2007. II. negyedévében is tovább folytatódott a nyomtatott politikai sajtó példányszámadatainak csökkenése. Új jelenség az előző évekhez képest, hogy most már a bulvársajtó adatai (vizsgálataim csak a Blikk nevű újságra, mint a bulvárpiac legjelentősebb szereplőjére terjedtek ki) sem felfelé mozognak. A legnagyobb vérveszteséget a Népszabadság, a Demokrata és a HVG volt kénytelen elszenvedni. Mindez a MATESZ legújabb negyedéves jelentéseiből olvasható ki.
Népszabadság továbbra is a lejtőn (a diagram itt érhető el)
2007. II. negyedévében is megállíthatatlannak tűnik az a folyamat, amely ellen a Népszabadság minden eszközzel harcolni igyekszik. Az előző év azonos időszakához képest a lap összesen értékesített példányszáma mintegy 24.000-rel lett kevesebb (kb. 15% mínusz). Mindent összevetve 2002 óta a lapból több mint 77 ezerrel fogy kevesebb. A Magyar Nemzet, amely jelenlegi adatait a Napi Magyarországgal történt összevonás révén érte el, fél éve nem tud visszakapaszkodni a hetvenezres tartomány fölé, kb. 11%-kal kevesebb példányt értékesítenek belőle, mint egy évvel korábban. A Népszava adatai érdemben az előző időszakokhoz képest nem változtak. Annál érdekesebb a Blikk adatainak alakulása. A lap 2003. III. negyedévében érte el eddigi rekordját, ekkor több mint 260 ezer fogyott belőle. 2005. IV. és 2006. III. negyedéve között 6%-kal növekedtek, ezt követően azonban mintegy 9%-kal csökkentek a lap összesen értékesített példányai.
A HVG és a Demokrata az igazi meglepetés (a diagram itt érhető el)
A HVG 2001. vége óta veszíti el olvasótáborának egy részét. Az akkori adatok még jóval 100 ezer felett mozogtak, azóta örülhetnek a lap tulajdonosai, ha ezt a számot sikerült 90 ezer felett tartani. Az akár lélektaninak is nevezhető 90 ezres határt 2007. II. negyedévében múlta alul a lap, immár a 87 ezres példányszámot sem érve el. Az utóbbi félév másik nagy vesztese a radikális jobboldali Magyar Demokrata, amelynek eddig úgy tűnt stabil olvasótábora van. Amióta a lap tulajdonosai auditálják a lap adatait (2004. I. negyedév), ilyen rosszul még nem szerepeltek, mint a legutolsó felmérésben. Az akkori 42 ezer ma kicsivel több mint 28 ezer. Ez a szám az egy évvel korábbi adathoz képest 17%-os csökkenésnek felel meg. A Heti Válasz és a Figyelő esetében meglepetést nem találunk, a 168 Óra pedig egy tavaly év végi kérészéletűnek bizonyuló felfutás után újra a korábban megszokott tartományba kormányozta vissza magát.
Vizsgált hetilapok: 168 Óra, Heti Válasz, HVG, Figyelő, Magyar Demokrata