországot, ez egyáltalán nem vicces.

www.demos.hu/Hirek?page=details&news_id=350

Google 2009.06.22. 17:18:26

@osborne:

A határainkon túl sem tartják őket viccesnek. Kihívásnak inkább.

"A Jobbik az egyik legkevésbé szalonképes párt az új Európai Parlamentben, ezzel szemben jó előre megmondta, hogy határozottan fogja képviselni többek között a határon túli magyarok autonómia törekvéseit. De ki fog mellénk, az RMDSZ vagy akár a Magyar Összefogás mellé állni Európában, ha a Jobbikkal fújunk egy követ? "Segítség" lesz az, vagy inkább morális és politikai akadály?"
www.umsz.manna.ro/velemeny/nyugtalanul_2009_06_19.html

Vagy itt a másik:

"...az igazi veszélyt az ország stabilitására mindig dél felől kell várni. Most éppen a Jobbiktól, amely pofátlanul kezdi bolygatni a Benes-dekrétumok szemétdombját, s nyíltan hangoztatja, hogy fölveti Brüsszelben Trianon revízióját.
Utóbbi esetben vajmi kevés az esély arra, hogy Európa tárt karokkal fogadja az ötletet, ami azonban a magyarság autonómiáját illeti, az bizony kezd egyre aktualisabbá válni, tekintet nélkül arra, hogy Bósza János, a Jobbik vagy éppen az erdélyi magyarság forszírozza."
www.ujszo.com/online/velemeny-es-hatter/2009/06/20/fico-a-pointilista

Remek "vicceik" lehetnek ezeknek a magukat jobbiknak nevező fiúknak, ha még azokat is megijesztik, zavarba hozzák, akiket megvédeni akarnak. Vagy egyszerűen ürügyül használnak saját hatalmi ambícióik kiélésére. Így -Gyurcsány után - a Jobbik is besétált a porcelánboltba.

Google 2009.06.22. 17:35:34

Ugyanez a zene, de más hangszeren:

"...új frontok megnyitásával azonban ma Magyarországon egyetlen politikai szereplő kísérletezik, Orbán Viktor, ám ő bizonyáta a radikális párt lefejezésének és közönsége beszippantásának céljából teszi ezt. Mindenesetre, amikor például "hebehurgyának" bélyegzi a Jobbik jelenlegi politikáját, akkor a velük szembeni kötelező bánásmód kereteit feszíti szét, s egy olyan diskurzív teret teremt, ahol már a radikálisok kényszerülnek védekezésre."

www.nol.hu/ajanlo/20090620-nyelv_es_demokracia#


Olvasva Parti Nagy, Lévai cikkét mindegyikben van igazság.
Nagy frusztrációt takar a farkincás levéltől a cipőkbe dugott disznólábakig sok-sok tettük a szélsőségeseknek - ezek nehezítve a csöppet sem virtuális válsággal- soknak, sokknak bizonyulnak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 17:53:18

@Google:
Muhahaha, uj frontokat nyitnak.
"A demokratikus értékeket szem előtt tartó beszélőközösség új, alternatív, önmaga által megteremtett nyelvi frontokon és fórumokon tud csak a radikalizmussal szembeszállni."

A beszed, mint fegyver.

Es a Jobbik altal felvetett problemakra szuletik szalonkepes, demokraciahoz illo valasz? Vagy megint csak "kommunikalunk"?

bz249 2009.06.22. 18:06:17

@Doomhammer: hát igen, a toll veszélyesebb fegyver a kardnál... de legalábbis olcsóbb és könnyebb elrejteni ;)

Google 2009.06.22. 18:09:51

@Doomhammer:

Milyen problémákat vetett fel a Jobbik?
Most a legkomolyabban kérdezem.
A cigányok a Célpontban elmondták, nekik itt már nincs helyük, Magyarország, ugye, a magyaroké.

Ezt így nem lehet. Kíváncsi leszek, ha majd Romániában, Szlovákiában mondják el, kié is (csak) az egyik-másik ország, hogyan érzik majd magukat a kisebbségek, mit lép a Jobbik.
Vagy ez csak választási csali volt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.22. 18:19:47

@Google:
"Milyen problémákat vetett fel a Jobbik?"

Valamiert csak rajuk szavaztak.
Az itt beszelgetok egyeterteni latszottak abban, hogy a ciganyok es az eroszakos buncselekmenyek temajaval futottak be.

"A cigányok a Célpontban elmondták, nekik itt már nincs helyük, Magyarország, ugye, a magyaroké."

Mikozben a nepszamlalas ivere 10 ciganybol 9 azt irja, hogy magyar es cigany partra nem szavaznak. Ezzel semmi baj sincs, orulunk neki, de akkor a Magyarorszag a magyaroke szlogen nem ellenuk iranyul.

kill004 2009.06.22. 18:23:35

@Doomhammer: "Valamiert csak rajuk szavaztak."

Olvassa el! Még egy adalék a miérthez.

www.hetivalasz.hu/cikk/0906/ozd_jobbik

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 19:12:20

A Borsodban élő emberek indulata mindenképpen érthető. Számomra az nem világos csak, hogy a Jobbik mit is kíván konkrétan tenni? Hogy abban, amit tenni kíván, mi a szerepe a Gárdának?

A felvonulások - az egy dolog, kérem. Először lehet, hogy kissé összehúzzák magukat a környéket rettegésben tartók, aztán majd elkezdik próbálgatni, meddig mehetnek el. Ha pedig az ismétlődő bűncselekményekre csak újabb felvonulások jelentik a választ, a dolog nevetségességbe fullad. Ha pedig a gárdisták a felvonuláson túl is hatékonyan tenni akarnak valamit, akkor hamarosan a törvény falaiba ütköznek. Nem véletlenül kérdeztem már napokkal ezelőtt, hogy a felvonulások hatására változott a közbiztonság bármit is? Nem kaptam rá választ.
A Magyar Gárda fellépése a Jobbik részéről egy demonstratív húzás, jelképes cselekedet. A puszta szavak helyett ezzel kívánják hírül adni, hogy tettrekészek a közbiztonság problémáinak megoldásában. Ám ez akkor is csak kommunikációs manőver. Amíg nem szereznek erős kormányzati pozíciót, ténylegesen tenni nem sokat tudnak.

Kérdés viszont, hogy az ország nyugodtabb részein élő szavazó tartja-e majd annyira fontosnak a Heves és Borsod megyei közbiztonság helyzetét, hogy ennek alapján hozza meg döntését a választáson?
Aki egy külföldi tulajdonú cégnél kap fizetést, vagy annak beszállítója, az hogy fog dönteni? Rengeteg emberről van ám itt szó. Mindazok, akik Magyarország jövőjét a nyugati világ részeként képzelik el, és józanul tudomásul veszik annak számunkra nem mindig problémamentes játékszabályait, azok hogyan szavaznak majd? A cigánykérdés alighanem kevés lesz bármiféle meghatározó eredmény kicsikarásához.

kill004 2009.06.22. 19:31:33

@Elpet: "Kérdés viszont, hogy az ország nyugodtabb részein élő szavazó tartja-e majd annyira fontosnak a Heves és Borsod megyei közbiztonság helyzetét, hogy ennek alapján hozza meg döntését a választáson?"

A születési adatok alapján nem sokáig lesznek "nyugodtabb részek".

Google 2009.06.22. 19:32:30

@Doomhammer:
De. Ellenük (is) irányul a szlogen.
Az ilyen tipusú pártok azzal kezdik, hogy nem szimpatikus nekik x-, aztán y-, aztán lassan egyetlen népcsoport sem.
Végül egymás ellen fordulnak.
Ez a szebb jövő, amit ők vizionálnak.
A szoclib elitek hagyták elfajulni a helyzetet, és éppen a saját szavazóik azok, akik ellenük fordultak. Mert rajtuk csattant az ostor, ők érezték a bőrükön leginkább azt, hogy a kormányzat a lovak közé dobta a gyeplőt. Semmi sem volt fontos, csak Orbán legyőzése, a trükkök.

2009.06.22. 19:32:48

A Jobbik azzal jutott nagyon sok szavazathoz, hogy lejött ide, vidékre, hogy megismerje a problémákat és megpróbáljon segiteni az itt élöknek. A Gárda, csak egy szinbólum részükröl. De ne feledkezzen meg senki arról, hogy a cigányság problémája az nem --borsodi, szabolcsi, hevesi, nógrádi, hanem országos lesz hamarosan. Ma még csak az elöbb felsorolt helyeken vannak jelen, de amikor már nincs semmi, amit lerombolhatnának, mennek tovább-és akkor majd jön Budapest, Györ, Szeged, stb, stb. Akkor vajon mit fogtok tenni? Mert a hatalom vagy nem akar megvédeni, vagy nem képes rá! Akkor mit fogtok tenni? Ezen elgondolkodtatok már? Mert a problémát lehet takargatni, szönyeg alá söpörni, ám az elöbb utóbb felszinre kerül és megoldás kell találni! Addig, amig nem késö!

