Ítélet előtt
2014. május 13. írta: Lizaveta_

Ítélet előtt

Biszku_birosag_elott.jpg

(Egy elképzelt beszélgetésből.)

Biszku Béla már éppen álomba szenderült volna. Megviselte a délelőtt. Nem a tárgyalás, nem is a bíróság – kint tikkasztó meleg volt, a szíve rosszul bírta. Mikor a bíróság ítélethirdetésre visszavonult, megingott egy kicsit, egy pillanatra elhomályosult előtte a pulpitus, aztán mindez egy csapásra elmúlt, és újra látta a kivonuló tanácselnök arcát. Most az ápolónő ébresztette föl a félálomból. Egy vénembert toltak be kocsin. Az öreg arca megviselt volt, sápadt, vizenyős, jobb karjából infúziós cső lógott. Biszku megismerte: Képíró Sándort kísérték be.

– Ha Béla bácsi nem bánja, társaságot kap. – szólt halkan az ápolónő.
– Mit bánom én, nem vagyok zsidó, csak nem csap agyon! – válaszolta morózusan.

Igenis bánta. Bánta, hogy megzavarták délutáni álmát. Az ápolónő Biszku mellé tolta Képírót, majd az infúziós csövet a gyógyszeres zacskóba kötötte.

– Sanyi bácsi is szépen megvárja itt, míg az ő ügyében is ítéletet hoznak. – súgta az öreg fülébe a nővér. – Beszélgessenek! – mondta bátorítólag, és behúzta a vastag teltfa ajtót.

Így ültek, nagy csendben egy darabig. A bíróság vastag falai jó felfogták az utca és az épület előtt zsibongó újságírók, tüntetők zaját. Egy szem légy zümmögését lehetett csak hallani.

– Na, félünk? – kérdezte Biszku gúnyosan, fészkelődve a plüssel borított karosszéken.
– Nem félünk. Nekem nincs mitől. – válaszolt Képíró, és szinte szánt szándékkal nem nézett szobatársára. – És maga? Maga csak fél, nem?
Biszku legyintett. Majd előrehajolt, hogy kezet nyújtson.

– Szervusz! – mondta. A másik egy darabig habozott, majd elfogadta a hajdani belügyminiszter jobb kezét.
– Szervusz! – így ráztak kezet.
– Féljek? Miért kellene, hogy féljek? – ismételte Biszku, gúnyosan hangsúlyozva a kérdést - Persze ez itt, mind – és májfoltos kezével körbemutatott – miattatok van. Ha nem csaptok akkora ribilliót ötvenhatban, nem kéne, hogy itt üljek.
– Csapunk? Mégis kire gondolsz? Én Argentínában voltam…
– Te meg a többi horthysta. Van fogalmad, mennyi kommunista halt meg? Rendes kommunista!
– Nem elég – morogta magában Képíró.
– Erről bezzeg senki nem beszél. Az utcai lincselésekről. Hogy a rendőreink inkább földbe vájt bunkerekben várták, hogy véget érjen az ellenforradalom, úgy féltek tőletek!

Ahogy ezt mondta, előredőlt a székében és erősen szorította a karfát. Vörösödött a feje, ahogy belelendült:
– Nagy Imre bűnös volt a Magyar Népköztársaság törvényes rendjének megdöntésében! – hangja egyre hangosabban, egyre zaklatottabban szólt. Hirtelen köhögni kezdett, aztán a szívéhez kapott. Ettől lehiggadt egy kicsit, hátradőlt és megadóan lihegett. Fuldokolva magyarázta tovább:
– Mint akkori belügyminiszternek a feladatom volt a rend fenntartása. Káosz volt az országban… Aki bűncselekményt követett el, azt meg kellett büntetni. Aki ölt, aki rabolt, mindenkit!

Biszku fuldoklása csak nem maradt abba. Újra meg újra a szívéhez kapott, de folytatta:
– Aki áruló volt, és a rendszert meg akarta dönteni, azt is. Mi közöm lett volna a bíróságok ítéletéhez? Én csak a belügyminiszter voltam. A bíróságok… – köhögött - Kádár és a szovjetek döntöttek mindenben.

Képíró aggódott. Minden erejét összeszedte és felkiáltott:
– Nővér!

Abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Biszku hirtelen abbahagyta mondandóját, meglepődött, hogy a halálra vált arcú, kilencven akárhány éves ember hangerején. A szobába belépő nővér kérdően nézett rájuk. Nem értette, mire föl ekkora ribillió.

– Kössön be nekem is egy ilyet – mondta Biszku, és Képíró infúziójára bökött.

Megvárta, hogy a nővér távozzon, aztán folytatta.

– Ha nem úgy teszek, akkor cselekszem törvényellenesen.

