Maffiamódszerek MSZP-MDF koprodukcióban?
2008. augusztus 02. írta: TuRuL_2k2

Maffiamódszerek MSZP-MDF koprodukcióban?

 Folytatódik a Veres vs. Hír TV deathmatch: a legújabb fordulóban a televízió szerint Tóth Viktor, a pénzügyminiszter (sőt, pillanatnyilag a kormány feje) kabinetfőnöke próbálta meg 20 gramm kokainnal lebuktatni a kereskedelmi csatorna két riporterét. Ebben dr. Helmeczy László és egy per Mikiként emlegetett díler lettek volna a segítségére. A Fideszből 1999-ben kizárt Helmeczy az MLSZ jogi alelnöke, 2006-ban az MDF egyéni országgyűlési képviselőjelöltje volt, a párt országos listáján az előkelő 20. helyen szerepelt.

 A Hír TV állításait a pénzügyminiszter hivatalosan is cáfolja és ellentámadásba megy át: „Minden állítás az üggyel kapcsolatban bizonyíthatóan kimeríti a hamis vád, és a hatóság félrevezetésének kategóriáját”.

 A Helmeczy László és a drogdíler között lezajlott beszélgetésben Helmeczy a hangfelvétel szerint a következőket mondja:

Miki, most figyelj ide, ahogy ezeket megfogják, és már nekem visszajeleznek, én utána adom odafelé neked a lóvét. Én nem szarozok vele. (...) Azt nem én döntöm el, hanem azt ők mondják meg, hogy hogy tudják. Mert azért az lenne a nagy fogás, tudod, hogy ha egy csapásra a kettőt megfogni, baszd meg. Mert akkor nem egy szál Kisberk Szabolcs oszt izé..., hanem a fél Hír tévé, baszd meg. Úgy kell megrendezni, baszd meg, hogy közúti ellenőrzés, a kutyás rendőr, van haveri kutya a rendőrökkel, és a kutya elkezd vergődni. Mintha véletlenszerű lenne, hogy a kutya észrevette volna.

Fejezetek a nagy küzdelem korábbi részeiből:
2008. július 10.: A bíró feljelenti Veres Gábort, a pénzügyminiszter fiát
2008. június 20.: A Hír TV értesülései szerint a Pénzügyminisztériumban tudtak az Advertum Kft. körüli zűrökről
2008. március 17.: Veres János belebotlik a Hír TV riporterébe
2007. november 16.: Veres fiai első fokon helyreigazítási pert nyernek a Hír TV és a Magyar Nemzet ellen
2007. szeptember 22.: Őrizetbe veszik Veres volt üzlettársát, Kabai Károlyt, akit a Hír TV talált meg az OPNI-ban
2007. augusztus 17.: A Hír TV szerint Veres fiai megzsaroltak egy büfést
2006. december 18.: Veres János belefejel a Hír TV kamerájába

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr91596909

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kettős mérce 2008.08.04. 20:56:42

Célpontban a Célpont 2. Amikor ezeket a videókat, Veresé éket és a Hír Tv-st megnéztem, egy nagy kérdésem maradt.Mért mindenki vágottal dolgozik?Ha valamelyik csapat kirakná az egészet, talán közelebb kerülnénk az igasághoz.Szomorú, hogy véletlenül i…

Trackback: Kettős mérce 2008.08.04. 20:55:54

Célpontban a Célpont Nem feltétlenül az igazságra vagyok kíváncsi, csak a Célpont 40 gramm című adását megnézve felmerült pár kérdés bennem. Jelzem, nem Veres Jánosékat akarom menteni, amit minimálisan csináltak az is mélyen erkölcstelen. Amit pedig…

Trackback: Kettős mérce 2008.08.02. 15:49:15

Veres János kokainja Itt ez a szép történet, Hír tv, pénzügyminiszter, kábítószer, díler, ügyvéd akár egy amerikai szuperprodukció is lehetne. De nem. Ez a magyar politikai nyár. Próbáljuk meg kihámozni mi az igaság? (Érdekel az Valakit?) Itt két…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eztEgyed 2008.08.05. 19:58:04

90ben is megpróbálta lebuktatni a jobboldali TV egy nekik ellenszenves figurát? :-)
(Arról nem is beszélve, hogy volt képviselő akkor Helmeczy...)

McDon 2008.08.05. 20:00:16

Helmeczy pályázott SzSzB "keresztapjának", csak sajna vesztett. Van ez így.

CrL 2008.08.05. 20:01:39

sensei, Kabaiekra tippelek vagy ilyen Veres fele csodas korokre. siman lehet benntrol is intezni ilyeneket.

haveri_kutya · http://images.netbag.hu/20080802/23441170258.jpg 2008.08.05. 20:11:59

"Hattory Hanzo 2008.08.05. 18:13:55
Hál'Istennek megszólalt a harmadik főszereplő, Miklós kereskedő , így mostmár forgalomban van egy harmadik verzió is, miszerint Tóth Viktor vetette fel neki, hogy meg kéne fürdetni valamivel a HírTv-seket, Ő persze elment a HírTv-hez, a drogos dolgot a tévé munkatársai találták ki, és a legfontosabb: Miklós kereskedő soha nem volt drogkereskedő, egy rendőrségi ügye volt, önbíráskodás. A mai mesének ezzel vége, aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát, gyerekek! "

Szép álmunk lett volna, ha nem kerül elő még egy hangfelvétel...
Most játszották be, amit Miki másnap felhívta Kisberket, hogy mivel mentenie kell magát, ezután össze-vissza fog hazudozni róluk, de persze ez nem személyes, hanem csak a családját védi...

A Bourne-rejtély ehhez képest lófasz. Forgatókönyvírók, hajrá, lehetne ebből a sztoriból rittenyteni egy fasza politikai thrillert.

