Vaktában tüzel az, aki az idei könyvhétre megjelenő csaknem 400 új magyar (ebből 61 határon túli) műből ajánlani merészel, de valahogy mégis csak bele kell túrni a jóba. A jóslás könnyebben megbocsátható, mint hogy az újszülött kötetekről csak fél év múltán ejtsünk pár szót – hol lesz addigra a finom nyomdaszag? Már nem lesz mire felvágni, meg addigra mindet táborba osztják, elteszik a polcra, felcímkézve, körbesuttogva jobbról, balról. (Előre kéretik a kizárólag wassalbertezés kontra esterházypéterezés tengelyre szorítkozó kommenteket meggondolni és újraírni - amellett, hogy az idei EP-t sajnos nem ajánlhatjuk őszintén, kissé alulírt. Köszönjük.) 

 
 Szóval, ma kezdődik a legnagyobb hazai könyvfieszta, hozzá képest a tavaszi literátusi seregszemlék tapogatózó előjátékok csupán (a Budapesti Nemzetközi, a Szent István Könyvhét.) Mondjuk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál rangjáról sokat elmond, hogy itt Demszky adott már át Budapest nagydíjat a globál-ezoter-ikon Paulo Coelhonak is („az író, aki csak bestsellert ír”), és tortadíszként, az eseményen Popper Péter mondott laudációt… hiába, nehéz  tradíciót teremteni, ha közben elkúszúrjuk. Szerencsére a Supka Géza-féle hagyomány él és virul, a hely szelleme úgy falja, nyálaza, lapozza a papirost, mint a vén könyvtáros apát A rózsa nevében.

 Az sem baj, ha olyan botrányok esnek meg néha, hogy a nemszeressükminiszterelnök duellál a legnagyobbmagyaríróval - a közönség(ek)et ismerve a legjobb az lenne, ha a politikusok végleg leszoknának arról, hogy személyükkel emeljék a könyvhét fényét. (Persze igazi (irodalmi) botrányok is történnek hébe-hóba, de azokról a többi néma csönd).
 Ám hagyjuk a sérelmeket, nyálazzuk ujjunkat minden újra! Sznob legyen a talpán, aki kibírja, hogy elkerülje az izgatott (na jó, eléggé belterjes) zsibongást, meg a frissen kicsomagolt könyvek tapogatását a ponyvák árnyékában (ami sajnos kettős értelemben értendő).

 Könyvheti hetes válogatásunkban megidézzük Lázár Ervint, belenézünk az emberben lakozó állatba, visszautazunk a cári időkbe, a világháborús Budapestre és az átkosba, felboncolunk egy férfiaggyal gondolkodó sportolónőt és egy elsőkötetes poétát:

 Alig két éve ment az égbe emelkedő kútásó után a rácpácegrespusztai csoda, és immár az ötödik könyv emlékezik meg róla: a Jobbladák életének utolsó évében, hetvenedik születésnapjára íródott. Már halála után jelent meg a vele készült interjúkötet: Mese Lázár Ervinről (egy másik link), ahogyan posztumusz Naplója is, pontosabban a különböző füzetekben, olykor hevenyészve vezetett bejegyzések, gondok, töprengések, napi íráspenzumok változatai: szomorú könyv, de letehetetlen.

 Aztán memoár- és novelláskötetében az özvegy (Vacskamati) is megemlékezik róla (Vathy Zsuzsa: Életünk, halálunk): visszafogottan, fájdalommal – épp az utolsó időszakról. Hogy milyen elviselhetetlen volt neki a kórházban, ahol persze találkoztak bunkó nővérrel is, de ott voltak mellette orvos barátai. És a feketerigó, amely végigkísérte az ablakon túl a boncolást, majd elszállt.
 Pompor Zoltán fiatal tanár-irodalomtörténész már szakdolgozatát és doktoriját is Lázár Ervinből írta. Neki köszönhetően most végre megérkezett az első tanulmánykötet is mindannyiunk kedvencéről. 

Csányi Vilmos: Kannibálok
 A közéleti megmondásokban is dagonyázó etológusnak ez már a negyedik irodalmi(as) kötete, ezúttal az emberről ír állatiakat… Politizálni pedig reméljük, nem fog. 

Kepes András: Matt a férfiaknak
 Ismerhetjük Polgár apuka zseniális extravaganciáját: de nem látunk bele teremtményei életébe. Erre tesz kísérletet az extévés Kepes: olyan kérdések ültették le a legfiatalabb Polgár-lánnyal szemben, mint pl. „Neveljünk-e zsenit gyerekünkből? És ha igen, hogyan? Érdemes-e iskolába járni?”

Vladimir Szorokin: Az opricsnyik egy napja történetében visszaállították a cárizmust, a régi intézmények közt az opricsnyinát is, Rettegett Iván hajdani magánhadseregét, a KGB elődjét. A regény egyetlen nap krónikája, mely a főhős, Komjaga opricsnyik másnapos ébredésével veszi kezdetét, Komjagát követve pedig az író szépen végigvezeti az olvasót a züllött, kegyetlen, agyafúrt Moszkva zegén-zugán, az Uralkodónő szalonjától a rettegett opricsnyinavezér, a Papa vérgőzös orgiájáig. (kello.hu)

 A Mindennapok Rákosi és Kádár korában c. tanulmánykötet nem csak vérrel színezi ezt a komor időszakot: olyan kérdésekre ígér választ a kiadó, mint pl. „miként hatott a Rákosi-kultusz az önéletrajzírás módszereire? Mire használták az 1956-os fényképeket, és kik szerepelnek rajtuk? Hogyan felügyelte az állambiztonság a vendéglátóipart? Kik jártak Rotschild Klára divatszalonjába és hogyan változott a szocialista divatirányítás?”

 Závada Pál: Idegen testünk c. regényében egy sváb-magyar-erdélyi- zsidó család gyűlik össze 1940 Budapestjén, egy fényképész rokonnál, hogy megvitassák felettébb kétséges jövőjüket.  

Hetedikként pedig hadd ajánljak egy elsőkötetes költőt:

Ijjas Tamás (1978) : Fejedelmi többes
Noran, 2008
Olyan humora és főleg: szóképei vannak, hogy sok kollégája megnyalná mint a tízenvalahány táltosujját, ha ilyen fegyelmezett szétszórtságra képes volna. Nem tartja végig ezt a tempót, a kötet második felében kevesebbet remekel, de erős indulás ez a pályán. Reklámnyelven: nem ígéret, bizonyíték. „Hol durván, hol finoman keveri a romantikát az iróniával: ha kell, szabadszájú tenorista, aki gonosz áriát öblöget az ingó tagokról és ingatag asszonyokról” - írja róla Szabó T. Anna költőnő (Lackfi János pedig itt).