Belvárosi körutazás
2008. május 19. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Belvárosi körutazás

 Megirigyelve ergé, illetve egyikünk druszája, Kittenberger Kálmán kalandjait, magunk is rövid körutazásra indultunk. Az egészen egzotikus és veszélyes táj: Budapest szíve. Akadt látnivaló bőven, itt csak egy szerény csokorra valót nyújtunk át a kedves Olvasóknak.

 A Szabadság téren konkrétan kibeleztek egy épületet, amely így az errefelé őshonos, nagy létszámú turistacsoportok kedvenc fotótémája lett.



 Szintén a Szabadság téren egy gyűrött, dzsuvás és szakadt sátor jelzi a régi országzászló helyét, egyben szimbolizálva az ezeréves magyar lelkület legfontosabb attribútumait.



 Van ugyanitt valami emlékmű is, de nem tudtuk elolvasni, hogy pontosan mi ez, mert csaknem két éve csak flexszel lehetne megközelíteni - azt meg a fák hűvösében ejtőző rohamrendőrök nem hagynák.



 Ha egy római legionárius ilyen ferdén verte volna le a kereszteket, akkor hátralévő életére büntetésből Pannonia provinciába helyezték volna.



 A Nádor utcában a világ leglerohadtabb installációja szórakoztatja az arra járókat.



 A tévészékház háta mögötti telefonfülke falán a Ludas Matyi volt munkatársa, a „Túlóra” című tréfa szerzője intéz támadást a honi médiaviszonyok ellen.



 A József nádor téren valami drogosok tüntetnek, de hiába öltöztek ki, mint Szaros Pista Jézus neve napján, s vették fel leglazább pólóikat, akkor se közlünk róluk fotót. A kordonon kívül a hölgy azt próbálja megértetni a kissé túlöltözött rendőr úrral, hogy a kábítószer nagyon rosszat tesz a gyerekeknek.


 
 Épül-szépül a Palazzo Dorottya, de ahol a ponyvára nyomtatott látványterv felfeslik, ott a király még meztelen.


 
  Állítólag az építkezés előtti széken ül hétköznaponként az a bácsi, aki az épületbeli lakásokat árulja.



 Fogalmunk sincs, hogy mire szolgál ez az emelvény a Dorottya utca kellős közepén. Viszont jó sok helyet elfoglal, nagyon ronda, és kis vasizék állnak ki belőle. Talán egy erre tévedt és megfeneklett tengeralattjáró teteje lehet.



 A Vörösmarty téren akadnak, akik fittyet hánynak az életveszélyre, s szembenézve a halállal, bátran besétálnak a sétálóutcába.



 Rosszul járunk, ha a Deák téren tör ránk a szomjúság.



 Slag és Szent Márk téri hangulat, szintén a Deák téren.



 A falba csapódott Bajcsy-Zsilinszky Endre felett galambok nézelődnek. Fordítva sokkal, de sokkal viccesebb lenne.



 A Városháza parkba, ahol valaha tankok és hős szabadságharcosok rejtőztek, most a cseh sörfesztivál alkalmával rút toi-toi vécék ásták be magukat.



 Ugyanitt Demszky Gábor egy új fűfajtát génmanipulált, a foltokban növő ún. belvárosi leopárdfüvet.



 Soros György nagy bajban lehet, ha a CEU Alumni Reunion Dinner helyszínét egy kiskörúti lámpaoszlopon így kénytelenek hirdetni.



 Amikor ezt a matricát kiragasztották a Gerlóczy utcában, a Reakció munkatársainak többsége még a csattogós pillangót tologatta, mi pedig egyfolytában részegek voltunk, így csak valami halvány emlékünk van róla, hogy mit is hirdethetett. Valaki tudja a megfejtést?



Az Államkincstár Semmelweis utcai igazgatóságára nem lehet csak úgy berontani, itt bizony csöngetni kell.



