Közszereplők kritizálhatósága: örüljünk-e az Alkotmánybíróság döntésének?
2014. március 05. írta: bakó.bea

Közszereplők kritizálhatósága: örüljünk-e az Alkotmánybíróság döntésének?

lázár papcsák 560.jpg

Az Alkotmánybíróság kimondta: méltányolható közérdek nélkül is lehet kritizálni a közszereplőket, de csak úgy, hogy ez ne sértse az emberi méltóságukat. Örülünk, hogy a felesleges és szigorú feltételek közül egyet kihúzott az AB; de ennek így még mindig nincs sok értelme, hiszen végső soron bármilyen kritikáról, beszólásról megállapítható, hogy sérti valahol az emberi méltóságot.

Szabó Máté korábbi alapjogi biztos még 2013 júliusában fordult az Alkotmánybírósághoz, és kérte az új Ptk. 2:44 §-ának felülvizsgálatát. Ez a szakasz azt mondta ki: „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.” Már korábban is írtunk róla, hogy többen – például az új Ptk. kodifikációját előkészítő Vékás Lajos és Székely László – bírálták ezt az utóbb, a parlamenti vita során beillesztett szabályt, mégpedig három kitétel miatt.

Egyrészt az „emberi méltóság sérelme nélkül” elvileg azt jelenti, hogy ezentúl egy rossz szót sem szabad szólni a közszereplőkre, hiszen minden negatív tényállítás vagy véleménynyilvánítás szükségszerűen sérti valamilyen mértékben az érintett emberi méltóságát is.

Másrészt az alapjogok korlátozására vonatkozó szükségességi-arányossági teszt – melyet az Alaptörvény is tartalmaz – nem a jogalkalmazó bíróságoknak, hanem a jogalkotónak szól – fejtette ki Vékás a Magyar Jogban megjelent cikkében. A professzor kiemelte: ezt felesleges a bíróknak címezni, mert a szükségességi-arányossági teszt magánjogi vitákban alkalmazhatatlan.

Az Alkotmánybíróság mostani döntése kizárólag a harmadik kifogásolt feltételre, a „méltányolható közérdekre” vonatkozik. A testület a kritikákkal összhangban megállapította, hogy maga a közügyek szabad vitatása az a közérdek, amely a közszereplők szélesebb körű bírálhatóságát teszi szükségessé.

Azonban ha az Alkotmánybíróság elismeri, hogy közérdekből vagy anélkül be lehet szólni a közszereplőknek, akkor miként lehet, hogy az „emberi méltóság sérelme nélkül” kitétellel nincs problémája a testületnek?

Úgy lehet, hogy a jogalkotó a negyedik alkotmánymódosítással beleírta az Alaptörvénybe: A véleménynyilvánítás gyakorlásának a szabadsága nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére. Itt felvethetjük, hogy egy kijelentés akkor is eredményezheti az emberi méltóság sérelmét, ha eredetileg nem arra irányult – mivel eléggé szubjektív dolog, hogy ki min sértődik meg, és ki mit tart sértőnek, mikor leírja. Ami miatt Papcsák Ferenc már a bíróságra rohangál, más esetleg csak megvonja a vállát.

Mivel a negyedik alkotmánymódosítás előtt az alapjogi biztos is kénytelen fejet hajtani, ezért Szabó Máté beadványában már eleve csak a „méltányolható közérdek” kitétel megsemmisítését kérte. Így az Alkotmánybíróságnak sem kellett bajlódnia az „irányul” és „eredményez” szavak közti különbségtétellel. Egyszerűen arra hivatkozott, hogy az alkotmány negyedik módosítás utáni IX. cikk (4) bekezdése az emberi méltóságot a szólásszabadság korlátjaként jelöli meg, egy alkotmányos rendelkezést pedig nem bírálhat felül az Alkotmánybíróság. A testület ezért sajátos – de nem túl meggyőző – érveléssel igyekezett kiküszöbölni ezt az anomáliát: „Míg a »szükséges és arányos mértékben«, illetve »az emberi méltóság sérelme nélkül« fordulatok a szólásszabadság gyakorlásának határait szorosan a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelméhez kötik, addig a »méltányolható közérdek« kitétele a korlátozások lehetséges körét már a személyiségvédelem szempontjain túlra terjesztené”.

