Kartal Zsuzsa írónak nem csak a mi szívünkben, de a Népszabadság hasábjain is bérelt helye van. Tizennyolc éven felülieknek c. mai anyagának már az első mondatában eszébe jut AZ. Aki a Holdról jött, annak egy csupa szív néni képe bontakozhat ki az írás alapján. Mert persze Zsuzsa asszony magáról ír, mint a haladó ateista, nyugatos, kapitalista baloldali (az egykori nagy ellenálló) etalonjáról. Írásából kiviláglik, hogy ő már a hatvanas években fizetett volna tandíjat, csak hát az ortodox marxisták nem engedték. Ezért kénytelen volt kevéske pénzéből egy kiugrott pap testvért (Pált) támogatni. Ha az olvasónak nem lenne világos, „Az egyetem sosem volt ingyen. Még Pál esetében is be kellett segítenünk az államnak.” 63 év igazságtalanságát sikerül tehát most a tandíjjal reparálni: „Az egyetem befektetés volt egész életünkre. A mi befektetésünk, nem az állam jótéteménye, áldozatkész családunk ajándéka.”

 Kapunk még egy rövid kitérőt, arról, hogy mire is telt Orbán Viktor édesapjának, hogy aztán végül fellebbenthesse a fátylat a nagy történelmi összefüggésről, a Horthy-fasiszta keresztény kurzus és a tandíj megszüntetésének kapcsolatáról. Bizony meglehetős kendőzetlenséggel beszél a „keresztény apukáink” visszatértének réméről, 18 évvel a rendszerváltás után. Magunk is beleborzongunk, amikor látjuk, miként erősödik a klerikális reakció a haladó baloldal ellenében. „A mi rendszerváltásunk nem arról szólt, hogy marxista apukáink helyett immár keresztény apukáink legyenek. Ha eddig a munkáshatalomban volt kötelező hinnünk, ezután csak a nemzeti keresztény gondolatban hihetünk, és ha hiszünk, ingyen lesz a kórház, az egyetem, és jut mindenkinek munka.” Köszönjük, Emese!