Ki a bolsevik? – Ilyen ország pedig nincs CCXC.
2011. szeptember 27. írta: Felix.Krull

Ki a bolsevik? – Ilyen ország pedig nincs CCXC.

  A hétfői országgyűlési vitanapon Schiffer András azt mondta: nem lepi meg, hogy Lázár János a vitában „továbbra is azt a bolsevik típusú érvelést alkalmazza, hogy mindenki, aki vele ért egyet, a világos oldalon áll, mindenki, aki a másik oldalon van, az a sötét oldal”. „Kedves Lázár képviselőtársam, ez a típusú érvelés kezd kicsikét unalmassá és silánnyá válni, jó lenne, hogy ha lejönnének erről a típusú gondolkodásról, és arra figyelnének, ami egy-egy kritikai észrevételben elhangzik” – fogalmazott.

  Lázár János visszautasította az LMP frakcióvezetőjének szavait: „Ebben a teremben olyan emberek ülnek – még a szocialisták között is –, akiknek nincsenek ilyen tapasztalatai. Ön az egyetlen, aki tapasztalatokkal rendelkezik a bolsevik mentalitást illetően, családi alapon, úgyhogy azt kérem, hogy ezt hagyja abba!”

  A Fidesz frakcióvezetőjének (ezúttal minden félremagyarázás és manipuláció nélkül) sikerült olyan igazi erkölcsi mélypontot fognia, amilyent az Amerikai Népszava vagy a Barikád legelkötelezettebb publicistái szoktak időről-időre produkálni. A parlament hétfő esti vitájában ismét a vérségi alapú érvelés minősített esete került elő – Lázár János azokról a bolsevik tapasztalatokról beszélt, melyek Schiffer Andrásnak ugye családi alapon vannak meg.

  Az LMP frakcióvezetőjének nagyapja az a Szakasits Árpád, aki a már szabadságától megfosztott Magyarországon volt köztársasági elnök és az Elnöki Tanács elnöke, majd 1950-ben az igazi bolsevikok letartóztatták. Az 1956-ban rehabilitált Szakasits haláláig tagja volt az MSZMP központi bizottságának. Így talán nem túlzás tehát azt állítani, hogy a kedves dédapa legalábbis cimborált a bolsevikokkal Magyarország sokéves elnyomása alatt. Viszont itt most egyáltalán nem erről van szó.

  Azt gondolnánk, a Fidesz politikusai bőven elég olyan támadást szenvedtek el az elmúlt húsz évben, hogy megtanulják: civilizált helyeken nem szokás felemlegetni egymás családjának és felmenőinek legnagyobb hibáit és bűneit sem. Úgy látszik, mégsem. (Ráadásul, ha igazi bolsevik-vadászatba kezdenénk, akkor azért mára a Fidesz padlásán is bőven lenne mit sepregetni.)

  Schiffer András egész egyszerűen a Fidesz konstruktivitását, vitákhoz való hozzáállását kritizálta a parlament előtt. Hogy ebben van némi igazság, az a mai vita tárgyának ismerete nélkül is belátható. Ráadásul mindez pár héttel Kertész Ákos kedves kis jegyzete után volt hallható a parlamentben. A gyűlölködő írót azóta a közvélemény jogos és szinte teljes megvetése övezi, még a hetvenes évek óta folyamatosan nyeregben ülő köztársasági elnökünk is elvenné kitüntetéseit. Természetesen közel sem tartjuk azonos súlyúnak a két ügyet, de Lázár is stigmatizál, és a kormánypárti képviselőktől különösen elvárható, hogy betartsák az emberi normákat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr893258982

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zeneajánló: Forradalmi lázban az Elvarázsolt Kastélyban 2011.09.27. 10:05:26

Forradalmi időket élünk. Itt az Elvarázsolt Kastélyban, kis hazánkban s a nagyvilágban egyaránt. Mi mást is választhatnék hát mai zeneajánlónkban, mint a Depeche Mode egyik forradalmi nótáját még a hőskorból, egyszersmind kedveskedve a 777 éves rabságá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pasolini 2011.09.27. 10:51:55

Azért érdekesek ezek a név változások , izgalmas kérdés hogyan lett pl . "Uljanovból Lenin " . Nem lehetne valahogy , mert látnivaló sok tájékozott, jól értesült hozzászóló van itt a blogon , tehát nem lehetne egy családfát közzétenni , mondjuk úgy 1940 -től , az aktív politikai életben résztvevőkről , biztosan nagyon tanulságos lenne az átlagos állampolgár részére ? Végül is közszereplők nemdebár ? Az viszont mindenki számára tanulságos lenne , a varázslatos átalakulása egy egy családnak , mondjuk a nemzetiszocialista nagypapa után az AVH -s papusból , hogyan lett az unoka ,harcos demokrata ! Természetesen az előbbi családleirásom a képzelet szülötte és a fantázia birodalmából vett példa . :) Viszont ezzel is egy csontváz kieshetne a szekrényből , mert ha napvilágra kerülne , akkor azzal már nem lehetne zsarolni a közszereplőt , ugye ?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.27. 10:51:57

@Steve the Great:
igaza van! méghozzá teljesen. az a kutyakölyök, amelyik nem ismerhette a nagyapját, az akár macskaként is születhet, vagy legalábbis viselkedhet.
pokornyi jó példa. jelenleg szőcs alatt veri szét a hivatalt.

Nagyzee 2011.09.27. 10:59:51

@málnási: Ez valami elképesztően ostoba faszság. Nyilván minden gyerek átveszi a szülei politikai nézeteit, olyan nincs is, hogy valaki esetleg egész más politikai nézetekkel rendelkezzen mint felmenői. Ha egy családban valaki komcsi vagy pl. nyilas lesz, akkor annak a leszármazottai hetedíziglen, sőt az örökkévalóságig azok maradnak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.09.27. 11:02:54

@málnási: Nem kéne korán reggel ennyit inni! Pokorni max. Hoffmann alatt verheti széjjelfele a hivatalt...

tevevanegypupu 2011.09.27. 11:03:55

@tarackos:

Indulattal nem lehet targyalni, de kozombosek nemigen lehetunk az elmult evtizedek tapasztalatai utan. Valoszinuleg meg eltart egy darabig amig valahogy kiegyezunk. Jobb lett volna kompromisszumok nelkuli rendszervaltas..

jan 2011.09.27. 11:15:29

A kedélyek lehűtése végett emlékeztetnék, hogy Málnási alapvetően egy - nagyon jó - médiahekk, persze érdemes néha együtt játszani vele, de azért túl komolyan ne vegyük őt...