A szükséges és arányos mértékű korlátozás minden alapjog korlátozásának, így a szólásszabadságénak is az általános követelménye; tehát ez legalább annyira kötődik az újságíró véleménynyilvánításhoz való jogához, mint a közszereplő – adott esetben eléggé tágan értelmezett – emberi méltóságához. Az emberi méltóság persze eddig is a szólásszabadság korlátja volt a bírói gyakorlat szerint, csak az nem mindegy, hogy milyen mélységben védjük ezt a jogot.

Ezeket a határokat eddig esetről esetre alakították ki a bíróságok. Mivel azonban a március 15-én hatályba lépő törvényben benne marad, hogy a közszereplőket csak az emberi méltóságuk sérelme nélkül szabad kritizálni; fennáll az a veszély, hogy bármilyen apró sérelem miatt pereljenek erre hivatkozva. Remélhetőleg azonban a bírói gyakorlat a megkezdett úton halad tovább: eddig általában a véleménynyilvánítást akkor is el kellett tűrniük a közszereplőknek, ha az megfogalmazásában sértő volt; viszont a szándékosan (vagy a kellő újságírói körültekintés elmulasztása miatti) valótlan tényállításokkal szemben a közszereplőket is megillette a jogvédelem.

Többször is elhangzott a témában szervezett rendezvényeken, hogy az új Ptk. közszereplős szakasza ezt a bírói gyakorlatot akarta kodifikálni. Sőt, az Alkotmánybíróság sem átall erre hivatkozni, mikor az indokolásban azt írják: „A jogalkotó tehát az új polgári jogi kódex megalkotásakor alapvetően figyelemmel volt a közügyek vitatásával kapcsolatban kifejtett alkotmányossági szempontokra, és törvényi alapot teremtett a közéleti szereplők személyiségvédelmének szűkítéséhez. E törvényi alapon a jogalkalmazóknak lehetőségük van arra, hogy kidolgozzák a közéleti szereplők bírálhatóságának pontos mércéit.

Csakhogy ehhez képest – még ha a méltányolható közérdeket a határozatnak megfelelően ki is vesszük a három konjunktív feltétel közül – továbbra is meg kell állnia a szükségesség és arányosság követelményének, valamint annak, hogy a véleménynyilvánítás az emberi méltóságot nem sértheti. Vagyis a törvényhely szó szerinti értelme pont az, hogy szigorúbban korlátozná a véleménynyilvánítást a joggyakorlat eddigi mércéjénél.

Csak remélni tudjuk, hogy a bírói gyakorlat a jövőben szűken értelmezi majd ezt a megmaradt két korlátot, annak pedig örülünk, hogy az AB a három közül legalább egyet kilőtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr575844402

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.03.06. 13:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2014.03.05. 15:09:16

"Az Alkotmánybíróság kimondta: méltányolható közérdek nélkül is lehet kritizálni a közszereplőket, de csak úgy, hogy ez ne sértse az emberi méltóságukat. Örülünk, hogy a felesleges és szigorú feltételek közül egyet kihúzott az AB; de ennek így még mindig nincs sok értelme, hiszen végső soron bármilyen kritikáról, beszólásról megállapítható, hogy sérti valahol az emberi méltóságot."

Ezt talán akkor kellett volna megpanaszolni, amikor az Alkotmány helyébe került Alaptörvénybe bekerültek a következő kitételek:

"Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság."
"Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg."
"(4)26 A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére."

Mivel az emberi méltóság sérthetetlen és az emberi lét alapja, ezért védelme magasabb rendű cél, mint a véleménynyilvánítás szabadsága.

pocaklakó minimanó 2014.03.05. 17:12:06

Loppert Dániel lájkolta volna pár éve... :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.03.05. 18:26:51

És mi van akkor, ha a probléma megoldhatatlan? Mi van, ha nincs olyan megoldás, amellyel a szólás- és véleményszabadság és az emberi méltóság védelme egyaránt biztosítható?

Bell & Sebastian 2014.03.05. 21:01:21

@bbjnick: Nem tettem el a cikket, amiben egy uniós tisztségviselő a megvalósult gondolatrendőrségről tesz őszinte, feltáró vallomást, pedig így volt, nekem elhiheti.

