Feljegyzések az alkotmányozásról
2011. április 14. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Feljegyzések az alkotmányozásról

 

„You say you'll change the constitution
Well, you know...” (The Beatles - Revolution)

  Vigyázat! Hosszú leszek és kissé csapongó. Mint az új alaptörvényünk.

  Hazánknak rövidesen új alkotmánya lesz. Ez szinte eldöntetett tény. Örüljek vagy aggódjak, nevessek vagy sírjak? Nos, a szélsőértékeket le lehet faragni: nem én vagyok az, aki a lopakodó diktatúra vagy az eljövendő Orbán-királyság miatt aggódik, ugyanakkor az alkotmányozás láttán nem lelek kitörő örömre sem. Sőt, azt sem gondolom, hogy ez a legfontosabb ügye Magyarországnak.

  Jól van ez így? Ezt kellene éreznünk, gondolnunk, velem együtt sokaknak, amikor Magyarország új alaptörvényét szövegezik és fogadják el? Hiszen az alkotmányozás képe úgy lebeg előttünk, mint egy magasztos esemény, amikor történelmi korok államférfijai egy nagy küzdelem végén, egy teljesen új rendszer megalapításakor megszövegezik, elfogadják és esküt tesznek A Nemzet Alaptörvényére, bónusz távolba meredő tekintet, patetikus sóhaj, kéz a szíven, meg nemzeti egység, ami összeforr.

  Összeforrás – az ellenzéki pártok távolmaradása miatt – viszont nincsen. Hacsak nem tekintjük annak a kétharmadot. A tavaly óriásira a nőtt Fidesz annyi rétegét fedi le a társadalomnak, hogy a párt egyre inkább a magyar lakossághoz hasonul, annak minden előnyével és hátrányával, kedvelt és kritizált tulajdonságaival egyetemben. E tekintetben hasonlít az MSZP egykori, összeomlás előtti állapotára: anno a szocialisták voltak azok, akik mindenkinél jobban ismerték a magyar választók valódi gondolatvilágát. A Fidesz többek között ennek a tudásnak az elsajátításával tudott maga mögé állítani ennyi szavazót tavaly.

*

  A sokszínű tábor képviseletének igénye – illetve az a természetes szándék, hogy az alkotmány a magyar nemzet egészéhez szóljon – vezethetett ahhoz, hogy az új alkotmány régi és új értékek, konzervatív és progresszív megoldások egyvelege lett. A preambulumban jobboldali, konzervatív értékek dominálnak, ugyanakkor az alaptörvény második és harmadik generációs jogokat is felsorol, amelyek jellemzően a progresszívek, baloldali liberálisok szívügyei szerte a világban. Számos meglebegtetett, a jobbos törzsszavazóknak kedves ügyet ejtettek: nem lesznek vármegyék, hivatalos címeres zászlók sem, és ami túlmutat világnézeteken, nem tiltják be az abortuszt, bár a magzati életet a fogantatástól kezdve védik. És továbbra sem lesz engedélyezve a melegházasság, amit az EUobserver úgy interpretált, hogy betiltják azt. Khm. A regisztrált együttélés viszont az alkotmánytól függetlenül, továbbra is érvényben marad.

  Bekerül az alkotmányba az államadósság csökkentésének alkotmányos kötelezettsége, ami teljesen aktuális nemzetközi trendekkel korrelál – ahogy a(z újraszabott) Költségvetési Tanács jogköreinek bővítése is. Utóbbival Magyarország teljesíti az európai Stabilitási és Növekedési Paktum Euró Plusz kiegészítésének egyik feltételét is – más kérdés, hogy Magyarország ehhez a pluszcsomaghoz egyéb okok miatt nem csatlakozik. Eddig csak az alkotmány egy pár eleméről írtam, de máris látszik az ügy rendkívüli összetettsége.

  Az alaptörvény mintha egy különös intellektuális és politikai belső küzdelem lenyomata lenne: úgy mondani valami újat, valami nagyot, hogy közben mégse lépjünk ki a szinte az egész világ által követett paradigmából. Akármennyi kritikusa van a politikai paletta különböző szélein a liberális demokráciának, mégsem lehetséges kilépni ebből a keretből. Az új magyar alkotmány – bármennyire is aggódnak ellenzői – ebben a paradigmában marad. Mit szültek akkor nekünk a hegyek? Hetek óta nem tudom elhessegetni a gondolatot: nem lett volna egyszerűbb (s politikailag kényelmesebb) megoldás, ha 2011-re számozzák át az eddigi alkotmányt, és írnak elé egy szép preambulumot? Mert végső soron _annyira_ sok minden nem változik meg, mint amire sokan számítottak - ki reménykedve, ki rettegve. Ráadásul, Huhogó Jánossal némiképp egyetértve a „hatályos magyar alkotmány nem technokrata jogszabályhalmaz, ami nem méltó tiszteletre és védelemre, hanem élő jog, amit az Alkotmánybíróság gyakorlata csiszolt tovább”. Ez az organikus jogfejlődés, amit valamiért kedvelünk a paletta innenső oldalán.

*

  Írtunk már a preambulumról: részben számunkra is fontos értékek szerepelnek benne, ugyanakkor túlírt, hosszú a szöveg, amely ezért erejét veszti. Írtunk az új alaptörvény legfőbb rendelkezéseiről: Magyarország független, demokratikus jogállam. Magyarország köztársaság. A hatalom forrása a nép. A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik. Mindezek, kiegészítve az alkotmánytervezet Szabadság és felelősség fejezetének alapvető emberi jogokat tartalmazó felsorolásával, világosan kifejezik: Magyarország liberális demokrácia marad. Magyarország alkotmánya továbbra is a demokrácia paradigmarendszerében értelmezhető.

  Alapos kritikát írt viszont az alkotmánytervezetről az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért, megjegyzéseikkel érdemes foglalkozni. A jogvédők kritizálták, hogy az állampolgárok jogai mellett azok kötelezettségeiről is szót ejt az alkotmány. Mit is nevesít a tervezet ezekből? „A szülők  kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását. A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”. A másik kötelezettség a honvédelem és rendkívüli állapot esetén néhány, az állam által előírható kötelező tevékenység, feladat. A baj csak az, hogy mindezek többségét az eddigi alkotmány is kötelességként nevesítette, szinte szóról szóra ugyanígy fogalmazva. Akkor tehát mi is a gond az alkotmányos kötelezettségekkel, amelyek nem lépik túl az általánosan elfogadott mértéket?

  A jogvédők vitatják azt is, hogy bekerült az alkotmányba „a hűség, a hit és a szeretet”, amely a civil szervezetek szerint az alapvető jogok korlátozásának alapjául szolgálhat. Nos, amennyire vitatható (és kedvesen sutának tűnő) tény az, hogy a szeretet bekerült, legalábbis a preambulumba, annyira érthetetlen az is, hogy a jogvédők szerint ez korlátozhatja az alapjogokat. Netán mi leszünk az első ország a világon, amely létrehozza a felebaráti szeretet diktatúráját? Arról persze lehet filozofálni, hogy milyen szeretetről beszélünk. Mike Károly a Heti Válaszban ír a szó közéleti értelmezéséről, amivel egyet lehet érteni: „Mindenekelőtt a szeretet szót ki kellett emelnie a szentimentalizmus mocsarából, melybe a romantika taszította. A (poszt)modern ember ugyanis csaknem menthetetlenül romantikus: a szeretet mértékének nem fogad el mást, mint az érzelmek hőfokát. A privát szférán túl emiatt a szó használatát álszentnek tartja. A menedzser, aki szereti az alkalmazottait? Ajjaj! A politikus, aki szereti a választóit? Na ne! A pápa szerint márpedig: de. A szeretet eredeti jelentése ugyanis: a másik javának akarása és cselekvés a másik érdekében. Semmi szirup.”

  Jogos a kritika viszont abban, hogy az új alaptörvény több ponton is szűkíti az Alkotmánybíróság jogköreit. Ez akkor is így van, ha tudjuk: Magyarországon alakult ki Európa talán legerősebb alkotmánybírósága az elmúlt húsz évben. Olyannyira, hogy egyes olvasatok szerint végső soron az Ab egyfajta törvényalkotás fölötti túlhatalomra tett szert, és a fékek és ellensúlyok rendszerének harmóniája épp az Ab bizonyos korlátozásával érhető el. Egy másik változtatással viszont éppen erősítik az Ab-t, annak stabilitását: az Alkotmánybíróság létszáma 15 főre nő, a tagokat 12 évre választják.

  A másik felvetett kérdéskör az ombudsmanokat érinti: jelenleg a virágzó magyar demokrácia jegyében négy jogvédő országgyűlési biztosunk is van. Viszont maga Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa nyilatkozta 2009-ben, hogy  hazai ombudsmani rendszer „a világon a legdrágább és legpazarlóbb”, ezért nincs szükség négy biztosra, elég, ha az általános ombudsman – nem meglepő módon, ez ő maga – gondoskodik az állampolgári jogok betartatásáról. A többi biztos nyilván nem ért egyet vele, de az új alaptörvény tervezete végül tényleg egy biztost tartana meg a négyből. Úgy vélem: az, hogy egy vagy több ombudsman és azok szervezete ügyel jogainkra, nem feltétlenül tartozik a demokrácia legégetőbb kérdései közé. Nem jó viszont az, hogy az igazságszolgáltatás, a bírói rendszer körül több kérdés tisztázatlan marad, míg számos más területet is későbbi, még nem ismert sarkalatos törvényekben szabályoznak.

  Fontos tény, hogy az eddig kívülről szinte feloszlathatatlan országgyűlést, ha a Költségvetési Tanács nem egyezik meg a parlamenttel, és ezért nem születik meg az adott év március 31-ig a költségvetés, az államfő feloszlathatja. Ez a jövőben – ismerve a hazai politikai viszonyokat – valóban instabilabbá teheti a térségünkben eddig példátlanul betonbiztos, négy évre választott és addig ki is tartó országgyűléseket. Az elmúlt évek politikai fejleményeit látva viszont véleményes, hogy a rigorózus stabilitás vagy épp a rugalmasabb feloszlatási szabályok szolgálják-e jobban a magyar demokrácia érdekeit.

  Kérdéses a kritikusok azon logikája is, mely szerint az országgyűlés által hozott törvényekről döntő Alkotmánybíróság esetében az Ab jogainak korlátozását, míg a KT kapcsán az országgyűlés fölötti jogok kiterjesztését fájlalják.

*

  Az, hogy a kétharmados, ergo alkotmánymódosításra avagy új alkotmány megszavazására feljogosított parlamenti többség változtatást eszközöl az alkotmányos rendszerben, nem jelenti azt, hogy a demokrácia csorbulna. A fenti változtatások az alkotmányos rendszer legfeljebb közepes erejű megváltoztatását, s nem teljes átírását jelentik.