Ennyit tett még hozzá, aztán hátradőlt. Behunyta a szemét és hagyta, hogy a nyugtató csendben áramoljon az ereiben. Képíró törte meg a csendet:

– Csakúgy, mint én. A tetejébe' én csendőr százados voltam. – itt feltartotta mutatóujját, Biszkura nézett. Azonban Biszku még mindig lehunyva tartotta szemeit. Képíró úgy döntött, nem érdekli, figyel-e rá vagy sem, folytatta:
– Ki hallott már olyat, hogy a magyar királyi csendőrség főhadnagya megtagadja a parancsot! A parancs pedig úgy szólt, hogy mindenkit, aki igazolni nem tudja magát, össze kell gyűjteni és hadbíróság elé kell állítani. Min-den-kit. Szerbet, magyart, zsidót. Mindenkit. Ki kellett szűrnünk a partizánokat. Háború volt. A háború az más. Már majd’ háromnegyed éve a szerb partizánok orvtámadásainak voltunk kitéve. A csendőrök különösen. Mi kis létszámmal, könnyű fegyverzetben járőröztünk. A szerbeknek sorozatlövőik voltak, ellentétben a mi ötlövetű karabélyainkkal. Aztán, a Három Királyok napján Zsablyán…

Itt Képíró megakadt; elérzékenyült, vagy csak megcsuklott a hangja. Biszku felemelte a fejét. Képíró folytatta:

– A magyar katonai- és csendőrségi felvonuláson kézigránátokat dobtak a katonák és a csendőrök közé. Eztán jött a parancs. Az alezredes tartott eligazítást a Báni palotában, hogy be kell gyűjteni mindenkit és az igazoló bizottsághoz kell kísérni. Magam nem lőttem le senkit. A laza fegyverhasználatot nem tudtam értelmezni, de a feletteseim sem, mert nem adták írásba, hiába kértem. A kivégzésekről akkor nem volt tudomásom.
– És, ha tudsz róluk? – kérdezte Biszku, miközben körmeit nézte elmélyülten. Képíró maga elé meredt.
– Nem változott volna semmi, feltételezem. Lehet, hogy bánni nem bántam volna. Kockáztathattam volna, hogy ott helyben agyonlőnek. Háború volt. Háborúban kevesebbet ér az emberélet, mint békében.
– Békében sem ér sokat – dünnyögte Biszku az orra alá.
– Más volt az értékrendszer, akkor ez tűnt a helyesnek. – elbeszéltek már egymás mellett. Biszku nem figyelt rá, de ő azért folytatta. – Negyvenegy tavaszán még minden szépnek tűnt. Miénk volt a Felvidék, Erdély egy része. Vonultunk délnek. Aztán negyvenkettő telén már nem volt szép semmi sem. De még akkor sem hittem volna, hogy maga a rendszer valaha megváltozik.

Biszku csendben bólogatott. Ő sem hitte volna, hogy a rendszer valaha megváltozik. Aztán Képíró elhallgatott. Az infúzióból elfogyott a folyadék, hiába pöckölgette az ujjával. Hörögve lélegzett. Meleg volt odabent.

– Az a vádirat egy fabatkát sem ér. – tette még hozzá, de dühét nem tudta kifejezni, elfáradt.

Biszku hangtalanul felnevetett.

– Az ügyész nem tudja, de minden úgy volt, ahogy a vádiratban áll. – legyintett fáradtan. – Vittem magammal Nagy Imre vádiratát Moszkvába, később aztán már az ítéletét. Na és?! Emlékszem, Andropov vastag ceruzával húzott ki belőle részeket. Kérés volt, hogy a per kezdetét toljuk ki ötvenhét decemberéig. Ké-rés! Egyenrangú félként kezeltek minket, épp ezért nem volt okunk arra, hogy ne értsünk velük egyet. Így működött. A decemberi KB-ülésen döntöttünk, hogy az eljárásnak szabad folyást engedünk. Mindenki tudta, hogy ez mit jelent. Persze azt nem tudtuk, hogy az ítéletért meg kell dolgozzunk, hogy bírát kell cseréljünk. Majdnem szárnyra kapott a pesti vicc ismét, mint a Bárdossy-per idejében. Jó ez a Radó, egészen jól védekezik Nagy Imre érveivel szemben… – itt szünetet tartott. Beleszédült saját humorába. Aztán kedve mégis elkomorodott, mert ennyit mondott:
– Ha én bűnös vagyok, akkor az egész rendszer az. A legfölsőbb hatalomtól egészen a legutolsó végrehajtóig. Az pedig nem lehet…

Gondolatát nem tudta befejezni, mert a nővér benyitott az ajtón, mögötte Képíró ügyvédje tűnt föl.

– Úgy látszik, Sanyi bácsi ügyében hirdetnek előbb ítéletet. Jöjjön, Sanyi bácsi, már nem tart sokáig, hamarosan pihenhet! – a nővér hangja vidáman csengett, ahogy kitolta Képírót a Fővárosi Törvényszék folyosójára.

Biszku egyedül maradt, de valahogy már nem tudott aludni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr746158796

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Biszku csontujja 2014.05.13. 22:55:20

házi őrizet lesz. a kora miatt, meg hogy beteg ez az áldott jó ember - mondanák a fideszben meg az mszp-ben. és mondják is majd. nem vonul be a börtönbe rablánccal a kezén, lefogadom, felfüggesztett másod-, harmad-, negyedfokon, Kúrián, mi kell még? ...