Katzenstreu 2011.09.27. 11:18:46

@Nagyzee: Miért a kettő között van minőségi különbség? Ilyen felmenőkkel miért kell neki politizálni? Vagy, ha nem bírja ki anélkül, akkor pedig bírnia kell, ha valaki visszaszól neki?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.27. 11:37:56

@jan: Így igaz. :) De nagyon sok nick van még, akiket szintén olvashatunk úgy, mintha médiahekkek lennének - még ha ők maguk nem is annak szánják a tevékenységüket. Nem baj, annál viccesebb. :) Az viszont igaz, hogy mintha egyre kevesebb lenne itt a poszt.

Zb74 2011.09.27. 11:53:41

Nem baj, majd Lázártól is elveszik a díszpinty címet.

Google 2011.09.27. 11:53:51

Ja, hogy a csúnya Lázár bácsi szegény Schiffert bántja?
Azt a Schiffert, aki fiatalkorában baloldali szervezetet gründolt éppen, és a családban van aktívan politizáló szoci politikus is?
Már nem a spanyolviaszt, hanem azt kellene nagyon gyorsan feltalálniuk, hogyan válasszák külön a bolsevizmustól a baloldaliságot.
Biztos, hogy semmi közük egymáshoz?

tarackos 2011.09.27. 12:18:14

@tevevanegypupu: Nincs kompromisszumok nélküli élet. El lehetett volna küldeni az elitet, de jött volna a másik -jött is- aki szintén az átkosban szocializálódott és semmivel sem jobb mint az előző. Ennek a folyamatnak a végét látjuk most és pont mint az átkosban csak a totális legatyásodás fogja vissza a pribékeket. Vagyis külső körülmények, önkontroll 20 évvel az átkos után is nulla, igazából az egyetlen érték a pénz.

jan 2011.09.27. 12:18:31

@Holger Hartland: Igen, gyakorlatilag eltűntek olyan karakteres szerzők, mint Aristo vagy Kínai Kálmán.

Pedig jó kis hely ez a blog.

tevevanegypupu 2011.09.27. 12:31:11

@tarackos:

Azt talan erteni lehet, hogy rendszervaltast csak felnottekkel - vagy fiatal felnottekkel - lehet veghezvinni, es ok ohatatlanul beletartoznak abba a rendszerbe, amit meg akarnak donteni. Illetve megdonteni meg tudjak fiatalok is, de a gyakorlati-elmeleti segitseg mindenkeppen szukseges a tapasztalt szakemberektol. Kulonben ugy jartunk volna mint amikor kitort nalunk a szocializmus, es a suszterek lettek elemiseripari igazgatok es a negy elemit vegzett kondas allamtitkar. Megjegyzem most is szinte ugy jartunk mintha ezt tettuk volna..Efedekes modon most sem szakembereket vettek segitsegul hanem inkabb olyan elvtarsakat akik "nelkulozhetetlenek" voltak. Kerdes, hogy kiknek es miert. Es ebben a valtasban eppen a penz az ami valahogy eltunt, szoval legfobb ertekunkbol semmi nem maradt..meg annyi sem, hogy a viszonylag uj emberek hozzakezdhessenek valami epitkezesfelehez.
Az a bolsevikokhoz kerult es maradt. Az olyanoknal mint az szdsz es mszp illusztris tagjai es rokonsaguk. A bolsevikoknal, ahol akarmennyire is kapalodzik ellene, ott van Bauer, Schiffer, Horn, Gyurcsany meg a tobbiek..

Zb74 2011.09.27. 12:32:23

@jan: Aristo a leggyengébb szerzőjük volt. Ha ő sohasem publikál többet ezen a blogon, azzal igazán nem vesztünk semmit. Kínai Kálmán eltűnése már sokkal nagyobb űrt hagyna maga után.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.27. 12:39:22

Nagy szívességet tenne Orbán Viktor miniszterelnök valamennyiünknek, ha kinevezné már végre-valahára nemzeti erőforrás miniszternek Lázár Jánost. Hadd menjen, aminek mennie kell, hadd fusson ki, aminek ki kell futnia! Gyorsabban túl lennénk rajta, előbb vonhatnánk mérleget.

ü
bbjnick

vazallus 2011.09.27. 12:57:08

www.youtube.com/watch?v=jGPQB4vmkUI
Ezt javaslom mindenkinek megnézésre. Lófasz volt itt nem elszámoltatás, vagy számonkérés. Az összes eddigi parlmamenti párt asszisztált ehhez. Persze lehet cáfolni. Kérném szépen a Fidesz 1990-1994 közötti parlamenti felszólalásait amelyben sürgette, hogy a kommunista idők alatt bűntetteket elkövetők legyenek felelősségre vonva, kiváltságaikat szűntesség meg, lopott vagyonaikat államosítsák. (pl apró Család, Bauer, Péter és egyéb családok. De ne is a felszólalásokat csatoljátok. Mert hát dumálni mindig tudtak a srácok. Hanem lássuk, hogy nyírbálta meg '98 és 2002 között a kommunista nyugdíjasok kiváltságait a kormány pl, hogy szavazta meg azokat a törvényeket amelyek kizárják az állampárti időkben felelős beosztásban lévő emberek részvételét a közéletből. Vagy szimplán válaszoljátok meg, hogy pl idén miért szavazza le sorban ezeket a javaslatokat. Miért jár VIP páholy a kórházban egy Horn Gyulának. Meg volt szervezve az átmenet, újratemetésen elhangzott beszédestül, Antal Józsefen át Orbán Viktorig. A küldött emberek. Mi meg bevettük. Mindannyian. És sokan még mindig elhiszik, hogy itt forradalom van. Meg most majd változnak a dolgok. Lófasz nem történik. Fel vannak osztva a szerepek és megvan ki mikor meddig mehet el. Szégyen ami itt történt az elmúlt 20 évben és ami még fog az elkövetkezendő ki tudja mennyiben.