Google 2008.08.05. 20:12:26

Ezt a gyereket, akit hol dílernek, hol nem dílernek neveznek, egyszer elkapták valamivel. Aztán kértek tőle egy szívességet. Most meg egyre többet.
Miért kell nekünk találgatnunk? Ebben az országban már csak "haveri" rendőrség, ügyészség, bíróság létezik? Senki nem szól egy kukkot sem? Kálmán Irén "megveretésekor" a MUOSZ-t nem kellett noszogatni, rögtön ugatott, pardon, közleményt adott ki. Most meg sűrű csend. Csak a hazugsággyár dolgozik, de az teljes erőbedobással. Minden napra lesz majd egy mese, addig, amíg el nem hallgat a közvélemény.
A nemzetközi újságírószervezetekhez, az unióhoz kell fordulni, nem a "haveri" MUOSZ állásfoglalását várni!

eztEgyed 2008.08.05. 20:16:25

A nemzetközi újságíró-szervezetekhez akkor lenne értelme fordulni, ha a HírTV nem lenne szintúgy nyakig szaros az ügyben...

Mégegyszer: legalább Helmeczy ÉS a riporterek ellen kéne etikai vizsgálatot indítani.

CrL 2008.08.05. 20:17:11

Google, ezeknel az ugyeknel latszik ki mindig, igen> haveri media, rendorseg van. Unio amugy ilyennel nem torodik.

sensei 2008.08.05. 20:24:47

eztEgyed
"90ben is megpróbálta lebuktatni a jobboldali TV egy nekik ellenszenves figurát? :-)
(Arról nem is beszélve, hogy volt képviselő akkor Helmeczy...)"

Talán ha bővebben kifejtenéd ezt a "tényszerű állításodat", akkor elképzelhetőnek tartanám, hogy rajtad kívül más is megértené, mire akarsz emlékeztetni:)))

eztEgyed 2008.08.05. 20:28:23

Kimaradt egy "hol". Tehát hol volt képviselő (vagy csak tag?)? A válasz: a fideszben. mondjuk ki rúgták.

Gabe2 2008.08.05. 20:37:22

Etikai viszgálatot a riporteke ellen? Milyen felügyeleti szervnél?
Mert a jogászoknál van, a MÚOSZ-nak meg vagy tagja vagy, vagy nem.

Gabe2 2008.08.05. 20:44:03

Amúgy ez az egész fideszes (') provokáció, megírták a 168óra fórumosai.

sensei 2008.08.05. 20:44:31

eztEgyed
(...)"ha a HírTV nem lenne szintúgy nyakig szaros az ügyben..."
Közepes erősségű logikai feladatmegoldásokhoz még ne fogj neki:)

haveri_kutya · http://images.netbag.hu/20080802/23441170258.jpg 2008.08.05. 20:44:42

Megvan a cast a főbb szerepekre:
A haver - Ken Davitian www.imdb.com/media/rm2207749888/nm0205772
Veres J. - Stephen Fry www.imdb.com/media/rm258382592/nm0000410
Tóth V. - Jason Isaacs www.imdb.com/media/rm1647220736/nm0005042
Kisberk Sz. - Jason Segel www.imdb.com/media/rm909350400/nm0781981
Krakkót meg majd eljátssza Stiffler :) www.imdb.com/media/rm901945600/nm0005405

A címe lehetne: ¤ REC

eztEgyed 2008.08.05. 20:52:06

sensei:

Ha megkeresést és a drogügyet (ezeket nagyjából több forrás és hangfelvétel alátámaszt) a riporterek találták ki, az nem lenne baj, ha nem tettek volna feljelentést az ügyben. De egyenlőre az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy bár tudták, hogy hazugság mégis feljelentést kreáltak belőle. No ez ciki. (ÉS: ez mind nem menti Helmeczyt. Itt most mindenki szaros.)

eztEgyed 2008.08.05. 20:54:41

"vkinek ötlete Mikire? "

Jason Bourne :-)

Francois Pignon 2008.08.05. 20:55:25

Érdekes. Megszólalt eddig az ügyben újságíró, ügyvéd, politikus és szimpla bűnöző. És melyik szavainak adnak pillanatnyilag a legnagyobb hitelt?
Nem mintha meg lennék lepve. ;)

eztEgyed 2008.08.05. 20:57:27

elvi sorrend:
1, újságíró,
2, szimpla bűnöző
"ügyvéd - politikus" pedig egy ilyen versenyben nyilván nem indulhat.

CrL 2008.08.05. 20:57:27

FP> annak akinel a hatalom persze. Miki lehetne Dominic Purcell, hasonlit is ra>

www.imdb.com/name/nm0700712/

sensei 2008.08.05. 21:04:04

eztEgyed
"Kimaradt egy "hol". Tehát hol volt képviselő (vagy csak tag?)? A válasz: a fideszben. mondjuk ki rúgták."
Jó, de ennek citálásával csak azt erősíted, hogy egyébként fingod nincs a hatalmi játszmák elemzéséhez. Vedd fontolóra fentebbi javaslatom:)

Ogy. képviselője volt a fidesznek, meg a beregi újjáépítés valami bisz-basza. 1999-ben zárták ki, de ez egyébként lehet, hogy a posztban is benne van. Kicsit későn vette észre a fidesz az ügyvéd úr kettős énjét. A kizárás után igaz némi kerülővel, de "hazatért" a "bárány".
Volt még pár hozzá hasonló ejtőernyős, abban viszont nem vagyok biztos, hogy már egy sincs!

Pelso 2008.08.05. 21:07:17

Nahát, hogy lehet egy rendes bünözőt politikussal egy lapon emliteni?? Az előbbi mindjárt joggal kéri ki magának.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.05. 21:15:39

Ma este Erle Stanley Gardner " A határozatlan díler esete" című bűnügyi regényét fogom olvasni.

