Kuncze Gábor: Jegyzeteim
2008. április 03. írta: TuRuL_2k2

Kuncze Gábor: Jegyzeteim

Kuncze Gábor és jegyzetei Reménytelen politikabuzikként minden apró nóvumnak örülünk, amit a magyar közélettől kapunk. Az elmúlt napok termésére igazán nem panaszkodhatunk, akár előre kitervelt, nyereségvágyból, akár hirtelen felindulásból elkövetett kormányválságot élvezhetünk. A nagy mulatságból a többé-kevésbé visszavonult politikusok is szeretnék kivenni részüket. Medgyessy Péter páros lábbal száll bele trónfosztójába, de még izgalmasabb az SZDSZ korábbi elnöke, Kuncze Gábor fenyegetése: tegnap este az ATV műsorában kilátásba helyezte, hogy kiadja a kolaíciós megbeszélésekről készített személyes jegyzeteit, ha sokat vádolják az SZDSZ-t (bezzeg a Reakció hiénái hiába merészkedtek be a Blogfüggők közé, az övéi között nem mondott semmi érdekeset - igaz, akkor még nem volt ilyen forró a koalíció talaja).

 Eddig csak Kövér László híres-hírhedt kockás füzete lebegett egy időben Damoklész kardjaként a jegyzetekben szereplők feje fölött, de annak fénye már megkopott - gazdájáéval együtt. Annál nagyobb sportértéke lehet viszont az SZDSZ-es ex-elnök által megörökített finom alkuknak, ügyeknek, szívességeknek, ezért kíváncsian várjuk visszaemlékezéseit.
 
 A bestseller megjelenéséig eljátszhatunk a gondolattal, mi mindent tartalmazhatnak Kuncze Gábor jegyzetei. Hogy mennyit számlázzon az Arány Rt. és mennyit az Utilitas Rt.? Hogy melyik tehén-/párducfolt melyik koalíciós párt vadászterülete? Hogy ki adjon tanácsot a MÁV Cargo privatizálójának?

 Önnek nem hiányzik a válasz?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr47409488

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.04.04. 16:29:52

A kórházi napidíj és a tandíj szocialista ötlet - Kuncze jegyzetei I. Úgy látszik, Kuncze már a könyv esetleges megjelenése előtt elkezdte koalíciós jegyzetei publikálását. Egy szegedi fórumon úgy emlékezett vissza a kormányülésekre, hogy a kórházi n…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drömögödömötör 2008.04.03. 14:26:12

fuff és vegye elő mindeki a jegyzeteit és irány a sitt .

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.03. 14:26:56

Erős dolgok lehetnek benne. És az, hogy ezt nyilvánosan
kijelenti, az milyen durva? Ezzel saját magát (magukat)
épp úgy kompromitálja, sőt. Úgyse fogja bedobni,
nem fogja felolvasni, tehát semmi konkrétum
nem lesz, csak az marad meg, hogy valamilyen
mocskos ügyekben vettek részt.

gaso 2008.04.03. 14:30:18

366 napja nem tudjuk kicsoda Kuncze Gábor és mi van a jegyzeteiben.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.03. 14:31:46

ha nem állna a ez kocsis a törvények felett, kötelessége lenne feljelentenie magát a rendőrségen, inf.-k visszatartása miatt (minimum!) :P

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.03. 14:32:14

Megjósolom, mi lesz benne: kedélyes délutáni csevejek, amelyekből kiderül, hogy bár elhangzott néhány blikkfangos szidalom az asztalok fölött az SZDSZ és az MSZP között, a fő ellenség természetesen Orbán.

Drömögödömötör 2008.04.03. 14:41:49

ez lesz bene :

Szai Macikám

haza fele az ülésről ugorj már be a CBA és vedd meg az alábbiakat:

1 kg alam
2 kg banán
2 tejföl
3 Danon ( tudod olyan ami bifidsuz izé és jó a gyomrodnakŰ)
1 Unicum

stb

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.03. 14:44:14

Szamárfül
Pontosan. Sőt tovább megyek: a rendőrségnek volna kötelessége
az ügyet kivizsgálni azonnal. Ha lehet házkutatást ,zaklatást
elrendelni súlytalan molotov ügyekben, akkor ezzel mi van?

Drömögödömötör 2008.04.03. 14:48:26

gloria

azért a molotov nem súlytalan csak nevetséges és siralmas

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.04.03. 14:48:29

gloirenál a pont. Azt eddig is lehetett sejteni, hogy vannak mindenféle kockás füzetek, jegyzettömbök és dossziék, de ilyen durván meglengetni, az kemény és pofátlan dolog. Mivel azonban füzete Gyurcsány Ferencnek is van (és az akár vastagabb is lehet), nem fogjuk megtudni, pontosan mit tartalmaznak.

A nap híre mégsem ez, hanem ez: index.hu/gazdasag/magyar/kvls080403/

CrL 2008.04.03. 14:54:03

Medgyessy Péter: "Az SZDSZ piszkos ügyei" bestseller is érdekelne.

dr.minorka 2008.04.03. 14:56:27

"gloirenál a pont. Azt eddig is lehetett sejteni, hogy vannak mindenféle kockás füzetek, jegyzettömbök és dossziék,"
Meg magnófelvételek...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.04.03. 15:00:19

Egyébként lehet, hogyha tényleg kitálalnának,
azt egyszerűen nem hinné el senki, olyan súlyos.

tevevanegypupu 2008.04.03. 15:01:08

Ennek olyan zsarolas szaga van. Ezekutan normalis gondolkodasu embert nem erdekelhet mi van a jegyzetekben.

Francois Pignon 2008.04.03. 15:03:52

Zsarolásszag? Ugyan már, nyilván csak Kunczéra is hatott Salamon Béla művészete.
Ha én egyszer kinyitom a számat...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.03. 15:03:55

tevevanegypupu:
Talán nem vagyok normális, de engem érdekel. Nagyon.

CrL 2008.04.03. 15:04:42

de lehetne még ilyenekből is eladni párat

Kulcsár Attila: Aranyévek

Zushlag: Mindent Ferencről

Gergényi: Vipera

könyvekből.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.03. 15:10:50

Horn kárörvendő kommentje világossá tette milyen a viszony a haladók közt.
Hieron, Machiavelli és III. Richard erkölcsi puristák hozzájuk képest.
(Loxon, csak neked: Remota iustitia quid sunt regna nisi magna latrocinia)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.03. 15:19:35

Hol vannak a korrupcios ugyek?
Volgyhidak, EU-palyazatok, mifene?
Azokat akarom hallani, nem azt, hogy ki ellenezte az ingatlanadot.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.03. 15:26:03

Doom,
Loxon megmondta: ezt mond Orbán ellopta és ott tartja a bányái mélyén.
(Azt hiszem mégsem lehetnek ennyire jó színészek, egy jó részük nincs beavatva, ők helyzetgyakorlatot végeznek.)
Keller átcsábíthatná a Fidesz, de az egy pancser.

countrystudy 2008.04.03. 15:33:52

én is láttam,volt benne egy jó adag maffiózós fenyegetés
persze az is bájos volt,h hullatta a krokodilkönnyeit a két oldal párbeszédre képtelen médiaszemélyiségei miatt

tevevanegypupu 2008.04.03. 15:43:18

TuRuL_2K2
Engem is, csak regi becsuletkodexekbol ideztem.(:
De ha olyan van benne ami tenyleg zsarolasra melto, akkor gondolom nem mutathatja meg, mert hogy elhallgatta es annak ellenere kooperaltak az mszp-vel, az ra es az szdsz-re is szegyenteljes lenne. Kulonben az elnoksege mindenkeppen szegyenteljes volt az szdsz-nek.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.03. 15:50:13

tevevanegypupu:
Az üzletben nincs szégyen. =)

ÁrPi 2008.04.03. 17:19:48

CrL 2008.04.03. 14:54:03
"Medgyessy Péter: "Az SZDSZ piszkos ügyei" bestseller is érdekelne."

