Kopasz, kigyúrt, értelmiségi
2008. május 12. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kopasz, kigyúrt, értelmiségi

 Kétezernyolc a Patkány és a visszatérő rockveteránok éve. Az R.E.M. is ezt az időpontot választotta, hogy előálljon régóta várt nagy dobásával, amivel életet lehelhet a halódó zenekarba. A georgiai Athens-ből származó R.E.M. abba a különös zenei nemzedékbe tartozik, akik a nyolcvanas évekből indulva mind a mai napig fenn tudtak maradni (lásd még: U2, Depeche Mode, vagy éppen Madonna). Ráadásul mind úgy maradtak sikeresek, hogy képesek voltak a fejlődésre és a változásra, elkerülve az önismétlés csapdáit.

 A halhatatlanság felé vezető út egyik bizonyítéka, ha dalaid a karaoke bárok alapslágereivé válnak: a Losing My Religion, az Everybody Hurts, a Man On The Moon a jele annak, hogy az R.E.M. az alternatív rock egyik atyjaként tudott világsikereket elérni. Az előző évtizedfordulón voltak a csúcson, utóbbi lemezeik inkább útkeresőek enerváltak voltak, meg is látszott az R.E.M. hanyatló népszerűségén. A hanyatlás bizonyítéka, hogy sikerült őket leszervezni az idei Szigetre - mondhattam volna rosszmájúan, de aztán csak meghallgattam az új lemezüket. Leesett az állam - biztos a heves bólogatás miatt.

 Az Accelerate egy rövid, tömör, velős rockalbum. Sőt, kapaszkodjatok meg: zúzós. Az előző lemezek (Up, Reveal, Around The Sun) szép (szépelgő), hömpölygő (langyos), lassú (vánszorgó) hangtájképei után visszatértek a gitár, dob és mikrofon háromságához, és odatették magukat, na. Három percnél ritkán hosszabb, riffelős, harapós rockszámok sorakoznak egymás után, mint Viagrák az öregecskedő férfiak éjjeliszekrényén. Erről is lehet szó: az Accelerate a lassan ötödik ixhez érkező R.E.M.-tagok kapuzárás előtti pánikja. És dühe.

 Michael Stipe, a zenekar emblematikus „értelmiségi popsztár” énekese ugyanis dühös. Politizál. Ez persze soha nem volt idegen az R.E.M.-től (első, 1981-es daluk a Radio Free Europe volt), de az Accelerate minden eddiginél tovább megy. Már csak a „kérünk mindenkit, hogy menjen el szavazni, és a Demokratákra tegye az ikszet” felszólítás hiányzik. Stipe-ék nem komálják a Bush-kormányzatot, ez nem újdonság. De az eddig cizellált, költői szövegeiről ismert Stipe most arról énekel a Houston című számban: „If the storm doesn't kill me the government will”, szóval akár Bayer Zsolt is lehetne az énekesük, hehe. A dalok nagy része politikai töltetű: dühös avagy szomorú látleletek Amerika és a világ dolgairól. Az utolsó, I'm Gonna DJ című reszelés pedig dekadens kultúránk egy cinikus világvége-képe:

„If death is pretty final, I'm collected vinyl
I'm gonna DJ at the end of the world
'Cause if heaven does exist with a kickin' playlist
I don't want to miss it at the end of the world”

 Zárásként hallgassunk bele, majd következzék a Reakció R.E.M. besztofja.

I'm Gonna DJ (2008)




Radio Free Europe (1983)




Drive (1992)




Man On The Moon (1992)




At My Most Beautiful (1998)




Leaving New York (2004)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr76463660

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: alternatíva 2008.05.30. 22:10:54

Hey kids, rock and roll - R.E.M. a Szigeten! Egy, a szűkebb környezetemben elvégzett felmérésem szerint meglepően sokan hallották már a Losing my religion, illetve Everybody hurts c. REM-számokat, ám arra a kérdésre, hogy mostakkorezmégismi, szinte sen…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

irrelevant 2008.05.12. 11:39:03

Kiöregedett, enervált dinoszauruszok.

