Kommentszűrés
’07 dec
6
11:16

Egy szégyenfolt harmadik évfordulójára

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)




„Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi 20000 forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet! December 5-én szavazzunk nemmel!”

MSZP-s szórólap 2004 decemberéből.

Három éve történt a szégyen. Nem felejtünk.

 

 



Címkék: szégyen

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr77254178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őrnagy Őrnagy 2007.12.06. 11:23:28

Ezek után, ha valaki az mszp-szdsz-re szavaz, az erkölcsi nulla. Van pár.

banza 2007.12.06. 11:35:56

Már el is felejtettem, hogy ezek ennyire görény módon kampányoltak. Most jól felidegesítettem magam.

banza 2007.12.06. 11:39:08

Most, hogy gondolkodom rajta azért nem emlékszem, mert (szerencsére) külföldön töltöttem azt az időt. (utaztam 3 órát, hogy leadhassam a szavazatom)

Ez gyomorforgató kampány volt, így 3 év távlatából is.

AgentUngur 2007.12.06. 11:40:54

De nem ám. Kádár Marosvásárhelyen, Grósz Aradon, Megyó 2002. dec 1-én Budapesten, Gyurcsány 2004-ben. Hosszú a szégyentábla. Ami még rosszabb, semmit sem értek el a megalázkodással. Azt azonban nem árt szem előtt tartani, hogy ami nekünk annyira fáj, az a mai Magyarország 2/3-át egyáltalán nem érdekli - mint arra máshol utaltam, jó 40 éves célirányos nevelés után. Szóval mégegyszer választási kapmányban beszélni kettős állampolgárságról, vagy bármilyen formában elővenni a témát választás előtti évben nem lenne jó. Mert a szocik és a szadisták úgy magyaroznak, ahogy a MIÉP annak idején zsidózott: szégyentelenül és erköcstelenül.

Szibarita 2007.12.06. 12:00:02

Lathatoan csak az egyik iranyba mukodik az elefantszeru memoriatok. Az meg remlik, hogy mi szerepelt a valasztasi lapon es hogy ez milyen kulonfele ertelmezesekre adott lehetoseget? Az is remlik, milyen olcso, bena, klasszikus fideszes modon zaszlolengeto es melldongeto modon csinaltak ugy (ujra), mintha hazafisagi kerdes lenne valamelyik -nekik tetszo- iranyba szavazni?

Az en emlekeim szerint: Feltettek egy rossz kerdest, majd a klasszikus fideszes mozdulattal lehazaaruloztak mindenkit, aki nem ertett egyet a meglehetosen kodos celkituzeseikkel.

En ugyan igennel szavaztam (leginkabb a Fidesz undorito kampanya ellenere, mint azert), ennek az oka viszont kizarolag az volt, hogy lattam az ex-erdelyi barataimnak ez mennyire fontos, bar hogy miert azt azota sem ertem, de ugy ereztem nekem igazabol mindegy. Emlekeim szerint (es sajat beszamoloik szerint is) soha semelyikuknek nem okozott komoly problemat a magyar allampolgarsag megszerzese amikor ugy dontottek, hogy kervenyezik.

A legjobb peldaja annak, hogy probalja a Fidesz (tudom, nem is a Fidesz volt, hanem valami fiktiv szervezet) felosztani az orszagot komcsikra es fenyloszemu hazafikra.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 12:07:03

Bill Dauterive 2007.12.06. 12:00:02:
"Az en emlekeim szerint: Feltettek egy rossz kerdest, majd a klasszikus fideszes mozdulattal lehazaaruloztak mindenkit, aki nem ertett egyet a meglehetosen kodos celkituzeseikkel."

Rosszul emlékszel. Nem rossz volt a kérdés, hanem ez:

"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. paragrafus szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"

Erről persze gondolhatod, hogy rossz, ez a te dolgod, de ha a véleményedet tényállításként tünteted fel, akkor kiröhögnek.

Én pedig arra emlékszem, hogy arról volt szó: ha ezt elfogadják, akkor éhenkórász HTM-ek lepik el az országot.

Utólag aztán Gyurcsány habogott valami olyat, hogy hát ugye a kampány nem volt a legszerencsésebb és nem is erről volt szó, hanem államelméleti kérdésekről, de ezzel csak súlyosbította a helyzetét. Demagóg, megosztó kampányt folytatott, mert tudta, hogy a nemzet és állam elválasztásán alapuló (amúgy liberális) álláspontját nem hogy nem tudja elfogadtatni, de nagyjából senkit sem érdekel.

Így történt, ez történt.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.06. 12:11:50

Visszataszito volt az egesz mszp kampany ezzel kapcsolatban. De az is, hogy a sikertelen szavazas utan a fidesz is igyekezett hatralni.

AgentUngur 2007.12.06. 12:13:21

A Fidesz rendkívül sok hibát követett el 2002-ben (kokárdázás, amitől nekem is felfordult a gyomrom), meg 2004-ben is. De nem ment le arra a primitív szintre, mint az MSZP. Lehett volna úgy is ellene kampányolni: hogy most még nem érett meg rá a helyzet, inkább maradjunk távol, szükségtelen majd az Eu megoldja, stb. De nem ezt tették, az emberek legrosszabb ösztöneire játszottak. És voltak akik öszintén azt hitték, hogy ezzel a magyar nacionalizmus ellen harcolnak. Iszonyú magyarfóbiák vannak egyes agyakban a balodalon. A nemzeti érzés, büszkeség egyenlő antiszemitizmus, eltörlendő, rossz. És tágra nyílt szemekkel csodálkoznak ezután, hogy miért gyűlölik őket ennyire. Meg van egy óriási tudatlanság is, ld. amikor Gyurcsány azon filozofált, vajh egy Bukarest melletti faluban magyar-szász vagy román volt az útszélén látott öreg nénike. Magyar baloldal a nemzeti kérdésben: fóbia, naivitás, tudatlanság, cinizmus valami nagyon különleges, de rendkívül irritáló egyvelege. Hogy a Fideszről is amgyar jobboldalról is mondjak valamit: ott a történelmi sértettség keveredik a dühhel, ami sokszor irracionalitáshoz vezet. De van miért iszonyúan dühösnek lenni.

„A számokkal mérhető meggyengülésnél szinte katasztrofálisabb lett, ami a nemzeti tudatot érte. Szellemi összetartó erő – a közérzés kohéziója – nélkül nincs nemzet.”

Illyés Gyula, 1977

Ezt 1947-1989 között a magyar baloldal hozta össze. Ha szeretnénk azt, hogy valamire jusson ez a Magyarország, akkor ezt a kibaszott nagy falat kellene lebontani. De ezt speckó nem Orbán meg a Fidesz húzta fel.

Szibarita 2007.12.06. 12:16:08

Dumi kedves, az hogy egy magyar nemzetisegu egyszerubben (gyk: kedvezmenyesen) kap allampolgarsagot mint mondjuk egy roman, az most is kesz teny. Igy a kerdes onmagaban teljesen ertelmetlen, leven letezo gyakorlatot probal meghonosittatni torvennyel.

Az meg kulonosen undorito, ahogy meg mindig hazaaruloztok, kedves nemzetmentok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 12:16:11

Marianna · egerentyu 2007.12.06. 12:11:50:
"Visszataszito volt az egesz mszp kampany ezzel kapcsolatban. De az is, hogy a sikertelen szavazas utan a fidesz is igyekezett hatralni."

A Fidesz sose támogatta ezt a népszavazást, például az aláírásgyűjtésben határozottan NEM segített. Csak amikor kész helyzet volt, akkor vetette be magát. Határon túli magyar vezetők (igen, Markóék is) határozott kérésére.

Nem volt ott patyolattiszta senki se, de az új seprő Gyurcsány mélyen alulmúlt mindent, amit ez az ország addig látott. Hiába, politikai tapasztalat nélkül bepuccsolni magát a miniszterelnöki székbe, ahhoz kell bátorság.

Aztán Gyurcsánynak sikerült még egyszer mindent alulmúlnia azzal, ahogy 2006 nyarán majdnem államcsődbe vitte az országot.

2007.12.06. 12:16:54

Ez az ügy még vissza fog ütni GYF-re hosszú távon, történelmileg.

Gyakorlatilag ezzel az üggyel kezdődött a miniszterelnöksége. Emlékszem, hogy akkoriban megfordult a fejemben, hogy mint új szoci vezető, megtehetné, hogy az igent pártolja, illene a személyiségéhez ez a tabula rasa. Meg hogy új szelek mozognak benne. Aztán ez nem jött be.
Aztán amlékszem arra a kék háttérszinű óriásplakátra, amin egy család aggodalmaskodik, hogy mi lesz itt, ha jönnek a "magarok". Megvan ez valahol a neten?( Mint kiderült a modell valami pártag volt az alapszervezetből )

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 12:17:38

Bill Dauterive 2007.12.06. 12:16:08:
"Dumi kedves, az hogy egy magyar nemzetisegu egyszerubben (gyk: kedvezmenyesen) kap allampolgarsagot mint mondjuk egy roman, az most is kesz teny."

Ne kezdjük újra. 8 év az a kedvezményes és más módon sokkal egyszerűbb kedvezményhez jutni. Például ha alapítasz egy éttermet. Vagyis simán megveheted az állampolgárságot, ha van pénzed.

Ennyit a kedvezményekről.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 12:18:36

csi 2007.12.06. 12:16:54:
"Ez az ügy még vissza fog ütni GYF-re hosszú távon, történelmileg."

De előbb a Fideszre ütött vissza a 2006-os kampányban.

Sose bocsátasz meg valakinek, akit megsértettél.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 12:21:21

Bill Dauterive 2007.12.06. 12:16:08:
"Az meg kulonosen undorito, ahogy meg mindig hazaaruloztok, kedves nemzetmentok."

Körülnéztem, csak egyedül vagyok itt.
Még nem hazaárulóztam. Szerinted az segít
levezetni a stresszt? Neked bevált?

Mert ha igen, akkor kipróbálom.
Jelenleg a mély lélegzeteket használom
fékezésre, annál jobb a hazaárulózás?