Fülszöveg:

"-Della! Szóljon Gertie-nek, hogy kapcsolja nekem azonnal Paul Drake-et!
-Igen, főnök...
A telefon kicsöngött, kisvártatva felvették és Drake álmos hangja szólt a telefonba.
-Igen?
Perry Mason köszönés nélkül nekiszegezte a kérdést:
-Paul, hány embert tudsz összeszedni nekem 20 percen belül? Kutya is kellene. Lánykutya.
-Megőrültél, Perry? Este tizenegy óra van.
-Paul, én magándetektívként fizetlek, nem elmeorvosként. Komoly az ügy. Lehet, hogy kábítószer.
-Lehet?
-Igen. Nem tudom. Semmit sem lehet tudni.
-Ki a megbízód?
-Ezt majd később. Még számomra sem teljesen világos.
-Mit lehet tudni akkor?
-Semmi biztosat. Annyit csak, hogy szerepel az ügyben egy bizonyos haveri kutya.
-És a lánykutya...
-Igen, Paul, csakhogy rájöttél. Az ő figyelmét kell elterelje."

Számos meglepő fordulatban bővelkedik az ismert amerikai krimiszerző egyik legizgalmasabb regénye, melynek végén megoldódik az autóban eldugott sütőpor rejtélye, s megtudjuk azt is, hogyan végződik Perry Mason és riválisa, a mosdatlan beszédű Leslie L. Haelmets szópárbaja a kerületi ügyész irodájában... De ne vágjunk az izgalmak elébe, Perry Mason, Della Street és Paul Drake legújabb kalandjai még sok meglepetést tartogatnak!

sensei 2008.08.05. 21:19:38

egyenlőre,
de maradjunk egyELőre annyiban, hogy ki az ötletgazda, jelen pillanatban homályos szála az ügynek. Vagy te tudsz valami biztosat? Az én ismereteim szerint az ügymenet kezdetén pont erre figyelmeztette MIKI a riportereket, amit most az MTI-s nyilatkozatában másként ad elő. Ezért légy szíves egy kis türelemmel lenni, ne kelljen később homokot szórnod a fejedre. Bár az ilyen "egyből leszögezők" mint te ritkán ismerik el tévedésüket.

CrL 2008.08.05. 21:20:25

Nem olyan complex ez az ugy mintahogy talaljak.

van a hatalom, Veresek es van a jobber Hirtv celpontja, az elozo le akarja jaratni az utobbit barmi aron mert az utobbi mar elegszer jaratta le musoraban az elobbit. Most pedig Veresek lebuktak, mindegy hogy, miert es hogy de elkurtak, mostmeg maszatolnak es megy a dezinfo.

eztEgyed 2008.08.05. 21:27:08

"az tűnik a legvalószínűbbnek" -> "egyből leszögezők" mint te

Nem részletezem.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.08.05. 21:28:20

haveri_kutya

Höhöhö

Látod, Perry Mason, az igazi sztárügyvéd rád is gondol.

haveri_kutya · http://images.netbag.hu/20080802/23441170258.jpg 2008.08.05. 21:36:04

Visszatérve a filmemre (¤ REC), a helyszín a '60-as évekbeli Boston. Ekkor már volt jó nagy benga szalagos "diktafon".
Veres J. alias John Redd ezzel a névvel mi más lehetne, mint a bostoni ír maffia egyik prominens vezére, persze csak titokban, hivatalosan szenátusi képviselő, és polgármester aspiráns.
Kisberkék pedig a Boston Heraldnál dolgoznak...

states 2008.08.05. 22:18:46

Elpet
Van itt haveri kutya meg lánykutya, de a kérdés mégis az, ki a nagykutya...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.08.05. 22:34:04

ok.
Zsanett után tehát itt a következő idióta (a hírtévé), aki kamu dolgok miatt akar a rendőrségre menni.
mert bizony nincs ám semmiféle következménye annak, ha koholt vádakkal rohanunk fűhöz fához. aztán meg ott nyomoz a yard feleslegesen.
itt már csak ilyen hülyék vannak, nem?

persze, az összes hírtévés ember mind hülye, mert először kitalálják, hogy dílerest és titkosügynököst játszanak, aztán magukra hívják a rendőrséget.
jó vicc, ugye?

Google 2008.08.05. 22:45:49

Nagyon jó vicc. Ennél már csak a Célpont felvétele vicesebb "az odafele küldött lóvéval".
Persze ezt is meg lehet magyarázni. Majd megunják, hazamennek.

2008.08.06. 13:38:14

Azt mondja ez a Baráth gyerek Kisberknek: össze-vissza kell hazudoznom rólatok is, de ez nem személyes, ne haragudjatok, nekem ott a kisfiam

kezdem sajnálni, ez egy igazi lúzer.

patomio 2008.08.06. 14:20:03

nst.blog.hu/2008/08/06/a_hal_a_fej_es_a_dogletes_buz
Helmeczy professzor minden posztján megállja a helyét:D

heima (törölt) 2008.08.06. 15:15:44

interjút "adott" ez a csedrik a mokkának.
azaz telefonon keresztül felolvasott egy előre megírt szöveget. legalább találtak volna olyan kádert, aki képes papír nélkül hazudni, az mszpben nem lehet nehéz...

heima (törölt) 2008.08.06. 15:36:01

egyébként ideje lenne új műfajnak Magyarországon, a nyilvános (ki)tárgyalásnak. Egy stúdióban összeterelni bírót, nyomozóhatóságot, minden érintettett, szakértőket, és egy este alatt lemeccselni a dolgot, a végén meg a bűnös megy a kóterba, ha egyértelműen kiderül vlami, mert ennek így semmi értelme.

Azt mondaná veres vagy helmeczy h rögtön rendőrségehz fordultak? legyen ott egy rendőrségi képviselő, aki ezt tanúsítja. helmeczy szerint vágott a felvétel? legyen ott szakértők, akik megmondják. arccal, nyíltan, ország-világ előtt. drogosok-e a riporterek? adják elő az orvosszakértői papírt. ki mit nyilatkozott? legyen elérhető az összes sajtónyilatkozat, és vállalja mindenki az abban elhangzottakat.

hamar le lehetne zárni az ilyen ügyeket, és még a nép is élvezné. mert az iszonyat buta, erkölcstelen gerinctelen ballib médiaférgek által készített riportokkal, interjúkkal (lsd pl mokka, hírszerző stb) tele van a padlás, és nem lettünk tőle okosabbak.