Trackback: Ítélet előtt 2014.05.13. 11:39:01

Egy elképzelt beszélgetésből.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S=klogW 2014.05.13. 08:59:24

"majd az infúziós csövet a gyógyszeres zacskóba kötötte"

az a zacskó, drága szerző, nem gyógyszeres, hanem fiziológiás sóoldatos
állványra akasztva az alsó porton szúrják be az infúziós szereléket, és megfelelő kialakítású zacskókon felső porton keresztül lehet folyékony gyógyszert hozzáadni
az előregyártottan gyógyszeres infúziók üvegpalackos kiszerelésűek

homoródkarácsonyfalváért 2014.05.13. 09:47:44

Ez egy nagyon fontos és jó írás.
Gondolom, hogy ma Biszkut el fogják ítélni. Szerintem a bűnössége nem lehet kérdéses. Az életkort és a tolószéket pedig a büntetés kiszabásánál kell figyelembe venni.
Jogi szempont:
Emberiesség elleni büntettek nem évülnek el.
Emberiességi szempont:
Ez az ember éppen az emberiesség ellen vétett.
Politikai szempont:
Ne csak a náci bűnösöket, kergessék, vagy ilyen koncepciós pereket gyártsanak. A bolsevik bűnösség legalább akkora súlyú. Valamint a rendszerváltás idején a felelősségre vonás elmulasztása tönkretette Magyarországot. Nem érdekel a büntetésük, de miért maradhattak meg a közéletben.
Büntetés:
A fentiek miatt Biszku büntetése sem érdekel.
Büntetés:
Hitem szerint a két öregembernek hamarosan egy harmadik előtt kell számot adniuk, mi igaz és mi nem a vádiratból.

pocaklakó minimanó 2014.05.13. 10:23:23

Egészen ügyesen összepakolt írás. Tetsz'. Formailag. A tartalmához nem szólok.

S=klogW 2014.05.13. 10:52:03

jmp kommentje meg hova tűnt :)

Kandeláber 2014.05.13. 11:02:55

Csak zárójelben.
Az első szabadon választott kormány idején Göncz és Sólyom akadályozták meg a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvény hatályba lépését.
Ha nem úgy történik, nem lenne szükség ilyen írásokra.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2014.05.13. 11:33:27

@S=klogW:

úgy látszik, kibaszták. :)

málnási! elájulok!

Alfőmérnök 2014.05.13. 11:40:56

Ismétlem a véleményemet, a (komcsi, náci, bármilyen) bűnök elévülhetetlensége hülyeség.

Alfőmérnök 2014.05.13. 11:47:47

"Úgy látszott, hogy Nagy Imréék országos újratemetésével lezárhatjuk az 56 utáni évtizedeket, s egy nagy lélegzetet véve nekigyürkőzhetünk az új korszak megteremtésének. Tévedtünk. Semmiféle észérv, semmiféle kiszámított akarat nem helyettesítheti a közös megrendülést. Nagy Imréék temetésén ott voltak a koporsók. De a koporsók mögül hiányoztak a tettesek. Föltehetően otthonaikban ültek a televíziójuk előtt, reszketve, fakó bűntudattal vagy kiégett lélekkel, s nézték a görögös dráma jeleneteit, ahelyett, hogy valahol ott a Hősök terén, egy elkülönített dobogón őket vagy legalább életnagyságú fényképüket nézhette volna a sokaság. Nem, nem a bosszú mozzanata hiányzott, nem a vérengző ösztön tombolása és kielégülése, csupán az igazságérzet helyreállítása. Annak a tudata, hogy van jóvátétel is a földön.
De az is elképzelhető lehetett volna, hogy a temetés után egy nagyszabású bírósági tárgyalást rendez az ország, ahol a Russel-bizottság gyakorlata szerint kizárólag erkölcsi ítéletet hirdetnek ki, noha a tárgyaláson pontosan úgy hangzik el minden vádbeszéd, tanúvallomás és a jogszerű védelem
mondatai is, mintha életfogytiglani börtön várna a pörbefogott bűnösökre. Egy ilyen bírósági tárgyalás
vergődő és sorsszerű drámájában az országlakók úgy élhették volna át együtt saját múltjukat: élet és
halál, szabadság és megsemmisülés föltételeit, mint a régi görögök a magukét végzetet sodró mítoszaikban. Félhettek volna, kushadhattak volna, szégyelhették volna magukat maguk előtt, megtanulhattak volna szembeszállni a sorssal, tombolhattak és sírhattak volna közösen.
A Kerekasztal politikusainak, pártképviselőinek, mindenekelőtt ennek a föltételeit kellett volna
megteremteniük. Más szóval: az országot előbb lélekben kellett volna egységesítenünk, hogy a
természetes osztódás és árnyalódás folyamata – a pártosodás – később jó utakon indulhasson el."
dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=875&secId=81713&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Cso%C3%B3ri+S%C3%A1ndor&limit=1000&pageSet=1

tevevanegypupu 2014.05.13. 12:45:43

Minek már. Ez az utolsó mohikán.

