Már csak négyet kell aludni, és beléphetünk a csodák világába. Négy hosszú, gyötrelmes éjszaka, és aztán jön a leg-leg-leg...  Január 17-én megnyitja kapuit Magyarország első IMAX mozija az Aréna Plazában. Huszonhárom VIP terem, teljes körű kiszolgálás filmnézés közben (a 3D szemüveg miatt az sem zavar, ha a székek között mászkálnak), és abszolút 3D élmény: cápák a szádban, oroszlánok a lábad előtt, és a fejed mellett süvítő puskagolyók. Nyitófilmként egy természetfilmet nézhet meg a nagyérdemű, A nagy mélység titkai címmel. Ezenkívül a repertoár részét képezi még a Tirex: vissza a krétakorba - mindezt egy 400 férőhelyes vetítőteremben 18x24 méteres vásznon tálalják. Hurrá. Emlékszem, mikor kicsi voltam, már napokkal a fontos történések előtt hajnali négyig álmatlanul számoltam a bárányokat izgalmamban, és félpercenként megnéztem, hogy végre holnap van-e már. Félek, ez most nem lesz így... Lehet, hogy velem van a baj, de igazából nem vág földhöz a a 3D mozi megjelenése.

Elismerem, van előnye a multiplex és a 3D moziknak is: például a premierfilmekhez ők jutnak hozzá legelőször, és óránként-félóránként kezdődik valamilyen vetítés. Így nem nagyon van akadály, ha spontán eszünkbe jut: de jó lenne egy mozi. De. Külön élvezet órákig sorban állni, mikor időszakosan kitör az „ezt meg kell nézni”- láz, és minden Lara Crofttól ellesett trükkre szükségünk lesz, mikor a vetítés után próbálunk átkelni a papírpohárhegyek és kukoricásdobozok között. Arról nem is beszélve, hogy a Dolby szétviszi a fejemet, és ha sor szélére kapok jegyet, akkor nagyjából úgy érzem magam, mintha az űrközponzban beültetnének abba a kicsi kapszula-szerű pörgős szerkezetbe, amiben az emberek állóképességét mérik. Emellett az is biztos, hogy a csaj, akinek tegnap elcseszte a műkörmös a kisujján a piros virágot, mögém fog ülni, és hallgathatom kilencven percig, ahogy erről karattyol.

Sokkal jobban díjazom a kis mozikat: a vidéki Art Mozi-hálózatot, vagy Budapesten a Tabánt, a Puskint, az Odeon-Lloydot, a Cirko Gejzírt például. Lehet, hogy nem olyan kényelmesek a székek, és csillog a por a vetítőgép fényében, viszont papírzacskózörgés- mentesen, emberi fülre hangoltan nézhetem végig, amit kiválasztottam. Másik hatalmas előnyük, hogy nem csak trendi-amcsi filmeket játszanak, amiken jókat lehet röhögni, esetleg azon gondolkodni, hogy érdemes-e hozzávágni a vászonhoz a cipőnket, vagy jó lesz az még ebben a hidegben. Nem csak Sandra Bullock és Ben Affleck között lehet választani. Aztán az ember már a szereplők nevére sem emlékszik, nemhogy a cselekményre, mire hazaér. Szóval a kis mozikban vannak jófajta művészfilmek, nem csak előre megkomponált sikersztorival. Sokan a művészfilm hallatán valami hihetetlenül magasröptű, elszállt, filozófiai szférákba emelkedő csudázmányt vizionálnak (igaz, ilyen lexikális definíció is létezik), pedig dehogy: annyit jelent, hogy ugyanaz írta a forgatókönyvet, mint aki rendezte (tehát ebben az értelemben például a Rambo is művészfimnek számít).
És ti? Hova jártok moziba, mit láttatok utoljára?