Bauernél a Lola-T
2008. április 26. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Bauernél a Lola-T

 Gyerekkorunk kedvenc játékai közé tartozott az autóskártya. A mindent vivő kártyalap a Lola-T nevű szuperjárgány volt. Ma legördült a futószalagról a balliberális Lola-T, ki is nyomtatták az értelmiség lapjába'.

 Bauer Tamás a mai ÉS-ben tökéletesen összefoglalta a balliberális oldal minden ezredforduló utáni közhelyét, szófordulatát, dühét és félelmét. Nem kevés tétel már ironikus reakciós publicisztikák, bejegyzések fűszerévé vált, most viszont egy dózisban megkapunk mindent. Érdemes lenne elemezni, mondatról mondatra. Elektronikus formában csak a vonatkozó Index-fórumban érhető el a cikk, ezért ide is bemásolom, csemegézzetek. Köszönet tölgynek a kommentért.

 Nem fogjátok elhinni, hogy mi Bauer végső, ultimate érve 2008-ban, a Lola-T:

„Az sem fordulhat elő demokráciában, hogy miniszterelnökségre aspirálhasson az, akinek mindmáig tisztázatlan bánya- és szőlőügyei vannak.”

Mer' a Zorbánbányák. Ennyit tudnak.

Mi lesz? Mi van? Mi legyen?
Bauer Tamás

Mi lesz most, kérdezik sokan. Ha a dolgok így mennek tovább, akkor a Fidesz nagy arányban megnyeri a következő választásokat. Ha pedig megnyeri a következő választásokat, akkor nem fog habozni, és felépíti a maga tekintélyelvű, keresztény-nemzeti, Eörsi István kifejezésével újhorthysta Magyarországát. Ha visszaemlékszünk arra, hogy mi folyt Orbán Viktor 1998 és 2002 közötti miniszterelnöksége alatt – hat év elteltével sokan hajlamosak ezt elfelejteni –, és mit tervezett arra az esetre, ha tovább is kormányon marad – megjegyzéseiből erre nézve is sok mindent ki lehetett következtetni –, akkor nincs okunk kételkedni, hogy ha most nyer, és különösen, ha kétharmaddal nyer, akkor valami ilyesmi történik. Az MSZP és az SZDSZ ma valószínűnek látszó veresége ezért nem egyszerűen a parlamenti váltógazdálkodásban szokásos, négy évre szóló kormányváltás lenne, hanem, hogy autentikus megfogalmazást használjunk, „több mint kormányváltás”, messze több.

Eörsi István jelzőjét maga Orbán igazolta azzal, hogy újjáélesztette a királyi korona köztársasághoz méltatlan kultuszát, és felélesztette a Corvin-lánc kitüntetést. De e külsőségeknél is fontosabb a tartalom. A gazdaságban a Fidesz az erőteljes állami beavatkozás, a gazdasági nacionalizmus, a külföldi tőkével szembeni gyanakvás talaján áll, kész az újra-államosításra, a piackorlátozó intézkedésekre. A jövedelempolitikában a gazdaságilag aktívaknak kedvez a munkaerőpiacról kiszorulókkal, illetve az azt már elhagyókkal szemben. Ezt is tükrözi a Fidesz retorikájában megjelenő erőkultusz: a szolidaritás elvével az érdemek alapján álló jövedelempolitikát állítja szembe. Erről szólt a Fidesz-kormány adópolitikája, bérpolitikája, foglalkoztatás-politikája. A Fidesz politikai dokumentumaiból, így az Erős Magyarország című programjából – bármilyen keveset igyekeznek is szándékaikról elárulni – kiolvasható, hogy effajta társadalompolitikához térnének vissza.

Jól egészítené ki ezt az életmód-kisebbségekkel szembeni intolerancia és a represszív büntetőpolitika felélesztése. Annak idején az Orbán-kormány következetesen az állam és az egyházak közötti közéleti szimbiózis kialakítására törekedett, s az elmúlt hetek gesztusai világossá tették: a Fidesz a jövőben is ezt fogja képviselni. A semleges állam, az 1989-90-es rendszerváltás e kiemelkedő vívmánya idegen tőle, fel kívánja számolni. Még ellenzéki pártként is egyre szélesebb körű saját pártsajtót és –médiát épített ki, a kormányhatalom birtokában majd újra ellenőrzése alá vonja a közszolgálatot is, ahogy a fideszes önkormányzatokban ma is történik. Az is bekövetkezik majd kormányszinten, amit a Fidesz az önkormányzatokban például a színházigazgatók ügyében csinál.

Négyéves kormányzását a szomszédok ellen a „határokon átívelő nemzetegyesítés” jegyében folytatott hidegháború jellemezte, s jelentős ellenzéki erőként is ezt folytatja tovább, ennek jegyében csatlakozott a kettős állampolgárság (korábban a Fidesz által még elutasított) követeléséhez, a magyar állam fennhatóságának a szomszéd országokban élő magyarokra való részleges kiterjesztéséhez. Alighanem lesz majd „Nemzetőrség” is, ahol a kötelező katonaság pótlására a fiatalok megkapják a szükséges hazafias nevelést. És végül a legfontosabb: miniszterelnöksége idején Orbán szinte mindent megtett a hatalommegosztás gyengítésére, ami az adott alkotmányos keretek között – melyekhez kétharmados többség híján nem nyúlhatott hozzá – megtehetett. Minden módon gyengítette az Országgyűlés szerepét: háromhetenként ülésezett a Ház, nem alakulhattak ellenzéki kezdeményezésre vizsgálóbizottságok. Nyíltan a nem fideszes önkormányzatok „kiszárítására” törekedett.

Saját pártelkötelezett embereit helyezte a független intézmények – ügyészség, jegybank, közszolgálati média – élére. Politikai barátaira bízta az APEH és a KSH vezetését. Ne legyen kétségünk: erre törekedne ismét, hogy a másodszor megszerzett hatalmat újra ne veszíthesse el. Hogy mi mindenre kész a Fidesz, azt jól jelezte a Bayer Zsolt körüli ügy, az antiszemitizmust legitimáló írás szerzőjének feltűnő szereplése a Fidesz születésnapi rendezvényén. Ilyen viszonyok várnának Magyarországra a Fidesz kormányra kerülése esetén.

Miután röviden megválaszoltuk a mi lesz, a mire számíthatunk kérdését, térjünk rá a mi van, majd pedig a mi legyen, vagyis a minek kellene lennie kérdéseire.

A mi van kérdésre a válasz tulajdonképpen ismert. Három kormány – az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány – példátlanul felelőtlen politikája a pénzügyi szakadék peremére vitte és éveken át ott is tartotta az országot. E kormányok egyúttal általánossá tették a gazdasági akaratelvűség szemléletét, és újra elhitették az emberekkel, hogy csak a kormányon levők jóságán múlik, hogy jobban vagy rosszabbul élnek. A felelőtlen politika legalább akkora kárt tett a közfelfogásban, mint az állam pénzügyeiben. Ilyen körülmények között az a kísérlet, hogy a második Gyurcsány-kormány a szakadék pereméről a járható útra vezesse vissza a gazdaságot, óhatatlanul példátlan mértékű népszerűség-vesztéssel járt. Hozzájárult ehhez, hogy míg a kormány a gazdaságpolitikai igazmondás útjára tért, a Fidesz mint fő ellenzéki erő továbbra is kitart a hamis explicit és implicit ígéretek mellett. Az ilyen körülmények között bekövetkezett népszerűség-vesztés a megriadt szocialistákat az éppen csak elkezdett reformpolitika feladására késztette, s hogy ezt zavartalanul végrehajtassák, s helyreállíthassák magukkal kapcsolatban a kisemberekről gondoskodó politikai erő képét, a liberálisokkal való koalíció felbontása mellett döntöttek.

A kormányzás két fontos kérdésében – az egészségbiztosításban és az adózásban – világossá tették, hogy teljesen elzárkóznak a szabad demokratákkal korábban kialakított kompromisszumok megvalósításától, az SZDSZ vezetői pedig az MSZP vezetőinek ilyen magatartását érzékelve a koalícióból való kilépés mellett döntöttek. Ha, úgymond, nincsenek tovább reformok, nincs miért az SZDSZ-nek koalícióban maradnia. Ők a kilépésben láttak esélyt saját megtépázott liberális arculatuk újjáépítésére.

A szocialisták magatartása arra emlékeztet, ami a köztársasági elnökválasztáskor történt. Abból, hogy ők a legnagyobb parlamenti párt, azt a téves következtetést vonják le, hogy egyedül is cselekvőképesek. Horn Gyula 1994-ben helyesen látta – pedig akkor a parlamentben abszolút többsége volt az MSZP-nek –, hogy az MSZP egyedül nem, csak a szabad demokratákkal együtt képviselhet többséget az országban, s nem nélkülözheti a velük való együttműködést. Amikor az 1998-as választásokhoz közeledve megfeledkezett erről, el is veszítette a kormányhatalmat. Mintha ma is azok jutottak volna döntő szerephez az MSZP vezetésében, akik akkor arra ösztökélték Hornt, hogy szabaduljon az SZDSZ-től.

De az SZDSZ vezetőinek viselkedése sem bölcsebb. Ha egy normális nyugati demokráciában élnénk, ahol a parlamenti pártok egyaránt elfogadják a liberális demokrácia normáit, s ezért minden irányban elképzelhető közöttük a politikai együttműködés, logikus lenne az SZDSZ eljárása: ha egyszer nem tudnak megegyezni a kormányzás legfontosabbnak ítélt kérdéseiről, nincs további indoka a koalíció fenntartásának. Nálunk nem ez a helyzet, és ezért az SZDSZ-nek jelenleg – tetszik, nem tetszik – nem lehet más partnere a politikában, mint az MSZP. Az a kérdés, hogy miféle egészségbiztosítás legyen Magyarországon, nagyon fontos kérdés, magam számos terjedelmes cikket írtam erről e lapban is.

Az, hogy csökkenteni lehessen az állami újraelosztás mértékét és igazságosabbá lehessen tenni azt – hiszen erről szól az adóreform ügye –, nemcsak az ország versenyképességének, de a demokratikus állam társadalmi elfogadottságának is kulcsfontosságú kérdése. Mégis, vannak ezeknél még fontosabb ügyek is. Tekintélyelvű rendszer vagy hatalommegosztásra épülő demokrácia, beilleszkedés a demokratikus államok közösségébe vagy hidegháború a szomszédokkal, semleges vagy ideológiailag elkötelezett állam – ezek a legnagyobb horderejű politikai kérdések. Vannak Európában demokratikus államok az egészségügy állami finanszírozása mellett is, és versengő egészségbiztosítók mellett is. Nálunk az utóbbi működhetne jobban, de ez az adott állításon nem változtat. Vannak demokráciák magas állami újraelosztással, vannak demokráciák alacsony adóztatással. Nálunk a magas adókat tömegesen elkerülik, de az adózás mértéke mégsem demokratikus alapkérdés. Olyan demokráciák azonban nincsenek, ahol felszámolják a hatalmi ágak elválasztását. Olyanok sincsenek, ahol az állam az ideológiai indoktrinációt a hatalomgyakorlás napi eszközévé teszi. Az is csak Európa keleti perifériáin szokás, hogy egy állam virtuálisan bekebelezze a szomszéd ország kisebbségét. És az sem fordulhat elő demokráciában, hogy miniszterelnökségre aspirálhasson az, akinek mindmáig tisztázatlan bánya- és szőlőügyei vannak

Az a választás, amellyel a jelenlegi két kormánypárt és a Fidesz között választva kerülnek majd újra szembe a magyarok, a korábbiaknál is nyilvánvalóbb módon a demokratikus jogállam, az állam semlegessége, a piacgazdaság és a világgazdasági integráció alapkérdéseiről szól majd. Minden, köztük levő fontos különbség mellett is az MSZP és az SZDSZ együttesen jelent alternatívát ezekben az alapvető kérdésekben a Fidesszel szemben. Ez, és nem egy konkrét intézkedéseket tartalmazó kormányprogram volt a jobboldallal szembeni összefogásuk alapja már 1994-ben is, különösen pedig 2002-ben, négy évnyi Fidesz-kormányzás után. Amikor most a két kormánypárt vezetői szinte egymást erősítve ennek az összefogásnak a felbontásáról döntötték, mintha megfeledkeztek volna erről.

Túl azokon a hosszú távú hátrányokon, amelyeket a koalíciós szakítás jelent, nem mérik fel azt sem, hogy mennyire súlyosak lehetnek a következmények rövidtávon, választási szempontból is. Kormányzó pártok választói a kormányzati teljesítménnyel való azonosulás alapján szavaznak pártjukra a következő választáson. A koalíciós szakítás üzenete óhatatlanul az, hogy egyik párt sem tartja vállalhatónak azt, amit eddig együtt csináltak. Ez súlyosan demoralizálhatja a két párt választóit. Nem az várható, amit a szocialisták és szabad demokraták vezetői feltehetően hisznek, hogy ezután majd erőteljesebben baloldali illetve liberális arcot mutatnak, s így visszatérnek hozzájuk az eltávozott választók. A fordítottja fenyeget: ha a vezetők maguk sem tartják helyesnek, amit csináltak, miért is kellene elmenni, és szavazni rájuk. Ha a miniszterelnök „sokkterápiával”, szociális érzéketlenséggel vádolja a szabaddemokratákat, óhatatlanul saját, a ciklus első két évében követett politikájától is elidegeníti a választókat, hiszen azt mondja, amit eddig pártbeli ellenfeleitől és az ellenzéktől lehetett hallani. Ha az SZDSZ elnöke a Fideszére emlékeztető retorikával minősíti a Parlamentben a gazdaság helyzetét, óhatatlanul a maga több éves miniszteri tevékenységéről és pártjának kormányzati szerepvállalásáról is elmarasztaló ítéletet mond.

A magyar
választási rendszerben különösen fontos a választók második fordulós viselkedése, hiszen a választások végeredménye az egyéni választókerületekben alakul ki, melyek egy részében – még ha egyre kevesebben is – második fordulóra is szükség van. Az előző két választáson bizony számított, hogy átszavaznak-e a szabad demokrata választók a szocialista jelöltre. Sőt, szocialista szavazók szavaztak listán az SZDSZ-re, hogy biztosan elérje a küszöböt. A koalíció felbontása és a szocialista és szabad demokrata vezetőknek a felbontást indokoló érvelése elidegeníti a két párt választóit a másik párttól. Lehet, hogy egyes szocialista vezetők azt gondolják: nyerni 2010-ben aligha lehet, akkor pedig a saját mandátumokat kell maximalizálni, az együttműködés lehetőségéről le lehet mondani. Átszavazás az SZDSZ-listára nem lesz, de nem lesz a második fordulóban a szocialista egyéni jelöltekre sem. Sokuknak hiányozhat kiegyensúlyozott választókerületekben akár néhány százaléknyi liberális szavazat is. Márpedig az egyéni képviselői helyek megoszlásán, a liberális választók magatartásán adott esetben az is múlhat, hogy milyen arányú többsége lesz a Fidesznek.

Azt képzelik, hogy két évig simán működhet a kívülről támogatott MSZP-s kisebbségi kormány. Valójában ez fölöttébb bizonytalan, hiszen ha nincs koalíció, mindkét pártot hajtja egyfajta folyamatos bizonyítási kényszer, s korántsem biztos, hogy a pártok vezetői ellenőrzésük alatt tudják tartani a két párt, a két frakció közötti elhidegülést.

Az elmondottak alapján megválaszolhatjuk a harmadik kérdést is: mi legyen, mit tartanánk kívánatosnak. A szocialista és szabad demokrata vezetőknek – bármily nehéz legyen is ez az utóbbi hetekben történtek után – meg kell találniuk a feltételeket, amelyek mellett koalíciójuk fenntartható illetve helyreállítható. Az erre irányuló kezdeményezés nyilvánvalóan a szocialistáknak kell megtenniük, hiszen ők a nagyobb párt, és ők tették meg azokat a lépéseket, amelyek a szabad demokrata vezetőket a miniszterek és államtitkárok visszahívására késztették. Ugyanakkor a szabad demokraták részéről sem fogadható el az elmúlt hetekre jellemző merev elzárkózás.

A szabad demokrata vezetők arra hivatkozva döntöttek a kilépés mellett, hogy a szocialisták egyértelműen lemondtak a reformpolitikáról. Vajon elvárható-e a szocialistáktól, hogy engedjenek a szabad demokraták igényeinek? Az egészségbiztosítási reformtörvényhez aligha volt érdemes az SZDSZ-nek ragaszkodnia: az Országgyűlés által decemberben majd februárban elfogadott változat már annyira távolra került az SZDSZ szándékaitól, hogy azt jobb most elfelejteni. Más a helyzet az adók és a költségvetési kiadások ügyében. Amikor a szocialisták azt mondják, hogy bármennyire indokolt lehetne is közgazdaságilag a kiadások csökkentése, az újabb szociális feszültségeket gerjesztene, és ezért nem vállalható, tulajdonképpen azt mondják: törődjünk bele Magyarország tartós leszakadásába. Hiszen a költségvetési újraelosztás jelenlegi szintje Magyarország számára súlyos versenyhátrány. És az sem igaz, hogy minden költségvetési transzfer szociális feszültségeket enyhít: tudjuk, sokszor az ellenkezője az igaz.

Valamilyen érdek minden transzfer fenntartásához fűződik, de nem biztos, hogy minden ilyen érdeket tiszteletben kell tartani. Lehet ezért mód olyan adóreformra és egyben olyan kiadáscsökkentésre, amely úgy nyit utat a versenyképesség javításának, hogy közben összhangban van a társadalmi méltányosság követelményeivel. Nem egyszerűen az SZDSZ vezetőivel, hanem tekintélyes közgazdászok hosszú sorával és ugyanakkor nemzetközi intézményekkel és saját kormányuk konvergencia-programjával kerülnek szembe a szocialisták, amikor azt állítják, hogy középtávon is el kell felejteni az adóreformot, és az államháztartási reform következő lépéseit. Ez az álláspont nyilvánvalóan nem tartható. Túljutva a népszavazás által okozott sokkon, maguknak a szocialistáknak, illetve a két párt szakértőinek és vezetőinek újra kellene gondolniuk, hogy hol lehet tovább lépni az adók és az államháztartási kiadások ügyében, hogy ne vesszenek el az ország számára az előttünk álló évek.