Bell & Sebastian 2014.05.13. 13:06:58

Уже поздно. Это знаешь хорошо.

homoródkarácsonyfalváért 2014.05.13. 16:12:44

Az öt és fél év amúgy az öregembernek szinte mindegy. A megölt áldozatainak kevés.
De azért a lényeg a bűnösség kimondása.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.05.13. 16:21:53

Engem mélyen elszomorít, amit ezekben az ügyekben a joggal művelnek. Kisstílűnek, alantasnak érzem ezeket az ócska játszmázásokat. Azok, akik anno meggátolták az igazságtételt, ma mindenféle kamu jogi konstrukciókkal vonszolnak föl-alá, a kimúlásig félholt öreg roncsokat. Ez nem jogállamiság, ez nem demokrácia, ez ócska hazugság, ebben épp annyi tekintély és méltóság van, mint egy affektáló szakállas nőimitátorban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.13. 18:49:14

@homoródkarácsonyfalváért: házi őrizet lesz. a kora miatt, meg hogy beteg ez az áldott jó ember - mondanák a fideszben meg az mszp-ben.

nesze semmi, látszatpör. bezzeg az első orbán-kormány nem foglalkozott akkor vele, bárcsak orbán tudta volna! miért nem figyelmeztette az apja? olyan jól informált a párton belüli dolgokban.

tevevanegypupu 2014.05.13. 20:37:28

Öt és fél év..jó, hogy nem tizenöt év..ki veszi ezt komolyan??

pamocsnyik 2014.05.13. 20:56:18

@jm padilla: ó, hát mit sikerült, hogy így kipucolták.... :oD

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.13. 21:26:21

@pamocsnyik: Ugyan nem engem szólított, de azért örülök, hogy él még :o)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.13. 22:22:31

@Mihint: izé, visszavonás lesz, vagy röpirat a hülyeségeimből?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.13. 22:25:13

még szerencse hogy skrabskiék megcsinálták a biszku-filmet. lett is büntetés, ha volt bűn a médiában.
skrabski nehogy aztán orbánék vagyonosodását, meg beszervezését vegyétek elő, vitéziné erdős péterrel, meg stumpfval, csányival, simicska és bencsik elvtárssal, meg nem tudnám nézni, ahogy a kígyó a saját farkába harap, eltakarnám a szemem bizisten

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.13. 22:27:01

@tesz-vesz: Kényelmesebb volna számomra, hogy megkövesselek, mindazonáltal előbb még beszélgetnék Ángyán Józseffel. Ebből írok egy posztot, ez alatt visszatérünk a vitánkra.

Bell & Sebastian 2014.05.13. 23:15:40

Kiszebán égetés

A kommunizmus újratemetésének régi népszokását előszeretettel elevenítik fel a kommunisták.

Manapság már vidéken is csak elvétve ismerik és tartják meg ezt a hagyományos, régi ünnepet, ami Pesten menetrendszerűen bekövetkezik a kakilátók révületbe esésével szinkronban.
Amely esemény úgy zajlik, hogy a kiszgyerekek készítenek egy bábot, az úgynevezett kiszebábot, valamint különféle zajkeltő szerszámokat vesznek magukhoz (televízió, rádió, sajtó, internet), majd kivonulnak a térre - élükön egy nagyobb kisdobossal és egy kakilátóval - miközben kommunistaűző rigmusokat kiabálnak, például:

- Haj, ki kisze haj, kivisszük a kommunizmust, behozzuk a kapitalizmust, haj kisze haj, és közben zörgetik a zajkeltő eszközöket (televízió, rádió, sajtó, internet).

A kerengőzés a téren felállított máglyánál ér véget. Amíg rőzsedal gyúl, a kiszgyerekek és félkegyelmű felnőttek gondűző, titkosszolgálati aktákat erősítenek a kiszebábra. A papírdarabokra ráírják, ki mitől szeretne megszabadulni, III/III. -as múlttól, adósságtól, rezsitől, munkanélküliségtől, majd a bábot bedobják a tűzbe. A máglya elhamvadásáig a félkegyelmű felnőttek és kiszgyerekek piacgazdaság-köszöntő versikéket mondanak és énekelnek, álcázott, kínai bölcsességekkel hergelik a maradék kommunistát, szóval, egymást. A babona szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket majdnem minden, kommunista bútól és bajtól, kivéve a kommunistákat.

Hogy a kiszfiúktól és félkegyelmű felnőttektől ki szabadít meg minket?

Erre van egy másik népszokás.

Alfőmérnök 2014.05.14. 07:23:54

@tesz-vesz: "Az elévülhetetlenség az örökkévalóság jogi megfogalmazása, márpedig az örökkévalóságnak nincs helye az emberi igazságszolgáltatásban. Az nem ismeri sem az abszolútot, sem a szentséget, sem az örökkévalóságot, neki véges, tökéletlen és viszonylagos személyekkel van dolga. Ezért alkalmazza az amnesztiát és az elévülést, ezért merészeli megszakítani a bosszúállás ördögi körét, előnyben részesítve a békét; az elévülhetetlenség Isten előtt igazságtalanság lenne."
(Tzvetan Todorov)

S=klogW 2014.05.14. 07:24:06

@Alfőmérnök: Itt? Vagy a kivonuló középosztálynál?