Emlékezetes, hogy Megyó nem részletezte későbbiekben sem, sőt bagatellizálta ama kijelentését.

Azaz tehát (a post címére rímelve) :

Ha valakinek
(egy Kunczénak) van egy hosszú, vastag
(kockásfüzete), akkor azzal be lehet tömni akár Megyó száját is, talán nem így van?


Ritkán töprengek honnan ered és mit takar
a népnyelvben élő

Maszop és a Szadesz kifejezés.

Szibarita 2008.04.03. 17:36:45

Nem akarja senki, hogy kiessen egy olyan parlamenti part, mint az SZDSZ. Eleg kart tudna okozni mindenkinek, ha mar nincs vesztenivalojuk. Szent meggyozodesem, hogy ha nagy borulas lenne ebben az orszagban, az kivetel nelkul minden parlamenti partot magaval rantana.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.03. 20:32:51

Hát, ami a Tocsik-ügyet illeti, arról alighanem én tudom a legtöbbet, mert nyolc évig vittem egy pert amit meg is nyertem a Vektor Rt. ellen (tudtommal egyedül az országban). Kuncze mester akkor belügyminiszter vala, és igen megalapozottan mondá az ellenzék: ha tudott az egészről, azért kéne takarodnia, ha meg nem, akkor azért, mert alkalmatlan.

A dossziéban talán ott van az is, hogyan mondott az ügyben az ügyészség két részlege kétfélét? Hogyan engedték ki szépen a Vektort a szarból, amit mind Tocsikra kenegettek, holott a Vektor háromszor annyi pénzt vitt el a semmiért? Hogyan vette be az ügyészség azt a szöveget, hogy egy szem belvárosi irodában hat embert foglalkoztató cég ezerszám ki tudott gyűjteni földhivatali meg cégadatokat, olyanokat, melyek az ÁPV Rt-nek sem voltak meg (bőven a számítógépesítés kora előtt)?

Van néhány száz iratom (rendezve, értékelve, kielemezve) a saját Tocsik-ügyünkről. Érdekel valakit?

Cartman 2008.04.03. 21:55:37

"Ritkán töprengek honnan ered és mit takar
a népnyelvben élő

Maszop és a Szadesz kifejezés."

ÁrPi: a Maszop-ot a Magyar Narancs szerksztőségében találták ki, a Szadesz-t nem tudom, bár lehet, hogy ugyanott.

dowNLoad 2008.04.03. 21:59:44

MG halott ember vagy! hahaha Tedd be egy széfbe, valahol (ne ITTHON!) ha nem jelentkezel érte, akkor 100 db másolatot küldjenek el, az összes újságnak, vagy valami hasonló.
Fenyő is adott egy dossziét kuncénak, meg volt pár a széfjében is, amik eltüntek, a kuncéhez beadott meg rövidebb lett 20oldallal. (gyárfás, prinz, stb.. fellélegeztek, de nem nyugodtak meg, csak 1998 február 11. után)

tevevanegypupu 2008.04.03. 22:10:35

Most Kuncze kezdett el nyilatkozgatni az szdsz neveben mindenhol. Nagyon helyes. Ha tovabbra is o folytatja, meg az a maradek egy szazalek is elfordul az szdsz-tol akik a vegsokig kapaszkodnak. Nem hiszem, hogy eloveszi a kockas fuzetet, mert nagyon jol tudja, hogy vannak ott a masik oldalon is fuzetek. Talan pottyosebbek mint szeretne.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.03. 22:32:40

Én arra gondoltam, hogy megírom, de csak akkor, ha például a Reakció le meri hozni.

Annyira nem félek ám, mert nem egy példány van belőle - sose nem is egy volt. Meg a bíróságon is bent van/volt, az ügyészségen is, és ha akkor beérték egy light veréssel (mert erre azért sor került), akkor ma már aligha fogadnak bérgyilkost...

dowNLoad 2008.04.03. 23:05:10

KÖVETELJÜK A CIKKET!!!!!
A REAKCIÓ nem egy besz*ri újság, le meri hozni!
Kérdezem a szerkesztőséget , mikor jön a bomba?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.03. 23:28:15

Gondolom, le kéne másolniuk az egészet, mert van némi sajtóper-gyakorlatom, anélkül úgyse lehetne, mert nem tudnák megvédeni magukat.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.04. 00:58:22

Érdekel, bár egyelőre nem egészen tiszta, hogy mi az ügy lényege. :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.04. 03:17:16

a szadeszről fincsiket ír moldova, egyrészt utálja őket mint a szart, de látott is pár dolgot, és ha a szocikat mossa is rendesen, őket már nem mentegeti... pl. megírta kőszegferiről, hogy lektoként tkp cenzor volt a helikonnál (vagy vmi nagy kiadónál), de senki oda nem figyelt erre... és ez valszeg kimarad a "k történeteiből" is :P (kőszeg mancsos memoár-rovata)
Szóval bízzuk meg az öreg komcsit annak a kockás füzetnek a megírásával :D

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.04. 09:52:06

Turul: megmutatom, ha érdekel. Le is másolhatod. A lényege az, hogy teljesen másképp történt az egész a valóságban, mint ahogy a média tálalta.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.04. 09:57:21

A kis, kapcsos emlékkönyvből már előkerültek ma reggel dolgok. Pl, hogy a vizitdíjat az MSZP erőltette, név szerint Kökény, Drazsé és Veres. A tandíj ilyen formában pedig Hiller sara lett volna.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.04.04. 09:58:28

Molnárgörény: Az ilyen dossziék másolatát be szokás dobni a HírTV postaládájába. :)

dowNLoad 2008.04.04. 10:05:13

Drazsé nagy patkány, erről már mások is (vámparancsnok) beszámoltak, olajügyek kapcsán, mégsem bírták eltakarítani a kapafogú köcsögöt:
index.hu/politika/belfold/olajketto/

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.04.04. 10:06:06

Már megbocsáss, Rák, ez az én ügyem volt, magam is akarom közzétenni. A Hírtévé szerezzen anyagot, ahonnan tud. Nem vagyok fideszes, és nem is akarok az lenni.

