Világvárost vagy csendet?
2010. június 22. írta: dobray

Világvárost vagy csendet?

  Csendrendelettel lepte meg az erzsébetvárosi önkormányzat a kerület lakóit és szórakozóhelyeit. A beterjesztő Gergely József MSZP-s alpolgármester, úgy látszik, nem tanult a hatker hasonló balul elsült akciójából (amelyet sajnos a fideszesek is megszavaztak), meg a 12. 11. kerületi kocsmarendeletből sem.

  Nehéz ügy ez a bulizás, mert hát ugye az ember, ha dolgozik, családja van és gyereket nevel, nagyjából általában úgy este tíztől szeretne aludni, reggel pedig mindenképp fel kell kelnie, a hajnali háromkor óbégató, életük legszebb éveit az ablak alatt töltő egyetemistákra és külföldiekre való tekintet nélkül, akikre nagyon nem kíváncsi (a gyerek meg pláne nem).

  Létezhet-e modus vivendi e két kor- és érdekcsoport között, akik ilyen eltérő életmódot képviselnek? Mert hát ugye, a hatker meg a hétker mégiscsak eléggé belváros ahhoz, hogy ne fogják be mindenki pofáját meghatározott esti időpontban. Világvárost építünk, vagy mi a szösz, Budapest egy olyan város, ahol éjszaka is van élet, és nem lenne jó, ha nem lenne.

  Persze tök jó, hogy nálunk még nem ürült ki a city, már ami a lakókat illeti, és a város kellős közepe nem egy fordított alvóváros, ahol éjjel nincs senki az épületekben (a pinceszint felett), csak nappal, mert minden iroda. Azt is tudjuk, hogy Magyarországon az emberek vagyona ingatlanban van, sokan (no nem a belvárosban) negyven éves korukra építik fel házukat, és sokan laknak akkora lakásokban nyugdíjasként, amekkorát ma legalábbis vezérigazgató-helyettesi fizetésből lehet venni. Családi örökség, miegymás.

  Ugyanakkor az a kissé talán kegyetlen ötletem támadt, hogy aki végképp nem bírja a belvárosi éjszakai hejehuját, az költözzön el onnan. A házát-lakását tuti el tudja adni annyiért, amennyiért tud venni egy szép zöldövezeti viskót, vagy ilyesmit. Vagy valamiképp barátkozzon meg azzal, hogy Budapest nem mezőváros, nem nagyra nőtt falu, ahol este aludni térnek a 25 év alattiak, hanem Bécstől Kijevig, Varsótól Bukarestig a térség legnagyobb városa, ahol bizony mulatozni fognak a fiatalok. A belváros nem kertváros.

  Tényleg jó lenne, ha a modus vivendi nem az lenne, hogy bekussoltatnak minden szórakozóhelyet és kocsmát, mert akkor megdöglik a város élete. Az eddig is idegesített, hogy a kocsmák többsége este tízkor zár, és reggel négykor nem találni komótos korsóemelgetésre alkalmas helyet (na jó, állítólag a Múzeum Kávézó még sosem zárt be, tanácsadóim szerint a Tranzit is esélyes a Kálvin téri aluljáróban, és az Ibolya presszó a Ferenciek terén, meg a Pánik presszó tőle egy utcára).

  Nem örülnék neki, ha bármelyik budapesti önkormányzat, vagy akár a jelenlegi, akár a következő, feltételezhetően fideszes városvezetés nekiállna keménykedni, és maximum a tinédzserek délutáni matinéit engedélyezné, nyolckor meg mindenki otthon nézhetné a tévémacit.

  Ha valaki nagyon hangos az utcán, azt büntesse meg a rendőrség. De bezárni helyeket? Egy belvárosban? Turisztikai öngyilkosság.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr652101278

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem lesz kötelező az erzsébetvárosi csendrendelet 2010.06.25. 13:19:01

A lakók fognak dönteni a szórakozóhelyek és boltok nyitvatartásáról, az üzletekkel szomszédos társasházak a jegyzőnél kérvényezhetik a korai zárást, döntött az erzsébetvárosi közgyűlés pénteken. A civilek a Facebookon győzelemként fogják fel a döntést.

Trackback: Ha az MSzP jelöl 2010.06.22. 22:31:12

Az MszP – szokott lassú, ám népszerűségvesztő módján – elkezdte a kihátrálást Horváth Ingyenbusz Csaba eddigi főpolgármester-jelölt mögül. Úgy tűnik, hiába volt a kapkodva kiutaltatott összeg május elsejére,  hiába kérte le azt a sok f...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taktikai Atompingvin 2010.06.22. 19:15:33

Na végre valaki valami értelmeset írt a témában. Apropó. Molnár F. Árpád kitiltott a blogjáról, mert ezt írtam: 'Nem tudom mit szívsz, de adjál belőle!"
Ne kérjetek a cuccból.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.22. 19:31:31

Egyetértek!

