Orbán száműzi Gyurcsányt? - Szabad Nép-félperc II.
2008. március 19. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Orbán száműzi Gyurcsányt? - Szabad Nép-félperc II.

 Ez elképesztő.

 Kartal Zsuzsa munkássága semmi ehhez az írásműhöz képest. Szabad nép félperc rovatomat az elmúlt hónapokban többször folytathattam volna, de most tényleg nem bírom ki kommentár nélkül. Tevenagypupu kommentje nyomán láttam, hogy Magyarország legnagyobb politikai napilapja egy olyan hosszadalmas olvasói levelet közöl Lengyel Levente „politikai menekülttől”, ami egyszerűen felfoghatatlan számomra: tételeit egy utolsó, marginális, összeesküvéselméletekről szóló honlapon is kiröhögnék. És leközlik!

 Főbb tételei:

 „(Gyurcsányt) börtönre ítélik majd? Legszívesebben kivégeztetnék. Vagyonelkobzás? Száműzetés? Vajon mi vár majd rá?”

 „2010-ben lejár Sólyom László mandátuma. Jól jegyezzük meg a nevét: ő lesz jó ideig az utolsó ízig-vérig demokrata elnökünk. Utána Orbán jön majd. 10 éven át. És a kétharmados többség elég is lesz neki arra, hogy új alkotmányt hozasson létre, ami majd meglepő módon növeli az elnök hatáskörét.”

 „A magyarság semmit nem tanult a XX. századból. Már látszik a gyakorlatban is, a Magyar Gárda formájában, hogy az Orbán által az elfogadott kategóriába emelt szélsőjobb retorika nem elsősorban a zsidóknak fog igazán ártani. Hanem a romáknak, hiszen ők a leggyengébb láncszem ma Magyarországon.”

 „Ha nem lennénk EU- és NATO-tagok, semmi sem garantálná, hogy 2020-ban is élni fog még annyi roma Magyarországon, mint 2010-ben. (sic!) A magyarság hétköznapi beszéd- és gondolkodásmódja olyan mértékben átitatódott a romaellenességgel, és olyan mértékben (legalábbis) semleges Auschwitz-cal kapcsolatban, hogy néhány év múlva…” (sic! sic! sic!)

 „...néhány év múlva ismét könnyedén valósággá válhat: fognak még rejtőzködni és menekülni a magyarországi baloldaliak az antidemokratikus hatalom elől.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr81387817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2008.03.19. 15:21:37

tegnap voltam egy alkotmányjogi beszélgetésen, ahol halmai gábor is azt mondta, hogy szerinte félő, hogy aki a kövekező választáson 2/3-ot szerez, az módosítani fogja az alkotmányt.

megyek is, berakok pár alsógatyát, meg egy-két konzervet a kofferembe:)

tevevanegypupu 2008.03.19. 15:32:52

A ket jeles ferfiu elerte azt a hihetetlen eredmenyt, hogy egyszeruen nem tudok mit mondani a cikkeiket olvasva. Ami pedig az alkotmanymodositast illeti, talan nem lenne baj, ha kicsit szabadabban lehetne mozogni a keretein belul abban az esetben, ha egy tokalkalmatlan, tehetsegtelen kormany iranyitja az orszagot mondjuk hat eve mar..

Ács Ferenc 2008.03.19. 15:44:46

smalladam: szerintem nem lesz kétharmad, ugyanis egy parlamenti választáson más szempontokat is mérlegel a választó, mint egy 'nefizzesünkháromszázforintotarohadéknak proteszten, amelyre 50,4% ment el. A parlamentire meg mindig többen szoktak és ott felébrednek a szunnyadó lakótelepek is, ha ugye zorbánveszély van, csak hogy két szempontot mondjak.

Invictus 2008.03.19. 16:12:26

Szerintem is kizárt, hogy kétharmada lesz a fidesznek, egyébként tényleg túlzás lenne, nem mintha tartanék ilyesmitől, mint ez a félnótás levélíró. De 100%, hogy szoros eredmény lesz, semmi földcsuszamlás nem várható. Sőt nem fogadnék nagy összegben a Fidesz győzelmére (sem).
Rossz a ballib értelmiség idegállapota, el lehet képzelni, mi lesz itt, ha neadjisten el is veszítik a választást... 98-02-ben már kaptunk belőle ízelítőt.