 Vasárnapi sétánk hátralevő részét sajnos a zivatar elmosta, így ezúttal nem tudtuk lencsevégre kapni a vidék többi érdekességét, például a nagy Arany János utcai tűzfalat, Orbán Viktor emléktábláját a Kossuth Lajos utcában, valamint a gördeszkások által katonai gyakorlótereppé alakított Erzsébet teret. Ezekre talán egy későbbi alkalommal kerítünk sort.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr72476037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.05.19. 14:36:21

"fittyet hánynak az életveszélyre, s szembenézve a halállal, bátran besétálnak a sétálóutcába." :D

kzgy 2008.05.19. 14:49:20

Megmentettétek a napomat, hálás köszönet a felvidulásért!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.19. 14:54:28

Nem lenne ez rossz, de úgy érzem valahogy a reakciónak
alaphibája a gyenge vizualitás. Magyarán ezek nem túl jó képek.
Pedig jó téma mindegyik, csak kicsit közelebb (vagy távolabb)
kell menni, jól megnézni, otthon megdolgozni, stb.

A kibelezett ház tízcsillagos szuperszálloda lesz, és már
egy éve csinálják, de állítólag 4 (sic!) év múlva adják át.
A Dorottya utcai tereptárgy meg egy daruállás.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.05.19. 15:04:03

Szórakoztató. Igazság szerint fotós útleírást az ország bármely pontjáról lehetne csinálni, és még érdekes is volna. Sokan még azzal sem vagyunk teljesen tisztában, mi a frász van a szomszédos utcában, nemhogy Rusnyagrád belső kerületeiben.

irrelevant 2008.05.19. 15:05:11

"Rusnyagrád"!!! :D
Ez hatalmas! :))))

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.19. 15:06:05

Az egészségügyis insalláció egyébként a kedvencem.
Teljesen ufo. És van egy gondnoka is, fiatal srác, aki
"rendbentartja", mindig változik valami, hol ez kerül
le, hol amaz fel.

Az Erzsébet téri akadálypályáról jut eszembe. Megfigyeltétek,
hogy ahol az utóbbi, mondjuk öt-hat évben díszburkolatot
raktak le, az mára gyakorlatilag tönkre ment. Öt centi vastag
gránit lapokat, ha az nem selejt, és jól van lerakva, nemhogy
gördeszkával, eszkavátorral se lehetne darabokra törni.

Király utca, Erzsébet tér, Szabadság tér, Szent István tér.
Döbbenet. Kivétel nélkül megy tönkre, jön föl mindegyik.
Valószínüleg nagyon-nagyon olcsó kivitelezők csinálhatták
ezeket, szinte ingyen. De hát olcsó húsnak ugye...

kispufi 2008.05.19. 15:23:33

jókat röhögtem magunkon. vigadva sír a magyar.

k|M · reakcio.blog.hu 2008.05.19. 15:24:04

Csatlakozva picit gloire hozzászólásához, töltsétek le ezt a programot: www.getpaint.net/

Egy alap, ingyenes, de funkcionális képszerkesztő, amivel lehet picit retusálni, kontrasztosítani, fényt adni-elvenni, vágni, színt adni-elvenni, és máris szebbek, élettelibbek a képek.

Vagy ha digit tükörreflexessel lövitek a képeket, válasszátok az Aperture values-t, és a mélységélességgel való játszadozással alakítsatok a színeken és próbáljátok ki az ISO-számmal való babrálást. Ha meg még a fehéregyensúlyt is átállítjátok automatáról környezeti értékre (erős napsütés, árnyék, borult ég, stb.), akkor még jobb képek sikerülnek.

Tényleg pikkpakk az egész, ha rögzül az emberben a technika használata, akkor lényegesen könnyebb web-re fotózni és sokkal szebb a végeredmény.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.19. 16:23:43

a fotós tanácsadást, ha megengeditek, nem veszem magamra :)

Csepeli Hemi 2008.05.19. 16:23:44

gloire

"Valószínüleg nagyon-nagyon olcsó kivitelezők csinálhatták ezeket, szinte ingyen"

A faszt. Ezt alighanem kurva drága fővállalkozók csináltatták olcsó kivitelezőkkel, akiket azután még ráadásul basztak kifizetni.

