Az előzmények és az újlipótvárosi krónika után itt az ígért vélemény-bejegyzés is. Többé-kevésbé sejteni lehetett, hogy a zavaros alapkonfliktust (ahol épp úgy el lehet képzelni, hogy az eladó vállalt önkéntes cenzori kultúrmissziót az antifasiszta ellenállás jegyében, mint azt, hogy a radikálleány illesztette bele a zsidó világösszeesküvésbe a százforintos jegykiállítási díjat) hasonlóan zűrös események követik majd. Ha a lány előadása szerint történtek is a dolgok, akkor sem lett volna arányos némi verbális tiltakozásnál tovább menni egy ilyen ügy miatt. Ehhez képest néhány nappal később Molotov-koktélt dobtak az irodára. Tomcaték akciója a koktélos előzmény nélkül is ízléstelen lett volna (mert valamiféle megfélemlítésre alapoz), azzal együtt viszont teljesen vállalhatatlan. Erre tett még rá egy lapáttal a Tomcat invitáló emailjében (amit büszkén vállal, például egy rendőrségi feljelentés mellé is becsatolta) található néhány mondat: „Ezután a boltra rárepült egy Molotov-koktél, de a jelek szerint a zsidó tulajdonos, és az általa alkalmazott oláh cigány szarzsák nem értett még ebből sem. (...) A flashmobról a Bombagyár Televízió felvételt készít. Természetesen nem a ti arcotokat vesszük, hanem a zsidóét.”

 Ez szerintem már a soknál is több, ezért amikor megkaptam shadai körlevelét a „néma, békés” ellenmegmozdulásról, úgy gondoltam, odamegyek négy körül. Szépen sütött a nap, a tiltakozók már átsétáltak a Jászai Mari térről, és rendesen ellepték a Budai Nagy Antal és a Hollán Ernő utcák kereszteződését. Békés és jókedvű volt a hangulat. Tetszett. Egy szakasznyi rendőr is ott volt (meg egy további egység a Jászain), de nem szólítottak fel a be nem jelentett megmozdulás befejezésére, csak néha felterelték az embereket a járdára, hogy elférjen a 76-os troli. A hangulat akkor is nyugodt maradt, amikor Tomcat és Blogin először érkezett meg, még kíséret nélkül. Elvitatkozgattak a kameraerdőben Szabó Györggyel, aztán elsétáltak.

 Eleinte akkor is megmaradt a relatív nyugalom, amikor huszad-harmincadmagukkal jöttek vissza és csak azt ismételgették álszenten, hogy jegyet szeretnének venni. Ment a szolid feleselés a két tábor között, de semmi durvaság. A rendőrök sorfallal állták el Tomcaték útját a két utca találkozásánál. Akkor éreztem először feszültséget, amikor az ellendemonstrátorok közül az egyik, addig kedélyesen beszélgető fickó elkapott egy feketeruhást. A szemem sarkából úgy tűnt, mintha dulakodni kezdenének, de aztán odafordulva láttam, hogy a bomberes karját-kabátujját hátrafogva a dzsekijét húzza szét és a srác pólóján lévő Hitler-képet mutatja. Közben olyasmit mondott, hogy „Nem szégyelled magad a Hitler-képeddel? Na takarodjál innen, kisfiam!”, majd elengedte. A kép miatti felháborodást megértettem ugyan, az akcióját már kevésbé. A közelben álló rendőrök meg nem csináltak semmit.
 

 Egy idősebb, alacsony, hiányos fogazatú arc Tomat csapatából az indulattól remegő hangon zsidózott és zavaros fejtegetésbe kezdett, hogy kinek hol a hazája. Nem sokkal ezután elkezdte valaki skandálni, hogy „Nácik, haza!”, amit aztán a tömegből sokan átvettek. Míg Gyurcsány Ferenc a blogjában épp ennek örül a legjobban (ami érthető a részéről, sokkal hálásabb neki ezzel foglalkozni, mint azzal, hogy nincs is kormánya), addig engem elfogott az érzés, hogy elvesztettem a közösséget az ellentüntetőkkel. Csak néztem, ahogy a „többen vagyunk” mámorától feltüzelve skandálnak a radikáljobbosok felé. Különösen egy piros kabátos srác kötötte le a figyelmem, akinek abszurd módon arckifejezése, s még a kézmozdulatai is a neonáci fociszurkolókat idézték fel bennem, ahogy azt üvöltözik, „Mocskos zsidók!”:


 A feketeruhások felebaráti szeretettel eltelve skandáltak vissza, hogy „Itthon vagyunk”, elröppent néhány kósza „Nektek kéne hazamenni Izraelbe!” és hasonló beszólás is. Aztán Tomcaték visszavonultak, majd nem sokkal később néhányadmagával az egyik erkélyen tűnt fel. Épp őket fotóztam, amikor megszólított egy jól öltözött, ötven körüli, irgalmatlan méretű pecsétgyűrűt viselő úr, hogy szokott látni a tévében. Hamar kiderült, hogy sok kormányellenes tüntetésen részt vett már és azt mondta, igazságtalan, hogy itt kevésbé erélyesen lépnek fel a rendőrök a be nem jelentett demonstráció résztvevőivel szemben, mint máskor szoktak. Nem nagyon vitatkoztam vele, nekem is úgy tűnt, hogy a rendőrség nem a tőle megszokott gyakorlat szerint jár el, már bő egy órája állt ott több száz ember előzetes bejelentés nélkül, mégsem szólította fel őket a biztosítás parancsnoka a jogsértő magatartás befejezésére, a műveleti terület elhagyására. Szerintem egyébként ez így lenne rendjén: a 72 órás előzetes bejelentési kötelezettség sok esetben abszurd, miért ne gyűlhetne össze pár száz ember valahol közterületen? Mennyivel jelentene nagyobb munkát néhány rendőrnek ott állni a biztosítás kedvéért, mint sorfalba fejlődve kiszorítani az amúgy békés tömeget (a skandálások és a kabátcibálás ellenére azért itt is alapvetően nyugalom volt), akik aztán úgyis visszaszivárognak a sorfal mögé?

 Aztán fél 6 magasságában megindult a csapaterős művelet, a sorfalak lassú sétával szorították hátrébb az embereket (túlzás, hogy szorították, inkább együtt sétált mindenki). Jó néhányan a rendőrsorfal mögött maradtunk, a kutya sem törődött velünk. A nap zárásaként még láthattuk, ahogy Tomcat és barátja, átjutva valahogy a rendőrökön, forgatni kezdi a jegyiroda előtt a jaj-nem-szolgálnak-ki-mert-magyar-vagyok c. népi színmű egyik különösen szemforgató jelenetét, amíg az erdész haza nem zavarja őket is:



 P.s.: Egyébként végig az járt a fejemben, hogy talán az egész a Matula Magazin titkos comebackje, és tudtunk nélkül statisztálunk a legendás újlipótvárosi ARD-tudósítás filmváltozatához.