@Taktikai Atompingvin: Lehet, hogy már az ő készletei is fogyatkoznak. Válság van... :(

Danis 2010.06.22. 19:38:45

12. kerületi rendelet? Nem a 11. kerületre gondoltál?

halar 2010.06.22. 20:05:28

miért nem jutunk tovább ezen a fiatal-öreg szembeállításon?
minden boldogabb helyen ott mulatnak/beszélgetnek/fröccsöznek/vedelnek a 25+osok, 50 és 60+osok is, ahol a fiatalok. vagy belenyugodtunk hogy nálunk 40 után kuss van és este tv bambulás? sajnálnám a szüleimet, ha tényleg ezt kéne tenniük...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.06.22. 20:16:59

Azért azt (csendben) hozzátenném, hogy ez a csendrendelet-cunami, ez egy vadiúj európai trend, szóval, ha szeretnénk a kor kihívásainak megfelelni, akkor ezt az új vonalat kell tartani . )

medium001 2010.06.22. 20:17:14

http://www.facebook.com/photo.php?pid=1077562&op=1&o=global&view=global&subj=1519090331&id=1519090331&ref=pf#!/pages/LE-A-CSENDRENDELETEKKEL/130509183638168?ref=ts join

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.06.22. 21:02:09

el lehet _innen_ menni
már ha pontyosságra törexünk :))
részemről a touring-ot részesítem előnybe':)

www.youtube.com/watch?v=lTcY8YPCl0M

az poszthoz: ubi-szezon rulzzz :D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.06.22. 21:12:32

"Turisztikai öngyilkosság."

dobray, ha tudsz esetleg pl. Berlin belvárosában olyan, még ma is működő "romkocsmáról" vagy akár kerthelységről, (amelyikekről a hasonló pesti helyeket másolták), ahol éjfél után, akár hajnalig tudsz sörözni, akkor légyszi írd már meg a címet . ) Hasonló bécsi helyek szintén érdekelnének (bár köztudott, hogy ezek a városok hagyományosan fojtogatják a turisztikai ágazatukat, márcsak
hobbiból is : )

kamasuka 2010.06.22. 21:19:44

"úgy látszik, nem tanult a hatker hasonló balul elsült akciójából"

Balul sült volna el?

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.22. 22:07:37

Köcsögök! Budapesten a belvárosban is élnek _dolgozó_ emberek, akiknek pihenni is kellene valamikor, mert másnap esetleg munkába kell menniük. Nem lehet mindenki olyan ingyenélő, tetves kis narkós/alkoholista, mint ti.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.22. 22:09:21

@Villy: nem attól lesz valami világváros, hogy néhány szarházi minden éjjel teleszemeteli, összeszarja, összehányja a város egykor szebb napokat látott zöldterületeit! (lásd pl. Gödör környéke!)

Villy 2010.06.22. 22:13:06

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Csodás, és mit kezdjek ezzel az információval? :))

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.22. 22:19:34

@Villy: gondolkodj el rajta és a jövőben igyekezz nem szemetelni és részegen végighányni a belvárost!

freesleep 2010.06.22. 22:23:11

ezt a remek ötletet már a terézvárosi ügyben is felvetették, akkor se tudtam mást gondolni, csak hogy dajdajozzanak az ötletgazda ablaka alatt...

de egyébként ennek az el lehet költözninek mi a vége? ki lakna ott akkor, ha üres házakat nem akarunk? mondjuk hogy beköltöznének a szórakozni vágyók. biztos hogy a heti mondjuk két napot elszórakozgató fiatalok díjaznák, ha a műintézmények szomszédjaként hétből hét napig hallgatnák a klf. turnusokat?

Elstron 2010.06.22. 22:28:52

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: Van egy olyan érzésem, hogy több középosztálybeli háztartás kutyájától származó szarkupac hever a belvárosi tereken, mint a fiatalok termelése. Ezen még dolgozzál egy kicsit:)

Aron M 2010.06.22. 22:34:42

kár budapest éjszakát elkúrni mert a lakók így meg úgy.
ez valami álságos mellébeszélés.

bryan 2010.06.22. 22:36:02

Mint hatodik kerületi, én is jobban örülnék, ha a korábban meglévő szabályokat tartanák be, meg esetleg néhány újat hoznának (pl. wc használat minden vendéglátóhelyen legyen ingyenes és ez legyen kitáblázva, mert utálom, amikor összehúgyozzák a kapualjunkat). A közös költségemnek igen jól jön a házamban működő étterem/klub, de nem szeretem, hogy nem figyelnek az onnan kiáramló vendégekre, akik ott óbégatnak. Nem szeretem, azokat a helyeket, amik nem oldják meg a hangszigetelést és nem szeretem, hogy a zajszint-méréseket szabotálják. De még kevésbé szeretek fekete zacskóval a közértbe járni néhány sörért, mert az önkormányzat szerint nem ihatom meg otthon, ha akarom. Azt meg különösen nem szeretném, ha a kerületem olyan szellemvárossá válna, mint az ötödik kerület egyes részei este.
Az utolsó szög a belvárosi helyek koporsójában egyébként a dohányzás kitiltása lesz a vendéglátóhelyekről. A legtöbb ugyanis pince és ha tömegesen járnak ki cigizni az emberek, akkor hipp-hopp bezárják őket.

brazileiro 2010.06.22. 22:36:22

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

Azt például úgy is meg lehetne akadályozni, hogy betiltják az alkoholt. Úgy senki nem lenne részeg. Ez miért nem jutott eszébe senkinek?

nothing.at.all (törölt) 2010.06.22. 22:45:32

azért legalább nem 10-től akarják. éttermek nagyrészt kiürülnek már éjfélre, diszkóknak meg nem baj, ha nem bömbölnek éjszaka. prágában 10kor kiobtak minket a kocsmából, mégis jóval több turista volt ott októberben, mint itt. kicsit szelidítve, de nem tartom teljesen hülyeségnek. éjjel-nappalira mondjuk nem tudom, miért vonatkozna.
meg most akkor melyik jog van előrébb? a nyugodt pihenéshez való jog, vagy a hajnalnégykorkorsóemelgetéshez való jog?
szerintem semmi baj nincs azzal, hogy ÉJFÉL után már ne legyen nagy hangoskodás. 10 óra az túl korai valóban. de ez csak egy vélemény.

indapass90210 2010.06.22. 22:45:58

@brazileiro: Szerintem senki sem golyóálló , hogy ezt kockáztatni merje:)

De már megint ott tartunk, hogy a leghüjébbek miatt kell korlátozni.

efi 2010.06.22. 22:46:38

"Budapest egy olyan város, ahol éjszaka is van élet, és nem lenne jó, ha nem lenne."
És miért nem?
Akik bulizni akarnak, menjenek ki a pusztába egy hodályba, aztán ott óbégassanak.

indapass90210 2010.06.22. 22:47:22

Bulizni meg egyébként Belgrádban, Kievben, Odesszában kell. Ott nők is vannak hozzá.