Google 2009.06.22. 20:14:24

@jános515:

Azért ezt a világvége hangulatot kár itt terjeszteni.
Más kelet-európai országban is élnek cigányok, és valahogyan fékentartják őket. Szót értenek velük.Igaz, a hatalom sics mindenhol oszlóban.
A normákat kell csak betartani. És mindenkinek. Senki ne mondja azt, hogy egy müködő országban ez egy olyan nagy kérés. Nemcsak a kormányok, a jelenlegi mondjuk képtelen, mindannyian kell elérjük azt, hogy helyére kerüljenek a dolgok.
Gondolja, hogy Magyarország lesz az első ország, mely nem tud megbirkózni a kisebbséggel? És a félelem kell lebénítson minket?
Még a feltételezés is méltatlan.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 20:39:32

@Google:

Nézze, a Jobbiknak a szavazatszerzés alapkérdése, hogy a nyugodt területek lakossága is a cigányok által fenyegetve érezze magát. Fentebb leírtam: épp abban látom a kialakult problémák fő okát, hogy a közbiztonsági kockázatot jelentő személyek nagy számban gyűltek össze a gazdaságilag hanyatló térségekben, miután a fejlettebb területekről kiszorultak. Kezelendő probléma ez, biztos vagyok benne, hogy a Fidesz határozottan tenni fog ebben is, ha nem is ver nagy habot körülötte. Mint ahogyan roppant szigorú költségvetési politikát folytatott, annak ellenére, hogy ebből nem csinált műsort, mint a szocialista kormányok szokták volt tenni az esztelen költségvetés vagy a báva semmittevés másnapján.

Ha a Heves és Borsod megyeiek mondjuk nem szavaztak volna olyan nagy számban azelőtt az MSZP-re, nem jutott volna idáig a helyzet. Mindannyian alaposan ráfaragtunk pártválasztásukra. Nem szeretnénk még egyszer. A Fidesz majd rendet csinál, tessék megnyugodni. De vannak az országban más kérdések is, például, hogy miből lesz adóbevétel, többek közt a rendőrség finanszírozására.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.22. 20:53:43

esztelen költségvetés := esztelen költekezés

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.22. 22:04:25

@dzsucseharcos: Nekem volt egy vitám fél éve a konzin, akkor megnéztem: az inkriminált megyékben hihetetlenül megnőtt bizonyos bűncselekmények száma. A garázdaság, a személyelleniek stb. Van ahol (Heves) 70%-os az éves növekedés. Az három-négy év alatt óriási változás.

crimestat.b-m.hu/KulsoLekerdezo.aspx

"A kihaló és elköltözött munkáscsaládok helyére romák érkeznek az ország minden tájékáról, ahonnan a problémás családokat kizsuppolják. Ózdon olcsók a házak, és önkényes lakásfoglalóként is könnyű boldogulni."

Ez a mondat a Heti Válasz cikkében szerepel:

www.hetivalasz.hu/cikk/0906/ozd_jobbik

Emlékeznek, mi történt Miskolcon? Miután kitört a botrány a szoci rendőrkapitány körül, fényderült egy csalássorozatra, miszerint a szocpollal, és bankhitellel úgy jutottak panellakásokhoz romák dömpingszerűen, hogy semmi önerővel nem rendelkeztek.

Ezekből én arra következtetek, hogy létezik a háttérben egy folyamat, amit idáig nem vizsgált, nem mért senki. Egyfajta belső, országon belüli vándorlásra gondolok, ahogy Elpet is. Azzal a különbséggel, hogy nem csak jobb helyekről, hanem akár pont, hogy rosszabb helyekről is érkezhetnek.

A legkirívóbb esetek, az erőszak, ezek szerint lehet, hogy a beszivárgott, betelepült, vagy egyenesen betelepített családokkal hozható kapcsolatba, hasonlóan, mint a Vajdaságban is, ahol a Koszovóból betelepített szerbekkel van konfliktusban az ottani magyarság, és nem az őslakosokkal.

osborne 2009.06.23. 09:04:26

Orbán egy sutyó és alázza a nőket. Ráadásul bosszús mert 3 jobboldali párt van 1 helyett. 2010 után biztos elkopik majd a Fidesz - így az MDF erősödhet.

Gréczy Zsolt korán büntet

stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=642

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 10:07:07

A Jobbik hazakat gyujtogat, ennek ellenere sajnos Nyugat-Europaban is erosodik a ciganyellenesseg.

Guardian velemenyrovat.

www.guardian.co.uk/commentisfree/2009/jun/22/roma-europe-discrimination-attacks

"Attacks on Hungarian Roma have been increasing and there have been seven gruesome murders in under a year. The Hungarian Guard, a paramilitary movement associated with Jobbik, is accused of a string of attacks on Roma including burning families out of their houses. Similar attacks have been reported in the Czech Republic, where Roma have been forced into some 300 ghettos in the past decade.

The BBC reported that several of the Roma women attacked in Belfast wanted to return to Romania as they believed they would get better treatment there. The problem is that the attitudes against the Roma have been hardening in eastern Europe as much as in western Europe. The European parliament has passed a powerful resolution to ensure equal opportunities and rights for the Roma, but with very little practical result. "

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 10:20:58

Hat sajnos tobb hitelre van szukseg.
www.marketwatch.com/story/mired-in-recession-hungary-looks-for-a-way-out
"Neil Shearing, an economist specializing in "emerging Europe" at Capital Economics in London, thinks Bajnai's package of austerity measures is unlikely to prevent Hungary from turning to the IMF for more funding next year, he said. An additional $10 billion to $15 billion in financing may be needed, according to Shearing."

bz249 2009.06.23. 10:28:36

@Doomhammer: olyan határozatot nem akar elfogadni az Európai Parlament, hogy mostantól mondjuk a nőknek is szabad legyen 10 másodpercen belül futni a száz métert? Vagy mégis, ezt az "equal opportunities" dolgot hogy kell érteni... milyen egyenlő esélyeket lehet adni egy iskolázatlan, munkát az életében nem végzett embernek?

tevevanegypupu 2009.06.23. 10:30:10

@osborne:
az MDF-el szamolni kell. Ott mostantol Bokros a fontos es nem David. Bokros tagja a Bilderberg csoportnak, ahol tag meg Richard Holbrook (magyar felesege Marton Kati), Bill Clinton, akinek a felesege jelenleg Obama kulugyminisztere. Ha Bokrost visszahivjak a valasztasokra az MDF miniszterelnok jeloltjenek - miert ne hivnak es miert ne jonne? - akkor szamithatunk ra, hogy megbolygatja a
jelenlegi helyzetet meg akkor is, ha nem nyer. Nagyon jelentos kapcsolatai vannak. Nem David a fontos mar az MDF-ben, es meg ha esetleg a CD ugyben a birosag el is iteli, ott marad Bokros.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 10:36:19

@tevevanegypupu:
A kapcsolatai nem szavaznak a valasztason. Ha szavaznak is, egy ember egy szavazat.

bz249 2009.06.23. 10:40:54

@Doomhammer: "amikor az Európai Parlament egyenlő lehetőségeket kíván biztosítani a roma népességnek és csodálkozik, hogy nincs hatása" című izére... kettővel felette

tevevanegypupu 2009.06.23. 10:41:57

@Doomhammer:
azert nem art figyelni a kapcsolatokra, gondoljon csak Gyurcsanyra.

bz249 2009.06.23. 10:44:54

@tevevanegypupu: az réges régen egy messzi messzi galaxisban volt. Amit Bokros a kapcsolatival elérhet, hogy kiszakít egy jó nagy darabot a baloldal romjaiból. Ez 2014-ben esetleg lehet téma... de jövőre semmiképpen sem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 10:47:05

Hurra, megvan a Fidesz ellenfele. A Jobbik.