Várúr 2011.09.27. 13:02:06

Család ide vagy oda, dr. Schiffer baloldaliként kezdett politizálni. Ma is ott tanyázik, ződre festve. A "bolsevik tipusú érvelést" Schiffer kezdte. Kapott egy választ. Ennyi.

Alfőmérnök 2011.09.27. 13:43:48

@Zb74: Valóban az egyik leggyengébb szerző volt, de azt nem lehet mondani, hogy nem volt karakteres.

tarackos 2011.09.27. 14:10:17

@tevevanegypupu: "Megjegyzem most is szinte ugy jartunk mintha ezt tettuk volna" Hát ez az, a történelem ismétli önmagát. Különösen ott ahol elfelejtik a tantermi idézetet, a történelem az élet tanítómestere.

Azért gondold át hová ment a zsé, ebben már a jobbos oligarcha és értelmiség nyakig benne van. Sőt. Az elit és a közép nem oldal függő. Mint az átkosban, aki tudott merített a kondérból...

jan 2011.09.27. 14:14:45

@Zb74: Aristo írásai nyomán az én zsebemben is kinyílt a bicska, de eredeti stílusban, karakteresen írt, ezért fontos színfoltja volt a blognak.

Inkább 3 Aristo, mint egy St.Ella.

jan 2011.09.27. 14:16:55

@Várúr: Ó, dehogy ennyi, te ennél okosabb vagy. Csakhát kezd téged is elkapni a Lew Archer-kór: inkább tetteted magad butának (=teszel úgy, mintha nem értenéd, miről van szó), mintsem hogy kritizálnod kellene a kormányt.

A lojalitás fontos és szép dolog, de kell, hogy legyen határa.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.09.27. 14:37:05

"Ön az egyetlen, aki tapasztalatokkal rendelkezik a bolsevik mentalitást illetően, családi alapon" - tapasztalatokkal rendelkezni az bármit jelenthet :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.27. 14:37:59

@Alfőmérnök:
igazságtalan. aristo jó szerző volt, bár a végén kissé hanyatlott, de maga nem szerette. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.09.27. 14:38:39

@bbjnick:

mit mond erről debreceni tanár úr? :))

tevevanegypupu 2011.09.27. 14:56:48

@tarackos:

Igen, erdekes, hogy az osszes kepviselo es rendszervalto inkabb jol jott ki (anyagilag) a tortenetbol. Legtobben kicsit tulsagosan is.Kellett krealni egy tokes osztaly, mi ugyesen a volt kommunistakra biztuk a dolgot. Aztan az a torvenyenkivuliseg ami a rendszervaltas kaoszaban kialakult egy idore, olyan lehetosegeket teremtett, amit a legtobben ki is hasznaltak. nyilvan nehez volt megallni, hogy ne tomjek ket kezzel a zsebuket. Azert valamit hagyhattak volna az orszagnak is.

tééényleg? 2011.09.27. 15:52:44

@vazallus: A haverok egymás közt osztják az észt. Nem fognak reagálni :) Mindig ugyanazok, mindig magázódva, ismerve, de egymást meg nem nevezve :)

fonó 2011.09.27. 16:06:33

Szűrös, csintalan, martonyi, pozsgai, járai, boros, bencsik, kerényi, fónagy, borókai, stumf.........ki az állampárti gyüjtő???????????

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.09.27. 17:29:04

@málnási:

"mit mond erről debreceni tanár úr? :))" --- kérdezed.

Majd megkérdezem tőle és megírom.

ü
bbjnick

tarackos 2011.09.27. 17:38:58

@tevevanegypupu: Nem csak a képviselőkről van szó. Ott a teljes közszféra és üzleti szféra is. Ott is mindenki a saját zsebét tömte mások kárára, rövid távú hasznokat kergetve. Ezt sztem nem lehet csoportokra szűkíteni, össztársadalmi játék. Csak nyilván aki alul van annak kevesebb a lehetősége. pl. nem kér számlát, de adókedvezményeken milliókat spórolni már nem tud.

KürtiT (Tromb74) 2011.09.27. 17:41:03

@Modor Tibi: Én elsőre úgy is olvastam, mintha valamiféle udvarias bevezetéssel kezdené a válazst. :D

Amúgy ez az esemény megér egy posztot?

KürtiT (Tromb74) 2011.09.27. 17:53:48

Értem ez alatt:

"...Megjegyezte viszont, hogy szerinte az ellenzéki pártok formai kifogásokkal akarják elérni, hogy „ma ne döntsünk erről, nyilvánvalóan a szerencsejáték-, dohány- és alkohol-lobbi érdekében”." (lázár)

Mennyivel viccesebb már?

Várúr 2011.09.27. 18:21:21

@jan:
Lew Archer egy rokonszenves detektív volt. Éppúgy kritizálom a kormányt, mint bárki független gondolkodású honfi. Csak hát ez a csörtét a "bolsizással" Schiffer kezdte. Kapott egy nyakast. (Ne példálózzon vajjal az, aki az éjjeliszekrényben tartja a családi vajköpülőt).

tevevanegypupu 2011.09.27. 19:12:14

@tarackos:

Ebben bolsevikek es mensevikek egyformak igaz? Mindenesetre az tagadhatatlan, hogy a bolsevikek es utodaik ma is megvannak es nagyon jol elnek. Es ennek a joletnek, a sok penznek biztonsagaban aztan egyre szemtelenebbek lesznek..Mint peldaul Schiffer, Gyurcsany vagy akarLendvai Ildiko, Mesterhazi a Parlamentben.

igaz magyar 2011.09.27. 19:23:28

és Kövér elvtárs le van szarva??? Senki nem említi??? ...hát már ennyire le van írva, hogy még egy komcsizásból is kimarad? A múlt az semmi azt mindig újra írjuk??? Elvtársak Kövér elvtárs (mozgalmi nevén a köteles Laci) NEM FELEJT!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.27. 19:36:20

Azért Viktor vigyázz ezzel a Lázár gyerekkel, mert ha egyszer nem egyezik véletlenül meg a véleményetek (amire azért lássuk be, kicsi az esély), akkor hamar megkaphatod, hogy a "k.rva, kommunista, párttitkár apáddal szórakozz"! De persze ez csak a legvégén történhetne meg, ha netán tényleg elfajulna az a vita... :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.09.27. 19:50:49

@Dr. Zerge:
Lázár buta? Nézze, ezt sikerült véghezvinnie:
www.vg.hu/gazdasag/onkormanyzatok/fokent-a-fideszes-varosok-kuzdenek-jelentos-adossaggal-324254

És ahelyett, hogy Gyurcsány mellett ő ülne a padon, mint az elkúrók egyik eklatáns példája, a Parlamentben frakcióvezetői pozícióból mutatja meg, ki a tökös legény.