Steve the Great 2008.04.04. 11:07:26

MG: Izgatottan várjuk, hajrá-hajrá.. :)

ÁrPi 2008.04.04. 13:01:12

Cartman 2008.04.03. 21:55:37

"ÁrPi: a Maszop-ot a Magyar Narancs szerksztőségében találták ki, a Szadesz-t nem tudom, bár lehet, hogy ugyanott."

Oké oké, tehát a zellenség keze (mancsa) betette a lábát az népnyelvbe. (,vagy nem?) :-)

dowNLoad 2008.04.04. 13:13:03

Szarnak, bajnak nincs gazdája:
A politikus azt állítja: Katona Béla, Kökény Mihály, Schvarz Tibor és Draskovics Tibor eredetileg napi 800 forintos díjat javasolt. Kuncze úgy emlékezik: Molnár Lajos és Horn Gábor liberális politikusok tiltakoztak az elképzelés ellen, a szocialisták azonban ragaszkodtak hozzá.
A végén kiderül, hogy személyesen viktor találta ki, csak szegény ártatlan, becsületes, velejéig korrekt balliberósokkal akarta elvitetni a balhét?

dr.minorka 2008.04.04. 18:04:39

"A bestseller megjelenéséig eljátszhatunk a gondolattal, mi mindent tartalmazhatnak Kuncze Gábor jegyzetei."
Engem az is érdekelne, hogy az autópályák kilométerei után kinek ment a pénz, és mennyi. Még a fenti kérdések az autópályák mellett álló óriás hirdetőtáblák esetében is érdekelnek. Gyanítom, hogy nem Kuncze lesz az, akitől ezt megtudjuk, de azért reménykedjünk.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.17. 16:45:17

"Konrád György egy szerdai televíziós interjújában beszélt arról, hogy támogatná Kuncze visszatérést. "

Konradot kornyekezte meg Gyurcsany a koalicio ujrakovacsolasaval kapcsolatban.

Kialakulni latszik a megegyezes. Koka helyett Kuncze. Kivancsi vagyok, ennek kapcsan Gyurcsany tavozik-e. 40% eselyt adok, hogy igen.

Ami egyben azt is jelenti, hogy mar zajlik az alku es meg fognak allapodni.

Aminel jobb hir nem is kell. Vagy most dol be a kormanykoalicio, vagy tovabb szenvednek es ket ev mulva kovetkezik egy meg nagyobb vereseg.

Persze az ujabb ket ev a klienturanak es az ilyen mindent meger.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.17. 16:46:05

Dr. Minorka mar igy is tul sokat beszelt.
Most mashol van ra szukseg.

Nem jon vissza, csak amikor megvan a megegyezes.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.17. 18:01:22

Doom,
maga mintha abból indulna ki, hogy "úgyis".
De nem vagyok biztos, hogy Kuncze akarna visszatérni, és a pártja akarná. Azért Kókadt és Fodor is a pályán vannak, akármilyen esélyeket is ad nekik.
Másrészt, a Szadesz csak ápr. 30. után ül ösze elnökt választani, április 30.-n valamit lépni kell.
Én nem tudom, hogy ment Kuncze és jütt Kóka. Azért ezek nem sakk figurák. Mindenféle tüskéik vannak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.17. 18:26:19

tölgy · konzervativok.blogspot.com 2008.04.17. 18:01:22:
"maga mintha abból indulna ki, hogy "úgyis"."

Nem, en abbol indulok ki, hogy tudjak: meg kell egyezniuk.

Persze amilyen balfekek, siman elkurhatjak. Azok utan, amit eddig rendeztek, nem kizart.

De ha sikerul az erdekeiket nezniuk (ket tovabbi garantalt ev!) akkor meg kell egyezniuk. Kerdes, kinek az egoja van az utban. Az repulni fog.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.17. 18:28:22

Ja, es a hatarido nem apr. 30. Szerintem az le fog jarni kulonosebb esemeny nelkul. A Parlament oszi idoszaka lesz az izgis, ha Gyurcsany kisebbsegbol akar kormanyozni. Addig van ido sok mindenre. Az SZDSZ-esek szepen elkezdenek repulni az allami allasokbol ...

Nem kell sok, alig nehany ezren vannak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.17. 18:46:02

Szerintem is ősszel válik majd el a szar a májtól. Nyáron még megy a szekér, tv. hozási szünet lesz. Amit lehet, rendelettel megoldanak.
Csak az egojukon kívül van még egy apróság, az állampappír piac. Szvsz nagy a szar, ezért is ment ki Brüsszelbe egy szoci (14 fős) küldöttség, valószínúleg ezt kérdezték: maradhatunk-e még?
Most még maradhattuk, de legyen valami! - válaszolhattak.

HA visszajönne Kuncze és folytatják, akkor még bíznak 2010-ben, vagy van valami ígéretük, vagy az eu-s csodás pénzekben.

tevevanegypupu 2008.04.17. 19:15:15

Ahogy Konrad mondta, Kuncze a humoraval elfeledteti a gorombasagokat..

CrL 2008.04.22. 17:05:47

a comeback elmarad: hirado.hu/cikk.php?id=274757

az aláiróknak nagyon nem szólt senki előre:

szdszesek.blog.hu/

most akkor marad Kóka vs Fodor vagy Szentiványi is beszáll?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.22. 17:14:07

Teljes a kaosz.
Az SZDSZ egyutt szavazott a kormannyal az internetado ugyeben.
index.hu/tech/net/ado080422/
Koka es Peto.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.22. 17:18:21

tölgy:
Törvényhozási szünet nem lesz, hanem de facto van. :]
www.stop.hu/articles/article.php?id=312302

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.22. 17:29:11

CrL 2008.04.22. 17:17:40:
"épp akiknek NetPártjuk is van, szép:"

Ez halott, nem?
Emlekszem, mekkora lelkesedes fogadta valamikor.
Mert csak aprobetuvel volt a lap aljan, hogy a NetPart tagjai automatikusan az SZDSZ tagjai is lesznek.

Amikor a netpolgarok ezt felfedeztek, el is halt az egesz.

CrL 2008.04.22. 17:42:07

persze hogy halott, mint ahogy a korszakváltás is elmaradt:


www.korszakvaltas.szdsz.hu/

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.22. 17:50:01

CrL, az a Szikinger ott a listaban a szcientologus?

CrL 2008.04.22. 17:57:27

igen és aki nemtudta, hogy az irodájában fegyvert tart saját maga:

www.origo.hu/itthon/20030325gyanusitottkent.html

tewton 2008.04.22. 17:59:37

muhaha, netpárt.
hogy én ezt kihagytam :)

azt hiszem, a netpártiság egy újabb PR-patron lehetne Ferinek.

"Előfutárai vagyunk egy új kornak - ám ez a kor csak akkor köszönthet ránk, ha teszünk szavaink szabadságának megóvásáért.