Alfőmérnök 2014.05.14. 08:04:12

@S=klogW: Mivel maga észlelte először, hogy kikúrták, gondolom tudja.

Alfőmérnök 2014.05.14. 08:26:18

@Mihint: Beszélgethetsz vele, de előbb talán olvasd végig ezt, és próbáld megcáfolni.
kielegyenafold.hu/angyan_jelentesek.php

A programjáról meg nem nagyon van értelme beszélgetni, mert úgyse lesz belőle semmi. Amiről most beszélgetni és vitatkozni kéne, az az, hogy miért visszás a hatályba lépett földtörvény. (Megsúgom: ezzel kapcsolatban Ángyánnak maradéktalanul igaza van.)

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.05.14. 09:17:28

@pamocsnyik:
semmi különöset. nem is értem. persze nem is számít. :)

S=klogW 2014.05.14. 09:21:13

@Alfőmérnök: Őszintén megszólva nem olvastam el az egyszavas kommentjét, csak láttam az oldalsó sávban a nikjét, a saját kommentem írásával voltam elfoglalva másik posztnál. Mikor ide akartam kommentelni, akkor láttam, hogy eltűnt a nikje.

Alfőmérnök 2014.05.14. 09:26:28

@S=klogW: Valami olyasmit írt, ha jól emlékszem, hogy undorító és vascsövet a szerzőnek.

S=klogW 2014.05.14. 09:48:34

@Alfőmérnök: és ennyiért?

akkor meglehet már megint valakinek a faszán csúszott be ez a szerző is a szerkesztőségbe, ha ilyen nagyon védett líbling a drága

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.05.14. 09:54:00

nem érdemes ezen agyalni. valószínűleg valami újdonság intézkedett, aztán büszkén hátradőlt, hogy elintézett egy trollt. nem is tudhatta, hogy egy legendába akadt. :)
gellért gondolom az osztrák barba rózával ünnepli az ejrópai tolerancot.

S=klogW 2014.05.14. 10:03:31

@jm padilla: (kicsit meglepett, hogy nem szólt hozzá az ind-hindu témához. még mindig börnautban szenveleg? (: )

Alfőmérnök 2014.05.14. 10:06:51

@jm padilla: Csak a szerkesztőknek van moderációs joga.

jm padilla · http://gozdom.blogspot.com 2014.05.14. 10:10:39

@Alfőmérnök:
nem tudom. volt már olyan, hogy kiraktak, és aztán kiderült, hogy valaki, illetéktelen, túlbuzgott.

pamocsnyik 2014.05.14. 16:56:35

Vagy Lizaveta nehezen viseli a markáns, jól artikulált kritikát, és nem mellesleg jól fekszik a moderátornál... :)

Alfőmérnök 2014.05.14. 19:30:28

@pamocsnyik: Jött padilla a vascsővel és Maxwell az ezüstkalapáccsal. :)
www.youtube.com/watch?v=qpCV2wgoxC8

pocaklakó minimanó 2014.05.15. 09:00:22

@Bell & Sebastian:

Benned egy művész veszett el jó mélyen.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 20:02:09

@Alfőmérnök: Ezen nincs mit cáfolnom, amúgy tudhatnád, hogy folyamatokat, nem pedig törvényszövegeket szeretnék megérteni. Az általad linkelt írás az általam megismerni kívánt dolgokhoz nem visz közelebb.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 20:24:01

@Alfőmérnök: Kösz, ha a gyengeelméjűségemet szeretnéd froszlizni, nem jött be :) Persze azért köszi a segítségért :) Természetesen a beszélgetés előtt ezeket (és sok mást is) végigolvasom, ámde nem célom csupán holmi cáfolat.

Alfőmérnök 2014.05.15. 20:47:01

@Mihint: Nem vagy gyengeelméjű, csak nem értem, miért okoz nehézséget belátni egy egyszerű igazságot.
Nem ez az egyetlen ilyen eset, pl. azt sem értem, miért tűrtök meg egy elmebeteg nácit magatok között, mondjuk Loxon írásai erre némileg magyarázatot adnak.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 21:25:59

@Alfőmérnök: Miért nem beszélgetsz inkább anyukáddal, gyökér? Mi közöd van neked ezekhez az emberekhez? Azt a kis időt még, amit a körünkben tölthetsz, kihasználhatnád jobban is, mint folyamatos gyűlöletkeltésre.

De hát ti, ördögfattyak már csak ilyenek vagytok. :)

Alfőmérnök 2014.05.15. 21:32:48

@Mihint: Nem vagy gyengeelméjű, csak nem értem, miért okoz nehézséget belátni egy egyszerű igazságot.
Nem ez az egyetlen ilyen eset, pl. azt sem értem, miért tűrtök meg egy elmebeteg nácit magatok között, mondjuk Loxon írásai erre némileg magyarázatot adnak.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 21:43:03

@Alfőmérnök: Az az egyszerű igazság, amiről beszélsz, az egyáltalán nem egyszerű. Ha más, szintén jóval összetettebb dologhoz hasonlítod analógiaképpen, az pedig nem jelent egyebet, mint hogy nincs igazán rálátásod ezekre a dolgokra.
"God, Give Me Patience, Now!"
Másrészt, pont fentiek fényében, ne ítélkezzél olyan hamari módon, ahogy teszed, bár ez csupán egy javaslat részemről.