dr.minorka 2008.03.19. 16:13:21

Én súlyosabb esetnek ítélem a hivatalos szolga megrendelt tollának produktumát:
Megyesi Gusztáv: Az úton végig kell menni
www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0811&article=2008-0317-0901-25UEUY

eN 2008.03.19. 16:14:00

remelem senki sem ketelkedik abben, hogy ki irja az ilyen "olvasoi" leveleket

dr.minorka 2008.03.19. 16:16:01

eN: Igazad lehet, de azért nem kell lecsülni a spontán ostobaságot:)

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.19. 16:18:29

Pedig az "új többség" kötőanyaga kizárólag a "nefizzesünkháromszázforintotarohadéknak". Ez az új sereg, amit a Fidesz most összehozott. Ezekre alapozni valami olyan szintű idiotizmus, mint háborúban, pacifistákból támadó rohamosztagot szervezni.

Devil Inside 2008.03.19. 16:19:55

Ez annyira tömény és sérült pszichére valló baromság, hogy nincs is értelme egyenként kielemezni az állításait...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.19. 16:23:13

ballib értelmiség :
ezt mindig kéretik idézőjelbe tenni... :P

Black Birka · http://www.genyatrade.blogter.hu 2008.03.19. 16:36:52

Ehhez nem elég szerintem sok ATV betelefonálást nézni. Nincsenek még politikai fantasy regénysorozatok? Olyan kaland, játék, kockázat jellegűek.

Freetibet (törölt) 2008.03.19. 16:40:27

Hát ez szép kis apokaliptikus látomás vót':)

Persze valószínűbb hogy tudatosan kotyvasztott mindentbele manipuláció az egész. Ha mégsem, ajánlom tisztelt Lengyel Leventének hogy keressen fel minél előbb egy elmegyógyászt! (A liberalizált holland egészségügyben...)

slamx 2008.03.19. 16:43:31

A jéghegy csúcsa már kibukkant a víz alól...

egyre több "cigányok által írt" fórumbejegyzés kering kör-emailekben ország szerte.
Van aki vissza akarja állítani a halálbüntetést a ("nem létező") cigánybűnözés visszaszorítására, tegnap még a parlamentben is előbukkant ez a téma, és itt van ez a cikk is...

Egyszerűen kibukkant a jégyhegy csúcsa és, mint tudjuk a víz alatt van még a jéghegy zöme.:(

Mindenki látja, hogy a probléma a nyakunkon van. (Lassan felnő egy generáció a cigányok közt, akik nem látnak szinte semmi pozitív példát maguk körül. A szülők olyan régen nem kapnak munkát, hogy a gyerek szinte már el sem hiszi, hogy valaha volt nekik. Segélyből nem lehet mobilt venni, kiegészítő pénznek meg csak a lopás és rablás marad...)

A baj az, hogy nem teszünk semmit sem.
Integrációról beszélünk és közben szegregálunk.
Orbántól és Gyurcsánytól félünk, közben "nyakunkon" a gárda és a gyerekünket az iskolai mosdóban késsel fenyegetik meg, ha nem adja át a "mobilját"...
Szar ez így.:(

tewton 2008.03.19. 16:44:00

Ez őrület.
amikor a magyar baloldalt már a horthysta elithez hasonlítják ... az eljövendő Viktort Kádárhoz lehet hasonlítani, de Gyurcsányt Rákosihoz csúnya jobboldali demagógia ... és összeomlik a Hanyadik Köztársaság ... és vége a világnak.

"fognak még rejtőzködni és menekülni a magyarországi baloldaliak az antidemokratikus hatalom elől." Mintha csak Cseh Tamást hallanám, após pisztolyával megyünk illegalitásba ... aztán pisztoly helyett az állami vagyonnal mentek, illegalitás helyett meg az üzleti szférába.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.19. 16:46:40

de nem ezek a legsúlyosabbak...ezek csak buborékok.
hanem azok a látszatra tudományos írások "fontosak" (hatásosak), amiket később meglábjegyezetelnek, és hivatkoznak rá a tévében, rádióban: komoly képpel felolvassa fridi, beidézik az atv bolgár-mészáros egyebes tébolydájában , másnap ezt a műsort citálják egy napilapcikkben, erre visszatérnek egy folyóiratban és így tovább... ennek a körnek a vége pl. az, hogy fletó a blogjában a Mozgó világot olvassa és dícséri és idézi... benne pl. debreczenit, aki ugye...e kör elején foglal helyet...
Szomorú.