2010.06.22. 22:48:19

Igenis ne ordibáljanak részeg egyetemisták a lakók háza előtt.

A probléma ott van, hogy nem a boltok/kocsmák/stb. bezárásával kéne ezt elérni, hanem kirakni az utcára egy zsák rendőrt azt büntesse meg a barmot háromszázezer... vagy harminc ezer... vagy nem tudom forintra

indapass90210 2010.06.22. 22:48:39

Akinek meg a zaj akkora probléma, az:
1: vegyen hangszigetelő ablakokat
2: költözzön el
3: gerenda, szeg, kötél

Mylady 2010.06.22. 22:50:41

Két oldala van a dolognak.
Egyrészt szar azoknak, akik ott laknak. Én sem szeretném, ha a házunk előtt italoznának, üvöltenének.
Másrészt viszont eddig ugye azzal próbáltunk érvelni a házibulik ellen, hogy tessék szórakozóhelyre menni. Nehogy az legyen a történet vége, hogy a szórakozóhelyek hiánya miatt az utcán üvöltöző emberek a házakba szorulnak.
Azt valószínűleg mindenki jobban utálná.

[c] 2010.06.22. 22:54:01

@Dövan: Miért, Pöstön nincsenek?

indapass90210 2010.06.22. 22:57:50

@antiszociális exlúzer: van, ugyanolyan flegma büdös kurvák, de emellé viszont nagy a seggük!

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.22. 22:59:28

Ha valaki elmegy romkocsmázni, az lehet nagyjából OK, de az a sok barom mit képzel, aki kiül az erkélyre hajnali négyig óbégatni. Vagy nyitott ablakhoz. Itt az egykerben. Én bevezetném, hogy aki nyitott ablaknál, vagy erkélyen hajnalig óbégat, azt megfőzzék a Hősök Terén, elevenen. Vagy legalább megnyúzzák. De legalább az egyik lábát levágják. Vagy mondjuk az orrát. Vagy mondjuk feldugni a seggébe egy furulyát. De ez a minimum. Ezt azért érezni kéne, hogy szép az, hogy felgyütt ide a városba a Harsányira kommunikájciót hallgatni, de itt bizony néhány ember is lakik. Érzéketlen parasztja.

old bahaman 2010.06.22. 23:02:31

Én egy forgalmas, 2x2 sávos út mellett épült házban lakom a 2. emeleten. Majd szimpatizálok kicsit a helyi polgármesterrel, hátha betiltják az autós közlekedést itt, vagy megemelik a házat legalább 10 méterrel, hogy éjjel, amikor szellőztetek, ne hallatszódjon be az utca zaja. Annyira.

De emlékszem egy olyan rákoskutyafaszai kezdeményezésre, miszerint a ferihegyi repteret fordítsák el 90 fokkal, mert zajosak a gépek. Csak épp akkor nem gondoltak ebbe bele, amikor féláron occsóé' vették ezerszámra a telkeket ott. Barmok.

mizrolist 2010.06.22. 23:06:33

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?: a belváros nem arra való, hogy ott dolgozó emberek vagy nyugdíjasok korán aludni térjenek, ezt kéne felismerni. Arra ott vannak a lakótelepek a külvárosban.

fkorbi 2010.06.22. 23:10:22

Dobray, a Múzeum kávézó 2006. október 23-ájának sokak számára emlékezetes éjszakáján állítólag bezárt!

(Saját szememmel nem láttam, hajnalig dolgoztam akkor itthon, de valamelyik online lap megírta)

indapass90210 2010.06.22. 23:10:51

@old bahaman: a 10 méter nem elég. Laktam 11.-en, és nyáron, éjjel 2-kor fociztak a ház előtt, nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne basszam le a filodendront a 30 literes edényével. Most egy óvoda mellett lakom, de az óvodások egyelőre csak reggel 8 után zajonganak. Aki meg Ferihegy elfordítását kitalálta, az még nem ült jó erős oldalszélben leszálló gépen.

GaZe 2010.06.22. 23:16:44

azért jó, hogy az éjszakai csendet a kocsmákban találják meg, az oktogonon dübörgő villamosok, vagy a blahán kulminálódó forgalom (villamosok, autók hada) szerencsére senkinek sem okoz gondot.
de ez magyarország.
itt tiltani kell, mindent, nem megoldást találni, nem is kell gondolkodni.
(Berlin belvárosában tudom ajánlani azt a félig lebombázott áruházat a Fridrich str - Oranienburger str kereszteződésénél. Ott még techno buliba is beleszaladhatsz. Prágában is van tengernyi hely ahol lehet mókázni éjfél után is, csak ott ugye volt egy városrendezési koncepció, meg úgy általában minden más értelmes városban, hogy vannak lakóövezetek, meg vannak buli zónák, ahogy vannak bevásárló utcák is. Csak idehaza ugye 23 kiskirályság, szuper-unkonstruktív ellenzék. /biztos nehéz lehetett azért leírni, hogy a 6keres baromságot a fidesz is megszavazta. azért ezt becsülöm/)

Mit lehet tenni?
Kijelölni stabil zónákat, ahol ez lesz, mondjuk nagymező utca. Kitiltani a parkolást, rendőrjárőöket odapattintani, koncentrálni mert így olcsóbb és hatékonyabb kézbentartani a dolgokat.
Nem ördöngősség, meg lehet csinálni.
De biztos jobb lenne ha a belváros olyan lenne, mint mondjuk a szabadság tér éjszaka: kihalt, mint a picsa.