2008.08.06. 16:02:49

Most hirtelen eltűnt a index címlapról a "a hírtv-sek találták ki a drogügyet" című lead, ami egy napig kint volt. Most valószinüleg egy darabig csöndben lesznek.

haveri_kutya · http://images.netbag.hu/20080802/23441170258.jpg 2008.08.06. 16:27:01

Móka Miki, avagy Miki a Mokkában

1. rész: webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=379480
2. rész: webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=379479

Miki egy hobbi társadalomkutató/pszichológus, aki csak egy kísérletet szeretett volna elvégezni, annak kiderítése érdekében, hogy meddig hajlandó elmenni a mai kor embere...
Lehet, hogy 10 év múlva ebből már tananyag lesz.

Google 2008.08.06. 16:34:34

Szóval itt az újabb mese. Minden napra jut egy, jobb napokon talán kettő is.
A Népszabadságban már eljutottak odáig, hogy mindkét fél sáros lehet.
Még addig kellene eljutniuk, hogy az egyik fél, aki bevallottan szerette volna lejáratni a fiúkat, az egyik hatalmi ág képviselője.
Akárhogy fényezzük: a hatalom betámadott.

Bummer 2008.08.06. 16:46:53

Ez egy marha jó sztori. Ideális augusztusra.

haveri_kutya · http://images.netbag.hu/20080802/23441170258.jpg 2008.08.06. 16:50:58

Haver a mokkában

08.05.: webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=379454
08.06.: webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=379477

Szomorúan kell közölnöm, hogy nem létezek. Haveri kutya márpedig nincs. Csak irónia voltam.
Ettől még nekem haverom a haver.
Megtudhatjuk továbbá azt is - mint a régi verekedős filmekből, hogy kinek a kung-fuja jobb -, hogy kinek a _technikája_ jobb.

Google 2008.08.06. 16:52:33

Jól belendült a TV 2.
Jakupcsek, áldott állapotára való tekintettel nyugodtabb elfoglaltságot is találhatna magának.
Jó reggelt kívánok, október 6.-a van - mondja a riporternő.
Vajon akkor is erről fogunk beszélni? Freudi elszólás?

Bummer 2008.08.06. 16:52:50

Jakupcseknél október 6. szerda van. Ezt így hogy?

states 2008.08.06. 16:53:22

Google
Arra azért még legalább 2-3 napot kell várjunk, hogy a kormánymédia eljusson addig, hogy tuladjonképpen a hírtévések akartak Veres kocsijába drogot csempészni. Tehát csak türelem...

Bummer 2008.08.06. 17:03:23

Vajon mi az a titokzatos hatóság, ahova bejelentette a Helmeczy de nem mondhatja el.

Google 2008.08.06. 17:04:46

States,
a stop hu-n Gréczy kormányfőtanácsadónak van egy blogja, abban ha a vonatkozó szöveget elolvassa a zembör már ez a verzió (baloldal-barát) is elképzelhető.
És ez 2-3 nappal ezelőtt volt.

2008.08.06. 21:50:28

Vereséket már csak az mentheti meg, ha találnak egy általuk beadott feljelentést. 3 napja ez nem sikerült. Az idő előrehaladtával egyre kevesebb lesz az esély erre. Szerintem ilyen nem létezik, és most megpróbálnak gyártani egyet, és visszaiktatni, de ez nagyon rizikós. Ha ezt megpróbálják, azon rajtaveszthet Drazsé is, mint rendőrminiszter.

states 2008.08.06. 22:39:27

csi
Csak nem hiszed, hogy a haveri kutya után nem találnak haveri rendőrt, ügyészt, akárkit, aki ezt megteszi. Ha Veres bőréről van szó, akkor ez a legkevesebb. Helmeczy nyilatkozatából miszerint feljelentést tett Pesten, de nem mondja meg, hogy hol, azt jelenti, folyamatban vannak a dolgok...

states 2008.08.07. 03:09:34

Egyébként meg ne legyenek illúzióink, mekkora port vert fel Keller lehallgatási- és megfigyelésügyi államtitkár botránya jóformán néhány héttel ezelőtt, hogy pillanatok alatt a feledés jótékony homályába merüljön, s ma már a kutya se emlékezzen rá. Ez a sors vár erre és az összes ehhez hasonló ügyre id...

Google 2008.08.07. 07:40:12

Azt majd meglátjuk, milyen sors vár erre az ügyre.

De mit mondanak most azok, akik itt nagyhangon arról regéltek, kábítószereznek a Hír tévés fiúk?
Mindkettőjük drogtesztje negatív, akkor most?

Helmeczy első nekifutásra szintén ezzel indított. Megsajnálta az akkor még dílert, hogy annyi pénzzel tartoznak neki ezek a rossz fiúk.
Sokan nagyon szerették volna, ha másképp alakul a történet.
Igaz, régebben a nyilvános kivégzéseknek is volt közönsége.

Hattory Hanzo 2008.08.07. 09:11:37

Ajaj! A HírTv jobban meghallgatta a saját maga által felvett első telefonbeszélgetést, és mostmár nem egy ember volt megbízva a lejáratásukkal, hanem 4, és nem csak őket, hanem Gaskót is! Kezd közröhejbe fordulni ez az egész:

"Baráth Miklós nem magányos elkövető lett volna, szavai alapján Tóth Viktor egy négyfős bandát akart felállítani. A hírTV a beszélgetés másnapján rendőrségi feljelentést tett, amelyben a két televíziós neve mellett utalás történik a szakszervezeti vezetőre is.

A telefonbeszélgetés:
„Krakkó Ákos: Miről szól ez a dolog?
Baráth Miklós: Három ember van most, akit kompromittálni akarnak kemény szinten, Te, a Szabolcs, meg a Gaskó.
Krakkó Ákos: Gaskó?
Baráth Miklós: Igen. És erre szerveznek most egy csapatot.
Krakkó Ákos: A kompromittálás az itt fizikai kompromittálást jelent, vagy...