Számunkra az internet szabadságáért való küzdelem nem kisebb kihívás és feladat, mint egykor a magyar szabadelvűek forradalma volt a sajtószabadságért. Az SZDSZ NetPárt vállalja ezt a küzdelmet!"

elgondolom, ahogy egyik nap az antifasizmusért tüntet, a másikon meg a netszabadságért.
Kb. mindkettő ugyanakkora munka a részéről.

Mondjuk a netszabadság ürügyén bevezethetné a net cenzúráját. De nem akarok tanácsot adni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.22. 18:00:20

Hat kell is a fegyver annak, aki Tasnadi Peter vedoje.

"Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki ismételten Szikinger Istvánt, a Tasnádi Péter vállalkozó védőjeként ismerté vált ügyvédet, alkotmányjogászt kedden, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon."

Ugye a Lipot bezarasanak semmi koze a szcientologusokhoz?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.22. 18:03:03

tewton 2008.04.22. 17:59:37:
"muhaha, netpárt.
hogy én ezt kihagytam :)"

Pedig latnia kellett volna a megnyult forumarcokat, amikor kiderult, hogy a NetPart alcaja alatt az SZDSZ-be leptek be. Magyar Balint egyik projektje volt. A fo penzszerzo es szervezoember, Horn Gabor mellett.

"Mondjuk a netszabadság ürügyén bevezethetné a net cenzúráját."

Lemaradt egy brossuraval. A gyuloletbeszed-torveny pont ezt celozta volna. Elbukott a szavazason vagy lenyomta az AB? Mar nem is emlekszem.

tewton 2008.04.22. 18:07:41

Doom, jó, jó. de én arra gondoltam, hogy a "digitális analfabetizmus" felszámolása most egy aktuális és divatos dolog, a Nagy Ember meg rátapadhatna ezekre a .... butaságokra.

És akkor szép öltönyben beszélhetne lelkesítő dolgokat, amik közt a szabadság, igazságosság stb. ugyanakkora gyakorisággl szerepelne, mint bármely más megszólalásában.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.22. 18:09:55

Hu, meg kellene most neznem a II. Gyurcsany-kormany programjat.
Nekem ugy remlik, benne van.
Persze az internet olyan gyanus dolog, porno van rajta meg szelsoseg. Igaz, ott blogol a Feri is.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.25. 21:29:41

Doom,
ezt szeretni fogod. Bauer az ÉS-nem a koala mellett.

Mi lesz? Mi van? Mi legyen?

Bauer Tamás

Mi lesz most, kérdezik sokan. Ha a dolgok így mennek tovább, akkor a Fidesz nagy arányban megnyeri a következő választásokat. Ha pedig megnyeri a következő választásokat, akkor nem fog habozni, és felépíti a maga tekintélyelvű, keresztény-nemzeti, Eörsi István kifejezésével újhorthysta Magyarországát. Ha visszaemlékszünk arra, hogy mi folyt Orbán Viktor 1998 és 2002 közötti miniszterelnöksége alatt – hat év elteltével sokan hajlamosak ezt elfelejteni –, és mit tervezett arra az esetre, ha tovább is kormányon marad – megjegyzéseiből erre nézve is sok mindent ki lehetett következtetni –, akkor nincs okunk kételkedni, hogy ha most nyer, és különösen, ha kétharmaddal nyer, akkor valami ilyesmi történik. Az MSZP és az SZDSZ ma valószínűnek látszó veresége ezért nem egyszerűen a parlamenti váltógazdálkodásban szokásos, négy évre szóló kormányváltás lenne, hanem, hogy autentikus megfogalmazást használjunk, „több mint kormányváltás”, messze több.

Eörsi István jelzőjét maga Orbán igazolta azzal, hogy újjáélesztette a királyi korona köztársasághoz méltatlan kultuszát, és felélesztette a Corvin-lánc kitüntetést. De e külsőségeknél is fontosabb a tartalom. A gazdaságban a Fidesz az erőteljes állami beavatkozás, a gazdasági nacionalizmus, a külföldi tőkével szembeni gyanakvás talaján áll, kész az újra-államosításra, a piackorlátozó intézkedésekre. A jövedelempolitikában a gazdaságilag aktívaknak kedvez a munkaerőpiacról kiszorulókkal, illetve az azt már elhagyókkal szemben. Ezt is tükrözi a Fidesz retorikájában megjelenő erőkultusz: a szolidaritás elvével az érdemek alapján álló jövedelempolitikát állítja szembe. Erről szólt a Fidesz-kormány adópolitikája, bérpolitikája, foglalkoztatás-politikája. A Fidesz politikai dokumentumaiból, így az Erős Magyarország című programjából – bármilyen keveset igyekeznek is szándékaikról elárulni – kiolvasható, hogy effajta társadalompolitikához térnének vissza. Jól egészítené ki ezt az életmód-kisebbségekkel szembeni intolerancia és a represszív büntetőpolitika felélesztése. Annak idején az Orbán-kormány következetesen az állam és az egyházak közötti közéleti szimbiózis kialakítására törekedett, s az elmúlt hetek gesztusai világossá tették: a Fidesz a jövőben is ezt fogja képviselni. A semleges állam, az 1989-90-es rendszerváltás e kiemelkedő vívmánya idegen tőle, fel kívánja számolni. Még ellenzéki pártként is egyre szélesebb körű saját pártsajtót és –médiát épített ki, a kormányhatalom birtokában majd újra ellenőrzése alá vonja a közszolgálatot is, ahogy a fideszes önkormányzatokban ma is történik. Az is bekövetkezik majd kormányszinten, amit a Fidesz az önkormányzatokban például a színházigazgatók ügyében csinál. Négyéves kormányzását a szomszédok ellen a „határokon átívelő nemzetegyesítés” jegyében folytatott hidegháború jellemezte, s jelentős ellenzéki erőként is ezt folytatja tovább, ennek jegyében csatlakozott a kettős állampolgárság (korábban a Fidesz által még elutasított) követeléséhez, a magyar állam fennhatóságának a szomszéd országokban élő magyarokra való részleges kiterjesztéséhez. Alighanem lesz majd „Nemzetőrség” is, ahol a kötelező katonaság pótlására a fiatalok megkapják a szükséges hazafias nevelést. És végül a legfontosabb: miniszterelnöksége idején Orbán szinte mindent megtett a hatalommegosztás gyengítésére, ami az adott alkotmányos keretek között – melyekhez kétharmados többség híján nem nyúlhatott hozzá – megtehetett. Minden módon gyengítette az Országgyűlés szerepét: háromhetenként ülésezett a Ház, nem alakulhattak ellenzéki kezdeményezésre vizsgálóbizottságok. Nyíltan a nem fideszes önkormányzatok „kiszárítására” törekedett. Saját pártelkötelezett embereit helyezte a független intézmények – ügyészség, jegybank, közszolgálati média – élére. Politikai barátaira bízta az APEH és a KSH vezetését. Ne legyen kétségünk: erre törekedne ismét, hogy a másodszor megszerzett hatalmat újra ne veszíthesse el. Hogy mi mindenre kész a Fidesz, azt jól jelezte a Bayer Zsolt körüli ügy, az antiszemitizmust legitimáló írás szerzőjének feltűnő szereplése a Fidesz születésnapi rendezvényén. Ilyen viszonyok várnának Magyarországra a Fidesz kormányra kerülése esetén.