Hogy cudar idők jönnek, azt legkésőbb akkor kellett volna felismerni, amikor közös akarattal kinyírték keresztapáink a tényfeltáró újságírást, közvetlenül a pelenkacsere után.

Mi az a kis hazaárulózás ahhoz lépest, hogy az egyik szabadlábon van, a másik meg önfeledten lopik tovább?

vantaan2 2014.03.05. 21:10:14

@Bell & Sebastian: "Mi az a kis hazaárulózás ahhoz lépest, hogy az egyik szabadlábon van, a másik meg önfeledten lopik tovább?"

"A vádlott Kocsis István hozta össze Orbánnak a paksi paktumot - Népszabadság
Az Orbán-kormány nem atomerőművet, hanem hitelt akart Putyintól, és a megállapodás is ezért, vagyis a pénz gyors megszerzése végett volt ilyen sürgős – állítja egy neves, magyar–orosz relációban több kormánynak is tanácsot adó, a mostani alkufolyamatra közvetlenül rálátó szakértő a Népszabadságnak. A lap úgy értesült, hogy a döcögős folyamatot végül sz egykor a paksi atomerőművet és a BKV-t is vezető, ma az MVM-es ügyei miatt vádlottá lett Kocsis István segített gyorsította fel. Ő volt az, aki tető alá hozta a Putyin–Orbán-megállapodást.

A Népszabadság forrása szerint megfelel a valóságnak, hogy az előkészületek körülbelül egy éve zajlottak – a közelmúltig jelentős előrehaladás nélkül –, ettől a ponttól azonban a valóság elválik a nyilvánosságnak szánt történettől: a magyar fél valójában egy legalább ötmilliárd eurós szabad felhasználású hitelt szeretett volna, Oroszország viszont mindenképpen össze akarta kötni a projektet a paksi bővítéssel.

A lap forrása szerint Kocsis 2007-től kezdődően, amikor a paksi bővítést célzó előkészületek megkezdődtek, több alkalommal személyesen is tárgyalt a Roszatom vezetőjével a beruházásról.

Vélhetőleg az ott megszerzett renoméját próbálták most aprópénzre váltani Orbánék, amikor a már gyanúsítotti státuszú (és a 15 milliárd mellett tavaly decemberben egy újabb kétmilliárdos sikkasztással és hűtlen kezeléssel is megvádolt, de mindvégig szabadlábon lévő) Kocsis Istvánt rávették a közreműködésre. A lap MVM-es forrása szerint a „minden kormányhoz közel álló” üzletember elsősorban abban segített, hogy az orosz fél – mindenekelőtt Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke – végre komolyan vegye az orosz részvételű bővítés, illetve finanszírozás érdekében hónapok óta hiába kilincselő Orbánékat.

Kocsis István révén végül meghökkentő gyorsasággal tető alá hozott megállapodás megszületésének azonban súlyos ára volt: Németh Lászlónénak Moszkvában – a változtatás lehetősége nélkül – azt az egyezményt kellett aláírnia, amit elé tettek, és ami teljes egészében az orosz elképzeléseket tükrözi.
A lap emlékeztet, Kocsis István az atomerőművel kapcsolatban korábban is tett szívességeket fideszes köröknek 2002 után paksi, majd MVM-vezérigazgatóként."

Erre gondolsz?

Bell & Sebastian 2014.03.05. 21:23:14

@vantaan2: Kapott hitelt, politikai feltételekhez kötve? Kapott. A zsidók adnak? Nem adnak. És miért nem adnak? Mert a politikai feltételeiket nem hajlandó teljesíteni. És mik azok? Visszaengedni az Összefosottakat a hatalomba. És mi lenne Putyin feltétele? Hogy ne engedje vissza őket, soha.

Rácáfoltak-e valaha is erre, amit -most, négyszemközt- leírtam? Soha.