Alfőmérnök 2014.05.15. 21:46:26

@Mihint: Hát akkor tényleg gyengeelméjű vagy, bazmeg.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 21:50:07

@Mihint: Végső soron nyugodtan beengedheti, ha már egyszer úgyis bent van. :D

Alfőmérnök 2014.05.15. 21:53:55

@Mihint: Faszfej, az alapján ítélkezek B&S-ről, amiket írt és különösen, amiket rólam írt. Ez alapján ő egy elmebeteg náci. Tüzelte gloiret, hogy jelentsen föl. Összeszedjem miket írt rólam össze a patkány? Amit gloire és B&S, és részben Loxon velem szemben művelt, az a blogszférában aljasság, erkölcstelenség. A megtörténtét letagadni nem lehet. Ha esetleg gloire és B&S belátja bűnét, meg tudok bocsátani. Mert én ilyen keresztény szellemiségű ember vagyok. Amíg ez nem törtnénik meg, addig harcolok ellenük, a megsértett emberi méltóságom nevében.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 21:57:21

@Bell & Sebastian: Végső soron én senkit nem engedek be, erről a "Dephoi szabályok" gondoskodnak, nem kell ezzel nekem fáradni :)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 22:03:12

@Alfőmérnök: Ha neked személy szerint nem tetszik másvalaki véleménye, az a Te magánügyed. Nem jogosít fel téged tehát ennél magasabb szintű következtetésre, és ha ezt mégis megteszed, az rágalmazás.
Az is rágalmazás, ha a saját téves következtetéseidet mások dehonesztálására használod fel. Jószándékkal kérlek arra, hogy ezt ne folytasd.
A magam részéről elég hibatűrő volnék, de a következő faszfejnél röpülsz, bébi.

Bell & Sebastian 2014.05.15. 22:04:47

@Mihint: Lennének még ötleteim, ám az megnyugtat, hogy ott csak olvasgatni tud a besnye, békétlenkedni már nem. A dossziéit meg dugja fel magának. Úgy értem, nem magának, hanem saját magának. :)

Bell & Sebastian 2014.05.15. 22:07:27

@Alfőmérnök: Keresztény szellemiségű? Azért költői túlzásokra ne ragadtasd magad. :)

Alfőmérnök 2014.05.15. 22:13:09

@Mihint: Bazmeg faszkalap, ha rólam alkotnak és terjesztenek HAMIS véleményt, akkor talán csak nem hagyom annyiban. Nem tévesek a következtetéseim.
Tessék megcáfolni. Milyen érdekes, pl. ezt a kommentemet nem hogy nem cáfolta, de még csak nem is reagált érdemben senki, seggfej.

"Akkor ismételjünk.
Aki olyat ír, hogy "te vagy a példa a fajkeveredés hátulütőire", aki cyklon b-t ajánl "gyógyszerként", aki olyat ír, hogy van B-terv arra, hogy ne a magadfajta keverékeké legyen a "hazája", az náci. Pont. (És totál irreleváns, hogy kurvára nem vagyok zsidó. Mert mikor ezeket írta, azt hitte, mert épp valami zsidó, vagy félzsidó embert hallucinált a nickem mögé.)

ÉS AKKOR NÉZZÜK, HOGY MENNYIRE JELLEMZŐ RÁM A NÁCIZÁS, úgy általában.
"jotunder · orulunkvincent.blog.hu 2011.11.12. 10:41:05
@tevevanegypupu: Bibó István hat évet ült, és semmiféle közéletben nem vehetett részt. az, hogy egy hozzád hasonló náci féreg számára mi gyanús vagy mi nem, irreleváns.

Alfőmérnök 2011.11.12. 10:52:09
@jotunder: Tevevanegypupu kissé idióta, és sok hülyeséget ír, de nácinak azért nem kéne nevezni.”
mandiner.blog.hu/2011/11/11/biszku_bela_es_a_bebortonzott_bibo_istvan

(Ki akartam keresni, ahol betyár mellett álltam ki, mikor éppen lenácizták, de nem találom, valószínűleg törölték azokat kommenteket. És tölgyet is végig védtem nemcsak a náci, hanem az antiszemita váddal szemben is. Mennyit jegyeztek meg maguk ebből? Annyit, hogy mikor az elmebeteg B&S azzal a gyanúsított, hogy én voltam Emlékezetkultúra, egy szavuk nem volt ellene.)

Itt meg nem egy tervrajzról van szó, te ostoba liba, hanem egy magvalósult épületről. Hogy magának nincs sem tudása, sem esztétikai érzéke ahhoz, hogy felismerje, hogy ez nem "hamisítvány", azzal nem kéne büszkélkedni. El tudom képzelni, ahogy valamelyik eltartott kisujjal teázó titokbuzi műkonzervvel arról áradozik ebben az épületben - felújított állapotában -, hogy hát bezzeg a régiek tudtak valamit, ma meg már mindent elöntött a szenny, nézd például azt a kockaházat mellettünk, úúúúú.

