Bled-átúszás
2008. július 23. írta: TuRuL_2k2

Bled-átúszás

 Tegnap, mielőtt Ljubljanából pár napra áttettük volna székhelyünket a tengerparti Piranba, a szállodai magazinban látottak alapján úgy döntöttünk, ellátogatunk Bledbe. Bled: a települést, a tavat és a szigetet egyaránt így hívják.

 A szlovén fővárosban még tiszta víz volt minden a reggeli eső után, amikor elindultunk. A hűvös idő inkább korai őszre emlékeztetett, mint nyárra. Az útmenti hegyek tetején hatalmas felhőgomolyok, szórványos napsütés.

 Bled, mint fürdőváros hangulata olyan, mint Monarchia-beli társaié: Grand Hotel, villák, és evezőshajók a tavon - ráadásnak egy évezredes erődítménnyel az oromokon és egy templommal a tó közepén található kis szigeten.

 A tavat megkerülve, egy kempingezős-strandolós öbölhöz értünk. Nem telt el két perc a megállásunk után, s a hirtelen jött nyári zápor fedett helyre kergetett strandolókat és kempingezőket egyaránt.

 Már-már mi is tovább indultunk, de úgy éreztem, ha már itt vagyunk, mindenképpen el kéne látogatni a kis szigetre. Nagyon szeretek természetes vizekben úszkálni, a gyenesdiási strandról nem egyszer úsztam át a keszthelyire. Minden édesvizen jól érzem magam, a Balatontól, a Genázáreti-tavon át a Tiszáig (volt is már szerencsém a balatonföldvári vízirendészethez épp úgy, mint a tiszaihoz).

 Mire nekiindultam, kisütött a nap, ráadásul majdnem folyamatosan zúgott a szigeti harang, egy kicsit hektikusan. Talán turisták rángatták, néhány euróért, mást nem nagyon tudok elképzelni (úgy néz ki, tényleg ők harangoztak, némi jószerencse reményében).

 Az oda-vissza legfeljebb kilométernyi táv igazán idilli volt: béke és magány. Lehetne a Balaton-átúszás is ilyen: de azért sokadmagunkkal sem lesz rossz. Csak a kis sziget fog hiányozni, templomostól, udvarházastól, a vízhez vezető hosszú lépcsősorostól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr54580835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zetek 2008.07.23. 07:07:48

Remélem ennek a bledi találkozónak nem lesznek olyan súlyos következményei, mint egykoron.

faktóthum · http://elsoleutes.blog.hu 2008.07.23. 07:23:33

Szlp, szép, szép. De nem fárasztó a munkahelyedet magaddal cipelni még a nyaralásra is?

smalladam 2008.07.23. 09:41:32

én meg három hónapja akarok eljutni piranba, úgyhogy ez a post kicsit szíven ütött reggel fél 10kor a budapesti norvég nyár közepén:S

phaidros 2008.07.23. 10:18:51

Picsábamá', pont ilyen időben kellenek ezek a posztok? Még szerencse, hogy épp hawaiion nyaralok. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.07.23. 10:46:46

a tó felülnézetből már majd' olyan szép, mint az a kötős, pöttyös (? - túl messziről fozóztad!) alsó azon a lányon :P

eeepunk 2008.07.23. 14:01:23

át akartam úszni a balcsit, végre gyorsabban, de megint 18 fokos, abban meg én megfagyok :( pár éve is belefagytam, de el is fog maradni ha így marad az idő

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.23. 17:07:56

eeepunk:
Lehet, hogy ugyanabban az évben voltunk? Engem is csak a brutál BenGay-réteg mentett meg a vízbedermedéstől.

maior exercitus · http://defense.blog.hu 2008.07.23. 20:34:06

Ez a hajdan birodalmi szeglete a Habsburg - tartományoknak csodálatos és nagyon közeli, elérhető (minden szempontból) turisztikai célpont.

Haverjaim szoktattak oda. Nem bántam meg.

eeepunk 2008.07.23. 20:43:47

nálam az volt a baj, hogy aznap reggel döntöttük el, hogy megyünk, persze készültem rá (a télen úsztam vagy 20 km-t), de mit sem tudtam a cuccokról, amiket magamra kellett volna kennem, ráadásul a szemüvegem a rajt pillanatában tönkrement, ami megzavart és így nem tudtam leúszni a vízilabdázókat :) a szőllőcukor segített valamit, de egyszer konkrétan megfagytam. az év 2003 talán, passz, meg kell keresnem a pólót: MEGÚSZTAM

2008.07.24. 08:39:36

Kedvet csináltatatok hozzá, augusztusban ide és környékére (Bohinj-tó, Szocsa völgye) megyünk 5 napra nyaralni. Ezt és a belinkelt e-mail címet (szállásfoglalás)köszönjük!
süti beállítások módosítása