
„A kormány karácsonyi ajándéka a roma társadalom felé” - mondta Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke a kormány által elfogadott
integrációs tervről. (Az MSZP körül szorgoskodó roma politikusok előszeretettel játszanak közösségi Jézuskát, Teleki
maestro például feloszlatott Magyar Gárdát
tett volna a fa alá.) Felszámolják az iskolai szegregációt, a cigánytelepeket, lesz foglalkoztatás, egészségügy, oktatás. Mint kiderült, már jócskán benne vagyunk a roma integráció évtizedében, ami 2005-től 2015-ig tart.
Tervekből és gesztusokból eddig sem volt hiány.
Roma Koordinációs Tanács,
Egyenlő esélyek a romáknak,
lováriul megszólaló miniszterelnök,
A roma kisebbség társadalmi integrációja. Ami a konkrét intézkedéseket illeti, ott már nem olyan fényes a helyzet: hirtelen a cigány ösztöndíjprogram Göncz Kinga által sokszor
cáfolt megszüntetése ugrik be (jövőre
újraindítják megfelezett költségvetéssel), vagy az Orbán-kormány által bevezetett
iskolalátogatási támogatás megszüntetése. Utóbbi lényege az volt, hogy a tanköteles korú gyermekek esetében az iskolalátogatáshoz kötötte a családi pótlék kifizetését - a mostani kormánypártok szerint igazságtalanul.
Jól állunk, na. Emlékeznek még a kedves olvasók a Matula
Három borzalom a következő húsz évből című írására? Egy már bejött: Gyurcsány Ferenc évek óta Magyarország miniszterelnöke. S lehet, hogy egy Nefelejcs utcai szuterénben szorgos kezek már fogalmazzák a Barna Párducok, vagy a Roma Gárda szervezeti és működési szabályzatának alapjait.

Mert a cigányság egy nem elhanyagolható része úgy él, hogy nincs vesztenivalója (
Oli bácsi megfogalmazásával élve: balladátlan nyomorban). Városban lakáshoz akkor jut, ha foglal magának. Falun fűtése addig van, amíg kerül valahonnan tűzifa. Közoktatása az utca, felsőoktatása a börtön. Aki mégis érettségit, diplomát szerez, az általában legszívesebben szabadulna cigány gyökereitől. Mert cigánynak lenni nehéz kereszt. Ráadásul politikusaikról (legyenek lungo dromosok vagy emcéefesek)
sok minden előbb jut eszébe az embernek, mint az általuk képviselt közösség felemeléséért folytatott állhatatos, alázatos küzdelem.
De álságos dolog elhallgatni a többségi társadalom sérelmeit is, úgy tenni, mintha csak a rasszizmus állna a harmonikus együttélés útjában. Sok embernek vannak személyes és nem feltétlenül pozitív tapasztalatai. Nagymamámhoz nem rég tizen-huszonéves cigányok törtek be, bottal a kezükben. Amikor kiabálni kezdett, egy pillanatig haboztak, majd hál' Istennek elfutottak - a hasonló történetek sokszor máshogy végződnek. Az udvarából rendszeresen ellopják a fát, a közelben egy ritkán látogatott házban leölték a disznót, elvitték a befőtteket és összetörték a teljes berendezést. A helyi rendőrök széttárják a kezeiket: tehetetlenek, ráadásul félnek is. A kis Krisztián kibontakozóban lévő karrierje sok társa számára az egyetlen elképzelhető életpálya:

Nem csoda, ha sok átlagember tapsol, amikor
megérkezik a Gárda. Ahogy a Síp utcában a kissé szedett-vedett, de mégis félkatonásdit játszó egyenruhások láttán szorulnak össze érthető módon a gyomrok (különösen a gárdisták
nemzeti őrsereges barátai fordítanak nagy gondot öltözködésükben a
nyilas hagyományok ápolására), úgy egy kis borsodi falu szélén élő magányos, idős emberek amiatt aggódnak, melyik éjjel hallanak csörömpölést a konyhából, vagy hogy ki szedi össze ősszel az egész évben kapálgatott krumplit a kis veteményesükben. Az Új Generáció meg
úgy tesz, mintha a masírozó gárdisták jelentenék a legnagyobb veszélyt a köztársaságra, a demonstrációt kiváltó probléma viszont nem is lenne számottevő. Pedig az egész kurucinfós-cigánybűnözős-gárdázós jelenség épp azért veszélyes, mert sok ember mindennapi félelmeire alapozhat - nem (csak) előítéletekew, hanem valós élményekre. Ha a körzeti megbízott nem tud rendet tartani (nem tud), akkor a gárdisták megjelenését nem fogja helyben európai értelemben vett össznépi elutasítás fogadni. S míg zsidóellenességre ma nem lehet sikeres szélsőjobbos pártot építeni, a cigányellenességre jóval több igény mutatkozik a politikai véleménypiacon (ahogy Papp László Tamás is
írja a HVG Online-on).

Hogy mit lehet tenni? Az oktatás, oktatás, oktatás mantrán túl sajnos nekem sem sok ötletem van. Ha kicsit gondolkozik az ember, eszébe jut azért néhány kezdeményezés, amik felvillantanak némi reménysugarat. A Nyírő András-féle
Login Initiative, ami
wifivel és olcsó számítógépekkel segít a cigányoknak kiutat találni a reménytelenségből,
L.L. Junior tánciskolája,
cigány rendőrök képzése (kurucinfós álomhír, lelki szemeimmel már látom a címet: Rétinéger ávéhások), vagy a
Gandhi Gimnázium munkája. A probléma nagyságához képest ez azonban sajnos csak jószándékú lokális szélmalomharcnak tűnik.