  Jogos viszont az a kritika, hogy a jelenlegi alkotmány elfogadása nem az alkotmányozási folyamat végét, hanem csak egyik állomását jelentik, hiszen csak a későbbi, sarkalatos törvények szabályoznak több területet is. Ez azt is megakadályozza, hogy az új alkotmányról és az ebből kialakuló (drasztikusan ugyan át nem szervezett) alkotmányos rendszerről végleges véleményt formáljunk.

  Az eddigi alkotmányozásról viszont megvan a véleményünk. Tegyük fel az alapkérdéseket: ki alkotmányozhat? A kétharmados parlamenti többség. Ez most rendelkezésre áll egy pártszövetségnek. Az alkotmányt tehát akkor is demokratikusan, legitim módon fogadják el, ha csak a Fidesz-KDNP szavazza meg. A következő kérdés: van-e alkotmányozási kényszer? Nincs. Viszont van alkotmányozási lehetőség, és a kétharmaddal rendelkező politikai erő úgy döntött, lesz új alkotmány. A Fidesz történelmileg arról ismert, hogy berúgja a közjogi gólt, ha üres a kapu. Miért is tett volna másként?

  Persze, tehetett volna mást. Kérdés: miért éppen most kellett új alkotmányt elfogadni? Bár a balos közhiedelemmel ellentétben Orbán már a választások előtt is beszélt arról, hogy új alkotmányt kell elfogadni, ezzel nem kellett volna ennyire sietni. Egyrészt: az EU-elnökség közepén vagyunk, valószínűleg nincs olyan EU-tagállam, amely egy ilyen plusz politikai és közigazgatási teher kellős közepén folytatja le az alkotmányozást. A második probléma, s ebben is igazuk van a kritikusoknak, az alkotmányozási időszak, az erről szóló vita rövidsége: néhány hét alatt lezavartuk Magyarország új alaptörvényének megtárgyalását. A harmadik: az alkotmányozás kőkemény politikai vitává való alakulása. Ebben felelőssége van a kormánypártoknak és az ellenzéknek is. A Fidesz tavaly új rendszert hirdetett, a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, de hol van ma ez a kifejezés a kommunikációjukból? S ha csak egynyári ötlet volt, miért kellett belevágni? A kifüggesztetett NENYI-t például az Index értesülései szerint a preambulumra cserélik majd.

  Az új rend, az új rendszer alapköveként, s az ancien régime lezárásaként belevágtak az alkotmányozásba, amely éles válaszút elé állította az ellenzékieket. Az MSZP a rendszer ellenzékének szerepét vette fel (s ez számos veszéllyel jár a jövőben, nem csak az MSZP, hanem a kormány és a politikai rendszer egésze számára); az LMP sokáig lebegtette, de végül kivonult az alkotmányozásból; a Jobbik részt vett az üléseken, de végül nemmel szavaz az alkotmányra. Ahogy még maga Szili Katalin is. Mától pedig indulnak az Alkotmányellenes Tüntetési Napok, 4K!-tól a chartásokig.

  Az optimális esetben össznemzeti akaratot tükröző, összpárti elfogadáson alapuló alkotmány helyett tehát csak a Fidesz-KDNP fogja elfogadni az új alaptörvényünket. Ez a tény önmagában megrendíti az alkotmány és az erre épülő, megújított alkotmányos rendszer alapjait, s számos kérdést vet föl a közeljövővel kapcsolatban. Akkor is így van ez, ha – a Konzervatóriummal egyetértve – dőreség feltételezni, hogy száz százalékos konszenzus teremthető akár most, akár a jövőben az alkotmány szövegéről. Tudna-e közös nevezőre jutni Semjén Zsolt, Vona Gábor és Schiffer András?

  Az alkotmány jövőjével kapcsolatban azonban továbbra is fennáll a nagyfokú bizonytalanság. Hiszen azon túl, hogy a sarkalatos törvényeket nem ismerjük, azt sem tudhatjuk, mi lesz 2014-ben, 2018-ban vagy még később a politikai felállás. Feltehetjük viszont, hogy továbbra is kétharmadra lesz szükség az alkotmány megváltoztatásához vagy egy új alkotmány elfogadásához. Egypárti kétharmada viszont a következő ciklusokban valószínűleg sem a Fidesznek, sem más pártoknak nem lesz, hiszen rendkívül ritka a jelenlegi konstelláció egy demokráciában. Kizárni persze semmit sem lehet, annál turbulensebb időket élünk manapság. Az új alkotmány viszont nagy valószínűséggel hosszú évekig, évtizedekig velünk marad – még az explicite ideiglenes alkotmányunk is húsz évig maradt velünk. Mi történik majd egy megváltozott politikai felállásban, amikor az alkotmányra nemet mondó pártok, vagy ma még nem is létező pártok kerülnek többségbe, s kell felesküdniük az elutasított alaptörvényre? Az idő és a megszokás elmossa majd a régi ellenállást?

  Tartok tőle, hogy a jelenlegi helyzet kinyitotta Pandora szelencéjét, és olyan következmények is eljöhetnek egyszer, amelyekkel az alkotmány megalkotói nem számoltak. Ennek előszele volt az az elsőre egyszerűnek tűnő kérdés is, hogy pl. mi történik, ha az MSZP nem esküszik fel az új alkotmányra. A legvadabb feltevéseket megcáfolandó érkezett a kormányzati válasz: nem kell felesküdni a jelenlegi ciklusban az új alkotmányra. S a következő ciklus elején mit tesznek majd a pártok? Akkor mégis felesküsznek rá, még a jelenlegi ellenzők is?

  Egy új alkotmány jó esetben valóban egy nemzet közös vállalkozásának lezárását, egy új világ kezdetét jelenti. Vajon a tavaly meghirdetett forradalom és szabadságharc tényleg lezajlott? Vagy netán csak kommunikáció volt? Ha az előbbi: mára tényleg lezárult a küzdelem, minden problémát megoldottunk, és itt az ideje a szimbolikus politizálásnak, az új alapkő lerakásának? Ha meg csak egy rövid ideig élő kommunikációs fogás volt a forradalom és a szabadságharc, nem épül csak homokvárra a tartósnak szánt alaptörvény? S ha netán az utóbbi az igaz, mit tegyünk, ha a homokvárat kétharmaddal biztosították, és velünk marad évekig, évtizedekig?

  Bejegyzésem elején azt írtam: nem vizionálok lopakodó diktatúrát, ugyanakkor nem örülhetek felhőtlenül sem az új alaptörvénynek, többek között azért nem, mert nem ezt tartom hazánk legégetőbb problémájának. Sokan gondoljuk ezt így. De jól van-e az, ha sürgető gondjaink közepette mintegy mellékes, fölösleges körként tekintünk az alaptörvényre, amin a kormánypárt is jól láthatóan igyekszik minél gyorsabban túl lenni? Nincs jól. Mostantól viszont ezzel kell majd együtt élnünk. A '89-ben átírt, ideiglenesnek szánt alkotmányhoz is hozzászoktunk. Az alaptörvény nem oldja meg akut gondjainkat – bármennyire szeretnénk is azt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr512823761

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szabadpénz rendszere kizárja a spekulációt 2011.04.14. 11:40:43

  Íme a cenzúrázott interjú:   A kamatos kamat okozza a válságot  Gyulai Iván ökológus, a Miskolci Ökológiai Intézet igazgatója, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tagja szerint a pénzrendszer hibája okozza a gazdasági és a környez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.14. 08:03:35

"De jól van-e az, ha sürgető gondjaink közepette mintegy mellékes, fölösleges körként tekintünk az alaptörvényre, amin a kormánypárt is jól láthatóan igyekszik minél gyorsabban túl lenni? Nincs jól"

debizony, pont jól van ez így. az alkotmánynak ennyi a fontossága. tessék elképzelni egy tavaszi nagytakarítást. fontos és kevésbé fontos dolgokat csinál az ember egyszerre.

"Az alaptörvény nem oldja meg akut gondjainkat – bármennyire szeretnénk is azt."

nem bizony. nem is az a dolga. és az eddigi sem tudott semmit, azért kellet az ab.

minden dolog jó, ami a komcsik torkán tapos.
ha alkotmányozással ropogtatjuk a gégefőt, hát azzal.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.04.14. 08:12:42

A Költségvetési Tanács ügyében hamis kompromisszumra jut a szerző. Valóban nehéz volt feloszlatni a parlamentet, de ennek az volt az oka, hogy nem volt valós kormányválság. Jó lehet egy olyan szabály, ami akkor is lehetővé teszi a parlament akarata ellenére a feloszlatást, ha a parlament támogatja a kormányfőt és elfogad költségvetést? Szerintem nem, de elvi ok arra lehet, hogy az egyértelműen társadalmi támogatás nélküli parlamentet feloszlassák.
Az új szabály viszont de facto arra ad majd lehetőséget, hogy a mostani kormányfőnek lekötelezett személyek - teljesen függetlenül a parlament társadalmi támogatottságától, a parlament és a kormány viszonyától, dönthessenek a feloszlatásról Egy külső bizonytalansági tényező ez a rendszerben, ami jelentősen csökkenti a biztos és akár népszerűtlen intézkedéseket is felvállaló kormányzás lehetőségét, anélkül, hogy erre a szabályra valójában szükség lenne-

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.04.14. 08:15:11

Kettő. A második-harmadik generációs jogok elhagyását komoly konzervatív törekvésnek beállítani azért csunyaság. Azon jogok többsége nemzetközi szerződéseinkben is szerepel, és nem azért, mert azok bohóságok, hanem mert az emberi méltóság kiteljesedéséhez szükséges. Hogy konzervatív füllel jónak hangzót mondjak: a kisebbségi, nyelvhasználati jogok is idetartoznak...

tevevanegypupu 2011.04.14. 08:29:38

Hiaba rangatozik idegesen Gyurcsany hazank a Magyar (Nep)Koztarsasag vedelmeben, hiaba aggodik az egyre koverebbre hizott Mesterhazy a nincstelenekert, ezegyszer ezek a komcsik nem tudnak megakadalyozni semmit. Az uj Alkotmanyt pedig megiscsak az Orszaggyulesben ketharmados tobbseg keszitette, nem harom ember kezimunkazta.

wazelin 2011.04.14. 08:30:01

Az alkotmánybírósági hatáskör csökkentését úgy beállítani, mint a fékek és egyensúlyok harmonizálása elég erős csúsztatás.
Elég megnézni csak az utolsó éveket ellenzékben, illetve a tavaly őszi törvényeket.
Míg nem kerültek kormányra, csak azt lehetett hallani, hogy mennyire fontos az AB, döntései mindenkire vonatkoznak, utána meg egyértelműen alkotmányellenes törvényeket hoztak.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.04.14. 08:31:45

Négy. Alkotmánynak csak és kizárólag akkor van értelme, ha a politikai szereplők túlnyomó többsége elfogadja annak elveit és szabályait.
A 49/89-es alkotmánnyal ez volt a helyzet a 2010-es kormányváltásig: minden politikai szereplő az alkotmány keretei között mozgott, és az abban foglalt elveket közös megegyezéssel módosították.
Az új alaptörvény számos rendelkezése esetében fennmarad ez az állapot. De számos másik, kiemelt jelentőségű ügyben (az adórendszer alkotmányos alapjai, alkotmányvédelem, kormányzati felelősség) nem. És az egyet nem értő politikai szereplők folyamatos megkerülési-módosítási törekvése újabb bizonytalanságot, konfliktust hoz a rendszerbe.
Az árokásás leért az alapokig.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.14. 08:36:35

Az Fidesz alaptörvénye megalkotta az alkotmányellenes költségvetés oximoronját. Törvény alkotmányellenességét csak az Ab mondhatja ki, kivéve, ha az a költségvetést érinti. Így senki nem mondhatja ki a költségvetési törvény alkotmányellenességét, tehát - mint tudjuk - akkor nem is alkotmányellenes. Ennyit a nemzetközi trendeknek megfelelő alkotmányos adósságkorlátról.

