Lánczi András védelmében
2008. október 07. írta: TuRuL_2k2

Lánczi András védelmében

 A következő nyilatkozatunk jelent meg az Élet és Irodalomban:

 Halmai Gábor alkotmányjogász, az ELTE Társadalomtudományi Karán a Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének vezetője, az Élet és Irodalom 2008. szeptember 26-i számában, Szalonzsidózás című glosszájában súlyos váddal illette Lánczi Andrást, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének egyetemi tanárát. A rövidsége ellenére is több csúsztatást tartalmazó írás „szalonképtelen zsidózással” vádolta Lánczi Andrást. Ez a szörnyű vád egyáltalán nem következik a glossza apropójául szolgáló tévéműsorból, sőt az erősen torzított Halmai-féle interpretációból sem. Mi, akik jól ismerjük Lánczi András munkáit és közéleti megnyilatkozásait, a magyar konzervativizmus érdekében kifejtett tevékenységét, ezt a vádat megalapozatlannak és nevetségesnek, az antiszemitizmus politikai bunkóként való használatát pedig visszatetszőnek tartjuk.

a reakcio.hu szerkesztősége
a konzervatorium.hu szerkesztősége
a Kommentár folyóirat szerkesztősége
Nézőpont Intézet Alapítvány


Lánczi András
a Nézőpont Intézet Alapítvány kurátora

*

 A vitatott szöveg (Lánczi András gondolata) szó szerint a következőképp hangzott el a műsorban: „Én egy pici történettel hadd fejezzem ezt be, én most jártam Bostonban egy konferencián, ahol megismerkedtem egy német professzorral, nagyon erős lesz, amit mondani fogok, de nagyon is idetartozik. Elmondta nekem, hogy milyen nehéz volt németnek Amerikában ösztöndíjasnak lenni. Mindenki gyakorlatilag ki nem mondva, kiközösítették, merthogy ő német, tehát fasiszta. De azt mondja, hogy ennél sokkal nehezebb volt az, amikor a különböző professzorok elsugdosták nekik, hogy mit gondolnak a zsidókról. És azt mondta ez a német ember, hogy ez volt a legnehezebb. A tanulság levonását mindenkinek a gondolkodására bízom.”

 Lánczi András természetesen nem aláíró, eredetileg lábjegyzetben jeleztük, hogy a Nézőpont Intézet Alapítvány kurátora. A megjelenés után ezt az emailt küldte Kovács Zoltán főszerkesztő:

Reflexiójukat betűhív közöltük, de tördelési hiba folytán Lánczi András neve nem lábjegyzetként szerepel - noha más betűtípussal, mint a többi aláíró. A következő számban ezt a körülményt jelezzük, helyesbítünk.
Kérem, ha módjában áll, tájékoztassa erről a többi aláírót.
Sajnálattal
Kovács Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr28700984

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: www.telhasbetel.com.br 2017.11.16. 19:09:22

does paul teutul jr go to church - 10mg ir adderall drug test

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Francois Pignon 2008.10.07. 12:38:37

Halmai sosem fogja megbocsátani úgy kompletten a jobboldalnak, hogy nem lehetett alkotmánybíró. Pedig mindent megtett annak érdekében, hogy ne válasszák meg.

Cypriánus 2008.10.07. 12:47:19

teljesen indokolatlan és mondvacsinált támadás Lánczi ellen.

states 2008.10.07. 12:47:43

A balliberális árokásók már a rendszerváltás hajnala óta abból élnek, hogy gyártják az ürügyeket a jobboldal ellen az antiszemitizmus vádjához. Miután jól élnek belőle, esély sincs arra, hogy ez valaha is véget érje. Az ÉS-nek a néhai 70-80-ezres példányszáma jó, ha ma eléri a tizenegynéhányezret, annak a zöme is remittenda. Kovács Zoliék ennek ellenére egész jól elvannak. Vajh miből...?

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.07. 12:48:31

Valójában csak a szokásos, most épp LA-val szemben. Ha már érveink nincsenek, első felháborodásunkban antiszemitázzunk egyet. Jó bunkósbot, mindig bejön.
Ha van még olyan jobbos közszereplő, akit nem antiszemitáztak le, akkor az is csak idő kérdése.