Mi a tapasztalatod?

hiba 2007.12.06. 12:21:31

csi: még az is lehet, hogy a választási véghajrában egy ügyes csavarral, románia eu tagságára hivatkozva GYF veszi majd elő újra a kérdést és megszavaznak valamit parlamenten belül, népsavazás nélkül.

Bummer 2007.12.06. 12:24:53

Az MSZP már akkor is hazudott. Most ugyanannyi joga, kedvezménye, lehetősége van mind a 23 millió román állampolgárnak, mint lett volna a kettős állampolgársággal. És akkor már ezek a jogai mind megvoltak az összes többi EU-tagnak, nemzetiségtől függetlenül. Az MSZP hazudott, hazudik, hazudni fog.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.06. 12:26:25

nekem azok a khmm, "legemlékezetesebb" pillanatok , amikor határon túliak érveltek úgy mint a plakát... ld. pl. BallaD.K./Bdk írót (MozgóV. stb.) Kárpátaljáról...
ugye, Ergé? :D

Guild 2007.12.06. 12:27:21

Azoknak lett volna jó a törvény, akik úgy akarnak állampolgárságot kapni, hogy közben otthon maradnak. Ezért volt abszolút marhaság az MSZP félelem kampánya.
Emlékeztek az SZDSZ érvelésre? Nem lehet előre látni a következményeket! Pont egy népszavazásra feltett kérdésnél probléma ez nekik. A 2006-os parlamenti választásnál meg ugyebár mindenki látta előre mi lesz.

2007.12.06. 12:28:21

Azért azt hozzátenném, hogy a politikai felelősök közé az MVSZ-t is besorolom.
Rossz időpont, előkészítetlenség, politikai erőkkel nem konzultáltak, csak mentek előre, bele a kudarcba.

Szibarita 2007.12.06. 12:28:32

Nem tudom lattad-e azt, ahogy deklaraltam, merre szavaztam.

Azt viszont, hogy "alkosson az orszaggyules torvenyt arrol, hogy kedvezmenyesen kapjanak allampolgarsagot" be kell latnod, hogy bianko felszolitas, magyaran csak honfi lenduletbol vagy kispolgari gyomorbantalombol lehet ra johiszemmel binaris valaszt adni.

En oszinten egyik vonulattal sem szimpatizalok, azt pedig korulbelul ugyanannyira tartom izlestelennek, hogy a Fidesz ezzel kampanyol, mint azt hogy az MSZP ilyen demagogiara kepes.

eN 2007.12.06. 12:28:43

bizony, nem felejtunk

AgentUngur 2007.12.06. 12:31:14

Bill, nem az a lényeg, hogy nem támogatták, hanem az, hogy azt miként tették. Dettó ugyanez a 23 millió románozás 2002-ben. Ismétlem, nem hazaárulásról, hanem fóbiák (nemzeti érzés egyenlő antiszemitizmus), cinizmus (használjuk ki, üssünk egyet Orbánon), naivitás (ha jók leszünk a szomszédokkal, akkor ők is jók lesznek a magyarokkal) és tudatlanság (kik ezek a határon túliak és mit akarnak)keveréke az, ami baloldalon kering, amellett, hogy van azért 1 Tabajdi, 1 Szentiványi.

A magyarozásnak ugyanolyan szalonképtelennek kéne lennie ebben az országban, mint a zsidózásnak, de nem az. Az MSZP-SZDSZ demagóg módon használja a gulyásnacionalizmust ha szüksége van rá, iszonyú mennyiségű indulatot keltve.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2007.12.06. 12:31:46

jaja, Szamárfül, BDK - mennyit vitatkoztunk a Blogteren anno, mindenkivel... blog-nosztalgia, ez milyen már :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.06. 12:37:29

amúgy ez a kerek 20ezer Ft mi is volt (a szocik szerint) pontosan?!

AgentUngur 2007.12.06. 12:37:30

Bill, a Fidesz belekényszerült a kampányba, én belülről tudom, hogy baromira nem akarták. De ha már ez volt, csapdahelyzetben, nem lehetett pofán csapni 3 millió embert még a Fidesz részéről is. Más: a Fidesz nem azért hozta meg a kedvezménytörvényt, mert azt hitte, ezzel szavazatokat szerez. Orbán tudta, hogy a dolog az ország nagy részét nem érdekli, inkább szavazatot visz, mint hoz. Sajnos, sajnos, ha hiszed, ha nem, Orbán sokszor elvi szinten politizál, abszolúte nem racionális, és belemegy a csínba, amikor nem kellett volna.

Le Tagad 2007.12.06. 12:37:51

itt a két nagy párt akkor készült kampányoldala:

mszp:

web.archive.org/web/20041205172052/nepszavazas.mszp.hu/index.php

fidesz:

www.szabad-europa.hu/online/menu/hirlap/legfrissebb/fv_nyil_1126.html

(->a baloldali linkajánlóban mintha az ufit látnám;])

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.06. 12:42:07

jaja, de azon az oldalon az a legpoénosabb, hogy a szabad-európa.hu "domain is for sale"! :DDD

Bummer 2007.12.06. 12:43:52

Ja, Bill-szerű barátaink mindig elmondják, hogy igaz, hogy az MSZP hazug, szemét, tróger, de a Fidesz is, mert ő meg az ellenkezőjét mondta, mint az MSZP. És ugyebár az nem lehet, hogy véletlenül a Fidesznek valamiben igaza lehet.

Szibarita 2007.12.06. 12:46:01

Arrol szentul meg vagyok gyozodve, hogy a fiatalabb (40 alatti) SZDSZ-szavazok egyaltalan nem erdelyi-magyarfobok, leven rengetegen elnek koztunk, nehez az olyat gyulolni, ami a rutin resze.

Nem is emlekszem, hogy az SZDSZ ilyesmivel kampanyolt volna, leginkabb az altalam korabban eloadott kerdest feszegettek, abszolut helyesen. A valasz erre a masik oldalrol altalaban az volt, hogy ne probaljanak igy racionalizalgatni, amikor nemzeti sorskerdesrol van szo, ami bevett retorika volt (ti: A honfisagot nem magyarazni, hanem erezni kell) 2006 elott a Fidesz reszerol.

En abszolut megertem a kornyezetemben azokat akik nemmel szavaztak, rossz kerdesre csak rossz valasz adhato, de tenyleg a kevesbe rossz a defenziv elutasitas.

Megjegyzem, a legtobb baratom tudomasom szerint szinten igennel szavazott.

Felejteni pedig tenyleg nem muszaj, bar mindenkinek jobb lenne, ha mindket oldal allaspontjat ertenetek es azert emlekeznetek, hogy legkozelebb kompromisszumkepesebb dolgokkal jojjon elo a Fidesz, ne azert hogy a megfelelo pillanatban felakasszatok az allandoan a gangon cigizo oskomcsi borkabatos neni pudlijat.

AgentUngur 2007.12.06. 12:54:48

Bill igennel szavazott, mert megértette, hogy mit jelent ez az erdélyieknek, még akkor is, ha utálja a Fideszt. Szerintem ez egy korrekt megközelítés.

A dolog lényege nem az, hogy jó ötlet volt e a népszavazás, hanem az, hogy úgy kampányolni, ahogy az MSZP-SZDSZ tette, magyarozni erkölcstelen és súlyos sebeket ejtett nagyon sok emberen. Engem jóval kevésbé érdekelne, hogy melyik politikai párt vezeti ezt az országot, ha az MSZP és az SZDSZ nem lenne a nemzeti kérdésben olyan, amilyen. A maygar társadalom egyik nagy törésvonala ez, és itt ők mélyítik nagyon durván az árkokat.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.06. 12:55:33

bocs Ergé, h. ide offolom:
2007. december 6.
"Nagyvárosi terek és tömegek: híradófilmek 1896-1920"
www.tit.oszk.hu/hazimozi/#december
sz'tem ritkán látni filmen pl. amiről Babits így 'tudósít': "Pest utcái között rohanó nép, puskalövések, rendõr, tört üvegek, népszava forradalom."

AgentUngur 2007.12.06. 13:03:44

Bill, az milyen volt, amikor Eörsi kiment a magyargyűlölő Nastaséhoz panaszkodni Orbánra, vagy amikor körbeordibálták Európát az orbánfasizmusról. Azért túlzás volt, nem? A magam részéről Szentiványit tisztelem, ő tényleg próbált tenni valamit pl. a délvidéki atrocitások idején, az SZDSZ nemzetfilozófiáját, azazhogy a nemzet egy elavult fogalom (leegszerűsítve) sokkal távolabbinak érzem, mint az MSZP nemzetfilozófiáját - mivel hogy olyan nemigen létezik.

Guderian 2007.12.06. 13:08:00

A kettős állampolgárság megadása erkölcsi elégtétel lett volna az elszakított magyarságnak, egy gesztus az anyaország részéről.

Azonban gy.f. nem ismer a politikában gesztusokat, nincsenek erkölcsi mércéi (azóta mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott), nála a cél szentesíti az eszközt (lásd 23 millió román, ÁHT adatok eltitkolása, stb.), a cél pedig Orbánnal szembeni pozicionálás, legitimiáció megszerzése, győzni az ellentábor felett. Nála minden kampány mondat csupán rövidtávú politikai marketing célokat szolgált elvek nélkül.(amikor úgy hozza gy.f. érdeke, akkor megnyitja a munkaerőpiacot a 23 millió román előtt...)

3 év távlatából is bicskanyitogató, ahogy megtévedt balos szimpatizánsok szajkózzák a gyurcsányi marketingkommunikációs sablonokat: rossz kérdés.
A rossz kérdés arra vonatkozott, hogy HOZZON-E TÖRVÉNYT AZ O.GY. TÖRVÉNYT A HTM-K KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL? Nem pedig a törvény konkrét tartalmáról...

A "nem"-el szavazók nézzenek magukba és olvassanak többet...

Őrnagy Őrnagy 2007.12.06. 13:09:00

Arról nem is beszélve, hogy Gurcsány megtehette volna ,hogy az igent támogatja, akkor meglett volna.