Miközben az AB-t méltatlanná tették a költségvetés alkotmányosságának vizsgálatára, létrehoztak egy Költségvetési Tanácsot, aminek nem lesz sem kompetenciája, sem kapacitása a költségvetési törvény és annak végrehajtásának érdemi vizsgálatára - csak vétójoga a parlament döntése fölött. A Tanácsban már most is Orbán majmai alkotják a többséget, és idő kérdése és a teljes testületet ilyenek alkotják majd. A Tanács nem felel senkinek, sem parlamentnek, sem választónak, nem köti sem törvény, sem számtan. Ha azt mondják, hogy szerintük 2+2=5 és nem 4, ahogy a költségvetési törvény állítja, akkor költségvetést, kormányt és parlamentet buktathatnak. De ez nem lopakodó diktatúra, sem Orbán-királyság, ez valami maszat a vakfoltunkon.

És hogy miért pont most kell alkotmányozni? Nagyon egyszerű: Orbán célja, hogy a Fidesz 2010-es hatalomra jutását (a fülkeforradalom kitörését és győzelmét) idővel nemzeti ünneppé emelje. Ezt nem teheti meg rögtön, ezért előbb az új alaptörvény napját kell megtenni állami ünnepnek. Azért kellett sietni, hogy az első évfordulón ki lehessen hirdetni a törvényt.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.14. 08:40:27

@wazelin: Erős fenntartásokkal fogadtam az Ab jogköreinek a csorbítását, de tényleg az a helyzet, hogy a legerősebb Ab-nk volt Európában, és nem feltétlenül az a legjobb demokrácia, ahol pont az Ab-nek van mindent vivő szerepe. Most szűkültek a jogai, de a KT viszont erősödött. Inkább tartom ezt átrendezésnek, mint a demokrácia halálának.

@Kelsen és Coase: én pl. nagyon tisztelem Sólyom Lászlót, többek között a '89-ben végzett munkájáért, ahogy nem támadom az elmúlt 20 év alkotmányát sem (mi több, védem a posztban). De az akkori alkotmányozás (alkotmánymódosítás) tényleg egy, az állampolgárok által meg nem választott Ellenzéki Kerekasztal és az állampárt alkuja volt - mennyivel volt az legitimebb, mint a demokratikus választásokon megválasztott kétharmados többség alkotmánya?

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.14. 08:42:26

A költségvetési és gazdaságpolitika azok a politikák, amelyekkel a legmarkánsabban meg tudják különböztetni magukat egymástól a pártok. Ezek sarkalatos törvénybe öntése azt eredményezi, hogy a parlamenti választások innentől kezdve nem programokról fognak szólni és nem ígéretekről (ahogy a Fideszé eddig sem ezekről szólt), hanem arról, hogy "Forever Fidesz" vs. "a Fideszt végképp eltörölni". Vagy még valószínűbben: semmiről. A választások érdektelen, alacsony részvételű, banális események lesznek, évtizedekig tartó egypárti kormányzással.

Samott 2011.04.14. 08:42:55

Mar mashol is kerdeztem, de meg nem kaptam sehol rendes valaszt ra: mi van, ha egy kovetkezo kormany azt mondja, hogy lesz.rja a fidesz alkotmanyat? Van valami szankcio az alkotmanyellenes mukodesre? Ha feloszlatjak vagy eppen kibovitik a sajat mamelukjaikkal a jelenlegi testuleteket (pl. koltsegvetesi tanacsot)?

Azon tul, hogy az ellenzeki fidesz alkotmanyos puccsot fog kiabalni, lesz ennek valami kovetkezmenye? Vagy csak a szokasos, hogy harom ev mulva kimondja egy birosag, hogy jogtalanul tortent a kirugas es jar a kirugottnak harom evnyi fizetes?

Nekem igazabol az a leghazugabb az egesz eljarasban, hogy elfogadni eleg a ketharmad, de a modositashoz ket parlament egymast koveto ketharmada kell... a masik felevel nincs gondom, de az elfogadashoz is pont ugyanilyen szigoru feltetel kellene.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.14. 08:46:19

"Hazánknak rövidesen új alkotmánya lesz."

Nem lesz uj alkotmanya. Alaptorvenye lesz.
Alkotmanyunk mar van ezer eve.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/12/tarsadalom-es-kasztjai.html

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.14. 08:49:22

@Kettes: az államadósság drasztikus csökkentése az egész ország érdeke, pártoktól függetlenül. A német alkotmány is az adósság, a hiány korlátozását követeli meg. És pl ez is tetszeni fog neked, hiszen a Külföld mondja ;) "Kedvező lépés lenne a magyar államadósság-ráta 60 százalékos felső határának rögzítése az alkotmányban - vélekedtek csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők"

hvg.hu/gazdasag/20110203_londoni_elemzo_adossag_adossaghatar

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.04.14. 08:51:40

@rajcsányi.gellért (ergé): jogilag egyetlen pillanatig sem vitatnám az Alaptörvény legitimációját. Az új Alaptörvényt mondhatjuk akár erősebb jogi legitimációjúnak is, de ne feledjük, hogy a 89-es alkotmány felét újraírta az mdf-szdsz paktum, ugyanazzal a felhatalmazással, mint a mostaniak. És picit csúsztatás, de bevállalom: amit akkor nem nyitottak fel, azt - épp a paktum jelleg miatt - a teljes 2/3 megerősítette.

Az, hogy a jogi legitimációtól függetlenül a politikai közösség egésze elfogadja-e vagy sem az Alaptörvényt, az más kérdés. De nem kevésbé fontos.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.14. 08:52:43

@Samott:
"mi van, ha egy kovetkezo kormany azt mondja, hogy lesz.rja a fidesz alkotmanyat?"

Ekkor jon a kepbe az Alkotmanybirosag. Ami alapertelmezesben azt mondja, hogy nem, nem szarhatod le es megsemmisit minden torvenyt, ami az uj *alaptoveny* (lasd:
tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/2010/12/tarsadalom-es-kasztjai.html
ellen szol).

De persze lehet, hogy az alkotmanybirosag durcas lesz es azt mondja, hogy az uj alaptorveny nem legitim modon lett elfogadva mert ... mert nem a Duna jegen kialtottak ki vagy mit tudom en, kijogaszkodjak. Ebben az esetben boldogan visszaternek a '89-eshez, ami nem mellesleg nekik nagyobb hatalmat is adott.

A nep pedig le fogja mindezt szarni, mert ezt az alaptorvenyt lenyegeben a feje felett dobtak ossze azt se tudjuk, hogy kik, de nem veletlenul nincs Alkotmanynak hivva, mert ugye van az ezereves. Tehat ugy nagyjabol lehet sejteni, kiknek a munkaja. Olyan politikai eroke, akik 1%-ot se tudnanak amugy elerni, de surranopalyan megis beleszoltak. Igy aztan nem 100 ezer ember fog az utcara vonulni, hogy vissza az alaptorvenyunket, hanem 100 kukaborogato. Ami rendori kerdes.

Tehat innentol kezdve tenyleg mar csak az a kerdes, ki nyer 2014-ben. Ha a szocik, akkor az uj alaptorveny jo esellyel megy a kukaba.

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2011.04.14. 08:52:55

@rajcsányi.gellért (ergé): A hatályos alkotmány legnagyobb hibája (szerintem), hogy lehetett vitatni a legitimációját. És ezt az alaptörvény sem oldja meg. Az nem számít, hogy jogilag legitim, vitatni akkor is fogják, és ez a baj.

Samott 2011.04.14. 08:55:01

@Doomhammer: koszonom, az alkotmanybirosag dontese nem kerdeses, az is rajta lesz azon a listan, ahol lecserelik az embereket. Az uj emberek meg nyilvan ugy dontenek, ahogy a kenyerado gazdaik akarjak.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.14. 08:57:59

@Kelsen és Coase: "Az, hogy a jogi legitimációtól függetlenül a politikai közösség egésze elfogadja-e vagy sem az Alaptörvényt, az más kérdés. De nem kevésbé fontos. "

Bizony, erről írtam a cikk utolsó részében: mi lesz 2014-ben? felesküsznek az ellenzők a most elutasított alkotmányra? mert hogy kétharmada nem lesz senkinek, főleg nem egy pártnak, az szinte biztos. tehát a politikai felállás változhat, de az alkotmány velünk marad.

tevevanegypupu 2011.04.14. 09:01:01

@Doomhammer:

"A nep pedig le fogja mindezt szarni, mert ezt az alaptorvenyt lenyegeben a feje felett dobtak ossze azt se tudjuk, hogy kik, de nem veletlenul nincs Alkotmanynak hivva, mert ugye van az ezereves. Tehat ugy nagyjabol lehet sejteni, kiknek a munkaja. Olyan politikai eroke, akik 1%-ot se tudnanak amugy elerni, de surranopalyan megis beleszoltak. Igy aztan nem 100 ezer ember fog az utcara vonulni, hogy vissza az alaptorvenyunket, hanem 100 kukaborogato. Ami rendori kerdes."

Most is leszarja a nep, a politikusok vitatkoznak csak rola. A nepet az erdekli, javul-e az eletszinvonal avagy sem. Es nem is lehet hibaztatni oket, ahogy elnezem a nagy tobbseg aggodalmas keresgeleset penztarcajukban a kozertek kasszajanal. EZ szamit.

wazelin 2011.04.14. 09:04:09

@rajcsányi.gellért (ergé): Szerintem egy olyan szituáció nem védhető, ami olyan helyzetet teremt, hogy csak a törvényalkotó saját belátás szab határt a kivethető adók típusára, formájára.