Téglagyári Megálló 2008.10.07. 12:51:58

/OLDALVÁGÁS

Rákerestem Lánczi Andrásra az ÉS honlapján, és mit találtam? Buda Pétert ezekért a körmondataiért szeretjük:

---
A címben szereplő halál kultúrája kifejezést politikai törekvéseik kizárólagos morális verdikteket hirdető ideológiájának létjogosultságát igazolandó pufogtatják úton-útfélen a szemben álló szekuláris oldal megbélyegzésére a magukat jobbára konzervatívnak nevező, ám valójában egyszerűen csak a modernitás komplexitásától megijedt, fundamentalista politikai "filozófia" követői.
---

www.es.hu/pd/display.asp?channel=FEUILLETON0832&article=2008-0811-0914-53HNEN

Alfőmérnök 2008.10.07. 13:01:06

Ezen én is felbasztam magam, jó, hogy beírtatok, és az is jó, hogy közölték. Szerintem egyébként akár rágalmazásnak is minősülhet, bár én nem értek ehhez.
Csak egy megjegyzés: az, hogy
"Mi, akik jól ismerjük Lánczi András munkáit és közéleti megnyilatkozásait, a magyar konzervativizmus érdekében kifejtett tevékenységét, ezt a vádat megalapozatlannak és nevetségesnek...tartjuk."
eléggé kisfiús védekezés. Ha valaki a magyar konzarvativizmus érdekében sokat tesz, az még simán zsidózhat (főként egy átlagos ÉS olvasó nézőpontjából). Szóval ez még nem menti fel a zsidózás vádja alól. Jobb lett volna, ha egy kicsit segítitek kibontani az anekdota "értelmét", mert attól tartok, hogyha az ÉS olvasóinak gondolkodására bízzuk a tanulság levonását, egy részük ugyanarra fog gondolni, mint Halmai...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.10.07. 13:07:39

Lánczi hamar el lesz felejtve, mert BayerZs megírta a legújabb muníciót :D
ld magyar_h.

states 2008.10.07. 13:13:44

Igen, azt hiszem, hogy az állandó védekezésre kényszerülésnél még a válaszra sem méltatás is jobb. Lánczy mondata önmagáért beszél, aki ebbe beletudja érteni az antiszemitizmust, az az "egyedem-begyedem, tengertáncba" is bele tudja. Tehát hiábavaló és felesleges a védekezés...

Francois Pignon 2008.10.07. 13:21:32

Szamárfül,
épp erre gondoltam én is, Bayernek valószínűleg ismét sikerül pár napra tematizálni.

tevevanegypupu 2008.10.07. 13:23:34

Teglagyari
vajon Buda Peter erti, hogy mit akart mondani ? ..(:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.10.07. 13:48:51

Lánczit természetesen támadják: ha valaki a jobboldalon kidugná a fejét, vagy erkölcsi tekintélyre tenne szert, az automatikusan beleesik a szórásba. Így járt Lánczi, így járt Elek István, és így járt már Pelle János is.

Kedves Reakció és Konzervatórium stáb: ti is lesztek még zsidófaló, diktatúrára törő irredenta bagázs, meg fideszes dróton rángatott árnyékhatalom. Ezt pedig vehetitek akár érdemeitek elismerésének is.... ;)

odonkor (törölt) 2008.10.07. 13:52:29

Minek kiadni ilyen nyilatkozatot? Ez védekezés. Nincs miért védekezni. A kezdeményezést kell megragadni. Nyugodtan jelentessetek meg olyan cikkeket, amiben leszeditek a keresztvizet róluk.

hiba 2008.10.07. 13:54:54

A világ szép és változatos! Ahány ember annyi antiszemitázás ás annyi zsidózás. Lánczié történetesen egyik sem. Milyen szép lenne ha tényleg visszahullana az antiszemitázóra. Jól tette a reakció, hogy ehhez legalább lépett egyet és jól tette az ÉS, hogy berakta a kérdéses szövegrészt. Aki nem merevedett bele még egyik szekértáborba se annak egyértelmű, hogy Halmai mekkorát bunkózott. Milyen szép lenne, ha bocsánatot kérne tévedéséért...

Francois Pignon 2008.10.07. 13:56:23

Jól van, akkor ki írja meg az Árokásóra Halmait?

Google 2008.10.07. 13:58:38

Teve,
hát hogy ne értené? Hisz ez a kenyere, a fundamentalisták elleni mindennapi harc.

De azért Lánczi fontos dolgot mondott, kár, hogy a műsorvezető nem tudott/akart hozzászólni.
Sok gondtól óvna meg minket az, ha megbeszélnénk, és nem kisöpörnénk, szétkennénk a dolgokat.
Mert azt biztosan senki sem gondolhatja komolyan, hogy az antiszemiták, illetve az előítéletes emberek mind erre az oldalra sodródtak, vagy ide fújta őket a szél, kivéve az egy Zuschlagot.
Megnyugvást jelenthet, ha azt mondjuk, óh, azok mind odaát vannak, de lehet, ez nem igaz. Tarkára nem az.
Tehát az oldalhoz tartozás ugyanúgy nem jelent mentességet, mint ahogy bűnösséget sem. De annyi leegyszerűsített frázissal terhelték túl a fejeket, hogy semmin sem lehet csodálkozni.
Azon viszont igen, hogyan lehet ilyen felhőtlenül skatulyázni. Viszont aki skatulyában él, azt hiszi, más is csak ott élhet.

odonkor (törölt) 2008.10.07. 14:02:33

Zuschlag egyébként MIÉP-es volt, nem?