Baráth Miklós: Az olyan kompromittálást jelent, hogy akár rendőrségi büntetőügy is lehet belőle.
Krakkó Ákos: Tehát ellenünk akarnak kreálni bármiféle büntetőügyet?
Baráth Miklós: Igen. Igen.
Krakkó Ákos: Kik ezek az emberek? (...)
Baráth Miklós: Eddig négyen, négyünket hívtak össze, a Tóth Viktor hívott minket össze, és itt van az MSZP-s, a hogy is hívják, a Csedrik, a Csedrik Katalin. Ő most a...
Krakkó Ákos: Személyesen találkoztatok?
Baráth Miklós: Személyesen.
Krakkó Ákos: És nyilván személyes érintettségből hogy keveredik bele a Szabolcs vagy az én nevem? Miért pont minket, vagy miért a Gaskót?
Baráth Miklós: A Gaskót azt nem tudom, de hogy ti nagyon a tyúkszemére léptetek itt Szabolcsban az embereknek, az biztos.”

zoli27 2008.08.07. 09:28:16

Szögezzünk le néhány tényt:
1. Barát a rendőrségi akció után találkozott a HírTV-sekkel, és elmondta, hogy bevitték a nyírbátori rendőrök, majd átadták cigány verőembereknek, akiknek az volt a dolguk, hogy ráijesszenek. Ezután újra találkoznia kellett a Tóth Viktorral, aki arról akart beszélni vele, hogy most hogy másszanak ki a kakából
2. Barát telefonon is beszélt a HírTV-sekkel, akkor pedig már azt mondta, hogy össze-vissza kell majd hazudoznia, hogy mentse a bőrét.
Innentől kezdve semmi értelme a Baráttal készült interjúknak, mert nem lehet tudni, mi igaz és mi nem abból, amit mond. Ő egy megfélemlített ember, aki mostantól valószínűleg azt a verziót mondja, amit Tóth Viktorék a szájába adtak. És azért sem mondhatja el az igazságot, mert tudja, hogy a rendőrség sem fogja őt megvédeni, mert azok is Veres kezében vannak.
Ez az igazi botrány, és erről egyetlen médium sem beszél.
Ködösítenek egytől egyig.

Hattory Hanzo 2008.08.07. 09:39:13

zoli27

Miklós barát máshol azt mondja, hogy az összeverés kamu, azt a felvételt nem vele készítette a HírTv, de egyébként is április (!) óta kapcsolatban van a HírTv-sekkel, és ezt a híváslitája igazolni fogja. Erre majd gondolom a HírTv azt fogja mondani, hogy a híváslista hamisítvány, erre a másik oldal frappáns reagál, és megjegyzi, hogy akkor a drogteszt is lehet hamisítvány, és ez így megy majd végestelen végig. Gáz.

Bummer 2008.08.07. 10:06:46

"Miklós barát máshol azt mondja"

Na, ennek nincs jelentősége. Mint ahogy annak se, hogy a Hír TV meg hogy Helmeczy mit mond.

Egyébként amikor a Helmeczynek előadja a drogos ötletet, teljesen hallatszik, hogy betanult szöveget mond, de attól még lehet, hogy a saját ötlete volt és kettős játékot játszva próbált nyertesként kikerülni a sztoriból.

Google 2008.08.07. 11:34:01

Miklós egy többszörösen megfélemlített ember. Ő már korábban a rendőrség látókörébe került, szóval, ismerték. És használni akarták.
Most azt hiszem, senki nem azt várja, hogy ő döntse el, ki mond igazat. Vannak erre szakosodott szervek (nálunk szerencsésebb történelmű országokban).
De hogy Veress miért sietett bekerülni ebbe a történetbe, na az rejtély.

zoli27 2008.08.07. 14:49:56

Hattory Hanzo,
"de egyébként is április (!) óta kapcsolatban van a HírTv-sekkel, és ezt a híváslitája igazolni fogja"

Nem értem hol itt az ellentmondás; a HírTV sem állít mást, ők is áprilisról beszélnek, akkor is tették az első feljelentésüket.
Egyébként pedig nem kellene úgy tenni, mintha itt minden teljesen homályos lenne. Vannak hangfelvételek, amikből bizonyos dolgok eléggé nyilvánvalóan kiderülnek.

Barát pedig persze, hogy most már mindent tagad, azt is amit korábban a HírTV-seknek mondott, mert be lett fenyegetve. Persze, hogy inkább a HírTV-seket vádolja, mert tudja, hogy nem tőlük kell féltenie a családját.

sensei 2008.08.07. 15:43:39

A Hírszerzőtől nem szokatlan, de Bánáti nyilatkozata megdöbbentő.
"Nem kívánom megelőlegezni a folyamatban lévő különféle hatósági eljárások végeredményét, de azt mindenképpen szeretném hangsúlyozni: nagyon örülök annak, hogy az utóbb nyilvánosságra került információk, így többek között Baráth Miklós sajtónyilatkozatai teljesen egyértelműen cáfolják azt a korábbi információt, hogy egy ügyvéd, méghozzá a köztiszteletben álló Helmeczy László súlyos, hivatásával összeférhetetlen bűncselekményt követett volna el; hogy kifejezetten hamis bizonyítékokat koholt volna, amikor együttműködött Baráth Miklóssal abból a célból, hogy a Hír-televíziós újságírók távollétében a kocsijukba kábítószert csempésszen, és ezután rendőri akcióval megbuktassák őket" - fogalmazott Bánáti János.
www.hirszerzo.hu/cikk.hir_tv_drogok_tisztazodott_helmeczy_szerepe.75326.html

zoli27 2008.08.07. 15:50:30

Az ügyvédi kamara elnöke egy olyan ember nyilatkozatát veszi alapul, aki saját bevallása szerint "össze-vissza fog hazudozni", hogy mentse a bőrét.