Torok Gabor elemez.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-286660
"Az EP-választás legfontosabb tanulsága, hogy a Fidesz fő ellenfele már nem az MSZP, hanem a Jobbik - emelte ki az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor politológus. A Vision Consulting igazgatója szerint a Jobbik akadályozhatja meg, hogy a Fidesz abszolút többséget szerezzen a következő parlamenti választáson. "

bz249 2009.06.23. 10:58:02

@Doomhammer: Török Gábor Politológussztárnak mondjuk meg kellene tekintenie az 1994-es választások eredményét, az egész jól rokonítható a jelenlegi helyzethez

II. ford
MSZP 45.16
SZDSZ 28.51
MDF 14.93

ezzel az MSZP-nek kényelmes többsége lett úgy, hogy 3 kispárt is átlépte a parlamenti küszöböt.

tevevanegypupu 2009.06.23. 10:58:25

@bz249:
az igaz, de a hatasa nagyon jelen van meg mindig..

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 11:17:29

@bz249:
Nem kerdes: az MSZP azt akarja, hogy a Fidesz a Jobbikkal foglalkozzon es ne az MSZP-vel.

bz249 2009.06.23. 11:21:55

@Doomhammer: najó de Törökfüggetlengábor akiről még a barátai se tudják, hogy mszp-s vagy fideszes. :D

Szóval, ha valaki egy picit gondolkodik, a választásnak két tétje van

1.) meglesz-e a Fidesz kétharmada?
2.) ki lesz az ellenzék, a Jobbik vagy az MSzP?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.23. 11:37:30

@Doomhammer: "Guardian velemenyrovat."

Olvasson bele a kommentekbe; úgy tűnik, a cigányok esetén a Guardian tájékozott és európai értelemben vett olvasóiból is kibújik a bakancsos kisördög.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 11:48:41

@bz249:
Kiveve persze, ha az MSZP ereje valahogy visszater.
Pl. az ozdi cikkben:
"Én a Jobbik ellen szavaztam a szocialistákra, hogy ne legyen fajgyűlölet itt - mondja az egyik, patakpartot tisztító ember, aki szerint azért kaptak ki a szocialisták, mert a cigányok nem mentek el szavazni. Ózd 36 ezer lakosából 13 ezer a roma, az országgyűlési választásokon már ott lesznek, akkor megint az MSZP győz majd - latolgatják."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 11:54:54

@elGabor:
Hehehe, a fejlett nyugaton is terjed a rasszizmus.
"When the Roma divorce themselves from the idea that they are culturally exempt from any form of punishment for anti social behavior such as pick pocketing, child begging rings, shop lifting and other criminal activity I am sure things will improve.

The reprehensible happenings in Belfast were sparked of because of a huge increase in pick pocketing, and the fact that various people were obliged to watch the Roma wearing clothes stolen off their own washing lines."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 11:56:35

@jotunder:
Muhahaha, vett maganak egy PhD-t.
Egy ertelmisegi partban muszaj.

bz249 2009.06.23. 12:20:40

@Doomhammer: nem biztos, hogy vette, semmi nem utal arra, hogy pénzt adott ki a papirkáért... lehet, hogy ajándékba kapta.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 12:27:02

@bz249:
Magaban egy jogasz veszett el. Egy biztos azonban: valaki fizetett (ismeretlen tettes).
"In 2006, in an effort to crack down on the number of unaccredited online schools and degree mills ..."

Degree mill, nagyon tetszik ...

bz249 2009.06.23. 13:19:48

@Doomhammer: mondjuk, ha tudom, hogy ez ekkora biznic elkezdtem volna én is fénymásolni a diplomámat, meg a PhD-mat... na mindegy, hátha a nyelvvizsgák még piacképes áruk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 13:38:54

@bz249:
Amennyire tudom, a biznic lenyege, hogy alapit egy egyetemet. Unaccredited ugyan, de attol meg nevezheti egyetemnek. Ezek utan "tavtanulas" utan kiadja a diplomat. Olyan diplomat, amiert az user fizetett. PhD-t is, mint a pelda mutatja.

Minthogy a jeloltek pont azert fizetnek, hogy NE kelljen tanulniuk, az idotartam, amit "tavtanulassal" kell tolteniuk, minimalizalando.
www.affordabledegrees.com/?source=Adwords-UK&kw=Degree%20mill
"On the basis of what you already know, you can now qualify for an accredited degree that is accepted and recognized worldwide for as little as $199.
Order now and receive your degree in just 14 days!"

en.wikipedia.org/wiki/List_of_unaccredited_institutions_of_higher_learning

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 13:46:52

Visszaterve a Jobbikra es Trianonra, a Jobbik valoban az eredeti trianoni szerzodest akarja eltorolni.

www.ceskenoviny.cz/news/zpravy/hungarian-extremists-in-ep-to-seek-benes-decrees-abolition/382578
"The movement would also push for the abolition of the Trianon peace treaty signed after World War I in 1920 that diminished the territory of the former Hungary to its current scale."

bz249 2009.06.23. 13:51:58

@Doomhammer: mivel ez a szerződés már nincs hatályban, ezt a programpontot elég gyorsan kipipálhatják. ;)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 15:15:52

@bz249:
Szegedi Csanad elindul visszafoglalni a Trianon elotti Magyarorszagot, amint azt Horthy tette 1921-ben. A Fidesz pedig nem hatarolodik el, sot, Tarlos "szebb jovot" koszonessel bucsuzik!

A Le Petit Journal elemez.

www.lepetitjournal.com/content/view/42774/956/
"Csanád Szegedi, le troisième élu de la liste du Jobbik, ira lui à Bruxelles pour lancer la longue croisade de reconquête de la grande Hongrie d'avant les accords de Trianon, comme Horthy l'entreprit dès 1921. Combien de hongrois ne rêvent-ils pas de réparer cette injustice historique ? Tous ces symboles parlent donc à de nombreux hongrois. Alors, en jouant sur des frontières mal définies entre extrêmisme et justice, extrêmisme et identité, extrêmisme et injustice, le Jobbik est en terrain fertile. 56% des électeurs du Fidesz considèrent la percée du Jobbik comme positive. Cela n'encourage pas les leaders du Fidesz à relever, ni a condamner le caractère extrêmiste du Jobbik. Au contraire, les élections nationales sont pour bientôt. Le week-end dernier, au rassemblement d'extrême-droite de Szeged, István Tarlós, leader du comité électoral du Fidesz au conseil municipal de Budapest, est intervenu et a conclu son discours par un "Szebb jövőt!" sous le drapeau d'Arpad, aux rayures rouges et blanches."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 15:29:35

Ujabb szam: 8 milliard lett elkoltve eddig az IMF keretbol.
www.klikkbank.hu/bankihirek/20090623-oszko-eddig-14-milliardot-hivott-le-magyarorszag-az-imfhitelbol.html
"A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió által biztosított hitelkeretből eddig 14 milliárd eurót hívott le Magyarország, ebből 8 milliárd euró került felhasználásra, a többi a tartalékokat növeli - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén.

A pénzügyminiszter kérdésekre válaszolva leszögezte: a kormány egyelőre nem folytat tárgyalásokat az IMF-fel további hitelkeret létrehozásáról, a cél az, hogy ne kelljen újabb hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól. Oszkó Péter megerősítette, hogy a kormány 2009-re 6,7 százalékos GDP-visszaeséssel, 3,9 százalékos államháztartási hiánnyal, valamint 4,5 százalékos inflációval számol."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 15:39:19

Na vegre, egy kis akcio!
Mesterhazy-Szanyi deathmatch!
www.stop.hu/articles/article.php?id=509066
"Mesterházy Attila bírálta frakciótársa, Szanyi Tibor nyilatkozatait. Szanyi Tibor a hvg.hu-nak azt mondta: baloldali fordulatra és teljes vezetőcserére van szükség az MSZP-ben. Ezért a július 4-i pártkongresszuson indítványozni fogja, hogy aki az őszödi beszéd és Gyurcsány Ferenc lemondása között az elnökség tagja volt, ne vállaljon párttisztséget.

Mesterházy Attila erre utalva azt mondta: nem ért egyet Szanyi Tiborral és károsnak tartja "ebben a tekintetben azt, amit csinált".

Nem túl helyes dolog, ha valaki állandóan a szocialista párt és a frakció ellenzékét játssza, úgy, hogy bent ül a szocialista frakcióban - fogalmazott."

Akkor ki kell zarni Szanyit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 16:35:22

Igaz ugyan, hogy a Jobbik tamadja a trianoni szerzodest, de a jovo evi valasztasok eselyese, a Fidesz se jobb. Ezek valaha liberalisok voltak, de ma szobajukban Nagy-Magyarorszag terkep log.

Elemez a La Libre Belgique.

www.lalibre.be/index.php?view=article&art_id=511350
""Jobbik" est un parti d’extrême droite, en surface plus fréquentable que la milice néofasciste "Garda", puisqu’il s’abrite derrière sa tête de file Kristina Morvai, ancienne féministe. Mais un parti dont les troupes ont manifesté récemment à Budapest pour réclamer l’abrogation du Traité de Trianon de 1920 qui priva la Hongrie d’une partie de son territoire d’avant la Première guerre mondiale, en particulier des actuelles Slovaquie et Roumanie. En fait, la classe politique slovaque dans son ensemble redoute surtout l’arrivée au pouvoir à Budapest, lors des législatives du printemps prochain, d’un Fidesz en position de parti unique. La formation conservatrice de l’ancien Premier ministre Viktor Orban a remporté près des 3/4 des voix aux européennes. Ses dirigeants, qui n’ont plus rien à voir avec les jeunes opposants "libéraux-libertaires" qui contestèrent le pouvoir communiste dans les années 80, ont dans leurs bureaux des cartes de cette "Grande Hongrie"."

osborne 2009.06.23. 17:04:18

@tevevanegypupu: az biztos, hogy vissza fog jönni, Habsburg úr váltja. Addig meg tovább építi kapcsolatait Brüsszelben. Dávid Ibolya egyébként mikor megy az ügyészségre tanúvallani?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 17:05:00

Ugy adodott, hogy a megtakaritas-alapu nyugdijrendszerek megszivtak. Meg szerencse, hogy Magyarorszagon nem ilyen van.

www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20090623-nyugdijrendszer-tobb-evtizedes-valsagtol-tart-az-oecd.html
"A magánrendszerekben ott volt a legnagyobb - 25 százalékot is meghaladó - a mínusz, ahol jelentős hányadot tett ki a részvénypakett: ez volt a helyzet többek között Írországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban. A jellemzően kötvényekbe fektető államokban, azaz Németországban, Mexikóban és Csehországban kevesebb mint 10 százalékos volt a veszteség.

Az állami nyugdíjrendszer sem független természetesen a válságtól - figyelmeztet az OECD, rámutatva, hogy az állami pénzügyi helyzet romlása a nyugdíjkiadások csökkentését okozza több országban is. (Ez történt többek között Magyarországon is, ahol a válságkormány egyik első intézkedése volt a 13. havi nyugdíj megszűntetése, a korhatár emelése és az indexálási szabályok átírása.)"

2009.06.23. 17:27:28

Google!A tegnapi irásodra most válaszolok.
- Ez nem világvége hangulat, hanem tény. Annál is inkább, mert én és nagyon sokan itt élünk,--Borsod--és mi érezzük, látjuk, tapasztaljuk hogy milyen a közbiztonság.
--Nekem ne meséljen senki itt normákról,mert itt nem norma kell, hanem kökemény törvény, amit alkalmazni tudnának--és nem azt néznék hogy hány kiskoru gyereke van, és analfabéta mellé--igy csak dorgáljuk meg büntetésként.
---Végezetül, ha már hitelesnek akarsz tünni ebben a témában,javaslom költözz le egy kis borsodi faluba, és élj itt.Ha kibirod 5-10 évig, akkor elhiszem hogy nem a nyugodt pesti lakásodból , hanem tapasztalatból irsz, alkotol véleményt.
----Amugy pedig nyugodj meg, mert sehol és soha nem fogják tudni a kisebbségi kérdést megoldani.Mert ezt csak erös törvényekkel, kemény eszközökkel, és még erösebb akarattal lehetne megoldani. De itt nálunk, a jog elöbbrevaló és elönyt élvez--a kötelességgel szemben. De nem ugy kellene lenni, hogy joga csak annak van és legyen, aki a kötelességét teljesiti?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.23. 17:41:39

@jános515:
"Amugy pedig nyugodj meg, mert sehol és soha nem fogják tudni a kisebbségi kérdést megoldani.Mert ezt csak erös törvényekkel, kemény eszközökkel, és még erösebb akarattal lehetne megoldani."

Nem kell Googlet kioktatnod errol, hallotta elegszer. Ceausescutol, Erdelyben.

tevevanegypupu 2009.06.23. 18:05:18

@osborne:
lehet, hogy David majd ugy megy tanuskodni, hogy senki nem fogja megtudni. Erdekes modon az ugyeszszeg "alkalmazkodott" hozza. Meg a valasztasok elott kellett volna mennie, de az ugyeszseg ugy dontott, hogy majd csak utana hallgatjak meg, nehogy a kihallgatas artson az MDF-nek.Az a latszat, hogy csak Szilvasi lett hirtelen utban, Davidra meg szukseg van.

osborne 2009.06.23. 19:38:15

@tevevanegypupu: Lady Di örök, csak a kalapjai és a páholyok-mogyicsoportok változnak.

btw, Jöhet az új mogyi-részlet IMF-től:

hvg.hu/gazdasag/20090623_imf_ujabb_reszlet_lehivasa.aspx

Google 2009.06.23. 20:36:35

@Doomhammer:

Azzal a különbséggel, hogy igyekeztünk tenni is valamit magunkért.
Reméljük, az itteni kisebbségek sem várják majd a sültgalambot, mert az általában úgysem jön.
Értem amit János mond, de ez a helyzet nem egyik napról a másikra alakult ki. Azok, akik eddig általában a szocialistákra szavaztak -még 2006-ban is-, látták, amit láttak maguk körül, és mégis Gyurcsánynak hittek, aki bio-, nano-, és nem tudom, milyen poliszokkal ámította őket. Akkor kellett volna elmondani, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve; vagy akkor még nagy volt a jólét?
Jánostól is kérdezem: 2006-ban még jó volt arrafelé minden?

osborne 2009.06.23. 21:00:11

@Google: dehogy volt.

egyébként a Századvég-Forsense felmérése szerint a a Jobbik szavazóinak nagy része a szavazás előtti hetekben döntött a párt mellett

www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-286673

ha ez igaz, akkor a kampányuk és az ellenkampányok (szadesz, mszp, ubunga stb) győzték meg leginkább a szavazókat.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.06.23. 21:02:37

@Google:

Én igazából azt nem értem, miért a Fidesz-támogatók orrát kell beleverni az MSZP-SZDSZ mocskába.

osborne 2009.06.23. 21:04:30

a nap mondata és képe:

Ujhelyi: Zuschlag törvényesen csinált mindent

www.metropol.hu/images/1245757970_ujhely.jpg

;]

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.23. 21:13:53

"Azzal a különbséggel, hogy igyekeztünk tenni is valamit magunkért."

De csak ennyi a különbség, igaz? MegaLOL!!!!

Szenzációs beszélgetés, elmentem emlékbe . )

osborne 2009.06.24. 01:05:27

oh szegény BE, akart vmi nagy megmondást írni - erre a szurkekardiganek helyre tették:

szurkekardigan.blog.hu/2009/06/23/babarczy_eszter_nana_hogy_jaj_a_tenyeknek

2009.06.24. 07:04:25

Google! Nem volt megoldott, már 2006-ban sem a közbiztonság és a kisebbség kérdése sem. De tudod, ma már sokan--még én is -visszasirjuk a kádári rendörséget.Annak meg, aki a rend ellen, a liberalizmus eszméit félremagyarázza, anarchiává zülleszti, szivesen ajánlom a Norvég példát. Ott ugyanis, este 10 óra után a rendör( mellesleg géppityuval és kommandós öltözékben) javasolja nyomatékosan, hogy kéretik hazamenni. Mindegy hogy külföldi vagy sem. Mert elöször is rendnek kell lenni és utána jöhetnek a jogok. A "megélhetési bünözést" apposztrofáló, és létrehozó Kunczét pedig elküldenem --mondjuk Szomáliába, hogy ott hirdesse a buta, megosztó és züllesztö eszméit. Bár, ha már ott élne, sem keze, sem lába nem lenne. Söt, már ö sem létezne.Végezetül, nehogy abba a hibába essetek, mint sokan , akik a problémák felvetését, rasszizmusnak, kisebbségellenesnek, és netán náci-ordas eszméknek tekintik,-- mert akkor pont az szünik meg, amiért sokan küzdöttek--a szabadság, a demokrácia, és a szólásszabadság! További jó munkát !

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 08:35:03

Maguk nagyon könnyen túllendültek Szanyi fospumpásodásán:

"szakítani kell mind Gyurcsány „liberálanarchista” politikájával, mind a Bajnai-kormány „politikai szürrealizmusával”"

hvg.hu/velemeny/20090621_mszp_gyurcsany_szanyi_vezetoseg_csere.aspx

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 08:42:23

@osborne: Addig mondogatták a Jobbikra: radikális, hogy a radikális hangulatú - nem kicsit elitellenes - emberek rájöttek: ez kell nekünk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 10:02:05

Muhahahaha, a Jobbikot atvettek a balliberalisok.
jobbik.net/index.php?q=node/6326
"Három évnyi vajúdás után új balliberális párt született: a Jobbik. Habár a zászló egyelőre nekünk áll, a nemzeti érzelmű polgári középnek, hiszen a Fidesz a tekintélyes 56 %-os eredményt érte el, mégis veszélyben látjuk a cselekvőképességünket . Az évtizedek óta nemtelen és tisztességtelen eszközökkel dolgozó balliberális oldal újra "visszahozta a szarból" a hatalmát.