Ahhoz, hogy ez az újragondolás megtörténhessék, mindenekelőtt tartózkodni kell a visszafordíthatatlan lépésektől. Fel kellene hagyni a másik párt elleni, a szakítás utólagos indoklását szolgáló támadásokkal. Emellett pedig meg kell találni azokat a személyeket – köztük feltehetően a két kormánypárton kívülről felkért szakpolitikusokat –, akik a kormányba fontos posztokra belépve a hazai közvélemény és a nemzetközi környezet szemében egyaránt újra hitelesíthetik a kormány reform-elkötelezettségét, és személyükkel teremthetik meg a két párt számára a folytatás lehetőségét.

Két éve van még a 2006-ban választott Országgyűlésnek, melyben e két pártnak többsége van. Két év alatt az MSZP és az SZDSZ még sok fontos dolgot megtehet, de el is mulaszthat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr53442439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paranoid Android2 2008.04.26. 07:05:07

A szélsőhülyeség eklatáns példája valahol TC-on túl, sőt a nyúlon túl!

pim 2008.04.26. 07:05:56

Az utóbbi időben azt figyeltem meg, hogy Bauer Tamás úgy beszél (és ír), mintha valami hatalmas nagy gondolatot vagy összefüggést készülne feltárni - lassan felvezet, tagol és hangsúlyoz - aztán a végén elsüt egy-két oltári nagy közhelyet.
De komolyan, nézzétek meg a tévében is!

Egyébként meg: teccettek volna ugyanezzel a mércével mérni a baloldalon is az elmúlt 6 évben, nem kellene most a fejüket fogva jajjongani!

CrL 2008.04.26. 07:26:23

Bauer úr, az SZDSZ kellemetlen elnökválasztási ügyeit és az előre hozozz választásokat mint opciót vajon miért felejtette ki ?

dejavubazz 2008.04.26. 07:33:04

Ez a Bauer sose volt szazas, nem kell vele foglalkozni.

Ellenben ez lesz a foaram 2010-ig. Ujra elkezdodik az old school karokgas, beizzitjak a szirenakat (ti. kezivezerelt orszag leszunk, betiltjak az internetet, jurtakban fogunk elni, legalis lesz a botozas, a hatarontuliak eroszakoljak majd asszonyainkat es hanyjak kardelre a kufoldi befektetoket, gyerekeink szajabol pedig kitepik a falatot stb).


"hogy ne vesszenek el az ország számára az előttünk álló évek"

Azok az evek mar elvesztek, kedves Tamas.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 07:46:35

dejavubazz:
Már beizzították, Gyurcsány is harcba szólította a médiát. :)

banza 2008.04.26. 07:47:06

Most komolyan normálisak ezek?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.04.26. 07:55:36

Bauer Tamás tökéletesen leírta, mit gondol éppen az SZDSZ-es elit (a Párt és az Élcsapat tévedhetetlen, a szocik bunkó és rosszra hajlamos, de hasznos szövetségesek, a jobboldal démoni, nacionalista és populista). A mai nap megjelent viszont egy másik írás is, ami meg azt mutatja, hogyan gondolkodik a koalícióról a szocialista mainstream: www.nol.hu/cikk/489926/

Érdekes összevetni az álláspontokat a terhek és a politikai felelősség közös viseléséről. A magam részéről még sok-sok termékeny vitát kívánok Bauer Tamásnak és Kemény Csabának, egyébként pedig csak egy kávét kérek. :)

Diolen Mobi 2008.04.26. 08:01:39

Ezt az ultimate lolaté-s hasonlatot a tótawé már egy hete elsütötte...

vattafák 2008.04.26. 08:02:40

általában tapló dolog úgy kommentelni, hogy a bejegyzést végig sem olvastuk. ez esetben inkább önvédelem. harmadáig ha jutottam, feladtam.

Freetibet (törölt) 2008.04.26. 08:02:42

Ha a Fidesz hatalomra kerül, jön a Horthy-fasizmus; 2/3-os többségük lesz, megváltoztatják az alkotmányt és a Zorbán Viktor lesz a király. Haha.

A baj ott van, hogy a szoclib megmondóemberek az ilyesfajta feltételezéseiket már eleve tényként kezelik és riogatnak vele... holott csak attól vannak besz@rva, hogyha jön a Fidesz nyilvánvalóan jópár kliensüket kipenderíti a pozíciójából, valamint leállítja a az irányukba özönlő állami mannaesőt... én már alig várom:P
Persze a mannaeső egy része majd Fideszes kliensek felé fog hullani, de ők beérik fele ilyen terméssel is, remélhetőleg...

Francois Pignon 2008.04.26. 08:07:58

Teljesen lényegi kérdésem: Milyen autóskártyád volt neked? Nekem ez a Lola-T tutira nem rémlik. Mondjuk a vicces az volt, amit múltkor kis unokaöcséimmel játszottam, nekik tűzoltóautós kártyájuk van. Nagy élmény persze a slag vízhozamával játszani. Apjuktól elfelejtettem megkérdeni, annak megvétele vicc volt-e.

Abban is van valami vicces, hogy 2/3-os fidesz többséggel riogatnak, hogy akkor megint jön a diktatúra, alkotmánymódosítás, többet nem lesz választás, stb. Mintha hallottunk volna ilyeneket már. Távol áll tőlem a szadostíl, de most azért jól esik hallgatni a könyörgésszerű suttogó propagandájukat, hogy szánjatok meg, legalább csak 1/3-adot adjatok.

egri Fehér 2008.04.26. 08:09:34

No comment... :S:S:S:S

Poor Yorick 2008.04.26. 08:10:39

FreeTibet!

Majd csak figyelj, és ámulj!

Poor Yorick 2008.04.26. 08:11:47

Ti hol voltatok 1998 és 2002 között?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.04.26. 08:11:59

Diolen Mobi: nemcsak hogy elsütötte, hanem a kártyán feszülő gyanús sárga foltok tanúsága szerint ugyanazzal a kártyával dolgozott.

Mondja, kedves ergé, milyen személyi kapcsolatokat ápol ön Tóta W. Árpád internetes újságíróval és véleményformálóval?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.26. 08:14:49

de hát még rendes ez a bauer (nemhiába dícsérte őt agyon a minap a szintén feddhetetlen tgm), hiszen míg orbán ügyeiről csak ezt írja: "mindmáig tisztázatlanok", addig fletó ügyeiről mindannyian tudjuk, hogy mind, szégyenletesen ordítóan, egyértelműen nagy , ha úgy tetszik: tisztázott botrányok..

:P

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2008.04.26. 08:15:33

Szép dolog-e illusztrációt lopni Tóta W. Árpádtól? (w.blog.hu/2008/04/17/lopotokok)
Igaz, annak az a címe, hogy Lopótökök... szóval végülis stílszerű...:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.04.26. 08:19:55

Ki nem szarja le honnan van a kép?

A Bauer szösszenet a súlyos ...

Bummer 2008.04.26. 08:22:45

Ha Bauer Tamás képes lenne megszabadulni a démonjaitól, egészen értelmes elemző válhatna belőle.
Így viszont droid.

Francois Pignon 2008.04.26. 08:29:18

"A gazdaságban a Fidesz az erőteljes állami beavatkozás (...) talaján áll... A jövedelempolitikában a gazdaságilag aktívaknak kedvez a munkaerőpiacról kiszorulókkal, illetve az azt már elhagyókkal szemben."

Mondjuk Bauer legalább arra figyelhetne, egymás után melyik mondatait rakja.

Francois Pignon 2008.04.26. 08:32:06

Ja, és a sablonkártyái közül elhagyta a szőlőbányásat és a josziptotos-kajaibrahimosat, legközelebb tessék jobban odafigyelni.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.04.26. 08:41:13


Bummer, Bauer Tamás a frankfurti Goethe Egyetem közgazdászprofesszora nem elemző. Elemző a Tölgyessy Péter, akit úgy kellene kibaszarintani azt MTA PKI-ből hogy lába nem éri a földet. Én sem értem miért kell Bauer Tamásnak hülyeségeket beszélnie, orbánoznia dosztig, de tudom, hogy mit csinál a két hülyeségbeszélés között. Valamit ami mérhető, ha nem is világszínvonalú de elég jó. Namost jössz te, meg az ergé.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.26. 08:46:17

lobotómiát a fél hazai "értelmiségnek"

countrystudy 2008.04.26. 08:51:28

hát én sem birtam végigolvasni,de az tényleg igaz,h beindult a lejáratási kommandó
az egyik legszebb formája nyakószóvivő intelmei a fidesz eladósodásáról
"vigyázzatok,emberek,a fidesz, győzelme esetén, közpénzekből rendezi a hiányt"

Francois Pignon 2008.04.26. 08:52:06

Bauer nem is sokat írt úgy konkrétan az egykori Fidesz-kormány gazdaságpolitikájáról, miután a második ezzel foglalkozó mondatából is csak az jött le, hogy bizony liberális gazdaságpolitikát folytattak, ezután jönnek a "diktatúrát fognak csinálni" lózungok. Vajon az fáj Bauernek, hogy az Orbán kormány sikeresebb és liberálisabb volt a gazdaság területén? Egy liberális közgazdásztól azért ez elég gyenge.
Tetszik tudni, az állami újraelosztás mértéke a fideszdiktatúra alatt csökkent, most meg nő. Erre korvinlánnccal tromfolni tényleg az autóskártyás játék színvonala.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.26. 08:53:37

Na akkor most kapom a kövezést: szerintem ez egy teljesen korrekt elemzés, és az se árt, ha emlékeztetik az embereket, hogy mi volt itt 98 után, mert hajlamosak elfelejteni.

Viszont a kiemelt mondat ("És az sem fordulhat elő demokráciában, hogy miniszterelnökségre aspirálhasson az, akinek mindmáig tisztázatlan bánya- és szőlőügyei vannak") tényleg megmosolyogtató, de csak idealizmusa miatt: mert persze egy utópisztikus világban igaza lenne, de hát a nagy büdös valóságban meg ott van Olaszország, ami ugye demokrácia, és mégis, most választották meg harmadszor OVi nagy példaképét, akinek egy pár fokkal zűrösebb ügyei voltak, mint Orbánnak és Gyurcsánynak együttvéve...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 08:58:32

Fedor:
Mi volt itt '98 után, ami nem fordult elő '02 óta?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.26. 08:59:38

"Vajon az fáj Bauernek, hogy az Orbán kormány sikeresebb és liberálisabb volt a gazdaság területén?"

Egyrészt ez csak az Orbán kormány első két évére igaz, utána váltottak (abba az irányba, amelyet sajnos Megyó is továbbvitt, meg Gyurcsány is az újraválasztásáig), és a mai retorikájuk szerint ezt a vonalat vinnék tovább, másrészt meg Bauer le is írja, hogy gazdasági téren egy demokrácia lehet ilyen is, olyan is, de úgy nem működhet, ahogy Orbánék csinálták, és ahogy a megnyilatkozásaik alapján csinálni is óhajtják, mert az egy idő után már nem demokrácia.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.26. 09:05:21

Kedves Turul, talán olvasd el a bemásolt cikket, részletesen le volt írva, hogyan viszonyultak a parlamentáris demokráciához... 2002 óta nem volt kétéves költségvetés, háromhetenkénti parlamenti ülésezés, ellenzéki vizsgálóbizottságok megfúrása, közmédiumok pártszócsővé tétele, APEH vizsgálatokkal zsarolás, piszkos ügyek elsikálása volt képviselőjelölt főügyésszel, és jóbarát APEH elnökkel (aki esetleg az ellenfelek zsarolásába, ellehetetlenítésébe is besegített), soroljam még?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 09:08:10

Fedor:
Jaj, menj már ezzel a 2000-ben-romlott-el-minden maszatolással. Tessék, itt egy ábra az IMF-től a magyar költségvetés hiányának alakulásáról, be lehet rajta szépen jelölni magadnak az Orbán-kormány szörnyű éveit:
www.imf.org/external/cee/2006/082806.pdf

Csavarhúzós 2008.04.26. 09:09:35

Látok itt egy politikai vákuumot, hasonlóan, mint amibe annakidején a Fideszt is benyomult korábbi liberális helyéről. Annakidején a jobboldal lett annyira hiteltelen, hogy fel lehetett építeni egy új jobboldali tömegpártot.
Ma 30% körüli biztos szavazója van a Fidesznek, 10% körüli az MSZP-nek, azaz van abban valami, amit Bauer mond, nem csak ők félnek a Fidesztől, a választók szerint még mindig csak a legkisebb rossz. Abban nincs igaza, hogy nekik még bármi szerepük lehet itt. Ha lehet, akkor azért, mert a partvonalon nem melegítenek újabb professzionális baloldali politikusok. (Csak a Jobbik...)

Úgyhogy ezért lesz más a kimenetel, nincs pártcsíra, mely feltöltse az MSZP-SZDSZ által hagyott űrt, ahogy annakidején a Fidesz kitöltötte az MDF szétmorzsolódása után maradtat.
A Fidesz aspirál erre a helyre, mint legfolyékonyabb politikai közeg, ez megfigyelhető Orbán retorikáján. Már a legutóbbi kampányban is saját pályáján próbálta alázni az MSZP-t, de nem sikerült neki, mert akkor még nem éltünk roszabbul, mint négy éve. Tehát nem lesz újhorthyzmus, max. lesz egy kis koronaúsztatás, de csak Battonyától Nemesmedvesig. Azért nem lesz, mert akkor a következő választáson megkapják a mostani 30 százalékukat, de Kádár népe mást emel a trónra. Az meg szar, mert nem lehet Simicska az APEH-elnök, szóval az arany mezők, ezüst hajók másnak termik a jólétet.

Kérdés, hogy Bauer hülye-e van, mint modjuk a Bayer Zsolt: na az télleg azt hiszi, hogy ő mentheti meg az országot a ...-któl, szóval Bauer TÉNYLEG azt hiszi, hogy tőkeellenesség lesz, vagy csak próbál hangulatot kelteni? Hát nem tudom, de talán érdektelen is.

Abban igaza van, hogy a következő választáson erősen csökken a második fordulós átszavazás az MSZP-SZDSZ listák között, és ez a vesztüket okozhatja. Megérdemlik.

CrL 2008.04.26. 09:11:50

Jo Tunder, nem vitára bocsájtva, de az hogy valaki hol közgász venddégprof valahol nagyon nem menti fel attól, hogy saját hazájában ne legyen egy beszari hatalom és politikai identitásféltő idióta aki akárhányév elkúrás után is képes legyen a másik oldalról rémképeket festeni és megpróbálni igazolni azokat, mindezt úgy hogy tudjuk a pártja, az SZDSZ egy légpárt, amelyiknek egyelőre ha jól tudom van egy elszámolatlan elnökválasztási ügye (amit most a kormányból való kilépéssel akar kibekkelni.)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 09:14:13

Fedor:
"ellenzéki vizsgálóbizottságok megfúrása"
Ó, nem. Mindig volt mellé egy ellen-bizottság Vadai Ágnesekkel meg Tóth Károlyokkal, s a paritásosság miatt egyetlen vizsgálóbizottság sem járhatott eredménnyel. Ha a parlamenti vizsgálóbizottságok elfogadott jelentéseit nézzük, akkor ebben a 1,5 ciklusban semmi disznóság nem történt. :)

"közmédiumok pártszócsővé tétele"
Napkelte, A Tv ügyvédje, A szólás szabadsága. Tudom, függetlenek, mértékadók.

"APEH vizsgálatokkal zsarolás"
Pfff... Jónak mondod. :]

"piszkos ügyek elsikálása volt képviselőjelölt főügyésszel, és jóbarát APEH elnökkel (aki esetleg az ellenfelek zsarolásába, ellehetetlenítésébe is besegített)"
APEH-sajtóközlemény a Fittelina-bizottság ülésére időzítve, megvan? Indult nyomozás Gyurcsányék áfa-mentesített és elköltségelt családi uszodafejlesztése miatt?

Francois Pignon 2008.04.26. 09:14:22

Fedor

"2002 óta nem volt kétéves költségvetés"
Volt viszont ötéves adócsökkentési törvény, választás után adóemelésre fordítva

"háromhetenkénti parlamenti ülésezés"
van viszont parlament, ami manapság nemzetközi szerződések ratifikálásán kívül semmit sem csinál.

"ellenzéki vizsgálóbizottságok megfúrása"
na ne már, sőt az is van, hogy kormánytagok szarnak a bizottsági beidézésekre

"közmédiumok pártszócsővé tétele"
ugye elég, ha erre csak annyit írok, hogy muhaha

"APEH vizsgálatokkal zsarolás"
vagyonosodási vizsgálat kormánypárti politikusoknál furán egymás utáni sorszámokkal

"piszkos ügyek elsikálása volt képviselőjelölt főügyésszel, és jóbarát APEH elnökkel"
piszkos ügyek témában ismét visszatérnék a muhahára

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.26. 09:15:24

Na most abból a pdf-ből pont az jön le, hogy a hiány 2000-től meredeken elkezdett emelkedni, és 2002-re közel olyan magas volt, mint 4 évvel később... (3. oldal)

szobatars 2008.04.26. 09:16:33

A szőlőügyekről csak annyit: Wekler...

Ami pedig a bányákat illeti. Egy ügyvéd a következőket mesélte nekem:

"Az Orbánbányák valójában egyetlen bánya. A gond az, hogy ez a bánya IS szállított köveket a sztráda építéséhez, mert addig csak a másik 26 (Huszonhat!!!) bánya szállíthatott. Az meg mind egy ember tulajdonában van (akit most éppen megfigyelésre adott megbízással "gyanúsítanak", ma reggel volt a Napkeltében)

És mielőtt valaki "kombinálni" kezdene... az illető ügyvéd nem éppen Fidesz rajongó, de lehet találgatni ki lehetett...

Ha egyszer megérném, hogy korrekt legyen a sajtó...mindkét oldalon..:-((((

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 09:17:55

Fedor:
Ennyire hasbavágott a kognitív disszonancia? Vagy engem nézel hülyének?
Szerinted mekkora hiányt mutat 2001-re a grafikon? Ez mennyivel nagyobb a 2000-esnél?