Költözzenek ki. Háááááááááááááááááááát...
Ez azért talán nem ilyen egyszerű. Egyrészt, te se költöznél el mo-ról ha valaki asszondaná neked, hogy bocs, de ezentúl tök más lesz itt, mint eddig, senki sem kérdezte tőled, hogy beleegyezel-e, de az egyetlen lehetőséged, hogy tiplizel. Leélsz 70 évet ott, akkor te sem fogsz könnyedén pattanni. Hiába ér csritrilliárdot a lakásod (amit mondjuk ki sem tudsz fűteni...)
Az agglomerációba való kiköltözés sem megoldás, mert Budapesten egyszerűen tragikus az elővárosi közlekedés. Csomóan becumizták, hogy mennek ki szuburbiába, de jó lesz ott, csak nem számolták be az ingázást, az időt, mindennek a költségét. Aztán verik a kolompot, hogy nehogymá dugódíj legyen, meg még 2 sávot a rákóczi útra.
De pl amsterdamban a piros lámpás negyednek voltak olyan blokkjai, ahol a legnagyobb zsivaly szomszédságában is már néma csend, családi házak, idill.
Ezt itthon is meg lehetne valósítani, de ahhoz átgondolt városkoncepció kéne, szakemberek, társadalmasítás, korrekt lakossági fórumok.
Meg persze rugalmas hozzáállás. Mert ebben nagyon messze vagyunk a nyugattól, itt még csak erőből akarunk elintézni minden kérdést.

Meg persze az is segítene ha a kerület polgármestere nem ülne a sitten....

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.06.22. 23:16:44

NEm mondtam, hogy bárkinek az ablaka előtt orbiáljon bárki is, de azt akkor büntesse meg a rendőrség, vagy szóljon rá, mittomén.

kisQtya 2010.06.22. 23:17:06

@Mylady: Én is úgy gondolom, hogy a rendőrségnek kellene fenntartani a közrendet az utcán, nem pedig a kocsmárosnak, mert így házibuli dömping lesz. Én végigbuliztam az ifjúságomat, de azért éjjel az utcán nem randalíroztunk és nem húztunk kondenzcsíkot magunk után. Gondolom, erre a mai fiatalok is képesek lennének.
Amikor fiatal voltam, utáltam, hogy a vén szarok óbégattak a házibuli miatt mondván, menjünk szórakozóhelyre (ösztöndíjból!?!?!). Most, hogy már magam is (majdnem) vén szar vagyok, még mindig utálom, hogy a fiatalokat, a gyerekeimet a szórakozás miatt basztatják, s most már csendrendelettel is.
Én még most is imádok bulizni és éjszakázni, ha meg fáradt vagyok, akkor állva is elalszom.
A fene egye meg, ezt a sok besavanyodott vénséget!

chabba (törölt) 2010.06.22. 23:20:11

@Dövan: pontosan. Én konkrétan tudtam, hogy zajos helyre költözöm, ezért az első volt az ablakcsere, és a még plusz 38dB-es hangszigetelést adó redőny beszerelése. Gyakorlatilag jobban zavar az alvásban a hűtőm surrogása, mint a kiabáló egyetemisták.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.06.22. 23:20:54

én sose buliztam, sose zavartam másokat, más se tegye
bulizásnak élő fiatalok különösen nem érdekelnek

Môžeš mi pomôct'? 2010.06.22. 23:21:54

Ki kell jelölni egy vigalmi negyedet. Aki máshol vigad, annak meg bumm a fejbe.

eN 2010.06.22. 23:26:06

Értem én hogy a lakók aludni szeretnének, de azért jól jön hogy a közös költség harmada a házak aljában üzemelő helyek miatt és legalább a ház alsó szintje nem ótvar romos, mert ezek a helyek legalább azokat rendben tartják: tatarozzák és festik. akit zavar az költözzön ki tanyára, ott nincs éjjel zaj.
másrészt ha kicsit kulturáltabbak lennének a kocsmázó népek, akkor nem lenne ennyi rinya sem a lakók részéről. nehéz kérdés.
ezt a sok antiszociális barmot... senki sem hajlandó a saját rövidtávú érdekeinél tovább látni.

AzHofi 2010.06.22. 23:29:28

Lehet a szorakozohelyeket is hangszigetelni. Akkor nem a folotte lako szivja a cigifustot, piaszagot, hangzavart, hanem aki letrehozza. Bemegy a vigadni vagyo, becsukja a hangszigetelt ajtot, aztan obegathat, ha neki attol jobb. Ha meg az utcan szeretne obegatni, akkor taxizzon haza, es orditson ott, mikozben keresi a kulcsot.

kisQtya 2010.06.22. 23:38:43

@eN: A kocsmárosok helyében összefognék, testületileg felmondanám a helyiségbérletet, aztán kenjék a hajukra az üzleteiket. Belvárosi elegáns kocsma helyett nyissanak benne mosodát, vagy bálás-rongyos boltot. Az olyan szép... Pihentető...
Faszkalapok.

