Az utóbbi időben, a Főszerkesztők Fóruma által szervezett vita apropóján ismét előtérbe kerültek az új Ptk-nak az újságírókat érintő, személyiségi jogi rendelkezései, most épp a fotózás vonatkozásában. A vitára okot adó újítás, hogy az új törvénykönyv – egyébként az eddigi bírói gyakorlatot követve – rendelkezik arról, hogy nem csak a fotó nyilvánosságra hozatalához, de annak elkészítéséhez is szükséges az érintett hozzájárulása. Pedig messze nem ezen mondat beszúrása a legnagyobb probléma az új Ptk-ban, még ha pusztán a személyiségi jognál maradunk is. Például a közszereplők jogvédelmének látszólagos csökkentése a közbeszéd szabadsága érdekében egy igazán rafinált kamu-szöveg; de a közösségi személyiségi jog-érvényesítés is százszor inkább fogja korlátozni az újságírók jövőbeni munkáját, mint a képmás és hangfelvétel elkészítésére és felhasználására vonatkozó rendelkezések.
Újabb csámcsognivalót talált magának az újságíró és fotós szakma: „elkészítéséhez”. Ez az egyetlen szó az, ami bekerült az új Ptk-ba és borzolja sokak kedélyét. Már nem csak a fotó nyilvánosságra hozatalához, de a felvétel elkészítéséhez is szükséges lesz a képen szereplő személy hozzájárulása. Micsoda szörnyűség! Egyesek már hozzájáruló nyilatkozatot lobogtató, „munkájukban ellehetetlenült” sajtófotósokat vizionálnak, pedig ha józan paraszti ésszel utánagondol az ember, a bírói gyakorlat ismerete nélkül is könnyen kitalálhatja, hogy az engedély megadása az esetek túlnyomó többségében eddig is a fotó elkészültekor történt. Nem utólag kereste meg a fotós a lencsevégre kapott személyeket, hogy lehozhatja-e a róluk – korábban amúgy engedély nélkül – készült képet; hanem ha a fotózáskor az érintettek nem tiltakoztak, akkor az a kép elkészítéséhez és felhasználásához való hozzájárulást jelentette. Ezt nevezik ráutaló magatartásnak, ami a továbbiakban is megfelelő módja lesz a beleegyezés kinyilvánításának, így mindenki nyugodtan elfelejtheti a papírlobogtatást.
Vagyis teljesen indokolatlan a felháborodás; az új Ptk. képmásra és hangfelvételre vonatkozó rendelkezései csak az eddig is létező gyakorlatot rögzítik – nem úgy, mint a közszereplőkre vonatkozó kitétel, amely a bírói gyakorlat kodifikálásának jelmezébe bújtatva valójában a sajtóra nézve korlátozó rendelkezéseket tartalmaz. A bírói gyakorlatban bevett és az Alkotmánybíróság által kimondott elv volt eddig is, hogy a közügyek szabad vitatása érdekében a közszereplők személyiségi jogainak védelme szűkebb körű, mint a magánszemélyeké. Látszólag ezt az elvet kodifikálja az új Ptk, amikor kimondja: „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.”
Vékás Lajos a Magyar Jog januári számában – vagyis még a törvény elfogadása előtt – rámutatott: „az emberi méltóság sérelme nélkül”-kitétel elhibázott, hiszen minden személyiségi jogi sérelem szükségszerűen sérti az emberi méltóságot, s pont ebből kellene elvileg többet elviselniük a közszereplőknek. Emellett mind a szükségességi-arányossági feltétel, mind a méltányolható közérdek fennállásának követelménye problematikus. Előbbi azért, mert a szükségességi-arányossági teszt a jogalkotónak szól: ezt beleépíteni a Ptk-ba – azaz a bíróknak címezni – azért felesleges, mert ez a teszt magánjogi vitákban alkalmazhatatlan. A méltányolható közérdek emlegetése pedig azért tautologikus, mert elvileg ez az érdek pont a közügyek szabad vitatása lenne.