TuRuL_2k2 · http://reakcio.blog.hu 2007.12.06. 13:09:20

Memph: ott van a bejegyzés szélén. MSZP-logót ne keress rajta, annyira büszkén azért nem vállalták.

mindegyis 2007.12.06. 13:10:49

Azon felül, hogy kinyilvánítjuk a népszavazással kapcsolatos érzéseinket, és politizálunk, amikor lehetőség adódik, tegyünk is a határontúliakért!

AgentUngur 2007.12.06. 13:16:01

Az SZDSZ nemzeti kérdésben részben fóbiás, részben naív, a gyurcsányi MSZP cinikus (befelé) naív (kifelé) és tudatlan, a magyar jobboldal - magamat is beleértve - érzelmileg magát iszonyúan megalázottnak érző. Spec én 2002 dec 1-én egy erdélyi társasgában, látva a beborult fejeket, elsírtam magam, amin itt majd lehet röhögni, kollégák. Akkor is úgy gondolom, olyan komoly történelmi batyu van itt, amihez úgy hozzányúlni, ahogy az elmúlt 5 évben tették, történelmi bűn - nem is beszélve a kádári 40-ről

ergé 2007.12.06. 13:19:42

A FELELŐS DÖNTÉS: 2X NEM! erre emlékeztek?:

nol.hu/cikk/340318/

AgentUngur 2007.12.06. 13:20:09

Ja, aki nem tudná: Dec 1 a megyó-nastase féle koccintás volt, annak a gyulafehérvéri nyilatkozatnak az ünnelpésére, amely szerint egyébként a mai Tiszántúl egy részének is Romániához kellene tartoznia, és amelynek ígéreteit kibaszták román barátaink az ablakon - máig tartó hatállyal.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 13:22:00

Bill Dauterive 2007.12.06. 12:46:01:
"Felejteni pedig tenyleg nem muszaj, bar mindenkinek jobb lenne, ha mindket oldal allaspontjat ertenetek es azert emlekeznetek, hogy legkozelebb kompromisszumkepesebb dolgokkal jojjon elo a Fidesz, ne azert hogy a megfelelo pillanatban felakasszatok az allandoan a gangon cigizo oskomcsi borkabatos neni pudlijat."

Bill, azt tudod, hogy ezt hívják papagájtaktikának?

Leírtam én, leírtam más is, most utoljára leírom még egyszer.

Nem a Fidesz akarta a népszavazást és nem akart mellette kampányolni. Megkérték rá és csak akkor kötelezte el magát az ügy mellett, amikor ki volt írva a népszavazás.

Mást nem is tehetett volna. Gyurcsány, az megmutatta, hogy tud ő mást is tenni.

AgentUngur 2007.12.06. 13:26:25

Így van, abszolúte nem a Fidesz akarta, mert sejtette, mi lesz a vége. Ez Patrubány biznisze volt.

LT 2007.12.06. 13:27:01

GYF elkúrtuk tétele itt is érvényes, mindent alárendeltek a 2006-os győzelemnek.

AgentUngur 2007.12.06. 13:27:59

Ja, Patrubányt sem a Fidesz akarta, miden eszközzel próbálta megakadályozni a megválasztását az MVSZ-ben, de ott olyan sok zombi, hogy nem sikerült.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.06. 13:29:00

AgentUngur 2007.12.06. 13:16:01 - igen, ki kell mondani: történelmi bűn.
Csak az a baj, hogy a btk-t ugyanzok írják, akik a történelmet...

szejler 2007.12.06. 13:30:11

A Fidesz nem minden érdek nélkül állt a népszavazás mellé, OK. De piszkosul nagy különbség van odállni egy jó ügy mellé érdekből, és elutasítani azt (+ aljasul ijeszgetni) önérdekből.

Számomra a csúcspont egy népszabis cikk volt amiben egy az egyben levezették, hogy a nemzet az tul. képpen egyenlő az adófizetők közösségével, a többi csak lila maszlag.

Gyakorlatilag az egész kormánykampány erre (máshol nyíltan ki nem mondott) elvre épült.
Hogy rohadjon le a kezük.

És akkor tegyük hozzá, az is szépen kiviláglott ebből, mekkora ívben tesz a baloldal a szolidaritásra (mint baloldali értékre). Az elmúlt 17 évben soha nem volt szolidáris senkivel, max hűbéres viszonyt épített ki egyes társadalmi csoportokkal, mint pl. a nyugdíjasok.

Kádár-feudális rendszer gyümölcsét majszoljuk itt mindannyian.

zoli27 2007.12.06. 13:37:35

Azért azt a kérdést is érdemes lenne feltenni, hogy 1998-2002 között miért nem akart az Orbán-kormány erről törvényt alkotni (vagy próbált, csak én nem tudok róla?).

De bármi is erre a válasz, az MSZP undorító kampányt folytatott...

zoli27 2007.12.06. 13:40:26

"Számomra a csúcspont egy népszabis cikk volt amiben egy az egyben levezették, hogy a nemzet az tul. képpen egyenlő az adófizetők közösségével, a többi csak lila maszlag."

Na ez az, amit gyűlölök a mostani kormány szellemi holdudvarában (többek között)...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 13:42:18

szejler 2007.12.06. 13:30:11:
"Gyakorlatilag az egész kormánykampány erre (máshol nyíltan ki nem mondott) elvre épült.
Hogy rohadjon le a kezük."

Utólag aztán maga Gyurcsány mondta ki.
www.ujszo.com/clanok.asp?vyd=20050216&cl=116521
"Riporter: A kisebbségek sérelmezték, ahogy ön és az MSZP érvelt a kettős állampolgárság ellen, a szociális vonulatra gondolunk. Nem gondolja, hogy ez hiba volt?

GYF: A kampány, az kampány, van logikája, törvényszerűsége. Aki ebből kampányt csinált, arra kényszerített mindenkit, hogy egyszerűsítse le álláspontját, olyan érveket használjon, amelyekről maga is tudja, hogy korlátozott az igazságuk. A szociális érvelés bántóan egyoldalú volt ebben az ügyben, de a kampány kikényszeríti a féligazságokat. Éppolyan buta és sértő megfogalmazás, amikor a másik oldal azt mondta, az egész az útlevélről szólt. Az ügyből több sérülés lett, mint amennyit megoldott volna. De elismerem, nagyon leegyszerűsítő igazság volt.
...
Riporter: Lát ön olyan racionális megoldást, amelyben a közeljövőben egyezségre tudna jutni a határon túli magyarok politikai képviselete és a magyar kormány?

GYF: Ha csak akkor van béke és nyugalom, ha a kettős állampolgárság megszerzésének a feltételeit úgy alakítjuk, ahogyan a népszavazási kérdésben volt, vagyis tömegesen és automatikusan adjuk meg, és ne kötődjön aktív, életvitelszerű viszonyhoz az állam határain belül, akkor úgy látom, nem lesz nyugalom. Itt ugyanis élesen szemben áll két felfogás: a jobboldal etnicista felfogása, amely az állampolgárság mögött a nemzeti összetartozás kifejeződését látja s a történelemből eredezteti az állampolgárságot. A másik a baloldalé: szerintünk az állampolgárság aktív viszony, amelyben jogaink és kötelességeink vannak. Ez elvi különbség, nem békíthető ki egymással."

Szibarita 2007.12.06. 13:48:31

Dumi: Amit itt mond GYF az egy ertheto allaspont, a legtobb kijelentessel tisztan egyetertek. En ugyan arnyalnam a kepet a magyar kultura ismeretevel es az abban valo jartassaggal (mint a viszonylag automatikus letelepedesi procedura garanciaja), de nagyjabol mondva igaza van.

Ha nem ismernem az erintett barataim allaspontjat a kerdesben, teljes mertekben emoge az allasfoglalas moge allnek.

Guderian 2007.12.06. 13:56:57

Bill:
Ha egyetértesz a fenti gy.f. érveléssel, akkor szerinted következmények nélkül lehet nemzetstratégiai (és akár költségvetési) ügyekben félrevezetni az országot.

De ami még fontosabb: ha az állampolgárság Mo. területén jogokkal és kötelezettségekkel jár, akkor bizonyára sürgősen megvonnád az állampolgárságot az összes adóelkerülő, adócsaló vállalkozótól, minimálbéren éltektől, munkanélküliektől, nyugdíjasoktól, a kommmunistaé időszak alatt kivándoroltaktól , 56-osoktól...sőt a közel 1 milliósra szaporódó cigány etnikumtól...

szánalmas vagy. de nem is Te, hanem csak a gondolkodásmódod.

jbb 2007.12.06. 13:57:26

Kérlek, könyörgöm, esedezem, szinte bármit megteszek a célért kedves Bill, de most ebbe az egy topicba kérlek ne írj többet. Van elég bajunk és szomorúságunk nélküled is, minek tetézned? Most írj a tótoz egy picit. Vagy rózsamisihez, aztán délután gyere vissza.

Elvégre csak nem szép temetésen gyalázni az elhunytat, nem? Jaj, bocs. Elvegre csak nem szep temetesen gyalazni az elhunytat, ugye?

jbb 2007.12.06. 14:00:52

féligoff: Göncová vezette külpolitikánk támadásba lendült, sikerült tető alá hozni a nagyszabású megállapodást. Ferenc elégedett lehet:
www.sns.sk/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=366


Ez előbb termézsetesen Tótára gondoltam.

AgentUngur 2007.12.06. 14:05:11

Olyan történelmi múlttal, mint amilyen Magyarországé és a magyar nemzeté, nem lehet ilyet játszani. Iszonyú óvatosnak kellett volna lenni, ha valaki a nem mellett kampányol is. A magyaroktól elvették az állampolgárságot, nem lemondtak róla. Szarrá alázták őket, miközben velünk azt is elfelejtették itt a maradékban, hogy léteznek. Bár Gyurcsány tud baromi logikusan fogalmazni, ez nem leplezheti, hogy cinikus módon használta a kedvezménytörvényt és a népszavazást is saját céljaira. Az SZDSZ esetében elhiszem, hogy elvi álláspontról volt szó, ami nem felmentés. Gyurcsánynál aligha beszélhetünk elvekről. Akárhogy is, ennek még hosszú időn át súlyos következményei lesznek a nemzetre nézve, és GYF-neve többek között ezzel fog bevonulni a történelembe. Vajon megérte ez neki és az MSZP-nek?