Metál -e a bimetál? 2010.06.22. 23:43:33

költözzenek máshova?
látom a naagy liberális gondolkozás tovább tombol és PUSZTÍT az indexen az szdsz megszűnése után is!

gauche caviar 2010.06.22. 23:43:48

@endike: pfff.. tudom, hogy csak trollkodásból tolod ezt a faszságot, de azért érdemes elmondani: hát ha te sose buliztál, akkor érted nem kár.
sőt, mivel a frusztrációd potenciális veszélyfaktor, hogy egyszer bekattansz és kinyírsz valami plázában ártatlan embereket, javaslom az elkülönítésedet.

gauche caviar 2010.06.22. 23:45:03

amúgy ezer éve ki kellett volna már alakítani koncepciót és vigalmi zónákat, ahol koncentráltan jelenik meg ez a tevékenység, így az ellenőrzése is sokkal hatékonyabb, olcsóbb.

de sok minden mellett, ezt is basztak megcsinálni, komcsik, fidesznyikok, mind.

gauche caviar 2010.06.22. 23:45:48

@Metál -e a bimetál?: liberális gondolkodás? a mandineren?
hát faszikám, téged aztán nem sok ésszel engedtek el otthonról...

fingerbangs 2010.06.22. 23:57:41

hahaha
éjszakai élet budapesten? ez valami vicc? pang minden, kihaltak az utcák, alig van élet
párizs, róma, milánó, london, ott van éjszakai élet és azt ezzel a hullaházzal össze se lehet hasonlítani, csak mert van pár hely ami nyitva van, ettől ez még siralmas
értem a posztot, csak ez kijött belőlem

Bambano 2010.06.23. 00:00:47

Na, megint egy bunkó pesti... aki azt hiszi, hogy csak pesten van éjszakai élet, csak pestnek lehet turizmusa, a vidék meg le van sz.va, menjen minden vidéki 10-kor aludni.

Amikor ilyen marhaságokat írsz, eszedbe jut-e, hogy közben a magyarok 80%-át vérig sérted?

336 2010.06.23. 00:11:07

@Bambano: Senki sem sértett meg senkit. Arról van szó, hogy Budapest legnagyobb szórakozónegyedében le akarják húzatni a rolót. Te ugyanúgy kiakadnál, ha a te falud egyetlen dizsijét bezáratnák arra való hivatkozással, hogy óbégat az onnan kitámolygó közönség.

mizrolist 2010.06.23. 00:17:24

@AzHofi: azok általában hangszigeteltek és nem is zavarnak senkit - csak a hazafelé tartók, akiktől viszont csak úgy lehet "megszabadulni", ha eleve bezárunk minden szórakozóhelyet...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.06.23. 00:21:56

London,Párisz,Róma,New York,Hongkong,Tokió ect.

más kategória...

Prága beelőzött az elmúlt tíz évben

most a kihívók :
Bukarest,Zágráb,Pozsony,Belgrád

szorítok tényleg ,hogy öt év múlva ez ne Tirana vagy Szkopje legyen

Bell & Sebastian 2010.06.23. 00:32:41

Mindenre van műszaki megoldás, hatósági előírás, csak hát ugye...
Átmenetileg -nyolc éve- nem csípi fülön a kamera vagy rendőr az éjszakai randalírozókat.

Előtte sem így volt - ezután sem így lesz, remélem. Pár hónapot csak kibírtok, választás előtt önkormányzat nem kockáztat, népszerűtlen döntésbe nem feccöl energiát.

Sok az ingyen jól élő szocializálatlan tuskó, akik egyetemista mimikriben tévesztik meg a dolgozó népet és drága jó szüleiket - is.

Még jó, hogy alig van nyelvvizsgájuk, mert micsoda bábeli hangzavar lenne csak akkor!

Javallott műszaki-technikai megoldások:
- az óbégatás hangfelvételének ellenfázisú visszajátszása
- a fémtartalmú lábazati festés gyengeáramú gerjesztése
- az aszfalton hagyott színes álmok lefújása folyékony tojásfehérjével, pizza alapra helyezése és kötelező visszaszállítása a kocsmába

Vagy az éjszakai felvételek visszajátszása kábeltévén, főműsoridőben.
A legtöbb SMS -t begyűjtők akasztása minden vasár- és ünnepnap a főtéren, közvetlenül a nagymise után.

Piszok Alfréd 2010.06.23. 00:34:24

Legyen kijárási tilalom statáriummal egybekötve! Mindjárt lenne rend és jól éreznénk magunkat!

Bambano 2010.06.23. 00:36:19

@336: maradjunk annyiban, hogy te nem érzed sértésnek, a vidékiek meg annak érezhetik. ezt nem az fogja eldönteni, aki leírta, hanem az, aki elolvasta.

böme 2010.06.23. 01:05:02

Azt nem értem, hogy azok, akik a drága belvárosi lakásokban laknak miért nem tudnak hangszigetelt ablakokat használni, vagy legalább füldúgót? Drága belvárosi lakásra / magas bérleti díjra telik, de ilyenekre nem?! Ennyi erővel én is lobbizhatnék azért, hogy reggel 10 előtt ne nyisson ki a szomszédos óvoda és ne legyen közlekedés az utcában, mert aludni szeretnék... Hangszigetelt ablak és töbé nincs ilyen gond, mi ezen a nehéz??

fraki 2010.06.23. 01:17:19

Az első értelmes megközelítése a problémának, a zseniális zoli vagyok blog hulladék fröcsögése után jól esett.

