UFO-invázió az Erzsébet téren
2008. június 08. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

UFO-invázió az Erzsébet téren

 – Kedves nézőink, rendkívüli híradással jelentkezünk. Ma délután a budapesti Erzsébet téren földönkívüliek szálltak földre, s hatalmas pusztítást vittek végbe a környéken. A rendőrség nagy erőkkel a helyszínre vonult, hogy viperákkal és tonfákkal megverje őket, de mire a készenléti egységek megérkeztek, a földönkívüliek már eltűntek. A helyszínen tartózkodik Krakkó Ákos kollégánk, a részleteket tőle tudhatjuk meg. Halló Ákos, hallasz?



 – Igen Anett, jól hallak. Köszöntöm a nézőket innen az Erzsébet térről, ahol mostanra nagyjából helyreállt a rend, és már a károk felmérése zajlik.

 – Mi történt pontosan?

 – Ma délután 1 óra 32 perckor egy csészealj formájú azonosítatlan repülő tárgy jelent meg Budapest legfontosabb tömegközlekedési csomópontja felett. Az itt található Gödör Klubban éppen a jubileumi, 3000. Roma Összművészeti, Esélyegyenlőségi, Feminista és Tolerancia Fesztivál zajlott – nem kis szám ez egy alig félévtizedes klub életében –, amikor az UFO megjelent, leszállt, és földönkívüli lények szálltak ki belőle.



 – Hogy néztek ki? Történt személyi sérülés?

 – Személyi sérülés szerencsére nem történt, mert a fellépőkön kívül a fesztiválnak közönsége nem volt. Egyes szemtanúk beszámolója szerint a földönkívüliek alacsonyak voltak, zöldek, és hat szemük volt. Mások azonban az állítják, hogy pirosak voltak, megtermettek, és négy fejük volt egy-egy szemmel.



 – Lehet-e tudni, mi volt a szándékuk?

 – Egész biztosan nem baráti szándékkal érkeztek. Amint kiszálltak az űrhajóból, iszonyatos rombolásba kezdtek. Lézerkalapácsokkal feltörték a tér gránitburkolatát, valami különleges vegyszerrel – ezt a szakértők már vizsgálják – kipusztították a füvet. Még most is csípős, ammóniára emlékeztető szag tölti be a teret. Semmit nem kíméltek, összetörték a korlátok üvegelemeit, színes festéket kiválasztó csápjaikkal megfejthetetlen ufóírásos üzeneteket írtak a falakra, nukleáris destruktorral szétbontották a medence felett húzódó fahidat… Anett, szavakkal egyszerűen leírhatatlan a pusztítás.


 – Ha jól tudom, ott van melletted a Smalladam néven ismert Erzsébet-tér szakértő, aki talán további részletekkel tud szolgálni az invázióval és a károkkal kapcsolatban.

 – Igen, itt áll mellettem Smalladam. Ádám, mi válthatta ki ezt az esztelen dühöt a földönkívüliekből? Miért pont az Erzsébet tér?

 – Jó napot! Én úgy gondolom, hogy szerintem… ááá….



 – Elnézést, kedves nézőink, Smalladam beleesett egy nyílásba két gránitlap között... Ádám, jól vagy?

 – Hrrrrrr!

 – Sajnos nincs módunk több információt szereznünk Ádámtól, reméljük, idővel kihúzza valaki.

 – Mit mondanak az UFO-kutatók?



 – Felvettük a kapcsolatot a legnagyobb magyar UFO-szakértővel, Tóta W. Árpáddal, de azt mondta, ő most éppen egy halaszthatatlan állami megrendelésen dolgozik, nincs ideje elemezni az eseményeket.

 – A kormány és a politikai pártok reagáltak már az eseményekre?

 – Eddig Nyakó István és Szijjártó Péter adott ki egy-egy sajtóközleményt, amelyben minden bizonnyal a másik nagy pártot teszik felelőssé a történtekért. Még nem olvastuk őket. Időközben megjelent mikrobuszával Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottmány 2006 vezetője, a magukat „Kossuth térieknek” nevezők egyik vezéralakja. Ha jól látom, már szerelik a mikrofont, Gonda valószínűleg beszédet mond, de ha nem haragszanak a kedves nézők, azt mi már nem várjuk meg.