Téglagyári Megálló 2008.10.07. 14:06:55

teve,

nem tudom, de még hosszan folytatja. Az ÉS-rajongók pedig elégedetten csettintenek. Ez az ő heti rítusuk... :-P

Karcolt lendület 2008.10.07. 14:08:53

Uramatyám, Bayer milyen ökörségeket hordott már megint össze. De hogy ne felejtődjön el egyből, legalább egy jót "zsidó bankározott" benne.
Mintha nem lennének dögivel protestáns, ír katolikus, olasz vagy néger bankárok (no jó, ebből kevesebben), akik ugyanúgy benne voltak a buliban...

hiba 2008.10.07. 14:14:22

Jesszus, elolvastam a Bayer cikket. Ez most mi??? Tiszta cél és értelem nélküli zsidózás az egész. Vagy átmentek győzikesóba és mindegy mit csak beszéljenek a lapról?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.10.07. 14:21:24

Bayer régóta belehülyült a zsidó értelmiségiekkel szembeni kisebbrendűségi komplexusába. Elég szánalmas.

Francois Pignon 2008.10.07. 14:21:46

hiba,
szerintem ez már elsősorban biznisz. Most ócsították a lapot, és nem csak az árára gondolok.

Google 2008.10.07. 14:24:12

Doom írja egy másik posztban (Lelky Lola) erről, hogy Zsolti belenézhetett a postaládájába és egy levelet sem talált ott, - ezek engem elfelejtettek- gondolhatta, és megint írt egy keserveset.
De hogy minek? Muníciót ad, vagy?

Lánczit bezzeg, hogy elhallgattatnák!

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.10.07. 14:34:29

Pignon, Halmai nem csak egy mondatával érdemes az Árokásóba!

citabella 2008.10.07. 14:52:01

Ezt most nem értem. L.A. szalonzsidózik, mert elmesél egy történetet ami azt példázza, hogy az amcsik képmutatóak és előítéletesek? Halmainak már rég elmentek otthonról, szerintem is nagyjából az AB-tagság elúszása táján, az ÉS-nek pedig már csak a heti antiszemita-antifasiszta tirádákra futja. Azért ez szomorú. És pont L.A.-t megtámadni, aki az a ritka jobboldali,akit szalonképesnek szoktak tartani a balos szerkesztők. A jobboldal már annyira szélre szorult náluk, hogy már Lánczi is leesik...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.07. 14:59:26

Halmai Gábor zsidó. Nyilván érzékenyebb, ha meghallja a "zsidó" szót. Kb. úgy van vele, mint a cigány a viccben:
A cigány elmegy malacot lopni. Éjszaka lopakodik hazafelé, hátán a zsákkal. Arra megy a rendőr, és ráköszön: Jó estét, cigány! - mire az: Miféle malacot?
Mellesleg az antiszemitázás és nácizás azért is gusztustalan a baloldal érintettjei részéről, mert a nem baloldaliakat már a gondolatért is lenácizzák, a baloldali zsidózó meg bármit megengedhet magának. Lásd Rogán és Deutsch le-díszzsidózását.

medve2 2008.10.07. 15:08:01

Nézzétek! Rossz a lelkiállapotuk. a Jugapesten meg mertem írni, hogy a szervezők elcseszték a Tarka Magyart, lemorvaikrisztináztak. Aztán jeleztem, nem kéne cseszegetni a reakciót, erre azt mondták, szedjem ki a nyelvem Turul seggéből (szó szerint). Azért baromira frusztráló lehet egyeseknek, hogy omlik össze a világ körülöttük: marad az antisemitázás, a pártdroidozás, a jiobboldal iránt érzéketlen függetlenjátszás. Szerintem ez döbbenetes, de lassan ehhez is hozzá kell szoknunk.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.07. 15:10:12

citabella:
Négy éve, az amerikai elnökválasztások idején a Bush-éra végét diagnosztizálta mindenki. Carry magasan vezetett az alkoholista féreg előtt. Csakhogy előjöttek Carry zsidó származásával, és Bush befutó lett. Ennyit Amerika filoszemitizmusáról.