Élni tudni kell.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.27. 20:00:30

Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Gyurcsány Ferenc.... Szép lista!

Na ők nem! De tényleg! Őket mind kényszerítették és tulajdonképp ellenálltak, csak hátráltatták a Kádár-i érát! Komolyan!
Mik lehettek volna, ha netán még támogatják is a rendszert? :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.27. 20:36:33

www.youtube.com/watch?v=OxLl8cl4sBw&feature=related

Ajánlom! Pláne 4:36-tól... Ettársak.
Az elitünk tökéletes jellemzése...
Zárszó: "Lassanként a szar húzza le a vécét!" :)

Várúr 2011.09.27. 21:37:18

@Boli:
Nem unalmas neked ez a lista kispajtás? Ráadásul hamis. Orbán a gimnázumban volt egy osztály kisz-titkára, egyetemen nem. Többiek is kiskölyökként kiszeztek, ami kötelező volt. Martonyi egy évig volt mszmp-tag, Kövér hat hónapig segédmunkatárs a Társadalomtudományi Intézetben. A többiekről rég köztudott a dolog, Pozsgayrő különösen, akinek semmilyen állami tisztége nincs.
Komcsikat az mszp-ben se keress, őket anélkül is megtalálod.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.09.27. 21:45:59

@jan: Az tényleg nagy veszteség, hogy Kínaiék alig írnak. Remélem, nem a januári filozófusos botrányposztjuk miatt. A maga módján Aristo is veszteség: abban sokan egyetértünk, hogy szórakoztató volt és provokatív, egyéb szempontokból talán jobban megoszlanak a vélemények. :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.27. 21:52:27

@Várúr: Legalább ne hazudozz. Kövér elvtárs a jogi osztályon volt friss diplomás jogászként. Segédmunkás. Ez jó! Ezt a púdert még nem hallottam. Aranyos. Pláne akkor komancs családból származó figura, mint Kövérék. Melyik bolygón tetszik élni?
Nem tudom hány éves voltál akkor, nálunk is volt kisz, de kisz titkárnak nem volt kötelező lenni, azok a nyaligép, komcsi vonal kivételezettjei és preferáltjai voltak. Egyidős vagyok ezekkel. Tudom mi volt, engem nem etetsz meg!
Kövér elvtárs Gyurcsány haverjával együtt a KISZ KB titkárai. Persze ez sem igaz... Aha...
A katonaságnál sem volt kötelező kisz titkárnak lenni, sima spiclik voltak, ha megjelentek kussoltunk mind, mert még az anyjukat is felnyomták volna.
Most jön az, hogy még kényszerítették is őket, hogy tagok legyenek! :)

Várúr 2011.09.27. 22:17:53

@Boli:
Kövér sose volt Kisz KB titkár. Ezt a hülyeséget - hazugságot? - nem érdemes mantrázni. El kell olvasni Kövér életrajzát (fenn van a neten). Te meg akkora ellenálló voltál, mint villanydróton a porcelán foglalat. Ami engem illet: az egész gimnáziumi osztályban ketten nem voltunk kisz-tagok. Kövér valóban hat hónapig volt segédmunkatárs, diploma ide vagy oda. Hagyd a rossz dumát, komcsikat az mszp-ben és a jobbik környékén keress. Segédmunkást a segédmunkatárssal ne kavard. Bár felőlem a pápát is nevezheted rabbinak.

Várúr 2011.09.27. 22:20:01

@Boli:
Oktatásod befejeztem. Egyszerű vagy, mint a gereblye.
Érdemes lenne az általános isit újra járnod.

Franzi 2011.09.28. 00:57:17

@málnási:

nem mondom, hogy ostoba vagy, csupán peched van, ha gondolkodni kell.

te mit tehetsz arról, hogy a felmenőid mit tettek vagy mit nem tettek?

Sarkalatos hozzászóló 2011.09.28. 04:21:26

Az a bolsi, amelyik mindent központosítani akar. A többi csak a máz.

igaz magyar 2011.09.28. 07:20:29

@Várúr: Neked annyi vazze!!! ...hogy Kövér segédmunkás??? Jó hogy nem azt írod büdös paraszt!

Helyesen Kövér elvtárs a kornak és családi hagyományainak megfelelően az uralkodó osztály oszlopos tagja volt, van , lesz!!!!
Punktum !!!
Ha akkor a segédmunkás lett volna az uralkodó osztály akkor az lett volna, de nem az volt elvtárs!!!!
A cocialista, vöröskommunista népnemzeti polgári liberális meg antiliberális bankártőkés keresztény perzsasah vagy napoleon konjak! Ő nagy ő !!!! Ő Kövér eftárs akarom írni úr!!!!
Éljen a magyar-török Josip Dzsugasvilli Ibrahim Tot Kaya görög falu Boroszlán örök jattos csúszó pénzes Laci majd elintézi barátság !!! Éljen és virágozzék na meg száz virág az ÖRÖK KÖVÉR elftárs akarom írni ÚR!!!!

ucsacsu 2011.09.28. 07:52:57

lézer janos nem adott mást,mint önmagát.EGYÉBKÉNT A FŐMÉRNÖK APJÁT IS LELEHETNE SÖPÖRNI A PÁRTTITKÁRT.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.28. 08:31:53