Sajnos ez Magyarország...Ezek vagyunk mi.

CrL 2008.08.07. 15:56:11

naivitás lenne várni mást, egy hét és már új ügyet fúj elénk a szél

sensei 2008.08.07. 16:12:41

Ha Bánáti az eddigi -azt azért nem mondanám, hogy egyenes vonalvezetésű- adatokból, hanganyagokból erre a fényesen csillogó megállapításra jutott, akkor jó lesz itt meghúzni magát bárkinek.

sensei 2008.08.07. 16:36:18

Azért ez a gyors Bánáti nyilatkozat marhára beszédes. Egy visszafogottabb, árnyaltabb nyilatkozattal talán nem ártott volna saját hitelességének. Az, hogy kinek a médiabeli nyilatkozataira alapozza; az igazi hab a tortán.

zoli27 2008.08.07. 16:39:06

Apropó új ügyek: az nem tűnt fel senkinek, hogy miután a HírTV-ben megjelent, hogy a ferencvárosi bomba, ami miatt 15 ezer embert kitelepítettek, valójában malomüst volt, azóta egyik médiumban sem hangzott el egyetlen szó sem erről? (legalábbis én nem emlékszem rá; de hogy felelősségrevonás vagy botrány nem lett belőle, az biztos)

hcrules 2008.08.07. 16:50:23

Az indexen volt erről egy rövid cikk. Aznap este sörözés közben mondtam a haveroknak, nemigen hitte el senki. Főleg miután megtudták hogy a "fasiszta" hírtévéből tudom...

Bummer 2008.08.07. 16:54:16

zoli27, szerinted 15 ezer ember kitelepítése egyszerűbb volt a tűzszerészeknek, mint rendesen megnézni a cuccot vagy esetleg tényleg nem látszott, hogy mi az.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.08.07. 17:03:04

Mutatták pár pillanatra a kiemelés közben.
Jót röhögtem, még valami kiálló füle is volt.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.08.07. 17:04:48

Azert nem gondolom, hogy bombaugyben hibaztak volna. Amikor meg csak a teteje latszott ki a betonbol, tenyleg ugy nezett ki, mint egy bomba. Inkabb szazszor feljunk feleslegesen, mint egyszer emberek halljanak meg (lasd a par evvel ezelotti tuzijatekot, ugye...)

states 2008.08.07. 17:11:19

Istvan
A probléma nem az, hogy kellő óvatossággal jártak el a kiemelésnél, hanem miután kiderült, nem bomba volt, 3 napig össze-vissza hazudoztak, és csak utána ismerték be, hogy nem az volt...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.08.07. 17:30:03

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a baloldal egy etnikai alapon szerveződő tömb. Bánáti is ezen etnikum tagja. Helmeczy hiába egy őstulok, egy szalonképtelen bumburnyák, az ő szekerüket tolja, és ennyi pont elég.

sensei 2008.08.07. 18:14:03

zoom-ról:
"Pár nap alatt sikerült ezt a szerencsétlen fickót kellően megszorongatni, és megfordítani. Elkezdett össze-vissza beszélni, és ami a lényeg, érdekes módon a Hírtv-t bemártogatni, Tóth Viktort meg mentegetni. Annyi becsület azért volt benne, hogy felhívta a hírtévéseket, hogy ezután már kénytelen lesz hazudozni, hogy kimászhasson valahogy az ügyből, hiszen ott a gyermeke.

Nos, ilyen előkészítés után tegnap "végre" megszólalt A PÁRT. Majd a Kormány. Ez utóbbit nem értem.
HOGYAN IS VAN AZ, HOGY EGY FOLYAMATBAN LÉVŐ BÜNTETŐ ELJÁRÁSBA NYÍLTAN BEAVATKOZIK A KORMÁNY, ÉS A KORMÁNYSZÓVIVŐ ÚTJÁN KÖZLI, HOGY MELYIK OLDALON VAN AZ IGAZSÁG?

ÉS EZ MÉG NEM MINDEN.
SENKI EMBERFIA NEM NYÚL A PUZDRÁJA UTÁN,HOGY HÉ, EMBEREK ITT A MEGÁLLÓ, MERT KÜLÖNBEN ITT A VÉG, HA MÁR EZT IS BÜNTETLENÜL MEG LEHET TENNI! Hát,feltámadtál jó Rákosi elvtárs?

Majd a beintésre tegnap egyszerre szólal meg a baloldali írott és online sajtó (Népszava,Népszabadság, Stop.hu, 168 óra, stb). Már a látszattal se törődnek. Össze lehettek hívva valahová, hiszen a ma reggel a Naptv-ben lement Süveges Gergő riportot is még tegnap vették fel.
Van egy különösen érdekes dolog. A hírtv folyamatosan leadja az összes hírt az ügyben. AZOKAT IS, KIVÉTEL NÉLKÜL, AMELYEK A HÍRTV-RE TERHELŐEK.
A KORMÁNYOLDAL (-most már jogosan írhatom le ezt, hiszen az egyik oldal mellett nyíltan beavatkoztak,így azzal közösséget vállaltak-), VISZONT CSAKIS AZOKAT, AMELYEKET A HÍRTV-RE TERHELŐNEK TARTANAK.
Egy normálisan gondolkodó ember persze már önmagában ebből is el tudja dönteni, ki a hamiskártyás, és hol lehet az igazság....

A Kántorjánosi-i fickót meg kézről-kézre adja immár a kommunista sajtó. Csak az a baj, hogy szegény szerencsétlen nem egy nagy ész, ezért összevissza beszél most már. Keveri a valóságot a betanított szöveggel. Itt a bukta.

Ezek után már csak az hiányzik, hogy az is kiderüljön, hogy Helmeczy valóban a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz fordult, amelyet -ezek szerint -úgy próbálnak használni egyesek, mint Rákosiék az ÁVH-t."