Francois Pignon 2008.04.26. 09:20:39

A 2002-es hiány miatt tessék Megyóéknál reklamálni, teccik tudni, az alábbi címszavakat javaslom: 100 napos program, illetve statisztikailag visszaírás

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 09:20:53

A 2002-es hiányt pedig már a 100 napos program vitte el, aminek oly lelkesen tapsoltál anno Fedor

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.04.26. 09:21:11


kedves Fedor,

Szerintem döntetlen körüli eredményt produkáltak faszságokban. Most komolyan hány koronaúsztatás egy "a költségvetés köszöni szépen jól van" ? Hány Keller László egy Simicska ? Hány szőlóbánya egy Fittelina KFT ? Ki ettől van jobban oda, ki attól, a jobberballerság nem különbözik annyira a fradidózsaságtól. Igen, most cuclib barátaink kicsit belzebubosra veszik Orbánt, ahogy jobbkonzi barátaink kicsit vicsorgósabbra a Ferit. Azt mondja Bauer, hogy Wass Albertet klónozni fogják , meg kötelező bérmálkodás lesz a közértekben. Hát nem lesz. Utálni fogom ? Ja. Undorító is lesz néha. Ja. De határon belül lesznek, ahogy Gyurcsány is ott volt. Ez egy szar demokrácia, és az is egy szar demokrácia lesz. Nem diktatúra, nem gulag, hanem kicsit több kellemetlen, buta, tehetségtelen fasz a kormány környékén mint amit az ember könnyen el tud viselni. Ahogy most sem könnyű. De azért nem lehetetlen.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.26. 09:23:22

A zil limuzin vitte a lolát, ha köbcentiben játszottunk :-)

plz Fedor: Veres PM úr 2005-ben nemzetbiztonságilag minősített adattá nyilvánította az államadóság tényleges értéket.
még az állami számvevőszék jelentései sem közölhették le nyilvánosan.
még a 2006-os éves jelentésben is csak "előzetes 2005-ös becslés" szerepel.

te meg az orbánbányán vagy felakadva?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.26. 09:24:50

osszátok be az erőtöket, Fedor műszakja kb. 4-ig tarthat a kancellárián
utána meg jön a váltás :D

tevevanegypupu 2008.04.26. 09:27:57

Dehat hat evuk volt - es ha megmaradnak 2010-ig akkor nyolc - hogy megvalositsak azt a csodalatos, orszagepito, joletet hozo liberalis politikajukat..Hat ev, hat ev tobbsegben. Hogy mernek egyaltalan barmin is sirankozni hat ev szinte abszolut hatalom mellett es utan? Normalisak ezek?
Azert konyorog a liberalisok egyik vezeto politikusa, hogy maradjanak egyutt meg a szocialista parttal amit Horn Gyula-Kovacs Laszlo-Medgyessi-Lendvai Ildiko-Szekeres Imre stb..kepvisel?? Nem volt eleg, hogy szinte az egesz szavazotaborukat elveszitettek?
Egy bukott, buntetojogilag ugyan elevult ugyekkel vadolt de erkolcsi nulla, csalo miniszterelnokkel Gyurcsany Ferenccel? Az oszodi szonoklat es a 2006-os rendori akcio utan? Es nem szegyelli magat Bauer Tamas a Goethe Egyetem kozgazdasz professzora? Ugy latszik nem.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.26. 09:31:08

Jó reggelt!

Sajnos be kell, hogy valljam: egy ideje nem olvastam Tóta W. blogját. A Lola-T hasonlat tőle függetlenül jutott az eszembe: sajnos-szerencsére van annyi firkászi kreativitásom, hogy ilyen hasonlatok eszembe jussanak.

A cikk iilusztrációjához ezután a Google nevű keresőprogram "képek" menüjében kerestem egy Lola-T kártyaképet, szintén függetlenül W blogjától.

Nem loptam. Nem szokásom. Azt "ezek" csinálják :)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.26. 09:35:11

Nem beteg a tündér, csak balliba hülye, ennek megfelelően simlis dumával.

Bauer és a Zorbánbányák? Az végtére is Orbán papa biznisze. Namármost, mi is volt Bauer papa biznisze, ha már itt tartunk? Nemde, valami körmökről volt szó?

Francois Pignon 2008.04.26. 09:38:10

Görény, nagyon körmönfont vagy te. ;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.26. 09:38:46

Nem állítom, hogy 2002-től ez itt maga volt a tisztaság és kánaán. A balodalnak is vannak piszkos ügyei, ez nyilvánvaló. De demokrácia szempontjából sokkal jobb a helyzet. A köztévé hírműsorai ellen (igen, a Szólás szabadsága ellen is) konkrétan lázadni szoktak a szocik, mert erőteljesen beléjük szoktak gyalogolni, ráadásul független vizsgálatok szerint is teljesen kiegyensúlyozottak. Én sose felejtem el, hogy milyen volt 2002-ben a választások előtt, a kampánycsend előtti utolsó este a köztévében: Sztálin mind a 10 ujját megnyalta volna utána. Na olyat szerencsére azóta se láttam, és remélem nem is fogok. A Tévé ügyvédjével mi a gond? Az egy érdekvédelmi műsor, nem is szokott foglakozni politikával... A Naptévé külön kategória: nem saját gyártású műsora a királyi tévének. Kétségtelenül baloldali beütésű, de hát elég nehéz úgy pártatlannak lenni, ha az egyik fél nem hajlandó odatolni a képét és elmondani a véleményét, pedig a bojkott okául szolgáló műsorvezetők már jó ideje nincsenek ott. Lassan már minden nap az Bethlen a műsorvezető, aki egy ideig Orbán alatt volt a Híradó főszerkesztője.

A mostani főügyészről, APEH vezérről mit lehet tudni? Még a nevüket se nagyon, mert csendben, pártatlanul teszik a dolgukat. Egy teljesen korrekt közleményt (még ha időzített is esetlegesen) szembeállítani azzal, hogy mondjuk a Jusztnak az újságját megszüntetésre kényszerítették azok után, hogy kényes iratokat mutatott be Orbánékról? Ugyan már...

Az adótörvényekkel játszadozás felelőtlen volt, ez tény, de nem több, mint egy rossz gazdasági döntés, a választások előtti osztogatás része, ugyanúgy, mint mondjuk Orbánéknál a kedvezményes lakáshitel. A kétéves költségvetés viszont a demokrácia megcsúfolása, hisz így pont a demokrácia lényege, az ellenőrzés lehetősége csökken, ugyanúgy, mint a háromhetenkénti ülésezésnél (amit szintén nem lehet a mostani bénultsághoz hasonlítani: ez egy átmeneti állapot a kormányválság miatt, nem előre tervezett csonkítása a parlament hatásköreinek).

Na jó, elmentem dolgozni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.04.26. 09:42:03

Bummer: értelmes elemző akkor válhatna belőle, ha nem hinne olyan fanatikusan az igazában. Sajnos Bauer gondolkodása alapvetően antidemokratikus, képtelen elfogadni, hogy egy szabad társadalomban az egyéneknek joguk van saját önző érdekeik megfogalmazására és képviseletére, akár a hatalommal szemben is, és a közjó számos önző érdek együttes érvényesüléséből áll össze. Nagyonis, túlságosan is könnyedén söpörne félre másokat, hogy saját "hibátlan" elképzeléseit megvalósítsa. A baueri logikából hiányzik a piacok és a demokratikus államok önkorrekciós képességének helyes értékelése vagy egyáltalán elismerése; a szabad választásokat lebecsüli, a választókat pedig a "refomértelmiség" nagy részéhez hasonlóan zsigerből megveti.

Bauer úgy akar piacgazdaságot és demokráciát építeni, hogy azoknak legalapvetőbb erényével egyáltalán nincs tisztában, és ezért válik gondolkodása egyre jobban idejétmúlttá, következtetései irrelevánssá.

Szélesebben értelmezve: a magyar közgazdásszakma akkor lesz majd sikeres és produktív, ha felismeri és elismeri azt a közeget, amiben működik, és nem ostor, hanem répa típusú reformokkal próbálja meg nagyobb teljesítményre ösztönözni. Ha a népszavazás után visszatér a sértett felsőbbrendűségi érzés mögé, akkor a demokratikus kontroll újra és újra felül fogja bírálni a tevékenységét. Nagyon helyesen.

Francois Pignon 2008.04.26. 09:44:40

Fedor
"A köztévé hírműsorai ellen (igen, a Szólás szabadsága ellen is) konkrétan lázadni szoktak a szocik, mert erőteljesen beléjük szoktak gyalogolni, ráadásul független vizsgálatok szerint is teljesen kiegyensúlyozottak."

Most erre jó lenne írni valami frappánsat, a köztévé ellen lázadó szocikról meg független vizsgálatokról, de éppen nem tudok a röhögéstől.
Inkább köszönöm, azt mondják, egészségügyileg is jót tesz egy jó kis nevetés a nap elején.

Bit Rot 2008.04.26. 09:46:40

Azért a baloldaliak befoghatnák végre, a folyamatos adóemeléseken, megszorításokon és lopásokon kívül sokat nem csináltak.

Ja de, még belelőttek a rendőrpalotába.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 09:48:02

Én remélem hogy lesz még "Koronaúsztatás". És remélem, hogy az újraépített Lajta monitoron :)
www.papernet.hu/?l=sdetails&lang=hun&i=1427

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.04.26. 09:50:52

Ha az egészről lefejtjük az Orbán maga a Sátán gondolatot, akkor
1. a szöveg 99%-a mehet a szemétbe
2. Ott marad egy fontos kijelentése:

"Az, hogy csökkenteni lehessen az állami újraelosztás mértékét és igazságosabbá lehessen tenni azt – hiszen erről szól az adóreform ügye –, nemcsak az ország versenyképességének, de a demokratikus állam társadalmi elfogadottságának is kulcsfontosságú kérdése."

Csak mindezek kapcsán azért felmerülnek az emberben kérdések.

Az egyik az, hogy rögtön a következő mondatával Bauer vitába száll önmagával, és bármilyen hihetetlen is, de tkp. Orbán személyével magyarázza, hogy elmaradtak eddig az adóreformok, illetve szvsz tkp. az ő személyével magyarázza az osztogatásokat is.

Azért ez zseniális.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.04.26. 09:51:23

Utolsó utáni: Mégegyszer leszögezem, nem vagyok elájulva a 2002 utáni teljesítménytől sem, sőt kifejezetten haragszom rájuk, mert valóban rájuk szavaztam. Gazdasági téren szarul teljesítettek, piszkos ügyeik nekik is vannak (mondjuk, hogy ezen a téren egál, bár szerintem Orbánéknak több sara van), De demokrácia és külpolitika terén jobban teljesítettek.

Igazából a legszívesebben elküldeném a francba az összes pártot, mert előttem mindegyik leszerepelt, még ha különböző mértékben is. A gond az, hogy nincs helyettük más, és ez nagyon elszomorít.

De most már tényleg mennem kell dolgozni, és félreértések elkerülése végett, nem valamelyik kormányintézménybe. Tudom, nehéz elhinni egyeseknek, de én a saját véleményemet szoktam itt hangoztatni. Aki nem hiszi, küldjön privátin egy e-mail-t, és bemutatkozom neki, vagy nyomozzon le IP cím alapján, ha ért hozzá, nem érdekel.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.26. 09:54:59

Francois Pignon: igen;-).

Egy apróságot gondolj végig - azt hiszem, egyetértünk. Az igaz, hogy az apját senki nem választja - na de azért ha már az ember felnő egy családban (márpedig Bauer soha nem tagadta meg a kedves papát, sőt, amikor viselt dolgai miatt az ügyvédi kamarából ki akarták dobni, minden eszközzel védte), akkor valahol csak belecsordogál a család, a szülők etikája.

Akkor vegyük Pokornit, aki - ha időlegesen is - de lemondott, amikor kiderült, hogy a papa szimpla besúgó volt. Továbbá azóta sincs az élvonalban az erkölcsi megmondásban - nyilván nem tartaná ezt ízlésesnek.

Ehhez képest a baloldalon mi is van? Pető és Bauer apja emberkínzó ávós hóhér volt, Gyurcsányé meg egy részeges kisstílű bűnöző. Ők mégis hivatottnak érzik magukat arra, hogy etikai kérdésekben magas piedesztálról nyilatkozgassanak.

Most akkor hogyan is van ez?

Bummer 2008.04.26. 09:57:57

Fedor! Jobb demokrácia? Viccelsz? Alkotmánybírósági döntések sora semmisítette meg a törvényeiket!
Munkaügyi bírósági ítéletek sora mondta ki a törvénytelen kirúgásokat. Politikai tisztogatás lett a normális.

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:02:12

amúgy mi a helyzet azokkal a bányákkal, szőlőkkel?

vagy ilyet nem illik kérdezni?

azok nem léteznek, kamu az egész, vagy mi van?
soha nem tisztázta senki.

aki eddig rákérdezett, azt lezsidózták vagy lekomcsizták a keresztényi szeretet és a konzervativizmus jegyében, szóval nekem nem jött át soha, hogy mi igaz belőle.

ergé is elintézi annyival, hogy "ennyit tudnak".

nehogy kelljen 1 mondatot írni róla.

Bummer 2008.04.26. 10:02:44

És ez az érv, hogy jajaj, háromhetenkénti ülésezés... Mért, most a hetenkénti ülésezéssel jobban működik a parlament? Az ellenzék törvényjavaslatait a kormánypártok már a bizottságokban elmeszelték. Napirendre az kerülhet, amiről a kormánypártok beszélni akarnak.
Meg a kétéves költségvetés... Jobb lett volna, ha a demokrácia nagyobb dicsőségére Torgyán zsarolta volna a Fideszt? Végülis Torgyánra egy csomóan szavaztak.

Bummer 2008.04.26. 10:05:22

Makacs szennyeződés:
Bányák: Az Orbán-apuka a Fidesz mögötti cégek tőkéjét használta a tranzakcióban. Kvázi kölcsönként. Senkit nem ért kár, törvénytelenség nem történt (igen, erkölcstelen ügyeskedés volt ott a háttérben, bár aki ismeri az üzleti világot tudja, hogy minden megengedett, ami törvényes).
Szőlők: Az egész kitaláció, semmi törvénytelenség még csak fel sem merült.

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:10:25

Bummer:

köszönöm.

tehát akkor csak azért nem gáz, mert mi komcsink lopott.

most akkor a szőlők nem is léteznek?

gerj 2008.04.26. 10:12:28

az gáz, hogy tóta w.-től nyúltátok a lola-t. a cikk jó.

Bummer 2008.04.26. 10:13:42

makacs szennyeződés:

de, gáz. ki mondta, hogy nem az? törvénytelenség nem történt. (Szemben Gyurcsány törvénytelen - csak elévült - akcióival.)
szőlők: léteznek, de még csak megalapozott vád sem hangzott el törvénytelenséggel kapcsolatban.

zsotti 2008.04.26. 10:14:04

Orbánbányák??

Ekkora arcot.
Az apja büszke volt, hogy személyesen részt vett Ries István agyonverésében: hu.wikipedia.org/wiki/Bauer_Mikl%C3%B3s

Azóta is próbál az országnak minnél nagyobb kárt okozni.

limbeau 2008.04.26. 10:14:39

Bauer Tamás elsősorban nem valami bizonytalan talajú vendégprofesszor, hanem a Magyar Köztársaság által fizetett közalkalmazott: az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa (www.econ.core.hu/intezet/kutatok.html), vagyis az ország egyik fontos szellemi műhelyének vezető kutatója.

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:15:04

de ez komolyan így megnyugtató valakinek, elhiszi, hogy ez nem gáz, mivel a zorbán lopta?

vagy ezt így hogy?

aki felháborodik a mindennapi lopásokon (ahogy én is), az miért legyezi el ezeket a lopásokat annyival, hogy "ennyit tudnak"?

nem értem.

az kevésbé rossz lopás?

nemecsekerno_007 2008.04.26. 10:18:22

Pálinkás jó reggelt.

Ebben az országban nagyon nagy a baj. Azt hiszem.
Fôleg azért, mert egy csomó ember -és jellemzôen olyanok akik elég sok helyen és sokszor látszanak a különbözô médiumokban- ugyanazt mondja, írja kb 20-25 éve. Ja és már nem fiatalok, megnyilvánulásaikból kitûnik, hogy már lélekben sem.

- Emlékszel amikor lek*rvaanyáztuk a varázslót.
- Jaja, emlékszem. Na azt nem kellett volna. :)
Már csak az hiányzik, hogy "Már a csend se a régi"

Mér' ezek vannak a TV-ben, újságban? Mé nem kap felületet, mûsoridôt olyan fiatal aki külföldön (is) tanult, dolgozott, gondolkodott? Mér'?
Azt már nem is mondom, hogy ennek semmi köze ideológiákhoz, pártokhoz. Ez maga a mocsár. Biztos van valami butagén ami sok emberben mutálódik...

Áááá, a p*csába. Megyek dolgozni. Grr.

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:18:57

megalapozott vád?

polt péter és a Megalapozott Vád.

:D

ilyen ország márpedig nincs.

elég a gyurcsányból, most már mi is akarunk lopni kicsit!

:D

thomasmore 2008.04.26. 10:19:11

Akkor egy kis komment bauer úr cikkéhez: szomszédokkal folytatott hidegháború??? lehet h nem volt rózsás a viszony pont az orbán-kormány nemzetfelfogásával kapcsolatban (mert részei a határon túli magyarok is). De könyörgöm,ha az alkotmányunk is kimondja hogy (3.bekezdés):
6.§ (1) A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút mint a nemzetek közötti
viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy
területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal
való fenyegetéstől.
(2) A Magyar Köztársaság együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével
és országával.
(3) A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok
sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.
Tehát teccik nem teccik a szomszédainknak,náluk bizony élnek magyar kisebbségek,és bizony kapcsolatot is fogunk velük tartani. Én nem tudok kirívó esetről, hogy orbánék beleszóltak volna a szomszédos országok belpolitikájába. Amúgy nagyon sokszor nem rajtunk múlik az, hogy rossz a viszonyunk a szomszédokkal,mert ennyi erővel azt is mondhatnám h fletó is kishidegháborút vív ficoval.Pedig ez NEM A FLETÓ HIBÁJA (mert van ilyen is). Még egy kis részlet: a párkányi mária valéria híd orbánék alatt épült meg.azóta párkány hatalmas fejlődésen ment keresztül.orbán és dzurinda között kifejezetten jó votl a viszony.tehát rohadtul nem értem bauer "hidegháborús" érveit.tény h a cikk tartalmilag semmit se ér...