XY kronosz óra 2008.10.07. 15:13:02

Oké, ti is olvastátok már. Kemény.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.07. 15:20:57

medve2:
:-))) Nem vagy semmi! Elmész a JP-re konzervkedni? :-)))
Tegnap itt shadai, - aki egyébként a JP legértelmesebb embere - mindjárt azzal kezdte, hogy számára egy Izrael-barát párt lenne üdvös, arra szavazna.

tevevanegypupu 2008.10.07. 15:26:14

Teglagyari
az ES-ben eddig csak TGM-mel kellett megkuzdni, ugy latom ez mar nem eleg nekik.Novelni akarjak a peldanyszamot.(:

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.10.07. 15:27:38

XY kronosz óra:
Én elolvastam. Ez valami vicc akar lenni. Habár tény, hogy a bankárvilág alapvetően zsidókból áll. Az egyik ilyen idős zsidó úr nyilatkozott valamelyik amcsi tévében, és elmondta, hogy a válság oka alapvetően az, hogy a bankok többet költenek magukra, mint azt megengedhetnék. Én egyetértek vele. Nálunk a bankok fényűző palotákat építenek vagy bérelnek, és nagy létszámú, ám annál tehetségtelenebb fullajtárokat alkalmaznak. Ezek mindegyike horror fizetést és egyéb juttatást kap. A herdálás irdatlan méretű.

barang 2008.10.07. 15:45:52

Nagyon örülök, hogy a reakcio ilyen kemenytöküen kiallt Lanyi mellett. gratula. nem lehetne esteleg, hogy pont ilyen kemenyen elkülditek Bayert a sunyiba? mar csak a hietelesseg kedveert is.

medve2 2008.10.07. 15:46:37

Falafel! Azért a JP-n sok értelmes ember van és én szivesen vitatkoznék ott. Csak elküldtek a pébe, egy kicsit durván.

medve2 2008.10.07. 15:47:26

Barang, itt folyamatosan elhajtják a jobboldali újságírás droidjait, ne aggódj.

barang 2008.10.07. 15:51:13

kedves Medve,

mint az arokaso lelkes olvasoja, nem aggodom. de a Lanyimentesben az volt a jo, hogy az eredeti mediumban jelent meg. a Bayersunyizasban is az lenne a jo...

nénike · http://mandiner.hu 2008.10.07. 15:56:00

barang

A Zsolti és a pénzügyesek cikk megfelel?

Turbulencia (törölt) 2008.10.07. 15:59:38

God save Johnny Rotten! Jó látni, hogy vannak még értelmes emberek - ha nem is Magyarországon.

barang 2008.10.07. 16:11:55

szia Nenike,

igen a cikk jo, bar nekem Bayer ezuttal jobban fajt, semmint egy ilyen marhulasal letudjam. de nem is ez a lenyeg, hanem a kritika megjelnesenek szintje. de ez a ti bizniszetek, en csak kifejeztem remenyeimet.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 17:00:51

az a biztató bayerben, hogy nem is kódolgat, most már minden rendben van:) Bár barangnak annyiban lehet, hogy igaza van, hogy egy-egy nácizás után hosszú poszt-komment folyam szokott jönni, most meg még nincs, de ti tudjátok.

zoli27 2008.10.07. 17:13:13

Azt hittem, Halmai ennél azért értelmesebb ember. Az a súlyos, hogy szerintem ő tényleg azt gondolja, hogy Lánczi zsidózott. Habár lehet, hogy az ő szemében, ha egy jobboldali kimondja a "zsidó" szót, az már egyértelmű jele az antiszemitizmusnak...

Ami Bayert illeti: Remélem, holnap Orbán megint az ő oldalán fog mutatkozni, és akkor már meg is van az MSZP következő választási kampánya.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 17:14:50

zoli27, és amúgy nem lenne jogos erre hivatkozni?

zoli27 2008.10.07. 17:32:38

calam,
Hivatkozni mire?

medve2 2008.10.07. 17:34:37

Hát, a témát egyrészt alaposan kbeszéltük mán, no meg az is fárazstó, ha Bayer vállalhatatlan fazságairól kéthetente nyomunk egy százas topiot. Ez nem jó, de már tényleg másról is beszélni kéne. Mert most erről mit tudnánk újat mondani? Bayer egy hülye félzsidó, az MH meg ezekkel magát járatja le. csak ez már olyan evidencia...

Republikánus Péter 2008.10.07. 17:46:17

Zsolti szemmel láthatólag nagy erőfeszítéseket tesz arra, hogy importálja az amerikai antiszemitizmust Magyarországra... miközben többször kifejtette már, mennyire nagyon utálja Amerikát. Most végre talált valamit, amit szerethet benne.

Viszont kénytelen vagyok hozzátenni, hogy Zsolti mai cikke még mindig sokkal karakánabb, mint a hivatásos karakán Tóta W-é. Ez van.