Miután röviden megválaszoltuk a mi lesz, a mire számíthatunk kérdését, térjünk rá a mi van, majd pedig a mi legyen, vagyis a minek kellene lennie kérdéseire.

A mi van kérdésre a válasz tulajdonképpen ismert. Három kormány – az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány – példátlanul felelőtlen politikája a pénzügyi szakadék peremére vitte és éveken át ott is tartotta az országot. E kormányok egyúttal általánossá tették a gazdasági akaratelvűség szemléletét, és újra elhitették az emberekkel, hogy csak a kormányon levők jóságán múlik, hogy jobban vagy rosszabbul élnek. A felelőtlen politika legalább akkora kárt tett a közfelfogásban, mint az állam pénzügyeiben. Ilyen körülmények között az a kísérlet, hogy a második Gyurcsány-kormány a szakadék pereméről a járható útra vezesse vissza a gazdaságot, óhatatlanul példátlan mértékű népszerűség-vesztéssel járt. Hozzájárult ehhez, hogy míg a kormány a gazdaságpolitikai igazmondás útjára tért, a Fidesz mint fő ellenzéki erő továbbra is kitart a hamis explicit és implicit ígéretek mellett. Az ilyen körülmények között bekövetkezett népszerűség-vesztés a megriadt szocialistákat az éppen csak elkezdett reformpolitika feladására késztette, s hogy ezt zavartalanul végrehajtassák, s helyreállíthassák magukkal kapcsolatban a kisemberekről gondoskodó politikai erő képét, a liberálisokkal való koalíció felbontása mellett döntöttek. A kormányzás két fontos kérdésében – az egészségbiztosításban és az adózásban – világossá tették, hogy teljesen elzárkóznak a szabad demokratákkal korábban kialakított kompromisszumok megvalósításától, az SZDSZ vezetői pedig az MSZP vezetőinek ilyen magatartását érzékelve a koalícióból való kilépés mellett döntöttek. Ha, úgymond, nincsenek tovább reformok, nincs miért az SZDSZ-nek koalícióban maradnia. Ők a kilépésben láttak esélyt saját megtépázott liberális arculatuk újjáépítésére.

A szocialisták magatartása arra emlékeztet, ami a köztársasági elnökválasztáskor történt. Abból, hogy ők a legnagyobb parlamenti párt, azt a téves következtetést vonják le, hogy egyedül is cselekvőképesek. Horn Gyula 1994-ben helyesen látta – pedig akkor a parlamentben abszolút többsége volt az MSZP-nek –, hogy az MSZP egyedül nem, csak a szabad demokratákkal együtt képviselhet többséget az országban, s nem nélkülözheti a velük való együttműködést. Amikor az 1998-as választásokhoz közeledve megfeledkezett erről, el is veszítette a kormányhatalmat. Mintha ma is azok jutottak volna döntő szerephez az MSZP vezetésében, akik akkor arra ösztökélték Hornt, hogy szabaduljon az SZDSZ-től.

De az SZDSZ vezetőinek viselkedése sem bölcsebb. Ha egy normális nyugati demokráciában élnénk, ahol a parlamenti pártok egyaránt elfogadják a liberális demokrácia normáit, s ezért minden irányban elképzelhető közöttük a politikai együttműködés, logikus lenne az SZDSZ eljárása: ha egyszer nem tudnak megegyezni a kormányzás legfontosabbnak ítélt kérdéseiről, nincs további indoka a koalíció fenntartásának. Nálunk nem ez a helyzet, és ezért az SZDSZ-nek jelenleg – tetszik, nem tetszik – nem lehet más partnere a politikában, mint az MSZP. Az a kérdés, hogy miféle egészségbiztosítás legyen Magyarországon, nagyon fontos kérdés, magam számos terjedelmes cikket írtam erről e lapban is. Az, hogy csökkenteni lehessen az állami újraelosztás mértékét és igazságosabbá lehessen tenni azt – hiszen erről szól az adóreform ügye –, nemcsak az ország versenyképességének, de a demokratikus állam társadalmi elfogadottságának is kulcsfontosságú kérdése. Mégis, vannak ezeknél még fontosabb ügyek is. Tekintélyelvű rendszer vagy hatalommegosztásra épülő demokrácia, beilleszkedés a demokratikus államok közösségébe vagy hidegháború a szomszédokkal, semleges vagy ideológiailag elkötelezett állam – ezek a legnagyobb horderejű politikai kérdések. Vannak Európában demokratikus államok az egészségügy állami finanszírozása mellett is, és versengő egészségbiztosítók mellett is. Nálunk az utóbbi működhetne jobban, de ez az adott állításon nem változtat. Vannak demokráciák magas állami újraelosztással, vannak demokráciák alacsony adóztatással. Nálunk a magas adókat tömegesen elkerülik, de az adózás mértéke mégsem demokratikus alapkérdés. Olyan demokráciák azonban nincsenek, ahol felszámolják a hatalmi ágak elválasztását. Olyanok sincsenek, ahol az állam az ideológiai indoktrinációt a hatalomgyakorlás napi eszközévé teszi. Az is csak Európa keleti perifériáin szokás, hogy egy állam virtuálisan bekebelezze a szomszéd ország kisebbségét. És az sem fordulhat elő demokráciában, hogy miniszterelnökségre aspirálhasson az, akinek mindmáig tisztázatlan bánya- és szőlőügyei vannak

Az a választás, amellyel a jelenlegi két kormánypárt és a Fidesz között választva kerülnek majd újra szembe a magyarok, a korábbiaknál is nyilvánvalóbb módon a demokratikus jogállam, az állam semlegessége, a piacgazdaság és a világgazdasági integráció alapkérdéseiről szól majd. Minden, köztük levő fontos különbség mellett is az MSZP és az SZDSZ együttesen jelent alternatívát ezekben az alapvető kérdésekben a Fidesszel szemben. Ez, és nem egy konkrét intézkedéseket tartalmazó kormányprogram volt a jobboldallal szembeni összefogásuk alapja már 1994-ben is, különösen pedig 2002-ben, négy évnyi Fidesz-kormányzás után. Amikor most a két kormánypárt vezetői szinte egymást erősítve ennek az összefogásnak a felbontásáról döntötték, mintha megfeledkeztek volna erről.