Valóban néha túl nagy hatalma volt az AB-nek, ezt aláírom, de egyrészt a Fidesz lépései álságosak, mert korábban nagyon jó volt nekik ez a helyzet, hogy az AB-nek nagy hatalma volt, míg amikor az ő helyzetüket nehezítette volna meg, akkor azonnal eltüntették a színről.

A KT meg nevetséges a jelenlegi felállásban, nem lehet erre hivatkozni. Objektív döntést nem várhatunk tőlük.

Diocles 2011.04.14. 09:05:03

Kedves Mandiner-szerkesztőség!

Szerintem érdemes volna egy kicsit a KDNP baromságaival foglalkoznotok, mint pl. abortusztilalom, vasárnapi boltbezárás, stb., már nagyon megérdemelnék, h ízekre szedje valaki őket a mérsékelt jobboldalról.

Szóval ha valami, akkor ez nektek testhez álló feladat volna.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.14. 09:07:48

@Diocles: de hát a héten foglalkoztunk a vasárnapi nyitvatartással:

mandiner.blog.hu/2011/04/11/mindent_szabad_vasarnap

Itt meg az abortusszal foglalkozó cikkeink

mandiner.blog.hu/tags/abortusz

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.14. 09:10:01

@wazelin: "Szerintem egy olyan szituáció nem védhető, ami olyan helyzetet teremt, hogy csak a törvényalkotó saját belátás szab határt a kivethető adók típusára, formájára"

De pont nem ez történik, és ezt fájlalják a kritikusok: a Költségvetési Tanács is vétójoggal szólhat bele a költségvetésbe, ezen keresztül az adók alakulásába.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.14. 09:11:10

@Kelsen és Coase: köszi... vannak benne érdekes pontok, pl:
33. A tervezet a képességeknek és lehetőségeknek megfelelő munkavégzést alapvető kötelességgé teszi. Ez azzal az abszurd következménnyel jár, hogy jogellenes lesz például az ingatlan-kiadásból vagy más tulajdonosi jövedelmekből élő, egyébként munkaképes személyek „munkakerülése".

Miért volna ez abszurd? Inkább: végre! egy lépés a pénzarisztokrácia kiküszöbölése felé.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.14. 09:12:12

@Samott:
"az alkotmanybirosag dontese nem kerdeses, az is rajta lesz azon a listan, ahol lecserelik az embereket. "

Ez egy szcenario. Ha 2014-re az alkotmanybirosag fideszes stromanokkal lesz tele, akkor azok nyilvan az uj alaptorvenyt fogjak vedeni. Mindaddig persze, amig oket is le nem cserelik.

Amibol megint az derul ki, hogy az a torveny szamit, amit elfogad a tarsadalom. Ha az uj alaptorvenyre hivatkozva elkezdik szukiteni az egeszsegugyi szolgaltatasokhoz valo hozzajutas lehetoseget (ami eppenseggel benne van a szovegben), pillanatokon belul tomegmozgalommal talaljak szembe magukat es akkor tokmindegy, ki ul az alkotmanybirosagon. Ha az uj alaptorveny lenyegeben a regi finomitasakent mukodik majd kicsit megvaltoztatott stilusban, akkor senkit nem fog erdekelni, hogy a '89-est lecsereltek.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.14. 09:12:18

@rajcsányi.gellért (ergé): Még egyszer: az alaptörvény közpénzügyi fejezetével épp csak annyi a baj, hogy kikényszeríthetetlen. Simán lehet olyan költségvetést írni, ami mellett nem csökken az államadósság, nem lehet alkotmányellenesség címén megsemmisíteni. Egyébként a német alkotmányban nincs hiánykorlát, hanem implicite az államadósság növelésének tilalma van.

(A londoni elemzőkön nagyokat szoktam röhögni. Megannyi pudingfejű Suppan Gergely, mindig látszik, hogy milyen pozícióból beszélnek.. :))

wazelin 2011.04.14. 09:15:42

@rajcsányi.gellért (ergé): Függetlenül a céltól (mert azzal egyetértek, hogy azok a végkielégítések, amiket a törvényben előírtakon felül adtak, vissza kell szerezni, csak a mód nem mindegy), szerinted normális dolog visszamenőlegesen adót kivetni?

Szerinted Schmitt Pál vagy Domokos László a Fidesz ellenében fog döntést hozni?

Annyira nem vagyok otthon a jogban, de ha a költségvetést megvétózzák, attól még egyes adótörvények maradhatnának hatályban, nem?

Diocles 2011.04.14. 09:16:05

@rajcsányi.gellért (ergé):

Ja, bocs, nem minden posztot olvasok el, nem láttam.

Csak ma reggel volt az MTV-ben az MSZP csodafegyvere, bizonyos Stágel Bence KDNP-s képviselő, aki megint előjött a nagyszerű ötletükkel.

De van más jó ötlete is, pl. a valóságshow-k betiltása, az abortuszok betiltása, stb.

Nagyon nem lesz ennek jó vége.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.14. 09:17:32

@tevevanegypupu:
"A nepet az erdekli, javul-e az eletszinvonal avagy sem."

Amiben peldaul benne van az is, hogy fizetniuk kell-e a nagypapa mutetjeert.

A regi szoveg:
70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabbszintű testi és lelki egészséghez.

Az uj szoveg:
"(1) Mindenkinek joga van testi és lelki egészségének megőrzéséhez. "

Erzi a kulonbseget? Amellett, hogy a regi szoveg nyilvanvaloan betarthatatlan volt.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.14. 09:18:00

@Chanyi: " a lehetőségeknek megfelelő munkavégzést alapvető kötelességgé teszi"

ez akkora gumimegfogalmazás, mint ide Makó meg Jeruzsálem. Miért ne lehetne "a lehetőségeknek megfelelő" az ingatlankiadás, ha vkinek erre lehetősége van? :)

jan 2011.04.14. 09:18:28

@rajcsányi.gellért (ergé): a londoni elemzők leszarják azokat a "nüanszokat", amik nekünk életbevágóak.

őket annyi érdekli, hogy a kormány - szóban - elkötelezettnek mutatkozik a deficitcsökkentés mellett.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.14. 09:27:01

@Doomhammer: Na ezzel a módosítással például egyetértek. Az eredeti rendelkezésből az következett, hogy mindenkinek azonos (=a legmagasabb) szintű szolgáltatást kell nyújtani. Az új megteremti a lehetőséget a különböző egészségügyi ellátási szintek bevezetésére, remélhetőleg a befizetett járuléknak vagy a térítésnek (vizitdíj, hahaha) megfelelően. Innen már csak egy macskaugrás az egészségügy részleges privatizációja. Nekem tökéletes.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.14. 09:29:54

@rajcsányi.gellért (ergé): A "lehetőségeknek megfelelő" nekem itt elég egyértelműen úgy jött le, hogy: amennyiben talál munkát. Csak talán ezt így snassz volna beírni egy alkotmányba, nem tudom.

itt az a kérdés, hogy igazságos/jogos-e, ha valaki járadékból él, és otthon/Ibizán malmozik míg a többiek dolgoznak. Szerintem nem. Nem az a baj, ha valaki kiadja a lakását, hanem ha járadékból él, ahogy ma sokan teszik. És nekem elég furcsa az a gondolkodás, ami ezt természetesnek veszi, és "abszurdnak" azt, ha mindenki a képességei szerint hozzájárul a közös élethez.

Robinzon Kurzor 2011.04.14. 09:30:57

"nem vizionálok lopakodó diktatúrát"

Pedig számodra is nyilvánvaló, hogy minden "jogos kritika" mögött pontosan az a szándék húzódik meg, hogy lehetetlenné tudják tenni a nem fideszes kormányok működését.

Kiváló példa az OGY-feloszlathatósága.
Ha a KT vétózza a költségvetést, akkor feloszlatható az OGY. Miért is? Hogy lesz ebből költségvetés?
(Most az olyan apróságokról ne is beszéljünk, hogy a KT-nak nincs semmi felelőssége a költségvetéssel kapcsolatban, tehát milyen alapon van neki vétójoga?)

Robinzon Kurzor 2011.04.14. 09:36:30

@rajcsányi.gellért (ergé): "de tényleg az a helyzet, hogy a legerősebb Ab-nk volt Európában, és nem feltétlenül az a legjobb demokrácia, ahol pont az Ab-nek van mindent vivő szerepe."

Mitől is volt a legerősebb?
Mitől is van mindent vivő szerepe?

Miért állna helyre a fékek és egyensúlyok rendszere attól, hogy a mindenkori OGY-többség nyilvánvalóan alkotmányellenes jogszabályokat is hozhat, ami ellen sem az AB, sem más nem tehet semmit?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.04.14. 09:43:26

@Chanyi: "itt az a kérdés, hogy igazságos/jogos-e, ha valaki járadékból él, és otthon/Ibizán malmozik míg a többiek dolgoznak. Szerintem nem."

Szerintem meg igen. Mindenki abba fekteti a pénzét, amibe akarja, abból él, amiből szeretne. Ha megteheti, tegye. Ismerek "balatoni vállalkozókat", akik a nyári szezonban megszedik magukat a tónál, télre pedig családostul a nálunk olcsóbb Thaiföldre költöznek, a nyáron megkeresett pénzből lazulnak ott fél évet.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.14. 09:53:30

@Robinzon Kurzor: Ez egy teljesen beteg logika. Ha baj lenne, hogy a legerősebb AB-nk van Európában és ezért szűkítenénk a jogait, akkor ugyanezen észjárás alapján a következő országnak is szűkítenie kéne. És így tovább, egészen addig, amíg egész Európában fel nem számolják az alkotmánybíróságokat, vagy valamelyik országban ki nem mondják, hogy ez egy teljesen beteg logika. :)

"k" (törölt) 2011.04.14. 10:28:37

"olyan következmények is eljöhetnek egyszer, amelyekkel az alkotmány megalkotói nem számoltak"
De Gellért bezzeg, egyedül, számolt vele. A mandiblog az egész fidibusz eszén háromszor túljárhatna, és visszahozhatná nekünk a Köztársaságot.

ftk 2011.04.14. 10:35:21

@Chanyi: Miért ne lenne igazságos? Vagy megkereste korábban azt a pénzt, akkor pedig kinek mi köze hozzá, vagy megörökölte, akkor pedig megint csak kinek mi köze hozzá. Ha összecsalta, akkor meg nem az a baj, hogy nem dolgozik, hanem hogy pénzt összecsalni bűncselekmény.
A másik: ahol él a járadékaiból, ott fogyaszt is, azaz hozzájárul a gazdaság működéséhez, nem?

devuscka 2011.04.14. 10:36:27

@rajcsányi.gellért (ergé):
"Bizony, erről írtam a cikk utolsó részében: mi lesz 2014-ben? felesküsznek az ellenzők a most elutasított alkotmányra? mert hogy kétharmada nem lesz senkinek, főleg nem egy pártnak, az szinte biztos."