Bummer 2008.04.26. 10:20:24

makacs szennyeződés:
a lopás törvénytelen. ergó ami nem törvénytelen nem lopás. (egyszerű logika) tehát nem lopásról beszélünk, hanem erkölcstelen tranzakcióról.
Ezt a 18 ÉVVEL EZELŐTT történt erkölcstelen tranzakciót fújta föl a média és ebből próbál megélni a Bauer meg társai. Ez nagyon kevés. Ebből nem lehet előre vinni az ország ügyét.

Bummer 2008.04.26. 10:21:35

makacs szennyeződés:
ugye azt is tudod, hogy már rég nem Polt Péter a legfőbb ügyész. És mégsem sikerült semmilyen ügyben vádat emelni... De érdekes. Lehet, hogy tényleg nem történt törvénytelenség?

fourgee 2008.04.26. 10:22:13

Hm, ha jól tudom, a briteknél, franciáknál és németeknél is "nacionalista" a gazdaság, tehát védik saját magukat. Szerintem is valós Bauer félelme, mert mindhárom országot lehagytuk gazdaságilag, elleptek minket a brit, francia és német munkavállalók, nem mellesleg mindhárom országban naponta végeznek ki zsidókat származásuk miatt. Hát ezt akarjuk mi? Követni ezen országok romlott példáját? F.szt! Inkább tartsuk meg a jelenlegi politikánkat, vezető pozíciónkat! :)

fourgee 2008.04.26. 10:22:17

Hm, ha jól tudom, a briteknél, franciáknál és németeknél is "nacionalista" a gazdaság, tehát védik saját magukat. Szerintem is valós Bauer félelme, mert mindhárom országot lehagytuk gazdaságilag, elleptek minket a brit, francia és német munkavállalók, nem mellesleg mindhárom országban naponta végeznek ki zsidókat származásuk miatt. Hát ezt akarjuk mi? Követni ezen országok romlott példáját? F.szt! Inkább tartsuk meg a jelenlegi politikánkat, vezető pozíciónkat! :)

nemecsekerno_007 2008.04.26. 10:24:33

Eörsi István újhortysta Fidesz. Normális ez?
Inkább neohortysta, az jobban hangzik. :)
A Fidesz sokkal inkább neokádárista, ahogy a legtöbb politikai erô meg poszt-kádárista. Egyébként menjenek a p*csába. Az össze amelyik így gondolkodik. Hol élnek ezek? Internetadó, nyakkendôadó etc...
Mi a f*szt keres itt ez a sok vén sz*ros még? (nyilván itt nem életkorra utalok elsôsorban)Menjenek nyugdíjba mondjuk 100 ezer/hó, oszt horgászgassanak szép csendben és nosztalgiázzanak a Kádár-rendszerrô. Ne osszák itt az észt a globalizált világban. B*zzeeee..gggrlrrr

Roltii 2008.04.26. 10:24:44

vicces ez a szőlős bányás dolog...Gyurcsány volt cégéről meg kimondta az ügyészség, hogy szinte 100%, hogy bűncselekmény történt, de elévült, bocsi...

Mellesleg Orbánéknál legalább nem volt internetadó ha jól tudom:D

Kieran Hayes 2008.04.26. 10:24:49

"Gazdasági téren szarul teljesítettek, piszkos ügyeik nekik is vannak (mondjuk, hogy ezen a téren egál, bár szerintem Orbánéknak több sara van)"

Ez emlékeztet a gyaloggaloppból a kezetlen-lábatlan lovagra: egyezünk ki egy döntetlenben :DDD

Francois Pignon 2008.04.26. 10:24:54

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:02:12
amúgy mi a helyzet azokkal a bányákkal, szőlőkkel?

Mint tudjuk, a gazdaság legjövedelmezőbb ágazatai. Ha valaki gyorsan és munka nélkül akar meggazdagodni, nem állami cégeket kell privatizálnia fillérekért, nem árfolyamra kell spekulálnia, nem milliárdos szerződéseket kell kötnie az állammal, nem drágán kell az államnak eladnia közpénzen gründolt informatikai céget majd bagóért visszavásárolni, hanem követ kell hordania Zilekkel, meg szőlőt kell telepítenie, mert ezek kemény 5-8%-os extraprofitot is hoznak. A mocsok államcsöcsön lógó burzsuját!

thomasmore 2008.04.26. 10:25:42

Még egy: bauer maga és kicsi pártja ragaszkodik a sokbiztosítós eü modelhez.ez az a rendszer ami a legkevésbé szolidáris a társadalommal (ide a sicko című dok.filmet ajánlanám,michael moore-t nem kell bemutatni,csúsztat,de azért a lényeg lejön: nem kicsit igazságtalan a profit alapú-többbiztosítós eü).és akkor ő vádolja az ellenzéket igazságtalan társadalompolitikai elképzelésekkel(mert ugye a fidesz ez ellen küzd)?és akkor ez még csak egy ellentmondás a cikkben...

tevevanegypupu 2008.04.26. 10:25:56

Szo sincs rola, az Orban szolo-banya ugyet is meg kell beszelni ugyanugy mint a Gyurcsany-Apro erdekeltsegeket. Es erdeklodni kell az szdsz korrupcios ugyei utan is, peldaul a Wekler-Koka-Demszky-Magyar Balint fele ugyletekrol, a 4-es metrorol, a kormanyzati negyedrol, az egeszsegugyrol, a sorozatos tagbeleptetesekrol, az szdsz-es elnokvalasztasrol, aztan Mucuskarol, meg hogy mennyit kapott Aranka az ES-tol valami bizonytalan dokumentumokert amiket a ferje szamitogeperol gyujtott ossze almatlan ejszakain..hajaj, mi mindenrol lehetne csevegni.

Bummer 2008.04.26. 10:26:40

Olyannyira elévült a Gyurcsány ügy, hogy a képviselői klub, amivel kapcsolatban a már elévült bűncselekmény történt, meg is szűnt (nagy biznisz lehetett az államnak)

Bummer 2008.04.26. 10:28:32

Igazából az lenne a jó, ha Gyurcsánynak is lenne szőlője Tokajban, akkor most nem b@sznák szét az egész világörökséget az MSZP-közeli szalmaerőmű
építők.

Bummer 2008.04.26. 10:29:15

Egyébként Gyurcsány van olyan kicsinyes, hogy eléri, hogy Tokaj tönkremenjen, csak azért, hogy az Orbán-szőlők anyagi bukta legyen.

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:31:01

akkor már csak az a kérdésem, hogy miért jobb a "jobboldali" lopós, mint a "baloldali" lopós?
mi a különbség?

elsanto 2008.04.26. 10:32:39

számomra annyira hihetetlen, hogy a most kiömlő fost egy korábban kiömlött, mostanra már megkeményedett szarral akarják egyesek eltakarni. "ez a ház össze fog dölni, a probléma az, hogy a tető alatt vagyunk"

Bummer 2008.04.26. 10:34:11

makacs szennyeződés, megpróbálom megmagyarázni, de ehhez az kell, hogy egy pillanatra töröld ki az ÉS-Népszabadság propaganda eredményét a fejedből!

Nem jobb a "jobboldali lopós". A különbség (talán most már megérted):
1. a jobboldali lopós nem törvénytelen volt, hanem pont annyira erkölcstelen, mint az átlag gazdaság
2. a baloldali lopós törvénytelen volt, csak elévült. Az, hogy erkölcstelenek, az pedig annyira hozzátartozik a baloldalhoz (Elender, metróépítés, horvátországi nyaraló, Fittelina-uszoda, zsidótól rabolt villában lakás stb.), hogy nem is ügy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 10:36:36

Jó Tündér,
"kicsit több kellemetlen, buta, tehetségtelen fasz a kormány környékén mint amit az ember könnyen el tud viselni."
A jelenleginél több faszt a kormány körül azért nem tudok elképzelni, mert most csutkáig van a kormány és környezete fasszal. Úgy 114%-ra becsülöm a jelenlegi arányukat.

CrL 2008.04.26. 10:39:39

makacs szennyeződés: megnyugtat az hogy biztos teli volt gázos stiklivel és illegál elemmel a Tokaj ügy? Sőt még a tokaj himvesszeje név is kimondható.

De jelen pillantban itt arról lenne szó, hogy van egy amőba méretű pártunk aminek egy alapvetően tisztelni való MTA-s közgazdász tagja agyamenten felsorolja a zsigeri félelmeit és sirámjait arról hogy mi lesz majd ha visszatér a kétszer már leszavazott Főgonosz és körei, teszi ezt pont ugyanúgy mint 6 éve hallhattuk a kampányban és 6 olyan év után ami visszaforditotta az időt Magyarországon és olyan állapotok alakultak ki, amihez érdemes belepillantani bármilyen aktuális gazdasági elemzésbe vagy elég egy körutat szervezni az országban, majd utána mondjuk Cseh vagy Lengyelországban.

Leegyszerűsitve: egyáltalán nem jó, hogy lopnak éjjelnappal, sőt. De eddig itthon a 'baloldali lopós' nem volt képes ügyelni arra, hogy közben ne kúrja szét az országát is egyben. Sikerült neki.

nemkellvagta (törölt) 2008.04.26. 10:40:14

háát, ha ez a lolaté, akkor szerintem nem kell aggódnunk. akkor a szürkeállományt elkapta a tasnádi féle agysorvadás. az ilyen öreg sztálinisták, mint a bauer úgyis ott fognak kaffogni amíg kihül a nap, who gives a flying fuck? most felvidultam.

simonmondja... 2008.04.26. 10:42:42


Ja, hogy itt védeni illik a minelnök privát üzletelését a hivatali ideje alatt.
Sok sikert.
Az írás unalmas, de amit ti csináltok, az kabaré.

fourgee 2008.04.26. 10:45:46

Na, most használtam utoljára Opera böngészőt, már megint dupla kommentet nyomott... Bocs :) Ezt a hozzászólást, meg a kettő közül az egyiket törölje már vki, kösz :)

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:46:43

Bummer, soha nem olvastam ÉS-t és Népszabadságot, a személyeskedés meg mindig valami másnak a hiányát jelzi, emlékszel talán.

értem már, a különbség tahát az, hogy az egyik lopás elfogadott (mindenki lop), és nem ítélték el törvény előtt, a másik meg nem a mi oldalunkon volt, tehát nem elfogadott (senki nem lop), és elítélték, igaz, nem emlékszünk, hogy kit és mikor.

én meg két népszabi közt a betörőtől majd megkérdezem, hogy kire szavazott, és elkapták-e már korábban.

fourgee 2008.04.26. 10:47:42

Na, most használtam utoljára Opera böngészőt, már megint dupla kommentet nyomott... Bocs :) Ezt a hozzászólást, meg a kettő közül az egyiket törölje már vki, kösz :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 10:47:52

simonmondja:
Ki véd? Mit véd?

szamarhegy 2008.04.26. 10:49:05

Kínos, hogy egy valaha értelmes emberekből álló párt mostanra ilyen szellemi szintre jutott. Most akkor komolyan, ugorjunk a gazdasági szakadék mélyére, de az Orbán akkor se? Szidjuk a kormányt, amibe csak befelé igyekszünk, de kifelé már csak akkor, amikor minden mindegy? Kínos, nagyon kínos ez lázálmos SZDSZ-es végjáték, legalább az utolsó pillanatokban egy kis emelt főt, ha úgy nem is, mint Schwarzi a T2 végén az olvasztó medencébe, de valami hasonlót.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 10:49:08

"simonmondja... 2008.04.26. 10:42:42

Ja, hogy itt védeni illik a minelnök privát üzletelését a hivatali ideje alatt.
Sok sikert.
Az írás unalmas, de amit ti csináltok, az kabaré."

Simon, itt szó sem esett még a kedvezményes áramvásárlásról, a füstgáz kvótáról. Ha szeretnéd, nyugodtan tematizáld, ne tartsd vissza, az megárthat az egészségednek.

CrL 2008.04.26. 10:49:34

makacs: nem, te azért nem érted meg, mert nem akarod.

elsanto 2008.04.26. 10:49:47

hát tényleg csak az a vita, hogy ki kúr seggbe? a seggbekúrás ténye már nem is?

Bummer 2008.04.26. 10:50:56

makacs szennyeződés, megpróbálom megint. Nem kell ÉS-t és Népszabadságot olvasni, ők csak a forrás, így is, úgy is eljut a propaganda.

Nem az a különbség, hogy az egyik lopás elfogadott. Hanem, hogy amit te a jobboldalon lopásnak hívsz, az NEM LOPÁS, és nem is lehetett volna elítélni.
Amit pedig a baloldalon hívsz lopásnak, az valóban LOPÁS volt, és el is lehetett volna ítélni, ha nem évül el közben.

Tehát nem az a különbség, hogy elkapták-e a betörőt, hanem hogy betört-e vagy nem.

Roltii 2008.04.26. 10:53:10

makacs szennyeződés:
szerinted jó amit ezek csinálnak? ezt most mindentől függetlenül kérdem. Fizetsz adót meg mindent ezerrel, közbe kapod a nyakadba a megszorításokat. Élhető ország ez?
Eddig ment a sírás, 4 év nem elég semmire, legalább 8 kéne. Elég volt nekik? nem. Jobb lett nekünk? szerintem nem. Akkor lehet hogy átkéne már adni a másik oldalnak, hiszen valszeg mégse annyira sátán ez a Zorbán, hiszen 98-02 között is azért valahogy eléldegéltünk, és nem történtek a mostaninál nagyobb disznóságok, viszont talán jobban ment kicsit a szekér.

Wuff 2008.04.26. 10:53:14

Bauer beteg és paranoiás. Sajnálom szegényt, nehéz lehet így élni. Vagy csak jól megfizetik érte.

"Az adótörvényekkel játszadozás felelőtlen volt, ez tény, de nem több, mint egy rossz gazdasági döntés"
Nem felelőtlen volt. Az öt százalékpontos ÁFA csökkentés jópárszázmillárd (úgy 4 körül) forintot vesz ki az állam zsebéből évente. Kétharmad annyit mint a rendkívül fontos négyes metró, és két és félszer annyit mint amennyibe a kormányzati negyed került volna (de legalább ezek csak egyszeri produkciók). Óriási dilettantizmus közepette bedöntötték a magyar költségvetést, ami nem felelőtlenség: bűn.

"a kétéves költségvetés viszont a demokrácia megcsúfolása"
Nincs olyan, hogy két éves költségvetés, olvasd el az ÁHT-t. Az kétszer egy éves költségvetés volt egyszerre megszavaztatva. A középtávú tervezéshez például még előnyös is lehet. Előnyei: stabil, kiszámítható. Erre van szüksége a gazdaságnak, nem pedig arra, hogy havonta módosítsuk a törvényeket ellentétes irányba. A mindenkori választások után például egy 4 éves tervezetet nem ártana kiadni, hogy lehessen mire számítani (vagy inkább a választások előtt).

Aki pedig azt mondja, hogy a Gyurcsány-kormány bármiben is jól teljesít, az nagyon elvakult, vagy buta. Mára Orbánék kormányzásának semmi hatása sincs, de már Medgyessy balfaszkodása is eltörpül amellett, amit e dilettáns társaság művel (Medgyessyben legalább a jószándék megvolt, csak nem értett a gazdasághoz).

Bummer 2008.04.26. 10:55:45

Tényleg, csinálunk egy mérleget? Elég a vádakból. Nem is kell, hogy igaz legyen, csak szedjük össze, ami felmerült:

Jobboldal: bánya, szőlő, Kaya
Baloldal: Fittelina, Nomentana, Strabag, Gresham, füstgáz, kedvezményes áram, képviselői klub, őszödi üdülő, Sulinet, Xénia-láz, Kapolyi-Keller tengely

És nézzük a politikai tevékenység körébe tartozó tényeket:
Jobboldal: régió felett növekvő gazdaság, csökkenő államadósság
Baloldal: stagnáló gazdaság, rohamosan növő államadósság, törvénytelen elbocsátások, alkotmányellenes jogszabályok, káosz, kormányválság

Hol is van több probléma? :-)

makacs szennyeződés 2008.04.26. 10:57:43

értem, az egyik lopás, a másik nem lopás, igen, figyelek, tanulok.

el lehetett volna ítélni, de hipp-hopp, elévült.
nem írélték el, de attól még lopás.

a fél hegy megy a zsebbe, nem, nem lopás. miért? mert nem ítélték el. egyszerű.

ráadásul nem is kettős mérce.

a betörő tehát onnantól betörő, hogy elkapják, és elítélik, előtte nem az, még ha mindenki tudja is, hogy betört.

ha nem kapják el, nem betörő.
csak akkor betörő, ha elkapják, vagy ha nem kapják el, DE balos.

simonmondja... 2008.04.26. 11:00:21

Turul2k2.

A hozzászólások nagyon viccesek, mikor a Vitya szőlőjéről értekeznek példul.
Én nem tudom, hogy ki, milyen üzletet gründolt minelnök korában, de hogy valaki védi a Vityáját, hogy jól tette, mert szeressük érte,
azt ugye, szabad megmosolyogni?

Vagy ez itt súlyponti kérdés, hogy a Fikusz Kukiszon se szabadjon röhögni?

Bummer 2008.04.26. 11:03:13

makacs, kezdem elveszíteni a türelmem, még egyszer utoljára megpróbálom, de tényleg ez az utolsó.
"a fél hegy megy a zsebbe, nem, nem lopás. miért? mert nem ítélték el."
NEM AZÉRT, mert nem ítélték el. NEM, NEM, NEM. Azért nem lopás, mert egyáltalán nem is történt törvénytelenség.
A hasonlatodat használva: a betörőt elkapták, de aztán rájöttek, hogy nem is a betörő, hanem a postás.

hcrules 2008.04.26. 11:05:20

Kár hogy elment Fedor, olyan jókat kacarásztam :)

Ha nem olvastam volna a kommenteket álmomban sem gondolnám, hogy van olyan aki ezt a sok baromságot még mindig beveszi.

