Svéd rulett
2008. október 08. írta: szamárfül/pável

Svéd rulett

Sznobuljunk! Kié lesz az idei irodalmi Nobel?

 Bár a világ más, nagyobb problémákkal küszködik, ha ezen túltesszük magunkat, elmélázhatunk azon, mennyire rangos is ez a díj? Legalábbis az irodalmi, mert a tudományágak szakterületein tudatlanul is meg merjük saccolni, a legtöbben azért csak megérdemelték a rangot és a szerény kis rezsikiegészítést.

 Holnap hangzik el a az név, melyet egy évig, de legalább pár hónapig gyakran fognak keresni szerte a világ könyvesboltjaiban és közkönyvtáraiban - amíg nem lép a nyomába a következő, 2009-ben, ilyentájt.

 Az rejtély, hogy mi szerint ítélik oda a díjat: csak az elmúlt években egymás után érték a szakértőket is a meglepetések (Kertész Imrének pl. a hazai kortárs irodalomtörténeti kézikönyben még a neve sem szerepelt [Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története, 1945-1991. Argumentum, 1993] - bár a Magvető kiadóban Morcsányi Gézáék „észrevették” és zseniális érzékkel 2002-ben már felúton jártak az életműkiadásban. Vagy: ki tippelt vajon Doris Lessingre tavaly?) Találgatni tehát jó játék, de semmi több. Az pedig talán szerencse is, hogy talányos az egész megnevezősdi: talán ezzel teszik jóvá a korábban sokszor elkövetett melléfogásaikat, ott fent a messzi Stockholmban. (A hazai állapotokra utalva még megjegyezzük: Doris Lessing nagy művei máig nincsenek lefordítva idehaza.)

 Az embernek van kivánságlistája, ill. egy esélyeket tartalmazó lajtroma is. Szempont az is, hogy vajon életműdíjnak vagy talentumok felfedezésének tekintjük-e az irodalmi Nobelt. Én hajlamos vagyok a nagy öregeket megtisztő adománynak felfogni (legalábbis ha csak tehetném, így járnék el). Ráadásul itt sorakoznak az élő klasszikusok, akik még nem kapták meg: Kunderától Vargas Llosáig. Akárcsak Tolsztoj, Csehov, Cortazár vagy éppen Kafka, ugyebár (meg még sokan...)

 Két éve így találgattak, idén emígy: „Adonis (Ali Ahmad Said Asbar szíriai költő), Tomas Tranströmer (svéd író, költő, fordító) és Bob Dylan nélkül nem lehet teljes az esélyesek listája. Szokás szerint szerepel Umberto Eco, Salman Rushdie, Murakami Haruki, Philip Roth, Milan Kundera, Amos Oz, Les Murray és Ko Un neve az esélyesek között.”

 Van sok régi pályázó, és vannak újak is: köztük pl. Murakami - akiról csak annyit, hogy ha ő, csakis Coelhoval párban, ha kérhetjük. De akkor utoljára vesszük a klaviatúránkra a Nobel nevet. Akinek a blogger drukkol, az az „öregek” közül Vargas Llosa (főleg) és Kundera (akinek talán az a tragédiája, hogy „csak azért nem kapja meg a díjat, mert mindenki azt hiszi róla, hogy már megkapta.”).

 Kissé sok lenne - ha megkapná - Rushdieból, mert ő évek óta szinte 'mindent visz', Eco professzor úrnál pedig, bár A rózsa neve halhatatlan opus, úgy érezzük, a tudomány terén van az igazi otthona. 

 A Ladbrokesnál még mindig Magris, Oz és Adonis a legesélyesebb - vagyis bizton állíthatjuk, másvalaki lesz a befutó...

 Ezt a posztot ne tekintsük elemzésnek, inkább játékra való felhívásnak: szerinted ki érdemes a díjazásra? Illetve: milyen élményeid voltak az eddig díjazott írók műveivel? 