Bummer 2007.12.06. 14:05:47

Ja, Gyurcsány az SZDSZ-es dumát mondja: hogy az a baj a Fidesszel, hogy etnikai alapon akar állampolgárságot adni.
Nos, ez egy létező álláspont sokfelé. Csak akkor mondjuk ki, hogy ez a vita alapja.
A Fidesz "undorító" kampánya egyébként ez volt: "IGEN, mert összetartozunk".

Marianna · http://egerentyu 2007.12.06. 14:06:17

Patrubany az aki, a fideszen is akart egyet utni es ugy altalaban tele van eloitelettel, hatalomvaggyal es szelsosegesen nacionalista. Ha valaki azza valik egy elszakitott orszagreszben azon nem csodalkozom, megertem, bar valahogy muszaj alkalmazkodni a kornyezethez, ha mar arra iteltek az embert, hogy ott kell elnie. A hovatartozast nem lehet elfelejteni, de az egyuttelest elviselhetove tenni kotelessege lenne mindket felnek. Es ha valaki politikus, akkor azert nem artana vegiggondolnia a kovetkezmenyeket, szamolni a masik oldal reakcioival es megfeleloen egyeztetni, elokesziteni egy ilyen donto kerdest.

Szibarita 2007.12.06. 14:17:21

Marpedig abban tisztan igaza van GYF-nek, hogy az alapkonfliktus ebben all. Nevezetesen en respektalom a hataron tuli magyarok igenyet arra, hogy kedvukre telepedjenek le Mo-on, azzal szemben viszont eros fenntartasaim vannak, hogy ilyesmit egyoldaluan, az allamhatalom poziciojabol csinaljunk.

Az ugyanis egy egyeni dontes, hogy valaki hol akar elni es melyik orszag polgara kivan lenni es ennek szerintem keves koze van ahhoz, hogy a felmenoi kozott hany magyar volt, leven letezik asszimilacio es biztos vagyok benne, hogy egyes esetekben egyes szlovaknak vagy romannak tobb koze van a magyar kulturahoz, mint mas, szarmazasilag magyarnak.

Magyaran ez szerintem sem egy etnikai, sokkal inkabb kulturalis kerdes.

Az en szememben ez hasonlatos a ciganysag problemaival, alapveto felreertes szarmazasi kerdeskent kezelni, tisztabba lehetne tenni az ugyet egy szocialis megkozelitessel.

Google 2007.12.06. 14:32:44

Mi tagadás Le Tagad, többünknek (ezen az oldalon is!)idő kellett, hogy elhiggyük, ez a szemét éppen ilyen nagyszemét. Láttuk, de nem hittük el, mert ilyennel még soha nem találkoztunk azelőtt (nem mentség), mindenki próbálja magát visszafogni, de ez nem; valakinek ki kellett őt fogni, hát mi lettünk azok. De legalább megkíméljük az utánunk jövőket...
Na most amíg mindenki, vagy legalábbis jó sokan felébrednek, hát az idő.

Ismerős lesz a szöveg, de megéri tizedszerre is, még ha felfordul is. A gyomrunk.

Kibékíteni a szív és az értelem vitatkozó akaratát egyféleképpen lehet: ha lehetőséget teremtünk arra, hogy erről érdemben, okosan, sok, sok felelősséggel tárgyaljunk (mi, majd ha fagy!). Ehhez kell az , hogy kétszer mondjanak nemet (maguk!)-vélte a kormányfő pénteken.
Hát fekete péntek lehetett az, és utána jött a fekete szombatok, vasárnapok, hétfők, keddek, szerdák és csütörtökök sora.
Reméljük, amilyen hirtelen jött úgy is fog eltünni, mert Magyarország többet érdemel. Ennél határozottan többet, de ezt meg kell mutatnunk neki, mert nem érti, fenemód nem érti, sőt, nem is akarja érteni.

LT 2007.12.06. 14:36:42

Bill, te is jól tudod h Gyurcsányék féltek a szavazatgyarapodástól és az összes többi velejárójától. A több csak szociológia vagy amit épp szokásosan ráolvastak.

Máshol képesek megadni a kettős állampolgárságot hülye politikai érdekek nélkül.

Marianna · http://egerentyu 2007.12.06. 14:37:03

Csakhogy a ciganysag nagy resze is szarmazasi kerdeskent kezeli, nem egeszen jo a hasonlat.
A magyaroknal pedig masodlagos a kulturalis kerdes, ok a nacionalitas szempontot tartja elsonek. Ez a lenyeg, ezt kellene felfogni es elfogadni.

gloire 2007.12.06. 14:38:04

Bill

Arra gondoltál már, hogy néz ki ez fordítva?
Pl. Szerbiában, Horvátországban, Romániában,
Szlovákiában? Ők miért adták meg? Ott nincs baloldal?

Egy békéscsabai szlovák egy sorbanállással megkapja
a szlovák állampolgárságot, ha akarja. Délvidéken, ahol
van olyan város ahol 4-5 nemzetiség is él (sváb, magyar,
szlovák(!) horvát, román), csak a magyarok nem élhetnek
ezzel a joggal.

Ezekben az országokban a kezét, lábát eltörték volna
annak aki ilyen szórólapokat ragasztgatott volna.

Egyáltalán ismersz olyan európai országot ahol ez
nem evidens?

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2007.12.06. 14:42:50

Nem akarok belemenni abba a vitába, hogy ki hogyan érvelt, és mi mellett, szerintem rossz volt a témafölvetés is, a konkrét kérdés is, meg az egész kezelése is, de az is biztos, hogy még most sem, még ti, reakciósok sem tudtok kicsit kevésbé emocionális vitába belemenni ebben a kérdésben.

Azt azért megkérdezném, hogy fenti szórólap az MSZP kiadványa, vagy csak egyértelmű (aki szerint egyértelmű), hogy ez a förtelem csak a Köztársaság téren születhetett meg?

És azt is megkérdezném, hogy az a félelem, hogy a Fidesz csak új szavazókat akart magának, semmi mást, az is alaptalan volt a szocik részéről? Hogy is volt az a Mikola-beszéd valamikor 2006 tavaszán?

zoli27 2007.12.06. 14:47:49

Megismétlem a kérdésemet:
1998-2002 között miért nem akart az Orbán-kormány törvényt alkotni a határontúli magyarok állampolgárságáról (vagy próbált, csak én nem tudok róla?).

GyF érvelése ennek ellenére is gusztustalan, és mutatja, hogy az ominózus "másfél-két év" nem szerencsétlen kisiklás volt, hanem alapvetése a gyurcsányi politikának: kampányban nincsenek szabályok, a cél szentesíti az eszközt. A hazugság nem más, mint ügyes módszer...

Bummer 2007.12.06. 14:48:43

Tibor, igen, alaptalan volt, mivel az állampolgárság nem járt volna szavazati joggal.
A Mikola-beszéd pedig úgy volt, hogy ha kétharmadot szereznének és megadnák a szavazójogot a határon túli magyaroknak, 20 évre minden megoldódna.
Ami egyébként így is van, 20 évre megszabadulnánk a Gyurcsány-féle gazemberektől.

LT 2007.12.06. 14:50:12

PT:

Új szavazatok beszerzése áll, de ha elrugaszkodsz a a napipolitikai résztől és a Nagyobb Célt nézed, azthiszem ki lehet találni hogy melyikkel járt volna jobban az ország. Mert ugye a Románok EU csatlakozása nem oldotta meg ezt a kérdést kicsit sem mint ahogy érveltek sokan korábban.

Bummer 2007.12.06. 14:50:16

Nem, zoli27, nem akart. Státustörvényt alkotott, és példátlan konszenzust talált mögé (lényegében egyhangúlag szavazták meg). Ezt a konszenzust tagadják azóta is a szocik.

szejler 2007.12.06. 15:06:49

Csak következetesen Bill!

Ha egyszer a nemzet szerinted is egyenlő az SZJA-val, akkor mi a francnak szavaztad meg erdélyi barátaid kedvéért. Ők nem a nemzet része, más nemzetnek meg ne tegyél szívességet. Vagy ha már igen, akkor adjunk állampolgárságot egész Etiópiának. Különbség a logika alapján zéró.

Pásztor Tibor

Szórólap-MSZP: indíték, alkalom, és a szükséges anyagi háttér. Ez másnál nem volt meg.
(az meg különösen vicces, hogy a 2002 választások idején szocveszéllyel riogató papírok kapcsolatát a Fidesszel senki sem kérdőjelezi meg. Ezt bezzeg)

Mert kényelmetlen? Szar ügy tükörbe nézve ezt látni, elhiszem.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2007.12.06. 15:08:29


zoli27,

Az Alkotmány 69.§ (4) szerint az állampolgárságról szóló törvény kétharmados.

Bummer 2007.12.06. 15:13:40

A mi a nemzet kérdésről találtam egy nem is olyan régi cikket:

www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=138300

Hiller Haver · http://www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.06. 15:55:16

A "rossz kérdést tettek fel" elkenő, felelősségmaszatoló dumája talán még álságosabb, mint az egyszerű, tiszta, világos NEM. Az legalább őszinte - még ha olyan is, amilyen. Én legalábbis gerincesebbnek tartom azt, aki legalább egyértelműen véleményt nyilvánít, nem pedig megbújik mindenféle kifogás mögött.

Ugyanis az mszp-szdsz többségű parlamentnek kellett volna törvényt alkotnia - de hogy milyet, az rajtuk állt volna. Éppen ezért (sem) jelentett semmiféle veszedelmet a kettős állampolgárság. Egyszerűen hazudtak, pont.

Hiller Haver · http://www.konzervatorium.blog.hu 2007.12.06. 16:00:39

Arról nem is beszélve, hogy aki IGENt mond, az a fidesztől telejsen függetlenül mondhat igent. A 2/3-os törvényt szoci többséggel söszehozni pedig valszeg úgy nem nagyon lehetett volna, hogy a fidesz akarata érvényesüljön.