Joschka Fischer (törölt) 2008.05.12. 12:20:37

hiányolom a felsorolásból ezeket a számokat:
high speed train
talking about the bassion
what's the frequency, kenneth?
the worst joke ever

:-)

Francois Pignon 2008.05.12. 12:26:53

Meg úgy egyáltalán, hogy semmi a Green-ről... Miféle besztof ez, ujjalböködős? ;)

Joschka Fischer (törölt) 2008.05.12. 12:28:22

korrigálom magam: nem bassion az, hanem passion :-DD

Joschka Fischer (törölt) 2008.05.12. 12:30:01

ejj-ejj, fenn még azt írtad, hogy a szerkesztőségé :-))

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.12. 12:34:12

nem írtam, h. a szerkesztőségé :) ÉN vagyok A Reakció :-)))

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2008.05.12. 13:11:11

basszus annyira Pearl Jamen szocializálódtam, hogy egyszerűen nem fért bele az R.E.M ifjúkoromba. később meg a Radohead, Muse, Franz Ferdinand, White Stipes elvitt az irányt. Mikor bejelentették, hogy jönnek a Kaiser Chiefs jobban felvillanyozott (egyszerre jelenették be a kettőt).
Azért megnézzük őket a Szigeten.

Egyébként ha politika és zene kell, akkor nézettek pearl jam koncertet, amelynek a Bush maszk elengedhetetlen kelléke.

Joschka Fischer (törölt) 2008.05.12. 14:23:23

off: ergé, köszönöm szépen :-)

tallian.miklos 2008.05.12. 16:17:49

"Kiöregedett, enervált dinoszauruszok." - akik fiatalkorukban is unalmas gagyi-rockot gyártottak. Ennek a legbiztosabb jele, hogy számaik a karaoke-bárok nélkülözhetetlen kellékévé váltak. :)

irrelevant 2008.05.12. 16:19:08

Végre egy józan hang!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.12. 18:49:11

nem szeretem a gyors szemmozgást :-(.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.13. 09:43:09

Nálam a Country Feedback a nyerő. Sztem az R.E.M. az egyik legjobb mai zenekar, de az új lemez sajna nem valami jó.
A Bayeres párhuzam meg kurva ízléstelen. :/

Relik 2008.05.13. 11:24:42

Nem rossz zene az R.E.M., de elég hamar kiütközik, mennyire repetitív. Ugyanaz az alap megy végig az egyes számokban és sokszor több számon keresztül.
Emellett pedig nyíltan baloldaliak, a legutóbbi elnökválasztásnál is Kerry mellett kampányoltak, szerencsére kevés sikerrel.
Akkor fordultam el végképp tőlük, amikor elkezdtem odafigyelni a dalszövegeikre. Hát hogy is mondjam, eléggé agit prop...

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 11:55:24

shiny happy people, ó igen, már kilencvenben is kacagtunk rajta!

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 12:23:52

Relik, pl. "losing my religion"

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.13. 12:34:27

Téglagyári Megálló · gumigyar.blog.hu 2008.05.13. 12:23:52

Bocs, hogy beleszólok, de mi van vele?

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 14:25:40

"Akkor fordultam el végképp tőlük, amikor elkezdtem odafigyelni a dalszövegeikre. Hát hogy is mondjam, eléggé agit prop..." mondja Relik, erre hoztam fel példának a mondott számot

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.13. 14:54:54

Téglagyári Megálló · gumigyar.blog.hu 2008.05.13. 14:25:40

Akkor jól gondoltam. Ki kell, hogy ábrándítsalak, annak a számnak semmi köze a valláshoz.
Azért R.E.M. szövegeket középfokú angol nyelvvizsgával (no offense ;D) "elemezgetni" elég merész dolog.
Ez egy szleng-kifejezés, egész mást jelent:

www.urbandictionary.com/define.php?term=losing+my+religion

www.flim.com/remlafaq/oot/lmr.html

Bocs az okoskodásért. XD

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 15:05:48

[nem tudom leirni a nevedet], kösz a felvilágositást, azért ne mondd, hogy én vagyok az egyetlen, akinek ez jött át

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 15:07:52

Ulfhedinn,

kösz a felvilágositást, azért ne mondd, hogy én vagyok az egyetlen, akinek ez jött át. Illetve lehet tudatos is a kétértelműség, nem?