@Várúr: Ecceri vagy pajtás és hazudsz folyamatosan! Nem baj, majd legközelebb a gyengébb képességű várúrak részére idézőjeleket is használok, hátha akkor a "jó munkásember" féle azonosítást TE IS megérted. Képzeld, sem a kisdobosokkal, sem az úttörökkel, sőt még a mezei kisz tagokkal sincs külön problémája szerintem senkinek. De ne akard beadni (bár egy szinten el is hiszik neked), hogy az MSzMP Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézetbe, friss diplomás mezei jogászokat csak úgy felvettek... Aha, persze, Kádár meg titokban személyesen szervezte a demokratikus ellenállást.
Ecceri vagy és komolytalan. A kisz titkár elvtársaid azért talán a jobbikban is, sőt talán még a cociknál is kevesebben vannak, mint narancskomcsiéknál. Ezek a szarok önként lettek komancsok, titkár elvtársak.
Ja, nézz utána, miért hagyta kis kedvenc Kövér elvtársad vajon a KISZ KB tagságát a CV-jéből... Talán azért, mert egy Gyurcsány nevű faszial töltötték be együtt azt a bizonyos kb tagsági helyet? Tudod, ellenálltak! :)

tarackos 2011.09.28. 08:32:09

@tevevanegypupu: Sztem egyformák és igen, tagadhatatlan. De mint mondom, nem a bolsevik voltuk miatt tehetik, hanem mert ott vannak a tűz közelében. És aki ott van, mind hasonló mentalitással teszi uazt. Nézd, ki lehet ragadni a balt, de az elmúlt másfél alapján a jobb sem különb. Sőt, miután Ferenc után művelik uazt, ehhez még talán romlottabbnak is kell lenni.

st.Ella 2011.09.28. 08:44:21

@jan: Nicsak, egy megtisztelő bók a névtelen, gigászi kommenttengerben! Hiányzott nekem, kedves Jan!

Hát még ha most azt mondom: Lázárnak már rég farkát behúzva el kellett volna somfordálnia a zúgolódó baromfiudvarból a sötét kutyaólba. (Már itt is túl késő lett volna: alternativa.blog.hu/2011/07/04/lazar_janos_a_civil_akademian_hazudjunk_szemrebbenes_nelkul )
Egyébként pedig ő mondta: "bosszúra nem lehet politikát építeni". Legyen konzekvens minden körülmények között, dobjon vissza kenyérrel, tisztelt Lázár János!
(Ó, névrokonság, Jan?)

Atisz 2011.09.28. 09:05:10

Schiffer eddig már jónéhányszor bebizonyította, hogy nem a dédapja árnyékában él és meglehetősen eltérő látásmódot képvisel.
Ha már mindenáron "felmenőzni" akarunk, akkor vegyük górcső alá Bauer Tamást, aki a körömleszagattó ÁVH-s Bauer fia és ma is ugyanolyan elánnal áll ki a magyarsággal szemben (szerencsére neki csak a verbalitás jutott), mint a kedves apa.

Lázár Jánosnak tényleg kéne már egy kis önkritikát gyakorolnia, megmondóembernek ott van Szijjártó, egy frakcióvezetőnek azért "kicsit" komolyabb szerepe lenne.
Továbbá nem tetszett Orbán kikerülő válasza sem amit Novák Elődnek adott Erdéllyel kapcsolatosan, még ha érezhető is volt az eredeti felszólalásban némi provokatív él.

tevevanegypupu 2011.09.28. 10:02:58

@tarackos:
Egyenlosegjelet azert nem tennek a baloldal es jobboldal koze, ahogy Orban es Gyurcsany sem egyforma. A baloldal nemcsak most, hanem a rendszervaltas elott is tonkretett, lerabolt mindent, raadasul megvolt a hatalma ahhoz is, hogy azt allitson felre akit csak akar es amilyen uruggyel csak akarja. Vezetoi (peldaul Szakasics es Apro elvtarsak)- es ide tartoznak a rendszervaltas utani baloldaliak es az allitolagos rendszervalto liberalisok is - primitiv (nem feltetlenul muveletlen), bosszuallo emberek, akik mindent elkovettek azert, hogy hatalmon maradhassanak. Annak ellenere, hogy hatalmas vagyonokat loptak ossze, semmi nem volt eleg, raadasul megprobaltak es megprobaljak magukat ugy feltuntetni, mintha a demokracia es szolasszabadsag egyeduli letetemenyesei lennenek. Esetleg utodaikat kuldik a nyilt szinre.. A fidesz sok hibat kovetett es kovet el most is, de nagyon nehez helyzetben van: rendbe kell tennie a gazdasagot millio akadaly es akadalyoztatas kozben. Nem fetetlenul a legjobb szakembereket valasztottak es raadasul az egesz vilaggal szembemenve probalkoznak. Tul sok es tul nehez, az ilyen helyzetben meg a leggyakorlottabb, evtizedek ota a politikaban mozgo elismert szakemberek is bizonytalanok. De hogy nalunk meg mindig a bolsevikok probalkoznak biralatokkal es itelik el azt a kormanyt aminek egyelore mas celja nem is lehet mint az altaluk okozott kart valahogy helyrehozni, az azert nagy szemtelenseg. Szoval nem lehet csodalni, ha neha elszakad a cerna es valaki emlekezteti a reklamalot arra, hogy honnet jott..

jan 2011.09.28. 10:12:33

@st.Ella: Elnézést, ha túl érdesre sikerült a kommentem. Amúgy is, nem kell túl komolyan venni az ilyen vicceskedő hozzászólásokat, mint az enyém.

De ha már így benéztél ide a szerkesztőségből, hadd kérdezzem meg, hogy akkor Aristo és Kálmán tényleg nem fog már írni?

Olyan rossz ez, hogy hiányzik a lezárás, búcsúposzt, csak úgy az idő haladtával lesz egyre egyértelműbb, hogy valaki eltűnt és nem lesz már.

tarackos 2011.09.28. 10:53:34

@tevevanegypupu: teve, mint írtam volt ezt nem lehet oldalhoz kötni, ez egy társadalmi, kulturális probléma. Akik a tűz közelébe kerülnek azok fosztogatnak és minden erővel akadályozzák, hogy mások odaférjenek. vagyis elzárják a ársadalmi mobilizáció csatornáit. Ez oldaltól, világnézettől függetlenül így megy már sztem legalább 100 éve! Az, hogy éppen kik felülreprezentáltak, az koronként eltérő, de a társadalom szempontjából nem ez a lényeg, mivel ez nem oldalfüggő probléma. Nyilván kulturális okai vannak ami sztem az alig polgárosodásban, a feudális hagyományok továbbélésében gyökerezhet. A régi kijárás, egy tábor egy zászló, urambátyám világ, kéz kezet mos, nepotizmus az átkosban is létezett és most is megvan. Csak nézd meg, most sem tehetség alapján kerülnek az emberek a posztokra...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.28. 12:23:20

Szemellenzős narancskomcsiknak ajánlom "Európa legversenyképesebb adórendszerét"!