 Ps. / update
Szomorú hír: tegnapelőtt elhunyt egy esélyes, a finn Paavo Haavikko (1931-2008). Utolsó magyarul megjelent műve a Hosszúéletű Harald (alcíme szerint „elbeszélés arról, mi történt, amikor Hosszúéletű Harald király a hatodik nyarat telelte át Angliában, egybehívta népét, és le akart mondani a hatalomról”) c. kétnyelvű drámakötet volt (Kaposvár, 2000). 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr27703457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois Pignon 2008.10.08. 19:42:24

Elég régóta politizálnak a béke- mellett időnként az irodalmi díjjal is. Nem lennék meglepve, ha most az amerikai kampányhajrához aktualizálnának.

BK 2008.10.08. 19:52:53

Lehet, hogy Kertész önmagát nem tudta jól menedzselni. Mindenki örült, hogy 40 év után újra van Faludy, Márai stb. De az elsikkadt, hogy Kertész írt néhány - szerintem - óriási művet, csak az átkosban a fene se nyomta őt előre.

Amúgytényleg, kíváncsi vagyok, mikor jönnek rá, hogy Kundera még véletlenül meghal Nobel-díj nélkül. Eco, Roth, Llosa és Kundera - mindegyiküket szeretem. Talán most tényleg ellőnek egy nagyágyút a tavalyi egzotikum után.

p.s.: A fizikai és a kémiai Nobel-díj idei témái nagyon izgalmasak, az orvosi-élettani pedig kihagyhatatlan díjazásnak tűnik.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2008.10.08. 20:11:03

Troppauer Hümér vagy Toldalagi Pál.

states 2008.10.08. 20:15:50

Vannak írók, akik Nobel-díj nélkül is maradandót alkottak, és vannak, akkik Nobel-díjjal sem...

Francois Pignon 2008.10.08. 20:19:07

BK,
meghalt nélküle Hrabal, vagy nem olyan rég Vonnegut is. Persze olyan korszakos nagyságok, mint Fo vagy Jelinek megkapták helyettük. :/

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.08. 20:29:23

Erich Maria Remarque is simán megérdemelte volna. Csalás.

tevevanegypupu 2008.10.08. 20:32:31

Umberto Econak kellene..de majd kap valami zoldszigeti zseni.Felreertes ne essek ott is irnak remekmuveket, de azert vegre egyszer mar adhatnanak egy olyannak akit viszonylag mindenki ismer..es aki tenyleg remekmuveket ir.

tevevanegypupu 2008.10.08. 20:33:25

Jaj bocs, de Coelho neeeeeeeeeeeeeee!!!

hubert1975 2008.10.08. 21:03:46

Murakamival vagy Llosával elégedett lennék

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.08. 21:11:06

Voneguttról már lekéstek, szóval könyörgöm: Kundera...

states 2008.10.08. 21:12:10

Ezzel a díjjal is az a baj, mint sok másikkal is, hogy az odaítélésnél olyan szempontok is közrejátszanak, aminek közük sincs a meghirdetett elvhez. Ez a hátránya, az előnye pedig, hogy jó sok pénzzel jár...

Kopiás Attila Steve 2008.10.08. 21:14:34

Osztom a politikai állásfoglalásról szóló véleményt. Amit ráadásul gyakran még értekelni is tudok, néha meg nem. De szerintem az író vélt vagy valós irodalmi jelentőségével nincs összefüggésben a díj, se pro se kontra nem mond sokat róla épp ezért. Egy gesztus, ideális esetben kedves gesztus. De dönteni akkor is mindenki maga dönt arról, neki mi értékes és mi nem.