AgentUngur 2007.12.06. 16:01:50

Pásztor úr, már miféle "új szavazókat"? Azt az 1 százalék Zombit, aki szerint MO Új Suméria, Jézus magyar stb. Zoli - azért nem akart az Orbán kormány tv-t az állampolgárságról, mert tudták, mi lenne belőle - hogy a szocik hogyan használnák ki. A Fidesz el akarta kerülni ezt a szituációt, de a Zombik (MVSZ) nyertek.

Soha életemben nem hallottam Fideszes vezető szájából, hogy a nemzeti kérdés Mo-on szavazszerző kérdés lenne. Pontosan tudják, tudták, nem az.

Szibarita 2007.12.06. 16:15:01

Szejler kedves, pusztan azt a reszet nem erted a logikamnak, ahol azt mondom, hogy nekem igazabol mindegy, elviekben amellett vagyok, hogy egy kulturalisan magyar lehessen utlevelileg is, a konkret megfogalmazassal ugyan nem ertek egyet, de azt respektalom, hogy az igazan erintettek mit szeretnenek.

Igy bar a kerdesfeltevessel nem ertek egyet, azt is gondolom, hogy az en velemenyem ebben a kerdesben kevesebbet er, mint egy valodi kissebbsegi magyare, ennek megfeleloen szavazok oda, ahova nekik tetszik.

divizs 2007.12.06. 16:15:54

ezek utan senki se csodalkozzon az ilyen szekelyudvarhelyi kocsmakiirasokon:"Anyaorszagi magyarokat nem szolgalunk ki!" igazuk van, borzasztoan rosszul erzem azota is magam.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.06. 16:18:45

ahh, PT könnyíteni próbált magán? :)
már csak az extanácsadó úr hiányzik.. :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 16:32:33

szejler 2007.12.06. 15:06:49:
"Csak következetesen Bill!
Ha egyszer a nemzet szerinted is egyenlő az SZJA-val,"

Elolvastam, nem ezt mondta.
Szerinte az ÁLLAM egyenlő az SZJA-val.
Megjegyzem, ez még a legmintaszerűbb liberális államokban sincs így. Tetszik vagy nem tetszik, ahhoz, hogy egy országot kormányozni lehessen, valamely közös értékeket el kell fogadni. Az nem megy, hogy a feleséggyilkosság egyesek szerint bűntény, mások szerint jog. Az se megy, hogy egyesek szerint a fa gyümölcse a természet ajándéka, amelyből mindenki kedve szerint vehet, mások szerint viszont a saját kertemben termett gyümölcsöt csak én ehetem meg.

A nemzet kutúraközössége mellett minden ÁLLAMNAK is szüksége van közös sztorira. Ez például a legmintaszerűbb liberális államban, az USA-ban az amerikai Alkotmány.

A legegyszerűbb, ha a a nemzet és az állam határai összeesnek, ekkor az állam és a nemzet sztorija közös. Az ilyen államok azonban problémásak a kisebbségek és a migráció korában.

A nemzet problémájának másik megoldása a globális törzs fogalma, amely nem kötődik államhoz.

Ardarich 2007.12.06. 16:44:23

Miért nem lehet az is legitim hozzáállási lehetőség a kérdéshez, hogy XY. szerint az állampolgárság nem nemzeti, hanem lakóhelyi alapon osztogatandó valami, és ezért nemmel szavaz? Én pl. kizárólag ezért szavaztam nemmel, nem a jönnekarománokoszteleszikakenyeret típusú hülyeségek miatt.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 16:50:15

Ardarich 2007.12.06. 16:44:23:
"Miért nem lehet az is legitim hozzáállási lehetőség a kérdéshez, hogy XY. szerint az állampolgárság nem nemzeti, hanem lakóhelyi alapon osztogatandó valami, és ezért nemmel szavaz?"

Mert ez egy racionális megközelítés, ami nem számol azzal, hogy egy dolog, ami neked szinte értéktelen, mert csak egy darab papír (állampolgárság) milyen szimbolikus értékkel bír valaki másnak.

Ha azt mondom, házassági évforduló, talán rájössz, mire gondolok. ;-)

Te nem voltál képes a határon túli magyarok fejével gondolkodni, amely fej másként gondolkodik, mint a kis-magyarországiaké. Súlyosan megsértetted (megsértettük) őket emiatt.

Ezt valakinek jóvá kell tennie.

Google 2007.12.06. 17:04:09

Sokszor előjön ez a Mikola-beszéd. De ennek is (mint mindennek) van előzménye. Désy János beszélgetett az ATV-ben Eörsy Mátyással, aki azon kesergett anno, hogy ez a törvény, ha megszületne (szeplőtelen fogantatásból?) nem nyolc évre, de tizennyolc évre betonozná be a Fideszt a hatalomba!
Hát ebbe a két beszélgető beleborzongott, el lehet képzelni, nem lenne se nappaluk, se éjjelük, annyit kellene vizslatniuk a komisz Fidesz után!
Hogy Mikola miért vette elő ezt a szöveget? Biztos, rossz fát tett a tűzre, hirtelenjében!

szejler 2007.12.06. 17:10:04

Bill

Elnézést az éles megfogalmazásért, de az álláspontod továbbra is zavaros. Azt írtad, Gyurcsány megközelítése helyes, "tisztabba lehetne tenni az ugyet egy szocialis megkozelitessel", majd azt, hogy ez kultúrális kérdés (amivel sokkal inkább egyetértek), ami viszont egyáltalán nem azt jelenti, amit Fleto mondott (nem kultúrális közösség alapján definiálta).

Először is azt gondolom, a közös nyelv önmagában is az egyik legerősebb kultúrális közösségi kapocs, és most ehhez nem fogok közhelyhegyeket tornyozni /nyelvében él a nemzet/.

A kettős állampolgárság nem lett volna kötelező. Mindenki "egyéni döntése" alapján kérhette volna, ha úgy érzi, hogy ehhez a nemzethez (kultúrához) tartozik.

Fleto felfogása éppenséggel ütközik a kultúrális azonosságon alapuló nemzet fogalmával, ergo a te véleményedben önellentmondást látok, vagy mi.

Ardarich 2007.12.06. 17:17:04

Értem, mire gondolsz. Sokat vacakoltam a döntésen magamban én is. Két hónappal utána mentem pont Székelyföldre, és elég szörnyű volt szembesülni vele, mekkorát csalódtak a hazai magyarok nem szavazó/nemmel szavazó részében, így bennem is.
Az a furcsa ugyanakkor, hogy ma sem szavaznék másképp, inkább nem mennék el szavazni, hogy megússzam a döntést, ami valahol sunyiság. Csak anno valahogy úgy festett nekem a dolog, hogy ha érzelmi alapon szavazok (ez esetben a kérdés ezt jelentette: "Járjon-e a magyar állampolgárság elszakított nemzettestvéreinknek?"), akkor természetesen igent ikszelek, általában nézve viszont ("Helyesled-e, ha Magyarország/Románia/Horvátország/Szváziföld nemzeti alapon is osztogatja állampolgárságát?") nem tetszett nekem az egész. (Gonoszabb pillanataimban előjött még az "Ez az egész kérdés egy érzelmi zsarolás. Mi a véleményed az érzelmi zsarolásról?"- ami persze így csúsztatás, de önigazolásra remek volt.)
Lehet, hogy rosszul döntöttem. De egyáltalán nem vagyok biztos benne.

gloire 2007.12.06. 17:25:10

Nekem van egy régi haverom, félig bolgár.
Az érettségije után került ide, magyar tanmfolyamokra járt,
de lényegében köztünk, évfolyamtársai közt tanult meg magyarul.
Magyar állampolgár lett.
Természetesen nemmel szavazott. Őnála az vágta ki a biztosítékot,
hogy az útlevélpapír az kurva drága, és a nyomtatása is olyan
technológiával történik, ami még tovább drágítja a dolgot.

Azt gondoljátok viccelt? Először én is azt hittem, de nem.
Meggyőzött róla, hogy ő ezt komolyan gondolja.

Szibarita 2007.12.06. 17:32:36

Szejler, nem latok ebben semmi ellentmondast. A szocialis temat a ciganysag problemaival kapcsolatban hoztam fel, nem beszelunk mondjuk mo-i gorogkerdesrol vagy horvatkerdesrol, a ciganysag problemai viszont nagytobbsegeben visszavezethetok a szocialis hatterre, ezert tartom hibasnak az etnikai megkozelitest, az analogia ennyiben all, sajnalom ha felreertheto voltam.

Ugyanigy, azt gondolom, hogy elsosorban az a magyar allampolgar, aki jellemzoen Mo-on el. Azt is gondolom, hogy az a magyar nemzetisegu, aki magyarnak tartja magat es megfelelo kapcsolatban all a kulturaval (bar a ketto nagyjabol feltetelezi egymast, abszurd kivetelektol eltekintve).

A lenyege viszont annak amit gondolok, hogy a ketto kozott nincs egy-egy ertelmu megfeleltetes, magyarul teljesen logikus az az erveles, mely szerint ugyan Mo-nak segitenie kell minden magyart a sajat kulturajanak a megtartasaban (peldaul egyaltalan nem lenne ellenemre, ha a magyar allami tamogatasbol szekelyfoldi ujsagokat tartananak el), azt viszont meg mindig nem ertem, hogy ebbol hogy kovetkezik, hogy minden magyarra egyoldaluan, allamilag ki kell terjeszteni az allampolgarsagot, plane annak valamilyen, szimbolikus formajat.

Az en (elvekre alapozott) velemenyem eddig tart, abszolut Gyurcsanykompatibilis, nem ertek egyet az eredeti torekvessel.

Ami ennek elleneben all, az viszont a pragmatizmus, nevezetesen azok, akiket erint ez a dolog, mit gondolnak errol a torekvesrol. Fogd fel ugy, mintha mondjuk nem ertenek egyet azzal, hogy bizonyos tudomanyos temakat kiemelten tamogassanak a koltsegvetesbol, de elfogadnam az MTA allaspontjat a kerdesben.

