Alább egy történet arról, milyen folyamatok zajlottak le 2005 elején, a miniszterelnök hivatali beiktatása utáni hónapokban a pénzügyek területén. A miniszterelnök személyes elbeszélésében. Íme:
„A legnagyobb gondot ebben az időszakban a következő dolog jelenti. Draskovicsról van szó. Természetesen az első dolgom, hogy leülök Draskoviccsal: hol tartunk, hogy állunk. Költségvetés, államháztartás. Az akkor érvényben lévő év végi hiányprognózis 4,6%. Az elemzők azonban ennél érdemben többet mondanak. A Draskovics mögötti pénzügyminisztériumi apparátusból közvetlenül is szerzek információkat, és azok sem nyugtatnak meg. Leülök Tiborral, mondom neki ezt a dolgot, de ő azt feleli, hogy márpedig az : 4,6. elmondja, hogy mi miért. Nem nyugszom meg, tovább beszélgetek különféle emberekkel, összehívok bankárokat a saját lakásomon, találkozom Surányival. Hol álunk? Minden arról győz meg, hogy itt valami nem stimmel. De Tibor nem akar engedni, ragaszkodik a 4,6-hoz. Ekkor már az a kérdés, a döntő kérdés, hogy mi lesz a pénzügyminiszterrel. Nem sok magyar ember sorsa érdekli igazából a világot, de a pénzügyminiszter személye érdekli. Erre finoman rá is kérdeznek, én pedig kikerülöm ezt a kérdést. Tibort közben nyugtatgatom, mert ő is kérdez, hogy nyugi, te csak tedd a dolgodat, miközben egyre világosabb számomra, hogy ez a 4,6-es hiány, ez nem tartható. Nekem itt nem mondanak igazat.
Egyik este hazamegyek, és fölhívom Draskovicsot. Először elmondom neki, hogy szerintem nincs igazad. Nem tudom, hogy tényleg rosszul látod-e, vagy csak nem mondasz nemem igazat. De azt mondom neked, hogy 4,6 nem maradhat. Ez képtelenség. Csak amit én látok kockázatot, abból 60 milliárd egészen biztosan be fog következni, ezért azt mondom, hogy legalább 4,9-et kell mondani. Holnap reggelig meggondolhatod. Ebben nem alkuszom veled. Ha 4,9, akkor maradhatsz miniszter. Nem mondom ki nyilvánosan, de te megnyugodhatsz. Gondolkodjál reggelig. Reggel felhívom: azt mondja, hogy 4,9. jó. Dolgozom tovább. Lassan elkezdem látni a mélységét is ennek a történetnek: ez nem fér bele a 4,9-be se!. Én itt át vagyok verve. Ezt vagy most meg tudom csinálni az elején: tiszta lappal elindulni, hogy év végén az a szám, amit mondok, igaz legyen, vagy soha. Most megtehetem. A várakozásba be van építve. Ötössel kezdődő számokat mond mindenki. Ekkor elkezdek pénzügyminisztert keresni (…) ez az egyetlen igazán fontos kérdése, a legfontosabb kérdése a kormányátalakítás és a kormányprogram ügyének. (…) Aztán egy napon bemegyek hozzá (Draskovicshoz – a szerk.), úgy tizedike táján. Személyesen, kora reggel, már ott van a zsebemben az új miniszter neve. Mondom neki: Tibor, ezt most eldöntjük. Ez nem 4,9 százalék, ez: 5,2. amit te mondasz, abban legalább 120 milliárd forint hibádzik. Ez 5,2; önkormányzatokkal együtt: 5,4; pénzforgalomban: 6,3. most vagy egymás kezébe csapunk, vagy végeztünk egymással. Ha igent mondasz, akkor ma bejelentjük, hogy te maradsz a pénzügyminiszter. Ezt tudom neked adni garanciaként. Ha nem: nem. Ezt az ügyet most lezárjuk, nem játszom tovább ebben a dologban. Nem alkuszom: ez 5,2. És annyi lett. Elfogadta.”[1]
Hajrá szocialisták, hajrá Draskovics!
