Már a szavazás előtt fölmerült, legalább amiatt intézményesíteni kellene a lehetőségét, hogy a határokon túli - nem minden esetben khm, baráti és kisebbségpárti államokban élő - magyarok könnyebben mozduljanak, ha mondjuk a régi EU felé vennék az irányt.

Akkortájt ez is csak egy volt az érvek közül, mondjuk úgy, ezt a pragmatikus érvet bárki befogadhatta, még abban az esetben is, ha egyébként kifejezetten nem akarta magáévá tenni a nemzet újjáegyesítéséről és lelki megerősödéséről szőtt szép álmokat.

Az eredmény ugye közismert, s csupán amiatt véstük ezt ide, mert most először találkoztunk azzal a kínos feszengéssel vegyes sűrű egymásrapislogással, aminek kiváltója, hogy a vajdasági és partiumi magyarokat Hegyeshalomnál fölszólítja a buszsofőr és a nem létező határ őre, hogy akkor most kéretik a szerb és román állampolgároknak leszállni, mert egy rövid időtartamú hivatalos vegzatúra következik, ami különösebb gondot persze nem jelent, csak kényelmetlen.*

Azért mégiscsak egyszerűbb, fennköltebb, észrevehetetlenebb lett volna, ha csak átsuhanunk az egykorvolt határon át.

*Arról nem is beszélve, hogy a szerb illetékes asszonyság a vízumszívatás gyakorlata okán később kifejtette, nem csak a magyarok szenvedői ennek a megalázó procedúrának, hanem a szerbek is, vagyis szó sincsen arról, a magyarokat inkább piszkálnák, mint a szerbeket.

Egalitarianizmus van itt kéremszépen, minden a legnagyobb rendben, a reformok és a demokrácia kiépítése gőzerővel halad (szintén zenészállam), fejtegette a hivatalos ember, majd mivel maga sem hitte saját szavát, kitért a kérdések elől, összepakolt és elviharzott.

Hát így kerek.