.:wendy:. 2008.10.08. 21:15:06

szerintem egy tök ismeretlen fogja kapni, vagy egy olyan, akit mindig emlegetnek, de valójában ismeretlen, mondjuk az Adunis. Vagy, h csak megfricskázzanak mindenkit a világbotránnyá duzzadt Engdahl beszólás konyves.blog.hu/2008/10/01/amerikai_iro_iden_nem_kaphat_nobelt
után mégis amerikainak adják

Invictus 2008.10.08. 21:16:52

Az irodalmi nobel egy poltiikai díj, ugyanúgy mint a békedíj.
Azt, hogy ki kapja, azt a bizottság tagjainak politikai szándékai határozzák meg.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.08. 21:17:56

Kunderának van esélye politikai okokból. De remélem nem nyer.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.08. 21:21:35

Politikai okokból? Ezt nem értem. Nem mondom, ha még a rendszerváltás előtt lennék, de most, 20 évvel később?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.08. 21:49:05

A pánszláv lobbi benyomja.:DDDD
Bár a norvégoknak a ruszkik gátkonkurencia.

Horvie 2008.10.08. 21:50:23

Én még nem olvastam el (elfogombizony!), csak a dylan szóra kerestem rá, benne van!!! Amíg Bob Dylan nem kap ilyen díjat, nincs igazság a Földön! :-)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2008.10.08. 22:02:48

murakami, llosa, dylan?

ne vicceljünk mán. mondjuk kertészt se értettem.
sőt, az egész irodalmi nobel díj, mint olyan nem világos nekem.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2008.10.08. 22:24:36

Saramago megérdemelte, néha azért beletalálnak. :o)

Zetek 2008.10.08. 22:43:55

Az irodalmi gagyi nem hiszem, hogy érdekel valakit. De az mindeképpen érdekes, hogy már a fizikait is vitatják az olaszok és franciák.

kzgy 2008.10.08. 23:26:38

A sznobolóktól (is) kérdezem: mi a különbség mondjuk Kundera és Murakami között? Mindkettőn tudtam szórakozni, de talán Nobel-díjat egyiknek sem adnék. A derék cseh is csak szellemes, a japánban meg általában sok a szellem. Bocs.

Dylannek? Az is vicc lenne.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2008.10.08. 23:35:30

Meghalt nélküle Heller is. Nem az Ágnes.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.10.08. 23:53:35

Fentebb említett Troppauer Hümér.

Különben kiütjük őket.

Pszt! 2008.10.08. 23:56:12

Biztos a viki kapja meg.

Nagykevély 2008.10.09. 06:52:32

Gyurcsány Ferenc fog kapni egy megelőlegezett Nobel-díjat azokért a kurva jó könyvekért, amiket a baloldalról fog írni.

flimo13 2008.10.09. 07:30:02

Eleve hibázott a jó Alfréd, hogy irodalmi díjat is alapított. Lehetett volna helyette matek.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.10.09. 07:37:51

Minek alapján is a legrangosabb mindenféle díj a Nobel?

Gondolom az alapján, ami szerint a legnagyobb festő Picasso és a legynagyobb fizikus Einstein.

Belterjes értelmiségi klikk nézi a saját köldökét. Egy csomó emberrel elhitették, hogy az ő véleményük az egyedül mérvadó. Velem nem.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.10.09. 08:12:48

"Eleve hibázott a jó Alfréd, hogy irodalmi díjat is alapított. Lehetett volna helyette matek. "

De nem lett, mert a felesége egy matematikussal kavart :-)

kzgy 2008.10.09. 08:18:15

Legalábbis a közkeletű pletyka szerint. De inkább azért, mert a matek nem tudomány. Az irodalomról viszont úgy látszik, a derék svéd robbanószerkotyvasztó azt gondolta, hogy olyan, mint a fizika :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.09. 08:19:13

Bolgár György meg a béke N .díjat érdemelné meg, annyit tett a polgárháborús állapotok elkerüléséért.

flimo13 2008.10.09. 08:38:11

Ha a matek nem tudomány, akkor az irodalom mi a rák?:)

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.09. 08:44:48

BK írta az elején: "Lehet, hogy Kertész önmagát nem tudta jól menedzselni." Ezt komolyan gondolod? Németországban közismert volt már előtte is, csak nálunk volt ismeretlen.
Egyébként hasonlóan ismert Németországban Esterházy, szóval nem lepődnék meg, ha ő is megkapná egyszer. (Ugyanis az egész a lobbiról szól, semmi másról.)