Én nem lennék ebben olyan biztos. Nem tudom milyen lesz a választási 'számmisztika', de 200 fős parlament lesz.
Simán összejöhet a 2/3-ad, vagy akár 'győztes mindent visz' is. Esetleg levihetik a bejutási küszöböt, hogy több párt is bejusson, de emlékezzünk, 1994-ben az mszp. 31,27%-os első fordulós szavazati aránnyal + az szdsz 18,62% -ával jutott több mandátumhoz, mint 2/3. Az akkor 6 db parlamentbe bejutó párt mellet (+ 2 független)
(fidesz -kdnp: 2010-ben 52,73%-os első ford. szav. arány)

hu.wikipedia.org/wiki/Jelenkori_magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok#Az_1994-es_v.C3.A1laszt.C3.A1s
Márpedig egyenlőre nagy az esély, hogy sok pártocska egyen a fidesz mellett.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.14. 10:52:32

@rajcsányi.gellért (ergé):
Jó, a vendéglátás is munka, a Balatonnál csak a szezonban van mit csinálni, az oké.
Nem azt mondom, hogy bárkit is kényszeríteni kéne, hogy dolgozzon, hanem hogy mindenkinek az volna a jó, ha használná a képességeit. Az egyén bizonyos értelemben akkor lesz valóságos, ha használja őket. Hegel sokat ír erről a jogfilozófiájában:
201.§
"...Ha az állam első alapja a család, a második a rendek ((egyes foglalkozási ágak)). Ez a második azért olyan fontos, mivel a magánszemélyek, jóllehet önzők, arra kényszerülnek, hogy mások után nézzenek. Itt van tehát a gyökér, amellyel az önzés az általánoshoz, az államhoz kapcsolódik. Az államnak kell gondoskodnia arról, hogy ez az összefüggés biztos és szilárd legyen."
197.§
".. A barbár lusta, s abban különbözik a művelt embertől, hogy magába merülve töpreng. Mert a gyakorlati műveltség éppen abban van, hogy a foglalkozás az ember szokásává és szükségletévé lett. ... a munka által szerzett gyakorlati műveltség éppen abban van, hogy az emberben létrejön a foglalkozás szükséglete és megszokása általában, azután az a szükséglet, hogy korlátozza tevékenységét, részben az anyag természete szerint, részben mások önkénye szerint, végül abban hogy fegyelem révén megszokja az általános érvényű tevékenységet."

Itt a munka nem a pénzkereset kényszerű módja.

A járadékot főleg termelési eszközök, részvények és a föld esetében tartom kirívóan igazságtalanak: ha Bettencourt asszonynak semmi köze az egyik legnagyobb francia cég igazgatásához, akkor ne is húzzon belőle milliárdos jövedelmet, ez azokat illeti meg, akik most éppen ott termelnek. Nem azért, mintha irigyelném, csak egyszerűen semmi köze hozzá.

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2011.04.14. 11:03:51

@kriszi: Az a baj, hogy a mostani pénzrendszerben magából a pénzből is lehet még több pénzt csinálni, úgy, hogy közben nem teszel semmit, nem hozol létre értéket, csak beteszed a bankba, vagy részvényt veszel.

A pénznek elvileg meg kellene felelnie a létrehozott anyagi javak értékének. Ezek idővel veszítenek értékükből, ezért a nekik megfelelő pénznek is veszítenie kéne, és akkor nem is volna lehetőség arra, hogy valaki óriási vagyonokat halmozzon fel, hanem "kénytelen" volna a képességeiből megélni. (ezt Bolá itt a fórumon sokkal pontosabban le szokta írni.)

Bloodscalp 2011.04.14. 11:26:00

@rajcsányi.gellért (ergé): és akkor mi van?ha elmész teszem azt ausztriába síelni, az ottani fogadó tulajokat nyaranta megtalálod az adrián a saját hajójukon, és azok is részben a mi pénzünkön....

kej 2011.04.14. 11:31:52

@rajcsányi.gellért (ergé): ja igazad van: a kt erősödött, a benne ülők szakmisága gyengült, míg pártfüggése nőtt.

brabant89 2011.04.14. 11:52:42

@rajcsányi.gellért (ergé):
Az 1989-es ellenzéki kerekasztal - bár felhatalmazás nélkül - de képviselte a (szélsőségesek nélküli) teljes magyar politizáló társadalmat.
A 2010-ben 2/3-ot nyert többség nem képviseli, soha nem is képviselte, és nem is fogja.

tevevanegypupu 2011.04.14. 13:10:16

@Doomhammer:

Nem hiszem, hogy egyelore biztositani tudjak a megfelelo egeszseget es egeszsegugyi ellatast, akarhogy is valtoztatjak az Alkotmany szoveget..legfeljebb az Alkotmanyra hivatkozva tagadhatnak majd meg ezt azt.
De ez nem is fugg ossze az alkotmanyozassal, ez az egeszseguggyel fugg ossze. Szinte semmi koze alapjogokhoz meg ilyesmikhez..

tevevanegypupu 2011.04.14. 13:10:16

@Doomhammer:

Nem hiszem, hogy egyelore biztositani tudjak a megfelelo egeszseget es egeszsegugyi ellatast, akarhogy is valtoztatjak az Alkotmany szoveget..legfeljebb az Alkotmanyra hivatkozva tagadhatnak majd meg ezt azt.
De ez nem is fugg ossze az alkotmanyozassal, ez az egeszseguggyel fugg ossze. Szinte semmi koze alapjogokhoz meg ilyesmikhez..

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.14. 13:12:27

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/ujra_megvan_a_fidesznek_a_ketharmad_42368

és innentől kezdve mindenki leszophatja magát, aki moralizál, meg okoskodik az új alkotmány kapcsán. miden amit orbán csinál, arra /és ezt jól érzi a szerző/ igény van. és ez így jó.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.04.14. 13:16:46

@Chanyi:
ne ábrándozzon, barátom. ezek a munkábólkellélnimindenmástisztességtelen szövegek a proliknak szólnak. a pénzügyi befektetők nélkül, betét-kötvény-részvény-devizaadásvétel, meghal a rendszer.
és ráadásul a fiúk is ebből élnek. nézze csak meg, hogyan basznak majd oda a mostan felvásárolt ejró birtokában a forintnak, ha eljön az ideje!
:)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.04.14. 13:31:46

@rajcsányi.gellért (ergé):
Nagyon gyenge írás - te erősen változó színvonalú (újabban kormányhoz jobban törleszkedő) vagy, de ez még tőled is gyatra. Értem én, hogy nyalni kell a gazdi ... kezét ..., de azért ilyen gyatrán azt se kéne. Csak pár példa:

"A tavaly óriásira a nőtt Fidesz annyi rétegét fedi le a társadalomnak, hogy a párt egyre inkább a magyar lakossághoz hasonul, annak minden előnyével és hátrányával, kedvelt és kritizált tulajdonságaival egyetemben. E tekintetben hasonlít az MSZP egykori, összeomlás előtti állapotára: anno a szocialisták voltak azok, akik mindenkinél jobban ismerték a magyar választók valódi gondolatvilágát. A Fidesz többek között ennek a tudásnak az elsajátításával tudott maga mögé állítani ennyi szavazót tavaly."

Csúcs duma... A jelentése ugyebár az, hogy a Fidesz már annyira egy a néppel, hogy akár a választás is fölösleges pénzköltés csupán. Hát persze. A valóság ezzel szemben, hogy a kétharmad csupán két, és éppen nem a Fidesz érdemeként betudható dolog eredménye: az egyik a Gyurcsány-Bajnai-féle országtolvajok pofátlansága (és a maguk ellen keltett teljesen jogos gyűlölet), másrészt az, hogy így-úgy mindig sikerült megakadályozni egy markáns magyar konzervatív párt létrejöttét, vagy szétfúrni, ha az kialakult volna. A baloldalnak a fidiktátor Orbán kitűnő ellenfél: a mostani választói fásultság ugyanúgy át fog menni gyűlöletbe, mint Gyurcsány ellen.

"nem tiltják be az abortuszt, bár a magzati életet a fogantatástól kezdve védik"

Hát persze. Küretkanállal védik, igaz? Észre kéne már venni, hogy vagy védik a magzati életet, vagy engedik az abortuszt, de a kettő együtt az valami olyasmi, mint mikor valaki a szüzesség megtartásával kívánja a prostituálti hivatást gyakorolni. Aki ilyet huszonöt kérdőjel nélkül leír, az vagy teljesen tökfejű, vagy Isten helyett Orbánban hisz, merthogy Orbán nyilván sírdogáló csecsmőkké képes változtatni az alkotmányával a kikapart magzatdarabokat, igaz? De nagy szamár vagy, ergé!

"Kérdéses a kritikusok azon logikája is, mely szerint az országgyűlés által hozott törvényekről döntő Alkotmánybíróság esetében az Ab jogainak korlátozását, míg a KT kapcsán az országgyűlés fölötti jogok kiterjesztését fájlalják."

Mondd, te tényleg ennyire ostoba vagy, vagy csak nem akarod érteni? Az Alkotmánybíróság - ha rosszul is olykor - de CSAKIS a jog oldaláról avatkozhatott bele a parlament dolgaiba, és a döntéseit szépen, logikusan meg kellett indokolnia. Vagyis védhette a polgárokat az előre megfontolt szándékú, haszonszerző célú politikai alkotmány- és jogsértésektől, melyet a túlerejű állam követett el - például a Bokros-csomag idején. A Költségvetési Tanács meg nem választott, hanem Orbán által 9 évre kinevezett sameszcsapat, akiknek "megegyezniük" kell a majdani parlamenttel. Ha nem teszik, a parlament repülhet, felülírva az Orbánnak esetleg nem megfelelő választási eredményt. Más szóval otthagyott néhány embert, akik kilenc évig elzavarhatják a parlamentet, ha nekik az nem tetszik, és egy költségvetésnél abszolút nem kell jogi indoklás, elég azt mondani, hogy nem helyesek szerintük a számok, és kész. Nincs ember, aki ellenőrizni tudja, melyik mond igazat, költségvetési ügyekben annyit hazudtak már minden oldalon.

Vagyis az AB a parlament jogtalanságai ellen használható, ezt pórázra teszik, a KT meg a majdani parlament egyenrangú politikai kontrolljára alkalmas, miközben akkor a kutya meg nem választotta (most is csak Orbán, de most még van kétharmadja). Ezt úgy hívják, hogy időzített bomba - aki edig a két dolgot összekeverni próbálja, akkor annak az agyában nyilván már fel is robbant...