Bocs, alapból nem vagyok ilyen obszcén, de ezek a szemétládák nem érdemelnek szebb megszólítást...

mizie 2008.05.19. 16:59:57

Az a sátor az mi a fasz?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.19. 17:00:10

a képeket nézegetve: Budapest igazából egy bazi nagy West Balkán

cooper (törölt) 2008.05.19. 18:13:40

muhaha, nem semmi, de a cseh sörfesztivál a budik ellenére nem volt rossz, ezt meg kell jegyeznem (hát istenem, nem jut eszükbe, hogy valamivel eltakarják kicsinyt - kölcsöntuja, paraván, akármi, áh)
+ nem drogosok, füvesek (ezt is a miheztartás végett - mert még mindig szívesebben nézek raszta spanglisokat mint magyar járdásokat)
Koppenhága nincs messze, előre

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.19. 20:32:10

Hemi: nyilvánvaló, hogy erről van szó.
mizie: Magyar Sátor! : )

VIII. Nagyapó 2008.05.19. 21:51:57

Ejnye, hát erre számíthat egy jobbos újságtól szegény Rogán Tóni kerülete? :-D

smalladam 2008.05.19. 22:18:26

hát ja, nagyapó. én igenis szeretem az ötödik kerületet, sokszor sétálok arra és szerintem összességében rendezett környék benyomását kelti.

lehetett volna olyan képsorozatot is csinálni ugyanezekről a helyszínekről, ahol szépen felújított műemlék homlokzatok, rendezett térburkolat, satöbbi van. az erzsébet tér is olyan amilyen, de szerintem a park része kifejezetten rendben van, a gödör környéke meg az egyik legjobb közösségi hely a városban.

a hazátlan liberális bértolnoknak kell megkérdeznie, hogy a faszér nem lehet büszkének lenni országunk-városunk értékelhető dolgaira, mindig csak ez westbalkános finnyogás?:D:D

Lacc78 2008.05.20. 08:22:54

Az a kordon nem "csaknem két éve" van ott, hanem jóval régebben. Különben nem lett volna mit szétverniük a tévéostromlóknak.

plastik02 2008.05.20. 15:56:07

lehet hisztizni vagy lehet rendberakni a várost
-> palotanegyed.hu/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.05.20. 17:00:47

plastik02
A szovjet emlékművet (és a kordonját) rendberakni?
Vagy már neked is telebeszélte a fejedet az a Budaházy. )

plastik02 2008.05.20. 18:29:24

nem a szovjet emlékműről beszéltem, az más kérdés, azt elvihetnék a szoborparkba Budaházyt meg beépíthetnék az alapzatba.
az a szaros indián-sátor meg nem is értem milyen alapon kapott oda engedélyt.
a várost ettől még rendbe lehet rakni önerőből is, nem kell mindig fentről várni az áldást.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.21. 16:04:37

Jani Begónia · www.menekulttabor.extra.hu/forum/ 2008.05.21. 15:46:52:
"Miért nem tudok a többi poszthoz hozzászólni?"

Valtoztasd meg a nickedet, maskent nem fog menni.

Arbor 2008.05.21. 16:38:43

Ejnye-bejnye! A ferde kereszt állítója nem ezután fog büntetésből Pannóniába kerülni, hanem már rég ott él. Ezért számára természetesen a SZENTKORONA az etalon, erre igazán rájöhettetek volna.

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.05.22. 11:13:03

Asszem kell csinálnom egy kontrasorozatot lokálpatrióta szemmel. Mert ez egy gyönyörű kerület, rengeteg szépséggel.

Meg egy pár komment:
1) Meglepődtem én is, ez ez műemlék épület, vagy nem kaptak ilyen mértékű bontásra engedélyt, vagy nem értem a KÖH (ex-Műemlékvédelmi Hivatal, úgyismint elsőfokú építésihatóság). Utána fogok járni.