Devil Inside 2008.03.19. 16:47:49

Tewtonnak volt egy ilyen kifejezése a héten:
"...PK Dick-esen skizofrénné váló vitában említette..."

Lengyel Leventéé pedig egy igazán PK Dick-esen skizofrén cikk volt...

dr.minorka 2008.03.19. 16:55:37

"hanem azok a látszatra tudományos írások "fontosak" (hatásosak), amiket később meglábjegyezetelnek, és hivatkoznak rá a tévében, rádióban:" Nézük a dologt a pozitív oldaláról: Ezek azonban egyre szűkülő körök. Egyre inkább csak saját maguknak beszélnek, és azt erősítik fel, ami miatt buknak. Szóval én nagyon szurkolok, hogy Ferencünk Debreczenire hallgasson, mert így lesz a politikai pusztulásuk teljes.

CrL 2008.03.19. 16:58:15

Félelem és Reszketés illetve Pánik az MSZP-ben. Török Gábor szerint az MSZP már a Fidesz kottájából zenél.

inforadio.hu/hir/belfold/hir-188151

A Mester is előirásszerűen mindenkit hibáztat, a kormányt szinte alig, vagy sosem.

Még azon csodálkozom hogy mi tartja egyben a rendszert.

Francois Pignon 2008.03.19. 17:25:09

"Gyurcsány a valaha volt legeurópaibb baloldali miniszterelnökünk"

Hát, nem egyszerű a választás a Horn-Medgyessy-Gyurcsány trióból.

Paranoid Android2 2008.03.19. 18:05:07

Bármikor lehet találni ilyen elmeállapotú embereket utcánként egy kettőt. Ha fegyvert kapnak úgy szétkergetik a magyargárdát, hogy csak na.
Megnyugtató.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.03.19. 18:12:50

Elkezdték a kampányt.
Valahol érthető, mégis mi mást tudnának mondani? Elkúrtuk, aztán megint. Szavazz ránk 3.ra csak sikerül...

Monet 2008.03.19. 18:29:45

Akárki írta, volt egyfajta önismerete:)Gratulálok az ambivalens hazaszeretet gyakorlati bemutatásához, és a Szabad Nép szerkesztőségének a cikk lehozásához, azt hiszem egy "Szabad Sajtó-díj" azért a végén majd befigyel a kollektívának.

"Régóta ezzel az érzéssel viaskodom, és valószínűleg nem véletlen, hogy emigráns magyaroktól és emigráns magyarokról soha ennyit még nem olvastam, mint tavaly szeptember óta, amióta HOLLANDIÁBAN vagyok. Teljes mértékben átérzem az emigráns sorsot. EBBE BELE LEHET ŐRÜLNI: egyrészt meghalsz a vágytól, hogy végre otthon lehess, másrészt HÁNYINGERED VAN A SAJÁT OTTHONODTÓL, és inkább ez, mint a hajlékony gerinc!" (kiemelések tőlem-Monet)

ÁrPi 2008.03.19. 18:40:52


Politikai menekült cikke a NOL-on? De izé hát még nem 2011-et írunk Levente polgártárs!


" Ne higgyük, hogy a jobboldal 2010-re elfelejti majd a 2006-os őszt, és hogy ’56 után ismét piroslott a vér a pesti utcán! Leesett már? Hogy sem a Kádár-rendszerben, sem a rendszerváltáskor nem volt ilyen tömeges és brutális emberverés és rendőri erőszak a pesti utcákon???"


Ez egy politikai menekült???

Google 2008.03.19. 18:43:53

De ha Durcsány "a valaha volt legeurópaibb baloldali miniszterelnökünk", mármint Illető Leventének, akkor miért ment el már 2008-ban, miért nem várt 2010-ig, a közelgő fél-diktatúráig?
Miért nem itthon élvezi az elkövetkezendő két évet, mert aztán mint írja, 20 évet köll neki politikai emigrációban és Hollandiában töltenie, jaj, jaj, jaj, nagy a baj.
Még nem történt semmi, még a hatalomban vannak, de már jajveszékelnek, krokodilkönnyeket hullatnak, csak egy dolog biztos, nem szeretnek és meg sem akarnak érteni minket, ők, ők és ők vannak, mi nem létezünk. Ha kezünket nyújtjuk disznólábnak nézik, így hogyan barátkozhatnánk
Ungvárynál ők: európai értékrendet vallók, bizonytalankodó baloldaliak, jól nevelt liberálisok (Fodor: Óda a hajléktalanhoz, Horn a miniszterelnökhöz, Kuncze az ellenzékhez stb.), mi pedig maradtunk mik voltunk: mucsaiak, másként: kacagányos, bundás indulatokkal megvert vacak, pocsék akárkik. Jobboldaliak, na!
Újra beindult a békeharc!
Ezek még képesek elhinni és elhitetni?, hogy nagyszerűek a reformjaik, csak mi vagyunk csúnyák!
Meddig húznak még falakat az emberek közé?