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 15:10:06

pardon, előszörre hibaüzenetet kaptam...

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 15:13:12

Egyébként ha jobban belegondolok, ez a "kitérek a hitemből"-nek a megfelelője.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.13. 15:15:35

Csókolom, szeretném kérni a Gyors Szem Mozgás (Gy.Sz.M.) együttestől a Kitérek a hitemből című számot kérni.

:D

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 15:20:22

Én inkább Lennon Jánostól szeretném a "Hadd legyen" c. számot, Cseke úr.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.13. 15:29:46

Téglagyári Megálló · gumigyar.blog.hu 2008.05.13. 15:05:48

Dehogy mondom. A lényeg az, hogy az "amikor elkezdtem figyelni a dalszövegekre" tükrében (tudom, nem te írtad) elég mulatságosan hangzik.

Amúgy ergé kommentjéből látszik, hogy nem szerencsés lefordítgatni ezeket a dolgokat egy az egyben. :)
Egyszerűen az van, hogy ennek nincs pontos magyar megfelelője. Mindenesetre attól függetlenül, hogy ez most nem talált, az R.E.M. tényleg "balos" (bár ha valaki úgysem érti a szövegeket, akkor nemtom mit számít ez egyáltalán ;D).
Miért, tud valaki mondani jó "jobbos" zenekart?
Ja, és ne Ákit, please? *iróniaméter játszik* XD

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.13. 15:54:26

mást jelent a "balos" itthon (Európában) és az USA-ban, én spec. Demokrata szavazó lennék odaát :)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.13. 16:10:25

ergé 2008.05.13. 15:54:26

"mást jelent a "balos" itthon (Európában) és az USA-ban"

Ez igaz. Dehát a hazai zenekarok amúgysem nagyon számítanak. Ott volt az a kitétel is, hogy "jó". :D

tewton 2008.05.13. 17:53:02

Ákos? muhahaha.

én a sarokba térdepeltetném, aztán a Katholikus Egyház nevében beszedetném tőle az elmaradt jogdíjakat a tipikusan vallásos szókincs felhasználásáért.

Ja, büntetőkamattal, mert ráadásul kamuvallásosan csinálta.

(fintorog)

tewton 2008.05.13. 17:57:55

hopp.
ez a losing my religion annyira semmitmondó (= többjelentésű) szöveg, hogy lazán lehet vallásosnak is olvasni, még az is belefér, ha szó szerint értjük a címet, nem szlengesen.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.13. 23:11:52

ergé 2008.05.13. 15:54:26
mást jelent a "balos" itthon (Európában) és az USA-ban, én spec. Demokrata szavazó lennék odaát :)


Ezért még számolunk!:-)))))))))

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.14. 09:22:14

tewton 2008.05.13. 17:57:55

"még az is belefér, ha szó szerint értjük a címet, nem szlengesen."

Beleférni éppen belefér, csak minek? :)
Stipe maga mondta egy interjúban, hogy miről szól a szám (és miről nem).

Téglagyári Megálló 2008.05.14. 09:50:26

Ulfhedinn, van link az interjúra?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.05.14. 10:23:46

Nem tudom, én TV-ben láttam jó régen. Meglehet, hogy a szöveg fent van a neten, de sajna nincs időm megkeresni, úgyhogy el kell hinned bemondásra. Vagy nem. :)

tewton 2008.05.14. 11:09:40

Az interjúról lemaradtam (nem ezen a zenén szocializálódtam)
Zenével biztos sokkal jobb. Tartom, hogy semmitmondó önmagában
( ... Bár általában sokat vesztenek ezek az angol dalszövegek, amikor elkezded megérteni őket).

Ez a dalszöveg.
www.lyricsfreak.com/r/rem/losing+my+religion_20115307.html

de mondjátok, miről szól. ránézésre párkapcsolati problémáról :)
süti beállítások módosítása