CrL 2008.04.26. 11:05:49

simon, a cél mindig ez: orbán és bányáin menjen a parttalan vita közben mehet a lejtmenet projekt. megy is.

Sorokin 2008.04.26. 11:06:03

Bizonyára én vagyok hülye, de a szőlőbányába nem tudom belelátni a lopást. Lehet én vagyok hülye, de lehet csak nem fog meg ez a kriptokommunista berzenkedés a magántulajdon ellen. Szal' valaki elmagyarázhatná miért is kell arra fújni és mindezt lehetőleg ne a népszava olvasoink mondták rovatának a szellemi nívóján.
A Kaya ügy meg asszem' sima csődbüntett lenne, ha akkoriban úgy kezelték volna. Ezzel persze nem szeretném felmenteni őket, de egyrészt akkoriban így szabadultak meg a cégektől, másrészt aktív politikus nem tulajdonrészelt benne. De ebben az ügyben is lehet felvilágosítani engem!

Gringo 2008.04.26. 11:07:00

Ezek a jobbosok csak lopni tudnak. A blogbejegyzés írója a Lola képet TWA-tól lopta: w.blog.hu/2008/04/17/lopotokok

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 11:08:01

CrL,
"lejtmenet projekt"?
Már rég a "Szabad Esés" projekt zajlik!

Gabo1000 2008.04.26. 11:08:49

Világositsatok fel az miért demokratikus,ha valaki közli miután kiderült hogy zándékosan visszaélt önös érdekiért a választók bizalméval majd közli cinikusan hogy jöhetnek tüntetni meg hőbörögni, úgysem tudnak semmit csinálni? Az miért demokrácia ha a választott képviselők nem a választóikat képviselik, hanem a pártérdeket. Ehhez nem kell ennyi ember elég lenne 4 is. Pl Karsait is megbüntetik mert a válastói akaratát próbálja érvényesiteni.

Bummer 2008.04.26. 11:11:26

Gabo1000, nem erősségük politikusainknak a demokráciaérzék. (Sajnos egyik oldalon sem)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.26. 11:13:01

Bummer: igazad van. A jobboldal kevesebb disznóságot csinált, és kisebbeket. Ettől még a szőlőügy disznóság volt - sőt, még nagyobb baj, mert ostobaság is. Orbán megirigyelt valamilyen nagypolgári-nemesi allűrt, és a szőlészkedés oly nagy divat lett, hát belement: aztán pedig szánalmas volt a "taggyűlés vagy nem taggyűlés"-féle szarkenegetés. Tény, hogy az ő szőlőjükre mindig volt vevő, míg máséra nem, holott minőségi különbség nem volt...

A kevesebb és kisebb disznóság jobb, mint a sok és nagy. Kiváltképpen jobb annál, ami a valóság: hogy a Gyurcsány-kormány EGYÁLTALÁN NEM AKARJA AZ ORSZÁG JAVÁT, csakis a saját, személyes érdekét nézi. Nekik az a fontos, hogyan maradhatnak hatalmon, továbbá az ország vagyonát sajátjukként kezelik. Ezért kell az eü-szétlopás: mert már nem maradt más. Nem azért, mert csak úgy működőképes...

Részletesebben:
molnargoreny.blog.hu/2008/04/26/celegyenesben

Roltii 2008.04.26. 11:13:44

hrcules:
hidd el, sajna többen elhiszik mint gondolnád.Fiatal, frissdiplomás ismerőseim között elég nagy számban jelen vannak az mszp-sek, sőt szdsz-esek is (15 évesen mindenki szdsz-es, de elvileg ezt kinövi az ember...).Nagyon durván nem lehet velük általába erről beszélni sem, mert olyan demagógok, hogy a Zorbán térden állva könyörög a receptért...(egyébként mind közgázos,lehet hogy nem véletlen?).

Francois Pignon 2008.04.26. 11:15:20

Gringo 2008.04.26. 11:07:00

Jó tudni, hogy Tóta W tojta a világot.
(A tiédet talán.)
belsoseg.blog.hu/2007/10/13/egynap

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 11:19:29

Jegyezzük meg, hogy Kapolyi magánnyomozós buktájából kiderült: a szőlőbánya históriája a Keller-Kapolyi féle magánnyomozósdi eredményeképpen került az ÉS-hez.

Ahhoz az ÉS-hez, amelyben most Bauer puffog.

Ez egy ilyen társaság. Gyurcsány Ferenc kedvenc lapja. Ők az elit.

Bummer 2008.04.26. 11:22:11

Vajon mivel zsarolták Kékessyt?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 11:24:36

Nem zsarolták.
Kékessynek volt egy kívánsága.
Maguk nem olvasnak Indexet?

index.hu/politika/belfold/kapkekstotz0/
"hogy lényegében megállapodtak Kékessy Dezsővel, az Orbán-kormány egykori párizsi nagykövetével, a Fidesz-elnök családjának üzlettársával, hogy akár Orbánékra terhelő információk kiadására is hajlandóak cserében azért, ha a Medgyessy-kormány kiutasítja Kékessy korábbi vejét az országból. A magánnyomozó azt állította, hogy legalább 15 találkozó után az exminiszterelnök házibarátja hajlandónak mutatkozott arra, hogy akár a jobboldal számára előnytelen információk átadásába is belemenjen, ha Kapolyiék elérik a férfi kiutasítását. Stotz állítása szerint Kékessy rengeteg információt átadott,"

tanár úr 2008.04.26. 11:25:37

Lesz itt ne mulass! Hülye Magyarok! Vagy nyaljátok az Orsós Orbán seggét vagy " nem léteztek" (ahogy Orbán mondta 198 ban :aki ellenünk van az nincs!!!)
Alkotmány módosítás, személyi kultusz, parlament csak egy vicc lesz ( havonta egyszer üléseznek, nem lesz bizottsági ülés egy se). Egypártba olvaszt be akit lehet, és a párnak köztársasági elnöke, ügyésze, rendörsége, nemzeti gárdája, ÁVÓJa . besúgói lesznek. Mikorla mondta: Húsz évre bebetonozzuk maginkat!
Hülye magyar Nép!!!!(meg az Szdsz). Kellett ez?
nah jah...akinek Győzike a legnézettebb TV műsora....:)
Legyen Győzike a Közt. elnök, Orsós Orbána min. elnök, Deutsch Für a parlament elnöke.......de akkor ki lesz a Vajda????? Nesztek!

Bummer 2008.04.26. 11:25:46

Na de miért kellett Kékessy exvejét kiutasítani az országból? Miért ért meg Kékessynek ennyit az ő kiutasítása? Kiről van szó egyáltalán?

Bummer 2008.04.26. 11:26:19

megint átcsúszott egy robot a captchán.

smalladam 2008.04.26. 11:26:34

az autóskártyázásban mindig az nyert, akinél ez a verda volt:

en.wikipedia.org/wiki/Cizeta-Moroder_V16T

vagy a gázturbinás versenykamion

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 11:27:15

Fogalmam sincs. Zaklatta Kékessy lányát. Mit tudom én. Ha exvej van a képben, szökik a józan ész.
"Az én lányommal ezt nem teheti senki ..."

Bummer 2008.04.26. 11:27:43

smalladam, attól függ. A fogyasztása például nem volt az igazi emlékeim szerint. Ott a kispolák nyert talán.

simonmondja... 2008.04.26. 11:28:02

Doomhammer.

Érdekes, hogy neked ez derült ki magánnyomozós históriából.
Nekem az, hogy az Orbán-kormán APEH-elnökének informatikati tanácsadója több helyen is házalt a munkája során megszerzett dokumentumokkal.
Csányi példul még zsarolóként - fel is jelentette.
A Magyar Nemzet is vevő volt az anyagaira.

Bummer 2008.04.26. 11:28:23

Szerintem az exvej kulcsfontosságú. Abból a szempontból, hogy megértsük a motivációkat a történések mögött.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 11:30:31

Bummer 2008.04.26. 11:28:23:
"Szerintem az exvej kulcsfontosságú. Abból a szempontból, hogy megértsük a motivációkat a történések mögött."

Nem tudom, nekem ennyi elég.

Maga kis kíváncsi! Fogadjunk, bulvárlapokat is olvas!

Bummer 2008.04.26. 11:32:22

Doomhammer, a helyzet, hogy csak azt olvasok. Meg a Reakciót. Az bulvárlap?

smalladam 2008.04.26. 11:32:30

Bummer igazad van, azzal lehetett ütni pl.

amúgy ez az APEH-os tanácsadó ember egy igazi gerinces tag lehet.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 11:33:01

simonmondja... 2008.04.26. 11:28:02:
"Érdekes, hogy neked ez derült ki magánnyomozós históriából."

Mert ez érdekel. Az ÉS-nél nagyobb dögkút nincs ebben az országban, pedig kemény a verseny, a Mesterünk is hősiesen küzd. Az ÉS környékén pedig egy olyan sötét társaság tanyázik, hogy a posta denevérrel viszi nekik a levelet.

Újabb bizonyíték. Volt már egy pár.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 11:33:52

Exvej-ügy lehet símán egy szokásos vagyonmegosztási vagy még inkább gyermekelhelyezési ügy. Olcsójánosok.

simonmondja... 2008.04.26. 11:36:13

Doomhammer.
Harcolsz egy hetilap ellen?
Szerintem minden sor, amit leírsz róla, reklám a lapnak.
A médiát az érdektelenség öli meg.

makacs szennyeződés 2008.04.26. 11:36:27

Bummer, kész mázli, hogy van, aki a sok el nem ítélt lopásból különbséget tud tenni úgy, hogy mi a törvényes és mi a törvénytelen lopás, ha már a bíróságnak, ügyészségnek nincs reá ideje.

Bummer 2008.04.26. 11:37:56

Nem egészen. Amennyire tudom, Kékessy osztrák veje megvette Orbán egy régi belvárosi lakását meglehetősen jó pénzért és állítólag csak olcsóbban tudta továbbadni. Valószínűleg ez volt az egyik ügy, amit Kékessy felajánlott a kiutasításért cserébe, a Népszabi és a Hócipő hozta 2005-ben. Viszont szerintem fontos, hogy miért volt neki fontos a kiutasítás.

CrL 2008.04.26. 11:38:03

Na megirodott az SZDSZ új ellenzéki arc poetica-ja is, értelmesebb és kerekebb írás az biztos kár hogy az eredemények köszönőviszonyban sincsenek azzal amit Horn úr felvázol, ez a rész pedig lol:

"De azt látnunk kell, hogy a rendszerváltás óta minden botlása, hibás döntése ellenére az SZDSZ az egyetlen párt, amelyik következetesen, mérlegelés nélkül óvta a szabadságjogokat, lépett fel a rasszizmus és a diszkrimináció ellen; s a mi pártunk az egyetlen, amelyik következetesen képviselte azokat a szerkezeti átalakításokat, amelyek nélkülözhetetlennek a gazdaság, a társadalom sikeréhez."

www.hirszerzo.hu/cikkr.az_szdsz_ellenzeki_korszaka_ele.64221.html

Bummer 2008.04.26. 11:38:50

Makacs. Az ügyészségnek volt ideje, ki is mondta, hogy nem történt bűncselekmény az A esetben, és történt, csak túl régen a vádemeléshez a B esetben. Bye. Over.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 11:44:42

Sajnos Bauer egy dolog kihagyott a számításból. Orbán demagógiáját és populizmusát.
Bármit tesz is az MSZP és az SZDSZ, ezt demagógiát és populizmust lehetetlen leküzdeni.
Sajnos - Mikola és Horn után szabadon - 2010-ben az MSZP és az SZDSZ húsz évre mehetnek a picsába.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 11:45:09

simon,
ki a bánat olvasassa még az ÉS-t? Én sokáig kiváncsiságból átnéztem, de már hosszú évek óta dög unalom. Ballib üzenőfüzetnek is gyenge má'.

Bummer 2008.04.26. 11:46:37

K ügynök, nagyon szomorú vagyok az MSZP és az SZDSZ távozása miatt. Pedig olyan nagyon eredményesek voltak. Csak rá kell nézni a gazdaságra.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 11:46:51

egyébként, hogy lehet megbocsájtani a 3 hetenkénti ülésezést a 2 éves költségvetést, a járait, a polt pétert, a jobbikkal való együttműködést? ezek paranoik vagy megtörténtek? és egyébként is, mit keres a korona a parlamentben, pláne a címeren? koronaúsztatás...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 11:47:36

Bummer, mert a Fidesz olyan nagyon sikeres volt...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.04.26. 11:49:06

tölgy: én olvasom; érdekes megnézni, mit gondol éppen az SZDSZ hívő keménymagja. Pénzt azért nem adnék érte (Heti Válasz, Figyelő, Reakció, néha Gusto).

makacs szennyeződés 2008.04.26. 11:50:13

a "kettős mércénél" a káléndáriumban ott fog állni, hogy: ld. Bummer.
tanpélda.
bye.

Bummer 2008.04.26. 11:50:18

calam. Ne keverd az eredményeket a hülyeségekkel.
A Fidesz idején nőtt a gazdaság (a régió éllovasa voltunk), és csökkent az államadósság (a rendszerváltás óta először). Ez a két legfontosabb gazdasági tényező, mert erre lehet alapozni a társadalmi előrelépést is.
A másik: remélem nem gondolod, hogy most hatékonyabb a heti ülésezés, a mindig december végéi húzódó költségvetési bírkozás, a Jobbikkal nem működött együtt a Fidesz, mivel a Jobbik akkor még nem is létezett, de a koronás címert is a Fidesz nyakába varrni már olyan szintű, hogy azt hiszem, inkább nem is folytatom.

Wuff 2008.04.26. 11:51:05

"Sajnos - Mikola és Horn után szabadon - 2010-ben az MSZP és az SZDSZ húsz évre mehetnek a picsába."

Ez egyáltalán nem sajnos, hanem szerencsére.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 11:53:38

a fidesz ma működik együtt a jobbikkal, pl V. kerületben. A fidesz vitte át a koronát a Parlamentbe, ahol jóval nehezebb megnézni, de ez mind1. A koronás címer nem a fidesznek szólt, úgy általában. Én nem tudom, hogy hatékonyabb-e most, mint akkor. Lehet, hogy igen, lehet hogy nem. Mindenesetre az, hogy az orbánnak egyes kérdésekre csak 9 héttel később kellett válaszolnia, az igencsak gyengíti a parlamentarizmust.
Milyen áron és hogy nőtt a gazdaság? MEkkora volt az infláció?

Roltii 2008.04.26. 11:54:47

calam: legyen a korona a legnagyobb probléma. Vicces kérdés hogy lehet megbocsátani...van pár dolog amit nem lehet, nem szabad. Viszont választani kell. Úgy tűnik két rossz közül. Na már most ilyenkor össze kell hasonlítani a jó és rossz oldalait a két rossznak. Azt hiszem egyértelmű a választás. Mert egy dolog a korona, mégegy a költségvetés, de asszem a mérleg másik oldalára épp elég akár csak az Öszödi Beszédet beszédet rakni.
Minek örülnék a legjobban? eltakarodna a mostani politikai elit (jobb bal és többi oldal) és helyébe jönnének normálisak normális döntésekkel. De még ez is évekig szvás lenne, mert valszeg én is nekiállnék a haveroknak kedvezni stb, mert ember vagyok. Úgyhogy úgy tűnik jelen helyzetben a Zorbánék jelentenek valamiféle megoldást, és ezzel közel sem azt mondom, hogy ez hű de jó dolog.

Bummer 2008.04.26. 11:55:29

Ja, calam, az infláció kisebb volt mint most. Megfeledkeztem róla.
Ajánlom figyelmedbe, hogy a parlamenti közvetítést nem nézi senki, tehát a média nagyon kiválóan betölthette Orbán kérdezgetését. Elég jól ment is nekik, a választási eredmény ismeretében.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 11:56:04

Bummer,

ha megengeded, számokat mondanék. A nyugdíjak egy hónapban mintegy 200 milliárd forintot tesznek ki. Ezáltal 2002-től 2006-ig a 13. havi nyugdíjak összességében 1000 milliárd forintjába fájt az országnak. Mennyi is volt a költségvetés hiánya 2006-ban? 1500 mrd? Vagyis a hiány kétharmadát CSAK és KIZÁRÓLAG a 13. havi nyugdíjkifizetések okozták. Tehát aki a rossz gazdaságról beszél, nem egyebet mond, minthogy a 13. havi nyugdíjakat VISSZA KELL FIZETTETNI. És akkor nem beszéltünk az 50%-os közalkalmozotti bérrendezésről, az autópályákról.
Szóval jött 2002-ben egy szoci kormány, ami azóta is ragaszkodik a 13. nyugdíj intézményéhez. Azért ragaszkodik mert szoci. Ezzel szemben mit tesz egy konzervatív, pláne nemzeti, aki az ország jövőjéért lenne hivatva elkötelezett? Neki nem elég a 13. havi, legyen 14. is! Király! No, ez ellen a populizmus meg demagógia ellen nem lehet sajnos mit tenni.

Bummer 2008.04.26. 11:56:35

K ügynök. Ha 2002-től nem kúrják el a gazdasági növekedést, akkor 2006-ban nincs hiány.

Sütemény1975 2008.04.26. 11:56:49

atyavilág, kb a feléig bírtam! ennyi baromságot hogy hordhat őssze egy írástudó ember?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 11:58:18

jó, hát ezaz, amiben nem lesz egyetértés Roltii, ugyanis azt gondolom, hogy ezek elvi problémák, pl korona. Azonban számomra Orbán pl a kötelező hittan és/vagy erkölcstan oktatással, vagy amit a Semjén, Simicskó akart, hogy az alkotmány preambulumában benne legyen a Jóistenre való hivatkozás elfogadhatatlan. És el tudom ismételni, amit te mondasz két rossz közül kell választani.