k|M · reakcio.blog.hu 2008.03.19. 18:45:52

Fájó ennyi ostobaságot olvasni, de hát ez marad a szerzőnek, ha a magánélete, a családi, társadalmi kapcsolatai és/vagy a szexuális élete nincsen rendben és csak a magyar belpolitika céltalan fogyasztása marad egészen az őrület határáig, vagy akár azon is túl; ha az eszköztelen és frusztrált ember nem a sportban, a hobbyban vagy a kiskertben találja meg a kisülést és az elégedettség érzését, akkor sajnos a föntebbi cikk lesz az eredmény.

Chicano 2008.03.19. 18:46:42

Jajjjjj de szeretek iljen cikkeket olvasni a NOL-on. Mondjuk én nem látom ilyen közelinek és biztosnak a végüket, de annál jobban örülök ha ők viszont igen. :)

Machiavelli 2008.03.19. 18:51:43

Elvtársak jöttök itt a "nefizessünkháromszázforintotarohadékoknak" néppel, és úgy tesztek, mintha a gazdaságot nem tettétek volna tönkre és nem ti vertétek volna agyon a békés embereket 2006 őszén! Ma csak a sült bolondok és a kollaboráló banda.

Rossz hírem van. Az emberek nem az ingyensörre szavaztak, hanem arra, hogy menjetek a búsba, (jó, Horn Gábor pontosabb volt :))))

tewton 2008.03.19. 19:00:37

Különös egy egyed.
Ahányszor csak külföldön voltam, külön élveztem, hogy távol vagyok a magyar belpolitikától. Ez meg kimegy pár hónapja, és gondosan ápolja magában a pszichózist, összejár ottani magyarokkal, hogy ezen agyaljon, és együtt rettegjenek. Odakint. Magyarországért.

Amúgy meg micsoda szar egy disszidens az ilyen? Rendes baloldali ember azt szokta mondani, hogy "könnyen beszél az, aki 56-ban kiment, de nekünk maradni kellett és végigcsinálni, úgyhogy menjen csak vissza ámerikába."

Jöjjön haza, tanítsa a szegény ártatlanszemű cigánygyerekeket a szépre meg a jóra. Meg az "rasszista fehéreket," hogy igazából csak félreértenek valamit.

belső elhárítás · http://nincskegyelem.blog.hu 2008.03.19. 19:06:43

A "magyarországi baloldaliak" menekülni fognak? Vajon kik azok? TGM vagy Thürmer?

ÁrPi 2008.03.19. 19:13:07

belső elhárítás 2008.03.19. 19:06:43

"A "magyarországi baloldaliak" menekülni fognak? Vajon kik azok? TGM vagy Thürmer?"

Ők ugyan nem, de cuslág biztosan menekülni fog az antiszemitizmus miatt! :)

(Olyan csavaros ez. Magam is ámulnék ezen,
de megeshet! :--)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.19. 19:15:29

TGMazt mondta, mikor GY kinyírta megyót,hogy most már csak az a kérdés 2/3-al nyer a fidesz 2006-ban, vagy nem. Úgyhogy nem kell elkiabálni. Bár egy ügyes Orbán-csere csodákra lenne képes.

