Riasztó hírek érkeznek mostanában kis hazánk minden olyan szegletéből, ahol jelentősebb cigány népesség él. Vagyis lényegében minden településről, amely valaha is szerepelt a Csepű, lapu, gongyola című vetélkedőben. (Emlékeznek még e műsorra? Ha nem, Rózsa György három köcsögöt akaszt a köcsögfájukra!) Bár a Barna Párducok egyelőre még nem jelentkeztek, lassan közeledni látszik az az idő, midőn a Matula második borzalmas jóslata is valóra válik. Ez pedig nem jó. A cigánykérdéssel – nevezzük így a cigányokkal kapcsolatos problémákat – valamit kezdeni kéne. Nem lesz könnyű.
***
Először is tegyük meg az ilyenkor szokásos köröket, s szögezzük le: nem vagyunk rasszisták. Ha szembe jön velünk valaki az utcán, eszünkbe sem jut azon gondolkodni, hogy az illető milyen származású. Ha viszont tízen jönnek szembe, egytől egyig lila susogós mackót és aranyláncot viselnek, hangosak és éles kések vannak náluk, akkor bizony átmegyünk a túloldalra. Nem rasszizmusból, hanem önvédelemből. Ha valaki nem így tesz, az nem toleráns liberális, hanem hülye.
Mi hiszünk az emberek és rasszok születéstől való egyenjogúságában, s abban, hogy egy ember jó- vagy rosszfejségét nem határozza meg a származása. Hiszünk abban is, hogy isteni és esztétikai szempontból a kultúrák is egyenlőek. Abban viszont nem hiszünk, hogy a kultúrák egyformák lennének. Tapasztalataink és Spektrum tévés élményeink azt mondatják velünk, hogy az eszkimó kultúrának szerves része a fókavadászat, a vietnaminak a rizspalántázás, a görögnek pedig a kecskékkel való intim kapcsolat. Nincs is ezzel semmi különösebb problémánk, s az sem zavarna túlságosan, ha egy eszkimó származású rendszergazda vagy közlekedési rendőr beköltözne a szomszédunkba. Az viszont határozottan idegesítene, ha frissen nyúzott fókabőröket terítene ki száradni a gangra. Annak se örülnénk, ha szorgos kezek teraszosítanák és rizzsel bevetnék a Gellért-hegy oldalát. És az se zavar kevésbé, ha nagyhangú emberek tüzet raknak a lépcsőházban, vagy különös kegyetlenséggel agyonvernek minket, amiért kocsink szele megcsapta az út szélén őgyelgő kislányukat.
***
Meg kell jegyeznünk, hogy sok ember amikor azt mondja, cigány, általában nem roma/cigány származású és identitástudatú honfitársait érti alatta, hanem azokat, akik kiállhatatlan köcsög módjára viselkednek. Ezért a továbbiakban mi nem is cigányokról fogunk beszélni, hanem kiállhatatlan köcsögökről, vagyis olyan emberekről, akikkel gyakorlatilag lehetetlen együtt élni. Gyengeelméjűek, figyelem! Nem állítjuk (és nem is szándékozunk sugallni), hogy minden cigány kiállhatatlan köcsög; és azt se, hogy minden kiállhatatlan köcsög cigány lenne.
***
A kiállhatatlan köcsögök és a magyarok találkozása olyan, mintha egy nagyon ősi és rendkívül érdekes történelmi helyzet ismétlődne naponta. Biztosan tudják, milyen az, amikor egy ősi hagyományokkal, kifinomult szabályrendszerrel, maguktól értetődőnek tűnő normákkal rendelkező, kissé elpuhult civilizáció találkozik egy teljesen más jellegű – nyersnek, frissnek, vadnak látszó – kultúrával. Az utóbbi izmosabb és hatékonyabb, de ezt nem is elsősorban fizikai erőfölényének köszönheti, hanem annak, hogy áldozata nem 
akarja elhinni, hogy ilyen is létezhet. Amikor a barbárok elözönlik Rómát, és nem egyszerűen csak elfoglalják és némi fosztogatás után átveszik a hatalmat, hanem – mivel nem is értik, honnan is érthetnék, hogy mi ez az egész – szétkúrják a teljes kócerájt. Amikor a precíz szabályrendszerű, korlátozott hadviseléshez szokott lovagi seregeket a tök más stílust követő ősmagyar lovasok halomra nyilazzák. Amikor a mongolok elhatározzák, hogy Kína elfoglalása után a több évezredes öntözési és földművelési rendszert szétverik, a lakosságot kiirtják, a rizsföldeketpedig legelőkké és vadászterületekké alakítják (erről a tervükről végül hagyták magukat lebeszélni). És aztán amikor pár száz évvel később a kínaiak ellepik Belső-Mongóliát, és az évezredek alatt kialakult bonyolult pusztai ökoszisztémát pár év alatt visszafordíthatatlanul felborítják. Amikor az orosz katonák középkori kódexszel törlik ki a seggüket, és darabokra hasítanak egy antik komódot, mert szükségük van egy ékre a fészerajtó kitámasztásához. Amikor Czinege elvtárs helikopterről géppuskával vadászik őzekre. Amikor a focipályán a Real Madriddal szemben egy szakasz szudáni kormánykatona áll fel.