Túl azokon a hosszú távú hátrányokon, amelyeket a koalíciós szakítás jelent, nem mérik fel azt sem, hogy mennyire súlyosak lehetnek a következmények rövidtávon, választási szempontból is. Kormányzó pártok választói a kormányzati teljesítménnyel való azonosulás alapján szavaznak pártjukra a következő választáson. A koalíciós szakítás üzenete óhatatlanul az, hogy egyik párt sem tartja vállalhatónak azt, amit eddig együtt csináltak. Ez súlyosan demoralizálhatja a két párt választóit. Nem az várható, amit a szocialisták és szabad demokraták vezetői feltehetően hisznek, hogy ezután majd erőteljesebben baloldali illetve liberális arcot mutatnak, s így visszatérnek hozzájuk az eltávozott választók. A fordítottja fenyeget: ha a vezetők maguk sem tartják helyesnek, amit csináltak, miért is kellene elmenni, és szavazni rájuk. Ha a miniszterelnök „sokkterápiával”, szociális érzéketlenséggel vádolja a szabaddemokratákat, óhatatlanul saját, a ciklus első két évében követett politikájától is elidegeníti a választókat, hiszen azt mondja, amit eddig pártbeli ellenfeleitől és az ellenzéktől lehetett hallani. Ha az SZDSZ elnöke a Fideszére emlékeztető retorikával minősíti a Parlamentben a gazdaság helyzetét, óhatatlanul a maga több éves miniszteri tevékenységéről és pártjának kormányzati szerepvállalásáról is elmarasztaló ítéletet mond.

A magyar választási rendszerben különösen fontos a választók második fordulós viselkedése, hiszen a választások végeredménye az egyéni választókerületekben alakul ki, melyek egy részében – még ha egyre kevesebben is – második fordulóra is szükség van. Az előző két választáson bizony számított, hogy átszavaznak-e a szabad demokrata választók a szocialista jelöltre. Sőt, szocialista szavazók szavaztak listán az SZDSZ-re, hogy biztosan elérje a küszöböt. A koalíció felbontása és a szocialista és szabad demokrata vezetőknek a felbontást indokoló érvelése elidegeníti a két párt választóit a másik párttól. Lehet, hogy egyes szocialista vezetők azt gondolják: nyerni 2010-ben aligha lehet, akkor pedig a saját mandátumokat kell maximalizálni, az együttműködés lehetőségéről le lehet mondani. Átszavazás az SZDSZ-listára nem lesz, de nem lesz a második fordulóban a szocialista egyéni jelöltekre sem. Sokuknak hiányozhat kiegyensúlyozott választókerületekben akár néhány százaléknyi liberális szavazat is. Márpedig az egyéni képviselői helyek megoszlásán, a liberális választók magatartásán adott esetben az is múlhat, hogy milyen arányú többsége lesz a Fidesznek.

Azt képzelik, hogy két évig simán működhet a kívülről támogatott MSZP-s kisebbségi kormány. Valójában ez fölöttébb bizonytalan, hiszen ha nincs koalíció, mindkét pártot hajtja egyfajta folyamatos bizonyítási kényszer, s korántsem biztos, hogy a pártok vezetői ellenőrzésük alatt tudják tartani a két párt, a két frakció közötti elhidegülést.

Az elmondottak alapján megválaszolhatjuk a harmadik kérdést is: mi legyen, mit tartanánk kívánatosnak. A szocialista és szabad demokrata vezetőknek – bármily nehéz legyen is ez az utóbbi hetekben történtek után – meg kell találniuk a feltételeket, amelyek mellett koalíciójuk fenntartható illetve helyreállítható. Az erre irányuló kezdeményezés nyilvánvalóan a szocialistáknak kell megtenniük, hiszen ők a nagyobb párt, és ők tették meg azokat a lépéseket, amelyek a szabad demokrata vezetőket a miniszterek és államtitkárok visszahívására késztették. Ugyanakkor a szabad demokraták részéről sem fogadható el az elmúlt hetekre jellemző merev elzárkózás.

A szabad demokrata vezetők arra hivatkozva döntöttek a kilépés mellett, hogy a szocialisták egyértelműen lemondtak a reformpolitikáról. Vajon elvárható-e a szocialistáktól, hogy engedjenek a szabad demokraták igényeinek? Az egészségbiztosítási reformtörvényhez aligha volt érdemes az SZDSZ-nek ragaszkodnia: az Országgyűlés által decemberben majd februárban elfogadott változat már annyira távolra került az SZDSZ szándékaitól, hogy azt jobb most elfelejteni. Más a helyzet az adók és a költségvetési kiadások ügyében. Amikor a szocialisták azt mondják, hogy bármennyire indokolt lehetne is közgazdaságilag a kiadások csökkentése, az újabb szociális feszültségeket gerjesztene, és ezért nem vállalható, tulajdonképpen azt mondják: törődjünk bele Magyarország tartós leszakadásába. Hiszen a költségvetési újraelosztás jelenlegi szintje Magyarország számára súlyos versenyhátrány. És az sem igaz, hogy minden költségvetési transzfer szociális feszültségeket enyhít: tudjuk, sokszor az ellenkezője az igaz. Valamilyen érdek minden transzfer fenntartásához fűződik, de nem biztos, hogy minden ilyen érdeket tiszteletben kell tartani. Lehet ezért mód olyan adóreformra és egyben olyan kiadáscsökkentésre, amely úgy nyit utat a versenyképesség javításának, hogy közben összhangban van a társadalmi méltányosság követelményeivel. Nem egyszerűen az SZDSZ vezetőivel, hanem tekintélyes közgazdászok hosszú sorával és ugyanakkor nemzetközi intézményekkel és saját kormányuk konvergencia-programjával kerülnek szembe a szocialisták, amikor azt állítják, hogy középtávon is el kell felejteni az adóreformot, és az államháztartási reform következő lépéseit. Ez az álláspont nyilvánvalóan nem tartható. Túljutva a népszavazás által okozott sokkon, maguknak a szocialistáknak, illetve a két párt szakértőinek és vezetőinek újra kellene gondolniuk, hogy hol lehet tovább lépni az adók és az államháztartási kiadások ügyében, hogy ne vesszenek el az ország számára az előttünk álló évek.

Ahhoz, hogy ez az újragondolás megtörténhessék, mindenekelőtt tartózkodni kell a visszafordíthatatlan lépésektől. Fel kellene hagyni a másik párt elleni, a szakítás utólagos indoklását szolgáló támadásokkal. Emellett pedig meg kell találni azokat a személyeket – köztük feltehetően a két kormánypárton kívülről felkért szakpolitikusokat –, akik a kormányba fontos posztokra belépve a hazai közvélemény és a nemzetközi környezet szemében egyaránt újra hitelesíthetik a kormány reform-elkötelezettségét, és személyükkel teremthetik meg a két párt számára a folytatás lehetőségét.

Két éve van még a 2006-ban választott Országgyűlésnek, melyben e két pártnak többsége van. Két év alatt az MSZP és az SZDSZ még sok fontos dolgot megtehet, de el is mulaszthat.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.25. 22:34:47

Hehehe. Még két év.
Még három hónap.
Még három nap.

Semmi sem drága, csak a korona ne hajózzon a Dunán.

Nagy a tét, a Haladás forog veszélyben. Gyurcsány ugyanezt duruzsolja a túloldalról.