A nickemet használó alembereknek meg üzenem, akár B&S, akár MézesRozi, akár valaki más áll mögöttük, hogy amit csinálnak, az nem csak szánalmas, hanem etikátlan is.
(És persze gyenge a bemocskolási kísérlet, mert, mikor az ágya alatt is zsidókat kereső Loxonra azt írtam, hogy kriptozsidó, kicsit más műfaj, mint amit B&S művel.)"
mandiner.blog.hu/2014/03/16/haz_a_magasban_igy_pusztul_egy_klasszicista_budai_villa/fullcommentlist/1#c22921648

(Arról most inkább ne beszéljünk, hogy te és gloire milyen hamis véleményt terjesztettetek Ángyánról. Ismétlem, én a helyében beperelnélek titeket rágalmazásért.)

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2014.05.15. 22:19:19

@Alfőmérnök: Rendben, ez most nem ér, mert nagyon be vagy rúgva. Küldj e-mailt holnap, ha tényleg van valami problémád, megbeszéljük. De ezt a faszságot most már ne folytasd, légy szíves.

Alfőmérnök 2014.05.15. 22:23:05

@Mihint: Egyáltalán nem vagyok berúgva, amíg nem reagáltok erre érdemben, a nyilvánosság előtt, nem hagyom abba.
mandiner.blog.hu/2014/03/16/haz_a_magasban_igy_pusztul_egy_klasszicista_budai_villa/fullcommentlist/1#c22921648

tevevanegypupu 2014.05.15. 22:27:55

@Alfőmérnök:

Én reagálok érdemben, soha életemben nem gondoltam drága Alfi, hogy maga Emlékezetkultura és mélységesen hálás vagyok, hogy megvédett jótündérrel szemben, ezzel lemosva rólam a szörnyű gyanút, miszerint náci vagyok. Na, le van reagálva, most már térjünk át más tárgyra, például látta a Bérgavallérok című uj Woody Allent és ha látta, érdemes megnézni?

Alfőmérnök 2014.05.15. 22:42:55

@tevevanegypupu: A maga részéről le van reagálva, ok.
Nem láttam, nagyon ritkán járok moziba, ha filmeket nézek, leginkább klasszikusokat. Nekem az új Jarmusch-film tetszett, de nem merem ajánlani mindenkinek, mert biztos sokaknak lassú, vontatott.
www.imdb.com/title/tt1714915/

Alfőmérnök 2014.05.15. 23:51:36

@Bell & Sebastian: Nekem legalább közöm van a keresztény szellemiséghez. Neked érintőlegesen sincs, ostoba náci.

Bell & Sebastian 2014.05.16. 00:41:09

@Alfőmérnök: Neked semmi közöd nincs, még ha láttál is már papot. Te egy hülye vagy és még loptok is.

Alfőmérnök 2014.05.16. 04:28:26

"Miféle vitathatatlan modernizmus, kortárs vélekedésekkel és nézőpontokkal való egybefonódottság gátolhat meg ugyanis bárkit abban, hogy hibái ellenére meglássa – egyes pszeudotradicionális jellegzetességei ellenére meglássa – a nácizmus etikai, társadalmi, szervezeti és formai értékeit korunk „rendetlenségéhez” képest? "
(Loxon)

Alfőmérnök 2014.05.16. 04:29:17

@Bell & Sebastian: Ha egy hangyafasznyi közöd is lenne a kereszténységhez, mélységesen szégyellnéd magad azok miatt, amiket írsz.

tevevanegypupu 2014.05.16. 07:53:24

@Alfőmérnök:

Ne ítélkezzen, párbeszéd folyik amit el kell viselni, ha valaki irdogálni akar ide. Ami a filmeket illeti, a könyvekkel voltam úgy, hogy elég volt, csak a kalsszikusokat olvasom, azt is lehetetlen mindet, száz élet és magán sem elég rá..meg a megjelent új könyvek is majd klasszikusok lesznek egyszer..nem mind és nem feltétlenül azok amiknek a legjobb a borítója..de akad köztük is jó biztos. Egyébként moziba nem csak azért megy az ember, hogy valami szellemi és képi izével gazdagabban távozzon, hanem csak moziba megy..ahogy a könyve sem csak arra valók,. Nem csak figyelni kell, néha lehet szórakozni is..a mélylélektant meg kell hagyni a boldogtalanoknak meg a kékharisnya zsidónőknek, viszont őket kerülje mint a tüzet..József Attila meg szegény Ady is hogy járt látja. Nem megbolondulni és beléjükbolondulni kell, hanem őrizkedni tőlük mint szombaton a liftezéstől..

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.05.16. 08:51:33

@jm padilla: Kibasztak, biboldó? Látod, kár volt a Mazsihisznek adnod az 15-odat.

pocaklakó minimanó 2014.05.16. 13:04:00

Milyen menő kis cicaharc folyik itt. :)

Alfőmérnök 2014.05.16. 13:19:14

@pocaklakó minimanó: Ez nem cicaharc.
Legalábbis B&S valószínűleg nem annak fogja tartani, miután néhány fajilag teljesen gáz 120 kilós férfi szét fogja baszni a fejét.