Nem vágom, hogy a turisztikának mi és mennyi köze van ehhez az egészhez. A turisták is aludni szoktak éjszaka, ők aztán igazán, mert másnap menni kell városnézni. Nem egy élményem van arról, amikor turistaként idegesített, hogy dáridók miatt nem tudtam elaludni.

Szerintem aki a kérdésben csak mint a tiltás problémáját látja, meg ráadásul esetleg kicsit belemagyarozik, az eleve egy balfasz. Ez egy szabályozás.

Az, hogy az éjszakai nyitva tartás világvárosias dolog, valid pont. Hogy költözzenek el? Problémás felvetés, de a magyar lakáshelyzet gondolatmenete csillagos ötös.

"Hatker balul elsült akciója" – én is kérdezném, hogy ez a kijelentés mire alapozódik?

gande 2010.06.23. 01:26:52

@Dövan:

NEM! aki zajt akar csapni, az vegye magát körül hangszigetelt cuccal, hogy mást ne zavarjon. ennyire egyszerű.

és természetesen nem bezárni kellene az üzleteket, kocsmákat, hanem az embereknek megtanulni figyelemmel lenni másra.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.06.23. 01:47:37

Nos, szerintem a késői nyitvatartás problémája helyett inkább főleg a sokszor pofátlanul magas árak, a vizezett italok és a lenyúlós-tahó pincérek miatt szenved csorbát az imázs.

renhoek 2010.06.23. 01:48:10

Arra nem gondol senki, hogy a sok bezárt kocsma helyett pont hogy az utcára kényszerülnek a fiatalok / kocsmázók / vandálok / óbégatók... Csak szépen elosztva a városba... Na akkorfogják aztán jól telibeszarni az egész várost.

336 2010.06.23. 01:50:09

@gande: Igazad is van, meg nem is. Igazad van abból a szempontból, hogy azok a helyek, ahol zajongás van, igenis legyenek hangszigetelve, mert nem normális állapot, hogy a harmadikon is ki kelljen esni az ágyból a pincéből jövő basszusütemektől. Viszont azt is tudomásul kell venni, hogy egy város változik. A VI.-VII. kerületek már nem olyanok, mint harminc éve voltak, mert itt időközben kialakult a város szórakozó negyede. Ez zajos, mint mindenhol a világon. Lehetne ezen tompítani - például rendőri jelenléttel az érintett utcákban (gyalog, nem autóban ülve) -, de megszüntetni nem. Tehát megoldásként el kell költözni, vagy igenis hangszigetelni kell a lakásokat is.
Arról pedig meglep, hogy még senki sem írt, hogy vajon hányan költöztek az említett kerületekbe az elmúlt tíz évben pont azért, mert olyan amilyen.

mizrolist 2010.06.23. 01:57:47

@fraki: a kerület visszavonta a rendeletét.

gande 2010.06.23. 02:27:04

@336: szerintem egyről beszélünk..... én sem záratnám be, hanem más megoldásokra törekednék.

külföldön különben meg úgy oldják ezt meg, hogy felhívják a vendégek figyelmét a csendes távozásra. amennyiben ez nem működik, akkor este 10-kor be kell zárjon. szerinted mennyire ügyelnek a kocsmatulajdonosok arra, hogy a vendégek ne hangoskodjanak (lakóterületen) az utcán?

szerintem a tiltás (bármilyen területen) csak a legvégső megoldás lehet. inkább egymásra való figyelemre kellene rávenni az embereket.

kukásmacska 2010.06.23. 02:47:48

@fingerbangs:

Milánó?
Egy unalmas ipari-kereskedelmi központ, egy kora szeptemberi hétköznap (kellemes nyár végi idő volt) megkérdeztünk pár helyi embert, hogy mi van nyitva sokáig (étterem, presszó, bár, kocsma, bármi...) erre közölték hogy minden bezár legkésőbb 11-kor esetleg éjfélkor, a csúcsot a főpályaudvarnál levő McDonald's tartja, ők éjjel 1-kor dobják ki az utolsó vendégeket.

London, Róma, Madrid - bizonyos negyedekben éjjel 3-4-5 körül is nyüzsögnek a népek és esznek-isznak, vidámkodnak.

Uhi 2010.06.23. 02:53:53

Én 23 éves vidéki fiatal vagyok, kb 50km-re BP-től (Esztergom környéke) és majdnem minden héten feljárok pestre bulizni! Igaz itt is van élet de számomra a pesti bulikhoz képest szar! Főleg hogy megszoktam hogy lassan 2 éve pestre járkálok bulizni, többnyire fent is alszok 7végente valamelyik haver albérletében, kerületet nem tudok mondom... de álltalába oktogon, vagy Árpádhíd közelében! Érdekes módon én és társaságom soha nem óbégat, reggel 5-6 ig bent vagyunk a xy szórakozóhelyen aztán mivel többen vagyunk taxival vissza az albiba... Költség eloszlik, kibírható de legalább gyors és kényelmes, vagy ha közel vagyunk akkor gyalog de akkor is kulturáltan, és még hulla részegen is van bennem annyi, hogy nem ordítok, nem rongálok, és életem során 3x hánytam pedig szépen folyik le mindenféle:) Szóval az emberek hozzáállásával van az alapvető probléma! Hiába zárnák be a kocsmákat a parasztok akkor is ordibálnának és rongálnának! Viszont a másik dolog, hogy szerintem még így is 100x csendesebb a város mint vidék! Legalábbis én mindig azt figyelem, hogy rohadt csend van, leszámítva a forgalmat (ami engem nem érdekel valahogy természetes zajnak veszem) és néha 1-2 magát faszagyereknek gondoló barmot! De még így is 100x jobb aludni mint 2000 kutya állandó ugatása és 4000 macska nyávogása közt! Szeptembertől terveim szerint én is húzok fel valahová az oktogon környékére albiba, aztán party 1000el:)