Igen, tudom. Most az olvasóink nagyrésze felháborodással tekinti ezeket a sorokat. Hiszen önmagát nemzetinek és konzervatív vallja. Nem is szándékoztam tegnap elvenni azt az örömöt, amire 11 éve vártak szakadatlan.
De ma már új nap van és ideje lenne szembenézni a valósággal. A nemzeti radikálisok száma nem nőtt meg. A választási eredmények nem a nemzeti konzervatív fellegvárakban mutatják a Jobbik erősödését, hanem a kifejezetten szocialista részeken. Mi 2006 ősze óta tudjuk, a Jobbikot elfoglalták és félrevezetik. Azért nem írom le újra és újra a miértet, mert felesleges. A Jobbikra szavazó barátaink nem akarnak látni én pedig nem akarok értelmetlen és felesleges dologgal foglalkozni. Az idő majd telik és lassan észre fogjátok venni ti is, hogy kihúzták alólatok a Jobbikot. Az eltűnő SZDSZ és MSZP még egy ideig fogja adni, amit szerettek, az igazságot. Amiért annyi mindenre elszántak vagytok. Amiért tiszteletet érdemeltek.

Mi itt leszünk és várunk vissza titeket. A nemzeti radikális oldalra. HAZÁNKAT PEDIG ISTEN ÓVJA!"

tevevanegypupu 2009.06.24. 10:20:09

@Doomhammer:
ne a Jobbiktol rettegjenek annyira, ok el fognak elobb-utobb tunni, ez szimpla kozbiztonsagi kerdes lesz. Ott van egy uj, valoszinuleg megalakulo part, az szdsz-mdf koalicio..Veluk viszont szamolni kell..Ok azok akik veszelyesek, a manipulacios keszseguk, kapcsolataik ezerszer szamottevobbek mint a Jobbik.
A balliberalis sajto is tamogatni fogja oket, nemsokara dolni fog roluk az informacio es a fidesz es Orbant becsmerlo irasok, nyilatkozatok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 10:34:02

@tevevanegypupu:
"A balliberalis sajto is tamogatni fogja oket, nemsokara dolni fog roluk az informacio es a fidesz es Orbant becsmerlo irasok, nyilatkozatok."

Ha kemenyen dolgoznak, akar 7%-ot is elerhetnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 10:37:34

Magyarorszagot elarasztja a jobboldali media.

Eva S. Balogh elemez.
esbalogh.typepad.com/hungarianspectrum/2009/06/the-hungarian-media.html
"A newspaper, a radio station, and a television station within three short years is quite a feat. And this was just the beginning. Since then a rich Hungarian who doesn't seem to know what to do with his money started another right-wing newspaper and television station. But more about them tomorrow."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 10:41:33

Egyebkent 3000-et elertuk, lassan koltozhetnenk.
Otletek?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 10:41:57

@Doomhammer: A Jobbik belső ügyeit én nem ismerhetem, de az feltűnő, hogy nem a karácsonyi kettőskereszt-állítási akciójukkal szereztek 15%-t maguknak.

A Magyar Gárda és Jobbik, ill. az európaiértelembenkonzervatív MDF ügyében javaslom Bulgária, az egykori 16. Köztársaság elmúlt pár évét tanulmányozni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 10:44:33

@tölgy:
Ne csigazzon, mit kell latni Bulgariaban?

Szerintem a Jobbikot egyszeruen kihasznaljak, ugy jatszanak vele, mint egy babbal. Gloire mondott nagyon erdekeset: a valasztas utan eltuntek a nepek a naggyulesukrol.

tevevanegypupu 2009.06.24. 11:01:18

@Doomhammer:
Igen, ezzel a het szazalekkal kezdodik majd. A Jobbik erzelmi felhangokra alapulo part, jelenleg nagyon jol tud jatszani felelemmel es nemzeti erzessel, de ez nem fog sokaig tartani, ha eros kozbiztonsaggal es kicsit stabilizalodo gazdasaggal szemben kell majd fennmaradniuk. De az mdf es szdsz egyutt ezzel a het szazaelekkal bekerul a Parlamentbe es ne felejtse el az mszp-t sem. A fidesz jelenleg sok szavazot szerzett es nagyon eros - a magyar parlamenten kivul. Egyaltalan nem hiszem, hogy hatalmas folennyel nyer, ha figyelembe vesszuk azt a jo haromnegyed evet, ami alatt a politikai tabella meg rendezodhet, alakulhat. Es azt sem szabad elfelejteni, hogy mind az mdf, mind az szdsz eleg eros kulfoldi ismeretseggel rendelkezik..es jelentos anyagi hattertamogatast is kpahat, ha annak ertelmet latjak. Marpedig a kulfoldi bankoknak es befektetoknek nem az az erdekuk jelenleg, hogy tulsagosan eros fidesz legyen az orszaghazban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 11:06:30

@tevevanegypupu:
"A fidesz jelenleg sok szavazot szerzett es nagyon eros - a magyar parlamenten kivul. Egyaltalan nem hiszem, hogy hatalmas folennyel nyer, "

Nem, nem fognak nagy folennyel nyerni. A tet jelenleg a kenyelmes tobbseg. Kenyelmesnek kell lennie, mert a ballib oldal meg fog venni fideszes kepviseloket, ahogy eddig is tette.
A tirpak mar josolt:
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2009/03/uj-politika.html

Az MDF-SZDSZ-rol meg csak annyit, hogy azt hiszem, Harcos tette azt a vateszi joslatot, hogy olyan nem lehet a magyar politikaban, hogy Magyar Balint nem vesz reszt benne. Ezentul majd mint a konzervativ ertekek vedelmezoje. A jatszma kimenetelet meg meglatjuk, ezek itt mind nagy Tenyezok, egymas torkanak is ugorhatnak sertodesbol kifolyolag.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 11:13:03

@Doomhammer: Nem vagyok szakértő, de úgy tűnik a magyarországi orosz politika első próbája Bulgária volt.

Hogyan lehet megosztani az ellenzéket?
Legyen egy radikális-nacionalista-militarista izé, amely tuti elvisz 10%-t. (Most az eu-n 12%-t kapott)
en.wikipedia.org/wiki/National_Union_Attack

És ott van a "Rend, Törvény és Igazság" párt, ami most 5%-t kapott, és a nevével a torykat is rendesen átejtette, és állítólag ellenzéki, csak a bulesz ellenzék szerint nem az...
www.elections2009-results.eu/hu/bulgaria_hu_txt.html

A magyar adatokkal való hasonlóság csak véletlen volna?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 11:20:07

@tölgy:
Hogy benne vannak-e az oroszok vagy sem, azt nem tudom. Azt tudom, hogy 1994-98-ban pont ugyanez tortent, akkor az elegedetlen baloldali szavazotabor a kisgazdakhoz es a MIEP-hez ment. Nem kellenek ehhez oroszok. A Fideszre ezek nem szavaznak, ahhoz a Fidesznek nem jo az imidzse. Latta a tiszavasvari filmet az Indexen? A helyi Jobbikos egy volt Fideszes. Ezek utan talalja ki, fog-e tiszavasvari cigany valaha is a Fideszre szavazni.

tevevanegypupu 2009.06.24. 11:40:11

@Doomhammer:
(:
Jo lesz ha felkeszulunk az Eszszerusegre KGB-vel egyutt. Magyar Balint, Koka Janos, Horn Gabor, David Ibolya, Bokros es Herenyi nelkul nincs magyar politika..Es ne felejtsuk az mszp-t es szavazoit.Ezeket az embereket nem elvek mozgatjak, elvekkel veluk szemben felvenni a harcot eleg nehez lesz. Talan meg a kenyelmes tobbseg sem eleg. Az a 200 ezer es egy szavazo most hallgatott, de ki tudja mit csinalnak majd jovo aprilisban?
Es Ferit sem kell leirni..meg nem fejezte be, meg nem mondta ki az utolso szot.

tevevanegypupu 2009.06.24. 11:49:19

www.hirszerzo.hu/cikk.mdf_legyen_kovetheto_az_elelmiszer-alapanyagok_utja.113260.html

Na kerem, itt egy megvett kepviselo maris akcioban. Jelenleg a LMP temaibol is elvennenek egy keveset.

bz249 2009.06.24. 12:16:26

@Doomhammer: A kényelmes többséghez a Fidesznek még kb. 750.000 szavazót kell megszereznie/mozgósítania az EP-választáson túl (ha ennyi van, akkor a legdurvább részvétel esetén is megvan az első fordulós 45%... ami a megosztott ellenfelek és a győzteshez húzás miatt bőven elegendő). Az szerintem menni fog.