Papa Doc 2008.03.19. 19:22:59

Monet: ambivalens hazaszeretet terén azért még nem nőttek fel ezek az epigonok a klasszikushoz, ld. Gábor Andor: "Orosz, ne kíméld, öld a honfitársam!" :))

dr.minorka 2008.03.19. 19:26:36

TGM mondása:
Az 2004-ben volt. Azóta sikerült tönkretenni a költségvetést. Valamint a világ éppen most csúszik bele egy komoly recesszióba. Nem lesz honnan pénzt szerezni.
Nincs tőke a szédelgés finanszírozásához. Se pénz, se bizalom. Mindenüket felélték, a falnál vannak. Egyenlőre úgy tűnik, hogy a Fidesz vezetői is képesek racionálisan kampányolni, ergo abban sem bízhatnak, hogy a Fidesz hibái a segítségükre lesz.

tevevanegypupu 2008.03.19. 19:40:10

Kulonben tenyleg: miert nincs ez a Levente itthon a legeuropaibb miniszterelnok vezerlete alatt, Hogyhogy Hollandiaban szomorkodik, mikor meg lenne ket jo eve Magyarorszagon elvezni? Es miert nem vedi a demokraciat 2010-ben ha ennyire aggodik, hogy utana mar csak hideg jon, ho es halal??

tewton 2008.03.19. 20:22:52

teve,
ne feledd, a Köztársaság is elpusztul (a forgatókönyv szerint). Mi lesz itt, kérdem én, valami banánköztársaság?! narancsköztársaság?!
Kristályéjszakák, putriláng. Plakátmagányban ázó éjjelek.

A gárdisták szűz baloldali gyermekek vérét keverik a vörösboros marhapörkölthöz. Kiirtják a jó ebédhez szól a nótát, mert cigányzene. Becsukják a kultiplexet, mert csak. Ellehetetlenitik a kólasziget-fesztivált a sok idegenszívű külföldi miatt. Rettenetes hatalma van ám a lopakodó diktatúrának.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.19. 20:24:08

dr. minorka hitelt még lehet felvenni az osztogatáshoz, jó kamatra adnak is. A konvergencia prog.-ot addig félredobjuk, mint az ötéves adócsökkentési törvényt.

Azért kíváncsi lennék, hogy akik most a legnagyobb hangon bőgnek (pl Tóta W) a népszavazás miatt, miket írtak a Jóléti rendszerváltás kapány, meg a 100 napos program idején.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.19. 20:25:54

tewton a Kultit a kerületi önkormányzat zárja be, nem lehetne rá mondani, hogy fideszes. Nekek sincs ingyenebéd tovább.

tewton 2008.03.19. 20:36:03

Ornagy,
(nekek > nektek?)* persze, tudom. Csak egy ilyen kis képet akartam felrajzolni a disszidencs szemszögéből :) a kirekesztő-csúnya fidesznáci előretörésről. Igen, gonoszkodtam :)


* a kultiplex cécóján csak röhögök (vidékről eléggé szánalmas kis dolognak tűnik), a jó ebédhez-t viszont sajnálom, mert már kezdtem ráérezni a lényegére.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.19. 20:40:58

Jaj a szokásos hibám: Nekik akart lenni, bocs.
Szánalmas,persze. Próbáltam őket hergelni a blogjukon, legyen már egy kis szélsőbalos hőbőrgés is, mint minden rendes nyugati országban, de hát Bakátssal az élen nehéz. Különben kár a Kultiért ,sok fiatalnak nincs pénze A38-ra, Gödörre.

smalladam 2008.03.19. 20:53:02

őrnagy, én inkább örülnék, hogy legalább szélsőbalos hőbörgés nincs. vagy te szeretnél a kreuzbergi náci-komcsi összecsapásokhoz hasonlókat?:) amúgy figyimár, szerintem ez a dolog nem az ingyenebédről szólt..

dr.minorka 2008.03.19. 20:58:18

"dr. minorka hitelt még lehet felvenni az osztogatáshoz, jó kamatra adnak is. "
Már nem lehet, épp ez a lényeg. Nincs akitől kapnának. Egyébként se, mert drámaian csökken a hitelhez jutás lehetősége a világban. Hihetetlen mértékű veszteség érte/éri az amerikai befektetőket. De nemcsak erről van szó, az ország megint elvesztette a pénzügyi függetlenségét (pont mint 20 éve), addig vagyunk a víz felett, amíg játékszabályok szerint viselkedünk. Ha nem, akkor a "következő pillanatban" meg fog indulni a forint elleni spekulációs támadás. Ez egyébként egy új kormányt (Fidesz) pontosan ugyanúgy fenyeget.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.19. 21:15:58

smalladam, hát nem lenne nagy hőbőrgés, olyan kis pici. Lenne min röhögni,pl. mikor Balátsot ütik a rendőrök:) Nem a nácik a komcsikat. Szerintem arról is szólt, elvégre nem kevés állami pénzt kapott a Kulti állítólag. Piaci viszonyok között legalábbis nem tudna fennmardani, ez tuti.