A szakvélemény nem maradt teljesen hatás nélkül, Navracsics Tibor ugyanis februárban benyújtott egy módosítót, amely pont a részletezett problémákat kívánta orvosolni úgy, hogy a méltányolható közérdek fennállásának követelménye kikerült volna a jogszabályhelyből. A szükségességi-arányossági klauzula helyett – ugyan valamelyest még mindig támadható módon – csupán szükségességi feltételt írt volna elő, és csak „az emberi méltóság lényeges tartalmának” tiszteletben tartását követelte volna meg. Javaslatát azonban Navracsics a zárószavazás előtt valamilyen rejtélyes okból visszavonta, így a végeredmény az lett, hogy a közszereplők csökkentett személyiségvédelme helyett inkább egy aduászt ad a kezükbe az „emberi méltóság sérelme nélkül”- kitétel. Remélhetőleg valamelyik eljáró bíró az Alkotmánybírósághoz fordul majd az ügyben, bár ez az AB határozatok és a törvényhozás viszonyának legújabb tendenciáit ismerve egyre soványabb vigasznak tűnik.
További, újságírókat is érintő szigorítások találhatók a személyiségi jogok érvényesítéséről szóló rendelkezések közt, ami miatt mégsem tiltakoznak ilyen hangosan. Újdonság lesz például, hogy az ügyész a jogosult beleegyezésével közérdekű keresetet indíthat, ha a személyiségi jogsértés egyúttal közérdeket is sért. Amellett, hogy nehéz egy ilyen helyzetet elképzelni, teljesen indokolatlannak tűnik az ügyészt ilyen szubjektív kérdésekbe bevonni.
Szintén kiterjeszti a jogérvényesítés lehetőségét az új törvénykönyv a közösséghez tartozással összefüggő és nagy nyilvánosság előtt megvalósult személyiségi jogsértés esetén, mikor is lehetővé teszi, hogy a közösséghez tartozó, magukat sértve érző személyek egyenként indítsanak keresetet. Vagyis, ha például Bayer Zsoltnak jövő tavasszal kedve támad cigányozni, könnyen lehet, hogy az érintettek tömegesen fogják őt beperelni a jogsegélyben jeleskedő TASZ segítségével. Utóbbi szervezet egyébként meglepő módon nem azért ítéli el a kollektív jogérvényesítést, mert hülyeség úgy, ahogy van; hanem mert diszkriminatív módon csak a nemzeti, etnikai, faji és vallási csoportokra vonatkozik, egyéb, például szexuális, vagy életkori csoportokra nem. Nézzünk már körül! A kollektív jogérvényesítés határait úgy lehetne legéletszerűbben meghúzni, ha az intézmény egyszerűen nem létezne. Képzeljük el, hogy mekkora terhet jelentene mindez a bíróságoknak! A csoportok kollektív megsértésére egyébként is van már tényállás, mégpedig a Btk-ban a közösség elleni izgatás, de hogy emellett külön-külön még polgári pert is lehessen emiatt indítani, az nonszensz.
A „közösségek méltóságának” védelme egyébként nem teljesen új ötlet, próbálták már korábban is beilleszteni a Ptk-ba, akkor azonban az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a módosítást. Az AB megállapította, hogy a közösségek személyiségi jogi jogérvényesítésének lehetősége aránytalanul korlátozná a véleménynyilvánítás szabadságát, a személyhez fűződő jogok pedig csak személyeket illethetnek meg.
Mindezen, valóban az újságírói munkát korlátozó új rendelkezések fölött ezek szerint elsiklott a Főszerkesztők Fóruma, pedig láthatóan vannak az új Ptk-val kapcsolatban súlyosabb problémák is annál az untig szajkózott kérdésnél, hogy szabad-e intézkedő rendőröket fotózni.