 – Mennyi ideig tart majd a tér helyreállítása?

 – A főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya jelezte, hogy a tér jelenlegi állapota nemcsak tűrhetetlen, hanem életveszélyes is, ezért a helyreállítási munkálatok prioritást élveznek, a 4-es metró elkészültét követően azonnal megindulnak. Gonda László beszélni kezdett, a szó a stúdióé.

 – Köszönjük, Ákos.


A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr67509542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

roland_bela (törölt) 2008.06.08. 16:02:37

tényleg szörnyű, hogy mi történt magyarország egyik legjobb közterével, és milyen kár, hogy a valóságban nem ufók, hanem a társadalom tagjai tették tönkre...
az ufóktól pedig elnézést, ohgy a társadalmon kívűl rekesztettem őket.

smalladam 2008.06.08. 16:14:47

azért legalább egy kis aprót hagyhattatok volna nekem, ha már nem húztatok ki a "gránit" lapok közül. most itt vagyok beszorulva, elmenni nem tudok, a csövesek meg mindig jönnek, hogy "figye, borragyűjtök haver"

meg nem erősített értesülések szerint szijjártó péter a balliberális fiatalok nemzetpusztító viselkedésével fogja magyarázni az erzsébet tér lerohadását, míg nyakó istván és hagyó miklós közösen tartanak majd sajtótájékoztatót arról, hogy a nemzet és főképp fővárospusztító orbán kormány nemzeti színház-építkezést felmondó döntése vezetett idáig.

nevük elhallgatását kérő informátorok viszont arról számolnak be, hogy rogán antal szabadcsapataival kissé zilált tulajdonviszonyokkal rendelkező terület meghódítására készül. egyes vélemények szerint ha sikerrel jár, és kerületéhez tudja csatolni a gödör klub környékét, akkor jövő januárban nagy valószínűséggel a klubhoz tartozó medence jegén fogják megkoronázni az I. Antal Lipót néven a helyi nyugdíjasok, a koronát információk szerint Schmuck Andor ajánlja majd fel.

amúgy vicces írás, öröm, hogy még életemben bekerülhettem a posztmodern szatírikus próza-irodalomba:)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2008.06.08. 16:39:05

Kálmán és Tóni kezdi átvenni az uralmat a Reakció blogfelületén, mi történik itt?:)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.08. 16:59:38

Hadrian, az igazság az, hogy mi egy rendkívül rosszindulatú és kifejezetten gusztustalan tünetekkel járó vírus vagyunk. Elkezdtük szépen kiirtani a többi blogolót, s ha majd csak mi maradtunk, eladjuk az egész kócerájt Leisztinger Tamásnak.

Francois Pignon 2008.06.08. 17:01:51

A kínaiak már mindent kezdenek az uralmuk alá hajtani. És mint tudjuk, minden ötödik ember kínai, tehát nem is Kálmán az egyetlen itt a blogon.

k|M · reakcio.blog.hu 2008.06.08. 17:45:48

Tök jól pörgetitek a blogot.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.08. 17:45:56

Ismét csak a Pozsonyi klasszikust tudnám idézni, de megint le leszek bunkózva.

smalladam 2008.06.08. 18:07:37

a zsandározáshoz csak annyit, hogy a téren kb állandóan vannak rendőrök és az ojjektum biztonsági őrei is. utóbbiak néha elüvöltik magukat, hogy "köcsögdeszkásokhúzzatokagecibemá!"

szóval ez a megoldás gyakorlatban nem igazán teszi meg a hatását...

MOKShee 2008.06.08. 18:08:43

ezek szerintem sem emberek

Mindfield 2008.06.08. 18:15:13

Affene, csak rájöttetek, hogy mi voltunk...

partychoke · http://roguesec.blog.hu 2008.06.08. 18:22:03

hat ez hihetetlen, basszus, en mar mikor megmondtam, hogy az ufok az igazi nemzetvesztok, de persze senki sem figyelmezett az okos szora. mostmeg mar b*szhatjuk, Quarx meg rohog a markaba a Minosz5-on.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.06.08. 18:36:53

csikket nem láttam a fotókon - de személyesen nem merek most már kimenni - mi a helyzet,Ádám, látsz a környékeden eldobált dekkeket?

sukkker 2008.06.08. 18:41:36

Hülyék vagytok:) Amúgy megírhatná valaki, hogy mi van a beígért utolsó papír reakcióval. május végéről volt szó...