Akvyr 2010.06.23. 03:07:51

Én nem vagyok az az utcán óbégatós lóröhögős kukaborogatós fajta még ittasan sem, de amilyen keresztes hadjárat folyt itt a fiatalság ellen az elmúlt években az gyalázatos. Az ilyen "önkormányzat+nyuggerek a boldogság ellen" akciókkal a hócipője tele van mindenkinek. Nem mellesleg nagyon kevés a kellemes kiülős helyek száma BP-n. Eltekintve a peremvidékektől kábé marad a Gödör, és az ELTE TTK campus füves területei (ami többnyire tele van szúnyoggal - most pláne). A kocsmák bezárásának pedig semmilyen logikai hátterét nem látom át, főleg a fentiek tükrében...

Dr Kangörény 2010.06.23. 04:27:30

A "tiltsuk be!" a pontagyúaknak mindig jobb megoldás, mint bármi más.

Az eddigi szabályok jók, csak az ellenőrzésére jogosult szervek (rendőrség, közterület felügyelet) szarnak a munkájukra, és éjjel alszanak.

A poéitikusoknak nincs agya.

suski 2010.06.23. 04:42:41

Teljesen egyetértek a poszttal.

@bryan: "De még kevésbé szeretek fekete zacskóval a közértbe járni néhány sörért, mert az önkormányzat szerint nem ihatom meg otthon, ha akarom. "

Hö? Hát ez meg mi?

@GaZe: "Leélsz 70 évet ott, akkor te sem fogsz könnyedén pattanni. Hiába ér csritrilliárdot a lakásod (amit mondjuk ki sem tudsz fűteni...)
Az agglomerációba való kiköltözés sem megoldás, mert Budapesten egyszerűen tragikus az elővárosi közlekedés."

Akkor ott vannak az udvari lakások vagy egy másik kocsmamentes utca magasemeleti lakása. A metró is tökéletesen működik, lehet nézelődni pl. a József Attila lakótelepen vagy Zuglóban. A belvárosi lakás árából még bőven marad is neki.
A füldugót is már régen feltalálták. Érdekes a kollégiumban sem jutott eszébe senkinek, hogy a buli legyen betiltva, mert zajt okoz. Vagy falun meg tiltsuk be a kutyákat meg a kakasokat, mi?

garymoore54 2010.06.23. 05:26:24

GaZe
Ugye, nem képzeled, hogy füldugóval fogok aludni a saját lakásomban, hogy a Belvárosban szórakozni vágyók kedvükre kiordíthassák magukat (stb.) az utcán? Az ilyen hozzászólók feltehetően nem laknak az inkriminált helyen, és fogalmuk sincs, mennyi idegeskedést, éjszakai nem alvást köszönhetnek az itt élő emberek a turizmus eme megnyilvánulásának. Próbáld ki, milyen az, ha az alattad üzemelő vendéglátó egységben hajnalig szól a dum-dum, megspékelve egy kis órákig tartó baráti beszélgetéssel az ablakod alatt, amíg el nem takarodik végre! Igenis emberi jogokat azoknak is, akik nem születtek a külvárosba, és nem is óhajtanak oda költözni! Még jó, hogy nem Te szabod meg, hogy hol lakjanak az emberek!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2010.06.23. 05:38:06

@Bambano: te felfogtad az agyaddal, hogy nem egy baktalórántházi, s még csak nem is egy tiszabői, hanem egy (na milyen? na MILYEN?? igen, pontosan!) egy budapesti csendrendeletről van szó a hírekben? Te ezt vhogy képes vagy megérteni? Ilyenkor igazolod azt a meglátásom, h nincs "bunkó pesti", csak a nem Budapesten élők jókora, frusztrált és kisebbségi komplexusban szenvedő halmaza, akik folyamatosan lesajnálják magukat. Mondd, pici szívem: mégis mi a búbánatos f*szért kellett volna "A Vidékre" kitérni ebben a posztban, amikor az az Erzsébetvárosban tervezett csendrendelet kapcsán íródott?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.06.23. 06:10:55

Én igen nagy barátja vagyok a jóféle italnak, de mélységesen egyetértek a XVI.-XVII. sz. törvényhatóságokkal:

Az egyházfi férfiak csak ostorozták azokat, akik Bacchusnak és Silenusnak áldoztak, a törvényhatóságok ellenben büntették is. Azonkívül mindent megtettek, hogy a korcsmák és a bormérő pincék idejében zárva legyenek. Országos szokás volt nálunk, hogy mikoron a takarodót megharangozták, avagy mikor az estvéli dobolás megesett, minden italmérő helyet be kellett zárni. Télen esti nyolc, nyáron kilenc órakor kellett ennek megtörténnie. Istentisztelet alatt sem volt szabad bort mérni. Vasár- és ünnepnapokon pedig a muzsika és tánc volt tilos. Mivel a legtöbb ember rovásra itta a bort, a törvényhatóságok korlátozták a korcsmai hitelt. S aki tartozását nem fizette meg, megbotozták. Debrecen városa például a következő végzést hozta: "Az, kiknek rezidenciájuk s jószáguk nincsen, bíró uram hozassa maga eleiben, s ha az város borát megitta s nem fizethet, solvat de dorso si non de bursa." Azaz, ha az erszényéből nem fizet, fizessen a hátával! Van ilyen törvényhatósági végzésünk is: "akik nem dolgoznak s mégis isznak, mint valóságos tolvajok elfogattassanak; ilyeneknek bort adni nem szabad".

