Azok az épületek, uram atyám. Déván jártam átutazóban - nem először, nem is utoljára - de nem tudok úgy áthaladni rajta (elkerülő út nincs), hogy ne borzasztana el az a rengeteg koszos és lerobbant épület. Majdnem azt írtam, jobb napokat látott, de mint azt velem utazó tanult kollégám jelezte, ezek a házak már eleve koszos és lerobbant formában bújtak ki a földből.

 A rehabilitációjukra nem sok az esély, ilyen mennyiségű, szerkezetében is bizonytalan épületnél a dózer lenne a rentábilis megoldás, amit aztán az új házak felépítése követhet. Ez azonban nyilvánvalóan kivitelezhetetlen. Nem tudom az EU-ban van e erre az esetre alkalmazható, követendő példa.

 Szinte biztos, hogy az egy háztömbre jutó parabolaantennák számában is Románia paneldzsungele viszi a prímet az unióban. A szocializmus román építész dizájnerei a formavilág tekintetében azonban a magyar és NDK-s kollégák előtt jártak. Ha jobban szemügyre vesszük e lepukkant épületeket, láthatjuk, hogy sikerült kilépniük a gyufásdoboz-fixációból. Határozottan van bennük gondolat, csak ezek észrevétlenek maradnak szörnyű lepukkantságuk miatt.

 Aztán jönnek a családi házas részek, a kerítés lábazatánál, boka magasságban vezetett sárga gázcsövek. Tragédia, főleg annak ismeretében, hogy aznap két kamion is lefutott az útpályáról, egyik le is bontott egy ilyen útmenti házat. A balesetveszélyen túl azonban az is elgondolkodtató, hogy kinek jutott eszébe, hogy ezeket a sárga gázcsöveket sok esetben a kapubeálló felett, mintegy diadalív jelleggel, felül vezesse el. Erre akarják a szőlőt futtatni? Őrület.