Muakamit hagyjátok már: nincs saját sítlusa. (Ez alatta azt értem, hogy ha kicserélném a neveket Johnra vagy Elizabethre, senki nem jönne rá, hogy ő írta.) Ellentétben Kunderával.

Eco az egyik kedvenc, de nobelt nem érdemli meg.
Llosa elkurvult.
Rushdie: Nem merik, mert ha a díjátadáson kapná el valamelyik radikális iszlám csoport az elég ciki lenne.
Dylan? Akkor inkább Hobo vagy Lovas. Vicc. (esetleg Adamis?)

Szerintem megint előrántanak valami ismeretlen pojácát a kalapból, hogy aztán három év múlva a kutya se ismerje.

(ja, és az elmúlt évek nagy találata volt még Grass is. zseniális a bádogdob.)

kzgy 2008.10.09. 08:50:20

Loge, én tényleg bírom Kunderát, de lássuk be, stílusa van, de mélysége nem nagyon. Egy-két korai regényt kivéve nettó 90% körüli szellemeskedés. (Hasonlóképpen Esterházyhoz, csak más a körítés.)

Viszont Grass tényleg zseniális, és nemcsak a Bádogdob.

Amerikai díjazottat akarok! Komolyan.

Az évek meg a rutin 2008.10.09. 08:51:03

Murakami Harukit és Coelhót párhuzamba állítani enyhe aránytévesztés. A Kafka a tengerparton csodálatos regény és fényévekkel előzi a Coelho-féle vallási-misztérikus giccseket.

Zetek 2008.10.09. 08:52:17

Hagyjuk már Grasst. Ő is legfeljebb önmagát tudta jól eladni. Bár a hugyos józsi legutóbbi hagymá(za)s könyvének reklámjaként már megtalálta saját SS múltját.

kzgy 2008.10.09. 08:54:00

Kamu Flázsnál a pont. Ettől még nem kell Nobel Murakaminak, de sértés Coelhóval egy polcra tenni.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.10.09. 09:31:05

kzgy, sértésnek is szántam :P (és igazunk van Loge-gal..l)

Elpet, bizony, irodalmilag tkp nem is jelent többet a díj: jó írónak illik lenni a nagy tömegben, a többi száz meg ezer jó író közt.
Ahogy a Könyvesblogon írják ma: nagy hájp az egész.. Mégis izgalmas...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.09. 10:01:51

kzgy: akárhogy is, Kundera, akár humorral, akár anélkül, tökéletesen mutat be egy korszakot. Úgy ábrázolja a viszonyokat, hogy ismét a 80-as években érzem magam. (Amikor én még kis srác voltam...) Szerintem egyedi és kár utánozni. A tréfa pedig mestermű.

Már vártam, hogy valaki SS alapján kritizálja Grasst. Mellesleg megkérdem: a pápával mi van ilyenkor?

Coelhot meg felejtsük már el!

szpal 2008.10.09. 10:02:39

Coelho gagyi, csak ostoba nők olvassák. Kapja inkább Kundera, ha még nem kapott. Vagy pl. én. Szerintem valami ismeretlen afrikai vagy ilyesmi fogja kapni, hogy a sznobok megint hoppon maradjanak, hogy nem elég műveltek.