Tovább itt:

mek.niif.hu/03500/03597/03597.htm

ü
bbjnick

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.06.23. 07:17:56

Egyszerű a megoldás, nem kell semmilyen rendelet.
Lábmosóvíz vagy bili előkészítve, s mikor az ablak alá ér az elkövető, akkor bele a nyakába, mint a "Legyetek jók, ha tudtok" című klasszikkusban.

suski 2010.06.23. 08:09:04

@garymoore54: nem kell a külvárosba költözni, költözz egy csendesebb utcába. Ha a szomszédban ordít a gyerek/ugat a kutya , akkor mész rinyálni az önkormányzathoz? A nagyvárosi élet az ilyen.

suski 2010.06.23. 08:12:34

@garymoore54: én már marha sokszor aludtam a saját lakásomban füldugóval, sokkal egyszerűbb megoldás, mint a polgármesterrel betiltatni az engem zavaró zajforrást.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.23. 09:11:20

Így igaz!
A József Attila lakótelep például ideális kiköltözőhely azoknak, akik kijönnének a zajos belvárosból.
Teljesen jó, felújítást sem igénylő lakásokat lehet venni egy tizesért.
Cikkem a témával kapcsolatban:
menekulttabor.blog.hu/2010/06/22/holtak_hajnala_2

k trout 2010.06.23. 09:51:24

Érdekes, akkor nem tiltakoztak a békésen aludni vágyó polgárok, mikor kiépült a VI-VII. kerület szórakozó negyede, amikor felújították a házakat, és ezzel az a békésen aludni vágyó polgár lakásának ára is jócskán felértékelődött. Mégis mit gondolt akkor ez a békésen aludni vágyó polgár? Hogy az alatta kiépülő kocsmába csak és kizárólagosan csendes, 50-70 közötti vendégek jönnek majd, akik megisszák a kólájukat, suttognak és hazamennek?
Komolyan nem értem.

dz02 2010.06.23. 10:55:54

cikkíró! adja el persze. te meg menjél el máshova óbégatni.

mi köze a világváros épitésnek - amúgy ez egy szar szadeszes demszkis választási jelszó vedd már eszre magad - ahhoz, hogy hajnali háromkor üvöltve okádnak a lépcsőház előtt? ez a szórakozás??? baszod. javasoljál vigalmi negyedet.

Horgos Eszter · http://tamadohattyu.blog.hu/ 2010.06.23. 11:12:12

Budapest sokak számára éppen a romkocsmák miatt izgalmas uticél. Inkább azzal kápráztatnák a kerületi nyuggereket, hogy rendes életszínvonalat biztosító eltartási megállapodásokat kötnek velük.

==T== 2010.06.23. 16:14:58

A kérdés az, hogy mit jelent az aszó, hogy "világváros". Mert ha azt, amivé Budapest mára vált, akkor inkább csendet...

Téglagyári Megálló 2010.06.23. 16:16:34

Azért kérdenék valamit: berúgni csendben nem lehet? Szerintem lehet, az csak a prolik szórakozása, hogy másokat bosszantanak részegen.

freshfru 2010.06.24. 12:36:42

Szerintem tényleg azt kéne hogy több rendőrt az utcákra és aki nagyon hangos azt megbüntetni csendháborítással de az hogy helyeket zárjanak be...az senkinek nem jó. XI. kerületben sem gondoltak erre hogy így a kocsmák sok bevételtől esnek el ami után ugye kevesebbet is fizetnek....

stuncenpudli 2010.06.24. 14:34:24

Teljesen egyetértek a cikk írójával, szánalom ami van :D

ecpec 2010.06.24. 15:21:02

halott, lepukkant varosreszbol azert tudja kinöni magat a kerület, mert a nappali es ejszakai elet odavonzza a befektetöket

pozitiv externaliak:
-> lakas ar emelkedik,
-> szolgaltatasok, boltok bövülnek
-> ott ahol üzlet, kocsma van a hazban, csökken a közös költseg, es gyakran meg a hazat, portalt is jobban is karbantartjak

negativ externaliak:
-> nagyobb forgalom nappal
-> esetleges zaj ejszaka

Gondolom egyertelmü, h a tiltas utan mi milyen iranyba fog valtozni.
10-20 ev alatt kivivott statuszt lehet igy eltörölni, egy rendelettel.

Altalanossagban leszürhetö, aki emberek között szeretne elni, el kell viselnie azokat.

ecpec 2010.06.24. 15:29:15

Az aki ezzel tilto a programmal kampanyol, hozza kellene meg tennie:

- vegre csend lesz
- vegre csökken m2 ar a kerületben, es nöhet a közös költseg
- vegre elköltöznek a boltok, üzletek
- kevesebb penz lesz a közterek fenntartasara
- csak par ev es ujra elhetünk a regi jo lepukkant kerületben

- de ez mar engem mind nem erdekel, mert az idetelepült üzletek egyszer mar tejeltek nekem, meg egyszer ugysem tennek, csak ha majd visszavonom a rendeletet par honap mulva.

bryan 2010.06.26. 17:33:45

@suski:
Amióta bevezették a hatkerben a tizenegy utáni szesztilalmat, azóta egyes közértek fekete zacskót honosítottak meg, hogy ne látsszon, mi van benne. :)
süti beállítások módosítása