mikorka, uzsorakamtra mindig van hitel, bár túl nagy lenne a kockázat valóban.

tevevanegypupu 2008.03.19. 21:21:45

Medgyesi vegigmegy az uton az biztos. Egeszen a penztarig. Jo is lesz ha osszekapar par forintot, valoszinuleg szuksege lesz pszichiatriai kezelesre.A magan egeszsegbiztositok ugyanis nem fogjak allni a szamlat, neki kell fizetnie.

smalladam 2008.03.19. 21:23:19

a sziget pénzéből ment asszem, nem azon múlt. szerintem ez inkább kulturáltsági, problémamegoldási kérdés volt. más szempontokat is figyelembe vesz-e az önkormányzat a rövidtávú pénzszerzésen túl? attól, hogy jogilag rendben van az ügymenet, nincsenek-e más szempontok, amiket érdemes végiggondolni? hatékony (nem pénzügyi) érdekérvényesítésre képes-e egy civil szerveződés? képesek-e egymással tárgyalni különböző érdekeltségű felek?

sajnos egyik fél sem vizsgázott jelesre...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.19. 21:25:42

ergé,
nem tevenagypupu, hanem tevevanegypupu

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.03.19. 21:38:53

konzervatorium.blog.hu/2008/03/14/kepzelt_riport_egy_birosagi_targyalasrol
Lehet, hogy olvasta... :D
Mondjuk, szerintem az is durva, hogy ilyenek jönnek ki a konzervatóriumon.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.03.19. 21:58:26

R/R: nem csoda, hogy ott éppen ezzel a taggal tűztem össze - ez csak ilyet tud. Balkon-zervatórium...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.19. 22:01:44

Minden lehetséges.
Ha már az Alkotmánybíróságot is megvette
a maffia, senki sincs biztonságban.
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/03/bauer-kuplerj-az-egsz-vilg.html

hiba 2008.03.19. 22:31:44

Magyarországon még jó darabig nem lesz hőbörgő szélsőbal szerintem. Legalábbis olyan nem aki annak is nevezi magát. Az eljövendő jobboldali kormány ellen hőbörgők ugyanazok lesznek, akik most. Ugyanígy fogják borogatni a kukákat és Orbánból is lesz még zsidó, cigány, nemzetáruló, stb.

tevevanegypupu 2008.03.19. 22:48:41

Loxon
koszonom, bizony nem mindegy!((:

Apfelbaum Ogmánd 2008.03.20. 00:42:17

"smalladam", te a "hszerző" és a "PC" egészével CSOMAGOLJ, mert nagyon bűzlötök...!

Halmáj dr.-ra hivatkozni pedig...Milyen alkományjogász az, AKI a fölérendelt szervezetre (AB) azt meri mondani, AZOK NEKI SENKIK,

- Halmai megválasztását ELUT a Parlament, MERT EXTRÉM módon kötődik a SZDSZ belső, Ofenjüdisch magjához..-

sziporkái az Alkotmány SZÓSZERINTI szavait és szellemét sértik, bármilyen antidemokratikus szabotázsra hajlandó, jogellenesen, ha az a Deviánslibsik érdekeitől eltér...

Menjetek.

De sem Kartalnak (akinek NEVÉRŐL már több helyütt írtam, és e név mögött rejlő attitűdről, asszimilációs nagyotmondásról is,)
sem "Lengyel" levélírónak NINCS és NEM LESZ igaza.

Lássátok a BALoldali Hegedűs Zsuzsát és állásfoglalásait.

2008.03.20. 02:34:05

"Ma még csak nevetgélünk az MTV által nyáron felelevenített sorozatokon: Bors, Egy óra múlva itt vagyok! Figyelem, ez néhány év múlva ismét könnyedén valósággá válhat: fognak még rejtőzködni és menekülni a magyarországi baloldaliak az antidemokratikus hatalom elől."

Ezen derültem a legjobban! :)

Gyerekkoromból emlékszem a Bors című sorozatra, volt benne két szimpatikus fazon, két fehér tiszt, Bujtor meg Koncz játszották őket. (Szegény Sztankaynak Bors jutott) Ők voltak a negatív főhösök, a sorozat végén forgatókönyv szerint meg kellett volna halniuk, de a népek annyira kajálták őket, hogy a rendező végül belement, hogy maradjanak életben, így szerepelhettek a folytatásban.

