2 milliárd, 1 jelentkező - Ilyen ország pedig nincs CXII.
2008. július 23. írta: TuRuL_2k2

2 milliárd, 1 jelentkező - Ilyen ország pedig nincs CXII.

 A hazai reklámpiacon egyre jelentősebb szereplő az állam, dübörög a reformkommunikáció. A közelmúltban hirdették meg minden idők legnagyobb legnagyobb, kétmilliárdos állami megrendelésének tenderét média-, pr-, kreatív- és gyártási feladatokra (ráadásul a kiírás szerint a kétmillárdtól még 50%-kal el is térhet a t. megrendelő). A hazai piacon óriásinak számító keretösszeg ellenére csak egyetlen pályázat érkezett, ami annak rendje és módja szerint el is nyerte a megbízást.

 A kiíró, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (VKSZI) által támasztott feltételeknek egyszerűen nem tudtak megfelelni a hazai piac legnagyobb szereplői. A VKSZI szerint minden rendben volt az elvárásaikkal, a Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) és több, névtelenül nyilatkozó top ügynökség szerint nem annyira.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr32581459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

phaidros 2008.07.23. 12:45:08

Legalább valaki megtámadná a kiírást...

freehckr 2008.07.23. 13:42:51

Megpróbálják megint visszahozni a x*rból... Esetleg meg lehetne kérdezni Lendvai elvtársnőt, hogy ebből a keretből egészen pontosan hány lélegeztetőgépet lehetne beszerezni?!

Hattory Hanzo 2008.07.23. 14:26:45

Ebből speciel semmit, mivel EU-s pénz, amit kötelező erre költeni. Az eljárás a gáz.

hiba 2008.07.23. 14:52:37

Érdekes együttállást hozhat, hogy a kormány legnépszerűbb miniszterének szervezete rendelkezik ennyi PR pénzzel.

Paranoid Android2 2008.07.23. 15:16:03

Istenem, szegény piti Orbánék, milyen kispályások voltak ezekhez képest!

Reaktor 2008.07.23. 15:34:46

Miert van olyan erzesem, hogy az EU tajekoztatasra adott penze kormany-hallelujara fog elmenni?

kzgy 2008.07.23. 15:40:07

Hattory, és szerinted az EU-s pénzek felosztásáról szóló NFT kettőt ki a f#szom nyújtotta be Brüsszelnek?

Hattory Hanzo 2008.07.23. 15:50:52

kzgy

"Mint minden EU-forrás, így az 1300 milliárd forintos ÚMVP-keret körülbelül 0,4 százalékát is kötelezően tájékoztatásra – előbb a pályázati lehetőségek, majd az eredmények kommunikálására – kell fordítani."

Tehát pont fordítva van: Brüsszel teszi kötelezővé, hogy az 1300 milliárdból 5,2 milliárdot erre kell költeni. Előírás. Ettől még a kiírás igen necces.

kzgy 2008.07.23. 15:54:35

Ne menjünk bele, de a tájékoztatás / eredmények kommunikálása nagyon sokféleképpen megvalósítható. Brüsszel meg egy szép, nagy, pihe-puha takaró.

Pelso 2008.07.23. 16:59:19

Pedig, van ilyen ország..
A VKSZI feltételrendszere törvényes volt, bár elég szigoru.
A MAKSZ, amennyiben aggályosnak tartja az eljárást, miért is nem tett bejelentést a közbeszerzési döntőbizottságnál? -Simon úr magyarázata erre elég gyenge.

Kopiás Attila Steve 2008.07.23. 17:45:31

Azért nekem elég szépnek tűnik, hogy ha valaki tárgyalásos úttal próbálkozik, azaz ír egy levelet, akkor 30 nap múlva kap választ. Megtámadási határidő pedig 15 nap, szóval mire jön a válasz, buktad a támadási lehetőséget.
Én dolgoztam a szakmában, ez tényleg gáz. Annyi csak a vicces, hogy helyi szinten is ez szokott zajlani, szinte mindig előre lehet látni, ki az, aki a nagy projekteket nyerni fogja. Ha van olcsóbb ajánlat, akkor formai hibák miatt kizáródnak, ilyesmi.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.07.23. 23:04:41

"Állatok ír és angol honban, zászlóm alá jöjjetek!
Én egy szebb jövőt ígérek, én leszek vezéretek.
Fényesek lesznek mezőink, tisztábbak a patakok.
Ha az embert elsöpörjük, nem leszünk többé rabok.
Előre, elvtársak!
Gondolj majd rám, és szeressél!
Hős szellemem csak érted él.
Gondolj majd rám, bárhol leszel!
Gondolj majd rám, úgy ébredj fel!
Gondolj majd rám, elvtárs ne félj!
Mint az acél, szilárd legyél!
Már vár mi ránk egy szebb jövő.
Higyj benne és elérhető.
Várj, nagyon vigyázz - nagyon vigyázz!
Szilárd legyél - szilárd legyél!
Nincs álruhád - nincs álruhád.
Előre hát!
Állatok ír és angol honban, más hazádban a réteken,
hallgassátok és daloljátok szép jövőnkről az éneket!
Állatok ír és angol honban, más hazádban a réteken,
hallgassátok és daloljátok szép jövőnkről az éneket!
Gondolj majd rám, és szeressél!
Mint az acél, szilárd legyél!
Már vár mi ránk egy szebb jövő.
Higyj benne és elér a ..."

(Napoleon Boulevard : Állatfarm - dalszöveg; forrás: www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/27168/napoleon-boulevard/allatfarm-zeneszoveg.html)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.07.23. 23:06:54

No, elgyött a szép világ. Jó a sajtója. Szabad verseny, meg persze a veszettkutyuló ellenzék, mert hát ebben az országban közel évtizede csakis az történik, amit a Fidesz akart.

Prophet 2008.07.24. 02:32:49

Csókolom! Hol kell feliratkozni egy ilyen pályázatíró tanfolyamra?

tréfás kedvű felhasználó 2008.07.24. 10:53:56

ennyi. nem hiszem el, h ennyi lopas/csalas gyanus ugylet utan _SEMMIT_ sem lehet csinalni...

borneoo 2008.07.24. 11:40:19

Ha nem teccik: nemteccik.hu :)
süti beállítások módosítása