"Jó lenne megérteni, hogy meddig akarnak még csendben lenni azok, akiknek az a dolguk, hogy védjék Magyarországot, a harmadik Magyar Köztársaságot, a demokráciát."

A Köztársaság őrzői hol vannak már?
Két év az rengeted idő és rengeteg pénz. Ha az elitet kinyomják a hatalomból, hogy éli túl azt a rengeteg időt? Ki adja majd a pénzt?

Meg fognak egyezni.

dowNLoad 2008.04.25. 23:59:58

Fletó, KÓKA tényleg milliárdos?
Én ha az lennék, lesz*rnám ezt a cirkuszt, és kihajóznék a Bahamákra, a Yachtomon.
Gyanúsak nekem ezek a hazai "milliárdosok", pont olyan piti köcsögök, mintha csak 10-20 milliót sikerült volna lopniuk, és nem lenne biztosítva az unokáik unokáinak is a jövője??? MI A F*SZT AKARNAK MÉG???

tewton 2008.04.26. 00:02:03

Down,
ezekben ilyenkor már felmerül az is, hogy hiszen nekik küldetésük van. És benn akarnak lenni a történelemkönyvekben. Ezt Fletó ki is mondta, de talán Kóka is.

dowNLoad 2008.04.26. 01:22:09

BENNE LESZNEK, de az orvosi szakkönyvekben is, VAN MÁR NEVE ANNAK AZ ÚJ BETEGSÉGNEK??? Valami paranoid skizofrénia, küldetéstudattal súlyosbítva,
HOMO GYURCSANIKUSZ??? Kókaizmus???

morpho 2008.04.26. 04:55:51

tewton
TE ITTEN MOST HAZUDOL.NEM KICSIT,NAGYON.

" Nem a történelem könyveknek, arra szarok, egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e. Hogy én személy szerint egyáltalán nem érdekel."

Ugye tudod melyik beszéd ez?
Hát persze hogy tudod.

tewton 2008.04.26. 10:42:59

morpho,
ha már ilyen személyesre veszed a figurát, engedd meg, hogy megjegyezzem: szerintem okosabbnak tartod magad, mint amennyire vagy. Nem kicsit, nagyon.

Tudod, ezeknek küldetésük van. Erről talán Te is értesültél, ha hallgattál rádiót és tévét az utóbbi egy-másfél évben. Kókának a küldetése az SZDSZ, Fletóé a modern baloldal. Mindenki tudja.

Ezek ezek történelmet akarnak csinálni. És ezt (és a "nagy tetteket") a történelemkönyvek szokták tartalmazni, utólag. Gondolom, általánosban Neked is volt olyanod. Na ott lehetne ilyen mondatokat olvasni, hogy "Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon." Meg oda írják be azt a történelmet, amit ezek akarnak csinálni. "hogy történelmet csinálok" Ezt nem nehéz átlátni.

Ezek itt folyton nagy tetteket akar véghezvinni. Ez is meg a másik szerencsétlen is történelmi alak akar lenni.

"Nem a történelemkönyveknek"
ja.
Morpho, retorikáról hallottál már?

Egy példa. Gondolkozzál csak.

Kimegyek a házból. De nem azért, hogy a cipőboltba menjek. Leszarom a cipőboltot. Azért megyek ki, hogy cipőt vegyek.

akkor most akarok-e cipőboltba menni?

emlékeztetőül:

"Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot."

dowNLoad 2008.04.26. 14:27:02

Morpho : AKKOR PONT HAZUDOTT, hiába az IGAZSÁGBESZÉD sem hibátlan! Hogy melyik része igaz, melyik nem , az legyen az ORVOSI SZAKKÖNYVEK TÉMÁJA, írjanak belőle szakdolgozatot a pszichiáterek meg az elmeorvosok!

morpho 2008.04.26. 16:24:49

tewton
Az a baj,hogy hiába nyomod ezt a gagyi kakaó dumát,amiben magyarázod a bizit,de akkor is hazudtál a kommentedben.A fekete nem lesz fehér,még akkor sem,ha egy ilyen okos,értékes,intelligens ember állítja,mint te.
(Azért jól szórakozom rajtad,azt meg kell hagyni:)))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 16:34:51

morpho szerint csak az lop, aki azt mondja magáról: én lopok, loptam, lopni fogok.
Aki nem mondta ezt soha, sohasem lopott!

Aki sohasem mondta, hogy be akar kerülni a magyar történelembe, az nyilván nem is akar bekerülni.
A megértés pedig tulajdonítás. Még ha az a cselekvő nem is jelenti ki, de jelekből mégis szándékot tulajdonítunk, így működik az emberi tudat és interakció.

tewton 2008.04.26. 16:40:38

hát akkor kárba veszett :)

NEM LÁTOD, hogy fletó BENNE AKAR LENNI a történelemkönyvben? Abban, amit Ő MAGA ír?

- Gyurcsány Ferenc szerint ha a baloldal csendben marad, történelmi hibát követ el
- Magyarország történelmi teljesítményének nevezte a lisszaboni szerződés elfogadását és a schengeni csatlakozást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
- Igazi politikai, és lehet, hogy történelmi tévedés volt - tette hozzá a szocialista politikus
- A jobboldal nagyobbik része elárulta a polgári politikát, és ez történelmi tévedés
- Gyurcsány: ha a baloldal csendben marad, történelmi hibát követ el

aztán hogy ezt letagadja, az egy újabb TRÜKK, amiről NEM KELL TUDNI!

morpho 2008.04.26. 16:55:33

Hihetelen ahogy szopjátok egymás faszát.
Ha nem akarod akarod,ha akarod nem akarod,ha akarod nem akarod,ha nem akarod akarod.Akarod-e?NEM!!!!
A Vezénylő Tábornok Aki Még Soha Nem Hazudott,tehát össze-vissza hazudozik,hiszen nem csak az hazudik,aki azt mondja magáról:én nem hazudok. tölgy gratulálok az eszmefuttatáshoz.
Vaslogika!
tewton
Kinek is jelent meg könyve a "Történelem főutcáján" címmel?
Hírtelen nem ugrik be.

tewton 2008.04.26. 17:01:44

morpho,
nem tudom, nem olvasok ilyesmit. Ugye nem az írta, aki a Cölöpöket, vagy az Útközbent?

Szerintem meg TWA az, aki nem hazudik. És ezt ő is megmondta. Megyek is a blogjára.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 17:02:29

tewton,
szerintem ez a morpho vagy sokat szívott má' megint, vagy kicsit homoerotikus hajlamú. Megmondja maga neki, hogy mi nem olyanok vagyunk?

dekoninckx (törölt) 2008.04.26. 17:14:10

Gyurcsány: Mintha csak 1968 lenne
2008-03-20 16:54:00
www.privatbankar.hu/html/cikk/hir.php?hir=57165

"Az, amivel az a reform szembenézett az sok tekintetben hasonló azzal, amivel most szembenézünk" - mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: "ma pedig mi vagyunk a ´68-asok".
[...] A miniszterelnök szerint, ha nem lett volna a csehszlovákiai szovjet bevonulás és az 1968-as diáklázadások, akkor a magyar gazdasági reform kerülhetne a történelemkönyvek fő helyére."