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2011/09/27/europa_legversenykepesebb_adorendszere/

Gyengébb képességekkel megáldottak is belefoghatnak az olvasásába, talán még a várurak is megértik, bár nem biztos, hogy fel is fogják... :)
Éljen a Párt! Csak a FIDESZ! Előre a Matolcsy-úton!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.28. 12:29:33

Talán ez is mutatja, milyen jól is haladunk - no meg merre ezekkel az ettársakkal...

www.portfolio.hu/gazdasag/furcsa_adossagcsokkentest_folytat_a_kormany.155977.html

Várúr 2011.09.28. 13:34:32

@Boli:
Eluntam a füllentéseidet faszpörgettyű. Kövér sose volt Kisz KB tag, Gyurcsánnyal különösen nem. Hat hónap tudományos segédmunkatársság... Ne görcsölj, mert beleszakadsz.

Várúr 2011.09.28. 13:38:21

@igaz magyar:
Segéd m u n k a t ár s a t írtam tökfej. Legalább olvasni tanulj meg. Igaz magyaroktól ennyi elvárható, nemdebár?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.28. 14:17:21

@Várúr: A stílus maga az ember...
Ez nálad, a különösen emelkedett hangnemeddel mindent elárul! Elvtárs, csontig hatoljon a nyelved! Csak segg legyen, kényeztethetsz!

Csak, hogy tanulj:
"A bolsevik típusú kommunista pártok megkülönböztető jegye s minden — nem elit jellegű — párttól elkülönítő jellemzője, hogy nem egyszerűen az azonos ideológiát elfogadó emberek összessége, hanem élcsapat. Azzal, hogy a párt élcsapatnak és az egyedül tudományos világnézet hordozójának tételezi önmagát, ezzel az átlagemberek, a munkásosztály, a társadalom fölé helyezi magát.

A bolsevik típusú kommunista pártok élcsapat és ideológiai elitpárt önképe lényegileg háromirányú kizárólagossági igényen alapszik:
a) kizárólag a bolsevik típusú kommunista pártoknak van tudományosan megalapozott és adekvát ideológiájuk,
b) tudományosan megalapozott és egyedül helyes társadalom-, ember- és természetfilozófiája, tudományos rendszere. Ennek birtokában elvileg és gyakorlatilag is minden tudományos igazság mércéje a pártideológiába és pártfilozófiába ültetett magyarázórendszer és kritérium,
c) s mindezek ismeretében a bolsevik típusú kommunista párt az egyedül igazán hivatott politikai szervezet a hatalom birtoklására és gyakorlására.

A bolsevik típusú kommunista pártok a hatalomra kerülés és a hatalom kizárólagos birtoklása előtt egy jól szervezett kisebbség pártjai voltak. A szigorúan hierarchizált, szorosan szervezett és magabiztos öntudatú pártok a többséggel (még a túlnyomó többséggel) szemben is vállalták történelmi messianisztikus küldetésüket."

Source: hu.shvoong.com/law-and-politics/1703476-bolsevik-t%C3%ADpus%C3%BA-kommunista-p%C3%A1rtok-szociol%C3%B3giai/#ixzz1ZFRWN0aS

No, igen... Szemünk előtt formálódott. Előre ettársak!

tevevanegypupu 2011.09.28. 14:18:07

@tarackos:
Nem is kerulhetnek tehetseg alapjan mondjuk politikusok a posztjukra, mert nalunk meg nincsenek is igazi politikusok. Es altalaban ugy van, hogy az erosebb kutya kaparintja meg a legnagyobb husdarabot. Persze, hogy nem a megfelelo emberek vannak a megfelelo poszton, ez egyebkent sajnos az orban kormanyra is jellemzo, nem is egy miniszter vagy allamtitkar kinevezese oltari nagy tevedes volt. Mar eleve ezek a listas helyek sem jok, ha ezeket meg lehetne valtoztatni, talan valtozna a helyzet is. Hogy mindenki az ismeroset ulteti maga melle, azt ugy nagyjabol erteni lehet, hiszen vegulis kiben bizzanak meg, ha nem egy baratban, rokonban vagy volt osztalytarsban? Amig ilyen puskaporos, haborus a hangulat nem tortenik valtozas, mindenki fel mindenkitol es ez talan jogos is, hiszen manapsag mar senki nem lehet meg abban sem biztos, hogy amit mond azt nem veszik fel telefonon vagy nem fenykepezik le. Itt most nem arrol beszelek, hogy nem korrumpalodhat nyugodtan mert leleplezik, hanem meg egy bizalmas, valoban csak a kollegakra vagy a partra tartozo ertekezleten is gyanakodni kell..Hogy az oszodi beszed nyilvanossagra kerult jo dolog, de meg erre sem a megfelelo modon reagalt sem az mszp, sem a fidesz es vegulis az orszag sem..Urambatyamek felejtenek es megbocsajtanak, meg mismasolnak..(:

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.09.28. 14:58:06

@vazallus: így van, a híres videó válasz is a nyávogásra, miért számít, kinek mi a felmenője.

lázár bolsevikozik? kis cirkusz a népnek, eljárogatunk a menta teraszra mosolyogni? kis cirkusz szintén, betartjuk a szerepeket.

orbán felkel reggel, belenéz a tükörbe mit gondolhat?
"még egy nap, mikor ki kell adnom magam nemzetinek"?
fenét, semmi lelkiismerete, semmi értelmes, erkölcsös gondolata sincsen a "csak a tetteimet figyeljék" vezetőnek.

igaz magyar 2011.09.28. 15:32:39

@Várúr: No ráadásul "csak segéd munkatárs" Hm. ... még nem is munkás NEKED annyi VAZZE!!!! ...mondom én Te képes lennél azt írni róla hogy büdös paraszt!!!
...vagy Te az esztergomi Fidesznek vagy a tagja! Netán nem te vagy személyesen Meggyes Tamás??? Nem neked lett volna valamelyik Kövér elvtárs exfelesége a helyettesed?
...vagy Te őrzöd azt a vöröskatonát még 19-ből aki látta Kövér elvtársat a plakátolni "azt a sötétben bujkáló ellenforradalmárost"!
Mert így már más ....!

tarackos 2011.09.28. 17:25:15

@tevevanegypupu: Én ezért ennyire nem parázom túl a dolgot. A civil szférában egész jól el lehet lenni. Csak az olyan mint ha nem is Magyarországon lennél, semmi köze a rögvalósághoz...

legeslegujabbkor 2011.09.28. 21:34:43

@Atisz: Kedves tőled, hogy Schiffernek adsz még esélyt, hányadszori dédapuka megtagadásra figyelsz arra, amit ő maga mond és tesz?