Bell & Sebastian 2014.05.16. 14:13:46

@Alfőmérnök: Cicus, tán ráléptek a farkadra, hogy ennyire nyervogsz? :)

Bell & Sebastian 2014.05.16. 14:15:58

@Alfőmérnök: Ja, majd te jól megmondod, mint pszichiátria kezelés alatt álló, mi? :)

Alfőmérnök 2014.05.16. 14:30:53

@Bell & Sebastian: Nem állok pszichiátriai kezelés alatt.
Én nehogy azt hidd, hogy egy szmájlival megúszod az ügyet, te hulladékember.

Bell & Sebastian 2014.05.16. 14:49:46

@Alfőmérnök: Minden este be vagy tépve, öreg! Ezt most melyik éned írja? A zsidó, az ügynök, a kondásivadék, az önbíráskodás áldozata, a genetikailag művelt-felsőbbrendű vagy az alperes?
Most lehet váltogatni, hülyegyerek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.17. 19:09:41

@Mihint: hát akkor beszélgessél Ángyánnal, mikor beszélgetsz vele? hol a poszt?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.17. 19:12:33

@Alfőmérnök: ha egy bűn büntetlen marad, nem lehet soha béke! olyan egyszerű, mint az 1x1.

jobb lenne mi, ha minden gazdag komcsit a villájában hagynánk, meg a cégek, bíróságok élén?

Alfőmérnök 2014.05.17. 19:25:16

@tesz-vesz: A te logikád szerint minden bűnre alkalmazni kéne az elévülhetetlenség elvét.
A jog világában csak néhány esetben alkalmazzák, a legtöbb bűn egy bizonyos idő elteltével elévül (szerintem helyesen).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.17. 19:29:02

@Mihint: az a baj h te még véleményt se mondasz, semmi konkrétumot.

" Nem fogok személyesen oknyomozó riportot csinálni a Jóskával, de össze tudok pár konkrétabb dolgot szedni annak igazolására, hogy az Ő ötlete nem világbajnok most nekünk"

mandiner.blog.hu/2013/12/16/huszonnegy_ev_erdelyben_romaniaban?fullcommentlist=1#c21718399

úgy látszik nem sikerült az igazolás, nem kukulni kéne

"Kényelmesebb volna számomra, hogy megkövesselek, mindazonáltal előbb még beszélgetnék Ángyán Józseffel. Ebből írok egy posztot"

így múlik el a világ dicsősége

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.17. 19:32:44

@Alfőmérnök:

mire alapozod? politikai gyilkosságok, ártatlanok elleni gyilkosságok elévülhetetlenek 100-200 évig, ugyanis a tisztességes, ártatlan emberi élet van olyan fontos a társadalomnak, a civilizációnak hogy ezt így tegye. de ameddig a gyilkos és az áldozat hozzátartózói élnek, addig józan paraszti ésszel belátható, hogy addig minimum elévülhetetlen, mert nem kapnak enyhülést a hozzátartozók, és nem kap büntetést se nagy bűnére a bűnös.

Alfőmérnök 2014.05.17. 19:56:05

@tesz-vesz: A náci bűnök esetében is helyesled az elévülhetetlenséget?

pocaklakó minimanó 2014.05.21. 09:38:27

Ha a kommunista bűnök esetében követelni lehet az elévülhetőséget, akkor alap, hogy a náci bűnök esetében is. Ha a nácik esetében nem, akkor alap, hogy a kommunisták esetében sem.

Érdekes, hogy bizonyos "demokratikus kultúrországokban" érzékenyen tudnak különbséget tenni hullák hekatombái és hullák hekatombái között.

Ki érti ezt?

Alfőmérnök91 2014.06.21. 13:35:34

@pamocsnyik: Neked van hozzáférésed a jósda nem nyilvános részéhez?
Ha van, akkor tőled is kérdezem (mert padilla nem akar válaszolni): kik voltak, akik támogatták, hogy gloire feljelentsen, és kik, akik ellenezték?

Bell & Sebastian 2014.06.21. 20:02:36

Hozok mosdó vizet is gyöngypatak vizéből,
Hozok törülközőt is rózsa levelétől.
Te leszel a legszebb a világon,
Szólalj meg hát, rubintos virágom.

S=klogW 2014.06.22. 19:12:22

@Alfőmérnök91:

Hát én ebben semmi értelmet nem találtam, szóval tök feleslegesen patkány.
(Nem, nem is vagyok rá kíváncsi, hogy mit kellett volna esetleg észrevenni.)

Alfőmérnök91 2014.06.22. 20:17:31

@S=klogW: Nem is feltételeztem, hogy te érteni fogod, köcsög.

Bell & Sebastian 2014.06.22. 20:25:17

Rákérdezhetek? Homoszekszuális!

S=klogW 2014.06.22. 20:31:18

@Alfőmérnök91:

Maga nem érzi, hogy ezzel a stílussal leginkább saját magát mocskolja be és húzza le saját maga előtt is?
süti beállítások módosítása