Na már most, ezekben a helyzetekben nem az van, hogy az egyik fél egyszerűen csak genya, és kicseszik a másikkal. Ilyenkor sokkal inkább az történik, hogy a két fél teljesen más paradigmarendszerben gondolkozik, s az egyik fél nem is érti, hogy az, ami a saját normarendszerébe belefér, miért megdöbbentő és elviselhetetlen a másik számára. Hát valami ehhez hasonló a szituáció a kiállhatatlan köcsögök és a magyarok találkozásakor, azzal a különbséggel, hogy ez a találkozás már évtizedek óta tart, és hosszan elhúzódik. (A PISA-teszten kevésbé jól szereplők kedvéért megint meg kell jegyezni, hogy a kiállhatatlan köcsög kultúra nem azonos a cigány kultúrával. Az előbbi éppen az utóbbi pusztulásával jöhetett létre, s pont az értékelhető kultúra hiánya a jellemzője.)
***
Na már most, a konfliktus ilyen alapvető jellege miatt a megoldás különösen nehéz. Ha valaki beköltözik a házamba, ellopja a tyúkomat, vagy minden éjjel 10-től 3-ig ordít az ablakom alatt, az általában tudja, hogy normát szeg, s így van vele miről beszélni. Ha valaki nem tudja, vagy tudja ugyan, de nem igazán érdekli, akkor a kommunikáció megkísérlése értelmetlen. A helyzet mélyebb elemzése is.
***
És itt kell röviden kitérnünk a kiállhatatlan köcsögök egy az eddig említettektől eltérő, ám még elviselhetetlenebb fajtájára, a balliberális értelmiségre. Nem szeretjük a gerillaélményeket, a közszereplés és a magánélet összekeverését, de a dolog annyira adja magát, hogy most muszáj engednünk a csábításnak. Ezeket a sorokat egy parkban írjuk, Pest talán legmenőbb, legpuccosabb játszótere mellett. Ide nemhogy kiállhatatlan köcsögök nem járnak, de még magyarok se nagyon: a tér az ír, amerikai, angol, német stb. expatok ápolt feleségeinek és tiszta gyermekeinek felségterülete. S tudják, ki ül a szomszédos padon, a homokozóban játszó gyermekét figyelve? Nem fogják kitalálni, ezért eláruljuk: Tamás Gáspár Miklós. Na már most, az égvilágon semmi közünk hozzá, hogy miért ide jár, és miért nem a Lövölde vagy a Teleki térre. Mi is ide járunk. De… – a mondatot nem fejezzük be, úgyis tudják, mit akarunk mondani a ballib megmondóemberek hitelességéről.
***
Adott tehát több tíz- vagy százezer kiállhatatlan köcsög, akik megkeserítik környezetük életét, s akikkel, mivel más paradigmarendszerben élnek, nem lehet tárgyalni. Mit lehet velük tenni?
Először is ki kell mondani, hogy mit akarunk elérni. Mondjuk ki, hogy Magyarország alapvetően nyugati típusú demokratikus jóléti állam akar lenni, s ehhez elengedhetetlennek tartja, hogy lakói kövessék az európai normákat – úgy mint magántulajdon szentsége, viták fizikai erőszak nélküli megoldása, a másik lehetőség szerinti békén hagyása stb. Aki nem fogadja el e szabályokat, azt nem megérteni kell, hanem a hatályos törvények alapján börtönbe dugni. Bűncselekményre nem adhat felmentést a származás; ha valaki mégis ezt próbálja sugallni, annak büntetésül a nyilatkozatai alá a híradókban konzervnevetést kell keverni. Ugyanez történjék azokkal is, aki szerint minden baj oka a többség fajgyűlölete. És azokkal is, akik azt mondják, hogy előbb jobb életkörülményeket kell teremteni a kiállhatatlan köcsögök számára, s csak utána várhatjuk el tőlük a normák követését.
Újra kell gondolni az emberi jogok tartalmát. Az élet nem Kusturica-film, itt egyáltalán nem vicces, ha valaki csinál tizenhét gyereket, aztán élete hátralévő napjait a kocsmában tölti részegen. Az ehhez való jogot nem lehet elvenni, de a gyerekcsinálásért járó pénzjutalmat, s súlyos esetben a gyerekeket is, igen. A rendszer egyelőre kb. úgy működik, mint a híres birkaiskola, csak éppen nem akar magától megszűnni – hát szüntessük meg. Nem rasszizmus, ha a segélyeket munkához kötjük, ha nem pénzben, hanem természetben adjuk ki a támogatásokat.
Aztán össze kell gyűjteni egy tucat pártok és hülyék fölött álló okos embert, bezárni őket egy szobába, s meghagyni nekik, hogy dolgozzanak ki egy mondjuk száz évre szóló stratégiát – mondjuk a „munka és tanulás” cím alatt – a kiállhatatlan köcsögökkel kapcsolatos problémák enyhítésére. Aztán e stratégia végrehajtására minden pártnak fel kell esküdnie, függetlenül attól, hogy éppen kormányon van-e. A megfelelő forrásokat minden kormánynak biztosítania kell, fővesztés terhe mellett, még ha ez nem is hoz túl sok népszerűséget. Az etnobizniszmeneket meg kell fertőzni undorító és nagyon kellemetlen nemi betegségekkel.
A munkát most azonnal meg kell kezdeni. A helyzet fokozatosan rosszabbodik, s egyre több helyen ténylegesen elviselhetetlen. Érdemes-e oda jutnunk, hogy az emberek szorult helyzetükben a rendőrség helyett a Magyar Gárdát hívják? Nem érdemes, már csak azért sem, mert elég sok adót fizetünk azért, hogy az állam megvédjen bennünket a szomszédainktól. Nem szabad félni a kemény lépésektől sem: ha a kiállhatatlan köcsögök nem értenek más nyelven – márpedig a napi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem értenek –, akkor az államnak kötelessége akár erőszakkal is érvényesítenie az érdekeinket. Ezért tartjuk, baszki.