Robinzon Kurzor 2011.09.28. 21:54:54

168 óra (he-he) alatt 4 poszt?

Abból is az egyik egy házi véleménykutatás őrjítően izgalmas részeredménye, egy másik meg véleménycikk egy véleménycikkről, benne az ellenzéki sajtó áskálódásának leleplezéséről...

Bezár a Mandiner blog?

Táskás Tóni 2011.09.28. 22:53:06

@Google: Orbánnak pedig azt kellene feltalálni, hogyan válassza el a bolsevizmustól a jobboldaliságot.

Táskás Tóni 2011.09.28. 23:02:43

@fonó: Na és a jobbkéz Matolcsi? III/II@Várúr: Pozsgai éppen most került be az öregek tanácsába, akiknek a hozzáértő tanácsai Orbán különösen számít . Ezt maga Orbán nyilatkozta nekik és előttük. Eddig meg az alkotmányt baszkurálta.

Táskás Tóni 2011.09.28. 23:07:34

@tevevanegypupu: Jól rendbe hozzák Simicskával és Fellegivel és a kis Vitézy Dáviddal meg Járai CIG biztosítójával, meg a csődbe ment fideszes önkormányzatokkal. Kevés idejük van, gyorsan kell a pénz. Lehet, hogy nekik nem lesz 40 évük rabolni?

Bell & Sebastian 2011.09.28. 23:09:44

Ha német nevű, akkor már eleve gyanús!
De ez a Fieber gyerek belevaló matyar, lenne, ha nem nyúlna az orra, hetente úgy három centit.
Megvan, wrestling, ezt a szót már feltalálták, a risztellel együtt.

Aristo csak egy volt. Egyszeri és megismételhetetlen.

pamocsnyik 2011.09.29. 13:16:40

A cikkíró fordítva ül a lovon... Szerintem a tisztesség elve alapján az a minimum elvárás, hogy az ne bolsevikozzon, akinek ilyen felmenői vannak, hanem kussoljon mélyen, s örüljön hogy egyáltalán közel mehet a politikához. Ugyanis ez majdnem olyan, mintha Goebbels unokája ülne a német parlamentben, vagy lenne akár EU parlamenter is...

JumboJet 2011.09.29. 13:30:37

@polom13: Ember! Aztat mongyad má' meg nekem, lécci, inkább, hogy úgy általában, hogy kommunistázhat, bolsizhat, stb egy olyan párt, aminek első kormányzása alatt több ex-MSZMP-s minisztere volt, mint az MSZP-nek? Egy magát annyira antikommunistának pozícionáló pártban (vagy csak a környékén), mint a Fidesz, egyetlen ex-komcsi is sok, nemhogy ennyi! Akkor ezredszerre, itt a lista az ismertebb Fidesz-komcsikról. Ennek fényében, kérem elgondolkodni, hasonló, bölcselkedő kommentek írása előtt. Tehát, szögezzük le, a Fidesz egyetlen tagjának sincs joga bolsizni az alábbi személyi felhozatal mellett.
Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Csurka István : III/III együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag,
Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre MSZMP KB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg a Fidesz alelnöke,
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Togyán József : alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az Orbán kormány minisztere,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront,
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa.

pamocsnyik 2011.09.29. 13:34:54

@Doomhammer: ...és ezeket az adósságokat mind az elmúlt másfél évben halmozták fel, remélem... maga tényleg ekkora demagóg?!

JumboJet 2011.09.29. 13:36:30

@pamocsnyik: Te ülsz fordítva a lovon. Ld. kommentem 13:30-kor polol13-nak.
Az ne bolsizzon, aki olyan pártnak tagja/minisztere/szekértolója/stb., mint a Fidesz. Mint a listából kitűnik, a legtöbben nem is felmenői alapon köthetők a "bolsikhoz", hanem ők maguk is azok voltak. Innentől, nem értelek benneteket, temérdek, az alapvető logikát is nélkülöző gondolkodással(?) bíró, szerencsétlen Fidesz fanok.

JumboJet 2011.09.29. 13:41:22

@Boli: Ott a pont! Most vettem észre, hogy már Te is betoltad a listát!
Szerinted, ennek a sok aszott narancs agyúnak még hány komenista kelle a Fideszbe, vagy környékére, hogy rájöjjön, a Fideszes kötődés nem épp a megfelelő erkölcsi alap a kommunistzásra.?

JumboJet 2011.09.29. 13:45:30

@Gasper: Mondjuk ez a néhány ismertebb figurát így elsőre elég lesz lesöpörni, te aszott narancs agyú Fidesz fan!?
Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Csurka István : III/III együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag,
Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre MSZMP KB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : MOB tag, jelenleg MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg a Fidesz alelnöke,
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Togyán József : alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az Orbán kormány minisztere,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront,
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa.

Tudod, a Fidesz-közeliség nem a legszilárdabb erkölcsi alap a kommunistázásra.

JumboJet 2011.09.29. 13:52:05

@Kurtánfurcsán: Ahh, Te mérsékelt, Fideszes bölcselkedő! "Schiffernek részben igaza van" - hogy oda ne rohanjak! 13:30-tól néhányszor kénytelen voltam a hülye haverjaid ostoba, alapvető logikát is nélkülöző kommentjére bemásolnom a tanulságos listát, mely arra szólít benneteket, hogy Fideszesként a mocsárral egyenértékű erkölcsi alapotok van komcsizni. A lista ngy része nem családi alapon való kötődést tükröz, hanem tényleges MSZMP tagságot, Te észkombájn.
Tudod van a kommunista párt, az MSZP, mega a kommunistázó kommunista párt, a Fidesz. Lehet választani, ízlés szerint. Csak egyet nem lehet: kommunistázni.

pamocsnyik 2011.09.29. 13:53:37

@adamis.ivan: még a te listádban sem látom a Lázár nevet... Mondd érted is, amit olvasol, vagy csak szajkózod a bebiflázott lemezt?