2-4) A dzsuvás sátoron a magyar (!) sövegben szerepel a megszűntetni kifejezés. Bezzeg az angol szöveg korrekt. Amúgy kérdeztük Rogánt, miért ad erre engedélyt, és miért ingyen, de érdemben nem válaszolt.

3) Azért ha odamész, a szöveg olvasható, csak a nevek nem. Persze jobb lenne, ha nem lenne kordon, mert az azt jelentené, hogy primitív szélsőjobboldali marhák sem rohangálnának a kerületben.

5) Ez állítólag egy politikai demonstráció, ami ugye bejelentés- és nem engedélyköteles. (Korábban kértek közterület-foglalási engedélyt, Rogán megadta, de aztán nagyon helyesen visszavonta). Szerintem viszont ha nincs ott demonstráló, akkor ez csak egy kupac lom, amit a kihelyező költségén el kell szállítania a közterület-felügyeletnek.

A Bajcsy-Zsilinszky szobor meg tetszik nekem. :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.05.26. 02:04:17

Kedves Pásztor et.!

Örülünk, hogy ilyen gondos gazdái vannak a kerületnek, mint a Pásztor et. Köszönjük, hogy észrevételeinket továbbítja az illetékeseknek. Megnyugodva láttuk, hogy a Szabadság téri sátrat máris lebontották, vélhetően az Ön közbenjárásának köszönhetően. E sikeren felbuzdulva kérnénk, hogy járjon közben a következő ügyben is: Egyikünk a Nádor u. 37-ben lakik, s ablaka alatt éjszakánként gyakran énekelnek, kurjungatnak, harákolnak ittas brit fiatalemberek. Azt szeretnénk kérni a Pásztor et.-tól, hogy tiltsa meg ezeknek a huligánoknak, hogy éppen a Tóni ablaka alatt hangoskodjanak. A kerület, sőt az utca többi része se zavar minket, de a 37-es szám, illetve ha lehetne, a 29-től a 49-ig terjedő számok előtt legyen tilos a továbbiakban a zajkeltés.
Intézkedését előre is köszönjük.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.26. 10:19:10

tilcsák bea hazánkba érkező brit jómunkásembereket!

CrL 2008.05.26. 10:27:13

biztos rákaptak a luxusra, hogy itt 11 után is ott iszol ahol csak akarsz.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.26. 15:50:41

Atomkemény telitalálat ez az összeállítás. :-)

Pásztor Tibor:

"Lokálpatrióta szemmel" csak sírni lehet Budapesten. Adottságai alapján a világ egyik legszebb városa lehetne. És hát nagyon nem az...
:-(

plastik02 2008.05.26. 15:54:40

"ergé 2008.05.26. 10:19:10
tilcsák bea hazánkba érkező brit jómunkásembereket!"

legénybúcsúra érkeznek :P

""Lokálpatrióta szemmel" csak sírni lehet Budapesten. Adottságai alapján a világ egyik legszebb városa lehetne. És hát nagyon nem az...
:-("

nekem az.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.26. 15:58:20

plastik02:

Aki igazán szereti ezt a várost, az szégyelli, hogy így néz ki. Szerintem.

smalladam 2008.05.26. 16:00:52

csöncsön, aki szereti ezt a várost, az nem csak a negatívat látja benne. ettől szereti.

plastik02 2008.05.26. 16:04:27

én nem szégyellem, csomó külföldi ismerősöm érezte már kurva jól magát Budapesten és gyönyörűnek is találta.
ami nem szép, az meg azért szép. :>

ettől függetlenül város rehabilitáció, önkéntes takarítás meg anti-pláza tüntetések, szevasztok!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.26. 16:06:05

smalladam:

Persze, hogy nem csak a negatívat. De annál jobban szégyelli benne, ami negatív.