"Tegyük fel az alapkérdéseket: ki alkotmányozhat? A kétharmados parlamenti többség. Ez most rendelkezésre áll egy pártszövetségnek. Az alkotmányt tehát akkor is demokratikusan, legitim módon fogadják el, ha csak a Fidesz-KDNP szavazza meg."

No csak két apróság. Először is: a kétharmadot nem alkotmányozásra, hanem Gyurcsányék elzavarására kapták (torzító választási rendszerben - körülbelül a szavazatok felével). A legjellemzőbb viszont rád, ergé - meg az összes neokon fidesznyikre - hogy a "nép" szó csakis politikai lózungokban jelenik meg nálatok, a hatalom tényleges forrásaként nem. Vajh' miért nem ejtesz egy szót se arról, hogy egy alkotmányt talán a leghelyesebb volna azzal elfogadtatni, akire vonatkozik? Miért nem jön szóba a népszavazás (egyszerűen igen/nem a tervezetről)??? Fityfasz napi politikai ügyekről, háromszáz forintos vizitdíjeól lehetett, az ország alkotmányáról nem lehet? Ez lenne a Fidesz-demokrácia? Szavazzanak meg egy alkotmányt, aztán legitimáló népszavazást tartsanak róla, akkor senki sem szólhat semmit. Ha nem akarnak/nem mernek: az csakis azt jelentheti, hogy a majdani "sarkalatos" törvényekben skkal több kutya lesz elásva, mint ahánynak a szagát most érezzük...

Bartoki 2011.04.14. 13:38:00

Elég szar lett mostanában a Mandiner, nemtom miért kell ennyire elfogultnak, szemellenzősnek, dörgölőzőnek lenni (szerencsére még nem mindegyik szerző). :(

Tulajdonképpen már csak azért nem veszem le a facebook-os lájkot rólatok, hogy a FB-kalickán keresztül továbbra is látható legyen az avatarom. :)

2011.04.14. 13:43:03

Török Gábor polgárháborút vizionál:

"Kétségtelen, Tölgyessynek igaza van: ha valóban az új alkotmány megtartása és elvetése lesz a magyar politika egyik lényegi vízválasztója, akkor az már-már polgárháborús állapotokba taszítja ezt az országot, és lehetetlenné tesz minden hosszú távú építkezést és ehhez szükséges minimális együttműködést a politikai felek között"

torokgaborelemez.blog.hu/2011/04/13/349_betonbol_kukaba#comment-form

ennyit erről a csodás alkotmányról és a mégcsodásabbsabbsabb fideszről

devuscka 2011.04.14. 13:45:56

@brabant89:
"A 2010-ben 2/3-ot nyert többség nem képviseli, soha nem is képviselte, és nem is fogja."
Természetes, hiszen 2/3-ot kapott. :-)
De hát a hatalomgyakorlata már csak ilyen , aki többet kap, többet nyer, így a 'többséget' képviseli és a saját akaratát érvényesítheti. Így volt ez az elmúlt 8 évben is. (azért az eladósítás és hitelfelvétel, kórházbezárás jobban hat az országot jelenjére és jövőjére, mint az, hogy 'preambulumnak' neveznek valamit.(vagy 'kúriának')
Láthattuk ez a most oly nagyon védett alkotmány sem mentette meg az országot a csődhelyzettől.
Most legalább erre lesz lehetősége az új Alkotmánynak. Már ezért megéri. :-)

2/3-a van a fidesznek? A többi párt még ennyit sem képvisel. Ha a balhívők 'fixa ideájából' nézzük, az összes szavazásra jogosultak számához képest, az lmp csak ~4.9%-ot képvisel. Akkor most mi van? Mitől nagyobb a nyomatéka az ő szavának? Engem nem képvisel. Nem szavaztam rájuk.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.04.14. 13:53:17

@rajcsányi.gellért (ergé): nyilván elolvasta, és még az is lehet, hogy az én véleményemmel ért egyet.

Mellesleg sok időt vesztett fölöslegesen, ha elolvasta, szegény...

devuscka 2011.04.14. 14:07:19

@Molnargoreny:
'Fityfasz napi politikai ügyekről, háromszáz forintos vizitdíjeól lehetett, az ország alkotmányáról nem lehet?'

Azért mert arra lehet objektíven igennel vagy nemmel válaszolni. akarok vizit díjat fizetni? igen/nem. Egyszerű.
ha egyenként szavaztatnák meg atörvényeket és az alapján összesítenék az igeneket nemeket tartózkodok, ez eleje jó, de ne így hívják.. stb-t akkor ki jöhetne egy objektív vélemény: és vajon hány százalék menne el rá szavazni és olvasná végig és értelmezné az összes t9örvényt egyenként?
Azért eddig ismereteim alapján magától többet vártam volna. :-(

sztd 2011.04.14. 14:12:17

Tegyük fel, hogy elfogadjuk Tölgyessy péter elméletét a hideg polgárháborúról (én elfogadom, ezért hivatkozom rá). Ez esetben tavaly áprilisban a fronton a Fidesz áttörést ért el.

"Vajon a tavaly meghirdetett forradalom és szabadságharc tényleg lezajlott?"

Nem, még tart. Eleve nem tavaly kezdődött, és az áttörés hadisikerré fejlesztésének az emberek kinevezése, és a régi emberek eltávolítása/elszámoltatása az állomásai. Orbán már 2009-ben megjósolta, hogy a régi rendszer hívei ennek ellen fognak állni, hangosak lesznek stb.
Az alkotmányozás is egy állomása. Mivel itt nincsenek hadseregek, fegyverletétel sem lehetséges, így a túloldalt csak elfolytani/ellehetetleníteni lehet. Az önkormányzati választási törvény erről szólt, az alkotmányozás már az új építményről is szól, és a folyamat betetőzése a sarkalatos törvényekkel az új választási törvény lesz. Ha az MSZP mégis életképes marad, akkor nincs győzelem, ha nem marad az, akkor van.

Itt kavart be az LMP, aki volt olyan hülye, hogy átment a front túloldalára, így vagy gyorsan elpucol a frontról, vagy... belédurrantanak.

@Belpo: Szóval a polgárháború már évek óta tart. A kérdés, hogy lesz-e győzelem, vagy tart-e tovább.

@poszt:
"Ha az előbbi: mára tényleg lezárult a küzdelem, minden problémát megoldottunk, és itt az ideje a szimbolikus politizálásnak, az új alapkő lerakásának?"

Valamikor el kell kezdeni, és szerintem illett az alkotmányozással kezdeni.
Mondjuk én örültem volna, ha az új törvényeket eleve nagyjából az új alkotmánnyal együtt készítik, és akkor kristályosítják ki, és valahogy együtt nyerik el a végső formát, és építik össze a legoból az építményt, de ...

@Kettes:
"[a Költségvetési Tanácsnak] nem lesz sem kompetenciája, sem kapacitása a költségvetési törvény és annak végrehajtásának érdemi vizsgálatára - csak vétójoga a parlament döntése fölött"
Kompetenciát nem próbáltam elképzelni, de a kapacitásban erősen ferdítesz. Adott lesz egy egész MNB és egy egész ÁSZ apparátus. Ha ez nem elég, akkor harmadik apparátus sem segíthet.

Bartoki 2011.04.14. 14:38:12

@rajcsányi.gellért (ergé): Nem olvastam végig, ennél a résznél hagytam abba:

"Kérdéses a kritikusok azon logikája is, mely szerint az országgyűlés által hozott törvényekről döntő Alkotmánybíróság esetében az Ab jogainak korlátozását, míg a KT kapcsán az országgyűlés fölötti jogok kiterjesztését fájlalják."

Az Ab nem túl nagy jogait (eddig sem oszlathatta fel a parlamentet) értelmetlenül korlátozzák (mi értelme van a magántulajdon védelmét korlátozni?).

Ezzel szemben a most majd jól bebetonozható KT a semmiből ahhoz kap jogot hogy gyakorlatilag feloszlassa a parlamentet (a megfelelően lojális államfővel együtt).

Aki ezeknek az ellenzését megpróbálja így szembenállítani (mármint hogy milyen visszás ha valaki mind a kettőt ellenzi), az vagy nem gondolkodik (nem feltételezem a szerzőről), vagy annyira elfogult, hogy a kognitív disszonanciáját próbálja feloldani ezzel az ön-győzködéssel.

Orbánnak itt volt a történelmi lehetőség hogy valódi államférfi lehessen, és csináljon végre egy Q jó politikai rendszert Magyarországon. Valódi demokráciával, arányos választási rendszerrel, stb. stb. és felvirágoztassa az orszgot.

Erre fel olyan szinten kúrja el az egészet, hogy örülhetünk ha 100 év múlva ki tudunk kecmeregni ebből a zsákutcából amibe most megyünk bele. :(

És bocs, de nem bírom nézni hogy ezt a folyamatot (elvileg) gondolkodó emberek mentegetik, relativizálják, vagy akár csak elfogadják. Csak azért, mert érzelmileg elfogultak valamelyik világnézet irányába, amit a Fidesz most éppen kisajátított magának.

Pedig attól, hogy a gondolkodó emberek hangosan kimondják hogy "kurvára nagyon nem jó amit most ezek csinálnak", még simán megmaradhatnának polgári, nemzeti érzelmű embernek.

Találkozunk a hétvégi tüntetéseken - már ha megvilágosodtál és elhagynád a "sötét oldalt".

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.04.14. 14:48:10

@devuscka: ne írj hülyeséget, ha nem értesz valamit. A jóváhagyó népszavazás intézménye benne is van a mai törvényben: csak igennel és nemmel lehet szavazni, nincs "módosító indítvány", ezt a marhaságot te vizionálod valós érv híján. Tartózkodás sincs (legfeljebb távolmaradás útján), vagy te már láttál tartózkodom szavazatot népszavazáskor?

Elmondom nagyon lassan, hogy te is megértsd: úgy megy ez (például Svájcban, ahol a komolyabb törvényekről nagyon gyakran szavaznak), hogy a parlament elfogadja, a szöveget közzteszik, a pártok/szervezetek elkezdenek kampányolni, és győzködni a választókat, hogy jó-e ez az egész avagy nem. Aztán mindenki eldönti, hogy az összbenyomása alapján igen vagy nem. Ha igen, akkor hatálybalép, ha nem, akkor meg nem. Érted már, okoska-törp?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.04.14. 14:51:41

@Bartoki: Akkor igazam volt nagyjából, hiszen másképp, de ugyanezt írtam - arról a borzalmas nagy hülyeségről is, amit ergétől pont te is idéztél. Vagyis ugyanazon bajod van az egésszel nagyjából, mint nekem.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.04.14. 14:57:23

@devuscka: Egyébként ez a fajta szemlélet, hogy "úgyse fogja végigolvasni" "nem dönthet ilyen bonyolult ügyben" stb. éppen a választópolgár józan eszét és döntésképességét kérdőjelezi meg. Ha pedig ezt meg mered kérdőjelezni, akkor milyen alapon minősítesz egyetlen kormányt is legitimnek, hiszen mindet felületes, ostoba, két bővített mondatot átlátni nem képes hülyék választották?!