Alfőmérnök 2008.10.07. 17:49:14

medve2: Bayer sváb.
Egyébként én a célját nem értem a cikknek.
Ha nagyon "jóindulatúan" értelmezem, ez lehet az üzenete:
nem kell csodálkozni, hogy van antiszemitizumus, mivel a zsidó bankárok teszik tönkre a világot. Én (B.Zs.)is ezért vagyok antiszemita.

Az, hogy a bankárok sok probléma okozói - igaz. Hogy mindegyikük zsidó lenne, nyilvánvaló faszság.
Hogy a zsidóság a okozója a kommunizmusnak és a kapitalizmusnak is? Sok zsidó volt köztük. De azért B.Zs. cikkében némi összeesküvés-elmélet hatást is felfedezni vélek.

De mindezen túl én úgy gondolom, hogy az a fő célja ezekkel a cikkekkel, hogy felbosszantsa a baloldali értelmiséget. Erre a célra egyébként tökéletesen megfelelnek a cikkei. Másra nem nagyon.

medve2 2008.10.07. 17:52:20

Alfőmérnök! Félig sváb!

Amúgy szerintem emberileg összeroppant. Egy jótollú ember, akit tönkretett, hogy polititkai csodagyereknek képzeli magát, a zsozsó és a pia.

medve2 2008.10.07. 17:55:39

Meg hát, ki az a Bayer Zsolt. Most gondolj bele. Pénzügyi világválság van, Fletó szépen tud sírni, nem tudni, lesz-e adótörvényünk, nem tudni, lesz-e költségvetésünk, Feri megbuggyant, a spájzban az oroszok, van tétje az amerikai választásoknak, stb...Én is hülye vagyok, hogy Bayer Zsolttal foglalkozom.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.10.07. 17:58:54

hivatkozni arra, hogy OV egy nyíltan antiszemita emberrel barátkozik

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2008.10.07. 18:02:57

Szövegértelmezési problémákkal küszködő alkotmányjogász? Hm.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2008.10.07. 18:06:45

Vagy a zárómondat - "A tanulság levonását mindenkinek a gondolkodására bízom.” - bátorította arra, hogy a lehető legburkoltabban, de kimutassa saját antiszemita hajlamait?

barang 2008.10.07. 18:13:08

kedves medve,

egyröl beszelünk: mar ma is sokan frusztraltak magyarorszagon, es minden eselyünk meg van ra, hogy a közeljövöben ez a frusztracio radikalisan nöjjön. ezzel együtt a kereslet is nöni fog az egyszerü valaszokra, ezt lehet elöre boritekolni. es ekkor ez a hazafi elöall ezzel a mentalhigienias szuperkisertessel. megall az eszem. megis mi a francot akar? eleg elkeserito, hogy az orszag egyik fele elhiteti magaval, hogy a hazugsag, ha jobban megnezzuk igazsag. most meg csak pont azt szeretnem, ha a masikfele meg rajönne, hogy bünbakkereses kifejezetten humanus.

gargoyle 2008.10.07. 18:16:21

elorebocsatom hogy a szovegresz olvasasa utan ugy latom halmai valoban orbitalisat tevedett

enyhito korulmenykent ajanlom a kommenteket felreolvasni, nem egy ember pont masik iranyban ertette legalabb ennyire a sztorit (:

bayer meg nem hulye felzsido, hanem szimplan hulye. ahogy a medve sem egy szoros kereszteny allat, csak szoros allat (:

medve2 2008.10.07. 18:28:17

Gargoyle! Megadom magam:-)

medve2 2008.10.07. 18:29:31

Barang! Hidd el, engem is aggasztanak a folyamatok és érzem én is, hogy baj is lehet. És ebből a szempontból jó példa bayer. csak már unom, és az baj.

zoli27 2008.10.07. 20:49:43

OFF:
"Fodor Gábor most hajlandónak látszik a 300 milliárd forintos költségvetési kiadás-lefaragást eredményező plafon mérséklésében, de csak akkor, ha a tervezett törvény szelleme nem változik - derült ki a nyilatkozatból. Elmondta, a tárgyalások jól haladnak a szocialistákkal, de még jelentősek a különbségek. A hírügynökség megjegyzése szerint a mostani Fodor-nyilatkozat az első jele annak, hogy a szabaddemokraták és a aszocialisták tárgyalásain történt némi előrelépés."

Magyarul: az SZDSZ addig enged a követeléseiből, amíg az MSZP végül hajlandó lesz támogatni őket. Már a mostani verzió is messze van attól, amit Fodorék eredetileg mondtak.

plastik02 2008.10.07. 21:59:19

nem olvastam a kommenteket. szerintem félreérthető, amit mond és egyébként sincs sok értelme önmagában. mi volt a megjegyzés célja? hogy Amerikában antiszemiták a professzorok? (hahaha)

gonoszka · http://gonoszka.nolblog.hu 2008.10.07. 21:59:50

Ti olvassátok Bayer Zsoltot és a Magyar Hírlapot?! Szegények. Részvétem. Remélem pénzt azért nem adtok érte.