JumboJet 2011.09.29. 14:02:34

@pamocsnyik: Miért kellene, hogy benne legyen?! A lista nem arról szól, hogy minden Fideszes ex-komcsi, mint ahogy ez még az MSZP-re sem igaz, ugye. De a Fidesz, a maga vagy maga köré gyűjtött személyi állományával MINDEN EGYES tagját, képviselőjét, szekértolóját, stb. megfosztotta a kommunistázás erkölcsi alapjától. Gyakorlatilag, van egy kommunista párt, az MSZP, meg van egy kommunistázó kommunista párt, a Fidesz (tele, nem kommunista szülők gyerekével, hanem ex-MSZMP-sekkel).
Zavarjon ez a tény legalább egy iciri-picrit, mikor ilyen hülyeségeket kommentelsz.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.09.29. 14:06:47

@jan:
Nem búcsúztak el, lesz még posztjuk. Az UFi-Reakció-Mandiner történetében elég gyakori jelenség, hogy valaki hosszabb-rövidebb ideig nem nagyon ír, aztán meg újra. Inkább hullámzó, láthatatlan szerkesztőség vagyunk, mint gyár. :)

pamocsnyik 2011.09.29. 14:14:33

@adamis.ivan: viszont én meg azt írtam, hogy AKINEK bolsi őse van, AZ ne bolsizzon... Éééééérted?

BruceTheHoon 2011.09.29. 14:15:58

@pamocsnyik: "viszont én meg azt írtam, hogy AKINEK bolsi őse van, AZ ne bolsizzon... "

Oszt mér'ne?

pamocsnyik 2011.09.29. 14:16:21

@pamocsnyik: ... főleg a te logikád mentén, amit írsz, az éppen a LoMPosokat is melegen érinti...

pamocsnyik 2011.09.29. 14:18:38

@BruceTheHoon: mert - lehet, hogy számodra (s általában ez igaz a libbant társadalomra) ez értelmezhetetlen - nincs rá erkölcsi alapja.

JumboJet 2011.09.29. 14:22:49

Nézd, ha felőled, meg a haverjaid, meg a Fidesz felől, az bolsizhat, aki maga is bolsi, akkor az akinek csak a felmenője az, igazán bolsizhat, nem? :)
Szóval, én meg aztírtam, hogy aki bolsi, vagy kvázi-bolsi párt tagja, AZ ne bolsizzon. Ez szigorúbb érv. A bolsi ősről nem tehetsz, arról, hogy tagja vagy-e a Fidsznek, kicsit jobban, hacsak nem feltételezzük, h fizikai kényszer hatására lettél az. Listázzam neked az ex-bolsik bolsizásait? Vagy a Fideszbeli bolsi felmenőkkel rendelkező bolsik/nem bolsik bolsizásait? Azok miatt miért nem nyafogsz?
Éééééted?!

BruceTheHoon 2011.09.29. 14:25:05

@pamocsnyik: szóval azt akarod mondani, hogy valaki hibás lehet azért, amit a szülei tettek? arra tifelétek Sötétfalván az ember nem csak a maga hibáiért felel, hanem a felmenőiért is?

pamocsnyik 2011.09.29. 14:33:56

Nem hibás. Viszont ne neki legyen már a legnagyobb hangja, ha olyan hibába botlik, amiben az ő családja is vétkes... Tudom, az ilyen nüansznyi finomságok érzékeléséhez a tahók alkalmatlanok...

pamocsnyik 2011.09.29. 14:36:48

@adamis.ivan: attól, mert maguk mantrázzák, hogy bolsi párt, még nem lesz igazuk. Így az érvelése alapjaiban dőlt. További kérdés? No nem komolyan ám... csak egy udvarias fordulat volt a részemről...

BruceTheHoon 2011.09.29. 14:36:49

@pamocsnyik: "Viszont ne neki legyen már a legnagyobb hangja, ha olyan hibába botlik, amiben az ő családja is vétkes"

Nem a családja vétkes, hanem csak egyes felmenői. Mi közük egymás dolgaihoz?

pamocsnyik 2011.09.29. 14:53:10

@BruceTheHoon: jaa, hogy a nagypapa már nem család... értem. No comment.

BruceTheHoon 2011.09.29. 15:59:14

@pamocsnyik: egyrészt a nagypapa nem család, hanem családtag, másrészt meg beszélsz itt mellé, holott a kérdés világos: hogyan lehet valaki a legkisebb mértékben is felelős a nagyapja politikai irányvonaláért? Erre válaszolj.

pamocsnyik 2011.09.29. 16:41:06

Ki kért itt számon felelősséget?! Senki. Egyelőre... ;)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.09.29. 21:18:58

@BruceTheHoon: Kövér Lacáéknál akkor nagy a bammeg, mert még egy akkora komancs familit!

At_ 2011.09.30. 01:53:49

...megnéztem a parlamenti videóarchívumban a kérdéses esetet, és azt azért az objektivitás érdekében hozzá kell tenni, hogy a Fidesz-KDNP frakcióban enyhén szólva sem aratott sikert Lázár beszólása. Semjén méltatlankodott, Orbánnak megrándult az arca, sokan meg csak az arcukra fagyott mosollyal meredtek a felszólalóra. És amikor Schiffer a viszontválaszban megvédte magát, és a családját, néma csendben figyelte az egész ház, és érezhető volt a támogató légkör.

Bloodscalp 2011.09.30. 22:26:33

@Várúr: nevetséges vagy:) hogy a neten lévő "önéletrajzokra" hagyatkozol, pár dolog hiányzik belölük, na és
hol van az leírva hogy orbán apu megyei kisz titkár volt?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.10.03. 08:07:30

@tevevanegypupu:

hogy nem vagy a magyar hírlapnál, egyre kevésbé értem. illesz abba a csürhébe.

tevevanegypupu 2011.10.03. 09:45:02

@mavo:

Szoljon az erdekemben Szelesnek.(:

Kabbe (törölt) 2011.10.03. 17:54:27

Orbán apja, anyja pártfunkcik voltak?
jajj, mennyi minden változott itten e:)

antelem 2011.10.06. 08:45:24

Fa*szopó
Idióták
Degenerált
Elmebeteg
SZarházik
süti beállítások módosítása