Ha a hatalom a néptől ered, akkor alapkérdésekben a népnek kell döntenie, közvetlenül. Alkotmányozni - vagyis jogszabályszöveget írni - nem lehet "a nép által", de egy jogászok által megírt, pártok által megvitatott, megszavazott majd a választókkal részletesen ismertetett tételes szövegről dönteni bizony hogy lehet. Például ha valaki merev katolikus, esetleg csak olyan alkotmányt fogad el, ami explicite tiltja az abortuszt. Aki meg feminista, az ellenkezőjét, tehát a számukra nem kedvező verzióra nemmel savaznak. És így tovább. Én például el is olvasnám (illetve, így is megtettem), úgy szavaznék. Mégpedig nemmel, sok oknál fogva.

2011.04.14. 15:07:21

@Molnargoreny:

:):): hehe, tök igazad van, kábé arról szól, hogy a választó szavazzon Orbánra és a fideszre, minden más esetben hülye illetve ellenség. Meg ugye volt már néhány népszavazás, most meg pont hülye lett a nép - beleértve a mandiner törzsgárdistáit - hogy népszavazzon. Magyarán a fidesz szavazó, a 2/3 is le lett hülyézve. "Ha voltatok olyan hülyék, hogy ránk szavaztatok, akkor kuss". Úgyse értitek, hogy mi az alkotmány. Majd akkor szavaztok, ha mi engedjük. :):):)

devuscka 2011.04.14. 15:16:58

@Molnargoreny:
Tartózkodom van: Nem megy el szavazni. (nálam írónia ként volt beírva, mint egy közvélemény kutatás, - nehezen értőknek. Mert sok minedenre nincs csak igen vagy nem válasz. Ilyen szerteágazó törvénynél pláne nem )
Svájc? Ja, mert itten már Svájc van? És minden európai demokráciában népszavazás erősítette meg?

"az elmúlt húsz évben Európában 23 új alkotmányt fogadtak el, miközben ezek közül összesen csak tízet bocsátottak népszavazásra. Ráadásul Magyarországon éppen a Horn-kormány alatt nehezítették meg az alkotmány egészéről tartható népszavazás lehetőségét."
23-ból 10-et!
hetivalasz.hu/vilag/faz-orban-kiteljesiti-a-forradalmat-36879/

Az én *minősítgetésem' helyett itt nézze meg, a magyar szavazó mit tud az alkotmányról és mit vár el tőle. (1/3-ánál)
Videók: Baloldali roadshow – Célpont(www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=371104)
'Lassan' is nézheti, hogy megértse. :-)
*én sem teszem ezt magával. (ezzel többet nyom a latba amit mond?)

Bartoki 2011.04.14. 15:17:05

@devuscka: "aki többet kap, többet nyer, így a 'többséget' képviseli és a saját akaratát érvényesítheti"

Ez az úgynevezett "demokratikus centralizmus" a Lenini típusú kommunizmus egyik alapköve:

hu.wikipedia.org/wiki/Demokratikus_centralizmus
www.kislexikon.hu/demokratikus_centralizmus.html

(vigyázat, ez csak a nevében demokrácia - kb. mint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság)

40 évig olyan jól sulykolták a fejekbe hogy azóta sem bírjuk kiheverni?

Bartoki 2011.04.14. 15:17:42

@Molnargoreny: "még az is lehet, hogy az én véleményemmel ért egyet."

100%-ban.

2011.04.14. 15:24:16

@sztd:
a fidesz áttörést ért el - a szakadékot jelző kerítésen. Ha Orbán elvtárs célja az volt, hogy szakadékba vigye az országot, akkor jól csinálja. Az, hogy a fidesz a kritikusaihoz úgy viszonyul, hogy egy platformra helyezi a maszoppal, az olyan, mint minden jobboldalit nácinak nevezni(van néhány hangos náci, de a nagy része távolról se az). Márpedig a fideszt olyan kőjobbosok kritizálják, akikről ez 1 éve elképzelhetetlen volt. Ahogy a mandiner is ébredezik. Amúgy Tölgyessy nem hideg polgárháborúról beszél, az most van, 2/3 ide vagy oda. Kell egy új párt, ami megbékélést hoz, nincs mese.

devuscka 2011.04.14. 15:26:50

@Molnargoreny:
" Például ha valaki merev katolikus, esetleg csak olyan alkotmányt fogad el, ami explicite tiltja az abortuszt. Aki meg feminista, az ellenkezőjét, tehát a számukra nem kedvező verzióra nemmel savaznak."

Akkor ilyen alapon sohasem jön létre konszenzus és nem lenne Alkotmány.

egyébként:
200 000 választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés köteles elrendelni az ügydöntő népszavazást."
Tessék elindítani az aláírás gyűjtést egy törvényt megerősítő népszavazásért. Biztos van erre mód.

"Nem bocsátható népszavazásra:
* A) a költségvetéssel, az adókkal, illetékekkel, vámokkal kapcsolatos kérdések
* B) a hatályos nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek
* C) a népszavazás alkotmányos rendelkezései
* D) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdések
* E) az Országgyűlés feloszlása
* F) a kormányprogram
* G) a hadiállapot kinyilvánítása, rendkívüli állapot és szükségállapot kihirdetése
* H) a fegyveres erők alkalmazása,
* I) a helyi önkormányzati képviselő-testületek feloszlatása,
* J) a közkegyelem gyakorlása."

devuscka 2011.04.14. 15:28:28

@Bartoki:
Akkor minek választunk?

2011.04.14. 15:33:57

@devuscka:
én gyanítom, ezen alkotmányok jó része a szovjet utódállamok, illetve a balkán. végül is európa. szóval jó lenne tudni, mely 23 országról van szó. Ha tudsz erre valami jó infot, megköszönöm. + ugye jó lenne tudni, ahol nem népszavazás útján döntöttek, hány párt és illetve civil szervezet vett részt a megalkotásában és mennyi ideig tartott. mert ez így humbug

devuscka 2011.04.14. 15:34:24

@Bartoki:
egyébként ezt írja.
"a választott testületek rendszeres beszámolással tartoznak választóiknak; a testületek tagjai két választás között felmenthetők, ill. visszahívhatók tisztségükből. A demokratikus centralizmus biztosítja, hogy a döntések az érintett tagság legszélesebb tömegeinek véleményét tükrözzék, és eredményes végrehajtásukban a szervezet tagjai is egységesen vegyenek részt"

devuscka 2011.04.14. 15:34:59

@Belpo:
Keresse meg, addig 'csak' gyanítom.

devuscka 2011.04.14. 15:39:54

@Belpo:
egyébként szerintem szavazzon az aki ki tud tölteni egy tesztet az alkotmányból. Azzal bizonyítja,hogy képben ebből a jogilag megfogalmazott szövegtervezetből.
Ez igazságos lenne.
Ezt a parlamenti választásokkor sem lenne rossz alkalmazni. Nem kellene sok kérdés.
:-)

devuscka 2011.04.14. 15:42:02

@Belpo:
nem én hoztam fel,hoyg kelet-európaiak lehetnek. bizonyítsa. Én nem keresgélek. 23-ból 10-et szavaztattak meg. Az elmúlt 20 évben!
Nem 23 kelet-európai csatlakozott.

2011.04.14. 15:42:34

@devuscka:
megtaláltam, és úgy van ahogy mondtam, ez a 23 ország bizony mind renszerváltó illetve az általam említett országok. (pl ugye a szétváló Csehszlovákia) Ettől független lehetne új alkotmány de nem így

2011.04.14. 15:44:15

@devuscka:
magának mi baja a népszavazással? a magyar népszavazós nemzet, lásd vizitdíj. Ha arról lehetett, nehogymá az alkotmányról ne.

Bartoki 2011.04.14. 15:44:39

@devuscka: A lenini és a valódi demokácia között pontosan ez a különbség, hogy a többség nem feltétlenül kényszeríti rá a SAJÁT akaratát a többiekre minden egyes kérdésben.

Pl. ha hárman elmentek fagyizni, akkor a Lenini/bolsevik logika alapján ha a kétharmad vaníliát akar enni, akkor a harmadiknak is azt kell, vagy mehet a gulágra.

Van amikor elkerülhetetlen, de egy csomó kérdésben felesleges ez a többség akaratának az egészre való erőltetése. Svájcban pl. még az adók mértéke is jelentősen változik az egyes régiókban - mindenhol annyi, amennyit a helyiek kialakítanak maguknak (a törvények népszavazásos megerősítését látom már írták).

Persze mi nem vagyunk Svájc, de épp ez a baj - pont azért nem élünk úgy, mert nem gondolkodunk olyan okosan.

2011.04.14. 15:45:18

@devuscka:
maga szerint Snitt képben van? Na ugye. :):)

2011.04.14. 15:45:58

@Belpo:
tehát úgye az írja alá aki képben van :):):)

devuscka 2011.04.14. 15:53:18

@Belpo:
Melyikek azok? Hol népszavaztattak? Hol nem ?
Egyébként nem jelent semmit sem. Mert van aki igen-van aki nem .

Nincs bajom a népszavazással. Mindig élek a jogaimmal. :-)

'snitt' az ki?

Bartoki 2011.04.14. 15:54:28

@devuscka: "a testületek tagjai két választás között felmenthetők, ill. visszahívhatók tisztségükből."

Ráadásul a visszahívhatóságot még ki is hagytuk belőle. :)

"A demokratikus centralizmus biztosítja, hogy a döntések az érintett tagság legszélesebb tömegeinek véleményét tükrözzék, és eredményes végrehajtásukban a szervezet tagjai is egységesen vegyenek részt"

Ez csak egy állítás, bizonyítás nélkül.
Gondolom az eredeti Lenin-féle propagandaszövegekből származik.

Ez a rész a legfontosabb:

"Demokratikus centralizmus

A komm. típusú pol.-i szervezetek működési és irányítási alapelve. Főbb elemei: a vezető testületek tagjait demokratikusan és titkosan, alulról felfelé választják meg; a felsőbb testület döntései kötelezőek az alsóbb szervekre és a tagokra; a döntések demokratikus vitában, többségi alapon születnek, s ezeket a kisebbség is köteles képviselni és végrehajtani"

Értem én hogy a TÖRVÉNYEKET (de nem minden szaros pártbizottsági határozatot) mindenki köteles betartani. Na de KÉPVISELNI és VÉGREHAJTANI? :)

Jó volt a Fideszben hogy a rendszerváltó pártok közül ők tartottak ki a legtovább az anti-kommunizmus mellett.