Ahol cionnáci az egyik, inkább válaszd a virtigli fasisztát! - gondolta Stirlitz, oroszul.

vantaan2 2014.03.05. 21:57:25

@Bell & Sebastian: De azt már a tavasz 18.-dik pillanatába a Lubjanka börtön 563-s szobájában. .... de kis idő múlva elhessegette gondolatát s az Internacionálét kezdte dúdolni. " ez a harc lesz a végső ..."
Közben belépet Kopotkin őrnagy aki Sztálin elvtárs üzenetét hozta. Stirlitz kissé összerezzent , de tudta!!! ... párt továbbra is számít rá és Ő is számíthat a pártra. S ez vidámmá tette. " ez a harc lesz a végső" .... átvette a dollár kötegeket, akkurátusan megszámolta betette táskájába s már várta a GPU Volgája ami kivitte Seremetyevóra.A gépe 10-kor indult Bernbe .....

Bell & Sebastian 2014.03.05. 22:07:31

@vantaan2: Hová is menne, ha egyszer a pénze már ott van? Ott -távol a mandinka újságíróktól- legalább nyugodtan beülhetnek egy cukrászdába megbeszélni, kinek mi jár? Úgy értem, a száján felül.

vantaan2 2014.03.05. 22:22:13

@Bell & Sebastian: Jár. jár jár ! Jár a baba jár .... ó hogy a fszba van tovább gondolkodott el Stirlitz! Sehogy! Sehogy sincs. ..... tehát nem jár! Nem jár senkinek semmi. Nagyon megörült ennek a gondolatnak. Így minden az enyém ..... de ekkor a szemközti asztalnál egy berni pásztort látott aki ép a kapucsínóját itta s táskájából egy jégcsákány "kandikált ki".
Mosolygott de gondolatai szinte zakatoltak s már azt hitte ezt a zakatolást más is hallja. ..... jár, jár, jár . .... mégis csak jár! Jár a baba jár! S talán mindenki jól jár .... s lemondott a dollár kötegekről. Elhatározta na azért egyet megtart magának és valahogy elutazik Argentinába majd letelepedik Izraelbe.
Felállt, kifizette a kávéját s kiment. .... a berni pásztor a jégcsákányával ott maradt az asztalnál.
Jár, jár jár.... ez a harc lesz a végső!!!!

Bell & Sebastian 2014.03.05. 22:38:21

@vantaan2: Rendben, ha ebül szerezte, hát ebek is hordják szét!

>>>
Down, down. Down, down. The star is screaming.
Beneath* the lies. Lie, lie. Tschay, tschay, tschay.
Careful, careful, careful with that axe, Eugene.
The stars are screaming loud.
Tsch. Tsch. Tsch.
<<<

*extending or directly underneath

vantaan2 2014.03.06. 04:17:15

@Bell & Sebastian: A man cannot be too careful inthe choice of his enemies!!!!!

pocaklakó minimanó 2014.03.06. 09:11:30

@vantaan2:

"A man cannot be too careful inthe choice of his enemies."

A man cannot be too careful in the choice of his sources that are full of lies.

Ami rád vonatkozik és a 2010 óta, az alcsúti regnálása óta általa kiüldözött - forrásmentes - félmilliós tömegre. :)

Kim lr Szen 2014.03.06. 09:24:08

"Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) legújabb, előzetes adatai szerint február utolsó napján a központi költségvetés adóssága 23 392,2 milliárd forintot tett ki, ami 1 393,6 milliárd forintos növekedést jelent a 2013 végi adóssághoz képest. Az adósság növekedése a GDP 4 százalékának megfelelő mértékű volt két hónap alatt. Az ÁKK egy héttel korábbi adatai még szerényebb növekedést jeleztek előre februárra: akkor 22 934,8 milliárdon állt az adósság, tehát bő egy hét leforgása alatt 457 milliárd forinttal nőtt."

Magyarország jobban teljesít

mim 2014.03.06. 09:48:02

Az emberi méltóság a rangnak kijáró minimális tiszteletet jelenti - meglepődtem mikor kikerestem.
Szóval elvileg elég sok-sok "Uram"-al meg "Excellenciád"-al, esetleg "Elnök Úr"-al kell megspékelni a kritikákat, hogy erre ne legyen panasz.
Például: "Miniszter Úr, Ön és stábja gyatra munkát végzett X és Y törvény kidolgozásával és felülvizsgálatánál, valamint meg kell említenem Excellenciád tendenciáját, ami alapján az Úr elhanyagolható számú alkalomtól eltekintve, az egyéni képviselői törvényjavaslat...."