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.06.08. 19:24:31

KK és TT, bírom a postjaitokat, de az eladáson nem vagytok már túl? Ami persze azt is jelenti, hogy akkor már csak ti postoltok, a többiek nevében, a hullájukon ücsörögve.

dr. Wilbur Swain 2008.06.08. 19:28:53

cigiző: utolsó képen vannak csikkek a tökmag között
amúgy meg szomorú :(

lynx (törölt) 2008.06.08. 19:33:41

Cigiző:

A legalsó fotón pisztácia héjak kíséretében. A főnök bizonyára az a kék kupak lehet.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.06.08. 19:37:46

Nem kurvamindegy hány ilyen cikk, post, blog fog még szólni az Erzsébet téri rohadásról? Akik tehetnének ellene, azok inkább tesznek rá.

Mindannyiuknak lófaszt a seggébe!

Pásztor Tibi, te is inkább segíthetnéd a megoldást te képviselők gyöngye, te. Mi van az Alkotmány utcai bringaúttal, he? Vagy egy éve igérted meg...

tiburi 2008.06.08. 19:38:53

Budapest, budapest te szegény...
Hálás vagyok, hogy Szegedre költözhettem...

mangorlo 2008.06.08. 19:41:56

a díszburkolatot a forradalmi ifjúság törte le okt 23 és márc15 én. az már kérdés hogy miért basznak illetékesek pótolni. elvégre mit fognak a fiatalok széttörni és dobálni ezentúl?

Mr. Spock 2008.06.08. 20:21:29

és mindegyik kokemény szadesz szavazó.....

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.08. 20:34:17

.mángorló.:
Már vártam ezt az érvelést. :) Hetente többször járok az Erzsébet téren, a burkolat már 2006 októbere előtt is elég megviselt volt, s direkt megnéztem a tankos csata másnapján: nem lett különösebben rosszabb a helyzet. (A legrosszabb állapotban egyébként az a rész van, ahol a tüntetők nem is jártak, csak a rendőrök, amikor birtokba vették a teret: a volt buszpályaudvar melletti gördeszkaterep.)

berserker 2008.06.08. 20:35:24

teljesen felesleges lenne rendbetenni, inkább fel kéne betonozni az egészet.
Bármmit amit felújítanak, kis idő után szétbarmolnak, összegányolnak, és mindegy, hogy BP vagy éppen Szeged.
Ja és ott van az Erzsébet tér másik fele ahol a faszparaszt nyikhaj gördeszkások barmolnak szét mindent.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.08. 20:36:12

Mr. Spock:
Mármint az ufók? :) Mert ha az SZDSZ-nek csak a téren ennyi szavazója lenne, akkor nem lenne veszélyben a parlamenti bejutása. Szerintem nagy tévedés egy hely üzemeltetőjének orientációját extrapolálni a közönségre is.

dowNLoad 2008.06.08. 20:40:59

UFÓ-k nem lehettek, ők majd JÚLIUS 4.-én jönnek. (végre elmossák ezt a félresikerült kísérletet)

smalladam 2008.06.08. 20:43:32

főleg hogy a randalírban leginkább érintett bringás-deszkás arcok még a választójogi korhatár alatt vannak. a pályaudvar épületénél tanyázó csöves-hippi társaság politikai orientációjában nem vagyok biztos. azt tudom hogy egy valamiben biztosan szeretik a vöröset, az pedig a flakonos bor.

acetofive 2008.06.08. 21:14:58

rogan antal monnyon le!
miota o a polgarmester zullik az egesz kerulet.
kutyaszar, szemet es autobuz.

azonnal monnyon le az ilyen!

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.08. 21:15:37

Az említett Pozsonyi úrral az imént találkoztunk a könyvhéten, egyik könyvét dedikálta is Trágár Antalnak. Továbbá fű alatt beszereztük tőle a Tekintetes Úr "Énnekem már nincsen szinte semmi vágyam, Csak az az egy, hogy Imre Kertészt egyszer szájon vágjam!" című albumát. Hamarosan írunk róla laudációt, de ez ügyben még meg kell kérdeznünk Uj Pétert és többi balliberális főnökünket.

