Hát nem.

 Kezdjük ott, hogy világbéke soha nem volt. Nincs most sem, és nem is lesz soha. Az ősember ledöfte a mamutot, a hússal hazafelé baktató ősembert leszúrta a szomszédja, a halott családja aztán megbosszulta a tettet, és ez így ment tovább évezredekig. Aztán jöttek a rómaiak, akik bevezették a vizet, kiépítették a padlófűtést és feltalálták a boltívet, majd azok alatt jól ledöfködték egymást a pretoriánusok. Aztán a császárral is végeztek, aki épp előtte végzett az anyjával, aki egy rabszolga volt eredetileg, akit a Közel-Keleten ejtettek fogságba egy rablóhadjáraton, és ez így ment tovább évszázadokig.

 Később megjelentek a barbárok a kapuk előtt, betörtek, és kardélre hánytak mindenkit, akit ott találtak, majd letelepedtek a romok közé. Ezután hitet váltottak, és néhány század múlva azokkal az erőgépekkel, amikkel a várakat ostromolták, felépítették a katedrálisokat is. Azok kapujában pedig felszentelték az ágyúkat, amiket felraktak a tengeren túlra induló vitorlásokra, hogy odaát porig romboljanak egy másik civilizációt, amely egy korábbi civilizáció romjaira épült.

 Aztán jöttek páran, akik az egész addigi történelmet végképp eltörölték volna, és a sötét múlt maradványain fel akarták építeni az Ész világosságának országát, egy zászló alatt egyesítve az ipari és a társadalmi forradalom híveit. Mindeközben Guillotine doktor masinája is egész jó termelékenységi adatokat produkált, és a Montgolfiére fivérek léggömbjeit is pompásan fel lehetett használni a reakciós ellenség bombával történő fejbebaszására.

 A következő században már a másik felvilágosult demokrácia vitte telepeseit és hadseregeit Nyugat felé a frissen kiépített vasutakon, hogy végül kiirtsák/rezervátumba zárják az őslakosokat. A huszadik század végképp a dicső tudomány korszaka volt: doktor Mengele haláltábori kísérleteinek sokat köszönhet a mai gyógyszeripar, és a hirosimai atomfelhő atyjai nélkül nem beszélhetnénk ma a nukleáris energia békés célú felhasználásáról sem. Monitorod és minden elektronikai kütyüd pedig ott készült valahol a Jangce és a Sárga Folyó között, és jobb nem megtudni, mit eresztenek bele ezekbe a folyamokba.

 A tudomány az csak tudomány, nem a világbéke záloga, nem a földi mennyország kulcsa. Kiszolgálja hatmilliárd ember hatbillió-féle törekvését, vagy a maga útján halad előre, nem törődve azzal, hogy a felfedezés, a találmány az emberiség üdvét avagy vesztét okozza-e. Czakó Gábor író, esszéista szavaival élve: „A tudomány az emberiség elméletileg és kísérletileg igazolt és pillanatnyilag hatályos balfogásainak összessége.”

 Mi ma a tudomány? A specializáció specializációja, a résztudás egy részének részletezése, miközben a tudós lemond arról, hogy megpróbálja átlátni az Egészet. Hol itt a holisztika? Ha nincs, akkor miként lehetne a világ egészével foglalkozni?

Sokak számára a tudomány csak valláspótlék, egy hit, amit vakon követnek, a valódi hitre jellemző alázat nélkül. Vagy épp egy bunkósbot a vallás ellen, amit buta, babonás emberek hiedelmének tartanak, pedig a tudomány-hívőknek talán épp annyi babonája, fétise és tabuja van, mint a bigott hívőknek. Ilyen maga a tudomány mindenhatóságába vetett hit, amit pl. a fenti, idézetül választott komment is bizonyít.

 Hamvas Béla, a komcsik által raktárosnak lefokozott filosz, a 20. századi magyar gondolkodás egyik legkiemelkedőbb, különös alakja szerint „a tudomány elmerült az ész démonizmusába, hitelessége az egzaktsága – tehát nincs igazsága, csupán tényei, melyekből egzisztenciálisan nem következik semmi.”

 Hogyan tudnának világbékét teremteni a tudós specialisták, a racionalizmus dogmáinak hívei egy bonyolult, örökké irracionális világban? Sehogy. Bár igaz, ami igaz, megpróbálkoztak már vele néhányszor: a jó öreg Platón szerencsére csak elméletet gyártott róla, filozófusként a filozófusokat jelölte ki az állam vezetőinek szerepére. Aztán ebben a jó kis huszadik században valósággá vált a tudományos társadalomszervezés, bele is gebedtek pár százmillióan az Elbától keletre. Az atomfegyverek árnyékában, a Vasfüggöny szögesdrótjai mögött, az egész társadalmi osztályokat megnyomorító, kiirtó rendszerben egy volt a jelszó: tartós béke.

 Nem kérünk többet belőle.

 A világbéke megteremtésének kulcsát egyébként már ismerjük. Kérdés, mikor küldjük be végre a megfejtést?