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.08.07. 18:20:52

Akkor még nem sejtettem, hogy békaemberekkel fogok találkozni.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.08.07. 18:55:40

sensei:
Mi van ezen meglepő? A mostaniak is abból a szatyorból kerültek elő, ahonnan rákosi.

zoli27 2008.08.07. 18:57:42

bummer,
"szerinted 15 ezer ember kitelepítése egyszerűbb volt a tűzszerészeknek, mint rendesen megnézni a cuccot vagy esetleg tényleg nem látszott, hogy mi az"

Valószínűleg nem látszott, hogy nem bomba. De én nem is a kitelepítést kifogásolom, hanem azt, hogy 3 napon keresztül hazudtak.

Gabe2 2008.08.07. 19:10:30

Lead az indexről:
Veres János idén csúcsot dönt
Hát lehet az ilyen ember simlis, ha ennyi jót tesz az országnak?
index.hu/gazdasag/magyar/julktgv08080/

sensei 2008.08.07. 19:14:30

Mr Falafel
"Mi van ezen meglepő?"

Az, hogy nem lepődünk meg rajta igazán!!!

sensei 2008.08.07. 19:19:38

Mr Falafel
"Mi van ezen meglepő?"

Továbbá az, hogy mindenki lesz ar minden olyan ügyet, ami "mással" és nem VELE törtnik meg...

Google 2008.08.07. 20:59:30

Sensei,
bizony, bizony feltámadott a jó Rákosi elvtárs; mert ott is fel kellett már támadnia valakinek.

Barát Miklós tisztázta Helmeczyt, Verest pedig nem is ismeri, fehérek mind, mint a ma születet bárányok, csak a humoruk fekete. Vagy talán a lelkük az?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.08.07. 22:24:22

Tőlem azt csinálnak ezek a férgek, amit karnak. A lényeg, hogy 2010-ben, amikor kipicsázzuk őket a hatalomból, hatástalanítsunk minden fegyverüket. Elsősorban a médiát kell megtisztítani a kártékony fajtájuktól.

sensei 2008.08.07. 22:50:14

"Tőlem azt csinálnak ezek a férgek, amit karnak."
Értem. Igen értem, csak meg nem értem...
"A lényeg, hogy 2010-ben, amikor kipicsázzuk őket a hatalomból, hatástalanítsunk minden fegyverüket."
Ja. Egycsapásra. Szép remény! Mire alapozod?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.08.07. 23:29:53

nézzék, itt már minden mindegy. akár igaza van a hírtévének, akár nincs.
ezek szemetek, gátlástalan szemetek.

hogy valaki annyira rezzenéstelen arccal tudjon belehazudni az ország képébe, ahogy az említett urak tették...
nem tudom, melyik a neccesebb verzió:
- a maffiás drogos befeketítés
- vagy a gátlástalan (parttalan) hazudozás a ringben maradásért

csak nyernék már azon a kibaszott lottón. biztos elköltöznék innen messzire, de előtte az égre íratnám öles aranybetűkkel hogy
"Veres és Tsa. lótetű"

korrekt orr 2008.08.08. 01:22:39

Mr. Falafel, a Babarczynál már majdnem élvezettel olvastam azt az egy-két komentedet, itt viszont igazán megmutatod, ki is vagy valójában. Azt hiszem, jó ez így az országnak, hogy nem lett belőled államtitkár!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.08.08. 12:22:10

Falafel,
csak nem akart államtitkár lenni?
:)

Google 2008.08.08. 13:35:59

Egy kedves cikk a nol-ról:
www.nol.hu/cikk/502738/

A vége:
"Szeretem a társasági életet, közösségi ember vagyok. Imádom a kutyákat. Jelenlegi munkakörömből fakadóan rendezvényeket, különböző programokat szervezek, képviselői munkatársként.
Fényképezek, videózok, horgászok, kirándulok."

Azt, hogy Tóth Viktor mit rendez, milyen programokat szervez, haveri kutyákat szereti, észrevettük, de hogy itt is szaglásznak, megmondják, kiből lesz jó, kiből lett volna rossz államtitkár (?), nem gondoltuk volna. Helyesbítek: reméltük, hogy ezzel nem itt foglalkoznak.
Na, de naivak vagyunk, pont, mint a kommunisták. Voltak. Mert ma már nincsenek.

sensei 2008.08.08. 16:34:44

Az emberarcú szocialista, aki óccsó, szerény gerendaházat építtet erdélyi vendégmunkásokkal. Megszólalnak régi ismerősei, akik csupa jó dolgokat mondanak róla a cikkben. De most nem arról lenne szó, hogy ki milyennek ismerte 20 évvel ezelőtt, hanem neki kellene megszólalnia a mostanában fejére olvasott dolgokkal kapcsolatban.

states 2008.08.09. 00:51:46

Na végre igazán kerek lett a történet, ez a Barát nevezetű jóember elmondta az egyik hangfelvételen, hogy hamis színesfém számlákat állított elő, amiért lecsukták. Nem is merem végig gondolni, hogy ez az új szál hova, és főleg kihez vezethet...

sensei 2008.08.09. 08:40:09

Baráth Miki emlékezetéből úgy hullottak ki a korábban mondottak, mint korhadt deszkából a rozsdás szögek. Pl. eddig úgy tudta a közvélemény, hogy önbíráskodásért volt büntetve, ezért hát a "díler" cimkét ki is kérte magának. A tegnapi adásból megtudhattuk: "kérdezte tóth viktor csinálgatom e még a régi dolgaim..."
itt bizonyára nem arra gondolt Tóth V, hogy önbíráskodgatsz-e még Miki?..:)), hanem a korábbi, színesfém számlagyártásra utalhatott, amit a hanganyagon említett meg Miki az 1 év 8 hónaphoz vezető útként. Mellesleg megemlíti "Jani bácsit" is, mint akivel kapcsolatban volt vagy 6 éve, akit a Mokkában már nem ismer. Szó, ami szó, a színesfém-biznisz szálai messzire vezetnek.

