Van egy ország. Jelenleg csak egy országrész, egy sziget, ahol Krisztus előtt 750-ben alapították a görögök az első városokat. Szinte nincs olyan négyzetméter ezen a szigeten, amelyen ne találnánk műemléket. A tenger még most is meleg, a fák roskadoznak a ciromtól és a narancstól, sőt még gesztenye is terem arra. A boruk pedig világhírű.
Mégis olyan egykedvűek az emberek, mint Magyarországon. Olyanok az utcák, mint Budapest VIII. kerületének körúton kívüli részein: egy kis kutyaszar, keverve cigarettacsikkel, amibe belekapaszkodik a kartonpapír. Sőt, kicsit rosszabb, mint Magyarország. Olyan, mintha itt már 33 éve lenne Gyurcsány Ferenc hatalmon. Van völgyhídjuk is, olyan értelmetlen, mint a miénk, csak 100 kilométer hosszú. Az állapota pedig a régi M7-esé, az a tatam-tatam típusú autópálya, ami pár négyzetméteres darabokból van összeillesztve. A pálya felett pedig befejezetlen átjárók árválkodnak.
A bosszantó ugyanaz, mint Magyarországon, hogy van egy gyönyörű táj, amiben ott nyugszik a történelem minden kincse és mégis fájóan esik szét az egész, lassan rohad. Ez a hely: Szicília.
Végül rájöttem, hogy miért ez a gyurcsányos hangulat, hiszen csak a maffia által lehet tönkretenni ilyen értékes kincseket. 1975 óta a maffia uralkodik Szicíliában. Nyílt erőszakot alakalmaztak államügyészekkel, rendőrökkel, politikusokkal és szakszervezeti vezetőkkel szemben. 1985-ben indult az első maffia-ellenes mozgalom, de csak 1993-ban tartóztatták le a legfőbb keresztapát: Totó Riinát. Kicsit csökkent ugyan a maffia hatalma, de még mindig jelentős a befolyásuk. Állítólag azért nem épült még meg a messinai tengerszorost átívelő híd sem (aminek már 1998-ban zöld utat adtak), mert Róma attól fél, hogy az építkezésen ismét csak a maffia gazdagodhatna.
A romláson túl azonban ott a gyönyör. Beleszagoltam az Etna tetején a Föld kénes füstjébe:
Az Etna egyébként tavaly is kitört. 2006-ban pedig elöntött több utat és ezt a házat is itt: