Mi mással lehetne lezárni a nyár utolsó alkonyát, mint visszapillantással egy régen volt hajnalra: a magyar popzene születésének pillanataira. Kínosan elegáns, jól fésült fiatalemberek állnak a színpadon: egy szemüveges srác belekiált a mikrofonba, miközben a zenekar felpörgeti a dal első taktusait.

"Gondolkozz, gondolkozz, gondolkozz és végre láss a szép szavakon át, láss át a csábító mosolyokon, lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány".

Szörényi Levente énekel, Bródy János szólógitározik, Szörényi Szabolcs basszusozik, Illés Lajos (+) villanyorgonán, Pásztory Zoltán (+) dobokon kísér. Az Illés privát forradalma a Vasfüggönytől keletre, kilenc évvel '56, két évvel a Beatles színrelépése után.

Előttük nem volt semmi, utánuk alig volt valami.

És a magyar lányok szüleink idejében is szépek voltak. Még szép! A csemegére vágyók itt nézhetik meg az első nyilvános Szörényi-Bródy konfliktust: "Nem, Tinikém, nem az az akkord van ott". A dicsőséges évek után ma Szörényi Levente a Pilis szívcsakráját keresi, Bródyt meg beszippantotta Újlipócia világa. Illés Lajos Verőce szerény református kántoraként évtizedeken át Isten dicsőségét zengte, mielőtt tavaly visszatért volna Teremtőjéhez. Pásztory Zoltánnal együtt nyugodjanak békében.

Mi pedig éljünk békében, tiszta szívvel, tiszta fejjel, ahogy ezek a fiatalok tették, annyi évvel ezelőtt.

"A mi életünk
A mi életünk a Földön
A mi életünk a Földön csak egy megközelítés

És ha látod a fényt
És ha látod a könnyet
Gondold azt, hogy minden eltűnik a tenger felszínén"

(Illés: Approximáció)