Tuti, hogy máskor is mondta, még a beleőszülő beszéd előtt - különben nem említette volna, hogy nem érdekli, ha nem kerül be. Tudat alatt nagyon is szeretné, ha bekerülne. (Persze más is :)

morpho 2008.04.26. 17:32:55

t+t
Ezek most nagyon karcsúra sikeredtek.Nekem kellemetlen,de komolyan.Valahogy megcsappant a kezedeti lendület.

dekoninckx (törölt) 2008.04.26. 17:41:24

morpho, bár én nem vagyok t+t, de ott a bizonyíték a törikönyvről, 17:14-kor.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 17:45:42

Te tewton, ez a morpho a Kék Osztrigából jöhetett, mert már össze is adott minket itt.

morpho 2008.04.26. 18:23:18

dekoninckx
Az 1968-as gazdasági reformról van szó.Azt rakatná a történelemkönyvekbe.(egyébként szerintem be is rakták)Abból,hogy azt mondja,hogy ők a reformok folytatói,hogy a faszba következik az,hogy a könyvekbe akar kerülni?Ez egy orbitális csúsztatás a részedről.Az elmúlt 20 évben kurva sok március 15.-én hallottam egy halom beszédben a "márciusi eszmék követői vagyunk " szófordulatot.Akkor ezek mind forradalmat akartak? A logikád szerint igen.Egyébként egy hiteles forrás van,hogy a Fletó szarik arra,hogy bekerül-e a történelemkönyvekbe.Ezt ő maga mondta Őszödön. Az összes ennek ellentmondó állítás csupán következtetés,keszekusza hülyeség.Ja hogy tudatalatti.Aha.Engem meggyőztél.

tewton 2008.04.26. 18:49:55

morpho,
"kezedeti lendület"

HÁHÁHÁ mert túl vagyunk a szekszen és ilyenkor csak cigizik az ember

"Egyébként egy hiteles forrás van,hogy a Fletó szarik arra,hogy bekerül-e a történelemkönyvekbe"

Neked HITELES a Fletó?
NE NEVETTESS! Ennél jobb vicc csak a nyakkendőadó!

morpho 2008.04.26. 20:39:53

tewton
Ha azt mondja,hogy szarik a történelemkönyvekre,akkor hazudik,ha meg azt mondja,hogy hazudtunk,meg elkúrtuk,akkor frankósat mond.Világos.
Te azt képzeled,hogy nem veszik észre,hogy súlyos információhiányban szenvedsz és kamuzol össze-vissza?Bátran belevágsz egy fasza témába,aztán csúnyán kifarolsz belőle,ha kapsz néhány cáfolatot a faszságaidra.Ha valamelyik eszmefuttatásod bebukik,átnyargalsz egy másikra és azt a faszságot kezded erőltetni.Közben meg hazudsz reggel,éjjel,meg este.Egyébként nagyon jókat röhögünk rajtad,úgyhogy csak így tovább.

tewton 2008.04.27. 04:58:21

morpho,
örülök, hogy Mindannyiotoknak kedves perceket szerzek. Ismered a túldimenzionálni kifejezést?

u.i. éjjel inkább alszom. De az is lehet hogy faszt szopunk. sose lehet tudni. de közben yomatjuk a fazs témáinkat. éjel és napall.

ÁrPi 2008.04.27. 07:40:11

Figyeljélmár morpho!

Ez maga Fletó, Őszödön 2006.május 26-án
a zárt, szoci frakcióülésen, AZON:

( " emlékeztetőül " ):

"Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot."


Morpho!
Nagyon nagyot csinálni ebben az országban AZ a dolog természetéből fakadóan történelemcsinálásnak is nevezhető.

Aki AMA nagyon nagyot csinálja AZ BELEKERÜL
a történelemkönyvekbe,
ha akarja ha nem akarja.

A hiteles történelemkönyvek mind olyanok, hogy lapjaik tartalmazzák a nagy csinálásokat.

Bolond beszéd gyurcsány ferenctől, hogy Hazám legfőbb közjogi méltóságaként olyasmit dumál, hogy ő nem akar BELEKERÜLNI a Hazám történelmének lapjaira.

BELE FOG KERÜLNI ÉS KÉSZ!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.27. 09:11:16

ÁrPi,
nyilván téved, jön egy baller és megmondja, az nem úgy volt: maga nem figyel a kontextusra!
Amikor azt találta mondani, hogy csinálunk valami nagyot, akkor egy belvárosi zöld budi előtt állt, vagy a homokozóban térdelt egy vödörrel és lapáttal a kezeiben.
Ott volt? Nem? Na ugye!

morpho 2008.04.27. 17:59:11

ÁrPi
Fentebb már idéztem ezt a részt a beszédből.
Ebből pont az ellenkezője jön le,mint amit állítasz.A követkesztetésed alapjai pedíg nagyon szubkektívek és mondvacsináltak.
"Nagyon nagyot csinálni ebben az országban AZ a dolog természetéből fakadóan történelemcsinálásnak is nevezhető."
Meg nevezhető még kurvanagy szarásnak,nevezhető,politikai sikernek,meg nevezhető nagy bukásnak is.Nevezhető bárminek.Csak az a fránya feltételes mód ne lenne ott.
Mondok mást."merjünk nagyot álmodni"Nevezhető országépítésnek,meg nevezhető annak is,hogy a bilibe lóg a kezed.Vagy:"a jövő elkezdődött" Nevezhető gazdasági,történelmi áttörésnek,meg nevezhető politikai lózungnak.Bármi nevezhető bárminek,csak azt a részét domborítod ki,amelyiket akarod.
Gyurcsány nem arról beszélt,hogy a neve benne lesz-e történelemkönyvekben(mert az elkerülhetetlen),hanem arról,hogy ha sikerül átalakítaniuk a politikai,társadalmi és gazdasági légkört Magyarországon,akkor azt nem azért csinálják,hogy a könyvben legyenek,hanem,mert jó az országnak.Mivel ez nem sikerült,ezért a történet amúgy is ad acta.

ÁrPi 2008.04.28. 06:00:07

morpho 2008.04.27. 17:59:11

"Gyurcsány nem arról beszélt,hogy a neve benne lesz-e történelemkönyvekben(mert az elkerülhetetlen),hanem arról,hogy ha sikerül átalakítaniuk a politikai,társadalmi és gazdasági légkört Magyarországon,akkor azt nem azért csinálják,hogy a könyvben legyenek,hanem,mert jó az országnak."


Amit morpho Te domborítasz ki ehelyütt ama beszédrészletből, azt Te magad is a "fránya feltételes" módu megfogalmazásban domborítod ki belőle. Amelynek tartalma is azóta is már ad acta. Arról beszél tehát GyF a szocialista frakcióülés hallgatóságához ama helyen a kormányzásfolytatás megnyerése után 2006. május 26-án, ""hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot"".
süti beállítások módosítása