Kétezernyolc a Patkány és a visszatérő rockveteránok éve. Az R.E.M. is ezt az időpontot választotta, hogy előálljon régóta várt nagy dobásával, amivel életet lehelhet a halódó zenekarba. A georgiai Athens-ből származó R.E.M. abba a különös zenei nemzedékbe tartozik, akik a nyolcvanas évekből indulva mind a mai napig fenn tudtak maradni (lásd még: U2, Depeche Mode, vagy éppen Madonna). Ráadásul mind úgy maradtak sikeresek, hogy képesek voltak a fejlődésre és a változásra, elkerülve az önismétlés csapdáit.

 A halhatatlanság felé vezető út egyik bizonyítéka, ha dalaid a karaoke bárok alapslágereivé válnak: a Losing My Religion, az Everybody Hurts, a Man On The Moon a jele annak, hogy az R.E.M. az alternatív rock egyik atyjaként tudott világsikereket elérni. Az előző évtizedfordulón voltak a csúcson, utóbbi lemezeik inkább útkeresőek enerváltak voltak, meg is látszott az R.E.M. hanyatló népszerűségén. A hanyatlás bizonyítéka, hogy sikerült őket leszervezni az idei Szigetre - mondhattam volna rosszmájúan, de aztán csak meghallgattam az új lemezüket. Leesett az állam - biztos a heves bólogatás miatt.

 Az Accelerate egy rövid, tömör, velős rockalbum. Sőt, kapaszkodjatok meg: zúzós. Az előző lemezek (Up, Reveal, Around The Sun) szép (szépelgő), hömpölygő (langyos), lassú (vánszorgó) hangtájképei után visszatértek a gitár, dob és mikrofon háromságához, és odatették magukat, na. Három percnél ritkán hosszabb, riffelős, harapós rockszámok sorakoznak egymás után, mint Viagrák az öregecskedő férfiak éjjeliszekrényén. Erről is lehet szó: az Accelerate a lassan ötödik ixhez érkező R.E.M.-tagok kapuzárás előtti pánikja. És dühe.

 Michael Stipe, a zenekar emblematikus „értelmiségi popsztár” énekese ugyanis dühös. Politizál. Ez persze soha nem volt idegen az R.E.M.-től (első, 1981-es daluk a Radio Free Europe volt), de az Accelerate minden eddiginél tovább megy. Már csak a „kérünk mindenkit, hogy menjen el szavazni, és a Demokratákra tegye az ikszet” felszólítás hiányzik. Stipe-ék nem komálják a Bush-kormányzatot, ez nem újdonság. De az eddig cizellált, költői szövegeiről ismert Stipe most arról énekel a Houston című számban: „If the storm doesn't kill me the government will”, szóval akár Bayer Zsolt is lehetne az énekesük, hehe. A dalok nagy része politikai töltetű: dühös avagy szomorú látleletek Amerika és a világ dolgairól. Az utolsó, I'm Gonna DJ című reszelés pedig dekadens kultúránk egy cinikus világvége-képe:

„If death is pretty final, I'm collected vinyl
I'm gonna DJ at the end of the world
'Cause if heaven does exist with a kickin' playlist
I don't want to miss it at the end of the world”

 Zárásként hallgassunk bele, majd következzék a Reakció R.E.M. besztofja.