Mellesleg LA tök gáz! Én még semmi értelmes megnyilatkozást nem fedeztem fel nála. Igaz, egy ideje messze elkerülöm azon helyeket ahol belebotolhatnék a véleményeibe.
Feltételezem ő véletlenül sem árokásó vagy mi a túró.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.10.07. 23:24:26

Bakura,


"Mellesleg LA tök gáz!"

Igazán adekvát beszólás egy fószerra, aki nem keveset tett le az asztalra:)) Persze te is sokat tettél le, de igazán megtűrhetnéd magad mellett. Vagy valami frappánsabbat is mondhatnál rá, mint azt hogy "tökgáz":(

IHCS 2008.10.08. 00:11:36

Halmai Gábor cikké miatt sajnálom a zsidóságot.
Sajnálom, mert az antiszemitizmus riadójának/bunkósbotjának ok nélküli használata 1) éppen az ő érzéseiket (így éppen őket) használja ki és 2) mivel úgy tűnik, mintha tőlük jönne ez az üzenet, ezért éppen velük szemben gerjeszti az dühöt és az ebből fakadó ellenszenvet, majd gyűlöletet (ha tetszik antiszemitizmust), 3) az ő esetleges komoly vészjelzéseikre teszik immunissá a társadalmat (kb. úgy, mint az utcánkban két opercenként megszólalóautóriasztóra sem figyel már senki, pedig lehet, hogy egyszer majd tényleg lopják...). Halmai Gábor cikkével a zsidóság járt a legrosszabbul.

Én azt hiszem valahogy így tiltakoznék az ÉS-ben és nem "védekezve", LA munkásságra hivatkozva, mert azt az az olvasótábor úgysem érti meg.

Ui: Persze nem vagyok meglepve a "véletlen" nyomdahibán sem.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.08. 02:01:49

IHCS, én sem. A nyomdahiba bizonyára szándékos.

Ez az egyik. A másik, hogy az on-line verzióban rég kijavíthatták volna...

Khm.

Alfőmérnök 2008.10.08. 09:48:54

IHCS:
Lehet, hogy a zsidóság is rosszul járt Halmai (hát cikknek nem nem nevezném, ööö) írásával (a riasztós hasonlat teccik.:), és lehet, hogy az ÉSben egy általad javasolt tiltakozás "célravezetőbb" lenne.
De alapvetően a magyar konzervativizmus járt rosszul...én úgy gondolom, az lett volna a legjobb, ha röviden kifejtik a történet tanulságát. Apropó, szerintetek mi is az?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.10.09. 00:50:09

Hát, szerintem kár Halmaira fél szót is vesztegetni, mert abszolút szalonképtelen. Miért kell egy efféle alakkal vitatkozni, akinek arról is a zsidózás jutna eszébe, ha valakinek fitymadaganat miatt javasolnám a körülmetélését?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.10.09. 08:30:05

Bakura! LA-nak te a cipőjét se tudnád bekötni, úgyhogy csönd.

mrbadger 2008.10.09. 10:55:24

Igazából az a szomorú az egészben, hogy azt meg is érteném, ha valaki félelmei miatt leantiszemitáz valakit.

Az viszont egészen sajnálatos, hogy egy szerző sincs aki vállalkozna egy józan helyesbítésére, nyilvánosan.

(Persze lehet h magánban elmondják, hogy "Ugyan már, Gáborkám...", de nyilvánosan visszafogni, helyreigazítani törzsi tabu.)

Hadd hívjam fel a figyelmet TGM egyik örökérvényű szösszenetére:

TGM arról (is) ír, hogy a jobboldal modernizálódik, az amerikai, elit filozófusokat: Leo Strausst, Edmund Burke-t, Michael Oakeshottot népszerűsíti, de a baloldal lassan annyira mucsaivá válik, hogy nem tud velük lépést tartani. Ennek kapcsán írja:

"A Husserlért és Straussért rajongó finom konzervatívok nyilván nem a B-közép teoretikusai, de hallgatólagosan szolidárisak a B-középpel."

Ez azért nem semmi... Leo Strausstól egy mondatban eljutni a focihuligánokig (pedig ez jóval a székházostrom előtt íródott!!!!)

Miért nem írt már akkor valaki a kollégái közül (mondjuk a konzervativizmus kutató Kontler László), hogy, Gazsikám, ez azért egy picit heves volt?