Pláne, hogyha nem "természetadta" negatívumokról van szó, hanem a benne lakó emberek önelégült, primitív nemtörődömségéről, igénytelenségéről és cinizmusáról.

smalladam 2008.05.26. 16:24:37

én is szégyenlem a dzsuvát, a málló vakolatokat, a lépcsőházak zslnay porcelánjába belevésett kábelezéseket, a fantáziátlan beépítéseket, meg a minél több autó mozgatásának és tárolásának alárendelt mindenséget, de szerintem sok pozitív dolog van, aminek a mutogatásával lehetne jó példát statuálni, nem mindig csak nyafogni.

a postot pedig azért tartottam rossznak, mert alapvetően rendezett környékeken, mutagatni valóan jó dolgok tőszomszédságában fotózott ilyen dolgokat. ezt csúsztatásnak híják a finnyás ítészek. ráadásul olyan fotók, mint az épülő dorottya palota, hát istenem, hogy nézzen ki, miközben épül?

lett volna 40 méterrel odébb sokkal kínosabb megmutatni való például a vörösmarty téri üvegpalota és a felújított vigadó falainak találkozásánál mindkét oldalon meglévő fél méter, amit egyik beruházó sem bírt újravakolni...az a kínos, nem egy épülő épület még félkész homlokzata.

a kurvaunalmas szovjet emlékmű helyett is lehetett volna foglalkozni a mögötte álló rohadó adria palotával, de a nagymagyaroknak (nem a post szerzői, mielőtt..) nyilván lövése sincs róla, hogy az az épület milyen jelentőségű (lenne) rijekai párjával együtt.

vagy a lechner-féle postatakarék-pénztár egy sarokra, amit felújítottak, de mégis egy otromba fa gyilokjáró övezi. és szembe vele a hold utcai oszk-épület, ami mindjárt összeomlik, de az önkormányzat úgy akarja megoldani a sorsát, hogy a benne működő oszk-részlegeket a bérleti díj megsokszorozásával penderíti ki?

lehetne beszélni a miniszterelnöki hivatal félig szétbarmolt épületéről is, vagy finta józsef hotelépítészetéről, ami olyan mintha valaki felülről rászart volna az V. kerületre...

aztán ott van a gödör-városháza park porbléma, vagyis hogy létező élő közösségi zöldfelületeket akar beépíteni a rendezési terv.

ha lokálpatrióták akaruk lenni, akkor igazi problémákról beszéljünk már, ami tényleg érdekes, vagy szükséges, ne azzal villantsunk, hogy milyen széken ül az az ember, aki azt az épületet árulja, aminek épp csúnya a homlokzata, mert átépítik..

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.26. 16:37:30

Jogos, amiket írsz. De a globálkép az, amit a poszt is megmutat. Budapest ma, akár tetszik, akár nem, így néz ki.

És miért? Mert akik tehetnének érte, hogy ne így nézzen ki, azok képtelenek egymással összefogni. Apróságokról van szó, de ezek teszik ki az összképet.

Az elégedettség meg azért nem szimpatikus, mert beletörődést jelent, vagyis azt sugallja, hogy mindennek így kell lennie, és hogy mindez jól van így. Nem, legalább egymás között mutassunk rá a csúfságokra!

smalladam 2008.05.26. 16:44:10

hangsúlyozom, én egyáltalán nem vagyok elégedett. csak ahogy írtam ez az örökös "sérelmi politika" szerintem veszélyes, mert nem konstruktív előrelépésre sarkall, hanem ilyen önsajnáltató busongásba.

a postból pedig ezt éreztem ki egy kicsit.

ez most jutott eszembe, de szerintem ha minimális példákkal nem mutatunk rá arra, hogy igenis van azért mire büszke lenni, akkor a jónép egyáltalán nem fogja magának érezni azt ami az övé. ez pedig egyet jelent a szemét eldobálásával, a rátageléssel, a közösségi szépítő mozgalmakból való kimaradással.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.05.26. 17:07:25

Igen, igen, szerintem minden ott kezdődik, hogy nem dobáljuk el a buszmegállóban a cigarettacsikket. Meg a szemetet az utcán. Ha hat kuka tömve van, megkeressük a hetediket.

Azzal egyetértek, hogy önmagában a búsongás sehová nem visz. Dehát ez egy ilyen, búsongó poszt akart lenni, ha jól értettem.
:-)
süti beállítások módosítása