Bummer 2008.04.26. 11:58:30

Ja, K, a 14. havi nyugdíj kb. 2%-os nyugdíjemelésnek felel meg (tessék kiszámolni). A szomorú az, hogy a média, meg a "mértékadó" közgazdászok előadják, hogy ez mekkora betarthatatlan dolog, pedig pont az a baj vele, hogy marha könnyű betartani, és marhára lehet rá hivatkozni, hogy mekkora jófejek vagyunk, de a nyugdíjasoknak egy napi kajára elég.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 11:58:43

Bummer,

calamnak írtál a Fidesz-kormány erényeiről, de ne feledd, kellet hozzá egy Bokros-csomag. Érdekes, azt is azok a tetü népnyúzó szocik csinálták meg.

Bummer 2008.04.26. 11:59:16

calam, azt nem Semjén meg Simicskó akarta, hanem fél Európa. De nembaj. Kötelező hittant meg senki nem akart. Esetleg a Bauer.

Bummer 2008.04.26. 12:00:17

K ügynök, az, hogy a Bokros csomag kellett hozzá, azt a Bokros mondja. Vannak közgazdászok, akik szerint a Bokros csomag csak nehezített, mivel a magyar vásárlóerőt visszafogta, így a helyi szolgáltatások iránti kereslet visszaesett és ez a magyar gazdaság kárára vált.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:00:24

Bummer, hát te ezzel letudod a Parlament megkerülésést, akkor grat!

Roltii 2008.04.26. 12:00:29

K ügynök: minden fideszes baromságnak tartja a 14. havi nyugdít, ne gyere ezzel. Az simán egy baromság volt, nem is legnagyobb. Nem tökéletesek, ez van. Másik oldalon bőven találunk ilyeneket.
Egyébként meg ne beszélj költségvetési hiányokról és hasonlók, ha NEM ÉRTED AMIRŐL BESZÉLSZ!!! nem részletezem, de baromság volt amit írtál.
Jah, és a szoci kormány a megszorírások során az agyonhajszolt adózó embert szorítja meg, gratulálok...nem lehet a vidéki cigányt, mert akkor elvesztik a maradék 3 szavazójukat is...

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:01:21

Bummer, légyszi számold má' ki nekem a14. havi 2%-ot, légyszi!
Másik, mit is csesztek el 2002 és 2006 között? Konkrétan? Ne dobálózz a véleményeddel mintha tények lennének, valódi tényeket, ha lehet.

CrL 2008.04.26. 12:02:11

Bummer, jobb ha időben kiszállsz mert még felfalnak a köztársaságpártiak.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:03:24

Roltii,

pont erről beszélek, a demagógiáról és a populizmusról. És most én lennék demagóg: BAROMSÁG AMIT ÍRTÁL.

Kinek van igaza?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:03:43

K ügynök 2008.04.26. 11:58:43
A Bokros-csomag követte Békesi ügyködését, amit a "tetü népnyúzó szocik" támogattak. És mindezt megelőzte az egész adósságválság és összeomlás, ami a "tetü népnyúzó szocik" kísérletének eredménye.

Hattory Hanzo 2008.04.26. 12:03:44

Bummer

A Semjén-Simicskó duó ezt szülte meg:

„Rendíthetetlen akarattal, nemzetünk létének és jövőjének érdekében,

mi, a Magyar Köztársaság valamennyi polgára,

akik az igazságot, a jóságot és a szeretetet - mint minden emberi közösség alapjait a Jóistenbe vetett hitből vagy más egyetemes értékek iránti meggyőződésből kifolyólag - tiszteletben tartjuk,

megbecsülve és megőrizve mindazon erkölcsi, szellemi és kulturális értékeket, amelyek az európai keresztény hagyományokban és a magyarság történelmében gyökereznek,

átérezve azon kötelezettségünket, hogy az ezeréves magyar államiság örökségét a jövő nemzedékeire hagyományozzuk,

hálás szívvel elődeinknek a magyar szabadságért és függetlenségért vívott áldozatos küzdelmeikért,

tiszteletben tartva az ember veleszületett méltóságát, és jogát arra, hogy szabad és boldog életre törekedjék,

igyekezettel a magyar állampolgárok jólétének előremozdítására,

elismerve az embertársaink iránti szolidaritás kötelezettségét,

közösséget vállalva a határainkon túl élő nemzettársainkkal,

biztosítva a demokratikus jogállam működését,

érezve felelősségünket Isten, a nemzet és saját lelkiismeretünk előtt,

megalkotjuk a Magyar Köztársaság Alkotmányát mint az állam alaptörvényét .”

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:04:34

Bummer, akkor rosszul emlékszel, az orbén akarta 98 végén. De Semjén és Simicskó akarta most:
www.hirszerzo.hu/cikk.semjen_tervei_isten_elsopri_a_tobbpartrendszert_es_a_szovjetuniot.63532.html

Sorokin 2008.04.26. 12:04:49

Az, hogy most a haladó baloldal a 13. havi nyugdíjban vélte megtalálni minden baj forrását, megint csak a teljes analfabétizmusukat bizonyítja.
Kb annyi köze van hozzá, mint ha azt állítanánk, hogy a golyák elszaporodásának a következménye a gazdasági szerkezetváltás. Időben egybeesett, az tény :)

Bummer 2008.04.26. 12:04:55

K ügynök, parancsolj. Ha egyébként az inflációt követi a nyugdíjemelés, akkor a 14. havi nyugdíj 7.7 százalék reálemelést jelent (14/13). Tegyük fel, hogy január elsején kitalálják, hogy decemberben fizetnek egy 14. havi nyugdíjat. A kifizetett nyugdíj (13 egység) elveszíti közben az értéke 8 százalékát (infláció), tehát a 14. havi nyugdíj nem lesz más, mint ennek az inflációs veszteségnek a visszapótlása.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:04:55

"valódi tényeket" - K ügynöknek is kiesett az elmúlt 80 év tudományfilozófiája :D

Roltii 2008.04.26. 12:05:53

calam: a koronát hagyjuk, talán egyet is tudok érteni. Bár mondjuk a főváros közepén szerintem nincs rossz helyen, Parlamentbe meg bárki bemehet tudtommal.
Erkölcstant meg igenis oktatni kéne az iskolában, mert nevetségesek a mai fiatalok (25 vagyok, nem rég még én is az voltam). Mindent megengednek maguknak, és sz@rnak bele mindenki másba. A hittan meg egy olyan dolog, ami beletartozik az általános műveltségbe. Az állampolgári jogokat és kötelességeket nem említetted, pedig még azt is kéne oktatni. Bár lehet, hogy fontosabb lenne szövegértést tanítani (pisa tesztek miatt).
Jóistenre hivatkozás itt-ott? erre csak annyit: In God We Trust (remélem jól emlékszem)

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:06:06

Mindenkinek,

a 13. nyugdíjak összesen nem 1000 milliárd forintjába van az országnak? Több, kevesebb? Mennyi?

És ez sok vagy kevés? És mihez képest?

Nem véleményeket, TÉNYEKET, ha lehet. Kösz.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 12:09:15

aztakurva.
kemény, amikor az ideológiailag baloldali konzervatívok osztják egymást a nemzetileg balodali konzervatívokkal, és a jobboldali konzervatívok asszitálnak hozzá.
kész.
oszt még az első 102 kommentet is elolvastam.

ezért megpróbálok érdemben, még ha röviden is:
- 1998 és 2002 között a belső fogyasztás felpörgetésére appellálva próbáltunk jobboldali gazdaságot létrehozni. a jobboldaliság nekem tetszik, pont azok a gazdasági aspektusai, amiket herr baueuer épp hevesen támad (rászorultsági alapú szociális támogatások, célzott kisebbségi felzárkóztatási programok, visszacsatolás, stb.), csak nem vagyok róla meggyőződve, hogy orbán megcsinálná, mert retorikailag pont az ellentétét nyomja. feri retorikailag ilyesmit nyomott, aztán jól nem csinálta meg.
- az államilag finanszírozott tisztségek újraelosztása nem csak fieszes gyakorlat. nem értem, miért egyoldalúan kel ki ellene, miért nem mondja, hogy maga a gyakorlat, mint olyan, az rossz dolog. mert akkor ő se lenne ott, ahol.
- a közmédiumok kormánypropagandára való felhasználása. oké, itt mosolyognom kell :-).
- disznóságok: azok lopnak, mi nem! de, önök is, kedves bauer. meg igen, azok is, csak azok ügyesebben.
- amit és ahogy a koalícióról ír, az afféle hintapolitika. lendvai ildikótól tanulhatta.

ja! az oldalakról!
adómentes minimálbér - szoci szavazóbázisnak kedvez, orbán vezette be.
eva - fideszes szavazóbázisnak kedvez, medgyessy vezette be.

aki meg le mer ballibezni reflexből, azt bedobom egy batikolt pólóban a bányászból képzett munkanélüli borsodi varrónők közé.

még egy kérdés: ti, jobboldaliak, kire szavaznátok két baloldali konzervatív közül? mert én, mint jobboldali, nem tudok választani.

Roltii 2008.04.26. 12:10:06

K ügynök:

írtad: 2002-2006-ig 1000 milliárdba került a 13. havi nyugdíj. 2006ban a hiány 1500 milliárd volt.
Mit hasonlítasz össze mivel? Add össze esetleg a hiányokat, és úgy állítsd, hogy hányad része.
Erre írtam, hogy rosszul írtad le.

a 14. havi nyugdíj meg ostoba populizmus volt, így van.de hol van ebbe pont a demagógia? mellesleg orbán demagógiája kezd eltörpülni a másik oldal mellett...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:11:53

Tudod, eltérő történelmű országokban mást tanácsos alkalmazni. Tudod a hittannal erkölcstannal az a bajom, hogy ki mondja meg, hogy mit? Hittant tényleg az tanuljon aki akar, nehogy benne legyen a tanterveben. Ez a világi és egyházi oktatás összemosása lenne. Azon kívül, hogy feszültséget szülne én megyek a 10-es terembe, te a 11-esbe, aszerint,h milyen vallássú vagyok?. ERkölcstant meg azért ne, mert nehogy már tudja valaki az EGY IGAZSÁGOT. Állampolgári jogok ellen nincs kifogásom, bár ezt elméletben 12. utolsó napjaiban töri órán szokták tanulni. Ahhoz képest, hogy 25 vagy már elhiszed, hogy a mai fiatalok, kár. Amúgy nem olyan könnyű bemenni a Parlamentbe. Szövegértést kellene tanítani, nyílván de ház ez sem tetszik mindenkinek. Bár ez a probléma sem új.

Sorokin 2008.04.26. 12:12:48

1000 milliárd?!!

lol

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:16:31

ja különösen az volt demagóg, amikor a Gyurcsány a vizitdíj ellen kampányolt

Roltii 2008.04.26. 12:19:52

calam:
valahol tuti, hogy szándékos az oktatás lezüllesztése, hiszen több buta gyerek több buta szavazó. Erkölcsileg igen is vannak tanítható dolgok, például lopni bűn. Sajna manapság ez se egyértelmű (fenti postok kiválóan jelzik). Egyébként vagy én nőttem fel buborékban és jó gimiben (bp, 3.ker), és akkor is ilyenek voltak, de valahogy nehezebben hiszem el. De lehet, ki tudja...
állampolgári jogokat nekünk abszolút nem tanítottak. Mikor először szavaztam, pl gőzöm se volt mi az a kétfordulós választás...Mai napig nagyon sokan nem tudják.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:23:45

Azért az ciki, h ugyanaz a kép, mint tótaw-nél jó egy hete--->vérgáz!
No de lássuk a cikket!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:26:51

Anyád 3,14csája Bauer, a bánya az vérgáz, a nomentana meg nem, hülye vagy raccsoló bajnok, végtelen hülye és ez már primitívség is, amit művelsz

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:29:27

bs395,
természetesen nem igaz a kiinduló tételed. Nem két baloldali párt áll szemben. Hanem van egy jobboldal is.
Te, és néhány frissein a Corvinuson megtért piacpárti, azt hiszitek, hogy a jobboldal egyenlő a piaci retorikával. Nagyon nem.
Ha a történelmi előzmények (fr. forradalom, monarchia) nem is érdekesek számodra, olvasgasd mondjuk a Weekly Standard-et, vagy a libertárius oldalakat. A piac csak egy, a sok egyéb mellett.
És amennyiben a feltétlen piacpártisághoz kötöd a jobboldalt, akkor úgy 1979-ig nem is volt jobboldal Ny-Európában és az USA-ban a háború óta. A 19. századi konzervek meg igaziból balosok, a te érvelésed szerint.
Lépj ki a mai koalás ideológiai próbálkozásból, ha tisztességes akarsz lenni, és érteni a világot.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:29:46

okk, roltii ok, nekem tanítták, mi az, hogy az oktatás lezüllesztése, ki zülleszti és hol? Hát az hogy lopni bűn erkölcstantól függően egyértelmű legfejjebb nem tartják be. Amúgy nem véletlen az hogy a politikából 94 körül, vagy egy kettő legkésőbb aki tisztességes volt 98 van kiszállt. Najó, lehet, hogy tudnék még mondani egyet-egyet későbbről is, de alapvetően ez történt. Ezzel azt mondom, hogy Ezek Lopnak.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:31:19

hát hagyományosan a konzervatívok piacpártiak voltak, tölgy, amennyire én tudom

tevevanegypupu 2008.04.26. 12:32:27

Mielott Kugynok kerdeseire valaki valaszol, jo lenne ha fent emlitett sorolna fel reszletesen a Gyurcsany kormany eredmenyeit, reszletesen szamokkal, belehelyezve az Europai Unio orszagainak eredmenyei koze..Kulonben regi liberalis-kommunista trukk ez a visszakerdezes, tamadva vedekezes, a tematol valo elteres. Neha bejon, neha nem.

Wuff 2008.04.26. 12:36:04

Tegnap Surányi és László Csaba "vitáját" hallgathattam. Ne legyen kérdéses, ez Gyurcsányék szellemisége is, csak nem merik megvalósítani, mert akkor azonnali tuti bukta lenne.

Tehát:
1. Szerintük a szoc támogatásokat rászorultsági elven kell adni. Idáig rendben van, ez elvileg tisztán jobboldali (gazdaság)politika.
2. Adócsökkentés kell (SZJA, TAO, HIPA) (ez klasszikus jobboldali-liberális).
3. A térítési díjakat be kell vezetni/emelni kell (ez is klasszikus jobboldali-liberális).
Addig a pontig kellene valamilyen módon eljutni szerintem, de ők nem álltak meg itt, hanem folytatták:

4. A támogatott árakat (villany, gáz, távhő, gyógyszer) a világpiaci árhoz kell közelíteni (ez klasszikus liberális).

Namost. Idáig jobboldali-liberális gazdaságpolitikai elemeket hoztak fel. Legyen ez a meggyőződéük, elfogadom. Node itt nem álltak meg, másik adókat viszont emelnének (úgy, hogy a térítési díjak bevezetésével tehermentesítik elvileg a költségvetést):

1. ÁFÁT kell emelni - ezzel még nem lenne gond beilleszthető a rendszerbe (hiba is volt csökkenteni, az MDF álláspontja egyébként a kérdésben a legreálisabb)
2. Ingatlanadó kell - ez már viccesebb

Miért van szükség olyan adóemelésre, ami közvetlenül a lakosságot sújtja, ha térítési díjakat vezetünk be egyidejűleg, amik szintén őket sújtják? Keverjük tehát össze a két szemléletmódot, és mi lesz az eredmény?
Szinte senki sem lesz az országban, aki ne lenne rászoruló. Ergo: újra fog termelődni a költségvetési hiány a lakosság elszegényedése mellett.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:38:29

Roltii,

nem értem az érterlenséged, de ha nincs kifezetve a 13. havi nyugdíj, annyival is kevesebb a hiány. 500 milliárd. Jelenleg a megszorításokkal is kb. 700, ami nem rossz, mondják az okosok. Ugyanis a 13. havi nyugdíj nem egy kötelező valami. 2002-es kampányban megígérték, betartották. Most sem lenne kötelező kifizetni, ha mást nem, törvényt lehet módosítani. De ki merné ezt bevállalni?

Bummer,
a 14. havi nyugdíj az az éves nyugdíj 1/12-e. Meg a 13. havi is. Összesen a kettő 2/12, vagyis 1/6-a lenne az éves RENDES nyugdíjak. De nem az a kérdés, hogy százalékosan mennyi, hanem értékében. 200 MILLIÁRD FT PER HÓ. Sok vagy kevés? Futja rá vagy nem?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.26. 12:39:23

Akkor még egyszer az új olvasók kedvéért: nem olvastam a W-bejegyzést, tőle függetlenül jutott eszembe a Lola-T-hasonlat, tőle függetlenül kerestem a Google képkeresés segítségével egy Lola-T képet. Ezt dobta ki a rendszer.

Nincs szükségem más publicistákról való lopásra.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:42:28

Roa,

az honnan jön, hogy "senki sem lesz, aki ne lenne rászoruló"? Ez miből következik?