Annyira nem tartom fontosnak ezt a kerdest, hogy a pragmatizmus elleneben foglaljak allast vele kapcsolatban az elveim talajarol. Ha mondjuk birosagi ugyekrol vagy alapveto szabadsagjogokrol lenne szo, nem lennek ilyen flexibilis, de szerintem ez nem ilyen sulyu ugy.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 17:34:11

Ardarich 2007.12.06. 17:17:04:
"(Gonoszabb pillanataimban előjött még az "Ez az egész kérdés egy érzelmi zsarolás. Mi a véleményed az érzelmi zsarolásról?"- ami persze így csúsztatás, de önigazolásra remek volt.)"

Már úgy érted, érzelmi alapon kényszerítenek valamire, amit ésszel nem akarsz elfogadni?

Megesik az ilyesmi és ilyenkor az érzelmek szoktak győzni.

Felteheted a kérdés úgy is, mi ér többet: 3 millió ember boldogsága vagy egy absztrakt állameszmény, ami amúgy sem lett volna nagyon megerőszakolva (mivel nem lett volna magyarországi adófizető, aki ezen ügy miatt lényegesen több adót fizetni, én se).

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2007.12.06. 17:35:23

Bill Dauterive 2007.12.06. 17:32:36:
"Annyira nem tartom fontosnak ezt a kerdest, hogy a pragmatizmus elleneben foglaljak allast vele kapcsolatban az elveim talajarol."

Ez az egészséges megközelítés. :-)

dowNLoad 2007.12.06. 18:15:58

Ezzel beégett az ország, mert a románoknál is volt 40év agymosás, mégis egyből adtak az összes moldovai "románnak" EU-s román állampolgárságot. Hogy van ez? Ott nem hatott az agymosás, csak itt? (a szlovák meg szerb nacionalizmust nem is említem, mert az még a románon is túltesz, igazi patriótizmust is tőlük kell tanulni???)

abel a rengetegben 2007.12.06. 18:17:53

a romanoknak nincs kisebbseguk sehol, vagy csak nagyon csekely, es nem cseszegetik a tobbsegiek. igy aztan a partok (jobb-bal tokmindegy) nem csinalnak, nem csinalhatnak belpol ugyet a hataron tuli embereikbol. ezert adnak nekik konnyen allampolgarsagot, nem beszelve arrol hogy annak idejen a roman-magyar vandorlasi irany valoszinubb volt, mint a magyar-roman ha ertitek

szejler 2007.12.06. 18:55:46

Bill

Nem tudok egyetérteni az elvi-pragmatikus megközelítéseddel, de dögfáradt vagyok kifejteni a miértet. Holnap.

Viszont a reakciós szerkesztőségtől kérdem, miért vannak azok a napi kiskérdések a jobb felső sarokban?

Nektek kell válaszolni, vagy csak magamnak?

A napi kérdéshez meg annyit: "rikardo dávid" műveit (antik kiadásban) vajon miért nem lehet levadászni az ebayn? Az 1803-as kiadású Wealth of Nationom mellé begyűjtenék egy korai kiadású "Principles of Political Economy"-t is, de egysz. nincs.

Google 2007.12.06. 19:35:41

A legtöbb országban, Romániában is, ahol az állampolgárságot megadták a határon kívülieknek, ez a világ egyik legtermészetesebb dolga volt. Ezen normális pártok (már amennyire azok lehetnek pártok) nem vesznek össze, mert köznevetség tárgyai lennének, és főleg az a párt, amelyik ellene merne ágálni.

De ahogy Gyéef mondja, az állampolgárság aktív viszony, amit ha magamnak lefordítok, azt értem meg belőle, hogy sok pénzért, és hosszú idő alatt lehet valaki állampolgár is, akár.
De itt nem arról volt szó, hogy a külmagyarok ide akarnak csődülni, és itt duskálni akarnak a jóban, hanem egy jóvátételfélét jelentett volna nekik, hogy a magyar nemzetközösség kültagjai lehetnek. Ez olyan nagy dolog, kérés?

Nagykevély 2007.12.06. 19:51:44

Egyáltalán nem zavarna, ha az akkori nemmel szavazok elmennének a picsába ebből az országból. Ezt személyes tapasztalataimmal is alá tudom támasztani.

jbb 2007.12.06. 21:18:59

Szerintem túlságosan belebonyolódtatok már ezen téma boncolgatásába. A kérdés feltevőinek alapvetései? Elvi - pragmatikus érvrendszerek mentén felépített magyarázatok? Mivan?
Nem kell mindig államelméleti vagy társadalompolitikai kérdést csinálni mindenből, meg van annak is helye és a fóruma.
Ez a szavazás egyszerűen arról szólt, hogy az ezer éve a Hargitán túl élő magyarok, akik nem egy esetben más nyelven nem is tudnak, akiknek összes felmenője a dombtetőn levő kis templom háta mögött nyugszik, akik magyarul álmodnak magyar történeteket és idegen hatalmak döntése nyomán "külföldre" kerültek, elvárhatják-e a jelenlegi magyar társadalom tagjaitól, hogy őket is ezen közösség tagjainak ismerjék el. Vagy nem. A hülye magyarázatok inkább a bullshit kategóriába tartoznak, ez nem államelméleti szigorlat.

Ilyen alapon azt is mondhatnánk, hogy aki nem használ ékezeteket a levelezésében, attól vonjuk meg az állampolgárságot.

Istvan 2007.12.06. 21:22:20

Ha mar a MVSZ szobakerult:

az megvan, hogy a Szilvasinak az 'erdekes' testvere (a saman-kommunista) eppen a MVSZ szekhazaban szervezett Emese-balt tavaly?

TuRuL_2k2 · http://reakcio.blog.hu 2007.12.06. 23:42:47

Istvan:
Nem csak bált szervezett, de ott is van az irodája. Amikor először olvastam róla, megpróbáltam felkeresni. A portások jól ismerték, de sajnos nem volt bent.

gloire 2007.12.07. 00:00:09


Valahol azt nyilatkozták, hogy már kirúgták.

gloire 2007.12.07. 00:10:07

Ja, és betlehem a Szabadság téren!!!
Jé, volt végre valaki a jobbikokosok háza táján
aki még emlékezett rá mit is szoktak állítani
így karácsony idején. Hát őszintén gratulálok..

Egyébként most már ide írom:
ezeket az álkereszteket, és álmenórákat nagyon utálom.
Dedó, ovi, erőltetett álkultúra, álhagyomány, hazugság 2x.

Zonguldak 2007.12.07. 00:28:59

"Nekem van egy régi haverom, félig bolgár.
Az érettségije után került ide, magyar tanmfolyamokra járt,
de lényegében köztünk, évfolyamtársai közt tanult meg magyarul.
Magyar állampolgár lett.
Természetesen nemmel szavazott."

Ez se rossz történet, de én ismerek olyan erdélyi származású magyart, aki még Ceausescu idején települt át Magyarországra, hamarosan állampolgárságot kapott, aztán 2004-ben nemmel szavazott. Szóval jól becsapta maga mögött az ajtót, miután neki már jól ment a sora. Tényleg jól ment és megy neki ma is, egyáltalán nem tartozik az éhező kisnyugdíjasok, vagy netán a "panelprolik" közé. Ilyen is van.

gloire 2007.12.07. 01:14:05

súlyos.)

fonak 2007.12.07. 03:18:22

Ennek a népszavazásnak nem lett volna szabad megtörténnie. Patrubányt utólag azzal is megvádolták, hogy román ügynök (ha jól emlékszem, Kövér László is célozgatott erre), hát még ez is elképzelhető...
A Fidesz pedig igenis felelős abban, hogy mellé állt (csak utólag voltak okosak, de sajnos gyűjtöttek rá aláírásokat a fideszes aktivisták is), összekötötte az eü-s népszavazási kampánnyal, tudnia kellett volna jól, hogy Kádár népe, akinek az erdélyi magyarok "románok", nem fogja megszavazni... És hogy ez a "győzelem" sokat segít a szociknak. Gyurcsány ezután már a nyerő emberként tetszeleghetett a sajátjai előtt.

AgentUngur 2007.12.07. 08:58:06

Download, a románoknál a 40 év agymosás nem antinacionalista volt, mint nálunk, hanem extrémen nacionalista. Ami Romániában volt, az nemzeti szocializmus, teljesen tudatosan távolították el a kisebbségeket (németek, zsidók), nyomták el a magyarokat, és építették a dák - római - román eredetmitoszt. Tiltották a városokba telepedést a maygaroknak, a magyar nyelvű újságokban is csak román nevükön lehetett említeni az erdélyi városokat - bár ezt a Maradékban ingyen és bérmentve megcsinálja sok szerv és kiadvány :-(

A legaljasabb az volt, hogy a Kriterion könyvkiadót a román propaganda céljainak szolgálatába állították, így jelenhetett meg például 84-ben Stefan Pascu Mit jelent Erdély? című könyve. A könyv alcíme „Az erdélyi civilizáció a román civilizáció keretében” cö-cö-cö :-) Nekem megvan, elképesztő olvasmány, mindenkinek ajánlom.

Ja, meg emlékeztek arra, hogy a határra érkező magyar turistákat hogyan alázták meg? A magyar nyelvű újságokat, könyveket elkobozták. Én még kisgyerek voltam, de máig emlékszem a rettegésre.

Szóval ennyit a román agymosásról, az nem internacionalista, hanem szimplán fasiszta és elsősorban magyarellenes volt - ajánlott olvasmány- Szűts Pál: Bukaresti napló - arra is jó, hogy lássuk, hogy nyílik ki a szeme egy komcsinak a román valóság láttán, az arc a magyar nagykövet volt.

AgentUngur 2007.12.07. 09:10:56

Na, megtaláltam az idézetet: Ami Romániában van “az közelebb áll a fasizmushoz, mint a szocializmushoz”
Szüts Pál, bukaresti magyar nagykövet, Bukaresti napló, 1985-1990, Osiris, Budapest, 1998, 126.