A választás igazi kérdése az MSzP egyharmada, ahhoz nekik erőst kell teperni. Megcsinálhatják, de innen nehéz. Sőt benne van a játékban, hogy a Jobbik mögé szorulnak (ehhez mondjuk tudni kéne mi zajlik a Jobbikban).

A valóban lényeges kérdés pedig, hogy mire használja a Fidesz a kegyelmi időszakot. Erős többség és a saját személyes vitáiba fulladó ellenzék... mert a baloldalon hullani fog a forgács.

Google 2009.06.24. 12:29:11

@jános515:

Te a Gyurcsány/Bajnai-kormány rendőrségét vádolod. Joggal.
Ugyanígy a médiáját, elitjét is illethetné vád, állandóan lehurrogták azokat, akik uzsorásokról, gyilkosságokról, lopásokról számoltak be, hívták fel a figyelmet a felrobbanni készülő puskaporos hordóra.
A Célpontban nem egy gyilkosságot mutattak be, melyet cigányok követtek el, idős emberek sérelmére. Mindhiába.
Az, hogy a szoclib vezetők ilyenek, ekkora gondokat okoztak, józan embereket még nem lök a Gárda karjaiba, mert csöbörből vödörbe esni még nem a megoldás.
És ezeket a kényes problémákat úgy is fel lehet vetni, hogy az embert ne illethessék a rasszizmus, kisebbségellenesség vádjával.
Csak úgy szabad, csak úgy érdemes.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 12:34:02

Ezt frissen gyujtottem egy forumrol.
"Egy jövőt építő társadalomnak nem a mennyiségi, hanem a minőségi társadalmi reprodukcióra kell törekednie.

Ezáltal azokat a társadalmi csoportokat kell preferálni, akik a minőségi társadalmi reproduktivítás szempontjainak a leginkább megfelelnek!

Ebbe a körbe nem tartozik és nem tartozhat bele a legalacsonyabb IQ hányadossal, legtöbb mentális és genetikai devianciával , legalacsonyabb iskolai végzettséggel és szocializációs szinttel, valamint a legmagasabb kriminális mutatókkal rendelkező népesség.

A magyar társadalomnak nem állhat érdekében ,hogy egy olyan öngyilkos, saját társadalmi létét veszélyeztető szociálpolitikát folytasson, amely kontraszelekciós hatásaival, a meglévő társadalmának, nemzetének, tárgyi és szellemi kultúráját visszafordíthatatlanul aláássa, majd megsemmisítse!
"

Google 2009.06.24. 12:52:39

@Doomhammer:

Igen, a volt tiszavasvári fideszesnek -ma jobbikos-, gondolom más lehetősége nem volt a felemelkedésre. Egy nagy pártban ez kevésbé lehetséges, mint egy feltörekvőben.

Bauert változatlanul a régi félelmei gyötrik. Nem jobbik, hanem rosszabbik típusúak.

"Orbán Viktor és pártja nyilvánvalóan a magyar demokrácia felszámolására tör, és ezt kevésbé titkolja. (Ezt más írásaimban mutattam ki, és ehelyütt nem ismétlem meg. Emlékeztetek Debreczeni József e tárgyú írásaira is.)"

Írása végén közgazdásznak titulálja magát -szerényen-, de katasztrófa elhárításra vállalkozik. Debreczenivel.
www.nol.hu/velemeny/20090624-ki_a_hibas_

kill004 2009.06.24. 12:54:36

@Doomhammer: Én meg ezt: "Bajnai telefonos interjú,tegnap 17.30 Kossuth Krónika 17.53 -kor:
Miniszterelnök úrral a békefolyamatról beszéltünk...
Simon Peresszel is beszélt erről:
"A magyar kormány jogi fellépéseket tervez.A magyar kormányt támogató Magyar Szocialista Párt benyújtott egy a Holokauszt-tagadást tiltó törvényt a Parlamentnek amely remélem minél gyorsabban elfogadást nyer.
Ezentúl a szándélunk az,hogy minden demokratikus párttal összefogunk és karanténba zárjuk a szélsőséges eszméket,hogy ne fertőzhessék tovább a magyar demokráciát."

Figyelje meg ezt: "A magyar kormányt támogató Magyar Szocialista Párt"

Ugye, hogy ugye?

bz249 2009.06.24. 12:57:38

@kill004: támogatja a kormányt az MSzP? Miazhogy! Nagyonis! Még minisztereket is ad bele, ha nem lenne máshonnan.

Akkor meg? Tökéletesen igaz Peresz mondata.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 13:06:10

@kill004:
Nem hiszem, hogy a szakertoi kormanyukkal barkit atvernek. A kulfoldi sajto peldaul Bajnai kormanyat makacsul szocialista kisebbsegi kormanynak hivja. Pl. itt:
reakcio.blog.hu/2008/10/25/hova_tunt_demon?fullcommentlist=1#c5770838

kill004 2009.06.24. 13:09:13

@Doomhammer: Persze, persze. Csak ez az erőlködés már nevetséges.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 13:12:07

@Google:
Bauer mellett elszaguldottak az esemenyek. Ez itt:
"A válasz kézenfekvő: a megalapozatlan jövedelemnövelés volt a súlyos hiba. A 2006-os új kormányalakítás után a kormánynak egyszerűen nem volt már más választása, mint amit tett. Nem "Őszödön romlott el minden", hanem négy évvel korábban. Nevekben fogalmazva: nem "Gyurcsány a hibás", hanem Medgyessy."

egy regi szlogen, a Mester is hanyszor probalta a hulyemagyar fejekbe vesni, de sikertelenul. Ugyanis az elkuras Gyurcsany muve 2004 es 2006 kozott, ezt o is beismerte. Bauer resze volt mindket Gyurcsany-korszaknak, hat magyarazkodik. Van is mit.

bz249 2009.06.24. 13:27:18

@kill004: sorry... de attól még ugyanannyira igaz. A Szocialista Párt belső támogatást ad a jelenlegi kormánynak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 13:34:30

@Doomhammer: A MIÉP felfuttatása pontosan ugyanaz, mint most a Jobbiké. Ebben egyetértünk.
Az új a magyar "Rend, Törvény és Igazság" pártja.

Most Magyarországon van legalább 2 "ellenzéki" párt, amelyek egyikével sem működhet együtt az ellenzéki koalíció.

A buleszoknál is tragikusak a posztkomcsik, csak éppen leválthatatlanok. Nálunk is erre mennek rá, úgy látom. Mint a Brazil bevezető mondatai: "Az ellenzék képtelen választásokat nyerni, tehetünk mi róla?"

K-Európában a hagyományosan oroszbarát csehek leléptek, és úgy látom, a szlovákok vették át a helyüket, valamint a 16. Köztársaság, és sajnos mi.
Szvsz érdemes a másik két russzofil országot tanulmányozni... Lássuk a jövőnket, értsük a jelenünket.

Google 2009.06.24. 13:39:49

@Doomhammer:

Ugyanazok az események a Népszabadság mellett is elszáguldottak, ha még mindig helyt adnak Bauernek és társainak.
Igen, ezt mostanában gyakran hallani, hogy Medgyesy volt a hibás. Na és Orbán.
Valamint azt is -főként jobbikos körökből -, Kádár idején jobb volt.
Mondjuk, Orbán akkor nem volt annyira meghatározó.

bz249 2009.06.24. 13:41:26

@Doomhammer: ami mondjuk érdekes az Eurostat számainak függvényében, merthát ugye

Államháztartási hiány

2002 9.0
2003 7.2
2004 6.4
2005 7.8
2006 9.2
2007 4.9
2008 3.4

vagyis Feri hatalomra kerülésekor ez biza megint növekedni kezdett

infláció

2002 5.2
2003 4.7
2004 6.8
2005 3.5
2006 4.0
2007 7.9
2008 6.0

ebből meg a zseniális megszorítócsomag látszik, ami ismét az elinfláláshoz nyúlt

GDP növekedés

2002 4.4
2003 4.3
2004 4.7
2005 3.9
2006 4.0
2007 1.2
2008 0.6

Vagyis Feri azt a bravúrt is véghez vitte, hogy az elszálló költségvetés nem generált plusz GDP-t.