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:44:29

Teve,

mielőtt bedőlsz a komcsi-libsi trükknek, mégiscsak válaszolj a kérdésre. Ismered egyáltalán a válaszokat, vagy szimplán demagóg vagy mint Viktorka?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:46:02

Nah, akkor lássuk Bauer stílusában a szép-új jövőt! Íme:

Sok új Makovecz-templomot építünk, megfilmesítjük az összes nemzeti nagyságot Eperjessel, és beszántjuk Judapestet, hogy ott is zöldséget termeljünk....
*
Orbán megkereszteli erőszakkal a komplett szdsz-t, a szociknak meg kötelező lesz a hetenkénti gyónás...
*
Orbán alatt kötelezővé teszik, h minden nő öt gyereket szüljön.
*
Rohadtgeciorbán elfoglalja az mtv-t, beteszi a hírtv-seket az m1-re, az echósokat a dunára, a Bencsikéket meg benyomja a Magyar Rádióba. Totális médiabirodalom, még w.blogot is kinyírja, fizetett trollokat küld, vírust az indexes gépekre, meg a faszomsetudjamire
*
Orbánszemét kirúgja a komplett rendőrséget, és helyüket átveszi a Magyar Gárda, akik hetente más-más szabolcsi faluban masíroznak...
*
Rend lesz és fegyelem..... és Gárda..... vasgárda..... és Budapest szétrothasztása, és Felcsút lesz a főváros, vagy ahogy Kóka-erőszakszex mondta: fűváros
(Tessék megnézni és főleg hallgatni a videót. Nemcsak erőszakszex, hanem az elején fűvárost mond, főváros helyett!!!!! Véletlen? youtube.com/watch?v=SSD_cA4qWXo )
*
Orbán alatt majd 2/3-dal beiktatják az alkotmányba a királyságot, és a Duna jegén megkoronázzák I. Viktort, az udvari bolond meg kétesélyes: Gyurcsány vs Kóka
*
Majd az Orbán alatt az iskolákban kötelező lesz a hittan heti 4 órában, a falakról leszedik a címereket és keresztek kerülnek a helyére...újra divatba jön a testi fenyítés, és többet nem vetítik a gyerekeknek a Szabó-filmeket, mert ezután csak Koltaikat nyomnak...
*
Rohatttetűorbán alatt a plázákat lebontják majd, és egy részükből templom lesz, másokból kegyhelyárulda, aztán lesz még mezőgazdasági bolt és Magyar Gárda egyenruha szakáruház....
*
Szemétorbán nem akármilyen diktatúrát hoz nektek, hanem katonait! Újból sorkötelezettség, és rögtön 3 évvel. A katonaidő alatt az összes népdalt meg kell tanulni, no és a Székely-himnuszt fújja este takarodókor a trombita. Természetesen a hadsereg főparancsnoka maga Orbándiktátorvezér lesz, aki fehér lovon vonulgat feketeruhás gárdistákkal kísérve. A sakktáblán sehol egy paraszt, ők a börtönben....
*
Orbán alatt az összes textilgyárat átállítják piros-fehér sávos zászlók és MG egyenruhák gyártására, továbbá a tejgyárakban csak az erdélyi havasokban hízlalt tehenek tejét lehet feldolgozni, h így segítsük a külhoni nemzettársak mezőgazdaságát
*
Orbán alatt minden autópályát a Vegyépszer épít, de még az óvodai kis kresztanuló-pályákat is, és az összes raklámját a hírtv-be nyomja, ami akkor már egyesülve lészen az mtv-vel, miközben a 2/3-dal feloszlatják az ORTT-t, majd a központosított médiafelügyelet élére kinevezik a Bayer-Bencsik duót

Sorokin 2008.04.26. 12:46:32

A szociális kiadásokat csak akkor lehet rászorultsági elven adni, ha megéri. Azaz nem kerül többe a rászorultság vizsgálata, mint maga az erre szánt forrás.
Adócsökkentés evidens.
ÁFA emelés lehetetlen egy ennyire nyitott gazdaságban. A belső fogyasztás ÁFA-val való megfogás Tokody-féle öngól.
A világpiaci árak szintén jól hangzanak, de ne felejtsük el, hogy a gazdpol direkt visszafogja a béreket, mert szerintük ettől leszünk versenyképesek. Ha meg ez van, akkor ne eresszenek ide világpiaci árakat sem! Valamit valamiért!
Az ingatlanadó meg horizontális kasztrendszerhez fog vezetni. Néha a társadalmi következményeket is figyelembe vehetnék a közgazdák az ötleteléseik során.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:48:36

ergé

Én elhiszem, h nem loptad, de akkor is ciki

04.17. tótyaw
w.blog.hu/2008/04/17/lopotokok

Tessék figyelni az ellenfelet, h még a látszata sem legyen a szellemi lopásnak!

Üdv.

Wuff 2008.04.26. 12:51:34

"az honnan jön, hogy "senki sem lesz, aki ne lenne rászoruló"? Ez miből következik?"

A program egyértelműen vállalkozásbarát. Ez tény. Hurrá. Node Magyarországon hány embernek származik a jövedelme ténylegesen saját létező vállalkozásból? Mennyien vannak emellett alkalmazottak? Mert nekik ez nem kedvez. Sőt. Őket kicsinálja. Pont az MSZP-s baloldali szavazóbázist. Miért jó egy országnak, ha a nagy többségnek romlik a helyzete? Miért jó, ha az alsó középosztályt tönkreteszik?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.26. 12:51:51

kismalac lenni analfabéta,vagy csak kommenteket nem olvasni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:52:03

calam 2008.04.26. 12:31:19
hát hagyományosan a konzervatívok piacpártiak voltak, tölgy, amennyire én tudom " -
Rosszul tudod libike.
Gondolj a politikában Bismarckra és Disraelire, a konzi hagyományban pedig főleg a romantikusokra (Coleridge, Carlyle, etc.)
A konzik magántulajdon-pártiak, ez a piac-kultusz úgy 30-40 éves náluk, és inkább neokon bizbasz.

Wuff 2008.04.26. 12:56:19

Sorokinnek mellesleg igaza van.

tevevanegypupu 2008.04.26. 12:57:08

K ugynok, visszakerdezunk, visszakerdezunk?:))

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:00:27

Roa,

Miből gondolod, hogy az alsó középosztályt tönkretennék, mindenki mást meg elszegényít?
A vállalkozásbarát azt jelenti, hogy kevesebb adót fizet a vallálkozás, ergo versenyképesebb. De nem az itthoni többi kevesebbet fizető vállalkozásoz képest, hanem a külföldiekkel szemben. És ez az érdekes. Minél több az export, annál stabilabb a gazdaság. Nem a belső fogyasztás növelése az igazán jó, de jó tud lenni ez is, hanem az export.
Az alkalmazottakat meg az csinálja ki igazán, hogy 1,5 millió adó- és járulékfizető tartja el a többi 8,5 millió polgárt. A 8,5 millió polgár például azt a vacak 300 ft-ot sem hajlandó fizetni. Nincs bennük egy csepp szolidaritás sem. A 3,5 milló nyugdíjas pénzét a 1,5 millió igavivő dodja össze. Hát ennyi respektje sincs egy járulékfizetőnek, hogy legalább 300, de évente max. 6000 forinttal segítené őt a nyugdíjas a 13. havi nyugdíjáért cserébe?

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:02:00

Teve,

visszakérdezünk, visszakérdezünk?

Tudsz választ adni? Vagy a kérdést sem érted? Nem gond, csak mondd, és nem fárasztom magam miattad.

kojéve 2008.04.26. 13:02:52

Bauer az utóbbi időben teljesen meg van kattanva.

A népszavazás óta ez a harmadik ilyen cikke az ÉS-ben. Az első kettőben arról értekezik, hogy a Fidesz már 1995 óta a reformtagadás pártja, nem engedi tőkéhez jutni a magyar mezőgazdaságot stb.

De Kis Jánost pl. leoltották egy hete ugyanebben a lapban. (www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0815&article=2008-0413-2257-23KTRK)

Kőszeg Ferenc nehezebben tekint el az utóbbi 15 év liberális ethoszától, mint Kis kritikusa, de azért már ő is előre hozott választást javasol: www.mno.hu/portal/556914

Francois Pignon 2008.04.26. 13:03:12

Ti szerencsétlenek, akik ergét basztatjátok ezzel a "tótától lopott" szöveggel. Tényleg akkora kretének vagytok, hogy csak az ő általa tojt világot látjátok? Hát éljetek benne!

Amúgy mégegyszer, a kép egy autókártyás, akár innen is:
belsoseg.blog.hu/2007/10/13/egynap
Persze Az Ember Aki Mindig Hiteles, pláne állami pénzből az állami pénzek ellen tanítva, mondja majd meg nektek a tutit. Csövi.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.26. 13:03:16

W szellemét ellopni? kösz, én biztos nem fogom :)

Bummer 2008.04.26. 13:03:23

A 3,5 millió nyugdíjas pénzét a 3,5 millió gyűjtötte össze, amíg dolgozott. Csak az MSZ(M)P ellopta.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:07:09

Bummer,

"az MSZ(M)P ellopta"
OTT A KÉT PONT!!!!!!!!!!!!!
Te vagy a fődemagógus, Viktornál jelentkeztél már?


Mindenkinek,
no, pont erről a demagógiáról beszéltem. Ezzel nem lehet mit kezdeni. Ez ellen nincs érv. Ez ellen nem lehet semmit mondani.

Roltii 2008.04.26. 13:07:21

k ügynök: milyen maximális 6000 forint? ezt (is) rosszul tudod. Mert típusonként adódik össze, háziorvosi vizitdíj és a szakrendelési tudtommal nem volt összevonható. A kórházi napidíj se idetartozik. A dobozdíjat hagyjuk, az már csak hab a tortán...

himmelhergott 2008.04.26. 13:07:57

BT ettől fél, én ezt remélem...

Roltii 2008.04.26. 13:08:35

miért, nem az MSZMP rossz gazdálkodása alatt ment el a nyugdíj? az mszp meg nem az utódpárt?

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:10:39

Roltii,

érts már, légyszi! Nem mindegy hogy az pont 6000, több vagy kevesebb?
A szolidaritás a járulékfizetőkkel a 13. havi nyugdíjért cserébe hol van?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 13:11:02

szamárfül

analfabéta is és 200 kommentet sincs ideje átrágni. Miért? Kéne?

Bummer 2008.04.26. 13:11:32

Ja, bocs, K. Tényleg demagóg voltam. Akkor megfogalmazom korrektebül:
"A mai nyugdíjasok által aktív korukban befizetett nyugdíjjárulék és - a szocialista berendezkedés miatt - rendkívül magas közterhek által létrehozott állami vagyon, állami vállalatok, termelőeszközök és egyéb javak sokszor áron aluli, átgondolatlan, korrupt privatizálása, a szükséges fejlesztések elmaradása, a közvagyon MSZP-közeli magánvagyonná játszása eredményezte, hogy a mai nyugdíjasok által a szolgálati évek alatt befizetett megtakarítások reálgazdasági fedezete nem áll rendelkezésre."
Na, most is demagóg volt?

Wuff 2008.04.26. 13:17:47

"A vállalkozásbarát azt jelenti, hogy kevesebb adót fizet a vallálkozás, ergo versenyképesebb."
Igen.

"De nem az itthoni többi kevesebbet fizető vállalkozásoz képest, hanem a külföldiekkel szemben. És ez az érdekes. Minél több az export, annál stabilabb a gazdaság. Nem a belső fogyasztás növelése az igazán jó, de jó tud lenni ez is, hanem az export."
De jó lenne, ha igazad lenne, de ez valójában sajnos nem így van. Az exportot én is előbbrevalónak tartom a belső fogyasztással szemben, de évi kb. 10%-os az expotbővülés most is!!! A gazdasági növekedésen viszont ez meg sem látszik (Illetve dehogynem. Így nem negatív.)

"1,5 millió adó- és járulékfizető tartja el a többi 8,5 millió polgárt"
Azért nemcsak. Mer nemcsak őket sújtják az adók. A fogyasztási adókat mindenki fizeti, meg a vállalkozásokat sújtó adók is szép tételt jelentenek. Igaz viszont, hogy az 1.5 millió ember túl van adóztatva. A progresszív tábla miatt meg egyszerűen nem éri meg produktívebbnek lenniük.

"A 8,5 millió polgár például azt a vacak 300 ft-ot sem hajlandó fizetni."
A vizitdíjak és a kórházi napidíjak a költségvetésnek egyébként olyanok, mint halottnak a csók.

"évente max. 6000 forinttal segítené őt a nyugdíjas a 13. havi nyugdíjáért cserébe"
Ez azért nem igaz, mert el fog menni 20-szor évente orvoshoz, így visszakapj a 6000Ft-ot is.

Szumma szummárum. Az itt a baj, hogy, aki aktív (alkalmazott vagy vállakozó), azt teljesen ellehetleníti az adórendszer. De az sem megoldás, hogy a többieket sarcoljuk meg. Az lenne a megoldás, hogy utóbbi csoportot valamilyen módon ösztönözzük a munkára (nem a nyugdíjasokra gondoltam, hanem a szociálisan ingyenélőkre). A módszer rá? Nos, ezen kell vitatkozni.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:19:55

Bummer,

miért csak a szocialista berendezkedésig megyünk vissza az időben? Miért nem vesszük ide az elcsatolt Magyarország gazdasági kiesését? De menjünk vissza egészen Ferenc Jóskáig. Sőt, a tatárok tehetnek mindenről. És most én vagyok demagóg.

Kérlek vedd figyelembe, hogy a nyugdíjat 2008-ban a 2008-ban befizetett adókból meg járulékokból lehet csak kifizetni. Ez tény. Bár hitelt is vehet fel az ország. Az is egy alternatíva. Miért csinálunk úgy, mintha a jelenlegi gazdasági helyzet, a költségvetés hiánya, stb.. nem egy adott dolog lenne, nem pedig valami ami parancsszóra megváltoztatható? Ami megváltoztatható az az Áfa értéke. Meg az internetadó. Meg a vizitdíj, meg a BKV jegy ára és a BKV állami (értsd állam=adó- és járulékfizetők) támogatása, meg a gázártámogatás. Meg a 13. havi nyugdíj. Konkrétan, a mostani nyugdíjat most dobjuk össze, nem a múlt rendszerben, és nem a fiaink. Most.

Bummer 2008.04.26. 13:22:57

K ügynök, azért, mert a mai nyugdíjasok a szocializmusban voltak aktívak. Az általuk létrehozott érték kellene, hogy bázisa legyen a mai ellátásuknak. Az, hogy nem működik ekként, konkrétan az MSZMP és utódpártja bűne.

simonmondja... 2008.04.26. 13:30:23

Bummer.
Jó ezt hallani, hogy az elmúlt húsz évben - senki nem ment nyugdíjba.
Akkor nincs is olyan nagy gond.
Anyuggerek mind 80 körül járnak, és a nyolcvanasok nincsenek olyan sokan, hogy ne tudnánk gondoskodni róluk.
Bármit tett is a gonosz utódpárt.

Bummer 2008.04.26. 13:34:06

simonmondja, részben igaz, hiszen, aki ma megy nyugdíjba az csak az aktív korának valamivel több mint a felét töltötte a szocializmusban.
A maradék felében meg kellett volna öngondoskodnia. Kár, hogy akkor éppen folyamatos megszorítások voltak, és örült, hogy nem hal éhen.

tevevanegypupu 2008.04.26. 13:40:03

K ugynok
es te tudsz valaszolni?? Csak egy egyszeru keres volt, semmi mas, nem kivantam, hogy veszodj velem. A Gyurcsany kormany alatt hogyan alakult az orszag helyezete, hol vagyunk az Europai Uniohoz kepest.
En a demagogiammal sajnos csak arra jutottam, hogy meghallva az oszodi beszedet es latva a 2006-os szeptemberi rendori fellepest, aztan Gergenyi kitunteteseit (ennyi mar eleg is volt nekem) tovabba olvasva az mszp-szdsz kormany mukodeserol szolo jelenteseket ugy gondolom, jobb lenne surgosen valtani. Es igen, szemely szerint szeretnem, hogy eltunjon Gyurcsany Ferenc a kozeletbol, politikabol, ugyszinten azok is akik vele kormanyoztak, szovetkeztek es akiknek o az aki a megvaltast es a modern europai baloldalt kepviseli. En nem irigylem a tizenharmadik havi nyugdijat, nem irigylem az ingyen utazast a nyugdijasoktol, eljenek szaz evig, szavazzanak az mszp-re (egy megujultra, a regi kommunistak nelkuli szocialdemokrata, Kethly Annat kovetore) nem szeretem a nagymagyarkodast, rettento hulyenek talalok szamtalan fideszes megnyilvanulast, nem rajongok kulonosebben nagy katolikus felvonulasokert, de nem szeretem az oktalan, a kerdes sulyat es tragediajat lejarato allando antiszemitazast, a mesterseges urugyek gyartasat a fasisztazasra sem.
Es a szoloivel egyutt is (mi is tortent a szoloben tulajdonkeppen?) sokkal jobban kedvelem Orbant mint Gyurcsanyt a trukkok szazaival, meg az altala gyartott koteles beszeddel. Menjen a 3,14-be, ha akar tanclepesekkel is es keressen eltevedt gyermekeket a Szemlohegyen.

simonmondja... 2008.04.26. 13:58:03

Bummer.
Ehhez én kevés vagyok. Sose tudnám kiszámolni a leendő nyugdíjamat.
De azt hallottam fél füllel, hogy nem lényeg, mennyit kerestek húsz éve, mert az utolsó évet kell felturbózni.
És meg is tették sokan, mert már minden harmadik ember nyugger. A munkahely nem akadály. Úgy is elmennek nyugdíjba, hogy ki sem szállnak a székből a munkahelyükön.
És helyzet az van, mert ezek ragaszkodnak a szerzett jogaikhoz.
Akár szoci szavazók, akár háromigenesek.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.26. 14:06:39

teve,
kár a gőzért. mind tudjuk, hogy a mostaniak jobbak. de 6 év alatt se tudják helyrehozni a dolgot, mert a főfospumpa és a hülyék pártja kollektíven 4 év alatt annyira elrontotta. Még akár évtizedekig kitart ez a koncentrált gonosz, szándékos, rosszulkormányzás, amit a fidesz 98 és 2002 között véghezvitt.

K ügynök tudja ezt jól :-)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 14:17:31

tölgy lehet, hogy tévedtem, de azzal, hogy a régi nevemen szólítottál mit próbáltál sugallani?

tevevanegypupu 2008.04.26. 14:19:02

denever
neha jol esik megmondani a velemenyemet egy ugynoknek. Meg ha nagy K is.:))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 14:37:20

Pignon,
mielőtt kreténeznél, meg tóta-fanoznál, jobb lenne, ha utána néznél, h kinek mondod...
A kreténezésed téged minősít...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 14:44:35

Francois Pignon:
Szerintem jogos az autókártyás felvetés. Nem szerencsés, hogy tíz nappal Worluk bejegyzése után ugyanazzal az illusztrációval hozunk le egy posztot. De ez legalább annyira az én saram is, mint ergéé: én élesítettem a bejegyzést, és nekem sem tűnt fel az egyezés - pedig még olvastam is Worluk írását másfél hete, de a Lola-T nem maradt meg bennem.