Pásztor et., nem ezt beszéltük meg! Mi meg is köszöntük a Pásztor et.-nak, hogy a Szabadság térről eltávolíttatta azt a piramissátrat, erre meg a napokban visszaácsolták! Kérjük, intézkedjék!

Páneurópai Harci Kos 2008.06.08. 21:34:50

No, azzal a térrel kapcsolatban...
többségében iskolás kölkök járnak oda gördeszkával, kerékpárral, és úgy egyáltalán:) a rajzok szerintem jórészt nekik köszönhetőek.
És a sérülések java nem aznap keletkezett, hanem folyamatosan keletkezik már vagy fél éve.
de ahogy nézem más is hasonló véleményen van:)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.08. 21:37:25

Őrnagy úr, nincs, a Jönnek a kispolgárokat dedikáltattuk.

smalladam 2008.06.08. 21:42:43

szerintem régebb óta keletkeznek a sérülések. attól eltekintve, hogy hogyan bánnak vele, iszonyú tróger módon lett megépítve.

azt meg nem tudom egyébként elképzelni, hogy az az építész aki megtervezte, meg az a bizottság, aki engedélyezte a rámpa-szerű térelemeket, ami miatt odajárnak a deszkások, vajon mit gondolhattak?

mangorlo 2008.06.08. 21:43:16

írtja azt a burkolatot mindenki, márc15 én momentán saját szememmel láttam hogy törték a burkolatot. de az is igaz hogy már előtte se volt annyira jó állapotban.

"Horthy-fasiszta" 2008.06.08. 21:47:18

Imre Kertészt szájon vágni - de még csak vágyódni is erre - bizony náci dolog.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2008.06.08. 21:59:28

Tiszta udvar, rendes ház...

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.08. 22:02:09

Jaja, Romániában nemrég jártak... Én is írtam róla :)

durva.blog.hu/2008/06/07/ufok_1

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.08. 22:16:00

acetofive
Teljesen igazad van!
Hogy engedheti meg egy polgármester magának, hogy a kerületében UFO szálljon le??!!

Mony-nyon-le! (ez most skandálás akart lenni)

smalladam 2008.06.08. 22:22:19

a gödör ismereteim szerint nem dr. V.kerhez tartozik, hanem asszem fővárosi kezelés. A volt pályaudvar-épület meg asszem állami.

alert 2008.06.08. 23:28:52

politika-mentesen én a kovetkező hasonló olvasmányt ajánlom:

nagyonelegemvan.blog.hu/

valamit tenni kell, de ne várjunk a politikusokra.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.08. 23:35:25

smalladam
Ettől az még az V. kerületben van fizikailag. Nem?
Ha igen, akkor Rogán monnyony leeeee! :)
Sőt! Ha nem, akkor is.
Tuti, hogy a Zorbán keze is benne van. Kordont is bontott már.

IHCS 2008.06.08. 23:36:29

Tudom off topic, de erre a bejegyzésre eddig mintha nem érkezett volna válasz:

"DavidThomas 2008.06.08. 18:41:36
Hülyék vagytok:) Amúgy megírhatná valaki, hogy mi van a beígért utolsó papír reakcióval. május végéről volt szó... "

Lesz?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.06.09. 00:02:51

IHCS, mi sem tudjuk, pedig, mivel a hatalom már a mienk, mi írtuk az egészet.

OkoskaTo:rp 2008.06.09. 00:11:07

Köcsögdeszkások. Amikor az egyikre rászóltam, hogy talán nem az Erzsébet téri padokra kellene felugratni (és amúgy amíg a deszkások ki törték, volt egy őket kifejezetten kitiltó tábla is), még neki állt feljebb, hogy akkor hova menjen. Ötleteim és javaslataim lettek volna. :)

Parkőrt, gázsprével, sokkolóval! Most!

smalladam 2008.06.09. 00:23:59

okoska, sajnos igaza van, annak ellenére, hogy kurvára nem jófejség tönkrevágni a teret. amíg nem épül a gördeszkások-bmx-esek számára skatepark, addig igazából nem nagyon lehet számon kérni rajtuk, hogy miért pont ott, vagy máshol bandáznak.

az eltiltásuk onnantól kezdve lesz jogos, amikortól lesz hova küldeni őket. ugyanez a helyzet a kutyafuttató-kutyaszar kérdéssel, a hajléktalanokkal, meg a többi problémával.

egy egyszeri beruházással meg lehetne spórolni hosszútávon az általuk okozott károkat.

a gödörnél egyébként súlyosbító tényező a régi buszpályaudvar-leendő dizájnmúzeum körüli tökölés. addig ugyanis, míg az épületet nem adják át végre, és nem nyílik meg, oda fogja vonzani a mindenféle bandákat.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.06.09. 07:30:29

Úr Isten, smalladam!