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.03.06. 09:54:11

Az akasztás megfelelő kritika lenne...

Netuddki. 2014.03.06. 11:03:15

A megélhetési "politikus" nem ember. Tehát emberi méltósága se lehet. Valahol a növények és az élősködők közé lehetne pozicionálni...

Pan Modry 2014.03.06. 11:25:56

Szerintem kozszereplok eseten az emberi meltosag vedelme nem lenyeges, akit ez zavar ne menjem kozszereplonek, keressen allast a versenyszferaban vagy kover szavaival elve, kosse fel magat ha zavarja a kritika!

vantaan2 2014.03.06. 11:49:03

@pocaklakó minimanó: No drága kis sima agyú! ....ha idézel csak pontosan! Nem az alcsúti hanem a felcsúti üldözött el 500 ezer igaz magyar embert!

bkkzol 2014.03.06. 12:23:06

@kovi1970: maximalisan egyetertek! Amikor eladta a testet-lelket a politikanak akkor mondott le az emberi jogairol a meglhetesi politikus. Az mas kerdes, hogy mi is az a "megelhetesi politikus? Az EU-s parlament is tle van veluk. Lobbista (korrupt) es egyszeru luzer fajta. Persze en is elismerem, hogy van az apenz amiert meggyozhetnek, hogy mindent privatizalni kell, csak az x.y. bank, ceg tudja kepviselni az emberek erdeket. Jo lenne ha Pl. Barosso is eloszor hazamenne es korulnezne otthon.
Hozzak mer nyilvanosagr az EUs fizeteseket, juttatasokat, nyugdijat!!!

bkkzol 2014.03.06. 12:24:04

@vantaan2: akinek menese van annak menese van! alul vagy felul...

látjátok feleim szümtükkel 2014.03.06. 13:28:30

@bbjnick:
"És mi van akkor, ha a probléma megoldhatatlan? Mi van, ha nincs olyan megoldás, amellyel a szólás- és véleményszabadság és az emberi méltóság védelme egyaránt biztosítható?"

Ilyen nincs. Mert pl. kritizálod Orbán Viktort, mint miniszterelnököt, vagy egy parlamenti képviselőt ezen minőségében, az köteles eltűrni, mint közszereplő. De krizitálás közben nincs jogod ( másnak se!) arra, hogy a családi életébe matass ( pl. csalja vagy nem csalja az asszonyt, férjet, veri az asszonyt vagy a férjet, részegeskedik otthon, stb. ) különösen ha az nem függ össze a közszereplői tevékenységével. Ezt mondják úgy, hogy nekik is joguk van a magánélethez. A közszereplés nem értelmezhető akként, hogy a kritizálónak joga van elvárni tőle a magánéletében egy krisztusi magatartást. Ezt egyébként majd az érintett bírók mindig el fogják tudni dönteni. Úgyan úgy, ahogy eddig tették. Pl. Lázár János balesete ügyében is, vagy a Bajnaival kapcsolatos libázások miatti ügyekben.

pocaklakó minimanó 2014.03.06. 15:24:17

@vantaan2:

Igazad van. De nem a félmilliós számban. Továbbra sem hoztál erre forrást. Az egyedüli, amit fel tudsz mellette mutatni, hogy a te ostobán szűklátókörű értelmezésed alapján az. De az semmi.

Jack Torrance 2014.03.07. 16:55:37

@bbjnick: kivéve, ha azoknak, akik miatt ez az egész törvény született, egy csepp emberi méltósága sem maradt már.

De amúgy egyetértek, nincs ilyen megoldás.

Jack Torrance 2014.03.07. 16:59:35

@Bell & Sebastian: cáfolni persze nem tudom, hisz nincs meg a beszélgetésük hangfelvétele. De szerintem Putyin magasról leszarja, ki kit enged itt a hatalom közelébe. Neki az a fontos, hogy neki legyen itt hatalma.

Bell & Sebastian 2014.03.07. 17:10:21

@Jack Torrance: Ebben Ad Dio és Blikknépe véleménye a mérvadó.

Nem hinném, hogy Putyin valaha is az utód-marxistákra tenne tétet, a trendforduló minden nappal közelebb jön, tán még meg is érjük.
süti beállítások módosítása