Francois Pignon 2008.04.26. 14:47:57

Malacka, valaki látott egy képet valahol, és rögtön lopással vádolja, akinél ugyanez a kép visszaköszön. Valszínűleg ugyanonnan vették mind a ketten. De aki szerint, mint a cocacola, tóta azigazi, azt sajnos (gyarlóság részemről) nem átallom minősíteni. Képmesék ide meg oda, nem tananyag, nem kéne az origóban leni senkinél.

Francois Pignon 2008.04.26. 14:52:03

Hát, Turul, már téged sem értelek. Épp azt írtam, hogy az autókártyás képek közkincsek, ha valaki "lopott" hát Tóta is azt tette. Bakker, ez az egész még ennyi kommentet sem ért meg, részemről lezárom az ergé képválasztását fikázókkal a vitát.

Amúgy az autóskártyákat remélem majd megőrzi az utókor a rólunk szóló múzeumben. ;)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 15:01:54

loxon

Én azt hiszem, h attól, h idekopizunk vmit pár előszóval, attól még nem lesz jó egy poszt. Bocs, de ez a sztem...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 15:05:58

Malacka,
fogalmam se volt, hogy Tóta W. mit írt, mert őszintén szólva Tóta W. egyáltalán nem érdekel.

Lehet, hogy részben koppintás volt, na és? A lényeg, hogy mi a mondanivalója. Ez esetben lehet, hogy grimasz volt, nem pedig utánzás.

Akármi is volt, találó.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 15:09:06

pignon,
már rég nem az autóskártyával van a baj, hisz jó sok kommenttel fentebb megírtam, h "Én elhiszem, h nem loptad, de akkor is ciki", hanem azzal, h fingod sincs, kit címkéztél meg tóta-fansággal. Ha abban a blogban van kitartó és kemény ellenfele a libbancsoknak, az szerény személyem. Tehát, ha vkit nem ismersz, fogd vissza az agaraid, nem kell mindjárt öklendezni, és bélyeget ragasztani a nick képzeletbeli homlokára. Ami pedig ciki, az ciki, jól írta turul. És a poszt, legyen poszt! Tessék írni is, ne csak copy, szellemesen és hosszabban! Különben turulnak üzenném: nem kell ennyi poszt, néha a kevesebb több...

tewton 2008.04.26. 15:11:29

óbazz.

nehogy már azon nyammogjunk, hogy TWA-nak monopóliuma legyen a Lola-T kifejezésre és a kártyalapra. Ha ennyire fontos, legközelebb ha megtalálom a saját mindenvivő kártyám, akkor beszkennelem és felrakom. És akkor lesz egy echte konzervativ Lola-T. Addig is le lehet max. cserélni egy adu ásszal :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.26. 15:16:12

Loxon, részben sem volt koppintás, nem olvastam W-t. Tegnap este megakadt a szemem Bauer cikkén, némi kommentárral közöltem, hogy vitázzunk róla. A Lola-T témához meg ez a legjobb a kép, amit a gugliban találtam.

Malacka: "Tessék írni is"

:) Nyugodtan keresd vissza a blogban, hogy miről és mennyit írtam. Meg persze a nyomtatott Reakcióban és egyéb lapokban, Magyar Hírlaptól a Magyar Narancsig.

Ez a poszt ekkora lett, tegnap este erre volt időm és energiám :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 15:16:30

loxon,

elég lett volna, ha ergé kiragad egy-két jellemző mondatot Bauertől, belinkeli a teljes cikket, és szép, irónikus stílusban kifigurázza Bauert, és az egész ballibbancsos rinyajelenséget egy érdemi poszttal. Érdemi, azaz olyan, amibe szellemi energiát fektetett, és továbbgondol is, esetleg eszébe jut, h pl. lesz-e Orbánnak 100 nap türelmi idő, ha már most intolerancia van? Próbáljuk kitalálni, h milyen lesz a ballib média Orbán alatt? Stb... Szóval egy olyan aranybánya Bauer cikke, ami nem lett kiaknázva a posztban, de szeretném, ha felfognátok, értetek "haragszom"... Mindegy, hagyjuk... vár a fűnyírás:)

Üdv.

tewton 2008.04.26. 15:21:33

Pignon,
ebben viszont Malacka69-nek igaza van.
Tényleg egy jeles harcos odaát, igazolhatom. Csodálom is a türelmét.

Másrészt meg nézzétek az építő kritikát.
Mert:

Malacka mint egy érdeklődő OLVASÓ (!)
IDEKLIKKEL (erre az oldalra és erre a posztra) (!)
és azt várja (!), hogy egy jó sűrű konzervatív posztot talál. Amit érdemes elolvasni.

Erre talál 3 képernyő sűrű Bauert. Egyben.
Vágatlanul.

Ha nyomtatott lenne a blog, én itt tenném le unottan.

(és azért nem hördülök fel, mert már olvastam egyben máshol)

Szóval legyetek ujságíróbbak, ez az üzenet.

smalladam 2008.04.26. 15:23:38

de ez egy blog, nem egy újság nem?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 15:36:43

tewton és malacka,
annyi mindenképpen mentsége a szerzőnek, hogy az eredeti cikk még nem linkelhető.
Ez a lolás-ügy pech. Ezen rugózni sokat, hm, gyenge. Főleg, amikor ott van a szőlőbányák ügye.
Én azt hittem, hogy mindenki a mi Lolánk nevében fogja kikérni magának.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 15:42:02

simonmondja... 2008.04.26. 11:36:13:
"Szerintem minden sor, amit leírsz róla, reklám a lapnak."

Ja, kis naív.
Nyilván ezért tiltott ki a Mester is a blogjáról.
Mert akkora reklámot csináltunk neki.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 15:42:25

tölgy:
Amikor először olvastam a bejegyzés címét, én is nagyot néztem, hogyan került Lola Bauerhez...

Francois Pignon 2008.04.26. 15:48:35

Malacka, bocs, eszem ágában sem volt megbántani.

Francois Pignon 2008.04.26. 15:54:02

Amúgy, malacka, előtted legalább öten vetették fel a dolgot, baromira nem túl jóindulatúan, így szomorú, de esetleg rajtad csattantak a felindult érzéseim. Van ilyen, bocs, mégegyszer.

tewton 2008.04.26. 16:01:41

Doom,
de az olyan kommentet is törölte (2 napja), amiben a Tbokrétás be volt linkelve. Igazi cukiliberális hozzáállás.

simonmondja... 2008.04.26. 16:47:15

Doomhammer.

Milyen mester?

dowNLoad 2008.04.26. 16:57:48

LETARTÓZTATTÁK ORBÁN VIKTORT, az NBH szűkszavű közleményéből csak annyit sikerült megtudni, hogy ILLEGÁLIS SZŐLŐBÁNYÁKKAL elkövetett üzletelés áll a háttérben.
Az elfogásnál jelen volt Szilvássy titkosszolgálati elvtárs, Bauer elvtárs a cionista baráti országok szövetségétől, Ungár Dezső (azelőtt Klára) az esélyegyenlőségi leszbikus és büszkebuzik pártjától,
és Kolompár Jenő pénzügyminiszter. (a Színesfémgyűjtők Országos Tanácsától)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 18:39:16

tölgy,

drága.
meséld el, hogy a jobb-bal felosztáshoz mi köze van a konzervativizmusnak vagy a liberalizmusnak, és abban a szent pillanatban megtérek, és elismerem véleményed felsőbbrendűségét.
a libertáriust meg keresd ki a szótárból :-).

egyébként mi bajod a koalákkal?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 19:14:05

tewton 2008.04.26. 16:01:41:
"de az olyan kommentet is törölte (2 napja), amiben a Tbokrétás be volt linkelve. Igazi cukiliberális hozzáállás."

Elég valamelyik képmesés videót belinkelni a YouTube-ról, amit mi töltöttünk fel, nem ő.

Az is automatikus törlés.

Én nem is értem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 19:14:41

Ugyan már, simonmondja, Mester csak egy van. Kattints a blogunkra, ott van a nickem mellett a linkje.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 19:17:45

ja, és még:
az ,hogy jobb, vagy bal, az mindig az adott helyzethez képest jobbra, vagy balra történő elmozdulás akarását jelenti.
merthogy nincs egy mindig létező origó, amihez viszonyíthatnánk.
az meg, hogy konzerv, vagy libsi, vagy bármely más kategória mellékelése, árnyalhatja ugyan a képet a te tetszésedre, mert a részletekbe temetkezve érzed nem elveszve magad, és minden egyes vegyes házasságnak adhatunk külön nevet, de attól a lényeg, az elv és a cél, nem változnak, max a módszer, de a módszer csak mimikri.

simonmondja... 2008.04.26. 20:09:21

Doomhammer.
Akkor te már rutinos vagy a médiakritikában.
Vagyis ti.
Én - anno - laktam a tótavé blogján pár hónapig, de nem emlékszem, hogy ott összefutottunk volna.
És naívan - tényleg - azt gondolom, hogy egy újságírónak jót tesz, ha közszájon forog a neve.
Bármilyen alázást írnak róla, csak olvasottabb lesz tőle.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.26. 21:06:16

megpróbáltam újraolvasni, mert először a második bekezdésnél feladtam.
ez a Bauer ember vajon ugyanarról az országról ír, ahol most én is lakom?
mert ez simán elmenne egy párhuzamos valóságnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 21:27:39

bs395,
tudja ez úgy van, hogy sokan nem a szótárból ismerik a világot. Főleg nem az on-line izékből. Magát ingyér biztosan nem tanítom, mert nem akar tanulni. A jobb-bal, konzervatív-liberális szavaknak vagy egy durván 200 éves múltja, azt tanulmányozza át, de nem segítek. Nem érdemli meg.
De valószínűleg nem is akarja, így egyszerű az élete.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 21:55:02

tölgy,

eddig azt hittem, egy tudálékos, de értelmes ember vagy.
rácáfoltál.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 22:11:16

bs,
ha jól sejtem, magánál tudálékos az, aki szeretné viszonylag pontosan használni a szavakat és egy társalgában másoktól is elvárja ezt.
Hát, igen, ez olyan skolasztikus habitus. (Most megint két szó, amiket megkereshet a szótárában.)

Evangélikusok ügyében kérdezősködött már? Tegye!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 22:26:23

nem, drága tölgyem, a tudálékos az, aki az élő fába beleköt, s nem látja magától az erdőt, továbbá, aki ilyen sziruposan képes magázni, pedig ha jól sejtem, max egy év van köztünk (már amennyiben a pázmányra jártál).
a skolasztikus habitus számomra a szemantika eufemizálása, s mint diszlex személy, igen magasról nézek le rá.

mégegyszer, a kérdés: a jobb (kis állami elvonás, kis állami újraelosztás) és a bal (nagy állami elvonás, nagy állami újraelosztás) miben függ a konzervatív (vagy inkább tekintély elvű) vagy a liberális beállítottságtól?
még továbbá mi köze az egészhez a vallásnak, a nacionalizmusnak, és a többinek, azt leszámítva, hogy konzervatív térfeleken kell, hogy legyen valami, amiből le tudják vezetni tévedhetetlénségüket, valami, ami rajtuk kívül, vagy felettük áll, valami, ami képes úgy leírni a rendszert, hogy nem része annak?

értem én, hogy perverz örömet okoz, ha valamit fel tudsz írni az azt alkotó véges, ámde sok jellemző, irányultság és törekvés alapján, és külön elnevezést találsz hozzá az általad preferált irodalomban.
nekem meg az okoz preverz élvezetet, ha a törekvések között egymással ellentéteseket, egymást kioltókat fedezek fel (ugyanis ha nem oltják ki egymást, úgy valamely törekvés csupán megjátszás), nevezéktantól függetlenül - innen tudom, hogy az illető őszinte-e velem.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 22:28:39

ja, evangélikusok (all evangelical christians): nem én hívtam őket annak, hanem ők maguk nevezték így saját magukat :-).
csak mert találkoztam velük élőben, és megkérdeztem. tudod... off-line. picit féltem is, mert nem volt áram a közelben.

tewton 2008.04.27. 04:54:47

bs395 · killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 21:55:02

"a skolasztikus habitus számomra a szemantika eufemizálása, s mint diszlex személy, igen magasról nézek le rá."

sok a duma, sok a tévedés.

"evangélikusok (all evangelical christians): nem én hívtam őket annak, hanem ők maguk nevezték így saját magukat :-)."

olvass utána a következőknek:

evangélikus (magyarul) = Lutheran (angolul)
evangelical (angolul) = neoprotestáns / "evangéliumi" (magyarul)

tehát:
luteránus / evangélikus, mint a Deák téri templom.
evangelical, mint a Hit Gyülekezete.

ennyit mára a szemantikáról

peace

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.27. 09:18:30

bs,
csak nem a Pázmányra járt? Az kb 1993 óta működik. Hát, akkor nem egy éve van köztünk, még ha a legelső évfolyamon is végzett.
Tudja itt némelyek magázódnak, ez a megtisztelés kifejezése is lehet, de ha magának bántó, akkor magával most már juszt is fogok, until further notice :P

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.27. 12:56:30

tewton: skolasztika vagy neo-skolasztika? és akkor már az elnevezésben van-e szemantika? és nem eufemizmus-e, hogy így elkülönítjük?
mondom: nem én neveztem el őket, és nem én mondtam, hogy ennek fordítják magukat. egyébként presbiteriánus és déli-babtista is ezzel aposztofálta magát. amikor nem értettem, hogy akkor ez most milyen új elnevezés, azt mondták (magyarul!) hogy evangélikus, akik az evangélium alapján kötöttek szövetséget istennel, és felekezeti korlátok nélkül értekeznek egymással.
lehet ezzel szembe menni, hogy szótárilag nem így van, más szótár szerint meg igen, sőt, a vallási vezetőik is ezt sulykolják beléjük.
mi meg innen, az óceán másik feléről osztjuk az észt, hogy az a nemtom hány tízmillió ember (köztük teológiát tanult emberek) hülyék.
tibet kapcsán pont az ilyesminek mentetek szembe :-). mikor mi vezet célra, ugye.

tölgy: még csak az kellett volna.
egyébként a tanáraim magáztak. engem egyedül az egész szájbavert évfolyamból. csak nem te is?...
ez sok mindent megmagyarázna :-).

dowNLoad 2008.04.27. 14:41:31

Malacka király a lista, MIKOR INDUL?? Már alig várom, szeretném végre látni, hogy Avar, Bolgár,Mészáros, Dési KAPÁL KINT A HATÁRBAN, hogy ledolgozzák azt a kárt amit okoztak, amíg BESZÉLHETTEK.

VISSZA KELL MENNI, na nem 1848-ig, de az ELSŐ FELVETT HITELEKIG, ami 1982-ben volt, és FEKETE JÁNOS KÖVETTE EL, onnan indult el a lejtőn az ország. Most meg legutóbb mit látok, mit pofázik feketejános, hogy a mezőgazdaság meg a gyógyvíz húzhatja ki az országot a gödörből????
A K***VA ANY***AT!!!!
A HŰTLEN KEZELÉS, SIKKASZTÁS, NEM ELÉVÜLŐ BŰNETETTEK, ha még él a börtön tárt kapukkal várja őket.
(lásd a Lengyeleket, akik a véres/mocskos komcsi örökséget le akarják takarítani magukról, itt meg szinte fürdenek a végtermékben, és még büszkék is rá!!!!! Ezzel égünk az EU-ban is)
video.google.com/videoplay?docid=-6270446064124248&q=eu+corruption&ei=MHQUSMiXKZLWjALy_pzbBA

Zak 2016.01.26. 17:25:01

Így 2016ban visszanézve, minden Fideszre és Orbánra írt jóslata tökéletesen beigazolódott. Lassan kész a diktatúraállam. Még néhány simítás és a vezér büszkén hátradőlhet, nézheti a művét.
Alkotmánybíróság bedarálva, bíróságok kipucolva, parlamentre igazából szükség sincs, mert a törvényeket magánindítványként éjjel benyújtva nyomják át. Ha kell személyre szabott törvényeket hoznak.
Ha kell tejles iparágakat sajátítanak ki (szerencsejáték, trafikok, földtörvény, szemétszállítás)
Ha szükségük van rá, akkor megfenyegetnek embereket, hogy nem kapnak nyugdíjat, ha nem lépnek vissza állami nyugdíjpénztárba.
Kiárusítják maguknak a földeket, majd hoznak egy törvényt, hogy ha bérletbeadnák akkor bármennyit kérhessenek érte, a támogatást persze nem a használó kapja.
Lenyúlják az EUtól korrupció elleni küzdelemre adott pénzt, és a NAV elnök még csak nem is tud arról hogy nyomozás van ezügyben.
Majdnem teljesen lehetetlenné tették a népszavazás intézményét. Látjuk mi folyik a vasárnapi nyitvatartásról szóló népszavazási indítvány körül.
Milliárdokat nyúl le Matolcsi azzal a felkiáltással, hogy "a devizaalapban képződött 200 milliárd forintnyi árfolyamnyereség nem is közpénz, tehát az enyém". A letelepedési kötvények segítségével offshore cégek évente 40-50 milliárdot elvesznek az emberek kezéből. Az ami az olajbiznisz körül történt lenyúlás szintén 50-100 milliárd körülire tehető. Tönkretették a magánnyugdíjpénztárakat arra hivatkozva hogy eltőzsdézik a pénzt, de igazából ők játszanak tőzsdéset. A Quaestor ügyben sajnos nem jut sehova a nyomozás, de tudjuk hogy ti voltatok! Újabb 200 milliárd eltűnt. Ja és Paks, na igen. hirtelen kötünk üzletet oroszokkal, közbeszerzés nélkül, ezer évre titkosítjuk a dokumentumokat, hogy nehogy bárki bármit megtudjon a mocskos ügyleteinkről. Az ügynökaktákat persze nem tesszük közkinccsé,mert még szintén kiderülne, ki a hunyó.
De ezek csak kiemelt példák abból az tízezerből,amit fel lehetne sorolni e kormány bűneiként.
Ezek mind pótolhatók lennének, mert csak pénz. De az emberekben a változást már nem tudjuk visszacsinálni. Azt, hogy többé senki nem hisz a politikusoknak, mindenki korrupt és azzá tesz másokat is, a korrupció a rendszer lényege. a szocik tudták, hogy lopnak, nem verték nagydobra, de ezek nem lopásról beszélnek, hanem jogos visszavételről.
süti beállítások módosítása