Az évek meg a rutin 2008.10.09. 10:12:53

kzgy, Loge
Kundera fejlesztette tökélyre az ironikus regényt, mint olyat (bármi is az). Az öregkori művei szarok, de A nevetés és felejtés könyve, A tréfa, a Halhatatlanság és A lét elviselhetetlen könnyűsége nagyon ott vannak (bennem). Ő a par excellence írója annak az életérzésnek, amit Rorty olyan zseniálisen körülírt Esetlegesség, irónia és szolidaritás című filozófiai alapvetésében. Ő korunk írója: nevetséges, szomorú és gyakran nagyon kínos.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.09. 12:01:39

Kamu Flázs: sajnos ő már nem ennek a kornak az írója, hanem a nagyjából 10-20 évvel ezelőttié. Amúgy engem nem kell meggyőznöd arról, hogy nagyszerű.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.10.09. 13:03:47

na megvan:
nobelprize.org/index.html

The Nobel Prize in Literature goes to Jean-Marie Gustave Le Clézio, "author of new departures, poetic adventure and sensual ecstasy, explorer of a humanity beyond and below the reigning civilization".

dolphin · http://adlibitum.hu 2008.10.09. 13:19:48

"Rushdie: Nem merik, mert ha a díjátadáson kapná el valamelyik radikális iszlám csoport az elég ciki lenne"

Egyreszt erosen ketlem, hogy nem tudnak a svedek biztonsagat szavatolni, de max nem szemelyesen venne at. A Booker-t is megkapta; ez a biztonsagi dolog egy nem letezo megfontolas.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.10.09. 13:24:01

ki az a Le Clézio? Szamárfül, hallottál róla? OSZK-ban megvan? ;-)

plastik02 2008.10.09. 13:43:48

Zetek 2008.10.09. 08:52:17
Hagyjuk már Grasst. Ő is legfeljebb önmagát tudta jól eladni. Bár a hugyos józsi legutóbbi hagymá(za)s könyvének reklámjaként már megtalálta saját SS múltját.

miért mit adjon el egy író baszki, használt autót?
a Hagymahántásban pedig spec némiképp szerepel Benedek is.

Az évek meg a rutin 2008.10.09. 13:54:20

Ki ez a Le Clézio? A meccs legjobbja volt a francia-brazil íróválogatotton?

kispufi 2008.10.09. 13:55:00

A francia Jean-Marie Gustave Le Clézio kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, kalandregényeiért, esszéiért és gyermekkönyveiért díjazta a stockholmi bizottság.


A svéd királyi akadémia indoklásában „új kiindulási pontok, költői kalandok, érzéki extázis szerzőjének, az uralkodó civilizáció feletti és alatti emberség kutatójának” nevezte a 68 éves írót, a Terra Amata szerzőjét.

Eddig a hír. Én kb. ugyanolyan bambán nézek ki a fejemből, mint az utóbbi években általában, mínusz Coetzer és Pamuk.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.10.09. 13:59:55

6 könyve magvan magyarul, az utolsó a
Körforgás,
kello.hu/Shop(bD1odSZjPTUwMA==)/Public/showbookout.htm?matnr=000000003000093495

+3 hazai fr. irod. antológiában szerepel

nekem is új :)
de nem az Európának: a fogadóirodák toplistáján volt...

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.10.09. 14:31:43

Szegény Kundera. Most megint izgulhat, hogy megéri e a jövő októbert... :(

dolphin: legközelebb majd odaírom a kedvedért, hogy ironizálok.

Én sem ismerem ezt a pofát, de Jelineknél nem lehet szarabb. És ez már valami.

tevevanegypupu 2008.10.09. 15:41:48

Helyes. Le Clézio megerdemelte.

tevevanegypupu 2008.10.09. 17:08:57

Szamarful
Franciaorszagban es Amerikaban ismerik. Egy konyvet olvastam csak tole: L'Africain-t. Nagyon kevesen irtak olyan szepen, koltoien, meginditoan a sivatagrol mint o abban a konyvben. Minden szava es mondata zene. Sajnos konyvtari konyv volt, igy nincs meg, es mostanaban nem is lattam, hogy kapni lehetne. Talan otthon megvan magyarul.

szpal 2008.10.09. 18:08:30

és valaki tudja, hogy kell mondani a nevét? : -)

tevevanegypupu 2008.10.09. 18:14:23

Zsanmarigusztavleklezio!((:
süti beállítások módosítása