Épp ezért olyan nagy baj hogy most már ők is lefeküdtek ennek a bolsevista gondolkodásmódnak. :(

devuscka 2011.04.14. 16:01:49

@Bartoki:
Itt a lehetőség. Még van 3 év. lapítson egy 'igazi pártot ' a barátaival. kezdjen el kampányolni, a magyar nép értett hozzá: meg fogja mérni magukat és ha tényleg olyan jók, akkor maguk irányíthatják az országot. Sőt akár
létrehozhatja az 'igazak alkotmányát'.
Természetesem úgy, hogy a partvonalról mindenki megmondhassa merre dobja be a labdát. és akkor döntse le hova is dobja? De megsúgom valakinek nem lesz jó az irány, és csak egy labda van a kezében. .-)

devuscka 2011.04.14. 16:02:30

@devuscka:
bocsi ne lapítson, 'alapítson'.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.04.14. 16:04:14

@sztd: "Adott lesz egy egész MNB és egy egész ÁSZ apparátus. Ha ez nem elég, akkor harmadik apparátus sem segíthet. "

Ismerem, ez a leépülőfélben lévő Járai okoskodása. Valójában sem az ÁSZ-nak, sem az MNB-nek nincs arra apparátusa (meg törvényi kötelezettsége sem), hogy hatásvizsgálatokat végezzen, mint amiket a Kopits-féle KT végzett.

Bartoki 2011.04.14. 17:05:56

@devuscka: "Itt a lehetőség. Még van 3 év. lapítson egy 'igazi pártot ' a barátaival. kezdjen el kampányolni, a magyar nép értett hozzá: meg fogja mérni magukat és ha tényleg olyan jók, akkor maguk irányíthatják az országot. Sőt akár
létrehozhatja az 'igazak alkotmányát'."

Dejszen ezt csinálom. :)

Mondjuk nem egyszerű, mert 2014 közeledtével, amikor már jól fel lehet mérni a várható eredményeket, gondolom majd szép lassan összeáll a választási törvény. Olyan, amilyen a mostani 2/3-nak akkor kedvező lesz, ez világos.

Valószínűsíthető, hogy az LMP ellen bekerül egy jó magas parlamenti küszöb és egyéb nehezítések (sok-sok kopogtatócédula, de biztosan van más is a tarsolyban). Minden rosszban van valami jó: ha a szocik, vagy akár a Jobbik addigra vészesen népszerűek lennének, akkor az utolsó pillanatban majd inkább mégiscsak elfelejtjük ezt a buta "győztes mindent visz" elvet, és gyorsan bevezetünk egy arányos választási rendszert. :)

Már ha lesznek választások egyátalán. Mert per pillanat nincs végrehajtható választási törvényünk: a mandátumok száma már csökkent, de a választókörzetek még mindig nincsenek kijelölve. Ha éppen úgy lenne jó, akár úgy is alakulhat hogy ki sem jelölődnek... :) Végülis, a legfőbb ügyész is addig maradhat amíg nincs 2/3-dal megválasztott utóda. :)

Belorusszia jut ilyenkor az ember eszébe.
Egyszerre szégyen és szomorú hogy a rendszerváltó Orbán ide vitte az országot. :(

"Természetesem úgy, hogy a partvonalról mindenki megmondhassa merre dobja be a labdát. és akkor döntse le hova is dobja? De megsúgom valakinek nem lesz jó az irány, és csak egy labda van a kezében. .-)"

Továbbra sem értem hogy ebből az alap-problémából hogyan vezethető le a magántulajdon alkotmányos védelmének korlátozása? :O

Annak 1 célja például lehet: azért kell a magántulajdont kevésbé védeni, hogy az állam elvehesse és odaadhassa az IMF-nek és egyéb hitelezőinknek.

Még az is lehet hogy nem csak az előzőek, de ezek a mostaniak is ugyanoda dolgoznak, csak most a választások ugye megmutatták hogy a régi átverős szöveg már nem hihető, ezért most egy másikkal kell megvezetni a népet:

www.houseofodd.com/wp-content/uploads/2008/12/sheep_conspiracy.jpg

devuscka 2011.04.14. 17:44:52

@Bartoki:
"Valószínűsíthető, hogy az LMP ellen bekerül egy jó magas parlamenti küszöb és egyéb nehezítések (sok-sok kopogtatócédula, de biztosan van más is a tarsolyban). Minden rosszban van valami jó: ha a szocik, vagy akár a Jobbik addigra vészesen népszerűek lennének, akkor az utolsó pillanatban majd inkább mégiscsak elfelejtjük ezt a buta "győztes mindent visz" elvet, és gyorsan bevezetünk egy arányos választási rendszert."
Egyenlőre fikció. lehet igaza van: nem jó kifejezés a"győztes mindent visz"- (amennyire tudom az angol választási renszer ilyen?) de lehetséges
pl. 2010-ben szinte minden egyéni körzetet nyert a fidesz. Ha csak azok lennének, most milyen arányú parlament lenne?
"Már ha lesznek választások egyátalán.". Bármennyire is előre jósol, választások lesznek. Ezt meg én jósolnám. :-)

"Dejszen ezt csinálom. :) "
Nagyon helyes! Hajrá!. Így kell ezt!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.04.14. 18:59:10

@Bartoki:
"lószínűsíthető, hogy az LMP ellen bekerül egy jó magas parlamenti küszöb és egyéb nehezítések "

Megőrült? Mind az LMP, mind a Jobbik a Fidesz leváltása elleni garanciák. Nézze meg a hétvégi zuglói választást, a Fidesz 39%-ot kapott, az MSZP 30%-ot, az LMP 18.5%-ot. Kire szavaztak volna az LMP szavazói, ha nincs az LMP? Ne mondja, hogy a Fideszre.

Bartoki 2011.04.14. 19:47:26

@Doomhammer: "Nézze meg a hétvégi zuglói választást, a Fidesz 39%-ot kapott, az MSZP 30%-ot, az LMP 18.5%-ot. Kire szavaztak volna az LMP szavazói, ha nincs az LMP? Ne mondja, hogy a Fideszre."

Például ezért is jobb lenne a mindentvivő győztes helyett egy arányos választási rendszer, mert akkor az "egy a tábor egy a zászló" és "osszuk meg az ellenoldalt" logikák nem érvényesülnének.

Ez a "győztes mindent visz" elv túl erősen tolja a politikát a kétpártosodás irányába - Amerikában, Angliában is ez történik. Bár Angliában már szó van róla hogy arányossá tegyék a rendszert.

ps: ez a magázódás valami bennfentes mandineres poén? :)

bz249 2011.04.14. 20:36:42

@Bartoki: egyaltalaban nincs rola szo, hogy aranyosabba tegyek a rendszert, megpedig ket okbol.

Egyreszrol a hulyebritek valoszinuleg a first pass the post mellett fognak donteni a nepszavazason.

Masreszrol a masik lehetoseg is ugyanugy egyeni kepviselos rendszer lenne, csak instant runoff modszer szerint. Ez mondjuk magyar viszonylatban azt jelenti, hogy a paciens nem ikszel a szavazolapon, hanem egy sorrendet ir a rubrikakba. Pl. 1. Munkaspart2006, 2. MIEP 3. FKGP. Ezutan szetdobjak a szavazatokat az 1-esek szerint. Ha senki nem nyert (nem szerezte meg a szavazatok felet), akkor kiveszik a legkisebb kupacot es megnezik, hogy abban ki hova adta a 2-est es annak fuggvenyeben szetosztjak a csomagot (ha nincs 2-es, akkor azt teljesen kiveszik). Ez megy addig, amig valaki meg nem szerzi a megmarado szavazatok tobb, mint a felet.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.04.15. 00:10:36

köcsög-együttható, avagy baromfaktor: ahogyan bánik az állampolgár otthonában a gyengébbel vagy kiszolgáltatottal (nővel, gyerekkel, időssel, beteggel), úgy bánik a hatalom az állampolgárral...

2011.04.15. 12:16:35

a nép népszavazni akar!

www.median.hu/object.1abd034f-eb44-4105-9e48-0794bd1bf60c.ivy

na, ez a király csapdahelyzet!

WLaci 2011.04.15. 23:26:07

Kedves ergé,

Naív vagy, illetőleg a kormányzati kommunikáció sikeres. Az alkotmányozás nagyrészt puszta hatalomtechnika, machiavellizmus. Két példa: az AB "erősítése" nem más, mint +5 fideszes bíró, akik az egyensúlyt sok évre meghatározzák majd; a bíróság élére pedig az OGY által delegált elnök kerül. Az ombudsmani rendszer "átalakítása" pedig főképp a (az egyébként neokon) Jóri eltávolítására irányul, aki merészelt Lázárra perbe bocsátkozni egy teljesen egyértelmű megítélésű ügyben. És ezeknél is sokkal durvább a bíróságok támadása: ilyen nincs demokráciában.

Érdemes végiggondolni, mi változik. Első látásra semmi. Csak éppen két év múlva az összes, értsd összes intézmény élén Fidesz-kinevezettek állnak majd. Mi volt a cél?

flo30 2011.04.17. 08:24:13

@rajcsányi.gellért (ergé):
van egy-két jó gondolat az írásodban, de az AB-vel, KT-vel és a hatályos alkotmány legitimációjával kapcsolatban ordas nagyot hazudsz.

Előttem szólók is leírták, hogy az AB (elvileg, ideális esetben) jogi, alkotmányjogi szempontból vizsgálná a költségvetést, míg a KT vizsgálati szempontja megfoghatatlanabb. Azt kijelenteni, hogy az AB hatáskörét majd jól helyettesíti a KT, minősíthetetlen. Pl. a költségvetési törvénybe becsempészik, hogy a kékszeműek több adót fizetnek, mint mások. Az AB ezt nyilvánvalóan kilőtte volna, a KT meg majd bólogat, hogy persze, ez így ok, mert nőnek az adóbevételek, alacsonyabb a költségvetési deficit.

Ja, az AB létszámának emelése is az AB-t erősíti. Persze.

A hatályos alkotmány legitimációjával semmi gond nem volt, amíg drágalátos miniszterelnökünk (csókolom a drága kezit), el nem kezdte szajkózni, hogy semmi tisztelnivalót nem lát benne. Nagyon sokan már most így vannak az újjal.

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2013.03.29. 12:44:08

Az alaptorvenyt konnyebb modositani, mint a posztokat:)
süti beállítások módosítása