Nemhiába volt a Haladó Erők Reménysége, ért mindenhez. Nála már csak a Gordon ügyesebb, mert ő atomenergetikától a libatenyésztésig mindenben otthon van (soha nem hittem volna, hogy egyszer ezt a szólásmondást komolyan el lehet sütni egy emberre).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 13:43:46

@tölgy:
"Az új a magyar "Rend, Törvény és Igazság" pártja."

Olvasta a MIEP programjat? Ez itt 2005-bol van, azota nincs ujabb. Meg Csurka jegyzi.
www.miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=46:a-rend-programja&catid=37:fels-menue&Itemid=55
"A jelenlegi magyar élet legnagyobb baja a rend hiánya.

Az az állam, amelyik nem képes a törvényesség uralmát szavatolni, amelyik eltűri, hogy az erkölcsi értékek szerint élôk hátrányba kerüljenek, olykor nevetség tárgyai legyenek a bűnös, nemtörôdöm, közösségellenes életet élôkkel szemben, az az állam a szabadságot, a függetlenséget és öszzességében az emberhez méltó életet sem tudja nyújtani polgárainak.
...
A mihamarabbi rendteremtés, s ennek részletrôl részletre, fokról fokra való elkezdése a magyar megmaradás alapkérdése. Ha még sokáig kell rendetlenségben, korrupcióban, erkölcstelenségben élnünk, felôrlôdünk. A magyarság alaptermészeténél fogva, történelmi gyökerei és Szent István-i ihletettsége következtében most is igényli a rendet, amikor hatalmasai, idegenszívű vezetôi nem engedik felszínre törni ezt az igényt. Ne szégyelljük, hogy ôsi rendünk kovácsolt bennünket magyarrá és államalkotó néppé. Tegyük a Magyar Államot a XXI. század példamutató Szent István-i független államává, a rend államává."

A Jobbik ehhez csak annyit tett hozza, hogy ramutatott a rendetlenseg okara. A MIEP a magyar allamot nevezte meg a rendetlenseg okanak, a Jobbik a ciganyokat. Vegyuk eszre, hogy az utobbi jo a kormanynak. Valakik rasszista indulatokat keltenek, hogy a kormany hatalmat vedjek. Unalmas historia, hanyszor elofordult mar a tortenelemben.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 13:49:08

@Google:
"Ugyanazok az események a Népszabadság mellett is elszáguldottak, ha még mindig helyt adnak Bauernek és társainak."

Muszaj nekik, ez a technokrata-liberalis vonulat az MSZP egyik bazisa (a Kadar-rendszer volt szakertelmisege). Most eppen hatterbe kenytelenek vonulni, mivel az o szajuk ize szerint mentek a dolgok 2004-tol es az eredmeny egy nagy elkuras lett. El nem tunhetnek, ok a szoci szavazobazis resze, tehat idonkent uj szoszoloval ujra elobukkannak. Mondjuk Bauer azt se vette eszre, hogy o mar nagyon ciki szoszolonak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 13:52:07

@bz249:
Meg ehhez nezze hozza a realbert 2004-ben es rajon, hogy nem az utelagazodas okozta Medgyessy vesztet. Hanem a megszorito intezkedesek, amelyekkel korrigalni probalta a 100 napos osztogatast, de amiben megakadalyozta az EP valasztas es Feri, aki utana jott es gyozni akart mindenaron.

Az elkuras bizony Feri sara es ezt be is ismerte Oszodon. Bauer addig magyaraz, amig akar, ez a vonat mar elment.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 13:52:28

@Doomhammer: nem, nem. Félreérti.
A MIÉP-Jobbik a bulgár National Union Attack magyar változata. A Magyar Gárdával nem kicsit rokon bulgár Nemzeti Gárdát 2006-ban hozták létre. Hogy mik vannak!?
images.ibox.bg/2007/08/21/gvardia/256x304.jpg

A Madöf és a bulgár "Rend, Törvény és Igazság" a torykra hajt: rule of law. A birka britek be is szopják, mintha valaki Sztálin/Kádár idején a "törvény uralmáról" beszélne.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 13:56:53

vejmarizálódunk tovább. A két szélsőséges pártnak megegyezik a népszerűsége.
"A Nézőpont Intézet – Heti Válasz számára készített – közvélemény-kutatása alapján a biztos szavazók körében a Fidesz 48 százalékon áll, az MSZP és a Jobbik pedig ugyanolyan arányú támogatást: 9-9 százalékot tudhat magáénak. Az MDF 3 százalékon, az SZDSZ és az LMP 2-2 százalékon áll. 14 százalék a bizonytalanok és 12 százalék a nem válaszolók aránya."

www.mno.hu/portal/645601

bz249 2009.06.24. 13:59:55

@tölgy: nade tölgy tudhatná, hogy a bizonytalanok és a nem válaszolók a csendes többséghez tartoznak, vagyis az MSzP támogatottsága valójában 9+14+12=35%

és ez még csak a biztos szavazók között!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 14:42:06

@tölgy:
A torykat nem erdekli semmi mas, csak minel nagyobb zurzavart kavarni es megakadalyozni a tovabbi foderalizaciot. Ezeknel meg a Jobbik is felmerult, mint lehetseges partner, de azt azert gyorsan elvetettek.

Bajusz Lajos pont eleg jo lesz a feladatra, amire szantak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 14:44:08

Mino szerencse, az allamhaztartasi hiany limit ala csokkentese mar a kovetkezo kormanyra marad.
www.etaiwannews.com/etn/news_content.php?id=985478&lang=eng_news&cate_img=35.jpg&cate_rss=news_Business
"The European Commission on Wednesday gave Hungary another two years to curb its budget gap, postponing its deadline until 2011 as it deals with a severe recession.

European Union finance ministers have told Hungary repeatedly to reduce its deficit because it has gone over the maximum 3 percent of gross domestic product set by EU budget rules every year since it joined the bloc in 2004."

osborne 2009.06.24. 15:09:17

bréking: újabb mélyponton - 9%-on az MSZP, fej-fej mellett a Jobikkal juj

inforadio.hu/hir/belfold/hir-287635

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 15:10:36

@Doomhammer: "Mino szerencse, az allamhaztartasi hiany limit ala csokkentese mar a kovetkezo kormanyra marad."

Most akkor az van, hogy az Eu Bizottság szerint a Szerelő alkalmatlan a feladatra, miként Feri is az volt? Jól értem?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.24. 15:11:08

Gratulálok a kommentszámhoz a hölgyeknek/uraknak! :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 15:31:33

@osborne:
Az indexes interjuban meg azt mondta, hogy idegessege miatt elszurta a reklamfilmet, azert esett ki.

Téglagyári Megálló 2009.06.24. 15:45:38

Nem tudom jó helyen reklamálok-e, de nem találtam Magyar Bálintról szóló posztot az Árokásó blogon. Méltatlan hozzá ez az ignorancia.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 15:56:59

A Jobbiknak a neonaci NDP-vel is van kapcsolata.
www.sueddeutsche.de/politik/450/472969/text/
"Zu Rechtsextremen aus dem deutschsprachigen Raum gibt es ebenfalls Kontakte - vor allem die NPD scheint an einer Zusammenarbeit interessiert zu sein."

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 15:57:33

@Téglagyári Megálló:
Mert hivatasos politikus, azok alapbol arokasok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 15:58:43

Muhahaha, Orban csak szeretne elhatarolodni a Jobbiktol, de nem fog menni, mert annyit kokettalt.