Ezt a másfél millió embert, akit annyiszor megaláztak magyarságáért alázta meg az MSZP-SZDSZ újra meg újra, amikor politikai érdekei kívánták. Meg a sok mosott agyú, mint amikor a ValóVilág X-be bement a párkányi lány és megszóleltak: jé, ez beszél magyarul. Ha valaki azt hiszi, hogy örömet szerez itt bárkinek ezzel rgdosni a kormányt, nagyon téved. Bár ne ilyenek lennének. Ez nem pártpolitikai, jogi hanem alapvető nemzeti kérdés, becsületbeli ügy

AgentUngur 2007.12.07. 09:32:29

nol.hu/cikk/474067/

Véletlenül épp erről a nol-on is van egy cikk: "Mindehhez teszi hozzá Földes: Kádár - nem utolsósorban a történelmi tapasztalatok hatására - jobban félt a magyar nacionalizmustól, mint a romántól, ezért Magyarországon folyamatosan napirenden volt a nacionalizmus elleni harc, szemben Romániával, ahol a nacionalizmus a hivatalos politika meghatározó eleme volt."

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.07. 10:05:06

érdemes lenne részletes összehasonlót elemzés alá venni a hazai komenizmust, ami -asszem- egyedül állt abban, hogy minden más elvtársi ország khm, nacionalista volt, itt meg épp ford.

Google 2007.12.07. 10:40:22

December ötödike (is) a szeretet és a félelem közötti választásként fogható fel. És az igenek, a szeretet győzött, ha kevéssel is, de győzött. Aki pedig nem ment el, az veszített a legtöbbet. Megkérdezték, de Bálám szamaraként viselkedett. Elnézést, senkit nem akartam megbántani, de választani is tudni kell, egy kicsit készülni, utánanézni dolgoknak, belehelyezkedni azoknak a bőrébe, akiknek azt mondjuk, hogy IGEN, vagy azt mondjuk, NEM. Vagy nem mondunk SEMMIT. Szavunk sincs hozzájuk!
Ami pedig a hazai kommunizmust illeti, valamivel szabadabb volt pld. a romániainál. De nagyobb rabságban is tartott, ami a nyelvtanulást, a szinkronizálást illeti. Mert hiába néz valaki egy angol, francia, mittudomén milyen filmet, ha nem ismeri a nyelvet, vagy nem hallja azt a nyelvet beszélni és a mai napig is kiugrott orosztanárok tanítják ezeket a nyelveket 8ezt hozzá kellett tennem, bocs). Illúzió a szabadság egy nyelv fogságában, egy vezetői által lebecsült nemzet keblén.

Toma 2007.12.07. 11:03:06

NDK nacionalista volt?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2007.12.07. 11:16:41

Toma: ok, lehetnek kivételek... amúgy lehet, nem tom.

AgentUngur 2007.12.07. 11:28:07

A határon túli kisebbségekkel való törődés nagy különbségeket mutatott a blokkban. Az NDK hasonló helyzetben volt, mint Magyaror-szág, a II. világháború következményei miatt ha akart volna, sem törődhetett a kitelepítések után az új határok mögött, Lengyelországban és Csehszlovákiában maradt több százezres németséggel. Lengyelország pl. viszont a hatvanas évektől kezdve nagyon komoly figyelmet szentelt a kisebbség-ben, illetve diaszpórában élő lengyeleknek. Románia, a precedenstől félve nem sok érdeklődést mutatott a határain túl lévő románokra, a Besszarábiával kapcsolatos feléledő irredenta igények miatt ez csak a végjátékben változtt. Bulgáriában súlyos atrocitásokat szenvedett el a török népcsoport, de a határon túli bolgárokkal nem sokat foglalkoztak.

kököjszi 2007.12.07. 11:58:45

A magyarországi komancsokat a közös cél kapcsolta össze a román, szlovák nacionalistákkal: a magyar elit kirablásának vágya. Így lehettek az itteni kommerek antinackók, míg a szomszéd elvtársaik nackók.

szejler 2007.12.07. 14:22:28

Csak érzésből, de úgy gondolom minden szocialista országban más volt a rendszer kötőanyaga.

Nálunk a gulyáskommunizmus, a relatív jóléti felsőbbrendűség, Romániában az ultranacionalizmus.
(Mondjuk Bulgáriáról pl fingom sincs)

Ki mivel tudta a népet benntartani..

Komplikato 2007.12.07. 16:36:23

Elég érdekes ez a "szórólap" ...
Vagy akkora kamu, amit még nem (sűrűn) láttam, vagy sík hülye volt aki ezzel próbált kampányolni.

1. Állampolgársággal NEM jár együtt se nyugdíj, se TB, csak ha azt valaki fizette rendesen ugye.
2. Az olcsó munkaerő bejött, sőt gyakorlatilag itt "camppel" hosszú évek óta. A Nemzeti Színház építésekor is meg kellet kérni a T. rendőrséget, hogy ne razziázzanak már arrafelé, mer' nem lesz kész időre az épület. Azóta minden nagyobb vagy fontosabb épületnél, legyen az villa, bevásárlóközpont, irodaház, vagy kormánynegyed, az ott dolgozók nagy része olyan illegális feketemunkás, hogy csak na. Reggelente viszik őket tömött kis mikrobuszokkal erre/arra őket, láthatjuka tévében mikor kisebb-nagyobb baleset ürügyén mutogatják őket ... (Sz*r lehet TB nélkül.)
3. A szavazás nem a kettős állampolgárságról szólt (mert az volt és van), még csak nem is az alanyi jogról hozzá (ami mai napig vicces, hogy mi alapján állapítják meg valakiről, hogy ősmagyar e vagy?), hanem pusztán arról egyáltalán szavazásra kerüljön a parlamentbe. Azért nem vagyok benne biztos, hogy ott keresztül ment volna?

Egyébként én emlékszem rosszul, hogy nem a NEM-ek száma, hanem a totál érdektelenség miatt volt bukta? Mint összes többi és várhatóan az elkövetkező "népszavazások" is?

Funyi · http://Miranda1 2007.12.15. 08:18:01

Na! Csak az papoljon nekem a kettősállampolgárságról, aki ráíratta a házát, kocsiját, feleségét az unokatestvérére! Naugye!
nem a magyarságukat vonom kétségbe! - de a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG-hoz semmi közük! Nem is volt, nem trinonnal kerültek kívülre, hanem Mohács után inkább kiegyeztek a Törökkel, a Haubsburg uralom alatt az Osztrák koronához tartoztak! a monarchia alatt erdély csak a császári-korona tartománya volt!
Ha egyszer megadod az államporgárságot, akkor azzal TELJES jogokat kell adnod! minden következményével! Ez racionalitási, nem érzelmi kérdés! - kulönben a kettös állampolgárság még arra is jó, hogy a jogaidat kéthelyen is követeljed, de kötelességeidet sehol se teljesítsd! A fidesznek pedig azárt lett volna jó, mert az erdélyiek Orbánra szavaztak volna! DURAI is kijelentette, hogy a felvidéki magyarok OV- re szavaztak volna! - hát én se szóllok bele, hogy Szlovákiának ki a miniszterelnöke!
Na ha javaidat nem írattad az unokatestvéredre, akkor a hazádat se!
-azért, mert nemmel szavaztam, attól még én is ugyanolyan magyar vagyok, mint bárki más!
KÜLÖNBEN IS!Orbánék amikor kormányon voltak a nagy milleneumi, zászlólengetős, melldöngetös ünneplések közepette MIÉRT NEM? adta meg!
- és a MVSZ hol volt? - Ja?, éppen orbán zavarta szét őket?

Elpet 2007.12.15. 10:28:13

Funyi

Figyelj ide fingógép
nagyon szórakoztatóak a kommentjeid, amúgy, ha bunkóságot akarsz, be tudok én is szállni
Jó helyen szocializálódtam, megy ez nekem.
Itt emberek szeretnének emberi dolgokról beszélni. Nemigen vagyunk rátok kíváncsiak
De ha akarod, legyen.

Elpet 2007.12.15. 10:37:20

Funyi

Figyelj csak ide
Írjál már egyszer, csak egyszer saját gondolatot, könyörgöm... Amit eddig tőled olvastam, az csak az MSZP belső tréningjein elsajátítható sablonduma!
Baszkikám, ezeket a kettős állampolgárság elleni érveidet épp az inkriminált népszavazás előtt hallottam, szóról szóra szinte ugyanígy a környezetemben élő, köztudott MSZP-szájaktól!
Újabbat, jobbat! Amivel vitatkozni is lehet! Hogy a választ majd megérted-e, arról nem kezeskedhetem...

zoli27 2007.12.15. 11:02:19

FELHíVÁS!

AKI ÚGY GONDOLJA, HOGY A MAGYAR LABDARÚGÓ VÁLOGATOTT AZ ELMÚLT EGY ÉVBEN JÓ TELJESíTMÉNYT NYÚJTOTT, ÉS AZT AKARJA, HOGY 2008. JANUÁR 15-ÉN AZ MLSZ ELNÖKSÉGE VÁRHIDI PÉTERT VÁLASSZA SZÖVETSÉGI KAPITÁNYNAK, AZ SZÁNJON RÁ 5 PERCET ARRA, HOGY KÜLD EGY E-MAILT AZ

MLSZ@MLSZ.HU

E-MAIL CíMRE (A TÁRGY ROVATBA íRJA: KISTELEKI ISTVÁNNAK ÉS AZ MLSZ ELNÖKSÉGÉNEK), ÉS ADJON HANGOT E KÖVETELÉSÉNEK!

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

Funyi · http://Miranda1 2007.12.15. 11:26:57

Kedves ELpet

Igazad van, most léptem be az MSZP-be, - már kéthónapja tag vagyok: -most kell büdöskommunistának lenni, nem amikor még KISZ lakást adtak érte, és a melóhelyről lelehetett falcolni a munkásőrősszetertásra, stb.. Az én gondolataimmal cak ne foglalkozz, - vannak, ahonnan vannak! kinek honnan?