"amíg nem épül a gördeszkások-bmx-esek számára skatepark, addig igazából nem nagyon lehet számon kérni rajtuk, hogy miért pont ott, vagy máshol bandáznak."

Ezek szerint ha én kitalálom, hogy a kedvenc szórakozásom pörölykalapáccsal törni a telefonfülkéket, akkor azt tehetem is városszerte, amíg nekem nem építenek egy sledgehammer parkot? Eszednél vagy, figyelsz arra, amit írsz? Nem nagyon lehet rajtuk számonkérni, hogy miért teszik tönkre a környéket, hiszen MI nem építettünk nekik játszóteret. Őrület!

OftF 2008.06.09. 08:42:53

Na meg ha építünk nekik egy élményparkot a száznyolcvannegyedik kerületben, ahol erre még lenne hely, akkor se fognak kiröfögni másfél óra békávézással, ha a belvárosban is van hol kicsinálni maguk. Inkább az ufókat kéne megkérni, hogy jöjjenek vissza, és adjanak mindegyiknek egy kurvanagy maflást, amikor észlelik náluk a festékszórót.
Vagy inkább ráuszítani őket a burkolatot rongálókra, ellenérdekeltség miatt. :-)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.09. 09:08:58

úgy szeretném már látni, amikor az első ott rallizó bmx-est vagy deszkást beledöntik a "tóba". vagy a szökőkútba teszik kicsit.
Én már jártam ennek a közelében - de majdnem engem lincseltek meg a "fiúk".
Élménypark a köbön.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.06.09. 09:22:27

Jókat kacagtam az íráson. Thank YOU! ::))

politicus · http://mandiner.blog.hu 2008.06.09. 09:23:24

Amúgy Szfül, nem is gondoltam, hogy az Erzsébet téri gödör és környéke ennyire veszélyes terep. Legközelebb láthatósági mellényben és azonosítóban megyek arrafelé...:)

Sense&Sensibility 2008.06.09. 09:38:21

Én is egy csomót röhögtem, jól esett ez így hétfő reggel:)))) Arigatou! (bár ez japánul van nem kínaiul :) )

smalladam 2008.06.09. 11:28:00

kedves levente!

tökletesen tudatában vagyok annak, hogy mit írtam. a pörölykalapáccsal töréssel szemben ugyanis a gördeszkázás-bmx-ezés "népsport", és nem direkt módon irányul a környezet szétverésére. nyilván valóan sokan vannak közöttük is, akik nem tesznek kárt a környezetükben.

ebből következően le lehet vonni a tanulságot: ha elzavarják őket egyik helyről, attól még nem szűnnek meg, tehát nyilván másik helyre fognak menni.

két megoldás van tehát: 1. betiltani a gördeszkázást-bmx-ezést-korcsolyázást. 2. kanalizálni a problémát. vagyis építeni helyeket, ahol nem gránitból van a burkolat és nem kár, ha összegraffitizik. az elszívja majd az arcokat, illetve ennek fényében jogos(abb)an lehet kitiltani/korlátozni őket más helyeken.

nem véletlenül mondom, hogy a kutyafuttatókkal, kutyaszar-gyűjtőkkel ugyanez a helyzet, és a főváros graffiti-ellenes küzdelmében (234321:1-re vezet a graffiti) hasonló logikával próbáltak gondolkozni. csak ugye a graffitisek egy része direkt a tiltott helyekre megy rá "rongálási" szándékkal, szóval nekik hiába adnak ingyen falfelületet..

kedves levente. sajnos az általad képviselt "tilcsákbeéskész" gondolkodásmód az egyike azoknak a tényezőknek, amik miatt még mindig ilyen problémákkal kell szembenézni. úgyhogy kár volt kioktatnod.