Szt. Ahanov 2008.08.09. 09:48:29

Tetszik a tegnapi Célpont. Helmeczy ugat, acsarog, fröcsög, hogy mennyire neki van igaza, beül egy kurva nagy autóba a sofőrje mellé, kamera rázoomol a műszerfalon figyelő rokkantigazolványra. :) :( Lámpavas.

Szt. Ahanov 2008.08.09. 09:56:59

...persze lehet, hogy rokkant a sofőrje. A haveri kutya meg nyilván a vakvezető...

sensei 2008.08.09. 10:28:01

"Helmeczy ugat, acsarog, fröcsög,"

Helmeczy vergődik, mint a "haveri kutya". Kíváncsi vagyok Kistelekiék találékonyságára, milyen ütős érvekkel mentik ki az ügyvéd urat a saját csapdájából:)
Bánáti már szánalmasan magyarázta tegnap, a tegnap előtti nyilatkozatát.(Feltételes módban nyilatkozott.) Ja...:)
Nagy a tét, mert, ha Helmeczyt nem sikerül kirángatni, akkor fény kell derüljön a mindeddig "titkos megbízó" kilétére is, továbbá meg kellene nevezni azt az eddig nem ismert "hatóságot" is, amelyiknek jelentette a "bűncselekményt", de nincs a megnevezésére feljogosítva. (Mokka interjú)
Persze a titkosítás 85 évre, opcióként még nyitva áll.

Francois Pignon 2008.08.09. 10:50:53

Helmeczy azt mondja, csak a hatóságoknak nyilatkozik. Az eljárás pedig eltart majd addig, hogy akkor már a haveri kutyát sem fogja érdekelni.
Kistelekiék dolga sem túl nehéz. A jogerős bírósági ítéletig... Ami ha lesz is egyáltalán, csak évek múlva.

sensei 2008.08.09. 10:57:16

Hiányolom néhány közéleti megmondó ember megszólalását pl: TGM, Tölgyessy, meg talán Debreczeni urak gondolatait. Útmutatásaik nélkül hogyan igazodjon el közönséges földi halandó ebben az eléggé egyértelműnek tűnő ügyben? No persze most nem az orbáni diktatúra jeleit kellene vesézgetni.

Francois Pignon 2008.08.09. 17:39:44

Némiképp ide tartozik. Olvasgatom az orosz-grúz háború előzményeit, így elsőre ehhez az ügyhöz hasonló csavararok látok benne. Hogy ki-kit húzott csőbe, számomra még nem világos, de úgy tűnik, az oroszok és amerikaiak között B. Miklós szerepét alakító grúzok fognak itt nagyot szívni.

zoli27 2008.08.10. 04:42:37

Kíváncsi leszek a mai Naplóra, ahol foglalkozni fognak a történettel. A kérdés csak az, hogy fogják-e tisztelni a tényeket ("össze-vissza kell hazudozzak rólatok is" + nyírbátori rendőrök és verőemberek befenyítése), vagy csak azt fogják nyomni, amit a fősodor elvár tőlük.

Ami a következményeket illeti, szerintem sem Helmeczyt nem fogják kizárni az ügyvédei kamarából, sem a rendőrség nem fog semmi lényegeset kideríteni. De bár ne lenne igazam...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.08.11. 20:15:08

behold, ladies and gentlemen, I present to you: the fall guy!

mindenért Kabai a hibás. meg az ő üzleti köre. ők akarták lesittelni a hírtévéseket. dehát ő már úgyis a börtönben ül, jó helyen. a dologgal tovább foglalkozni felesleges.

Na, oszoljanak, emberek, nincs itt semmi látnivaló.

ÁrPi 2008.08.12. 09:36:22

CSakcsupán HírTV szövegfelirat a telefonhang-bejátszás alatt, mutatja hogy Helmeczy mondja:

""Úgy kell megrendezni... , hogy közúti ellenőrzés. A kutyás rendőr pedig, van HAVERI KUTYA...
...a rendőrökkel, és a kutya elkezd vergődni""


MERT Mi hallható egyazon bejátszásban:

"" Úgy kéne megrendezni bazmeg hogy közúti ellenőrzés.; a kutyás rendőr...öö...van kutyás - VAN_VELÜK kutya,
a rendőrökkel - és a kutya elkezd vergődni - és akkor aaa - mintha véletlenszerüen a kutya észrevette volna... ""


Valójában tehát nem hangzik el a "haveri kutya" szóösszetétel, de a magyar nyelv csodálatos hajlékonysága, kifejezőképessége révén, ma már így is úgy is sokan úgy vélekedhetnek, hogy

Helmeczy László ügyvéd egy (kínjában?) vergődő haveri kutya.
(Az "úgy-kéne-megrendezni" az ő haverikutyasága.)

Persze az előbbivel most a szívem szerint beszélek, ámde lehet hogy a lecsengést követően semmi számottevő következmény nem csorbítja majd Helmeczy-t.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.08.12. 09:54:27

egy biztos: Helmeczyvel nem lehetne courtroom filmet csinálni.
vagy csak úgy, ha vki újraszinkronizálja, mert őt magát senki nem értené.
a habitusa persze tök jól illene egy don Corleone mellé.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.08.12. 13:47:23

jujdeklassz: 'morálisan rugalmas'

"...elmondhatjuk, hogy (Veres) morálisan rugalmasabb, mint ami egy ilyen magas beosztásban dolgozó embertől elvárható lenne..."


index.hu/politika/belfold/htv0807/?main&rnd=129

...

diplomás 2008.08.14. 21:05:54

Mikor fog végre Deutsch Tamás megszólalni? Hol vannak a beléptető rendszerei? Csak nem arra a sorsra jutottak, mint a Szabadság híd elemei, amelyek eltűntek a Nyírségben?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.08.14. 23:52:48

Ma este láttam Helmeczy-t, egy borozóban. Jól megnéztem, ő is jól megnézett. Nincs távlehallgató poloskám, úghogy ennyi a sztori... :)

reality 2008.08.15. 00:44:05

Pedig én úgy tudtam, hogy megérdemelt szabadságát tölti külföldön.
süti beállítások módosítása