A kettősállampolgárság megoldódott! Az EU-val! - sőt még a Tőkés is bekerült a parlamentbe! Tehát ez már nem is téma, kár ezért a háromévért reklamálni.
Te biztosan nagyon rendes ember vagy, mivel úgy értettem, hogy a javaidat feltételek nélkül ráírattad az unokatestvéredre.
Nagy tisztelettel: Funyi

Elpet 2007.12.15. 11:43:11

Funyi

Jól nyomod!
Érezd jól magad köztük!
Van belőletek részem mindenfelé az életemben, reméltem, hogy ezen a blogon nem lesz. Tévedtem ebben is. Sebaj. Jogod van hozzá.

Hát barátom, nekem aztán volt belelátásom egyetemista koromban a KISZ-es életbe, nem voltam tag, hozzáteszem. Úgyhogy erről, ha érdekel, inkább én tudnék neked mesélni.

Egyébként a mocskos kis dumádat arról, hogy a határontuliak nem tartoznak hozzánk, nem fogom ignorálni a fenti kijelentéseid után. Pontosan olyan vagy, mint a többi MSZP-s, érzéketlen bármilyen morális probléma iránt. Erről veled, közös értékek híján egyszerűen nem tudok vitatkozni. Morálisan nullának tartalak benneteket.

Az unokatestvéreim meg köszönik szépen, jól vannak. Sikeres fiatal mind a kettő, rohadtul nem kell nekik semmim. De ha bajban lennének, segítenék nekik, amennyire erőmből telik, és nem tagadnám le semmiképpen őket, azért, mert szegény rokonok.

Ennyi a különbség kistestvér köztünk. Az emberség. Semmi más.


Diktáltasd le a bácsikkal a választ, biztos van útmutatótok.

Elpet 2007.12.15. 11:54:16

Funyi

Amúgy nagyon örülök az MSZP-s comingoutodnak, legalább tudjuk, kivel állunk szemben. Csakhogy egy a gond itt ezen az oldalon. Itt gondolkodó emberek kommentelnek, akik nemigen kíváncsiak arra a klisészövegre, amit megtanultál, és ráadásul gondolataik állandóan képesek új irányokat venni. Képzeld el, hogy mi jobberek nem vagyunk ám Fidesz, meg Orbán, meg Gárdaimádók, de nem ám! Mi gondolkodunk, ember, és ezzel te nagyon nehezen fogsz megbirkózni. Mi nem a Magyar Nemzet brosúraszövegeiből merítünk, hanem saját, intimus magángondolatainkból.
Ha ezzel képes leszel felvenni a versenyt, benne vagyunk, rajta!
Ma csak kb 2-ig tudok lenni, aztán hétfőn este majd legközelebb. De addig itt vagyok.
Próbálkozz, hátha...

Funyi · http://Miranda1 2007.12.15. 22:22:51

Kedves ELpet

Ne haragudj nem akartam a vincseszteredből kiverni a csapágyat, se a monitorodat összekuszálni!

Kezdjük elölröl!

EZT A NÉPSZAVAZÁST NEM SZABD LETT VOLNA MEGTARTANI!

Erre a népszavazásra a lehető legrosszab időpontban, és körülmények között került sor. Az eredménye,-telensége miatt én is szégyenlem magamat, néha jobban, méha kevésbé, - de most is nem-el szavaznék.
Nem akarok neked nagy hülyeséget mondani, de én nem emlékszem, hogy a lakitelki találkozón mi volt az álláspont. - ott volt az akkori magyar ELIT. Arra sem emlékszem, hogy az MDF, vagy az Antal- kormány miért nem vitte -90, -91 környékén a Parlament elé? Akkor kellett volna! Több okból is! Először is a komcsik meg sem mertek volna szóllalni, - tán még eszükbe sem jutott volna. Másodsorban a társadalmi támogatottsága is 110%-os lett volna. - a Parlament tízperces kötelező laudáció után KÖZFELKIÁLLTÁSSAL fogadta volna el! Ez is a mi szégyenünk, az én szégyenem.
Tudom, érten én, hogy Orbánnak már erre nem volt lehetősége, mert nem tudott volna kétharmadott összegrundolni, - megpróbálhatta volna. Vagy ha megpróbálta nem tudok róla. Azt is tudom, hogy nagyon sokat dolgoztak rajta, hogy az MVSZ-t, az itthoniakat,és külhoniakat is lebeszéljék, mert a helyzet ALKALMATLAN. De 2004-re sok minden más mellett a kettősállampolgárság ügye is ÁLDOZATUL ESETT Orbán azon teoriájának: - hogy most egy végsőt ütünk a kommunistákon, és akkor még az irmagjukat is kiírtjuk! /- akkor már vagy harmadszor. Patrubányék a lehető legrosszabkor hozták elő ezt a kérdést, egyszerüen bedőltek egymásnak. A fidesz utánna már hiába szabadkozott! Ezzel is el kellene számolnia valakinek, valakiknek. Hát?! aztán tényleg jött az MSZP-SZDSZ a harapóskutyára vasvillával alapon.De ezt előre tudhatták volna? Patrubány is, Orbán is! Ez is szégyen.

Azután a VÁLASZTÓPOLGÁR!
Sajnos már -94-től a választópolgár tömbre, logo-ra szavaz. Nem nagyon sokat vacakol a dolgok megértésével, az én táborom mondja, akkor biztosan jól mondja, IGAZAVAN!, amazok meg.. El sem olvassa a szavazólapot, kik a jelöltek? -jön-e vagy, megy?
A félelmek, aggodalmak, tudatlanság: hát?! kinek milyenek, kinek jogosak, kinek nem jogosak. Ez nagyon sok mindentől függ, és nagyon egyéni, de lehet még kollektív is. -iskolázottság, hely, idő, életkor, élettapasztalat, körülmények, stb,... Ezzel lehet élni, és visszaélni. Ezt nevezik politikai marketingnek. - de ez a politikusok felelősége!

Sajnos még egy SZÉGYENNAPOT hagyunk unokáinkra! erre én sem vagyok büszke! - naptáruk már csak szégyennapokkal lesz írva.
Egy kis adalék:
Szavazóköri delegált voltam pestkülsőn /akkor még nem voltam párttag/. Már délre elértük az érvényességet,/ a fideszes kollegám örömében negrót osztogatott a gyerekeknek /estére 70% lett. már délután látva az embereket, megvoltunk győződve, hogy nagy fölénnyel győznek az igenek!
Igy is lett. A szavazókörben, 57-43, a kerületben pedig 55-45 arányban győztek az igenek. - A lakótelepen forditott volt az arány!
/ hab a tortán, hogy a MVSZ-es küldött kétszer is feljelentete a szavazatszámláló bizttságot/.
Budapest és a nyugati rész hozta a részvételi arányt, a keleti végeken meg csak 20-25%. - azok hol voltak? - miért maradtak távol? - ez is megérne egy különmisét! - mert nemcsak a kommunisták, és a hazaárulók ármánykodása miatt!

Ezen túllépve:
Nekem is az a véleményem, hogy VALAMILYEN FORMÁBAN feltétlenül szükség van a NEMZET eggyesitésére. Úgy gazdaságilag, mint politikailag, kultúrálisan, és erkölcsileg.Minden tekintetben ránkférne egy kis "vérfrissítés"! Inkább a környező magyarság, mint a kínaiak, bár egy-kettő abból is elfér/ na nem az összes/. Ennek a mikéntjét, és hogyanját nem tudom, azt sem tudom, hogy az EU erre milyen megoldásoka kínál. - odáig már nem látok el.

Különben ezt a kérdést nagyon frappánsan, és egyszerűen megoldották Izraelben is Némtországban is. - Hát?! mi ELKÚRTUK!
Na-ja! Orbán Viktor is tarthatna egy "ÖSZÖDIBESZÉDET" - ráférne!
Tisztelettel: Funyi

Funyi · http://Miranda1 2007.12.15. 22:51:50

T. ELpet

Ne haragudj, nem akarok személlyeskedni, de két unokatestvéremmel jóban vagyok, kettóvel nem annyira, de mi is baj esetén kiségítenénk egymást. - de nem mindenütt van így, családja, és unokatestvére válogatja.
De nem ez a lényeg, csak azt akartam érzékeltetni, hogy az ország és a haza nem ugyanaz, a Köztársaság az egy konkrét a Haza az egy tágabb! -nagyon kevés népnek adatik meg, hogy ez a kettő, EGGY.

Bummer 2007.12.15. 23:51:36

Funyi, nem kell védeni a védhetetlent. Az MSZP azzal kampányolt, hogy rossz lesz nekünk, ha állampolgárságot kapnak az erdélyi magyarok. Mióta EU-tagok (alig több, mint 2 év telt el a kettő között), pontosan ugyanannyi joguk van, mint ami lett volna akkor. És most rossz nekünk? Hát persze, hogy nem. Az MSZP 3 Gyurcsánynyit hazudott. Legalább ismerd el, hogy igen, hazudtunk, hazudunk, hazudni fogunk, de értetek hazudunk, nem ellenetek. :-|

Funyi · http://Miranda1 2007.12.16. 08:27:12

Igazad van. Erre mondtam azt, hogy a kettősállampolgárság ügyét a rendszerváltás környékén kellettvolna elintézni.
De sajnos az egész történelmünk HA,és VOLNA-k -ból áll. Az elmúlt többmint ezer évet kibírtuk, a következő két-háromezerévet is kibírjuk! - aztán meg majd lesz valahogy!

Elpet 2007.12.17. 09:42:55

Funyika

Nem lehet visszakozni, kisöreg
A pitiáner kis aljasságok, amiket leírtál, ott vannak. Nézhetem persze jóindulattal heroikus küzdelmedet, melyet a magyar nyelvtan és helyesírás szörnyetegével vívsz, a dolgon, hogy itt a beszélgetésbe az MSZP legaljasabb dumáival szartál bele, semmit sem fog változtatni. Ne magyarázz meg semmit. Hiábavaló. Tudjuk ki vagy, nem is várunk tőled többet.

Téglagyári Megálló 2008.01.02. 15:38:25

Feleim,

hol is vannak azok, akik szerint a Zeu meg a határnyitás minden nemzetiségi problémát megold automatice?

index.hu/politika/kulfold/slo0102/