Konrad Gyorgy elemez.

www.168ora.hu/itthon/konrad-gyorgy-a-jobbik-ujfasiszta-part-38736.html
"Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor rendet vághat-e majd a szélsőjobbon, azt válaszolja: "Lehet, de ezt egyelőre nem mutatja. Ráadásul késésben van, kicsit sokat pajtáskodott velük. Meg aztán volt kollégiumi társai között is van olyan, aki nem szalonképes. A Fidesz középre kényszerül, ám abban nem lehetünk biztosak, hogy ezt a helyzetet hatalmon kezelni is tudja majd."
"

Gyurikam, a te szalonkepessegeddel mi a helyzet?

tevevanegypupu 2009.06.24. 15:59:38

@osborne:
(:
Ha igy folytatja nem lehetetlen.

osborne 2009.06.24. 16:09:32

@tevevanegypupu: küszöb alá mégsem mehetnek, az túl ambíciózus lenne. meghát a szadesznak is kellenek célok ;]

bz249 2009.06.24. 16:10:03

@osborne: na jó, ha ennyire akarja kerüljenek be a parlamentbe, nem bánom... majd szervezek átszavazókat :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.24. 16:24:17

@Doomhammer: Nono, Gyuri bejáratos a legmenőbb berlini szalonokba. Sőt, ő maga dönti el, ki kerülhet be oda. Ő, Nádas meg Esterházy.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:27:39

@elGabor:
Hat ezek szerint aki berlini szalonokba akarna menni, annak rossz. Mindenki mas azonban bizvast kepen rohogheti Gyuri bacsit meg a hagymazos hulyesegeit.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:28:35

@elGabor:
Hat ezek szerint aki berlini szalonokba akar jarni, annak rossz. Mindenki mas azonban bizvast kepen rohogheti Gyuri bacsit es a hagymazos hulyesegeit.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 16:29:02

A Tényezők (és Megmondók) helyzetelemzéseiben alapvető feltevés, hogy ők semmit nem kúrtak el, az istenadta nép azonban időnként elkúrja, mint most is. Mint a balga - szeretetreméltó, de alapvetően mégiscsak hülye - gyerekük otthon.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 16:30:50

@laspalmas: és ha tudná, hogy ez már legalább az ötödik lefárasztott kommentfolyam.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:46:30

A Jobbik hivatalos oldala, a Barikád, a HVG-től vesz
át egy írást, és büszkén lobogtatja: "mi megmodtuk, ugye, hogy igazunk volt?"

"Betetőzte a gondhalmazt a „pedagógiai emberkísérletnek” nevezhető doktriner oktatáspolitika. Mely „hippi-pedagógiaként” parttalan szabadságot hirdetett. Eltörölni kívánván a felvételit, a buktatást, lassan már a feleltetést-dolgozatírást is. Ugyanakkor nem volt hajlandó életképesen kezelni az iskolában jelentkező devianciákat..."

"Egyértelműen kimondásra szorul: a jövőben - hovatartozástól függetlenül – támogatás csak azoknak jár, akik önhibájukon kívül szorulnak rá. Vagy hajlandóak életpályájukon változtatni. S erről bizonyságot téve, civilizált viselkedésre tanítják gyerekeiket, valamint a jövőben beszállnak az átképzésbe, közmunkába/közteherviselésre. A társadalmi mobilitásban sincs ingyen ebéd..."

hvg.hu/velemeny/20090622_jobbik_vona_roma.aspx

barikad.hu/node/31311

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:52:18

"Mindennek az árvíz az oka"

Nagyon jó cím! Gratulálok a feltalálásához. Nincs videó beillesztve, így kicsit talán gyorsabb is lesz, és csak egyszál komment árválkodik ott . )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:58:05

@gloire:
Muhahahaha, gyors karrier!
A kurucinfo foszerkesztoje a HVG-ben.
"Precízen diagnosztizálja Novák Attila, hogy a liberálisok „rendkívül hibásan álltak hozzá például a cigányság problémáihoz, folyamatosan áldozatként tudták csak elképzelni a romákat (még ha sok esetben tényleg azok is). Ha pedig valaki a romákat illető negatív cselekményekről beszélt, a rasszizmus vádjával szembesülhetett. A szabaddemokratáknak fogalmuk sem volt arról, hogy milyen érzései lehetnek azoknak, akik munkanélküli roma nincstelenekkel élnek együtt kelet-magyarországi falvakban. A roma-nem roma együttélés keserveit megtapasztalók élményeit vagy nem vették tudomásul, vagy pedig a rasszista gondolat kifejeződéseiként bélyegezték meg, iktatták ki a mainstream közbeszédből.”"

Milyen szerencse, hogy a kurucinfot valahogy sose sikerult kikapcsolni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:58:44

@tölgy:
Mar 3500 korul doglodik a bloggep. Az meg kinek hianyzik.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 16:59:53

@gloire:
Jut eszembe, lehet, hogy egy peldajat latjuk annak, amint a liberalis kozirok atallnak a konzervativ stilre?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:00:01

Még mindig a HVG:

"Például, hogy az érdemi, teljesítményalapú feltételrendszer nélküli készpénzes támogatásokat váltsa fel a deviáns szenvedélyekre (cigaretta, alkohol, drog, játékgép) nem fordítható utalványos jegyrendszer. Ez a politikailag korrekt lobbi görcsös tagadásán, illetve a szociális bürokrácia közegellenállásán hiúsult meg."

már majdnem kurucinfó . )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:03:28

@gloire:
Ez? Ne bosszantson.
Szocialista polgarmester regota csinalja. Elfelejtettem, hol, valahol a Cserehatban, egy kis faluban.

kill004 2009.06.24. 17:05:01

@Doomhammer: "Milyen szerencse, hogy a kurucinfot valahogy sose sikerult kikapcsolni."

Nem olyan egyszerű egy szervert lekapcsolni.

bz249 2009.06.24. 17:05:56

@kill004: dehogynem, azon csak van egy ON/OFF gomb. Vagy ez mán a Skynet :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:06:39

@kill004:
"Nem olyan egyszerű egy szervert lekapcsolni. "

Valahogy megis pikkpakk sikerul, ha igazan akarjak. Ha magae a backbone, barmit megtehet.

kill004 2009.06.24. 17:08:53

@bz249: Aha! :) Az ASVA 5 éve kínlódik a hazai torrent oldalak kilövésével. Tavaly a legnagyobbat lekapcsolták, de csak véletlenül. ( azt hitték az is smsweb :)) Két hét múlva újra ment...

bz249 2009.06.24. 17:13:11

@kill004: nem azt mondtam, hogy nem lesz helyette másik... de egy szervert lekapcsolni nem nehezebb, mint bármi egyebet. Az is csak egy elektromos eszköz. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:13:17

@kill004:
Az.
www.mno.hu/portal/543377
Azt keresem, amikor a polgarmester bevallotta, hogy nem adja oda a ciganyoknak a penzt, hanem beosztja helyettuk utalvanyokkal. Lett felhaborodas.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:14:02

@kill004:
A torrent elosztott rendszer, a kuruc nem az. Csak ki kell huzni a dugot a falbol.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:14:14

@Doomhammer: Hallottam róla. Meg azokat a nyilatkozatokat is, amivel megpróbálták a hasonló próbálkozásokat ellehetetleníteni, mindennek elmondani. Most változik a szél.

"amint a liberalis kozirok atallnak a konzervativ stilre?"
Igen, pontosan azt látjuk. Félelmetes egyébként mennyire kiszámíthatóak, és sajnos elpusztíthatatlanok.

tevevanegypupu 2009.06.24. 17:14:40

@osborne:
Szdsz-nek ot szazalek? Ne utopiazzon.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:16:39

Hoppa.
Barbatrukk.
www.origo.hu/itthon/20090624-tarki-a-jobbik-megduplazta-a-taborat.html
"A biztosan szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága júniusban 58 százalék, májusban ez 70 százalék volt, míg márciusban 62, áprilisban pedig 64 százalék. A Tárki szerint a májusban mért adat mögött az állhat, hogy egy hónappal korábban a Jobbik szavazóinak egy része Fidesz-szavazónak vallotta magát."

Lesz itt meg meglepetes.

reality 2009.06.24. 17:16:54

@Doomhammer: Akármelyik. Kezdje el, oszt oda megyünk. :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:17:45

@gloire:
"Félelmetes egyébként mennyire kiszámíthatóak, és sajnos elpusztíthatatlanok. "

Ebbol elnek, mast nem tehetnek. Majd amikor az MDF segget nyaljak, megse verhetik a melluket, hogy mekkora liberalisok.

kill004 2009.06.24. 17:19:25

@bz249: Ja, csak egy-két hét múlva másik szerver parkban más domain alatt újra megy. El lehet játszadozni, az tény...illetve, az egész szervert talán mégsem kapcsolják le, ugyanis a többi oldal, amik szintén azon az oldalon voltak perel.

Google 2009.06.24. 17:19:47

@Doomhammer:

Hát ez az. Lett felháborodás, kiközösítés, ujjal mutogatás, és tessék, most pedig bedőlnek a Jobbik stílnek.
Ezek minket hülyének néznek, vagy pedig teljesen tanácstalanok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.24. 17:20:25

Pont ma délben volt az m2-ön, Veiszer Alinda (a magyar kultúrtévézés üstököse) és Zwack Péter. A konzervatív liberalizmusról beszélgettek.

kill004 2009.06.24. 17:21:00

@kill004: "azon az oldalon" helyett: azon a szerveren.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.24. 17:25:05

@bz249: Az a maga módszere.
Egy bölcsész csak kihúzná falból a madzagot.
süti beállítások módosítása