A cikk egyébként tanulságos, itt olvasható: www.es.hu/pd/display.asp?article=2003-0811-0956-37ESAO&channel=PUBLICISZTIKA0332

nénike · http://mandiner.hu 2008.10.09. 13:56:08

Lánczi azon kesereg, hogy eltűntek az ortodox, kaftános és pajeszos zsidók, ezért nincs folytatása a konzervatív zsidó gondolatnak.
Lánczinak hiányzik az asszimilációt tagadó, a magyar kultúrától és társadalomtól elzárkózó "etnikai" zsidó. Ez a Magyarországon egykor élt vallásos zsidóság semmit sem adott hozzá a konzervatív filozófiához, egyetlen betűt sem, világi dolgokkal nem foglalkozott.

Így rugózik atárgyalt témán Ungvári Tamás a 168 Óra mai számában. Faszkorbács!

nénike · http://mandiner.hu 2008.10.09. 14:03:14

Mehetünk tovább? Ungvárit idézem:

Lánczi azt üzeni, "Vissza a gettóba!"
"Lánczi nem antiszemita. Rosszabb annál."
"A letagadott antiszemitizmus köti össze a konzervatív fellegvárat az utca népével."

... és elég. Pihenj, lelazít.

Francois Pignon 2008.10.09. 14:38:13

"A letagadott antiszemitizmus köti össze a konzervatív fellegvárat az utca népével."

Hát ez zseniális. Vezessük be a vízpróbát. Aki fennmarad, antiszemita, aki megfullad, lehet szalonképes.

zoli27 2008.10.09. 15:08:57

nénike · reakcio.hu 2008.10.09. 14:03:14
Erre nehéz bármit is reagálni.

nénike, van link?

Cypriánus 2008.10.09. 15:47:34

ja, én is láttam, hogy Lánczi antiszemita. Meg kutakat mérgez, cigány csecsemőket gyilkol, és zsidó szűzlány vérével süti a húsvéti kalácsot két Leo Strauss-tanulmány között. Meg hogy gyíkká változtatta Halmait. (Már elmúlt...:) )

na megyek, tipikus Fidesz szavazóként nézem tovább az "Akarat Diadalát" Leni Riefenstahltól, aztán gyúrok a szokásos, minden esti Dunábalövésekre.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.10.09. 16:03:26

Ungvári ugyanazt mondja ki, csak nyíltabban, mint TGM korábban:
"A letagadott antiszemitizmus köti össze a konzervatív fellegvárat az utca népével."

Érik egy kis pöröcske?
Megint elő kell venni a témát? :((((

gonoszka · http://gonoszka.nolblog.hu 2008.10.09. 19:49:13

Őrnagy: Ízlések és pofonok. Én sokkal nagyobb vagyok mint ő sok tekintetben.

Alfőmérnök 2008.10.10. 00:04:59

Huh, ezek az Ungvári T. idézetek elég ígéretesek. Majd ha egyszer tréfás kedvemben leszek, lehet h az egészet elolvasom.
(Sejtés: Láczi A. bölcsebb annál, minthogy ne tudta volna, hogy ki hogyan fogja értelmezni az átala előadott parabolát.
Akár így volt, akár nem: szórakozzanak magukkal, szerencsélten paranioások.)

Alfőmérnök 2008.10.10. 00:12:44

korrekció (csak mert most fontosnak tartom): szerencsétlen paranoiások

zoli27 2008.10.10. 08:13:57

Alfőmérnök,
"Sejtés: Láczi A. bölcsebb annál, minthogy ne tudta volna, hogy ki hogyan fogja értelmezni az átala előadott parabolát."

Bocs, hogy ezt mondom, de szerintem ez marhaság. Lánczi nem sejthetett ilyesmit, ugyanis az általa elmondott történetből semmilyen értelmezésben nem lehet azt levezetni, hogy ő antiszemita lenne.

Alfőmérnök 2008.10.10. 09:40:40

zoli27:

Nekem van egy tippem, hogy hogyan lehet levezetni.
L.A. valamlyen párhuzamot vont aközött, hogy Amerikában a németekre meg a zsidókra "ferde szemmel" néznek. Namármost az ugye meg van indokolva, hogy a németekre miért éztek ferde szemmel: a nácizmus miatt. Ami egy rossz dolog.
A zsidók esetében Lánczi nem mondott ilyen dolgot. Az utolsó felszólítása (mindenkinek a gondolkodására bízom) értelmezhető úgy is: keressék meg a zsidók magukban azt a rosszat, ami miatt ferde szemmel néznek rájuk.

zoli27 2008.10.10. 09:53:09

Alfőmérnök,
Nekem ez nagyon erőltetettnek tűnik.
Különösen annak fényében, hogy Lánczi az egész beszélgetésben azt próbálta hangsúlyozni, hogy az idegenellenes gondolkodásmódot nem lehet ráhúzni kizárólagosan a jobboldalra, számomra elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy Lánczi történetének a lényege: sokszor éppen azokról derül ki, hogy kirekesztők, akik a másikat éjjel-nappal ezzel vádolják.