- Megcsípjük Oszi?
- Meg Dezsőkém!

dr.minorka 2008.03.20. 02:52:20

Azt nem lehet mondani, hogy komformista lettél volna:)))

dowNLoad 2008.03.20. 07:50:12

MENTSÜK MEG PANNÓNIA jótevőit, országunk hőseit:
a zsidókat és a cigányokat! Valami oktalan félelem és vádaskodás őket akarja hibáztatni a semmilyen munkára nem hajlandó , egyre szaporodó kisebbségért, és a HATALMAS államadósságért, mert állítólag (rosszindulatú) a bankszektorban főleg a másik kisebbség tevékenykedik. A gazdasági tanácsadói, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező , és fantasztikusan nagytudású kisebbség is ez, látjuk, hogy országunk hova fejlődött, BELÁTHATATLAN PERSPEKTÍVA ÁLL ELŐTTÜNK!!! Még Albániát is lehagyhatjuk!! (a szakadék előtt, még nem látjuk az alját) ÉLJEN A PÁRT (mert csak A PÁRT lehet a PÁRT, éljen a nyilvánosság, és a korrektség, a józan parasztész, és az optimális pénzköltés mesterei!!)

ÁrPi 2008.03.20. 09:28:40

Őrnagy Őrnagy 2008.03.19. 20:24:08

"Azért kíváncsi lennék, hogy akik most a legnagyobb hangon bőgnek (pl Tóta W) a népszavazás miatt, miket írtak a Jóléti rendszerváltás kapány, meg a 100 napos program idején."

Demszky(sz.:1952.) például 20-21 évesen volt maoista és március21-párti. De ez off mert DG
nem W.

Worluk legutóbbi Reakciós kommentjében azt olvastam húsz éve ő még tízéves volt.
Tehát 2002-ben 24 éves ifjú volt, nemde.

smalladam 2008.03.20. 09:44:25

hiba, a blaha lujza téri MÖM-rendezvényen Toroczkai többet fikázta Orbánt, mint Ferit, amire az előttem álló fickó "Orsós Viktorral" kontrázott, szóval 2010-tól lehet, hogy "Orbán takarodj, vidd az összes haverod!" lesz az új jelszó. Ha még Dajcsfűr a kormányba kerül, akkor pedig a zsidózáshoz is minden adott lesz.

Bummer 2008.03.20. 09:48:13

Miről írt volna? A Fideszről.

Hattory Hanzo 2008.03.20. 10:05:11

smalladam

Van egy réteg, lásd dowNLoad fentebbi hozzászólását, akik tök randomszerűen, bármilyen témában tudnak zsidózni, cigányozni. Alapfelszereltségük.

HToma 2008.03.20. 10:05:25

Elolvastam mindkét cikket. Valami félelmetes. Debreczeninél még legalább értem - de el nem fogadom - miért lett Orbán ellenes. De ezek. Szörnyű. Nehéz lesz 2010 után kormányozni. Lehet hogy amíg ki nem hal Kádár népe 4 bő és 8 szűk esztendők fogják váltogatni egymást.

simonmondja.... 2008.03.20. 10:42:20

Hát. Uncsik vagytok. A Mapettsó bácsikái a karzaton.
Majd idenézek, ha valami élet is lesz.

Bummer 2008.03.20. 10:43:47

simon, inkább ne. Kösz.

jbb 2008.03.20. 11:00:54

Ez az írás tök vicces, miért fikázzátok? Csak rossz helyre küldte a humorista, lehet, hogy az ÉS-be szánták a kúrmány Pr-osai, a sci-fi-fantasy szekcióba.

Egyébként pedig ténlyeg izguljanak egy kicsit a szocik, kisfalumban is egyre-másra szaporodnak a királyságpárti szervezetek. Elég harapósnak tűnnek.

tewton 2008.03.20. 17:32:29

simonmondja.... 2008.03.20. 10:42:20
"Hát. Uncsik vagytok. A Mapettsó bácsikái a karzaton."

emlékeim szerint a legemlékezetesebb, legkritikusabb, legjobb fejek a sorozatból

dowNLoad 2008.03.20. 17:56:41

IGAZ, a két öreg fószer volt a legkritikusabb, a legkisebb bakit is kiszúrták, ide ők túl jók, itt akkora bakik (veresjanik) vannak, hogy még az Államokból is látszanak! (bólints veres!)
süti beállítások módosítása