Johnny Weissmuller 2008.06.09. 11:45:44

Egyszerűen gyalázat. Érdemes végigmenni más "felújított" köztereken is. Ugyanez a helyzet. Ld. Király utca, Nagymező, Móricz Zsigmond körtér.. Hogy csak néhányat említsek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.06.09. 12:20:18

Undorító ami ott megy, remélem bandaharc is lesz, talán
elkergetik saját magukat. Kaptak egy pályát és szétment alattuk.
Azért is egyébként, mert rosszul tervezett, és rosszul kivitelezett
minden egyes újonnan átadott köztér a belvárosban. Az első naptól
látható volt, hogy ezek pillanatok alatt tönkre fognak menni.

A kurva drága követ olyan amatőr módon rakják le, hogy kong
a lábad alatt, nyilván megsűlyed és eltörik azonnal, egy télen
szétfagy és kész. A Király utca detto ugyan ez, egyszerűen
nevetséges hogy néz ki. A Szabadságtér is esik már szét.

Demszky, Steiner, Humvald, Verók. Komoly csapat.
Mindent újra kell majd csinálni utánuk sajnos, ha lesz
egyáltalán pénz rá, a csókos kivitelezőiket pedig perbe fogni,
velük együtt, mivel felmerül a szándékosság gyanuja. )
(a kivitelezők 4-5 évente felújítási megbízásokat várnak
tőlük, ezért szándékos lehet a rotyi minőség)

hacsaturján 2008.06.09. 12:26:14

teccetek volna nemzeti színházat építeni! :)))

_astronaut 2008.06.09. 13:24:27

smalladam: "amíg nem épül a gördeszkások-bmx-esek számára skatepark, addig igazából nem nagyon lehet számon kérni rajtuk, hogy miért pont ott, vagy máshol bandáznak."

Az a helyzet, hogy van ilyen park kb 10 éve, csak azt nem lehet összebaszni, mert ott fizetni kell, hogy bemehess, én is jártam oda korizni.
www.gorzenal.hu/

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2008.06.09. 14:01:04

Egyértelmű, hogy csakis az odajáró sportoló fiatalok rombolták porig a teret, a seggrészeg polgárok/cigányok/kopaszok/rockerek, akik arra járnak, vagy oda járnak bulizni egy karcolásnyi kárt sem okoztak.

A grefitisek is olyanok, felfújnak valamit a falra, majd gyorsan összetörik a környező többi falat, nehogy az ellenséges bandának felület maradjon jobbat fújni.

ÁrPi 2008.06.11. 11:09:58

.mángorló. 2008.06.08. 19:41:56
"" a díszburkolatot a forradalmi ifjúság törte le okt 23 és márc15 én. az már kérdés hogy miért basznak illetékesek pótolni. elvégre mit fognak a fiatalok széttörni és dobálni ezentúl?""

T. népi-szerszám-nevét felvett kritikus kommentelő!
Nadehát...miért gondolod ezt? :-)

Mi, demszy városépítő munkásai több raklapnyi díszburkolati követ deponáltunk a kritikus időben a kritikus pontokon, decsakmert az építés (!!városszépítés!!) ütemterve megkövetelte.
Képzeld el mi lenne ha kockacukros dobozokat helyeznénk ki a pónilovas cirkuszi sátrak mellett a látogató(értsd:ufó)-gyerekeknek!! Rémes!

NEMvandál 2008.10.30. 23:48:57

Ez azért tulzás. emberek, minek általánositani?? gondolkodjatok már ! valoszinu hogy minden gördeszkás direkt kimegy az erzsébet térre és tör zuz és ez neki jo hogy inkább tiltsák ki az erzsiröl de had törjön. A FASZT. a gördeszkás (az átlag) azért jár ki oda hogy fejlödjön, hogy képviselje magyarországot külföldi versenyeken, nem azért hogy elküldjék őket a picsába. elismerem van pár kivétel aki szereti ezt tenni hogy tör zúz drogozik. de nem a többség! ezen kéne elgondolkodni. hogy ez kb mint a magyar átlagember. az átlag nem tör zúz. mégis van pár aki mégis mert neki ezjo. és ezek nemcsak a gördeszkások! FUCK OFF!

NEMvandál 2008.10.30. 23:50:10

és a görzenál rol ne beszéljünk az egy életveszélyes hely. erröl ennyit.
süti beállítások módosítása