Alfőmérnök 2008.10.10. 10:20:33

zoli27:
Igen, én is úgy gondolom, ez a helyes interpretáció.
De ettől függetlenül lehet úgy is érteni. Főleg annak,aki Láczi egész beszédét "jobboldal-mosdatásként" kezeli, mint Halmai.

De lehet, hogy van még 20 lehetséges értelmezése a "parabolának". Én más értelemzést nem tudtam kitalálni, ami antiszemitának tünteti fel Lánczit. Persze lehet, hogy van még, csak gondolkodni kéne rajta. :)
Ez olyan, hogy a Beatles-szövegeket is lehet úgy értelemzni, mint gyilkosságra való felszólítást, mint ahogy Charles Manson tette.

zoli27 2008.10.10. 10:40:46

Alfőmérnök,
Ha valaki megerőszakolja az értelmét, akkor lehet Lánczit zsidózással vádolni, akkor viszont bármit lehet bárhogy értelmezni.
De szerintem nem érdemes továbbragozni.

ÁrPi 2008.10.14. 10:40:04

www.es.hu/pd/display.asp?channel=VISSZHANG0841&article=2008-1012-2125-03UQQN

Azt írja itt Buda Péter:

" A meghökkent néző mindezek után nem gondolhat másra, minthogy a zsidók táplálják az előítéletet a német kutatókkal szemben a keleti part tudományos fellegváraiban, miközben - egyébként éppen emiatt is - a valódi ellenszenv éppen ellenük irányul. "

Ohhó ez szalonképesen nem olvasható ki (igen,, szalonképesen NEM) abból a Lánczi-szövegből; Bizík Lánczi a tanulság levonásában az okos olvasóiban, de tulajdonképpen csalódnia kell.
Azt értem viszont Buda Péter eme mondatán hogy
"A meghökkent BUDAPÉTER mindezek után nem gondolhat másra", mint hogy a Lánczi körmönfontan pesze és szalonképes szövegszövéssel fogalmazva üzenetében a zsidókat vádolja - Teháthogy zsidózik.

Logikailag -- illetve paraszteszileg -- nem konzisztens állítás Buda Pétertől. Meghökkeni sem hökken meg senki sem .

ÁrPi 2008.10.14. 10:48:58

Ja igen, és az ámerikai konferenciasorozatokat látogató Buda Péternél az írása végén Lánczi könnyed ecsetvonással már egykutya Bayer Zsolttal.

Alfőmérnök 2008.10.14. 11:26:51

Halmai: "milyen más olvasata lehetséges ennek a történetnek azon kívül, hogy a zsidókkal szembeni ellenszenv általános, de azt nem illik bevallani"


1. van más olvasata, csak gondolkodni kell rajta, ahogy Lánczi is javasolta. Egyébkébónt elsőre nekem is ez jött le, csak azt nem értem, hogy ha ez az olvasat az "érvényes",


2. EZ MIÉRT (akármilyen)ZSIDÓZÁS???


Persze az egész beszélgetést figyelmesen hallgatva szerintem is zoli27 verziója a helyes, azazhogy: azok az amerikaiak, akik a németeket lefasisztázzák, nemcsak ebben kirekesztőek, hanem ugyanabban is, amiért a németeket (mostmár alaptalanul) vádolják.

Alfőmérnök 2008.10.20. 16:46:17

TGM:
"Ehhöz a folyóirathoz annak idején nekem is közöm volt, együtt terjesztettük Lánczi Andrással a konzervatív mételyt. (Velem szemben ő még mindig konzervatív.)"


Tipikus. :)
Amúgy a cikk kívételesen korrekt. Bárcsak mindig ilyen rövid lenne...

mrbadger 2008.10.27. 20:12:35

Tovább is van, mondják még:

Gábor György és Kálmán "népszavazás" László:

www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0843&article=2008-1026-2132-41IXPJ

Illetve "az utca embereként" bemutatkozó olvasó:

www.es.hu/pd/display.asp?channel=AGORA0843&article=2008-1026-2132-59AYY

Bár talán nem ér meg annyit a vita, de szép lenne Novák Attilától, ha a konzervatóriumon közzétett írását a ballib polelit jelentős része által olvasott ÉS-be is elküldené.

Nem az a baj, hogy ilyen kényes kérdésekről napvilágot látnak szélsőséges vélemények, hanem hogy alig vannak aki társaikat megértéssel, de figyelmeztetnék szavaik (vádjaik) súlyára.

dvhr 2011.08.29. 23:31:27

En tobbszor voltam amerikai egyetemeken. Nahat, amit a magyarokrol mondtak (kacsintas utan) ...
süti beállítások módosítása