A Fidesz győzelmét, sőt, esetleges kétharmados többségét már hónapokkal a választások előtt evidenciaként kezelték a közvéleménykutatók, a véleményvezérek és persze a választók nagy része is. Miután lelkileg ráhangolódott mindenki a lapok újraosztására, az elmúlt napokban elindult az új felállás szerint működő parlament munkája.

  A nyolc évig ellenzékben működő Fidesz kormányalakításának, az MSZP összezsugorodásának, az MDF-SZDSZ megsemmisülésének tényét azonban még mindig szokni kell egy kicsit. Nyolc év ellenzékiség után a Fidesznek meg kell szakadnia majd, hogy jó kormányzást folytasson a jelenlegi nehéz helyzetben, de a feltételek most az egyszer adottak hozzá. Minden feltétel adott.

*

  Lázár János már a parlament előtti egyeztetéseken is hátradőlve dobhatta oda az ellenzéki pártoknak a bizottsági elnökségekről szóló gumicsontot. A különböző tévéműsorokban halvány mosollyal beszélt arról, hogy az ellenzéki pártok feladata az egymás közötti megegyezés. Tudta persze, ahogy mindenki tudja, hogy a három ellenzéki párt között bármilyen megállapodás csak azok szavazótáborát osztja meg - miközben az adott párt hitelessége is óriásit csorbul. Elég csak az MSZP elmúlt hetekben folytatott, vereség utáni önsorsrontására gondolnunk.

  A parlament első ülésnapjai után máris látszik, hogy a következő négy év gyakorlati politizálásában az egyharmadnál is kisebb ellenzéki pártok nem sok vizet fognak zavarni a kétharmados kormánypárt mellett. Ráadásul - ahogy Török Gábor is írja - a három ellenzéki párt egymással sem tud majd közös nevezőre jutni: több választja el őket egymástól, mind bizonyos szempontok alapján az egyes ellenzéki pártokat a Fidesztől.

  Az ellenzéki pártok egyúttal saját gyengeségeikkel küzdenek: az LMP még a mikrofon kapcsolóját és saját hangját keresi; a Jobbikkal bekerült ifjoncoknak viszont annál nagyobb a hangja (csak báj, kellem és komolyan vehető tartalom nélkül); az MSZP-seket pedig mindennél jobban izgathatja mostanában a bármelyik pillanatban megérkező fekete autó rémképe.

  A Fidesz, ha úri kedve úgy tartja, a saját kétharmadán túl bármelyik ellenzéki párt támogatását megszerezheti különböző ügyekben. Persze, akár az MSZP-vel, akár a Jobbikkal, akár az LMP-vel való együttműködés közéleti konfliktust gerjeszthet. Ha a Fidesz ezt nem kívánja - márpedig évek óta a konfliktus-lehetőségek minimalizására játszik -, akkor majd egymaga dönt mindenben.

  Ez a kétharmad elviselhető könnyűsége - a Fidesz számára.

*

  Ennél a pontnál viszont újra a Fidesz és a jobboldali tábor felelősségére kell utalnunk: amíg más politikai csoportok önmaguk megtalálásával vannak elfoglalva, addig ebben a nagyra nőtt közegben lehet - sőt, kell - lefolytatni azokat a vitákat, amelyekből megszülethet a 2010 utáni, polgári kormányzás által formált Magyarország. Vége a nyolc év ellenzékiségének, vége a tagadásnak és a nemcselekvésnek.

  A beszűkült évek földhöz ragasztják a gondolatokat, az ellenzéki lét korlátozza a belső viták lehetőségeit is, főleg egy olyan kemény kézzel vezetett pártban, mint amilyen a Fidesz. Ha a párton belül olyannyira büszkék rá, hogy egy sokféle nézetrendszert magába foglaló néppártról van szó, kíváncsian várjuk majd a különböző eszmeiségű műhelyek dolgozatait a hogyan továbbról

  Egy párt azonban csak egy párt. A Fidesz nem egyenlő a jobboldaliak sokszínű, több milliós tömegével, pláne nem az összmagyarsággal. Egy magát konzervatívnak tartó párt ne is másszon rá tömegek hétköznapi életére. 

*

  A Fidesz-béli meccsekre persze nincs ráhatásunk, rálátásunk. Az elmúlt tíz évben megszületett, jobboldalinak nevezett médiahalmazban azonban az UFi-Reakció-Mandiner is jó ideje hallatja a hangját. Itt tehát van egy csekély felelősségünk abban, miről is esik szó, miről is folyik a vita a jobber sajtóban. Az internetnek ebben a sarkában mi bizony szabadon jártatjuk a szánkat, nem csörren meg a narancsszínű telefon, ezért is élnénk szerény javaslat a nagypályásokhoz: a jobboldali közvéleménynek (konzervatívoktól a népi-plebejusokig) újra meg kell tanulnia vitázni. Szabadon, óvatoskodó reflexek nélkül kell mérlegelni, méricskélni, támogatni vagy kritizálni a minden felhatalmazást megkapott kormányzat különböző intézkedéseit. Mit jelenthet tehát a kétharmad elviselhető könnyűsége a jobboldali közvélemény számára?

  Ki kell nyitni az ablakokat, hiszen annyi friss jobboldali-konzervatív gondolat kering odakint. Sőt, ideje elővenni a nagyon sokáig csak búvópatakként fellelhető magyar történelmi konzervatív hagyományokat, hátha azokból is le lehet valamit szűrni a 21. századi Magyarország számára. Nyilván a különböző nemzedékek életkori sajátossága, de ha valaki még mindig a kilencvenes évek eleji médiaháború, balliberális túlsúly és a korabeli politikai táborok, nézőpontok igézetében folytatja sérelmi újságírását,véleményalkotását 2010-ben, az nem biztos, hogy felmérte, hol is tart most az ország és a világ.

  Ha a Fidesz nem szúrja el már az elején, a kétharmados kormányzat meglehetősen békés, horribile dictu: unalmas mederbe terelheti majd a magyar napi politikát, elég lesz ehhez tisztes kereszténydemokrata öregurakat küldeni minden tévéműsorba és parlamenti vitába.

  Talán nem is annyira nagy baj ez: az elmúlt nyolc év agyat és közhangulatot romboló szekértáborharcai után a közvélemény figyelme más, fontosabb dolgok felé irányulhat: lehetne például olvasni, kávéházba járni, kertet kapálni, verseket magolni, fát ültetni, Bártfát fotózni, gyereket csinálni - egyszóval meg lehetne alkotni a létezés magyar minőségét, ami nem is olyan rossz cél. És vegyen benne részt mind a három harmad. Vagy, ha kérhetnénk: már a négyharmad.